MEGTALÁLTÁK AZ UNIVERZUM LEGNAGYOBB FEKETE LYUKÁT ❗😱 (SOKKOLÓ A MÉRETE)
Вставка
- Опубліковано 25 лип 2024
- A TON 618 leghatalmasabb Fekete Lyuk címet viselte egészen addig, ameddig meg nem találták a még nála is jóval nagyobb Phoenix A-nak nevezett szörnyeteget.
De mik is azok a fekete lyukak?
Fekete lyuknak a téridő egy olyan tartományát nevezzük, ahonnan az erős gravitáció miatt semmi sem tud szabadulni.
Akkor jön létre, ha egy véges tömeg a gravitációs összeomlásnak nevezett folyamat során, egy kritikus értéknél kisebb térfogatba tömörül össze.
Az anyag összehúzódását okozó gravitációs erő minden más anyagi erőnél nagyobb lesz, és az anyag egyetlen pontba húzódik össze.
Ebben a pontban az általános relativitáselmélet szerint bizonyos fizikai mennyiségek végtelenné válnak, a szingularitást körülvevő térrészben pedig a gravitáció olyan erős, hogy onnan semmi, még a fény sem tud szabadulni.
Becslések alapján csak a mi galaxisunkban több mint 10 millió fekete lyuk található, az egész univerzumban pedig több száz milliárd galaxis létezik.
Az ultramasszív fekete lyukak a világegyetem legnagyobb tömegű objektumai, amelyek tömege a Nap tömegének 10 és 40 milliárdszorosa között van.
Minden nagy galaxis középpontjában, így a Tejútrendszerben is van egy ilyen.
Az ilyen méretű fekete lyukak ritkák, létrejöttük pedig tisztázatlan.
Egyesek úgy vélik, hogy hatalmas galaxisok összeolvadásából keletkeztek több milliárd évvel ezelőtt, amikor a világegyetem még fiatal volt.
A TON 618-at is megalázó új rekorder tömege 4100-szorosa a Tejútrendszer közepén lévő fekete lyuk tömegének, valamint kétszer nehezebb mint a Triangulum-galaxis.
Esemény horizontja pedig, és most kapaszkodjatok meg, 590.5 milliárd kilométer, vagyis a Nap és a Pluto közötti távolság 100x-a.
Csak, hogy valahogy érzékeltessem veletek ezt a távolságot, a Naptól 8 perc mire az onnan érkező fény eljut hozzánk a Földre, ennek a Fekete lyuknak pedig az esemény horizontja akkora, hogy a fénynek több mint 104 ezer percet kell utaznia.
MEGTALÁLTÁK AZ UNIVERZUM LEGNAGYOBB FEKETE LYUKÁT ❗ (SOKKOLÓ A MÉRETE)
Zene / Music:
The Sky is on Fire - Ambient Music
0:00 Az univerzum legnagyobb Fekete Lyuka
0:11 De mik is azok a Fekete Lyukak?
0:52 Hány Fekete Lyuk létezik?
1:16 Hogyan jöttek létre?
1:30 A Phoenix A mérete
2:08 Triangulum-galaxis
3:30 Cygnus X-1, az első Fekete Lyuk
3:48 Stephen Hawking és Kip Thorne fogadása
4:02 A röntgensugárzás megfigyelése
4:17 A Cygnus X-1 megtalálása
4:40 A Cygnus X-1 adatai
6:35 A Szaturnusz gyűrűi
7:36 Miért nincs a Földnek gyűrűje?
#huniverzum #univerzum #sokkoldazagyad
Végre egy újabb HUNiverzum videó!😊
🙂🙋🏻♂️
Nagyon szuper videó! :)
Informatív,lenyűgöző, és gyönyörű
Köszönöm, hogy kérésemre el készítetted eme remek művet!🙏
Csak így tovább;)! 💪😊
👊🏻👊🏻🙂
Több mint 3 éve nézlek csak imádom a videóid nagyon érdekes témák illetve mindig más ötletek azaz kreativítás:D!
Köszönöm!! 🙂🙏🏻🙋🏻♂️
Köszönöm szépen,fantasztikus látvány érdekes video téma!!!💖🥰🪐🌗🌞🌛🙋♂️
Nagyon szívesen! 🙂🙋🏻♂️🙏🏻
Nagyon pontos, és jól összeszerkesztett videó!
🙏🏻
Magam pedig megtaláltam a magyarság legnagyobb lyukát. Fekete is volt és őszülő. Ám!.. Lehet, hogy van nagyobb is. Kutya legyél, ha rosszra /jóra/ gondolsz!
örülök hogy van egy ilyen jó videós csak így tovább
Köszönöm Marcell!
Ismét egy remek vídeó köszi.👍
Köszönöm Tamás! 🙏🏻
Koszonom.Nagyon erdekes video volt.szep munka,csak igy tovabb.😊
Köszönöm Niki! 🙂
majd mi csinálunk gyűrűt a földnek!szemétből :P
Szuper videó mint mindig 👍👍👍👍👌👌
🙏🏻
Csodálatos videó erdekfrszito meg sok ilyen videotszeretnenk❤❤
🙂🙏🏻
@@HUNiverzum köszönöm
Nagyon jó alvilág legjobb videó jó sokat még tanultam 😉😉😉😉
👊🏻😉
köszi szépen
🙏🏻
Nagyon, szép és èrdekes😊
🙂🙏🏻
Újfent pazar agyag, köszi!
Köszönöm 🙏🏻
Ez egy érdekes videó ❤
Örülök! 🙂
Nagyon szuper videók Nagyon hálás vagyok Aha talán a virág univerzum legnagyobb fekete lyuk úgy érzem maga az eseményhorizont tudom hogy ez csak egy fantazmagória valójában ötödik dimenzióra gondolok valóban a fekete lyuk virágok teremtői és pusztító i Nagyon köszönöm ezt a videót Sok sikert kívánok mindenkinek
Én úgy tudtam hogy a TON618 at már fel fedezték de ezek a videók tőled a legjobbak
Igen, az volt a régi rekorder. 👊🏻
Szupi lett❤🥰
🙂🙏🏻
You post very, very good videos on UA-cam and I want to thank you for posting such interesting videos, you are the best, good luck with your videos
Thank you very much! I’m glad you liked it! 🙂🙋🏻♂️
Ami mér érdekes, sőtt vicces lehet sokaknak, az az hogy Hawking és Kip Thorne miben fogadtak... 😁
Üdv 2024.07.03.Köszönet.🙏
Nice
👊🏻
Engem nagyon elkezdett érdekelni ez téma😁
👊🏻
😱😱🤯🤯👏
✊🏻🙋🏻♂️
Nagyon jó videó
imádom a videóidat
Csak majd légyszíves egy kicsit érthetőbben magyarázd el a feketelyuakat
KÖSZÖNÖM A TANÍTÁST 0:14
🙂🙋🏻♂️🫶🏻
@@HUNiverzum Én Is Úgy Tudtam Hogy a TON618 a legnagyobb
Ha egyszer megtudod hogy melyik a legnagyobb fehér lyuk arról is csinálj videót 👍nagyon érdekesek a videóid 😊😊
🙋🏻♂️
Szerintem a világ legnagyob fekete lyuka molnár kristián alatt van 😂😂
Bocs egy pontositàst szeretnék kèrni javaslatom az: Eddig legnagyobb talàlt Fekete lyuk legyen .
12:10 Akkora, az eseményhorizontja, hogy a fény 72.2 nap alatt érne át rajta
Ezt már akár utazásra is lehet használni ha ekkora..
🙂
Nagyon szeretem a videóidat, de mi lenne akkor ha mégis kiderülne, hogy van a földnek gyűrűje ???
Még mindig csak találgatások vannak még a tudomány részén is. Mint sok mindenben.
Arról már tudnánk ha lenne gyűrűje, látszana az égen.
Egy NAGY CSODA ez a CSATORNA én továbbra is ezt mondom. Olyan dolgokat hoztál el nekünk, hogy besz*rás. Nekem tetszene ha lenne a Földnek Gyűrűje. Szerintem nagyon SZÉP látvány lenne EGÉSZ nap főleg a NAPPALI ÓRÁKBAN amikor a NAP sugarai megvilágítják. Az a fekete lyuk a TON618 Egy hatalmas FALÁNK veszedelmes jószág. Sose hagyd abba amit csinálsz. Reméljük egy videoban a te ARCODAT is láthatjuk majd.👍👌👌👍👍👍
Köszönöm szépen a kommentet! 🙂 Gyönyörű lenne szerintem is a Föld gyűrűvel. 🙏🏻🙋🏻♂️
@@HUNiverzumHatalmas RESPECT lenne.❤
De nyilvan lehetne még nagyobbat mondani èn speciel nem tudom mit de egy nàlunk sok millió èves civilizáció nyilvan tud ennél nagyobb egysègeket is
Mik azok az égbolt felé irányuló lézersugarak, amiket az obszervatóriumoknál látni néha?
Hol van a Phoenix-A???
Üdv köszönet 2023.04.29.
🙋🏻♂️
Az esemény horizont azt akarja jelenteni, hogy mekkora? A-ból B-ig?
Először is: _eseményhorizont_ . (Egybeírva...)
Másodszor: az eseményhorizont, az egy _gömbszimmetrikus "burok"_ a feketelyuk körül, amelyen _túl_ (a feketelyuk középpontja felé), már _semmiféle anyagi entitás nem lesz képes kiszabadulni a feketelyuk vonzásából_ . (Praktikusan, a fényfotnok se...)
"Ó-germánul": Egy feketelyuk körüli bármiféle "eseményt", _csak az eseményhorizont "burkáig"_ lehet észlelni, annál "lejjebb", már nem.
Egy feketelyuk eseményhorizontjának _átmérője_ attól függ, hogy _mekkora tömegű_ a feketelyuk.
Ez a helyzet. (Nagyjából...)
Szia!
Hogyan számolják ki egy feketelyuk tömegét?
_Becsléses extrapoláció_ ...
Felmérik (az asztorfizikusok), hogy _hozzávetőlegesen_ *mennyi* anyag (csillag) forog körülötte, majd... mivel hozzávetőlegesen _ismerik_ egy átlagos csillag átlagos tömegét, ezért ebből _tömeg-becsléssel_ összegzik, hogy mekkora anyagtömeget is keringet maga körül a feketelyuk (tehát _nem_ fekete lyuk, mer' az, valami más...), majd..., majd pedig _kikövetkeztetik,_ hogy _akkora_ tömeg "bevonzásához" és "keringetéséhez" _mekkora_ tömegű feketelyuk is szükségeltetik.
Nos, így valahogy...
Szerintem ez még nem a legnagyobb mert óriási az univerzum és ki tudja mit és mekkora szörnyeteget rejteget még.
🙏🏻
A címet olvasva azt hittem valamelyik exemnek alá néztek 😂
Meg szamoltam es tobb mint 20 videotok van a fekete lyukakrol. Einstein megirigyelne😅
🙂🙏🏻
Minden nap 3,5 órát nézek az univerzrol 2.C-s korromba 😂
Lenyűgöző téma! 🙂🙋🏻♂️
Na,
lol
Nagyon köszönöm hogy válaszoltál!
A videóid miatt mentem át tudományon! Majdnem megbuktam elözö évben!
elsoo❤
🙋🏻♂️
Ez a legnagyobb?🤔
Ez előre köszön, a koléganőm fekete lyukának.🤣
Akkor mostantol a phoenix A a legnagyobb?
Igen
@@HUNiverzum okèy most egy kerdès vajon ennèl lesz e nagyobb szerintem igen de hogy mekkora ès mikor az màr csak idők kèrdèse
a crees-1019 az egy picit nagyobb
Egy darab nagy atom.
PHOENIX A?
Igen
Oké de ma már tudjuk, hogy nem anyag van hanem rezgés! Minél sűrűbb valami annál lassabb a rezgése 🤔 vagy nem?
Ki kapott tőle sokkot?
Kigyógyult már?
De mi történe ha egy ember bele mene? Át mene egy másik univerzumba vagy meg halna ?
Szia, készült erről egy videó korábban, hogy mi történne ha beleesnénk egy fekete lyukba!
ZSENIÁLIS VIDEÓKAT CSINÁLSZ!!!!!!!!! AKÁRKI IS VAGY. ÉS A HÁTTÉR ZENE IS NAGYON TETSZIK!!!!
Köszönöm Tibor! Ezt jó volt olvasni! 🙂🙋🏻♂️
Fekete lyuk
🫢🫢🫢😮😮😮omg
🙏🏻
😂😂😂😂😂🤡🤡🤡🤡🤡
Szóval alá támasztották Phoneix - A fekete lyuk létezését mostmár nem csak teória ?
Egyébként mennyivel jobb látni itt normális videót, mint a tiktokon.. túl sok a csillagász, akik azt állítják hogy a TON 618 nagyobb a Tejútnál, meg hogy az Abell 1201 jóval nagyobb mint a TON 618 😂
A tiktok csillagászok nagyon súlyosak…
🙂🙏🏻🤷🏻♂️
Havonta megtalálják az univerzum legnagyobb lyukát. A relativitás elmélet meg hibás, de addig is megy a hülyítés ezerrel.
És milyen igaz.....
Miért lenne hibás?
Kifejtenéd bővebben miért hibás a relativitás elmélet?
Fejtsd ki az állításod kérlek!
Két fajta fizika létezik, a dogmákkal tele régi elavult és az aranyketreces. Nem megyek bele mélyebben, mert mint a mesék végén elhangzik, aki nem hiszi, járjon utána.
Mekkorára nőhet meg a fekete lyuk?
A fekete jukak ellen az férfi sem tud mit csinálni amikor belenész közelről,(elveszti az eszét)(sajnos nem tudok felrakni képeket erről a fekete jokról)
írnák , ha fogadnátok írttam , de eltűnt ? !
a legkisebb fekete lyuk meg az éter részecskék körül van ---de amíg ezt nem érterd , ABSZOLUT REMÉNYTELEN HOGY A NAGY FEKETE LYUKAKAT IS MEGÉRTSED
Na megvan mi a legnagyobb a legnagyobb a minden ès semmi illetve azt azt körülvevő vagy èpp aközti vagy azt elvalaszto tèr magyaran a valóság ès a nem valosàg közti amiben nem csak 3hanem sokkal több tèr ès idö dimenziok lèteznek amugy xd
🤣😂 Kamu és vicces.
A fekete lyukról alkotott vélemény - elmélet csak fantázia!
Egy percig néztem ezt a videót. Fekete lyuk="még a fény sem". Ekkora baromságot! Gamma sugárzás? Megvan? Na az ki jut a fekete lyukból. A fény meg azért nem jut ki, mert bent sincs!
Akkor nézz utánna;)!
@@davidkelemen4274 Azért ezt a témát kicsit jobban kidolgozhatták volna. Hogy jutottunk el (miköze) a Szaturnusz gyűrűjéhez?
A gamma sugarzas is a fekete lyuk akkrecios korongjabol jut ki,es az az esemenyhorizonton kivul van...
Azonkivuk a Hawking sugarzas reven is, (szinten az esemenyhorizont kulso hataran) is hagyja el gammasugarzas a fekete lyukat.
Gondolom az USA ban találták,azthiszem Harlem-ben ott sok van belőle de manapság már afroamerikai lyuk a neve.