Nagyjából két hete néztem meg ezt az adást. Lenyűgöző volt, imádtam minden percét. Most meg egyszerűen letaglózott a hír, hogy elment. Egy fantasztikus műveltségű, jó humorú, a társadalomért tenni akaró ember ment el. Hatalmas veszteség! Nyugodjék békében!
Vágó István 😢 Gyerekkorom egyik meghatározó tévése. Imádom az intellektusát, az intelligenciáját, amit letett az asztalra, a tudását. Szegényebb lett a világ. 😔
Egyetértek. Nem mellesleg egy élmény hallgatni. Mind a kettő műsorvezetőt nagyon bírom, rettentő intelligensek és ami a -tisztelet a kivételnek- riportokból hiányzik az az, hogy milyen szépen tudnak beszélni. Vágó István pedig nyugodjon békében.
Elképesztően profi formáció és hihetetlenül magas felkészültség Marci részéről! Gratulálok minden Chill-es műsorkészítőnek! Élvezetes, remek beszélgetés három rendkívül intelligens személy között! Köszönöm Partizán!
Köszönöm neked hálás vagyok. Olyan embereket hívtál akiket mélyen tisztelek és szerettem őket gyerekként. Élveztem tanultam és közben szórakoztam. Erre vágynék most is de ez a világ elmúlt. Marci egyre jobb vagy nincs mit szépíteni Gratulálok 🎉❤
Sajna az a fajta kommentelő vagyok, aki inkább csak akkor szól hozzá a tartalomhoz ha valami újat tud írni, vagy vitázok a vakon lévőkkel - viszont ez annyira szuper volt, hogy csak csatlakoznék a többséghez megerősítésképp. Minden percét élveztem, remek rész volt! Eredeti, szórakoztató, érdekes, szimpatikus és intelligens beszélgetőpartnerek - csak így tovább!
Marci! Szuper kérdések, gratulálok Neked és a Csapatodnak! Két intelligens ember beszélgetőtárssal! Imádtam az egész műsor gondolatmenetét, viccelődéseiket, egymás iránti tiszteletüket, elfogadását a másik gondolatának és azt, hogy elgondolkozik, hogy a másik mit mond, vagyis figyelnek egymásra. Ezt kellene sok embernek megtanulni! Köszönöm!
A Legyen ön is milliomos! legelső adásában szerepeltem. Az esetlegesség a tudásban ott jelentkezett ebben a játékban, hogy egészen más készség kellett a játékba kerüléshez, mint utána a kérdésekre válaszoláshoz. Ellentétben mondjuk a Mindent vagy semmittel, ahol szintén ott voltam egy adásban, és az teljesen másképp is alakult. Ami meg a lexikális tudás értelmét illeti... Mindig eszembe jut, amikor az iskolai oktatásban a matematika tételeinek feleslegességét emlegetik, vagy kémiából hogy az elektronok milyen pályákon keringenek az atommag körül, hogy ezek után a következő megnyilvánulásuk valami blődli lesz a lapos Földről, vagy a víz memóríájáról. Felesleges történelemből az ókori civilizációkat tanulni, aztán meg terjesztik Däniken ostobaságait, mert természetesen fogalmuk sincs róla. Az általános műveltségnek VAN szerepe. Nagy szerepe van egy normális társadalomban, és hogy a mai társadalom nem normális, az az általános műveltség általános hanyatlásának köszönhető.
Élmény egy olyan beszélgetést nézni, ahol a résztvevő felek viccelődnek egymással, mégsincs sértődés, és ami a legfontosabb tudnak tisztelettel fordulni a másik felé akkor is ha nem egyezik a véleményük. Sokkal több ilyen beszélgetés, műsor kellene az internetre. Egy problémám volt, hogy volt hogy Marci beléjük folytotta a szót, pedig jó lett volna még hallgatni őket ahogyan mesélnek.
Ez elképesztően jól sikerült beszélgetés volt! Sokkal többet adott nekem ez a műsor, mint amit vártam tőle! Ebben volt filozófia, társadalmi problémák kibeszélése és mindez úgy ágyazva be egy kvízbe, hogy korábbi kvízműsorvezetők válaszolják meg a kérdéseket... egyszerűen zseniális kombináció! Le a kalappal a műsorvezető és a szerkesztők előtt is! Sajnos Vágó István halálával ez az önmagában is színvonalas műsor most még értékesebbé vált! Vigyázzanak a felvételre! Vágó Úr, nyugodjon békében!
Nagyon jó, hogy két ennyire közismert és intelligens embert összeraktatok egy műsorba. Mindig minőségi és érdekes a tartalom, de ez egy igazán különleges adás volt. Szokás szerint le a kalappal.
Nagyon tetszett a műsor, köszönöm az élményt! Marci nagyszerű játékmester, jól meg tudta kavarni még a biztos tippet is😃. Egyrészt sajnálom, hogy a tv-ben nem vagytok láthatóak, másrészt örülök, hogy így bármikor nézhetem a műsoraitokat, ha akarom. Minden jót kívánok Mindenkinek, részemről várom az újabb Géniuszt is! 🤗
Remek adás volt Marci! Imádom a kvíz műsorokat, akkoriban néztem is a Milliomost, ahogy most is követem a Géniuszt. A műsorvezetők karaktere, moderátori képességei mágnesként vonzott. A játékosok tudása, az izgalom nézőként csak a bónusz volt😊 köszönöm a feltöltést ❤ Te is jó kvíz mester lehetnél😊
Kedves Partizán! Ezek a műsorok sokkal többet érnek a televízióban manapság látható bármilyen műsortól. Gratulálok!!!! Köszönjük a sok értéket, amelyet a mai televízió már képtelen nyújtani.
A közelmúltban volt Kern András 75 éves. Egy ismerősöm akkor osztott meg egy részletet Vámos Miklós egyik műsorából, ahol Kern volt a vendég. Miközben néztem azt a rövid részletet azt éreztem, hogy mennyire jók is voltak az igényes beszélgetős műsorok, valamint, hogy mennyire hiányoznak ezek. Ezután az adás után a hiányérzetem csökkent. Köszönöm, így tovább!
Az a vicc, hogy szinte érdektelenné válik a kvíz műsor, mert sokkal érdekesebben érintenek napi témákat! Nagyon tudnék élvezni egy ilyen jellegü beszélgetős műsort!
Én azt hittem hogy majd munka mellett elhallgatgatom mint annyi minden mást aztán muszály volt nézni és abba sem bírtam hagyni... egyre jobbak a műsorok ez kifejezetten zseniális volt... és nagyon jó hogy kevesebb a körítés a duma és a show... koncentrált és ez így jó...
@@Tromort77 Jah igaz... ez a magyar nyelv nem az erősségem... tudom tudom anyanyelv és annak kéne lennie. De annyi minden másban jó vagyok..na ebben nem ez van :-) amúgy úgy vagyok vele....hogy kicsit leszarom... ha értik értik és az a lényeg... :-))) és nem nem sértődöm meg... (mindenki lehet ugye kicsit nyelvtannáci nem baj :-))))
@@myrtillszalay2835 az lehet de én angolos vagyok :-) szerintem az egész marhaságot törölni kéne a nyelvből majd valamelyik következő nyevújjítás folyamán :-) bár azt már valszeg nem érem meg :-)))
kiváló műsor volt ez kérem szépen! 10/10 nagyon örültem, együtt nézte a család is, ami ritka dolog nálunk. 😃 nálam eddig az év legjobb műsora volt magyar yt-n, meg azt hiszem, nem lesz egyszerű másnak megugrani a minőségét. tiszteletem!
Szuper , minden percét élveztem. Ez is színvonalas , érdekes , összeszedett , elgondolkoztató és szórakoztató! Köszönöm Nektek, maradok tisztelettel! Andrea
Fantasztikus adás volt, kellő tisztelettel és alázattal. Közel se egyeznek a nézeteim Gulyás Mártonnal, de azt senki se tagadhatja, hogy a Partizánnal fantasztikus műsorokat csinálnak.
Nagyon szeretem Vágó Istvánt örülök, hogy jól van. Akkor még televíziózás volt. Volt értelme, tanulás, ismeretek átadása, tudás kedv, kíváncsiság felkeltése.
Szerettem Vágó úrtól a Legyen Ön is milliomost, de most azért ragadtam billentyűzetet, hogy kiemeljem mennyire fantasztikus volt Gundel Takács Gáborral a Maradj Talpon. Gundel úr stílusa, játékosokkal való bánásmódja, humora engem magával ragadott. Egyszerre volt úriember, könnyed, és természetes humorú. Nyilván a Maradj Talpon úgy volt megszerkesztve, hogy lehetőséget is biztosítottak arra, hogy ez kiderüljön. Örülnék, ha Gundel úrnak lenne még ilyen műsora.
Az utolsó kvízkérdéshez kapcsolódóan egy válasz megfogalmazódott bennem. Ez a csatorna lesz lassan a nemzeti minimum! Tudom ez is megosztó a társadalmunk polarizáltsága miatt, és azért mert nagyon komoly a kulturális deficit itthon...
NAGYON KÖSZÖNÖM, hogy Vágó István és Gundel Takács Gábor is részt vett ebben a CHILL-ben , minden percét élveztem, és szórakosztató volt!!!!!!! Köszi MARCI, KÖSZI Partizán(Y)
Ez egy remek adás volt. Említve volt Egri János is a műsorban. Őt is érdemes lett volna megszólaltatni.Hogy neki,mi a véleménye az akkori helyzetről. Vágó István a mai napig,a legnagyobb. És legtiszteletreméltóbb ember. Akit,mint televíziós(ugyan csak a képernyőn át) de van szerencsém ismerni.! A felkészültsége,a tudása. Máig lenyűgöz.!
Hatalmas műsor volt, kíváló meghívottakkal, nagyon szépen köszönöm! :) Marci, mind az elmúlt 1,5 óra, mind pedig az elmúlt évek után (mióta csak a Partizánt nézem/követem), nagyon remélem, hogy a Partizán berkein belül minden eddigi munkád, fáradozásod után/dacára egyszersmind kvízműsort vezetni is látlak majd, őszintén remélem! :)
Nagyon èrdekes , èrtèkes ès tartalmas videó volt! Sajnos😢 a videó nèzèse előtt pár órával olvastam, hogy elhunyt Vágó István😥! Nyugodjèk bèkèben! Nekem mèg Ő az a kategória akit nagyon tudtam tisztelni a tudásáèrt , az intelligenciáèrt, de főleg hogy Ő mèg EMBER! volt! Ő azon kevesek egyike akit mèlysègesen tiszteltem!Őszinte rèszvètem mindenkinek, elsősorban a családjának , de mindenkinek aki vesztesègkènt èli meg hogy egy nagyszerű ember távozott!🖤 A műsor kèszítőinek pedig csak gratulálni tudok ezèrt a videóèrt!
Döbbenetesen klassz műsor, hatalmas gratula Marcinak, meg persze Gundinak és Vágónak is, természetesen! Úgy látom, tényleg "csak" intelligencia és némi jóindulat szükségeltetik ahhoz, hogy egymással amúgy jópár téren egyet nem értő emberek között nagyszerű párbeszéd alakuljon ki. Bízom benne, hogy tényleg van még remény!
1:20:30 az adás legkeményebb mondata. Ismét csak köszönettel és hálával tartozom hogy őket elhoztátok nekünk és ilyen jó hangulatban beszélgettetek. Jók voltak a kérdések is…:)
Marci, a megjegyzésed Kate Winsletnél a plasztikai sebészet csodáiról meglepett, mert pont Winslet az a színésznő, aki állást foglalt a plasztikáztatás ellen. Legalábbis eddig ezeket olvastam róla.
ebből nagyon jó lett volna egy időkeret nélküli változat, rengeteg mondatot szorított Marci a beszélgető partnerekbe sajnos és ez elvett az értékéből. Nem tudtuk meg Gundel Takács mit akart mondani pl a Maradj Talpon sztoriból...
Kiváló adás, imádom a formátumok sokszínűségét - ebből az adásból azt hiányoltam, hogy kicsit jobban körben legyen járva a lexikális tudás kérdésköre - ér-e még valamit ma, hasonlók.
A Partizán még mindig tudja fokozni, hogy mennyire zseniális tartalomgyártó társaság. A számtalan műsortípus pont olyan gyakorisággal és minőségben érkezik, amitől egyik sem megunható, viszont az egész műsor felkészültsége, a kérdések, a tartalmi mélységek félelmetesek.
Én játszottam a Maradj Talponban. Ugyan nem nyertem (nem középen voltam), de alapvetően jó élmény volt. Gundel Takács Gábor egy kifejezetten szimpatikus, jó modorú műsorvezető volt, pár szót beszélgettünk is. Abszolut profin vezette a műsort. (alul meg szivacskockák voltak...semmi rejtélyes... de vicces élmény volt leesni :D )
Nekem nincsen pénzem h támogassam a Partizánt, de mindig nagyon sok barátomnak, ismerősömnek küldöm el a videóitokat, hogy többekhez eljusson. Én így tudok segíteni!
Őszintén, lassan már kezdtem únni a Partizánt, - az volt az érzésem, hogy ezt a hihetetlen tempójú műsorkészítési munkát, már nem tudják olyan érdekfeszítő módon produkálni mint korábban, de ez a videó, megint meggyőzött Marci zsenialitásáról.
Bozsik Marci ejtett ki a Maradj talponból közel 9 évvel ezelőtt. Én voltam a leginkább meglepve, hogy ennyi év távlatából emlékszem rá. 😃 Jó móka volt a műsor, örülök, hogy kipróbáltam. Nem a pénz mozgatott, hanem az, hogy főműsoridőben ingyen beszélhessek néhány mondatot a lacrosse-ról, ami egy tök jó sport és a csapattal nagyon szerettük volna népszerűsíteni.
Néha kicsit elkerült a fókusz a fontos dolgokról. Elterelted a szót, Marci, sietted az egészet, és sokszor belefojtottad a mondanivalót a vendégekbe. Miért? Nem hiszem, hogy bármi indokolná. Még érdekes fejtegetésekbe bonyolódtak volna az urak, te pedig lekeverted az egészet. Nekem hatalmas hiányérzet, hogy Gábor mit mondott volna, mi van a Maradj talpon! alatt, de az utolsó kérdés az kb. érthetetlen is volt a kutatás kereteinek ismerete nélkül. Miért nem tudhattunk meg erről kicsit többet? Kb. 1 perc felvázolni. Plusz lehetett volna arról beszélni, hogy az elitnek Nádas Péter az etalon, akit a magyar társadalom 70%-a nem is ismer. Mi ez a hatalmas kontaszt? Érdekes problemafelvetés. Ettől függetlenül nagyon jól ki lett találva ez a műsor, élvezetes volt az alapkoncepció, kiváló vendégeket hívtatok, és, Marci, szerintem neked is nagyon jól fog állni a második, harmadik alkalommal már biztosan. Köszönöm!
Na most lett igazán értékes ez a műsor. Nyugodjon békében Vágó Úr!
Egyetértek
Nagyjából két hete néztem meg ezt az adást. Lenyűgöző volt, imádtam minden percét. Most meg egyszerűen letaglózott a hír, hogy elment. Egy fantasztikus műveltségű, jó humorú, a társadalomért tenni akaró ember ment el. Hatalmas veszteség!
Nyugodjék békében!
Vágó István 😢
Gyerekkorom egyik meghatározó tévése. Imádom az intellektusát, az intelligenciáját, amit letett az asztalra, a tudását. Szegényebb lett a világ. 😔
Mekkora mák, hogy ez a műsor még elkészülhetett Vágóval..
Nyugodjék békében!
Egyetértek. Nem mellesleg egy élmény hallgatni. Mind a kettő műsorvezetőt nagyon bírom, rettentő intelligensek és ami a -tisztelet a kivételnek- riportokból hiányzik az az, hogy milyen szépen tudnak beszélni.
Vágó István pedig nyugodjon békében.
Extrém érdekes és szórakoztató volt a műsor. Kellőképpen minimalizálva a politikát. Köszönöm Marci, hogy ezt összehoztátok :)
Még mindig csak ámulok, mennyire minőségi műsorokat raktok elénk hétről-hétre. Kívánom, hogy ez a lelkesedés és alázat minél tovább kitartson!
Elképesztően profi formáció és hihetetlenül magas felkészültség Marci részéről! Gratulálok minden Chill-es műsorkészítőnek! Élvezetes, remek beszélgetés három rendkívül intelligens személy között! Köszönöm Partizán!
Mi volt benne a hihetetlenül magas felkészülés? 🤣🤣🤣 ide hamuzzon főnök úr😏
A szívem csücske volt ez a műsor.gratulálok
Húúú, ez remek adás volt, imádtam minden percét! Köszi Partizán!
Köszönöm neked hálás vagyok. Olyan embereket hívtál akiket mélyen tisztelek és szerettem őket gyerekként. Élveztem tanultam és közben szórakoztam. Erre vágynék most is de ez a világ elmúlt. Marci egyre jobb vagy nincs mit szépíteni Gratulálok 🎉❤
Sajna az a fajta kommentelő vagyok, aki inkább csak akkor szól hozzá a tartalomhoz ha valami újat tud írni, vagy vitázok a vakon lévőkkel - viszont ez annyira szuper volt, hogy csak csatlakoznék a többséghez megerősítésképp.
Minden percét élveztem, remek rész volt! Eredeti, szórakoztató, érdekes, szimpatikus és intelligens beszélgetőpartnerek - csak így tovább!
Vágó István, mint politikus nagyon nem, de mint kvíz műsorvezető nagy kedvenc.Tiszteletem, köszönöm.
Ditto!
DETTÓ
Datto :D
dottó!
Düttó
Marci! Szuper kérdések, gratulálok Neked és a Csapatodnak! Két intelligens ember beszélgetőtárssal! Imádtam az egész műsor gondolatmenetét, viccelődéseiket, egymás iránti tiszteletüket, elfogadását a másik gondolatának és azt, hogy elgondolkozik, hogy a másik mit mond, vagyis figyelnek egymásra. Ezt kellene sok embernek megtanulni! Köszönöm!
Gratulálok Marci + Stáb! Kiváló műsort csináltatok ismét és természetesen a beszélgetőpartnerek is megérdemelnek minden elismerést! KÖSZÖNJÜK👍🥰
A Legyen ön is milliomos! legelső adásában szerepeltem. Az esetlegesség a tudásban ott jelentkezett ebben a játékban, hogy egészen más készség kellett a játékba kerüléshez, mint utána a kérdésekre válaszoláshoz. Ellentétben mondjuk a Mindent vagy semmittel, ahol szintén ott voltam egy adásban, és az teljesen másképp is alakult.
Ami meg a lexikális tudás értelmét illeti... Mindig eszembe jut, amikor az iskolai oktatásban a matematika tételeinek feleslegességét emlegetik, vagy kémiából hogy az elektronok milyen pályákon keringenek az atommag körül, hogy ezek után a következő megnyilvánulásuk valami blődli lesz a lapos Földről, vagy a víz memóríájáról. Felesleges történelemből az ókori civilizációkat tanulni, aztán meg terjesztik Däniken ostobaságait, mert természetesen fogalmuk sincs róla. Az általános műveltségnek VAN szerepe. Nagy szerepe van egy normális társadalomban, és hogy a mai társadalom nem normális, az az általános műveltség általános hanyatlásának köszönhető.
Ha más értelme nincs is az iskolai oktatásnak, de ha jókor vagy jó helyen nyerhetsz vele sok pénzt :D
Egy újabb hiánypótló, etalon minőséget felmutató anyag... újfent a Partizántól. Köszönöm.
Élmény egy olyan beszélgetést nézni, ahol a résztvevő felek viccelődnek egymással, mégsincs sértődés, és ami a legfontosabb tudnak tisztelettel fordulni a másik felé akkor is ha nem egyezik a véleményük. Sokkal több ilyen beszélgetés, műsor kellene az internetre. Egy problémám volt, hogy volt hogy Marci beléjük folytotta a szót, pedig jó lett volna még hallgatni őket ahogyan mesélnek.
*fojtotta
Ez elképesztően jól sikerült beszélgetés volt! Sokkal többet adott nekem ez a műsor, mint amit vártam tőle! Ebben volt filozófia, társadalmi problémák kibeszélése és mindez úgy ágyazva be egy kvízbe, hogy korábbi kvízműsorvezetők válaszolják meg a kérdéseket... egyszerűen zseniális kombináció! Le a kalappal a műsorvezető és a szerkesztők előtt is! Sajnos Vágó István halálával ez az önmagában is színvonalas műsor most még értékesebbé vált! Vigyázzanak a felvételre! Vágó Úr, nyugodjon békében!
Nagyon jó, hogy két ennyire közismert és intelligens embert összeraktatok egy műsorba. Mindig minőségi és érdekes a tartalom, de ez egy igazán különleges adás volt. Szokás szerint le a kalappal.
vágó mint intelligens bruhaha sírás rívás nyavalygás nyafogás panaszkodás az nem egyenlő az intelligenciával
Nagyon tetszett a műsor, köszönöm az élményt! Marci nagyszerű játékmester, jól meg tudta kavarni még a biztos tippet is😃. Egyrészt sajnálom, hogy a tv-ben nem vagytok láthatóak, másrészt örülök, hogy így bármikor nézhetem a műsoraitokat, ha akarom. Minden jót kívánok Mindenkinek, részemről várom az újabb Géniuszt is! 🤗
Köszi Marci, hogy ezt még láthattuk!🙏🔮💔💗
Tegnap néztem meg ezt a részt, erre mit olvasok reggel. RIP a kvízmesternek :(
Remek adás volt Marci! Imádom a kvíz műsorokat, akkoriban néztem is a Milliomost, ahogy most is követem a Géniuszt. A műsorvezetők karaktere, moderátori képességei mágnesként vonzott. A játékosok tudása, az izgalom nézőként csak a bónusz volt😊 köszönöm a feltöltést ❤ Te is jó kvíz mester lehetnél😊
Kedves Partizán! Ezek a műsorok sokkal többet érnek a televízióban manapság látható bármilyen műsortól. Gratulálok!!!! Köszönjük a sok értéket, amelyet a mai televízió már képtelen nyújtani.
Miközben nézem a beszélgetést....politika, közélet, történelem, portré...brillirozol Marci!
Elfogult lettem veled!😊💌
allitmanyt viszont nem sikerult a mondandodba tenni, mikozben nezed a beszelgetest... addig mi van?
A közelmúltban volt Kern András 75 éves. Egy ismerősöm akkor osztott meg egy részletet Vámos Miklós egyik műsorából, ahol Kern volt a vendég. Miközben néztem azt a rövid részletet azt éreztem, hogy mennyire jók is voltak az igényes beszélgetős műsorok, valamint, hogy mennyire hiányoznak ezek. Ezután az adás után a hiányérzetem csökkent. Köszönöm, így tovább!
btw el tudnék viselni egy 8 órás, hosszan anekdotázós életút interjút Kernnel
@@gabor.kovacs OOo igen ❤️
Az a vicc, hogy szinte érdektelenné válik a kvíz műsor, mert sokkal érdekesebben érintenek napi témákat! Nagyon tudnék élvezni egy ilyen jellegü beszélgetős műsort!
Én azt hittem hogy majd munka mellett elhallgatgatom mint annyi minden mást aztán muszály volt nézni és abba sem bírtam hagyni... egyre jobbak a műsorok ez kifejezetten zseniális volt... és nagyon jó hogy kevesebb a körítés a duma és a show... koncentrált és ez így jó...
Bocsi, de muszáj.
@@Tromort77 Jah igaz... ez a magyar nyelv nem az erősségem... tudom tudom anyanyelv és annak kéne lennie. De annyi minden másban jó vagyok..na ebben nem ez van :-) amúgy úgy vagyok vele....hogy kicsit leszarom... ha értik értik és az a lényeg... :-))) és nem nem sértődöm meg... (mindenki lehet ugye kicsit nyelvtannáci nem baj :-))))
@@rockjano egy icipici segítség: a muszáj szavunk a német muss sein - ból származik, ezért nem ly. Én ebből tanultam meg.
@@myrtillszalay2835 az lehet de én angolos vagyok :-) szerintem az egész marhaságot törölni kéne a nyelvből majd valamelyik következő nyevújjítás folyamán :-) bár azt már valszeg nem érem meg :-)))
Nagyon jó volt, most kedveltem meg igazán Partizánt, mert a két nagy óriást meghívta és megizzasztotta őket.
kiváló műsor volt ez kérem szépen! 10/10 nagyon örültem, együtt nézte a család is, ami ritka dolog nálunk. 😃
nálam eddig az év legjobb műsora volt magyar yt-n, meg azt hiszem, nem lesz egyszerű másnak megugrani a minőségét.
tiszteletem!
Nézzetek még egy kis Dalfutárt, az is szenzációs!
Olyan jó volt hallgatni őket! Marci, engedd beszélgetni a vendégeidet!!!
Egyre fullosabb ez a Partizán! 👍
Az ám! Csak kapkodom a fejemet!
Marci, Vágót elbizonytalanítani és ráveni a rossz válaszra kétszer is, az igen. :D tényleg kellene egy partizán kvíz show
Szuper , minden percét élveztem. Ez is színvonalas , érdekes , összeszedett , elgondolkoztató és szórakoztató! Köszönöm Nektek, maradok tisztelettel! Andrea
Olyan szimpatikusak és olyan jó volt hallgatni őket 🙏
Fantasztikus adás volt, kellő tisztelettel és alázattal. Közel se egyeznek a nézeteim Gulyás Mártonnal, de azt senki se tagadhatja, hogy a Partizánnal fantasztikus műsorokat csinálnak.
Nagyon értelmes, szórakoztató adás volt!
Nagyon szuper volt! Gundit imádom! 😍😍😍🥰🥰🥰
Nagyon tetszett a műsor a beszélgetés , zseniális volt . Köszönöm szépen 🥰
R.I.P. 😢😢😢
Rég szórakoztam ilyen jól :)
Köszönöm szépen!
Jó program volt nézni, intelligens, jó beszélgetés volt. köszönöm.
Nagyon szeretem Vágó Istvánt örülök, hogy jól van. Akkor még televíziózás volt. Volt értelme, tanulás, ismeretek átadása, tudás kedv, kíváncsiság felkeltése.
Minőségi tartalom!!
Köszönjük :)
Idáig a legjobb Partizán műsor volt (szerintem)!
Gratulálok! 👍
Szerettem Vágó úrtól a Legyen Ön is milliomost, de most azért ragadtam billentyűzetet, hogy kiemeljem mennyire fantasztikus volt Gundel Takács Gáborral a Maradj Talpon. Gundel úr stílusa, játékosokkal való bánásmódja, humora engem magával ragadott. Egyszerre volt úriember, könnyed, és természetes humorú. Nyilván a Maradj Talpon úgy volt megszerkesztve, hogy lehetőséget is biztosítottak arra, hogy ez kiderüljön. Örülnék, ha Gundel úrnak lenne még ilyen műsora.
Már rég aludnom kéne, de egyszerűen nem tudtam leállni.
ZSENIÁLIS beszélgetés lett, emelem minden kalapom!
Az utolsó kvízkérdéshez kapcsolódóan egy válasz megfogalmazódott bennem. Ez a csatorna lesz lassan a nemzeti minimum! Tudom ez is megosztó a társadalmunk polarizáltsága miatt, és azért mert nagyon komoly a kulturális deficit itthon...
NAGYON KÖSZÖNÖM, hogy Vágó István és Gundel Takács Gábor is részt vett ebben a CHILL-ben , minden percét élveztem, és szórakosztató volt!!!!!!!
Köszi MARCI, KÖSZI Partizán(Y)
PÉNTEK ESTI PARTIZÁNT A NÉPNEK !!!
És közgyűlést! 🙂
Meg kosztot és kvártélyt.
IGEEEEEEN!!!!!!
Az egyik legjobb Partizán műsor volt.
Én egy GR Suprát kérek😊
Fantasztikus műsor. Órákig bírtam volna még nézni
Nagyon várom majd a Gundeles életút interjút!
Én a Vágóét várom.
Meg a Dobrevét...
Ez de szuper volt! Köszi! :) Imádtam gyerekkoromban Vágó Istvánt.
Ez de jó volt!
Köszi Partizán, köszi Marci.
Ez egy remek adás volt. Említve volt Egri János is a műsorban. Őt is érdemes lett volna megszólaltatni.Hogy neki,mi a véleménye az akkori helyzetről. Vágó István a mai napig,a legnagyobb. És legtiszteletreméltóbb ember. Akit,mint televíziós(ugyan csak a képernyőn át) de van szerencsém ismerni.! A felkészültsége,a tudása. Máig lenyűgöz.!
Szuper ez a műsor! Három ilyen okos, művelt ember így eggyütt! Köszönöm szépen!
Hatalmas műsor volt, kíváló meghívottakkal, nagyon szépen köszönöm! :)
Marci, mind az elmúlt 1,5 óra, mind pedig az elmúlt évek után (mióta csak a Partizánt nézem/követem), nagyon remélem, hogy a Partizán berkein belül minden eddigi munkád, fáradozásod után/dacára egyszersmind kvízműsort vezetni is látlak majd, őszintén remélem! :)
Nagyon szuper volt!! Gratulálok Partizán!
Jó műsor volt! Hajrá Partizán!
Nagyon èrdekes , èrtèkes ès tartalmas videó volt! Sajnos😢 a videó nèzèse előtt pár órával olvastam, hogy elhunyt Vágó István😥! Nyugodjèk bèkèben! Nekem mèg Ő az a kategória akit nagyon tudtam tisztelni a tudásáèrt , az intelligenciáèrt, de főleg hogy Ő mèg EMBER! volt! Ő azon kevesek egyike akit mèlysègesen tiszteltem!Őszinte rèszvètem mindenkinek, elsősorban a családjának , de mindenkinek aki vesztesègkènt èli meg hogy egy nagyszerű ember távozott!🖤 A műsor kèszítőinek pedig csak gratulálni tudok ezèrt a videóèrt!
Döbbenetesen klassz műsor, hatalmas gratula Marcinak, meg persze Gundinak és Vágónak is, természetesen! Úgy látom, tényleg "csak" intelligencia és némi jóindulat szükségeltetik ahhoz, hogy egymással amúgy jópár téren egyet nem értő emberek között nagyszerű párbeszéd alakuljon ki.
Bízom benne, hogy tényleg van még remény!
1:20:30 az adás legkeményebb mondata. Ismét csak köszönettel és hálával tartozom hogy őket elhoztátok nekünk és ilyen jó hangulatban beszélgettetek. Jók voltak a kérdések is…:)
Ez a mondat semennyire nem volt kemény . sírás rívás nyavalygás nyafogás panaszkodás amit vágó csinált az egész műsorban
Az utolsó magyar kvízműsorvezetők.
Kiábrándító és dühítő a sok szemét, amit napjainkban játszanak.
Vágó István nyugodjon békében! 😔🖤
Márton, és csapata! Köszönöm!
Marci, a megjegyzésed Kate Winsletnél a plasztikai sebészet csodáiról meglepett, mert pont Winslet az a színésznő, aki állást foglalt a plasztikáztatás ellen. Legalábbis eddig ezeket olvastam róla.
Pontosan így van,nem állt be a sorba botoxért.☺️
És nálam már csak ezzel a húzásával a Kate Loses és a Kate Wins közül Kate Wins lett.
@@Dicska Javítom.
ebből nagyon jó lett volna egy időkeret nélküli változat, rengeteg mondatot szorított Marci a beszélgető partnerekbe sajnos és ez elvett az értékéből. Nem tudtuk meg Gundel Takács mit akart mondani pl a Maradj Talpon sztoriból...
A cápás story t akarta mondani amire vegul is sor kerult
Annyira imádom, amiket kitaláltok,megcsináltok Marci a Partizánnal❤️Zseniális volt ez a Chill is a 2 vendéggel!!!!
Remek lett a műsor ismét!!
Kiváló adás, imádom a formátumok sokszínűségét - ebből az adásból azt hiányoltam, hogy kicsit jobban körben legyen járva a lexikális tudás kérdésköre - ér-e még valamit ma, hasonlók.
Végre valaki aki szintén nem látta a Titanicot😜🤣🤣🤣🥰 szuper volt a műsor! köszönjük
Őszinte részvétem Vágó István 😢
A Partizán még mindig tudja fokozni, hogy mennyire zseniális tartalomgyártó társaság. A számtalan műsortípus pont olyan gyakorisággal és minőségben érkezik, amitől egyik sem megunható, viszont az egész műsor felkészültsége, a kérdések, a tartalmi mélységek félelmetesek.
🥰Imádlak Partizán!🥰🤗
Ez nagyon Patika musor lett, koszi Marci!
Nagyon élvezetes és érdekes ez a beszélgetés!
Én játszottam a Maradj Talponban. Ugyan nem nyertem (nem középen voltam), de alapvetően jó élmény volt. Gundel Takács Gábor egy kifejezetten szimpatikus, jó modorú műsorvezető volt, pár szót beszélgettünk is. Abszolut profin vezette a műsort. (alul meg szivacskockák voltak...semmi rejtélyes... de vicces élmény volt leesni :D )
Jó hangulatú és érdekes beszélgetés. Sok ilyet még! Köszönjük. 👏
Vágót is nagyon szeretem, de Gundi egész egyszerűen szupercsúcs!
Kedves Partizán!
Köszönjük szépen a tartalmat :) Nagyon érdekes :)
Nekem nincsen pénzem h támogassam a Partizánt, de mindig nagyon sok barátomnak, ismerősömnek küldöm el a videóitokat, hogy többekhez eljusson. Én így tudok segíteni!
Zseniális volt, nagyon köszi
Legendàs műsor!👏
Két intelligens ember és egy remek műsor. Köszi!
A Palik-Czollner páros is ütős lenne! De ez is az! Szép munka!
Gyerekként is imádtam hallgatni Vágó Istvánt. Még mindig az a varázslatos nagyapa aura veszi körbe.
Őszintén, lassan már kezdtem únni a Partizánt, - az volt az érzésem, hogy ezt a hihetetlen tempójú műsorkészítési munkát, már nem tudják olyan érdekfeszítő módon produkálni mint korábban, de ez a videó, megint meggyőzött Marci zsenialitásáról.
Annyira jó volt, hogy újra előfizetőtök lettem!
Le a kalappal, nagyon tetszett, Eötvöst és Nádast eltaláltam! 🙂
Remek beszélgetés volt👍
Ez olyan jó volt, hogy megnézem még! A 3 pólus egy buborékban remekül működött, tisztelet és köszönet!
Bozsik Marci ejtett ki a Maradj talponból közel 9 évvel ezelőtt. Én voltam a leginkább meglepve, hogy ennyi év távlatából emlékszem rá. 😃 Jó móka volt a műsor, örülök, hogy kipróbáltam. Nem a pénz mozgatott, hanem az, hogy főműsoridőben ingyen beszélhessek néhány mondatot a lacrosse-ról, ami egy tök jó sport és a csapattal nagyon szerettük volna népszerűsíteni.
Veronika jó csaj vagy
Néha kicsit elkerült a fókusz a fontos dolgokról. Elterelted a szót, Marci, sietted az egészet, és sokszor belefojtottad a mondanivalót a vendégekbe. Miért? Nem hiszem, hogy bármi indokolná. Még érdekes fejtegetésekbe bonyolódtak volna az urak, te pedig lekeverted az egészet. Nekem hatalmas hiányérzet, hogy Gábor mit mondott volna, mi van a Maradj talpon! alatt, de az utolsó kérdés az kb. érthetetlen is volt a kutatás kereteinek ismerete nélkül. Miért nem tudhattunk meg erről kicsit többet? Kb. 1 perc felvázolni. Plusz lehetett volna arról beszélni, hogy az elitnek Nádas Péter az etalon, akit a magyar társadalom 70%-a nem is ismer. Mi ez a hatalmas kontaszt? Érdekes problemafelvetés.
Ettől függetlenül nagyon jól ki lett találva ez a műsor, élvezetes volt az alapkoncepció, kiváló vendégeket hívtatok, és, Marci, szerintem neked is nagyon jól fog állni a második, harmadik alkalommal már biztosan. Köszönöm!
Mint egykori LÖIM játékos, nagyon élveztem ezt a műsort, köszönöm!
Ez remek volt! 🤘
Gundel Takács Gábor nagyon kellemes ember.
Zseniális volt, köszönöm :) ♥️
Szuper volt!! 😊👏👏
Nagyon jó volt a műsor!
Egészen zseniális műsor volt! Le a kalappal.
Szuper volt köszi !