Na ilyen videókra vevő vagyok bármikor :D . Csak ne hadard el ennyire gyorsan :D Viszont érdekes dolgok és szeretem ezeknek a határait feszegetni. Én azt gondolom, ha a Föld valóban 4 milliárd éves, az olyan kurvasok idő, hogy számtalan civilizáció megfordulhatott már ezen az égitesten sőt tovább megyek, akár fejlődhetett annyira, hogy elhagyták ezt a bolygót és valójában,ha léteznek "földönkívüliek" azok nem biztos, hogy földönkívüliek,hanem valamikor itt éltek és néha visszatérnek hozzánk. De ez csak az én teóriám :D
Ismét érdekes dolgokat osztottál meg velünk,bizonyára nem először indul el egy civilizáció a föld történetében.Igy nem meglepő hogy leletek sorát nem tudjuk még meg magyarázni.Az idő,majd mindezt lehetővé teszi.Köszönöm az érdekes videót.
Nem rég találtam rád és imádom a videóidat!! Egyetlen apró problémám, hogy néha úgy hadarsz, hogy muszáj megállítanom a videót, hogy felfogjam, miket mondtál. 😁
időutazás nem létezik. Be tudom bizonyítani. Paxelt nem szeretném bántani, nem tehet róla, de emberek által nem értett talányokat, rejtélyeket sorol fel. Olyan ez mintha számolni nem tudó ovodásokat hallgatnék, akik próbálják kiszámolni, mennyi 17 + 29. A videó nagyon tetszett, annak ellenére, hogy sok mindenre ismerem a választ. (Időutazás pl. olyan szinten van, mint amikor egy 60 éves ember megnézi a UA-cam-on a 40 éves tv reklámokat és gondolatban visszamegy az időben.😀) Lapos föld viszont van, úgy hívják, hogy térkép. 😀
Nem rossz, és először is respect, h egyáltalán csinálsz egy ilyen videót, de a végére annyira frusztrál már ahogy hadarsz, hogy alig vártam vége legyen.
Ez nagyon érdekes téma volt. Örülnék ha lenne folytatás... Lehetséges? Egyébként az összes videód érdekes, jó témákat boncolgatsz, de ez a mostani nálam mindent visz
Tul hadar sajna akármilyen szuper dolgokat mond számomra élvezhetetlen. Tudat alatt bizonyitani akatja a tudását....Azt jól tudjuk.. de nincs értelme ...
@@hazamentok991 Ez még nem hadarás, inkább a TV- és rádió-bemondók beszélnek túl lassan. De itt, a YT-on is akad elég sok filmecske, amelyiknek a bemondója olyan lassú, mintha benarkózott volna. Ébren kell lenni az efféle műsorok hallgatásakor, nem pedig bóbiskolni.
Minél tudatlanabb az ember anál kőnnyebb átverni. A kormányok valószínüleg ezt nagyon jól tudják. Illetve a kereszténység is elégetett egy csomó kőnyvet valószínüleg ha nem égetik el azokat a kőnyveket sokkal fejletebb társadalomban élnénk.
Pont fordítva. Min(dn)él több diplománk van és min(dn)él több évtizedig büfögtük fel "belterjes tudósok", "szakemberek" nyomtatott sületlenségeit (rákérdezések és ráébredések nélkül!) annál nagyobb az esély, hogy önálló gondolkodásra és kísérletezésre KÉPtelen egyedként éljük le ingerszegény életünket...- holmi kialvatlan bérrabszolgaként valami multi hangárjában és/vagy más kényszer-foglalkoztatóban, figyelem-elvonóban!
@@palostrend Ahhoz, hogy érdemileg képes legyél rákérdezni, alaposan ismerned kell a szakterületet, különben a rákérdezésed is marhaság lesz. Hogy tudnál mondjuk egy értelmes kvantumfizikai kérdést feltenni ismeretanyag nélkül. Azt mondanák, hogy kedves leendő kolléga, a megfelelő matekismerettel fel se tette volna eme kérdést, hiányában meg a választ sem fogja érteni, tán menjen vissza a középiskolába ráadásozni. Mivel történelmi kérdésekhez sokak szerint nem kell magasabb tudás, mindenki kész történésznek véli magát, aki megnézett egy jutub videót, pölö a fentit. Napjaink faszbuk és féknyúz netes világában az okosság lineárisan, a hülyeség logaritmikusan terjed, ezért aztán hemzsegnek a laposföldesek, az alternatív történelem hívei, ezósok meg a fszomtudja még kik. Trendivé vált hülyének lenni, nyakunkon az idiokrácia korszaka.
@@bogika98 ...meséli ezt 1 olyan leányzó, aki úgy véli, hogy óránként 1666-al pörög egy felfújt gömbön és majomtól származtatja magát? Végtelenül hiteles és őszinte!!!...:D
érdekes dolgokat szedtél össze, csak éppen több tudományos hiányosságot is, amit fiatal korodnak betudunk! A "400 millió éves számítógép" teljesen egyértelműen egy pénzérme-halom, amiből már igen sokat találtak világszerte (pont ugyanígy néznek ki). A fémek különböző Ph értékű talajokban igen különbözőképpen korrodálnak. Amit a képen látunk, láthatóan nem túl régi, vélhetően 700-1000 év között van maximum. De semmiképpen sem 400 millió éves! :) de hajrá, csak így tovább! A korral jön majd még egy csomó tudás is, és sokkal jobb leszel!
Erről a videóról az jutott eszembe, mikor egy lelkipásztor arról beszélt, hogy az Ószövetség eredeti nyelven nem úgy kezdődik, hogy "A föld kietlen és puszta volt..." hanem, "A föld kietlen és puszta lett..."! Vagyis, volt előttünk is élet, amiről semmit nem tudunk, de ha a Bibliának hiszünk, le fog járni a föld "szavatossága" amikor Isten "feltekeri majd, mint egy papírlapot" és mindent elpusztít rajta... Aztán valószínűleg újra létrehoz egy másik emberiséget, ki tudja mi már hányadik verzió vagyunk... Nem feltétlenül hiszek el mindent ami a Bibliában van, talán a halálunk után megtudunk többet a miértekről. Erről ez jutott eszembe: Két magzat beszélget. Te hiszel a születés utáni életben? Lehet mi is így vagyunk, ez csak az életünk első lépcsőfoka és a halál amitől annyira félünk, vezet át az igazi létezésbe/életbe...
a holdon nem víz van csak egy kék folt amit kéknek látunk ugyebár mert sohasem éri a napfény ezáltal folyton sötéten marad és ezért látjuk kéknek szóval nem víz van a holdon!!!🤣
@@zsoltunger5461 Ki mondta hogy a magyarázattal van bajom? Szokás szerint összeszedett és értelmes, azzal nincs baj. Csak szerintem (+18 ember szerint) kicsit gyorsan mondta
Tisztelt Paxel. Ha választ szeretnél a videoban feltett talányokra, akkor nagyon szívesen segítek neked. Ám készülj fel, a válaszok több ajtót nyitnak ki benned, mint amit becsuknának.
Értem én a poént, értékelem is, de speciel nálunk kifogástalan állapotban van a harminc éves ikeás konyhabútor, meg pár ez-az. Ráadásul egyből össze is passzoltak. Valszeg azóta romlott a minőség. A történelem meg egy puzzle, aminek elég sok darabja elveszett.
Meglehet, hogy a Föld és maga az Univerzum az egész egy időhurok. Mindig újraindul. Eltűnik és megjelenik. Ez az én elképzelésem. Hallottál már Paxel a 3 MILLIÁRD éves nukleáris atomreaktorról? Én is szeretem ezeket a kérdéseket boncolgatni.
@@bertalandarkprince8361 van ido. Csak az ido mint olyan, nem egyseges senkinek. Nyugalomban levo testnek az ido gyorsabban telik. Mozgasban levo testnek, annal lassabban, minel gyorsabban halad. Teny!
@@janosvarga3527 Gratulálok a szélles látásodhoz.Az idö az egy emberi be határozás meg fogalmazás.De ha te szerinted van idö a természetbe akkor adok egy kosorat és szedjél nekem 3kg idöt és ne gyere nekem ilyen infatilis médiából szedet szarságokal
@@bertalandarkprince8361 Amíg ezt leírtad, utaztál térben és időben. Az időt mióta mérik kg-ban? A kosár, a kg mind emberi megfogalmazás, behatározás. Az idő relatív, ez tény. Viszont az is tény, hogy sok esetben, emberi viszonylatokban az idő fogalma kvázi értelmét veszti.. valami ilyesmire gondoltál, ha jól sejtem.
@@lewas91 szerinted mire irtam hogy szedjen pár kg- ot ???????? Keres valami más hibát mint általába a nép csoportod szokot pl helyes irás stb és erigy visza nézni N-geot vagy Discoverit
Drágák már régóta követem, hősünk munkásságát.... mégis sok komemtett nem olvastam. Lehet sőt valószínű már érkezett válasz erre a kérdésre aki teheti viszont kérem reagáljon!!! Paxel szinte összes videóját alatt ,van egy aláfestő zene a végén ami engem iszonyúan megnyugatt, egyszerűen imádom!!! Ha saját szerzemény azért, ha pedig csak egy felhasználas is csodás! Kérem aki teheti és érdemben tudd erre választ, tegye meg, őt nem zaklatnám ezzel!! Előre is köszönöm és maradok tisztelettel 👌😘😊
Ezek nagyon rejtéjesek de az a "számítógép" vagy valami más szerkezetet hogy tudhadtak meg csinálni mert az nagyon bonyolultan nézett ki és a többi is misztikus és Te vagy a legjobb 😁
A dinoszauroszokról csak annyi a véleményem, hogy különböző népek meséiben, mondáiban megtalálható "sárkányok" valós tapasztalat által kerültek az adott népcsoportok mondakörébe.
Mert így tantították? ...És ennyi kész SLUSSZ... " ...Tűzoltó leszel , vagy katona,aludjelszépenkisbalázs..Ugye?..." ..El KELL fogadni, bármit is,legyen az történelem ,amit úgy hazudnak máig, össze-vissza,hogy már belegabajodtak. Vagy a vallás, amiről szintén inkább no komment és stb.. Mert a "tisztelt tanárok tudósok "mondanak,hazudnak dolgokat,most na tiszt .A kevés még EMBERI kivételnek?...NA MINDEGY , részemről. Igaz, eleve őket is úgy tanítják ,képzéseken és a legtöbb helyen,hogy már a hazugságokat tömik bele,Mindeütt egy fajtát másképpen ,de mindig ugyanazt a "képletet" , sémát,mert kész így jó lesz a tanítványoknak, és a leendő esetleg aki tanár akar majd lenni tanítóknak úgymond,.Aki éber az máig másképpen tanít, na nem ebben az országban,ha igen ,nagyon kevés helyen,mert akkor már is rovás lesz sőt sok helyen munkavesztés..Csak mert IGAZÁBÓL, IGAZAT AKART,AKARNAK TANÍTANI..... .Engem a téma ,nem lepett meg mert nem,... Nem bontom tovább a miérteket.Nincs értelme-részemről..DE nagyon jó munka ,ez nem kérdéses. A videósnak pedig üzenem ,így tovább.
@@palfalvi101 Értem a cinizmust/ iróniát , de azért lecsapom a labdát , amit Ön, így fel sem dobott. Ateista vagyok, mondjam így , de köszönöm szépen ezt a sokat mondó,igen sok érvekkel teli feleletet . "Visszadom" Önnek , az "ament" .A placebo ,még az irányítható embereken hat,ha ugyan, lényegében semmit nem csinál. Tettek által létezik "csoda" ,de ez már egy másik ,IGAZ érvekkel teli sztori lenne,amivel nem óhajtok nyilatkozni többé senkinek sem már.
A legendák és mítoszok alapszanak valamin. Mostanság nincs is konkrét új “lény/szörny” amit kitalálnak minden játékban, filmben, sorozatban, videóban, és történetben a régi legendák vagy azok konbinációi vannak.
Szuper volt a videó, de te adtad az ötletet. A bermuda háromszögről is csinálhatnál egy videót. Tudom hogy rengeteg minden van ezzel a témával, de én a te videódat szeretném! :)
Paxel te azon csodálkozol hogy ezek nincsenek benne a Töri könyvekben, miközben még mindig a finnugor elméletet tanítják a Magyar honfoglalással kapcsolatban úgy hogy többször is bizonyították hogy az egész csak kitaláció vagy legalábbis nagyon kicsi része valóság.
El tudnék képzelni olyan videót hogy a zene hogyan hat az emberi pszihére, betegségekre. Imádom a videóidat!! :) UI:Gyönyörű volt az alatta lévő dallam! 💙
A zene akkor gyógyít, ha egy bizonyos frekvencián szól. Mondjuk ezt nem én mondom, hanem videót láttam a csatornán. Hogy ugyan az a zene egy frekvencián rombol vagy nincs hatása, míg egy más frekvencián, hullámhosszon gyógyít.
jól szerkesztett videó.....érdekes ,kevesek által elfogadott múlt emlékei , amelyek a jövőbe mutatnak ..... elfog jönni az idő mikor vissza fognak térni AZOK , akik a múlt emlékeit hátrahagyták . / 0 Rh- /...................
Most elképzeltem, ahogy megpróbálja kimagyarázni magát hogy ő csinálta az Ica köveket aztán a nyomozásért felelős rendőr megtalálja ezeket amiket a videó mutatott. Itt ér össze a hokirulett és a régészet kategóriája. :D Egyszer kellene egy olyan rész, ahol a hokizóknak megmutatod az Ica köveket és hogy van-e közük ehhez a civilizációhoz ami ezeket csinálta.
Nagyon jó videó! Ezt vártam már! Profi vagy :) Viszont, 8:14-nél, mi az az ábrázolás? Ott középen felül. Egy emberi alak, fogja jobb kézzel a másik derekát, bal kézzel a fejét félreérthető pózban, és mindkettőnek pénisze van :O Nem semmi... :D
-Az Ica kövek, az emberek készítéséről,vagy gyártásáról szól. (Rajzos ,ábrás ,sorozat) Megtalálás után gyorsan rákényszerítették a megtalálóra,hogy hamisítvány. A hamisító, fogorvosi fúróval hamisította a képeket.D? (A megtaláló polgári foglalkozása volt a fogorvos.) Később más tudósok is megvizsgálták a megtalált tárgyakat. Honnan szerezte a Fogorvos a millió éves köveket,hogy pont azokra rajzoljon?A történtek után lett ismert,hogy csak úgy engedték el a rendőrök a megtaláló Fogorvost,ha aláírja,hogy Ő készítette! D?D? Ezzel még nincs vége! A rajzos ,képes ,ábrázolás, az régi korok orvosi könyve! Vérátömlesztés a kőkorszak előtt.Vércsoportok ismerete,és különböző műveletek ismertetése,amit majd később a modern korban ismerhetnek meg az emberek! Embrió beültetés,és gén sebészeti ismeretek.(Furcsa kinézetű sebész orvosok.) Nem véletlen ,hogy a megtaláló,jó szándékú embert,gyorsan elzárták ,a megmagyarázhatatlan ábrás kövekkel együtt! De több ilyen furcsa és megmagyarázhatatlan lelet is van a Föld történeti idők előtt lehetett! (Lűdájt) kövek! Orvosi eszközök,és sebész szerszámok a kőkorszak előtti időkből! D? Gyorsan rá mondták,hogy téved a tudós,aki a kort meghatározta! D? De a képek,mind kikerültek ide a You Tube videókba! D?D?
Pl. ázsiai mitológia tele van effélékkel, de a többi is - talán csak átvették egymástól. Az emberiség kitűnően ért a fajírtáshoz, így szerintem simán lehetséges akkor élt, de már kihalt "dinószerű" fajok jelenléte. Lásd: ma is élő komodói varánusz/"óriásgyík"/"sárkány".. :)
Annál a képnél pont nem fejlett civilizációról volt szó :D plusz egy mocsárról beszélünk ami annó vizes terület volt szóval lehetett akár part vagy fürdőhely pár százezer éve.
Az öltözet nem feltétlenül vethető össze a tudatszinttel. Egyébként egészségesebb mezitláb járni mint cipőben, nincs akkora mozgásszervi deformitás. De ha már itt tartunk... Mi hiába járunk nike-ba,a fele bolygót ki lehetne dobni a kukába, mert csak agymosottak,önálló gondolkodásra nem képes emberek,akiknek ha azt mondod a pirosra hogy kék, akkor el is hiszik.
Szia Paxel. Kérlek Szépen csinálj még egy JÓ HOSSZÚ OPARTOS videót. Amiben benne van,a még eddig be nem mutatott Opart tárgyak nagy része. Ha elkészíted Nagyon Szépen Köszönöm,ha nem akkor pedig Köszönöm ezt a videót.
Én még egynek hozzácsapnám a damaszkuszi acélt. Azon kívül, hogy királyul néz ki, mai technológiával az okosok képtelenek előállítani. Még az is kisült, hogy több ezer éves koruk ellenére nanocsövek vannak bennük, tehát minden alkalommal, mikor találunk valamit, az több kérdést szül. Ez az első videó, amit tőled látok, és ne haragudj, nem beszólni akarok, mert érdekeseket mondasz, és tetszik a téma, de nagyon-nagyon hadarsz, ami engem például ki tud dobni az élményből.
@@eviahun Énok könyve, ami az ortodox biblia része ma is. Milyen érdekes ők is keresztények, mégis benne hagyták, viszont kivették a gyehennát a tisztító tüzet, ami egyébként is egy teológiai kitaláció. 😀😀😀
Na ilyen videókra vevő vagyok bármikor :D . Csak ne hadard el ennyire gyorsan :D Viszont érdekes dolgok és szeretem ezeknek a határait feszegetni. Én azt gondolom, ha a Föld valóban 4 milliárd éves, az olyan kurvasok idő, hogy számtalan civilizáció megfordulhatott már ezen az égitesten sőt tovább megyek, akár fejlődhetett annyira, hogy elhagyták ezt a bolygót és valójában,ha léteznek "földönkívüliek" azok nem biztos, hogy földönkívüliek,hanem valamikor itt éltek és néha visszatérnek hozzánk. De ez csak az én teóriám :D
Ismét érdekes dolgokat osztottál meg velünk,bizonyára nem először indul el egy civilizáció a föld történetében.Igy nem meglepő hogy leletek sorát nem tudjuk még meg magyarázni.Az idő,majd mindezt lehetővé teszi.Köszönöm az érdekes videót.
Nagyon szeretem ezeket! És örülök hogy nem csak engem gondolnak “őrültnek” hanem van pár másik ember aki prbál gondolkozni! :)
Nagyon jó témát fogtál meg, kérjük a folytatást!
Paxel kezd olyan lenni mint a history chanel éjjel 😂
Én nézem és eskü olyan mint ősi idegenek mint ha azt látnám
@@dudesos9481 true de gecire adom
@@dudesos9481 kajak😮🤣
Ja,vagy a dunatv
*Ősi Idegeenk doksisorozat feeling. :))*
Nem rég találtam rád és imádom a videóidat!! Egyetlen apró problémám, hogy néha úgy hadarsz, hogy muszáj megállítanom a videót, hogy felfogjam, miket mondtál. 😁
És ha Paxel időutazó a jövőből és próbálja a népnek felnyitni a szemét :D neszek neked összeesküvés elmélet
Vagy ezek szerint a múltból
időutazás nem létezik. Be tudom bizonyítani. Paxelt nem szeretném bántani, nem tehet róla, de emberek által nem értett talányokat, rejtélyeket sorol fel. Olyan ez mintha számolni nem tudó ovodásokat hallgatnék, akik próbálják kiszámolni, mennyi 17 + 29. A videó nagyon tetszett, annak ellenére, hogy sok mindenre ismerem a választ. (Időutazás pl. olyan szinten van, mint amikor egy 60 éves ember megnézi a UA-cam-on a 40 éves tv reklámokat és gondolatban visszamegy az időben.😀) Lapos föld viszont van, úgy hívják, hogy térkép. 😀
Zseniális! Ez a videó egy újabb szög a mainstream történelem koporsójába.
De jó ezekről a témákról magyarul is hallani! Köszönöm az összefoglalót! - Érdemes Móricz János kutatásait is felidézni.
Móricz János!
+1
Nem rossz, és először is respect, h egyáltalán csinálsz egy ilyen videót, de a végére annyira frusztrál már ahogy hadarsz, hogy alig vártam vége legyen.
Ez nagyon érdekes téma volt.
Örülnék ha lenne folytatás... Lehetséges?
Egyébként az összes videód érdekes, jó témákat boncolgatsz, de ez a mostani nálam mindent visz
Egyetértek több ilyet ha lehetne még a piramisokkal foglalkoznál mert derültek mostanság ki újabb rejtélyek köszönjük
Dettó
Ez érdekes téma, remélem lesz folytatás.
ÉN IS SZIVESEN NÉZNÉK MÉG ILYENEKET
a márki egy sátán !!!
Köszönöm Paxel, hogy megosztottad velünk!
Élvezhetőbb lenne, ha egy picit lassítanál a hadarásodon!! 🤔
Amúgy érdekes a téma, köszi a feltöltést.
Tul hadar sajna akármilyen szuper dolgokat mond számomra élvezhetetlen. Tudat alatt bizonyitani akatja a tudását....Azt jól tudjuk.. de nincs értelme ...
@@hazamentok991 Nekem sose tűnt fel hogy hadarna. De lehet azért mert gyors gondolkodású ember vagyok így gyorsan értelmezem az információkat is.
@@hazamentok991 Ez még nem hadarás, inkább a TV- és rádió-bemondók beszélnek túl lassan.
De itt, a YT-on is akad elég sok filmecske, amelyiknek a bemondója olyan lassú, mintha benarkózott volna.
Ébren kell lenni az efféle műsorok hallgatásakor, nem pedig bóbiskolni.
Lehet állítani a sebességen.
@@chosenone2215 köszi a tippet, de telefonon is?
Nem találom...🤔😁
Nagyon tetszik a videó tartalma! Sokat veszít a hadaró beszéddel... bár a lényeg a fontos, ahhoz gratulálok!
Minél tudatlanabb az ember anál kőnnyebb átverni. A kormányok valószínüleg ezt nagyon jól tudják. Illetve a kereszténység is elégetett egy csomó kőnyvet valószínüleg ha nem égetik el azokat a kőnyveket sokkal fejletebb társadalomban élnénk.
Pont fordítva. Min(dn)él több diplománk van és min(dn)él több évtizedig büfögtük fel "belterjes tudósok", "szakemberek" nyomtatott sületlenségeit (rákérdezések és ráébredések nélkül!) annál nagyobb az esély, hogy önálló gondolkodásra és kísérletezésre KÉPtelen egyedként éljük le ingerszegény életünket...- holmi kialvatlan bérrabszolgaként valami multi hangárjában és/vagy más kényszer-foglalkoztatóban, figyelem-elvonóban!
@@palostrend Ahhoz, hogy érdemileg képes legyél rákérdezni, alaposan ismerned kell a szakterületet, különben a rákérdezésed is marhaság lesz. Hogy tudnál mondjuk egy értelmes kvantumfizikai kérdést feltenni ismeretanyag nélkül. Azt mondanák, hogy kedves leendő kolléga, a megfelelő matekismerettel fel se tette volna eme kérdést, hiányában meg a választ sem fogja érteni, tán menjen vissza a középiskolába ráadásozni. Mivel történelmi kérdésekhez sokak szerint nem kell magasabb tudás, mindenki kész történésznek véli magát, aki megnézett egy jutub videót, pölö a fentit. Napjaink faszbuk és féknyúz netes világában az okosság lineárisan, a hülyeség logaritmikusan terjed, ezért aztán hemzsegnek a laposföldesek, az alternatív történelem hívei, ezósok meg a fszomtudja még kik. Trendivé vált hülyének lenni, nyakunkon az idiokrácia korszaka.
@@bogika98 ...meséli ezt 1 olyan leányzó, aki úgy véli, hogy óránként 1666-al pörög egy felfújt gömbön és majomtól származtatja magát? Végtelenül hiteles és őszinte!!!...:D
@@khronhun A héberre gondolsz khron bácsi?...:D
@@khronhun Nocsak. Kissé erőltetve (m)agyarkodsz és "OKítasz" hunul...:O
Nagyon okos és jó témájú tartalmas csatorna nálam beelőzte a többit! 👏👏👏
érdekes dolgokat szedtél össze, csak éppen több tudományos hiányosságot is, amit fiatal korodnak betudunk! A "400 millió éves számítógép" teljesen egyértelműen egy pénzérme-halom, amiből már igen sokat találtak világszerte (pont ugyanígy néznek ki). A fémek különböző Ph értékű talajokban igen különbözőképpen korrodálnak. Amit a képen látunk, láthatóan nem túl régi, vélhetően 700-1000 év között van maximum. De semmiképpen sem 400 millió éves! :) de hajrá, csak így tovább! A korral jön majd még egy csomó tudás is, és sokkal jobb leszel!
Ügyes vagy nagyon sokat fejlödtél, gratulálok nagyon érdekes mindegyik videó 👋
érdekes témaköröket szoktál felhozni Remélem még egy jó darabig fogod csinálni
Nagyon érdekes okfejtések ,s valóban sok sok mindent nem tudunk az emberiség múltjáról !
Na, ez az első videó, amiben nem találtam kifogásolni valót. :D
Viccet félretéve: tényleg jól sikerült. Köszönöm! :)
Nagyon jó témát találtál. Köszönöm neked,puszi :-)
Ki vagy te nekije, hogy ennyire tudod a tutti? :) :)
A dodekaédereket szövésre használták régen (múzeumi rejtélyekben volt)
Köszönöm a videót, nagyon érdekes.
Már nagyon vártam egy ilyen fajta videót. Benned sosem csalódok Paxel!😊
Erről a videóról az jutott eszembe, mikor egy lelkipásztor arról beszélt, hogy az Ószövetség eredeti nyelven nem úgy kezdődik, hogy "A föld kietlen és puszta volt..." hanem, "A föld kietlen és puszta lett..."! Vagyis, volt előttünk is élet, amiről semmit nem tudunk, de ha a Bibliának hiszünk, le fog járni a föld "szavatossága" amikor Isten "feltekeri majd, mint egy papírlapot" és mindent elpusztít rajta... Aztán valószínűleg újra létrehoz egy másik emberiséget, ki tudja mi már hányadik verzió vagyunk...
Nem feltétlenül hiszek el mindent ami a Bibliában van, talán a halálunk után megtudunk többet a miértekről.
Erről ez jutott eszembe: Két magzat beszélget. Te hiszel a születés utáni életben?
Lehet mi is így vagyunk, ez csak az életünk első lépcsőfoka és a halál amitől annyira félünk, vezet át az igazi létezésbe/életbe...
Meséltél az ufókkal kapcsolatos nagy bejelentésekkel. Először víz a holdon. Most meg vándorló fémlap.
a holdon nem víz van csak egy kék folt amit kéknek látunk ugyebár mert sohasem éri a napfény ezáltal folyton sötéten marad és ezért látjuk kéknek szóval nem víz van a holdon!!!🤣
@@glds. mi nem vicces te?😌
@@glds. onnan,hogy apukàm csillagàsz és neki van egy profi ismerőse aki mondta😌😘
@@glds. higgy amit akarsz de az az igausàg amit mondok és nem "csillagàsz"hanem csillagàsz😌😘😘
@@glds.ért az is
Paxel nagyon daráltad a szöveget, legközelebb kicsit lassíts le!
Semmi baj nincs vele ahogyan elmagyarázza
@@zsoltunger5461 Ki mondta hogy a magyarázattal van bajom? Szokás szerint összeszedett és értelmes, azzal nincs baj. Csak szerintem (+18 ember szerint) kicsit gyorsan mondta
ha a kép jobb felsö sarkában a három pontra kattintassz, akkor a menüben le tudod lassitani a sebességet...
Igen. Nagyon hadartál sajnos.
Attól függetlenül jó lett
Köszi a videót érdekes volt szép munka!
Tisztelt Paxel. Ha választ szeretnél a videoban feltett talányokra, akkor nagyon szívesen segítek neked. Ám készülj fel, a válaszok több ajtót nyitnak ki benned, mint amit becsuknának.
A történelem olyan mint egy ikeás bútor nem minden része passzol össze 😂😂
Juhuhuj de vicces volt
@@patrikesdani6959 tudom🤣
🤣Hát ja🤣🤣
@@patrikesdani6959 jó tudom hogy irónia volt na
Értem én a poént, értékelem is, de speciel nálunk kifogástalan állapotban van a harminc éves ikeás konyhabútor, meg pár ez-az. Ráadásul egyből össze is passzoltak. Valszeg azóta romlott a minőség. A történelem meg egy puzzle, aminek elég sok darabja elveszett.
Meglehet, hogy a Föld és maga az Univerzum az egész egy időhurok. Mindig újraindul. Eltűnik és megjelenik. Ez az én elképzelésem.
Hallottál már Paxel a 3 MILLIÁRD éves nukleáris atomreaktorról? Én is szeretem ezeket a kérdéseket boncolgatni.
Az idö szót felejsd el az csak meg fogalmazás fogalmazásba meg utazni nem lehet .
@@bertalandarkprince8361 van ido. Csak az ido mint olyan, nem egyseges senkinek. Nyugalomban levo testnek az ido gyorsabban telik. Mozgasban levo testnek, annal lassabban, minel gyorsabban halad. Teny!
@@janosvarga3527 Gratulálok a szélles látásodhoz.Az idö az egy emberi be határozás meg fogalmazás.De ha te szerinted van idö a természetbe akkor adok egy kosorat és szedjél nekem 3kg idöt és ne gyere nekem ilyen infatilis médiából szedet szarságokal
@@bertalandarkprince8361 Amíg ezt leírtad, utaztál térben és időben. Az időt mióta mérik kg-ban? A kosár, a kg mind emberi megfogalmazás, behatározás.
Az idő relatív, ez tény. Viszont az is tény, hogy sok esetben, emberi viszonylatokban az idő fogalma kvázi értelmét veszti.. valami ilyesmire gondoltál, ha jól sejtem.
@@lewas91 szerinted mire irtam hogy szedjen pár kg- ot ???????? Keres valami más hibát mint általába a nép csoportod szokot pl helyes irás stb és erigy visza nézni N-geot vagy Discoverit
Tetszik, kedvenc téma, szeretem, hogy nem lassan beszélsz 😉
Nagyon tetszett! Gratulálok ! Az aranygyapjú legendája is érdekes, ha kicsit megkaparjuk!
Hát kérem ez egy jó kis videó volt,köszönöm a feltöltést!
Köszönöm szépen. Nagyon tetszett
Drágák már régóta követem, hősünk munkásságát.... mégis sok komemtett nem olvastam.
Lehet sőt valószínű már érkezett válasz erre a kérdésre aki teheti viszont kérem reagáljon!!!
Paxel szinte összes videóját alatt ,van egy aláfestő zene a végén ami engem iszonyúan megnyugatt, egyszerűen imádom!!!
Ha saját szerzemény azért, ha pedig csak egy felhasználas is csodás!
Kérem aki teheti és érdemben tudd erre választ, tegye meg, őt nem zaklatnám ezzel!!
Előre is köszönöm és maradok tisztelettel 👌😘😊
Nem kapcsolódik a videóhoz. De nagyon sokat fogytál🥰 legalábbis úgy látszik ebben a videóban😇
Biztos hogy volt fejlett civilizáció, és mobiltelefont használtak, ha nem így lett volna már találtak volna vezetékeket! :)
Minden volt van és lesz,és a mult a jövõnk s forditva
Viccnek, gondolatjátéknak jó.
Ezek nagyon rejtéjesek de az a "számítógép" vagy valami más szerkezetet hogy tudhadtak meg csinálni mert az nagyon bonyolultan nézett ki és a többi is misztikus és Te vagy a legjobb 😁
Szuper videó volt ,nagyon érdekes az biztos .
nagyon érdekesek a témák! követlek már régóta, mindig megnézem az új videókat! csak így tovább Paxel!
Nagyon tetszik hogy intelligensen beszelsz, szepen mondod el az informaciot. Hajra! :)
A dinoszauroszokról csak annyi a véleményem, hogy különböző népek meséiben, mondáiban megtalálható "sárkányok" valós tapasztalat által kerültek az adott népcsoportok mondakörébe.
A dinoszauruszok nem többszáz millió éve, hanem kb. 65,5 millió éve pusztultak ki!
Mert így tantították? ...És ennyi kész SLUSSZ...
" ...Tűzoltó leszel , vagy katona,aludjelszépenkisbalázs..Ugye?..."
..El KELL fogadni, bármit is,legyen az történelem ,amit úgy hazudnak máig, össze-vissza,hogy már belegabajodtak. Vagy a vallás, amiről szintén inkább no komment és stb..
Mert a "tisztelt tanárok tudósok "mondanak,hazudnak dolgokat,most na tiszt .A kevés még EMBERI kivételnek?...NA MINDEGY , részemről. Igaz, eleve őket is úgy tanítják ,képzéseken és a legtöbb helyen,hogy már a hazugságokat tömik bele,Mindeütt egy fajtát másképpen ,de mindig ugyanazt a "képletet" , sémát,mert kész így jó lesz a tanítványoknak, és a leendő esetleg aki tanár akar majd lenni tanítóknak úgymond,.Aki éber az máig másképpen tanít, na nem ebben az országban,ha igen ,nagyon kevés helyen,mert akkor már is rovás lesz sőt sok helyen munkavesztés..Csak mert IGAZÁBÓL, IGAZAT AKART,AKARNAK TANÍTANI.....
.Engem a téma ,nem lepett meg mert nem,... Nem bontom tovább a miérteket.Nincs értelme-részemről..DE nagyon jó munka ,ez nem kérdéses.
A videósnak pedig üzenem ,így tovább.
@@erikasoos6203 Amen.
@@palfalvi101 Értem a cinizmust/ iróniát , de azért lecsapom a labdát , amit Ön, így fel sem dobott.
Ateista vagyok, mondjam így , de köszönöm szépen ezt a sokat mondó,igen sok érvekkel teli feleletet . "Visszadom" Önnek , az "ament" .A placebo ,még az irányítható embereken hat,ha ugyan, lényegében semmit nem csinál.
Tettek által létezik "csoda" ,de ez már egy másik ,IGAZ érvekkel teli sztori lenne,amivel nem óhajtok nyilatkozni többé senkinek sem már.
@Tamás Gonda ????????
Nem tudom.
Tudom mit keresel!Van még ilyen!
A legendák és mítoszok alapszanak valamin. Mostanság nincs is konkrét új “lény/szörny” amit kitalálnak minden játékban, filmben, sorozatban, videóban, és történetben a régi legendák vagy azok konbinációi vannak.
Természetesen ilyen esetekben eszünk ágában sincsen kételkedni a kormeghatározás módszereiben és eredményeiben ! :)
Nagyon igazad van, rejtegetik elolunk az igazsagot, a tankonyvekben aki feltetel nelkul hisz az nem gondolkodik jok a videoid grat
Kedves Paxel! Köszönöm,hogy felíratoztad némely videódat! Ha,tudsz olyan lejátszót ami magyarúl felíratoz magyar videót,azt megköszönöm!
az a Hans Zimmer szam az egyik kedvencem. pacsi pakszel
Szuper videó! Köszi!
Szuper volt a videó, de te adtad az ötletet. A bermuda háromszögről is csinálhatnál egy videót.
Tudom hogy rengeteg minden van ezzel a témával, de én a te videódat szeretném! :)
ez a kedvenc témám! köszönöm Paxel!
4.5 milliárd év. Elvileg ennyi idős a föld. Tényleg mi lennénk az első civilizáció? Nem hinném..
Jogos felvetés
f*cking 4,5 milliard ev! Biztos nem mi vagyunk az elso civilizacio
Legalább is ennyi tanítanak!
Vagy csak elszámolta valaki...
@@zsigmond1380 999999%hogy nem mi vagyunk az elsők!
Jól sikerült videó,köszi.A hadarásod szinte érthetetlen,kár érte.
Ismét de jó téma, nagyon izgalmas volt, köszi!
A dinóknál bemutathattad volna az angkorban oszlopba faragott növényevő dínót is amit ma is létező faragott állatokkal együtt ábrázoltak.
Paxel te azon csodálkozol hogy ezek nincsenek benne a Töri könyvekben, miközben még mindig a finnugor elméletet tanítják a Magyar honfoglalással kapcsolatban úgy hogy többször is bizonyították hogy az egész csak kitaláció vagy legalábbis nagyon kicsi része valóság.
El tudnék képzelni olyan videót hogy a zene hogyan hat az emberi pszihére, betegségekre.
Imádom a videóidat!! :)
UI:Gyönyörű volt az alatta lévő dallam! 💙
A zene akkor gyógyít, ha egy bizonyos frekvencián szól. Mondjuk ezt nem én mondom, hanem videót láttam a csatornán. Hogy ugyan az a zene egy frekvencián rombol vagy nincs hatása, míg egy más frekvencián, hullámhosszon gyógyít.
Orommel nezlek,Ami a gyors beszedet illeti,en szeretem,merit nagyon sok informații belefer!
jól szerkesztett videó.....érdekes ,kevesek által elfogadott múlt emlékei , amelyek a jövőbe mutatnak ..... elfog jönni az idő mikor vissza fognak térni AZOK , akik a múlt emlékeit hátrahagyták . / 0 Rh- /...................
Megint egy alapos szuper vidi!!! :)
aZ ILYEN VIDEOK MINDIG NAGYON ÉRDEKELNEK.
Ne töröggyè semmivel sem!
Nagyon érdekesek a videoid!
És pláne hasznosak!(legalábbis nekem)
Most elképzeltem, ahogy megpróbálja kimagyarázni magát hogy ő csinálta az Ica köveket aztán a nyomozásért felelős rendőr megtalálja ezeket amiket a videó mutatott.
Itt ér össze a hokirulett és a régészet kategóriája. :D
Egyszer kellene egy olyan rész, ahol a hokizóknak megmutatod az Ica köveket és hogy van-e közük ehhez a civilizációhoz ami ezeket csinálta.
Igen jó a csatornád! :-)
az a hang amikor bejön az instagramod mindig megijeszt
,,A piramisok titkainak leleplezése-az eredeti"
Ha még ezt nem láttad akkor kérlek nagyon kérlek nézd meg nem csak a kedvemért. PLS Paxel.😪😪
Nagyon jo kis vidi volt.imàdlak dili.😉
Nagyon jó videó! Ezt vártam már! Profi vagy :) Viszont, 8:14-nél, mi az az ábrázolás? Ott középen felül. Egy emberi alak, fogja jobb kézzel a másik derekát, bal kézzel a fejét félreérthető pózban, és mindkettőnek pénisze van :O Nem semmi... :D
A bal alsó sarokban pedig orális szex látható. Nagyban folyt a Szájerezés már a történelem előtti időkben is...
-Az Ica kövek, az emberek készítéséről,vagy gyártásáról szól. (Rajzos ,ábrás ,sorozat) Megtalálás után gyorsan rákényszerítették a megtalálóra,hogy hamisítvány. A hamisító, fogorvosi fúróval hamisította a képeket.D? (A megtaláló polgári foglalkozása volt a fogorvos.) Később más tudósok is megvizsgálták a megtalált tárgyakat. Honnan szerezte a Fogorvos a millió éves köveket,hogy pont azokra rajzoljon?A történtek után lett ismert,hogy csak úgy engedték el a rendőrök a megtaláló Fogorvost,ha aláírja,hogy Ő készítette! D?D? Ezzel még nincs vége! A rajzos ,képes ,ábrázolás, az régi korok orvosi könyve! Vérátömlesztés a kőkorszak előtt.Vércsoportok ismerete,és különböző műveletek ismertetése,amit majd később a modern korban ismerhetnek meg az emberek! Embrió beültetés,és gén sebészeti ismeretek.(Furcsa kinézetű sebész orvosok.) Nem véletlen ,hogy a megtaláló,jó szándékú embert,gyorsan elzárták ,a megmagyarázhatatlan ábrás kövekkel együtt! De több ilyen furcsa és megmagyarázhatatlan lelet is van a Föld történeti idők előtt lehetett! (Lűdájt) kövek! Orvosi eszközök,és sebész szerszámok a kőkorszak előtti időkből! D? Gyorsan rá mondták,hogy téved a tudós,aki a kort meghatározta! D? De a képek,mind kikerültek ide a You Tube videókba! D?D?
Lasssabbbaaan!😊
Ha már ennnyit említetted legyen videó arrol, hogy mit illik tudni és mit kellene megtudni az átlag embernek
Like ha egyetértetek
Nekem nagyon tetszik az osszes video teret ad kepzeletnek es meg sorolhatnam minek koszonom
600! Érdekes volt!
👍🏾sok ilyet még!
Ezaz új video!!!👍👍👍
Én már sokszor gondolkoztam azon, a sárkányok legendái és a dinoszauruszok nem függenek-e össze. Ki tudja... :D
Pl. ázsiai mitológia tele van effélékkel, de a többi is - talán csak átvették egymástól. Az emberiség kitűnően ért a fajírtáshoz, így szerintem simán lehetséges akkor élt, de már kihalt "dinószerű" fajok jelenléte. Lásd: ma is élő komodói varánusz/"óriásgyík"/"sárkány".. :)
Piri Reisz térképe az egyik ilyen kedvencem....hiányzott innen...
Bizony
Yeah, PAXI, rajongok!
Találtak olyan ősembert akinek golyó ütötte lyuk van a koponyáján . És nem értik ,hogy hogyan lehet ez. :)
Egy fontos kerdes! Ha olyan fejlettek voltak miert jartak mezitlab?!?!??!?
hogy erösödjön a sarkuk.
Annál a képnél pont nem fejlett civilizációról volt szó :D plusz egy mocsárról beszélünk ami annó vizes terület volt szóval lehetett akár part vagy fürdőhely pár százezer éve.
Miért ki tanitota neked hogy egy fejlet civilizácio legaláb egy évbe egyszer nem mászkál cipö nélkül?? Jézusom gratula .
Az öltözet nem feltétlenül vethető össze a tudatszinttel.
Egyébként egészségesebb mezitláb járni mint cipőben, nincs akkora mozgásszervi deformitás.
De ha már itt tartunk...
Mi hiába járunk nike-ba,a fele bolygót ki lehetne dobni a kukába, mert csak agymosottak,önálló gondolkodásra nem képes emberek,akiknek ha azt mondod a pirosra hogy kék, akkor el is hiszik.
Ebben 100% igazad van és szerintem nem a felle agy mosott ha nem 85%
Mert sokkal több a világ, mint amit mi látunk és tudunk!!!
Jó lett
Megtudhadtuk agytol, hogy egy belso egesu motor es egy szamitogep nagyon hasonloan nez ki. Ertem 😂
2:10 Annyira hadarsz, hogy egy szót se értettem!
Figyu Mán!! Valakinek feltűnt,hogy az egyik kövön a Nazca vonalak mintái vannak?
A hideg is kirázott, mikor megláttam rajta a majmot, meg a madarat. Főleg, hogy nem emeltéki ki őket a videóban...
csak nem rég akadtam rád, DE IMÁDOM A VIDEÓID!!!! jó látni hogy vannak még akik mernek gondolkodni :)
A dodekaédrek olyanok, mint a jedi holokronok! :D
Szóval az dekodaéderek akár a "földönkívüliek" térképe, földgömbje lett volna?
...vagy akár üzemanyagcella, amely leürítve/kimerítve eldobásra került! Ezért hever szanaszét a nagyvilágban!? Hmm....? Zolipapa
Koszonom szepen
Szia Paxel.
Kérlek Szépen csinálj még egy JÓ HOSSZÚ OPARTOS videót.
Amiben benne van,a még eddig be nem mutatott Opart tárgyak nagy része.
Ha elkészíted Nagyon Szépen Köszönöm,ha nem akkor pedig Köszönöm ezt a videót.
Ez egy nagyon jó videó volt!
8:22 a minták XDD
Remélem lesz kövi rész is Engem nagyon el gondolkoztat. Pacsi paxel
Nem baj az. Én szeretem az ijen videókat. Ha unatkozok téged nézlek MINDIG!!!❤️❤️
Ilyen
Nagyon jó..érdekes..köszi
Én még egynek hozzácsapnám a damaszkuszi acélt. Azon kívül, hogy királyul néz ki, mai technológiával az okosok képtelenek előállítani. Még az is kisült, hogy több ezer éves koruk ellenére nanocsövek vannak bennük, tehát minden alkalommal, mikor találunk valamit, az több kérdést szül.
Ez az első videó, amit tőled látok, és ne haragudj, nem beszólni akarok, mert érdekeseket mondasz, és tetszik a téma, de nagyon-nagyon hadarsz, ami engem például ki tud dobni az élményből.
Az Ószövetség is ír a (dínókról), sárkányokról!
Attól még léteztek!Nem minden mese!:)
SŐT! Az "égből jött ürszekerekről" is.! Tehát jártak itt más lények .
@@hajnalkaharsanyi6415 Ezékiel. Egy bennfelejtett rész. Szerencsére kanonizáláskor a papoknak sejtelmük sem volt arról, hogy milyen lehet egy űrhajó.
Sőt egy vagy 23 féle technikai berendezést is megemlít, robotokat, repülő alkalmatossagokat. Még az újszövetségben is benne felejtették vagy 2 helyen.