Én is ott voltam. Elég nagy feltűnést keltett, amikor a három négytengelyes kocsival begördültünk Mátranovákra. Mondhatjuk, hogy összeszaladt a falu (leginkább a gyerekek). Minden nap volt kisebb-nagyobb zápor, az utolsó még a gázvezetéket is kimosta a falu főutcájáról. Természetesen elárasztotta a pályát is, nagyjából arrafelé, ahol az első leaszfaltozott útátjárót mutattad. Spontán béreltünk egy buszt, csak azzal tudtuk a falut elhagyni. A kocsik még napokig ott maradtak. A nagy esők még a fővonalat (80) is kimosták, volt néhány nap vágányzár. A legszomorúbb az, semmit sem tudtunk tenni, tojtak a fejünkre a döntéshozók.
Üdv! Nem tudom, hogy tudod-e, de van egy Ikarus 260-as ma Budán, szám szerint a GNX-339, az utolsó ex. Hajdú volános. A 128-as vonalon (csak ma!) közlekedik, a Széll Kálmán térről 16:57, 17:46-os indulásokkal! ;)
5 років тому+1
Szia, nem tudtam róla, köszi az infót. A videózás egyelőre most jegelve van több okból is, majd igyekszem kifejteni egy videóban, jövő vagy az utáni héten. De azért köszi, hogy szóltál.
Svájcban 20 fős valvakat is vasut köt össze mert a leg környezetbarátabb, és mert minden állampolgárnak joga van a kúlturált közlekedéshez! 2007ben az ostobák sok sok falut itéltek a z elnéptelenedésre mert méga vonatot is elvették tőlük Megérdemelné az a söpredék, hogy ilyen településekre költöztessék őket!
6 років тому+1
Anno Magyarországon is fejlett volt a vasúthálózat, bár külön HÉV-társaságok üzemeltették a vidéki vonalakat. Sajnos rengeteg halállistás vasútvonal van jelenleg is, bár a kihasználatlanság betudható az igencsak kedvezőtlen menetrendnek.
Pedig csak pályafelújítás kellene, plusz normális menetrend (2 órás ütem, de ahol lehet, óránként), és jó csatlakozás a fővonalakhoz, és a kutya se utazna mással, csak vonattal! Na meg a semmi közepén lévő megállókat közelebb kellene vinni a települések központjához! Szomorú, hogy nálunk még a 21. században se szempont a gazdaságosság és a környezetvédelem. Pedig a vonat gazdaságosabb, gyorsabb mint a busz, és azzal ellentétben környezetbarát is! Nemcsak a fővonalakat és az elővárosi vonalakat kell fejleszteni, hanem a mellékvonalakat is! Nem autópályákat kell építeni, hanem a vasútvonalakat fejleszteni, újakat építeni, a bezárt vonalakat újranyitni!
Te is találkoztál a villaniypásztorral? Azzal kerítettek el egy darabot a vasútvonalból, és épp tehenek legeltek ott mikor arra jártam. Ki kellett kerülni a szakaszt.
5 років тому
Akkor tiszta volt a terep, csak az elején mentem a töltés mellett, mert be volt nőve gazzal.
a mátranováki vonalon 1994.05.28-án megszűnt a személyforgalom. Az utolsó évek: 1995. március 1-jétől felfüggesztésre került a teherforgalom is. Az utolsó fuvaroztató a Ganz mátranováki gyáregysége volt, ahol vasúti forgóvázkeretek gyártása folyik. Az utolsó teljes évben, 1994-ben 2193 tonna áru gördült végig a síneken. 1999. július 9-én és 10-én az I. Országos Vasútbarát Találkozó különvonatai leheltek életet az évek óta forgalom nélküli pályába. Nem véletlenül rendezték meg éppen ott a találkozót! A vasútbarátok kifejezett céljai között a vasútvonal megmentése, esetleges újraindítása is szerepelt. A Budapestről érkezett 3 kocsis különvonat mellett egy 300-as sorozatú Bzmot motorkocsi ingázott a vonalon. 11-ére virradóra az özönvíz-szerű esőzések Nemti közelében elmosták a pályát, az utolsó napra tervezett vonatok elmaradtak, a budapesti különvonat szerelvénye Mátranovákon rekedt. Valószínűleg ennek a 3 kocsinak a pálya helyreállítását követő elvontatása volt az utolsó tényleges vonatközlekedés a vonal történetében. Idézet innen: vasutmania.blogspot.com/2014/02/a-83-as-szamu-matramindszent-matranovak.html
szia nagyon jók és tanulságosak a videók
Én is ott voltam. Elég nagy feltűnést keltett, amikor a három négytengelyes kocsival begördültünk Mátranovákra. Mondhatjuk, hogy összeszaladt a falu (leginkább a gyerekek). Minden nap volt kisebb-nagyobb zápor, az utolsó még a gázvezetéket is kimosta a falu főutcájáról. Természetesen elárasztotta a pályát is, nagyjából arrafelé, ahol az első leaszfaltozott útátjárót mutattad. Spontán béreltünk egy buszt, csak azzal tudtuk a falut elhagyni. A kocsik még napokig ott maradtak. A nagy esők még a fővonalat (80) is kimosták, volt néhány nap vágányzár.
A legszomorúbb az, semmit sem tudtunk tenni, tojtak a fejünkre a döntéshozók.
szia mikor lesznek újabb videók?
szia mikor lesz új videó?
Üdv! Nem tudom, hogy tudod-e, de van egy Ikarus 260-as ma Budán, szám szerint a GNX-339, az utolsó ex. Hajdú volános. A 128-as vonalon (csak ma!) közlekedik, a Széll Kálmán térről 16:57, 17:46-os indulásokkal! ;)
Szia, nem tudtam róla, köszi az infót. A videózás egyelőre most jegelve van több okból is, majd igyekszem kifejteni egy videóban, jövő vagy az utáni héten. De azért köszi, hogy szóltál.
@ Nincs mit! Remélem majd azért valamikor folytatni fogod! :)
Én is remélem, mert hiányolom a videóidat!
8:55-nél az egy táviró oszlop betongyámja volt.
Svájcban 20 fős valvakat is vasut köt össze mert a
leg környezetbarátabb, és mert minden állampolgárnak joga van a kúlturált közlekedéshez! 2007ben az ostobák sok sok falut itéltek a z elnéptelenedésre mert méga vonatot is elvették tőlük
Megérdemelné az a söpredék, hogy ilyen településekre költöztessék őket!
Anno Magyarországon is fejlett volt a vasúthálózat, bár külön HÉV-társaságok üzemeltették a vidéki vonalakat. Sajnos rengeteg halállistás vasútvonal van jelenleg is, bár a kihasználatlanság betudható az igencsak kedvezőtlen menetrendnek.
Pedig csak pályafelújítás kellene, plusz normális menetrend (2 órás ütem, de ahol lehet, óránként), és jó csatlakozás a fővonalakhoz, és a kutya se utazna mással, csak vonattal! Na meg a semmi közepén lévő megállókat közelebb kellene vinni a települések központjához! Szomorú, hogy nálunk még a 21. században se szempont a gazdaságosság és a környezetvédelem. Pedig a vonat gazdaságosabb, gyorsabb mint a busz, és azzal ellentétben környezetbarát is! Nemcsak a fővonalakat és az elővárosi vonalakat kell fejleszteni, hanem a mellékvonalakat is! Nem autópályákat kell építeni, hanem a vasútvonalakat fejleszteni, újakat építeni, a bezárt vonalakat újranyitni!
Köszi
Milyen videó szerkesztőt használsz, mert kezdő videós vagyok
Wondershare Filmora
Te is találkoztál a villaniypásztorral? Azzal kerítettek el egy darabot a vasútvonalból, és épp tehenek legeltek ott mikor arra jártam. Ki kellett kerülni a szakaszt.
Akkor tiszta volt a terep, csak az elején mentem a töltés mellett, mert be volt nőve gazzal.
@ majd holnap látod az enyémet ki kellett kerülni a lezárt részt mert tehenek legeltek ott a tehen nem ellenfel de messziről nem látszik van e bika
Az utolsón még mi is mentünk
Jó videó lett ;)
a mátranováki vonalon 1994.05.28-án megszűnt a személyforgalom.
Az utolsó évek:
1995. március 1-jétől felfüggesztésre került a teherforgalom is. Az utolsó fuvaroztató a Ganz mátranováki gyáregysége volt, ahol vasúti forgóvázkeretek gyártása folyik. Az utolsó teljes évben, 1994-ben 2193 tonna áru gördült végig a síneken.
1999. július 9-én és 10-én az I. Országos Vasútbarát Találkozó különvonatai leheltek életet az évek óta forgalom nélküli pályába. Nem véletlenül rendezték meg éppen ott a találkozót! A vasútbarátok kifejezett céljai között a vasútvonal megmentése, esetleges újraindítása is szerepelt. A Budapestről érkezett 3 kocsis különvonat mellett egy 300-as sorozatú Bzmot motorkocsi ingázott a vonalon. 11-ére virradóra az özönvíz-szerű esőzések Nemti közelében elmosták a pályát, az utolsó napra tervezett vonatok elmaradtak, a budapesti különvonat szerelvénye Mátranovákon rekedt. Valószínűleg ennek a 3 kocsinak a pálya helyreállítását követő elvontatása volt az utolsó tényleges vonatközlekedés a vonal történetében.
Idézet innen: vasutmania.blogspot.com/2014/02/a-83-as-szamu-matramindszent-matranovak.html
Jó lett Ambi :)
Nagyon jo videos vagy
A vonal nincs kizárva. Végig 40-es.
Több helyen, főleg Kisterenye és Recsk között lassújelek vannak.
@ Recsk és KK között viszont 54-es sínek vannak. Az autópályaépítésre vittek sok követ, előtte volt síncsere.
@@mataharry 😊