Nagyon jól sikerült videó. Föleg ami tetszet az volt a viszatekitntés a Vitara multba. No és amikor megjelent videón Escudo akor már töb ne kelet. Menyit eszt a verdát használtam a GéTén. 🙂Ez egy ördög gépezed. Máskülönben nekem volt Suzuki Grand Vitara 2001 évben. Nagyszerü verda volt!
Köszönöm szépen! Kérlek segíts abban, hogy számodra mitől lenne nézhetőbb egy videóm, hátha a jövőben sikerül olyan autós videót készítenem, amit te is szívesen végig nézel. Köszönöm előre is! :)
Én egy 2020-as 1.4 allgrip hybridet hajtok cégesként. Kategórián belül próbáltam már több autót is, de ezt szeretem a legjobban vezetni. Már 170e fölött jár, de a helyzetjelző leden, és féktárcsákon-betéteken kívül nem kellett még cserélni semmit. A kuplung kezd már felkeményedni. A beépített usb csatlakozó lényegében csak szintentartásra jó, töltésre nem. Ami nem volt említve funkció, tolatáskor merőlegesen a érkező járművekre, gyalogosokra bejelez a kocsi, ami sokszor megmentett már. A hajtás iszonyatosan jó, nagyon jól tapad (de lockolva akár driftelni is lehet hóban, igaz ilyet cégessel nem csinálunk), váltónál néha tényleg nehéz betalálni sebességbe, nekem is a 3-as problémás, ez sajnos ilyen. Szerintem a kihívója a dacia duster lehetne, viszont számomra a motorkínálat miatt összehasonlíthatatlanná vált. Ez az 1.4 repíti az autót, jobb 0-100-at mértem, mint a gyári adat, ráadásul a hybrid motorral kiegészülve nincs turbo lyuk, alul is húz rendesen (az mindent elmond, hogy hybrid autóban sport fokozat van brutál gázreakcióval, de eco nincs). Fogyasztás városban-főúton nagyon jó, pályán a 7,7-et simán bekajálja ha nem figyel oda az ember. Beltér nagyon tartós, csak a hátsó ajtók, csomagtartóban levő burkolatok hajlamosak nagyon a karcolódásra.
@@jaszfalusipeter3991Gondolom ezt nem nekem írtad…de ettől függetlenül elárulom, hogy pl az autó egy tipikusan olyan használati eszköz, amit az emberek érzelmi alapon választanak! Ha megtetszik kívülről és/vagy belülről…onnantól jön a szakmán kívüli embereknél az “Ezt elfogadnám” érzés. Én erősen szakmabeli vagyok tehát én mást is nézek. Tehát amit írtál az full értelmetlen!
Szia Imeldaaaaa 🥰 Engem meggyőzött a videó, egy szomszédomnak ilyen van és epp tegnap nézegettem meg. Annyira jól elmondtad ismét, hogy mik a negatívumok, hogy bele sem tudok kötni. A váltó szerintem ne akadjon ennyi pénzért, meg C csatlakozó legyen benne de nem lehet tökéletes, tekintve, hogy ez egy családi gömböc, és tényleg a strapabírósaga inkább a lényege. A műanyagok kopogjanak, inkább mint a zongoralakk 🤣 Abszolút örülnék egynek, a fogyasztás is egész jó. Meg a hajad is 😘 Köszönöm szépen 🙏😁
Drága Imelda!Valószínűnek tartom,hogy gyárilag,szinkron gyűrű hibás a harmadik fokozat.Egyszer volt egy 2007-es,szalonból kihozott swiftem és annak is ez volt a baja.
Segítek! Nem a parkszenzor figyeli a holteret, hanem erre a célra beépített 2 db radar az autó két hátsó sarkában ( BSW). A holtérfigyelő vagyis a BSW külön van kalibrálva és nincs köze a parkszenzorokhoz. Mi csináljuk a gyárban, tehát biztos vagyok benne. Kapott egy új belső tükröt is mely nagyobb, szebb de inkább az automata sötétítés a lényeg benne ami az elődökben nem volt. Kapott új AEB radart is mely pontosabb és jobb lett. És változtak a visszajelző hangok. Más lett a pittyenés és a klattyogás hangja. A többi már nagyon apróság. De köszi! Jó a video
@@farkasferenc9166 persze. A suzuki nem akart változtatni, de muszáj volt a kötelező előírások miatt. Ezért csinált hozzá egy kis ráncfelvarrást a lökhárítón. És jobb lett az AEB. Meg egy két apróság. A suzuki csak akkor csinál nagyobb változást a tipusokon, ha az előző széria már visszahozta a belefektetett pénzt többszörösen. Feleslegesen nem csinál semmit a suzuki. Fejlesztéseket is ovatosan. Ha valami nagyot akar, akkor azt legyártatja más autó cégekkel. Mint példálul a swace vagy az A-cross. Azért nem megy könnyen tönkre a suzuki, mert az autóiba mindig egy bevált technológiát épít be. Nem rizikózik nagy újításokkal. A hibrid rendszerét is a toyotától bizniszelte el. Szóval igen. Csak ennyi a valtozás. Jaa. És annyi hogy ebben az új vitarában nincs elől ködlámpa, és a kormányon lévő tempomat kapcsoló megváltozott. A mód gombbal kell változtatni a limitet és a tempomatot. Az előzőbe külön gomb volt a limitre. Más a felni. Meg amit írtam a belső tükör. Jaa igen. A motorháztető ha nyitva van, addig nem hallgat el amíg le nem állítod az autót és le nem csukod. Majd ha eszembe jut valami akkor még megírom. Próbáljátok ki az autómatát ami a full hibrid. 😂 Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Hangja az van... De a többit azt rátok bízom. jaaa és megkapta a nagyobb és ujabb audiót ami eddig csak az scrossba volt.
Ősi suzuki trükk, ugyanazt az autót eladni 15 éven át, kicsit módosított hűtőmaszkkal. Na jó, az 1,6 szívótól sikerült eljutni az 1,4 lágyhibriden át a használhatatlan 1,5 hybridig, a többi lényegében változatlan. És ez eddig egy nagyon gyatra történet lenne, csak hát a helyzet az, hogy ez egy nagyon jó autó még mindig. (200.000 km tapasztalat alapján mondom, 100 az 1,6 szívóval, 100 az 1,4 mild hybriddel, teljesen problémamentesen).
@@gabormorvai1452 Hát, 100 ezer km-t mindegyik és bármelyik autómárka elmegy gond nélkül, azaz 2-szer 100 ezer km nem egyenlő 200 ezer km-rel. Én sokra tartom a Suzuki megbízhatóságát, de nem szeretnék egy olyan pocsék hangszigetelésű, vagyis inkább hangszigetelés nélküli autóval közlekedni, mint a Vitara vagy S-Cross. Iszonyatosan zavaró, fárasztó autópályán azt a hangzavart "élvezni" órákon keresztül. A nevezett két modell passzív biztonsága is mára elavult, fejlesztést igényelne. Ha ezt a két dolgot megoldaná a Suzuki, valószínűleg S-Cross típust vennék én is.
Az a baj hogy a toyota is hangszigetelés nélküli és még jóval drágabb! Amugy 100ezer km-nél már nem keves autóban motort kellett cserélni, pl vw !!@@zoltanv.7632
@@zoltanv.7632igazad van én is igy érzem! Vw t-roc lesz a következő autóm 1.5 tsi, smi lehet nem olyan mdgbizható mint a vitara de a ldgy zümmögéset ldhet hallani brnt es a futómüve sem olysn kőkdmény mint s vitarának!
2017-ss 1,6 szívó autómata GLX Vitarám volt én nagyon szerettem, de idén megváltunk egymástó. Érekeség, mindig azonnal indult, de amikor jött érte a vevő nagyon nehezen akart elindúlni. Kicsit szomorú voltam, de régen szerettem volna egy elektromos autót, és a Suzuki kínálatában nincs ilyen jelenlg, így más tipúst kellet választanom.
Ha egy teflon serpenyőt reklámoznál azt is lelkesen nézném végig, főleg mivel a hangod is olyan, hogy egy ASMR csatornát simán fel lehetne futtatni vele.
Nekem a Qi töltő jobban hiányzik ebből meg sok másik autóból, pedig ennek is már alapnak kellene lenni 2024-ben, amikor 5-8 ezer forintért már kapni jó minőségű 15W vezeték nélküli töltőt. Akkor mennyi lenne beszerzési áron egy autógyártónak.
Egy közel egy évtizedes típusnak nem (újabb) facelift kellett volna, hanem helyette egy teljesen új modell. Nemcsak az aktív, de a passzív biztonság területén is megnőttek azóta az elvárások, a Vitara hangszigetelése pedig már anno is kifejezetten pocséknak számított, a beltere is olcsónak. Ezt továbbvinni nem fog eladási sikerekhez vezetni szerintem. Én sokra tartom a márkát, de nem vennék mai áron érzésre 15 évvel ezelőtti színvonalú autót.
A Suzuki nem az fajta gyártó amelyik olyan radikálisan változtana a formavilágon inkább egy már meglévő formát frissítget évekig ha belegondulunk hogy a régi swiftet is gyakorlatilag 1992- 2003- ig úgy gyártottak hogy szinte alig módosítottak valamit csak a hütőmaszk és a lámpák változttak meg széria vége felé kapott klimát meg metálfényt és azt követtő vasaló Swift is gyakorlatilag most is velünk van mer az évek folyamán csak az orrát szabták át de a karosszéria maga az 2005 óta ugyanaz
Egy korábbi Tamás Zsolt teszthez írt komment, ami még most is aktuális, kicsit Imeldásítva, kiemelve, hogy ez még a mostani ráncfelvarrás előtti modellről szól, néhány dolog már más lehet a jelenlegi szériában, pl. a fedélzeti rendszer és a vezetéstámogatók: Pár dolog, ami a videóból kimaradt és szeretném hangsúlyozni, hogy nem azért mert Imelda nem akarta elmondani, hanem mert pár km után, nem biztosan tapasztalható jelenségekről van szó. A mi autónkban, ami GLX felszereltség, már több-több ezer km van és hosszú, illetve rövid utakkal megtűzdelt időszak. A beltér: Alapvetően komfortos, eléggé tágas, de... Az ülések borítása miatt egyszerűen tapadós. Ez azt jelenti, hogy egy egyszerű farmerben ülve benne, az ember combjának alját húzza hátra, ezért a térd környékén megfeszül a bőr. Ez az első órákban nem észrevehető, de pár száz km után határozott comb és térdfájással lehet kiszállni. Megoldásként egy sima szövet takarót használunk, ami ezt a húzást megszünteti. Az ülések hátlapjából nagyon hiányzik a deréktámasz, az én hátam kb. 5-600 km után fájdul meg úgy benne, hogy az szinte már kibírhatatlan, onnantól gyakorlatilag én nem tudok aznap akár még 1 percet is benne ülni. Az ajtók belső borítása egyszerűen ocsmány. Amint rásüt a nap látszik, hogy a műanyag amit használtak kb. 20 évvel ezelőtti konstrukció, akkor is a legaljáról. A tapintásával nem is lenne gond, de színben, látványban teljesen elüt a műszerfal bármelyik színétől és botrányosan ronda. Felfoghatatlan, hogy ilyen műanyag még létezik az univerzumban. A központi mutatók közötti kis kijelző, fedélzeti egység nem tud magyarul! Magyarországon készül és nem tud magyarul. Szánalmas, de tényleg! A fejegység tud magyarul és nem is olyan vészes, de sem az Android Auto sem az itthon natívan támogatott CarPlay nem stabil. 10 rádugásból 3-szor biztosan nem indul el. Nem tudok rájönni, hogy miért, de 10-ből 8-szor biztosan működik, ha először az autót indítjuk és utána csatlakoztatjuk a telefont. Fordított sorrendben sokkal rosszabb ez az arány. Az automata váltó: Furán van hangolva. Bár a motor nyomatékos, de ezt a váltó nem használja. Egy kicsit erősebb gázadásra azonnal visszavált és a motor felordít, pedig a váltófüleket használva, érezhető, hogy 4. fokozatban 60-ról, nyomatékból nagyon szépen megindul, mivel a kis tömeget a magas nyomaték attraktívan viszi. A manuál (váltófüles mód) az utolsó a váltókaron és ez érthetetlen. A pont M előtti D módot szinte lehetetlen mindig pontosan megtalálni, vagy üresbe sikerül rakni, vagy M-be. A fék és az automata váltó: D-be rakva van autohold-szerű valami, ami behúzza a féket, de induláskor, gázadásnál akkorát nyekken a futómű (a fékbetét és a tárcsa), hogy hallgatni is szörnyű. A fék nem bekopottságára gondoltam először. El is vittem 400 km körül, egy biztonságos helye nagyokat gyorsítva, majd vész-fékezve próbáltam javítani. Jobb lett, de még mindig hallani sokszor, bosszantó hangot sok 10 ezer km után is. A D fokozatba téve, induláskor, éppen csak hozzáérve a gázpedálhoz akkorát ugrik, hogy gyakorlatilag balesetveszélyes. Ugyan ez hátramenetben. Annyira erősen jön meg a nyomaték, olyan hirtelen, hogy nagyon óvatosnak kell lenni és 0,00001 Newtonnal nyomni a pedált. A start-stop: Nagyon korán áll le, egy egyszerű jobbra kanyarodásnál is képes leállni, de elég finoman újra is indul (ami jó, hogy hosszabb ideig tartó állásnál, nagy melegben sem kezd el a légkondi áporodott szagot árasztani, hiszen a légkondi nem áll le, a 48 voltos rendszer pontosan úgy működteti, mintha járna a motor) . Vezetés támogatók: Roppant ijesztő tud lenni, amikor egy előttünk szabályosan lassító és aztán elforduló autóra az ütközés figyelmeztető ordít. Szóval ezek a rossz tapasztalatok. Minden más remek. Külön kiemelném az adaptív tempomatot, az rettentően profi. A sávtartója érezhetően és lágyan korrigál, de kicsit lehetne önállóbb. A fogyasztás ha én vezetem (mindig váltófülezek) vegyes használatban 6.8-7.2, ha a női sofőrünk, akkor 5.8-6.2. Tiszta városban általában 7 alatt. Én azt javaslom csak, hogy mielőtt megvásárolja valaki, próbálja ki, ha teheti, de nem csak 5-10 km-en, hanem hosszabb úton is. Esetleg, ha valahol lehet ilyet bérelni, bérelje ki egy napra és menjen vele hosszan, hogy jó lesz-e a kényelmi faktor, mert az a legfontosabb, hogy az ember ne hátfájás, térdfájás miatt sírva szálljon ki a most már igen drága Suzuki Vitarájából. :)
nekem tetszett a videó, informatív volt, szimpatikus előadásban. köszönjük! Azt viszont nem igazán értem, hogy az usb-c csati miért olyan nagy probléma, hogy többször is visszatértél rá? Legyen egy usb-a kábeled a kocsiban és kész. A másik amit hiányoltam az, hogy nem nagyon esett szó az autó dinamizmusáról. Turbólyuk van-e? Mennyire reagál a gázadásra? stb....
Szia Imelda!! Szuper videó, szokás szerint! Azt nagyon jónak tartom hogy most miközben vezettél is csak mondta azt amiből felkészültél színte dölt belöled az infó mind a pozítiv mind a negatív dolgokról! Bár ez néha azzal is jár hogy szinte elfelejtettél nèha levegőt is venni! Imádom hogy néha csak úgy sodor magával a lekesedésed. A videóid egyébként most is ígényesek. Viszont érzem benned a kreatívitás úgyhogy szerintem fogsz még meglepetést okozni nekünk e téren is. Gyanítom.😊 Köszönez hogy megcsináltad ezt a videot is. Remélem azért birod ezt a meleget. Várom az újabb műveket. Puszi és csak így tovább.
Építő jellegű komment: a betonhoz 4:1:0,6 a sóder : cement : víz arány. Ezt jól elkeverjük és bedolgozzuk a kívánt helyre. A beton utókezeléséről se feledkezzünk meg.
MG ZS hosszú távon le fogja nyomni az eladási számaikat, mivel egyre inkább meghatározóvá válik hazánkban az ár-érték arány. Ez már nyugaton komoly érv a fogyasztói döntésben, a márkahűség már a múlté.....
Motorizáltság terén viszont a fasorban sincs, a Suzukihoz képest és ez az, ami még eladja ezeket a modelleket. Van egy csomó típus, ami jobban néz ki kívül - belül, kényelmesebb, igényesebb, minőségibb, praktikusabb, mint a Vitara - Scross páros, de botrányos, hogy milyen motorokkal vannak szerelve. Ez alól a ZS sem kivétel. Akinek pedig ez is szempont és nem cserélgeti az autóját pár évente (annyit a sok kis vacak is még - jó esetben - kibír), az keresgélés közben folyton a Suzukihoz kanyarodik vissza.
Az e-callnál annyit pontosítanék vagy javasolnék, hogy úgy mondd el Imelda, hogy a vészhívó rendszer az nem az adott márka központját hívja, hanem egy az egyben a 112-re fog becsörögni. 👈 Tehát ha para van az autóval, de nincs közúti esemény, stb. Akkor azt ne nyomkodjuk, mert a 112-nél lévő hívásfogadó nem fog megoldást találni a nem induló vagy defektet kapó autó problémádra. :) Szóval azt tényleg akkor nyomjuk meg, ha baj van (vagy nyilván amit említettél is, hogy autómatán becsörög nagyobb ütközéskor). Mindezt biztos információból tudom (ott dolgozom). Egyébként a videók szuperek, nagyon bírlak. Puszi, pacsi, így tovább! :) UI: 2012-es Swiftem van - nagyon pöpec járgány, olaj, hűtővíz, benzin és kimegy a világból - szeretem is nagyon, de azért mivel férfi vagyok, következő autónak már valami nagyobbat vennék és lóerőben gazdagabbat. 😊
Szuperek a videóid Imelda, szerintem profin mutatod be az autókat. Az egyetlen gondom, hogy a legtöbb autó amit bemutatsz igazából teljesen hidegen hagy. Biztos egyedül vagyok vele, de a benzin / hibrid vonal már nem tudja felkelteni az érdeklődésem. Esetleg még ha más járműveket mutatnál be, esetleg elektromos biciklik, motorok, rollerek, az is érdekes lehetne. Persze ez csak az én véleményem, foglalkozz azzal, amit a legjobban szeretsz. Ügyesen tovább:)
Meg jó lenne hővédős vastagabb szélvedő is bele mert megsúlsz benne! Nincs még1 autó amelyik igy felmelegszik a napon pillNatok alatt! Egy gos az egész ! Csak a mogorja jó @@kissattila3486
Az első generációs vitara volt az igazi, abból is a grand vitara. Bár a kis 3 ajtós is jópofa volt. Most a Jimny hasonló, csak kapni nem lehet:))) Az a kopogós műanyag, az halálom, pláne hogy most már marhára nem is olcsó ez a vacak. Közel 10 milláért szégyen........ A videód nagyon jó, köszi!
Az "új Vitarán" és a S-Cross autókon a hátsó nagy ormótlan, idejétmúlt lámpákat nem volna nagy költség keskeny csinosabbra lecserélni, de még ezen is spórol a Suzuki. Ébresztő!!!
Ha megírod hogy hol csináltattad a frankó szemöldököd, akkor még egy cappuccinora is elhívlak titeket Salzburgba.(barinőmnek is tetszett azért kérdezem) Egyébként hyundai tuccson 2016 2.0. összkerékhajtással teszt esetleg?Egy kis városnézéssel egybekötve? gyönyörű szép város Salzburg :)
Kicsit nem értem a hazatalálást . Úgy tudom / hirdetik /, hogy az alap Vitarában és a plusszos változatban is van navy. GPS . Azzal haza lehet találni. Vagy nincs benne ??
A videó jó volt nagyon csinosan öltöztél fel:) Suzuki párti vagyok igaz most Opel Agila van De előtte csak Suzuki Swift volt következő is Suzuki lesz. De egy biztos új autót nem veszek.
Az is Suzuki nem? 🙂 Opel Agila I.=Suzuki Wagon R+, Opel Agila II.=Suzuki Splash. Új autó ügyben megértelek, nekem 4 hónapja vásárolt kocsiról ma lopták le a rendszámot, összekarcolták a motorháztetőt és még a visszapillantó tükröt is le akarták törni. Vannak bunkó/barbár emberek, akiket irritál, hogy másoknak miért van.....
Agilában a leg rosszabb dolog a az Opel motor 1.2 75 ló elég gyenge De az Opel motorok ilyenek. KB 150.000 Km van benne 100.000 Km vettem olajcsere után csörgött a lánc. Előző tulaj a szomszéd elfelejtett sokszor olajat cseréltetni. Így mivel lánc cserét megcsináltattam nem adom el. Viktor sajnálom autódat.
Megnéztem csak kíváncsiságból...belülről mint egy 15 éves autó beltere, kijelzők sem jobbak, vékony lemez szokás szerint... futómű jó volt, elég jó ment a hibrid rendszerű motor... nagyon nem éri meg az árát...
1.4T GL+ volt 4.7 milla anno. Vicc ami folyik az autó iparban. Ezt ennyiért eladni. Akkor MG Zs inkább most már. Köszi amúgy videót szuper lett mint mindig.
Egyre szebbek a suzukik mint kivül, belül, de maradok a Corolla Cross-nál. Egyrészt Toyota, másrészt más nem tud ilyen áron, ilyen lóerővel, ilyen fogyasztással, ilyen megbízhatósággal, ilyen újra eladhatósággal a piacon.
6 місяців тому
amúgy régen a vitara arról szólt, hogy egy munkaeszközt vett az, akinek kellett a sok cuccnak hely, kellett a minimál terepképesség, meg nem bánta nagyon, ha néha itt-ott karcos lesz az erdőben. arra a célra egy kiváló kis autó volt. manapság meg ez is átment divat suv-ba, az apróbb fajtából... csak ha meg divatból veszik az emberek a suvot, akkor ezzel nagyon mellélőttek, mert se nem szép, se nem nagy, se nem tank, se nem terepjáró. és nem is annyira olcsó, hogy valaki ezt vegye ütni-vágni a susnyásban.
Nem veletlen veszik. Az pedig köztudott, hogy minden második garázsban némi apróért igény szerintalakítják a belteret. Hifi, fények, USB. Ezt a problémát nem értettem. Töréstesztről nem beszéltél. Érdektelenné vált napjainkban? Csak az egérmozi, ami számit??
Én lehet hülye vagyok, de az USB A van minden szaros töltőn, laptopon, asztali gépen, még power bankon is az volt, régebbin, tehát majd minden szaron amivel a telefont összekötöd.... 1000 forint egy USB A to USB C kábel, nem??? :D Ha a telefonod USB C, akkor van USB A to USB C kábeled, nem?
Amúgy sem ér semmit az az usb... merül a telefon miközben lezárt kijelzővel használod az android autót, vagy a carplay-t :) vicc az egész... az előző szériában is ugyan ilyen szar volt, nem sikerült javítani.
Ez nemcsak a Suzukira, hanem minden más Európában elterjedt márkára igaz. Egy közepesen felszerelt S-Cross közel 9 millió forint, és egy 10 éves (bár finomítgatott) modellt kapsz ezért.
Elmondanám neked ,hogy Kínában sok autóban Suzuki motorok muzsikálnak ,és azokat a motorokat alakítsák át egy kicsit ,amit környezetvédelemből már nem felel meg! A dél koreaiak azok pedig Honda liszencbol gyártanak !
Az ajtócsukódás még mindig egyszerű vékony fémlemez hangú és érzetű? A régebbi modellnél is csodálkoztam ezen, hogy milyen vékony lemezből lehet kifaragva…. ☹️
Nagyon jól sikerült videó. Föleg ami tetszet az volt a viszatekitntés a Vitara multba. No és amikor megjelent videón Escudo akor már töb ne kelet. Menyit eszt a verdát használtam a GéTén. 🙂Ez egy ördög gépezed. Máskülönben nekem volt Suzuki Grand Vitara 2001 évben. Nagyszerü verda volt!
ritkán tudom végignézni a tesztjeidet, de ez kifejezetten jól sikerült. köszönöm
Köszönöm szépen! Kérlek segíts abban, hogy számodra mitől lenne nézhetőbb egy videóm, hátha a jövőben sikerül olyan autós videót készítenem, amit te is szívesen végig nézel. Köszönöm előre is! :)
Én egy 2020-as 1.4 allgrip hybridet hajtok cégesként. Kategórián belül próbáltam már több autót is, de ezt szeretem a legjobban vezetni. Már 170e fölött jár, de a helyzetjelző leden, és féktárcsákon-betéteken kívül nem kellett még cserélni semmit. A kuplung kezd már felkeményedni. A beépített usb csatlakozó lényegében csak szintentartásra jó, töltésre nem. Ami nem volt említve funkció, tolatáskor merőlegesen a érkező járművekre, gyalogosokra bejelez a kocsi, ami sokszor megmentett már. A hajtás iszonyatosan jó, nagyon jól tapad (de lockolva akár driftelni is lehet hóban, igaz ilyet cégessel nem csinálunk), váltónál néha tényleg nehéz betalálni sebességbe, nekem is a 3-as problémás, ez sajnos ilyen. Szerintem a kihívója a dacia duster lehetne, viszont számomra a motorkínálat miatt összehasonlíthatatlanná vált. Ez az 1.4 repíti az autót, jobb 0-100-at mértem, mint a gyári adat, ráadásul a hybrid motorral kiegészülve nincs turbo lyuk, alul is húz rendesen (az mindent elmond, hogy hybrid autóban sport fokozat van brutál gázreakcióval, de eco nincs). Fogyasztás városban-főúton nagyon jó, pályán a 7,7-et simán bekajálja ha nem figyel oda az ember. Beltér nagyon tartós, csak a hátsó ajtók, csomagtartóban levő burkolatok hajlamosak nagyon a karcolódásra.
,,nem vagyok TELJESEN bolond"
ez nagyon őszinte volt, köszönjük! :D
Nagyszerű videó és elmondta amit kellett az újnak nevezett modellről. A visszatekintő csak azért volt fájó, mert milyen klassz gépből lett ez.
Köszönjük!
Én is nagyon köszönöm! :)
Ránézek a Vitarára, és az az érzésem, mintha az egyre idősödő hölgyre egyre több és több sminket kennénk...de már túl mélyek a ráncok.
amúgy igen, ehhez képest egy Duster sokkal kevésbé fájdalmas.
A Wartburgos kinézete nekem soha nem jött be. A hasmagassága meg alacsony földes útra, pedig a horgászok biztos értékelnék.
Te sem lehetsz egy bonyolult lélek, ha a külső alapján döntesz a vásárláskor. :)
@@jaszfalusipeter3991Gondolom ezt nem nekem írtad…de ettől függetlenül elárulom, hogy pl az autó egy tipikusan olyan használati eszköz, amit az emberek érzelmi alapon választanak! Ha megtetszik kívülről és/vagy belülről…onnantól jön a szakmán kívüli embereknél az “Ezt elfogadnám” érzés. Én erősen szakmabeli vagyok tehát én mást is nézek. Tehát amit írtál az full értelmetlen!
@@jaszfalusipeter3991 a belső még rettenetesebb, inkább maradjunk a külsőnél
Az tényleg elég gáz, hogy 2024-ben egy usb c csatlakozón spórolnak kb 200 forintot egy egy 7,5 millás autón... :(
Köszönöm az informatív tájékoztatást erről a (szerintem) remek autóról ☝️🙂👍
Köszönöm! Jó lett videó.
Még mindig jobban megéri, mint egy 1.2 puretech francia vacak.
Nagyon jó videó volt köszi.
Nekem 2017-es automata, 1.6 szivo motoros Vitaram van. ❤
04:22 Mennyire édes, ahogy az a kis pillangó odaszáll Imelda fölé 🥰
@@zendriver3252 vegig azt figyeltem, utana meg Imeldat. Milyen autot tesztelt? 🙃
@@zendriver3252 Te is szállnál a pillangojára, mi? 😅
Szia Imeldaaaaa 🥰
Engem meggyőzött a videó, egy szomszédomnak ilyen van és epp tegnap nézegettem meg. Annyira jól elmondtad ismét, hogy mik a negatívumok, hogy bele sem tudok kötni. A váltó szerintem ne akadjon ennyi pénzért, meg C csatlakozó legyen benne de nem lehet tökéletes, tekintve, hogy ez egy családi gömböc, és tényleg a strapabírósaga inkább a lényege. A műanyagok kopogjanak, inkább mint a zongoralakk 🤣
Abszolút örülnék egynek, a fogyasztás is egész jó.
Meg a hajad is 😘 Köszönöm szépen 🙏😁
Drága Imelda!Valószínűnek tartom,hogy gyárilag,szinkron gyűrű hibás a harmadik fokozat.Egyszer volt egy 2007-es,szalonból kihozott swiftem és annak is ez volt a baja.
Szerintem kifejezetten szimpatikus a hölgy.
Segítek! Nem a parkszenzor figyeli a holteret, hanem erre a célra beépített 2 db radar az autó két hátsó sarkában ( BSW). A holtérfigyelő vagyis a BSW külön van kalibrálva és nincs köze a parkszenzorokhoz. Mi csináljuk a gyárban, tehát biztos vagyok benne. Kapott egy új belső tükröt is mely nagyobb, szebb de inkább az automata sötétítés a lényeg benne ami az elődökben nem volt. Kapott új AEB radart is mely pontosabb és jobb lett. És változtak a visszajelző hangok. Más lett a pittyenés és a klattyogás hangja. A többi már nagyon apróság. De köszi! Jó a video
Ez biztosan így van! De biztos?😢
Biztos, hogy nem csak ennyit változott. Ezek kötelező változás csak.
@@farkasferenc9166 persze. A suzuki nem akart változtatni, de muszáj volt a kötelező előírások miatt. Ezért csinált hozzá egy kis ráncfelvarrást a lökhárítón. És jobb lett az AEB. Meg egy két apróság. A suzuki csak akkor csinál nagyobb változást a tipusokon, ha az előző széria már visszahozta a belefektetett pénzt többszörösen. Feleslegesen nem csinál semmit a suzuki. Fejlesztéseket is ovatosan. Ha valami nagyot akar, akkor azt legyártatja más autó cégekkel. Mint példálul a swace vagy az A-cross. Azért nem megy könnyen tönkre a suzuki, mert az autóiba mindig egy bevált technológiát épít be. Nem rizikózik nagy újításokkal. A hibrid rendszerét is a toyotától bizniszelte el. Szóval igen. Csak ennyi a valtozás. Jaa. És annyi hogy ebben az új vitarában nincs elől ködlámpa, és a kormányon lévő tempomat kapcsoló megváltozott. A mód gombbal kell változtatni a limitet és a tempomatot. Az előzőbe külön gomb volt a limitre. Más a felni. Meg amit írtam a belső tükör. Jaa igen. A motorháztető ha nyitva van, addig nem hallgat el amíg le nem állítod az autót és le nem csukod. Majd ha eszembe jut valami akkor még megírom. Próbáljátok ki az autómatát ami a full hibrid. 😂 Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Hangja az van... De a többit azt rátok bízom. jaaa és megkapta a nagyobb és ujabb audiót ami eddig csak az scrossba volt.
Ősi suzuki trükk, ugyanazt az autót eladni 15 éven át, kicsit módosított hűtőmaszkkal. Na jó, az 1,6 szívótól sikerült eljutni az 1,4 lágyhibriden át a használhatatlan 1,5 hybridig, a többi lényegében változatlan. És ez eddig egy nagyon gyatra történet lenne, csak hát a helyzet az, hogy ez egy nagyon jó autó még mindig. (200.000 km tapasztalat alapján mondom, 100 az 1,6 szívóval, 100 az 1,4 mild hybriddel, teljesen problémamentesen).
@@gabormorvai1452 Hát, 100 ezer km-t mindegyik és bármelyik autómárka elmegy gond nélkül, azaz 2-szer 100 ezer km nem egyenlő 200 ezer km-rel.
Én sokra tartom a Suzuki megbízhatóságát, de nem szeretnék egy olyan pocsék hangszigetelésű, vagyis inkább hangszigetelés nélküli autóval közlekedni, mint a Vitara vagy S-Cross. Iszonyatosan zavaró, fárasztó autópályán azt a hangzavart "élvezni" órákon keresztül. A nevezett két modell passzív biztonsága is mára elavult, fejlesztést igényelne. Ha ezt a két dolgot megoldaná a Suzuki, valószínűleg S-Cross típust vennék én is.
Az a baj hogy a toyota is hangszigetelés nélküli és még jóval drágabb! Amugy 100ezer km-nél már nem keves autóban motort kellett cserélni, pl vw !!@@zoltanv.7632
@@zoltanv.7632igazad van én is igy érzem! Vw t-roc lesz a következő autóm 1.5 tsi, smi lehet nem olyan mdgbizható mint a vitara de a ldgy zümmögéset ldhet hallani brnt es a futómüve sem olysn kőkdmény mint s vitarának!
2017-ss 1,6 szívó autómata GLX Vitarám volt én nagyon szerettem, de idén megváltunk egymástó. Érekeség, mindig azonnal indult, de amikor jött érte a vevő nagyon nehezen akart elindúlni. Kicsit szomorú voltam, de régen szerettem volna egy elektromos autót, és a Suzuki kínálatában nincs ilyen jelenlg, így más tipúst kellet választanom.
...és mi lett a kiválasztott?
@@zsoltboka857 BYD Atto 3
Ha annyira szeretted miert adtad el ? 😅
Nekünk 2017 es vitaránk van 1.6 szívóbenzin nagyon szeretjük
Ha egy teflon serpenyőt reklámoznál azt is lelkesen nézném végig, főleg mivel a hangod is olyan, hogy egy ASMR csatornát simán fel lehetne futtatni vele.
Nekem a Qi töltő jobban hiányzik ebből meg sok másik autóból, pedig ennek is már alapnak kellene lenni 2024-ben, amikor 5-8 ezer forintért már kapni jó minőségű 15W vezeték nélküli töltőt. Akkor mennyi lenne beszerzési áron egy autógyártónak.
Egy közel egy évtizedes típusnak nem (újabb) facelift kellett volna, hanem helyette egy teljesen új modell. Nemcsak az aktív, de a passzív biztonság területén is megnőttek azóta az elvárások, a Vitara hangszigetelése pedig már anno is kifejezetten pocséknak számított, a beltere is olcsónak. Ezt továbbvinni nem fog eladási sikerekhez vezetni szerintem. Én sokra tartom a márkát, de nem vennék mai áron érzésre 15 évvel ezelőtti színvonalú autót.
teljesen jogos
A Suzuki nem az fajta gyártó amelyik olyan radikálisan változtana a formavilágon inkább egy már meglévő formát frissítget évekig ha belegondulunk hogy a régi swiftet is gyakorlatilag 1992- 2003- ig úgy gyártottak hogy szinte alig módosítottak valamit csak a hütőmaszk és a lámpák változttak meg széria vége felé kapott klimát meg metálfényt és azt követtő vasaló Swift is gyakorlatilag most is velünk van mer az évek folyamán csak az orrát szabták át de a karosszéria maga az 2005 óta ugyanaz
Si una cosa funciona, no lo toques..Suzuki..2a. En fiabilidad en Europa, sólo por detrás de los caros LEXUS
Egy korábbi Tamás Zsolt teszthez írt komment, ami még most is aktuális, kicsit Imeldásítva, kiemelve, hogy ez még a mostani ráncfelvarrás előtti modellről szól, néhány dolog már más lehet a jelenlegi szériában, pl. a fedélzeti rendszer és a vezetéstámogatók:
Pár dolog, ami a videóból kimaradt és szeretném hangsúlyozni, hogy nem azért mert Imelda nem akarta elmondani, hanem mert pár km után, nem biztosan tapasztalható jelenségekről van szó. A mi autónkban, ami GLX felszereltség, már több-több ezer km van és hosszú, illetve rövid utakkal megtűzdelt időszak.
A beltér:
Alapvetően komfortos, eléggé tágas, de...
Az ülések borítása miatt egyszerűen tapadós. Ez azt jelenti, hogy egy egyszerű farmerben ülve benne, az ember combjának alját húzza hátra, ezért a térd környékén megfeszül a bőr. Ez az első órákban nem észrevehető, de pár száz km után határozott comb és térdfájással lehet kiszállni. Megoldásként egy sima szövet takarót használunk, ami ezt a húzást megszünteti.
Az ülések hátlapjából nagyon hiányzik a deréktámasz, az én hátam kb. 5-600 km után fájdul meg úgy benne, hogy az szinte már kibírhatatlan, onnantól gyakorlatilag én nem tudok aznap akár még 1 percet is benne ülni.
Az ajtók belső borítása egyszerűen ocsmány. Amint rásüt a nap látszik, hogy a műanyag amit használtak kb. 20 évvel ezelőtti konstrukció, akkor is a legaljáról. A tapintásával nem is lenne gond, de színben, látványban teljesen elüt a műszerfal bármelyik színétől és botrányosan ronda. Felfoghatatlan, hogy ilyen műanyag még létezik az univerzumban.
A központi mutatók közötti kis kijelző, fedélzeti egység nem tud magyarul! Magyarországon készül és nem tud magyarul. Szánalmas, de tényleg!
A fejegység tud magyarul és nem is olyan vészes, de sem az Android Auto sem az itthon natívan támogatott CarPlay nem stabil. 10 rádugásból 3-szor biztosan nem indul el. Nem tudok rájönni, hogy miért, de 10-ből 8-szor biztosan működik, ha először az autót indítjuk és utána csatlakoztatjuk a telefont. Fordított sorrendben sokkal rosszabb ez az arány.
Az automata váltó:
Furán van hangolva. Bár a motor nyomatékos, de ezt a váltó nem használja. Egy kicsit erősebb gázadásra azonnal visszavált és a motor felordít, pedig a váltófüleket használva, érezhető, hogy 4. fokozatban 60-ról, nyomatékból nagyon szépen megindul, mivel a kis tömeget a magas nyomaték attraktívan viszi.
A manuál (váltófüles mód) az utolsó a váltókaron és ez érthetetlen. A pont M előtti D módot szinte lehetetlen mindig pontosan megtalálni, vagy üresbe sikerül rakni, vagy M-be.
A fék és az automata váltó:
D-be rakva van autohold-szerű valami, ami behúzza a féket, de induláskor, gázadásnál akkorát nyekken a futómű (a fékbetét és a tárcsa), hogy hallgatni is szörnyű. A fék nem bekopottságára gondoltam először. El is vittem 400 km körül, egy biztonságos helye nagyokat gyorsítva, majd vész-fékezve próbáltam javítani. Jobb lett, de még mindig hallani sokszor, bosszantó hangot sok 10 ezer km után is.
A D fokozatba téve, induláskor, éppen csak hozzáérve a gázpedálhoz akkorát ugrik, hogy gyakorlatilag balesetveszélyes. Ugyan ez hátramenetben. Annyira erősen jön meg a nyomaték, olyan hirtelen, hogy nagyon óvatosnak kell lenni és 0,00001 Newtonnal nyomni a pedált.
A start-stop:
Nagyon korán áll le, egy egyszerű jobbra kanyarodásnál is képes leállni, de elég finoman újra is indul (ami jó, hogy hosszabb ideig tartó állásnál, nagy melegben sem kezd el a légkondi áporodott szagot árasztani, hiszen a légkondi nem áll le, a 48 voltos rendszer pontosan úgy működteti, mintha járna a motor) .
Vezetés támogatók:
Roppant ijesztő tud lenni, amikor egy előttünk szabályosan lassító és aztán elforduló autóra az ütközés figyelmeztető ordít.
Szóval ezek a rossz tapasztalatok. Minden más remek. Külön kiemelném az adaptív tempomatot, az rettentően profi. A sávtartója érezhetően és lágyan korrigál, de kicsit lehetne önállóbb.
A fogyasztás ha én vezetem (mindig váltófülezek) vegyes használatban 6.8-7.2, ha a női sofőrünk, akkor 5.8-6.2. Tiszta városban általában 7 alatt.
Én azt javaslom csak, hogy mielőtt megvásárolja valaki, próbálja ki, ha teheti, de nem csak 5-10 km-en, hanem hosszabb úton is. Esetleg, ha valahol lehet ilyet bérelni, bérelje ki egy napra és menjen vele hosszan, hogy jó lesz-e a kényelmi faktor, mert az a legfontosabb, hogy az ember ne hátfájás, térdfájás miatt sírva szálljon ki a most már igen drága Suzuki Vitarájából.
:)
nekem tetszett a videó, informatív volt, szimpatikus előadásban. köszönjük!
Azt viszont nem igazán értem, hogy az usb-c csati miért olyan nagy probléma, hogy többször is visszatértél rá? Legyen egy usb-a kábeled a kocsiban és kész. A másik amit hiányoltam az, hogy nem nagyon esett szó az autó dinamizmusáról. Turbólyuk van-e? Mennyire reagál a gázadásra? stb....
Gratula a sok gomb felismeréséért. Ebben még nincs benne a sebesség korlátozó rendszer ha jól értettem?
Szia Imelda!! Szuper videó, szokás szerint! Azt nagyon jónak tartom hogy most miközben vezettél is csak mondta azt amiből felkészültél színte dölt belöled az infó mind a pozítiv mind a negatív dolgokról! Bár ez néha azzal is jár hogy szinte elfelejtettél nèha levegőt is venni! Imádom hogy néha csak úgy sodor magával a lekesedésed. A videóid egyébként most is ígényesek. Viszont érzem benned a kreatívitás úgyhogy szerintem fogsz még meglepetést okozni nekünk e téren is. Gyanítom.😊 Köszönez hogy megcsináltad ezt a videot is. Remélem azért birod ezt a meleget. Várom az újabb műveket. Puszi és csak így tovább.
Hasznos volt és szeretlek🤣🤣
Semmit nem láttam az autóból 😃
Szintén zenész. Jól áll ez a farmer rajta :-)
NEKEM 2018 - AS GYÁRTÁSÚ SWIFTEM VAN * IMELDA * , DE VITARÁRA VÁLTANÈK !!! A VIDEÓID EGYSZERŰEK , DE NAGYSZERŰEK !!! FOLYTASD UGYANÍGY , NEHAGYD ABBA , VÁROM TOVÁBBI AUTÓK BEMUTATÁSÁT !!! 🤗🤗🤗
Építő jellegű komment: a betonhoz 4:1:0,6 a sóder : cement : víz arány. Ezt jól elkeverjük és bedolgozzuk a kívánt helyre. A beton utókezeléséről se feledkezzünk meg.
MG ZS hosszú távon le fogja nyomni az eladási számaikat, mivel egyre inkább meghatározóvá válik hazánkban az ár-érték arány. Ez már nyugaton komoly érv a fogyasztói döntésben, a márkahűség már a múlté.....
Ezzel egyetértek. Kiegészíteném még, hogy tőlünk nyugatra nem szégyen DACIA-ba ülni.
De itt nálunk igen.😁
Motorizáltság terén viszont a fasorban sincs, a Suzukihoz képest és ez az, ami még eladja ezeket a modelleket. Van egy csomó típus, ami jobban néz ki kívül - belül, kényelmesebb, igényesebb, minőségibb, praktikusabb, mint a Vitara - Scross páros, de botrányos, hogy milyen motorokkal vannak szerelve. Ez alól a ZS sem kivétel. Akinek pedig ez is szempont és nem cserélgeti az autóját pár évente (annyit a sok kis vacak is még - jó esetben - kibír), az keresgélés közben folyton a Suzukihoz kanyarodik vissza.
simán Imeldát szavaznám a Miss Car of the Year 2024-nek, ha lenne ilyen versengés! :)
Ez a ráncfelvarrás? Szinte ugyanúgy néz ki.
Az e-callnál annyit pontosítanék vagy javasolnék, hogy úgy mondd el Imelda, hogy a vészhívó rendszer az nem az adott márka központját hívja, hanem egy az egyben a 112-re fog becsörögni. 👈 Tehát ha para van az autóval, de nincs közúti esemény, stb. Akkor azt ne nyomkodjuk, mert a 112-nél lévő hívásfogadó nem fog megoldást találni a nem induló vagy defektet kapó autó problémádra. :) Szóval azt tényleg akkor nyomjuk meg, ha baj van (vagy nyilván amit említettél is, hogy autómatán becsörög nagyobb ütközéskor).
Mindezt biztos információból tudom (ott dolgozom).
Egyébként a videók szuperek, nagyon bírlak. Puszi, pacsi, így tovább! :)
UI: 2012-es Swiftem van - nagyon pöpec járgány, olaj, hűtővíz, benzin és kimegy a világból - szeretem is nagyon, de azért mivel férfi vagyok, következő autónak már valami nagyobbat vennék és lóerőben gazdagabbat. 😊
a swiftet nem japánban gyártják? mert a 2017 est ott gyártották legalábbis úgy tudom
Igen a Swiftet azt Japánban gyártják.
@@felix.3672 mert a csajszi azt mondja benne hogy esztergomi gyártás a swift
Kifejezetten jó ötlet lett az autó elé ülve elmesélni annak történetét. Ez annyira egyedi, hogy akár védjegyeddé is válhatna.
Szuperek a videóid Imelda, szerintem profin mutatod be az autókat.
Az egyetlen gondom, hogy a legtöbb autó amit bemutatsz igazából teljesen hidegen hagy. Biztos egyedül vagyok vele, de a benzin / hibrid vonal már nem tudja felkelteni az érdeklődésem. Esetleg még ha más járműveket mutatnál be, esetleg elektromos biciklik, motorok, rollerek, az is érdekes lehetne.
Persze ez csak az én véleményem, foglalkozz azzal, amit a legjobban szeretsz. Ügyesen tovább:)
Van egy Horváth András nevű figura, szerintem Neked az ő videóit kellene nézned, ő a nagy elektro fan.
Nem lehet hogy ezek a kopogos muanyagok napon hagyott 60-70 fokos homersekletet jobban birjak? Csak egy tipp. De lehet csak a spor miatt kopogos.
Egy felületi borítással lehetne javítani rajta. Olcsóság a cél.
Meg jó lenne hővédős vastagabb szélvedő is bele mert megsúlsz benne! Nincs még1 autó amelyik igy felmelegszik a napon pillNatok alatt! Egy gos az egész ! Csak a mogorja jó @@kissattila3486
Az első generációs vitara volt az igazi, abból is a grand vitara. Bár a kis 3 ajtós is jópofa volt. Most a Jimny hasonló, csak kapni nem lehet:)))
Az a kopogós műanyag, az halálom, pláne hogy most már marhára nem is olcsó ez a vacak. Közel 10 milláért szégyen........
A videód nagyon jó, köszi!
Az "új Vitarán" és a S-Cross autókon a hátsó nagy ormótlan, idejétmúlt lámpákat nem volna nagy költség keskeny csinosabbra lecserélni, de még ezen is spórol a Suzuki. Ébresztő!!!
Ha megírod hogy hol csináltattad a frankó szemöldököd, akkor még egy cappuccinora is elhívlak titeket Salzburgba.(barinőmnek is tetszett azért kérdezem) Egyébként hyundai tuccson 2016 2.0. összkerékhajtással teszt esetleg?Egy kis városnézéssel egybekötve? gyönyörű szép város Salzburg :)
Szia.Háromajtós Vitarán nem gondolkoznak?
Szabó Suzuki adhatna hozzá egy USB-A USB-C átalakítót!
Az már fész lifttel a 2.emeletre lenne
Imelda ismét nagyon szép ❤
IMELDA NEM SZÈP , HANEM * GYÖNYÖRŰ * !!! 😊😊😊
Kedves Imelda!
Ha az “A” terepjáró megalkotására fejlesztették a Vitarát… akkor miért fejlesztették párhuzamosan a Jimny-t?
Simple white or metallic white
Érdeklődnék hogy az Audi A3 bemutattása lesz-e vagy az A3 Allstreet.
Egy Suzukiban felesleges a kalaptartó. Azt a sofőrnek kötelező egész úton a fején tartani!!!
Kicsit nem értem a hazatalálást . Úgy tudom / hirdetik /, hogy az alap Vitarában és a plusszos változatban is van navy. GPS . Azzal haza lehet találni. Vagy nincs benne ??
Ennyit érnek az értékelései ? !!
Első gen. Vitara, Szamuráj, Jimmy, Fiat Panda 4x4, mind osztrák körzeti és állatorvosi autók.
Ez egy full extrás változat. A gl+-ba bekerült a kulcsnélküli indítás.
Engem érdekel(ne), hogy pl 90-nél mekkora a motor fordulatszáma a legnagyobb fokozatban. Ezt a többi tesztelt autónál is jó lenne tudni.
Ki bírja ezt végignézni? Iszonyat
A videó jó volt nagyon csinosan öltöztél fel:) Suzuki párti vagyok igaz most Opel Agila van De előtte csak Suzuki Swift volt következő is Suzuki lesz. De egy biztos új autót nem veszek.
Az is Suzuki nem? 🙂 Opel Agila I.=Suzuki Wagon R+, Opel Agila II.=Suzuki Splash. Új autó ügyben megértelek, nekem 4 hónapja vásárolt kocsiról ma lopták le a rendszámot, összekarcolták a motorháztetőt és még a visszapillantó tükröt is le akarták törni. Vannak bunkó/barbár emberek, akiket irritál, hogy másoknak miért van.....
Agilában a leg rosszabb dolog a az Opel motor 1.2 75 ló elég gyenge De az Opel motorok ilyenek. KB 150.000 Km van benne 100.000 Km vettem olajcsere után csörgött a lánc. Előző tulaj a szomszéd elfelejtett sokszor olajat cseréltetni. Így mivel lánc cserét megcsináltattam nem adom el. Viktor sajnálom autódat.
Valyi Pisti szeretne igy kinezni mint Imelda 🎉 Mondjuk Imelda Valyipisti hangjaval milyen erdekes lenne 😎 Mast is megszolitana 🤭
Ne drogozz
Ezt a "hajaz" szót felejtsd már el , meg lehet lenni nélküle hidd el...
A nyomatéka milyen mennyi idő alatt van 100-on.
235Nm és 9.5a gyorsulása az 1.4t motorosnak.
Megnéztem csak kíváncsiságból...belülről mint egy 15 éves autó beltere, kijelzők sem jobbak, vékony lemez szokás szerint... futómű jó volt, elég jó ment a hibrid rendszerű motor... nagyon nem éri meg az árát...
1.4T GL+ volt 4.7 milla anno. Vicc ami folyik az autó iparban. Ezt ennyiért eladni. Akkor MG Zs inkább most már. Köszi amúgy videót szuper lett mint mindig.
Engem inkább a tiffany blue óra típusa érdekelne 😅 Köszi
Talán egy Tissot PRX, de nem biztos
Valszeg egy Casio Vintage lesz az
Az a kormány és km óra istenem, a 90-es évek.
,,nem vagyok teljesen bolond"- De Igen 🙂Igy kedvelünk, úgyhogy maradj is!
Szakember a lány? :D 🎉
Egyre szebbek a suzukik mint kivül, belül, de maradok a Corolla Cross-nál.
Egyrészt Toyota, másrészt más nem tud ilyen áron, ilyen lóerővel, ilyen fogyasztással, ilyen megbízhatósággal, ilyen újra eladhatósággal a piacon.
amúgy régen a vitara arról szólt, hogy egy munkaeszközt vett az, akinek kellett a sok cuccnak hely, kellett a minimál terepképesség, meg nem bánta nagyon, ha néha itt-ott karcos lesz az erdőben. arra a célra egy kiváló kis autó volt. manapság meg ez is átment divat suv-ba, az apróbb fajtából... csak ha meg divatból veszik az emberek a suvot, akkor ezzel nagyon mellélőttek, mert se nem szép, se nem nagy, se nem tank, se nem terepjáró. és nem is annyira olcsó, hogy valaki ezt vegye ütni-vágni a susnyásban.
A Puma, Capri, Mustang is sportos autónak indult, most meg mind suv. Szörnyű.
Nem csak kiváló műsorvezető vagy, ez mellett szép is 😊
A legújabb duster-ről várok tesztet. Az amit láttam tőled az annyira nem volt rèszletes
@@orsoszsolt5997 szia! Mert az nem teszt volt, hanem egy sajtóút egy menetpróbával, az a videó inkább egy bemutatónak felel meg :)
@@imeldahajas akkor majd lessz ugye?! 🙂
@@orsoszsolt5997 ha sikerül kapni tesztautót, természetesen lesz!:)
@@orsoszsolt5997 Biztosan nem "lessz", bármit is jelentsen ez a szó.
Évről évre majdnem ugyanaz a vitara csak finomítottak rajta.
És meddig púderezik még ezt a szart? Mikor lesz új modell?
2033 !!! 😂😂😂
szemöldök nagyobb lett évek során - nem baj a bmw grill maszkja is
Nem veletlen veszik. Az pedig köztudott, hogy minden második garázsban némi apróért igény szerintalakítják a belteret. Hifi, fények, USB. Ezt a problémát nem értettem. Töréstesztről nem beszéltél. Érdektelenné vált napjainkban? Csak az egérmozi, ami számit??
@cs1-p5e 🤔
@cs1-p5e Úgyfest 🤭
És még a váltója is sz..r :D:D Mekkora egy vödör csavar :D (ahogy kopasz mondaná):))
Városi ingázásra tökéletes, csak nem ebben az árfekvésben.
Már hogy lenne tökéletes?
Arra egy rendes Toyota Hybrid tökéletes, nem ez az őskövűlet 😂
@@MicheleLagorio Akkor az sem. Arra egy full elektromos autó tökéletes. Ha már..
@@NaFarni-a7d Ha van rá pénzed 😉
Közel 8 millióért már van jobb ajánlat.
szia! megosztod velünk, hogy melyikek azok a jobb ajánlatok? nagyon érdekelne, mert én nem találtam. köszönöm előre is!
@attilaszombathelyi3 5 hónapja írtam, akkor még volt pl a Ssangyong Korando ennyiért, az S-Cross, Toyota Corolla.
Bármilyen forint alapú hitelt felvenék te végetted
Annyiban változott hogy sokkal többe kerül
Én lehet hülye vagyok, de az USB A van minden szaros töltőn, laptopon, asztali gépen, még power bankon is az volt, régebbin, tehát majd minden szaron amivel a telefont összekötöd.... 1000 forint egy USB A to USB C kábel, nem??? :D Ha a telefonod USB C, akkor van USB A to USB C kábeled, nem?
Azért lassan áll fel. Mert idősebb korosztálynak való. 😂😂
Amúgy sem ér semmit az az usb... merül a telefon miközben lezárt kijelzővel használod az android autót, vagy a carplay-t :) vicc az egész... az előző szériában is ugyan ilyen szar volt, nem sikerült javítani.
vizuálisan elképesztő...de az auto továbbra sem tetszik
Az első kerék egy kicsit hátrébb van. Parkolásnál belóg a járdára meg a kanyarodás is más szerintem.
@@viktorhavasi4924 Úgy értettem, hogy Imelda jól néz ki, de a kocsi pfff
MIKOR * KÖTIK BE A FEJED * IMELDA ?????? 😊😊😊
De ez vicc nincsen benne töltő pad a telefonak.
Nekem az Scross kerek 5 litert eszik kevés város,sok országúttal úgy, hogy a 6. fokozatot alig használom.
A fiatalabb mostani célközönség.....az egy tévedés. Vagy csak a Suzuki marketing bullshitje.
Tudja a jó ég futómű🤣🤣🤣🤣🤣
majd a kínaiak csinálnak autót az átlagembereknek is, a suzuki meg összekaphatja a seggét
Ez nemcsak a Suzukira, hanem minden más Európában elterjedt márkára igaz. Egy közepesen felszerelt S-Cross közel 9 millió forint, és egy 10 éves (bár finomítgatott) modellt kapsz ezért.
Elmondanám neked ,hogy Kínában sok autóban Suzuki motorok muzsikálnak ,és azokat a motorokat alakítsák át egy kicsit ,amit környezetvédelemből már nem felel meg! A dél koreaiak azok pedig Honda liszencbol gyártanak !
Nem néztem végig....
@@tibortoth846 😔
Az ajtócsukódás még mindig egyszerű vékony fémlemez hangú és érzetű? A régebbi modellnél is csodálkoztam ezen, hogy milyen vékony lemezből lehet kifaragva…. ☹️
Szerinted milyen lemezből van 'kifaragva'? A BMW és a Mercedes milyen lemezből van? Ez a kilencvenes évek marhasága a Suzukival kapcsolatban.
Ennyit adnak 7 millióért ,sajnos ! Sztem az is kurva sok péz,.mondjuk sokaknak nem sok🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Jó jó, de nem, kellene. Számomra ez is olyan fapados ,gagyi mint a Dacia.
Próbáltad? Szerintem nem!
Magyarorszég az az ország ahol többen tesztelnek le egy adott autópipust mint amennyit eladnak belőle
Te nem szép vagy hanem gyönyörű vagy
Új autónál a váltó még nyers.
Elsőgazdás 50ezer plusz km, váltó még mindig "nyers". Meddig járassuk? AllGrip 10lityit szürcsöl a városban! Nem rossz az autó de nem ezen az áron.
Nem vennék Suzukit sem Daciát. Számomra ez a két márka a gagyiság netovábbja.
Mondj jobbat!
@@tifaniszantosi7393 Bármi, mondjuk ami nem a multipla.
@@robaG01 ez így kevés ... az a "bármi" szinte biztosan 10M felett lesz és bizony sok honfitársnak ez számít