Drága Andi! Olyan jól tudod megfogalmazni ezeket a dolgokat. Érezni mögötte a befektetett rengeteg munkát, nagyon szeretem a gondolatébresztőséget...is :-) Jó volt látni !
A társammal 5 és fél éve vagyunk együtt és már az elején úgy láttuk, hogy hosszú távra tervezünk, jó csapat vagyunk és hiszünk a hosszú távú közös növekedésben viszont a realitás nem az, hogy 10-20-30 éven keresztül nem fogunk vágyni testi - szellemi - lelki kapcsolódásra más személlyel. Márpedig ha ez megtörténik, akkor (monogám kapcsolatban) az egyik lehetőség a szakítás a másik az elfojtás és egyiket sem éreztük előremutató megküzdési startégiának, a megcsalásról nem is beszélve Miért kellene vége legyen azért, mert vannak más értékes érdekes emberek is a világon, akikkel szívesen kapcsolódnánk. Egy másik megközelítésből szemlélve: én személy szerint nem szeretném magam rosszul érezni attól, hogy azt látom, az általam szeretett embernek mással IS jó. Ízlelgettem sokáig az érzést, gondolatot és valahogy nem érzem egészségesnek hogy nekem attól rossz, hogy másnak jó. Ha pedig mégis így van, akkor az a saját belső bizonytalanságomból ered, ez pedig nem kellene hogy más ember boldogságának, szabadságának gátat szabjon. Sokféle kvalitás van amire vágyhatunk és egyéáltalán nem magától értetődő - szinte kizárt - hogy ezt egy ember maradéktlanul ki tudja elégíteni egész életünkben. Persze ez a fajta könnyed megengedés a másk felé egyáltalán nem magától értetődő - nekem személy szerint pl minden traumám az elhagyatottság témájához kötődik, mintkét szülőm elhayott szó szerint - de az elmúlt években a terápiás utam egyengetése annak jegyében is telt, hogy ha majd eljön az idő, tiszta szívből tudjam belengedni magam és hagyni a társamat megélni mással is mély, gyógyító, építő kapcsolódást. Ugyanezt a szabadságot én is szeretném megkapni. Úgy gondolom és érzem, hogy nem birtokolni vagyunk itt, hanem szeretni és szeretve lenni. :) Gondoltam megosztom itt is, legyen kicsit más nézőpont is behozva a kommentek közé.
A valóság rég el döntötte az ember monogám vagy poligám vagy poliamor természetűe. Méghozzá mind a mai környezetünk mind a történelem léptékbében. Az emberek egy része ilyen,más része olyan harmadik része amolyan. De a legtöbb ember az élete bizonyos szakaszaiban ilyen más szakaszaiban olyan, megint másikokban pedig amolyan. Na ezt akarja mindig az uralkodó kulturális elitt a saját képére szabni és mindenkire rá eröltetni.
Egy olyan gonolatom jött hallgatás közben, hogy szerintem jóval nagyobb a nem monogámok aránya, csak a rendszerhez megfelelni vágyás miatt elnyomva marad. (Hasonló, mint a szexuális kisebbségek, ami zárt, centrális társadalmakban szinte kimutathatatlan százalékosan, szemben a nyiltabb, szabadabb társadalmak komoly százalékával.) Illetve egy gondolat: mindenkinek (monogám és nem monogámoknak is) az lenne az érdeke, hogy mindenki szabadon tudhasson választani, hiszen ha egy poli ember tudás hiányában kezd monogám kapcsolatot, akkor előbb-utóbb jó esélyel sérülések, elfojtások fognak keletkezni magában, partnerében, gyerekeiben. (És öröm volt hallani, hogy valakiknek sikerült egy ilyen kapcsolati átalakítást sikeresen lejátszani, bár úgy értettem, hogy a férj is poli (vagy azt elfogadó)).
poliamória. Jól, értelmesen magyaráz az asszony. Kultúrkutató? Wow. Ez olyan, mint a fiatalságkutató meg generációkutató. Kiváncsi lettem volna a monogámon kívüli nagy halmazra. A teljes halmazra. Azt hiszem, én etikamór vagyok. 15:00 Főállású "kapcsolatfenntartó". Hát ez lenne a lelki fejlődés egy foka. Ma nincs kapacitás rá. Felszínes kontaktusok vannak. Társas magány, társas önzőség.
A szeretetet nem lehet méricskélni . VAGY VAN VAGY NINCS. 4 gyermekem van, kapásból jött volna a válaszom hogy egyformán szeretem e őket? Nincs olyan hogy egyformán. Ha lenne akkor lehetne mérni. De nem lehet. Mindegyik gyermekemmel másképp kapcsolódom.
Szerintem ez fogalmi zavar. Popper Péter szerint 'szeretni valakit' annyit jelent, hogy igyekezni jobbá tenni a másik életét, azért cselekedni, hogy a másiknak jobb legyen. Ez tudatos döntés. Ezt lehet egyenlően csinálni, figyelni minden gyerek érdekére és azért cselekedni, hogy mindegyiknek jobb legyen. Az elképzelhető hogy a gyerekek eltérő mértékben kedvesek az embernek (Eltérően 'szereti őket' a szeretet téves szóhasználatával). Egyikkel szívesebben tölti az időt, másikat aranyosabbnak tartja, harmadikra jobban támaszkodik stb. Egyenlő mértékben szeretni valakit annyit jelent, hogy a másik szeretet nyelvén, a másik törődés igénye szerint, mindent megtenni, hogy az ő élete jobb legyen. A nem egyenlő szeretet egy példája: az egyik gyerek jön sírva és a szülő elzavarja, hogy 'most dolgom van' miközben a másik gyerek ha jön sírva, akkor segít. Szóval a szeretni valakit kétértelmű: Szeretni valakit és valaki kedves nekem. Egyik kifelé mutató döntés (ami a másikról szól), a másik befelé mutató érzelem (ami rólam szól), de hajlamosak vagyunk ugyanazt a szót használni. 'Szeretem'. A szeretem a gyerekem és a szeretem a pisztárciafagyit összehasonlításban még jobban érezhető a fogalmi különbség. :)
Szia Daniel. Popper Péter az egyik nagy kedvencem, meggyőződésem, hogy nagyon sokat adott a világnak amiből mi magyarok talán még többet tudunk profitálni. Popper Péter nagyon nagy árat fizetett azért hogy megtanulja a szeretetet nem lehet méricskélni. A szeretet az nem egy érzelem. Úgy gondolom hogy egy energia. 21 évesen ráhangolódtam és megtapasztaltam. A világ legerősebb energiája, erősebb mint a gyűlölet a harag vagy akár az atomenergia. Filózást félre téve vagy van vagy nincs. Tisztába vagyok a fogalmi zavarokkal amiket írsz teljesen egyet értek velük. Magam is használom a szeretet szót helytelenül a mindennapi életben. Pl nagyon szeretlek. Sejtem hogy azt érzem hogy nagyon ragaszkodom, biztosra veszem jobban örülnek ha a szeretet szót használom a ragadzkodas helyett. 😂
Kedves @@laszlonagy2928 ! A hadjárat a semmibe végéről idézett rész alapvetően az önmagunk meghaladni tudás képességeiről szól, az én értelmezésemben, hisz mikor a valóság "magában valóságát" megpróbálom az általam helyesnek tarott működési móduszra lebontani, akkor még csak indukcionista sem lehetek, na mármost egy ilyen mértékben szubjektív világnak, márpedig nem tud nem az lenni, kellenek korlátok. Csakugyan vannak, ám Kant már világosan rámutat, hogy tudomásom van más létezők létéről, s nekik adott esetben másokról. Ezidáig világosan rámutattam, hogy amikor Babits Mihály arról ír folytatva, hogy "köddé mosódik minden régi korlát" akkor pont a szubjektum a magábanvaló létre kíván nagyobb perspektívával tekinteni. Ergo, mint egy kígyó, ki kinőtte korábban a saját életét a külvilágtól elválasztó bőrét. S, hogy mi történik ezután? Az égvilágon semmi, a szubjektum létértelmezési kerete tágul,majd : "kepekből összeáll a képtelen korlátokból korlátlan végtelen " Lehet bárhogy értelmezni, teljesen lényegtelen, hiszen ez is, és mi nem az, egy bizonyos, hogy Babits egy mélyen keresztény, elfogadni tudó poéta volt, nem hiszem, hogy itt nagyon távol állnak a dolgok egymástól. Köszönöm, hogy ha elolvassa, offtopic, szeressük egymást, a puszta üres szentimentalizmuson is túl, sőt! Jó jónak lenni, ha valaki így Önmagában jól van, ennek örülni lehet, ha másért nem is, lehet önző módon is, hiszen ha egy kiegyensúlyozott emberrel több van, az a közösségeket is jobbá teszi, de a lehetősége még van, az talán nem vitás. Megelőlegezett bizalommal elhiszem, hogy a hölgy így jól érzi magát, akkor nincs más kérdés, közünk biztos, hogy nincs hozzá. Kiváncsi vagyok a Maga Babits Mihály értelmezésére😊 Üdv
Nem tudom elhinni, hogy jót tenne a gyerekeknek (akiknek az állandóság az egyik legfontosabb), hogy egyik héten Laci bácsi, másik héten Feri bácsi viszi oviba.
Milyen jót kérdezel Csaba! Na igen, olybá fest, hogy az utóbbi, ezzel a kiegészítéssel szerintem: “… erkölcsi, vagy személyes lelki / érzelmi és egyéb érettségi gondjai alapján ítéli meg…” -Ami egyébként szerintem jórészt önigazolás.
@@zf7174 Mindig mindent megítélünk valahogy. Gondolj bele. Ez nem elítélés, megítélés. Ez alapján navigálunk az életben. Sétálsz valahol és tetszik amit látsz, ezt nyugtázod magadban…Felületességet gondolsz valamivel kapcsolatban, és azt számodra rossznak értékeled, akkor is megítélsz dolgokat… látsz egy felnőttet aki éppen megüt egy gyereket, szintén ítélsz…a zöldségesnél kiválogatod a szebb körtéket -szintén “ítélkeztél”. Ha ez a hölgy pl azt tartja jónak, h mindenféle kapcsolat jó, az az ő megítélése.
Ítélni mkndenki magának tud jogosan : h ő ker e belőle v sem. Másokat nincs jogunk megitelni h maguknak mit választanak (amennyiben minket nem érint) - az az eliteles, a "Sötét doboz" amibe bezárjuk a másikat... Na az nem PC 🤷🏼♀️🤗
Szerintem ez a poliamória csak racionalizálása annak, amikor az ember nem akar felelősséget vállalni a döntéseiért, előnyben részesíti az érzelmeit, ösztöneit. Nem házasság jóban rosszban, hanem házasság, ha lehet csak jóban. Rossz nélkül. Ilyen sajnos ritkán képzelhető el. Stratégiai szempontból ez a megoldás tele van a visszaélés lehetőségeivel, és extra lehetőségek merülnek fel a lelki sérülésekre. Talán több lelki sérülést eredményezhet, mint amennyit megold összehasonlítva a monogámiás lelki sérülésekre. Természetesen vannak szituációk, amelyekben ez a kényelmesebb, egyszerűbb, jobb az azonos hozzáállású emberek esetében. Azonban nem véletlenül alakult ki a monogámia, amikor két ember a saját gyerekeivel saját életet tervez. Bonyolítja a képet ha más emberek más gyerekeit nevelik, a gyerekek fejlődése szempontjából is visszatetsző. Szerintem ez is csak egy enyhébb verziója az 'identitás eltévelyedésnek', egy szexuális identitás, mint az lmbtqip+hizxyzzs. Nyilván minden embernek más a figyelem igénye, vagy a figyelni tudás képessége, azonban ez minden esetben a figyelem megosztását, elhígítását, szétosztását jelenti. Mint az entrópia, rendezetlenség felé mutat. Végeredményében mindenki majd csak önmagára fog figyelni, hogy neki jó legyen, a többiek meg oldják meg maguk ahogy tudják, keressenek maguknak más szeretőt. És mindenki eképp meg fogja oldani. Hová vezet ez ha tömegesen is népszerűvé válik? Bár nem tök mindegy? Az emberek többsége amúgy is idióta, csináljatok amit akartok. Ilyen ez a fogyasztói társadalom, minek használnék egy mosóport, ha telke van velük a polc?
Aki nem látja be a statisztikai adatok fényében sem hogy a monogámia ( ásó kapa és a nagyharang) mára teljesen megbukkott azzal vitatkozni is kár. Habár Osho ezt pár évtizeddel ezelőtt tisztázta. Minél intelligensebb valaki annál inkább fogja a poliamóriát választani. Ezt én úgy értelmezem, minél intelligensebb valaki annál inkább magába tekint, időt és energiát fektet saját személyisége megismerésére, van elég bátorsága önmagát felvállalni, ez után hoz tudatos döntést nem pedig mint a csordaszellemként követi a hagyományokat.
Azt hiszem inkább veled értek egyet! Entrópia, szétesés, a dolgok egyben tartásának képtelensége. Nekem olyan gondolatom van, hogy ahogy a világ halad valami fajta kulturális felhígulás és szétesés irányába (ha nem a teljes butulás), úgy e-képpen esnek szét az emberi kapcsolatok, hagyományos közösségi formák, és egyfajta "racionalizált" ősközösségi formára kezdünk visszaredukálódni, és ilyenfajta sokszoros, multi-kapcsolatokban, kommunákban élni, - ez által hanyatlik a monogámia (mert már nem érjük fel, szerintem, hogy abban mi a jó, vagy mi lehetne a jó), és virágozni kezd valami más, a poliamoria, ami valahol egy könnyebb dolog. Személy szerint nem ítélem el, de az egyén szempontjából azt érzem, hogy rendkívül bonyolulttá teszi a dolgokat a társadalom, a tulajdonlás, a nevelés, a felelősség, és a szerepek tekintetében, továbbá az emberi agy lineáris gondolkodását rosszul érintő dolognak érzem, amit tovább erősíti a netező világ ADHD szindrómáját. :-)
Nem figyeltél jol. A poloamor hálózatban spkkal nagyobb felelőssége kell vállalni ahhiz h egyáltalán működjön, es a fő szempontjából h mkndenki jól érezze magát benne! Míg a monogám kapcsolatok a zártsag miatt könnyen billennek el dominancia hierarchikis, azaz bántalmazó irányba! Ég és fold az a tudat,. N EQ es tarsas inteligencia szint amivel jol lehet működtetni a kettőt!
Én a poliamór facebook csoporton keresztül találtam rá erre a videóra. És örömmel látom, hogy a csoportunk vezetője Andi megszólalhatott itt. Egyébként is szeretem ezt a Potcastot mindig jók a témák itt. Szóval tök jó hogy összejött ez a beszélgetés 😊
Érdekes és pontosan körbejárta ezt a témát , hogy milyen irányba keresik a kapcsolódást. Amíg a monogám és nem monogám kapcsolódási halmazban kereshető csak a “kapcsolódási forma” , addig a szabad kapcsolódás lehetősége leszűkült… Lehet ennél nyitottabb , mint amit eddig ismernek ?
Ennél nyitottabb is van, emlitette is: kapcsolati anarchia, ami talan azonos v igen kozel all a mostanaig divatos situationship kapcsolati formával...együtt is vagyunk meh mégse, másokkal is, de mégse... 🤗😄
Egyelőre még kb fél órát néztem-hallgattam a videóból, és azt is tudom, hogy 4 hónappal ezelőtt kellett volna kommentelni. Tisztában vagyok a poliamoriával, szóval nem most hallok róla először. Én annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy teljesen biztos, hogy vannak VALÓBAN poliamor emberek, és ezzel az ég világon semmi gond nincs. Tapasztalataim alapján azonban sajnos több az olyan ember, aki poliamornak vallja magát, de valójában kötődési problémákkal küzd, és nem tud egy emberben "feloldódni".
Voltam ilyen kapcsolatban. 😢 Egy végtelenül megalázó helyzet. A hölgy egyik este az egyik férfival hál, a másik este a másikkal … Ehhez jön a duma, hogy ez poli íze... Na hagyjuk!!! A szeretet elfogadó, de férfi és nő között a belépő nem a szeretet hanem a szerelem. Az pedig kisajátító és “önző”. Nem osztozkodó!
Számodra. Ő egy másik paradigmaban el. Megint mások pedig megint masikban... Mindenki maga döntse el. Ez a lényeg! Mindenki akit érint magáról maga donthessen. Mennyivel jobb szted az a rengeteg megcsalas prűd éria es tragédia ami a monogám körökben megy... Hallottad azt a részt amit a történelemről mesélt? Mennyire nem működött régen se?? Most a tarskereso applikaciok, meetoo, és pornó es vibrátorok korában meg egyenesen csődnek bizonyul. Eljart felette az idő. Ez van. Be kell látni... H alig h látni valoban jól es nem csak kirakatkent működő mpnogam házasságot. 🤷🏼♀️
Na ez megint az kategoria,amit nem értek.Azt tartom én fontosnak,amit a magyar ősök is fontosnak tartottak.Extrém konzervativ vagyok.Ha én szertem a feleségem akkor nem hozom abban a helyzetben,hogy úgy érezze magàt,hogy ő egy potlék.Az élet alapja a szeretet,és nem a testi örömök,de nem is a vagyon,de nem is a pénz.Bàrmilyen szegénységben élve,mi boldogok tudunk lenni egymàs óldalàn,akkor nem késztet semmi ara hogy bàrmi féle polifaszsàgba belemenjünk.Ez a vilàg a fejére àllt.És csodàlkozunk,hogy el visz a sifilis,az aids,és a többi nemi betegség,mikor mindenki mindenkivel kufircol.Ha az öseink felkelnének a sírból,és mghalgatnàk ezt az adàst bànatukban vissza feküdnének a sírba!!!
Akkor ez most, hogy van ? "Anya csak egy van", apa meg ki tudja ? Kinek mondja a csemete, hogy apa ? Hogy van meg: "az én apukám..." élménye ? De mintha az is fennállna, hogy: "Sok bába közt elvész a gyermek." Nem mintha a monogám kapcsolatainkban jól teljesítenénk, de nekem úgy tűnik, ez a következő szint: lefelé. Bármennyire működnek rosszul a dolgok, mi képesek vagyunk még rontani rajtuk...
A válás indoklása két sor oszt jónapot. Semmi jelentősége nincs. A sértett fél hiába hivatkozik arra, hogy a másik megcsalta tényleg nincs jelentősége. A gyerekekhez való viszony és a róluk való gondoskodás a döntő. Bár nyilván minden bontóper más. A gyerekek elhelyezése és a vagyonmegosztás képezi per tárgyát.
Én egy haremben érezném kiteljesedve magam. Jeleg csak több lazább partnerem van azzal vagyok akihez kedvem van. Így csak a jó része van meg esnem kell egy nőnek se megoldan9m az életét. Van magamra időm pénzem szabadságom egyszóval igy is egész jó. De 35 éves férfiként egy 3-5 fős 18-25 év közötti alázatos szófogadó csajjal élnék legszivesebben. Nekem ez lenne a tökéletes. Házasság maga a pokol egy magam fajtának. Az is csak abban a formában tudnám elviselni ha a feleségem biszex lenne és hozzná a fiatal csajokat desszertnek. Az még talán élhető lenne.
Ebben az adásban értettem meg, hogy eddig félreértettem a Mindenségit csatorna szellemiségét és morális színvonalát.. Ebből adódott, hogy feliratkoztam rá, stb. Ezt a hibámat most korrigálom.
Ne bìràld magad èrte! Tapasztalatot szereztèl. S, ezt csak hibàzàsok mentèn tudjuk megtenni.. Amit itt látok sokak rèszèről, az az önigazolàs...Hogy miért nem tudnak elköteleződni, felelősséget vállalni.. Ha èn többeket "szeretek", akkor egyet sem szeretek igazàn! Mert, ha szeretőt tartok, abból előbb-utòbb az szàrmazik, hogy valamelyik rèsztvevő felé nem tudok sem testileg, sem èrzelmileg ugyanolyan formàban fordulni..Amit az alapkapcsolatomba tehettem volna, azt a màsik kapcsolatomra pazarlom el.. De hát fogyasztòi tàrsadalom, fogyasszuk a szerelmet is! Jól döntöttél! ❤
@@littleprincess1sth Mi emberek tökéletlenek vagyunk. Mindnyájunknak van sötétebb oldala, kinek több, kinek kevéske. Ami egy társadalomban ezeket az erőket kordában tartja, visszaszorítja a társadalom fennmaradása érdekében, az a társadalmi rend. Többek közt a maga erkölcsi elvárásaival. A társadalmi rend felbomlása, az atomizálódás, az individuum előretörése mára nyilvánvaló. A modernnek számító ember elhitte, hogy ami kellemes, izgalmas ahhoz joga van és igazolására az ideológia sem várat magára. Ahogy mondod a hűség, a felelősség vállalás nehéz út a modern ember számára. Az áldozat a lúzereké’. Nem is annyira a videó a csalódás (ördög vigye), hanem a kommentek. Valami mára elveszett. Valami fontos.

Mi emberek tökéletlenek vagyunk. Mindnyájunknak van sötétebb oldala, kinek több, kinek kevéske. Ami egy társadalomban ezeket az erőket kordában tartja, visszaszorítja a társadalom fennmaradása érdekében, az a társadalmi rend. Többek közt a maga erkölcsi elvárásaival. A társadalmi rend felbomlása, az atomizálódás, az individuum előretörése mára nyilvánvaló. A modernnek számító ember elhitte, hogy ami kellemes, izgalmas ahhoz joga van és igazolására az ideológia sem várat magára. Ahogy mondod a hűség, a felelősség vállalás nehéz út a modern ember számára. Az áldozat a lúzereké’. Nem is annyira a videó a csalódás (ördög vigye), hanem a kommentek. Valami mára elveszett. Valami fontos.@@littleprincess1sth
Nincs ezzel semmi baj...mifelénk a nőket akiknek túl nagy az autónómia igényük máskébb nevezik 😉..."Nem mindenki poliamor aki kedvet kap" Nagyon beteg😂😂😂
Háááát... 1. Ahogy az elején a Gergely azzal a bárgyú, szerelmes tekintettel néz a Róbertre, az nekem ~mint nézőnek~ is eléggé kellemetlen volt. 2. Az Andreát meg ezerrel... illetve szívesen lennék a partnere. :) Hú azok a mellek! Ráadásul meg okos, értelmes, laza és szegénynek két értetlen és idióta kérdéseket feltevő pasival kell beszélgetnie.
Drága Andi! Olyan jól tudod megfogalmazni ezeket a dolgokat. Érezni mögötte a befektetett rengeteg munkát, nagyon szeretem a gondolatébresztőséget...is :-) Jó volt látni !
Köszönjük!
Köszönjük szépen a támogatást! 🌸
A társammal 5 és fél éve vagyunk együtt és már az elején úgy láttuk, hogy hosszú távra tervezünk, jó csapat vagyunk és hiszünk a hosszú távú közös növekedésben viszont a realitás nem az, hogy 10-20-30 éven keresztül nem fogunk vágyni testi - szellemi - lelki kapcsolódásra más személlyel. Márpedig ha ez megtörténik, akkor (monogám kapcsolatban) az egyik lehetőség a szakítás a másik az elfojtás és egyiket sem éreztük előremutató megküzdési startégiának, a megcsalásról nem is beszélve Miért kellene vége legyen azért, mert vannak más értékes érdekes emberek is a világon, akikkel szívesen kapcsolódnánk. Egy másik megközelítésből szemlélve: én személy szerint nem szeretném magam rosszul érezni attól, hogy azt látom, az általam szeretett embernek mással IS jó. Ízlelgettem sokáig az érzést, gondolatot és valahogy nem érzem egészségesnek hogy nekem attól rossz, hogy másnak jó. Ha pedig mégis így van, akkor az a saját belső bizonytalanságomból ered, ez pedig nem kellene hogy más ember boldogságának, szabadságának gátat szabjon. Sokféle kvalitás van amire vágyhatunk és egyéáltalán nem magától értetődő - szinte kizárt - hogy ezt egy ember maradéktlanul ki tudja elégíteni egész életünkben. Persze ez a fajta könnyed megengedés a másk felé egyáltalán nem magától értetődő - nekem személy szerint pl minden traumám az elhagyatottság témájához kötődik, mintkét szülőm elhayott szó szerint - de az elmúlt években a terápiás utam egyengetése annak jegyében is telt, hogy ha majd eljön az idő, tiszta szívből tudjam belengedni magam és hagyni a társamat megélni mással is mély, gyógyító, építő kapcsolódást. Ugyanezt a szabadságot én is szeretném megkapni. Úgy gondolom és érzem, hogy nem birtokolni vagyunk itt, hanem szeretni és szeretve lenni. :)
Gondoltam megosztom itt is, legyen kicsit más nézőpont is behozva a kommentek közé.
A valóság rég el döntötte az ember monogám vagy poligám vagy poliamor természetűe. Méghozzá mind a mai környezetünk mind a történelem léptékbében.
Az emberek egy része ilyen,más része olyan harmadik része amolyan. De a legtöbb ember az élete bizonyos szakaszaiban ilyen más szakaszaiban olyan, megint másikokban pedig amolyan.
Na ezt akarja mindig az uralkodó kulturális elitt a saját képére szabni és mindenkire rá eröltetni.
Az ember, a hosszú életű ember valiszinuleg szekvenciális monogram természetű.
Thanks
Köszönjük a támogatást! 🙏
Nem gondoltam volna, hogy itt ilyen kommenteket találok. Sokak már a címtől kiborultak. Elég sorakoztató 🤣🤣🤣🤣
Egy olyan gonolatom jött hallgatás közben, hogy szerintem jóval nagyobb a nem monogámok aránya, csak a rendszerhez megfelelni vágyás miatt elnyomva marad. (Hasonló, mint a szexuális kisebbségek, ami zárt, centrális társadalmakban szinte kimutathatatlan százalékosan, szemben a nyiltabb, szabadabb társadalmak komoly százalékával.)
Illetve egy gondolat: mindenkinek (monogám és nem monogámoknak is) az lenne az érdeke, hogy mindenki szabadon tudhasson választani, hiszen ha egy poli ember tudás hiányában kezd monogám kapcsolatot, akkor előbb-utóbb jó esélyel sérülések, elfojtások fognak keletkezni magában, partnerében, gyerekeiben. (És öröm volt hallani, hogy valakiknek sikerült egy ilyen kapcsolati átalakítást sikeresen lejátszani, bár úgy értettem, hogy a férj is poli (vagy azt elfogadó)).
Köszönet a munkátokért!! ❤️
poliamória. Jól, értelmesen magyaráz az asszony. Kultúrkutató? Wow. Ez olyan, mint a fiatalságkutató meg generációkutató. Kiváncsi lettem volna a monogámon kívüli nagy halmazra. A teljes halmazra. Azt hiszem, én etikamór vagyok.
15:00 Főállású "kapcsolatfenntartó". Hát ez lenne a lelki fejlődés egy foka. Ma nincs kapacitás rá. Felszínes kontaktusok vannak. Társas magány, társas önzőség.
Nem is értem mért nem tud valaki szeretni egy sz@kát, akit előtte 8 an megk@rtak minimum. 3:D
A szeretetet nem lehet méricskélni . VAGY VAN VAGY NINCS. 4 gyermekem van, kapásból jött volna a válaszom hogy egyformán szeretem e őket? Nincs olyan hogy egyformán. Ha lenne akkor lehetne mérni. De nem lehet. Mindegyik gyermekemmel másképp kapcsolódom.
Szerintem ez fogalmi zavar. Popper Péter szerint 'szeretni valakit' annyit jelent, hogy igyekezni jobbá tenni a másik életét, azért cselekedni, hogy a másiknak jobb legyen. Ez tudatos döntés. Ezt lehet egyenlően csinálni, figyelni minden gyerek érdekére és azért cselekedni, hogy mindegyiknek jobb legyen.
Az elképzelhető hogy a gyerekek eltérő mértékben kedvesek az embernek (Eltérően 'szereti őket' a szeretet téves szóhasználatával). Egyikkel szívesebben tölti az időt, másikat aranyosabbnak tartja, harmadikra jobban támaszkodik stb.
Egyenlő mértékben szeretni valakit annyit jelent, hogy a másik szeretet nyelvén, a másik törődés igénye szerint, mindent megtenni, hogy az ő élete jobb legyen.
A nem egyenlő szeretet egy példája: az egyik gyerek jön sírva és a szülő elzavarja, hogy 'most dolgom van' miközben a másik gyerek ha jön sírva, akkor segít.
Szóval a szeretni valakit kétértelmű: Szeretni valakit és valaki kedves nekem. Egyik kifelé mutató döntés (ami a másikról szól), a másik befelé mutató érzelem (ami rólam szól), de hajlamosak vagyunk ugyanazt a szót használni. 'Szeretem'.
A szeretem a gyerekem és a szeretem a pisztárciafagyit összehasonlításban még jobban érezhető a fogalmi különbség. :)
Szia Daniel. Popper Péter az egyik nagy kedvencem, meggyőződésem, hogy nagyon sokat adott a világnak amiből mi magyarok talán még többet tudunk profitálni. Popper Péter nagyon nagy árat fizetett azért hogy megtanulja a szeretetet nem lehet méricskélni. A szeretet az nem egy érzelem. Úgy gondolom hogy egy energia. 21 évesen ráhangolódtam és megtapasztaltam. A világ legerősebb energiája, erősebb mint a gyűlölet a harag vagy akár az atomenergia. Filózást félre téve vagy van vagy nincs. Tisztába vagyok a fogalmi zavarokkal amiket írsz teljesen egyet értek velük. Magam is használom a szeretet szót helytelenül a mindennapi életben. Pl nagyon szeretlek. Sejtem hogy azt érzem hogy nagyon ragaszkodom, biztosra veszem jobban örülnek ha a szeretet szót használom a ragadzkodas helyett. 😂
@@DenyCreep nagyon jól fogalmaztad. És minél többször, annál jobb, mert tényleg keverjük. Én is szeretem a pénztárcia fagyit.
@@szellgabor6027 Babits Mihályt lehet, hogy másképp értelmezem.
Kedves @@laszlonagy2928 !
A hadjárat a semmibe végéről idézett rész alapvetően az önmagunk meghaladni tudás képességeiről szól, az én értelmezésemben, hisz mikor a valóság "magában valóságát" megpróbálom az általam helyesnek tarott működési móduszra lebontani, akkor még csak indukcionista sem lehetek, na mármost egy ilyen mértékben szubjektív világnak, márpedig nem tud nem az lenni, kellenek korlátok. Csakugyan vannak, ám Kant már világosan rámutat, hogy tudomásom van más létezők létéről, s nekik adott esetben másokról. Ezidáig világosan rámutattam, hogy amikor Babits Mihály arról ír folytatva, hogy "köddé mosódik minden régi korlát" akkor pont a szubjektum a magábanvaló létre kíván nagyobb perspektívával tekinteni. Ergo, mint egy kígyó, ki kinőtte korábban a saját életét a külvilágtól elválasztó bőrét. S, hogy mi történik ezután? Az égvilágon semmi, a szubjektum létértelmezési kerete tágul,majd : "kepekből összeáll a képtelen korlátokból korlátlan végtelen "
Lehet bárhogy értelmezni, teljesen lényegtelen, hiszen ez is, és mi nem az, egy bizonyos, hogy Babits egy mélyen keresztény, elfogadni tudó poéta volt, nem hiszem, hogy itt nagyon távol állnak a dolgok egymástól. Köszönöm, hogy ha elolvassa, offtopic, szeressük egymást, a puszta üres szentimentalizmuson is túl, sőt! Jó jónak lenni, ha valaki így Önmagában jól van, ennek örülni lehet, ha másért nem is, lehet önző módon is, hiszen ha egy kiegyensúlyozott emberrel több van, az a közösségeket is jobbá teszi, de a lehetősége még van, az talán nem vitás. Megelőlegezett bizalommal elhiszem, hogy a hölgy így jól érzi magát, akkor nincs más kérdés, közünk biztos, hogy nincs hozzá. Kiváncsi vagyok a Maga Babits Mihály értelmezésére😊
Üdv
Nem tudom elhinni, hogy jót tenne a gyerekeknek (akiknek az állandóság az egyik legfontosabb), hogy egyik héten Laci bácsi, másik héten Feri bácsi viszi oviba.
Ez tudományos valami, vagy bárki a saját erkölcsi álláspontja szerint ítélheti meg?
Milyen jót kérdezel Csaba!
Na igen, olybá fest, hogy az utóbbi, ezzel a kiegészítéssel szerintem:
“… erkölcsi, vagy személyes lelki / érzelmi és egyéb érettségi gondjai alapján ítéli meg…” -Ami egyébként szerintem jórészt önigazolás.
Miért kell megítélni?
@@zf7174
Mindig mindent megítélünk valahogy. Gondolj bele. Ez nem elítélés, megítélés. Ez alapján navigálunk az életben.
Sétálsz valahol és tetszik amit látsz, ezt nyugtázod magadban…Felületességet gondolsz valamivel kapcsolatban, és azt számodra rossznak értékeled, akkor is megítélsz dolgokat… látsz egy felnőttet aki éppen megüt egy gyereket, szintén ítélsz…a zöldségesnél kiválogatod a szebb körtéket -szintén “ítélkeztél”. Ha ez a hölgy pl azt tartja jónak, h mindenféle kapcsolat jó, az az ő megítélése.
Ítélni mkndenki magának tud jogosan : h ő ker e belőle v sem.
Másokat nincs jogunk megitelni h maguknak mit választanak (amennyiben minket nem érint) - az az eliteles, a "Sötét doboz" amibe bezárjuk a másikat... Na az nem PC 🤷🏼♀️🤗
Szerintem ez a poliamória csak racionalizálása annak, amikor az ember nem akar felelősséget vállalni a döntéseiért, előnyben részesíti az érzelmeit, ösztöneit. Nem házasság jóban rosszban, hanem házasság, ha lehet csak jóban. Rossz nélkül. Ilyen sajnos ritkán képzelhető el.
Stratégiai szempontból ez a megoldás tele van a visszaélés lehetőségeivel, és extra lehetőségek merülnek fel a lelki sérülésekre. Talán több lelki sérülést eredményezhet, mint amennyit megold összehasonlítva a monogámiás lelki sérülésekre. Természetesen vannak szituációk, amelyekben ez a kényelmesebb, egyszerűbb, jobb az azonos hozzáállású emberek esetében. Azonban nem véletlenül alakult ki a monogámia, amikor két ember a saját gyerekeivel saját életet tervez. Bonyolítja a képet ha más emberek más gyerekeit nevelik, a gyerekek fejlődése szempontjából is visszatetsző.
Szerintem ez is csak egy enyhébb verziója az 'identitás eltévelyedésnek', egy szexuális identitás, mint az lmbtqip+hizxyzzs.
Nyilván minden embernek más a figyelem igénye, vagy a figyelni tudás képessége, azonban ez minden esetben a figyelem megosztását, elhígítását, szétosztását jelenti. Mint az entrópia, rendezetlenség felé mutat. Végeredményében mindenki majd csak önmagára fog figyelni, hogy neki jó legyen, a többiek meg oldják meg maguk ahogy tudják, keressenek maguknak más szeretőt. És mindenki eképp meg fogja oldani. Hová vezet ez ha tömegesen is népszerűvé válik?
Bár nem tök mindegy? Az emberek többsége amúgy is idióta, csináljatok amit akartok. Ilyen ez a fogyasztói társadalom, minek használnék egy mosóport, ha telke van velük a polc?
Aki nem látja be a statisztikai adatok fényében sem hogy a monogámia ( ásó kapa és a nagyharang) mára teljesen megbukkott azzal vitatkozni is kár. Habár Osho ezt pár évtizeddel ezelőtt tisztázta. Minél intelligensebb valaki annál inkább fogja a poliamóriát választani. Ezt én úgy értelmezem, minél intelligensebb valaki annál inkább magába tekint, időt és energiát fektet saját személyisége megismerésére, van elég bátorsága önmagát felvállalni, ez után hoz tudatos döntést nem pedig mint a csordaszellemként követi a hagyományokat.
@@zoltanpall7618 a monogámia sem pusztán hagyományok alapján alakult ki, szükségszerűségek alapján is.
💚Ez a legértelmesebben megfogalmazott válasz erre a zavaros gondolkodásra❣
Azt hiszem inkább veled értek egyet! Entrópia, szétesés, a dolgok egyben tartásának képtelensége. Nekem olyan gondolatom van, hogy ahogy a világ halad valami fajta kulturális felhígulás és szétesés irányába (ha nem a teljes butulás), úgy e-képpen esnek szét az emberi kapcsolatok, hagyományos közösségi formák, és egyfajta "racionalizált" ősközösségi formára kezdünk visszaredukálódni, és ilyenfajta sokszoros, multi-kapcsolatokban, kommunákban élni, - ez által hanyatlik a monogámia (mert már nem érjük fel, szerintem, hogy abban mi a jó, vagy mi lehetne a jó), és virágozni kezd valami más, a poliamoria, ami valahol egy könnyebb dolog. Személy szerint nem ítélem el, de az egyén szempontjából azt érzem, hogy rendkívül bonyolulttá teszi a dolgokat a társadalom, a tulajdonlás, a nevelés, a felelősség, és a szerepek tekintetében, továbbá az emberi agy lineáris gondolkodását rosszul érintő dolognak érzem, amit tovább erősíti a netező világ ADHD szindrómáját. :-)
Nem figyeltél jol.
A poloamor hálózatban spkkal nagyobb felelőssége kell vállalni ahhiz h egyáltalán működjön, es a fő szempontjából h mkndenki jól érezze magát benne!
Míg a monogám kapcsolatok a zártsag miatt könnyen billennek el dominancia hierarchikis, azaz bántalmazó irányba!
Ég és fold az a tudat,. N EQ es tarsas inteligencia szint amivel jol lehet működtetni a kettőt!
...ès a kameràk kikapcsolàsa utàn telefonszàmokat cserèltek.(Just in case)
Én a poliamór facebook csoporton keresztül találtam rá erre a videóra. És örömmel látom, hogy a csoportunk vezetője Andi megszólalhatott itt. Egyébként is szeretem ezt a Potcastot mindig jók a témák itt. Szóval tök jó hogy összejött ez a beszélgetés 😊
Érdekes és pontosan körbejárta ezt a témát , hogy milyen irányba keresik a kapcsolódást. Amíg a monogám és nem monogám kapcsolódási halmazban kereshető csak a “kapcsolódási forma” , addig a szabad kapcsolódás lehetősége leszűkült… Lehet ennél nyitottabb , mint amit eddig ismernek ?
Ennél nyitottabb is van, emlitette is: kapcsolati anarchia, ami talan azonos v igen kozel all a mostanaig divatos situationship kapcsolati formával...együtt is vagyunk meh mégse, másokkal is, de mégse... 🤗😄
Erre mindenki bólint, hogy milyen jó, közben meg egy piramist hoz létre, s még többek csalódását
Egyelőre még kb fél órát néztem-hallgattam a videóból, és azt is tudom, hogy 4 hónappal ezelőtt kellett volna kommentelni. Tisztában vagyok a poliamoriával, szóval nem most hallok róla először.
Én annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy teljesen biztos, hogy vannak VALÓBAN poliamor emberek, és ezzel az ég világon semmi gond nincs. Tapasztalataim alapján azonban sajnos több az olyan ember, aki poliamornak vallja magát, de valójában kötődési problémákkal küzd, és nem tud egy emberben "feloldódni".
Nincs jó benyomásom erre a nőre nézve.
Voltam ilyen kapcsolatban. 😢 Egy végtelenül megalázó helyzet. A hölgy egyik este az egyik férfival hál, a másik este a másikkal … Ehhez jön a duma, hogy ez poli íze... Na hagyjuk!!! A szeretet elfogadó, de férfi és nő között a belépő nem a szeretet hanem a szerelem. Az pedig kisajátító és “önző”. Nem osztozkodó!
Számodra.
Ő egy másik paradigmaban el.
Megint mások pedig megint masikban...
Mindenki maga döntse el. Ez a lényeg! Mindenki akit érint magáról maga donthessen.
Mennyivel jobb szted az a rengeteg megcsalas prűd éria es tragédia ami a monogám körökben megy... Hallottad azt a részt amit a történelemről mesélt?
Mennyire nem működött régen se??
Most a tarskereso applikaciok, meetoo, és pornó es vibrátorok korában meg egyenesen csődnek bizonyul. Eljart felette az idő.
Ez van. Be kell látni... H alig h látni valoban jól es nem csak kirakatkent működő mpnogam házasságot. 🤷🏼♀️
Pontosan.
THX!
Eskü vártam màr a témát, ...gondolom lámpalázas volt, de rettentően irritál a hangszíne, képtelen vagyok végig hallgatni. :(
Inkább elmegyek füvet nyírni...
Jól teszed, 20 percig bírtam nézni.
Nem nem tudok több felé figyelni, azért nem vagyok poligám, hanem a büszkeségem nem venne rá ilyen kapcsolatra.
Ne zavartasd magad, ha egynél több f@szra ültél már, akkor m1, csináld csak. :)
Na ez megint az kategoria,amit nem értek.Azt tartom én fontosnak,amit a magyar ősök is fontosnak tartottak.Extrém konzervativ vagyok.Ha én szertem a feleségem akkor nem hozom abban a helyzetben,hogy úgy érezze magàt,hogy ő egy potlék.Az élet alapja a szeretet,és nem a testi örömök,de nem is a vagyon,de nem is a pénz.Bàrmilyen szegénységben élve,mi boldogok tudunk lenni egymàs óldalàn,akkor nem késztet semmi ara hogy bàrmi féle polifaszsàgba belemenjünk.Ez a vilàg a fejére àllt.És csodàlkozunk,hogy el visz a sifilis,az aids,és a többi nemi betegség,mikor mindenki mindenkivel kufircol.Ha az öseink felkelnének a sírból,és mghalgatnàk ezt az adàst bànatukban vissza feküdnének a sírba!!!
Egyetértek!Beteg világ..😢
Számomra rendkívül kínosak ezek a bele-bele röhögések...
Pont ettől lesz közvetlen a hangulat. Legalább nem mesterkélt.
Nem a hangulat miatt érdekes ez, hanem a beszélő személyiségéről mesél...nekem legalább is....
Akkor ez most, hogy van ?
"Anya csak egy van", apa meg ki tudja ?
Kinek mondja a csemete, hogy apa ?
Hogy van meg: "az én apukám..." élménye ?
De mintha az is fennállna, hogy: "Sok bába közt elvész a gyermek."
Nem mintha a monogám kapcsolatainkban jól teljesítenénk, de nekem úgy tűnik, ez a következő szint: lefelé.
Bármennyire működnek rosszul a dolgok, mi képesek vagyunk még rontani rajtuk...
A válás indoklása két sor oszt jónapot. Semmi jelentősége nincs. A sértett fél hiába hivatkozik arra, hogy a másik megcsalta tényleg nincs jelentősége. A gyerekekhez való viszony és a róluk való gondoskodás a döntő. Bár nyilván minden bontóper más. A gyerekek elhelyezése és a vagyonmegosztás képezi per tárgyát.
Én egy haremben érezném kiteljesedve magam. Jeleg csak több lazább partnerem van azzal vagyok akihez kedvem van. Így csak a jó része van meg esnem kell egy nőnek se megoldan9m az életét. Van magamra időm pénzem szabadságom egyszóval igy is egész jó. De 35 éves férfiként egy 3-5 fős 18-25 év közötti alázatos szófogadó csajjal élnék legszivesebben. Nekem ez lenne a tökéletes. Házasság maga a pokol egy magam fajtának. Az is csak abban a formában tudnám elviselni ha a feleségem biszex lenne és hozzná a fiatal csajokat desszertnek. Az még talán élhető lenne.
Ebben az adásban értettem meg, hogy eddig félreértettem a Mindenségit csatorna szellemiségét és morális színvonalát.. Ebből adódott, hogy feliratkoztam rá, stb. Ezt a hibámat most korrigálom.
Ne bìràld magad èrte! Tapasztalatot szereztèl. S, ezt csak hibàzàsok mentèn tudjuk megtenni..
Amit itt látok sokak rèszèről, az az önigazolàs...Hogy miért nem tudnak elköteleződni, felelősséget vállalni..
Ha èn többeket "szeretek", akkor egyet sem szeretek igazàn! Mert, ha szeretőt tartok, abból előbb-utòbb az szàrmazik, hogy valamelyik rèsztvevő felé nem tudok sem testileg, sem èrzelmileg ugyanolyan formàban fordulni..Amit az alapkapcsolatomba tehettem volna, azt a màsik kapcsolatomra pazarlom el..
De hát fogyasztòi tàrsadalom, fogyasszuk a szerelmet is!
Jól döntöttél! ❤
@@littleprincess1sth Mi emberek tökéletlenek vagyunk. Mindnyájunknak van sötétebb oldala, kinek több, kinek kevéske. Ami egy társadalomban ezeket az erőket kordában tartja, visszaszorítja a társadalom fennmaradása érdekében, az a társadalmi rend. Többek közt a maga erkölcsi elvárásaival. A társadalmi rend felbomlása, az atomizálódás, az individuum előretörése mára nyilvánvaló. A modernnek számító ember elhitte, hogy ami kellemes, izgalmas ahhoz joga van és igazolására az ideológia sem várat magára. Ahogy mondod a hűség, a felelősség vállalás nehéz út a modern ember számára. Az áldozat a lúzereké’. Nem is annyira a videó a csalódás (ördög vigye), hanem a kommentek. Valami mára elveszett. Valami fontos.
Mar tiszta h ez egy balos csati :p
@@littleprincess1sth Mi emberek tökéletlenek vagyunk. Mindnyájunknak van sötétebb oldala, kinek több, kinek kevéske. Ami egy társadalomban ezeket az erőket kordában tartja, visszaszorítja a társadalom fennmaradása érdekében, az a társadalmi rend. Többek közt a maga erkölcsi elvárásaival. A társadalmi rend felbomlása, az atomizálódás, az individuum előretörése mára nyilvánvaló. A modernnek számító ember elhitte, hogy ami kellemes, izgalmas ahhoz joga van és igazolására az ideológia sem várat magára. Ahogy mondod a hűség, a felelősség vállalás nehéz út a modern ember számára. Az áldozat a lúzereké’. Nem is annyira a videó a csalódás (ördög vigye), hanem a kommentek. Valami mára elveszett. Valami fontos.
Mi emberek tökéletlenek vagyunk. Mindnyájunknak van sötétebb oldala, kinek több, kinek kevéske. Ami egy társadalomban ezeket az erőket kordában tartja, visszaszorítja a társadalom fennmaradása érdekében, az a társadalmi rend. Többek közt a maga erkölcsi elvárásaival. A társadalmi rend felbomlása, az atomizálódás, az individuum előretörése mára nyilvánvaló. A modernnek számító ember elhitte, hogy ami kellemes, izgalmas ahhoz joga van és igazolására az ideológia sem várat magára. Ahogy mondod a hűség, a felelősség vállalás nehéz út a modern ember számára. Az áldozat a lúzereké’. Nem is annyira a videó a csalódás (ördög vigye), hanem a kommentek. Valami mára elveszett. Valami fontos.@@littleprincess1sth
Nincs ezzel semmi baj...mifelénk a nőket akiknek túl nagy az autónómia igényük máskébb nevezik 😉..."Nem mindenki poliamor aki kedvet kap"
Nagyon beteg😂😂😂
Etikus összevisszadugás??😂
A youtube prémium reklámmentes és még sötétképernyőfunkció
ki talál ki ilyen hülye szavakat? mert fogalomnak nem lehet nevezni, csak ráaggadni valamit aminek szintén nincs értelme.
Már a poliamoriát?
Poly - több
Amor - szerelem
Ez szerinted bonyi? 😜