Alig telt el két hét hogy Hirosimában voltam, így ez a videó kifejezetten aktuális volt most😀 Tudtam hogy szomorú lesz de szinte szörnyű volt végigmenni az atombomba múzeumon, látni ténylegessen azt a sok borzalmat amit emberek átéltek. Emellett volt szerencsém látni a régi villamosokat is, melyek a dómhoz közeli vonalon közlekednek. Hiroshima tényleg a japán városok között is egy gyönyörű, modern város. Ha valaki nem ismerné a történteket el se hinné szinte hogy alig több mint 70 évvel ezelőtt porig volt rombolva.
Рік тому
Tudom, én is jártam ott, és hajtogattunk darut Sasaki Sadakonak. A város tényleg gyönyörű, és szeretnék még egyszer visszamenni oda
Nagyon jó, ahogy elkezdtetek kísérletezni a zenékkel. Nekem monoton volt, hogy minden témához ugyanazt a zenét használtátok, de most egy új réteget, kifejezési módot kaptak ezek a videók! Csak így tovább!
Fantasztikus emberek a japánok, sok téren lehetne példát venni tőlük. Félelmetes, milyen dolgosak és mennyire képesek felállni és megmutatni, hogy igenis megyünk tovább, újrakezdjük, jobban csináljuk a dolgokat. Remélem soha hasonló nem fog történni. Elég szomorú, hogy egyes eberek politikai érdeke miatt emberek százai, ezrei vesznek oda. Hisz az emberek többsége nem ontaná a másik vérét. Ebből kéne már az emberiségnek kinőni.
Erről mindig az Asimov Alapítványok, egyik könyvének a párbeszéde jut eszembe. Ha jól emlékszem történészek beszélgetnek, hogy valahol olvasták, hogy egy űrhajó kapitánya atomfegyvert akart bevetni a lakosság ellen. És akkor kérdezi egyik a másikat, hogy mi történt. Erre a válasz " Hát mi történt volna?! Amikor megtudták, a saját legénysége verte agyon, mert ilyet gondolkodó lény, a másik gondolkodó lénnyel nem tehet!" Ez valahogy nagyon megragadt. Szerintem alkalmazni kellene a mi világunkban is.
Nem atombombát hanem fúziósat. Magfúziót akart létrehozni vagy mit. A könyv világába a lakosság atombombázása többször is előfordult, és elfogadott volt. A nukleáris és a fúziós más technológia.
Jaaaa...!? Aha! Akkor minden rendben! Ha valami, hát ez biztosan megnyugtatja azt akit lebombáznak egy atombombával! Ha mégsem akkor ő a hibás: hogyhogy nem érzi a különbséget a hülye? Hát miért nem tanult magfizikát!? Különben is úgy kell neki: minek ment oda!?@@janoskocsis5524
Ne a ma szemével nézd ezt az "eseményt" !!! Akkor 1945-ben 6 (vagy 8 vagy 4 évvel) a világháború kirobbanása (attól függ ki honnan számolja a kezdést) után az az volt a legfőbb cél, hogy minél előbb véget érjen az az esztelen háború, lehetőleg minél kevesebb saját emberveszteség nélkül.
Ez az esemény nem járt kiemelkedő pusztítással, sajnos napi szinten bombáztak rommá ennél jelentősebb mértékben japán városokat. A japán hadvezetés számára nem is volt kiemelkedő esemény, a szovjet hadüzenet kényszerítette megadásra Japánt. Ettől függetlenül az összes terrorbombázás háborús bűn kellene hogy legyen.
Megmentettek vele párszázezer amerikai katonát és több millió japán polgárt(a japánok nem kapituláltak volna). Ehhez képest a párszázezer japán halott valahogy jobb mindkét félnek. Akárhogy nézem, Korea és Vietnám megmutatta, hogy milyen, mikor nem vetnek be semmilyen atomfegyvert egyik oldalon sem.
@@joules83a Neztem valami doksifilmet az oroszok mar kinat szabaditottak fel 3-4 honap mulva Jappan kapitlula megerkeznek oda isaz oroszok. Az amcsik ezt nem akartak ok akartak pontot tennia vegere. Es amia legborzasztobb nem is volt ott katonai letesitmeny direkt civilekre dobtak a bombat. Ugy hogy valojaban haborus bun volt, de sosem ismertek el.
10:01 Reménykedni merek, hogy a japánok BÉKÉS ATOMELLENES hozzáállása elég, hogy soha többé NE TÖRTÉNJEN MEG az 1945-ös pusztítás amit HIROSHIMA átélt.😭😭😭😭.Ezért POFÁZOM amit mindig is halgassunk rájuk BÉKE mindenek felett ez a legofontosabb a béke.❤A japánokat amúgy is imádom az a mélységes MAXIMÁLIS tisztelet egymás fele az valami csodálatos❤❤❤Itthon sajnos lenézik ezt a tiszteletet és a dolgozó embert. Sose felejtem el amikor a NEHÉZ bőröndöt 2 japán lánynak segítettem feltenni a RAILJETRE a délibe 2019ben amikor innen indultak a RAILJETEK rendesen meghajoltak angolul megköszönték és japánul is és megöleltek azzal együtt 10 Eurót nyomtak a kezembe. Kajakra ott helyben én jöttem zavarba es azonnal a KÉK HALÁL últ ki a szememre. Annyira jól esett az a tisztelet. Na itthon az elmult 15 évben ilyen tiszteoetet de még csak egy KÖSSZ se kaptam semmilyen segitsegért. Sajnos a tisztelet a szeretet ez Magyarországon kihalt.😱 Pláne Budapesten. Sajnos napi szinten tapasztalni azt a VÉGTELEN rosszindulatot a FŐVÁROSI embereken, ami már undorító! Az az 1%-ék amely kivétel azt meg nagyon ritkán fogja ki az ember.😱😱
Azért ne élj tűdérországban mert a másik szarja az büdösebb ott aztán igazán nagy minőségben működik a hierarchia lenézik egymást ugyan úgy csak "a japánnak 3 szíve van mosollyal az arcán vágja át a torkokat" nem veszed észre rajta nem mutatják ki egymás lenézését és gyűlöletét csak ha főnök beosztott a viszony munkahelyen van rendesen belőle meg megalázásokból is.
A bèkèt csak katonai erővel lehet biztositani. Az hogy enyire hálálkodnak pènzell is csak ott mükődik ahol nincsenek c...ok akik egyböl ráálnának az emberek lehuzására.
Paradox módon egy atomfegyver mentes világ újabb világháborút hozna. Mindig is voltak és lesznek telhetetlen, kapzsi emberek, akik terjeszkedni akarnak.... ez ugyanolyan alapvető emberi tulajdonság akárcsak a szeretet vagy az empátia és sajnos nincsenek mindenkiben egyensulyban.
A Little Boy hatóanyaga cink-39 izotóp volt,aminek a felezési ideje 244 nap! Csernobilnál urán -237 izotópról van szó,aminek a felezési ideje 24ezer év!
Először is nem hatóanyag, hanem töltet! Cink izotóp mi? :D A little boy urán, fat man pedig plutónium töltetű atombombák voltak. Hatóanyag a gyógyszeredben van amit nem szedsz! :D
Az atom a jelenleg fennállo törékeny béke biztositéka. Tanultunk Hirosimábol és Nagaszakibol, na meg a többezer ledobott kisérleti robbantásbol. Semelyik atomhatalom nem fogja megengedni magának, h elkezdje nukleáris töltetü rakétával löni az ellenséget, majd viszontválaszképp kapjon egy másikat (talán nagyobbat is).
Én azt olvastam és láttam illetve hallottam több forrásból is, hogy azért "tűnt el" hamar a sugárzás, mert a levegőben robbant a bomba, nem a talajon, ezzel szétszórva a radioaktív anyagot a légkörben, ami ugyan (valószinűleg) több helyre jutott el így, viszont helyenként kevesebb kárt okozott, mintha mind ugyanoda került volna (ugye ez abban az esetben történik ha a bomba a földön robban). Csernobilban azért rossz a helyzet, mivel az erőmű a földön robbant, ami nem meglepő, hisz az ilyen épületek jobbára a földön vannak s nem a légkörben repkednek:)
Egyszerű a válasz. A robbanás pillanatában valóban hatalmas sugárzás alakult ki. Ez nagyrészt elektromágneses sugárzás volt: Az egész spektrum képviselve - rádió, mikrohullám, hő, fény, ultraibolya, röntgen, és gammasugárzás. Ez egy nagy villanás, és utána lecsengett ezredmásodperceken belül. Emellett még részecske sugárzás is fellépett, de annak a pusztítóereje sokkal-sokkal kisebb volt. No a fentieket szokásosan keverik - a köztudatban - a robbanáskor (is) keletkező, és viszonylag hosszú ideig - felezési idők függvénye amely széles időskálán mozog(!) - ható radioaktív "csapadékkal". Ez por gőzök/gázok formájában jelenik meg. Miből fakad? Jelen esetben abból a kb. ötven kilónyi urán hasadványtermékekből, és kisebb részt a neutronsugárzás által radioaktívvá lett termékekből. Ezek össztömege szintén csak kilókban mérhető, és legnagyobb részük rövid felezési idejű, csak pár óra/ pár nap. Összegezve: Hirosímában (és Nagaszakiban is!) a radioaktiv szennyezés mértéke csekély volt, ellentétben a csernobili sokszáz tonnás (tán ezer tonna fölött is) kibocsájtással. Viszont Csernobilban NEM volt atomrobbanás, "síma" kémiai robbanás, - atomvillanás nélkül!! Tehát ne keverjük a szezont a fazonnal. Ezért van az, hogy Hirosímában, és Nagaszakiban szinte azonnal neki lehetett látni az újjáépítésnek, kockázat nélkül.
Vajon egy amerikai partraszallas mivel jart volna? (Mar ha lehetseges lett volna egyaltalan, mivel a us army nagy resze europaban szallt partra…) 1 millio halott 2? Hany evig tartott volna es mennyibe kerult volna? Hany gyereket es not, ferfit eroszakoltak es kinoztak volna meg ez ido alatt? 🤔
@@lvgaben hm és miért is kellett volna japánba is partra szállni? elfogytak otthon a legyilkolható indiánok vagy a fekák? az is bőven sok volt amit nálunk pl a hatvani pályaudvar bombázásával műveltek; szerintem pár amcsi városnak se ártana egy kis atom hogy befejezzék ezt a pofátlan világcsendőrösdit!!!
@@lvgabennem volt szükség semmilyen amerikai partraszallásra az oroszok úgy átmentek a nyakukon mint tank a libakakin. Az atomra semki szükség nem volt. Csak az volt a baj h japán feltételes megadásra törekedett.. úgyhogy az usa inkább meg atomozta.
Ez az előadás mind szép és jó de nem nagyon magyarázod el,hogy miért nincs ott sugárzás!Csak,hogy milyen volt előtte és milyen szépen fejlődött a csapás után.Egy cím módosítást érdemelne. :)
Az a baj, hogy a nagyhatalmak ugyanolyan idióták, mint régen. Csak a módszerek változtak, a szándékuk a háborúskodásra megmaradt. Atomfegyver talán nem lesz már bevetve, vagy ki tudja...
Nos igen... Háborúskodni akarnak, hisz a nagyhatalmak sem megdönthetetlenek, és már a kezdetekkor megpróbálják letörni a feltörekvő, velük nem szövetséges országokat, akár gazdasági, akár katonai intézkedésekkel.
Sajnálatos, de az a kicsengése a fílmnek, hogy nem számít a pusztulás, pusztítás a hatalom szempontjából, mert az élet újraéled. Nem számít az élővilág szenvedése. Soha nem az emberiség akar háborúkat, s nem az emberiség nem tanul!
Csak a cím kérdésére nem adtak választ. Tudja vki mitől csökkent a radioaktivitás olyan gyorsan? Ha kiderül(ne), hogy ez általános jelenség, még a végén tényleg lehet atomháború😶
@@zoltandakay3786nem biztos, hogy mind a levegőben robbanna, ez is robbanhatott volna a földön ha rosszul időzítik. Amikor beélesítették és ledobták, elég magasan volt a repcsi ahhoz, hogy a bomba előbb robbanjon fel, minthogy leesik. Ha pl alacsonyabban repült volna a repcsi, a bomba leesik a földre és ott robban fel. Egyébként a Little boy Urán-235-tel volt megtöltve amelynek a felezési ideje majdnem 704 millió év. Mondjuk mostmár sok amerikai bomba töltésében plutónium-239 van.
@@ihavenoidea2736 A bombát barometrikus magasságmérő robbantotta az előre eltervezett magasságban. A tervezés során azt is kiszámították, hogy hol kell robbannia a legmegfelelőbb hatáshoz.
@@balintmagyar3285 dehogynem képes. Nagyon rossz megállapítások. Emberiségnek hívod a nagyhatalmú kizsákmányoló oligarhákat pedig sem nem emberek sem nem emberiség mint a faj képviselői. Az amerikaiak 99.9999 szazaleka soha nem dobott senkire atombombát. Ezek felsőbb érdekek az emberiseg magára hagyatva világbankok nelkül elnyomas butítás megosztás uszitás nélkül egy virágzó faj lenne.
A videónak van egy Negative Része. Az egész úgy lett prezentálva, hogy az Atom Bomba letarolta a környéket, de újra lett építve és így jobb és szebb lett. A példa szerintem tehát az hogy nem kell félni az atom háborútól mert azt túléljük es a végén még jobb is lesz.
Annyit pontosítanék, hogy a videónak nincs ilyen negatív része. Ha én megosztok egy tartalmat és abból valaki rossz, téves következtetést von le, amiről a videóban szó sincs, az nem az én vagy a videó felelőssége. Akinek ez jön át a sztoriból az teljesen félreérti ami elhangzott. Arról nem beszélve, hogy egyetlen bombánál újra lehet építeni a várost, atomháborúnál nem lesz aki újraépítsen bármit is...
Egy nagy túrót!!!!! Nem nyolcadikán, hanem hatodikán dobták le az atombombát. Ha minden adatod ilyen pontos, jobb, ha eltűnsz erről a színtérről. Ekkora igénytelenséget nem engedhet meg magának az, aki a nyilvánossághoz szól.
Öszesen egy mázsa alatt volt a radioaktív anyagok kiszóródása Hiroshimában. Csernobilban ez száz tonnákban(!) mérhető. Nagyságrendileg "kissé eltérő" a mennyiség. Mármint a radioaktiv anyagok környezetbejutása... :)
Érdekes,,itt Europában mindenki beszart,voltak betegségek,állítólag erre visszavezetve.Igaz,nem az epicentrumban,hanem ezerkilóméterekre tőle.Hirosihma meg virágzik??Hmmm
A két várost előzőleg szándékosan érintetlenül hagyták, azért hogy hiteles képet kapjanak a bombák hatásairól. Nagyon sokan direkt azért menekültek oda, mert azt hitték, hogy direkt mendéknek hagyták meg nekik.
Középiskola, fizika. (Agócs tanár úr, ezért a kérdésedért, addig ütött volna a méterrúddal, amíg mozogsz) Nézz utána, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy termonukleáris robbanás, meg annak, hogy "megszalad" illetve "leolvad" a reaktor.
Ami még ennél ls beszédesebb hogy napokig, hetekig nem kaptak orvosi segítséget az odaérkező megszálló (amerikai) erőktől,ők csak a bomba hatását voltak hajlandóak vizsgálni. A 70es évekig az amerikai lakosság az otthoni médiában nem láthatott felvételeket a pusztítás mértékéről az emberekben,csak az infrastruktúráról.
nagyon jó video hát igen minden tisztelet a japán embereknek együtt ujáépitették ha az egesz bolygon ijen emberek élnének akik öszefognak és nem elmennek vagy csak önmagukkal foglalkoznak nem pusztulna a bolygo nem fulladnánk a szeméttöl és mindenki boldogabb lenne
A videóból sok minden kiderül, viszont a címben lévő kérdésre nem kaptam választ. Vagyis miért nincs Hiroshimában évtizedekkel később sem radioaktív sugárzás, mint Csernobil környékén.
A japán császár állítólag még a bombàk ledobàsa után se akarta letenni a fegyvert. Azt momdta: "szórjátok csak az atomot, a japán nèpet ez nem zavarja. Nyugodtan verjétek telibe Tokyo-t is."
Szerintem az atombomba egy olyan fegyver amit nem lehet még egyszer bevetni. Jó, hogy létezik, mert így nem lesz több világháború hiború csak regionális háborúk. Csak számoljuk ki, hogy Hirosímakor hány ember halt meg és ehhez hépest hány ember nem esett el háborúkban és azok következményeiben.
Bíztam benne hogy mi érző értelmes lények mind megszavaznánk ha megkérdeznének minket töröljék a világunkból a tömegpusztító fegyvereket... A világunkat pszichopaták vezetik nem lelkiismeretes micimackók Hamupipőke. Abban a pillanatban amikor vkinek érdekében áll megnyomni a gombot megfogja és a jelenlegi adatok szerint ma egy atomháború után élet alig marad a föld nevű bolygón hosszú hosszú időre. És kibaszott szomorú hogy ilyen fejlettség mellett is minden egyes nappal ameddig ezeket a fegyvereket gyártatjuk csak egyre közeledünk a saját kiirtásunk felé és egyesek ezt még támogatják is.
Amerika a vezető nagyhatalom volt, mi a faszt gondoltak a japán vezetők, amikor megtámadták pearl harbort, hogy nem lesz következménye? Először őket kéne hibaztatni a hülyeségük miatt, aztán csak amerikát.
Az lehet, de serpenyő másik oldalán a japánok kegyetlen véregzéseket és brutális kisérleteket hajtottak végre a megszállt területeken, bár magukat sem kímélték, ha embertelen bánásmódról volt szó.
Értem én hogy atom meg a történelemben először, de pl. Drezda városát is a földdel tették egyenlővé pedig ott sem volt semmilyen említésre méltó katonai célpont. A civil áldozatok száma nagyságrendileg uaz mint Hiroshima esetében.
Hitler London bombázásával akarta megtörni az angolokat.Nem sikerült.Gondolta Churchill,hogy válaszképpen Drezdát bombázza,hátha ez hat a fasizálódott németekre.Nem hatott.Amíg a bunkerében ki nem nyuvasztotta magát a Vezír,ment a náci propaganda.---Hiroshima után az amcsik minden segítséget megadtak a Japán társadalomnak, és ez a kis sziget a demokratikus intézmény rendszert átvéve szabad versenyben lett a világ vezető hatalma.A Japán -Amerikai szövetség a legerősebb a NATO-n kívül.
Mert Csernobilben van egy Korioum nevű vegyes anyag amely a reaktorblokk alján van és a mai napig ég. Vájja be magát a földbe megállíthatatlanul. A leolvadt fűtőelemek, beton,grafit ég ott. Erre mondják, hogy Kína szindróma, mert Amerikában amikor leolvadt egy reaktor, akkor egy mérnök kiszámolta, hogy átolvasztja a földet és Kínában jön ki. Ez persze csak a filmben van, (nem a valóságban) innen az elnevezés. A Csernobili Korium viszont tönkre teszi a szarkofágot. Ezért kell mindig javítani és újjáépíteni.
hát a cím eléggé félrevezető..... Sok új (!) dolog megtudható Hiroshima-ról ( pld. hogy augusztus 8-án dobták le a bombát....), de hogy miért nem radioaktív, azt még mindig nem értem.....
Mindenröl szólt ez a videó csak a címben feltett kérdésröl nem.. 8,5 perc süketelés után már azt hittem végre kimondja a megfejtést, de csak elharapta.. a lényeg hogy az atombomba el sem érte a földet, a légkörben robbant mert egyreszt igy nagyobb a rombolóerö masreszt a sugarzo anyag szétoszlik utánna.
Alig telt el két hét hogy Hirosimában voltam, így ez a videó kifejezetten aktuális volt most😀
Tudtam hogy szomorú lesz de szinte szörnyű volt végigmenni az atombomba múzeumon, látni ténylegessen azt a sok borzalmat amit emberek átéltek.
Emellett volt szerencsém látni a régi villamosokat is, melyek a dómhoz közeli vonalon közlekednek.
Hiroshima tényleg a japán városok között is egy gyönyörű, modern város. Ha valaki nem ismerné a történteket el se hinné szinte hogy alig több mint 70 évvel ezelőtt porig volt rombolva.
Tudom, én is jártam ott, és hajtogattunk darut Sasaki Sadakonak. A város tényleg gyönyörű, és szeretnék még egyszer visszamenni oda
Nagyon jó, ahogy elkezdtetek kísérletezni a zenékkel. Nekem monoton volt, hogy minden témához ugyanazt a zenét használtátok, de most egy új réteget, kifejezési módot kaptak ezek a videók! Csak így tovább!
Igen, az a ritka helyzet hogy a zene elviselhető, a beszéd is jó, nincs ő-zés, ami nagyon zavaró tud lenni!
@@rellapu Az ő-zés helyett megjelent ám-ozás.
Fantasztikus emberek a japánok, sok téren lehetne példát venni tőlük. Félelmetes, milyen dolgosak és mennyire képesek felállni és megmutatni, hogy igenis megyünk tovább, újrakezdjük, jobban csináljuk a dolgokat. Remélem soha hasonló nem fog történni. Elég szomorú, hogy egyes eberek politikai érdeke miatt emberek százai, ezrei vesznek oda. Hisz az emberek többsége nem ontaná a másik vérét. Ebből kéne már az emberiségnek kinőni.
Erről mindig az Asimov Alapítványok, egyik könyvének a párbeszéde jut eszembe. Ha jól emlékszem történészek beszélgetnek, hogy valahol olvasták, hogy egy űrhajó kapitánya atomfegyvert akart bevetni a lakosság ellen.
És akkor kérdezi egyik a másikat, hogy mi történt. Erre a válasz " Hát mi történt volna?! Amikor megtudták, a saját legénysége verte agyon, mert ilyet gondolkodó lény, a másik gondolkodó lénnyel nem tehet!"
Ez valahogy nagyon megragadt. Szerintem alkalmazni kellene a mi világunkban is.
Ez nagyon jó! Egyetértek, remélem ez lesz ha valaki tényleg meg akarná nyomni a gombot.
Nem atombombát hanem fúziósat. Magfúziót akart létrehozni vagy mit. A könyv világába a lakosság atombombázása többször is előfordult, és elfogadott volt. A nukleáris és a fúziós más technológia.
Jaaaa...!? Aha! Akkor minden rendben! Ha valami, hát ez biztosan megnyugtatja azt akit lebombáznak egy atombombával! Ha mégsem akkor ő a hibás: hogyhogy nem érzi a különbséget a hülye? Hát miért nem tanult magfizikát!? Különben is úgy kell neki: minek ment oda!?@@janoskocsis5524
Ezért fontos a csinovnyik azonnali kiképzése és szinten tartása. 😈😈😈
A gondolkodó személyzet minden kapitány, minden hatalom lévő politikus rémálma.
Milyen érdekes, hogy ez nem számított háborús bűnnek… Úgy tűnik ha a győztesek írják a történelmet bármit meg lehet tenni.
A politikában is ez megy!!😮😮😮ha arról beszélünk hogy árulja ki a magyar balloldal az országot.
Ne a ma szemével nézd ezt az "eseményt" !!!
Akkor 1945-ben 6 (vagy 8 vagy 4 évvel) a világháború kirobbanása (attól függ ki honnan számolja a kezdést) után az az volt a legfőbb cél, hogy minél előbb véget érjen az az esztelen háború, lehetőleg minél kevesebb saját emberveszteség nélkül.
Ez az esemény nem járt kiemelkedő pusztítással, sajnos napi szinten bombáztak rommá ennél jelentősebb mértékben japán városokat. A japán hadvezetés számára nem is volt kiemelkedő esemény, a szovjet hadüzenet kényszerítette megadásra Japánt. Ettől függetlenül az összes terrorbombázás háborús bűn kellene hogy legyen.
Megmentettek vele párszázezer amerikai katonát és több millió japán polgárt(a japánok nem kapituláltak volna). Ehhez képest a párszázezer japán halott valahogy jobb mindkét félnek.
Akárhogy nézem, Korea és Vietnám megmutatta, hogy milyen, mikor nem vetnek be semmilyen atomfegyvert egyik oldalon sem.
@@joules83a Neztem valami doksifilmet az oroszok mar kinat szabaditottak fel 3-4 honap mulva Jappan kapitlula megerkeznek oda isaz oroszok. Az amcsik ezt nem akartak ok akartak pontot tennia vegere. Es amia legborzasztobb nem is volt ott katonai letesitmeny direkt civilekre dobtak a bombat. Ugy hogy valojaban haborus bun volt, de sosem ismertek el.
Hihetetlenül jól prezentáljátok a videókat! Csak így tovább!
Remek videó lett, de címnek inkább azt kellett volna adni hogy Hirosima bemutató..
10:01 Reménykedni merek, hogy a japánok BÉKÉS ATOMELLENES hozzáállása elég, hogy soha többé NE TÖRTÉNJEN MEG az 1945-ös pusztítás amit HIROSHIMA átélt.😭😭😭😭.Ezért POFÁZOM amit mindig is halgassunk rájuk BÉKE mindenek felett ez a legofontosabb a béke.❤A japánokat amúgy is imádom az a mélységes MAXIMÁLIS tisztelet egymás fele az valami csodálatos❤❤❤Itthon sajnos lenézik ezt a tiszteletet és a dolgozó embert. Sose felejtem el amikor a NEHÉZ bőröndöt 2 japán lánynak segítettem feltenni a RAILJETRE a délibe 2019ben amikor innen indultak a RAILJETEK rendesen meghajoltak angolul megköszönték és japánul is és megöleltek azzal együtt 10 Eurót nyomtak a kezembe. Kajakra ott helyben én jöttem zavarba es azonnal a KÉK HALÁL últ ki a szememre. Annyira jól esett az a tisztelet. Na itthon az elmult 15 évben ilyen tiszteoetet de még csak egy KÖSSZ se kaptam semmilyen segitsegért. Sajnos a tisztelet a szeretet ez Magyarországon kihalt.😱 Pláne Budapesten. Sajnos napi szinten tapasztalni azt a VÉGTELEN rosszindulatot a FŐVÁROSI embereken, ami már undorító! Az az 1%-ék amely kivétel azt meg nagyon ritkán fogja ki az ember.😱😱
Azért ne élj tűdérországban mert a másik szarja az büdösebb ott aztán igazán nagy minőségben működik a hierarchia lenézik egymást ugyan úgy csak "a japánnak 3 szíve van mosollyal az arcán vágja át a torkokat" nem veszed észre rajta nem mutatják ki egymás lenézését és gyűlöletét csak ha főnök beosztott a viszony munkahelyen van rendesen belőle meg megalázásokból is.
A bèkèt csak katonai erővel lehet biztositani. Az hogy enyire hálálkodnak pènzell is csak ott mükődik ahol nincsenek c...ok akik egyböl ráálnának az emberek lehuzására.
Nem augusztus 8., hanem augusztus 6-án dobták le az atombombát Hirosimára. Nagaszakira pedig augusztus 9.
Itt be is fejeztem a videó nézését! :)
@@norbertruff1670 én is.
jaaa ,mert onnastól minden egy ostobaság ? :) csak azért ? és honnan tudod, melyik időzóna szerint? :))
@@petertom92hogy lehet időzónák szerint 2 nap eltérés? Xd
@@petertom92azt ugye tudod hogy a Föld 24 óra alatt fordul meg a tengelye körül. Szerinted hogy lehetne 48 óra csúszás?
😢😮
Három nap múlva újra indult a villamos? Nálunk a XX. kerület Vágóhíd utcában két hónapja nem tudnak leaszfaltozni másfél négyzetmétert.
A címet majd javítsátok! De ismét egy remek videó :D
Mi a baj a címmel? 🤔
@ már kijavították, de más volt, de nem nagy hiba, csak egy apró észrevétel :D
@ Helyesen az lenne, hogy "Jöjjön el ön is Hirosimába!"
Paradox módon egy atomfegyver mentes világ újabb világháborút hozna. Mindig is voltak és lesznek telhetetlen, kapzsi emberek, akik terjeszkedni akarnak.... ez ugyanolyan alapvető emberi tulajdonság akárcsak a szeretet vagy az empátia és sajnos nincsenek mindenkiben egyensulyban.
A Little Boy hatóanyaga cink-39 izotóp volt,aminek a felezési ideje 244 nap!
Csernobilnál urán -237 izotópról van szó,aminek a felezési ideje 24ezer év!
Ezt hiányoltam adatként köszi
Először is nem hatóanyag, hanem töltet! Cink izotóp mi? :D A little boy urán, fat man pedig plutónium töltetű atombombák voltak. Hatóanyag a gyógyszeredben van amit nem szedsz! :D
@@Jazon780 köszönöm!
A vasnál kőnyebb ellemek nem hasadnak.
Borzasztó.Köszi az infó t
Érdekes lett
A japánok fantasztikusak. Az a fa egy igazi túlélő.
Van egy gomb amit meg lehet nyomni minden káros hatás nélkül 😂
Jól van öreg, meg lett nyomva...
Miert nem vagy buszke 2 magyar tudos volt a fel talalo csapatban !!
Ez hasznos volt, nem tudtam eddig... Köszi
Nagyon jó lett a videó.❤
Jó lett!
Érdekes. Tanultam. Kicsit másnak gondoltam.
Az atom a jelenleg fennállo törékeny béke biztositéka. Tanultunk Hirosimábol és Nagaszakibol, na meg a többezer ledobott kisérleti robbantásbol. Semelyik atomhatalom nem fogja megengedni magának, h elkezdje nukleáris töltetü rakétával löni az ellenséget, majd viszontválaszképp kapjon egy másikat (talán nagyobbat is).
Ha egyszer valami elkezdődik az tovább is megy
Augusztus 6-án dobták le az atomot Hiroshimára.
Így igaz
Láttad?😂😂
Hogy lehetséges?Válaszoltál rá tudományosan?Felezési idő,géntorzulás,komplett talajcsere,radioaktív szennyezés közömbösítése!???🤔
Köszönjük a szőrszál hasogatást, de most már elég :)
Én is kíváncsi lettem volna rá, de 10 perc alatt a lényegről nem igazán esett szó.
8. perctől ven róla szó, de nekem elég homályos
Én azt olvastam és láttam illetve hallottam több forrásból is, hogy azért "tűnt el" hamar a sugárzás, mert a levegőben robbant a bomba, nem a talajon, ezzel szétszórva a radioaktív anyagot a légkörben, ami ugyan (valószinűleg) több helyre jutott el így, viszont helyenként kevesebb kárt okozott, mintha mind ugyanoda került volna (ugye ez abban az esetben történik ha a bomba a földön robban). Csernobilban azért rossz a helyzet, mivel az erőmű a földön robbant, ami nem meglepő, hisz az ilyen épületek jobbára a földön vannak s nem a légkörben repkednek:)
Egyszerű a válasz. A robbanás pillanatában valóban hatalmas sugárzás alakult ki. Ez nagyrészt elektromágneses sugárzás volt: Az egész spektrum képviselve - rádió, mikrohullám, hő, fény, ultraibolya, röntgen, és gammasugárzás. Ez egy nagy villanás, és utána lecsengett ezredmásodperceken belül.
Emellett még részecske sugárzás is fellépett, de annak a pusztítóereje sokkal-sokkal kisebb volt.
No a fentieket szokásosan keverik - a köztudatban - a robbanáskor (is) keletkező, és viszonylag hosszú ideig - felezési idők függvénye amely széles időskálán mozog(!) - ható radioaktív "csapadékkal". Ez por gőzök/gázok formájában jelenik meg. Miből fakad? Jelen esetben abból a kb. ötven kilónyi urán hasadványtermékekből, és kisebb részt a neutronsugárzás által radioaktívvá lett termékekből. Ezek össztömege szintén csak kilókban mérhető, és legnagyobb részük rövid felezési idejű, csak pár óra/ pár nap.
Összegezve: Hirosímában (és Nagaszakiban is!) a radioaktiv szennyezés mértéke csekély volt, ellentétben a csernobili sokszáz tonnás (tán ezer tonna fölött is) kibocsájtással. Viszont Csernobilban NEM volt atomrobbanás, "síma" kémiai robbanás, - atomvillanás nélkül!!
Tehát ne keverjük a szezont a fazonnal. Ezért van az, hogy Hirosímában, és Nagaszakiban szinte azonnal neki lehetett látni az újjáépítésnek, kockázat nélkül.
Lehetne egy mûsor az amerikai hàborús bûnökrôl,ha lètezik olyan?!
hova gondolsz? varjuk ezt is az indiánok meg a fekák nyakába
Vajon egy amerikai partraszallas mivel jart volna? (Mar ha lehetseges lett volna egyaltalan, mivel a us army nagy resze europaban szallt partra…) 1 millio halott 2? Hany evig tartott volna es mennyibe kerult volna? Hany gyereket es not, ferfit eroszakoltak es kinoztak volna meg ez ido alatt? 🤔
@@lvgaben hm és miért is kellett volna japánba is partra szállni? elfogytak otthon a legyilkolható indiánok vagy a fekák? az is bőven sok volt amit nálunk pl a hatvani pályaudvar bombázásával műveltek; szerintem pár amcsi városnak se ártana egy kis atom hogy befejezzék ezt a pofátlan világcsendőrösdit!!!
A szent emberjogi harcosoknak nincsenek bűnei! Így háborús bűneik sincsenek.
@@lvgabennem volt szükség semmilyen amerikai partraszallásra az oroszok úgy átmentek a nyakukon mint tank a libakakin.
Az atomra semki szükség nem volt. Csak az volt a baj h japán feltételes megadásra törekedett.. úgyhogy az usa inkább meg atomozta.
Ez az előadás mind szép és jó de nem nagyon magyarázod el,hogy miért nincs ott sugárzás!Csak,hogy milyen volt előtte és milyen szépen fejlődött a csapás után.Egy cím módosítást érdemelne. :)
Hát ez jó ez nagyón jó video.👍
Csernobilban mikor felrobbant az erőmű az volt a kérdés mennyi sugárzást bocsájt ki válasz mint két atombomba.
Összesen?
Nem óránként.
Epp ezen a teman gondolkodtam a napokban... 😊
Ez valóban meg történt és a mai napig áll a város azt hittem hogy egy atom bomba támadás után igazi varázslat 😊
Annyira jó lett a videó, hogy egy rossz viccet elbír.
Mi volt Hirosima neve a robbanás előtt?
Hirodimbdomb...😅
Putyin majd jobban csinalja !
Jó videó, csak kár hogy az utolsó 2 perc szól arról ami a videó cime. Szerencsére be lehet tekerni a videóba.
"Azonnal megjavíttota a villamosokat helyi bkk" 😂
Bocsánat, de Pesten is elindult a villamos Újpesten, mikor Budán még harcoltak!
Mi a zene a háttérben ? A zongorás érdekel, nem ami meg van jelölve. Köszi
Nagyon tetszik ez a videó 👍👍
1:01 mi az a pelo a fejen😂😂
Miért lenne jó egy atomfegyverektol mentes világ? Megint milliók lovoldozhetnék egymást...
Simán gatlástalanúl megtámadhatna bárki, bárkit. Ezért kell az elrettentő erő.
Nagasakirol is lehetne ilyen🎉
Milyen érdekes, hogy Fukoshima radióaktív vizét hagyják beleengedni az egész világ vizeibe... És hiába a demokrácia a fejünk felett döntenek!
Plutokrácia által irányított oklokrácia van,azért.
Az a baj, hogy a nagyhatalmak ugyanolyan idióták, mint régen. Csak a módszerek változtak, a szándékuk a háborúskodásra megmaradt. Atomfegyver talán nem lesz már bevetve, vagy ki tudja...
Nos igen... Háborúskodni akarnak, hisz a nagyhatalmak sem megdönthetetlenek, és már a kezdetekkor megpróbálják letörni a feltörekvő, velük nem szövetséges országokat, akár gazdasági, akár katonai intézkedésekkel.
Sajnálatos, de az a kicsengése a fílmnek, hogy nem számít a pusztulás, pusztítás a hatalom szempontjából, mert az élet újraéled. Nem számít az élővilág szenvedése. Soha nem az emberiség akar háborúkat, s nem az emberiség nem tanul!
Csak a cím kérdésére nem adtak választ. Tudja vki mitől csökkent a radioaktivitás olyan gyorsan? Ha kiderül(ne), hogy ez általános jelenség, még a végén tényleg lehet atomháború😶
Benne van a videóban. Levegőben robbant a bomba és nem voltak sokezer éves felezési idejű anyagok.
Mindegyik levegőben robban(na)és nem ezeréves felezési idejű..szóval sajnos esélyes az atomháború🤔
@@zoltandakay3786nem biztos, hogy mind a levegőben robbanna, ez is robbanhatott volna a földön ha rosszul időzítik. Amikor beélesítették és ledobták, elég magasan volt a repcsi ahhoz, hogy a bomba előbb robbanjon fel, minthogy leesik. Ha pl alacsonyabban repült volna a repcsi, a bomba leesik a földre és ott robban fel. Egyébként a Little boy Urán-235-tel volt megtöltve amelynek a felezési ideje majdnem 704 millió év. Mondjuk mostmár sok amerikai bomba töltésében plutónium-239 van.
@@ihavenoidea2736 A bombát barometrikus magasságmérő robbantotta az előre eltervezett magasságban. A tervezés során azt is kiszámították, hogy hol kell robbannia a legmegfelelőbb hatáshoz.
Nem derül ki. Csak te tudsz róla. Pssszt🤫
Sajnos az emberiség nem az az állatfaj, amely képes tanulni a hibáiból...
Én tanultam és soha nem dobtam és nem is fogok atombombát dobni senkire ....
@@koszazanafar635 az ember képes tanulni a hibáiból. Az emberiség nem. Ez a legnagyobb béklyónk és a legnagyobb hajtóerőnk, azt gondolom.
@@balintmagyar3285 dehogynem képes. Nagyon rossz megállapítások. Emberiségnek hívod a nagyhatalmú kizsákmányoló oligarhákat pedig sem nem emberek sem nem emberiség mint a faj képviselői. Az amerikaiak 99.9999 szazaleka soha nem dobott senkire atombombát. Ezek felsőbb érdekek az emberiseg magára hagyatva világbankok nelkül elnyomas butítás megosztás uszitás nélkül egy virágzó faj lenne.
Az emberiség egy végtelenül idióta önpusztító teremtmény, képes a saját lakhelyét tönkre tenni, az állatvilágban ez nem történik.
A videónak van egy Negative Része. Az egész úgy lett prezentálva, hogy az Atom Bomba letarolta a környéket, de újra lett építve és így jobb és szebb lett. A példa szerintem tehát az hogy nem kell félni az atom háborútól mert azt túléljük es a végén még jobb is lesz.
Annyit pontosítanék, hogy a videónak nincs ilyen negatív része. Ha én megosztok egy tartalmat és abból valaki rossz, téves következtetést von le, amiről a videóban szó sincs, az nem az én vagy a videó felelőssége. Akinek ez jön át a sztoriból az teljesen félreérti ami elhangzott. Arról nem beszélve, hogy egyetlen bombánál újra lehet építeni a várost, atomháborúnál nem lesz aki újraépítsen bármit is...
5:50 Bkk jól hallom? :D
Geci vicces
Kérném a kedves készítőket ,hogy legyenek sívesek kijavítai az atombomba ledobásának dátumát
Egy nagy túrót!!!!! Nem nyolcadikán, hanem hatodikán dobták le az atombombát. Ha minden adatod ilyen pontos, jobb, ha eltűnsz erről a színtérről. Ekkora igénytelenséget nem engedhet meg magának az, aki a nyilvánossághoz szól.
Én csernobilból nézem a videót, ott is jelentéktelen?
Öszesen egy mázsa alatt volt a radioaktív anyagok kiszóródása Hiroshimában. Csernobilban ez száz tonnákban(!) mérhető. Nagyságrendileg "kissé eltérő" a mennyiség. Mármint a radioaktiv anyagok környezetbejutása... :)
Érdekes,,itt Europában mindenki beszart,voltak betegségek,állítólag erre visszavezetve.Igaz,nem az epicentrumban,hanem ezerkilóméterekre tőle.Hirosihma meg virágzik??Hmmm
Maradj ott 👍
A két várost előzőleg szándékosan érintetlenül hagyták, azért hogy hiteles képet kapjanak a bombák hatásairól. Nagyon sokan direkt azért menekültek oda, mert azt hitték, hogy direkt mendéknek hagyták meg nekik.
1:15 Ez a bomba a képen, az a konkrét darab amit rá ejtettek Hiroshima-ra?
nem. a littleboy kb fele ekkora lehetett
Érdekes egy videó hogy nem radioaktív a város csernobillal mi a helyzet az hogy hogy sugárfertőzött a mai napig?
Középiskola, fizika.
(Agócs tanár úr, ezért a kérdésedért, addig ütött volna a méterrúddal, amíg mozogsz)
Nézz utána, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy termonukleáris robbanás, meg annak, hogy "megszalad" illetve "leolvad" a reaktor.
Azert nem lett radioaktiv pusztasag, mert kis hatoereju volt a bomba.
Ami még ennél ls beszédesebb hogy napokig, hetekig nem kaptak orvosi segítséget az odaérkező megszálló (amerikai) erőktől,ők csak a bomba hatását voltak hajlandóak vizsgálni. A 70es évekig az amerikai lakosság az otthoni médiában nem láthatott felvételeket a pusztítás mértékéről az emberekben,csak az infrastruktúráról.
Én csak azt nem értem, hogyan bocsátották ezt meg a japánok?
Ha nem amerika tette volna, mindenki háborús bűnökről fröcsögne... de így rendben van...
Dehogy, a szovjetek is követtek el, még sem lettek háborús bűnösök a muszkák!
Ja hogy a levegőben robbant? Azt hittem a földön
Kikisérletezték hogy okozza a legnagyobb pusztítást
Ha a a föld felett több száz méterrel robban az atombomba, úgy nagyobb pusztítást végez a robbanás, nagyobb a hatósugár.
Igen, - ha jól tudom - kb. 600 m magasan. A hatóerő erre volt "optimalizált".
268 M magasan kellett robbannia.
Köszi troll. Oszt' mé' nem 268,05 méteren? Hö? :DDDDDD@@polgartamas8809
Minden Tiszteletem Hiroshimának és a Hiroshimaiaknak, Akik e borzalom után Azonnal Összefogtak!!!
nagyon jó video hát igen minden tisztelet a japán embereknek együtt ujáépitették ha az egesz bolygon ijen emberek élnének akik öszefognak és nem elmennek vagy csak önmagukkal foglalkoznak nem pusztulna a bolygo nem fulladnánk a szeméttöl és mindenki boldogabb lenne
Alomvilagban elsz.
tudom
@mihalypelyhe9819 Teljesen Egyetértek Veled! Ment a Like!
- Miska! A nevedben két elipszilon is van, vagyis tudod, hogy mi az. Az "ijen" helyett is írhattad volna, hogy: "ilyen"
@@lospadresapa6028 kösz mindig tanul valamit az ember neked ez a legfontosabb hogy én hogy irok eléggé unalmas életed lehet
A videóból sok minden kiderül, viszont a címben lévő kérdésre nem kaptam választ. Vagyis miért nincs Hiroshimában évtizedekkel később sem radioaktív sugárzás, mint Csernobil környékén.
Ezek kiló tonnás bombák voltak, össze se lehet hasonlítani a maiakkal
Arigató gozaimasz!🤣🤣🤣
Remélem soha, sehol nem vetnek be többet atomfegyver. (Itt se kellett volna)
van még mit tanulnod az ázsiai hadszíntérről.
@@laszloszabo5671miért is? japán szuverenitása nem fontos? basszus mennyi usabuzi gyökér van a világon!
igy van , igy elmaradt a lehetőség egy akkora vérszivattyúra amivel még nem találkozott ember
@@laszloszabo5671neked kellene nagyon sokat 😀 a srác igazat szólt.
@@koszazanafar635 ostoba vagy. ha mégsem akkor írd meg, hogy a japán szárazföldi erők miért nem tudtak visszatérni, hogy harcoljanak az amcsikkal?
Ès mi a helyzet a màsik vàrosal?
Nagaszaki? Köszöni, ő is jól van. :)
Arrol lesz video?
A japán császár állítólag még a bombàk ledobàsa után se akarta letenni a fegyvert. Azt momdta: "szórjátok csak az atomot, a japán nèpet ez nem zavarja. Nyugodtan verjétek telibe Tokyo-t is."
" Allitolag "
Kyle Hill el is ment oda 😎
Helyi BKK ez jooo🤣🤣🤣🤣
💣👍
Dobni kéne még egyett megnézni 2 nap alatt sikerülne újra építeni
*Hirosimai lakosok körében vajon milyen gyakori a rákos megbetegedések száma???*
ami itt elhangzik az inkább az atombombát reklámozza, milyen jól működik és alig sugároz
Ne mutassa a filmben az angol királyt (se)! (0:01-től)
Ne kommenteljen értelmetlen dolgot!
@@tizeslista_hu Röveden: ne kommenteljen. Olvassa el ismételten aa fenti megjegyzést! (0:01-től)
Remélem, hogy ez nem azt jelenti, hogy nyugodtan lehet atomot dobálni.
De igen,ezt akarják velünk elhitetni, kitűnő érzékenyités, Fogad el és dicsöisd
@@Arhangelul47 Fogadja el a kaszás!
Azt jelenti ha meg tamadsz le lolek !!
Én megnéznék egy ilyen vidot Nagasaki rol is
Ott is ugyan ez a helyzet.
Majd nezd meg Ukranoknal baratod raszputyin meg mutatja
És akkor talán még köszönettel is tartoznak azusának. 🤣🤣
You cant fix stupid !!
Le kell dobni egy atomot s csernobili erőműre és minden megoldódik...
Egy háborúnál csak az embertelenebb amikor atombombával fejezik azt be.
Amit mondtal ez mind igaz ?Reméljük hogy valoban igy van ! A szakértők szerint más a helyezet Hirosimában!
Miféle szakértők? És miben is más a helyzet? :D
5:26 DE HA MÉGEGYSZER MEGNYOMOM AKKOR VISSZAVESZEM
Lehetne, hogy kicsit kevésbé hadarj?
Beállítások>lejátszási sebesség>X0,75
Mostanában már nem is lesz olyan videó amit 1/1 indexképpel, tartalommal együtt nem egy külföldi népszerű videóból lopnátok?
Miért most nem mindegy hogy honnan van az indexkép?
Érdekes itt 4 év alatt fel épült valami a semmiből, nálunk meg csak romlani tud 😂
Mert lustak vagytok
Szerintem az atombomba egy olyan fegyver amit nem lehet még egyszer bevetni. Jó, hogy létezik, mert így nem lesz több világháború hiború csak regionális háborúk. Csak számoljuk ki, hogy Hirosímakor hány ember halt meg és ehhez hépest hány ember nem esett el háborúkban és azok következményeiben.
Bevetették mégegyszer. 3 nappal később.
Bíztam benne hogy mi érző értelmes lények mind megszavaznánk ha megkérdeznének minket töröljék a világunkból a tömegpusztító fegyvereket... A világunkat pszichopaták vezetik nem lelkiismeretes micimackók Hamupipőke. Abban a pillanatban amikor vkinek érdekében áll megnyomni a gombot megfogja és a jelenlegi adatok szerint ma egy atomháború után élet alig marad a föld nevű bolygón hosszú hosszú időre. És kibaszott szomorú hogy ilyen fejlettség mellett is minden egyes nappal ameddig ezeket a fegyvereket gyártatjuk csak egyre közeledünk a saját kiirtásunk felé és egyesek ezt még támogatják is.
Szégyen hogy megtörténhetett, és az is, hogy amerika aztóa sem adott számot a tettéért' 🤑
Amerika a vezető nagyhatalom volt, mi a faszt gondoltak a japán vezetők, amikor megtámadták pearl harbort, hogy nem lesz következménye? Először őket kéne hibaztatni a hülyeségük miatt, aztán csak amerikát.
Az lehet, de serpenyő másik oldalán a japánok kegyetlen véregzéseket és brutális kisérleteket hajtottak végre a megszállt területeken, bár magukat sem kímélték, ha embertelen bánásmódról volt szó.
A szovjetek is követtek el bűnöket, még sem lettek felelősségre vonva a muszkák!
Nem erted te szerencsetlen. Haboru tovabb tatott volna es sokkal tobb ember meg halt volna. Nagy hiba hogy moszkvaba nemm dobtak le !
Politikusoktól mentes világban kellene élni
Ott van helyette a bankárkaszt. Épp most fáradozik a politikumot NGO bűnözőkkel történő felváltásával.
Magyarország most tartana ott, hogy közbeszerzésből végeznének a romok eltakaritásával.
Romokat is el lopjak 🤦♂️
Értem én hogy atom meg a történelemben először, de pl. Drezda városát is a földdel tették egyenlővé pedig ott sem volt semmilyen említésre méltó katonai célpont. A civil áldozatok száma nagyságrendileg uaz mint Hiroshima esetében.
Hitler London bombázásával akarta megtörni az angolokat.Nem sikerült.Gondolta Churchill,hogy válaszképpen Drezdát bombázza,hátha ez hat a fasizálódott németekre.Nem hatott.Amíg a bunkerében ki nem nyuvasztotta magát a Vezír,ment a náci propaganda.---Hiroshima után az amcsik minden segítséget megadtak a Japán társadalomnak, és ez a kis sziget a demokratikus intézmény rendszert átvéve szabad versenyben lett a világ vezető hatalma.A Japán -Amerikai szövetség a legerősebb a NATO-n kívül.
Kaptátok a gombot! :)
4 év alatt újraépítették a várost, a metrónk meg 5 év alatt sem készült el teljesen. Röhejbazdmeg:D
Hát más kultúra az biztos...
Sziasztok szerintem atomfegyverek nélkül rosszabb lenne a világ mint most!mert nem lenne visszatartó erő!
Miért, most van? Szinte mindig háború van valahol a Földön...
Kerdes ezek szerint Cerrnobilt miert nem ujraepttik.atât Laszlo din Timișoara
Mert Csernobilben van egy Korioum nevű vegyes anyag amely a reaktorblokk alján van és a mai napig ég. Vájja be magát a földbe megállíthatatlanul. A leolvadt fűtőelemek, beton,grafit ég ott. Erre mondják, hogy Kína szindróma, mert Amerikában amikor leolvadt egy reaktor, akkor egy mérnök kiszámolta, hogy átolvasztja a földet és Kínában jön ki. Ez persze csak a filmben van, (nem a valóságban) innen az elnevezés. A Csernobili Korium viszont tönkre teszi a szarkofágot. Ezért kell mindig javítani és újjáépíteni.
Mert még ott van a sugárzó anyag, nem tudnak vele mit kezdeni.
👍👍👍
A tőritanárom megmont ha lesz 3.világháboru akor a 4.iket kőbaltákal vívják
..ezt Einstein mondta.
@@hesserzoltan4684biztos Einstein volt a töritanára! 😏
..vagy Frankenstein!
@@gabi76
Tuti hogy ugyanott fog😅 😂😂😂😂
élő példa arra hogy Amerika bármit, bármit megtehet, ezt ha az oroszok tették volna nem világháború lett volna hanem világvége, annó.
Az oroszok még csak kapisgálták a nuklearis fegyverek lehetőségét..
aztán létrehozták a tsar bombát ami a legerősebb eddig és senkit nem bántottak vele.@@tiborkovacs1990
De sok hukye van ott 🤮
A Fukusimai radioaktív hűtővizet azért visszaengedik a tengerbe az nem veszélyes....mondják ők..
hát a cím eléggé félrevezető..... Sok új (!) dolog megtudható Hiroshima-ról ( pld. hogy augusztus 8-án dobták le a bombát....), de hogy miért nem radioaktív, azt még mindig nem értem.....
Pedig benne van a videóban.
05:11 azért kíváncsi lennék ezek az emberek közül kik vitték magukkal az atomkoffert? xD
Mindenröl szólt ez a videó csak a címben feltett kérdésröl nem.. 8,5 perc süketelés után már azt hittem végre kimondja a megfejtést, de csak elharapta.. a lényeg hogy az atombomba el sem érte a földet, a légkörben robbant mert egyreszt igy nagyobb a rombolóerö masreszt a sugarzo anyag szétoszlik utánna.
Augusztus 6-án történt, nem 8-án.
Hu de okos vagy 🙈
Ne legyen így,de elôbb utóbb sajnos valameik nagy kutya megmutatja,hogy az ô f@sza nagyobb,és tökösebb