Sziasztok! Köszönöm ezt az ötletet! Ma elkészítettem, másképpen, rövid lével, tejföl nélkül. De megpirítottam a hagymával együtt a cukkini kockákat, majd tettem bele egy kis erős paprikát, és egy paradicsomot. Került bele babér levél, pirospaprika, gulyáskrém, majoranna bőven, és só. Kihagytam a keményítőt, úgy csináltam ahogy rendesen a pörköltet. Atya ég! Fantasztikus lett. A párommal megkóstoltattam, meglepődött Ő is, és azt mondta ez nagyon finom. Hozom a cukkinikat kilószámra ezentúl. :)))) Kettes diabéteszem üdvözölte. Próbáljátok ki, lehet bele tenni szerintem zöldborsót, gombát esetleg, stb., stb., köretnek bulgur vagy barna rizs lesz hozzá holnap vacsira.
Ma elkészítettem, zöldbors helyett színes borsot használtam. A férjem jó nagy adagot evett. Hasznosítottam a barátnőmtől kapott cukkinit, meg a maradék bulgurt is fel tudtam így használni. Köszönöm, örülök, hogy rátaláltam a csatornádra.
Az imént készítettem el. Az almaecettől féltem, de nagggyon finom lett tőle! A hardcore húsimádó férjemet megkínáltam és most "sorban áll", hogy ő még enne. 😅❤ Hálásan köszönöm a videót!🙏
Én is csináltam a paradicsomot meg hámozom, sárga répát, zellert is szoktam beletenni és a bulgurt belé teszem a lecsóba, úgy hagyom benne dagadni, biztos így is finom, köszönöm szépen a receptet!
Elkészítettem, a kertből hoztam hozzá minden zöldséget, NAGYON FINOM lett! Szuper recept! Kicsit variáltam rajta, az itthoni alapanyagokat használva, (így nem lett vegán sem, mert tejszín került bele). Köszönöm! már megérte ma felkelni 😊🌼
Isteni, hasonlót szoktam elkészíteni. Az érdekelne, hogy amiket bemutatsz és készítesz, kik versengenek hogy megehessèk??? Operatőr??? 😂😂😂 Köszi a receptet
De jó, épp most szüreteltem le a cukkinit.😊 2 kérdésem lenne, a legtöbb receptben zöldbors szerepel, miért? A másik, az almaecetnek mi a szerepe a pörkõltnél, most hallok róla először. Köszönöm!
Egy kis sav jót tesz a tökféléknek, ahogy a tökfőzeléknek is ad egy plussz ízt. A cukkini is hasonló. A zöldbors pedig egyszerűen csak jobb az emésztőrendszernek, kevésbé irritálja.
Aki glutént nem fogyaszthat, annak a bulgur nem jó. Esetleg a gluténmentes álgabonák helyes elkészítéséről van videó? Szója ès tejtermék sem jöhet szóba számomra.
Ja guszta csak a cukinit meghámoznám mert keserű a hélya,aki diabéteszes az köretnek inkább csicseriborsót válaszon,mert a bulgurnak magas a szénhidrát tartalma.
Nagyon köszönöm
Sziasztok! Köszönöm ezt az ötletet! Ma elkészítettem, másképpen, rövid lével, tejföl nélkül. De megpirítottam a hagymával együtt a cukkini kockákat, majd tettem bele egy kis erős paprikát, és egy paradicsomot. Került bele babér levél, pirospaprika, gulyáskrém, majoranna bőven, és só. Kihagytam a keményítőt, úgy csináltam ahogy rendesen a pörköltet. Atya ég! Fantasztikus lett. A párommal megkóstoltattam, meglepődött Ő is, és azt mondta ez nagyon finom. Hozom a cukkinikat kilószámra ezentúl. :)))) Kettes diabéteszem üdvözölte. Próbáljátok ki, lehet bele tenni szerintem zöldborsót, gombát esetleg, stb., stb., köretnek bulgur vagy barna rizs lesz hozzá holnap vacsira.
Isteni lett... Köszike🥰 A héten a Te recepteddel készítettem el a cukkini pörköltet bulgurral🥰
Ma elkészítettem, zöldbors helyett színes borsot használtam. A férjem jó nagy adagot evett. Hasznosítottam a barátnőmtől kapott cukkinit, meg a maradék bulgurt is fel tudtam így használni. Köszönöm, örülök, hogy rátaláltam a csatornádra.
❤
Húú de guszta!
És csak ki kell holnap sétálnom a kertembe az alapanyagokért. Szuper a csapat! 🙂
Az imént készítettem el.
Az almaecettől féltem, de nagggyon finom lett tőle!
A hardcore húsimádó férjemet megkínáltam és most "sorban áll", hogy ő még enne. 😅❤
Hálásan köszönöm a videót!🙏
Én is csináltam a paradicsomot meg hámozom, sárga répát, zellert is szoktam beletenni és a bulgurt belé teszem a lecsóba, úgy hagyom benne dagadni, biztos így is finom, köszönöm szépen a receptet!
Köszönöm, nagyon jó recept.
Köszi, kedvencem, cukkinis lecsónak készítem el, de így is kipróbálom 🙂
Elkészítettem, a kertből hoztam hozzá minden zöldséget, NAGYON FINOM lett! Szuper recept! Kicsit variáltam rajta, az itthoni alapanyagokat használva, (így nem lett vegán sem, mert tejszín került bele). Köszönöm! már megérte ma felkelni 😊🌼
Növènyi tejfől?😊
Tökéletes ízvilág ! Köszönjük.
Szuper nagyon 😊
Köszönőm. Isteni lett.😊
Isteni, hasonlót szoktam elkészíteni. Az érdekelne, hogy amiket bemutatsz és készítesz, kik versengenek hogy megehessèk??? Operatőr??? 😂😂😂 Köszi a receptet
Hát én maradok a sertés marha, csirke/pulyka kombó mellett, jó kis nokedlivel. Ezt megnéztem, de nem az én világom.
De jó, épp most szüreteltem le a cukkinit.😊 2 kérdésem lenne, a legtöbb receptben zöldbors szerepel, miért? A másik, az almaecetnek mi a szerepe a pörkõltnél, most hallok róla először. Köszönöm!
Egy kis sav jót tesz a tökféléknek, ahogy a tökfőzeléknek is ad egy plussz ízt. A cukkini is hasonló.
A zöldbors pedig egyszerűen csak jobb az emésztőrendszernek, kevésbé irritálja.
@@NapfenyesVegansef Értem, köszönöm!
👌❤️
👍👍👍👍❤️
Rendszeresen készítem, de szójaszósz nélkül.❤
Meg fogom csinalni sima joghurttal.
Szia hol lehet tofu szalonnát kapni?
Tofu szalonnát elbírt volna a recept. :)
Sajnálom nekem nem sikerült!
Melyik rèsze és mik a tünetei?
Aki glutént nem fogyaszthat, annak a bulgur nem jó. Esetleg a gluténmentes álgabonák helyes elkészítéséről van videó? Szója ès tejtermék sem jöhet szóba számomra.
Ja guszta csak a cukinit meghámoznám mert keserű a hélya,aki diabéteszes az köretnek inkább csicseriborsót válaszon,mert a bulgurnak magas a szénhidrát tartalma.
Diabétesz 2-vel lehet enni bulgurt. A szénhidrát miatt ügyelni kell a mennyiségre, de fogyasztható. Ellenben a kuszkuszt nem.