De ha Radicsnál 0,9M a buzi, és 9M országban élünk, és + vannak akik máshol buzik, akkor mekkorák lesznek a nemzeti átnevelőtáborok a bubutörvény bevezetésével😮Kálmán iránymutatását kérném
Látva az indulatos reakciókat elhatározásra jutottam : továbbra is fizetem a tagsági díjjat .Folytasd Peti a pukkasztást !!!! Kálmán számára pedig azt üzenem : add elő ezt a dumát egy metálkoncerten .... A metál és a Radics Peti videók legyenek veletek !!!!
Miért? Ha csótánya van, akkor sárkánya is lehet. Igaz nem nagy és méltóságteljes, mint a kínai, hanem köpcös, pösze, szellemi fogyatékos, és papucsfejű... hajrá mi.
Mióta a Magyar Televíziónál megszűnt a Szórakoztató Műsorok Szerkesztősége, azzal együtt eltűnt minden olyan vidám műsor a tévéből, amelyeken jómagam sokat nevettem fiatalon. Nem készül azóta sem semmi új vicces, humoros műsor, így az ember egy jó kis nevetésért máshol keresgél. Ezt többek között Nálad találtam meg magam is. Imádom a stílusodat, s a humorodat. Csak így tovább! Szórakoztass bennünket, kérlek! Szükségünk van a vidámságra ebben az elbutult, szürke világban.
Hiányoztak ezek az összeállítások. Remélem, hogy jól és egyre jobban vagy. Önös érdekből mondom mert egyre jobban tetszenek a videóid. A NAV-nak megköszönjük, hogy felhívta a figyelmünket újból a Süsüre. Amúgy már jócskán 600 ezer felett jár a nézettésge. Hajrá, csak így tovább. Ez neked is meg a nézőidnek is szól. Minél több butaember annál több videó. És ez valahol jó is meg rossz is.
Sok erőt és kitartást kívánok ezekhez a videókhoz❤. Ilyen bolond negatív kommenteket egy idő után már biztos nehéz lehet feldolgozni, ezeknek az embereknek annyi eszük van tényleg mint egy hanyatt döntött kockacukornak.
Hűséges néző vagyok amióta mutatták nekem a Twilight paródiákat, szóval kifejezetten régóta élek homoszexuálisként és még csak nem is tudtam róla, köszönöm Kálmán!
Szia Peti, én is követlek egy ideje. Nagyon tetszenek a munkáid, jó videós vagy, csak így tovább. Remélem nagyon sok paródia lesz még fent tőled a jövőben. Az meg egy vicc amit műveltek veled másfél percért, pláne, hogy több évvel a videó felkerülése után. Azok, meg akik szerint FI kamu, azoknak meg csak annyit, hogy nem kamu, én is láttam az oldalon számtalan ilyet, amit Peti a videóiba öntött. Sőt a való életben is nagyon könnyen bele lehet szaladni ilyenbe. Ezt sokan tudják, csak már "csukott" szemmel járnak, illetve néznek, mert már nem akarnak tudomást venni ezekről a létező dolgokról. Aki meg így kiszúrt a Petivel, neki is ugyanazt kívánom, amit Petinek sajnos meg kellett élnie, mert ennyire sok az irigy ember. Nemhogy örülne, hogy van valaki, aki a szabad idejét erre áldozza, hogy nekünk nézőknek készít tartamlat, hogy legalább jó kedvünk legyen, ebben a "beteg" világban. További sok sikert neked Peti, és sok-sok erőt a folytatáshoz. És a magam nevében köszönöm szépen a munkádat, hogy sokszor jókat nevettem a tartalmaidon. További szép napot/estét.
Hát én még mindig szakadok ezen. 😂😂 Azért Süsü valljuk be veszélyes. 😂😂 Legközelebb a Micimackó miatt mennek majd. 🙄🙄 Szerk.: Köszönöm a vidám napot! ❤😂😂
@@jozsefdomokos7003 volt Petinek micimackós szinkronparódiája, csak a pár évvel ezelőtti "élőszereplős" változatból, nem a klasszikus rajzfilmből. Csak a kínai elnök meg ne tudja 😂
Elérte a célját az internet - mindenki a világgá kürtölheti milyen szellemi színvonalat képvisel. (érdekes a normálisabb réteg - belőlük van kevés - tovább megy, ha valami nem tetszik neki. Nem rugózik, nem kötözködik, nem veszekedik, nem káromol, csak megy és vállat von. Sokáig gondolkodtam Én is egy csatorna létrehozásán, még a tematika is megvolt, de látva milyen végletek vannak, annyira vastag a Hofi által is emlegetett réteg, hogy beledöglenék a lelkisségem miatt. Neked Péter kitartás, sok erőt, kevés hülyét és jó munkát kívánok! :)
Valamit nagyon tudsz, ha ennyien belédállnak. Én jót nevetek ezen is a stílusod miatt, de egyben szomorú és döbbenetes az emberi ostobaság. Ja és örülök hogy eljutottál Egyiptomba! Én szeptemberben megyek, már alig várom! 😊Szia, szép napot!
Na jó... Nagyon jó munkát végeztél a videó vágással, szuper videó mint mindig, de a vége az rohadt jó volt, nagyot kacagtunk melóba a kollégákkal! Köszönjük a videót Peti! Metál!!!
Nagy vagy Peti ne vedd magadra az olyan emberek hülyeségét mint amik a videóban voltak csak hiányzik nekik a figyelem na meg erre verik otthon mert nincs életük,csak csináld tovább mint ahogy eddig is tetted köszönjük a munkádat és a metal legyen veled
Bocsi, kedves kommentelő embertömeg, mindenben veletek vagyok - én is írok mindenféle marhaságot, mikor mi jut eszembe - de most kicsúsztam a lendületből: elveszítettem a fonalat. Nem tudom, hogy ki az a sűrűn emlegetett Kálmán? Segítenétek?
Nagyon büszkék vagyunk rád! Örülünk, hogy bátor voltál, és felvállaltad, hogy BUZI VAGY! Menj el gyógykezelésre, tudnak rajtad segíteni! Ki lehet az elmebajból gyógyulni, homipeti!
Kálmán, kálmán ez egy elegáns coming out volt tőled. Te is nézted, ha volt véleményed róla, gondolom a párkapcsolati helyzeted megfejtése menni fog egyedül is innen.
Én szeretem a videóid és mint ember is szerintem követendő lenne a hozzá állásod kortól függetlenül. Kálmánnak meg üzemen,hogy szíjja ki a 30 évvel ezelőtt peckesen álló csecsem😊
Nem nagyon ismerlek és nem nézem a videóidat de a paródiáid voltak az egyetlen dolgok amik még nevettetek miközben depis voltam.... a nevetés drága kincs nekem... köszönöm hogy vissza adtad❤❤❤
@@aronsz4304 Nem jól tudod: "non-player character" a jelentése, és kifejezetten videójátékok kontextusában használatos kifejezés. A UA-cam-on inkább az internetes bot a pontosabb definíció.
Én már vettem a sörödből, és hát csinálhatnál valami hópihésebb libsi buzeryák változatot, mert nekem az való. Ez túl erős, túl keserű az én migráns simogató izlésemnek. Zenéből is ha kérhetnék valami hip-hop vagy dallamosabb verziót. De a videóid imádom, azok kifogástalanok ✌️
Azt nem értem, hogy még miért nem fedezték fel a szinkron stúdiók a hangodat. Többfajta karaktert tudnál szinkronizálni profi szinvonalon. Főleg vígjátékokban.... 😁
Köszönöm, Kálmán! Most már értem, miért nem megy mostanában a csajozás XD
😂😂😂 Próbálkozni azért szaBAD.
Pacsi! 😂
De ha mondod, hogy "Radics Peti a haverom" akkor gond nem lehet.
😂😂😂😂😂😂 es rajottem
igazi szeretet csak férfiak közt létezik
Peti, az hogy te ezeket az üzeneteket elviseled, és még nem sorvadt el az agyad ennyi hülyétől, az egy hőstett. Sok erőt és kitartást kívánok neked!❤
Szerintem ehhez csak a SÖR és a METAL ad erőt és mindent lebíró akaratot! :)
@@nagy-siknorbert8291 Ez tetszett nagyon adom😂😂
Kincs ami nincs , csak a ...... ad neked erőt 🤣
@@nagy-siknorbert8291 Végre egy művelt ember!🤣❤️
Egy jó hideg korsó sört meg egy Hawaii nyaralást én még hozzá csapnék má nem azért!😂😂
Végre megtudtam, hogy buzi vagyok. Köszönöm Kálmán és köszönöm Peti, hogy megosztottad velünk.
Ezt én se gondoltam volna magamról! Elismerés Kálmánnak xdd
Látjátok! a jó pap is holtig tanul minden nap úgy új élmény! 🤣
De ha Radicsnál 0,9M a buzi, és 9M országban élünk, és + vannak akik máshol buzik, akkor mekkorák lesznek a nemzeti átnevelőtáborok a bubutörvény bevezetésével😮Kálmán iránymutatását kérném
Egy nagy ölelést küldök, mert ezeket elviselni nem lehet egyszerű. Csak tarts ki és valósítsd meg az álmaidat! 🤗
Én az ilyen üzenetek után már mondanám hogy "Ennyi internet mára elég".
Yep.
Lehet hogy elég az egy életre is
@@sunlightcrusader Szerintem is.
A routerem: PHHHH ma se vert szét a szomszédja
Yes bro exatly
Király volt a videó Radics, annyira szimpatikus embereket mutattál be, legszívesebben végigkúrnám az összeset! Üdv, egy buzi
😂😂😂🤣
Ezen amúgy hangosan felnevettem. Köszi 😂
@@Andreus15
Dettó! 😂
Én is. Jó nézni ezeket a videókat és olvasni utána a kommenteket, jobb lesz tőle az ember kedve🎉
@@Andreus15 dettó
Ezen én is. 😂😂😂
Peti, a Tinderes lánynál már kiderült rólad,hogy nem kezeled jól a pénzügyeidet. Üdv. egy buzi néződ.❤
👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏👏
kálmán coming out tolt
Legalább be válalód . Tisztelemdő! 😂😅
Látva az indulatos reakciókat elhatározásra jutottam : továbbra is fizetem a tagsági díjjat .Folytasd Peti a pukkasztást !!!!
Kálmán számára pedig azt üzenem : add elő ezt a dumát egy metálkoncerten ....
A metál és a Radics Peti videók legyenek veletek !!!!
2:14 meghaltam 😂😂 hihetetlenek az emberek de tényleg...de jó látni , hogy ez a kellemetlen incidens nem rettentett el. Big like csak így tovább 👍☝️✌️
"Minden embernek van egy 🍎" 🥺
Köszönöm Peti, minden alkalommal tanulok magamról valamit a videóidban. Ma például azt hogy kedves Kálmán szavaival élve buzi vagyok
Hiányzott már ez a sorozat. De lehetne az ostobaság határai folytatás vagy akár a Facebook idióták hardcore folytatása
A Fater visszatért befejezése is várat még magára.
Az ostobaság határtalan💁🏼
A tagoknak van 3.rész a Hardcore Facebook Idiótákból
A Potter Albert 2. évadot mindenki elfelejtette ...
Köszi Kálmán! Értékelem a hozzászólásodat, tisztellek, mert ránk szántad az időt, hogy kifejezd az értünk való szereteted. 👍😃🔥🔥🔥
A nemzet sárkánya 😂 Itt majdnem megfulladtam a röhögésben
🤣🤣🤣
De akkor a Harry Potter-ben a Magyar Mennydörgő az mi? Mondjuk az nem valós. 🤔
Tbh tisztelem a hazai alkotásokat, de minek kell úgy isteníteni Süsüt, mint *_nemzet sárkánya?_* 😅😂
Kedves Péter! Nagyon jó, amit csinálsz, kreatív vagy! Tavaly kezdtem el nézni a videóidat. Köszönöm, jókat szoktam nevetni rajtuk.
Jajj, de jó, hogy újra itt vagy Peti!❤
Zseniális volt köszönöm. A humorod felderítette a napom így munka előtt. Én azt mondom ne hagyd abba.
Süsü a nemzet sárkánya... itt kiégtem 😂 Jah, és köszönöm Kálmán, most már minden világos...
Miért? Ha csótánya van, akkor sárkánya is lehet. Igaz nem nagy és méltóságteljes, mint a kínai, hanem köpcös, pösze, szellemi fogyatékos, és papucsfejű... hajrá mi.
Mióta a Magyar Televíziónál megszűnt a Szórakoztató Műsorok Szerkesztősége, azzal együtt eltűnt minden olyan vidám műsor a tévéből, amelyeken jómagam sokat nevettem fiatalon. Nem készül azóta sem semmi új vicces, humoros műsor, így az ember egy jó kis nevetésért máshol keresgél. Ezt többek között Nálad találtam meg magam is. Imádom a stílusodat, s a humorodat. Csak így tovább! Szórakoztass bennünket, kérlek! Szükségünk van a vidámságra ebben az elbutult, szürke világban.
Hiányoztak ezek az összeállítások. Remélem, hogy jól és egyre jobban vagy. Önös érdekből mondom mert egyre jobban tetszenek a videóid. A NAV-nak megköszönjük, hogy felhívta a figyelmünket újból a Süsüre. Amúgy már jócskán 600 ezer felett jár a nézettésge. Hajrá, csak így tovább. Ez neked is meg a nézőidnek is szól. Minél több butaember annál több videó. És ez valahol jó is meg rossz is.
Ha így megy tovább, még a végén Petiből közoktatás ügyi miniszter lesz. Persze az Orbán kormány után.
Sok erőt és kitartást kívánok ezekhez a videókhoz❤. Ilyen bolond negatív kommenteket egy idő után már biztos nehéz lehet feldolgozni, ezeknek az embereknek annyi eszük van tényleg mint egy hanyatt döntött kockacukornak.
Köszi, hogy leírtad a gondolataimat ☺
Szerintem már immunis Peti az ilyen hozászólásokra
Egy influenszernek bírnia kell ezt, különben is ha már az első szava bazdmeggel kezdődik azt már egyből nem is kellene tovább olvasni!
hogy lehet hanyatt dönteni egy kockacukrot? o - o
😂😂
az utolsó mondaton hangosan sikítva röhögtem. szerintem az egész kerület hallotta xDDDDDDDD
Én a kajámat köptem ki xd
átérezted a helyzetünket xDDDDDDD
Én csak azt nem tudom, honnan tudta meg Kálmán rólam....
Én is dettó 😂
Szintúgy😅
Na jólvan Kálmán... Település, Utca, Házszám? Peti egyszerre nevetek és sírok ezen a sorozaton, Kitartást!
Hűséges néző vagyok amióta mutatták nekem a Twilight paródiákat, szóval kifejezetten régóta élek homoszexuálisként és még csak nem is tudtam róla, köszönöm Kálmán!
Kálmán rúgott egy öngólt! 😆 Ezek után kifejezetten kívánom,hogy meggazdagodj a facebook idiótákból!😀✌
Köszönöm Kálmánnak, rávilágított három gyerek után az egyértelműre. 😂
Köszönöm Kálmán. Nagy terhet vett le a vállaimról. :D
Köszönjük!
Köszönjük ezt a tartalmat is Peti. Az outro zenéért külön pacsi. Zseniális, témához illő. 🤘🔥
Örülök neki hogy visszatértél Peti! Nagyon bírom az ilyen FaceBook üzenetes vidiket!
Szia Peti, én is követlek egy ideje. Nagyon tetszenek a munkáid, jó videós vagy, csak így tovább. Remélem nagyon sok paródia lesz még fent tőled a jövőben.
Az meg egy vicc amit műveltek veled másfél percért, pláne, hogy több évvel a videó felkerülése után.
Azok, meg akik szerint FI kamu, azoknak meg csak annyit, hogy nem kamu, én is láttam az oldalon számtalan ilyet, amit Peti a videóiba öntött.
Sőt a való életben is nagyon könnyen bele lehet szaladni ilyenbe. Ezt sokan tudják, csak már "csukott" szemmel járnak, illetve néznek, mert már nem akarnak tudomást venni ezekről a létező dolgokról.
Aki meg így kiszúrt a Petivel, neki is ugyanazt kívánom, amit Petinek sajnos meg kellett élnie, mert ennyire sok az irigy ember. Nemhogy örülne, hogy van valaki, aki a szabad idejét erre áldozza, hogy nekünk nézőknek készít tartamlat, hogy legalább jó kedvünk legyen, ebben a "beteg" világban.
További sok sikert neked Peti, és sok-sok erőt a folytatáshoz. És a magam nevében köszönöm szépen a munkádat, hogy sokszor jókat nevettem a tartalmaidon.
További szép napot/estét.
Hát én még mindig szakadok ezen. 😂😂 Azért Süsü valljuk be veszélyes. 😂😂 Legközelebb a Micimackó miatt mennek majd. 🙄🙄
Szerk.: Köszönöm a vidám napot! ❤😂😂
És Kínában tényleg kimennek Micimackó miatt! Nem vicc, be van tiltva.
azért Micimackó is kiadna néhány poént! jó kezekben😂.Ja, N.V akkor inkább nem🤥.
Frakk, a macskák réme lesz a következő.
@@jozsefdomokos7003 volt Petinek micimackós szinkronparódiája, csak a pár évvel ezelőtti "élőszereplős" változatból, nem a klasszikus rajzfilmből. Csak a kínai elnök meg ne tudja 😂
Utána a Frédi és Béniért fognak kiszállni
Köszönöm Kálmán! Viszont kívánom!
Köszönöm, Kálmán! Megmutattam a feleségemnek az üzeneted, és, hát... Most nem tudjuk, hogyan tovább. :/
Te vagy a világ legjobb videós a egyszerűen csodálatos ahony viccesen és nem bantoan csinálsz videot❤
"Nem kell szidni a kormányt és akkor nem lesz baj"-Átlag fidesszavazó demokráciaérzete, 2023
A Kádár-korszakra is azt mondták, hogy aki nem pofázott (tehát nem szidta a rendszert), annak nem esett baja. Szomorú, hogy újra itt tartunk.
Stockholm szindróma. Ha nem szidom az elnyomóm, akkor talán megkegyelmez és nem tesz tönkre, vagy öl meg. Fun fact: de, megteszi.
És még ezek nyafognak hogy az EU nem tartja demokratikusnak magyarországot, az a legviccesebb része 🤣🤣
Sosem növi ki ez az embertömeg (szándékosan nem írtam társadalmat). Kedvencem még a "kenyéradó kormány".
@@jorden234 hello! Emlékszel rám a Papifranko alatt? Sajnos ez az igazság! Ide jutott az ország!
Elérte a célját az internet - mindenki a világgá kürtölheti milyen szellemi színvonalat képvisel. (érdekes a normálisabb réteg - belőlük van kevés - tovább megy, ha valami nem tetszik neki. Nem rugózik, nem kötözködik, nem veszekedik, nem káromol, csak megy és vállat von. Sokáig gondolkodtam Én is egy csatorna létrehozásán, még a tematika is megvolt, de látva milyen végletek vannak, annyira vastag a Hofi által is emlegetett réteg, hogy beledöglenék a lelkisségem miatt. Neked Péter kitartás, sok erőt, kevés hülyét és jó munkát kívánok! :)
Nekem is van egy almám, amiért érdemes felkelni. Én a zöld almát szeretem😂
Valamit nagyon tudsz, ha ennyien belédállnak. Én jót nevetek ezen is a stílusod miatt, de egyben szomorú és döbbenetes az emberi ostobaság.
Ja és örülök hogy eljutottál Egyiptomba! Én szeptemberben megyek, már alig várom! 😊Szia, szép napot!
A bevágott hozzászólásokat az elkövetők nevével és profilképével kellene megjeleníteni. Amúgy király lett megint. :D
Na jó... Nagyon jó munkát végeztél a videó vágással, szuper videó mint mindig, de a vége az rohadt jó volt, nagyot kacagtunk melóba a kollégákkal! Köszönjük a videót Peti! Metál!!!
Ezek látom ennyi év után se tanultak meg rendesen írni. Szép emlékek visszatértek.😂❤
Na az utolsón hangosan felröhögtem!! 😂😂😂
Mindenki máshogy éli meg, amikor megtudja, hogy meleg.
Szia Peti! Nagyon jó látni egy ilyen kurva jó videót! 😂 😊Csak így tovább
NPC
Hajrá Peti! Jó vagy! Ne foglalkozz a sok agyi szakadékkal! A legjobbakat Neked!
Annyira bírom a felolvasásaid :)
Szinkron szinészkedhetnél :D
Még egy süsü parodia legyen má😂😂😂😂akkor már szerintem a hadügyminiszter fog az ajtódón kopogtatni😂
Na végre ❤ ezt vártam már 👌😂😂😂
Nagy vagy Peti ne vedd magadra az olyan emberek hülyeségét mint amik a videóban voltak csak hiányzik nekik a figyelem na meg erre verik otthon mert nincs életük,csak csináld tovább mint ahogy eddig is tetted köszönjük a munkádat és a metal legyen veled
Soha nem gondoltam rá - vagy csak nem akartam magamnak bevallani őszintén - , hogy buzi lennék, de Kálmán és Te felnyitottátok a szemem. Köszönöm!
Bocsi, kedves kommentelő embertömeg, mindenben veletek vagyok - én is írok mindenféle marhaságot, mikor mi jut eszembe - de most kicsúsztam a lendületből: elveszítettem a fonalat. Nem tudom, hogy ki az a sűrűn emlegetett Kálmán? Segítenétek?
@@lospadresapa6028 5:25
Annyira imádom ezeket a videoidat , nagyon nagy rajongod vagyok , csak igy tovább és még több ilyen facebookos vidit! Szeretlek Peti!❤❤❤
Szia Peti! Nagyon király videó, milyen kár, hogy az emberek megse nézik a videót és úgy ítélkeznek, vagy csak nem jut el az agyukba az információ.
megnézik hidd el és az irígység beszél belőlük. Ha ők nem boldogok és sikeresek, akkor más se legyen az...
Elmaradott, alpári gondolkodás
@@Multiriddick007 true
Radics Peti megalkotta a tökéletes védelmi rendszert szerintem.
sérts meg mindenkit és akkor senki nem fog megsértődni.
Mikor reggel felkeltem, nem gondoltam, hogy ma lesz a nagy coming out nap. 😆
😂
Jaj Kálmán, szebbé tetted a napom, köszönöm!!!!!!
"Minden embernek van egy alma" Én ezen már meghaltam.
Edit: Tévedtem, Kálmánka feltámasztott és kinyírt mégegyszer.
- de nem minden embernek van ékezetes billentyűzete.
Petikém, le a kalappal előtted, ahogy kezeled ezt a sok(k) idiótát. Csak így tovább. Metal.🎻
2:18 "...navos kitalt storiddal"
Petikém, klasszikusokat csak szó szerint idézünk! 😅
Kálmán mindig is tudtam. Igazán köszönöm.Te vagy a legjobb XD
Nagyon büszkék vagyunk rád!
Örülünk, hogy bátor voltál,
és felvállaltad, hogy
BUZI VAGY!
Menj el gyógykezelésre, tudnak rajtad segíteni!
Ki lehet az elmebajból gyógyulni, homipeti!
Végre egy ujjab vagány rész a kedvenc hosszú hajú videosomtól 😅 de amúgy az érdekes volt amikor azt mondat hogy a NAV autó gramot kért 😂
Tévedésben vagytok....
Köztudott , a Peti haja sétál ....
A NAV pedig érdeklődött az úthasználati díj kapcsán
Imádom a videóid 😅 nagyon szórakoztatóak 😂😂 csak így tovább 👍
Kálmánnak üzenném : "Bocs,de lánypárti vagyok" :D
A heves tagadás az első reakció, de Kálmán segíteni fog, hogy idővel belásd az igazságot.
Such 2015, much libsi 😂
Imádom Kálmánt 😂 Legjobb.
Gyurcsánnyal olyan egyformák vagytok mint 2 tojás 🤣🤣
Nagy vagy Peti 🤘👍
Nagyon jó volt, köszönjük. Kitartást Peti.
A vége a legjobb. :))
Mond meg nekik hogy beteszed őket a Facebook idiótákba bírom a videóit csak így tovább egy feliratkozóval több🎉
Peti nem elvette a nyugdíjasok örömét, hanem vissza adta nekik. 😊✌️😂
Kálmán, kálmán ez egy elegáns coming out volt tőled. Te is nézted, ha volt véleményed róla, gondolom a párkapcsolati helyzeted megfejtése menni fog egyedül is innen.
Ezek után kedvem támadt egy kötéllel a nyakamban lógni a diófán :D
De hol a kötél? A kötél is keresi a kötelet.
Köszi Kálmán hogy jelezted felém mi is a helyzet valójában...🤣🤣
Nagyon bírom a videóidat. Párommal együtt nézünk. Még több ilyet kérünk
Ne követelőzz bazdmeg!
Jaj de jó volt!Nagyon nagy arc vagy!
Ezt vártam a süsüs videó óta
Az utolsó üzenet olyan volt, mint Pottyondinál a videó végén az atombomba. 🤣
Ede már annyi atomot felrobbantott, hogy azzal többször is eltörölhette volna az emberiséget.
Kitartást Peti! Amúgy meg vettem az albumot a sört sőt még a képet is. Hajrá hajrá veled vagyunk ❤
Imádom ezt a sorozatot! 😂
Köszi Kálmán,örülök, hogy észre vetted!
Én szeretem a videóid és mint ember is szerintem követendő lenne a hozzá állásod kortól függetlenül. Kálmánnak meg üzemen,hogy szíjja ki a 30 évvel ezelőtt peckesen álló csecsem😊
De nem fogja, mert buzi😂😂😂
Gecc szakadok xDDDD "szíjja ki a 30 évvel ezelőtt peckesen álló csecsem"
A vége az vitt mindent!Én úgy röhögtem,leestem a székről!
5:52
Én: Na jó... Mobilinternet KIKAPCS!!
Felkszóllani az állam ellen szükséges annak érdekében, hogy változás legyen
Amint láttam, hogy megjelent a videó, azt akartam írni, hogy ,,remélem túl tetted magad a Nav-os incidensen" 🤣
Nem nagyon ismerlek és nem nézem a videóidat de a paródiáid voltak az egyetlen dolgok amik még nevettetek miközben depis voltam.... a nevetés drága kincs nekem... köszönöm hogy vissza adtad❤❤❤
falazol Peti? nem is tudtam, hogy az építőiparban is érdekelt vagy
Beszartam ez hatalmas lett ! Nagyon jó ! Hajrá Peri vagy Süsü ! Vagy mittomén ! ❤❤❤❤
Szenzációs és minőségi 4k-s kontent, imádom ezt a sorozatot. 😁
Te egy hatalmas npc vagy
@@aronsz4304
Mi az npc?
@@editkiss5127 non personal character
@@aronsz4304 Nem jól tudod: "non-player character" a jelentése, és kifejezetten videójátékok kontextusában használatos kifejezés. A UA-cam-on inkább az internetes bot a pontosabb definíció.
@@aronsz4304
Köszi.
Az outro zenék mindig bangerek🤘🏼
Imádom a videóidat csak ìgy tovább.❤👍🌹
Én már vettem a sörödből, és hát csinálhatnál valami hópihésebb libsi buzeryák változatot, mert nekem az való. Ez túl erős, túl keserű az én migráns simogató izlésemnek. Zenéből is ha kérhetnék valami hip-hop vagy dallamosabb verziót. De a videóid imádom, azok kifogástalanok ✌️
Hagyjuk mar mindenki tudja h Radics Peti igazabol Puzser Robert
Imádlak Peti!! 😄😄
Hát jó, hogy legalább megkaptad az öt perc hírnevedet. :-)
Peti nagy RESPECT Szlovákiából. It is kedvelnek és követnek Téged. A Metál legyen veled!!!!!😎
Nem kellett volna kikezdened Magdival. Megtette a lépéseket hogy minél előbb börtönbe kerülj. Az univerzum nem bocsát meg
Igy tovább haver kitartást! A Sok hülyéhez meg 2x annyi erőt!
Azt nem értem, hogy még miért nem fedezték fel a szinkron stúdiók a hangodat. Többfajta karaktert tudnál szinkronizálni profi szinvonalon. Főleg vígjátékokban.... 😁
Én valami animációs sorozatot bíznék rá egy az egyben. Történet, rendezés, szinkron, tuti siker lenne :D
Imádlak, Peti 😂😂 feldobtad a napom 😊
Én amikor nincs almám amire felkelhetek :C
Köszönjük szépen Peti ezt az újabb ismeretterjesztő videót! 😊
Üdv, egy buzi néződ! 😂😂