Magyar földre magyar gépet!

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 2 жов 2024
  • Országunk fő húzóágazata adottságaink okán a mezőgazdaság kell, hogy legyen, hiszen egy agrár ország vagyunk, az agrárium és azon belül is a különböző gazdálkodási formák több évszázados múltra tekintenek vissza.
    Voltunk, de leszünk is még Európa éléskamrája!
    Ehhez viszont feltétlen szükséges a mezőgazdasági termelők, a családi gazdálkodók versenyképessé tétele, mely állami segítségnyújtás nélkül nem valósulhat meg.
    A Mi Hazánk a multik helyett a magyar gazdáknak adná a milliárdokat, őket hozná helyzetbe a dúsgazdagok további vagyonának a növelése helyett.
    A magyar földhöz viszont magyar gép is szükséges, hiszen a magyar gépgyártás világszínvonalú minőséget produkált, míg azt idegen érdekek miatt teljesen tönkre nem tették.
    Több kisvállalkozás viszont most is próbálkozik, mind a fennmaradás, mind a fejlesztés terén, ezek közül nézünk most meg egy ígéretes kísérletet.

КОМЕНТАРІ • 156

  • @gabriellamarta2370
    @gabriellamarta2370 2 роки тому +31

    Sok sikert kívánok ! Hajrá Mi Hazánk Mozgalom!

  • @judittabi8833
    @judittabi8833 2 роки тому +55

    Bizony milyen jó lenne a magyar mezőgazdaságot újra felvirágoztatni! No, ezért is kell a Mi Hazánknak nyernie!

    • @rozaliamajor1568
      @rozaliamajor1568 2 роки тому +9

      Magyarországon minden megtermett!
      Szolnok gyárváros volt, ami a
      cukorgyártól kezdve, apapírgyár,
      kőolaj, járműjavító, bútorgyár, erdért,
      fatelep, ruhagyár, volán, vegyiművekig
      bezárólag , amik mostanra úgy
      eltűntek, mint a kámfor!
      Milyen " emberek " azok ,akik így
      tönkre tudták tenni az egész világot?
      De, akik hagyták, hagytuk, mi sem
      vagyunk különbek, és megérdemeltük!

    • @karolydavid5274
      @karolydavid5274 2 роки тому +5

      Élelmiszer ipari gépeket kellene gyártani Magyarországon (. Malomiparba. Pekipari gépeket) az 1900as évek elején magyar ország volt a világon a vezető malomipari gépek gyartasaban és a fejlesztésben. De mostanában már csak egy két malomipari segèdgepekre szűkült a gyártásúk. Állami szinten kellene ezek a malomipari gépek gyártási folyamatát fellenditeni.

    • @delldell9641
      @delldell9641 2 роки тому +2

      ...ezért is kell a Mi Hazánknak nyernie!...Hol és mit ? Hol élsz te ?

    • @rozaliamajor1568
      @rozaliamajor1568 2 роки тому +1

      @@delldell9641
      Mi nem volt világos?
      A MHM - nak nyernie kell !

    • @delldell9641
      @delldell9641 2 роки тому

      @@rozaliamajor1568 Akkor hajrá

  • @homokszem1
    @homokszem1 2 роки тому +34

    Ha a Jóisten is úgy akarja, megszeretném érni azt az időt, amikor majd ilyen traktorom lesz!

  • @neked777
    @neked777 2 роки тому +22

    De király!Csak így tovább!✌️❤️

  • @danielpak7771
    @danielpak7771 2 роки тому +50

    Mezőgazdasági ország vagyunk, pont erre van szükség! Erről álmodom már mióta hogy gyártani kéne magyar gyártmányú gépeket és erre megcsinálják.. Remélem hogy beindul a sorozatgyártás és h lesznek más jellegű munkagépek is (pl fűnyírótraktor, amire szerintem nagy igény lenne)
    Hajrá Mi hazánk Mozgalom, éljenek a magyarok!

    • @belaradics6088
      @belaradics6088 2 роки тому +3

      🇭🇺💪🇭🇺💪🇭🇺💪🇭🇺
      Úgyvan!

    • @istvansalamon1268
      @istvansalamon1268 2 роки тому +1

      Nincs magyar gépipar.

    • @laszlonagy4329
      @laszlonagy4329 2 роки тому +2

      Nem tudom ha hatalomba kerulnek , mire lesznek kepesek , csak cigany kergetesre ..????? iert nincs magyar gepipar , Miert csak a nemet autoiparbol el az orszag ......Kinek , kiknek a hibaja.. ????

    • @danielpak7771
      @danielpak7771 2 роки тому +4

      @@laszlonagy4329 Kinek a hibája? Minden népnek de egy paraszti népnek pláne h vezető kell, és mi mindig rosszakat választottunk/választottak nekünk. Ilyen idegenszívű, magyargyűlölő, tolvaj árulókat akik csak ártottak az országnak. Hát amikre Ön meg az Önhöz hasonló birkaagyúak szoktak szavazni.. Ne haragudjon hogy ezt mondom de az írása alapján h hatalomba' kerül meg hogy cigánykergetés...Közbiztonság helyreállításáról van szó, és hogy aki bűnözik annak nem lesz jó, akár cigány akár nem.
      Maga úgyis újra megfogja szavazni a szart ami szar marad. Vagy a régebbi balos szart fogja megszavazni ami mégrosszabb.
      Egy ilyen hazaszerető népvezetővel mint Torockai a magyarság végre fel tud emelkedni európa élére. Akinek meg nem tetszik az vándoroljon tovább

    • @belaradics6088
      @belaradics6088 2 роки тому +3

      @@laszlonagy4329 Nem értem a szavaidat.
      Voltál már Laci utcafórumán ?
      Megnézted a legelső videót a Virradat programról ?
      Követed egyáltalán Laci csatornáját ?
      Mert ha mindegyik kérdésemre a válaszod "igen" akkor tényleg nem értem, hogy miért tetted fel a kérdéseidet.
      Ha egyikre sem "igen" a válaszod, akkor érthetőbb a dolog, de akkor nem adja magát, hogy sorba menjél ezeken ?
      Már ha tényleg érdekel.
      A legelső kérdésedre reflektálva, mindenki féljen akinek vaj van a füle mögött, és ez aztán tényleg kor/nem/bőrszín/vallás-tól független.
      Ez legyen bolti szarka vagy épp politikus bűnöző.
      Nem impotens vezetők lesznek a rendfenntartóknál és nem olyan lesz a rendőri állomány, hogy "nem mernek bemenni valahova" rendet tenni.
      Bűnözés mindig is volt és mindig is lesz!
      Ostobaság olyat állítani, hogy "majd mi beszüntetjük"az MHM sem állít ilyet.
      De azt igen, hogy rendbe fogják szedni a rendőreinket és kiegészítik csendőrökkel is az állományt, hogy az utcán sétáló embereknek se kelljen félve mászkálniuk.
      Ha vidéki vagy, ha pesti vagy Nagy László, mindenképpen tudhatod, hogy kik kéregetnek erőszakosan "csak 150 forintot" vagy épp 1-2 ezret, kik küldenek el utána a halál *****-ra ha nem adsz nekik, kik lökdösődnek/beszólogatnak csak viccből, a legtöbbjük a te általad említett népségből van.
      Ezt sem kell letagadni.
      De hidd el azt, kedves László, hogy az MHM-nak van fontosabb dolga is annál, hogy csak velük foglalkozzanak, aztán a mezőgazdasággal, turizmussal, oktatással, egészségüggyel meg pedig nem.
      A kisebbség nem véletlenül kisebbség, ezért a többség problémáival evidens, hogy foglalkozniuk kell és fognak is ha megválasztjuk őket.
      A zigán kérdés az csak 1 dolog a többi közül.
      Nem tudom, hogy neked miért csak ez az egy dolog akadt be...
      De gondolom csak provokálni jöttél, mert amit kaptál választ, arra nem reagáltál.
      Ha igazán érdekel, utánaolvasol.
      Kint van az MHM-nak a hivatalos oldalán PDF formátumban a programjuk, illetve hangoskönyv formájában is, hogy mostmár aztán mindenki számára elérhető legyen.
      Szóval László, hallgassál bele, olvass bele ha merészebb vagy és minden világos lesz számodra.
      Ők 100 oldalban írták le, hogy mit akarnak és fognak véghez vinni, én ezt most nem fogom neked.
      Ha nem csak bomlasztani jöttél, akkor vedd végig amiket mondtam, menj el egy fórumra (legyél akármilyen beállítottságú) és hallgasd végig, hogy ez a párt hogyan gondolkodik.
      Ha azt hallod, hogy valós tervek, megvalósítható tervek, nem csak mellébeszélés, sallang, lerágott csont akkor dönthetsz 3.án.
      Ha van valami válaszod, akkor írd meg, máskülönben csak egy szánalmas kis trollnak fog tartani mindenki aki idejött szellőztetni a száját csupa ostobaságokkal...

  • @peterszilagyi1405
    @peterszilagyi1405 2 роки тому +35

    Magyar járműveket földön, vízen, levegőben! Hajrá MHM!

    • @tiborszabo2010
      @tiborszabo2010 2 роки тому

      ua-cam.com/video/1GrqTg9KKb0/v-deo.html érdekesség ...

  • @gyorgyantalcsippan9123
    @gyorgyantalcsippan9123 2 роки тому +43

    Jó halgatni benneteket köszönöm igaz MAGYAROk vagyunk !

  • @istvancsaszar9566
    @istvancsaszar9566 2 роки тому +19

    Magyar földel kapcsolatba azt látom, hogy inkább ipariparkot építenek a legjobb mezőgazdasági földekre lázsd Hatvan.Mintha nem lenne elég futó homok ami igazán megfelel ipariparknak.

  • @veronikasimola771
    @veronikasimola771 2 роки тому +1

    Gratulálok, sok sikert, hogy a gyártása és a magyarországi használata eredményes legyen.
    Igen, Magyarország nem kell, hogy másik országokra rászorúljon.
    👍👍👍

  • @gyorgyantalcsippan9123
    @gyorgyantalcsippan9123 2 роки тому +35

    A jövő itt kezdődik ! Büszke vagyok rátok ! A Magyar nép Magyar termékek sok sikert !

  • @peterbartha8884
    @peterbartha8884 2 роки тому +17

    Nincs más felemelkedési lehetőség mint a MEZŐGAZDASÁG!

  • @ilonaszucs7574
    @ilonaszucs7574 2 роки тому +21

    Hajrá Mi Hazánk ,csak így tovább .

  • @matyaslambek3926
    @matyaslambek3926 2 роки тому +6

    Nagyon jó és öröm látni hogy fiatal szerelők vannak akik majd tovább viszik a gépgyártást

  • @markdavid543
    @markdavid543 2 роки тому +14

    Na ezért érdemes minden magyarnak rátok szavazni ÁPRILIS 3án . ÉN LEGALÁBB IS RÁTOK FOGOK EZ MÁR BIZTOS 👍👍👍👍

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 2 роки тому +1

      Aki másképp szavaz, az nem is magyar, csak állampolgárságot, szavazati jogot szerzett, megvezetett birka.

  • @andrasferencbanyai4493
    @andrasferencbanyai4493 2 роки тому +11

    Rába, Hódgép stb

  • @istvannemagony8351
    @istvannemagony8351 2 роки тому +22

    Szia Dávid csak így tovább sok sikert kívánok neked mhm veled vagyunk sokan 🕊️🌹

  • @annanemesi
    @annanemesi 2 роки тому +11

    Hajrá MH!

  • @janosindron3149
    @janosindron3149 2 роки тому +10

    Minden szükséges erőforrással rendelkezünk. A természeti erőforrásaink, biológiai alapjaink kiválóak. A hazai mezőgazdasági gépgyártást vissza kell állítani, ez stratégiai kérdés! Ezek biztosíthatnák az ország önellátását.

  • @papiborzas1586
    @papiborzas1586 2 роки тому +5

    Igen a másik fontos dolog nem mütragyazni nem gyomirtózni és ami nagyon fontos nem egyholdas nadragszij parcellak kialakitása egy család ha abból akár megélni legalab öt hektár per család és a több ezer hektáros földek megszüntetése és nem tulajdon birtok levél?????????

  • @zsoltunger5461
    @zsoltunger5461 2 роки тому +3

    Ez az ország önálló volt .minden téren .ma rabszolgák vagyunk saját hazánkban .éhbérért aztan örvendetzünk egymilioval többe.n dolgozunk es senki sincs megbüntetve akik ezt az országot kifosztották tehat hülyére lehet venni a mai magyaŕt

  • @katalinvorosnekulcsar7924
    @katalinvorosnekulcsar7924 2 роки тому +8

    Bizony, mint a 2.vh.- ig voltak.. drukkolunk 🤗🙏🏻🇭🇺

  • @juditlenar282
    @juditlenar282 2 роки тому +9

    Szebb jövőt! Hajrá Mi Hazánk!!

  • @NN-dj4lu
    @NN-dj4lu 2 роки тому +8

    Mi hiányzik pontosan a "piacra" dobáshoz? Lehetséges lenne különböző szabadalmak létrehozásához, hogy azok is "feltalálók" kezében maradhassanak? Ők érdemlik meg a hasznot és a dicsőséget, vissza lehetne forgatni a szellemi és az anyagi tőkét a fejlesztésekre és a növekvő igények kielégítésére.

  • @erikacsanyi4611
    @erikacsanyi4611 2 роки тому +8

    De szeretnem ezt megérni !
    🙏🏻🕊🤍👍🇭🇺🌷

  • @lacivegh982
    @lacivegh982 2 роки тому +1

    Remélem sok ilyen gépet látunk majd!Persze bízok benne,hogy lesznek itt is teljesítmény kategóriák,majd lefed mindent.Hajrá MHM!

  • @istvanszekely4842
    @istvanszekely4842 2 роки тому +6

    Még nem néztem végig, máris megjelent előttem egy korábbi gondolatom, a magyar autó gyártás.

  • @andrasczipo9092
    @andrasczipo9092 2 роки тому +6

    jó lenne újra halaDNA A MEZŐGAZDASÁG

  • @laszlobarany5368
    @laszlobarany5368 2 роки тому +8

    A teljesítményéhez képest túl nagy ez a gép. Pl. az antonio-carraro jóval praktikusabb ugyan ezzel a teljesítménnyel. Nosztalgiázni tökéletes lehet, de ez a konstrukció már nem a mezőgazdasági gépfejlesztés helyes jövőbeni iránya. Alkatrész ehhez is ugyan annyiba fog fájni mint a nyugatiakhoz. (Carraro híd és társaik?) A törökök is beszálltak már ebbe a traktor bizniszbe és láthatjuk, hogy a minőségért már ott is igen mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Egy univerzális gépre ma már elengedhetetlenül szükséges pl. egy homlokrakodó is. Erre a gépre azt hogyan?
    A magyar mezőgazdaságot a magyarok fogyasztási szokásainak a helyes irányba való terelésével lehetne elsősorban felvirágoztatni. Amíg az a fontos, hogy a narancs, a banán, a kóla és társaik legyenek elsősorban benne a bevásárló kocsikban, addig a magyar mezőgazdaság nem tud elmozdulni a holtpontról.

    • @imremarmarosi8122
      @imremarmarosi8122 2 роки тому +1

      magyar gyümölcsöt,m.zöldséget stb.kéne fogyasztani-de nem ezeket az uj telepitésű émelygős szarokat,a borok sokasága agyonédesitett szar,egy bor nem édes-édeskés de savanyu-savanykás.a savanyuságok is édesitett szarok már-az itthon gyártottak is.a déligyűmölcsök is selejtek-meg nem erre az éghajlatra valok.a gyári befőttek is nagyon jok,isteni a magyar meggy stb..

    • @anominusz.szigma
      @anominusz.szigma Рік тому

      Ha az 50-lóerősnek csak 18q önsúlya van az bizony nem azt tükrözi, hogy túl nagy lenne..... Hanem az ellenkezőjét.

    • @laszlobarany5368
      @laszlobarany5368 Рік тому

      @@anominusz.szigma A túl nagyságot a méreteire értettem és nem a tömegére. Engem speciel piszkosul zavarna az az irtózatosan hosszú orra ennek a traktornak vezetés közben. Szeretem pontosan látni, hogy mi az, amin éppen keresztül gázolok és ezt ez a hosszú orrész kitakarja. Súlyelosztása? Szerintem könnyű lehet a hátulja is. Aki tudja, hogy ez milyen gondokat tud okozni munkavégzés közben, az érti, hogy mire gondolok. Nekem, a mai szememnek már csúnyácska ez a fajta kinézet.

  • @janossulikar9968
    @janossulikar9968 2 роки тому +11

    Egyetértek! Igazi magyar program a magyarokért!♥️💚💥🇭🇺

    • @laszlonagy4329
      @laszlonagy4329 Рік тому

      Mindig hianyoltam , hogy Magyarorszagon nem gyartanak mezogazdasagi gepek valamelyik tipusat , legalabb kerti gepeket... Valoszinuleg ezert a helytelen , elrontott privatizaco a felelos... nincs gepiparunk... Pedig volt mar gepiparunk a szocoban Csepelen gyartottak nagyon jo kulfoldon is elismert eszterga gepeket,, ....Megvolt hozza a csapat ....konstuktorok , tehnologusok uzletemberek.. Hozza nem erto privatizacio.. Helyette jonnek autoosszeszerelo gyarak , akumlator gyarak...

  • @belaszakall1462
    @belaszakall1462 Рік тому

    Csak így tovább ! 👍👍👍

  • @TT-ji5tk
    @TT-ji5tk 2 роки тому +5

    Ha nektek jó akkor nekem is!

  • @orsolyaszatmari3983
    @orsolyaszatmari3983 2 роки тому +7

    Igen,ez tényleg jó lenne.

  • @janoskukorica3875
    @janoskukorica3875 2 роки тому +4

    Mikor lesz ebből érdemi sorozatgyártás? Kb. 5-6 éve is olvastam már erről, de versenyképes áron már most vagy kb. jövő évben kellene hiszen közben megvesszük az indiai, kínai, török (oroszt akkor már nem!), stb. traktorokat - lásd riportban szereplő polgikat is! Közben pedig a hatékonyság miatt elindultunk a nagyobb kategóriák felé - messze száz paci felett mozognak a pályázati gépek legtöbbjei (talán a kommunális szféra még lentebb van).

  • @Hizsoo
    @Hizsoo 2 роки тому +2

    Magyar földre magyar gépet? Hülyeség! A magyar gépgyártás többnyire nem volt kiemelkedő. Inkább építsünk az erősségeinkre!

  • @csabarajnai7423
    @csabarajnai7423 2 роки тому +2

    A kezdeményezés nagyon szimpatikus, azonban az 50 LE nagyon kevés. Település üzemeltetéshez igen, de mondjuk 350-540 Ha szántó megműveléséhez kevés. Nagyon jó lenne egy nagyobb 120-150 LE-s testvér kifejlesztése, mert azzal már versenyképes a nagyobb traktorok világában. Kérdés még az ára? Na és a szervízelés is.

  • @orsolyaszatmari3983
    @orsolyaszatmari3983 2 роки тому +11

    Amikor 1 évvel ezelőtt felvettetem azt a gondolatot,hogy törvényszéki bíró vagy állatorvos leszek,akkor mindenki kinevetett. De,ahogy idén jelentkeztem az Egyetemre meg jövőre is,így rájöttem,hogy nincs igazuk. Ezért is döntöttem úgy,hogy idén rátok szavazok ápr. 3 -ikán,mert ti is kelletek a parlamentbe. Ahogy,én is megyek előre karrierista,feministaként,hogy nektek is előre kell mennetek,hogy bejussatok a parlamentbe.

    • @norbertkovacs4377
      @norbertkovacs4377 2 роки тому

      Többeknek kellene így gondolkodnia és tennie! ;) Gratulálok, sok sikert! És persze hajrá MHM!

  • @PH76Strato
    @PH76Strato 2 роки тому +3

    Kiskoromban,alig vártam,hogy elrobogjon előttünk a Dutra.
    Hajrá csak előre!

  • @sandorsanyi890
    @sandorsanyi890 2 роки тому +1

    Jó kezdeményezés.
    Viszont maga a felépítmény meg ez a kinézet inkább szőlészeti és kertészeti alkalmazásra emlékeztet. Kisebb munkagépekhez.
    A későbbiekbe jó lenne, ha "Kubota kinézetű" traktorok is gyártásra kerülnének. Értem ez alatt, hogy 80-90-100 esetleg 120 Lóerős kategóriájú gépeket építeni. Hátsó kerék minimum 420R34 gumizású az első híd meg akár ez is maradhatna ekkora gumizással.
    Motor Kubota. Első híd Rába, a hátsó is lehetne az, ha nem is Carraro. Fülke teljesen jó ez is ami most van a videón a gépen. Mechanikus váltó, szinkronizált irányváltóval.
    Gépsúly 4t+. A 2 méteres grúbert, 3-as ekét, 3 méteres rövidtárcsát könnyen kezelje a szántókon.
    Ilyen típusokra nagyobb igény lehetne szerintem. Alkalmas lehet a 40 éves gépparkok leváltására.

  • @TransportationFanHU
    @TransportationFanHU 2 роки тому +3

    Így van, kell Ikarus-Ganz!

    • @istvansebestyen3541
      @istvansebestyen3541 2 роки тому

      Ha keveset tudnak belőle legyártani, eladni az totális gazdasági csőd lenne.

    • @TransportationFanHU
      @TransportationFanHU 2 роки тому

      @@istvansebestyen3541 Még többet kell gyártani, hatezret például!

  • @adambekes8263
    @adambekes8263 2 роки тому +1

    Jó kis traktor, örülnénk is egynek! Mennyi az üzemanyag fogyasztása, elektromosan nem terveznek?

    • @xres1329
      @xres1329 2 роки тому

      Erre speciàlisan az elektromos meghajtàs hàtrànyos - söt veszélyes. Ennek egyike a nagy önsuly a puha talajon.

  • @jozsefnovakovics6649
    @jozsefnovakovics6649 2 роки тому +3

    Isten áldjon benneteket, igaz hitű magyarok vagytok

  • @fuksziuspeter6475
    @fuksziuspeter6475 2 роки тому +1

    Épp az egyszerűség és megbízhatóság okán használok egy 43 éves kis japán trakit. Ha lenne hasonló konstrukciójú magyar gép, bizonyosan azt választanám.
    Ilyenre lehet homlokrakodót tenni?

  • @arnoldjobbagy1637
    @arnoldjobbagy1637 2 роки тому +4

    Hajrá MHM!

  • @tamasabraham4162
    @tamasabraham4162 Рік тому

    De jó

  • @kavicsos6428
    @kavicsos6428 Рік тому

    Olyan hülyeségeket beszéltek hogy ez nem is lehet igaz ! Direkt csináljátok ? 500kg termett a kukoricából hektáronként !!!! 6 hónapja nem láttam a fizetésemet ! Miből éljek meg ?? Ez a nagy magyar mezőgazdaság ?? Egyik vállalkozó szarabbul áll mint a másik ,nem tudnak fizetni !!!!!!

  • @irenmolnar221
    @irenmolnar221 Рік тому

    Szia abban igazad van!!! En Magyar vagyok es nagyon nehez foldet venni de sok kulfoldi felvasarolta!!! Elmentunk Amerikaban ahol vettunk 100 hektart is semmi iskola nelkul!!! Iowa allamban sokal olcsobb a fold mint Magyarorsagban de sok allam meg olcsobb is!!!!

  • @jozsefforintos6161
    @jozsefforintos6161 Рік тому

    Most már legyen elég a külföldi akkugyárakból,elpazaroljuk a szép magyar termőföldeket.

  • @istvanjordan3858
    @istvanjordan3858 10 місяців тому

    mostmár a jó embereknek kell összefogni ezért a magyar népért a rosszak láttuk eddig mit műveltek

  • @szarvasbogárműhely
    @szarvasbogárműhely Рік тому

    Régi dutrakat ha bármi baja volt, akár széthúzni is szétt lehetett a föld szélén, és megjavítani(lehet napokat vett igénybe)

  • @gyulavarga4382
    @gyulavarga4382 2 місяці тому

    Koszonjetek.meg.akire.szavaztal
    Tisztartok.adataitmmikorzeszik.kozze

  • @istvanjordan3858
    @istvanjordan3858 10 місяців тому

    lamborgini is traktort gyártott ferrári szemtelen volt vele egy év múlva legyőzte a ferrári versenyautóját

  • @irenmolnar221
    @irenmolnar221 Рік тому

    Az a jo hogy Magyar gep add munkat is meg konyebb megjavitani!!!! enni mindig kell az elemiszer nem megy ki a divatbol!!!!

  • @jozseffo
    @jozseffo 2 роки тому +5

    Szép, ígéretes program, csak azt szerettem volna még hallani hogy honnan hozzák a morort, hol öntik a hidak, váltók házát, milyen gumikon megy, milyen csapágyakkal szerelik.
    A Dutra idejében magyarországon gyártottak a morort a Rábánál, Csepelen, az Ikarusnál .A Dutra moror legó szerűen épült fel. (a kicsi, 2 hengeres motor alkatrészei ugyan azok voltak mint a 4, ill. 6 hengeresé.)Volt egy Rábánk, ahol a hidakat készítették és tgk. hátsó futómű hidakat nyugatra, nyugati járművekbe is gyártottak. Volt egy Taurusunk, amely a gumiköpenyeket gyártotta,volt a GÖCs Debrecenben, ahol a csapágyakat gyártották, stb. Gyakorlatilag minden itt készült. Ma , a "magyar" buszok attól magyarok, hogy itt rakják össze.
    Ezzel mi a helyzet?

    • @csabav2985
      @csabav2985 2 роки тому +1

      Az a helyzet a mai járműgyártás úgy legózza össze azonos gyárakból mindegy hogy Mercedes vagy Fiat ugyanazok a beszállítók pl. Egy mercedesben miért van Marelli elektronika? Vagy akár egy Alfában Bosch elektronika? Ez a mai világ!

  • @kaposfured
    @kaposfured 2 роки тому +1

    nekem egy kinai yinma 244e van, 80eves magyar lovasekevel, japan talajmaroval es NATO akkucsatlakozoval. ezzel muveljuk a fel hektaros kis teruletet es a faluban az osoknel a masikat;))

  • @BeIteshazzar
    @BeIteshazzar 2 роки тому +8

    lovakat

  • @laszlohorvath1364
    @laszlohorvath1364 2 роки тому +2

    Hajrá Mi Hazánk Mozgalom

  • @gergokiefert3146
    @gergokiefert3146 2 роки тому +1

    Mai világban ez a gép nem lesz sikeres véleményem szerint. Akinek van pénze az úgyis modern gépet vesz, akinek nincs, annak marad az Mtz vagy egy regebbi, jól bevált nyugati.De sok sikert kívánok a csapatnak!

  • @cuki1957
    @cuki1957 2 роки тому

    Hogy lehet ehhez hozzá jutni??

  • @adamgal8246
    @adamgal8246 2 роки тому

    Az a baj, hogy ilyen traktorokkal nem fog sokat fejlődni a magyar mezőgazdaság. Csak nézzünk meg egy John Deer-t. 😬 a John Deer-ek sokkal fejlettebbek, mint ez a traktor.
    Persze fejleszteni is lehet ezt. Hajrá! Egy kis befektetés, és nagyon jó lesz

    • @janosnagy2
      @janosnagy2 Рік тому +4

      "A John Deer-ek sokkal fejlettebbek"
      A Dutra sem itt tartana, ha nem hanyagolták volna el.

    • @ttommy0498
      @ttommy0498 Рік тому +2

      A John Deere is így kezdte. Nem egyből csúcskategóriás, óriás lóerős traktorokat gyártottak.

  • @sovago-lajos
    @sovago-lajos 2 роки тому +2

    Ilyet egyszer akkarok vezetni ;)

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 2 роки тому +2

      MZP meg az országgal van így.
      Utóbbi Trianon és a magyarság eliminálásának bevégeztét jelentené.

  • @peterbarota8815
    @peterbarota8815 2 роки тому +1

    Teljes mértékben egyetérteni ezzel, hogy a káresetek egész nyugodt Európát el tudnánk látni élelmiszerrel, mi mindig is egy agrárország ország voltunk, És ez kellene tovább fejleszteni, az élelmiszer tervezés, és legfőképpen a feldolgozás. Magyarország termőföldje és klímája, pont erre a legalkalmasabb..

    • @peterbarota8815
      @peterbarota8815 2 роки тому

      Többet nem írok komentet, mert a Google megváltoztatja, és értelmetlenné teszi amit írok...

  • @kavicsos6428
    @kavicsos6428 Рік тому

    Lenne pár gondolatom az önkormányzati gépekről ! Először is a szerviz anyagot meg kéne talán venni ,meg az sem ártana ha egy traktorost alkalmaznának ,és nem boldog boldogtalan ütné vágná a traktorokat ! Megfőzve a motort mert a munkaeszközökhöz még csak fogalmuk sincs hogyan kell használni !

  • @Noizy01
    @Noizy01 2 роки тому +5

    Most már csak magyar autó kéne :)

    • @bmw520ds
      @bmw520ds Рік тому

      Nem figyelted? Azzal érkeztek a forgatásra! Győrben gyártják. 🙂

    • @Noizy01
      @Noizy01 Рік тому

      @@bmw520ds A bérgyártás nem egyenlő a nemzeti termékkel. Attól még nem magyar, mert nálunk (is) gyártják, és nem is egy magyar céget gazdagítanak vele.

    • @bmw520ds
      @bmw520ds Рік тому +1

      @@Noizy01 Nem kérdezem meg, hogy az iróniám, vagy a humorom nem értetted meg. Legyünk korrektek! John Deere, New Holland, Massey-Ferguson, Case, International Harvester, Deutz-Fahr, Fendt, Mc Cormick, Valmet,,Landini, Lamborghini, Ferrari, Kubota, Steyr, Claas, MTZ, Kirovec, Steiger hogy a régi egybeolvadás előtti idők se maradjanak ki, Fiatagri, Renault, Zetor, Challanger, Ursus, stb. ezek mind-mind nagyon régóta fennálló, sok terméket előállító cégek, akik közt bizony volt aki önállóan nem tudott talpon maradni, van akik sokan egybeforrtak, Ford-Fiatagri-New Holland, stb. nekünk meg volt a Vörös Csillag Traktorgyárunk, ami saját fejlesztés, én 30 éve vagyok ebben a szakmában, már akkor is egy elavult gépnek számítottak a termékei, sőt, a gyár nem is létezett, maradt ugye a Rába-Magyar Vagon és Gépgyárunk, mely megvette a Steiger licenszét, a MAN motor licenszét, kapott egy igaz Magyar nevű sebességváltót ( Dana Spicer ) aztán lett Magyar traktorunk is 1974-ben az írások alapján. Lett egy hazai fejlesztésű, tesztelésű Rába-180.0 Rába-MAN mocival. A fejlesztések nem követték a fejlődő mezőgazdasági igényeket, terhelés alatt kapcsolható sebességváltás, vezetőbarát kezelőfülke és elemei, kapcsolható differenciál zárak, normális fékrendszer, mert egy kardánkereszt szétszakadása megállíthatatlanná teszi a monstrumot, kollégám borult fel sajnos e miatt, a hidraulika rendszerének a szabályozhatatlansága miatt, az utolsó szériák igénytelen összeszerelése és a hidegebb időben reggeli indítási problémái minden normálisabb gazdaságban elgondolkoztatta a vezetőket, ideje megválni ezektől a gépektől és leváltani olyanokra, melyek a gázolajat nem füst formájában, kaparászva égetik, hanem univerzási használhatósággal, területteljesítménnyel a hátuk mögött. Szóval, az Ikarus is unalmas forma volt sokáig, de ontotta az új fejlesztéseit és bizony, a maga módján mindig tudott újdonságot felmutatni! Az más kérdés hogy a nyugati tőkések ezt felérték ésszel megvették és szépen lassan leszámoltak vele, hiszen akkor nem lesz konkurencia az ő termékeiknek más országokban sem! Mi Magyarok ezt sem ismertük fel és ezért tartunk itt, hogy már Makói hagyma sem kell nekünk, mert még mindig nem tanultuk meg a leckét amit jó párszor a szemünk elé tettek már...Szóval, bárki vehet magának telket, megszerzi az engedélyeket, közművesít, felhúz egy manufaktúrát, vesz KUKA robotokat, kitalál egy jól működő alváz, motor, sebváltó, hajtás, kerekezés, súlyelosztás, fogyasztás, teljesítmény, gyártási, értékesítési, szervizeltetési, alkatrész utánpótlási szolgáltatást, ad egy hangzatos nevet és mehet a termék a világba! Itt jön a hátrány, a sok évtizedes múlt, a Brand! Vagy az olcsóság, ami hosszabb távon tud drága lenni vagy valami sokkal több minőség, kínálat ugyanannyi pénzért! Ez a kistraki egy bátor vállalkozás, bárcsak kinőhetné magát a vállalkozás!

  • @zoltantalmacsi3361
    @zoltantalmacsi3361 Рік тому

    Tehát semmit nem tudni arról, hogy mely részegysége honnan származik mert akkor lehetne magyar traktorról beszélni ha legalább kb. 70% a itthoni lenne. Semmilyen információ nem hagzott el a hazai forgalmazásról, áráról. Úgy néz ki ez is egy összeszerelő kisüzem. Nagyon jó lenne az eredeti szándék teljes mertekű megvalósítása, viszont ez így csak "mézes madzag" a gazdák számára.

  • @cariopsys
    @cariopsys 7 місяців тому

    Az kéne

  • @tamasszakal136
    @tamasszakal136 Рік тому

    Éljen a magyar Kubota.......

  • @gaborpataki7995
    @gaborpataki7995 2 роки тому

    jó gép de 50 ló kicsit kevés a nagy gazdaságokba de sok helyre nagyon jó

  • @gaboruk
    @gaboruk 2 роки тому

    Azért Ma már szántani nem kell!
    Egyébként sok sikert kivánok!

  • @horvathgergely6883
    @horvathgergely6883 2 роки тому

    Csak az mond ilyen hulyeseget aki nem all 2 labon a foldon...

  • @imreszabo5158
    @imreszabo5158 Рік тому +1

    Nagyon szuper

  • @barnaarnold79
    @barnaarnold79 2 роки тому

    Szuper Gratulálok a Renner cégnek!

  • @Dincsike78
    @Dincsike78 2 роки тому +4

    Ez a traktor nem 100% Magyar mint a Dutra volt ebben Kubota motor van és Olasz Carraro hajtáslánc van . Ezen nem sok minden Magyar.

    • @arnoldjobbagy1637
      @arnoldjobbagy1637 2 роки тому +2

      Nem ismerem a gépet,de ugye ma már szinte minden gép így épül fel.Sajnos a magyar gépgyártás régóta nincs sehol,ezt a lemaradást behozni szerintem már értelmetlen.Sok pénzbe kerülne újra feltalálni a spanyol viaszt.

    • @belaradics6088
      @belaradics6088 2 роки тому

      Százalékozni akarsz, vagy dolgozni vele ?

    • @csabav2985
      @csabav2985 2 роки тому +1

      A dutrában magyar motor volt? Vagy az Ikarusban ? Dehogy Steyer, MAN

    • @Molnar_Gabor
      @Molnar_Gabor 2 роки тому

      Azzal azért jó lesz tisztában lenni, hogy a nagy gépgyártók gépei is mindenféle országok által gyártott alkatrészekből álnak össze. Például a Rába a mai napig gyártja a hidakat asszem a John Deere vagy a Claas traktorokhoz. Már nem emlékszem pontosan. Vagy például Japán, Yanmar motorral szerelik a kissebb John Deere gépeket. A Valtra például Fergusson alapokon, Fendt hajtásláncal készül. Kívülről kicsit más de belülről nagyon hasonlít. Vagy például a Deutz-Fahr. Itt a faluban lévő 110 lovas gép 14 ország által gyártott alkatrészből épül fel. Vagy ott a JCB. Ma már csupa Kína alkatészből áll ami meg is látszik a minőségen. Ha utánam dobálnák sem kellene olyan nagy csalódás volt. Szóval ma már így működik a világ. Lehetne saját minden, de annak kifejlesztése és szabadalmaztatása nagyon sok időbe és pénzbe kerülne. És sok újjat már nem lehetne kitaláni, mert amit lehetett már megcsinálták. De ettől függetlenül lehetne teljes egészében magyar a gyártás.

    • @csabav2985
      @csabav2985 2 роки тому

      @@Molnar_Gabor Specializálódnak a gyártók mindenki ugyanabból a forrásból merít szétszerelt egy Mercedes t Fiatot Peugeot-t ugyan azok a gyártók ,beszállítók Az alkatrészek.

  • @sandordudas9664
    @sandordudas9664 2 роки тому

    Milyen motor, milyen váltó, milyen hidak? Nem sokat tudtam meg a videóból! Kár!

    • @istvanszekely4842
      @istvanszekely4842 2 роки тому

      Kubota motor. A gyártó weboldalán fent van. De egyébként tényleg lehetne részletesebben elemezni még a weboldalukon is.

  • @ferenczsebehazy8001
    @ferenczsebehazy8001 2 роки тому

    Szia , menyibe kerül most ez a traktor

  • @feco1555
    @feco1555 2 роки тому +3

    Csak megjegyezném,hogy a /szerintem ma a világ legjobb erő gépe/a John deer is Magyar találmány!John Deer=Dir János,és azért van minden erőgépen szarvas,mert Szarvason élt és onnan vándorolt ki!Szerencsénkre szellemi tőkéből nincs hiány!Sok sikert az új Magyar traktor feljesztőinek,gyártóinak,és használóinak!

    • @adam7920
      @adam7920 2 роки тому +7

      Semmi közünk a John Deere márkához!!! Butaságot írtál! Kicsit nézz utána honnan és kitől is ered a John Deere név!

    • @istvansebestyen3541
      @istvansebestyen3541 2 роки тому +1

      @@adam7920 Sebaj! Népmesének kiváló.

    • @bmw520ds
      @bmw520ds Рік тому

      Azt kihagytad hogy a teljesítményleadó csonkját "Gardány" Pista tervezte...Meg azt is, hogy Szarvas János volt, azért szarvas a jele... 🙂
      A John Deere egy személy neve, aki forradalmasított egy ekevasat, ezzel alapozta meg a vállalkozását, mely később egyre sikeresebbé vált. Olvass utána, mert ez egy olyan ostoba legenda, mint a lapáttal hátba b@szott ember a betonkeverőnél, amit minden faluban úgy mesélnek el, hogy az ismerősükkel történt...
      A JD gyár remek gépeket gyárt! De az, hogy a világon a legjobbat, barokkos túlzás! Kombájnban sosem volt a legjobb, ma pedig teljesen mindegy mi a márka neve, EURO és Dollar Centeken spórolnak, a minőség és tartósság rovására.

  • @a___vilmos1639
    @a___vilmos1639 2 роки тому +1

    A mi hazánk kitalálja a gondolataimat xdd

  • @roberthorvath807
    @roberthorvath807 2 роки тому +1

    ez nem gyártás, csak végszerelés! követnünk kellene a lengyelek példáját! az ursus gyárat eladták a törököknek és a török massey licensz alapú traktortorokat végszerelik és ursus néven forgalmazzák európában!!

  • @jozsefdorko1121
    @jozsefdorko1121 2 роки тому +5

    Szerintem lemaradtak egy kicsit úgy 30 évet ja és az ára vetegszik a nyugatival arroll nincs szó semi kőze hogy magyar itt rakják őssze

    • @zsuzsadencs7540
      @zsuzsadencs7540 2 роки тому +2

      Orulok hogy ilyen +vagy!!
      Csak igy tovabb-irany a naracsultetveny -az valo Neked!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 2 роки тому +4

      @@zsuzsadencs7540
      Ez inkább a szivárványos pónit akarná.
      Reggel, délben és este is.

    • @csabav2985
      @csabav2985 2 роки тому +1

      Azt hogy magyarok tervezték miből rakják össze!!! Ma az autók is így vannak összelegózva ha nem tudnád

  • @gaborvarga2324
    @gaborvarga2324 2 роки тому +2

    Itt csak a. Külföldi számít ezért se megyek haza!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 2 роки тому +5

      Tehetsz ellene te is.
      Áprilisig is, és április 3.-án is!

  • @kizabiza
    @kizabiza 2 роки тому +1

    "De mit eszel majd akkor, ha nem indul a traktor?"

  • @zb1065
    @zb1065 2 роки тому +5

    Piros-fehér-zöld levelű, magyar nap-sütötte, magyar földben termett, magyar narancs, magyar ember számára, szerepel a Virradat Programban? 😁

    • @zsuzsadencs7540
      @zsuzsadencs7540 2 роки тому +1

      Magyar narancs volt 20-30evig leérett...lerohadt...
      Ez van errol.nem a nép tehet hanem a narancstemelok!!
      Az X -et pedig mindenki tegye a NO1 HELYRE!!MHM-eleg volt amit eddig ""produkaltak""...

    • @tamasmatyiku6802
      @tamasmatyiku6802 2 роки тому

      Ahogy Puzsér mondja:lehet ütött-kopott,kisebb,csúnyább,de a miénk 😂

    • @istvansalamon1268
      @istvansalamon1268 2 роки тому

      @@tamasmatyiku6802 Előtte Virág elvtárs mondott valami hasonlót.

  • @housethegren7236
    @housethegren7236 2 роки тому +1

    Még 50-60 év fejlesztés és tapasztalat minimum....

  • @karolytoth640
    @karolytoth640 2 роки тому +1

    Mitől magyar,alig van benne magyar alkatrész?

    • @csabav2985
      @csabav2985 2 роки тому +3

      Kínaiak ? Vagy Németek tervezték ? Szerinted egy mai Volkswagenben mennyi a német alkatrész???Nyisd fel a motorhaztetőt elemezd

    • @karolytoth640
      @karolytoth640 2 роки тому +1

      @@csabav2985 Oké,de akkor mit magyarkodunk itt ha még az emblémát is Kínában gyártják,mint anno a magyar busz,ami azóta sem létezik!

    • @csabav2985
      @csabav2985 2 роки тому +2

      @@karolytoth640 Mit értesz magyarkodáson Te külföldi vagy? Vagy "csak " külföldi érdekeket szolgálsz??

  • @csv6574
    @csv6574 2 роки тому

    XDD

  • @standcoin1170
    @standcoin1170 2 роки тому +3

    Algoritmus komment

  • @attilazsiovics1296
    @attilazsiovics1296 2 роки тому

    😏 A jah meg van mi!😏😏
    Arrol nem beszéltek,hogy evek óta Magyarok dolgoznak Németben a traktor gyárakban (Krammelben),látom majdbem sikerült hasonló nevet( másolni😏 adni a gépnek !Akiket el adósitott Magyarország! De azt a keservesen meg keresett eurót el nezi a nagy kutyáitok! A kint dolgozónak meg haza(kell hordabia) hordja! Fujj 🤮🤮😏😡
    Ja azt akkor erre is az uniónak sirtok majd támogatásért!😏A megvalósitasra vagy ahonnan előzöleg már le lett nyúlva a pénz !
    (Jah majt az ott dolgozók kapnak 1900 euró fizetést?
    Nénetben kezdő nettó fizetés ennyi!
    Aki szakmai papirt mutat fel 2500 euró is akár! 😉😉😉

    • @istvanszekely4842
      @istvanszekely4842 2 роки тому +1

      Kiket adósított el Magyarország? Támogatásért az uniónak? Ha Toroczkain múlik, az unióból is kilépünk, mert nem lesz rá szükségünk.
      Egyébként elég nehezen értem írásodat. Hol élsz Attila?

    • @anominusz.szigma
      @anominusz.szigma Рік тому

      Ennyi zagyvaságot amit összehordtál, nem semmi! Viszed a prímet a ballibtardok közt. 😀 A traktor nevét (Renner) meg a tervezőmérnök, vagy cégelnök, nem tudom pontosan után kapta. 😆🙈🙉

  • @bendeguzregos5210
    @bendeguzregos5210 Рік тому

    Álomvilág.....