Életveszélyes hibával vásárolt friss műszakis Mazdát - Segítség, átvertek!
Вставка
- Опубліковано 6 жов 2024
- Egy műszaki vizsga során ellenőrzik, hogy az adott autó alkalmas-e a forgalomban való biztonságos részvételre és ha az, megkapja az engedélyt. Úgy néz ki azonban, hogy néha életveszélyes hibával rendelkező autókat is átengednek, majd eladják azt jóhiszemű vásárlóknak. László a vállalkozását szerette volna elindítani a frissen vásárolt Mazda 6-osával, de pár hét múlva kiszakadt az autó kereke. Kiderült, hogy súlyos hibái vannak, amivel semmi keresni valója az utakon, Lászlót nagyon átverték vele. Megpróbálunk segíteni neki.
A videó alapján 100%-ban a vizsgabázist kell felelősségre vonni! Azonnal bezáratnám azokat a vizsgaállomásokat, ahol ilyen autót átengednek. Ennek lenne igazi visszatartó ereje, mert azután a többi kétszer is átgondolná, hogy merészeljen-e szemétkedni.
Aki ennek az autónak adott műszakilag érvényes vizsgát, bilincsbe vele és soha többé ilyen szférában NEM dolgozhat... jah hogy Magyarországon vagyunk ahol akár gyerekeket büntetés és következmények nélkül is fel lehet rúgni bárhol.
Hát igen ebbe az esetben a vizsga állomás feljelenteni eljárást inditani ellenük!
Aki aláírta hogy ez az autó közúti közlekedésre alkalmas annak fogdában a helye.
Érdekes, hogy 95%ban az új tulajt hibáztatják a kommentelők. Ő nem autószerelő, egy laikus. Aki viszont vizsgán átenged, vagy ilyen autót elad a börtönben a helye pár hónapig elmélkedni.
Így igaz. Bennem is felmerül, ugyanakkor nem lehet neki felróni 100% felelőséget. Pont az jutott eszembe, ha egy VW, Ford, PSA így néz ki küszöb terén vagy épp a nyúlányok barnák azok még évekig mennek mire illendőségből kilakatolják. Nm leszólandó a Mazdát.. egyik így, a másik úgy pusztul. Az öregnek nem kötelessége ismerni a típust, hogy ennél ha kiüti a rozsda, az bentről kifelé terjed és mikor meglátod a barnaságot már nem tartanak az elemek kb semmit sem.
Oké, de elvileg már jó ideje ebben az országban él, aki nem vak annak látnia kell hogy mennek errefelé a dolgok.
Kéz kezet mos és sokkal súlyosabb bűncselekményekért sem jár börtön, nem hogy ezért, nyomozás sem lesz belőle.
Valószínűleg azért, mert szavatossági igényt nem érvényesíthetsz olyan problémával kapcsolatban, amit egy egyszerű alánézéssel meg lehet állapítani. 80 évesen talán látott már rozsdát az úr. Itt nem próbálták meg kozmetikázással eltüntetni a hibákat, így nem minősülhet rejtettnek.
Az másik kérdés, hogy a kocsi állapota alapján a vizsgabázist karóba kéne húzni, de az eladás ettől még nem volt átverés.
Igazad van, részben. Te, ha veszel egy verdát nem nézeted át előtte a szerelőddel? Mennyi lehet? 30 ezer?
@@aadaam Ebből semmi nem lesz, mert nem történt szerencsére semmi baj.
A tulajdonostól elhangzott egy kijelentés, mi szerint az érintett vizsgaállomás üzemeltetője tagadta, hogy a jármű ott vizsgázott vagy ab ovo előfordult volna.
És ami engem illet, ezt a szálat módfelett hiányoltam a videó végén lévő jogi okfejtésből.
te ha papírok vannak róla akkor nehéz letagadni meg ha számítógépes rendszerben rögzítve van minden ma már!
@@gerrardsteven2135 nem azt állítottam, hogy ez a bizonyos üzemeltető kétség kívül az igazat mondta! Csupán azt jegyeztem meg, hogy legalább említést érdemelt volna, mint lehetőség, miszerint van illetve lehet az ügynek egy okirathamisítási szála is.
Mert ugyebár (főleg napjainkban) nem túl bonyolult dolog meghamisítani egy műszaki adatlapot, egy jármű kísérőlapot és egy pecsétes kézi bejegyzést a forgalmiban.
Szóval az, hogy én mint Átlagos János látok egy számomra hitelesnek tűnő dokumentációt, az ég világon nem jelent semmit. Ugyanis egyaltalán nem biztos, sőt utánajárni sem tudok, hogy azok az adatok szerepelnek akár a BM nyilvántartásban, akár a J.Sz.P-n (Jármű Szolgáltatási Platform).
JSZPn még fényképek is vannak a vizsgáról!
@@pitta1978hun és annak Átlagos János utána tud járni? Nem hinném.
Én egyszer próbáltam a saját(!) autóm dolgait megnézni ezen a felületen és nem mondhatom, hogy sikerrel jártam volna....
@@truckdriver507 Beirod hogy JSZP SZUF a google keresőbe, belépsz ügyfélkapuval, beírod a rendszámot és ott van minden. A vizsgaképek, az eredetvizsga képei, minden...
Ilyenkor a műszaki vizsgáztatót nem lehet elővenni? 3 hét alatt nem rohad el!!!! Ilyenkor hol vannak azok a kőkemény törvények meg szabályok..?? Mikor egy szinesre fújt rugóért visszadobják az autót??
@@zoltangombos8207 Az állámi hélyeken dobják vissza a rugót .
Ez meg magán vizsgáztató helyen ment át.
Az biztos hogy pénzért vizsgázott le vagyis a korrupció gyanuja fennáll,csak bizonyítani nem könnyű utólag,mert egyii fél sem érdekelt benne.
Olvasd el a kommentem így kezdődik:
"2 FÉLE MAGYAR VAN"
Az a baj pont ez a mazda ami képes elég csúnyán szétrohadni.Nyilván vissza kell követni a vizsgáztató helyet is,ebből per lesz biztosan.
@@hajnacsdavid7949 a rohadás szemmel látható dolog ha nem vagy Steve Wonder,ezt nehéz lesz perelni mint rejtett hiba
Nem, ez magyarországon nem így működik. A rendőrségen feljelentést teszel, valami indokkal megfogják szüntetni az eljárást, értsd felsőbb helyről leszólnak telefonon...
Leírom a saját példám, kidobták a sörösüveget a volánbuszból, kamera felvételen egyértelműen látszik, jött a megszüntető végzés amiben leírták nekem hogy nem bizonyítható hogy a buszból dobták ki, valószínűleg a menetszél kapta fel... (joggyakorlatban a fizikai se létezik, úgy-e busz maga előtt tolja a levegőt...de mind1) Szóval senkinek sem érdeke hogy kiderüljön, talán amíg haláleset nem történik.
Ezeknél az autóknál az a játék neve hogy ki tudja még áttolni műszakin, és utána ki alatt hullik szét. Ilyen mazdát a szahara közepéről sem veszünk.
Aki el ad ilyen autót . Jól meg kène verni!!! Illetve azt a helyet ahol át engedtèk be záratni örökre!!!
👍👍👍
+ A madár aki ismert rohadó típust megnézés nélkül megvesz /NETEN rákeres csak ahogy "kiobta neki ezt"... friss műszaki ide-oda ha csak alánéz Ő is láthatta volna !!
Kisnyugdíjas vagyok... pénzem nagyon nincs... erre veszek egy olyan márka autóját amivel tele van a net, hogy hogyan tud rohadni, és az 1,8 benzines mennyire kurva szar tud lenni. Igen őt is hibáztatom. Mondjuk rozsda terén az Opellel sem járt volna jobban. LED helyzetjelző meg bukós, mert gyárilag wolfram szálas. Egy vicc.
Nem az "ennyi idős" autóknál természetes a rozsda, hanem a Mazda 6-nál.
20 éves renault napi használatban..hóban sárban. kezdődő pörsenés a motorháztető szélén, tankbetöltő körül. Hátsó híd (vastag vas) felületi
@@angelpc22 No de az egy francia ! ( Renault ,Peugeot ) azokat a rozsda kerüli .
@@angelpc22 😉 Nekem is egy 20 éves Renault-om van. Az alját és a kerékjáratokat is mosni & "üregvédeni" kell! De egy mazdánál ez a gyártási-eljárás hibája miatt nem elég.
@@zoltankiss698 A gyártási eljárás hibája miatt nem elég a rendszeres alváz és üregvédelem? :D Miért, oldószerrel kenték be belülről a lemezeket? Vagy az anyagba építették a rozsdaképző molekulákat?
@@angelpc22 A 99-es Mégane-omon nemrég kellett apróbb! javításokat végezni rozsda ügyben azt is az alján. A motorjáról( 1.6 16v k4m motorkód) a hengerfej még nem volt levéve és olajat nem töltök rá két csere között ,de persze ez csak egy fos Francia. A fékcsöveket most kellett cserélni az alján ,mert azok hamarabb rohadtak el.☺
Annak kellett volna hiányát érezni, hogy átvizsgáltassa... Ez ránézésre bontós 6-os. Gondolom 600e Ft volt ...
oldalról is látszik a rohadás
Nem feltételezne az ember, hogy egy friss műszakival rendelkező autóval, biztonságosan részt vehetnel a forgalomban?!
@@majlingermatyas8907 itthon nem sajna
@@majlingermatyas8907 ide haza nem mert van az a kis pénz amiért mindent átengednek ,üdv a valóságban ez itt HUNGARISZTÁN!
Ezért nem ér semmit ma egy műszaki vizsga. Meg kellene szigorítani a vizsgaállomások működési feltételeit, folyamatos szúrópróbaszerűen ellenőrizni kellene őket. A hazai autók fele elhasalna a rozsda miatt.
Olvasd el a kommentem így kezdődik:
"2 FÉLE MAGYAR VAN"
@@CsakVocvagentne Nem látok ilyen kezdetű kommentet. Valószínűleg törölhették.
@@milankiss597 Tényleg törölték, de kibaszok velük, felteszem újra meg újra 100x :D. . .tiszta Speedzone szánalom kezd ez a csatorna is lenni.
A műszaki vizsgaállomást bezárni, 10-20 milliós bírságot kiszabni, a biztost aki aláírta pedig közúti veszélyeztetés néven börtönbe zárni és bevonni minden engedélyét. Az eladót pedig jól elverni. Szegény bácsi a balek a képben, csórikám.
rengeteg van ide haza tuti ,én büntetném a kereskedőt is aki ilyen huladékokat árul normál állapotuként!
A két ügyvédről mindig a Tango és Cash jut eszembe
Nem tudom milyen ügyvédek lehetnek ezek a való életben, ha egy begyakorolt szöveget ilyen nyögvenyelősen adnak elő.. :D
Adok egy jó tanácsot az úrnak. Ennyi idős Mazdát ha ingyen adják, akkor se írassa a nevére.
kivételek mindig vannak!
Nem a vevőt kell hibáztatni, hanem azt aki elcsalta a műszakit, és bevette a kereskedésbe eladni. Lehet a kettő egy és ugyanaz?
A minimum, hogy visszavinni, pénz meg kamatostul vissza. Meg a teherautó költségét is, amivel leöntik a kocsi maradványait a kereskedés kapujába.Nyilván a szerződésben nem a kereskedő lesz mint eladó, hanem egy magánszemély, valószínűleg egy hajléktalan adataival. :(
Természetesen vastagon sáros az eladó és mivel a vizsgaállomás szerint nem is járt ott az autó, ezért nyomozni sem foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt kellene, hanem csalás, okirathamisítás.
Ettől függetlenül, a vevő is hibás, hogy ilyen helyzetbe került - a friss műszaki egy papír, ezek szerint akkor netről is rendelhetnénk használt autót, de ilyet se tesz épeszű ember. ( a másik szintén - számomra - értéktelen papír a kereskedő saját állapotfelmérő lapja...) Ezt az autót még laikus szemrevételezés mellett is ott kellett volna hagyni a kereskedésben. De még ha ezen át is ugrunk valami miatt (pl szerelem első látásra), akkor is az első út egy szerelőhöz kéne vezessen egy átvizsgálásra. Ha így tesz akkor már másnap visszakerült volna a kereskedéshez... Még féléves használt autóval sem tennék egy kilométert sem anélkül, hogy átnézetném.
Ez èrdekes a forgalmiban bent kell hogy legyen a müszaki vizsga pecsètje illetve azon belül a kódszám ahol vizsgázott az alapján már az is ki derül hol ès ki vizsgáztatta le.Kèrdezem èn! Ilyenkor hol vannak a hatoságok???? Vagy csak akkor kell foglalkozni az ügyel ha már megtörtènik a baj?????
így van csak akkor pl Árpádhídi baleset!
Oké, hogy friss műszaki meg minden, de hova tette a jóember a szemeit? Ha egy autónak ilyen az oldala/küszöbje, akkor még aláfekvés nélkül is fel kell merülnie az emberben, hogy akkor vajon milyen lehet az alja? A másik: a mazdák nem tegnap kezdtek el rohadni, tehát volt idő arra, hogy átmenjen a nyilvánvaló köztudatba. Így ha megkérdezném a 90 éves öreganyámat, hogy "Mama, mondj 2 autót, ami rohad, mintha kötelező lenne!", akkor tuti hogy rávágná, hogy I.generációs Mazda 3 és 6.😂
Elég, ha melléállsz, és hallod, ahogy rohad :D
ő úgy gondolta csak a sárvédő meg a küszöb rohad kicsit ő azt majd apránként cseréli aztán csá!
Nem is értem ,hogy mer valaki egyáltalán ilyen autót eladni!Nem gondolja,hogy emberek halhatnak meg miatta?!?Valamit valaki tegyen már végre!!!Azt a sok roncsot ami Magyarországon fut,kivonni a forgalomból!!!Slussz!!
ők csak a hasznot lesik az hogy veled mi lesz le tojják ennyi!
Ha a tulajdonosa is laikus, nem biztos hogy tudott a problémáról.
Kell rá egy másik bölcső, azt kész. Miután lejárt a műszaki mehet a szemétbe.
...azért küszöb se ártana másik...
@@mrlujoak attól nem hal meg és üt el másokat. De igazad van
"Volt bármilyen gyanús jel?"
"Hát, most hogy így mondja, amikor kifizettem, kezet csókoltak, illetve ahogy léptem ki az ajtón, hallottam két-három pezsgődurranást."
🤣🤣
danke mindenki happy!
Az a baj hogy a magyar autók kb fele kamu műszaki vizsgával közlekedik
Pont ezt írtam le feljebb, hogy miként lehet ez!
@CsakVocvagentne néhány szentistván közbenjárásával.
@@macskea Sajnos a Totalcar törölte a kommetnem mert pont ez ecseteltem benne hosszasan szakmailag ebben élőként tűpontos leírással. Ezt Ők úgy tűnik nem szeretik
is is ja de jól elvannak a közutakon így is kevés balesetett okoznak ,a statisztika soha nem hazudik!
Ennyi idősen lehetett volna már tapasztalatot gyűjteni, műszaki vizsga egy autón Magyarországon az égvilágon semmit nem jelent
Én amikor vásároltam pár hónapja 1 oldalas azon kb 40db tételt vittem fel amit meg akarok nézni az autón , karosszéria,extrák stb…. Alaposan körbe jártam vásárlás előtt mik a típus betegségek. Nagyjából olyan 1-1,5 órát néztem körbe a verdát + próbakör. Persze nem ilyen árkategóriában volt az autó. Rokonomnak mondta az eladó az autó átnézése közben, hogy vajon hány oldalas papírt írtam mert ő mèg ilyet nem làtott, de köszöni szépen azóta is teszi a dolgàt hiba nélkül 😁
Nagyon helyes 🫵🤘
Bárcsak minél több ember így menne autót venni...
A kocsi HOL műszakizott? … haverom kérdezi! 😄
Ezeket soha és senki nem vállalja be, érdekes.
mivel nem közszereplő ezért nyílvánosságra hozni tilos!
Nekem Békéltető Testülethez került az ügyem. Hála ég vissza vette a kereskedő az autót. Kb a kocsi vételárát kellett volna még egyszer rá költeni annyi baja volt.
Aztán gondolom másnak eladták!! :)
@@gerrardsteven2135 most már nincs fent hahu-n így tuti. De váltó hibás volt az autó meg volt még vele sok gond.
Nahát! Miért milyen használt autót szerettél volna vásárolni? Olyant ami "új", garancia van rá, csak menni kell vele és tankolni? Én félmillióért vettem egy 2005-ös Seatot (nagy baja nem volt), 1 millió forintot kellett ráköltenem és van egy teljesen jó használható autóm! (Teljesen új kuplung tárcsa és szerkezet, kipufogó dob, fékek, lengéscsillapítók, 4 db új gumi, gyújtógyertyák, vezérlést az előző tulaj 20 000 km-el ezelőtt cserélte.
@@danee85djv olyat ami a hirdetésben szerepelt!
@@danee85djv Mi 4százért F Asatrát, de még 200-at benyel mire nyugodt szívvel bármilyen Kpm műszakira elviszem jövő szeptemberben. Hangsúlyozom bárhol bármilyen Kpmre! Ez a Magyar Beteg Valóság!
Na ez a kemény, nem a kád széle...
Az első pár másodpercben látható a felvételen, hogy romhalmaz az autó...
A vásárlónak az első percben észre kellett volna venni...
Bár azt mondta hogy sürgette az idő.... autót NEM veszünk sietve...alapos utánajárás, információk, előélet, stb.
A legfontosabb hogy hívnia kellett volna egy független átvizsgáló szakembert!!
Ja, hogy az pénzt kért volna...🤔
Nem most kellene utólag kapálózni amikor nyakig merült a kakiban .. plusz simán otthagyhatta volna a fogát egy tömeg balesetben, illetve másokat is veszélyeztetett az autóval... nemcsak aki beült mellé, hanem aki a környezetében közlekedett...
Most így álltában fog sok időt és pénzt igényelni az autó...meg idegrendszert...
Mire az ügyvédek megpróbálják visszatéríteni a kárát, amit saját magának okozott.
A vizsga állomást innen is csókoltatom!
Remélem hogy lakat kerül hamarosan a kapura...
Aki pedig a friss műszaki vizsgát aláírta, az pedig soha többé nem lehet vizsgabiztos illetve a hűvösön fog pihenni jó ideig...
Elnézést ha hosszú lett...
Szomorú és egyben dühítő magyar valóság...
Köszönjük a videót!
Átvizsgálás nélküli autoval igy járhatsz!
Itt csak alá kellett volna nézni! Szét rohadt autót semennyiért nem lehet venni! Ha mégis, akkor úgy járt.
@@zoltantalmacsi3361 A rohadás lehet csak sárvédő ív vagy csak küszöbb egyik se életet veszélyeztető!
Hát ez nagyon hiányos történet! Mi van a vizsgáztatóval? Ez nem érdemel lájkot!
Javaslom a Sztárbokszot mint lehetséges megoldást. 😀
Első hiba, soha ne vegyél autót az ársáv aljáról, második hiba, ha nem értsz hozzá kérj szakembertől segítséget, mert jobb kifizetni pár tízezret akár többszöri átnézésre is, mint utána százezreket locsolni egy hulladékra...
És akkor még mindig jobban jár, mintha az életébe kerül mindez...
Idén vettem énis egy Grand C-Maxot, sajnos elkövettük a hibát hogy nem emeltük meg. Osztrákból behozott, friss papíros minden téren. Kezdődött ott hogy 5 nap után ledobta a vezérlést, mázli volt hogy menthető volt, szerelő elvontatta, rendbe rakta, viszont talált jó pár hibát. Alja szépen rohad, köztük egy sárvédő ív amit nem vettem észre sajnos, váltó köpte az olajat egy begyűrt szimering miatt ami miatt le kellett venni a váltót, akkor már kuplung cserét is csináltunk amit jól tettünk mert gatya volt, féktárcsák erősen vállasodtak, illetve a generátor haldoklott. Arról nem beszélve hogy szétszedéshez a kormány összekötőt le kellett vágni. Illetve az egyik biztonsági öv vissza van hajtva hogy a csat ne csúszkáljon és kézzel összevarva ami miatt szétmállott az anyag. Problémák nagyrésze orvolva már, még az alját kell rendbe rakni alvázvédőzni illetve a sárvédőt rendbe rakni és egy biztonsági öv csere. Persze eladó mosta kezeit. Legközelebb biztos körültekintőbb leszek, csak nálunk is idő szüke volt sajnos
ha benne van a fémben a rohadás ,akkor már felesleges alvázvédőzni.
Akkor max a festék alatt fog rohadni.
Alvázvédőzni a jó állapotut kell hogy úgy is maradjon.
@@MPTR137 szerencsére még nincs benne, szerelőmmel raktuk össze pontosan miket kell csinálni rajta
@@MPTR137 ja igen
ezer éve tele van a net azzak hogy a mazda rohad,erre nem néz alá vásárlás elótt.Pedig ezek a rozsdák rajta voltak.
A kérdés nem az hogy miért vette meg és miért nem nézett alá, hanem az hogy az eladó tudta hogy életveszélyes, mégis eladta neki. Ráadásul (ha jól értelmezem) hamis volt rajta a műszaki? Vagy mi volt azzal?
@@tuleloblogger hamis műszaki fogalma szerintem nem létezik.
@@tuleloblogger Persze hogy tudta,mivel nálunk ezer éve az átverés megy,ezért a vásérlás elött alá kell volna nézni,de emberünk még csak le sem hajolt,mert ez a kocsi oldalról is rohad.
Te mindent elhiszel az eladónak ha autöt veszel?
@@MPTR137 Sose vettem autót. 🙂 Házat látatlanban vettem, de nem jártam vele rosszul.
de van jó hírnevük is kihez mi jut el elöbb utóbb vagy mi a fontosabb
Sajnos itt a tulaj saját magát verte át.... 😢 Meggondolatlanul kis pénzért csak ilyen van...
Az, hogy van műszakija az adott autónak az nem azt jelenti, hogy biztonságosan részt vehet a forgalomban, arról nem beszélve mennyi bontószökevény közlekedik naponta vígan, aztán vhogy mégis csak újra kapnak 2 év műszakit.
Értem a problémát, de ez a videó őrültgyenge minőségű 😬
Ez a rozsdaboglya érvényes műszaki vizsgával rendelkezik. Hm.. de legalább nem piros a rugó alatta
Az egyiket az időjárás műveli az benne van az életben a másik az már nem mert ott emberi beavatkozás történik és az illegál ide haza akár tuning stb!
@@gerrardsteven2135 az időjárás műveli? 20 éves autóról beszélünk ember. Van a birtokomban 3 20 év feletti autó (abból az egyik 31 éves) és ha kell, személyesen mutatom meg, hogy rozsdamentes, még felületi rozsda sincs rajtuk. Ennek vajon mi az oka? Egyik se Mazda, ami ha egy 0-1% páratartalmú szobában tartod, akkor is elporlad. Nincs ezekkel baj, 10-15 éves korukban bontó. Ha egy 2000-es évekbeli Mazdát látok, nem merek a közelébe menni, mert megöl a kedves kolléga az ő ráhatása nélkül, mert bármikor atomjaira szakadhat az egykor masszív karosszéria. Törvénybe írnám hogy ezeket a kocsikat kockába kéne gyúrni és üdítős dobozként újra kéne értékesíteni. Akármilyen tartós a japán technika, ez sajnos nem sikerült jól. Rossz Mazda, fújj
Értem én, hogy volt rajta friss műszaki, csak ezt az autó sajnos nem tudta. Értem én a vizsgaállomás felelősségét, de azért nem kell autószerelőnek lenni ahhoz, hogy ezt az autót már akkor elengedjük, amikor először meglátjuk vásárlás előtt.
Autót vesz az ember, nem műszakit, előző tulajdonos jó szokásait, álmot/legendákat. Már egy fél órás google/youtube kereséssel fel lehet készülni az autó átnézésére laikusan, vagy ha már autót vásárol az ember, ne sajnáljon 20-30 ezer forintot egy normálisabb állapotfelmérésért.
Az azt hittem hogy mert friss műszaki van rajta valamennyire érvényes érvelés, de mondjuk ki: a tulajdonos baszott még csak lehajolni is, hogy a rojtossá rohadt csomagtartó ajtót megnyomogassa vásárlás előtt.
azért autó aljára nem nagyon tudsz be nézni
@@gerrardsteven2135 amikor én a saját autómat vettem, befeküdtem alá, végignéztem a küszöböket, sárvédő íveket, lengőkarokat, kormányösszekötőket, a féltengelyeket és a nyúlványokat. Egy kereskedőnél meg is tudtuk emelni az autót, akkor azt el is engedtem. Ha már csak ennyi megtörtént volna, már akkor lehetett volna látni a szörnyűségeket, mint a videón. Ha meg egy kifejezetten rozsdásodó modellt néz az ember, körül kell nézni, keresni egy közeli szervizt és a próbaút alkalmával begurulni egy aknára vagy emelőre. Sokkal olcsóbb és egyszerűbb, mint utólag jogászkodni.
@@Vityabattya Jogos csak sok kereskedő meg nem engedi hogy elvid a kocsit állapotfelmérésre meg csak akkor vezetheted ha meg is veszed ezek a címszavak szóval sok helyen nem olyan egyszerű ez az ellenőrzés sem!
@@gerrardsteven2135Akkor ott kell hagyni! Ilyen egyszerű 😉
Azért lehangoló, hogy itt többen a vevőt hibáztatják.
Először is nem mindenki ért az autókhoz, a legtöbben csak felhasználók.
Másodszor pedig van az az élethelyzet amikor kicsi a keret de sürgősen kell egy jármű. Találsz egy megfelelőnek tűnőt ami kicsit (vagy nagyon) rozsdás itt-ott, de hát van rajta friss műszaki, tehát joggal feltételezhetné az ember, hogy addig ameddig kell biztonságosan használható.
Persze ez a mai magyar valóságot ismerve lehet naivitás. De az átlag ember gondolhatja, hogyha egy "életveszélyes" piros rugó vagy sárga lengéscsillapító miatt kivágnak a vizsgáról egy amúgy tökéletes autót, csak nem megy át szétrohadt futóművel!?
Részben igazad van. Mondjuk veszel egy használt vésőgépet a "akárhol", csak bedugod kipróbálni? Itt a szerelőjéhez elviszi, fél óra, legyen 30 ezer. Én ezt tenném.
@@Zoli049 Én is, de nem vagyunk egyformák.
Japán verdám van, 34 éves! Ami ma felületi rozsda, az 2 év múlva a műszaki előtt lövészárok. 🤣 Igaz első tulajdonos vagyok, ősz elején átnézem, lekezelem, ugyanez tavasszal és minden eredeti rajta, az is igaz, hogy nem ez a kategória. Itt a vevő hibás-e? Részben. Átnézethette volna, szerintem egy 30-asból megúszta volna. Ilyen verdák itt Északon 50-100€ közt vannak, bontani. (itt lehet azt is)
Kopasz piros rúgós autó bukta...szétrohadva ok !
Báttya mikor megvette ezt a fost, vehette volna a fáradságot és lefekszik a földre és alánéz legalább. Mindjárt látható a szarrá rozsdállott teljes alja, a küszöbök stb.
Attól hogy a küszöbb meg a sárvédő ív rohad vagy rozsdás az még cserélhető javítható ,itt mindig az a kérdés hogy fő vázat ne érje nagyon a rozsda rohadás korrózió!
Akkor se veszem meg ha csak kìvülröl rohad. Honnan tudod hogy csak kìvülröl rozsdás?
@@gyorgycsaba6736 De ő hiszékeny elhisz mindent az eladónak ennyi ,bizalom szó ismerős meg az hogy van rá egy év szavatosság így az eladó is becumizhatja 1 éven belül!
Úgy emlékszem a kreszbe bele van írva az hogy hiába van műszaki az autón, a hibákat orvosolni javítattnia kötelező a tulajdonosnak? Nem emlékszem a pontos megfogalmazásra de azthiszem a lényege ez.
Őszintén nem tudom hogy mit gondolt emberűnk.. Ha tovább gyűjtött volna pénzt, sokkal jobban járt volna egy Második generációs hatossal (GH). Az enyém még egy első szériás 2008-as és köszöni szépen csak felületi rozsda van rajta de az sem vészes. Pedig egész életében osztrák autó volt. Ennek az a titka, hogy mindig mosták az alját és kapott pár évente alvázvédelmet. 2.0 MZR 147 lovas benzines, ez a motor még az első generációsból van és szerencsére nagyon megbízható. Pár éve apámnak meg egy 1.8-as Benzines volt és az is szintén jó volt. A lényeg az egészben hogy ez a két generáció között ég és föld van..
1. generációs Mazda 6-ost nem veszünk, pont. Az úr látatlanban is jobban járt volna azzal az Opellel. Nem őt hibáztatom ettől, a vizsgaállomáson konkrétan közúti veszélyeztetést követnek el, amikor átengednek egy ilyen kocsit. P.S.: jó lett volna 13 db 0.1 mp-es vágóképnél többet látni az autóból!
Opel the best!
Lehet hogy ez is SOKK volt a vágóképekből😉 legalábbis nekem.
Látatlanul, meg sem néztem, csak tippelem: minek venni egy rohadó rozsdakupacot? Kb menthetetlen, max szerelemből, irreális összegért. Használt mazdát sosem vennék. Kár értük, mert amúgy szép, jó autók.
A vevő is hibás meg nagyobb részben az eladó is. Egy közel 20 éves bármilyen jármű már nem mai gyerek azért tudhatná ezt bárki, rizikó a megvétele. Akik meg elatták elöbb vagy utobb úgy is felelniük kell.
Hirdetes szovege lemaradt a videobol... friss muszaki, nem dohanyzo, bivalyeros motor, sok extra, koltsegmentes, csak ezen a hetvegen, noi tulajtol, nemdohanyzo stb. Kivancsi volnek melyik C-tipustol sokerult beszerezni ezt a romhalmazt😅
szuper tetszik ez a sok jó szép szöveg imádom az ilyen autókat!
Lemaradt a koppanásmentes minden, meg a rozsdamentes!😂
Ahogy az egyik totalcar műsorban mondják "Használt autót csak átvizsgálás után vegyél!"
De már nem egy helyen hallottam hogy a friss műszaki Magyarország nem jelent semmit.
Mennyi figyelmeztetés és esetet kell még bemutatni ahhoz hogy az emberek rájöjjenek hogy vakon szakértelem nélkül ne vegyenek autót mert hatalmas bukókba bele lehet futni!
Nagyon sok...
Nekünk két Mk1-es focusunk van. Nem hibátlanok! De! Vizsga elött el visszük szerelőhöz. Amit mondanak azt javítjatjuk, cseréltetjük. Ennek ellenére nekem is az egyiken kiszakadt a futómű......Olyan szinten kátyúsak az utak, bárkivel elő fordúlhat hasonló! Hozzá kell tenni nem egy úthiba az ok! Nálam folyamatosan oda-vissza utakon több mint fél éven keresztül csak a jobb oldal volt terhelve. Szerencsére az önkormányzat meg térítete a kárt!
De ha van egy szépen megépített autóm az illegális....
Ezt a témát már elő se vegyük, mert idegbe basz.
az
Sok a buktató, BME egyetemi anyag szépen részletezi hova miért olyan alkatrész kell amilyen, pl.: futóműben. Egy rosszul megválasztott elem ronthat is.
Én egy 2002-es 2003.ban forgalomba helyezett Renault Megane-nak tolom, rozsda sehol!
Tudom, hogy más kategória,29 éves Mazda B 2200 assal járok napi használatban van.Nincs szétrohadva...
Átnézetés előtte volt?
Azért 1 darab karton papírt megért volna vétel előtt aláfeküdni...a műszaki vizsga ÉRDEKES lehetett!😎
Még karton papír nélkül is...
3-as és 6-os mazdát ennyi idősen biztos, hogy nem vennék mert a nem látható helyeken is biztosan rohad.
Az újjabb mazdák már nem rohadnak vagy nagyon kevésbé 2013-tól felfelé
Kedves Totalcar!
Pontosan miért tűnnek el a szakmai kommentjeim? Köszi a választ.
Utóirat: Ne legyetek már olyan szánalmasak mint a Speedzone illetve a nagyon komoly magas minőségű Darkfly csatorna ;)
Én láttam a kommented, nem kicsi igazság tartalma volt. Kezd lecsúszni mélyen ez a csatorna is ezügyben...
he de miért cisnálják ezt? nem is értem
Más csatornánál jártam úgy hogy 2x eltűnt a komment, harmadjára megmaradt.
@@laszlobalogh7112 Azt feltételezem, hogy itt ember szűri át nem gép.
nem minden hozzászólás jelenik meg, úgy mint a facebookon sem.
Felül lehet állítani mi látszódjon.
A kedves vásárló miért nem nézett a kocsi alá?: A küszöböt láthatta volna .
Meg tett minden elvárható dolgot a vásárlásnál a vevő?
Amikor második autónak Mazda 6-ot szerettem volna,de a rozsda eltántorított.
Én szeretném megkérdezni, hogy a tulajt hogyan verték át? Ránézel az autóra és már kívülről látod, hogy egy rom.
lehet Steve Wonder
Sajnos aki nem ért hozzá, azt elég könnyen... Á, az csak felületi rozsda, még évek vannak benne... pl.
hát igen átvizsgálás hiánya nem értem az embereket mért sajnálják rá pénzt
hívni egy olyan akit tud ebben segíteni
mert hiszékenyek meg még a régi tenyérbe csapunk becsület náluk a mérvadó a szó állása!
Sajnos a müszaki vizsgáztatást is átszövi a korrupció némi kenőpénzért cserében átengednek ilyen romokat. Ilyenkor be kell záratni a vizsgahelyet és az autókereskedést. 15 - 20 miliós büntetést és a kereskedést is bezáratni. Aki ilyet átenged az Börtönbe kell zárni vagy 10 évre.
Bolt , édesanya, temető, haverok , kismama kicsit túljátszott-tatátok a szerepét. Mol-moho által szponzorált film. Kell az olcsó nyersanyag a kínai elektromoshoz. Meg kell magyarázni az embereknek miért nem kap műszakit az idősebb autójuk.
Lényeg hogy mindenki vegyen uj autot,HITELRE,LEHETŐLEG ELEKTROMOSAT!,kínait!🎉
Faterom korábban egy műszaki vizsgahely mellett dolgozott. Többször látott olyan autókat levizsgázni, amiket úgy kellett betolni majd pedig kitolni a műhelyből. És voilá....volt vizsga.
fel kell nyomni az ilyen helyeket
@@janosalap6158 ez a hatóság dolga lenne, a magánember örül, hogy átmegy
Ez meg hogy ment át? én autómon műszakin bele kötöttek küszöb alatti rozsdába amit meg is kellett csináltatni műszaki előtt.
Azért mert te jó helyre vitted. Inkább álljanak bele mindenbe, de tudod, hogy nem kegyelem kettessel ment át a vizsgán.
olyan helyre kell vinni ahol kevésbé cseszekednek!
@@gerrardsteven2135 csak nem kell meglepődni rajta, ha esetleg nem fog a fékecske 🙂
@@Csaken-mt5sq nem biztos hogy azzal gond lenne mással viszont igen!
Ha valaki annyira hanyag/trehány, hogy arra nem képes, hogy alánézzen a portékának, főleg mazda + az ország erkölcsi állapota, azt nem tudom sajnálni!
kérdés milyen vállalkozást futtat...
@@aadaam ?
Mazda 6 = tömény rozsda.
Nagyon szimpatikus és értelmes az idősebb úr és ha úgy nézzük ő egy áldozat. Sem az autót és sem ezeket a kommenteket nem érdemelné meg.
Nem hajlik a derék? Messziről ordít pl. a küszöb ,hogy ne vedd meg!
Kis magyar valóság
Jaj..micsoda halalos problema..nem is lehet meg se javítani ah nem..
Fölösleges dráma keltes,meg történt a probléma ez van nem nyafogni kell hanem meg oldani.
Segéd alváz/bolcso cserélhető elem a kasznin,csavarok rögzítik az auto hoz nem hegeszett elem.
Viszonylag egyszerű egy csapos emelon a cseréje.
Viszonylag olcsón hozza lehet jutni rozsda mentes segéd alváz hoz bontó bol,be kell szerelni és meg egy jó darabig menne az auto tovább.
A küszöbök is körbe vannak rohadva, és ha azok úgy főzelékké rohadtak, hogy átmegy rajtuk a csavarhúzó, akkor még a jó ég tudja, hogy mi mindent evett meg a rozsda.
Nem lesz tehát elég a segédkeretet cserélni, ami egyébként sem olyan kis munka, hanem alulról ki kellene lakatolni az egész kasztnit, tokától bokáig. Az viszont legalább milliós tétel, a végeredmény minősége pedig erősen kétséges. Ha rendesen csinálják, akkor annál is sokkal több lehet.
Nem szeretek ilyesmit mondani, de ez a kocsi első ránézésre bontóérett. Ha valami különlegesség és/vagy régiség lenne, ennek megfelelő, hatalmas piaci potenciállal, akkor neki lehetne állni a gatyába rázásának, borzasztó munka és költségek árán. De ez egy átlagos családszállító, aminek sajnos véget ért a története.
fejkamera , majd el szédültem ...
aztamindenit!
Betyáros, ahogy egykor vki mondta.
csóri első generációs 6 és 3 masok nagyon rohadnak
A mazda a japán alfa romeo
Volt alfám, de fasorba sem tudott így elrohadni. Ez valami egészen keleti autós szint.
@@macskea Nem az nem a rohadásról híres, a közös jellemzőjük, hogy mindkét típusnál lesz hobbija a tulajnak....az egyiküknek a karosszéria lakatosság, a másiké az autószerelő
Elég baj, ha ilyen idős korára, csak ezt tudta összehozni.
Nem tudhatod hogy mik érték az életben. Jön egy tartós betegség, a megtakarítás meg megy.
@@laszlobalogh7112Jön 14 év a múltból és mindened megy😉