Rengeteg videót megnéztem a narcizmusról, szakembernek mondott coachoktól kezdve a laikus emberekig. A legtönbször csak zavart keltettek bennem. Ez az első olyan videó , ami hiteles,érthető és a rettenetes önhibaztatasom is enyhitette. Nagyon köszönöm mindkettőjüknek!
Ez az első videó, ami nem fehér fekete. Nagyon tetszett és nagyon örülök neki. Bátorító, segítő, már vártam egy ilyen szakértői véleményre. Köszönöm a bátorságot is Knapek Évának.
Köszönet a témàért.Szeretném hozzá tenni ,mivel többször elhangzott a velemaradàs! Nem sajnos ,hiába próbáltam mindent nem rajtunk múlik meddig tart a kapcsolat! Egyedül csak rajta múlik. Hisz megcsal,eldob !! Ő mondta:: Ha megunok valakit veszekedést kreàlok!! Csak Ők akik döntenek.
Ebben nem értek egyet! Engem nem csalt meg pedig becsületszavamra azon imádkoztam hogy hátha összejön valakivel és könnyebben megszabadulok tőke! De nem O kézzel lábbal ragaszkodott hozzám😢😢😢
Igazad van!Én 31év házasság után szerencsével szabadultam meg a volt férjemtől,alkalmazottunkkal kezdett viszonyt.Igy tudtam elválni,igaz nagy anyagi és lelki veszteséggel, kicsit jobba helyzet,de sajnos 2 felnőtt gyerekünk szenved a válásunk miatt.,és a lelki sebeket még mindig hordozzuk
Nagyon jó beszélgetés! Had osszak meg az én életemből egy tanulságos részletet. Tipikus nárcisztikus férfivel megismerkedtem meg, eleinte love bombing, a lábam nyomát csókolta... de fura volt benne, bármennyi szex volt köztünk, neki nem volt elég és folyton a szememre vetette. Mondok számokat, eleinte napi több alkalom volt, 3 vagy több is, aztán visszacsökkent napi 2 re. Hát borzasztóan szenvedett és vitatkozott, hogy már pedig neki minimum napi 3 az igénye. Itt megjegyzem ő magánvállalkozó volt, nem is vitte túlzásba a munkát, én viszont azért 9 órát ledolgoztam egy cégnél. De mikor tüdőgyulladással az ágyat nyomtam is szexelnem kellett vele. Itt már kezdett ez az egész nagyon kiábrándító lenni számomra, igy még kevesebb lett a szex, heti 3. Hát itt már nagyon ki volt borulva a "bili". Még stresszesebb lettem, és egy pár hónapig elhúzódó problémám lett , amitől nem tudtam szexelni. Ehhez a stresszhez nagyban hozzájárult, hogy már a nem volt elég a normál szex, mindenképp a pornót kellett volna utánoznom, egyszerűen nem akarta felfogni, hogy az nekem rossz, mint valami írásvédett idiótának, nem ment át az agyán. Mondtam is neki, hogy ilyen mentálissal a börtönben fog kikötni, ha ennyire értetlen. Szóval a kapcsolatunk 3. évfordulóján egy nagy beszélgetős szadista szakítást rendezett, én voltam a hibás, hogy nem akarom az análszexet és egyébként sokat utasítgatom és dolgozzak magamon és induljak el az önfejlődés útján😅. Teljesen összeomlottam, egyfelől persze ki akarna egy ilyen pasit már, másfelől meg hová lett az a kis cukiság aki az elején volt? Én csináltam valamit rosszul, hogy megháborodott vagy mi történik? Hát az sajnos, hogy egy nárcisztikus pszichopata.😐 Ezt a szexuális részt domborítottam ki, de nyilván a többi"tünetet" is produkálta, ami a videóban is elhangzik.
Nem minden nàrci szexmániás. Sok asszeszuális lesz. Főleg ha vm kis kritika éri, ami jobbító szàndékú. Meg a másik is ki meri fejezni érzelmi stb igényeit v fájdalmát.... 😢😢😢
Nekem nagyon tetszett ez a videó, rengeteg új dolgot adott az ismereteimhez. Anita zseniális és jól felkészült kérdései(mint mindig) , valamint Knapek Éva szakértelme a témáról érdekessé tették ezt a beszélgetést. Kedvencem az a rész volt, mikor ez a mondat elhangzott:"Senkit sem szídtak még sikeresre" és azért amennyire óvatos volt az elején, itt már markáns véleménye volt meg akkor is, ha egyébként eredményes( edzők, tanárok, szülők) okoznak érzelmi bántalmazást. Sajnos sok esetben, ahogy mondja nem vonják felelősségre az elkövetőt. Köszönjük ezt a sok munkát, amit beleteszel. Remélem ebben a műfajban tiéd lesz a jövő, mert a tehetséged az megvan hozzá és rengeteg értéket teremtenek ezek a videók.
Nagyon jó és tanulságos beszélgetés volt. Nálunk a családi ünnepek mérgeződnek meg, hogy az igen komoly narcisztikus családtag viselkedésre kényszerít, hogy ne legyen probléma. A Nagyszülők szinte nem is akarnak szembesülni a családtag empátia hiánnyal, az megértés hiányával stb. Ez is megérne egy műsor részt! -Z
Számomra a videó újakat hozott felismerésben és ebből kilépve tényleg még ma is szeretném megérteni a történéseket. Köszönöm a kifejtéseket Knapek Éva:)
Anita a kérdéseid nagyon magas színvonalúak, rendkívüli az a boncolgató észjárásod, ahogy azonnal reflektálsz a meghívott általi elhangzottakra. Látszik, hogy milyen mélyen beleásod magad a témába, rengeteg munkával jár ez a felkészültség, ez már egészen a profizmus szintje, csak így tovább. Friderikusz mostani beszélgetéseihez hasonlók, de még kellemesebbnek érzem, sokkal informatívabbnak és kevésbé cinikusnak. Sokkal beletalálóbbak és adott témában szakmaiak a rögtönzött kérdéseid az elhangzottakra, mint pl. Kadarkainak, akinél sokkal jobban érezhető az eltervezettség, aztán melléfutás, mint az éles improvizáltság a gondolatmenetre. És az is fontos, hogy nem színészek és egyéb sikeres, de híres emberek szakmájáról és magánéletéről szól (általában), hanem fontos témákról igen jó és nem feltétlenül a médiából közismert szakemberekkel. Knapek Éva is üdítő pszichológus, végre egy nem berögzült, tankönyvi, hanem gondolkodó szakember, akinek a mondanivalója is érthető laikusként. Én más véleményét olvasva nem értek egyet, szerintem nem olyan óvatoskodó és semmitmondó a válasza félve a következményektől, mint más médiában szereplő pszichológusoknak. Ezt szerintem csak az a hallgató ismeri fel, aki nem konkrét címkéket, válaszokat keres az adott témában, hanem ő maga is elgondolkodik az emberi lélek komplexitásáról. Sajnos a médiában, elismert és ismert nevű pszichológusoknál nem ez mutatkozik meg mostanában, szívesen hallgatnám őt még, akár más témában is.
Nagyon szépen köszönöm a kommentedet, igazán feltöltött és jól esik, ilyenkor még inkább igazolódik bennem, hogy megéri a sok ráfordított idő a munkára, ami egyúttal a szenvedélyem is. De nagyon jó olvasni, hogy ennyire látsz a dolgok mögé is, tényleg hálás vagyok érte!!!
A Vagyok Valaki név alatt futó hallgatóhoz szinte 100 %-ban tudok kapcsolódni. Nagyon tetszett beszélgetés, pedig szerénytelenség nélkül azt mondhatom, hogy az elvégzett kurzusok, a sok videó más szakemberektől, no meg a 13 éves tapaszalatom után kevés újat tudnak mondani nekem a témában. Ezt most megcáfolták. Köszönöm a beszélgetést, "élmény" volt.
Nagyon jók a kerdések,látszik hogy a kerdező is erintettje volt egy ilyen kapcsolatnak es sokat boncolgatta saját maga is ezeket a narcisztikus jellemzőket.
A beszélgetés rendkívüli felismeréseket adott egy nárcisztikus bántalmazó kapcsolat feldolgozása után még így, évekkel is. Sokkal többet kellene erről beszélnünk, tanulnunk.Koszonom! 🙏🏻
Majdnem 7 évvel azután, hogy kiléptem a bántalmazó kapcsolatból(nagy nehezen) még mindig hallottam új dolgokat… sok mindenre rávilágított, pl arra is, hogy mégis hogyan keveredtem bele, pedig tisztában voltam az előéletével. Azóta is mindig azt mondtam, hogy az én hibám, megérdemeltem mert hagytam magam, tanulópénz stb… Most megértettem, hogy nem voltam hibás. Azóta is látom miket művel az éppen aktuális nőkkel, hogyan megy végig ugyanaz újra és újra. Megszabadulni is egy megcsalás àrán sikerült tőle, amikor is egy viperával a kezében űlt velem szemben, hogy ismerjek be mindent… úgy voltam vele, csak legyen nyoma és lesz indítékom ellene… Sajnos nálunk a testi bántalmazás is benne volt a saját kislánya szeme láttára… Mindenesetre köszönöm ezt a beszélgetést! :)
NAGYON BOLDOG VAGYOK HOGY LETEZIK VALAKI AKI KEPES AZILYEN SZENVEDO SZEMELYEKNEK SEGITENI! A LEGSZORNYUBB AMIKOR EGY SZERETO ANYA ES A FIA KOZOTT VAN EGY NARCISZTIKUS KAPCSOLAT!! NEM ISMERI BE!! SZORNYEM GYOTOR! KITALAL OLYAN DOLGOKAT AMI NEM IGAZ ESLECKEZTET, GYOTOR VELE! MINDEN KAPCSOLATOT BEFEJEZHETSZ DE EEGY EGY ANYA NEM FEJEZHETI BE A KAPCSOLATOT AZ EGYETLEN FIAVAL!! NAGYON ODAFIGYELTEM A NEVELESEVEL ES A.SZERETET ADASSAL!!EGYEDULI OK AMIRE GONDOLOK ( AMIRE A PSIHOLOGUS NEM TER KI ) AZ APA ISZAKOSSAGA?? SOK CIRKUSZ A GYEREK ELOTT??
Szeretettel köszönom, hogy halgathattam e kitűnő videót. Tanulságos volt számomra, minden egyes szavad. Külön köszönet a jó tanácsokert. Több mindenben igazad van így van, így történt. Köszönet érte és hála, hogy halgathattam. Üdv. Márta ❤
Köszönöm a remek és tartalmas beszélgetést erről a témáról. Most jobban megismertem mindkét oldalt. Az arányok javításából elmondom, hogy több narcisztikus nőt ismerek, mint férfit. Nálam ez az arány 3 nő, 1 férfi - eddig. Továbbá azt tapasztalom nincs tiszta ilyen vagy olyan személyiségzavar, azaz, ahol egy típus megszületett ott több, többféle is jelen lehet. De, ezzel lehet nem mondtam újdonságokat. Sokan, sokfélék vagyunk egyszerre, helyzetfüggő melyik "énünk" tör előre... ez lehet a túlélés kulcsa. Legalább is ma ezt feltételezem.
A barátságos rész se általánosítható. Az én exem barátaival teljesen jól el volt, tök kó fejek voltak, családos emberek hiszen rajtuk keresztül élhette meg azt hogy ő is egy hasonló értékrendű jó ember. Eddig két kapcsolata volt amiben az exeket nem szidta köztük a miénket is bár ez a jövőben változhat. De voltak indokolatlan ex szidások is. Én úgy gondolom ahol ő lépett félre vagy amiben ő szakított ott nem meri a másikat hibáztatni. És még annyit hogy a női nárcik veszélyesebbek és nehezebb őket felismerni. Sok nárci tulajdonság a nőkre alapból is jobban jellemző pl a féltékenység vagy az alacsony önbecsülés és aki nincs észnél könnyedén a hálójába kerül ennek a beteg személyiségzavarnak.
kiváló komment, te nem érzed úgy hogy mindenkire rámondják ezt a szitok szót? merthogy hungariban az lett! Alapból MINDENKIBEN vannak ilyen vnások, aztán a nagy kattintás vadász riporterek meg utuber majmok rámentek erre, és persze minden hülye jön, hogy jaajjj hallgattam a műsort és a homlokomra csaptam! Jézusom....
Ez egy nagyon “common subject” és mégis titkolva van és nem kezelik pedig megfelelő társalgással támogatással abszolút javítható. Köszönöm jó volt hallgatni :)
Én úgy vettem észre,hogy sehol nem említik azt a tényt,hogy ezek az emberek gyakran függők pl:alkoholisták,drogosok,gyógyszer,internetes játék,pornó,vagy prostitúció,kényszeres vásárlások. Az értékítélő képességük nulla,értékes dolgokat elhajítják,a hülyeségeket felértékelik!Azért ezeket is megemlíthetnék,mert kevés helyen merül fel!
Bocsánatot kérek, hogy belekotyogok, de 4 éve vagyok elszenvedője egy ilyen kapcsolatnak. Szerintem évekig soha nem húzódik el a "jó arc". Pár hónapig tudják fenntartani nagy nehezen a "boldog" időszakot és azt játszani, hogy szerető m figyelmes emberek.
Nálunk 4 évig nyugi volt és boldogság,csaladalapitás! Gyerekek a büszkeségei voltak! Ahogy nőttek kezdtek ellenállni,önálló ötleteik ,észrevételeik lenni😮Még 12 évig birtuk,úgy, hogy egyre sűrűsödtek a dühkitörései! 80-as években ez még nem volt ilyen publikált ! Simán józan bolondnak tituláltuk! Ha levonult róla mintha semmi se történt volna...csak épp a sok gyalázkodás ott lebegett örökre! Kemény volt...
Még benne vagyok... 18 éve.... most szerettem ki belőle szerelmileg, (-mert már annyira 'menstruál" hisztis, nem bírja magát türtőztetni), de aranyos, kedves fiúcska (soha se nő fel, ráadásul az egész rém-EGO-ja annyira frusztrál, hogy csak átmegyek egy napra egy másik szobába... majd kiüvöltözi magát, saját magát is talán, de letojom). Soha meg nem ütött! -ezt hozzá kell tegyem, de pér bútort szét vert amikor nem voltam ott, magának kell ártania olykor, Egy nagyon súlyos Borderline-szindrómás, aki kurva aranyos és okos egyébként...
@@ramonaszedeli azért, mert a nárcisztikus sosem szembesíthető önmagával. Képtelen arra, hogy találkozzon a hibáival. Nárcisz története , akiről elnevezték ezt a személyiségzavart, fellelhető a neten. Meg fogja érteni azonnal.
Engem szétszedett teljesen , érzelmileg , egy roncs lettem szexuálisan és lelkileg is , pszihiatrian zárt osztályon kötöttem ki miatta . Most már tudom kit kell elkerülni . Egy gyerek szjntjére vitte le mind az önbizalmam mind az életkedven
Csak azt lehet levinni erre a szintre aki hagyja magát és, vagy ő is hasonló szinten van.. Azért valljuk be ahhoz hogy egy nárcisztikus emberrel valaki éveket éljen együtt kell, hogy legyen elakadás a másik félben is. Aki egy nárcisztikus emberrel él együtt valószínű, hogy kapcsolat függő . Elképzelhető ,hogy valódi önbizalom a kapcsolat előtt sem volt .
Kérdésem az lenne, hogy a Nárcisztikus miért csalja meg minden párját. Ismerek olyan Nárcisztikust aki a harmadik feleségével val aki valamikor a nagy szerelme volt és ezt is csalja. Párhuzamosan van kapcsolata a felesége mellett.
Úgy találtam,hogy az önbizalomhiány mentén teszi. 99%-ban mindig van másik nő. Lehet, hogy konkrét szex nincs is, de egy kolléganő havernő azért van, akivel naponta írogat... A háromszögelés remek technika arra, hogy manipuláljon.
Ezek a képződmények nem szenvednek. Úgy érzik, hogy nekik mindent lehet és lelkiismeret furdalás nélkül tönkretesznek másokat. Mindegy neki, hogy nő, férfi, öreg vagy gyerek bárkin keresztülgyalogolnak. És nem szenvednek tőle, sőt ettől érzi jól magát.
Sajnos így van. Az érzelmi fejletlenség egy öntudatlan állapot, nem tudni egyáltalán számonkérhető-e az, h valakinek az érzelmi és emberi része ki sem fejlődött. Nem érzékeli önmagát.
Narcikent latva nem így van.. Sokáig tudat alatt tettem mindent, nemrég jöttem rá mit miért hogyan tettem, és azta.. Soha nem undorodtam meg ennyire senkitől, mint magamtól.. Gyulolom magam amiert tonkre tettem ot, es tudom, hogy sohasem tehetem jova megis minden erommel azon vagyok, hogy behatassal legyek a tudatomra és megvonjam magam a "tapanyagtol"
@@caustkawaii4154 Akkor szerencsés vagy, hogy erre ráébredtél, a spektrum tetején lévők képtelenek rálátni önmagukra. Úgynevezett kollapszus (összeomlás sorozat kell ahhoz hogy észrevegye mit is tesz) de meg ilyenkor is őrült nehéz ezen változtatni meg szakember által is. Valamint ha sikerül is a javulás a partner kb. annyit érez ebből hogy nem 20 percet ordibál vele hanem 15 percet. Vagy a csendes verés nem egy hét hanem "csak" 6 nap.
Nem merült fel nagyon, dee mi van akkor,ha egy nárcisztikus magára ismer? Speciel most magamra gondolok, de nekem van hozzá egy erős ADHD-m és enyhe autizmusom, most akkor ha ilyesmire rájöttem - szoktam igényelni a figyelmet, eléggé dumagép vagyok magam is, és a környezetemnek néha a kíváncsiságommal az agyára megyek, de nem bírom ki, ilyen típus vagyok, szeretek még több és több tudásra szert tenni. Nerdy-k mint én, beleeshetünk ebbe a kategóriába? Milyen eszközök vannak arra, hogy kevésbé gyepáljuk agyon a környezetünket? Most akkor ássunk el magunkat?
Nem mondták, hogy minden férfi idetartozik, ellenben említik, hogy nők is lehetnek nárcisztikusok. Viszont nem véletlen, hogy férfinevet kapott ez a viselkedés, hiszen az arány 95% : 5% 😏
Még a nárcizmus fogalmát sem tudja elmondani, pedig vannak nagyon jól megfogható meghatározások is, pl Ross Rosenbergtől (az idézet nem biztos, hogy teljesen pontos mert fejből írom):"Nárcisztkus az az ember, aki a szűkebb vagy tágabb környezetére nézve enyhébb vagy súlyosabb formában ártalmas. Nincs egészséges nárcizmus, annak minden megnyilvánulása ártalmas! Viszont létezik önszeretet, amely soha semmilyen formában nem ártalmas.A nárcizmus egy spektrum, amely végén a nárcisztikus személyiség zavar áll". Van egyéb meghatározás is (ezt nem tudom már kitől olvastam): "minden nárcisztikus támad, manipulál és kontrollál" feltéve ha felismerik... A támadás agresszió ami lehet nyílt, passzív, vagy rejtett. A manipuláció azt a célt szolgálja, hogy a másik ne vegye ezt észre. A kontrol szintén lehet nyílt, és rejtett. Valamint jellemző rájuk az 5 nem is: Nem szeret, nincs empátiája, nincs lelkiismeret furdalása, nem tanul a saját hibájából, és nem tud bocsánatot kérni (csak ha az érdeke ezt kívánja). És ezekből rögtön látszik az is mi a különbség a simán egoista ember, és a nárcisztikus között.
Véleményem szerint nem figyeltél elég jól, vagy nem értetted meg. A szakértő Hölgy vér profi, nagyon jól látja a téma különböző árnyalatait, maximum nem kedveled amit elmondott.
Nagyon időszerű lenne már a "nárciszcicusokról" is beszélni, a férfiak oldaláról is nézve. (Csak hát ugye a férfiak, szégyellnek ebben a macsós világban megnyílni erről a témáról...is) Pedig a szituáció fordítva éppenúgy létezik.
Van tobb csatorna a youtube-on, ahol sok ferfi is ir kommentet , azzal kapcsolatban, hogy a parja narcisztikus volt, es mikepp viselkedett vele. Nincs ez lekorlatozva nemekre.
Igen, ez így van, ez a beszélgetés sem kizárólag férfiakról szól, hanem magáról a személyiség típusról. Azonban az tény, ahogy elhangzik az interjúban is, arányaiban több a férfi. De még egyszer, a beszélgetés nem tagolja nemekre.
Bizony, időszerű. Az interjúalany többször elmondta ugyanezt, hogy nőknél is természetesen megfigyelhető, de tény, hogy többségben mégis a férfiak vannak. Ezt mint klinikai szakpszichológus mondja, aki nem csak szóbeszédre, meg "sok ilyen esetet hallottam"-ra támaszkodik, hanem tudományos kutatásokra, külföldi és hazai statisztikai adatokra.
Nekem az ex férjem nárcisztikus szociopata akitől nagyon nagy harc volt megszabadulni sajnos a közös fiúk nagyon sérült ebben, hiszen ellenem használta válás alatt ami sajnos oda vezetett, hogy erős jeleket látok hogy a fiam is nárcisztikus lett. nagyon borzalmas érzés és nem tudom így mi vár rám a fiammal levő kapcsolatban a jövőre nézve. 😢😢😢
"Nem kell együttmaradni a nárcisztikussal, ha egyébként egész nap szenvedünk tőlük, még ha szerethető is. Éz nem ilyen fekete-fehér..." Ez a lényeg: tied a döntés, és a felelősség. Könnyű mutogatni, de akkor marad minden ahogy volt, és legközelebb is lehet szidni azt a szemétládát... Vagy épp egy másikat... Mert úgy szokott lenni: cseberből vederbe...
Érintettként néztem a videót. A riporternő elszenvedője volt egy nárcisztikus kapcsolatnak, ettől kezdve az egész beszélgetés egy egymást turbózó vádbeszédnek sikerült. Ennek ellenére hasznos a videó. Fontosnak tartom, hogy a nárcizmus nem egy egysíkú állapot. 0-100% -ig és minden féle színű lehet. Ami közel felháborít: a nárcisztikus ember nem tudatosan "gengszter". A ténykedései automatikusak, mintha egy vírusos szoftver futna az agyában amit gyerek korában írtak egy vele született alaplapra.
Egyetértek veled, de…a nárcisztikus nem érzi rosszul magát attól ahogy viselkedik. A közelében lévőket, vagy a párját olyan szintű érzelmi függésbe és lelki válságba taszíthatja, hogy adott személyiségtől függően az komoly veszélyt jelenthet akár az életére is. Ez a gond a nárcisztikus viselkedésével. Másokat vesz rá a legocsmányabb dolgokra azzal , hogy érzelmi függésbe hozza a másik embert. Ez alól pedig nem menti fel az, hogy nem tudja uralni azt amit csinál vagy nincs tudatában arról, hogy mit művel más emberekkel.
@@sandorkalmanbrandisz1869 Ez nem menti fel, ahogy ezt is írtam. A legveszélyesebb manipulátor lény ami létezik a világon. Bárkit képes akár az öngyilkosságba manipulálni. Ilyen emberrel aki kapcsolatot tart, az biztos megindul a lejtőn.
Ez azért nem áll meg mert hazudnak méghozzá 99%ban. Pontossan tudják hogy amit tesz az nem épp ideális egy kapcsolatban. Szinte megtervez minden körülményt ha készűl valamire ennél fogva sok tettük bizony tudatos ezért kompenzálják hazugsággal amibe a végén belekevrtednek.
Jajj! A legtöbb nem változtat! Ponthogy nincs bűntudata a többségnek! Sokkal több van , mint amennyit ma kimutatnak, épp azért mert nem mennek terápiába!!!
Tapasztalatból csak annyit tudok mondani: hallgassunk a zsigeri megérzéseinkre ! Az soha nem csap be ! Ha már az elejétől úgy érezzük, hogy valami nem OK a viselkedésében, az óriási "red flag" ! Figyeljük, hogy a szavak és a tettek összhangban vannak-e ?
Sajnos hiába mondja magát a hölgy szakembernek, aki egy igazán grandiózus nárcisztikus alkoholbeteg emberrel élt együtt mint én is több évet, az alátudja támasztani, hogy nagyon sok minden messze nem úgy van ahogy itt elhangzott! 🤨😏
Köszönöm Neked Anita! A kérdéseid jobbak voltak, mint az Évi válaszai.. katasztrófa, nekem mint nárcisztikus áldozatnak, amilyen válaszokat Ö adott.. ezzel a témával nem ismeri ki magát 1általán.. sok a dezinformáció és áldozat hibáztatás ill. nárci felmentés! HALLATLAN! De Téged jó hallgatni 😊 Ez a téma nagyon mélyre megy és fontos, lehet, hogy lesz alkalmad egyszer még meghívni valaki mást, akinek esetleg tapasztalatai is vannak e témakörben.
Ennek a beszélgetésnek egyelőre nem sok értelmét láttam 20 perc alatt. A Hölgy össze-vissza beszél a nárcisztikus személyekről, ami gyakorlatilag Teljesen összekavar, mint nézőt. Többször utánanéztem már a nárcisztikus személyiség jellemvonásainak, de az hogy egy szakember nem tudja elmondani számomra nagyon érdekes. Pedig több videóban hiteles anyagokból, már fejtegették ezeket a dolgokat. Mintha senki nem lenne nárcisztikus de mégis mindenki az. De Anita te hozod a formát, próbáltad kezelni ezt a szituációt az látszik. Nyilvánvalóan te is elvesztél benne... Állandóan megcáfolja a mondataidat sőt, még a kérdéseidet is.
Szia! Azt hiszem értem, miért támadt ez az érzésed, és kicsit szeretném védelmembe venni. A legnagyobb nyomást talán az helyezi az emberre a mai világban, amit úgy hívunk “píszí”…mindenkinek mindenkire tekintettel kell lenni, nagyon óvatosan nyilatkozni, semmit sem kritizálni, amitől az az érzet keletkezik egy külső fül hallatára, mintha nem mondana konkrétumokat. Egy ponton én is jelzem az interjúban, hogy ne óvatoskodjuk túl, ez a helyzet, erről beszélünk és kész, ami után érezhető a változás a dinamikában. Évi jó szakember, aki igyekezett úgy beszélni valamiről, ami egyénenként változó lehet és az ő agya úgy kattogot (ezt ki is mondja),hogy nem akar senkinek téves infót adni, mert nem ismeri a konkrétumot, nehogy annak rosszabb következményei legyenek. Tudom, hogy nehéz, mindig igyekszünk a legjobbat nyújtani. Terveztünk egy folytatást és a megoldásokról is, bízom benne, hogy jobban fog tetszeni. Esetleg hallgass bele kérlek a második felébe is, hátha érzed majd te is a különbséget! Köszönjük a visszajelzést!
@@anitakobol Hasonlóan látom én is, érdemes végignézni, a második részben kitérnek erre. Annyival egészíteném ki, nehéz dolga van a mai világban egy pszichológusnak, egy adott személy ismerete nélkül, azt várjuk, hogy pontosan meghatározható, általános leírást kapjunk minden pszichés problémáról, azonban minden ember máshogyan fejlődik, és más szinten lehet jelen személyiségében például a nárcizmus, ezért egy szélesebb spektrumot, kategorizálás helyett, én is jobbnak gondolok. Nagyon tetszett a beszélgetés, esetleg a tervezett folytatásban, második vendégként Bojti Andreát is meglehetne hívni, szimpatikus volt az előző interjúban, és gyerekkortól vizsgálni, hogyan válhat egy nárcisztikus gyermekből, egy családi mintát másoló felnőtt, és hogyan segíthetünk ezt elkerülni. Köszönöm ezt a videót is, kíváncsian várom a folytatást.
@@agus504 nekem a gyógyulást ettől a kèt embertől jött.Azt sem tudtam mibe csöppentem bele.Bár csak barátságról volt szó,de mègis a szerelembomba ott volt.Nem èrtettem,mi ez?
"A nárcizmus a skizofrénia kompenzálása, ami ötven-ötven százalékos, nemektöl független rendellenesség: ergo, ettől eltérő százalékot mondani sovinizmus."
Pártatlanul kellet volna felváltva férfi, nő nárcisztikus problémáról beszélni! Szinte 80%-ban a férfit ütöttétek szóban, pedig a nők ennél rejtettebben, alamuszinbb, idegörlőbben hozzák a lelki nárcisztikus bántalmazás jeleit!
Mi a helyzet, ha a nő a nárcisztikus egy kapcsolatban és ez már két gyermek megszületése után derül ki. A bántalmazás csak orális. Az ehagyásra a zsarolás a gyermekekkel történik. Az egyik gyermek anorexiás is lett a kapcsolatban. Beszélni nem lehet a nővel a válásról. Köszönöm szépen!
Azért Knopek Évike nem fogja átírni a nemzetközi szakirodalmat, ami sok ponton már megegyezésre jutott 😁😁😁. Ld. pl. a nárcizmus kezelhető - ez tényleg vicces. Vagyis hát a konkrét eset szintjén szomorú. De az is lehet, hogy csak pácienseket hajt fel?
kb 15 percet bírtam végig szenvedni, szó szerint. Ennek a "szakembernek" fogalma nincs a témáról, valamit lehet, hogy már hallott róla az iskolában de kb ennyi. Össze- vissza beszél, nem mond semmi konkrétumot, ha esetleg mond, akkor is olyat ami egyszerűen nem igaz. Ha valakit valóban érdekel a téma, akkor javaslom Sam Vaknint, Richard Granont, Ross Rosenberget, Dr George Simont.
Ez a téma a zanzálás és hablatyolás eldorádója. Röviden, az emberek zömének vannak. nárcisztikus hajlamai, életük különféle szakaszában, különféle élethelyzetekben.
nem igazán tudtam 10 percnél tovább hallgatni..ez a nő összevissza, csapongva beszél, vigyorogva, mosolyogva..a nárcisztikusokat szegény cuki sérült embereknek állítja be, akiket meg lehet gyógyítani..borzalom..még szerencse hogy vannak egyéb szakemberek a témában
Eléggé gyanús, hogy a hölgy maga is az.. olvastam egy nagyon hosszú cikket, amihez adta a nevét (elvileg ketten írták), kvázi egy "nárcisztikus mosdatás" az egész cikk...
Szerintem olyan sok feltűnően eltérő vonásaik ,főbb jellemzőik vannak nárcisztikusoknak amik különböznek a normál emberektől.Sok hasznos videó van ami nagy segítséggel lehet ezek felismerésére, jelenlegi tudomány azt mondja hogy nincs segítség ebben az esetben,hogy mentse az írháját akinek ez a tudomására jut mielőtt késő lenne!
Én 15 percet bírtam, de szenvedés volt ;) Külön- külön minden egyes mondatához hozzá lehetne szólni. Jobbik esetben féligazságokat mond, rosszabbik esetben meg teljesen valótlan dolgokat állít.
A áldozat a tettes? Igaz? Hát nem! A szeretet törvényeiről még nem olvashatott ez a hölgy semmit. Ez társadalmi kõrkép. Megoldásokat senki nem tud mondani, csak elemezgetnek. A pszichiátria nem tud felmutatni eredményeket a gyõgyìtásban. Talán az emberi lélekkel kellene foglalkozni, nem a tünetekkel.
Ezek a dolgok sajnos a női felénél is ugyanígy vannak ahol házasságok mennek tönkre főleg ott ahol már gyerekek is vannak én egyszerűen azt nem értem hogy valakiben hogy nincsen meg az hogy 6 7 évnyi házasság után már rögtön előveszed zsebéből egy másik embert csakhogy kárpótolja magat
- a szakirodalom azt véli, hogy kb 1% körüli a nárcisztikusok száma. Most olvastam, hogy több a nö, mint a férfi szám. A különféle agyament film producer felkapta ezt a témát, eszetlen filmeket forgatott, lásd, mosta hazai pszichológusok is "divatba hozták". Ara tökéletes, hogy mi "netes fotel diagnoszták" ráaggassuk a rokonokra, ismerőseinkre párunkra ezt a doboz. Erre is tökéletes, hogy semmi más nem fontosabb pillanatnyilag mint ez. Nem elég a feszültség, Hát adjunk még hozzá egy ballansztot 😇... Az emberi gyarlóság határtalan!
Ezt a hölgyek szeretik kijelenteni - "főleg a férfiakra jellemző". EZ HÜLYESÉG. Ez olyan, mint amikor a férfiak szeretőt tartanak. Mivel statisztikailag kb. egyenlő a két nem aránya, igy a szeretők és a nárcisztikusok aránya is! Továbbá, nagyon nem tetszik, hogy akárhány blogot, műsort látok, szinte kizárólag nők kérdeznek nőket. MIÉRT ?? Eddig még csak egy férfi szakpszichológust hallottam a témáról nyilatkozni. Hívjatok meg kérlek férfi bántalmazottokat is, akiknek a barna gumicsontot lenyomják a torkán (a no contactig).Pont annyi a női bántalmazó is, csak mások a felfogásbeli különbségek. Knappek Évi ott csusztat, hogy "rengeteg esetben simán nem működik a kapcsolat". Nem kedves Éva, ennyi a kicseszett női nárcisztikus is - én csak Micimackóknak szoktam nevezni őket (Amig a mézet kell keresni, addig gyere Malacka, ott vár a méz. Amikor megvan a méz, akkor csak az enyém-enyém-enyém... és mit láttál Malacka, nincs is méz - gázlángozás. Ennyire relativ az "empátia")
HG Tudort találtam az egyik legjobb forrásnak a nárcisztikusok megértésében. Ő maga bevallottan egy pszichopata, felsőkategóriás nárcisztikus, és szívesen mutatja be hogyan működnek az alacsonyabb rendű ösztönösen vagy féltudatosan működő nárcisztikusok (női és férfi példákkal alátámasztva). Sokkal többet segített nekem, mint bármelyik pszichológus.
Van igazság abban amit ír. Volt szerencsém megismerni egy nőt,akiről csak simán azt gondoltuk, hogy szemét. 30 év után derült ki számomra , hogy ő egy bántalmazó .A férj meg van nyomorítva , de soha egy szóval nem mondta,hogy mi folyik náluk . A két felnőtt gyerekük messziről kerülik a házát. Talán azért nem lehet annyit hallani a női bántalmazókról, mert a férfiak kevésbé vállalják fel. Talán szégyenlik vagy cikinek érzik. A férfiaktól elvárják ,hogy kémények legyenek és nem fér bele hogy egy nő bántalmazza. Van férfi is aki ezt a témát boncolgatja itt a youtube a Bennfenktes vagy Bánki György.
Mikor büntethető a nárcisztikus. Hol és mi a határ? Ha már a nárc 2 családot tönkretett és a harmadikra készűl..... miért kell elmenni a falig a katasztrófáig??? Két családtól is van birósági távoltartás gyermekbántalmazás céljából a narc ellen! HOL VAN A HATÁR, VESZÉLYBEN AZ UNOKÁM!
Nárcival együtt maradsz hosszutávon szenvedni fogsz, mindenki aki nárcival jön össze vagy magának is van pszihologiai problémája vagy maga is egy könnyen befolyásolható manipulálható személy.
De mit stigmatizálás vagy nem, basszus ne már... világszinten a legtöbb legnagyobb pszihiáter pszihoanalitikus elmondta kerek perec hogy mi van velük..
Szeretnék egy kis vélemenyt kerni!!:) 1 honapig voltam egy nő vel 33 eves.nagyon szigorú nevelést kapott anyátol 18 eves koraba anyukaja kidobta rengeteg ilyet mesélt elején.frankon sajnáltam.alig ert rá álltalában mikor neki volt jó sose tudott megölelni meg csókólni vagy kezem meg fogni .sex az neki 6x kell kijelentette.egyszer lecseszett hogy mert nem dugtam meg hogy ő egy nő mit képzelek. Egyik reggel be böfögte hogy ő most minden hetvégén megy balcsira baratnőivel anyukájához megy le esküvőre de én sehol se voltam!.aztan 1 hete meg mondtam neki hogy itt a cucca aztán mennyen a picsbe!. Ahogy elkűltem 40 nem fogadott hívás meg rengeteg messzenger 4 óran keresztűl hogy mert bantom mert nem beszeljük meg mert bantom ez vagy 100x elmondta.
Rengeteg videót megnéztem a narcizmusról, szakembernek mondott coachoktól kezdve a laikus emberekig. A legtönbször csak zavart keltettek bennem. Ez az első olyan videó , ami hiteles,érthető és a rettenetes önhibaztatasom is enyhitette.
Nagyon köszönöm mindkettőjüknek!
Köszönöm ezt a riportot nagyon sok "aha "érzésem volt!
Nayon jò kèrdèsek a kèrdező fèltől!!👏👍
Ez az első videó, ami nem fehér fekete. Nagyon tetszett és nagyon örülök neki. Bátorító, segítő, már vártam egy ilyen szakértői véleményre. Köszönöm a bátorságot is Knapek Évának.
Én nagyon sírtam ettől. Borzasztó érzés a felismerés és elkerülhetetlen a saját magunk hibáztatása első körben.❤hasznos volt, köszönöm!🙏🏻
Köszönöm szépen a videót. Teljesen kinyilt a szemem. 50 évig turtem.Nagyon buta voltam. 😢
Köszönet a témàért.Szeretném hozzá tenni ,mivel többször elhangzott a velemaradàs! Nem sajnos ,hiába próbáltam mindent nem rajtunk múlik meddig tart a kapcsolat! Egyedül csak rajta múlik. Hisz megcsal,eldob !! Ő mondta:: Ha megunok valakit veszekedést kreàlok!! Csak Ők akik döntenek.
😔
Ebben nem értek egyet! Engem nem csalt meg pedig becsületszavamra azon imádkoztam hogy hátha összejön valakivel és könnyebben megszabadulok tőke! De nem O kézzel lábbal ragaszkodott hozzám😢😢😢
Én azt gondolom, hogy nem így van. 🙂
Igazad van!Én 31év házasság után szerencsével szabadultam meg a volt férjemtől,alkalmazottunkkal kezdett viszonyt.Igy tudtam elválni,igaz nagy anyagi és lelki veszteséggel, kicsit jobba helyzet,de sajnos 2 felnőtt gyerekünk szenved a válásunk miatt.,és a lelki sebeket még mindig hordozzuk
Te csak gondolod hogy nem csalt meg. ..
Nagyon jó beszélgetés! Had osszak meg az én életemből egy tanulságos részletet. Tipikus nárcisztikus férfivel megismerkedtem meg, eleinte love bombing, a lábam nyomát csókolta... de fura volt benne, bármennyi szex volt köztünk, neki nem volt elég és folyton a szememre vetette. Mondok számokat, eleinte napi több alkalom volt, 3 vagy több is, aztán visszacsökkent napi 2 re. Hát borzasztóan szenvedett és vitatkozott, hogy már pedig neki minimum napi 3 az igénye. Itt megjegyzem ő magánvállalkozó volt, nem is vitte túlzásba a munkát, én viszont azért 9 órát ledolgoztam egy cégnél. De mikor tüdőgyulladással az ágyat nyomtam is szexelnem kellett vele. Itt már kezdett ez az egész nagyon kiábrándító lenni számomra, igy még kevesebb lett a szex, heti 3. Hát itt már nagyon ki volt borulva a "bili". Még stresszesebb lettem, és egy pár hónapig elhúzódó problémám lett , amitől nem tudtam szexelni. Ehhez a stresszhez nagyban hozzájárult, hogy már a nem volt elég a normál szex, mindenképp a pornót kellett volna utánoznom, egyszerűen nem akarta felfogni, hogy az nekem rossz, mint valami írásvédett idiótának, nem ment át az agyán. Mondtam is neki, hogy ilyen mentálissal a börtönben fog kikötni, ha ennyire értetlen. Szóval a kapcsolatunk 3. évfordulóján egy nagy beszélgetős szadista szakítást rendezett, én voltam a hibás, hogy nem akarom az análszexet és egyébként sokat utasítgatom és dolgozzak magamon és induljak el az önfejlődés útján😅. Teljesen összeomlottam, egyfelől persze ki akarna egy ilyen pasit már, másfelől meg hová lett az a kis cukiság aki az elején volt? Én csináltam valamit rosszul, hogy megháborodott vagy mi történik? Hát az sajnos, hogy egy nárcisztikus pszichopata.😐
Ezt a szexuális részt domborítottam ki, de nyilván a többi"tünetet" is produkálta, ami a videóban is elhangzik.
Nem minden nàrci szexmániás. Sok asszeszuális lesz. Főleg ha vm kis kritika éri, ami jobbító szàndékú. Meg a másik is ki meri fejezni érzelmi stb igényeit v fájdalmát.... 😢😢😢
Nekem nagyon tetszett ez a videó, rengeteg új dolgot adott az ismereteimhez.
Anita zseniális és jól felkészült kérdései(mint mindig) , valamint Knapek Éva szakértelme a témáról érdekessé tették ezt a beszélgetést.
Kedvencem az a rész volt, mikor ez a mondat elhangzott:"Senkit sem szídtak még sikeresre" és azért amennyire óvatos volt az elején, itt már markáns véleménye volt meg akkor is, ha egyébként eredményes( edzők, tanárok, szülők) okoznak érzelmi bántalmazást.
Sajnos sok esetben, ahogy mondja nem vonják felelősségre az elkövetőt.
Köszönjük ezt a sok munkát, amit beleteszel. Remélem ebben a műfajban tiéd lesz a jövő, mert a tehetséged az megvan hozzá és rengeteg értéket teremtenek ezek a videók.
Úristen, de kedves tőled, nagyon köszönöm!!! Örülök, hogy ennyire tetszik!!!!!
Nagyon jó és tanulságos beszélgetés volt. Nálunk a családi ünnepek mérgeződnek meg, hogy az igen komoly narcisztikus családtag viselkedésre kényszerít, hogy ne legyen probléma. A Nagyszülők szinte nem is akarnak szembesülni a családtag empátia hiánnyal, az megértés hiányával stb. Ez is megérne egy műsor részt! -Z
❤Anita ,,,,,,nagyon szuper volt ,,,,GRATULÁLOK,,,
Fantasztikus a riport alany is ,,,lgazijó nyugott geszélgetés volt ,,,,köszönöm ,,😘💐🎋🌷💞
Számomra a videó újakat hozott felismerésben és ebből kilépve tényleg még ma is szeretném megérteni a történéseket. Köszönöm a kifejtéseket Knapek Éva:)
Nagyon hasznos és tartalmas beszélgetés volt, köszönöm! Nekem személy szerint tetszett az objektív hozzáállás, a megértésre való törekvés.
Köszönjük szépen!
Anita a kérdéseid nagyon magas színvonalúak, rendkívüli az a boncolgató észjárásod, ahogy azonnal reflektálsz a meghívott általi elhangzottakra. Látszik, hogy milyen mélyen beleásod magad a témába, rengeteg munkával jár ez a felkészültség, ez már egészen a profizmus szintje, csak így tovább. Friderikusz mostani beszélgetéseihez hasonlók, de még kellemesebbnek érzem, sokkal informatívabbnak és kevésbé cinikusnak. Sokkal beletalálóbbak és adott témában szakmaiak a rögtönzött kérdéseid az elhangzottakra, mint pl. Kadarkainak, akinél sokkal jobban érezhető az eltervezettség, aztán melléfutás, mint az éles improvizáltság a gondolatmenetre. És az is fontos, hogy nem színészek és egyéb sikeres, de híres emberek szakmájáról és magánéletéről szól (általában), hanem fontos témákról igen jó és nem feltétlenül a médiából közismert szakemberekkel. Knapek Éva is üdítő pszichológus, végre egy nem berögzült, tankönyvi, hanem gondolkodó szakember, akinek a mondanivalója is érthető laikusként. Én más véleményét olvasva nem értek egyet, szerintem nem olyan óvatoskodó és semmitmondó a válasza félve a következményektől, mint más médiában szereplő pszichológusoknak. Ezt szerintem csak az a hallgató ismeri fel, aki nem konkrét címkéket, válaszokat keres az adott témában, hanem ő maga is elgondolkodik az emberi lélek komplexitásáról. Sajnos a médiában, elismert és ismert nevű pszichológusoknál nem ez mutatkozik meg mostanában, szívesen hallgatnám őt még, akár más témában is.
Nagyon szépen köszönöm a kommentedet, igazán feltöltött és jól esik, ilyenkor még inkább igazolódik bennem, hogy megéri a sok ráfordított idő a munkára, ami egyúttal a szenvedélyem is. De nagyon jó olvasni, hogy ennyire látsz a dolgok mögé is, tényleg hálás vagyok érte!!!
@@anitakobol Teljes mértékben egyet értek ezzel a véleménnyel ❤
A Vagyok Valaki név alatt futó hallgatóhoz szinte 100 %-ban tudok kapcsolódni.
Nagyon tetszett beszélgetés, pedig szerénytelenség nélkül azt mondhatom, hogy az elvégzett kurzusok, a sok videó más szakemberektől, no meg a 13 éves tapaszalatom után kevés újat tudnak mondani nekem a témában. Ezt most megcáfolták.
Köszönöm a beszélgetést, "élmény" volt.
Nagyon jók a kerdések,látszik hogy a kerdező is erintettje volt egy ilyen kapcsolatnak es sokat boncolgatta saját maga is ezeket a narcisztikus jellemzőket.
A beszélgetés rendkívüli felismeréseket adott egy nárcisztikus bántalmazó kapcsolat feldolgozása után még így, évekkel is. Sokkal többet kellene erről beszélnünk, tanulnunk.Koszonom! 🙏🏻
Mi is köszönjük a visszajelzést!
Pontosan!Sokan,sokszor azt se tudjuk hogyan kerültünk bele,mie ez?,miért van igy? ... a vége mindig csalodás és önvád.az oka: egy nárci.
Köszönöm szépen, ezt a riportot. ❤️
Imádom a videoidat! Főzés közben mindig szívesen hallgatom, mert elgondolkodtatnak.
Nagyon örülök, köszönöm! ☺️
Köszönöm, végighallgattam. TARTALMAS BESZÉLGETÉS VOLT! :)
Majdnem 7 évvel azután, hogy kiléptem a bántalmazó kapcsolatból(nagy nehezen) még mindig hallottam új dolgokat… sok mindenre rávilágított, pl arra is, hogy mégis hogyan keveredtem bele, pedig tisztában voltam az előéletével. Azóta is mindig azt mondtam, hogy az én hibám, megérdemeltem mert hagytam magam, tanulópénz stb… Most megértettem, hogy nem voltam hibás.
Azóta is látom miket művel az éppen aktuális nőkkel, hogyan megy végig ugyanaz újra és újra.
Megszabadulni is egy megcsalás àrán sikerült tőle, amikor is egy viperával a kezében űlt velem szemben, hogy ismerjek be mindent… úgy voltam vele, csak legyen nyoma és lesz indítékom ellene… Sajnos nálunk a testi bántalmazás is benne volt a saját kislánya szeme láttára…
Mindenesetre köszönöm ezt a beszélgetést! :)
NAGYON BOLDOG VAGYOK HOGY LETEZIK VALAKI AKI KEPES AZILYEN SZENVEDO SZEMELYEKNEK SEGITENI! A LEGSZORNYUBB AMIKOR EGY SZERETO ANYA ES A FIA KOZOTT VAN EGY NARCISZTIKUS KAPCSOLAT!! NEM ISMERI BE!! SZORNYEM GYOTOR! KITALAL OLYAN DOLGOKAT AMI NEM IGAZ ESLECKEZTET, GYOTOR VELE! MINDEN KAPCSOLATOT BEFEJEZHETSZ DE EEGY EGY ANYA NEM FEJEZHETI BE A KAPCSOLATOT AZ EGYETLEN FIAVAL!! NAGYON ODAFIGYELTEM A NEVELESEVEL ES A.SZERETET ADASSAL!!EGYEDULI OK AMIRE GONDOLOK ( AMIRE A PSIHOLOGUS NEM TER KI ) AZ APA ISZAKOSSAGA?? SOK CIRKUSZ A GYEREK ELOTT??
Szeretettel köszönom, hogy halgathattam e kitűnő videót. Tanulságos volt számomra, minden egyes szavad. Külön köszönet a jó tanácsokert. Több mindenben igazad van így van, így történt. Köszönet érte és hála, hogy halgathattam. Üdv. Márta ❤
Úh ez nagyon érdekes beszélgetés volt!!! Köszönöm Nektek ☺️
Fantasztikus beszélgetés,átéltem (túléltem)és minden szó igaz! Köszönöm ❤🤗🙏😇
Köszönöm a remek és tartalmas beszélgetést erről a témáról. Most jobban megismertem mindkét oldalt.
Az arányok javításából elmondom, hogy több narcisztikus nőt ismerek, mint férfit. Nálam ez az arány 3 nő, 1 férfi - eddig. Továbbá azt tapasztalom nincs tiszta ilyen vagy olyan személyiségzavar, azaz, ahol egy típus megszületett ott több, többféle is jelen lehet. De, ezzel lehet nem mondtam újdonságokat.
Sokan, sokfélék vagyunk egyszerre, helyzetfüggő melyik "énünk" tör előre... ez lehet a túlélés kulcsa. Legalább is ma ezt feltételezem.
Hát ez szép volt, köszönöm Anita 👌
🤗
A barátságos rész se általánosítható. Az én exem barátaival teljesen jól el volt, tök kó fejek voltak, családos emberek hiszen rajtuk keresztül élhette meg azt hogy ő is egy hasonló értékrendű jó ember. Eddig két kapcsolata volt amiben az exeket nem szidta köztük a miénket is bár ez a jövőben változhat. De voltak indokolatlan ex szidások is. Én úgy gondolom ahol ő lépett félre vagy amiben ő szakított ott nem meri a másikat hibáztatni. És még annyit hogy a női nárcik veszélyesebbek és nehezebb őket felismerni. Sok nárci tulajdonság a nőkre alapból is jobban jellemző pl a féltékenység vagy az alacsony önbecsülés és aki nincs észnél könnyedén a hálójába kerül ennek a beteg személyiségzavarnak.
kiváló komment, te nem érzed úgy hogy mindenkire rámondják ezt a szitok szót? merthogy hungariban az lett! Alapból MINDENKIBEN vannak ilyen vnások, aztán a nagy kattintás vadász riporterek meg utuber majmok rámentek erre, és persze minden hülye jön, hogy jaajjj hallgattam a műsort és a homlokomra csaptam!
Jézusom....
Ez egy nagyon “common subject” és mégis titkolva van és nem kezelik pedig megfelelő társalgással támogatással abszolút javítható. Köszönöm jó volt hallgatni :)
Akkor szeresse, ha szeretheto!!!
Csodásak vagytok!
Szuper volt!
Köszönöm a videót! Évitől szívesen hallgatnék a borderline személyiségzavarról is hasonló beszélgetést. Lehetséges? ❤
Én úgy vettem észre,hogy sehol nem említik azt a tényt,hogy ezek az emberek gyakran függők pl:alkoholisták,drogosok,gyógyszer,internetes játék,pornó,vagy prostitúció,kényszeres vásárlások.
Az értékítélő képességük nulla,értékes dolgokat elhajítják,a hülyeségeket felértékelik!Azért ezeket is megemlíthetnék,mert kevés helyen merül fel!
Tudom, hogy hosszú az interjú, de a beszélgetés végén éppen említ egy párat a szakértő….
Sajnos ezzel a kommentel teljesen egyetertek, es melysegesen szomoru valosag ....tapasztalom.
Bocsánat Anita,pedig végighallgattam,lehet,hogy a végét már nem fogtam fel,ez esetben én kérek elnézést!😊
Teljes mértékben egyetértek!
nagyon így van, nem egyet ismerek
😍gyögyörűek vagytok😍
Bocsánatot kérek, hogy belekotyogok, de 4 éve vagyok elszenvedője egy ilyen kapcsolatnak. Szerintem évekig soha nem húzódik el a "jó arc". Pár hónapig tudják fenntartani nagy nehezen a "boldog" időszakot és azt játszani, hogy szerető m figyelmes emberek.
Rejtett nárci más...
Ha érdekükben áll vagyis ha az áldozat valamilyen szempontból hasznos - akkor igen.
Nálunk 4 évig nyugi volt és boldogság,csaladalapitás! Gyerekek a büszkeségei voltak! Ahogy nőttek kezdtek ellenállni,önálló ötleteik ,észrevételeik lenni😮Még 12 évig birtuk,úgy, hogy egyre sűrűsödtek a dühkitörései! 80-as években ez még nem volt ilyen publikált ! Simán józan bolondnak tituláltuk! Ha levonult róla mintha semmi se történt volna...csak épp a sok gyalázkodás ott lebegett örökre! Kemény volt...
@@agotabesenyo1306nagyon sajnálom ő csak 1 évig jópofizott😢
Még benne vagyok... 18 éve.... most szerettem ki belőle szerelmileg, (-mert már annyira 'menstruál" hisztis, nem bírja magát türtőztetni), de aranyos, kedves fiúcska (soha se nő fel, ráadásul az egész rém-EGO-ja annyira frusztrál, hogy csak átmegyek egy napra egy másik szobába... majd kiüvöltözi magát, saját magát is talán, de letojom). Soha meg nem ütött! -ezt hozzá kell tegyem, de pér bútort szét vert amikor nem voltam ott, magának kell ártania olykor, Egy nagyon súlyos Borderline-szindrómás, aki kurva aranyos és okos egyébként...
Nulla esély, sosem megy el szakemberhez!
Menekülni tőle, azonnal, no contact!
Miért?
@@ramonaszedeli azért, mert a nárcisztikus sosem szembesíthető önmagával. Képtelen arra, hogy találkozzon a hibáival. Nárcisz története , akiről elnevezték ezt a személyiségzavart, fellelhető a neten. Meg fogja érteni azonnal.
Nagyon jó kérdések
Engem szétszedett teljesen , érzelmileg , egy roncs lettem szexuálisan és lelkileg is , pszihiatrian zárt osztályon kötöttem ki miatta . Most már tudom kit kell elkerülni . Egy gyerek szjntjére vitte le mind az önbizalmam mind az életkedven
Csak azt lehet levinni erre a szintre aki hagyja magát és, vagy ő is hasonló szinten van.. Azért valljuk be ahhoz hogy egy nárcisztikus emberrel valaki éveket éljen együtt kell, hogy legyen elakadás a másik félben is. Aki egy nárcisztikus emberrel él együtt valószínű, hogy kapcsolat függő . Elképzelhető ,hogy valódi önbizalom a kapcsolat előtt sem volt .
Kérdésem az lenne, hogy a Nárcisztikus miért csalja meg minden párját. Ismerek olyan Nárcisztikust aki a harmadik feleségével val aki valamikor a nagy szerelme volt és ezt is csalja. Párhuzamosan van kapcsolata a felesége mellett.
Nem minden nárcisztikus csalja meg a párját! És attól, hogy valaki megcsalta még nem feltétlen lesz nárcisztikus!
Úgy találtam,hogy az önbizalomhiány mentén teszi. 99%-ban mindig van másik nő. Lehet, hogy konkrét szex nincs is, de egy kolléganő havernő azért van, akivel naponta írogat...
A háromszögelés remek technika arra, hogy manipuláljon.
Ezek a képződmények nem szenvednek. Úgy érzik, hogy nekik mindent lehet és lelkiismeret furdalás nélkül tönkretesznek másokat. Mindegy neki, hogy nő, férfi, öreg vagy gyerek bárkin keresztülgyalogolnak. És nem szenvednek tőle, sőt ettől érzi jól magát.
Minden szavad sajnos igaz
Így igaz!
Sajnos így van. Az érzelmi fejletlenség egy öntudatlan állapot, nem tudni egyáltalán számonkérhető-e az, h valakinek az érzelmi és emberi része ki sem fejlődött. Nem érzékeli önmagát.
Narcikent latva nem így van..
Sokáig tudat alatt tettem mindent, nemrég jöttem rá mit miért hogyan tettem, és azta.. Soha nem undorodtam meg ennyire senkitől, mint magamtól.. Gyulolom magam amiert tonkre tettem ot, es tudom, hogy sohasem tehetem jova megis minden erommel azon vagyok, hogy behatassal legyek a tudatomra és megvonjam magam a "tapanyagtol"
@@caustkawaii4154 Akkor szerencsés vagy, hogy erre ráébredtél, a spektrum tetején lévők képtelenek rálátni önmagukra. Úgynevezett kollapszus (összeomlás sorozat kell ahhoz hogy észrevegye mit is tesz) de meg ilyenkor is őrült nehéz ezen változtatni meg szakember által is. Valamint ha sikerül is a javulás a partner kb. annyit érez ebből hogy nem 20 percet ordibál vele hanem 15 percet. Vagy a csendes verés nem egy hét hanem "csak" 6 nap.
Nem merült fel nagyon, dee mi van akkor,ha egy nárcisztikus magára ismer? Speciel most magamra gondolok, de nekem van hozzá egy erős ADHD-m és enyhe autizmusom, most akkor ha ilyesmire rájöttem - szoktam igényelni a figyelmet, eléggé dumagép vagyok magam is, és a környezetemnek néha a kíváncsiságommal az agyára megyek, de nem bírom ki, ilyen típus vagyok, szeretek még több és több tudásra szert tenni. Nerdy-k mint én, beleeshetünk ebbe a kategóriába? Milyen eszközök vannak arra, hogy kevésbé gyepáljuk agyon a környezetünket? Most akkor ássunk el magunkat?
Igazi jó kis nősoviniszta, férfigyülölő műsor! 👏👏👏👏👏
Nem mondták, hogy minden férfi idetartozik, ellenben említik, hogy nők is lehetnek nárcisztikusok. Viszont nem véletlen, hogy férfinevet kapott ez a viselkedés, hiszen az arány 95% : 5% 😏
Még a nárcizmus fogalmát sem tudja elmondani, pedig vannak nagyon jól megfogható meghatározások is, pl Ross Rosenbergtől (az idézet nem biztos, hogy teljesen pontos mert fejből írom):"Nárcisztkus az az ember, aki a szűkebb vagy tágabb környezetére nézve enyhébb vagy súlyosabb formában ártalmas. Nincs egészséges nárcizmus, annak minden megnyilvánulása ártalmas! Viszont létezik önszeretet, amely soha semmilyen formában nem ártalmas.A nárcizmus egy spektrum, amely végén a nárcisztikus személyiség zavar áll". Van egyéb meghatározás is (ezt nem tudom már kitől olvastam): "minden nárcisztikus támad, manipulál és kontrollál" feltéve ha felismerik... A támadás agresszió ami lehet nyílt, passzív, vagy rejtett. A manipuláció azt a célt szolgálja, hogy a másik ne vegye ezt észre. A kontrol szintén lehet nyílt, és rejtett. Valamint jellemző rájuk az 5 nem is: Nem szeret, nincs empátiája, nincs lelkiismeret furdalása, nem tanul a saját hibájából, és nem tud bocsánatot kérni (csak ha az érdeke ezt kívánja). És ezekből rögtön látszik az is mi a különbség a simán egoista ember, és a nárcisztikus között.
Véleményem szerint nem figyeltél elég jól, vagy nem értetted meg. A szakértő Hölgy vér profi, nagyon jól látja a téma különböző árnyalatait, maximum nem kedveled amit elmondott.
Na! Itt egy nárcisz aki jobban tudja, mint akinek ez a szakterülete. Óóóo és véletlenül pont nő! 🤭🤭🤭
Nagyon időszerű lenne már a "nárciszcicusokról" is beszélni, a férfiak oldaláról is nézve. (Csak hát ugye a férfiak, szégyellnek ebben a macsós világban megnyílni erről a témáról...is) Pedig a szituáció fordítva éppenúgy létezik.
Van tobb csatorna a youtube-on, ahol sok ferfi is ir kommentet , azzal kapcsolatban, hogy a parja narcisztikus volt, es mikepp viselkedett vele. Nincs ez lekorlatozva nemekre.
Igen, ez így van, ez a beszélgetés sem kizárólag férfiakról szól, hanem magáról a személyiség típusról. Azonban az tény, ahogy elhangzik az interjúban is, arányaiban több a férfi. De még egyszer, a beszélgetés nem tagolja nemekre.
Nonstop erről szólt minden az utóbbi hetekben! Johny Depp vs Amber Heard
Bizony, időszerű. Az interjúalany többször elmondta ugyanezt, hogy nőknél is természetesen megfigyelhető, de tény, hogy többségben mégis a férfiak vannak. Ezt mint klinikai szakpszichológus mondja, aki nem csak szóbeszédre, meg "sok ilyen esetet hallottam"-ra támaszkodik, hanem tudományos kutatásokra, külföldi és hazai statisztikai adatokra.
@@Superib974 Melyik? Esetleg mindkettö?
Köszönöm
Nekem az ex férjem nárcisztikus szociopata akitől nagyon nagy harc volt megszabadulni sajnos a közös fiúk nagyon sérült ebben, hiszen ellenem használta válás alatt ami sajnos oda vezetett, hogy erős jeleket látok hogy a fiam is nárcisztikus lett. nagyon borzalmas érzés és nem tudom így mi vár rám a fiammal levő kapcsolatban a jövőre nézve. 😢😢😢
Kedves Èva.Mi van akkor,ha bocsànatot se kèr?
"Nem kell együttmaradni a nárcisztikussal, ha egyébként egész nap szenvedünk tőlük, még ha szerethető is. Éz nem ilyen fekete-fehér..." Ez a lényeg: tied a döntés, és a felelősség. Könnyű mutogatni, de akkor marad minden ahogy volt, és legközelebb is lehet szidni azt a szemétládát... Vagy épp egy másikat... Mert úgy szokott lenni: cseberből vederbe...
szerintem szenvednek ők is csak nem attól amitől az áldozat és tudnak róla hogy manipulalnak és mindig nyerni, irányítani akarnak.
Érintettként néztem a videót. A riporternő elszenvedője volt egy nárcisztikus kapcsolatnak, ettől kezdve az egész beszélgetés egy egymást turbózó vádbeszédnek sikerült. Ennek ellenére hasznos a videó. Fontosnak tartom, hogy a nárcizmus nem egy egysíkú állapot. 0-100% -ig és minden féle színű lehet. Ami közel felháborít: a nárcisztikus ember nem tudatosan "gengszter". A ténykedései automatikusak, mintha egy vírusos szoftver futna az agyában amit gyerek korában írtak egy vele született alaplapra.
Egyetértek veled, de…a nárcisztikus nem érzi rosszul magát attól ahogy viselkedik. A közelében lévőket, vagy a párját olyan szintű érzelmi függésbe és lelki válságba taszíthatja, hogy adott személyiségtől függően az komoly veszélyt jelenthet akár az életére is. Ez a gond a nárcisztikus viselkedésével. Másokat vesz rá a legocsmányabb dolgokra azzal , hogy érzelmi függésbe hozza a másik embert. Ez alól pedig nem menti fel az, hogy nem tudja uralni azt amit csinál vagy nincs tudatában arról, hogy mit művel más emberekkel.
@@Elameey "nincs tudatában" - írod.
@@sandorkalmanbrandisz1869 Ez nem menti fel, ahogy ezt is írtam. A legveszélyesebb manipulátor lény ami létezik a világon. Bárkit képes akár az öngyilkosságba manipulálni. Ilyen emberrel aki kapcsolatot tart, az biztos megindul a lejtőn.
Ez azért nem áll meg mert hazudnak méghozzá 99%ban. Pontossan tudják hogy amit tesz az nem épp ideális egy kapcsolatban. Szinte megtervez minden körülményt ha készűl valamire ennél fogva sok tettük bizony tudatos ezért kompenzálják hazugsággal amibe a végén belekevrtednek.
Sajnos engem is körül vesznek ilyen emberek 😔
Elnezest, de mindegyik narcisztikus bantalmaz.
Egyik narcisztikusnak sincs belatasi kepessege.
Jajj! A legtöbb nem változtat! Ponthogy nincs bűntudata a többségnek! Sokkal több van , mint amennyit ma kimutatnak, épp azért mert nem mennek terápiába!!!
Tapasztalatból csak annyit tudok mondani: hallgassunk a zsigeri megérzéseinkre ! Az soha nem csap be ! Ha már az elejétől úgy érezzük, hogy valami nem OK a viselkedésében, az óriási "red flag" ! Figyeljük, hogy a szavak és a tettek összhangban vannak-e ?
Sajnos hiába mondja magát a hölgy szakembernek, aki egy igazán grandiózus nárcisztikus alkoholbeteg emberrel élt együtt mint én is több évet, az alátudja támasztani, hogy nagyon sok minden messze nem úgy van ahogy itt elhangzott! 🤨😏
Peldaul?
A pszihologusnö tankönyvböl tanulta és nem tapasztalatból beszél….. ezerböl egy elismeri….de általában mindig a másik a hibás
Köszönöm Neked Anita! A kérdéseid jobbak voltak, mint az Évi válaszai.. katasztrófa, nekem mint nárcisztikus áldozatnak, amilyen válaszokat Ö adott.. ezzel a témával nem ismeri ki magát 1általán.. sok a dezinformáció és áldozat hibáztatás ill. nárci felmentés! HALLATLAN!
De Téged jó hallgatni 😊
Ez a téma nagyon mélyre megy és fontos, lehet, hogy lesz alkalmad egyszer még meghívni valaki mást, akinek esetleg tapasztalatai is vannak e témakörben.
Ennek a beszélgetésnek egyelőre nem sok értelmét láttam 20 perc alatt.
A Hölgy össze-vissza beszél a nárcisztikus személyekről, ami gyakorlatilag Teljesen összekavar, mint nézőt.
Többször utánanéztem már a nárcisztikus személyiség jellemvonásainak, de az hogy egy szakember nem tudja elmondani számomra nagyon érdekes.
Pedig több videóban hiteles anyagokból, már fejtegették ezeket a dolgokat.
Mintha senki nem lenne nárcisztikus de mégis mindenki az.
De Anita te hozod a formát, próbáltad kezelni ezt a szituációt az látszik. Nyilvánvalóan te is elvesztél benne... Állandóan megcáfolja a mondataidat sőt, még a kérdéseidet is.
Szia! Azt hiszem értem, miért támadt ez az érzésed, és kicsit szeretném védelmembe venni. A legnagyobb nyomást talán az helyezi az emberre a mai világban, amit úgy hívunk “píszí”…mindenkinek mindenkire tekintettel kell lenni, nagyon óvatosan nyilatkozni, semmit sem kritizálni, amitől az az érzet keletkezik egy külső fül hallatára, mintha nem mondana konkrétumokat. Egy ponton én is jelzem az interjúban, hogy ne óvatoskodjuk túl, ez a helyzet, erről beszélünk és kész, ami után érezhető a változás a dinamikában. Évi jó szakember, aki igyekezett úgy beszélni valamiről, ami egyénenként változó lehet és az ő agya úgy kattogot (ezt ki is mondja),hogy nem akar senkinek téves infót adni, mert nem ismeri a konkrétumot, nehogy annak rosszabb következményei legyenek. Tudom, hogy nehéz, mindig igyekszünk a legjobbat nyújtani. Terveztünk egy folytatást és a megoldásokról is, bízom benne, hogy jobban fog tetszeni. Esetleg hallgass bele kérlek a második felébe is, hátha érzed majd te is a különbséget! Köszönjük a visszajelzést!
@@anitakobol Hasonlóan látom én is, érdemes végignézni, a második részben kitérnek erre. Annyival egészíteném ki, nehéz dolga van a mai világban egy pszichológusnak, egy adott személy ismerete nélkül, azt várjuk, hogy pontosan meghatározható, általános leírást kapjunk minden pszichés problémáról, azonban minden ember máshogyan fejlődik, és más szinten lehet jelen személyiségében például a nárcizmus, ezért egy szélesebb spektrumot, kategorizálás helyett, én is jobbnak gondolok.
Nagyon tetszett a beszélgetés, esetleg a tervezett folytatásban, második vendégként Bojti Andreát is meglehetne hívni, szimpatikus volt az előző interjúban, és gyerekkortól vizsgálni, hogyan válhat egy nárcisztikus gyermekből, egy családi mintát másoló felnőtt, és hogyan segíthetünk ezt elkerülni. Köszönöm ezt a videót is, kíváncsian várom a folytatást.
Nekem Barbara(nárciszkoch)ès Eszter(nárcisztikus mozaikok) youtube csatornáin sokkal tisztábbak a videók a tèmával kapcsolatban.
@@simonyineaniko8037 . Vinter Éva is nagyon jó.
@@agus504 nekem a gyógyulást ettől a kèt embertől jött.Azt sem tudtam mibe csöppentem bele.Bár csak barátságról volt szó,de mègis a szerelembomba ott volt.Nem èrtettem,mi ez?
"A nárcizmus a skizofrénia kompenzálása, ami ötven-ötven százalékos, nemektöl független rendellenesség: ergo, ettől eltérő százalékot mondani sovinizmus."
Lehetőségek széles tárháza nem valóságos egy nárcisztikusnak. Állandó félelmek viszont jellemzőek.
Pártatlanul kellet volna felváltva férfi, nő nárcisztikus problémáról beszélni! Szinte 80%-ban a férfit ütöttétek szóban, pedig a nők ennél rejtettebben, alamuszinbb, idegörlőbben hozzák a lelki nárcisztikus bántalmazás jeleit!
Javaslom HG Tudor munkásságát, mert ebben az interjúban sok a dezinformáció.
Nekem is HG Tudor segített igazán megérteni a problémát. Itt sok a félre és mellébeszélés.
Igen, teljesen egyetértek, mind két gondolattal kapcsolatban. Nem tudom ki ez a pszichológus, de hogy fogalma nincs a témáról az biztos.
@@edesanna8989 Utána nézek a hivatkozott forrásnak. Sam Vacnin experet szakértő minden vonatkozásban.
Mi a helyzet, ha a nő a nárcisztikus egy kapcsolatban és ez már két gyermek megszületése után derül ki. A bántalmazás csak orális. Az ehagyásra a zsarolás a gyermekekkel történik.
Az egyik gyermek anorexiás is lett a kapcsolatban. Beszélni nem lehet a nővel a válásról. Köszönöm szépen!
Verbálisra gondolt. Ők megvezetnek mindenkit.
Óh jaj! Persze verbális!🤣
Amikor a riportalanynak fogalma sincs arról, amiről beszél...
Azért Knopek Évike nem fogja átírni a nemzetközi szakirodalmat, ami sok ponton már megegyezésre jutott 😁😁😁. Ld. pl. a nárcizmus kezelhető - ez tényleg vicces. Vagyis hát a konkrét eset szintjén szomorú. De az is lehet, hogy csak pácienseket hajt fel?
kb 15 percet bírtam végig szenvedni, szó szerint. Ennek a "szakembernek" fogalma nincs a témáról, valamit lehet, hogy már hallott róla az iskolában de kb ennyi. Össze- vissza beszél, nem mond semmi konkrétumot, ha esetleg mond, akkor is olyat ami egyszerűen nem igaz. Ha valakit valóban érdekel a téma, akkor javaslom Sam Vaknint, Richard Granont, Ross Rosenberget, Dr George Simont.
Ez a téma a zanzálás és hablatyolás eldorádója. Röviden, az emberek zömének vannak. nárcisztikus hajlamai, életük különféle szakaszában, különféle élethelyzetekben.
Pontosan. 😂 Semmi sem derült ki. Csak hogy vannak rossz párkapcsolatok.
nem igazán tudtam 10 percnél tovább hallgatni..ez a nő összevissza, csapongva beszél, vigyorogva, mosolyogva..a nárcisztikusokat szegény cuki sérült embereknek állítja be, akiket meg lehet gyógyítani..borzalom..még szerencse hogy vannak egyéb szakemberek a témában
Eléggé gyanús, hogy a hölgy maga is az.. olvastam egy nagyon hosszú cikket, amihez adta a nevét (elvileg ketten írták), kvázi egy "nárcisztikus mosdatás" az egész cikk...
Szerintem olyan sok feltűnően eltérő vonásaik ,főbb jellemzőik vannak nárcisztikusoknak amik különböznek a normál emberektől.Sok hasznos videó van ami nagy segítséggel lehet ezek felismerésére, jelenlegi tudomány azt mondja hogy nincs segítség ebben az esetben,hogy mentse az írháját akinek ez a tudomására jut mielőtt késő lenne!
Én 15 percet bírtam, de szenvedés volt ;) Külön- külön minden egyes mondatához hozzá lehetne szólni. Jobbik esetben féligazságokat mond, rosszabbik esetben meg teljesen valótlan dolgokat állít.
A áldozat a tettes? Igaz? Hát nem! A szeretet törvényeiről még nem olvashatott ez a hölgy semmit. Ez társadalmi kõrkép. Megoldásokat senki nem tud mondani, csak elemezgetnek. A pszichiátria nem tud felmutatni eredményeket a gyõgyìtásban. Talán az emberi lélekkel kellene foglalkozni, nem a tünetekkel.
Ezek a dolgok sajnos a női felénél is ugyanígy vannak ahol házasságok mennek tönkre főleg ott ahol már gyerekek is vannak én egyszerűen azt nem értem hogy valakiben hogy nincsen meg az hogy 6 7 évnyi házasság után már rögtön előveszed zsebéből egy másik embert csakhogy kárpótolja magat
fóbiás arra a belső gyerekre aki volt... ez viszont nagyon jó meglátás. de a jelenegi kezelése megközeéításe nem tetszett.
Valamiért az emberben tényleg felmegy a pumpa amikor ezt a nőt hallgatja. 😡
- a szakirodalom azt véli, hogy kb 1% körüli a nárcisztikusok száma. Most olvastam, hogy több a nö, mint a férfi szám. A különféle agyament film producer felkapta ezt a témát, eszetlen filmeket forgatott, lásd, mosta hazai pszichológusok is "divatba hozták". Ara tökéletes, hogy mi "netes fotel diagnoszták" ráaggassuk a rokonokra, ismerőseinkre párunkra ezt a doboz. Erre is tökéletes, hogy semmi más nem fontosabb pillanatnyilag mint ez.
Nem elég a feszültség, Hát adjunk még hozzá egy ballansztot 😇... Az emberi gyarlóság határtalan!
Mind 2 holgy fantasztikus informaciokkal segitett valamennyiunknek
Nem feltètlen Ők
Leg jobb mondat
Nem olyan veszélyesek?, Életveszélyes!!!!!
Össze vissza beszélnek. 😡👎
Ezt a hölgyek szeretik kijelenteni - "főleg a férfiakra jellemző". EZ HÜLYESÉG. Ez olyan, mint amikor a férfiak szeretőt tartanak. Mivel statisztikailag kb. egyenlő a két nem aránya, igy a szeretők és a nárcisztikusok aránya is! Továbbá, nagyon nem tetszik, hogy akárhány blogot, műsort látok, szinte kizárólag nők kérdeznek nőket. MIÉRT ?? Eddig még csak egy férfi szakpszichológust hallottam a témáról nyilatkozni. Hívjatok meg kérlek férfi bántalmazottokat is, akiknek a barna gumicsontot lenyomják a torkán (a no contactig).Pont annyi a női bántalmazó is, csak mások a felfogásbeli különbségek. Knappek Évi ott csusztat, hogy "rengeteg esetben simán nem működik a kapcsolat". Nem kedves Éva, ennyi a kicseszett női nárcisztikus is - én csak Micimackóknak szoktam nevezni őket (Amig a mézet kell keresni, addig gyere Malacka, ott vár a méz. Amikor megvan a méz, akkor csak az enyém-enyém-enyém... és mit láttál Malacka, nincs is méz - gázlángozás. Ennyire relativ az "empátia")
HG Tudort találtam az egyik legjobb forrásnak a nárcisztikusok megértésében. Ő maga bevallottan egy pszichopata, felsőkategóriás nárcisztikus, és szívesen mutatja be hogyan működnek az alacsonyabb rendű ösztönösen vagy féltudatosan működő nárcisztikusok (női és férfi példákkal alátámasztva). Sokkal többet segített nekem, mint bármelyik pszichológus.
Van igazság abban amit ír. Volt szerencsém megismerni egy nőt,akiről csak simán azt gondoltuk, hogy szemét. 30 év után derült ki számomra , hogy ő egy bántalmazó .A férj meg van nyomorítva , de soha egy szóval nem mondta,hogy mi folyik náluk . A két felnőtt gyerekük messziről kerülik a házát. Talán azért nem lehet annyit hallani a női bántalmazókról, mert a férfiak kevésbé vállalják fel. Talán szégyenlik vagy cikinek érzik. A férfiaktól elvárják ,hogy kémények legyenek és nem fér bele hogy egy nő bántalmazza.
Van férfi is aki ezt a témát boncolgatja itt a youtube a Bennfenktes vagy Bánki György.
A műsorvezetőnő, Anita sokkal felkészültebb a témában, mint maga a "szakértő", Éva. Megy a maszatolása és a mosdatás. Sajnálom...
Mikor büntethető a nárcisztikus. Hol és mi a határ?
Ha már a nárc 2 családot tönkretett és a harmadikra készűl..... miért kell elmenni a falig a katasztrófáig??? Két családtól is van birósági távoltartás gyermekbántalmazás céljából a narc ellen! HOL VAN A HATÁR, VESZÉLYBEN AZ UNOKÁM!
Ha nő ilyen életveszélyes
Nárcival együtt maradsz hosszutávon szenvedni fogsz, mindenki aki nárcival jön össze vagy magának is van pszihologiai problémája vagy maga is egy könnyen befolyásolható manipulálható személy.
De mit stigmatizálás vagy nem, basszus ne már... világszinten a legtöbb legnagyobb pszihiáter pszihoanalitikus elmondta kerek perec hogy mi van velük..
Ja. Egy rossz szappan opera. Szinesebb mint az elet. Erre vagyunk.
Szeretnék egy kis vélemenyt kerni!!:) 1 honapig voltam egy nő vel 33 eves.nagyon szigorú nevelést kapott anyátol 18 eves koraba anyukaja kidobta rengeteg ilyet mesélt elején.frankon sajnáltam.alig ert rá álltalában mikor neki volt jó sose tudott megölelni meg csókólni vagy kezem meg fogni .sex az neki 6x kell kijelentette.egyszer lecseszett hogy mert nem dugtam meg hogy ő egy nő mit képzelek. Egyik reggel be böfögte hogy ő most minden hetvégén megy balcsira baratnőivel anyukájához megy le esküvőre de én sehol se voltam!.aztan 1 hete meg mondtam neki hogy itt a cucca aztán mennyen a picsbe!. Ahogy elkűltem 40 nem fogadott hívás meg rengeteg messzenger 4 óran keresztűl hogy mert bantom mert nem beszeljük meg mert bantom ez vagy 100x elmondta.
Inkább magyar órára látogatnál.