Előre bocsátom, ez egy hosszú komment lesz, de úgy gondoltam megosztom a véleményemet Történész-hallgató ként, hogy tulajdonképpen az akadémikusok körében hogyan alakult a történelemről való gondolkodás az elmúlt évtizedekben. Régen - amióta csak volt történelem - az ún. 'Pozitivista Történelem-szemlélet' uralkodott. Nagyon leegyszerűsítve ez azt takarta, hogy a történész feltételezi, hogy minden újonnan feltárt lelet és emlék (forrás) a valóságnak felel meg és a történelem része. [Találtak egy levelet az 1700-as évekből, ami azt mondta Mária Terézia topmodell volt => fogadjuk el, hogy valóban az volt.] Különösen az elmúlt évtizedekben kapott szárnyra az ún. 'Új Történetírás', ami azt hirdeti, hogy mindenhez szkeptikusan kell állni [vizsgáljuk meg, ki írta a forrást. Terézia udvarlója => imponálni akart neki => torzította a valóságot => A forrás NEM hiteles, és nem lehet része a tényszerűnek vett történelmi tényeknek.] Ez kétségkívül előrelépés egyébként, azonban nagyon-nagyon sok (már-már filozófia szintű) kérdést vet fel. Ilyen például, hogy a történelemről való gondolkodásunknál mennyire befolyásol minket a saját korunk (Kortárs-történelem-illúziója), vagy hogy ténylegesen van e objektív forrás (nincs amúgy), ha valamiről tudjuk, hogy nem igaz de nincs más igazolt dolog a helyére attól még tanítsuk? Arról nem beszélve, hogy - főleg Nyugaton - ez az egész el tud menni egy olyannyira radikális irányba, hogy "Hát, igazság szerint az összes történelemkönyvet vágjuk be a kukába, mert úgyse tudhatjuk meg soha mi az igazság." Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy a szakma nagyon nagy változásokon, egy új forradalom küszöbén áll, viszont nagyon nehéz minden faktort egybevéve alkotni egy objektív narratívát. A kutatások folyamatban vannak, pénz az nincs, várható és látható eredmény talán már a dédunokáinknál lesz. Ha eljutottál ide, köszi, hogy végigolvastál.
A kutatások folyamatban,ez rendjén van,de ne politikus,v. egyházi....döntse el,mi láthat nap világot.Az emberség talán azt is kiheverné vhogy. De igaze pozíciók vannak a latban,meg vagyonok,és sokan az "alagutakra "kerülnének....
Köszönöm, ez nagyon érdekes videó számomra. Gyerekkoromban nagypapámtól sokszor hallottam, több helyen sántít az általunk ismert történelem. Nem történész volt, csak nagyon érdekelte és rengeteget olvasott a témában.
Yesss! 🙇 Szuper hogy feldoldoztad! Köztudottan bevett szokás volt Egyiptommban is már megírni...vagy éppen kiírni embereket a "történelemből". Emlékeim szerint ez volt a legnagyobb büntetés uralkodó családokban!
Imádom ezeket a videókat, legyen akármilyen 'száraz' témáról is szó te mindig nagyon érdekesen és informatívan adod elő a dolgokat és ráadásul meg tök hangulatos is + hallatszik/látszik a végeredményen mindig, hogy nem öt percet foglalkoztál vele.. Pacsi 🙌🏼
Lehet, hogy hangulatos a dolog. De eleve tévedés Illig elmélete. Szenzációhajhász fickó. Ha elolvassa valaki a wikipedia vonatkozó, kitalált középkor szócikkét, akkor figyelmes olvasással rájön, hogy Illig az elméletét onnan szedte, ugye miért pont 300 év, hogy a Gergely naptár kiigazítása 10 nap volt, a 13 nap helyet. Az eltérés időben a napok felhalmozódása a Julianus naptárban ennyi lett volna. Ebből ő azt a "következtetést" vonta le, hogy akkor hozzátoldottak a történelemhez 300 évet. Ezután már minden erről szólt neki. A valóságban a niceai zsinaton kipótolták a 3 napot. Van feljegyzés a jegyzőkönyvben, hogy nem stimmelnek a dátumok 3 nap eltérés van. Ha valaki nem értené, az eltérést a nap-éj egyenlőség adja. Ami ősszel és tavasszal van, március 21. és szeptember 23. Nem március 21 volt március 21. Abban a korszakban amikor minden a naptárhoz volt kötve, kiderül, hogy dec. 24. nem dec. 24. Nem tudták az okát, valószínűleg valami elírásra gondolhattak. Elképzelhetetlen, hogy nem igazították volna ki a dátumokat, de nem tudták az okát. Illig meg írja a szenzációhajhász jó pénzt hozó könyveit. Van egy magyar ember, Tóth Gyula aki megvizsgálta Illig elméletét. Az előadásait meghallgatva úgy volt, hogy előbb nem hitte el, ezért vizsgálta meg, aztán elhitte, majd kijött ebből a gödörből, és azt mondja, hogy max 6-7 év csúszás van a naptárunkban, nincs 300 év hozzátoldás. A vizsgálat a történelmi ESEMÉNYEK vizsgálata volt. Azt mondja, hogy van ez és ez a történet, meg az és az. Minden egyezik, csak esetleg a dátumok nem, meg más hangzású nevek vannak. És RÁJÖN, hogy a mai kor nézetét vetítjük ki a RÉGI történelemírásra. Ma EGY IDŐSZÁMÍTÁS VAN amit használunk. Régen meg volt vagy fél tucat. Az egyik 37 évvel tér el a másiktól, a másik meg más évvel. Ezek az időszámítások keveredése okozza azt, hogy igaznak tűnik Illignek. De a kavarodásokat ez okozza, hogy a korabeli történetíró vesz egy történetet valahonnan, az leírja, mintha az ő időszámításában lenne, és megfelelteti valaminek. Ami így teljesen hamis lesz. Tehát van ez a keveredés, a különböző időszámítások keveredése, amit Tóth Gyula a történelmi ESEMÉNYEK elemzésével mutat ki, hogy ez és ez az esemény ekkor és ekkor történt valójában. És van a Gergely naptár reform, ami 13 nap helyett 10 nap, ami a niceai zsinat kiigazítása miatt csak 10 nap. Tóth Gyula a vizsgálódásaival egy sokkal érdekesebb dologra jut. Arra, hogy Nagy Károly nem létezett, illetve Nagy Károly valójában Atilla. Mivel mindenki nyugaton Nagy Károly (nagy király sic) leszármazottjának tekinti magát, a korszakban pedig Atilla Európába letett helyi hűbéreseket, uralkodó családokat hozott létre. Valójában létrehozza a ma ismert nemzetállam Európát. Ezért mindenki rá hivatkozik, hogy az ő utóda. Ezek alapján Nagy Károly kardja, amit annyira őriznek valójában Atilla kardja. Érdemes lenne Tóth Gyula vizsgálódásait is összefoglalni. Van több előadása is, ezek idővel változtak, ahogy fent írtam, és van egy könyve A kitalált középkoron túl Szkítiától Maghrebig.
Sziasztok! Ha jól értem, akkor Illig egész elmélete arról szól, hogy simán, egyik napról a másikra hozzáadtak a naptárhoz 300 évet. Ez, önmagában egyáltalán nem drámai dolog, rám pl. semmilyen hatással nincsen. Tőlem aztán írhatnánk 1700-at is. Kicsit sem hatna meg, hiszen ebben az esetben csak az történik, hogy van 300 év "pangás". Én erről a jelenségről eddig egészen más dolgokat olvastam és éppen ez az, ami elborzaszt. Mert az, hogy 300 évet hozzáaduk, vagy elveszünk, egy dolog, de az, amikor "x" évet kitörlünk, módosítunk, na az már hátborzongató. Akkor is, ha mostani jelenünkre ez a törlés semmilyen hatással nincsen, de a tudat, hogy akárhány évet ki lehetett törölni és módosítani lehetett, igencsak elgondolkodtató. Releváns példa: Tegyük fel, hogy a második világháborút a németek nyerik. Ahogyan ez megtörténik, rögtön elégetnek minden történelemkönyvet és írnak egy sajátot. Amilyet éppen akarnak, hiszen megtehetik. Ha a rendszer elég ideig fennáll, (két-három generáció) akkor az a kitalált történet valósággá válik, hiszen nincsen sem írásos bizonyíték, sem olyan ember már aki emlékezhetne. Maximum a szájhagyományban fennmaradt igazság létezne, de immár mítosszá, legendává alakulva. És ha most körbenézünk, akkor azt látjuk, hogy a mítoszokat és legendákat az emberek túlnyomó többsége nem tekinti úgy, mintha bármi közük is lenne a valósághoz. Et voilá! Verbum est veritas!
Mondok egy még borzasztóbbat. A háborút nem a németek nyerték. A nyertesek elégettek minden bizonyítékot és írtak egy saját történelmet. Amilyet akartak, hiszen megtehették. Meg is tették. Eltelt 2-3 generáció és ezt a kitalált történetet ma úgy tanítják mintha megtörtént volna.
@@ungernbaron csak azt nem értem, hogy a németek, akik elvesztették ezt a háborút miért ugyanazt a történelmet tanítják? Azóta se volt külföldi nyomás rajtuk ilyen irányban...tény, hogy sok dolgot eltitkoltak, de nem hiszem, hogy tokkal-vonóval irtak az egész világnak egy új történelmet, amit mindenki (még a vesztes hatalmak is) szó nélkül lenyelt.
@@belabaliga6444 Nem volt külföldi nyomás? Ja csak 50 év szovjet nyomás keleten, 50 év amerikai nyomás nyugaton. 🙂 Amúgy meg nem nyeli le mindenki szó nélkül. Csak aki ennek hangot is ad, azt börtönbe zárják.
@@ungernbaron és közben az amerikai és a szovjet politikum összeborult és írt közösen egy történelmet mindenki másnak...(miközben legszívesebben megfojtották volna egymást egy kanál vízben, ahogyan ma is...) Valahogy nem áll össze.
Mar önmagaban az ,hogy hozzanyulssz egy ilyen temahoz minösit,hogy ertekes ember vagy es ertekes amit csinalsz.Szembe mersz menni a konvenciokkal!Gratulalok,hasznos video!
Nagy Sándor Kr.e. 323-ban halt meg, s tudjuk, hogy a halála évétől útnak indult egy időszámítási rendszer. Ha valaki a középkor során következetesen a Nagy Sándor halála óta eltelt években gondolkodott, akkor pontosan 323 évvel nagyobb dátumokat használt, mint azok, akik már Krisztus születésétől számították az időt. Ezt a lehetőséget Illig is említette. Könyvének 422. oldalán, a „Sándortól Sándorig" c. fejezetben így ír: „Gunnar Heinsohn a velem folytatott dialógusban azt a feltételezését ismertette, hogy a kitalált középkor eddig felvetett három évszázada azáltal került az időszámításba, hogy a „Nagy Sándorhoz" (Alexandrosz) viszonyított időpontokat egyszerűen Krisztusra értelmezve olvasták. (...) Emögött az a logika áll, hogy kegyességi okokból többé nem fogadták el a pogány Nagy Sándorra történő hivatkozást, amiért is a régi dátumokat egyszerűen „keresztény dátumoknak" olvasták. (...) Ebben az esetben a jobbik, nevezetesen a bizánci bürokrácia korrekt Sándor-dátumot ruházott volna a nyugatra, melyet ott aztán Krisztus-dátumra változtattak volna." Írja pedig mindezt Illig úgy, hogy közben sejtelme sincs arról, hogy nekünk magyaroknak van két középkori krónikánk, amelyek a honfoglalás datálásakor egzakt módon produkálják a Nagy Sándor halála utáni időszámítás és a Krisztus születése szerinti időszámítás közötti 323 év különbséget! Mint láttuk a magyar krónikák e tekintetben is kitűnően alátámasztják Illig felvetéseit!
Az egész Jézus bohózat is történelem hamisítás nem más. Az Újszövetség evangéliumait Kr. u. 40-ben kezdétek el írni és később. Állítólagos Krisztius halála utan 7 évvel. Persze azt állítják, h Krisztus alatt már jegyzetelték Krisztius tanításait az apostolai😂 A keletkezés pedig a hagyomány(??) szerint meghatározott időre vonatkoztatják. Máte volt az elso aki 40-70-ig írta. Utana Márk aki megintcsak 40-70-ig😂 Lukács Kr.u. 61-63😂 Janos Kr.u. 70-100-ig😂😂😂 Elég sok idő eltelt Krisztus utan, h megírták öket. De mi tartott 30 évig benne?? Akkor kibaszott átverés a birkák számára, h az elképesztő. A sok Istenhívő barom meg bevette az egészet.😂😂😂👏👏👏
@@attilameszaros2290 Az nem gond Önnek, hogy Jézusról, mint létező személyről beszámolnak a még pogány római írott források is? Például olyan neves korai római császárkori történetírók, mint Tacitus, ifjabb Plinius, vagy Caius Suetonius Tranquillus?
Azonban a Nagy Sándor halála évétől indult időszámítási rendszer egyáltalán nem volt jelentős. Ugyanis a görögök az első olümpiai játékoktól (Kr.e. 776), a rómaiak pedig Róma alapításától (Kr.e. 753) számították az időt. A Bizánci Birodalom pedig hivatalosan a világ vélt teremtésétől (Kr.e. 5509).
Igen, így van. A magyar múltunkkal kapcsolatban komoly viták is vannak emiatt. Székesfehérvár például, amit más környezetben ábrázolnak, de Székes legendája Istvánt valóban más időbe teszi. Valóban jóval korábbi. Vita volt a török és tatár támadások sorrendjével is, nagyon úgy tűnik, hogy túlságosan rövid idő alatt, túlságosan sok várat építtetett Béla... Stb. A krónikák sorrendisége megvan, de hozzá nem illenek a meglévő épület maradványok. Kérdésessé válik ettől Mátyás szerepe... Az már biztos, hogy István nincs abban a király sírban, amit neki tulajdonítottak, és a feltárt sírban se a testi rendellenességgel élő Könyves Kálmán volt... Stb.
Eskü amikor belekezdtem a videóba sejtettem, hogy ez lesz a fő téma :D középiskolában az ofőm is beszélt erről. Már akkor is érdekesnek találtam a témát. Köszönöm, hogy készítettél erről egy videót. :)
Egy kis pontosítás: A Julianus naptár is számolt a szökőévekkel, de úgy, hogy egy év 365 nap 6 órából áll, pedig 365 nap 5 óra 48 perc 46 másodpercből. És ezek a percek gyűltek össze 1600 év alatt 10 nappá. Most tovább nem modnom úgyis utána lehet olvasni
A Júlianus naptár 128,2 év alatt hoz össze 1 nap késést a Gergely naptárhoz képest. Ezt senki sem vitatja. De az 1582-es 10 napos korrekcióval helyre állt a rend. Pedig 128,2x10=1282-vel. Márpedig 1282 nem egyenlő 1582-vel. A külömbség pont 300-év.
@@orsdorany8337 igen. Csak ott hiba van nem azért volt 3 nap csúszással a naptár mert hiba van a naptári rendszerben, hanem azért mert a Julianus és Gergely naptár között a szám tovább csúszott. Az ugyanis pont azt igazolná amitt az író és a videós állít nincs 300 év csúszás.
@@raczimre Tovább megyek. Az egész csúsztatást Illing lll. Ottó egyik bizalmasának tulajdonítja. Bár az egész a császár ötlete, de a részletes kidolgozás egy bizonyos Turpin nevű személyhez köthető. Ebből a főnévből alkossunk melléknevet : Turpin-ság turpisság ! Hát ez elég nagy turpisság volt (van).
@@raczimre valamit nem ertek. Miert is csuszott tovabb? Pont az a fura, hogy 10 napot nyomott bele es igy helyes lett. Ergo akkor nem 1582t irtak hane 1282. Szamomra Ors magyarazata (mint matekosnak) sokkal logikusabb.
@@katiefunny4468 na, egyszerűbben Gergely naptárban nem volt szökőév 1700, 1800 és 1900ban sem. Míg a Julian naptárban volt. Tehát 10 után 1700ban 11 napos 1800ban 12, 1900tol 13 napossà vált az eltérés. A 100 forduló években csak minden 4. Századfordulón al van szökőév a Gergely naptárban. 2000ben volt, de 2100ban nem lesz. Attól kezdve a Gergely és Julian naptár között 14 napos eltérés lenne. Így érthetően magyaráztam el. Sőt! Ez inkább alá támasztanà nem volt 300 év kihagyás kivéve, ha ezt a hibát bele számolták a csalàsnàl.
Nem vagyok történész, de nagyon szeretem a történelmet. Gondolkodtam már én is különböző történéseken és vannak furcsaságok. Furcsa véletlenek, és egybeesések. Tetszett a videód!
Történelemből diplomáztam. Mikor anno tanárként dolgoztam és egy diák megkérdőjelezte a leadott anyag hitelességet "TELJESEN JOGOSAN". Sajnos volt rá kiadott válasz amit nekünk mondani kellett: "Kormány álltal elfogadott alap tanterv szerint felvetésed nem elfogadható". Kész pont, te nem ismerhetted el, hogy neki abszolút igaza van, mert ha így teszel a állásoddal játszol. Ezért is lettem pályaelhagyó.
Az a gondolat járkál a fejemben, hogy ha most az 1700-as éveket kellene írjuk, akkor még simán bekövetkezhet a Maják által jósolt világvége 2012-re. Csak ez a jelenlegi évszámlálásunkhoz mérve 2312 körül következne be. Én ezt nem tartom elképzelhetetlennek, ugyanis csak körbe kell nézni a világban, hogy mi zajlik és hogyan zajlik. Viszont 16 éves fejemmel nem látom át a legjobban a dolgokat, de azt hiszem gyártottam egy saját teóriát. :D
Nem jósoltak semmilyen világvégét .. egyszerűen csak a naptáruk addig volt bedátumozva .. a hold és a napciklusok alapján .. semmilyen világvégéről nincs szó. Ha neked van otthon egy 2022-es naptárad, az december 31-ig szól, igaz? És ha vége a naptárnak? Húha ... mi lesz. Világvége?
@@kobzol69 A neten úgy találtam meg, mint a Maja naptár vége, nem mint világvége. Viszont ezt néhány okosabb ember úgy érzelmezte, hogy ez egy világvége jóslás. DE nem írja sehol, hogy a Maják nem hitték ezt. Ez mind csak találgatás volt, nyílván. De szerintem a te hozzászólásod és az én korábbi kommentem nem feltétlenül keresztezi egymást. 🙂
@@kobzol69 mesterem azt mondja mindíg, nem kell félni semmitől. Ha egyszer eljönne a világvége, nem kell elbujni, jól meg kell nézni, mert többet olyat nem látsz. 😂
Huha, sajnálom, hogy csak most láttam ezt a videód, én okos dolgot nem tudok ehhez irni, de nagyon elgondolkodtató a dolog. Nagyon jók a videóid. Köszi
Amikor sok évvel ezelőtt eéőször hallottam pár szóban Illig elméletéről, én is azt mondtam kapásból, hogy mindez hülyeség. Aztán találkoztam az elmélet részletes kifelytésével... és akkor már nem mondtam. Mellékesen megjegyezném, hogy Illig nem minden előzmény nélkül találta ki az elméletet! A 80' évek közepén jelentette ki a kor egyik "nagy öregje" történész az adott kor bizonyítottan hamisított dokumentumaival kapcsolatban, hogy van velük egy furcsaság: mindegyik hamisítás átlag 300 évvel a hamisítás után vált hasznossá. Márpedig ez szerinte csak 2 féle képpen lehetséges: 1) vagy látnok volt az összes hamisító (vagyis tudták, hogy 300 év múlva milyen hamisítványra lesz szükség) 2)... vagy valami baj van az időszámítással! Egyébként maga Illig ellen tudnak a történészek felvonultatni konkrét érvet is! Illig ugyanis MATEMATIKUS, így nem sok köze van a történelem tudományhoz. Bár ha ennek mellé tesszük, hogy Illig másoddiplomáját viszont germanológiából szerezte... így már talán érdekesebb a kép. A vikingekhez még egy érdekesség, hogy nemhogy régészeti bizonyítékok lennének a megírt viking dúlásokra, hanem pont ellenkezőleg, megcáfolják azt! Tudtommal volt régészeti feltárás olyan városban, amit a krónikák szerint a vikingek porrá égettek, és le is ástak a római kori leletekig, de ennek a tűznek, vagy egyéb idegen behatolásnak semmi nyomát nem találták. Egy pontja van az elméletnek, ami szerintem kicsit sántít. Az Endekaise elmélet, mint ok! Szerintem másutt kellene keresni az igazi okot DE MOST SZÓLOK, HOGY KOMMUNISTÁK ÉS MAGYARGYŰLÖLŐK NE OLVASSÁK TOVÁBB EZT A BEJEGYZÉST! Tehát. A magam részéről az, hogy egy császár a végidők császára akar lenni, - aki Krisztus után 1000-ben a Jelenések könnyvében megjósolt, Krisztus 1000 éves birodalmában akar uralkodni - az valóban jól hangzik, de közben felveti azt a kérdést, hogy a császár volt akkora hülye, vagy Istent nézte akkora hülyének, hogy az ne tudná, hogy az 1000 éves borodalom mikor kezdődik. Ez szerintem harmatgyenge magyarázat a dátumhamisításra. Én 2 lehetségesebb okot látnék a hamisításra (VIGYÁZAT! az egyik "magyarkodóbb" mint a másik!) 1) Illig és társai a magyar krónikák említett időcsúszását a hamisítás egyik melléktermékének látja. (mellékesen kis kiegészítés a videóhoz: a felelmlített Atilla - honfoglalás időeltérésnél nem csak a dátumokban van az eltérés a magyar és az európai "krónikák" között, de abban is, hogy az említett időszakban, a magyar krónikákban csak 5 uralkodó váltja egymást. Vagyis az európai "krónikák" szerint nagyjából 450 év alatt volt 5 uralkodó, ami /koponya 90 év átlag uralkodást jelent, ami valljuk be, meseszerű. Ezzel szemben a magyar krónikák 150 éves intervallumában egy uralkodóra átlag 30 év jut, ami azt hiszem teljesen reális). Egyéb érveket most nem sorolva mondanám, hogy azt lehetségesebbnek tartom a hamisítás okaként, hogy ezzel akarták már akkor hiteltelenné tenni és a mesekönyvek közé száműzni a magyar krónikákat. 2) egy spirituálisabb, csillagászati léptékű lehetőség: Mint tudjuk, Istvánt (as. Vajkot) kr.u. 1000-ben koronázták királlyá. De ha figyelembe vesszük a magyarság ún. "Üdvtörténeti" szerepét (világ Krisztusa Magyarország) akkor nem tartom lehetetlennek, hogy nem Istvánt koronázták 1000.-ben királlyá, hanem amikor Istvánt királlyá koronázták, akkor írták a Kr.u. 1000. évet! Mondjuk ez esetben valóban 2022-t írunk jelenleg, és a 300 év papíron való betoldása arról szól, hogy a krónikásoknál valóban kimaradt 300 év feljegyzései, és ezeket gyorsan pótolni kellett.
Hogy mért kellett a kommunistát meg a magyargyűlölőt ebbe - NAGYBETŰVEL - belevenni, azt végképp nem értem. (Hacsak azért nem, mert Neked ez a gumicsontod. Hát akkor csak rágódjál békésen tovább!)
*A történelemhamisítás egyenlő az ember megjelenésével. Erre remek példa a barlangrajzok esete ahol biztosra vehetően erősen eltúlzott eseményeket lettek olykor-olykor megörökítve. Pl: Ekkora volt a kardfogú tigris... sőőőőt f@szt ekkora, majd le rajzolta nagyobban, és mindezt egyedül intézte el. :)) Más példa erre az egyiptomi hieroglifák esete ahol azt hazudtak el sztorik tekintetében amit akartak. Pl az Exodus: Istenek és Királyok c. filmben van is erre egy példa mikor a fáraó utasítására másként kerül fel a sztori megörökítés terén, mint ahogy történt. A valóságban, ha pedig valami nem tetszett a vezető hatalomnak akkor nemes egyszerűséggel az illetőt lekaparták így gyakorlatilag eltüntették a történelemből. Akad nem egy ókori egyiptomi személy aki majdnem erre a sorsra jutott. Ha jól emlékszem akkor Ehnaton is, aki bevezette az egy isten hitet a korábbi több isten hit ellen.* *Amúgy jöhetne egy videó Isten kapcsán is. Létezik-e valami felsőbbrendű entitás ami beavatkozik az emberek életébe. Ha megnézzük a történelmet akkor jól látni, hogy több olyan esemény is történt ami arra enged következtetni, hogy valamilyen erő lehet a háttérben. Pl csaták sorsa dőlt el időjárásokon vagy látszólag olyan véletleneken amik lehet nem is voltak azok. Mindezek mellé jönnek csodálatos gyógyulások, túlélések bizonyos katasztrofális események kapcsán... stb. Hosszasan lehetne sorolni őket.*
Az egy isten hit az is valós de az a pusztító vagy lázadó, nem azonos az Égi Atyával és az Égi Anyával vagyis a Teremtőkkel! A Grál Királyok Eredete című könyv Laurence Gardner-től jobban értelmezi a két oldal ellentétét. De ott még szerepel az Öreg Isten és Felesége is. De érdekes az Égi Nagytanács létszáma 24 Vén. A földi 24 Hun törzsszövetség se biztos,hogy véletlen, ahogy Artúr kerekasztal lovagjai 12-n mint a Jézus a Pártus=Pártás Anya vezette nemzetségbe leszületett 12 Apostola! Ui: Van olyan is,hogy Jézus 7 évvel korábban született, mert Heródes Időszámítás előtt 5-ben meghalt. A gyermekeket pedig 2 éves korig ölette, tehát Jézusnak előbb kellett megszületni. Akkor pedig nem 33 éves volt hanem 40 mikor megölték! Itt meg a 40-s számok érdekesek, 40 napig böjtölt, 40 nap után távozott az Égiekhez, ha jól tudom 40 napra küldte a Szentszellemet tévesen (szentlélek) amit Pünkösd néven Ünnepelünk. Mert az Apostolok NEM levegőt/lélegzet (a magyarban a (k) meg a (g) cserélhető) hanem TUDÁST kaptak. Hogy jobban értsd a Biblia ezt írja "Isten lelke lebegett a vizek felett" vagyis a légkör abban is az Oxigén=sejtenergia=Életenergia. Más Ádám életre keltése, "Isten lelket LEHELT bele" min manapság az újraélesztés!
A videó készítése Istenről egy kényes téma, a youtube lehet le is tiltaná. Én hívő ember vagyok, de ez a videó a magasabb rendű személy jelenlétéről engem is érdekelne. Én Istennek nevezem de más kultúrákban lehet Allahnak, Budhának vagy egy szélsőséges vélemény szerint földönkívülieknek. Nem nagyon vagyok jártas az ilyen témákban szóval ha valami téveset írtam akkor bocsi.
@@csabirozgonyi Vigyázz! Budha ember volt, nem Isten és a buddhizmus az egyik legismertebb és legjobban elfogadott ateista hiedelemkultúra (ateista hiedelemkultúra= nem isten alapú hiedelemkultúra) az ateizmust ugye tévesen keverjük az antiteizmussal. Szóval a lényeg Budha egy ember volt. Nincs baj a tévedéssel, tévedni emberi dolog, nem kötekedésből javítottalak ki, csak szeretem a Buddhizmust nézeteit és nem Isten alapú felfogását :) A pogány mitológiát is azért szeretem, mert az is ateista hiedelem :) Nem kell mindig mindenre Istent kiáltani :) Véleményem szerint Isten létéről vitatkozni nagyon ingoványos talaj. A legtöbb keresztény hívő habzó szájjal állítja, a biblia szavait megrendíthetetlen, megkérdőjelezhetetlen dolognak. Ez az, ami miatt nem jártam be hittanra többé, mert én gyakran kérdeztem és mindig azt a választ kaptam, hogy a biblia szentségét nem szabad megkérdőjelezni... Egy olyan szentséget, amit emberek írtak??? Ugyan már... Ugye ha kérdéseket teszel fel dolgokkal kapcsolatban, egy alapfokú intelligenciára engedsz következtetni. Szerintem nem baj, ha megkérdőjelezünk dolgokat. A történelemben úgy haladhattunk előre, hogy feltettünk bizonyos kérdéseket... Ja és nincs baj a hittel. Muszáj hinni valamiben, hogy megmagyarázd valahogy, miért létezel ezen a bolygón.
Kedves@@csabirozgonyi Elgondolkodtató Allah lehet Halál csak átrendezve a Magyarnak értelmet nyer! Enli=Séth=Jehova=Allah egy és ugyan az a személy a sorstábla őrzője! A különbség a Jó Égiektől abban van,hogy azok a SZERETETET és a MEGBOCSÁJTÁST "kérik az embertől" valószínűleg a nemzet testvéreiddel kapcsolatban! Mert Jézus a zsidókra azt mondta "Viperák fajzatai" tehát nem az Ő fajtája! A Jehovának törvénye van a "Szemet szemért és fogat fogért" Jézus-t aki azonos az Égi Enki-vel és a Földi Káin-nal, aki a nem testvérét Ábelt azért ölte meg mert az Enlil utasítására Ölte és égette a Kost=Bárányt vagyis a szimbólumát! A (kis-értővel) ingereltette fel annyira,hogy az a gonosz cselekedetéért ölte meg Ábelt! Ezt az Ősi karmáját jött halasztott ítéletre vissza születve és hagyta magát elfogni a gonosz nemzetség által de mivel Jézus Pártus=Pártás Any vezette nemzetségbe született le így NEM ítélkezhettek rajta mózes törvénye szerint (megkövezés). Az ostoba rómaiakat vitték bele a karma szerzésbe, mert velük ölettették meg a Földönkívüliek vezetőének (Istennek és feleségének) Fiát aki szintén Földönkívüli! Mert oda is távozott az (Ég felé). Ezért Jézus saját magát váltotta meg és NEM az emberiséget? mert mindenkit a SAJÁT cselekedetei fognak megítélni és NEM a JÓ Égiek! A papok hazudnak, vagy nem mondják el az igazságot,legrosszabb esetben nem is érdekli őket az IGAZSÁG=JÉZUS! Azt sem mondják,hogy Jézusnak volt felesége a Szeretett tanítvány, aki a legbeavatottabb volt. Szerelemmel szertett ezért nyugtatta néha Jézus keblén a fejét. De a gonoszok azt sugallják hogy a szertett tanítvány férfi volt "János" holott ez is ha másképpen rakod össze és kiegészíted lehet Szon-ja=Asszonyja=Felesége Mária Magdolna! Nézd meg Leonardó Utolsó vacsora című festményén férfi vagy Nő van Jézus mellett középen?
@@zsuzsigal6895 és annyit tennék hozzá hogy ha meg nézed a Jezusi tanokat, nagy hajaz a Buddhista válásra , és 30 éves koráig nem tudjuk mit csinált merre járt ☝️🤷🤷🤷😁 csak érdekesség 😁
Óriási a nézettség, kiváló! Tóth Gyula sok tételt kikutatott precízen, mások is hivatkoztak itt rá. Egész bejegyzéssorozata van a kutatásairól Szkítiától Maghrebig címmel, nem is értem, hogy miért nem vették komolyabban. Az is megjelent, hogy volt egy második könyve is Illignek, Magyarok a kitalát középkorban címmel. (A magyarok az ősiségüket bukják mostani hivatalos "narratívával".) A hamisítást nem Ottónak, hanem II. illetve VII. Bíborban született Konstantinnak tulajdonítja. Vagy én nem figyelek? Beazonosítja, hogy Atilla fia Aladár nyeri a trónt (Csabával szemben), és meg is koronáztatja magát és úgy ismerjük, mint Nagy Károlyt. Jogosan került hozzá a Szent Korona, amit ma úgy írnak, hogy az avar kincseket elrabolják Pannóniából. Vele is temetik el, majd István ezt a koronát követeli VISSZA a pápától. Könnyű utána nézni, hogy a Turul nemzetség (Árpád-ház) vissza tudta vezetni magát Atillához, de akkor mind 70-80 évig kellett volna uralkodjanak. Nem hülyék voltak, hanem Európa vezető hatalma. Biztos hibás az időszámításunk! Ha Tóth Gyula képes volt végrehalytani az újraelemzést hobbyból, akkor nincs olyan, akinek ez lenne a dolga? (És de sok téma van még ilyen!) Többek közt az is lényeges, hogy az időszámítást csak 325-ben kanonizálták úgy, hogy Krisztus születése (asszem). A 0. évet totál kihagyta mindenki. Továbbá ma is használnak egy csomó féle időszámítást, egyesek ma már 6063-at írnak. Vagyis a becsületes történet író odateszik, hogy mihez képest ír. Bárki, aki felvállalja, hogy újraértelmezi a kronológiát hihetetlen támadásoknak lesz kitéve. Egy-két tétel egész országok, vallások egész évszázadait kérdőjelezi meg, amit a mai embereknek tanítanak. És sokan ebből élnek máig. "Sokkal könnyebb az embereket hülyíteni, mint megmagyarázni nekik, hogy hülyítették őket."
Nagyon szépen összefoglaltad amit én is leírhattam volna, de nem kissebbítené az érdemeidet a témában. Talán még a "gótok ősi királya- Alarik", (visszafelé olvasva ahogy őseink tennék) hiányzik az elemzésből . Nagyon fontos tétel, ugyanis a gótok sem léteztek, akikre az egész nyugati civilizáció épül. Csak így tovább! Maradok tisztelettel, Ruzsics Attila
@@attilaruzsics9097 a visszafele olvasással kapcsolatban érdemes lenne tudnunk, hogy a "küszöb" szavunk is ebbe a körbe tartozik: bő-szűk, mert mi más lehetne, ha nem egy elválasztó a kinti bő világ és a benti szűk világ között?
Minden relatív :) a baj inkább, hogy mindenki azt mondja h csak neki van igaza. A naptár is relatív, beletenni, kivenni :) a természettel kellene együtt élni, ahhoz kellene igazítani a dolgokat es a napokat is. Manipulált az idő is, a történelem is, ma a média is. Gratula a videóhoz, jó gyűjtés lett.
Cáfolatot szeretnél? Bőven van: kezdjük mindjárt a Frank Birodalom létrjeöttével, 3 részre osztásával, a Német-római császárság létrejöttével, aminek uralkodója volt az általad említett III. Ottó. Ha kihagyjuk ezt a 300 évet, akkor Ottó a semmi császára, mert 615-ben még sehol sem voltak a frankok sem. Ebben az időben (8.század) zajlott a mór hódítás, majd kezdődött a rekonkviszta az Ibériai-félszigeten. 862-ben született meg a Kijevi Rusz állam. A vikingek portyáit Kijevtől Bizáncig, Skóciától Párizsig írásos és tárgyi emlékek sokasága bizonyítja, és ezt a sort a végtelenségig lehetne folytatni. Ebben a korszakban Európában rengeteg nép, állam létezett, senki sem tudta volna egész Európa történelmét meghamisítani. Illig nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagy rengeteg történelmi eseményt, emléket, hogy az elméletét igazolhassa. Ebből a korból lényegesen kevesebb írásos emlék maradt fenn, mint a megelőző vagy későbbi korokból, ez szolgál az elmélet valós alapjául. A történelmi eseményeknek - ahogy mindennek - van egy logikai íve, ami jelentős törést szenvedne, ha 300 évet kivágnánk belőle. Bocs, hogy ezt mondom, de ilyet csak laikusokkal lehet megetetni. Ez nem von le semmit a videód értékéből, de szerettem volna az ellenkező oldalt is érvekkel képviselni.
Ön nem veszi észre, hogy pont azokat bizonygatja, amit Illig tagad. Ön honnét veszi a Frank birodalom létrejöttét? Az írásokból. De ezeknek a hitelességét tagadja Illig. Meg tudja Ön cáfolni, ha azt mondom, hogy Attila népe 670-ben jött be és ők voltak a griffes-indások? És ez a 670 ugyanaz, mint a 370. A kettő között egy nap sem telt el. A történészek szerint 370 és 600 között szinte szó szerint ugyanaz játszódott le, mint 670 és 900 között. Minden kettőzve van
@@kabodipal Aha, tehát nem szabad foglalkozni a történelmi forrásokkal, ha azokat tagadja Illig. Amúgy milyen történészekről beszél? Komoly szakember biztosan nem adná a nevét ilyen elméletekhez, amit egyetlen történelmi emlék sem támaszt alá, ugyanakkor rengeteg cáfol.
@@Jalraxe Egyet mondjon, ami cáfolja. És miért nem szabad foglalkozni a magyar történelmi forrásokkal? Mert azok bizonyítják Illig elméletének helyességét?
@@kabodipal : Jalraxe nem egyet mondott, hanem sokat: Otto csaszar, Iberiai felsziget, Kijevi Rusz stb. Egyeseknek tenyleg semmi nem eleg, barmit mondhat az ember, mindig hozza tudjak tenni ujra "csak egyet mondj"
Sok videódat láttam, amit csak tudok, megnézek. Mindig érdekes témákat hozol és - legalábbis szerintem - elég alapossággal kifejted röviden, velősen. Csak így tovább!
Egyetértek ami a videó elején elhangzik! Mondjuk engem álltalános felsőtől erős hobbym lett a történelem, mind a mai napig imádom! Sokszor kerültem középsuliban olyan szitukba amik elhangzottak azok eszméletlen felületesek, hiányosak, pontatlanok vagy teljesen nincs is vagy épp totál népbutítás szinten volt, és hát vettem többször a bátorságot kijavítani vagy kibővíteni az adott témát. Annyiban szerencsém volt hogy nem álltak le vitázni, türelmesen meghallgattak (volt olyan tanár aki külön örült is hogy van akki nem csak hozzá tud szólni adott témához de olyan ismereteket is megoszt amitől nagyokat nézünk), de az elején ennyi volt a válasz hogy de ez van a tankönyvekben és az a fontos! xD Idővel már azt is megengedték hogy én tartsam adott órát és külön "előadásokat" tarthattam sulis rendezvényen vagy az óra berkein belül.
Nagyon király videó lett. Valamikor régen olvastam az öngyulladásról, nagyon érdekes téma. Ha gondolod csinálhatnál videót róla. Kíváncsi vagyok a véleményedre.
Hello! A Rubicon magazin egy egesz szamot szant arra, hogy Illig elmeletet megcafolja, bebizonyitsa az elmelet keptelenseget. A 2003.evi 5.szam foglalkozik a témával, ajánlom.
@@zsoltmihaly9348 Szóval azt mondod, hogy ne olvassunk, ne gyűjtsünk információkat, ne ütköztessük az információkat, hanem csak higyjünk el valakinek valamit mert ő azt mondta? A kritikus gondolkodásba még senki nem halt bele (magától).
Hm. Adva van egy évszázadok óta létező, globálisan elfogadott és alkalmazott rendszer, amivel szemben felmerült egy, tényekkel, bizonyítékokkal nem igazán alátámasztott hipotézis és azt kéred, hogy tudósok támasszák alá érvekkel a valótlanságát. Olyan ez, mintha most azt állítanád, hogy a tej fekete én meg bizonyítsam be, hogy fehér. Szóval ez a hülyeség a sztoriban.
Szia és bocsánat a zavarásért de ezt ki kell írnom magamból! Rég óta figyelem munkaid és imádom mert hasonló gondolkodású és érdeklődési körű ember vagy ! Da a mai napon meg néztem "a ki tálat középkor" videod! És nagyon jól össze foglaltad ,de és itt jön a nagy DE !! Van egy fájó pont a videodba és ezt kel le írnom neked (sajnos nagy az igazság erzetem) Magyarországon ezzel Tóth Gyula foglalkozott és remélem még mindig! És az idő számítási össze olvadasokat ő vette eszre nagyon sok kutató munkával(Attila és Aralike és még nagyon sok eseményt) Illig csak a Császár és a pápa dolgokra feküdt rá (ami szerintem is egy hülye ok lenne) hogy 293 év csalás van (ha jól emlékszem ) Szóval ez a sok rizsa után le írom a lényeget !!! A szív fájdalmam hogy Tóth Gyula nevét nem említetted pedig neki köszönhető nagyon sok munka és ideztel is az ő kutatásából! Remélem azért valahogy ezt karpitolod majd , ne nekem hanem neki és a sok munkájának ! Köszönöm ha szántál erre az írásra párcet!
Ha valakit bővebben érdekel a téma Pap Gábort érdemes meghallgatni. A magyar krònikákbòl is hiányzik ez a 300 év,s nyugaton pont emiatt tekintik azokat hiteltelennek. Szép… Jó video,köszi. A felvezetés különösen tetszett!
A magyar krónikákat azért tekintik hiteltelennek, mert tele vannak fantasztikus elemekkel. Pap Gábor egy szélhámos, a kitalált középkor pedig azért hülyeség, mert a 300 év a világ többi részén sem hiányzik.
@@perturabo420Nyilván te már letettél valamit az asztalra és tapasztalatból mondod ezeket amiket állítasz, ha meg mégse akkor csak a véleményed modod, az én véleményem meg az hogy nincs igazad.
@@adamdobos7153 az, hogy a 300 év az Európán kívül élő népeknél sem hiányzik, nem vélemény, ha nem tény. Azzal, hogy egy tényt nem tudsz elfogadni, magadról állítod ki a bizonyítványt. Ez a "ki mit ért el" pedig röhejes próbálkozás érvek hiányában, mert az nem eredmény, hogy valaki hiszékeny, félművelt embereket téveszt meg mindenféle humbuggal.
@@perturabo420 az megvan hogy nem egy időszámitással számolják az időt? Pl a muszlimoknak megvan a saját időrendjük, kínaiaknak is indiaiaknak is. Szoval itt te vagy a hiszékeny félkegyelmű ha azt hiszed hogy a földön 2023van, ezt a keresztény emberek számolják igy és ide toltak be 300évet nem a kinaiakhoz, persze higy ők nem tudnak erről, deha tiszába lennél a dolgokkal Pap Gábor se azt mondja hogy az egesz világin 300évvel kevesebb van! Hanem hogy a kereszténység számol 300évvel ami nem történtmeg. Épitészetileg hiányzik 300év ott is kijön de csak európába ugyanis máshol nem evvel az időszámitassal számolnak mint itt europába nem Krisztustol hanem pl. Allahtol vagy a kínaiaknak pl 2500eves naptáruk van. Fogadni mernék hogy innen onnan lesegettél infokat es ez alapján mondondod amit mondasz, biztos hogy nem hallgattál egy kifejtést se erről a témárol mert különben nem irnál ilyen csacsiságokat
Én erről, hogy igazából nem is annyit írunk mint ami a naptárban van már korábban is hallottam méghozzà azt amit te is mondtál, hogy ott a popoknál csúszott meg a dolog, de azt màr nem tudom, hogy hol hallottam de egy jó pár éve kb, és szerintem ez sajnos abszolút lehetséges , viszont kicsit ijesztő bele gondolni hogy az egész történelmünk dátumban nem stimmel és biztos vagyok benne hogy van olyan amiről meg nem is tudunk…nagyon érdekes ez az egész, Szuper videó lett, nagyon jól össze raktad.👍🏼🤗
Szerintem ez régen is és most is a hit kérdése volt és lesz. Ki miben és kinek hisz. Az tény hogy úton útfélen át vagyunk verve. Az hogy a történelemben is elöfordul nem meglepö. Politika , híradó , reklámok ,aldi , főnököm , egy sima beszélgetés...... Szerintem az átverés egyidős az emberrel magával tehát mindegy hogy 2022 ben vagy 1722 ben vernek át. Max 2022ben nagyobb közönséghez jut el a híre. Egyszóval úgy vernek át minket a nagyok ahogy akarnak , ha jól csinálják a műsort mi még tapsolunk is hozzá. Amúgy szokásos jó videó. Gratula.
Köszönöm ezt a videót is. Azt gondolom, hogy ebben az esetben nem is kell történésznek lennünk, hogy megértsük, időszámításbeli elcsúszások alapján rengeteg a párhuzamos történet, összemosnak inkább ( nyilván szándékosan is) fontos történelmi személyeket, eseményeket . De! És itt a lényeg. Mindezeket a nagyon gyakorlatias tényeket tovább kéne gondolni a mi történelmünkben is. Ahogy itt is elhangzott, ezeket a teljesen világos és nyilvánvaló bizonyítékokat a hivatalos ,kötelező trendi felfogás lesöpri az asztalról ,hiszen borulna a pl. belénk sulykolt "honfoglalás" időpontja is. Kiderülne, hogy bizony Álmos, Árpád kb. 107 év múlva újra visszajöttek egyesülni a már régóta itt élő hun-magyar népességgel.....tehát nem is hont foglaltak, és nem is 896-ban, hanem jó 300 évvel azelőtt??? Bizony dőlne a sok hamis ferdítés amiket tanítanak nekünk már régóta. Hiszen inkább a magyar krónikák (Kézai, Thuróczi.....) tévednek,ugye?!!!!Világos, hogy ez bizonyos érdek szerint csakis hülyeség lehet. A sok megtalált régészeti és egyéb bizonyíték az nem is létezik, csak konteó. Pedig hát nem mi gyártjuk ezeket az elméleteket. Ezek az elméletek itt vannak velünk, a mindennapjainkban.
Tizenplusz éve olvastam a könyvet. Sokak számára a történelem csak magolásra való, le kell érettségizni beőle és kész. Én középiskolában egy remek tanártól azt a szemléletet kaptam, hogy a történelem egy logikus rendszer. Illig elmélete is ezen az alapon működik, hogy van egy csomó egymástól független adat, amit összeraktak egy rendszerbe, de valahogy nem akar egy logikus rendszerré összeállni. Viszont ha ő kihúz belőle 300 évet, akkor máris jobban illeszkednek a puzzle darabjai. A legerősebb érv az elmélete mellett a csillagászat lenne, sok évszázadra visszamenőleg meg tudjuk mondani a napfogyatkozások idejét, és amikor napfogyatkozás volt, akkor azt le is írták. Ezeket a leírások utolsó olvasmányaim alapján megfelelnek a valóságnak, így cáfolják illig elméletét. A naptár 10 vagy 13 napról pont nemrégi olvastam egy cikket, hogy valóban 13-nak kellett volna lennie, de csak 10 volt. Hogy korábban mikor és miért igazíthatták már egyszer 3 napot. Tehát ez sem igaz, hogy ezzel senki nem foglalkozik. A videó végét meg egyáltalán nem értem, ha 600-900 között volt a hamisítás, annak semmi köze nem lehet egy 1400-ban élt uralkodóhoz. Ha valaki végignéz 1000 évnyi történelmet, akkor 1-2 300 éves egybeesést fog benne találni. Érdekes elmélet, de már inkább cáfolt, mint nem.
Semmi köze az utókorhoz? Visszamenőleg így gyártottak maguknak Karoling legitimációt pl. Olyan adomány stb leveleket gyártottak amilyent akartak. Komoly történészek is elismerik, hogy ezen iratok 20%-a hamis, a maradék 60-70%-a pedig rájuk hivatkozik😂 Ez hogyan van?
Köszi a videót érdekes volt. Egyébként ami az idővel kapcsolatos téma szerintem ezek mind furák. Nem tudom feltűnt e valakinek de mindig ott vannak a legfurább kérdések ahol az idő is közrejátszik, nyilvánuljon meg ez bármilyen formában.
Kedves Paxel! Az idő pontosítására van egy gondolatom. Jézus elvileg valami speckó csillag együttállás alkalmával született, ami az időszámításunk kezdete. Ezt az időpontot biztos vissza lehet keresni csillagász segítségével. ( sem valásos, sem csillagász nem vagyok) Ha ez megvan, akkor pontosíthatjuk óráinkat... :) Amúgy tök jók a videóid, látszik rajtuk a sok befektetett munka! Grat!!!
Először 30 éve hallottam ezt a teóriát, már akkor is elgondolkodtatott. Valóban nekem is feltűnt, hogy valami nem stimmel a honfoglalás körül. Pl. nincs feljegyzés egy ütközetről sem, amit az avarokkal vívtunk volna. Bár lehet nem kutattam elég mélyre.
@@rizmayerantal4377 erre én is gondoltam, de ez csak akkor lehetséges, ha az avarok és a hunok kultúrálisan közel állnak egymáshoz. Csak a példa kedvéért, az Avarok lehettek akár a Magor klán egy kivándorolt része, mivel Hunor és Magor testvérek voltak. Ebben az esetben el tudom képzelni az asszimiláiót, de akkor meg a honfoglalás időpontja kerül sokkal korábbra. Valahol sántít a történelem, de hogy mi az igazság, azt csak az tudja aki ott volt.
Ez is egy igazán remek videó. Érdemes elgondolkodni így akár Nostradamus csillagok állása alapján megfogalmazott jóslatain, vagy akár az anno sokat emlegetett maja naptáron (2012 világvége) vajon a jóslatok tényleg nem váltak be? Vagy csak nem értünk még oda?
Olvastam egyszer egy olyat, hogy Nostradamus jóslatai pont azért érdekesek, mert a csillagállások ismétlődnek. Volt olyan centúria, amit az elemzők nem is tudtak pontosan behatárolni, hogy melyik konkrét történelmi eseményre utalnak, mert többre is igaz volt. Egy elmélet szerint azért tudott Nostradamus "jósolni", mert abból indult ki, hogy a történelem ciklikus, és esetleg a korában, vagy még őelőtte történt események megismétlődhetnek.
Hagyjuk már szegény Majákat. Most akkor ha én elkezdek előre írni naptárat 2500-ig akkor 2499-ben majd mindenki szívbajt kap mert jaj csak addig írta... Azért mégsem várhatjuk el hogy végtelen ideig írkáljanak:D
a maják ciklikus rendszereket alkottak, 2012-ben egy ilyen ciklus ért véget, kvázi tényleg véget ért a korábbi világ. lásd milyen hatalmi, katonai, politikai és pénzügyi átrendeződések történtek azóta.
Nagyon jó, bár a 10. században a vikingek hol kapáltak krumplit? (Tudtommal jó 500 évvel később kezdte az Óvilág megismerni) Mert ez is idővel urbán legenda lesz, ha már elhangzott és átveszik :D
1. The C-14 izotóp datálás és az összes más fizikai elvű datálás a döntő! A fizikai és más természet tudományos idő datálás egyre pontosabb. Ott 300 évet jól láthatóan meg lehet már mondani! 2. Hannibál vesztett és tudunk sokat róla.
Szia Paxel! Nemtudom hallottál-e már róla (én is csak pár napja), de van egy bizonyos Nyirkai jóslat. Engem személy szerint nagyon érdekelne a véleményed róla, illetve kíváncsi lennék te hogyan értelmezed.
Szerintem ha kíderűlne 100% bisztosan ,hogy ez a hamisitás igazz akkor se vennek vissza az éveket mert több gondot okozna vagy nem tudom de minden esetre ez a videó nagyon tetszik és elgondolkoztató
Szedjük szét a szavakat, mert az emberek sajnos összemossák a kettőt, holott különbözik. IGAZSÁG: ami van, volt vagy megtörtént. IGAZ: ahogy és ahonnan valaki látta azt, ami van, volt vagy megtörtént. Ezt hívják nézőpontnak. És az igaz, ami Számodra igaz, és úgy igaz, ahogy megfigyelted. Hülye lennél megcáfolni Magadat, és hazudni Magadnak, hogy nem úgy láttad, nem úgy figyelted meg. Hacsak nem másnak akarsz hazudni, hogy Magadat mentsd. De ettől még legbelül tudod, hogy Te mást figyeltél meg. Éppen ezért az Igazsághoz mind a két fél nézőpontját meg kell figyelni, fel kell venni minden nézőpontot. Az Igazság olyan dolog, amivel nem lehet vitatkozni. Mivel az van, volt vagy megtörtént. És ha vitatkozás van két fél között, akkor mindegyik fél csakis a saját igazát mondja, a saját nézőpontját, de NEM KÉPES vagy nem akarja felvenni és megvizsgálni a másik ember nézőpontját! Itt kezdődik a baj. ;) Ha egy vitát le akarunk zárni igazából, akkor elég csak meghallgatni a másik személyt, hogy ő hogyan látja, amit lát, ezután ő is hallgassa meg az én nézőpontomat, hogy én hogyan látom. Ezáltal sokkal jobban látjuk magát az egész helyzetet. És megértjük, hogy a másik embernek mi a problémája. És ő is megért minket. És így tudunk hozni egy megegyezést, hogy az a helyzet hogyan is van vagy volt. Azaz kialakul egyfajta Igazság, és ez az Igazság mindkettőnk számára elfogadható, mert ugyanazt látjuk már (hiszen meghallgattuk egymást, és megnéztük a másik fél nézőpontjából is, és megértettük egymás nézőpontját). Ebben a pillanatban vége a veszekedésnek vagy vitatkozásnak. Ez csakis akkor NEM FOG működni, ha valamelyik fél ártani akar a másiknak, gonosz szándéka van, le akarja győzni a másikat bármi áron, mert ekkor a hazugságtól sem riad vissza. És ez az egyetlen változat, amiért a vesztesek is hazudnának. ;) Na ezt egy picivel nehezebb kinyomozni és helyrehozni. De nem lehetetlen.
Ezt a videódat többször meg kell hallgatnom. Annyi adattal és információval töltötted meg, hogy idő kell, míg magamévá teszem. Nem vagyok tanár, sem történész, mégis komolyan elgondolkodtad az elméleted/magyarázatod. Köszönöm.
Az időről is jó lenne, ha csinálnál egy videót. Néhány elméleti fizikus szerint az idő nem létezik. Mivel minden a jelenben történik. Ez az Univerzum egyik alapvető elve.
Univerzumban az idő és a tér a 2 fix dolog . Tudnám a mai generáció mitől ennyire ostoba . Gondolkodni nem tudnak , helyette mindent elhisznek :( A föld is lapos , igaz ???
Hat en ilyen elmelettel nem talalkoztam meg, pedig elmeleti fizikat is tanultam. Sot filozofiat is. Olyant viszont igen hogy mindent amit latunk az a mult. Hisz ido kell a fenynek hogy a szemunkhoz erjen arrol nem beszelve hogy a szem kozvetitse az agynak mit lat. Ergo, mindig a multban elunk, es sosincs jelen. Az mar mas kerdes, hogy az idot hogyan detektaljuk, pl masodperc.
De most akkor Nagy Károly és a többiek nem is léteztek? És az iszlám vallás hogy terjedt el olyan gyorsan akkor? 600 környékén még sehol sem volt, de 900 körül már nagyon is.
2003 óta foglalkozom ezzel a témával! Örülök, hogy van aki életben tartja! "Ami meg sem történt, arról említés se essék!" Pap Gábor előadását érdemes legalább 2x megnézni! De, egy jó kis összefoglaló és figyelem felhívó videó lett!
Heló, tök jó, hogy ilyen témákba is belemész (végre egy youtuber aki nem csak gameplay videókat meg "mi van a táskámban" videókat posztol), de régészként, phd apiránsként muszáj megnyilvánulnom: amit Illig leír, az egy nagy kamu. Még ha ennyire is lesöpörjük az asztalról az írott forrásokat, mondván hogy kamu, a régészet akkor is meg tudja fogni ezt a 300 éves időszakot. Vannak tárgyaink ebből az időszakból, rengeteg, és nagy vonalakban alá is támasztják azt, amit az írott források mondanak. Beleillenek a tipológiai sorba....stb. Vannak pénzeink azoktól az uralkodóktól, akik elvileg ebben a 300 éves kitalált időszakban éltek. De ha ennek se hiszünk, akkor ott a természettudomány. A szénizotópos (C14) kormeghatározással meglehetősen pontosan, +/- 50 évvel lehet már datálni, sőt, van ahol ennél is szűkebben. Beleteszed ennek az időszaknak a mintáit a gépbe, és a gép kiszámolja neked, hogy ez bizony ebből az időszakból származik. És nem hiszem, hogy Ottó megbuherálta volna a szénatomokat, vagy a szénizotópos mérésekkel foglalkozó laboratóriumokat, meg leverette volna érmék tízezreit, aranyból, ezüstből, bronzból 300 évnyi kitalált uralkodó képmásával :) Illignek a legtöbb ilyen állítását, meg amik erre épülnek, tételesen cáfolni lehet, és a hivatkozásai sincsenek túlontúl rendben. Az, hogy ezek a cáfolatok nem forognak így közkézen, az egyrészt betudható annak a sajnálatos ténynek, hogy a régész-történész szakma nem szentel túl nagy figyelmet a dilettánsok elleni fellépéseknek, másrészt meg annak, hogy kevésbé izgalmasok, mint egy ilyen nagy horderejű, de kamu felfedezés. Az elmélete egyértelműen szenzációhajhászástól szaglik. Nyilván aki nem szakmabeli, az ezt könnyebben elhiszi, mert hát az iskolai történelemtanítás olyan, amilyen, de még ha tökéletes lenne, akkor se tudna minden részletre kiterjedni. Így egy szakmaiság látszatát keltő, de szenzációhajhász "kutató" elég nagy karriert tud befutni a nem-szakmabeliek körében.
Még jó, hogy írod phd aspiráns vagy. Az írásodból nem gondoltam volna. 1, "Beleteszed ennek az időszaknak a mintáit a gépbe, és a gép kiszámolja neked, hogy ez bizony ebből az időszakból származik." Senki nem állítja, hogy nem abból az időszakból származik. Vegyük a griffes-indásokat (ha régésznek tanulsz, akkor tudnod kell kik azok. 670 körül érkeztek a Kárpát medencébe. Ez rendben van. De azok nem késő-avarok, hanem Attila hunjai. Remélem elismered, hogy a régész nem tudja a leletből megállapítani, hogy a leletet hogyan hívják, csak azt, hogy mikori és mihez hasonló. Miből gondolják, hogy azok avarok? Csak az irományokból. 2,"Még ha ennyire is lesöpörjük az asztalról az írott forrásokat, mondván hogy kamu," Egy részét lesöpörjük, más részét, az eddig ignoráltakat pedig érvénybe helyezzük. Mi alapján fogadják el egyes irások tartalmát érvényesnek és mi alapján utasítják el a többit? Mi alapján nem veszik figyelembe a magyar kódexeket? Pedig azok bizonyítják Illig elméletének igazát, anélkül, hogy Illig ismerte volna őket. Ez a legszebb az egész történetben. Ha tudós akarsz lenni, akkor kevesebbet beszélj és többet gondolkozz.
@@kabodipal Nagy vonalakban, csak a lényegre reagálva: - Az a betelepülés amit írsz, az nem hun volt, hanem vélhetően onogur-bolgár. Már csak azért sem lehettek Attila hunjai, mert Attila addigra bő kétszáz éve halott volt. A hunokhoz lehetett közük, pl. lehet (de nem biztos), hogy rokon nyelvet beszéltek, vagy hun maradványok beolvadhattak közéjük miután Attila birodalma felbomlott (ez utóbbi már megalapozottabb), de attól még nem nevezhetők hunoknak. - A griffes-indás horizont/műveltség kialakulása, és hogy ez hogyan függött össze az Avar Kaganátusba betelepült onogurokkal, ha összefüggött egyáltalán, az jó kérdés, a szakértők is gondolkoznak még rajta. Azt is tudjuk pl. hogy ezek a bolgárok aztán innen tovább is álltak, vagy legalábbis egy jelentős részük. - Nem értem, mit akarsz azzal közölni, hogy "a régész nem tudja a leletből megállapítani, hogy a leletet hogyan hívják". Etnikai interpretációra célzol? Az valóban nem mindig egyértelmű, de ez attól még nem azt jelenti, hogy bármit gondolhatunk, ami nekünk tetszik. És ha az etnikai interpretáció kérdéses is, attól még régészeti kultúrába/horizontba lehet sorolni az egyes tárgyakat, lehet őket abszolútan vagy relatívan datálni, és szerencsés esetben az írott források 1-1 népével, ha feltételesen is, de össze lehet őket kötni. Vagy arra célzol a "hogyan hívják" kérdéssel, hogy mi az a lelet? Hát nem tudom, azért mondjuk egy kardot elég nehéz nyílhegyként, vagy bögreként meghatározni. - Az avar kor tárgyi hagyatéka jól megkülönböztethető a hun kor tárgyi hagyatékától (direkt hun kori tárgyi hagyatékot írtam, és nem "hun tárgyi hagyatékot" ugyanis rendkívül nehéz megfogni és definiálni a hunokat itt Európában. Nagyjából azt se lehet tudni, ők pontosan mik voltak, hogyan nézett ki az a formáció, amit a külső források "hun"-ként írnak le. De az ázsiai hunok genetikai vizsgálata is azt mutatta ki, hogy egy sokgyökerű népességről van szó, ami valószínűleg tovább keveredett az Európába érkezésükkel). - Mind a kettőből (hun kor, és avar kor) vannak C14 adataink, de a kutatók már a C14 használata előtt is el tudták őket különíteni. De Európa más részeinek kora középkorából is rendelkezünk C14 adatokkal és markáns régészeti kultúrákkal abból az időszakból, aminek elvileg nem kellett volna léteznie Illig szerint. + az írott források is beszélnek róluk. - Az írott forrásokból (gondolom "iromány" alatt az írott forrásokra gondolsz) is gondolják a kutatók, hogy avarok voltak, mivel le van írva. Valamint a leletanyaguknak megvannak a keleti kapcsolatai is. - Az írott források tartalmát mondjuk a forráskritika alapján fogadjuk el érvényesnek, vagy nem. Ugyanis az írott források sok esetben pl. ellentmondanak egymásnak, előszeretettel anticizáltak, ki kell deríteni, hogy melyik író kitől és mit emelt át a saját írásába (abban az időben még nem voltak tudományos hivatkozások), nem mindig alkalmaztak egyértelmű időrendi vagy földrajzi fogódzókat, sok mindennel a korabeli szerzők se voltak tisztában, nekik is lehettek politikai vagy világnézetbeli elfogultságaik amik látszódnak is a műveikben....stb. Nagyon nem egyszerű a feladat, sokat vitáznak is rajta a tudósok, hogy melyik írott forrás milyen mértékben megbízható, mely részeit hogyan értelmezzük...stb., de muszáj megcsinálni. És ez nem bináris dolog: nem arról van szó, hogy egy forrás 100%-ban hiteles és megbízható minden szava, vagy 100%-ban kamu. Hanem arról, hogy magát a forrást is kritikusan kell elemezni, és nem tévedhetetlennek gondolni. És ennek is szigorú módszertana van. Elég nagy hiba lenne minden egyes írott forrás, minden egyes szavát kritika nélkül igaznak elfogadni (ilyen elven mind Ádámtól és Évától származunk nem? - valószínűleg nem így volt, holott a Biblia egyébként értékes forrásunk az ókori Közel-Kelet történelmét illetően). Bővebb információért keress fel egy írott forrásokat foglalkozó kutatót, vagy ajánlom a témával foglalkozó szakirodalmat. - Minden egyes magyar krónikát figyelembe vesznek a kutatók, ahogy a külföldi forrásokat is, és megsúgom, hogy az értelmezésük már több száz éve zajlik, és nemcsak a magyar kutatók, hanem a külföldi szakemberek részéről is. A kutatók folyamatosan finomítják azt, hogy mit tudunk a múltról, vitáznak egymással. Így működik a tudomány. - Kifejezetten a beszólásodra reagálva: ja és azért írom ezt, képzeld, mert gondolkozok, és többre tartom a kritikus gondolkodást, meg a tudományos módszertant a szenzációhajhász, és sokkal kevésbé megalapozott elméleteknél. Olvasgatnivalónak ajánlom neked a tudomány vs. áltudomány témakörében a különböző irodalmakat, vagy blogbejegyzéseket, esetleg informatív ábrákat, hogy mi különbözteti meg a két fogalmat. Summa summarum újra: Illig elmélete nem állja meg a helyét: a középkorból nem hagytak ki 300 évet, ezt a régészet és az írott forrásokkal foglalkozó történettudomány is így gondolja. Pláne nem volt lehetősége egy akkori akármelyik uralkodónak is egy ilyen világméretű összeesküvés elmélet kiagyalására és végigvitelére. Illig érvei nagyon gyenge lábakon állnak, szemben a "hivatalos" történészi állásponttal. Simán lehet, hogy a naptárak "csúsznak", de ez nem 300 év. Egyébiránt Illig szenzációhajhász elméletére külön kitértek nálunk az oktatók, a medievisztika elismert kutatói, és régészei, még az alapképzés alatt, elmagyarázva, hogy miért nem úgy voltak a dolgok, ahogy ő gondolja, csuklóból cáfolva őt. A tudomány folyamatosan fejlődik, azonban mindig a hiteles adatokra és bizonyítékokra épít. És szigorú módszertan szerint dolgozik. Illigről ez sajnos nem mondható el.
@@balazsjancsik6928 Már látszik a tanultak okozta deformáció az agyadban. 1, "Illig elmélete nem állja meg a helyét: a középkorból nem hagytak ki 300 évet," Nem tudom eldönteni, hogy ez elírás vagy tényleg nem fogtad fel a kérdést? 2, " ezt a régészet és az írott forrásokkal foglalkozó történettudomány is így gondolja." Ha a régészet és az írott forrásokkal foglalkozó történettudomány állítása ellen hozok fel érveket, akkor nem érv, hogy ezt a régészet és az írott forrásokkal foglalkozó történettudomány is így gondolja. Pontosan azt állítom, hogy rosszul gondolja. 3, "Az a betelepülés amit írsz, az nem hun volt, hanem vélhetően onogur-bolgár." Honnét veszi a tudomány? A lelet nem mondja meg, hogy nem hun vagyok. Csak a nyugati irományok alapján állítható, hogy nem hun. A magyar kódexekből egyértelműen kiderül, hogy hun. Mégpedig Attila 370 körül bejövő hunjai. +70 = 670. 4, "Attila addigra bő kétszáz éve halott volt." Honnét veszed? Mivel bizonyítod? 5, "Az avar kor tárgyi hagyatéka jól megkülönböztethető a hun kor tárgyi hagyatékától" Ezt elfogadom. De azt állítom, hogy a késő avar kor (670-től) volt a hun kor. A régészek panaszkodnak, hogy nem találnak hun leleteket (nem tudom az iskolában erről volt-e szó, de most a genetikai vizsgálatok miatt ez a kérdés felvetődött) Azért nem találnak, mert rossz időben keresik. Késő avar viszont rengeteg van, több száz sírral falvanként. Csak éppen azok az Attila hunjai. Mivel tudjátok megcáfolni ennek az állításnak az igazát? 6, "Olvasgatnivalónak ajánlom neked a tudomány vs. áltudomány témakörében a különböző irodalmakat, vagy blogbejegyzéseket, esetleg informatív ábrákat, hogy mi különbözteti meg a két fogalmat." Nem veszed észre, hogy én azt állítom, hogy a tudomány ebben a kérdésben téved. Ismerem ezeket az írásokat. 7, "Pláne nem volt lehetősége egy akkori akármelyik uralkodónak is egy ilyen világméretű összeesküvés elmélet kiagyalására és végigvitelére." semmilyen összeesküvés nem volt III. Ottó és II. szilveszter megegyezett, hogy ez az év lesz az AC 1000 és úgy lett. Ők sem tudták, hogy hány éve született Krisztus, mert akkor még ilyen időszámítás nem volt. 8, "miért nem úgy voltak a dolgok, ahogy ő gondolja, csuklóból cáfolva őt." Miért nem mernek kiállni ezekkel a cáfolatokkal a nyílvánosság elé? Könnyű agymosott diákoknak ezt beadni. Néhány érv: 325 Niceai zsinat, Ariánusok, 622 Mohamed futása az ariánus elmélettel 370 körül bejönnek Attiláék hunjai, 670 körül bejönnek a griffes indások 600 előtt az utigurok és a kutrigurok eljátszák a 900 előtti magyar-besenyő játékot. 623 körül össznépi támadás Konstantinápöly ellen, kb. 300 év múlva Botondék támadása. Tehát vaéóban igaz, hogy ha a 614-et összetolnánk a 911-el, akkor semmi sem maradna ki és a magyar kódexeknek is megfelelnénk. Ha nem lennél agymosott, ezeken a dolgokon elgondolkodnál
Szerintem igaz az elmélet, és valójában a Római Birodalom bukása miatt lett kitalálva. Túl ciki hogy bedöntötték a hunok, és ráadásul letelepedtek a területén (vagyis mi), ezért szeparáltak minket mesterségesen 300 évvel. Gondoljunk csak bele, hogy mennyit változtatna az önérzetünkön és a megítélésünkön. Vagyis hatalmas PR boost lenne. Sőt, ha kiderülne hogy mi voltunk azok a kush nyilas elit zsoldosok akik pl. a fáraók sírjait védték, és a feljegyzések szerint később a Sumér Birodalmat megalapították (Nimród király)... De a fantáziálást félretéve, ha tudatosulna bennünk és másokban a kivételes átlagintelligenciánk... Pl. nekünk van a legtöbb matek olimpia aranyérmünk per capita (törpeállamokat leszámítva)... Ehelyett a primitív kínaiakat próbálják boostolni az együgyű rendszerükkel világvezérnek (NWO). Persze Nimród vs. Ábrahám... és ez mindent meg is magyaráz...
Jézus születését egy Szkíta pap számolta ki a pápa kérésére. És attól számolják az időt. De a régi Óbuda vagy más néven Szikambria sem a mai Budapesten volt, hanem a mai Esztergom területén.
"Kiszámolta"... egyszerűen csak megtippelték, full kamu....December 23 például teljesen más ISTENSÉG személyes napja, de ebbe nem megyek bele! Aki tudja az tudja. December 25-én született például Hórusz, Attis, Mithrász, Krisna, Dionüszosz és mindegyikük szűztől született, csodákat vittek végbe és mindegyikük feltámadt!!! Minden ünnep valójában lopott ünnep és teljesen el van ferdítve. 😔 Ahogy Valentín nap sem létezik. Véletlenül megegyezik a dátum: február 13-tól 15-ig tartott az ünnep, ami nem más, mint a római Lupercalia egy ősi pogány ünnep, mely során elűzték a halál és pusztulás erőit, teret adva a növekedésnek a szerelemnek és a termékenységnek. Az ünnepelt Isten pedig Lupercus Faunus (görög nevén Pán), akiről a ma ismert "gonoszt" mintázták. Ő a bujaság, a sze**alitás és a pásztorok Istene. De bárki megmondja akinek van egy kis józan paraszti esze, hogy semmi értelme egy olyan végtelen gonosz lénynek, aki egy gonosz helyen megbűnteti a rossz embereket. 🤦♀️ A gonosz teljesen más, mint akit beállítanak. Az a "gonosz", akire minden felelősséget rá hárítanak soha nem ölt meg senkit például. De a "mindenható" saját magát cáfolja a bibliában. Az iszlám mai arca a kereszténység valódi arcára emlékeztet... A korán allahja nem más, mint Jahve a zsidók Istene. "ő az aki leküldte neked a Könyvet az igazsággal, megerősítve azt, ami előtte volt és leküldte a Tórát és az Evangéliumot." (Korán 3:3) Jahve az maga a zsidóság faji kollektívája.
@@norakarina Tudom én is ezeket nagyjából. Azért írtam, hogy a napja április 6 kb, az ÜNNEPE van decemberben... és egyébként eleve Mithrasé is azért volt akkor , mert dec. 21én van a téli napforduló, ami után jön a világosság, azt akarták vele kifejezni, hogy ő hozza el a fényt. (A Hanuka is decemberben van, csak kicsit előbb, ugyanezért, és azt konkrétan a Fény ünnepének hívják.). Ilyen értelemben tehát nem "kamu". Nem "megtippelték,", hanem csillagászatilag le van vezetve, hogy mikor volt olyan együttállás amilyen azt a "csillagot" eredményezte. (Többek között innen tudjuk azt is, hogy az év sem teljesen stimmel, néhány évvel később történt). A Korán Allahja pedig nem csak "a zsidók Istene", hanem egy kevert leképeződése annak, amit Mohamed megértett a különböző ó- és újszövetségi történetekből, amiket hallott. A Valentin nap Szent Valentin ünnepe, akit a szerelmesek védőszentjének tekintenek a katolikus hagyományban. A pokol-tisztítótűz-menny hármasság viszont nagyon sokat torzult a zsidók óta.. de ez messzire vezetne.
Nem téged akartalak kijavítani, eleve ez életem 3. kommentje, elfelejtettem megjelölni az első válaszolót..a hanukáról annyit, hogy zsidó ünnep és én Dzsentil vagyok. A Valentin nap ferdített változatáról írsz, a kereszténység pedig ugyanannyira áll távol tőlem, mint a zsidóság. Csupán azért írtam a kommentemet, hogy néhányan elgondolkodjanak rajta. Nem pont neked kell lenned ennek a személynek és nem is szeretnék vitatkozni. Elfogadom az álláspontod annak ellenére, hogy nem értek vele egyet.
@@norakarina Bocsánat de a Valentin nap nem lopott ünnep. Én másképpen értesültem róla. A zsidók egy Eszter nevű , gyönyörű lányt az egyik perzsa királynak adták feleségül. A király nagyon megszerette. A perzsák uralma alatt voltak a zsidók és ez nem volt jó nekik.Rávették Esztert, hogy vegye rá a királyt arra, hogy adjon jogot a zsidóknak a védekezésre. Eszter addig kérte a királyt míg engedett a kérésének és kiadott egy rendeletet, hogy a zsidók megvédhetik magukat. Azon az estén a zsidók 70'000 perzsát mészároltak le. És ezt a szerelmet ünneplik. A perzsa király nem torolhatta meg, mert ő adott jogokat a zsidóknak.
Nagyon remekül összeszedted most csak két példát szeretnék mondani a valódi háttérhatalom ról csak annyit hogy háromszor jelentkezett az emberiségnek ott benne van hogy feladatuk volt az ő lélek csoportjuk nak hogy hazudjanak és mindent eltitkolja nak ha az emberiség valamire rájött azonnal kinyírták azt az embert de ezt most hagyjuk ezt meg lehet tudni lehet kutatni julius andan és a beszélgetés rejtett kézzel tökéletesen elmondja nézzük a két példát én középiskolában tanítottam fizikát az első évben bejött a az igazgató töri tanár volt nem túl értelmes és azt mondta hogy Zsuzsa A bor féle atommodell ig taníthatja de a kvantumfizika húzza ki azt nem mondhatja el na ez volt a sztálini szocializmusban a rendszer nem beszélhetünk és úgy kellett tennünk mintha mi sem tudnánk ez az egyik a másik gimis koromban tanultam a történelmet és pont 56 ot ellenforradalmi rendszer kialakulása és bukása ez volt a címe apám ki akarta tépni a könyvet anyámmal hadakozott és azt mondta ne tanuljál hazugságot semmi más nem történt csak szabadok akartunk lenni el voltam képedve hogy mi szabadságharc volt? másnap megkérdeztem a töri tanárt és ő nagyon bölcs volt azt mondta hogy igen az átélők a túlélők tudják az igazságot de nekünk ezt kell tanítani na ez volt a hazugság generációkon át hazugságban tartottak minket mi pedig akik szorgalmasan tanárok akartunk lenni hazugságban tartottuk tovább őket de már nem sok van hátra hamarosan vége a vas kornak precesszió vége van A vaskor lemegy a színpadról nem lesz világháború nem lesz atom atombomba semmi se lesz és jöhet az aranykor amit építhetünk az már az igazságra épül most láttam a bolygók is ezt tanúsítják nézd meg keress rá Veres Mónika tavaszi napéjegyenlőség tavasz béke dallam valami ilyesmi a címe tökéletesen elmondja hogy nem kell félni semmitől az ember nagyhatalmú erős és ha a szemét a kifelé nézésből befelé nézés be irányítja szépen a felemelkedést meg fogja csinálni földanyával együtt na csak ezt akartam te pedig remek munkát végeztél mint mindig nagyon büszke vagyok rád én olyan hazai kutatókról tanulok mint Dr Varga Tibor jogtörténész nagyon tudja a korona tant és a jogot Dr Papp Gábor hívta fel a figyelmemet a kimaradt 300 évre egy előadáson szántai Lajos aki szintén nagyon precízen utánajár és Molnár V József aki már 90 fölött van de csodálatosan utánajárt ha a nyelvről ősnyelvből akarsz tudni akkor Kiss Dénes a megfelelő ember nem a Akadémia mert sehogy sem akarja megérteni és elfogadni hogy nem vagyunk finnugor népek na ezért a valódi információt érdemes kutatni nem könnyű tudom sok a mocsok de fel kell jönni a vaskor nak vége tehát egy csomó mocsoknak most kell feljönni e és távoznia
Ez nagyon érdekes videó volt. Kicsit elgondolkodtam. Lehet, hogy lesz világvége a Maja naptár szerint 2012 December vagy 2020 június de bekövetkezhet 2021-ben is. :)
Valljuk be rengeteg sebből vérzik ez az elmélet, és történelmi eseményeket a világ minden táján feljegyeztek, és rengeteg macera lett volna mindenhol pont 300 évet meghamisítani, és nem is érte volna meg senkinek. A 40 éve történészes dologgal kapcsolatban az a véleményem, hogy ha valamit életvitelszerűen csinálsz 40 éve, és egy random cikk, egy eléggé valószínűtlen elmélettel konkrétan az egész életét megcáfolja, akkor te valószínűleg nem fogsz 100 oldalas tanulmányt írni csak hogy megcáfold, hanem csak gyorsan átlapozod és nem is próbálsz törődni vele...
Kedves Paxel! Nem lehetne ezt megállapítani a kövezkezőképpen: 1, Veszünk egy tárgyat az időátugrás előttről, amiről 100%-ban tudjuk hogy mikor készült. 2, Végrehajtunk rajta egy vizsgálatot, hogy megállapítsuk, hány évvel ezelőtt készült. 3, Ha kiderül, hogy pont 300 évvel fiatalabb a tárgy mint amennyi idő eltelt a tárgy készítése és 2024 között, akkor az elmélet beigazolódott. Nagyon örülnék ha bárki elmondaná a véleményét erről az ötletről.
24:46 komment előtt ajánlom, hogy nézd meg újra a videót, hogy megértsd :D De ha avarok elméletieg nem léteztek és kitalálták őket, hogy ott voltak az átugrott 300 évben akkor mivel lehetne magyarázni az avar leleteket?
@@leventesuhajda7749 Lehet, de csak a feljegyzésekből ismerjük a neveket. Hunok és magyarok biztos voltak. Avarok...? Lehet hogy csak névleg.? Simán lehet, nem?
@@oxnardmontalgo Nem csak nyugati krónikák írnak az avarokról. Bizánci, orosz, sőt arab és azt hiszem kínai források is vannak. Plusz 300 évnyi leletanyagot nem lehet csak úgy kidobni a kukába, mert valaki azt mondta hogy nem is létezett az az időszak.
Nagyon is érdekes videókat csinálsz PAXEL. Amihez gratulálni tudok.... Egy témát ajánlok, ha van kedved akkor szívesen látnám. Így legalább még jobban bővülne az embertársaink ismerete... A "Tisulsky hercegnő"-ről volna kedved egy hasonló objektív videót csinálni? Előre is köszönöm ha csinálnál erről a nem mindennapi dologról egy videót... További kellemes estét neked és üdvözlök mindenkit aki nézi vagy szokta nézni ezt a csatornát.
Ezt az adott korból egy tárgyon végzett szénizotópos vizsgálattal meg lehet határozni. Csak vannak tárgyak 500ból és 900 ból, ha több mint 200 év a különbség, akkor bukta a sztori
Ez a téma valóban sokkal bonyolultabb annál, amit fél óra alatt ki lehet fejteni. Illig a könyvében számos - sokszor építészeti és okmányhitelességi - ténnyel igyekszik alátámasztani az elméletét. Akkor (2002 körül) ez nagy visszhangot keltett. (Azóta viszont már lecsengett, mostanság kevésbé lehet hallani róla. Akkoriban Németországban egy folyóiratot is kiadott). A könyv egyébként valóban egy kicsit száraz, kevésbé olvasmányos. Érdekesség: Nagy Károlyt átnevezi "Fiktív Károly"-nak, mivel elmélete szerint nem létezett. Az általa elrabolt avar kincseket pedig azért nem találják, mert nem léteztek. Hasonló könyvek még ehhez kapcsolódóan: Uwe Topper: A nagy naptárhamisítás, Heribert Illg - Klaus Weissgerber: Magyarok a kitalált középkorban.
@@mutyusz Igen, jó pár éve meghallgattam az erről szóló előadását. Érdekes a honfoglalás dátuma is. Általánosan elterjedt a 895-96-os dátum. Kivétel a Képes Krónika, amelyben állítólag van egy ettől lényegesen eltérő dátum: kr. u. 600. Ez azért figyelemre méltó, mert a két időpont közötti különbség csaknem pontosan kiadja a kérdéses 297 évet. Több hozzászóló is utalt az Attila - Árpád vonal fejedelmeire. Valóban, ha levonjuk a kb. 3 évszázadot, hihető értéket kapunk. Érdekes még az avar - magyar kérdés. Lehet, hogy nem véletlen, hogy nyelvünkben eléggé hasonló a két szó. Az avarok történelmileg mindenképpen léteztek. Erről korabeli források megemlékeznek, legnagyobb fejedelmük Baján kagán volt.
01:24 Most nem biztos hogy pontosan emlékszem (túl késő van és pár sör is lötyög bennem) de asszem Bakay Kornél (ex MTA-s régészeti igazgató) mondása volt az, hogy "a história (szó) azért nőnemű, hogy bárki megerőszakolhassa" 17:00 Bocs, de nem volt még krumpli. Paszternákot használtak helyette 18:20 "Birodalom" tutira nem volt, sőt (tudtommal) magukat a szlávokat a vikingek "hozták létre". Ugyanis meglehetősen nagy területeket jártak be a harci vizi járgányaikon, bementek a folyókon mélyen a kontinens északi/keleti részébe, a technikai fölényüket és brutalitásukat kihasználva összefogdosták az erdőlakó, primitivebb népeket (csont vegyesen) és ide-oda szállitották őket délebbi területekre, rabszolgaként kereskedtek velük, adták-vették őket, de az sem volt ritka, hogy saját maguknak dolgoztatták őket a földeken, őrisztették velük a birkát stb 21:37 Akkor ha gondolod, less rá erre a videóra: "Semmiféle 300 év betoldás nincs a történelemben- Mi vagyunk rá a bizonyíték!" (Linkelni nem tudok, a tapasztalatom az, hogy újabban/másfél-2 éve, csipőből és szőröstül-bőröstül törlődik minden, amihez hozzáadok egy linket)
Simán el lehetne képzelni, hogy az 1700as években járunk, plusz ez a honfoglalás mindig homályos volt és valahogy, plusz a 700körüli években tényleg mintha semmi nem történt volna a világban. És az is hogy 2 storyt elmond 2 nép aztán hiába tudja a hülye is hogy ugyanaz, a történészeknek jó így. Én is mindig azt mondom hogy nem kell mindent elhinni amit a suliban tanulunk
Ez pont olyan, mint Jézus életének meghamisítása. Tökéletes részletességgel derül ki, mikor született Jézus. Tökéletes részletezéssel íródik le a gyermekkora. Aztán hirtelen minden leírásban, történetben filmben 30 év felett van. Hová tűnt 15 éven át??? Nemes egyszerűséggel azt szokták mondani az általam kérdezett papok, hogy járta a világot, és tanult. Azaz kiesett a krónikákból 15 évre egy olyan személy, akinek még a születési körülményeire is van magyarázat, és a halálára is részletesen. Ez is megér egy misét, hogy mit csinált 15 éven keresztül, amit az egyház elhallgat.
A legegyszerűbben úgy tudnánk meg az igazságot,ha a Vatikán korlátlanul engedélyezné a titkos levéltárban való kutatásokat a történészeknek! Rengeteg olvasnivaló lenne mert állítólag 85km hosszan sorakoznak a dokumentumok. Sok infó van ott elrejtve amit soha nem hoznak nyilvánosságra.
Barátom, tényleg ,vannak jó és obiektív videoid...viszont most ezzel a konteósított eszmefuttatásóddal, rendesen magad alá csúsztál. Biztos, hogy nem a lájkvadászat motivált, hanem...maradjunk abban, hogy a 'tájékozatlanságod . Köszönöm az eddigieket, de most én leíratkozom egy idóre...
2002-ben,megjelenésekor olvastam Illig művét.Őszintén mondom, elgondolkodtatott....egészen addig,amíg a következő évben meg nem jelent a Rubicon folyóirat, ezt a könyvet feldolgozó 5. száma.Nem kispályás szakemberek(történészek,jogtörténészek,csillagász,régész)cáfolják Illig teóriáját,számomra abszolút hitelesen.Ajánlom a kétkedőknek .
Akkor próbálj meg legalább egy érvet leírni, ami miatt Illig elmélete hamis. A Rubicon sok butaságot ír, de nem képes cáfolni. A magyar történelem egyértelműen igazolja Illig elméletlt. Atilla és Álmos között max 150 év lehetett.
Kedves Pakszel, a történészek, csillagászok, tanárok azért nem tudják megindokolni a nemleges válaszukat, mert őket is ugyanaz a rendszer tanította, valakik, valamikor azt mondták , ezt meg azt kell tanítani az iskolákban(általános, közép, felső), és onnantól kezdve nekik ez az origo/megcáfolhatatlan. Így van ez nagyon sok témakörben egyébként. Bizonyos kör, valószínűleg érdekből rákényszeríti a Föld népessége többségére a neki előnyös véleményét, és, ahogy az Évek mutatják a többség nagy része ezt kérdés nélkül el is hiszi. Lásd a hús kell az Emberi szervezetnek, Flouridos fogkrém egészséges, vagy éppen maga a történelem. Egyébként e videóhoz egy egyszerű magyarázat: (aki falun nőtt fel az főleg tudja) valami történik, és amikor ezt a történést már a harmadik, negyedik, esetleg sokadik alkalommal mondják tovább, akkor bizony elég nagy difik tudnak lenni a tényleges, és a továbbadott cselekmények között. Soha ne felejtsd utószó: "A történelmet a legegyszerűbb meghamisítani"...
Előre bocsátom, ez egy hosszú komment lesz, de úgy gondoltam megosztom a véleményemet Történész-hallgató ként, hogy tulajdonképpen az akadémikusok körében hogyan alakult a történelemről való gondolkodás az elmúlt évtizedekben. Régen - amióta csak volt történelem - az ún. 'Pozitivista Történelem-szemlélet' uralkodott. Nagyon leegyszerűsítve ez azt takarta, hogy a történész feltételezi, hogy minden újonnan feltárt lelet és emlék (forrás) a valóságnak felel meg és a történelem része. [Találtak egy levelet az 1700-as évekből, ami azt mondta Mária Terézia topmodell volt => fogadjuk el, hogy valóban az volt.] Különösen az elmúlt évtizedekben kapott szárnyra az ún. 'Új Történetírás', ami azt hirdeti, hogy mindenhez szkeptikusan kell állni [vizsgáljuk meg, ki írta a forrást. Terézia udvarlója => imponálni akart neki => torzította a valóságot => A forrás NEM hiteles, és nem lehet része a tényszerűnek vett történelmi tényeknek.] Ez kétségkívül előrelépés egyébként, azonban nagyon-nagyon sok (már-már filozófia szintű) kérdést vet fel. Ilyen például, hogy a történelemről való gondolkodásunknál mennyire befolyásol minket a saját korunk (Kortárs-történelem-illúziója), vagy hogy ténylegesen van e objektív forrás (nincs amúgy), ha valamiről tudjuk, hogy nem igaz de nincs más igazolt dolog a helyére attól még tanítsuk? Arról nem beszélve, hogy - főleg Nyugaton - ez az egész el tud menni egy olyannyira radikális irányba, hogy "Hát, igazság szerint az összes történelemkönyvet vágjuk be a kukába, mert úgyse tudhatjuk meg soha mi az igazság." Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy a szakma nagyon nagy változásokon, egy új forradalom küszöbén áll, viszont nagyon nehéz minden faktort egybevéve alkotni egy objektív narratívát. A kutatások folyamatban vannak, pénz az nincs, várható és látható eredmény talán már a dédunokáinknál lesz. Ha eljutottál ide, köszi, hogy végigolvastál.
Én köszönöm ezt a kommentet... Jó munkát, sok sikert kívánok az életedben....
Ezt nagyon jo hogy leírtad. Szuper. Köszi. Ez nagyon igaz.
A kutatások folyamatban,ez rendjén van,de ne politikus,v.
egyházi....döntse el,mi láthat nap
világot.Az emberség talán azt is
kiheverné vhogy.
De igaze pozíciók vannak a latban,meg vagyonok,és sokan
az "alagutakra "kerülnének....
Csak a véleményem kdvs
Benjamin.A véleményért kösz.!
1et értek.🤗🙏
Remélhetőleg ezt veri földbe az archeogenetika, és a szénizotópos datálás nagyobb mértékű elterjedése.
Köszönöm, ez nagyon érdekes videó számomra. Gyerekkoromban nagypapámtól sokszor hallottam, több helyen sántít az általunk ismert történelem. Nem történész volt, csak nagyon érdekelte és rengeteget olvasott a témában.
Yesss! 🙇 Szuper hogy feldoldoztad! Köztudottan bevett szokás volt Egyiptommban is már megírni...vagy éppen kiírni embereket a "történelemből". Emlékeim szerint ez volt a legnagyobb büntetés uralkodó családokban!
Rossz az emléked
@@norbertszavold3772 töritanárom mondta!
@@monikaszaloki5661 ne hidjél neki
@@norbertszavold3772 már késő mert elhittem 😊
Igazavan
Szia! Jó téma, jó videó! Ne mentegetőz ilyen sokat. Köszönjük a munkád, üdv.: István
milyen formális
Mi van ha 1 másodperc alatt gyorsan akár 300 ezer évnyi történés megtud történni?
Imádom ezeket a videókat, legyen akármilyen 'száraz' témáról is szó te mindig nagyon érdekesen és informatívan adod elő a dolgokat és ráadásul meg tök hangulatos is + hallatszik/látszik a végeredményen mindig, hogy nem öt percet foglalkoztál vele.. Pacsi 🙌🏼
Lehet, hogy hangulatos a dolog. De eleve tévedés Illig elmélete. Szenzációhajhász fickó. Ha elolvassa valaki a wikipedia vonatkozó, kitalált középkor szócikkét, akkor figyelmes olvasással rájön, hogy Illig az elméletét onnan szedte, ugye miért pont 300 év, hogy a Gergely naptár kiigazítása 10 nap volt, a 13 nap helyet. Az eltérés időben a napok felhalmozódása a Julianus naptárban ennyi lett volna. Ebből ő azt a "következtetést" vonta le, hogy akkor hozzátoldottak a történelemhez 300 évet. Ezután már minden erről szólt neki.
A valóságban a niceai zsinaton kipótolták a 3 napot. Van feljegyzés a jegyzőkönyvben, hogy nem stimmelnek a dátumok 3 nap eltérés van. Ha valaki nem értené, az eltérést a nap-éj egyenlőség adja. Ami ősszel és tavasszal van, március 21. és szeptember 23. Nem március 21 volt március 21. Abban a korszakban amikor minden a naptárhoz volt kötve, kiderül, hogy dec. 24. nem dec. 24. Nem tudták az okát, valószínűleg valami elírásra gondolhattak. Elképzelhetetlen, hogy nem igazították volna ki a dátumokat, de nem tudták az okát.
Illig meg írja a szenzációhajhász jó pénzt hozó könyveit. Van egy magyar ember, Tóth Gyula aki megvizsgálta Illig elméletét. Az előadásait meghallgatva úgy volt, hogy előbb nem hitte el, ezért vizsgálta meg, aztán elhitte, majd kijött ebből a gödörből, és azt mondja, hogy max 6-7 év csúszás van a naptárunkban, nincs 300 év hozzátoldás.
A vizsgálat a történelmi ESEMÉNYEK vizsgálata volt. Azt mondja, hogy van ez és ez a történet, meg az és az. Minden egyezik, csak esetleg a dátumok nem, meg más hangzású nevek vannak. És RÁJÖN, hogy a mai kor nézetét vetítjük ki a RÉGI történelemírásra. Ma EGY IDŐSZÁMÍTÁS VAN amit használunk. Régen meg volt vagy fél tucat. Az egyik 37 évvel tér el a másiktól, a másik meg más évvel. Ezek az időszámítások keveredése okozza azt, hogy igaznak tűnik Illignek.
De a kavarodásokat ez okozza, hogy a korabeli történetíró vesz egy történetet valahonnan, az leírja, mintha az ő időszámításában lenne, és megfelelteti valaminek. Ami így teljesen hamis lesz. Tehát van ez a keveredés, a különböző időszámítások keveredése, amit Tóth Gyula a történelmi ESEMÉNYEK elemzésével mutat ki, hogy ez és ez az esemény ekkor és ekkor történt valójában. És van a Gergely naptár reform, ami 13 nap helyett 10 nap, ami a niceai zsinat kiigazítása miatt csak 10 nap.
Tóth Gyula a vizsgálódásaival egy sokkal érdekesebb dologra jut. Arra, hogy Nagy Károly nem létezett, illetve Nagy Károly valójában Atilla. Mivel mindenki nyugaton Nagy Károly (nagy király sic) leszármazottjának tekinti magát, a korszakban pedig Atilla Európába letett helyi hűbéreseket, uralkodó családokat hozott létre. Valójában létrehozza a ma ismert nemzetállam Európát. Ezért mindenki rá hivatkozik, hogy az ő utóda. Ezek alapján Nagy Károly kardja, amit annyira őriznek valójában Atilla kardja.
Érdemes lenne Tóth Gyula vizsgálódásait is összefoglalni. Van több előadása is, ezek idővel változtak, ahogy fent írtam, és van egy könyve A kitalált középkoron túl Szkítiától Maghrebig.
Az eddigi videók nekem tetszenek és elgondolkodtató ák köszönöm
Mi van ha 1 másodperc alatt gyorsan akár 300 ezer évnyi történés megtud történni?
Szia! Nagyon sokat gondolkozta, és erdekes amit művelsz! Nagyon érdekes! Valalki a youtube értelmes oldalát képviseli! Kiszönöm!
Sziasztok! Ha jól értem, akkor Illig egész elmélete arról szól, hogy simán, egyik napról a másikra hozzáadtak a naptárhoz 300 évet. Ez, önmagában egyáltalán nem drámai dolog, rám pl. semmilyen hatással nincsen. Tőlem aztán írhatnánk 1700-at is. Kicsit sem hatna meg, hiszen ebben az esetben csak az történik, hogy van 300 év "pangás". Én erről a jelenségről eddig egészen más dolgokat olvastam és éppen ez az, ami elborzaszt. Mert az, hogy 300 évet hozzáaduk, vagy elveszünk, egy dolog, de az, amikor "x" évet kitörlünk, módosítunk, na az már hátborzongató. Akkor is, ha mostani jelenünkre ez a törlés semmilyen hatással nincsen, de a tudat, hogy akárhány évet ki lehetett törölni és módosítani lehetett, igencsak elgondolkodtató. Releváns példa: Tegyük fel, hogy a második világháborút a németek nyerik. Ahogyan ez megtörténik, rögtön elégetnek minden történelemkönyvet és írnak egy sajátot. Amilyet éppen akarnak, hiszen megtehetik. Ha a rendszer elég ideig fennáll, (két-három generáció) akkor az a kitalált történet valósággá válik, hiszen nincsen sem írásos bizonyíték, sem olyan ember már aki emlékezhetne. Maximum a szájhagyományban fennmaradt igazság létezne, de immár mítosszá, legendává alakulva. És ha most körbenézünk, akkor azt látjuk, hogy a mítoszokat és legendákat az emberek túlnyomó többsége nem tekinti úgy, mintha bármi közük is lenne a valósághoz. Et voilá! Verbum est veritas!
Mondok egy még borzasztóbbat.
A háborút nem a németek nyerték.
A nyertesek elégettek minden bizonyítékot és írtak egy saját történelmet. Amilyet akartak, hiszen megtehették. Meg is tették.
Eltelt 2-3 generáció és ezt a kitalált történetet ma úgy tanítják mintha megtörtént volna.
@@ungernbaron csak azt nem értem, hogy a németek, akik elvesztették ezt a háborút miért ugyanazt a történelmet tanítják? Azóta se volt külföldi nyomás rajtuk ilyen irányban...tény, hogy sok dolgot eltitkoltak, de nem hiszem, hogy tokkal-vonóval irtak az egész világnak egy új történelmet, amit mindenki (még a vesztes hatalmak is) szó nélkül lenyelt.
@@belabaliga6444
Nem volt külföldi nyomás?
Ja csak 50 év szovjet nyomás keleten, 50 év amerikai nyomás nyugaton. 🙂
Amúgy meg nem nyeli le mindenki szó nélkül. Csak aki ennek hangot is ad, azt börtönbe zárják.
@@ungernbaron és közben az amerikai és a szovjet politikum összeborult és írt közösen egy történelmet mindenki másnak...(miközben legszívesebben megfojtották volna egymást egy kanál vízben, ahogyan ma is...) Valahogy nem áll össze.
@@belabaliga6444
A nemzetközi bankár elit írt egy történelmet amiből a mai napig profitálnak.
Jó kis elgondolkodtató, összegzés, köszönjük.
Szívesen hallgatnék hasonló munkában tőled az egyre jobban terjedő "kitörölt" TARTARIA világról.
Mar önmagaban az ,hogy hozzanyulssz egy ilyen temahoz minösit,hogy ertekes ember vagy es ertekes amit csinalsz.Szembe mersz menni a konvenciokkal!Gratulalok,hasznos video!
@@tiborgedei5031 Jogos,javitom!
@@belalencses5901 Javítottad, töröltem az észrevételt, te is töröld ezt!
Tetszett a Videó alatti beszélgetés 💯 Minden Jót Kívánok Mindenkinek 🔥 És Minden Jót a Folytatáshoz 💯 Isten Áldjon Meg Mindenkit 🙏
Ez az! Végre teljesült az amit ötletnek írtam :) !
Nagy Sándor Kr.e. 323-ban halt meg, s tudjuk, hogy a halála évétől
útnak indult egy időszámítási rendszer. Ha valaki a középkor során következetesen a Nagy
Sándor halála óta eltelt években gondolkodott, akkor pontosan 323 évvel nagyobb dátumokat
használt, mint azok, akik már Krisztus születésétől számították az időt.
Ezt a lehetőséget Illig is említette. Könyvének 422. oldalán, a „Sándortól
Sándorig" c. fejezetben így ír:
„Gunnar Heinsohn a velem folytatott dialógusban azt a feltételezését
ismertette, hogy a kitalált középkor eddig felvetett három évszázada azáltal
került az időszámításba, hogy a „Nagy Sándorhoz" (Alexandrosz) viszonyított
időpontokat egyszerűen Krisztusra értelmezve olvasták. (...) Emögött az a
logika áll, hogy kegyességi okokból többé nem fogadták el a pogány Nagy
Sándorra történő hivatkozást, amiért is a régi dátumokat egyszerűen
„keresztény dátumoknak" olvasták. (...) Ebben az esetben a jobbik,
nevezetesen a bizánci bürokrácia korrekt Sándor-dátumot ruházott volna a
nyugatra, melyet ott aztán Krisztus-dátumra változtattak volna."
Írja pedig mindezt Illig úgy, hogy közben sejtelme sincs arról, hogy nekünk magyaroknak van
két középkori krónikánk, amelyek a honfoglalás datálásakor egzakt módon produkálják a Nagy
Sándor halála utáni időszámítás és a Krisztus születése szerinti időszámítás közötti 323 év
különbséget! Mint láttuk a magyar krónikák e tekintetben is kitűnően alátámasztják Illig
felvetéseit!
Az egész Jézus bohózat is történelem hamisítás nem más. Az Újszövetség evangéliumait Kr. u. 40-ben kezdétek el írni és később. Állítólagos Krisztius halála utan 7 évvel. Persze azt állítják, h Krisztus alatt már jegyzetelték Krisztius tanításait az apostolai😂 A keletkezés pedig a hagyomány(??) szerint meghatározott időre vonatkoztatják. Máte volt az elso aki 40-70-ig írta. Utana Márk aki megintcsak 40-70-ig😂 Lukács Kr.u. 61-63😂 Janos Kr.u. 70-100-ig😂😂😂 Elég sok idő eltelt Krisztus utan, h megírták öket. De mi tartott 30 évig benne?? Akkor kibaszott átverés a birkák számára, h az elképesztő. A sok Istenhívő barom meg bevette az egészet.😂😂😂👏👏👏
@@attilameszaros2290 Az nem gond Önnek, hogy Jézusról, mint létező személyről beszámolnak a még pogány római írott források is? Például olyan neves korai római császárkori történetírók, mint Tacitus, ifjabb Plinius, vagy Caius Suetonius Tranquillus?
Azonban a Nagy Sándor halála évétől indult időszámítási rendszer egyáltalán nem volt jelentős. Ugyanis a görögök az első olümpiai játékoktól (Kr.e. 776), a rómaiak pedig Róma alapításától (Kr.e. 753) számították az időt. A Bizánci Birodalom pedig hivatalosan a világ vélt teremtésétől (Kr.e. 5509).
Igen, így van.
A magyar múltunkkal kapcsolatban komoly viták is vannak emiatt.
Székesfehérvár például, amit más környezetben ábrázolnak, de Székes legendája Istvánt valóban más időbe teszi. Valóban jóval korábbi.
Vita volt a török és tatár támadások sorrendjével is, nagyon úgy tűnik, hogy túlságosan rövid idő alatt, túlságosan sok várat építtetett Béla... Stb. A krónikák sorrendisége megvan, de hozzá nem illenek a meglévő épület maradványok. Kérdésessé válik ettől Mátyás szerepe...
Az már biztos, hogy István nincs abban a király sírban, amit neki tulajdonítottak, és a feltárt sírban se a testi rendellenességgel élő Könyves Kálmán volt... Stb.
😂😂😂😂
Hihetetlen micsoda jó témàkat tudsz nekünk bemutatni.
Eskü amikor belekezdtem a videóba sejtettem, hogy ez lesz a fő téma :D középiskolában az ofőm is beszélt erről.
Már akkor is érdekesnek találtam a témát. Köszönöm, hogy készítettél erről egy videót. :)
Az nem semmi,hogy mert róla beszélni.
Egy kis pontosítás: A Julianus naptár is számolt a szökőévekkel, de úgy, hogy egy év 365 nap 6 órából áll, pedig 365 nap 5 óra 48 perc 46 másodpercből. És ezek a percek gyűltek össze 1600 év alatt 10 nappá. Most tovább nem modnom úgyis utána lehet olvasni
A Júlianus naptár 128,2 év alatt hoz össze 1 nap késést a Gergely naptárhoz képest. Ezt senki sem vitatja. De az 1582-es 10 napos korrekcióval helyre állt a rend. Pedig 128,2x10=1282-vel. Márpedig 1282 nem egyenlő 1582-vel. A külömbség pont 300-év.
@@orsdorany8337 igen. Csak ott hiba van nem azért volt 3 nap csúszással a naptár mert hiba van a naptári rendszerben, hanem azért mert a Julianus és Gergely naptár között a szám tovább csúszott. Az ugyanis pont azt igazolná amitt az író és a videós állít nincs 300 év csúszás.
@@raczimre Tovább megyek. Az egész csúsztatást Illing lll. Ottó egyik bizalmasának tulajdonítja. Bár az egész a császár ötlete, de a részletes kidolgozás egy bizonyos Turpin nevű személyhez köthető. Ebből a főnévből alkossunk melléknevet : Turpin-ság turpisság ! Hát ez elég nagy turpisság volt (van).
@@raczimre valamit nem ertek. Miert is csuszott tovabb? Pont az a fura, hogy 10 napot nyomott bele es igy helyes lett. Ergo akkor nem 1582t irtak hane 1282. Szamomra Ors magyarazata (mint matekosnak) sokkal logikusabb.
@@katiefunny4468 na, egyszerűbben Gergely naptárban nem volt szökőév 1700, 1800 és 1900ban sem. Míg a Julian naptárban volt. Tehát 10 után 1700ban 11 napos 1800ban 12, 1900tol 13 napossà vált az eltérés. A 100 forduló években csak minden 4. Századfordulón al van szökőév a Gergely naptárban. 2000ben volt, de 2100ban nem lesz. Attól kezdve a Gergely és Julian naptár között 14 napos eltérés lenne. Így érthetően magyaráztam el. Sőt! Ez inkább alá támasztanà nem volt 300 év kihagyás kivéve, ha ezt a hibát bele számolták a csalàsnàl.
Nem vagyok történész, de nagyon szeretem a történelmet. Gondolkodtam már én is különböző történéseken és vannak furcsaságok. Furcsa véletlenek, és egybeesések. Tetszett a videód!
Köszi,érdekes téma.Mondjuk én erre csak azt szoktam mondani,nem voltam ott,nem tudhatom mi volt akkor.
Erről 300 éves csúszás-csúsztatásról még nem hallottam. Nagyon érdekes téma. Köszi a videót.
Történelemből diplomáztam. Mikor anno tanárként dolgoztam és egy diák megkérdőjelezte a leadott anyag hitelességet "TELJESEN JOGOSAN". Sajnos volt rá kiadott válasz amit nekünk mondani kellett: "Kormány álltal elfogadott alap tanterv szerint felvetésed nem elfogadható". Kész pont, te nem ismerhetted el, hogy neki abszolút igaza van, mert ha így teszel a állásoddal játszol. Ezért is lettem pályaelhagyó.
Mi volt a felvetés?
Azt írta, hogy ezért IS lett pályaelhagyó.
@@Redexmendex Jogos ..töröltem ezt a kérdést.
Választ csak nem kaptunk! ??
@@RangerHMMWV Azt eddig nem pedig én is kíváncsi vagyok.
Nagyon érdekes volt Paxel, köszönöm szépen!
Érdekes téma lenne az Avarok is :)
Az a gondolat járkál a fejemben, hogy ha most az 1700-as éveket kellene írjuk, akkor még simán bekövetkezhet a Maják által jósolt világvége 2012-re. Csak ez a jelenlegi évszámlálásunkhoz mérve 2312 körül következne be. Én ezt nem tartom elképzelhetetlennek, ugyanis csak körbe kell nézni a világban, hogy mi zajlik és hogyan zajlik. Viszont 16 éves fejemmel nem látom át a legjobban a dolgokat, de azt hiszem gyártottam egy saját teóriát. :D
Nekem is egyből ez jutott az eszembe, és szerintem még jópár embernek...
Nem jósoltak semmilyen világvégét .. egyszerűen csak a naptáruk addig volt bedátumozva .. a hold és a napciklusok alapján .. semmilyen világvégéről nincs szó. Ha neked van otthon egy 2022-es naptárad, az december 31-ig szól, igaz? És ha vége a naptárnak? Húha ... mi lesz. Világvége?
@@kobzol69 A neten úgy találtam meg, mint a Maja naptár vége, nem mint világvége. Viszont ezt néhány okosabb ember úgy érzelmezte, hogy ez egy világvége jóslás. DE nem írja sehol, hogy a Maják nem hitték ezt. Ez mind csak találgatás volt, nyílván. De szerintem a te hozzászólásod és az én korábbi kommentem nem feltétlenül keresztezi egymást. 🙂
*értelmezte
@@kobzol69 mesterem azt mondja mindíg, nem kell félni semmitől. Ha egyszer eljönne a világvége, nem kell elbujni, jól meg kell nézni, mert többet olyat nem látsz. 😂
Huha, sajnálom, hogy csak most láttam ezt a videód, én okos dolgot nem tudok ehhez irni, de nagyon elgondolkodtató a dolog. Nagyon jók a videóid. Köszi
Amikor sok évvel ezelőtt eéőször hallottam pár szóban Illig elméletéről, én is azt mondtam kapásból, hogy mindez hülyeség. Aztán találkoztam az elmélet részletes kifelytésével... és akkor már nem mondtam. Mellékesen megjegyezném, hogy Illig nem minden előzmény nélkül találta ki az elméletet! A 80' évek közepén jelentette ki a kor egyik "nagy öregje" történész az adott kor bizonyítottan hamisított dokumentumaival kapcsolatban, hogy van velük egy furcsaság: mindegyik hamisítás átlag 300 évvel a hamisítás után vált hasznossá. Márpedig ez szerinte csak 2 féle képpen lehetséges: 1) vagy látnok volt az összes hamisító (vagyis tudták, hogy 300 év múlva milyen hamisítványra lesz szükség) 2)... vagy valami baj van az időszámítással! Egyébként maga Illig ellen tudnak a történészek felvonultatni konkrét érvet is! Illig ugyanis MATEMATIKUS, így nem sok köze van a történelem tudományhoz. Bár ha ennek mellé tesszük, hogy Illig másoddiplomáját viszont germanológiából szerezte... így már talán érdekesebb a kép.
A vikingekhez még egy érdekesség, hogy nemhogy régészeti bizonyítékok lennének a megírt viking dúlásokra, hanem pont ellenkezőleg, megcáfolják azt! Tudtommal volt régészeti feltárás olyan városban, amit a krónikák szerint a vikingek porrá égettek, és le is ástak a római kori leletekig, de ennek a tűznek, vagy egyéb idegen behatolásnak semmi nyomát nem találták.
Egy pontja van az elméletnek, ami szerintem kicsit sántít. Az Endekaise elmélet, mint ok! Szerintem másutt kellene keresni az igazi okot DE MOST SZÓLOK, HOGY KOMMUNISTÁK ÉS MAGYARGYŰLÖLŐK NE OLVASSÁK TOVÁBB EZT A BEJEGYZÉST!
Tehát. A magam részéről az, hogy egy császár a végidők császára akar lenni, - aki Krisztus után 1000-ben a Jelenések könnyvében megjósolt, Krisztus 1000 éves birodalmában akar uralkodni - az valóban jól hangzik, de közben felveti azt a kérdést, hogy a császár volt akkora hülye, vagy Istent nézte akkora hülyének, hogy az ne tudná, hogy az 1000 éves borodalom mikor kezdődik. Ez szerintem harmatgyenge magyarázat a dátumhamisításra.
Én 2 lehetségesebb okot látnék a hamisításra (VIGYÁZAT! az egyik "magyarkodóbb" mint a másik!)
1) Illig és társai a magyar krónikák említett időcsúszását a hamisítás egyik melléktermékének látja. (mellékesen kis kiegészítés a videóhoz: a felelmlített Atilla - honfoglalás időeltérésnél nem csak a dátumokban van az eltérés a magyar és az európai "krónikák" között, de abban is, hogy az említett időszakban, a magyar krónikákban csak 5 uralkodó váltja egymást. Vagyis az európai "krónikák" szerint nagyjából 450 év alatt volt 5 uralkodó, ami /koponya 90 év átlag uralkodást jelent, ami valljuk be, meseszerű. Ezzel szemben a magyar krónikák 150 éves intervallumában egy uralkodóra átlag 30 év jut, ami azt hiszem teljesen reális). Egyéb érveket most nem sorolva mondanám, hogy azt lehetségesebbnek tartom a hamisítás okaként, hogy ezzel akarták már akkor hiteltelenné tenni és a mesekönyvek közé száműzni a magyar krónikákat.
2) egy spirituálisabb, csillagászati léptékű lehetőség: Mint tudjuk, Istvánt (as. Vajkot) kr.u. 1000-ben koronázták királlyá. De ha figyelembe vesszük a magyarság ún. "Üdvtörténeti" szerepét (világ Krisztusa Magyarország) akkor nem tartom lehetetlennek, hogy nem Istvánt koronázták 1000.-ben királlyá, hanem amikor Istvánt királlyá koronázták, akkor írták a Kr.u. 1000. évet! Mondjuk ez esetben valóban 2022-t írunk jelenleg, és a 300 év papíron való betoldása arról szól, hogy a krónikásoknál valóban kimaradt 300 év feljegyzései, és ezeket gyorsan pótolni kellett.
Kifejtés* bocs h szólok csak rákot kaptam amikor megláttam
Hogy a törtènelemnek nincs közé a számokhoz a matematikához??😁😁
Az egèsz bolygót , Univerzumot a számok (is),mozgatják!!
Hogy mért kellett a kommunistát meg a magyargyűlölőt ebbe - NAGYBETŰVEL - belevenni, azt végképp nem értem. (Hacsak azért nem, mert Neked ez a gumicsontod. Hát akkor csak rágódjál békésen tovább!)
A drogok...
Mindig fantasztikus műsort csinálsz !! Öröm halgatni Téged !!
*A történelemhamisítás egyenlő az ember megjelenésével. Erre remek példa a barlangrajzok esete ahol biztosra vehetően erősen eltúlzott eseményeket lettek olykor-olykor megörökítve. Pl: Ekkora volt a kardfogú tigris... sőőőőt f@szt ekkora, majd le rajzolta nagyobban, és mindezt egyedül intézte el. :)) Más példa erre az egyiptomi hieroglifák esete ahol azt hazudtak el sztorik tekintetében amit akartak. Pl az Exodus: Istenek és Királyok c. filmben van is erre egy példa mikor a fáraó utasítására másként kerül fel a sztori megörökítés terén, mint ahogy történt. A valóságban, ha pedig valami nem tetszett a vezető hatalomnak akkor nemes egyszerűséggel az illetőt lekaparták így gyakorlatilag eltüntették a történelemből. Akad nem egy ókori egyiptomi személy aki majdnem erre a sorsra jutott. Ha jól emlékszem akkor Ehnaton is, aki bevezette az egy isten hitet a korábbi több isten hit ellen.*
*Amúgy jöhetne egy videó Isten kapcsán is. Létezik-e valami felsőbbrendű entitás ami beavatkozik az emberek életébe. Ha megnézzük a történelmet akkor jól látni, hogy több olyan esemény is történt ami arra enged következtetni, hogy valamilyen erő lehet a háttérben. Pl csaták sorsa dőlt el időjárásokon vagy látszólag olyan véletleneken amik lehet nem is voltak azok. Mindezek mellé jönnek csodálatos gyógyulások, túlélések bizonyos katasztrofális események kapcsán... stb. Hosszasan lehetne sorolni őket.*
Az egy isten hit az is valós de az a pusztító vagy lázadó, nem azonos az Égi Atyával és az Égi Anyával vagyis a Teremtőkkel! A Grál Királyok Eredete című könyv Laurence Gardner-től jobban értelmezi a két oldal ellentétét. De ott még szerepel az Öreg Isten és Felesége is. De érdekes az Égi Nagytanács létszáma 24 Vén. A földi 24 Hun törzsszövetség se biztos,hogy véletlen, ahogy Artúr kerekasztal lovagjai 12-n mint a Jézus a Pártus=Pártás Anya vezette nemzetségbe leszületett 12 Apostola!
Ui: Van olyan is,hogy Jézus 7 évvel korábban született, mert Heródes Időszámítás előtt 5-ben meghalt. A gyermekeket pedig 2 éves korig ölette, tehát Jézusnak előbb kellett megszületni. Akkor pedig nem 33 éves volt hanem 40 mikor megölték! Itt meg a 40-s számok érdekesek, 40 napig böjtölt, 40 nap után távozott az Égiekhez, ha jól tudom 40 napra küldte a Szentszellemet tévesen (szentlélek) amit Pünkösd néven Ünnepelünk. Mert az Apostolok NEM levegőt/lélegzet (a magyarban a (k) meg a (g) cserélhető) hanem TUDÁST kaptak. Hogy jobban értsd a Biblia ezt írja "Isten lelke lebegett a vizek felett" vagyis a légkör abban is az Oxigén=sejtenergia=Életenergia. Más Ádám életre keltése, "Isten lelket LEHELT bele" min manapság az újraélesztés!
A videó készítése Istenről egy kényes téma, a youtube lehet le is tiltaná. Én hívő ember vagyok, de ez a videó a magasabb rendű személy jelenlétéről engem is érdekelne. Én Istennek nevezem de más kultúrákban lehet Allahnak, Budhának vagy egy szélsőséges vélemény szerint földönkívülieknek. Nem nagyon vagyok jártas az ilyen témákban szóval ha valami téveset írtam akkor bocsi.
@@csabirozgonyi Vigyázz! Budha ember volt, nem Isten és a buddhizmus az egyik legismertebb és legjobban elfogadott ateista hiedelemkultúra (ateista hiedelemkultúra= nem isten alapú hiedelemkultúra) az ateizmust ugye tévesen keverjük az antiteizmussal. Szóval a lényeg Budha egy ember volt. Nincs baj a tévedéssel, tévedni emberi dolog, nem kötekedésből javítottalak ki, csak szeretem a Buddhizmust nézeteit és nem Isten alapú felfogását :) A pogány mitológiát is azért szeretem, mert az is ateista hiedelem :) Nem kell mindig mindenre Istent kiáltani :)
Véleményem szerint Isten létéről vitatkozni nagyon ingoványos talaj. A legtöbb keresztény hívő habzó szájjal állítja, a biblia szavait megrendíthetetlen, megkérdőjelezhetetlen dolognak. Ez az, ami miatt nem jártam be hittanra többé, mert én gyakran kérdeztem és mindig azt a választ kaptam, hogy a biblia szentségét nem szabad megkérdőjelezni... Egy olyan szentséget, amit emberek írtak??? Ugyan már... Ugye ha kérdéseket teszel fel dolgokkal kapcsolatban, egy alapfokú intelligenciára engedsz következtetni. Szerintem nem baj, ha megkérdőjelezünk dolgokat. A történelemben úgy haladhattunk előre, hogy feltettünk bizonyos kérdéseket... Ja és nincs baj a hittel. Muszáj hinni valamiben, hogy megmagyarázd valahogy, miért létezel ezen a bolygón.
Kedves@@csabirozgonyi Elgondolkodtató Allah lehet Halál csak átrendezve a Magyarnak értelmet nyer! Enli=Séth=Jehova=Allah egy és ugyan az a személy a sorstábla őrzője! A különbség a Jó Égiektől abban van,hogy azok a SZERETETET és a MEGBOCSÁJTÁST "kérik az embertől" valószínűleg a nemzet testvéreiddel kapcsolatban! Mert Jézus a zsidókra azt mondta "Viperák fajzatai" tehát nem az Ő fajtája! A Jehovának törvénye van a "Szemet szemért és fogat fogért" Jézus-t aki azonos az Égi Enki-vel és a Földi Káin-nal, aki a nem testvérét Ábelt azért ölte meg mert az Enlil utasítására Ölte és égette a Kost=Bárányt vagyis a szimbólumát! A (kis-értővel) ingereltette fel annyira,hogy az a gonosz cselekedetéért ölte meg Ábelt! Ezt az Ősi karmáját jött halasztott ítéletre vissza születve és hagyta magát elfogni a gonosz nemzetség által de mivel Jézus Pártus=Pártás Any vezette nemzetségbe született le így NEM ítélkezhettek rajta mózes törvénye szerint (megkövezés). Az ostoba rómaiakat vitték bele a karma szerzésbe, mert velük ölettették meg a Földönkívüliek vezetőének (Istennek és feleségének) Fiát aki szintén Földönkívüli! Mert oda is távozott az (Ég felé). Ezért Jézus saját magát váltotta meg és NEM az emberiséget? mert mindenkit a SAJÁT cselekedetei fognak megítélni és NEM a JÓ Égiek! A papok hazudnak, vagy nem mondják el az igazságot,legrosszabb esetben nem is érdekli őket az IGAZSÁG=JÉZUS! Azt sem mondják,hogy Jézusnak volt felesége a Szeretett tanítvány, aki a legbeavatottabb volt. Szerelemmel szertett ezért nyugtatta néha Jézus keblén a fejét. De a gonoszok azt sugallják hogy a szertett tanítvány férfi volt "János" holott ez is ha másképpen rakod össze és kiegészíted lehet Szon-ja=Asszonyja=Felesége Mária Magdolna! Nézd meg Leonardó Utolsó vacsora című festményén férfi vagy Nő van Jézus mellett középen?
@@zsuzsigal6895 és annyit tennék hozzá hogy ha meg nézed a Jezusi tanokat, nagy hajaz a Buddhista válásra , és 30 éves koráig nem tudjuk mit csinált merre járt ☝️🤷🤷🤷😁 csak érdekesség 😁
Óriási a nézettség, kiváló! Tóth Gyula sok tételt kikutatott precízen, mások is hivatkoztak itt rá. Egész bejegyzéssorozata van a kutatásairól Szkítiától Maghrebig címmel, nem is értem, hogy miért nem vették komolyabban. Az is megjelent, hogy volt egy második könyve is Illignek, Magyarok a kitalát középkorban címmel. (A magyarok az ősiségüket bukják mostani hivatalos "narratívával".) A hamisítást nem Ottónak, hanem II. illetve VII. Bíborban született Konstantinnak tulajdonítja. Vagy én nem figyelek?
Beazonosítja, hogy Atilla fia Aladár nyeri a trónt (Csabával szemben), és meg is koronáztatja magát és úgy ismerjük, mint Nagy Károlyt. Jogosan került hozzá a Szent Korona, amit ma úgy írnak, hogy az avar kincseket elrabolják Pannóniából. Vele is temetik el, majd István ezt a koronát követeli VISSZA a pápától. Könnyű utána nézni, hogy a Turul nemzetség (Árpád-ház) vissza tudta vezetni magát Atillához, de akkor mind 70-80 évig kellett volna uralkodjanak. Nem hülyék voltak, hanem Európa vezető hatalma. Biztos hibás az időszámításunk! Ha Tóth Gyula képes volt végrehalytani az újraelemzést hobbyból, akkor nincs olyan, akinek ez lenne a dolga? (És de sok téma van még ilyen!)
Többek közt az is lényeges, hogy az időszámítást csak 325-ben kanonizálták úgy, hogy Krisztus születése (asszem). A 0. évet totál kihagyta mindenki. Továbbá ma is használnak egy csomó féle időszámítást, egyesek ma már 6063-at írnak. Vagyis a becsületes történet író odateszik, hogy mihez képest ír.
Bárki, aki felvállalja, hogy újraértelmezi a kronológiát hihetetlen támadásoknak lesz kitéve. Egy-két tétel egész országok, vallások egész évszázadait kérdőjelezi meg, amit a mai embereknek tanítanak. És sokan ebből élnek máig. "Sokkal könnyebb az embereket hülyíteni, mint megmagyarázni nekik, hogy hülyítették őket."
Nagyon szépen összefoglaltad amit én is leírhattam volna, de nem kissebbítené az érdemeidet a témában. Talán még a "gótok ősi királya- Alarik", (visszafelé olvasva ahogy őseink tennék) hiányzik az elemzésből . Nagyon fontos tétel, ugyanis a gótok sem léteztek, akikre az egész nyugati civilizáció épül. Csak így tovább! Maradok tisztelettel, Ruzsics Attila
@@attilaruzsics9097 a visszafele olvasással kapcsolatban érdemes lenne tudnunk, hogy a "küszöb" szavunk is ebbe a körbe tartozik: bő-szűk, mert mi más lehetne, ha nem egy elválasztó a kinti bő világ és a benti szűk világ között?
*végrehajtani
Bocs, csak rákot kapok, ha IJET meglátok.
@@gabor6259 Csak kíváncsi voltam ki figyel oda. 🙃
@@kishope Ötször olvastam el, mire megtaláltam. Ha értem mi van odaírva, akkor nem látom a hibákat.
Minden relatív :) a baj inkább, hogy mindenki azt mondja h csak neki van igaza. A naptár is relatív, beletenni, kivenni :) a természettel kellene együtt élni, ahhoz kellene igazítani a dolgokat es a napokat is. Manipulált az idő is, a történelem is, ma a média is. Gratula a videóhoz, jó gyűjtés lett.
Ez a hangulat amit megteremtel.. Imádom. Köszönöm :)
Cáfolatot szeretnél? Bőven van: kezdjük mindjárt a Frank Birodalom létrjeöttével, 3 részre osztásával, a Német-római császárság létrejöttével, aminek uralkodója volt az általad említett III. Ottó. Ha kihagyjuk ezt a 300 évet, akkor Ottó a semmi császára, mert 615-ben még sehol sem voltak a frankok sem. Ebben az időben (8.század) zajlott a mór hódítás, majd kezdődött a rekonkviszta az Ibériai-félszigeten. 862-ben született meg a Kijevi Rusz állam. A vikingek portyáit Kijevtől Bizáncig, Skóciától Párizsig írásos és tárgyi emlékek sokasága bizonyítja, és ezt a sort a végtelenségig lehetne folytatni. Ebben a korszakban Európában rengeteg nép, állam létezett, senki sem tudta volna egész Európa történelmét meghamisítani. Illig nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagy rengeteg történelmi eseményt, emléket, hogy az elméletét igazolhassa. Ebből a korból lényegesen kevesebb írásos emlék maradt fenn, mint a megelőző vagy későbbi korokból, ez szolgál az elmélet valós alapjául. A történelmi eseményeknek - ahogy mindennek - van egy logikai íve, ami jelentős törést szenvedne, ha 300 évet kivágnánk belőle. Bocs, hogy ezt mondom, de ilyet csak laikusokkal lehet megetetni. Ez nem von le semmit a videód értékéből, de szerettem volna az ellenkező oldalt is érvekkel képviselni.
Ön nem veszi észre, hogy pont azokat bizonygatja, amit Illig tagad. Ön honnét veszi a Frank birodalom létrejöttét? Az írásokból. De ezeknek a hitelességét tagadja Illig. Meg tudja Ön cáfolni, ha azt mondom, hogy Attila népe 670-ben jött be és ők voltak a griffes-indások? És ez a 670 ugyanaz, mint a 370. A kettő között egy nap sem telt el. A történészek szerint 370 és 600 között szinte szó szerint ugyanaz játszódott le, mint 670 és 900 között. Minden kettőzve van
@@kabodipal Aha, tehát nem szabad foglalkozni a történelmi forrásokkal, ha azokat tagadja Illig. Amúgy milyen történészekről beszél? Komoly szakember biztosan nem adná a nevét ilyen elméletekhez, amit egyetlen történelmi emlék sem támaszt alá, ugyanakkor rengeteg cáfol.
@@Jalraxe Egyet mondjon, ami cáfolja. És miért nem szabad foglalkozni a magyar történelmi forrásokkal? Mert azok bizonyítják Illig elméletének helyességét?
Milyen egy mocsok hazug videó volt ez és a sok kretén hogy zabálja. A racionális magyarázatod az egyetlen értelmes ebben a videóban
@@kabodipal : Jalraxe nem egyet mondott, hanem sokat: Otto csaszar, Iberiai felsziget, Kijevi Rusz stb. Egyeseknek tenyleg semmi nem eleg, barmit mondhat az ember, mindig hozza tudjak tenni ujra "csak egyet mondj"
Sok videódat láttam, amit csak tudok, megnézek. Mindig érdekes témákat hozol és - legalábbis szerintem - elég alapossággal kifejted röviden, velősen. Csak így tovább!
Egyetértek ami a videó elején elhangzik! Mondjuk engem álltalános felsőtől erős hobbym lett a történelem, mind a mai napig imádom! Sokszor kerültem középsuliban olyan szitukba amik elhangzottak azok eszméletlen felületesek, hiányosak, pontatlanok vagy teljesen nincs is vagy épp totál népbutítás szinten volt, és hát vettem többször a bátorságot kijavítani vagy kibővíteni az adott témát. Annyiban szerencsém volt hogy nem álltak le vitázni, türelmesen meghallgattak (volt olyan tanár aki külön örült is hogy van akki nem csak hozzá tud szólni adott témához de olyan ismereteket is megoszt amitől nagyokat nézünk), de az elején ennyi volt a válasz hogy de ez van a tankönyvekben és az a fontos! xD Idővel már azt is megengedték hogy én tartsam adott órát és külön "előadásokat" tarthattam sulis rendezvényen vagy az óra berkein belül.
Nagyon érdekes..sok igazság lehet benne...köszönöm utánanézegetek
Tök jó videós vagy Paxel! Érdekes videókkal!
Nagyon király videó lett.
Valamikor régen olvastam az öngyulladásról, nagyon érdekes téma. Ha gondolod csinálhatnál videót róla.
Kíváncsi vagyok a véleményedre.
Érdekfeszítő lett ez a videó is.Sok hasonlót szeretnék.Azé' 911-ben nem kapálhattak krumplit haha.Hajrá,csak így tovább.HOLDRASZÁLLÁS ???
Danke!
Nagyon szépen köszönöm a támogatást!
Én csak annyit fűznék hozzá, hogy megnéztem volna a töritanár arcát, amikor folyton kérdőre vontad 🤣🤣🤣
Yesss! 🙇 Szuper hogy feldoldoztad!
Hello! A Rubicon magazin egy egesz szamot szant arra, hogy Illig elmeletet megcafolja, bebizonyitsa az elmelet keptelenseget. A 2003.evi 5.szam foglalkozik a témával, ajánlom.
Ne a Rubiconnak higgy, hanem a tényeknek! Hallgasd meg Pap Gábor , Tóth Gyula előadásait!
@@zsoltmihaly9348 Szóval azt mondod, hogy ne olvassunk, ne gyűjtsünk információkat, ne ütköztessük az információkat, hanem csak higyjünk el valakinek valamit mert ő azt mondta? A kritikus gondolkodásba még senki nem halt bele (magától).
@@Thyriel91 Én ilyet nem mondtam! Valamit félre érthettél! De hát jár így az ember?!
Hm. Adva van egy évszázadok óta létező, globálisan elfogadott és alkalmazott rendszer, amivel szemben felmerült egy, tényekkel, bizonyítékokkal nem igazán alátámasztott hipotézis és azt kéred, hogy tudósok támasszák alá érvekkel a valótlanságát. Olyan ez, mintha most azt állítanád, hogy a tej fekete én meg bizonyítsam be, hogy fehér. Szóval ez a hülyeség a sztoriban.
Köszi hogy ezt megcsináltad mert pont a "középkort" vesszük
Anyukßm profiljáról vagyok
Sok erőt és egészséget a további munkádhoz! 👍👍👍👍
Szia és bocsánat a zavarásért de ezt ki kell írnom magamból!
Rég óta figyelem munkaid és imádom mert hasonló gondolkodású és érdeklődési körű ember vagy ! Da a mai napon meg néztem "a ki tálat középkor" videod! És nagyon jól össze foglaltad ,de és itt jön a nagy DE !!
Van egy fájó pont a videodba és ezt kel le írnom neked (sajnos nagy az igazság erzetem)
Magyarországon ezzel Tóth Gyula foglalkozott és remélem még mindig!
És az idő számítási össze olvadasokat ő vette eszre nagyon sok kutató munkával(Attila és Aralike és még nagyon sok eseményt) Illig csak a Császár és a pápa dolgokra feküdt rá (ami szerintem is egy hülye ok lenne) hogy 293 év csalás van (ha jól emlékszem )
Szóval ez a sok rizsa után le írom a lényeget !!!
A szív fájdalmam hogy Tóth Gyula nevét nem említetted pedig neki köszönhető nagyon sok munka és ideztel is az ő kutatásából! Remélem azért valahogy ezt karpitolod majd , ne nekem hanem neki és a sok munkájának !
Köszönöm ha szántál erre az írásra párcet!
Ha valakit bővebben érdekel a téma Pap Gábort érdemes meghallgatni.
A magyar krònikákbòl is hiányzik ez a 300 év,s nyugaton pont emiatt tekintik azokat hiteltelennek. Szép…
Jó video,köszi. A felvezetés különösen tetszett!
A magyar krónikákat azért tekintik hiteltelennek, mert tele vannak fantasztikus elemekkel. Pap Gábor egy szélhámos, a kitalált középkor pedig azért hülyeség, mert a 300 év a világ többi részén sem hiányzik.
@@perturabo420Nyilván te már letettél valamit az asztalra és tapasztalatból mondod ezeket amiket állítasz, ha meg mégse akkor csak a véleményed modod, az én véleményem meg az hogy nincs igazad.
@@adamdobos7153 az, hogy a 300 év az Európán kívül élő népeknél sem hiányzik, nem vélemény, ha nem tény. Azzal, hogy egy tényt nem tudsz elfogadni, magadról állítod ki a bizonyítványt. Ez a "ki mit ért el" pedig röhejes próbálkozás érvek hiányában, mert az nem eredmény, hogy valaki hiszékeny, félművelt embereket téveszt meg mindenféle humbuggal.
@@perturabo420 az megvan hogy nem egy időszámitással számolják az időt? Pl a muszlimoknak megvan a saját időrendjük, kínaiaknak is indiaiaknak is. Szoval itt te vagy a hiszékeny félkegyelmű ha azt hiszed hogy a földön 2023van, ezt a keresztény emberek számolják igy és ide toltak be 300évet nem a kinaiakhoz, persze higy ők nem tudnak erről, deha tiszába lennél a dolgokkal Pap Gábor se azt mondja hogy az egesz világin 300évvel kevesebb van! Hanem hogy a kereszténység számol 300évvel ami nem történtmeg. Épitészetileg hiányzik 300év ott is kijön de csak európába ugyanis máshol nem evvel az időszámitassal számolnak mint itt europába nem Krisztustol hanem pl. Allahtol vagy a kínaiaknak pl 2500eves naptáruk van. Fogadni mernék hogy innen onnan lesegettél infokat es ez alapján mondondod amit mondasz, biztos hogy nem hallgattál egy kifejtést se erről a témárol mert különben nem irnál ilyen csacsiságokat
nyugaton azt szeretnek,ha nem is leteznenk😢😢😢
Én erről, hogy igazából nem is annyit írunk mint ami a naptárban van már korábban is hallottam méghozzà azt amit te is mondtál, hogy ott a popoknál csúszott meg a dolog, de azt màr nem tudom, hogy hol hallottam de egy jó pár éve kb, és szerintem ez sajnos abszolút lehetséges , viszont kicsit ijesztő bele gondolni hogy az egész történelmünk dátumban nem stimmel és biztos vagyok benne hogy van olyan amiről meg nem is tudunk…nagyon érdekes ez az egész,
Szuper videó lett, nagyon jól össze raktad.👍🏼🤗
Grandpierre Attila,Pap Gábor stb. előadásaikban tényszerüen bizonyítják az általad elmondottakat.
köszi,jóvolt..j
Szerintem ez régen is és most is a hit kérdése volt és lesz.
Ki miben és kinek hisz.
Az tény hogy úton útfélen át vagyunk verve. Az hogy a történelemben is elöfordul nem meglepö.
Politika , híradó , reklámok ,aldi , főnököm , egy sima beszélgetés......
Szerintem az átverés egyidős az emberrel magával tehát mindegy hogy 2022 ben vagy 1722 ben vernek át.
Max 2022ben nagyobb közönséghez jut el a híre.
Egyszóval úgy vernek át minket a nagyok ahogy akarnak , ha jól csinálják a műsort mi még tapsolunk is hozzá.
Amúgy szokásos jó videó.
Gratula.
Köszönöm ezt a videót is. Azt gondolom, hogy ebben az esetben nem is kell történésznek lennünk, hogy megértsük, időszámításbeli elcsúszások alapján rengeteg a párhuzamos történet, összemosnak inkább ( nyilván szándékosan is) fontos történelmi személyeket, eseményeket . De! És itt a lényeg. Mindezeket a nagyon gyakorlatias tényeket tovább kéne gondolni a mi történelmünkben is. Ahogy itt is elhangzott, ezeket a teljesen világos és nyilvánvaló bizonyítékokat a hivatalos ,kötelező trendi felfogás lesöpri az asztalról ,hiszen borulna a pl. belénk sulykolt "honfoglalás" időpontja is. Kiderülne, hogy bizony Álmos, Árpád kb. 107 év múlva újra visszajöttek egyesülni a már régóta itt élő hun-magyar népességgel.....tehát nem is hont foglaltak, és nem is 896-ban, hanem jó 300 évvel azelőtt??? Bizony dőlne a sok hamis ferdítés amiket tanítanak nekünk már régóta. Hiszen inkább a magyar krónikák (Kézai, Thuróczi.....) tévednek,ugye?!!!!Világos, hogy ez bizonyos érdek szerint csakis hülyeség lehet. A sok megtalált régészeti és egyéb bizonyíték az nem is létezik, csak konteó. Pedig hát nem mi gyártjuk ezeket az elméleteket. Ezek az elméletek itt vannak velünk, a mindennapjainkban.
Nagyon érdekes előadás. Különösen tetszik , amikor a Septuaginta görög nyelven történő meghatározásáról beszélsz, Jézus születésére.
Köszönjük az újabb igényes videót:)
Szia Paxel, köszönöm, hogy elkészítetted ezt a videót. Jó volt meghallgatni a te véleményedet is.
Tizenplusz éve olvastam a könyvet. Sokak számára a történelem csak magolásra való, le kell érettségizni beőle és kész. Én középiskolában egy remek tanártól azt a szemléletet kaptam, hogy a történelem egy logikus rendszer. Illig elmélete is ezen az alapon működik, hogy van egy csomó egymástól független adat, amit összeraktak egy rendszerbe, de valahogy nem akar egy logikus rendszerré összeállni. Viszont ha ő kihúz belőle 300 évet, akkor máris jobban illeszkednek a puzzle darabjai.
A legerősebb érv az elmélete mellett a csillagászat lenne, sok évszázadra visszamenőleg meg tudjuk mondani a napfogyatkozások idejét, és amikor napfogyatkozás volt, akkor azt le is írták. Ezeket a leírások utolsó olvasmányaim alapján megfelelnek a valóságnak, így cáfolják illig elméletét.
A naptár 10 vagy 13 napról pont nemrégi olvastam egy cikket, hogy valóban 13-nak kellett volna lennie, de csak 10 volt. Hogy korábban mikor és miért igazíthatták már egyszer 3 napot. Tehát ez sem igaz, hogy ezzel senki nem foglalkozik.
A videó végét meg egyáltalán nem értem, ha 600-900 között volt a hamisítás, annak semmi köze nem lehet egy 1400-ban élt uralkodóhoz. Ha valaki végignéz 1000 évnyi történelmet, akkor 1-2 300 éves egybeesést fog benne találni.
Érdekes elmélet, de már inkább cáfolt, mint nem.
Hát nem értöd? Józsi meg Matyi 300 év különbséggel ugyanabban a városban hót mög. 😱😂😥
Ajjaj...
Semmi köze az utókorhoz?
Visszamenőleg így gyártottak maguknak Karoling legitimációt pl.
Olyan adomány stb leveleket gyártottak amilyent akartak.
Komoly történészek is elismerik, hogy ezen iratok 20%-a hamis, a maradék 60-70%-a pedig rájuk hivatkozik😂
Ez hogyan van?
Igen.. a végének semmi értelme nincs... logikai bukfenc.
Köszi a videót érdekes volt. Egyébként ami az idővel kapcsolatos téma szerintem ezek mind furák. Nem tudom feltűnt e valakinek de mindig ott vannak a legfurább kérdések ahol az idő is közrejátszik, nyilvánuljon meg ez bármilyen formában.
Kedves Paxel! Az idő pontosítására van egy gondolatom. Jézus elvileg valami speckó csillag együttállás alkalmával született, ami az időszámításunk kezdete. Ezt az időpontot biztos vissza lehet keresni csillagász segítségével. ( sem valásos, sem csillagász nem vagyok) Ha ez megvan, akkor pontosíthatjuk óráinkat... :) Amúgy tök jók a videóid, látszik rajtuk a sok befektetett munka! Grat!!!
Szekeres Sándor: Eltévedt Időszámítás c. könyvében (internet) pontosan erről esik szó!
Köszi a videót! Kellően elálmosodtam tőle! Jo kis esti mese volt🤭
Először 30 éve hallottam ezt a teóriát, már akkor is elgondolkodtatott. Valóban nekem is feltűnt, hogy valami nem stimmel a honfoglalás körül. Pl. nincs feljegyzés egy ütközetről sem, amit az avarokkal vívtunk volna. Bár lehet nem kutattam elég mélyre.
Lehet azért nem volt ütközet, mert inkább szövetségesünk lettek az avarok, az itt élő egyéb népekhez hasonlóan.
@@rizmayerantal4377 erre én is gondoltam, de ez csak akkor lehetséges, ha az avarok és a hunok kultúrálisan közel állnak egymáshoz. Csak a példa kedvéért, az Avarok lehettek akár a Magor klán egy kivándorolt része, mivel Hunor és Magor testvérek voltak.
Ebben az esetben el tudom képzelni az asszimiláiót, de akkor meg a honfoglalás időpontja kerül sokkal korábbra. Valahol sántít a történelem, de hogy mi az igazság, azt csak az tudja aki ott volt.
@@csabaargyelan7438 Dr.Neparáczki, archeogenetikus foglalkozik vele,nemzetközi szinten, jól sejted,többszörös asszimilálódás történt !
Szuper videó, egyetértek. Septuagintának mondjuk, nem dzs-vel. Ajánlom még Tóth Gyulát mindenkinek
Ez is egy igazán remek videó. Érdemes elgondolkodni így akár Nostradamus csillagok állása alapján megfogalmazott jóslatain, vagy akár az anno sokat emlegetett maja naptáron (2012 világvége) vajon a jóslatok tényleg nem váltak be? Vagy csak nem értünk még oda?
Olvastam egyszer egy olyat, hogy Nostradamus jóslatai pont azért érdekesek, mert a csillagállások ismétlődnek. Volt olyan centúria, amit az elemzők nem is tudtak pontosan behatárolni, hogy melyik konkrét történelmi eseményre utalnak, mert többre is igaz volt. Egy elmélet szerint azért tudott Nostradamus "jósolni", mert abból indult ki, hogy a történelem ciklikus, és esetleg a korában, vagy még őelőtte történt események megismétlődhetnek.
Hagyjuk már szegény Majákat. Most akkor ha én elkezdek előre írni naptárat 2500-ig akkor 2499-ben majd mindenki szívbajt kap mert jaj csak addig írta...
Azért mégsem várhatjuk el hogy végtelen ideig írkáljanak:D
a maják ciklikus rendszereket alkottak, 2012-ben egy ilyen ciklus ért véget, kvázi tényleg véget ért a korábbi világ. lásd milyen hatalmi, katonai, politikai és pénzügyi átrendeződések történtek azóta.
@@DjSoma55 Nem ők "alkották", ők naptárat készítettek, ami ezt tükrözi.
@@SzilviNet ennek jobban utána kellene néznie
Ügyes vagy. Bravo.
Kb. Hamis állitás alól mindég kihalnak a bólogatók. 2022 évenként.
Nagyon jó, bár a 10. században a vikingek hol kapáltak krumplit? (Tudtommal jó 500 évvel később kezdte az Óvilág megismerni)
Mert ez is idővel urbán legenda lesz, ha már elhangzott és átveszik :D
1. The C-14 izotóp datálás és az összes más fizikai elvű datálás a döntő! A fizikai és más természet tudományos idő datálás egyre pontosabb. Ott 300 évet jól láthatóan meg lehet már mondani!
2. Hannibál vesztett és tudunk sokat róla.
Szia Paxel! Nemtudom hallottál-e már róla (én is csak pár napja), de van egy bizonyos Nyirkai jóslat. Engem személy szerint nagyon érdekelne a véleményed róla, illetve kíváncsi lennék te hogyan értelmezed.
Szerintem ha kíderűlne 100% bisztosan ,hogy ez a hamisitás igazz akkor se vennek vissza az éveket mert több gondot okozna vagy nem tudom de minden esetre ez a videó nagyon tetszik és elgondolkoztató
Amúgy az elejéhez annyit hozzátennék hogy valószínűleg a vesztesek sem a teljes igazságot mondanák el.
Tehát senki sem objektív !
Hát lehet hogy ferdítenének egy kicsit
Szedjük szét a szavakat, mert az emberek sajnos összemossák a kettőt, holott különbözik.
IGAZSÁG: ami van, volt vagy megtörtént.
IGAZ: ahogy és ahonnan valaki látta azt, ami van, volt vagy megtörtént. Ezt hívják nézőpontnak.
És az igaz, ami Számodra igaz, és úgy igaz, ahogy megfigyelted.
Hülye lennél megcáfolni Magadat, és hazudni Magadnak, hogy nem úgy láttad, nem úgy figyelted meg.
Hacsak nem másnak akarsz hazudni, hogy Magadat mentsd.
De ettől még legbelül tudod, hogy Te mást figyeltél meg.
Éppen ezért az Igazsághoz mind a két fél nézőpontját meg kell figyelni, fel kell venni minden nézőpontot.
Az Igazság olyan dolog, amivel nem lehet vitatkozni. Mivel az van, volt vagy megtörtént.
És ha vitatkozás van két fél között, akkor mindegyik fél csakis a saját igazát mondja, a saját nézőpontját, de NEM KÉPES vagy nem akarja felvenni és megvizsgálni a másik ember nézőpontját!
Itt kezdődik a baj. ;)
Ha egy vitát le akarunk zárni igazából, akkor elég csak meghallgatni a másik személyt, hogy ő hogyan látja, amit lát, ezután ő is hallgassa meg az én nézőpontomat, hogy én hogyan látom.
Ezáltal sokkal jobban látjuk magát az egész helyzetet.
És megértjük, hogy a másik embernek mi a problémája. És ő is megért minket.
És így tudunk hozni egy megegyezést, hogy az a helyzet hogyan is van vagy volt.
Azaz kialakul egyfajta Igazság, és ez az Igazság mindkettőnk számára elfogadható, mert ugyanazt látjuk már (hiszen meghallgattuk egymást, és megnéztük a másik fél nézőpontjából is, és megértettük egymás nézőpontját).
Ebben a pillanatban vége a veszekedésnek vagy vitatkozásnak.
Ez csakis akkor NEM FOG működni, ha valamelyik fél ártani akar a másiknak, gonosz szándéka van, le akarja győzni a másikat bármi áron, mert ekkor a hazugságtól sem riad vissza.
És ez az egyetlen változat, amiért a vesztesek is hazudnának. ;)
Na ezt egy picivel nehezebb kinyomozni és helyrehozni.
De nem lehetetlen.
Ezt a videódat többször meg kell hallgatnom. Annyi adattal és információval töltötted meg, hogy idő kell, míg magamévá teszem. Nem vagyok tanár, sem történész, mégis komolyan elgondolkodtad az elméleted/magyarázatod. Köszönöm.
Az időről is jó lenne, ha csinálnál egy videót. Néhány elméleti fizikus szerint az idő nem létezik. Mivel minden a jelenben történik. Ez az Univerzum egyik alapvető elve.
Univerzumban az idő és a tér a 2 fix dolog . Tudnám a mai generáció mitől ennyire ostoba . Gondolkodni nem tudnak , helyette mindent elhisznek :( A föld is lapos , igaz ???
ez filozófia. a gyakorlatban lényegtelen. Bár én is szeretek filozofálni. Gábor, ne vedd ilyen komolyan! 😌
Hat en ilyen elmelettel nem talalkoztam meg, pedig elmeleti fizikat is tanultam. Sot filozofiat is. Olyant viszont igen hogy mindent amit latunk az a mult. Hisz ido kell a fenynek hogy a szemunkhoz erjen arrol nem beszelve hogy a szem kozvetitse az agynak mit lat. Ergo, mindig a multban elunk, es sosincs jelen. Az mar mas kerdes, hogy az idot hogyan detektaljuk, pl masodperc.
@@gaborvaras1347 nem mondanám hogy az ido "fix" dolog. Például egy feketelyuk kozeleben teljesen mashogy telik az ido mint itt a foldon
@@gaborvaras1347 az időt, mint fogalmat az ember találta fel. Amúgy a Föld nagy kezdőbetű, és nem lapos, hanem ovális. Okoska 😏
Nagyon igazad van a bevezető felvezetéssel kapcsolatban
De most akkor Nagy Károly és a többiek nem is léteztek? És az iszlám vallás hogy terjedt el olyan gyorsan akkor? 600 környékén még sehol sem volt, de 900 körül már nagyon is.
Ha jól tudom Illig is (meg mások is idehaza) foglalkozik ezzel a kérdéssel.
Érdemes utána olvasmi.
2003 óta foglalkozom ezzel a témával! Örülök, hogy van aki életben tartja!
"Ami meg sem történt, arról említés se essék!" Pap Gábor előadását érdemes legalább 2x megnézni!
De, egy jó kis összefoglaló és figyelem felhívó videó lett!
Heló, tök jó, hogy ilyen témákba is belemész (végre egy youtuber aki nem csak gameplay videókat meg "mi van a táskámban" videókat posztol), de régészként, phd apiránsként muszáj megnyilvánulnom: amit Illig leír, az egy nagy kamu.
Még ha ennyire is lesöpörjük az asztalról az írott forrásokat, mondván hogy kamu, a régészet akkor is meg tudja fogni ezt a 300 éves időszakot. Vannak tárgyaink ebből az időszakból, rengeteg, és nagy vonalakban alá is támasztják azt, amit az írott források mondanak. Beleillenek a tipológiai sorba....stb. Vannak pénzeink azoktól az uralkodóktól, akik elvileg ebben a 300 éves kitalált időszakban éltek. De ha ennek se hiszünk, akkor ott a természettudomány. A szénizotópos (C14) kormeghatározással meglehetősen pontosan, +/- 50 évvel lehet már datálni, sőt, van ahol ennél is szűkebben. Beleteszed ennek az időszaknak a mintáit a gépbe, és a gép kiszámolja neked, hogy ez bizony ebből az időszakból származik. És nem hiszem, hogy Ottó megbuherálta volna a szénatomokat, vagy a szénizotópos mérésekkel foglalkozó laboratóriumokat, meg leverette volna érmék tízezreit, aranyból, ezüstből, bronzból 300 évnyi kitalált uralkodó képmásával :)
Illignek a legtöbb ilyen állítását, meg amik erre épülnek, tételesen cáfolni lehet, és a hivatkozásai sincsenek túlontúl rendben. Az, hogy ezek a cáfolatok nem forognak így közkézen, az egyrészt betudható annak a sajnálatos ténynek, hogy a régész-történész szakma nem szentel túl nagy figyelmet a dilettánsok elleni fellépéseknek, másrészt meg annak, hogy kevésbé izgalmasok, mint egy ilyen nagy horderejű, de kamu felfedezés.
Az elmélete egyértelműen szenzációhajhászástól szaglik. Nyilván aki nem szakmabeli, az ezt könnyebben elhiszi, mert hát az iskolai történelemtanítás olyan, amilyen, de még ha tökéletes lenne, akkor se tudna minden részletre kiterjedni. Így egy szakmaiság látszatát keltő, de szenzációhajhász "kutató" elég nagy karriert tud befutni a nem-szakmabeliek körében.
Respect
Még jó, hogy írod phd aspiráns vagy. Az írásodból nem gondoltam volna.
1, "Beleteszed ennek az időszaknak a mintáit a gépbe, és a gép kiszámolja neked, hogy ez bizony ebből az időszakból származik." Senki nem állítja, hogy nem abból az időszakból származik. Vegyük a griffes-indásokat (ha régésznek tanulsz, akkor tudnod kell kik azok. 670 körül érkeztek a Kárpát medencébe. Ez rendben van. De azok nem késő-avarok, hanem Attila hunjai. Remélem elismered, hogy a régész nem tudja a leletből megállapítani, hogy a leletet hogyan hívják, csak azt, hogy mikori és mihez hasonló. Miből gondolják, hogy azok avarok? Csak az irományokból.
2,"Még ha ennyire is lesöpörjük az asztalról az írott forrásokat, mondván hogy kamu," Egy részét lesöpörjük, más részét, az eddig ignoráltakat pedig érvénybe helyezzük. Mi alapján fogadják el egyes irások tartalmát érvényesnek és mi alapján utasítják el a többit? Mi alapján nem veszik figyelembe a magyar kódexeket? Pedig azok bizonyítják Illig elméletének igazát, anélkül, hogy Illig ismerte volna őket. Ez a legszebb az egész történetben.
Ha tudós akarsz lenni, akkor kevesebbet beszélj és többet gondolkozz.
@@kabodipal Nagy vonalakban, csak a lényegre reagálva:
- Az a betelepülés amit írsz, az nem hun volt, hanem vélhetően onogur-bolgár. Már csak azért sem lehettek Attila hunjai, mert Attila addigra bő kétszáz éve halott volt. A hunokhoz lehetett közük, pl. lehet (de nem biztos), hogy rokon nyelvet beszéltek, vagy hun maradványok beolvadhattak közéjük miután Attila birodalma felbomlott (ez utóbbi már megalapozottabb), de attól még nem nevezhetők hunoknak.
- A griffes-indás horizont/műveltség kialakulása, és hogy ez hogyan függött össze az Avar Kaganátusba betelepült onogurokkal, ha összefüggött egyáltalán, az jó kérdés, a szakértők is gondolkoznak még rajta. Azt is tudjuk pl. hogy ezek a bolgárok aztán innen tovább is álltak, vagy legalábbis egy jelentős részük.
- Nem értem, mit akarsz azzal közölni, hogy "a régész nem tudja a leletből megállapítani, hogy a leletet hogyan hívják". Etnikai interpretációra célzol? Az valóban nem mindig egyértelmű, de ez attól még nem azt jelenti, hogy bármit gondolhatunk, ami nekünk tetszik. És ha az etnikai interpretáció kérdéses is, attól még régészeti kultúrába/horizontba lehet sorolni az egyes tárgyakat, lehet őket abszolútan vagy relatívan datálni, és szerencsés esetben az írott források 1-1 népével, ha feltételesen is, de össze lehet őket kötni. Vagy arra célzol a "hogyan hívják" kérdéssel, hogy mi az a lelet? Hát nem tudom, azért mondjuk egy kardot elég nehéz nyílhegyként, vagy bögreként meghatározni.
- Az avar kor tárgyi hagyatéka jól megkülönböztethető a hun kor tárgyi hagyatékától (direkt hun kori tárgyi hagyatékot írtam, és nem "hun tárgyi hagyatékot" ugyanis rendkívül nehéz megfogni és definiálni a hunokat itt Európában. Nagyjából azt se lehet tudni, ők pontosan mik voltak, hogyan nézett ki az a formáció, amit a külső források "hun"-ként írnak le. De az ázsiai hunok genetikai vizsgálata is azt mutatta ki, hogy egy sokgyökerű népességről van szó, ami valószínűleg tovább keveredett az Európába érkezésükkel).
- Mind a kettőből (hun kor, és avar kor) vannak C14 adataink, de a kutatók már a C14 használata előtt is el tudták őket különíteni. De Európa más részeinek kora középkorából is rendelkezünk C14 adatokkal és markáns régészeti kultúrákkal abból az időszakból, aminek elvileg nem kellett volna léteznie Illig szerint. + az írott források is beszélnek róluk.
- Az írott forrásokból (gondolom "iromány" alatt az írott forrásokra gondolsz) is gondolják a kutatók, hogy avarok voltak, mivel le van írva. Valamint a leletanyaguknak megvannak a keleti kapcsolatai is.
- Az írott források tartalmát mondjuk a forráskritika alapján fogadjuk el érvényesnek, vagy nem. Ugyanis az írott források sok esetben pl. ellentmondanak egymásnak, előszeretettel anticizáltak, ki kell deríteni, hogy melyik író kitől és mit emelt át a saját írásába (abban az időben még nem voltak tudományos hivatkozások), nem mindig alkalmaztak egyértelmű időrendi vagy földrajzi fogódzókat, sok mindennel a korabeli szerzők se voltak tisztában, nekik is lehettek politikai vagy világnézetbeli elfogultságaik amik látszódnak is a műveikben....stb. Nagyon nem egyszerű a feladat, sokat vitáznak is rajta a tudósok, hogy melyik írott forrás milyen mértékben megbízható, mely részeit hogyan értelmezzük...stb., de muszáj megcsinálni. És ez nem bináris dolog: nem arról van szó, hogy egy forrás 100%-ban hiteles és megbízható minden szava, vagy 100%-ban kamu. Hanem arról, hogy magát a forrást is kritikusan kell elemezni, és nem tévedhetetlennek gondolni. És ennek is szigorú módszertana van. Elég nagy hiba lenne minden egyes írott forrás, minden egyes szavát kritika nélkül igaznak elfogadni (ilyen elven mind Ádámtól és Évától származunk nem? - valószínűleg nem így volt, holott a Biblia egyébként értékes forrásunk az ókori Közel-Kelet történelmét illetően). Bővebb információért keress fel egy írott forrásokat foglalkozó kutatót, vagy ajánlom a témával foglalkozó szakirodalmat.
- Minden egyes magyar krónikát figyelembe vesznek a kutatók, ahogy a külföldi forrásokat is, és megsúgom, hogy az értelmezésük már több száz éve zajlik, és nemcsak a magyar kutatók, hanem a külföldi szakemberek részéről is. A kutatók folyamatosan finomítják azt, hogy mit tudunk a múltról, vitáznak egymással. Így működik a tudomány.
- Kifejezetten a beszólásodra reagálva: ja és azért írom ezt, képzeld, mert gondolkozok, és többre tartom a kritikus gondolkodást, meg a tudományos módszertant a szenzációhajhász, és sokkal kevésbé megalapozott elméleteknél. Olvasgatnivalónak ajánlom neked a tudomány vs. áltudomány témakörében a különböző irodalmakat, vagy blogbejegyzéseket, esetleg informatív ábrákat, hogy mi különbözteti meg a két fogalmat.
Summa summarum újra:
Illig elmélete nem állja meg a helyét: a középkorból nem hagytak ki 300 évet, ezt a régészet és az írott forrásokkal foglalkozó történettudomány is így gondolja. Pláne nem volt lehetősége egy akkori akármelyik uralkodónak is egy ilyen világméretű összeesküvés elmélet kiagyalására és végigvitelére. Illig érvei nagyon gyenge lábakon állnak, szemben a "hivatalos" történészi állásponttal. Simán lehet, hogy a naptárak "csúsznak", de ez nem 300 év. Egyébiránt Illig szenzációhajhász elméletére külön kitértek nálunk az oktatók, a medievisztika elismert kutatói, és régészei, még az alapképzés alatt, elmagyarázva, hogy miért nem úgy voltak a dolgok, ahogy ő gondolja, csuklóból cáfolva őt.
A tudomány folyamatosan fejlődik, azonban mindig a hiteles adatokra és bizonyítékokra épít. És szigorú módszertan szerint dolgozik. Illigről ez sajnos nem mondható el.
@@balazsjancsik6928 Már látszik a tanultak okozta deformáció az agyadban.
1, "Illig elmélete nem állja meg a helyét: a középkorból nem hagytak ki 300 évet," Nem tudom eldönteni, hogy ez elírás vagy tényleg nem fogtad fel a kérdést?
2, " ezt a régészet és az írott forrásokkal foglalkozó történettudomány is így gondolja." Ha a régészet és az írott forrásokkal foglalkozó történettudomány állítása ellen hozok fel érveket, akkor nem érv, hogy ezt a régészet és az írott forrásokkal foglalkozó történettudomány is így gondolja. Pontosan azt állítom, hogy rosszul gondolja.
3, "Az a betelepülés amit írsz, az nem hun volt, hanem vélhetően onogur-bolgár." Honnét veszi a tudomány? A lelet nem mondja meg, hogy nem hun vagyok. Csak a nyugati irományok alapján állítható, hogy nem hun. A magyar kódexekből egyértelműen kiderül, hogy hun. Mégpedig Attila 370 körül bejövő hunjai. +70 = 670.
4, "Attila addigra bő kétszáz éve halott volt." Honnét veszed? Mivel bizonyítod?
5, "Az avar kor tárgyi hagyatéka jól megkülönböztethető a hun kor tárgyi hagyatékától" Ezt elfogadom. De azt állítom, hogy a késő avar kor (670-től) volt a hun kor. A régészek panaszkodnak, hogy nem találnak hun leleteket (nem tudom az iskolában erről volt-e szó, de most a genetikai vizsgálatok miatt ez a kérdés felvetődött) Azért nem találnak, mert rossz időben keresik. Késő avar viszont rengeteg van, több száz sírral falvanként. Csak éppen azok az Attila hunjai. Mivel tudjátok megcáfolni ennek az állításnak az igazát?
6, "Olvasgatnivalónak ajánlom neked a tudomány vs. áltudomány témakörében a különböző irodalmakat, vagy blogbejegyzéseket, esetleg informatív ábrákat, hogy mi különbözteti meg a két fogalmat." Nem veszed észre, hogy én azt állítom, hogy a tudomány ebben a kérdésben téved. Ismerem ezeket az írásokat.
7, "Pláne nem volt lehetősége egy akkori akármelyik uralkodónak is egy ilyen világméretű összeesküvés elmélet kiagyalására és végigvitelére." semmilyen összeesküvés nem volt III. Ottó és II. szilveszter megegyezett, hogy ez az év lesz az AC 1000 és úgy lett. Ők sem tudták, hogy hány éve született Krisztus, mert akkor még ilyen időszámítás nem volt.
8, "miért nem úgy voltak a dolgok, ahogy ő gondolja, csuklóból cáfolva őt." Miért nem mernek kiállni ezekkel a cáfolatokkal a nyílvánosság elé? Könnyű agymosott diákoknak ezt beadni.
Néhány érv:
325 Niceai zsinat, Ariánusok, 622 Mohamed futása az ariánus elmélettel
370 körül bejönnek Attiláék hunjai, 670 körül bejönnek a griffes indások
600 előtt az utigurok és a kutrigurok eljátszák a 900 előtti magyar-besenyő játékot.
623 körül össznépi támadás Konstantinápöly ellen, kb. 300 év múlva Botondék támadása. Tehát vaéóban igaz, hogy ha a 614-et összetolnánk a 911-el, akkor semmi sem maradna ki és a magyar kódexeknek is megfelelnénk.
Ha nem lennél agymosott, ezeken a dolgokon elgondolkodnál
Na mi van? Véged van mint a botnak? Miért nem válaszolsz?
Szerintem igaz az elmélet, és valójában a Római Birodalom bukása miatt lett kitalálva. Túl ciki hogy bedöntötték a hunok, és ráadásul letelepedtek a területén (vagyis mi), ezért szeparáltak minket mesterségesen 300 évvel. Gondoljunk csak bele, hogy mennyit változtatna az önérzetünkön és a megítélésünkön. Vagyis hatalmas PR boost lenne. Sőt, ha kiderülne hogy mi voltunk azok a kush nyilas elit zsoldosok akik pl. a fáraók sírjait védték, és a feljegyzések szerint később a Sumér Birodalmat megalapították (Nimród király)... De a fantáziálást félretéve, ha tudatosulna bennünk és másokban a kivételes átlagintelligenciánk... Pl. nekünk van a legtöbb matek olimpia aranyérmünk per capita (törpeállamokat leszámítva)... Ehelyett a primitív kínaiakat próbálják boostolni az együgyű rendszerükkel világvezérnek (NWO). Persze Nimród vs. Ábrahám... és ez mindent meg is magyaráz...
Ottó és Szilveszter azt mondták, hogy ez az év legyen AC 1000. És az lett
@@bagoly3331 Válassz más nick namet. A Bagoly egy okos madár.
Jézus születését egy Szkíta pap számolta ki a pápa kérésére. És attól számolják az időt.
De a régi Óbuda vagy más néven Szikambria sem a mai Budapesten volt, hanem a mai Esztergom területén.
Csak kb 6évet tévedett
A napja április elején volt, az ünnepe a fény ünnepén,decemberben
"Kiszámolta"... egyszerűen csak megtippelték, full kamu....December 23 például teljesen más ISTENSÉG személyes napja, de ebbe nem megyek bele! Aki tudja az tudja.
December 25-én született például Hórusz, Attis, Mithrász, Krisna, Dionüszosz és mindegyikük szűztől született, csodákat vittek végbe és mindegyikük feltámadt!!!
Minden ünnep valójában lopott ünnep és teljesen el van ferdítve. 😔
Ahogy Valentín nap sem létezik. Véletlenül megegyezik a dátum: február 13-tól 15-ig tartott az ünnep, ami nem más, mint a római Lupercalia egy ősi pogány ünnep, mely során elűzték a halál és pusztulás erőit, teret adva a növekedésnek a szerelemnek és a termékenységnek.
Az ünnepelt Isten pedig Lupercus Faunus (görög nevén Pán), akiről a ma ismert "gonoszt" mintázták.
Ő a bujaság, a sze**alitás és a pásztorok Istene.
De bárki megmondja akinek van egy kis józan paraszti esze, hogy semmi értelme egy olyan végtelen gonosz lénynek, aki egy gonosz helyen megbűnteti a rossz embereket. 🤦♀️
A gonosz teljesen más, mint akit beállítanak. Az a "gonosz", akire minden felelősséget rá hárítanak soha nem ölt meg senkit például.
De a "mindenható" saját magát cáfolja a bibliában.
Az iszlám mai arca a kereszténység valódi arcára emlékeztet...
A korán allahja nem más, mint Jahve a zsidók Istene.
"ő az aki leküldte neked a Könyvet az igazsággal, megerősítve azt, ami előtte volt és leküldte a Tórát és az Evangéliumot." (Korán 3:3)
Jahve az maga a zsidóság faji kollektívája.
@@norakarina Tudom én is ezeket nagyjából. Azért írtam, hogy a napja április 6 kb, az ÜNNEPE van decemberben... és egyébként eleve Mithrasé is azért volt akkor , mert dec. 21én van a téli napforduló, ami után jön a világosság, azt akarták vele kifejezni, hogy ő hozza el a fényt. (A Hanuka is decemberben van, csak kicsit előbb, ugyanezért, és azt konkrétan a Fény ünnepének hívják.). Ilyen értelemben tehát nem "kamu". Nem "megtippelték,", hanem csillagászatilag le van vezetve, hogy mikor volt olyan együttállás amilyen azt a "csillagot" eredményezte. (Többek között innen tudjuk azt is, hogy az év sem teljesen stimmel, néhány évvel később történt).
A Korán Allahja pedig nem csak "a zsidók Istene", hanem egy kevert leképeződése annak, amit Mohamed megértett a különböző ó- és újszövetségi történetekből, amiket hallott.
A Valentin nap Szent Valentin ünnepe, akit a szerelmesek védőszentjének tekintenek a katolikus hagyományban.
A pokol-tisztítótűz-menny hármasság viszont nagyon sokat torzult a zsidók óta.. de ez messzire vezetne.
Nem téged akartalak kijavítani, eleve ez életem 3. kommentje, elfelejtettem megjelölni az első válaszolót..a hanukáról annyit, hogy zsidó ünnep és én Dzsentil vagyok.
A Valentin nap ferdített változatáról írsz, a kereszténység pedig ugyanannyira áll távol tőlem, mint a zsidóság.
Csupán azért írtam a kommentemet, hogy néhányan elgondolkodjanak rajta. Nem pont neked kell lenned ennek a személynek és nem is szeretnék vitatkozni. Elfogadom az álláspontod annak ellenére, hogy nem értek vele egyet.
@@norakarina Bocsánat de a Valentin nap nem lopott ünnep. Én másképpen értesültem róla.
A zsidók egy Eszter nevű , gyönyörű lányt az egyik perzsa királynak adták feleségül. A király nagyon megszerette. A perzsák uralma alatt voltak a zsidók és ez nem volt jó nekik.Rávették Esztert, hogy vegye rá a királyt arra, hogy adjon jogot a zsidóknak a védekezésre. Eszter addig kérte a királyt míg engedett a kérésének és kiadott egy rendeletet, hogy a zsidók megvédhetik magukat. Azon az estén a zsidók 70'000 perzsát mészároltak le. És ezt a szerelmet ünneplik. A perzsa király nem torolhatta meg, mert ő adott jogokat a zsidóknak.
Nagyon jók a videoid,csak így tovább!!!
Nagyon remekül összeszedted most csak két példát szeretnék mondani a valódi háttérhatalom ról csak annyit hogy háromszor jelentkezett az emberiségnek ott benne van hogy feladatuk volt az ő lélek csoportjuk nak hogy hazudjanak és mindent eltitkolja nak ha az emberiség valamire rájött azonnal kinyírták azt az embert de ezt most hagyjuk ezt meg lehet tudni lehet kutatni julius andan és a beszélgetés rejtett kézzel tökéletesen elmondja nézzük a két példát én középiskolában tanítottam fizikát az első évben bejött a az igazgató töri tanár volt nem túl értelmes és azt mondta hogy Zsuzsa A bor féle atommodell ig taníthatja de a kvantumfizika húzza ki azt nem mondhatja el na ez volt a sztálini szocializmusban a rendszer nem beszélhetünk és úgy kellett tennünk mintha mi sem tudnánk ez az egyik a másik gimis koromban tanultam a történelmet és pont 56 ot ellenforradalmi rendszer kialakulása és bukása ez volt a címe apám ki akarta tépni a könyvet anyámmal hadakozott és azt mondta ne tanuljál hazugságot semmi más nem történt csak szabadok akartunk lenni el voltam képedve hogy mi szabadságharc volt? másnap megkérdeztem a töri tanárt és ő nagyon bölcs volt azt mondta hogy igen az átélők a túlélők tudják az igazságot de nekünk ezt kell tanítani na ez volt a hazugság generációkon át hazugságban tartottak minket mi pedig akik szorgalmasan tanárok akartunk lenni hazugságban tartottuk tovább őket de már nem sok van hátra hamarosan vége a vas kornak precesszió vége van A vaskor lemegy a színpadról nem lesz világháború nem lesz atom atombomba semmi se lesz és jöhet az aranykor amit építhetünk az már az igazságra épül most láttam a bolygók is ezt tanúsítják nézd meg keress rá Veres Mónika tavaszi napéjegyenlőség tavasz béke dallam valami ilyesmi a címe tökéletesen elmondja hogy nem kell félni semmitől az ember nagyhatalmú erős és ha a szemét a kifelé nézésből befelé nézés be irányítja szépen a felemelkedést meg fogja csinálni földanyával együtt na csak ezt akartam te pedig remek munkát végeztél mint mindig nagyon büszke vagyok rád én olyan hazai kutatókról tanulok mint Dr Varga Tibor jogtörténész nagyon tudja a korona tant és a jogot Dr Papp Gábor hívta fel a figyelmemet a kimaradt 300 évre egy előadáson szántai Lajos aki szintén nagyon precízen utánajár és Molnár V József aki már 90 fölött van de csodálatosan utánajárt ha a nyelvről ősnyelvből akarsz tudni akkor Kiss Dénes a megfelelő ember nem a Akadémia mert sehogy sem akarja megérteni és elfogadni hogy nem vagyunk finnugor népek na ezért a valódi információt érdemes kutatni nem könnyű tudom sok a mocsok de fel kell jönni a vaskor nak vége tehát egy csomó mocsoknak most kell feljönni e és távoznia
:)
Ez nagyon érdekes videó volt. Kicsit elgondolkodtam. Lehet, hogy lesz világvége a Maja naptár szerint 2012 December vagy 2020 június de bekövetkezhet 2021-ben is. :)
Valljuk be rengeteg sebből vérzik ez az elmélet, és történelmi eseményeket a világ minden táján feljegyeztek, és rengeteg macera lett volna mindenhol pont 300 évet meghamisítani, és nem is érte volna meg senkinek. A 40 éve történészes dologgal kapcsolatban az a véleményem, hogy ha valamit életvitelszerűen csinálsz 40 éve, és egy random cikk, egy eléggé valószínűtlen elmélettel konkrétan az egész életét megcáfolja, akkor te valószínűleg nem fogsz 100 oldalas tanulmányt írni csak hogy megcáfold, hanem csak gyorsan átlapozod és nem is próbálsz törődni vele...
Ez a könyv és elmélet azért egy kicsit több mint csak egy random cikk .
@@karolykovacs370 cikk alatt nem a könyvre és az elméletre gondoltam, hanem az ezekről beszámoló internetes cikkekre....
De azt se felejtsük el, hogy a történészi szakmában is egy csomó valakinek a valakije csücsül, nulla tudással...
Jo temat valasztottal,gratulalok
Kedves Paxel!
Nem lehetne ezt megállapítani a kövezkezőképpen:
1, Veszünk egy tárgyat az időátugrás előttről, amiről 100%-ban tudjuk hogy mikor készült.
2, Végrehajtunk rajta egy vizsgálatot, hogy megállapítsuk, hány évvel ezelőtt készült.
3, Ha kiderül, hogy pont 300 évvel fiatalabb a tárgy mint amennyi idő eltelt a tárgy készítése és 2024 között, akkor az elmélet beigazolódott.
Nagyon örülnék ha bárki elmondaná a véleményét erről az ötletről.
2. megállapítás a mai kronológiát használja, aszerint meg rendben lesz.
Persze "minden úgy történt"persze 😐 igaz amit mondasz !
24:46 komment előtt ajánlom, hogy nézd meg újra a videót, hogy megértsd :D
De ha avarok elméletieg nem léteztek és kitalálták őket, hogy ott voltak az átugrott 300 évben akkor mivel lehetne magyarázni az avar leleteket?
Kora avar, késő avar.
Hun, magyar.
@@oxnardmontalgo ez nem rossz válasz így jobban átgondolva akár igaz(?) is lehet
@@oxnardmontalgo Csakhogy külön lehet választani a hun, az avar és a magyar leleteket, a mintakincs, a temetkezési szokások.
@@leventesuhajda7749
Lehet, de csak a feljegyzésekből ismerjük a neveket. Hunok és magyarok biztos voltak.
Avarok...? Lehet hogy csak névleg.? Simán lehet, nem?
@@oxnardmontalgo Nem csak nyugati krónikák írnak az avarokról. Bizánci, orosz, sőt arab és azt hiszem kínai források is vannak. Plusz 300 évnyi leletanyagot nem lehet csak úgy kidobni a kukába, mert valaki azt mondta hogy nem is létezett az az időszak.
Nagyon is érdekes videókat csinálsz PAXEL. Amihez gratulálni tudok....
Egy témát ajánlok, ha van kedved akkor szívesen látnám. Így legalább még jobban bővülne az embertársaink ismerete...
A "Tisulsky hercegnő"-ről volna kedved egy hasonló objektív videót csinálni?
Előre is köszönöm ha csinálnál erről a nem mindennapi dologról egy videót...
További kellemes estét neked és üdvözlök mindenkit aki nézi vagy szokta nézni ezt a csatornát.
Ezt az adott korból egy tárgyon végzett szénizotópos vizsgálattal meg lehet határozni. Csak vannak tárgyak 500ból és 900 ból, ha több mint 200 év a különbség, akkor bukta a sztori
Jó nagy arcod van, hogy más tollával ékeskedsz ezzel a videóddal is. Tudom hogy tudod mire gondolok. Jó sok pénzt kaphatsz érte.
Ez a téma valóban sokkal bonyolultabb annál, amit fél óra alatt ki lehet fejteni. Illig a könyvében számos - sokszor építészeti és okmányhitelességi - ténnyel igyekszik alátámasztani az elméletét. Akkor (2002 körül) ez nagy visszhangot keltett. (Azóta viszont már lecsengett, mostanság kevésbé lehet hallani róla. Akkoriban Németországban egy folyóiratot is kiadott). A könyv egyébként valóban egy kicsit száraz, kevésbé olvasmányos. Érdekesség: Nagy Károlyt átnevezi "Fiktív Károly"-nak, mivel elmélete szerint nem létezett. Az általa elrabolt avar kincseket pedig azért nem találják, mert nem léteztek. Hasonló könyvek még ehhez kapcsolódóan: Uwe Topper: A nagy naptárhamisítás, Heribert Illg - Klaus Weissgerber: Magyarok a kitalált középkorban.
Pap Gábor pedig magyar viszonylatba helyezte Illig elméletét.
@@mutyusz Igen, jó pár éve meghallgattam az erről szóló előadását. Érdekes a honfoglalás dátuma is. Általánosan elterjedt a 895-96-os dátum. Kivétel a Képes Krónika, amelyben állítólag van egy ettől lényegesen eltérő dátum: kr. u. 600. Ez azért figyelemre méltó, mert a két időpont közötti különbség csaknem pontosan kiadja a kérdéses 297 évet. Több hozzászóló is utalt az Attila - Árpád vonal fejedelmeire. Valóban, ha levonjuk a kb. 3 évszázadot, hihető értéket kapunk. Érdekes még az avar - magyar kérdés. Lehet, hogy nem véletlen, hogy nyelvünkben eléggé hasonló a két szó. Az avarok történelmileg mindenképpen léteztek. Erről korabeli források megemlékeznek, legnagyobb fejedelmük Baján kagán volt.
01:24 Most nem biztos hogy pontosan emlékszem (túl késő van és pár sör is lötyög bennem) de asszem Bakay Kornél (ex MTA-s régészeti igazgató) mondása volt az, hogy "a história (szó) azért nőnemű, hogy bárki megerőszakolhassa" 17:00 Bocs, de nem volt még krumpli. Paszternákot használtak helyette 18:20 "Birodalom" tutira nem volt, sőt (tudtommal) magukat a szlávokat a vikingek "hozták létre". Ugyanis meglehetősen nagy területeket jártak be a harci vizi járgányaikon, bementek a folyókon mélyen a kontinens északi/keleti részébe, a technikai fölényüket és brutalitásukat kihasználva összefogdosták az erdőlakó, primitivebb népeket (csont vegyesen) és ide-oda szállitották őket délebbi területekre, rabszolgaként kereskedtek velük, adták-vették őket, de az sem volt ritka, hogy saját maguknak dolgoztatták őket a földeken, őrisztették velük a birkát stb 21:37 Akkor ha gondolod, less rá erre a videóra: "Semmiféle 300 év betoldás nincs a történelemben- Mi vagyunk rá a bizonyíték!" (Linkelni nem tudok, a tapasztalatom az, hogy újabban/másfél-2 éve, csipőből és szőröstül-bőröstül törlődik minden, amihez hozzáadok egy linket)
Nagyon tetszik az udvarias, intelligens stílusod és a tudásszomj, ami kitűnik a videóidból.
Király videóid vannak voltak remélem még lesznek .
Simán el lehetne képzelni, hogy az 1700as években járunk, plusz ez a honfoglalás mindig homályos volt és valahogy, plusz a 700körüli években tényleg mintha semmi nem történt volna a világban. És az is hogy 2 storyt elmond 2 nép aztán hiába tudja a hülye is hogy ugyanaz, a történészeknek jó így. Én is mindig azt mondom hogy nem kell mindent elhinni amit a suliban tanulunk
Ez pont olyan, mint Jézus életének meghamisítása. Tökéletes részletességgel derül ki, mikor született Jézus. Tökéletes részletezéssel íródik le a gyermekkora. Aztán hirtelen minden leírásban, történetben filmben 30 év felett van. Hová tűnt 15 éven át??? Nemes egyszerűséggel azt szokták mondani az általam kérdezett papok, hogy járta a világot, és tanult. Azaz kiesett a krónikákból 15 évre egy olyan személy, akinek még a születési körülményeire is van magyarázat, és a halálára is részletesen. Ez is megér egy misét, hogy mit csinált 15 éven keresztül, amit az egyház elhallgat.
Jó témákat tudsz nekünk bemutatni. Köszönöm
A legegyszerűbben úgy tudnánk meg az igazságot,ha a Vatikán korlátlanul engedélyezné a titkos levéltárban való kutatásokat a történészeknek! Rengeteg olvasnivaló lenne mert állítólag 85km hosszan sorakoznak a dokumentumok. Sok infó van ott elrejtve amit soha nem hoznak nyilvánosságra.
18:18 A magyarok krónikája a pozsonyi csatát sem említi! Nemrég a franciáktól tudtuk meg mi volt akkor..
Isten őriz a diplomás hülyéktől !
Mit szerettél volna mondani?
Imádom amit csinálsz, soha ne hagyd abba!👏😉😉
nem tudom, a 320 hozzászólásban említette e valaki a Tóth Gyula: Kitalált középkor 2 részes videóját.
Tételesen bebizonyítja a 300? évet
Barátom, tényleg ,vannak jó és obiektív videoid...viszont most ezzel a konteósított eszmefuttatásóddal, rendesen magad alá csúsztál. Biztos, hogy nem a lájkvadászat motivált, hanem...maradjunk abban, hogy a 'tájékozatlanságod . Köszönöm az eddigieket, de most én leíratkozom egy idóre...
A eltűnt repülőgép Malaysian Airlines MH370-rol is lehetne egy videó 😁
Akkor az amcsiknak írjál a, ,"technikai eszközök nagytávolságú műholdas távvezérlese" nevű részlegnek !!!
2002-ben,megjelenésekor olvastam Illig művét.Őszintén mondom, elgondolkodtatott....egészen addig,amíg a következő évben meg nem jelent a Rubicon folyóirat, ezt a könyvet feldolgozó 5. száma.Nem kispályás szakemberek(történészek,jogtörténészek,csillagász,régész)cáfolják Illig teóriáját,számomra abszolút hitelesen.Ajánlom a kétkedőknek .
Akkor próbálj meg legalább egy érvet leírni, ami miatt Illig elmélete hamis. A Rubicon sok butaságot ír, de nem képes cáfolni. A magyar történelem egyértelműen igazolja Illig elméletlt. Atilla és Álmos között max 150 év lehetett.
Nagyon gagyi videó.
Igen mélyre süllyedt a csatorna színvonala.
Kedves Pakszel, a történészek, csillagászok, tanárok azért nem tudják megindokolni a nemleges válaszukat, mert őket is ugyanaz a rendszer tanította, valakik, valamikor azt mondták , ezt meg azt kell tanítani az iskolákban(általános, közép, felső), és onnantól kezdve nekik ez az origo/megcáfolhatatlan.
Így van ez nagyon sok témakörben egyébként. Bizonyos kör, valószínűleg érdekből rákényszeríti a Föld népessége többségére a neki előnyös véleményét, és, ahogy az Évek mutatják a többség nagy része ezt kérdés nélkül el is hiszi. Lásd a hús kell az Emberi szervezetnek, Flouridos fogkrém egészséges, vagy éppen maga a történelem.
Egyébként e videóhoz egy egyszerű magyarázat: (aki falun nőtt fel az főleg tudja) valami történik, és amikor ezt a történést már a harmadik, negyedik, esetleg sokadik alkalommal mondják tovább, akkor bizony elég nagy difik tudnak lenni a tényleges, és a továbbadott cselekmények között.
Soha ne felejtsd utószó: "A történelmet a legegyszerűbb meghamisítani"...
És kezdenek beérkezni a konteósok. Oh yeaaah.
El sem hiszem, hogy az elsők közt láthatom!! 🥺🥺
pedig de.
Muszáj
Ajánlom mindenkinek Pap Gábor professzor Kitalált középkor c. előadását itt a YT-on. "Picikét" nagyobb a tudása, mint ennek a srácnak .