Egy övezet egy út: mikor csap le az USA a kínai álmokra? - Bernek Ágnes

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 27 жов 2024
  • Az Új Világrend legfrissebb adásában Dr. Bernek Ágnes, a Neumann János Egyetem Eurázsia Kutatóközpont Geopolitikai kutatásvezetője volt a vendégünk. Az Övezet és Út Konferencia volt adásunk fő témája, ennek geopolitikai jelentőségéről beszélgettünk. A kínai elnök kijelentette: el kell fogadni, hogy különböző civilizációk vannak, fő célkitűzésük épp ezért az összeköttetés megteremtése.
    Műsorvezető: Fekete Rita
    Szerkesztő: Joób Rhodé
    -------------
    Kövess engem Rumble csatornámon is: bit.ly/45sIaef
    -------------
    Fekete Rita vagyok a Hit Rádió szerkesztő-műsorvezetője. Ezen a csatornán a Hit Rádióban már elhangzott közéleti beszélgetések egy fogyaszthatóbb, vágott verzióját tesszük közzé. Előveszünk olyan régebbi interjúkat is, amelyeket vagy nem vagy régebben egy kisebb közönség számára publikáltunk. Emellett készülünk csak ide gyártott műsorokkal is! Elsőként a hetente jelentkező Össztűz c. műsorunk lesz elérthető, melynek állandó vendége Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő.
    Munkatársak: Joób Rhodé, Longauer András, Király Tamás

КОМЕНТАРІ • 109

  • @lajoskovacs1052
    @lajoskovacs1052 Рік тому +59

    Zseniális. Világosan, érthetően fogalmaz, hatalmas háttér-tudása lehet. Köszönöm!

  • @chatech3867
    @chatech3867 Рік тому +21

    Alig vàrtam, hogy Bérnek Àgnes legyen a vendèg rendkívüli érdekes és tanulsàgos előadàs volt 😮😮😮😮😮köszönöm szépen ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @fenyobotond8050
    @fenyobotond8050 Рік тому +21

    Bernek Ágnes érthetően és gördülékenyen kapcsolja össze a témákat! Élvezet hallgatni ahogy kibontja a témákat és aztán azokat összekapcsolja, köszönjük!

  • @krisztiangal4086
    @krisztiangal4086 Рік тому +39

    Úgy szeretem hallgatni ezt a drága nénit. Nagyon sok okos dolgot hallani tőle minden alkalommal. Köszönöm.

  • @TheZULUMAN
    @TheZULUMAN Рік тому +26

    Kitűnő látókör-szélesítő beszélgetés, köszönjük!

  • @domusbt3484
    @domusbt3484 Рік тому +65

    Nagyon köszönöm! Visszaadták az optimizmusomat. Az elmúlt években már kezdtem szégyelleni, hogy nő vagyok, annyi buta nő jelent meg a politikai nyilvánosságban Európa szerte. De most, két ilyen okos, intelligens és nagy tudású hölgynek a beszélgetését hallgatva... végre kihúzhattam magam. Köszönöm és várom a folytatást!

  • @mariaeszter1372
    @mariaeszter1372 Рік тому +73

    Bernek Ágnes 💙 szerencsések a diákjai!!

  • @dr.nemethicsanad6583
    @dr.nemethicsanad6583 Рік тому +11

    Rita! Gratulàlok Önnek ehhez a műsorhoz! Nagyon jól kérdez!

  • @fpetren
    @fpetren Рік тому +43

    Bernek Ágnes a legjobb! Köszönöm

  • @TamásNagy-d5k
    @TamásNagy-d5k Рік тому +23

    Tisztelt Rita ! Rendszeres nézőjeként köszönettel tartozom minőségi / igényes műsoraiért. Egy dolgot kérnék / javasolnék: igen hasznos volna munkát fektetni abba, hogy térképek bevágásával egészítsék ki riportjaikat. Ezzel időt / energiát spórolnának mindazon nézőknek, akik - komoly érdeklődésükből kifolyólag - megnyitnak egy újabb Google-ablakot, hogy utána nézzenek a helyszíneknek is, melyek a riportban elhangzanak.

    • @janosnekalaszi5721
      @janosnekalaszi5721 Рік тому +1

      Talán elég lenne egy nagy földrajz térkép és pálcával rámutatva a szóbanforgó területre.

  • @jozsijozsi1542
    @jozsijozsi1542 Рік тому +3

    Köszönet érte, hogy az átlagember számára is elérhetővé tették ezt az érthető és magasszintű előadást. Kielégítve ezzel azt a világlátásra vágyó igényt azok számára is, akiknek nincs lehetősége intézményben tanulni.
    Lenyűgöző volt.
    Köszönöm!!

  • @peterszeplaki9570
    @peterszeplaki9570 Рік тому +8

    Az utobbiido egyiklleg érthetőbb előadását hallottam! Köszönöm.

    • @mariannakis4773
      @mariannakis4773 Рік тому

      Bernek Ágnes sokszor vendég a csatornán! Csak gépelje be a nevét...

  • @balogandras6281
    @balogandras6281 Рік тому +3

    Köszönet a tartalmas, közérthető és színvonalas beszélgetésért.

  • @OttóPajkossy
    @OttóPajkossy Рік тому +8

    Szuper volt!!! Köszi!!!

  • @evanemethne7794
    @evanemethne7794 Рік тому +8

    Nagyon köszönöm Àgnesnek ezt a tàjekoztatàst!
    Minden videoja zseniàlis!
    Meghajolok a tudàsa előtt❤❤❤

  • @terezhajnal3493
    @terezhajnal3493 Рік тому +6

    Köszönöm a kitűnő előadást.egy kis optimizmust adott ❤❤❤a sok ❤❤❤❤

  • @zoltanmatyasi7472
    @zoltanmatyasi7472 Рік тому +4

    Navégre! Egyszerűen imádom!

  • @gyorgyneszilagyi1695
    @gyorgyneszilagyi1695 Рік тому +7

    Tanulunk megint.Mire megteremheti a nyugat az új iparágakat, és mennyiből, és mibe fognak kerülni a termékek?? Ki fogja tudni azokat megfizetni??A nyugat kapzsisága most visszaüt, nem törödtek a saját népük megélhetésével, most fizetik meg az árát. Amit főztek egyék meg. Köszönöm

  • @agnesnemes8200
    @agnesnemes8200 Рік тому +6

    Bernek Àgnest nagyon szeretem hallgatni. A diàkjai szerencsèsek,hogy ilyen tanàruk van. A műsor cìmètől összeràndult a gyomrom. Mert màr hallottuk egy màsik program megnevezèsèben. Ìgy lehet jobb lenne màs cìmet adni.

  • @alexerdei63
    @alexerdei63 Рік тому +9

    Canadai kis vallalkozasom Oshawai uzeme a vasut vonal hoz kozel van . Napi 2 szer mennek a conteneres vasuti jarmuvek keletrol nyugatra es vissza. Mindig Kinai containerek vannak rajta. Tehat teljesen fugg a nyugati orszagok a Kinai termekektol. Van egy uzlet halozat itt Canadaban amit ugy hivnak hogy Princess Auto. Abban az uzletben nincs mas aru mint csak Kinai.

  • @tamaskiss195
    @tamaskiss195 Рік тому +3

    Kedves Rita! Gratulálok! A Megadja Gáborral felvett műsor előtt is nagyon szerettem, de most, ezzel a friss adással Ön lett az állandó kedvenc! Nem véletlenül!!! Le a kalappal, csak így tovább! Szeretettel
    K.T.❤

  • @osztalyzart2925
    @osztalyzart2925 Рік тому +15

    Na ez az,most kellene felfuttatni a mezőgazdasági,állattenyésztést és az élelmiszer ipart.Vagy??

    • @balibambosz333
      @balibambosz333 Рік тому +3

      - Az élelmiszer feldolgozást.és élelmiszer feldolgozó ipart igen! (De mi történik? Mo.több mint 30db akkumulátor feldolgozót épít...) Ez baj! Mellette minden területi egységre lebontva.30-40 db élelmiszer feldolgozót kellene építeni! Nem nagy dolog! Olyanokra gondolok.alma feldolgozó,tej feldolgozó, állati,takarmány készítő,stb.

  • @juditfabo3922
    @juditfabo3922 Рік тому +2

    Nagyon köszönöm!

  • @KomjathyKomiszZsolt
    @KomjathyKomiszZsolt Рік тому +7

    Ágika!Őn egy Tüneményes Okos ANGYAL!Rajongója vagyok!Jó Egészséget Önnek!Kezeit Csókolom!!!

  • @szerintem
    @szerintem Рік тому +9

    Meg lehetett volna kérdezni a véleményét Klaus Schwab vészjósló kijelentéséről: "Kína követendő mintául fog szolgálni a nyugat számára a Great resetben." - annak fényében, hogy a kínai vezetés célja a totális ellenőrzés és a társadalmi kreditrendszer, amit már élesben tesztelnek.

  • @istvangallyas5714
    @istvangallyas5714 Рік тому +8

    Remek mégtöbb Bernek Ágnest .

  • @langhaogege
    @langhaogege Рік тому +20

    Amit szem előtt kell tartani, hogy az unió főbb országai már igáztak le másokat, és unióként pedig mindent megtesznek, hogy rossz legyen az élet. Az usának nincsenek és sosem voltak pozitív törekvései. A régi szovjet vezetés is, abban az időben borzalmas volt... De Kína soha nem írtott ki senkit, kereskedő ország és amúgy rendkívül békés emberek. Feléjük érdemes nyitni, hiszen abból baj nem lehet! Illetve lehet ebből nagy baj, de a baj csak a dacos nyugati világ felöl tud megérkezni, haraggal megfűszerezve, sok vérrel megszórva, hiszen ők csak ennyit tudnak elképzelni. A nyugati világnak más a fontos.

    • @terezatoth8056
      @terezatoth8056 Рік тому

      Aranyos kinaiak ,csak az orszagodat veszik el mosolyogva ,nezz szet pl Afrika es egyeb helyeken,egyebkent Kinaba is ellehet koltozni

    • @alexerdei63
      @alexerdei63 Рік тому +1

      Tokeletesen latod a helyzetet.

    • @MrZsedely
      @MrZsedely Рік тому

      Igen, lásd. montenegrói autópálya, pireuszi kikötő, akkumulátorhyárak hazánkban, stb.
      Nem írt ki senkit, a rabló uzsorahitellel mindent átjátszanak maguknak, előbb-utóbb úgyis elmész a szülőföldedről, mert a kínai gyarmatokon az élet nem neked való...
      A kínai világgyarmatosítás az egyik legújabb veszély a nemzetállamokra.
      Ideje lenne, Orbán hagymázas hazug politikájának hályogját az elvakított szemekről letörölni...

  • @matyashorvath4359
    @matyashorvath4359 Рік тому +19

    Asztana a szabadkőművesség új központja 🤔🌐🥴

    • @kovacsatila3532
      @kovacsatila3532 Рік тому

      Én nem akarok veled vitatkozni, nem tudom, hogy mit tudsz a szabad kőművessrgrol, de én amiről olvastam a francmasoniarol, az ott kezdődik, hogy a farao megirigyli az építők sikerességet és hatalmával, semmi hozzaadott értékkel "megvasarolja" a nagy mesteri címet. Attoll fogva vannak hivatalos a faraotol elismert vs. valóban kétkezi, elkotelezett építők. Innentől bárhogy homályban vagyok, amennyiben segithetsz szépen kérlek,,,,,,,,,,,

    • @erykahende3611
      @erykahende3611 Рік тому +1

      Pontosan ! Ugyanazt az erdeket szolgálja minden ország, minden "vezetője" ! Ami történik a világban az csak a mi megtévesztésünket szolgálja ! El kell hitetni 8 milliárd emberrel hogy miért nem lesz majd semmi tulajdona ! Háború, válság bla,bla....Előre megírt forgatókönyv... 🤢

    • @szerintem
      @szerintem Рік тому +4

      ASTANA - SATANA
      Egyébként tele van szabad műköves jelképekkel.

    • @anikobakonyi6601
      @anikobakonyi6601 Рік тому +2

      Tokeletesen igazad van, csak sok hulye Nem nez utana ,de okosabbak!!!!! Tessek utana nezni!!!!!!!!

  • @ildikogonda9196
    @ildikogonda9196 Рік тому +2

    köszönet

  • @olaszrizling
    @olaszrizling Рік тому +8

    Az angolok meg a béke 😁

  •  Рік тому +5

    agyament mentalitás az eu és az usa felfogása kínával kapcsolatban.

  • @zofiabarica9903
    @zofiabarica9903 Рік тому +4

    A V4-es orszagok közül (ezeket ismerem) a magyarok foglalkoznak messze legtöbbet a külföldi politikaval. Vagyis az átlagember értesítésenek szintjén. A többi ország átlagembere inkabb magára összpontosít. AV4-es híradó is csak Magyarországon megy a Tv -ben. A többi ország egyáltalán nem foglalkozik ilyennel. Melyik a jobb? Nemtudom. Itt információk özöne,amott a saját bajaik ,, orvoslása,, Zofia férje Pista bá 🙂

  • @funkfuture1506
    @funkfuture1506 11 місяців тому +1

    Reméljük hamarabb fognak lecsapodni
    Kelet a jövő 🧘 nem Mózes

  • @Gary_Hun
    @Gary_Hun Рік тому +1

    1:56 - Tudnám hogy mi a francnak, amikor Kínában illegális külföldre netezni... a valóság az, hogy egy maroknyi kiválasztott netezését pénzelik százmilliók.

  • @AntenaA
    @AntenaA Рік тому +1

    Nem állam vezeti a piacot, a cégek vezetik az országokat. (Nyugaton )

  • @TheKinga0929
    @TheKinga0929 Рік тому +8

    Amerika nem tud lecsapni Kinara! 😂😂😂😅

    • @balibambosz333
      @balibambosz333 Рік тому +1

      - Elkezdődött! Közöltek egy teljes ,részletes forgatókönyvet...(Végig olvastam) Teljesen retró! Amerika elgondolása Eu.számára 70 -es évek...A teljes hosszú ismertetőt így értettem meg! De a befejezésnél arra gondoltam.gond van! Kína már lépett,a másik irányba! Mo.-számára jelen pillanatban ,teljes fennforgás van! Ezért volt a Kína ,Putyin, (Orosz) Orbán, találkozó! De nem beszélnek róla...

    • @fenyobotond8050
      @fenyobotond8050 Рік тому

      Kína nagy falat gazdaságilag és mint a pók behálózta Afrikát, Ázsiát, Közel-Keletet és már ott van Dél-Amerikában is, 150 ország állt mellé!! Nagy ötlet volt a selyem út újra építése, ezzel nyert! USA addig meg elháborúzta az idejét, erejét, igaz még sehol sem nyert, de neki fontos a kakaskodás! Az egésznek annyi az értelme, hogy a korrupt Ursula időszaka alatt Európát meg tudta rogyasztani és szabadon importálhatta a szivárvány és woke ideológiákat NGO-kal együtt!

  • @mariettamolnar450
    @mariettamolnar450 Рік тому +1

    Magyar árú mikor lesz?

  • @istvantorma4301
    @istvantorma4301 Рік тому +11

    Kínában az a jó, hogy messze van. De veszélyesek, mert többen vannak, mint az oroszok.

    • @alexerdei63
      @alexerdei63 Рік тому +5

      Viszont te meg nem ismered a China i emberek szemleletet. Ok nyugodt es bekeszereto emberek. Csak hagyjak oket elni es dolgozni. Jobban kell felned az amerikaiaktol.

    • @langhaogege
      @langhaogege Рік тому

      Te vagy veszélyes, te ostoba…

  • @panonbika
    @panonbika Рік тому +1

    Akkor lehet hogy ezèrt akarják a globális gazdáink Európa èletszinvonálat csökkenteni hogy újra olcsón belehesen az embereket terelni a termelő gyárakba

  • @ferencvero-q8p
    @ferencvero-q8p Рік тому +17

    Dolgoztam kínaiakkal eggyütt. Köszönöm, de nem kérek belőlük többet. Ha jót akartok, akkor ti sem.

    • @iatvanszereni3335
      @iatvanszereni3335 Рік тому +1

      Én is dolgoztam egy kînai Étteremben Szolnokon,de csak kihasználják az embert,napi 14 ôrát dolgoztam náluk.

    • @agihorvath4876
      @agihorvath4876 Рік тому +1

      Röviden fejtsd ki miért.?milyenek érdekes lehet amit tapsztaltál

    • @Arhangelul47
      @Arhangelul47 Рік тому

      Sajnos én is ezt tapasztaltam.

    • @KaracsonyBergenadjuntus
      @KaracsonyBergenadjuntus Рік тому

      Jobbak voltak?😂

    • @kurucPista
      @kurucPista Рік тому

      mert ... ?

  • @anitanagy528
    @anitanagy528 9 місяців тому

    De jó, hogy ,Kínát és Oroszországot félreállitottuk és tökön lőtte magát Európa összes országa !Köszönjük Amerika és az EU !!
    BRAVOOO!

  • @zsuzsannavarga2027
    @zsuzsannavarga2027 Рік тому +1

    A Build Back Better nem a nyugati világ logisztikai fejlesztése, hanem Klaus Schwaab ideológiája

  • @thomasu5280
    @thomasu5280 11 місяців тому

    Egyesült Államok elég!! Nem kell mindig a zamerikai!

  • @p.i8459
    @p.i8459 Рік тому +2

    USA már nem harapcsak ugat

  • @laszloseres5282
    @laszloseres5282 11 місяців тому

    Ezek szerint csak amerikai álmoknak van joga létezni . Egyébként Amerika még önzetlenül soha nem segített senkinek . Egész történelme mások legyűréséből állt ki.

  • @leventeribar3560
    @leventeribar3560 Рік тому +1

    ARANOS HÖLGY SOK DOLOGBA KI EMELKEDŐ GAZDASÁGI TUDÁSA,VAN!!!

  • @jakabhedvig
    @jakabhedvig Рік тому

    👍

  • @bagoistvan3182
    @bagoistvan3182 Рік тому +1

    1:29 ... Kazahsztán ? ...nem odavalósi Borat ? és ugyanonnan származik a világhírű filmrendező is Azamat Bagatov is ??? 😂😂😂

  • @bagoistvan3182
    @bagoistvan3182 Рік тому

    0:11 ...💐💐💐💐💐💐💐💐💐💐😁😁😁

  • @szabolcskapitany9501
    @szabolcskapitany9501 Рік тому +5

    Tud a nő❤

  • @CsabadrSzell
    @CsabadrSzell Рік тому +2

    az új harmónia (15:10) a social credit system

  • @mariettamolnar450
    @mariettamolnar450 Рік тому

    Utálom a kinai árut.

  • @geopard24
    @geopard24 Рік тому +3

    A Belgrád-Budapest vasút a szédületes 100 KM/h sebességre lesz korlátozva. Bomba üzlet.

    • @vonyisz7205
      @vonyisz7205 Рік тому +1

      A vasútvonal újdonsága nem a sebesség, hanem:
      1. kétvágányú
      2. tengelyterhelés
      3. kiszámítható menetidő, 10-20 óra

    • @attilasz.j.5204
      @attilasz.j.5204 Рік тому +1

      aruforgalomnak tokeletesen eleg

    • @attilasz.j.5204
      @attilasz.j.5204 Рік тому +1

      nemetorszagban se jarnak a tehervonatok 250 km/h- al

  • @primivictiria
    @primivictiria Рік тому +13

    az biztos hogy ez mindenkinek rossz lesz.

    • @lajoskovacs1052
      @lajoskovacs1052 Рік тому +1

      Baromság

    • @lajosnehuvos1360
      @lajosnehuvos1360 Рік тому

      A rossz csak Amerika oldaláról jöhet, mert m8ndig fegyverrel érkezik ill. Beteg ideológiával. Kína sak kerskedik , óriási különbség!

    • @MrZsedely
      @MrZsedely Рік тому +1

      A kínai gyarmatosításnak nem...

    • @miklosjuhasz6413
      @miklosjuhasz6413 Рік тому

      😂😂😂

  • @Gary_Hun
    @Gary_Hun Рік тому

    Most azt ünnepeljük állva tapsikolva, hogy Kínából hatékonyabban és sosem látott mértékben dőlhet az olcsó műszar, ez most komoly?..

  • @gaborbesze-vj3qw
    @gaborbesze-vj3qw Рік тому +3

    Ez mi tököm?

  • @karolynemethy3353
    @karolynemethy3353 Рік тому +14

    Nem tudom miért, de a nők mindig tisztábban látnak mindent 🤷😃

  • @ferenckokeny5013
    @ferenckokeny5013 Рік тому

    Á

  • @Gary_Hun
    @Gary_Hun Рік тому +2

    Ez a nő egy megvett karakter, egy szavára sem kéne odafigyelni, nemhogy visszatérő vendég legyen.

    • @janosnekalaszi5721
      @janosnekalaszi5721 Рік тому +7

      Szivesen meghallgatjuk Önt is, hivassa meg magát. Viszont ettől is jobban kell sziporkáznia.

  • @teve201
    @teve201 Рік тому

    Nyitott világot megteremteni???? És ezt vki bekajálja??