Oroszország: ki és mikor lehet Putyin utódja? - Bernek Ágnes
Вставка
- Опубліковано 26 лип 2023
- A Hit Rádió legfrissebb adásában Bernek Ágnes, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ geopolitikai kutatócsoportjának a vezetője nyilatkozott Fekete Rita műsorvezetőnek. Vlagyimir Putyin életére voltak kíváncsiak hallgatóink, ezért részletesen átbeszéltük politikai karrierje kezdetét és a különböző elnöki ciklusainak a tanulságait is. Bernek Ágnes arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes megfigyelni, hogy kik azok az emberek, akik kezdetektől mellette vannak, mert abból a körből nőhet ki az utódja is.
Műsorvezető: Fekete Rita
Szerkesztő: Joób Rhodé
-------------
Fekete Rita vagyok a Hit Rádió szerkesztő-műsorvezetője. Ezen a csatornán a Hit Rádióban már elhangzott közéleti beszélgetések egy fogyaszthatóbb, vágott verzióját tesszük közzé. Előveszünk olyan régebbi interjúkat is, amelyeket vagy nem vagy régebben egy kisebb közönség számára publikáltunk. Emellett készülünk csak ide gyártott műsorokkal is! Elsőként a hetente jelentkező Össztűz c. műsorunk lesz elérthető, melynek állandó vendége Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő.
Munkatársak: Joób Rhodé, Longauer András, Király Tamás
Számomra Bernek Ágnes egy kiemelkedő tehetségű, kivételes egyenisegű fényesen világító fáklya! Továbbra is az egyik nagy kedvencem, bármennyit örömmel tudnám hallgatni az elemzéseit!🤗🌞
Kedves Ágnes!
Nagyon nagy tudású, széles látáskörű és mérhetetlenül szimpatikus embernek tartom Önt, Nem elfogult. Mindig több oldalról világítja meg a dolgokat.Nagyon szépen és választékosan fogalmazza meg a mondandivalóját.
Nem tudom, hogy szokott-e tanácsot adni az államirányításban. Amannyiben nem, ez ellen tennünk kellene valamit! 😊
Te ezeknél i okosabb lehetsz.
0😊😊p
Nem szoktam kommenteket írogatni( nagyon sok ilyen musort hallgatok)de most mindenkepp meg kell dicserni agnest,targyilagos, kozertheto ami nagyon fontos, órakig tudnam hallgatni remelem rita tobbszor meghivja, 🙏👏🙏halas koszonet erte , (es mindig nagyon csinos is😁)ezek az adasok a suru mediamocsokban egy kapaszkodo azok szamara akik a hiteles informaciok utan sovarkoznak. Koszonjuk szepen🙏❤️( termeszetesen ritanak is)
Bernek Ágnes!!!! Köszönöm!
Fantasztikus volt. Azt nem èrtem hogy a fősodratú médiumokban miért nem lehet ilyen objektív és hiteles műsorokat készíteni. Illetve értem hogy miért, a kérdés költői volt. Ezért nem nézek tévét már régóta.
Es igazad is van. Oket masok fizetik
❤ Ez a hölgy egy korrekt Zseni! - Köszönöm az előadást, szuper volt!
+ És a Rita meg nagyon kedves, okos, és türelmes! ❤
Imádom a politizálo nöciket, de nekem sokkal jobb szinezetet mutatna, ha némi idöt szentelne a fözökanálnak is.
@@bluerose-eg8ln
Inkább ön igyon sört, mert a hölgy sokkal okosabb!! 👍
Boldogságomra ismét találkozhattunk a fantasztikus Bernek Ágnessel!Ismételten megállapítható, hogy az ő tudása, csodálatos előadó képessége csaknem egyedülálló!A tüneményes Fekete Rita az abszolút kedvenc, szerencsére több portál is maximálisan igényt tart rá! Imádtam a témát, rendkívül érdekes volt! Hálás köszönet érte! Alig várom a kövekező találkozást mindkettőjükkel!
Zv
y
Z6 z6
L
Nagyon szèpen köszönöm a rengeteg informàciòt. Remek a müsor. ❤ Gratulàlok.
Köszönöm! Ezekből a beszélgatésekből rengeteget lehet tanúlni. Remélem folytatják!
Köszönöm!! Csodálattal, adózom a professzor hölgy minden előadásának!!
Na vagy nem tud semmit vagy sokat hallgat es eltitkolja az igazsagoot
A már megszokott módon, ez a rész is nagyszerű volt! Köszönöm!
Gratulálok!
Még több Bernek Ágnest!
Remek beszélgetés volt!👍😍
Minden szavát élvezet hallgatni Ágnesnek, annyira szépen és szakértően mondja.
Úgy hazudik, tolja a ruszki propagandát, hogy a buta fajtádnak még tetszik is! :D
Vlágyimir Vlágyimiravics Putyin
👍💖
Szergej Viktorovics Lávrov 👍💖
Bernek Ágnes nagyon jól beszélt! 💝
Kedves Rita!
Nagyon szeretem a csatornád! Látszik, hogy tényleg keresed a nagy kuszaságban az igazságot. Remélem még sok-sok megfejtendö kérdésre fogunk általad egy kicsit előrébb jutni.
Köszönjük! 😊
Nagyon jó volt, ismételten!
Bernek Ágnes zseniális
Fantasztikus előadás volt ! Az orosz gondolkodást és néplelket így bemutatni csak így lehet hogy a nagy tudása mellett azonosulni tud a néppel és eltudja mondani , meg is tudja értetni a hallgatósággal !
Köszönöm szépen az előadást. Fantasztikus volt. Oroszország ❤️🇷🇺
Itt éltek a nyakunkon 40évet. Ha ennyire szereted öket költözz Moszkva melletti sáros faluba. Se víz,se csatorna. Apám 56 bán volt sorkatona. Ha nem tanul az anyjátol szlovákul ágyon lövik a Megyeri csárdánál. Rákosi,AVO. Beszolgáltatás hiányzik?
Köszönet! Nagyon értékes műsor! Minden tiszteletem Bernek Ágnesnek!
Gratulálok hölgyek remek volt köszönöm szépen.
Az igaz,h. PUTYIN TÁMADTA MEG UKRAJNÁT,DE HOGYAN GONDOLTA BÁRKI IS,H.AZ Ő CSAVAROS ESZÉN TÚL TUD JÁRNI? A MI VIKTORUNK,UGYAN ILYEN MAGAS TUDÁSUU,VILÁGTUDÁSÚ EMBER, B É K É T AKAR,A SZOMSZÉDOKKAL, T Á R.G Y A L AA S O K O N KERESZTÜL ,AMI HELYES,FRANCBA A FEGYVERRKKEL.BÉKÉT A VILAAGNAK BÉKÉT MINDEN NÉPNEK.
. . ..SZERETEM A FOCIT
Nagyon tetszett a mûsor!
Végre van ahonnan Tanulni" tág szemekkel" ,józan ésszel.
Köszönöm a megosztást.
""Oroszorszagot esz nem eri fel,meter sing nem meri fel.Kulon utakon jar ott a lelek,Oroszorszagban hinni kell "" Irja Tyutcsev koltojuk, ez passzol a professzorasszony oroszokrol mondott velemenyevelNagyszru eloadas!
Isten bizony nekem is epp ez a vers jutott az eszembe. Van egy fuzetem amibe a kedvenc verseimet irtam be, ez is koztuk van!
Proszorszagot esz nem erti, meter, singh spse meri fel. Kulon uton jar ott az elet, Oroszorszagban hinni kell!
Nagyon érdekes volt! Köszönöm szépen.
Köszönöm, lenyűgöző riport lett !
Nagyon jo video volt ez is! Koszonom!🥰
❤Köszönöm a lehetőséget. Értékes ember Ágnes.
Sajnálom, hogy a politikai életben nem vesznek részt az ilyen kvalitású emberek, mint Ágnes. Árad az intelligencia minden mondatából! ❤
A seggnyalás árad csak. Jár a krumpli a néninek 🥔🥔🥔🥔🥔🥔🥔🥔🥔🥔🍟🍠🍟🥔🥔🍟🍠🥔
a politikusok többnyire átlag alatti tudású emberek , messze átlag feletti becsvággyal
@@wanderlewis8552 Es kväloan tudnak hazudni.
Egy politikust sem ismerek aki eltűrne maga melett hasonló kvalitású embereket.
@@janoskantor8940 csak jobbképességű tanácsadókkal veszik körbe magukat
Kedves Ágnes ! Köszönöm szuper elóadás, csodálatos volt!
Kedves Bernek Ágnes, Kedves Rita! Köszönöm ezt a nagyon okos, nagyon érzékeny előadást! Abszolút kiderül belőle, hogy az USA, Nyugat-Európa mennyire nem fogékony arra, hogy a külöböző történelmi utakat járó, más-más "néplélekkel" (kultúrával?) rendelkező országokra nem lehet ráhúzni ugyanazt a demokrácia-klisét, ugyanabba a sztereotípiába belegyömöszölni, mint amit ők akarnának exportálni. Ez nekünk azért szomorú, mert az EU-ban ugyanezzel a problémával küszködünk. Reménytelen, hogy megértsék (nem is akarják), hogy a saját utunkat szeretnénk részben járni. Pedig a "varietas delectat" elv (következményeiben) át nem gondolt változatára hivatkoznak akkor, amikor a tömeges bevándorlást támogatják.
Kellenének nagy formátumú politikusok, akikből most kevés van a Nyugaton. Nem véletlen, hogy a 100 éves Kissingert még mindig tisztelettel fogadják, hogy Orbán Viktor nagyívű, gondolatgazdag tusványosfürdői beszéde hatással van mindenhol, akkor is, ha csak belekötni tudnak.
A putyini vezetést sok bűn terheli, de nagy eredményei is vannak. Lehet, hogy Oroszország mostja, plusz geopolitikai helyzete miatt nagyon rossz lenne (nekik és a térségnek, és ezzel a világnak) , ha amerikai beavatkozással egy, az USA-nak jobban tetsző bábpolitikust segítenének hatalomra (lásd anno Jelcint).
Mégegyszer köszönöm az előadást!
Hülye vagy
@@joepataki9659 Kifejezetten dícséretnek értékelem egy debiltől.
A Hölgy klasszis. Az a sok-sok makogó, őző, stb., stb., nyál nyelő hím nemű be ülhet az iskola padba úgy 5-6 évre, és egy kemény eredményes vizsga után állhat mikrofon elé.
Mi van, ferfigyulolo vagy???
Sz. Bíró Zoltánt érdemes lenne meghallgatni, ezután az 1oldalú putyin ismertetés után.
@@juditkiss7491 Bernek Agnes egy kituno professzor, erdekfeszito eloadasra Putyinrol kizarolag valos tenyeket tartalmazott, ertelmesen, stilusosan, a legmagasabb szinten. Nem tudom ki biro zoltan, de vagy szo szerint ugyanazt mondana, vagy pedig idiota/satanista.
@@juditkiss7491 Ne hasonlítsuk már össze a két előadót! Nem egy kategóriában vannak! De a két riporter sem!
Tökéletes interjú.
Nagytudasu no, sokat tanultam tole ma Bernek Agnes emellett kozvetlen es kedves, nagyon szimpatikus ember. Hivjatok meg maskor is. Nagyon elvezetes ot hallgatni
Nagyon jó müsor volt!
Remek összefoglalás! Köszönöm!
Ok. Egyetértek veletek, ezt hallani kell azoknak, akik, nem "hőbölögnek", tudatlanul ítélkeznek, hanem józanul akarnak gondlkodni,!
Köszi
Hűű de jó volt! Sok mindent megértettem! Nagyon érdekes, lebilincselő volt! Köszönöm szépen
Mese-mese-meskete😃
Kedves Rita!
Köszönöm a remek folytatást. Ezúttal a témára szánt idő is jóval bővebb volt. Érdemes volt kivárni.
Gratulálok!
Nagyon jó összefoglaló.
Köszönöm szépen az előadást,nagy tudású hölgy, fantasztikus volt hallgatni -neézni.
Nagyon jó műsor volt köszönöm ❤❤
Nagyon érdekes volt!
nagyon érdekes előadás
" ki és mikor lehet Putyin utódja? "
Remélem, hogy neki és Orbánnak is a Teremtő hosszú egészséges, boldog életet ad, és így az utódlás kérdése még hosszú ideig nem lesz aktuális.
A Teremtő azért rövidítette le az emberi életidőt a vízözön után,hogy ne tudjon évszázadokra bebetonozódni a gonoszság.A demokrácia arról szól többek között,hogy nem tud egy személy évtizedeken át bebetonozódni a hatalomba,hanem cserélhető,leváltható.A földi hatalom fölött a második ég van és nem Isten valósága.Az e világ fejedelme egy bukott kerub.A földi hatalom körül a gonoszság örvénylik ( igaz ebbe Isten is néha beleszól).Ezért torzítja el az emberi természetet a hatalom,az egyén minden jó szándéka ellenére.Ezért is drog az emberi szellem számára.A kontraszelekció is ide vezethető vissza.Csak az tud hatalomra jutni és azt megtartani aki ezzel a bukott szellemi fejedelemmel tudatosan vagy tudattalanul a romlott vágyak,kívánságok szintjén kész együttműködni.Azért jött(a satan ) hogy " lopjon,öljön,pusztítson".Amikor a hatalom gyümölcse a romlás,lopás,leépülés,pusztulás,akkor Istennek semmi köze hozzá.
Reméljük a Teremtő másként látja ezt.
@@juditkiss7491A Teremtő úgy látja ezt a földi valóságot ahogy az kijelentette.Elolvasható a Bibliában.Én is ezt tettem és az Ő szemszögéből nézem a földi történéseket.A tíz parancsolat ma is érvényes.Ne lopj,ne hazudj,ne kívánd másét,ne ölj és a többi.Ha politikai szereplők magukat " kereszténynek" mondva többek között ilyenekben is érintettek,miért gondoljuk hogy ez kedves Isten szemében és ők Isten emberei?
Micsoda interjú! Köszönjük!
Azért a Kurksz nagyon szép film volt,tisztelettel nyúltak a témához.
Szerintem teljesen más alapokra kellene helyezni a földi létet, ehhez viszont az egyszerű emberek sokkal nagyobb tudatosságára lenne szükség. Adva van a teremtői törvény vagy nevezze mindenki ahogy akarja, a természeti rend, univerzális törvényszerűség, ennek betartása alap, ezen felül nagyobb önállóságot kellene biztosítani, mert ebben a rendszerben soha nem fognak felnőni, gyámság alá helyezett az emberiség.
Kedves Ágnes, egy élmény volt hallgatni önt!!
Szuper előadás! Putyin biztos hümmögne párat, esetleg el is mosolyogná magát 1x 2x ha meghallgatná ezt a műsort. Kedves Ágnes és Rita, minden tisztelet az Önöké!
Remek műsor volt...Köszönöm szèpen...
❤❤❤❤❤❤❤
Már vártam... 💪
Bernek Ágnes előtt le a kalappal. Ilyen sokoldalú,szimpatikus előadót ritkán hallani, látni. Köszönöm Ritának, hogy meghallgadhattam. Várom a további előadásokat.
Szuper, hogy ennyi mindent tudott nekünk elmondani! Itthoniakról nincs ekkora tudása?
Köszönöm az előadást Ön egy nagytudasu. Ember nagyon szimpatikusnak tartom.
Érdekes és nagyon hasznos műsor volt, szakmailag magas szinten. Így látva a dolgokat számomra még jobban érthető, hogy miért Oroszországban lett bevezetve a kommunizmus, miért lett feladva végülis és miért tartunk ott, ahol tartunk.
Fantasztikus szakértelem,világos,értelmes előadásmód. Köszönjük.
Hú ez nagyon jó volt!
A filmet ,hol lehet megnézni magyarul ?
Üdvözlök mindenkit !😊
Nagyszerű előadás, mindenkinek. ajânlom.
Én olvastam a Baker-Gorbacsov jegyzőkonyvet, benne van, hogy Baker azt ígérte, hogy nem fognak keletre terjeszjedni. Pontosabban, azt ígérte, hogy az NDK területére nem telepítenek semmit. Helyette Lengyelországban léptek.
Nagyon szuper volt 👍 🌹🌹
...uuuuhhhh....Ő....Ágnes asszony....nagyon nagyon, tud valamit....csak csodálni tudom....és.... papir nélkül beszél....hihetetlen tudásssssssal rendelkezik....csak csodálni tudom.....SZUPER.....Köszönöm
Nem tudok en sem ujjat irni. Kituno velemeny -alkotas. Bernek Agnes tudasa es eloado kepessege egyedul-allo. Egyszeru es nagyszeru az elemzese, es mindenki szamara felejthetetlen elmeny. Koszonjuk szepen.
Bár sok ilyen vezető lenne a világon 🙏🙏
Bolond
köszönet
Remek volt, köszönöm!🙄🙄🙄
Ez a maca engem egyszerűen lenyűgöz. ❤
Húha!!! Ez nagyon jó volt!!!!
Agnest nem lehet az igaz mondas utjarol leteriteni!!! Nagyon szeretem!!!❤❤❤
Jó ez a diktátori win - win szituáció. Ha megnyerte a háborút azért alkalmas elnöknek, ha elvesztette akkor meg azért.
Hát igen, elég beteg gondolatok ezek, legalább annyira, mint putin agymenései!
Köszönjük a kiváló előadást de amit 37:28 nál mond az kérdéses. Több szakértő mondta, hogy most állt fel egy 100 ezres hadsereg Harkovnál.
Továbbá 43:00 nál mondott állítás sem igaz. VAN írásos dokumentum erről az ígéretről.
Csodálatos lenne Sz.Bíró Zoltánnal egy közös adás!
A jelenlegi orosz vezérnek, már kiismerem a jellemét. A következő viszont, nagy talány lenne. Én inkább erre szavazok.
Egy diplomáciai egyezmény akkor létezik ha van róla írásos dokumentum. Attól hogy egy minden nemzetközi egyezményt felrúgó diktátor erre hivatkozik, még nem létezik.
B.Á. szakértő . Pont .
Nagytudasu NÕ!!! szuper volt a beszede !!!!!
A kezdetektől nagyon meglepett Ágnes stílusaés elsősorban a mondanivalója. Sajnos ezek közül a szakértők közül nem sokan vannak jó és elsősorban érthető előadók. Számomra Ágnes majdnem tökéletes. Két dolog van amit szeretnék megemlíteni megfontolni és remélhetőleg korrigálni. For some reason gyakran megismétel mondatokat, nem értem miért. A másik, hogy nagyon gyakran elkezdi megválaszolni Rita kérdését mielőtt a teljes kérdés elhangzana. Megértem, hogy nagyon okos, hamar rájön mi akar lenni a kérdés, de a legtöbbünk nem olyan éleseszű. Rita kérdései összefogottak, célzottak, és nagyon sokszor én például azokból is tanulok.
Mindkettőjüknek csak gratulálni tudok egyébként, kiemelkedően jók ezek a felvételek.
Kitűnő volt!
Waw! Ez egy igazi "AHA" ér- zés! HOL KEZ-
DÕDIK A HA-
ZA? Nekünk ma azon kell
gondolkozni,
HOL KEZDÕ-
DIK A HAZA-
SZERETET!
❤köszönöm szépen
Valoszinuleg egy hasonlo szemet lada fog lenni
Gratulalok Gratulalok super eloadas volt
A 80-as évek végén volt egy sorozat a Szabad Európa rádióban a II. világháború utáni magyar politika történetértől. Ebben szerepelt az a kékcédulás választásokat kommentálva. "Na innentől Magyarország nem demokrácia, hanem népi demokrácia volt." Ez a véleményem a más demokráciákról. Van demokrácia meg van népi demokrácia, illiberális demokrácia, orosz demokrácia. De csak a demokrácia az igazi, a többi előtag az fosztóképző.
Így van.
Tisztelettel: B.Á.: az orosz NGO-k nem olyan frankók,mint az amerikaiak, meg a választás sem olyan, frankó, ja az amerikai NGO-k alulrólszervezettek mu-hahhaaa, a választás meg a demokrácia csúcsa nem kell személy azonosítás, a halottak is szavazhatnak, bruhahhhaaa
Sok csomót látok én is a "síma" nyugati kákában. A gyakorlat mindent megmond. Hajjaj...
erősen ruszofil álláspont; nem értékítéletként mondom, szükség van ilyenre is, de akik áradoznak, hogy milyen objektív - nos nem az
A ukrajinské vraždenie že zelensky narkoman a vrah ti nevadí a ty si čo potom
@@margitagalbava1158te földönfutó idota
A miniszterelnököt Miháil Misusztyin-nak hívják. 😉
A csecseneket ki irányította a háttérből…?
Putyin szerintem egy nagyon okos ember. És. Nagyon törődik a nemzetevel Tiszteli az időseket,én nagyra becsülöm. Jó lenne ha itt is lenne sok ilyen vezető.
SZUPER VOLT
Amúgy az Henry Kissinger. Nem Harry..😂
Bernek Agnes szép volt.👍👍👍👍
Egy ilyen érzékenyítő beszélgetést kérünk Zelenszkijről is, mert Putyint már értjük, szinte sajnáljuk őt is, meg a Szovjetuniót, hogy milyen nehéz sors jutott nekik, jöjjön hát Ukrajna!
Hát azt nem valószínű, hogy itt hallani fogjuk! Ez a putint felszpó ág, sajnos! Fájdalmas, ahogy elhallgatják, a 250ezer csecsen ember legyilkolását háború alatt, majd Grúzia, Krím - félsziget, jelenleg pedig Ukrajna! Kérem, még az én egyszerű értelmezésemben is, putin egy háborús bűnös.
😁😁
Jó újra látni Ágnes videót :). Kár hogy Orbán a Putyini "demokráciát" vette alapul.
Igen, ami nem létezik! Nincs sem orosz demokrácia, és ha így haladunk, egy csepp magyar demokrácia sem lesz hazánkban sem! Akiket megöletett putyin azok nagyrészben a diktatúrája ellen voltak, kedves Ágnes, de nehogy megemlítsen ilyet, mert még közelítene az orosz valóság teljes képéhez. Vajon miért sztálin a példaképe annak a félőrűltnek, erről is elfelejtett beszélni!
Azt feltételezni,hogy Oroszország veszít,képtelenség.
😂😂😂 te kis vágyvezérelt
Elnézést, gyorsan megkérdezem, Putyin is a farkával játszotta le? Ez csak az első pár mondat miatt jutott eszembe.
🥁Itt kezdődik a minőségi tartalom, mint fogalom. ✅🤝
🫀🤍🌳
🫂
👍👍
o1G az oka mindennek!😊
Mindkét hölgy nagyon okos