Da Vinci hatalmas elme volt. Olyan dolgokat hagyott az emberiségre amelyeket még mai fejjel se tudunk teljesen megérteni. Nem véletlen,hogy a kódjai egy részét még a mai ember és a mai technológia sem képes megfejteni. Nagyon érdekes és jól összeszedett videót hoztál össze, csak így tovább!😉
Még az ókori görög matematikusok gondolkodásara sem jöttek rá, és még mindig nem tudjuk hogyan jöttek rá és hogyan bizonyították összefüggéseiket, mivel akkoriban nem tudták leírni. Csak annyit tudunk hogy eddig igaznak tűnik minden képlet
Davincsi 18 hónapig eltünt ebből a világból mikor bement róma mellett levő barlangba ,kontaktba volt valamelyik földönkivüli fajjal kik fejlettebbek voltak az akkori korban élő embereknél ,a tudást mindig kintről kapjuk ,ez ma sincsen máshogyan ))nézd milyen festmênyeket festett ,ez csak egy példa ))
Nagyon jó a videó! Két hibát vettem észre, amit többször is említettél: az ortodox egyház, ami igazából a katolikus egyház, és az utolsó előtti vacsora, ami az utolsó vacsora. Ezen kívül nagyon jó, és jól megfogalmazott mondanivaló van benne. Köszönöm.
Igy van nagyon összeszedet video és érdekes nagyon kőszönöm ez legalább érdekes téma . Nem ugy mint ahogy Lil G káronkod vagy ahogy a tőbbi majom ember fogyi vidit csinál és értelme nincsen
Nagyszeru video, egy olasz muveszettortenesz szerint akivel Parmaban beszelgettem Da Vinci edesanyja egy erdelyi lany volt akit a torokok elraboltak mas nokkel egyutt es a milanoi rabszolga piacon adtak el. Igy kerult ehhez a csaladhoz . A csalad idosebbik fia megejtette es igy torvenytelenul szulte meg Leonardot mert arrol szo sem volt, hogy felesegul vegye a cseledlanyt, Egy gazdag kereskedo lanyat vette el. Ket eves koraban a lanyt ferjhez adtak es 60km.-re Vincitol elt . Mikor da Vinci felnott es idosebb lett magahoz vette Katrint es a muveszettortenesz szerint a Mona Liza, Katrin az edesanyja portraitja. Ez magyarazza, hogy a kep mindig vele volt es az utazasaira is magaval vitte es ezert hasonlit ra.
PAXEL respect ezért a videódért is! Da Vinci volt a valaha élt legnagyszerűbb elme! Sohasem volt hozzá fogható, ha belegondolunk, hogy milyen korban élt, mik voltak adottak akkor, és mellé mekkora mértékű volt az elnyomás..és ő nemhogy nem maradt csendben, hanem olyan széles területeken alkotott jelentőset, hogy ezt soha senki nem tudta utána csinálni (még Tesla sem). Igazából némely alkotása (pl. a hihetetlenül precíz térképe) olyan felfoghatatlan, hogy hogyan volt képes megcsinálni, hogy tényleg azt hinné az ember, földönkívüli volt..pedig jah, szerintem ő is "csak" ember volt, csak ekkora zseni. És legalább az utókor némileg méltán elismeri, némileg. Lehet repülni sem tudnánk azóta sem (viccen kívül), ha nincs Leonardo, és csak 1 dolgot mondtam.
Te értékes tagja vagy a világnak , hasznos ember. Remélem sokáig élsz majd épségben, és folytatod a videóid , nagyon hasznos és fontos amiket előadsz. 😎
Ismertem egy fazont, aki kétkezes volt. Például, mindkét kezével tudott pingpongozni, diliből még játék közben is átvette a másik kezébe az ütőt. Írt még jobb és bal kézzel is, visszafelé csak a ballal. Telitalálat volt a szakmaválasztása, mivel hogy nyomdai kéziszedő volt. (ez a szakma már nem nagyon létezik) Visszafelé, tükörből simán, gond nélkül olvasott. Ha odafigyelt, ha lassan is, de visszafelé még beszélni is képes volt.
Ajánlom a "Mona Lisa magánélete" című könyvet mindenkinek. Rengeteg elgondolkodtató információ van benne mind Da Vinciről, mind arról az időszakról és persze magáról a festményről. A könyv tartalmaz egy halom forrást is amiből további infókat tudhat meg mindenki akit érdekel ☺️
@@ferencgalambos4851 más perspektívából közelíti meg, kicsit negatívan de informatív. Sajnos nagyon a titkaira nem derül fény, főként a munkáiról, a Mona Lisa születéséről, magáról a hölgyről.
@@ferencgalambos4851 elhangzik a videóban is amúgy egy posztó kereskedő lánya és a képet egy gyermekkori szerelme rendelte meg Da Vincitől akitől házasságon kívül teherbe esett, majd meghalt a gyermek. Giulianonak el kellett menekülnie így nem vehette el (ha jól emlékszem ez volt az oka). Később mire a kép a megrendelőhöz került már megházasodott így érdektelenné vált a kép. Lisa Gherardini az igazi neve és Francesco del Giocondohoz ment feleségül "gyorsan" hogy a szégyent elkerüljék a házasságon kívüli terhesség miatt.
3:53 Louis Vuitton 😂😂😂❤️❤️egyébként nagyon jó és érdekes lett a videó lehetnének a közel jövőben is ilyen féle videók a csatornán további sok sikert! ❤️❤️❤️
Véletlenül találtam rá a videódra, de ezután követni foglak. Gr. de tényleg, korodat meghazudtoló alapossággal, mindenkinek érthetően mondod el, tényekkel alátámasztva Da Vinci tanulmányodat. Minden mondatodból sugárzik, hogy nem felületes a tudásod, mindennek pontosan utánajártál, bár közhelyes amit írok "megemelem a kalapom" előtted, de hirtelen nem jut más eszembe, max annyi minden tiszteletem a tiéd. Engem is megfogott Da Vinci, fantasztikus tudása, sok mindent tudtam eddig is róla, és munkásságáról, de te tudtál újat mondani, pl. a külső energia nélkül mozgó oroszlánról még nem olvastam, nem hallottam. köszönöm RavaszKa
Nagyon tetszenek a videói, alaposak és érdekesek! Pontosan ezért hívnám fel a figyelmét egy tévedésre, kétszer is (tehát nem nyelvbotlás) Utolsó ELŐTTI vacsoraként említi Leonardo UTOLSÓ VACSORA című művét. További sikeres munkát kívánok!
Hogy a da Vinci megelőzte a korát, az tény! Még ma sem nem értjük a zsenialitását, pedig minket már alátamasztanak a technológiák! De akkor is azt hiszem: nem kell az emberi inteligenciát elkárhozni, igenis vannak köztünk ilyen zsenik is, és nem kell keresni valahol az univerzumban! Az első ember, aki lemászott a fáról, is ilyen volt! Nem tudjuk nevét, de igenis előbbre vitte az egész civilizációt! Többnyire, mi csak olyan átlagosak vagyunk, élvezzük a mások által kieszközölt tudást, és nem mindig tudjuk használni... És nagyom szeretem a videóid; néha belemennek olyan témába is, amit addig nem forszírozgattam! Csak így tovább! Imádom!
Nagyon kellemes hangod van, szinkronizálnod kellene! Érdekes témákat jársz körül, hajrá, csak így tovább! Figyelj a pontos megfogalmazásra (pl. egyik célja között volt, felfedezésébe botlanak, stb.), mert aki nyilvánosság elé lép és sokan hallgatják, legyen profi ebben is. Ez csak egy pici építő kritika, lehet, hogy segít, ha előre leírod, egyébként gratulálok!
Ajánlom a "Mona Lisa magánélete" című könyvet mindenkinek. Rengeteg elgondolkodtató információ van benne mind Da Vinciről, mind arról az időszakról és persze magáról a festményről. A könyv tartalmaz egy halom forrást is amiből további infókat tudhat meg mindenki akit érdekel ☺ 20 Csuzi Csuzi 2 évvel ezelőtt (szerkesztve) Da Vinci hatalmas elme volt. Olyan dolgokat hagyott az emberiségre amelyeket még mai fejjel se tudunk teljesen megérteni. Nem véletlen,hogy a kódjai egy részét még a mai ember és a mai technológia sem képes megfejteni. Nagyon érdekes és jól összeszedett videót hoztál össze, csak így tovább!😉 526 Dávid Roncsek Dávid Roncsek 2 évvel ezelőtt Jó videó.Összeszedett és látszik hogy rengeteget dolgoztál vele.További sok sikert PAXEL ATYA. 311 Protox #21 Protox #21 1 évvel ezelőtt Kár, hogy nem volt hosszabb, órákig eltudtalak volna még hallgatni, de nem vagyok telhetetlen, köszi a mesterhez méltó munkádat! : ) 5 Lattteee. Lattteee. 7 hónappal ezelőtt Te értékes tagja vagy a világnak , hasznos ember. Remélem sokáig élsz majd épségben, és folytatod a videóid , nagyon hasznos és fontos amiket előadsz. 😎 1 TheGayChapter TheGayChapter 2 évvel ezelőtt Voltam Rómában a Da Vinci múzeumban 😀 tök érdekes volt látni néhány találmányt a búvár ruha is ott volt 😀 4 András Wittmann András Wittmann 2 évvel ezelőtt Kedves Paxel ! Örömmel látom, hogy a fiatalság is fogékony a rejtélyekre, a szellemi nagyságokra ! Viszont mielőtt kiadsz egy videót, nem ártana azért valakivel átnézni, egyeztetni :) 2 Szabó Károly Szabó Károly 2 évvel ezelőtt 3:53 Louis Vuitton 😂😂😂❤❤egyébként nagyon jó és érdekes lett a videó lehetnének a közel jövőben is ilyen féle videók a csatornán további sok sikert! ❤❤❤ 8 Anikó Korcz Anikó Korcz 2 évvel ezelőtt Da Vinci amúgy Bipolaris volt. Sok dologra ezért volt képes, ami egy átlagos embernek furcsa. Gondolok itt a tükör írásra, rejtjelezésre, kép a képben, állandó tanulás, tudásvágy, kutatás. Sokkal jobban, és pontosabban értett, érzett meg dolgokat mint mások. Természetesen nem oszthatta meg a tudást, mert szép, nagy máglyát raktak volna Neki is. 8 Csilla Balogh Csilla Balogh 1 évvel ezelőtt Nagyon köszi paxel mert így segittel a töri haziban! Még plusz dolgokat is tudtam írni☺😌🙃 nagyon sokat tudok tanulni a videóid ból🙃😉😉😌💖🥺 1 Balázs Gurmai Balázs Gurmai 2 évvel ezelőtt Érdekes téma,szép mikrofon minőség, Király vagy! 3 Videntem Veritas Videntem Veritas 2 évvel ezelőtt Nagyon tetszik, amit csinálsz. Igaz, nekem újat már nem igen lehet mondani, mégis végignéztem, mert fölöttébb örülök, hogy a mai fiatalok közé is szorult egy kis értelem és vannak olyanok, mint te vagy! ( nemcsak, a "többség". :-) Az is tetszik, hogy magyar létedre, a magyar kiejtésed, bár hagy maga után kívánni valót, érezhetően ügyelsz arra, hogy érthető legyen amit mondasz. (Tudatában vagy, hogy , - gondolom -, egyébként hadarsz.) 1 Gyöngyi Halászné Gyöngyi Halászné 1 évvel ezelőtt Köszönjük, ez nagyon érdekes,a többit is megnézem.Nagyon szuper vagy,ennyi mindent összeszedtél! Alapi Lili Alapi Lili 2 évvel ezelőtt Szia Paxel! Nagyon imádom a videóid,és minden egyes alkalommal a legszívesebben nézem meg őket. Te vagy az egyetlen videós,aki igazán remekül csinálja azt,amit csinál!❤ Kommunikálsz a nézőiddel és ez a legszebb dolog!💚 Nem lettél nagyképű,mint ahogyan egyeseket a többszázezer feliratkozó azzá tesz! Imádlak Paxel! Maradj mindig önmagad!💚 1 Beatrix Sógor Beatrix Sógor 2 évvel ezelőtt Esetleg lesz ebből 2.rész? Nagy érdekelne! Nagyon jó videó lett!🙂 Gubicza Sándor Gubicza Sándor 2 évvel ezelőtt Beavatott volt, kapott is tudást, és azért védelem alatt is állt. Mert mindennek meg van az ideje hatarozva. 😇👽 27 Márk Szlotta Márk Szlotta 2 évvel ezelőtt Ez az eddigi szerintem leg összeszedettebb videó mind közül amit eme youtube platformon találnál! Ezeket az információkat honnan szerezted? (lehet hogy mondtad de nem hallottam hogy említetted) Mert az valami elképesztő. Eszem megáll. Legyen még ment a nagy szürke hüvelykujj Csaba Kovács Csaba Kovács 2 évvel ezelőtt Da Vinci a tankot nem feltalálta, hanem tovább gondolta. Volt annak nagyon kora ókori prototipusa amit Asszíriában építettek és arra szolgált, hogy jó páncélzat alatt tudjanak megközelíteni egy várkaput ostrom idején. Lisa Lisa 2 évvel ezelőtt Jaj de jó tartalmat készítettél megint🤪annyira szeretem ezeket a videóidat!!estig el tudtam volna hallgatni/nézni!😊😊😊😊 1 Norman Balog Norman Norman Balog Norman 2 évvel ezelőtt Nagyon jó videó lett, szerintem örülne mindenki, ha többször lenne hasonló videó. :) 1 FlaweScripted FlaweScripted 2 évvel ezelőtt Nagyon jól összeraktad a videót! Részletes is, imádom nézni a videóid 2 E Leffe E Leffe 1 évvel ezelőtt Kösz, jól összarekott videó! ( vagyunk úgy egy páran, akiket érdekel hogy mi lehet a megoldás, mert az átlagos hírek mögött, bárhogy is sakkozzunk is , nem jön ki a megoldás ) Jó látni, hogy ez mást is érdekel. Engineer Merasmus Engineer Merasmus 1 évvel ezelőtt Da Vinci helikoptere nem lett volna képes repülni és nem is tett így, az első levegőnél nehezebb tárgyak a 19. Században repültek! 2 Gábor Beratin Gábor Beratin 5 hónappal ezelőtt Nagyon tetszenek a videói, alaposak és érdekesek! Pontosan ezért hívnám fel a figyelmét egy tévedésre, kétszer is (tehát nem nyelvbotlás) Utolsó ELŐTTI vacsoraként említi Leonardo UTOLSÓ VACSORA című művét. További sikeres munkát kívánok! 2 Éva Monoriné Szabó Éva Monoriné Szabó 2 évvel ezelőtt Nagyon jó a videód, szenzációs ahogy megcsináltad, köszike.👌👌👌 Wulf Dave Wulf Dave 2 évvel ezelőtt Szuper! Csak így tovább, imádom az ilyen videókat! :) 1 Make Man ツ Make Man ツ 2 évvel ezelőtt Szívesen néztem volna még tovább a videót! Érdekes lett nagyon! :) 6 Владимирович Игорь Владимирович Игорь 2 évvel ezelőtt Nagyon jó a videó PAXEL! több ilyen videó jöhetne! :D Béla Várföldi Béla Várföldi 2 évvel ezelőtt Gratulálok. Korrekt és elgondolkodásra késztet. Da Vinci a azon tudósok egyike aki nagyon meghatározták a jövő képet . Néhány fantasztikus elme akik nagyon előre sokat tudtak az elkövetkező találmányokról, eszközökről, : Galilei,Newton,Tesla, Einstein,Hawking . Most is vannak ilyen elmék? Ismerjük őket vagy ??? Ismételten szuper volt. Tisztelettel. Gabriella Ináncsi Gabriella Ináncsi 2 évvel ezelőtt Volt/ van egy műsor ahol a Da Vinci álltál tervezett gépeket építették meg. Minden gép és találmány működött. Egyetlen egy szerkezet volt az ami nem működött és az a repülőgépe. Annyira nehéz volt a szerkezet hogy képtelen volt fel szállni 2-3cm magasabbra. Hihetetlennek találom, hogy abban az időben, a mai technika nélkül képes volt ezekre a tökéletes pontosságú rajzokra és eszközökre. Mona Lisa és a mögötte található kódok úgy mint a 72-es vagy L2 jelek, a szemébe elrejtett betűk. Az említett O
Köszönöm ezt a videót.Nem ismeretlen számomra Leonardo da Vinci élete munkássága és művészete.Tőrténelem művészeti órákon tanultam 60 évvel ezelőtt,de igy újjra felídézhetem a tanultakat.Köszönet mindenért nagyon érdekfeszítőek a videóid.😊❤
Ez a video, elkepesztoen jo lett. Osszeszedett, es latszik hogy sok munkad van benne. Azt sajnalom, hogy a videoidat (foleg az ilyen erdekesebbeket), kevesen nezik meg, pedig erdemes lenne, a sok hulye minecraft, meg copy-s hulyeseg helyett. Koszonjuk ezt a videot, nagyon erdekes lett es remelem egy nap megkapod azt a nezettseget, amennyit erdemelsz. ❤️
Drága Barátom! A tudás rezgés. Olyan frekvencia tartomány, mihez mind hozzáférni tudunk! Legyen szemed a látásra, füled a hallásra és a lélektől eredjen az érzékelés. ..
Volt/ van egy műsor ahol a Da Vinci álltál tervezett gépeket építették meg. Minden gép és találmány működött. Egyetlen egy szerkezet volt az ami nem működött és az a repülőgépe. Annyira nehéz volt a szerkezet hogy képtelen volt fel szállni 2-3cm magasabbra. Hihetetlennek találom, hogy abban az időben, a mai technika nélkül képes volt ezekre a tökéletes pontosságú rajzokra és eszközökre. Mona Lisa és a mögötte található kódok úgy mint a 72-es vagy L2 jelek, a szemébe elrejtett betűk. Az említett Oroszlán "robot" a mai napig működőképes pedig eltelt közel 530 év. Egy műsorban amit én néztem róla (nagyon szeretem a róla szóló műsorokat) abban a barlangról más történet volt. Elméletileg be ment a barlangba de 10 évig nem jött ki. A kísérője napokig várt rá de eredménytelenül. Sok furcsa dolog lengi körbe Őt, de minden titok kulcsát magával vitte a sírba sajnos.
Szia Paxel! Nagyon imádom a videóid,és minden egyes alkalommal a legszívesebben nézem meg őket. Te vagy az egyetlen videós,aki igazán remekül csinálja azt,amit csinál!❤️ Kommunikálsz a nézőiddel és ez a legszebb dolog!💚 Nem lettél nagyképű,mint ahogyan egyeseket a többszázezer feliratkozó azzá tesz! Imádlak Paxel! Maradj mindig önmagad!💚
Kösz, jól összarekott videó! ( vagyunk úgy egy páran, akiket érdekel hogy mi lehet a megoldás, mert az átlagos hírek mögött, bárhogy is sakkozzunk is , nem jön ki a megoldás ) Jó látni, hogy ez mást is érdekel.
Gratulálok. Korrekt és elgondolkodásra késztet. Da Vinci a azon tudósok egyike aki nagyon meghatározták a jövő képet . Néhány fantasztikus elme akik nagyon előre sokat tudtak az elkövetkező találmányokról, eszközökről, : Galilei,Newton,Tesla, Einstein,Hawking . Most is vannak ilyen elmék? Ismerjük őket vagy ??? Ismételten szuper volt. Tisztelettel.
Nagyon jö köszönjük szepen, nem vagyok biztos de aleonardo a nev, da Vinci-bol .Elnezest ha nem igy van jooo ez csak kis kukackodäs.tisztelettel köszönöm sokak nevebe, mert azert sok munka van ezekben .
0:27 Utolsó előtti vacsora utáni vacsora, azaz csak simán "Az utolsó vacsora". :D Tartalmas lett a videó, jól felépítetted. Egyébként, Da Vinci vagy alien volt, vagy rajta keresztül adták át a tudást az ufók, hogy beinduljon a fejlődésünk következő szakasza. Vagy netán az evolúció játéka, hogy néha néha születik egy "géniusz"? Ha a számokat nézzük a 15 században nem 7millárd ember volt, tehát ma is élhet(ne) egy géniusz.(Elon Musk?!🤔😂) Mindenesetre fura és valami tuti nem volt rendben Da Vinci-vel sem. De Nostradamus is gyanus lehet és szerintem van olyan érdekes, mint Vinci. :)
sztem nem meggyorsitani akartak az emberiseg fejlodeset,vagy beinditani vagy mi..beindul az magatol..hanem sztem a hanyatlast akartak megfekezni..a durva hogy sztem a hanyatlasrol legfokeppen a vallas tehet..mert egy vallas nem kicsit "butit".. es gyanusan a tudomany ellen van..raadasul aki vallasos mar eleve nem nyitott a vilagra,vagyis nem ugy,mert ugye be van korlatozva,konkretan meg van neki mondva hogy miben higyjen stb..es aki be van korlatozva az hogy tudna fejlodni,sehogy..sztem valami ilyesmit akartak..meg most annak hogy meggyorsitjak a fejlodest annak mi ertelme lenne? amugy akkora hatalmas nagy baj nem is lenne a vallasokkal,tehat nem beleallni akarok ezzel senkibe,ne ertse felre senki,mert higyjen mindenki amit akar ha ugy a konnyebb,tehat nem ezzel van a baj,hanem hogy nem eleg rugalmasak,nem tudnak alkalmazkodni..marpedig a mai vilagnak ez a kulcsszava es pont ezert fog megdolni majd az egesz figyeljetek meg,mert ez miatt keptelenek fejlodni,keptelenek lepest tartani..az alkalmazkodas hianya miatt..ja meg megvezetik az embereket tehat ez mar eleve bukas,a tobbirol meg mar ne is beszeljunk..tehat a vallasnak hamarosan integethetunk,annyi lesz neki,vagy meg ha az osszesnek nem is,de nagyon soknak igen..foleg mert a vizonto korszak egyik jellemzoje a szabadsag,plusz a tudomany fellendulese..tehat erdekes..nagyon durvan at fog alakulni minden..eleg erdekes korszakba szulettunk amugy:) es igen,pl elon musk is ilyesmi zseni,es megintcsak a vizonto korszakot tudnam felhozni,mert pont ezeket jelkepezi,az uj idoket,nagy valtozasokat,a zseniket,a fejlodest,felfedezest stb csak meg most ilyen atmenet van,amikor a regi korszak dolgai mar nem jok,elavultak,mar nem mukodnek,de az uj meg meg nincs itt tehat ilyen kaosz..
PAXEL sztem azert mert szakaszok vannak..tavasz-nyar-osz-tel,ar-apaly,ejjel-nappal stb stb es nem csak a termeszetben,hanem egyenileg is,mindenben is,tehat az emberisegben is,korszakok,tehat fejlodes-hanyatlas..aki ert egy kicsit az asztrologiahoz az tudja mire probalok kilukadni,hu de elmagyaraznam en de ebbe belemenni nagyon meredek lenne,kb mint ha az eletemet kene elmagyaraznom ugyh inkabb skip:D de amugy vannak korszakok amikor rengeteg zseni szuletik,nem hiaba,ilyenkor indul be a fejlodes..es nem csak technikailag lehet fejlodni es nem feltetlenul latvanyosan..ott vagy erre jo pelda sajat magad,senki nem tudja miken mesz at megis fejlodsz,rengetget..es folyamatosan..de leginkabb akkor fejlodsz amikor valami valtozas van/lesz..vagyis az lesz latvanyos.. amugy az is elgondolkodtato,hogy civilizaciok "jonnek-mennek",tehat igy egyszercsak eltunnek,nyom nelkul..mint pl az atlantisziak,vagy a sumerok,vagy egyiptomi civilizaciok ugye..aztan felbukkan egy masik..es a durva hogy most meg pont egy ilyennek az elejeben vagyunk..
Szabolcs V NINCS!!! es nem is lesz!!:D esetleg valami masra nem tudsz rakotni? vagy miert pont erre? amugy ha erdekel (bar nem hiszem,mert akkor ugy kerdezted volna) de en csakazertis valaszolok csak hogy tudd ezt is,sokkal tovabb tart ekezettel irni......nem mindig er ra ugy az ember,foleg ha hosszu amit ir..de hat nyilvan konnyebb kotekedni,mint gondolkodni..jellemzo..es gondolom azert is zavar hogy nincs ekezet,mert igy olvasas kozben egy kicsit jobban meg kell jaratni az agyat..
@@WolfiAtyaAz inkább tapasztalat és érthető igazság, hogy a tudomány, a hit és a kereszténység egymás mellett lévő ügyek és életfelfogások. Csak sokan félreértenek ilyeneket.
@@mindegyneked6914 Jah értem… Tehát, te birtoklod az abszolút igazságot, mindenki más, aki nem ért veled egyet, az bohóc… Gratulálok, ha te is egy elfogult valláskárosult macskajancsi vagy, aki ragaszkodik a mesekönyv Bibliához, és a szakállas bácsikához, mert kell hogy higgye, hogy szánalmas élete nem ér véget a halállal… Gratulálok…
Kb. 11: 47-nél, kedves PAXEL a kép meglepően hasonlít azokhoz a fotómontázsaimhoz amelyeket kristálykoponyák révén hoztam létre. Varázslatos. Még mindig hatásosan jó az anyagod. Pedig nem először nézem. Időszerű is. Talán most még időszerűbb is... 😎🧐👽
Üdv! Da Vinci nem lehetett időutazó/látnok, mert az egy paradoxon lenne: "honnan származik az információ? A múltból nem származik, hiszen a jövőből adta át valaki, de a jövőből sem származhat, mert nem ott jött létre, hanem a múltban". ----> az információ a semmiből jött létre? Ettől függetlenül nagyon élveztem a videót, érdekes volt.
Nagyon tetszik, amit csinálsz. Igaz, nekem újat már nem igen lehet mondani, mégis végignéztem, mert fölöttébb örülök, hogy a mai fiatalok közé is szorult egy kis értelem és vannak olyanok, mint te vagy! ( nemcsak, a "többség". :-) Az is tetszik, hogy magyar létedre, a magyar kiejtésed, bár hagy maga után kívánni valót, érezhetően ügyelsz arra, hogy érthető legyen amit mondasz. (Tudatában vagy, hogy , - gondolom -, egyébként hadarsz.)
Igen valoszinuleg az a hulye aki nem erti meg a faszsagotxdd senki nem mondta hogy nem ertette, azt mondta hogy ilyen nem letezikxddd mintha azt mondanam hogy ‘Lonard Da Vincs’... ertened hogy mirol van szo megis en lennek hulye mert nem jol irtam le xddd imadom az ilyen embereket akik geci okosnak hiszik magukat es belekotnek a masikba kozbe pedig ok a butak ;)
Nagyon tetszett a videót, és persze rengeteg új kérdést vet fel. Amúgy a visszafelé írást én nem gondoltam volna, hogy olyan extra, mert sokan simán írnak így. Vicces, mert én pl. gyöngybetűkkel írok ebben a formában és gondoltam, ez gyenge próbálkozás titkosításra. De odaadtam páromnak és bár tudja, hogy ezt ismerem, mégse ment könnyen neki a szöveg visszafordítása. A voynich kéziratról egy nemrég látott Tiktok videó jutott eszembe, ahol a lány arab betűkkel írt magyar puskát a német suliban. Lehet itt is valami hasonló csavar. ;-) Azért szívesen "beleolvasnék"
Da Vinci amúgy Bipolaris volt. Sok dologra ezért volt képes, ami egy átlagos embernek furcsa. Gondolok itt a tükör írásra, rejtjelezésre, kép a képben, állandó tanulás, tudásvágy, kutatás. Sokkal jobban, és pontosabban értett, érzett meg dolgokat mint mások. Természetesen nem oszthatta meg a tudást, mert szép, nagy máglyát raktak volna Neki is.
Szia, egyet értek majdnem mindennel. Annyi, hogy a mérnöki találmányai terén pár éve (vagy 10) találtak egy itáliai mérnük tollából származó jegyzeteket, aki egy 20-30 évvel korábban feltalált sokmindent, amit DaVinci-hez rendelünk. Átfedés is van időben és térben és anno bevett szokás volt, hogy jegyzeteket másolotak (illusztrációkat) akik rajzolni tanultak. Ez nem tompít a fényén és rengeteg saját találmánya volt, illetve sokat tökiélesetített.
@@anima5883 Igen. A könyvek Mariano Taccola munkái, ezeknek tartalma bőven vissza köszön Da Vinci jegyzeteiben. Továbbá bizonyított és dokumentált, hogy Leonardo tanulmányozta a mérnök munkásságát. (Ismerte Luca Pacioli matematikust is, tőle is sokat merített, de ez egy másik vonal.) Ezzel sokat foglalkozott Paolo Galluzzi történészprofesszor. De foglalkoztak még vele: Monica Azzolini reneszánsz kutató, Dr. Tobias Capwell stb. Maga Leonardo da Vinci is azt mondta, hogy sokat köszönhet az elődeinek és saját korának. Bocsánat, hogy mítoszt rombolok, de szerintem sosem fogjuk megfejteni ezeket a dolgokat, ha nem vagyunk hajlandóak reálisan és a kontextusában látni a személyt, akit kutatunk.
Látom még senki nem hallott arról, hogy nem tudnak 3 évével elszámolni, egy "barlangba ment be", mikor újra elő került jöttek a "tudományos ( jövőbeli) látomásai"! Ki mit gondol, az Ő dolga. Amúgy a történelmi Jézus nem volt megfeszítve, nem volt a küldetése, Júdás nem volt áruló... mind ez csak az ideák világában történt meg! "Mindenki, aki az egyszer élünk fogalmában él", semmi esélye nincs az ilye jellegű anyagok, filmek megértésére! Senkit nem akarok bántani!!!
Sokat olvastam, èrdekes-misztikus kodjairòl...összetett hatalmas tudàsàròl...nagyon tetszett, az előadàsod...kitünő hèvvel magyaràztad a csodàllatòdat, ez* ember* tudàsàròl...ami nem kevès....ès hihetetlen abban a korban .
@@akosbazso9493 nah az tök jó! Majd vigyàzzatok a villamoson meg ilyen olyan helyeken mert elég sok a rabló mi is amikor nyàron voltunk akkor elloptàk a papàm pénztàtcàjàt és benne volt az összes papírja meg a bankkàrtyàja. Szóval nagyon kell figyelni az embereket! Én is bevàsàroltam egy eleg drága boltban és egész villamoson ott szemeztek velem mert kiakartak rabolni próbàlkoztak is azzal hogy összenyomnak közben meg kiveszik a cuccomat de közben a papàm pénztàrcàjàt vették ki a zsebéből majd az a csàvó odadta egy màsik csàvónak az meg hàtra ment szóval el sem tudtuk volna kapni a rablót mert mar tuti nem volt nàla a pénztàrca
Da Vinci hatalmas elme volt. Olyan dolgokat hagyott az emberiségre amelyeket még mai fejjel se tudunk teljesen megérteni. Nem véletlen,hogy a kódjai egy részét még a mai ember és a mai technológia sem képes megfejteni. Nagyon érdekes és jól összeszedett videót hoztál össze, csak így tovább!😉
Ezt én is így gondolom, mint elmondtam. Köszi szépen!
Szinten Nostradamus
Minimum 200 as IQ-ja volt
Még az ókori görög matematikusok gondolkodásara sem jöttek rá, és még mindig nem tudjuk hogyan jöttek rá és hogyan bizonyították összefüggéseiket, mivel akkoriban nem tudták leírni. Csak annyit tudunk hogy eddig igaznak tűnik minden képlet
Davincsi 18 hónapig eltünt ebből a világból mikor bement róma mellett levő barlangba ,kontaktba volt valamelyik földönkivüli fajjal kik fejlettebbek voltak az akkori korban élő embereknél ,a tudást mindig kintről kapjuk ,ez ma sincsen máshogyan ))nézd milyen festmênyeket festett ,ez csak egy példa ))
Van egy olyan legenda, hogy ha az elsők között írok , akkor Paxel válaszol
A legenda igaz.
Isgenemmmmm
100. Like :)
Edvárd Szabó köszi
Egy apróhirdetés: "A Kámaszútra 8 danos mestere vagyok. A kiválasztott hölgyeknek az első két hét ingyenes."
Nagyon jó a videó! Két hibát vettem észre, amit többször is említettél: az ortodox egyház, ami igazából a katolikus egyház, és az utolsó előtti vacsora, ami az utolsó vacsora. Ezen kívül nagyon jó, és jól megfogalmazott mondanivaló van benne. Köszönöm.
Jó videó.Összeszedett és látszik hogy rengeteget dolgoztál vele.További sok sikert PAXEL ATYA.
Körülbelül 2 nap volt. Köszönöm!
@@PAXEL téleg ??!!! Wow nm hittem volna😲😲
Igy van nagyon összeszedet video és érdekes nagyon kőszönöm ez legalább érdekes téma . Nem ugy mint ahogy Lil G káronkod vagy ahogy a tőbbi majom ember fogyi vidit csinál és értelme nincsen
@@jnjnzhgvgg7457 dehát a lilg zenész paxel meg nem
Egy dokumentum film összegzése. Tudom, mert én is láttam. Ettől függetlenül nem rossz.
Nagyszeru video, egy olasz muveszettortenesz szerint akivel Parmaban beszelgettem
Da Vinci edesanyja egy erdelyi lany volt akit a torokok elraboltak mas nokkel egyutt
es a milanoi rabszolga piacon adtak el. Igy kerult ehhez a csaladhoz . A csalad idosebbik fia megejtette
es igy torvenytelenul szulte meg Leonardot mert arrol szo sem volt, hogy felesegul vegye a cseledlanyt,
Egy gazdag kereskedo lanyat vette el. Ket eves koraban a lanyt ferjhez adtak es 60km.-re Vincitol elt .
Mikor da Vinci felnott es idosebb lett magahoz vette Katrint es a muveszettortenesz szerint a Mona Liza, Katrin
az edesanyja portraitja. Ez magyarazza, hogy a kep mindig vele volt es az utazasaira is magaval vitte es ezert hasonlit ra.
PAXEL respect ezért a videódért is! Da Vinci volt a valaha élt legnagyszerűbb elme! Sohasem volt hozzá fogható, ha belegondolunk, hogy milyen korban élt, mik voltak adottak akkor, és mellé mekkora mértékű volt az elnyomás..és ő nemhogy nem maradt csendben, hanem olyan széles területeken alkotott jelentőset, hogy ezt soha senki nem tudta utána csinálni (még Tesla sem). Igazából némely alkotása (pl. a hihetetlenül precíz térképe) olyan felfoghatatlan, hogy hogyan volt képes megcsinálni, hogy tényleg azt hinné az ember, földönkívüli volt..pedig jah, szerintem ő is "csak" ember volt, csak ekkora zseni. És legalább az utókor némileg méltán elismeri, némileg. Lehet repülni sem tudnánk azóta sem (viccen kívül), ha nincs Leonardo, és csak 1 dolgot mondtam.
Te értékes tagja vagy a világnak , hasznos ember. Remélem sokáig élsz majd épségben, és folytatod a videóid , nagyon hasznos és fontos amiket előadsz. 😎
Kár, hogy nem volt hosszabb, órákig eltudtalak volna még hallgatni, de nem vagyok telhetetlen, köszi a mesterhez méltó munkádat! : )
Paul street videojat lattam es amiatt kattintottam ide
(Az elott lattam mar a videot de megint meg nezem mert annyira tetszik)🥺👉🏻👈🏻
Pont így történt velem is :) .
Ja én is
Velem is ez volt
Két számomra legjobb videós is nézi egymást 😅❤️
Én is
Ismertem egy fazont, aki kétkezes volt.
Például, mindkét kezével tudott pingpongozni, diliből még játék közben is átvette a másik kezébe az ütőt. Írt még jobb és bal kézzel is, visszafelé csak a ballal.
Telitalálat volt a szakmaválasztása, mivel hogy nyomdai kéziszedő volt. (ez a szakma már nem nagyon létezik)
Visszafelé, tükörből simán, gond nélkül olvasott.
Ha odafigyelt, ha lassan is, de visszafelé még beszélni is képes volt.
Ajánlom a "Mona Lisa magánélete" című könyvet mindenkinek. Rengeteg elgondolkodtató információ van benne mind Da Vinciről, mind arról az időszakról és persze magáról a festményről. A könyv tartalmaz egy halom forrást is amiből további infókat tudhat meg mindenki akit érdekel ☺️
szóval abban a könyvben fény derül Da vinci titkaira? (egy részére,vagy az összesre?)
@@ferencgalambos4851 más perspektívából közelíti meg, kicsit negatívan de informatív. Sajnos nagyon a titkaira nem derül fény, főként a munkáiról, a Mona Lisa születéséről, magáról a hölgyről.
@@agotatanko5328 azt le tudnád írni?mindig is érdekelt ki az.
@@ferencgalambos4851 elhangzik a videóban is amúgy egy posztó kereskedő lánya és a képet egy gyermekkori szerelme rendelte meg Da Vincitől akitől házasságon kívül teherbe esett, majd meghalt a gyermek. Giulianonak el kellett menekülnie így nem vehette el (ha jól emlékszem ez volt az oka). Később mire a kép a megrendelőhöz került már megházasodott így érdektelenné vált a kép. Lisa Gherardini az igazi neve és Francesco del Giocondohoz ment feleségül "gyorsan" hogy a szégyent elkerüljék a házasságon kívüli terhesség miatt.
@@agotatanko5328 nagyon köszönöm a választ!
Nostradamus-ról is jöhet egy hasonló videó
0:27 utólsó elötti vacsora XD 😂
Lehet repetáztak utána még...😂
2:08 ortodox egyház 🤭🤭🤭😂😂 én itt hagytam abba🤫🤫 ez az ember teljesejen felkészületlen ...
ez nagyon rossz.... 🤣🤣🤣
Ez nagyon gáz és ilyen buta gyerekek gyakorolnak hatást a mai gyerekekre ... 😥
@@HooliganHun ja ja ezek a mai fiatalok lelhet állni csak egy kis baki volt . Najo nagy baki .
Nagyon tetszett! Kérlek ügyelj a tárgyi tévedésekre is! ( Utolsó előtti vacsora )
3:53 Louis Vuitton 😂😂😂❤️❤️egyébként nagyon jó és érdekes lett a videó lehetnének a közel jövőben is ilyen féle videók a csatornán további sok sikert! ❤️❤️❤️
Véletlenül találtam rá a videódra, de ezután követni foglak. Gr. de tényleg, korodat meghazudtoló alapossággal, mindenkinek érthetően mondod el, tényekkel alátámasztva Da Vinci tanulmányodat. Minden mondatodból sugárzik, hogy nem felületes a tudásod, mindennek pontosan utánajártál, bár közhelyes amit írok "megemelem a kalapom" előtted, de hirtelen nem jut más eszembe, max annyi minden tiszteletem a tiéd. Engem is megfogott Da Vinci, fantasztikus tudása, sok mindent tudtam eddig is róla, és munkásságáról, de te tudtál újat mondani, pl. a külső energia nélkül mozgó oroszlánról még nem olvastam, nem hallottam. köszönöm RavaszKa
Jók ezek a csidejók!
Kapok szivet?😊
Köszi!😍
❤️
🖤 -IGEN.
Utolsó előtti vacsora?🙄
Nagyon tetszenek a videói, alaposak és érdekesek! Pontosan ezért hívnám fel a figyelmét egy tévedésre, kétszer is (tehát nem nyelvbotlás) Utolsó ELŐTTI vacsoraként említi Leonardo UTOLSÓ VACSORA című művét. További sikeres munkát kívánok!
Igazad van , kétszer is rossz névvel illeti azt a remekművet! Sajnos nagyon feltünő.
Na ez volt az a video amire a leggyorsabban kattintotam rá nagyon érdekelnek az ilyen témák föleg töled
Csongor Timar köszönöm! 😊
Ezzel én is így vagyok.
Azta el nem hiszem te vagy az egyetlen ilyen jófej videos ki válaszol a kommentemre 🙂🙂😊😊
Hogy a da Vinci megelőzte a korát, az tény! Még ma sem nem értjük a zsenialitását, pedig minket már alátamasztanak a technológiák!
De akkor is azt hiszem: nem kell az emberi inteligenciát elkárhozni, igenis vannak köztünk ilyen zsenik is, és nem kell keresni valahol az univerzumban!
Az első ember, aki lemászott a fáról, is ilyen volt!
Nem tudjuk nevét, de igenis előbbre vitte az egész civilizációt!
Többnyire, mi csak olyan átlagosak vagyunk, élvezzük a mások által kieszközölt tudást, és nem mindig tudjuk használni...
És nagyom szeretem a videóid; néha belemennek olyan témába is, amit addig nem forszírozgattam!
Csak így tovább!
Imádom!
Nagyon kellemes hangod van, szinkronizálnod kellene! Érdekes témákat jársz körül, hajrá, csak így tovább! Figyelj a pontos megfogalmazásra (pl. egyik célja között volt, felfedezésébe botlanak, stb.), mert aki nyilvánosság elé lép és sokan hallgatják, legyen profi ebben is. Ez csak egy pici építő kritika, lehet, hogy segít, ha előre leírod, egyébként gratulálok!
Beavatott volt, kapott is tudást, és azért védelem alatt is állt. Mert mindennek meg van az ideje hatarozva. 😇👽
úgy-úgy !
Ajánlom a "Mona Lisa magánélete" című könyvet mindenkinek. Rengeteg elgondolkodtató információ van benne mind Da Vinciről, mind arról az időszakról és persze magáról a festményről. A könyv tartalmaz egy halom forrást is amiből további infókat tudhat meg mindenki akit érdekel ☺
20
Csuzi
Csuzi
2 évvel ezelőtt (szerkesztve)
Da Vinci hatalmas elme volt. Olyan dolgokat hagyott az emberiségre amelyeket még mai fejjel se tudunk teljesen megérteni. Nem véletlen,hogy a kódjai egy részét még a mai ember és a mai technológia sem képes megfejteni. Nagyon érdekes és jól összeszedett videót hoztál össze, csak így tovább!😉
526
Dávid Roncsek
Dávid Roncsek
2 évvel ezelőtt
Jó videó.Összeszedett és látszik hogy rengeteget dolgoztál vele.További sok sikert PAXEL ATYA.
311
Protox #21
Protox #21
1 évvel ezelőtt
Kár, hogy nem volt hosszabb, órákig eltudtalak volna még hallgatni, de nem vagyok telhetetlen, köszi a mesterhez méltó munkádat! : )
5
Lattteee.
Lattteee.
7 hónappal ezelőtt
Te értékes tagja vagy a világnak , hasznos ember. Remélem sokáig élsz majd épségben, és folytatod a videóid , nagyon hasznos és fontos amiket előadsz. 😎
1
TheGayChapter
TheGayChapter
2 évvel ezelőtt
Voltam Rómában a Da Vinci múzeumban 😀 tök érdekes volt látni néhány találmányt a búvár ruha is ott volt 😀
4
András Wittmann
András Wittmann
2 évvel ezelőtt
Kedves Paxel ! Örömmel látom, hogy a fiatalság is fogékony a rejtélyekre, a szellemi nagyságokra ! Viszont mielőtt kiadsz egy videót, nem ártana azért valakivel átnézni, egyeztetni :)
2
Szabó Károly
Szabó Károly
2 évvel ezelőtt
3:53 Louis Vuitton 😂😂😂❤❤egyébként nagyon jó és érdekes lett a videó lehetnének a közel jövőben is ilyen féle videók a csatornán további sok sikert! ❤❤❤
8
Anikó Korcz
Anikó Korcz
2 évvel ezelőtt
Da Vinci amúgy Bipolaris volt. Sok dologra ezért volt képes, ami egy átlagos embernek furcsa. Gondolok itt a tükör írásra, rejtjelezésre, kép a képben, állandó tanulás, tudásvágy, kutatás. Sokkal jobban, és pontosabban értett, érzett meg dolgokat mint mások. Természetesen nem oszthatta meg a tudást, mert szép, nagy máglyát raktak volna Neki is.
8
Csilla Balogh
Csilla Balogh
1 évvel ezelőtt
Nagyon köszi paxel mert így segittel a töri haziban! Még plusz dolgokat is tudtam írni☺😌🙃 nagyon sokat tudok tanulni a videóid ból🙃😉😉😌💖🥺
1
Balázs Gurmai
Balázs Gurmai
2 évvel ezelőtt
Érdekes téma,szép mikrofon minőség, Király vagy!
3
Videntem Veritas
Videntem Veritas
2 évvel ezelőtt
Nagyon tetszik, amit csinálsz. Igaz, nekem újat már nem igen lehet mondani, mégis végignéztem, mert fölöttébb örülök, hogy a mai fiatalok közé is szorult egy kis értelem és vannak olyanok, mint te vagy! ( nemcsak, a "többség". :-) Az is tetszik, hogy magyar létedre, a magyar kiejtésed, bár hagy maga után kívánni valót, érezhetően ügyelsz arra, hogy érthető legyen amit mondasz. (Tudatában vagy, hogy , - gondolom -, egyébként hadarsz.)
1
Gyöngyi Halászné
Gyöngyi Halászné
1 évvel ezelőtt
Köszönjük, ez nagyon érdekes,a többit is megnézem.Nagyon szuper vagy,ennyi mindent összeszedtél!
Alapi Lili
Alapi Lili
2 évvel ezelőtt
Szia Paxel!
Nagyon imádom a videóid,és minden egyes alkalommal a legszívesebben nézem meg őket. Te vagy az egyetlen videós,aki igazán remekül csinálja azt,amit csinál!❤ Kommunikálsz a nézőiddel és ez a legszebb dolog!💚 Nem lettél nagyképű,mint ahogyan egyeseket a többszázezer feliratkozó azzá tesz! Imádlak Paxel! Maradj mindig önmagad!💚
1
Beatrix Sógor
Beatrix Sógor
2 évvel ezelőtt
Esetleg lesz ebből 2.rész? Nagy érdekelne! Nagyon jó videó lett!🙂
Gubicza Sándor
Gubicza Sándor
2 évvel ezelőtt
Beavatott volt, kapott is tudást, és azért védelem alatt is állt. Mert mindennek meg van az ideje hatarozva. 😇👽
27
Márk Szlotta
Márk Szlotta
2 évvel ezelőtt
Ez az eddigi szerintem leg összeszedettebb videó mind közül amit eme youtube platformon találnál! Ezeket az információkat honnan szerezted? (lehet hogy mondtad de nem hallottam hogy említetted) Mert az valami elképesztő. Eszem megáll. Legyen még ment a nagy szürke hüvelykujj
Csaba Kovács
Csaba Kovács
2 évvel ezelőtt
Da Vinci a tankot nem feltalálta, hanem tovább gondolta.
Volt annak nagyon kora ókori prototipusa amit Asszíriában építettek és arra szolgált, hogy jó páncélzat alatt tudjanak megközelíteni egy várkaput ostrom idején.
Lisa
Lisa
2 évvel ezelőtt
Jaj de jó tartalmat készítettél megint🤪annyira szeretem ezeket a videóidat!!estig el tudtam volna hallgatni/nézni!😊😊😊😊
1
Norman Balog Norman
Norman Balog Norman
2 évvel ezelőtt
Nagyon jó videó lett, szerintem örülne mindenki, ha többször lenne hasonló videó. :)
1
FlaweScripted
FlaweScripted
2 évvel ezelőtt
Nagyon jól összeraktad a videót! Részletes is, imádom nézni a videóid
2
E Leffe
E Leffe
1 évvel ezelőtt
Kösz, jól összarekott videó! ( vagyunk úgy egy páran, akiket érdekel hogy mi lehet a megoldás, mert az átlagos hírek mögött, bárhogy is sakkozzunk is , nem jön ki a megoldás ) Jó látni, hogy ez mást is érdekel.
Engineer Merasmus
Engineer Merasmus
1 évvel ezelőtt
Da Vinci helikoptere nem lett volna képes repülni és nem is tett így, az első levegőnél nehezebb tárgyak a 19. Században repültek!
2
Gábor Beratin
Gábor Beratin
5 hónappal ezelőtt
Nagyon tetszenek a videói, alaposak és érdekesek! Pontosan ezért hívnám fel a figyelmét egy tévedésre, kétszer is (tehát nem nyelvbotlás) Utolsó ELŐTTI vacsoraként említi Leonardo UTOLSÓ VACSORA című művét. További sikeres munkát kívánok!
2
Éva Monoriné Szabó
Éva Monoriné Szabó
2 évvel ezelőtt
Nagyon jó a videód, szenzációs ahogy megcsináltad, köszike.👌👌👌
Wulf Dave
Wulf Dave
2 évvel ezelőtt
Szuper! Csak így tovább, imádom az ilyen videókat! :)
1
Make Man ツ
Make Man ツ
2 évvel ezelőtt
Szívesen néztem volna még tovább a videót! Érdekes lett nagyon! :)
6
Владимирович Игорь
Владимирович Игорь
2 évvel ezelőtt
Nagyon jó a videó PAXEL! több ilyen videó jöhetne! :D
Béla Várföldi
Béla Várföldi
2 évvel ezelőtt
Gratulálok. Korrekt és elgondolkodásra késztet. Da Vinci a azon tudósok egyike aki nagyon meghatározták a jövő képet . Néhány fantasztikus elme akik nagyon előre sokat tudtak az elkövetkező találmányokról, eszközökről, : Galilei,Newton,Tesla, Einstein,Hawking . Most is vannak ilyen elmék? Ismerjük őket vagy ??? Ismételten szuper volt. Tisztelettel.
Gabriella Ináncsi
Gabriella Ináncsi
2 évvel ezelőtt
Volt/ van egy műsor ahol a Da Vinci álltál tervezett gépeket építették meg. Minden gép és találmány működött. Egyetlen egy szerkezet volt az ami nem működött és az a repülőgépe. Annyira nehéz volt a szerkezet hogy képtelen volt fel szállni 2-3cm magasabbra.
Hihetetlennek találom, hogy abban az időben, a mai technika nélkül képes volt ezekre a tökéletes pontosságú rajzokra és eszközökre. Mona Lisa és a mögötte található kódok úgy mint a 72-es vagy L2 jelek, a szemébe elrejtett betűk. Az említett O
Említenek valamit davinci titkairól?
Voltam Rómában a Da Vinci múzeumban 😀 tök érdekes volt látni néhány találmányt a búvár ruha is ott volt 😀
Esetleg lesz ebből 2.rész? Nagy érdekelne! Nagyon jó videó lett!🙂
Köszönöm a feltöltést. Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. Ilyen videót szívesen néznek máskor is Egy idős ember. Laci
Szívesen néztem volna még tovább a videót! Érdekes lett nagyon! :)
Remek videó vólt.Több ilyen zsenit és elmét is bemutathatnál
Tervben van.
@@PAXEL ennek felettébb örülök
Köszönöm ezt a videót.Nem ismeretlen számomra Leonardo da Vinci élete munkássága és művészete.Tőrténelem művészeti órákon tanultam 60 évvel ezelőtt,de igy újjra felídézhetem a tanultakat.Köszönet mindenért nagyon érdekfeszítőek a videóid.😊❤
És 500 év múlva tényleg lenne Akripa :D
...
:DD
ADNÁM
Ki tudja ?! 🤨
Lessz !
Nagyon jó a régi videókat ujra nézni remélem lesz egy második rész..
Érdekes téma,szép mikrofon minőség, Király vagy!
Ez a video, elkepesztoen jo lett. Osszeszedett, es latszik hogy sok munkad van benne. Azt sajnalom, hogy a videoidat (foleg az ilyen erdekesebbeket), kevesen nezik meg, pedig erdemes lenne, a sok hulye minecraft, meg copy-s hulyeseg helyett. Koszonjuk ezt a videot, nagyon erdekes lett es remelem egy nap megkapod azt a nezettseget, amennyit erdemelsz. ❤️
univerzális zseni=polihisztor
(csak hogy mindennap tanuljunk valamit😊)
Ahh danke
Nagyon erdekes munkaid vannak! Nagyon tartalmas ! Köszönet ezert a sok munkaert!
Drága Barátom! A tudás rezgés. Olyan frekvencia tartomány, mihez mind hozzáférni tudunk! Legyen szemed a látásra, füled a hallásra és a lélektől eredjen az érzékelés. ..
A te tudásod biztosan...
Nagyon érdekes volt. Köszönöm szépen
Köszönöm a videót! Nagyon tetszett. Az egyház a mai napig gátolja az igazság megismerését, karöltve a világ urai gátlástalan hatalomvágyával.
Volt/ van egy műsor ahol a Da Vinci álltál tervezett gépeket építették meg. Minden gép és találmány működött. Egyetlen egy szerkezet volt az ami nem működött és az a repülőgépe. Annyira nehéz volt a szerkezet hogy képtelen volt fel szállni 2-3cm magasabbra.
Hihetetlennek találom, hogy abban az időben, a mai technika nélkül képes volt ezekre a tökéletes pontosságú rajzokra és eszközökre. Mona Lisa és a mögötte található kódok úgy mint a 72-es vagy L2 jelek, a szemébe elrejtett betűk. Az említett Oroszlán "robot" a mai napig működőképes pedig eltelt közel 530 év.
Egy műsorban amit én néztem róla (nagyon szeretem a róla szóló műsorokat) abban a barlangról más történet volt. Elméletileg be ment a barlangba de 10 évig nem jött ki. A kísérője napokig várt rá de eredménytelenül. Sok furcsa dolog lengi körbe Őt, de minden titok kulcsát magával vitte a sírba sajnos.
Jaj de jó tartalmat készítettél megint🤪annyira szeretem ezeket a videóidat!!estig el tudtam volna hallgatni/nézni!😊😊😊😊
Ismet egy nagyszeru munka. Csak helyesbitenek egy ponton, a kep cime: Az Utolso Vacsora.
Szia Paxel!
Nagyon imádom a videóid,és minden egyes alkalommal a legszívesebben nézem meg őket. Te vagy az egyetlen videós,aki igazán remekül csinálja azt,amit csinál!❤️ Kommunikálsz a nézőiddel és ez a legszebb dolog!💚 Nem lettél nagyképű,mint ahogyan egyeseket a többszázezer feliratkozó azzá tesz! Imádlak Paxel! Maradj mindig önmagad!💚
Ügyes video. Örülök hogy van még pár fiatal aki nem a TikTok trendel foglalkozik!
Ki jött pulétól?
🙋🏽♀️
Én
ÉÉÉN.....
Nem én.
Most megyek oda :D
Én 😃
Utolsó előtti vacsora, ortodox egyház??? 😂😂 Vagy szar vagyok töriből vagy ez valami rejtett üzenet amit a nézőknek kéne meg fejteni🤔 😂
Ugy fest. Meg a Da Vinci kodnal is titkosabb.
@@ferencpusztai5201 inkább a gyerek nagyon suta😅
Katolikus volt az az Egyház, inkvizítorokkal, de minden ok!
@@foxhyper1186 Gyerek?? 30 éves asszem... És Paxel a neve...
XD
Nagyon jól összeraktad a videót! Részletes is, imádom nézni a videóid
Szívesen néznék még ilyen videókat tőled🙂
Imádom az ilyen tartalmu videoidat ! Több ilyet!!
Nagyon jó videó lett, szerintem örülne mindenki, ha többször lenne hasonló videó. :)
Mindenkepp!
Kösz, jól összarekott videó! ( vagyunk úgy egy páran, akiket érdekel hogy mi lehet a megoldás, mert az átlagos hírek mögött, bárhogy is sakkozzunk is , nem jön ki a megoldás ) Jó látni, hogy ez mást is érdekel.
Köszönöm Paxel ha nem csináltad volna ezt a videót akkor nem érdekelt volna Da Vinci. Így tovább!
Kétszer említesz egy "Utolsó előtti vacsora" festményt. Az melyik képe Da Vincinek?
Szerintem egy hamisítvány lehet.
Köszönjük, ez nagyon érdekes,a többit is megnézem.Nagyon szuper vagy,ennyi mindent összeszedtél!
Gratulálok. Korrekt és elgondolkodásra késztet. Da Vinci a azon tudósok egyike aki nagyon meghatározták a jövő képet . Néhány fantasztikus elme akik nagyon előre sokat tudtak az elkövetkező találmányokról, eszközökről, : Galilei,Newton,Tesla, Einstein,Hawking . Most is vannak ilyen elmék? Ismerjük őket vagy ??? Ismételten szuper volt. Tisztelettel.
Hatalmas példaképem Da Vinci. :D Köszönöm a videót, nagyon jó volt.
Példakép?
@@nenimagda6528 igen! Snoop dogg és Da Vinci!!!
Nagyon jó a videód, szenzációs ahogy megcsináltad, köszike.👌👌👌
most komolyan jol hallottam?!?? utolso >elotti< vacsora???? olyan is van? eddig ugy tudtam h csak utolso vacsora c festmenyt festett Leonardo!)
Nagyon jö köszönjük szepen, nem vagyok biztos de aleonardo a nev, da Vinci-bol .Elnezest ha nem igy van jooo ez csak kis kukackodäs.tisztelettel köszönöm sokak nevebe, mert azert sok munka van ezekben .
Az Angyali Üdvözlet nem a Verocchioval festett közös kép. Azt a képet Leonardo még "növendék "korában", festette, de csak az angyalt
11:56 a hideg kirázott🥶🥶
Ui.lehetne még ilyesmi video mert ez nagyon jó lett
Az "Utolsó Előtti Vacsora" említése számomra azonnal hitelessé tett. XD
akkor nem hallottam rosszul? 😂 😂 😂 😂 😂
Miért is utolsó előtti??? A többi is ilyen csúsztatás?
összeszedett, zseniális 😍
Nagyon köszi paxel mert így segittel a töri haziban! Még plusz dolgokat is tudtam írni☺️😌🙃 nagyon sokat tudok tanulni a videóid ból🙃😉😉😌💖🥺
IGEN még több ilyen videot kérünk,szép estét
0:27 Utolsó előtti vacsora utáni vacsora, azaz csak simán "Az utolsó vacsora". :D Tartalmas lett a videó, jól felépítetted. Egyébként, Da Vinci vagy alien volt, vagy rajta keresztül adták át a tudást az ufók, hogy beinduljon a fejlődésünk következő szakasza. Vagy netán az evolúció játéka, hogy néha néha születik egy "géniusz"? Ha a számokat nézzük a 15 században nem 7millárd ember volt, tehát ma is élhet(ne) egy géniusz.(Elon Musk?!🤔😂) Mindenesetre fura és valami tuti nem volt rendben Da Vinci-vel sem. De Nostradamus is gyanus lehet és szerintem van olyan érdekes, mint Vinci. :)
Érdekes felvetés ez az evolúciós fogalom. Viszont, vajon miért csak egy adott idő után volt ugrásszerűen kiemelkedő?
@@PAXEL Igazából minden kornak megvolt a maga geniusza, ami ugye az akkori technikán, tudományon túlmutatott pont ezért lehetett géniusz.
sztem nem meggyorsitani akartak az emberiseg fejlodeset,vagy beinditani vagy mi..beindul az magatol..hanem sztem a hanyatlast akartak megfekezni..a durva hogy sztem a hanyatlasrol legfokeppen a vallas tehet..mert egy vallas nem kicsit "butit".. es gyanusan a tudomany ellen van..raadasul aki vallasos mar eleve nem nyitott a vilagra,vagyis nem ugy,mert ugye be van korlatozva,konkretan meg van neki mondva hogy miben higyjen stb..es aki be van korlatozva az hogy tudna fejlodni,sehogy..sztem valami ilyesmit akartak..meg most annak hogy meggyorsitjak a fejlodest annak mi ertelme lenne? amugy akkora hatalmas nagy baj nem is lenne a vallasokkal,tehat nem beleallni akarok ezzel senkibe,ne ertse felre senki,mert higyjen mindenki amit akar ha ugy a konnyebb,tehat nem ezzel van a baj,hanem hogy nem eleg rugalmasak,nem tudnak alkalmazkodni..marpedig a mai vilagnak ez a kulcsszava es pont ezert fog megdolni majd az egesz figyeljetek meg,mert ez miatt keptelenek fejlodni,keptelenek lepest tartani..az alkalmazkodas hianya miatt..ja meg megvezetik az embereket tehat ez mar eleve bukas,a tobbirol meg mar ne is beszeljunk..tehat a vallasnak hamarosan integethetunk,annyi lesz neki,vagy meg ha az osszesnek nem is,de nagyon soknak igen..foleg mert a vizonto korszak egyik jellemzoje a szabadsag,plusz a tudomany fellendulese..tehat erdekes..nagyon durvan at fog alakulni minden..eleg erdekes korszakba szulettunk amugy:) es igen,pl elon musk is ilyesmi zseni,es megintcsak a vizonto korszakot tudnam felhozni,mert pont ezeket jelkepezi,az uj idoket,nagy valtozasokat,a zseniket,a fejlodest,felfedezest stb csak meg most ilyen atmenet van,amikor a regi korszak dolgai mar nem jok,elavultak,mar nem mukodnek,de az uj meg meg nincs itt tehat ilyen kaosz..
PAXEL sztem azert mert szakaszok vannak..tavasz-nyar-osz-tel,ar-apaly,ejjel-nappal stb stb es nem csak a termeszetben,hanem egyenileg is,mindenben is,tehat az emberisegben is,korszakok,tehat fejlodes-hanyatlas..aki ert egy kicsit az asztrologiahoz az tudja mire probalok kilukadni,hu de elmagyaraznam en de ebbe belemenni nagyon meredek lenne,kb mint ha az eletemet kene elmagyaraznom ugyh inkabb skip:D de amugy vannak korszakok amikor rengeteg zseni szuletik,nem hiaba,ilyenkor indul be a fejlodes..es nem csak technikailag lehet fejlodni es nem feltetlenul latvanyosan..ott vagy erre jo pelda sajat magad,senki nem tudja miken mesz at megis fejlodsz,rengetget..es folyamatosan..de leginkabb akkor fejlodsz amikor valami valtozas van/lesz..vagyis az lesz latvanyos..
amugy az is elgondolkodtato,hogy civilizaciok "jonnek-mennek",tehat igy egyszercsak eltunnek,nyom nelkul..mint pl az atlantisziak,vagy a sumerok,vagy egyiptomi civilizaciok ugye..aztan felbukkan egy masik..es a durva hogy most meg pont egy ilyennek az elejeben vagyunk..
Szabolcs V NINCS!!! es nem is lesz!!:D esetleg valami masra nem tudsz rakotni? vagy miert pont erre? amugy ha erdekel (bar nem hiszem,mert akkor ugy kerdezted volna) de en csakazertis valaszolok csak hogy tudd ezt is,sokkal tovabb tart ekezettel irni......nem mindig er ra ugy az ember,foleg ha hosszu amit ir..de hat nyilvan konnyebb kotekedni,mint gondolkodni..jellemzo..es gondolom azert is zavar hogy nincs ekezet,mert igy olvasas kozben egy kicsit jobban meg kell jaratni az agyat..
Szuper összefoglalo erröl az emberröl, aki tenyleg szupertalent volt. Gratula!!
Da Vinci sokat adhatott VOLNA az emberiségnek, HA nem úsztunk volna a vallások dogmatikus fertőjében, ahogy a mai napig is előfordul...
😂😂🤡🤡
@@mindegyneked6914 Kérlek támaszd alá a meggyőződésed :)
@@WolfiAtyaAz inkább tapasztalat és érthető igazság, hogy a tudomány, a hit és a kereszténység egymás mellett lévő ügyek és életfelfogások.
Csak sokan félreértenek ilyeneket.
@@mindegyneked6914 Jah értem… Tehát, te birtoklod az abszolút igazságot, mindenki más, aki nem ért veled egyet, az bohóc… Gratulálok, ha te is egy elfogult valláskárosult macskajancsi vagy, aki ragaszkodik a mesekönyv Bibliához, és a szakállas bácsikához, mert kell hogy higgye, hogy szánalmas élete nem ér véget a halállal… Gratulálok…
"Utolsó előtti vacsora" xddd kiégtem
Jól van lehet,hogy az uzsonnát akarta mondani ....xd
Kb. 11: 47-nél, kedves PAXEL a kép meglepően hasonlít azokhoz a fotómontázsaimhoz amelyeket kristálykoponyák révén hoztam létre. Varázslatos.
Még mindig hatásosan jó az anyagod. Pedig nem először nézem. Időszerű is. Talán most még időszerűbb is... 😎🧐👽
Üdv!
Da Vinci nem lehetett időutazó/látnok, mert az egy paradoxon lenne:
"honnan származik az információ? A múltból nem származik, hiszen a jövőből adta át valaki, de a jövőből sem származhat, mert nem ott jött létre, hanem a múltban". ----> az információ a semmiből jött létre?
Ettől függetlenül nagyon élveztem a videót, érdekes volt.
Nagyon jo volt. Folytasd kicsit befejezetlen. Bár lehet csak a további kíváncsiság iratja ezt velem
Szeretnék még többet megtudni Da Vinci-ról mert gondolom még tudtál volna beszélni róla. Remélem lesz még róla szó a csatornán!
Ha jól tudom a szem szerkezetét úgy vizsgálta Da Vinci, hogy ' tojásrántottát ' készített így megörizte a szem az alakját és eltudta vágni. a szemet
Szuper! Csak így tovább, imádom az ilyen videókat! :)
Ezt most este halgatom, és tökre megnyugtató a hangod😃😌
Utolsó előtti vacsora, az uzsonna!!!!! Paxel inteligens, jó fej, minden anyag remek
Nagyon tetszik, amit csinálsz. Igaz, nekem újat már nem igen lehet mondani, mégis végignéztem, mert fölöttébb örülök, hogy a mai fiatalok közé is szorult egy kis értelem és vannak olyanok, mint te vagy! ( nemcsak, a "többség". :-) Az is tetszik, hogy magyar létedre, a magyar kiejtésed, bár hagy maga után kívánni valót, érezhetően ügyelsz arra, hogy érthető legyen amit mondasz. (Tudatában vagy, hogy , - gondolom -, egyébként hadarsz.)
Időutazó volt szerintem is. Ahogy Tesla is, és még mások is. Ezekben a dolgokban találjuk az időutazás jeleit, érdemes figyelni.
Meg klingon, ugye?
@@laszlokantor2621 Azt nem tudom. Feljegyezték klingonokról, hogy tudományos területen megelőzték a korukat? :) Tesláról és Leonardo da Vinciről igen.
Nagy vagy,ahogy a temakat megkozelited! Csak igy tovabb
Jól kezeled a témákat, keresel, kutatsz. Nem unatkozik az ember melletted, hasznos a munkád☝👍.
Utolsó előtti vacsora????? olyan festmény nem létezik!!!0:27
Rosszul mondta, de megértetted nem? Ha nem hülye vagy.
Kétszer is szarul mondta szoval nem egyszeri tévedés
@@simonowen38 Le is írtad hogy tévedés, csak nem egyszeri. Ennyit erről 🤣
@@kkyode821 TRIGGEREEEEEDDDDDD!!!!!
Igen valoszinuleg az a hulye aki nem erti meg a faszsagotxdd senki nem mondta hogy nem ertette, azt mondta hogy ilyen nem letezikxddd mintha azt mondanam hogy ‘Lonard Da Vincs’... ertened hogy mirol van szo megis en lennek hulye mert nem jol irtam le xddd imadom az ilyen embereket akik geci okosnak hiszik magukat es belekotnek a masikba kozbe pedig ok a butak ;)
nem tudom elégszer megnézni :D Nagyon jó videó. szerintem jó ötlet lenne több Da vinci val foglalkozó videó is!
Minőségi videó. Így tovább Paxel!
Nagyon tetszett a videót, és persze rengeteg új kérdést vet fel. Amúgy a visszafelé írást én nem gondoltam volna, hogy olyan extra, mert sokan simán írnak így. Vicces, mert én pl. gyöngybetűkkel írok ebben a formában és gondoltam, ez gyenge próbálkozás titkosításra. De odaadtam páromnak és bár tudja, hogy ezt ismerem, mégse ment könnyen neki a szöveg visszafordítása. A voynich kéziratról egy nemrég látott Tiktok videó jutott eszembe, ahol a lány arab betűkkel írt magyar puskát a német suliban. Lehet itt is valami hasonló csavar. ;-) Azért szívesen "beleolvasnék"
köszönöm, ez is fantasztikus volt :)
Da Vinci amúgy Bipolaris volt. Sok dologra ezért volt képes, ami egy átlagos embernek furcsa. Gondolok itt a tükör írásra, rejtjelezésre, kép a képben, állandó tanulás, tudásvágy, kutatás. Sokkal jobban, és pontosabban értett, érzett meg dolgokat mint mások. Természetesen nem oszthatta meg a tudást, mert szép, nagy máglyát raktak volna Neki is.
Jól összeszedett videó lett, de az utolsó előtti vacsora azért festőként eléggé bántotta a fülemet. XD Az utolsó vacsora a kép címe. :D
Szuper volt,köszönöm szépen a munkádat!
Szia, egyet értek majdnem mindennel. Annyi, hogy a mérnöki találmányai terén pár éve (vagy 10) találtak egy itáliai mérnük tollából származó jegyzeteket, aki egy 20-30 évvel korábban feltalált sokmindent, amit DaVinci-hez rendelünk. Átfedés is van időben és térben és anno bevett szokás volt, hogy jegyzeteket másolotak (illusztrációkat) akik rajzolni tanultak. Ez nem tompít a fényén és rengeteg saját találmánya volt, illetve sokat tökiélesetített.
Ellenőrzte valaki a hitelességet?
@@anima5883 Igen. A könyvek Mariano Taccola munkái, ezeknek tartalma bőven vissza köszön Da Vinci jegyzeteiben. Továbbá bizonyított és dokumentált, hogy Leonardo tanulmányozta a mérnök munkásságát. (Ismerte Luca Pacioli matematikust is, tőle is sokat merített, de ez egy másik vonal.) Ezzel sokat foglalkozott Paolo Galluzzi történészprofesszor. De foglalkoztak még vele: Monica Azzolini reneszánsz kutató, Dr. Tobias Capwell stb. Maga Leonardo da Vinci is azt mondta, hogy sokat köszönhet az elődeinek és saját korának. Bocsánat, hogy mítoszt rombolok, de szerintem sosem fogjuk megfejteni ezeket a dolgokat, ha nem vagyunk hajlandóak reálisan és a kontextusában látni a személyt, akit kutatunk.
Látom még senki nem hallott arról, hogy nem tudnak 3 évével elszámolni, egy "barlangba ment be", mikor újra elő került jöttek a "tudományos ( jövőbeli) látomásai"! Ki mit gondol, az Ő dolga. Amúgy a történelmi Jézus nem volt megfeszítve, nem volt a küldetése, Júdás nem volt áruló... mind ez csak az ideák világában történt meg! "Mindenki, aki az egyszer élünk fogalmában él", semmi esélye nincs az ilye jellegű anyagok, filmek megértésére! Senkit nem akarok bántani!!!
Szerintem a mai emberiség, pont nem fejlett. A video nagyon jól összeszedet, de a következtetések, a mai ember következtetései.
Nem kizárt, hogy Da Vinci a valaha volt legnagyobb elme. Nagyon jó lett a videó (Y)
Nagyon jó téma. Kedvenc videóim tőled.
Sok kérdést hoz létre a fejben, az egyszer biztos.
Sokat olvastam, èrdekes-misztikus kodjairòl...összetett hatalmas tudàsàròl...nagyon tetszett, az előadàsod...kitünő hèvvel magyaràztad a csodàllatòdat, ez* ember* tudàsàròl...ami nem kevès....ès hihetetlen abban a korban .
Már nagyon vártam az új videot, és mint mindig nagyon jok a videoid... Csak igy tovább 😃😄🙂👏
Én Paul-tól jöttem . Ti is ?
Én is😀
Dudás Martin én is
Nem
Jjjaaa, igennnnn!! 🤣👍
Libabőrös lettem ettől a videótól 😳🔥
10:47 ezt a képet làttam sajàt szememmel olaszorszàgban
Melyik városban?
@@akosbazso9493 firenze uffizi múzeum
Köszi
Csak azért kérdeztem mert mi most megyünk majd Olaszországba.
@@akosbazso9493 nah az tök jó! Majd vigyàzzatok a villamoson meg ilyen olyan helyeken mert elég sok a rabló mi is amikor nyàron voltunk akkor elloptàk a papàm pénztàtcàjàt és benne volt az összes papírja meg a bankkàrtyàja. Szóval nagyon kell figyelni az embereket! Én is bevàsàroltam egy eleg drága boltban és egész villamoson ott szemeztek velem mert kiakartak rabolni próbàlkoztak is azzal hogy összenyomnak közben meg kiveszik a cuccomat de közben a papàm pénztàrcàjàt vették ki a zsebéből majd az a csàvó odadta egy màsik csàvónak az meg hàtra ment szóval el sem tudtuk volna kapni a rablót mert mar tuti nem volt nàla a pénztàrca
Leonardo az Edzio Auditorenak tervezte a felszereléseit meg az ilyeneket :D
Ezio,D nélkülxd
@@dobrovicsbarnabas1190 jah :D tényleg köszi