A pohár túlcsordul: a háborús diplomácia - Joó András előadása

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 20 сер 2024
  • A 2024. március 16-án tartott „Volt-e kiút? - Német megszállás 80” című teltházas konferenciánkon Magyarország nyolcvan évvel ezelőtt lezajlott, németek általi megszállásának előzményeit, okait, körülményeit és következményeit mutattuk be. Az 1944-ben lezajlott sorsfordító eseményt a nagyhatalmi érdekek összjátéka idézte elő, következményei pedig a magyar holokausztig nyúlnak . Az eseményen a téma jeles szakértői mutatták be a megszállás nemzetközi hátterének és következményeinek összetettségét, valamint a korszak kiemelkedő alakjainak szerepét.

КОМЕНТАРІ • 2

  • @istvanpinter4478
    @istvanpinter4478 4 місяці тому

    Nagyon jó előadás volt. Lenne két kérdésem: Az egyik: Ullein- Reviczky Antal felesége az előadó szerint elmondta az angoloknak, hogy a magyar VKF 2 el tudja olvasni az angol iratokat. MIért kellett ezt elmondani??? A másik: Az előadásból azt tudjuk meg. hogy Veres László 1943-as tárgyalásairól a németek nem tudtak. Ugyanakkor Fülöp Mihály előadó azt mondja, hogy a németek mindent tudtak. Akkor most mi a valóság? Pintér István történész, ezredes

  • @laszloadamko
    @laszloadamko 4 місяці тому

    Sajnos azt kell feltételeznem a jelen előadáson most regnáló politikusok nem vagy nagyon kis számban vesznek részt. Így a itt elhangzott történelmi tapasztalatot nem használják fel a jelen problémák megoldására.