Most kiderül, hogy a kormány az oligarchák vagy a magyar emberek oldalán áll

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 30 вер 2024
  • Rákosiék kisajátították, Gyurcsányék egy izraeli cégnek eladták, majd megjelent Mészáros Lőrinc, most pedig oligarchák vásárolják fel - közben az érintett emberek harminc éve küzdenek, hogy a saját településükön hozzájussanak a Balaton partjához egyáltalán. Ez Balatonaliga története röviden, ám a kálváriának még mindig nincs vége. A sorozatos jogsértések, korrupció után egy hónapja maradt a kormánynak, hogy bizonyítsa: a Club Aliga területén sem fordulhat elő, hogy oligarchák önkényesen elzárják a partot az emberek elől, és saját luxusuknak hódoljanak. Harminc év küzdelme 15 percbe sűrítve.

КОМЕНТАРІ • 473

  • @mihalykocsis5194
    @mihalykocsis5194 Рік тому +200

    A vízpartot senkinek sincs joga bitorolni mert a vízpart a Magyar nemzeté.
    Ha szállodákat akarnak építeni vagy magán üdülőket azzal semmi baj nincs de a parttól távol! Mert a part a miénk Magyar embereké!

    • @gyorgybalazs9730
      @gyorgybalazs9730 Рік тому

      Már semmink nincs,csak a puszta létünk... (ameddig azt is engedik)

    • @zsocatorincsizsolt8441
      @zsocatorincsizsolt8441 Рік тому +34

      Igazad van, de sajnos itt mindent megtehetnek a disznók .

    • @gyorgybalazs9730
      @gyorgybalazs9730 Рік тому +7

      @@zsocatorincsizsolt8441 Senki nem hitte el, de most már késő.

    • @mihalyvarga2823
      @mihalyvarga2823 Рік тому +21

      Szégyen és gyalázat! Nincs felső határa a gazemberségnek! Valóban előre rablunk, nem hátra! Hajrá Mi Hazánk, hajrá Dóri!

    • @janekvladek5198
      @janekvladek5198 Рік тому

      @@zsocatorincsizsolt8441 Persze ha hagyjuk!
      De nem fogjuk!

  • @gabor12800
    @gabor12800 Рік тому +94

    gondolom ez nincs benne a Nemzeti konzultációban. Hajrá MHM! Veletek vagyunk!

    • @MrSkillby
      @MrSkillby Рік тому +2

      ott arról kérdeznek meg, amit már 8x aláírt a Főni 😤

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому

      Hogy lenne már! Ők csak dicsérik magukat!

  • @hernaczkineibolya2382
    @hernaczkineibolya2382 Рік тому +101

    A következő választást a mhm fogja nyerni az már biztos. Csak így tovább.

    • @peterpeter5409
      @peterpeter5409 Рік тому

      az már nagyon késő lesz fel kell szólítani az Orbán kormányt hogy Mondjon le mert megnyerte a választást hazugságokkal az nem jelenti azt hogy négy évig maradni is fog!!!!!
      miért nem hallom de még csak a parlamentben sem hogy senki nem szólítja fel a Fideszt nem szólítja fel orbánt hogy MONDJON LE alkalmatlan az ország vezetésére.

    • @MancikaTiptop
      @MancikaTiptop Рік тому +7

      Aha, majd ha meg lesz magyar ember... es szavazas.

    • @leslielajos9169
      @leslielajos9169 Рік тому

      1 KOVETKEZMENYEK NELKULI gangster Orszag tobb mint 77eve , CSAK A 30-EVES bunozokkel tovabb zsidesz es a moslekosmasxopos kurcsny

    • @szeleddie
      @szeleddie Рік тому +2

      Ámen!!!

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому +3

      Nagyon jó lenne! Főleg, ha nem lesz csalás!

  • @zsuzsadencs7540
    @zsuzsadencs7540 Рік тому +29

    Gyonyoru 1 """magyar"""kormany!!
    UNDORITO!!!
    HAJRÁ MHM!!!❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤CSAK TI VAGYTOK KORREKTEK SENKI MÁS!!!

  • @robertbeli5031
    @robertbeli5031 Рік тому +173

    Tisztelet a Mi Hazánknak és külön Duró Dórának aki megvédi a "MAGYAR TENGERT"!!! A BALATON A MAGYAROKÉ!!!

    • @nagylajosnecsilla3507
      @nagylajosnecsilla3507 Рік тому

      De mikor Édesanya?!

    • @raygang8959
      @raygang8959 Рік тому

      Ez egy faszság!!!

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому +3

      @@nagylajosnecsilla3507 Ő az ország édesanyja! Ha nem jöttél volna még rá! Ezekkel a tettekkel harcol a gyermekei és az ország jövőjéért!!! Köszönjük Dóra a küzdő munkád!

    • @greenseamussel8018
      @greenseamussel8018 Рік тому +1

      @@nagylajosnecsilla3507 A nap 24 órájában Édesanya és 7/7-ben.

    • @saroltanagy834
      @saroltanagy834 Рік тому

      @@judittabi8833 egy édesanyának valamilyen titulus alatt kell lennie????????????????

  • @belakovacs1288
    @belakovacs1288 Рік тому +93

    Közvetlenül vízpartra épített családi villák sora is körbefogja a Balatont. Egy alkalommal csónakkal behatoltunk egy ilyen telek "felségvízére", kb. 30 méterre közelítettük meg a partot, mire a tulajdonos kiabálva közölte, hogy a telek szélességében a víz a Balaton közepéig az ő tulajdona. Mielőtt a mészárosfélék (csupa kisbetűvel) védelmével bárki megvádolna, kérdezem: az nem probléma?

    • @szilasila9882
      @szilasila9882 Рік тому +18

      A kiabáló tulajdonos magyarul is tudott? Vagy héberül ordibált? Már pár éve hallani, hogy júdeás lakóparkok épülnek több helyen a Balaton partján!

    • @zsofiajozsa747
      @zsofiajozsa747 Рік тому +18

      ... sőt a víz alatt egészen a fold tuloldalaig, felfelé pedig övé a végtelen!
      🤑

    • @belakovacs1288
      @belakovacs1288 Рік тому +8

      @@szilasila9882 Az eset nagyon régi és nem ismerem a kiabáló vérvonalát. Nem lakópark, hanem szimpla balatoni vízparti nyaraló volt, amiből ma is van néhány ezer. És ismétlem: egyetértek a part beépítése elleni védelemmel, ez a néhány száz méteres szakasz is számít amiről szó van, de a többi nem?

    • @radaeniko
      @radaeniko Рік тому +3

      Szerencsére össze vissza beszélt az illető, a meder ugyanis állami tulajdon. Ha pl van egy steg benne, azt is használhatod, annyi van, ha jön a tulaj, neki át kell adni.

    • @karolypapp7371
      @karolypapp7371 Рік тому +2

      Akormany a magyar nepet koteles szolgalni, senki nemsajatithatja ki a balatont a balaton a nepe nem a Kormany tulajdona.Koteles az egesz balatont korul jarhatova tenni, allitsuk meg a kisajatitast!!!

  • @ferencexner3279
    @ferencexner3279 Рік тому +38

    Ahová izrael beteszi a lábát ot megszünik a nemzet és a természet kimélete,mindent az önző pillanatnyi érdekeknek vetnek alá.A természettel szembeni rablógazdálkodást üzleti érdeknek nevezik és aki önvédelemböl megszólal azt fajgyülölőnek nevezik.

    • @loefflerzs
      @loefflerzs Рік тому +6

      Isten hozott új izraelben!

    • @gyulaakosturi6353
      @gyulaakosturi6353 Рік тому +3

      Hát itt nem Izrael a hibás. Hanem a sátán !!!

    • @bonisistvan
      @bonisistvan Рік тому +9

      @@gyulaakosturi6353 Szerinted a Ráhel apuka micsoda?

    • @zsuzsakiss9042
      @zsuzsakiss9042 Рік тому +2

      @@bonisistvan annak a DNS vizsgálatnak is megnézném az eredményét 🤔🤫🤨🤭

    • @csehszlovakze
      @csehszlovakze Рік тому

      @@zsuzsakiss9042 félig ZS, félig C... szerintem.

  • @istvannemagony8351
    @istvannemagony8351 Рік тому +53

    Szia Dóra csak így tovább sok sikert kívánok neked mhm veled vagyunk 🕊️🌹ez így igaz amit mondasz 🕊️🌹a Balaton a magyar emberekért 🕊️🌹

  • @emanacio
    @emanacio Рік тому +25

    Mennyi hidraulikaolaj szennyezi a vizet a munkahengerből? Ja, sok.

    • @endrelevai8153
      @endrelevai8153 Рік тому +1

      Na meg az a sok napolaj amit belefürödnek!

  • @gaborpok3616
    @gaborpok3616 Рік тому +117

    Köszönöm a munkájukat!Hajrá Mi Hazánk!

  • @janoskovacs9855
    @janoskovacs9855 Рік тому +92

    Ha fontos az Aligaiaknak. Oda kell menni, szètbaszni mindent és visdzafoglalni a területet.

    • @janoskovacs9855
      @janoskovacs9855 Рік тому +43

      Annyival kiegèszìtenèm, hogy az aligaiak ha hívjàk segítségül a magyar lakosságot, akkor nekünk is oda kell menni, mert a Balaton sorsa az minden magyarnak fontos, fontos kell hogy legyen.

    • @PaulusdeKenezy
      @PaulusdeKenezy Рік тому +8

      Ma már nincsenek lakóközösségek. Mindenki másfele húz, nincs összetartó erő. Sajnos az egyik felveszi kamerára, a másik feljelenti azt, aki tesz is valamit az ügy érdekében... Ez ma már mindenhol így van.

    • @tamaskovacs4791
      @tamaskovacs4791 Рік тому +4

      @@janoskovacs9855 Ami pedig történni fog az, hogy senki nem fog odamenni, esetleg egy maréknyi ember.

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому

      @@PaulusdeKenezy Akkor itt jót sosem lehet tenni!?

    • @PaulusdeKenezy
      @PaulusdeKenezy Рік тому +2

      @@judittabi8833 Társadalmi szinten már nem. Az egyén szintjén pedig mindig lehet.

  • @sindy6177-v9e
    @sindy6177-v9e Рік тому +14

    A Fertő-tavat a nullával tették egyenlővé, a Balatont már nem szabad hagyni.

  • @Dincsike78
    @Dincsike78 Рік тому +30

    Ilyenkor hol van a Greenpeace?

    • @ispanka79
      @ispanka79 Рік тому +12

      Osztozkodnak azon amiért kussolnak és majd akkor kerülnek elő amikor már készen vannak Balatonon a munkálatokkal.

    • @zsuzsadencs7540
      @zsuzsadencs7540 Рік тому +9

      Lefizettek már oket!

  • @balazst4177
    @balazst4177 Рік тому +28

    Abból gazdagodnak, ami a népé semmi közük hozzá, mindet felkéne aggatni

  • @janoskurucz4958
    @janoskurucz4958 Рік тому +35

    A Club Aligától északra fekvő szabad strandot is érdemes megnézni, amely a riportban látható magaslatról is megközelíthető. Az utóbbi pár év alatt nagyon sokat fejlesztették, le a kalappal. De idén meglepve tapasztaltam, hogy a parttól kb. 50-60 méterre nagy építkezések folynak, több kisebb épületet emelnek, az addig meglévő erdőt teljesen letarolták a löszfalig. Ez az egész hely arculatát megváltoztatja. Csak azt nem tudom, minek kell urabanizálni az utolsó négyzetcentimétereket is. A vízfelülettől mért száz méteres körzetben sose lett volna szabad építési engedélyeket kiadni, csak kikötők strandok és utak céljára.

    • @kormendizsuzsa2791
      @kormendizsuzsa2791 Рік тому +6

      Pénz pénz pénz.. Még több pénz.. A Balatonnak vége!

    • @minimalsoundbox5375
      @minimalsoundbox5375 Рік тому +6

      A lopott pénz okos, biztos helyet keres. A legbiztosabb befektetés a vízparti telek. Az építőnek és a ki tudja miből gazdag vásárlónak is. A Lopott Pénz Útja ilyen. Megy a partra. A madarak szépen tovább állnak.

    • @greg4272
      @greg4272 Рік тому +2

      Perverz kényszerük van a pusztításra! Ahol ezek a férgek megjelennek, azonnal kivágnak minden fát, letarolnak minden erdőt! Pusztuljanak!

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому +1

      @@kormendizsuzsa2791 Ma, sajnos a pénz az úr!

    • @ZimaBlueLittleRobotDance
      @ZimaBlueLittleRobotDance Рік тому +1

      Matolcsyé az egész...

  • @hollofeher1172
    @hollofeher1172 Рік тому +10

    Ez botrány! Ez egy lassan,de fejlődő, virágzó arborétum volt kb 2003-ig.Teljes a pusztulat...Ez a terep már múlté; legyen bárkié is,öröme nem lesz benne - soha ne is legyen!

  • @csakamagyarokjogaiszamitanak
    @csakamagyarokjogaiszamitanak Рік тому +33

    Hajrá Mi Hazánk!!!!!!!!

  • @szilviazajer4592
    @szilviazajer4592 Рік тому +15

    Nem klimavaltozas van, hanem klíma változtatás.

  • @HUNOwl
    @HUNOwl Рік тому +16

    Körbejárható Balaton ugyebár, mert a Balaton a magyar embereké, akiknek a saját országukban joguk van élvezni a nemzeti kincseinket? Vagy a FIDESZDK máshogy gondolja?

    • @Benimokus
      @Benimokus Рік тому +1

      Itt már nem , mert úgy emlékszem már 2 éve MÖCÖSKE lezárta igy felkell menni a 71 útra ......

    • @GMIKI83
      @GMIKI83 Рік тому

      Nem járható körbe.

    • @HUNOwl
      @HUNOwl Рік тому +4

      @@GMIKI83 Hát ez az. Csak beszéltek róla, hogy majd egyszer. Holott alap, hogy ilyen nemzeti kincs, mint ez a tó nem lehet magántulajdon. A part menti sávnak köztulajdonba kell kerülnie, ha kell, kisajátításokkal.

  • @endrelevai2081
    @endrelevai2081 Рік тому +40

    Ezekkel ki itatnám a balatont ☝️ha maguknak akarják akkor megis itatnám velük☝️🤝🍷🇭🇺

    • @szilasila9882
      @szilasila9882 Рік тому +3

      Én ezeket beterelném a vízbe, itt van legyen a tiétek, de ki már nem engedném őket, télen se. Lássák meg alulról is a jeget!

    • @endrelevai2081
      @endrelevai2081 Рік тому

      @@szilasila9882 👍🤣🍷🇭🇺

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому +1

      Milyen igazad van!

    • @endrelevai2081
      @endrelevai2081 Рік тому

      @@judittabi8833 miujság veled? Minden rendben?🤝😉🍷

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому +1

      @@endrelevai2081 Igen, minden rendben! És nálad?

  • @Babacica23
    @Babacica23 Рік тому +45

    Kérlek, titeket, mozgassatok meg minden követ! Elsírtam magam a videó láttán. Ez egy borzalom!!!…😢
    “Egy Balatonimádó”

    • @acnadapter2675
      @acnadapter2675 Рік тому +4

      Akik másként nem tudnak segíteni, sírnak. Jó ez így?!
      A civil szervezetek biztosan örülnének a segítségnek.
      Több lehetőség közül lehet választani?!

    • @loncsoslompos610
      @loncsoslompos610 Рік тому +2

      Az elmúlt évek tükrében a realitás az, hogy a kormány a vagyonos cimborákat fogja támogatni izomból továbbra is és leradírozza a helyi kekeckedőket.

    • @Babacica23
      @Babacica23 Рік тому

      @@acnadapter2675 nem tudom mit kell beszólogatni, ha valaki csak őszintén leírja az érzelmeit... ismered talán a helyzetemet, hogy beszólogatsz?...nincsen jobb dolgod?...Szerinted nem tudok a civil a szervezetekről? Mit tudsz arról, hogy én kit és mit támogatok, és hogyan osztom be az időm?...úgy látszik ez a fórum is ilyen "magyar", a szó rossz értelmében.... Távol áll tőled is az együttérzés.

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому

      Az előző és a jelenlegi kormány eladja a fél országot!

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому

      @@acnadapter2675 Például!?

  • @dorkahera9393
    @dorkahera9393 Рік тому +24

    Elkeserítő. " Neked törvény, nekem töltény!" El kell paterolni az összes emberszerű lényt.

  • @konradbacskai7941
    @konradbacskai7941 Рік тому +62

    A gazdagok nem törődnek az ökoszisztémával csak a saját profitérdekeik számítanak nekik. Köszönjük a Mi Hazánk Mozgalomnak, hogy kiállnak az emberekért, az értékekért.

    • @adorofrey5783
      @adorofrey5783 Рік тому

      Még, ellenzékben,de mi történne ha kormàNyon lennének?
      A fidesz is csak addig volt jo,amig ellenzékben foltak és fiatalok voltak

    • @zoltanraffay4903
      @zoltanraffay4903 Рік тому

      Sajnos ez így igaz! Mint egy rákos sejt elpusztít mindent, amíg él.

    • @gyorgyzsemberi3949
      @gyorgyzsemberi3949 Рік тому +1

      Van egy gyógyithatatlan betegség,amit úgy hívnak hogy MOHÓSÁG!!!

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому +1

      Na, majd az Új Világrendben ők is mindent elveszítenek! Remélem!

    • @mozis88
      @mozis88 Рік тому

      Senki sem törődik vele, az emberiség jelen állapotában egy élősködő a Földön.

  • @gaborhamza4159
    @gaborhamza4159 Рік тому +7

    Meg kellene védeni a nemzeti kincsünket a 40 ak.-s búza termő földjeinket is ,hogy több száz hektárt lebetonozzanak és ott évente kétszer motorversenyt tartsanak ! Mi ez ha nem a nemzeti kincs a drága magyar föld halálos ítélete vagy ennél fontosabb a pénz éhes politikus urak zsebeinek tele tömése ?Erre tettek esküt?

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому

      Sajnos erre, nagyon pénzéhesek a politikusok!

  • @tonesz7575
    @tonesz7575 Рік тому +60

    Több ehez hasonló tényfeltáró tartalomnak nagyon örülnék. Mert rendkívül informatív és tartalmas. A hossza is rendben van. Köszönjük a munkád Dóri! 🌹

  • @gaborhorvath5499
    @gaborhorvath5499 Рік тому +56

    Tényleg rajtunk magyarokon hunokon már csak a csoda segíthet. Isten adja, hogy az MHM legyen ez a csoda!!!!!🍀❤️🇭🇺✌️👌 Hajrá Dóra Isten segítsen továbbra is titeket mindannyiunkat!!!

    • @janekvladek5198
      @janekvladek5198 Рік тому +15

      Légyen áldás Hun testvéreinken !
      Magyarország nem az oligarcháké!

    • @janosbalogh9154
      @janosbalogh9154 Рік тому +1

      Nem az MHM múlik hiszen igazából még nem tudjuk az igazi szándékait..!! Hiszen eddig a választás előtt minden politikai párt, imád igérgetni...! Eddig egyik sem még nem teljesítette igéretét. Az amerikai.. brüsszeli..ill.nyugati befektetők jártak jól.. !! Az összmagyarságnak a népnek nem a pártoknak kell törvényt alkotni! Majd azokat a törvényeket a nép formálhatja közösen! A jövőt illetően, úgy gondolom hogy a világban a pártok meg fognak szűnni, hiszen már régen leszerepeltek..!! Háborúk..éhinség..nyomor munkanélküliség...járványok...Mindig a katonaságot a karhatalmat vetették be a nemzet ellen! Nyilván vannak kivételes Országok..de álltalánosságban n jellemző...!! A liberalizmus elōtt nem léteztek pártok..de abban az időben a nêpre nem zúdult annyi teher..mint a modern...időnkben...!!

  • @peterpeter5409
    @peterpeter5409 Рік тому +13

    Sukoro 2.. csak most fidesz mutyival..!!!!

  • @attilaszabo2866
    @attilaszabo2866 Рік тому +8

    Nem kell ide háború, anélkül is elintéznek mindent a pénzéhes barbárok. Nem kellenek bombák a pusztításhoz, csak sok pénz és lélek nélküli, embernek látszó lények. Annyi öröme legyen a pénzben a pusztításban résztvevőknek, mint azoknak, akik szenvednek tőle!

  • @festmenybecsus
    @festmenybecsus Рік тому +51

    Szomorú történet. Nagyon jó, hogy a civil szervezet harcol a lakossági érdekekért. Remélem sikerrel járnak. Dóra nélkülözhetetlenül fontos a segítséged. Köszönet érte.

  • @gyulaakosturi6353
    @gyulaakosturi6353 Рік тому +13

    Eladták a hazámat,...
    De már eladták,...
    Elárulnám ingyen is,
    Itt a hűség, hazugság!
    Hajrá Mi Hazánk!
    Magyar farkasok üvöltsetek !

  • @piroskavargane5866
    @piroskavargane5866 Рік тому +32

    Nagyon sok kitartást !
    Legyen mindenbe szerencse ,

  • @gubalaszlo8671
    @gubalaszlo8671 Рік тому +24

    nem igazán értem. Ha a vízpart jogszabály szerint az államé, hogy adhatja el valaki azt, és pláne miért kellene megvenni az államnak... ami a sajátja... valahol elakadtam...

    • @zoltanbabos4295
      @zoltanbabos4295 Рік тому +4

      Szerintem strómanokon keresztül.

    • @magyarahun8982
      @magyarahun8982 Рік тому +5

      @@zoltanbabos4295 És a stròmannak milyen tulajdonjogai vannak?

    • @zoltanbabos4295
      @zoltanbabos4295 Рік тому +10

      @@magyarahun8982 ebben a "jogállamban" bármi is megtörténhet 😡

    • @karena833
      @karena833 Рік тому +1

      Igen, ezen gondolkodtam magam is...

    • @janosnegajda1639
      @janosnegajda1639 Рік тому +3

      Guba László nem érted, hogy Dóra mint mondott, hogy Gyurcsáék eladták Izraelnek, a kormánynak vissza kéne vásárolni, hogy az Állam kezében kerüljön erről van szó!

  • @petervarga1310
    @petervarga1310 Рік тому +9

    De hogy kapták meg az Épíkezési Engedélyt ???

  • @mihalysimon7817
    @mihalysimon7817 Рік тому +17

    Nemsokára a Magyarok teljesen el lesznek tiltva a Balatontól 😢

    • @laszlokovacs4883
      @laszlokovacs4883 Рік тому +2

      Lassan már mindentől.

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому +2

      @@laszlokovacs4883 Hát, ha hagyjuk!

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому +1

      Küzdenünk és harcolnunk kellene, mint Dóráék!

    • @laszlokovacs4883
      @laszlokovacs4883 Рік тому

      @@judittabi8833 Augusztusban voltam Fehérváron Mi Hazánk tüntetésen de csak 50- én voltunk szervezőkkel együtt. Szó volt a multik befolyásának drasztikus erősödéséről forintcsődről, a vizvagyonunk kiárusítasarol. Ha ennyire érdekli a magyar embereket akkor meg is érdemlik sorsukat csak ezt a szülőföldet sajnálom. Magyarországon gazdasági és ökológiai bűnözés egyaránt van. Sajnos emellett a nyugat és kelet összeszerelő csicskásai lettünk. És mit szólsz a betelepülő akkumulátor gyárakhoz? Egy tanulmány szerint évente 7 millió köbméter vizet használ el egy ilyen gyár.

    • @greenseamussel8018
      @greenseamussel8018 Рік тому +2

      Én már beszereztem 2 db akkus flexet. A kerítések és láncok és lakatok a kedvenc ételei.

  • @erikacsanyi4611
    @erikacsanyi4611 Рік тому +26

    Mindent eladnak 💔
    Jelenleg a tájvédelmi nemzeti parkokat adják el !!

    • @jozsefszepiszaniszlo7407
      @jozsefszepiszaniszlo7407 Рік тому

      Sőt ☝, ember húst esznek és emberi vérben fürdenek 🤣🤣🤣...... Isten barma !

    • @norbertvarga6824
      @norbertvarga6824 Рік тому +2

      Valóban eladhatóvá teszik, sőt már eddig is lehetővé tették a rablógazdálkodáshoz hasonló erdőművelést.

    • @mozis88
      @mozis88 Рік тому +1

      Cserszegtomajon is sok sok ház épült a hegytetőn a Nemzeti Parkban. Gyurcsányék építették törvénytelenül, Orbánék engedélyezik és eladják, törvénytelenül. Egy Nemzeti Parkban.

    • @Bab-szem
      @Bab-szem Рік тому

      ​@@jozsefszepiszaniszlo7407 te askenázi! Milyen név az, hogy Szaniszló? Költői a kérdés. Mondd valamit a fajtádnak a vérvád?

  • @robertgkalman453
    @robertgkalman453 Рік тому +18

    Én nem értem ezek az emberek meddig merik feszíteni a húrt? Ha elszakad, akkor meg fogják öket lincselni... Ezt akarják? Úgy tűnik! Lehetne több eszük! Természetesen Lölőékre gondolok és a haverjaira!
    Hajrá Mi Hazánk!

    • @magyarahun8982
      @magyarahun8982 Рік тому +4

      Hadd tolják túl a biciklit.

    • @gyulaakosturi6353
      @gyulaakosturi6353 Рік тому +5

      Túl jól bevédték magukat! De akik védik őket egyszer azok is felébredhetnek... Az szép reggel lesz.😯😯😯 Jönnek majd a meglepik.😁😁😁

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому +1

      @@gyulaakosturi6353 Így igaz!

    • @Bab-szem
      @Bab-szem Рік тому +1

      ​@@gyulaakosturi6353 majd a most bevédett, ránk szaporított cigóik fogják a zsizsikeket kinyúvasztani lásd: XI.ker. Madár-hegy. Ott még egyenlőre önbíráskodással összeverés történt zsizsik részről barbárokkal szemben, de bármikor visszanyalhat a fagyi..én már régóta várok erre. Saját kardjukba dőlnek mindig, annyira ostobák..

  • @Veronika-ro1bx
    @Veronika-ro1bx Рік тому +10

    Az oligarchák az egész országban ezt csinálják.

  • @zsofiajozsa747
    @zsofiajozsa747 Рік тому +7

    Tegyék nyilvánossá a még állami tulajdonban lévő és a közelmúltban eladott balatoni part szakaszok adatait!
    Hogy mindenki láthassa, hogy mi folyik a koztulajdonnal! A magyarok legkedveltebb TULAJDONÁVAL.

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому +1

      Ó, hát éppen ezt titkolja a kormány!

  • @vic19903
    @vic19903 Рік тому +42

    Én mindig mondtam, hogy semmivel sem különbek mint a kommunisták.

  • @gyochess2848
    @gyochess2848 Рік тому +15

    - minek ez a színjáték ? - lehet bármit kérdezni ' tőlük ' ...... . - a jelen magyar kormány orrBÁN/fideSS nem a állampolgárai oldalán áll, - hanem a saját oldalán, ők az ország hitbizományosai (úgy gondolják ) de nemcsak gondolják hanem és úgy is kezelik az országot, mint egy Bányavállalat Zrt. - ét, - amiből és ameddig lehet kitermelik a javakat a saját hasznukra , ha pedig a bánya kimerül akkor továbbfognak állani, - és senkinek ne legyen illúziója, ezzel kapcsolatban . - Greetings from : 2034 Aus/ '. Alexandria Parade (S.Coogee)SY.,NSW.

    • @gaborzsigmondi6177
      @gaborzsigmondi6177 Рік тому

      No de elwtarsakk ki wolt az a marha aki orsoskeoire szavazott?? Nem a 3 millió nyugger meg az olah berszawwazzok..kettos áll.polg...ok...?
      Valaki nem tudja eldonteni hogy hun e vagy olah..rác stb?persze mert így mindkettő előnyeit elvezheti seegggiijjj stb.de ha katonakoteles vagy a zsaruk keresik amely a másikkal orszaggbbaaaa..teremtö ez igenyöst veszeljess dolog.Hadugymin.foparazita
      is ukriugribugri migrik..magyar mán nincs ezekre a posztokat??$%%&$$&€&£&$&%=orsikatokk seggijje olahok.racok..tótok és ukriugribugri migriknekkk.ez a veg..teremtö hol vagy most már gyere..segitsss..xxxxxxxxxxx

    • @bonisistvan
      @bonisistvan Рік тому +1

      Az attól függ, hogy milyen állampolgársága van még a Ráhel apukának...

    • @Bab-szem
      @Bab-szem Рік тому +1

      ​@@bonisistvan izRáheli..a cigó mellett

    • @Bab-szem
      @Bab-szem Рік тому

      Milyen fideSS? Bárcsak 2S lenne, mindjárt jobban érezném magamat.

  • @judittabi8833
    @judittabi8833 Рік тому +6

    Igazad van kedves Dóra! Köszönjük, hogy megvéditek a magyar tengert!

  • @zsocatorincsizsolt8441
    @zsocatorincsizsolt8441 Рік тому +15

    Azok a munkálatok nem a lakosság számára készülnek .

    • @pepos1988
      @pepos1988 Рік тому +6

      Nem Zsolt az on penzebol (befizetett adojabol)Lorinc epittet Balatonparti villakat es jo penzert eladjak!

    • @viktoriakorosi489
      @viktoriakorosi489 Рік тому +1

      Ráadásul állami támogatással!!!!!!!!!!!! Ezt a pofátlanságot nem hiszem el!!!!!!! Lassan előkerülnek a lopott pénzek!!!!

    • @zsocatorincsizsolt8441
      @zsocatorincsizsolt8441 Рік тому +5

      @@pepos1988
      Így van !
      És ez az eset csak egy a millióból !

  • @minimalsoundbox5375
    @minimalsoundbox5375 Рік тому +3

    A lopott pénz mindig okos, biztos helyet keres. A legbiztosabb befektetés a vízparti telek. Az építőnek és a ki tudja miből gazdag vásárlónak is. A Lopott Pénz Útja ilyen. Megy le a partra. A madarak szépen tovább állnak.

  • @illesnebekesisaci
    @illesnebekesisaci Рік тому +4

    Ismerjük a mondást "A Balaton mindenkié" már nem így van. Sajnos késő! Már tönkretették. Balatonaliga megmentése szép lenne.

  • @marianagy7861
    @marianagy7861 Рік тому +6

    Elképesztő,az emberek mégis azt hiszik hogy Orbán Úr a nemzetért dolgozik és harcol,ébresztő .

    • @Bab-szem
      @Bab-szem Рік тому

      Azok nem emberek, hanem agyhalott prolik.

  • @gregborecki5626
    @gregborecki5626 Рік тому +5

    2012-ota mukodo magyarorszag nevezetu allam, torvenytelen. Barmit tett es tesz alkotmany es torvenyellenes.

  • @peterangyal603
    @peterangyal603 Рік тому +6

    Valami fontosat el kell venni Orbántól és Mészárostól is!

    • @Bab-szem
      @Bab-szem Рік тому

      A tyúkszarosra gondoltál? Lámpavasra fel lehetne húzni mindkettőt.

  • @zsolt542
    @zsolt542 Рік тому +3

    Most kiderül...? Szerintem már legalább 1000 dologban kiderült,hogy nem a mi oldalunkon áll a kormány. Elég fellapozni a munkatörvény könyvet...

    • @alextalli1881
      @alextalli1881 Рік тому +2

      Elég elolvasni az 1989-es ideiglenes alkotmányt, és értelmezni hisz kezdő jog hallgató is kimondhatja, hogy az alap törvény köz jogilag érvénytelen! Kisemmizett nép lettünk a saját hazánkban!!!

  • @ignacmiklos11
    @ignacmiklos11 Рік тому +14

    Mi hazánk mozgalom az egyetlen aki képviseli a magyar embereket !

  • @janekvladek5198
    @janekvladek5198 Рік тому +9

    Hajrá Mi Hazánk Mozgalom!

  • @MrCekasz
    @MrCekasz Рік тому +8

    Horváth Ferenc - hálózatkutató biológus
    Lehet, hogy érdemes lenne felvenni vele a kapcsolatot..

  • @tamastoth5657
    @tamastoth5657 Рік тому +10

    Én csak azt sajnálom, hogy minden videó alatt, amit a MHM tölt fel, ebből áll a komment szekció: hajrá MHM, veletek vagyunk, tisztelet, csak így tovább! Nyílván szükség van a visszacsatolásra, hogy tetszik-e az embereknek, vagy sem, viszont sajnálom, hogy érdemi konzultáció sosem alakul ki itt az érintetr témáról. Elég szomorú, hogy itt tart az ország, de bárki lenne hatalmon, osztogatna a haveroknak/rokonoknak, mert az összes állami infrastruktúra hozzá tartozik, gyakorlatilag nincs, aki rájuk szól.

    • @marianagy7861
      @marianagy7861 Рік тому

      eggyet értek,bármilyen kormány -egy kutya,a történelem bízonyítja h a nép sose számít.

  • @j-legend7350
    @j-legend7350 Рік тому +5

    7:00 most akkor jól értem h elővásárlási joga van az államnak...tehát akkor jó pénzért visszaveszik/vehetnék Lölőtől?? hatalmas 200-as IQ-ra vall! grat!

  • @Pendy17
    @Pendy17 Рік тому +13

    Köszönjük

  • @belalencses5901
    @belalencses5901 Рік тому +12

    Ez komoly?Most derül ki?Vicc?Ez már rég kiderült!

    • @ispanka79
      @ispanka79 Рік тому +5

      Ez nem most derült ki ahogy a sok egyéb aljasság sem az országban csak most sikerült ezt a videót elkészíteni.

  • @Nemtomi
    @Nemtomi Рік тому +8

    Itt az ideje, hogy változtassunk. Tüntetés lesz, ha nem hajlandóak ML ellen menni?

  • @sandorkercza1997
    @sandorkercza1997 Рік тому +3

    Elképesztő Rombolás készül!!!! Mindenre van pénz, csak a legfontosabb dolgokra nincs!!

  • @istvanbroda974
    @istvanbroda974 Рік тому +4

    Miért nem a " görög falut " építik át ? Mindig az a hely kell ahol a természetet pusztíthatják....nem kell még egy görög falu.....

  • @laszlokovacs4883
    @laszlokovacs4883 Рік тому +3

    A jelenlegi kormány pont annyit ér mint általa ostorozott elődei. Adjunk ezeknek még 20 évet és Magyarországnak nem lesznek termő és erdőterületei és vízvagyona.

  • @richardhorvath7237
    @richardhorvath7237 Рік тому +4

    És ugye azt tudjátok, hogy ez nem az első ilyen eset?!
    Az északi parton, már számtalan lakóház áll a víz közvetlen partján, és még egyfolytában épülnek az újabbak.

    • @Bab-szem
      @Bab-szem Рік тому

      Tudjuk! Még hozzá jó beosztásban, napot lopó zsidóknak.

  • @erzsebetbessenyei1038
    @erzsebetbessenyei1038 Рік тому +6

    EMBERSÉG JÓINDÚLATU VEZETŐK. KELLENNE ❗↩️👨‍👩‍👧‍👦↩️CSAK UTÁNA
    A. PÉNZ ❗HOGY TISZTELNI LEHESSEN EGY POLITIKUS VEZETŐT❗↩️👨‍👩‍👧‍👦↩️🏡♨️🥣🍇⛲

  • @MegaCs70
    @MegaCs70 Рік тому +6

    Már rég kiderült hogy nem a nép mellett állnak !

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому

      Mégis a sok hülye rászavazott!

    • @Bab-szem
      @Bab-szem Рік тому

      Ők a nép mellett állnak és nem a nemzet mellett..

  • @danielhutera2704
    @danielhutera2704 Рік тому +7

    A Club Aliga a szocializmus óta az elitek kikapcsolódó, szórakozó helye..

    • @Atis713
      @Atis713 Рік тому +1

      Azért mert régóta így van, nem jelenti azt, hogy így van jól...

  • @johnnyonthespot2498
    @johnnyonthespot2498 Рік тому +6

    nem vagyok meglepve , csak ratok szavazunk

  • @bd4811
    @bd4811 Рік тому +3

    A parti setany , ha allami tulajdonban van, akkor nincs olyan johiszemu vevo, aki errol ugymond ne tudna vagy ne kellene tudnia. Ha pedig hasznalati joga van az allam ak a parti setanyra, akkor is ez a helyzet. A helyi lakosok pereljenek, es kerjenek ideiglenes intezkedest.🧐🧐🧐🧐🧐

  • @attilaszabo2866
    @attilaszabo2866 Рік тому +4

    Kedves Dóri! Nem fognak az emberek oldalára állni. Ilyet talán akkor tesznek, ha anyagi, vagy politikai hasznot tudnak szerezni. A vezetést nemcsak nálunk, világszerte is egyre láthatóbban a pénz irányítja. Ez ellen mit tudtok tenni?

  • @alextalli1881
    @alextalli1881 Рік тому +3

    A Magyar népnek, nem marad SEMMI! Marad minden a Magyarországi Magán hatalomnak, a nép meg csak jobbágynak kell. Nem kell itt semmi kitűzőt nézni hisz színdarab csak. Meddig tűri még a nép, a kisemmizést?!

    • @alextalli1881
      @alextalli1881 Рік тому

      @@adambekes8263 Alapból nem létezik a kétharmad. Másodszor, a fideszre szavazók is nagy része, megtévesztett és tájékozatlan. A nap mint nap kirablót és nélkülözés szintjére kerülő tömeg, meg csak nő és nő. De a teljes nép ki van rabolva, hisz mindenét átvitték egy párhuzamosan működtetett államba

    • @adambekes8263
      @adambekes8263 Рік тому

      @@alextalli1881 Elgondolkodtató. Létező párhuzamos államba vagy csak a jövőben épülőbe? Ha létező, akkor hol az az állam, vagy melyik az? Az tudható?Ahol uralkodó és kizsákmányolt rabszolga (behódoló) osztály lenne csak? Az sajnos már most is van csak nem stabil, azért akarják méginkább butítani a valóban dolgozó, tisztességes népet mindet! Politikai hatalomerősítés folyik, amelyet sajnos az MHM is erősít a parlament(mint magyarok szent temploma) és korona szentesítésével! Fenn akarják tartani a megmondómilegyen ha jó ha nem ha kell ha nem, ti csak dolgozzatok diktatóra hatalmat maguknak!

    • @alextalli1881
      @alextalli1881 Рік тому

      @@adambekes8263 Csak tények ls bármit le tud ellenőrizni egy átlag ember is. Mára kialakult jogrendben és a népre erőltetett párhuzamos állam: Magyarország----------Alaptörvény----------New Yorkban tőzsdére bejegyzett Rt. Minden évben az országról teljes mérleget ad le a kormányzat. az 1989-es ideiglenes alkotmányt nem helyezték hatályon kivül, mert nem lehetett. Az alkotmány alapján nem is volt jogkörük a teljes nép bevonása nélkül megteremteni a Végleges alkotmányt. Ezért született meg az alaptörvény, amit már 10-szer módosítottak, Az ország javait az oligarchák kezébe játszották és létrehozták az új nemességet. Ma egy állam csak akkor létezhet ha a fö politikai irányítot a valódi hazai háttérhatalom támogatja mert kiszolgálja őket. Ha ezt nem teszi, akkor nem lehet kormányfő. Ez működési tény. Jelenleg egy modern feudális rend van kialakítva. A nép meg kell, vagy nem létezhetnének egyébként. Mivel az Alaptörvény köz-jogilag érvénytelen, így 2012 január egytől a rá épülő minden törvény, határozat érvénytelen.

  • @008-t4p
    @008-t4p Рік тому +20

    A balaton part mar nem közterület hanem a NER birtoka.

    • @magyarahun8982
      @magyarahun8982 Рік тому +10

      Hát, én nem emlékszem olyasmire, hogy mi magyarok lemondtunk volna arról vagy bármelyik területről mindenféle jött-ment javára. Ti igen?

    • @zoltanbabos4295
      @zoltanbabos4295 Рік тому +8

      @@magyarahun8982 ilyenről nincs nemzeti konzultáció. Ez sunyiban megy. Pl Sukoró.

    • @magyarahun8982
      @magyarahun8982 Рік тому +8

      @@zoltanbabos4295 Bárki,aki ilyen dolgokról hallomást szerez,az üvöltse az éterbe,akkor a dögkeselyűk visszavonulót fújnak.

    • @zoltanbabos4295
      @zoltanbabos4295 Рік тому +6

      @@magyarahun8982 így van!!!

    • @acnadapter2675
      @acnadapter2675 Рік тому +3

      @@magyarahun8982 NER lovagok százait nem érdeklik az apróságok.

  • @zoltankover5969
    @zoltankover5969 Рік тому +2

    Nagyon köszönjük Dóra! Nagyot nőtt a szememben, hiszen olyan témát választott ami már mindannyiunk és a természet húsába is vág keményen. Így tovább, Önök mögött állunk.

  • @Miyokokoala
    @Miyokokoala Рік тому +2

    Hajrá Dóra, csak keményen!!!

  • @barnazsuberats369
    @barnazsuberats369 Рік тому +3

    Hát sajnos nem most fog kiderülni mi a fontos nekik ez már rég kiderült és az nem a közérdek

  • @sandorkelemen2406
    @sandorkelemen2406 Рік тому +6

    🇭🇺👍🇭🇺

  • @desza72
    @desza72 Рік тому +2

    Sok Szerencsét kívánok hozzá. Emberi jogok, sehol.Turisztika!Szállodák!?
    Megszorítások vannak.
    Vajon kikre re kell Gondolni?
    Állam a Tanárokat fizesse meg!!!!!
    Természet így Maradjon.
    Siófokon is van probléma, Meg, végig a part vonalon.......
    Mi Házánk Mozgalom, sok sikert kívánok

  • @szigipeti1
    @szigipeti1 Рік тому +6

    Akkor a kérdés!!! Van különbség jobb és bal között? Kit szolgálnak? Kinek érdekében cselekszenek?

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому

      A magyar nép érdekében cselekszenek! Jó reggelt!

  • @josefressinka7952
    @josefressinka7952 Рік тому +11

    Az a helyzet, hogy számonkérni lehet, de attól még változás nem lesz. Hiába tiszta és világos mindenkinek a kilakoltatás mikéntje is, mégis kilakoltatnak a mai napig is sokakat. Értem én, hogy mutatni akarjátok azt, hogy ti aztán odaálltok, és ez így is van tényleg, de igazi célt nem értek el, csak a saját célotokat esetleg, mutatni hogy rátok aztán érdemes szavazni. De ez kevés. Még közel négy évig nem tudtok semmit csinálni, az meg nem.segítség senkinek. Kicsit erősebben kéne odacsapni az asztalra, mert az igéret választások előtt ez volt!

    • @zitaopolcsik1111
      @zitaopolcsik1111 Рік тому +5

      Elég erélyesn odacsapnak, de változtatni csak akkor tudnak ha ők kormányoznak. Ezt kell megérteni mindenkinek.

    • @josefressinka7952
      @josefressinka7952 Рік тому +3

      @@zitaopolcsik1111 én értem és tudom is. De sajnos már nincs név év hogy várjunk. A gáncsolások és a tényfeltárások nagyon jók és eredményesek, de az ellenfél erre csak annyit reagál, hogy ""és akkor mi van???""" Máris eljutottunk oda, hogy a kemény munkájuknak semmi értelme nem volt, mi meg szívhatunk tovább. Ezt nyeljük már évtizedek óta és most se látunk mást mind eddig.

    • @zitaopolcsik1111
      @zitaopolcsik1111 Рік тому +2

      Ön szerint mit kellene még tenniük? Sajos a tüntetéseknek kevés érzelme van. Az pedig, hogy próbálják felnyitni

    • @zitaopolcsik1111
      @zitaopolcsik1111 Рік тому +2

      Az emberek szemét és tájékozódni,, hogy mi Mi Hazánk programja. Ahhoz pedig, hogy kormányra kerüljenek több szavazat szükséges. Azzal, hogy bizonyos csoportok vonulgatnak az utcán semmit nem tudnsk elérni, ahogy látjuk.

    • @judittabi8833
      @judittabi8833 Рік тому

      @@zitaopolcsik1111 Igen, de alszanak az emberek!

  • @lajosvalyi3868
    @lajosvalyi3868 Рік тому +1

    Koszonom hogy rairanyitottta a figyelmet megint egy jogsertesre. Koszonom munkajat

  • @bendeguzregos5210
    @bendeguzregos5210 Рік тому +1

    Tarvágás=TARRA VÁGNI, AZAZ MINDEN FÁT KIVÁGNI.

  • @istvannetricz4110
    @istvannetricz4110 Рік тому +1

    Kedves Dórika , legalább 50, MHM, légyszám kellene , hogy legyen , meglehessen állítani. Vagy egy hadsereg aki nem engedi őket dolgozni . V. Drót kerítéssel . csak azt nem értem nem a nagy fizetésűeknek ( magyaroknak , ) lesz Német ,Francia , Angol, stb. Úr legyen veletek !!

  • @Baso-sama
    @Baso-sama Рік тому +3

    már rég kiderült :D de persze a politikában finomkodni kell, úgy tenni mint az úrigyerekek. csak én már személy szerint kezdem unni. mindegy.

  • @Tigrisszem27
    @Tigrisszem27 Рік тому +1

    Nem tudom,hogy hol élsz????!!!Tudod,hogy mit csinálsz?Magyarország főnöke Oroszország,az van amit ők akarnak,nem az amit szeretnél,te tudsz róla,hogy 2010-be a Lengyel politikusokat megölték!!!!!????😮😮😮

  • @Joe-vh6pj
    @Joe-vh6pj Рік тому +1

    A természeti kincsek az állampolgároké!!!mindenkié a balcsi

  • @belakovacs9958
    @belakovacs9958 Рік тому +2

    Ha az utóbbi száz év történéseit figyelembe
    vesszük minden vagyon 90% át államosítani kellene.Nem semmi, nem kellene túlzásokba esni.

  • @peterkorodi4989
    @peterkorodi4989 Рік тому +1

    Ez nyilván költői kérdés. Mikor állt az emberek mellett?? Minden egyértelműen látszik a kormány embereinek pénztárcàjàn és az átlagemberek pénztárcáján.....

  • @rozaliaerzsebetnagy8387
    @rozaliaerzsebetnagy8387 Рік тому +2

    Ige igaza van annak a hozzászólónak aki azt írja, hogy a vízpartot senki sem birtokolhatja, ez igaz a csillagokra is. 😊Rozália

  • @ildikodezsi5828
    @ildikodezsi5828 Рік тому +1

    Mi magunk emberek öljük meg, a gyerekeinket, unokáinkat. A pénz ért, a luxus ért mindenen átgázol a politikai elit.

  • @szabilta
    @szabilta Рік тому +1

    Kérjük ki ifj.Lomniczi Zoltán véleményét 🙄

  • @sandorgera5570
    @sandorgera5570 Рік тому +7

    Lessz még itt nagy izra...vagyis nagy magyar ország 😂 vagy már van ? 🥴🤗👍

  • @billyygates1691
    @billyygates1691 Рік тому +4

    Na vajon kién áll....😂😂

  • @mickeymouse5981
    @mickeymouse5981 Рік тому +2

    Nagyon szép gondolat,nagyon jól hangzik,kár,hogy nem lesz belőle srmmi. Sajnos,akinek sok pénze és kapcsolata van,az mindent meg tud szerezni magának ebben a korrupt országban. Azért köszi Dóra.

  • @zoltanbarati6196
    @zoltanbarati6196 Рік тому +1

    Sok sikert a Mi Hazánk előrehaladáshoz!!!

  • @zitakovacs5014
    @zitakovacs5014 Рік тому +1

    Szégyen! KÖSZÖNJÜK DÓRI!!! Remélem erre a jó lépésre még képes a kormány!

  • @nicknolti1
    @nicknolti1 Рік тому +4

    Szeretném,hogy világos legyen szamotokra.Magyarország Órában Viktoré .

  • @tamas8890
    @tamas8890 Рік тому +1

    most akarjátok kideríteni azt, ami már 12 éve kiderült? hol éltek ti? :D

    • @janossandor8297
      @janossandor8297 Рік тому

      Kedves Tamás.
      Nem a felderítés volt itt a lényeg🙄

  • @videokfeltolto4868
    @videokfeltolto4868 Рік тому +2

    Dóra nagyon ügyes vagy így tovább!!!!

  • @zoltangyongyosi8350
    @zoltangyongyosi8350 Рік тому +5

    👍

  • @mariatoth3520
    @mariatoth3520 Рік тому +1

    Koszonet nagyon hasznos volt

  • @ZimaBlueLittleRobotDance
    @ZimaBlueLittleRobotDance Рік тому

    Voltunk ott szombaton! Katasztrófa...amúgy a Magyar Állam=OV szóval nincs több kérdésem!🙃

  • @istvanszakacs7228
    @istvanszakacs7228 Рік тому +2

    Mi a terv? Mindenki tudja hogy így van. Hogy ne így legyen?

  • @zsoltzlatnyiczky7012
    @zsoltzlatnyiczky7012 Рік тому +1

    Az ember lelke és szíve szakad meg mikor ezt a kisfilmet végignézi! Balaton te csodás s mely egész évben tündököl.... elég az építkezésekből.... ez a magyar emberek tava és nyaralója!!!

  • @zsoltpinczesi5131
    @zsoltpinczesi5131 Рік тому

    Ez is olyan mint a devizások ügye. Hiába tudod bizonyítani az igazadat, kitörölheted vele veszet fejsze nyele.