Kettő dolog . A kutyus aranyos volt de azt a tündéri utaskísérőt is mutathattad volna . A másik kérdés az első tisztet aki lelépett tőletek és elment bulizni nem rúgták pi. án ?
Kapitány Úr! Csak most sikerült megnéznem ezt a videót de korábban láttam a Haneda repülő katasztrófáról szóló részt. Ott említetted, hogy milyen sok szerepe van a légi-utaskísérőnek a repülőgép biztonságos üzemeltetésében és kifejezetten tetszett az mikor azt mondtad, hogy a légi-utaskísérő nem azért van ott, hogy kaját szolgáljon fel. Ezen gondolat mentén, szerintem nem is hozhattál volna jobb döntést. A légi-utaskísérőnek pedig nem lett volna szabad betegen elmennie dolgozni mert bármikor történhet baj, az ördög sosem alszik. Nagyon várom a beígért San Francisco árnyoldal részt. Jó repülést ✈🍀
Hello! Most jövök megint San Franciscoból. Beleléptem egy jó nagy puha (remélhetőleg kutya) szarba így tuti hogy hatalmas szerencsém lesz🤣 Az a rész amit említettél még várat magára. Most a tengeralattjárós részen dolgozok….
Ez megint szuper volt! A hangja és a pár képkocka alapján nekem egy drótszőrű németvizsla jutott eszembe egyből. Megkockáztatom, hogy szuka. Gyönyörű kutyus 😊
Ami minden videódra igaz: színvonalas, vicces, érdekes, tanulságos, lenyűgöző, tudományos, fantasztikus... Nagy tisztelet neked Kapitány Úr, jó egészséget, sok csodás repülést kívánok!
Tisztelt Kapitány, Kedves Többiek! Ahogy szépen írta valaki: szegényeknek gyötrelem volt ez az út (okkal aggódhattak, hiszen El Salvador a Világ egyik legveszélyesebb országa), de nekünk "nézőknek" egy nagyon érdekes, igazi kalandos utazás volt. Köszönjük szépen! Kapitány Úr lesz a modernkori Indiana Jones.🤠 Ha ez így megy tovább; Ő lesz az új híres kalandor, bár az Indiana Jones név helyett a Kentucky Peter-t még kicsit szokni kell!😆
Köszönöm szépen a videót Kapitány Úr! Eszembe jutott az első repülésem, ami egy Budapest - Amszterdam - Lima út volt. Akkor ragadott el végképp magával a repülés világa. Mondjuk Peru azért összességében talán biztonságosabb ország, mindenesetre a családom úgy búcsúzott el tőlem, mintha többé már nem térnék vissza élve. 🤣
érdekes, jó videó lett! köszönjük! jó hogy ilyen barátaid vannak mint Mac! az ő garázsát is irigylem! a kutya nagyon aranyos volt ahogy beugrott!😂 köszi mégegyszer!!
Egyszerre néztem meg a két videót, ezt és a Haneda repülőtéri balesetet. Hallgasson mindig az ember a megérzéseire, szerintem helyesen döntöttél hogy nem indultál vissza, nem volt baj de bármikor lehet és akkor minden nagyon gyorsan történik. Mint amikor volt az a tenerifei baleset a két repülővel, ott a Holland pilótát hozták ki vétkesnek mert sietett haza. Nagyon aranyos volt a kutyus ahogy beugrott melléd 😊. Vidám, szép napot.
Nagyon jó, hogy betekintést nyerhetünk általad olyan helyekre, és olyan élethelyzetekbe, amiket nem láttunk volna és nem tapasztalhattunk volna :-) Köszönet érte és jöhet még video :-)
Érdekes volt, még így elmondva is, köszönjük. 👍 Ha meg még lenne egy kis operatőröd is (egy picike, ügyes bushman vagy pigmeus), aki úgy tudna ott lenni, mintha nem lenne, de a kamerával meg tudná örökíteni az érdekességeket, amiket te nem, az nagyon király lenne! 😉 Láthattuk volna a kis szőke angyalkát, a másikat aki kidőlt, a fegyveres figurákat stb. De ne feledkezzünk el a videó első perceiben látottakról sem, mert az nagyon...! 👑
Nagyon érdekes történet volt ez, gondolom könyvet lehetne már írni annyi történeted van. Az életem egy szakaszában vasutas voltam, kalauz. Hasonló élményeim nekem is voltak minden vonatnak van egy felelős vezetője ás beosztott jegyvizsgálója stb. Feleltem a a vonatért, utasokért. Volt döntési jogköröm a vonat biztonságos közlekedtetésért feleletem stb. Baleset esetén késések útvonal módosítások, személyzet és mozdonycserék stb. Ragadtam már én is külföldön nemzetközi vonattal sárlavina eltorlaszolta félúton a pályát , kigyúlladt a vonat stb. Lehetne mesélni de nem írok litániát :D Egyszóval át tudom érezni ezeket valamennyire. A közlekedésben dolgozni mindig változatos és mindig történik valami. Ha valaki unja magát egy irodába javaslok egy közlekedési társoságot munkahelynek. És tessék milyen az élet most egy íróasztal mögött ülök :) Jó pihenést a kaland után.
Jól döntöttél, én is ezt tettem volna, azt nem lehet felvállalni, hogy a kisasszonnyal hazafelé történt volna valami súlyosabb. Tényleg nem is maga a repülés a stressz, ahogy mondtad.... megint tanultunk valamit! Fél évente tesztelnek a szimulátorban? jól hallottam? ...nem semmi...
Kapitány! Veled mindig történik valami érdekes dolog. Szerintem jó döntést hoztál a légi utaskísérőddel kapcsolatban. Most is érdekes helyre vittél el minket.
A bevezető képek gyönyörűek ! Szinte már Rejtő Jenős kaland ! :-) Veled megtörtént a régi vicc : Siessen fiatalember, mert elmegy a vonat. Nem hiszem, mert én vagyok a mozdonyvezető. Nagyon becsülöm, hogy milyen megfontoltan viselkedsz a munkádban !
Korábbi videóidban írtad, "veled egy csomó minden megtörténik" ... Nos ez egy konkrét példa volt, bár eddig sem kételkedtük ebben a a látott videóid alapján 😊 Nagyon jó összefoglaló volt, sem kevés sem sok! Hiteles. Köszi!
Boldog EGÉSZSÉGES! Újévet! Egy kicsit "nosztalgiám" lett Közép Amerikából.....Egy (fél )napot voltunk (a már említett Rpalotai gyerekkori jóbarátom jóvoltából) Belízben. Ők az egyetlenek K Amerikában ahol nem spanyol az államnyelv hanem angol. Nagy szegénység ,gyönyörű tájak,kedves emberek....2010.
Köszönöm, egy újabb érdekes videó. B.U.É.K. Ez egy kalandos út volt. Remélem ilyen helyzetben nem csak a repülési időt fizetik. Ezt a platón állást látná felénk a rendőr.😅
Arra úgy néz ki más a biztonság fogalma. El hiszem amit mondasz, de furcsa, hogy mindenért perelünk és kártérítest fizetünk országában, ilyen esetet csak úgy elszenvedi valaki. Bár igaz úgy is meg lehet közelíteni, hogy legalább volt egy jó kis kalandban része az embernek.😅
Minap találtam rá a csatornádra, nagyon tetszik amit csinálsz. Bátorítalak hogy folytasd, mert sokunknak hiánypótló ez a téma, látni ahogy pilótaként élsz✈️👍🏻 Régen vitorláztam, ezért számomra különösen izgalmas ilyen szemmel megélni a kalandjaidat😊 Üdvözletem és köszönetem Miskolcról, Karesz
Köszi Karesz! Örülök hogy megtaláltál! Épp indulok San Franciscobol Atlantába de rakoncátlabkodik a gép… na mind1 majd csak megjavul. Mondtam az elsőtisztnek hogy menyjen ki azt rugdossa meg a kerekeket😅
Szia! Ezt a Videót stílszerűen FL330-on, egy 321neo fedélzetén néztem végig. :) Három hétig el voltam vágva a netes világtól (szaudi sivatag), ezért kiéhezve kezdtem hozzá az újjabb kalandjaidhoz. Sokat utazom én is, de csodálkozva nézem, hogy van erre energiád, felvenni, kommenteni, szerkeszteni. Persze ez nekünk nagyon jó, így tényleg bele tudunk látni a kapitányi lét rejtett bugyraiba, mert ezekről nem nagyon mesélnek ám más kapitnyok. Mindenesetre nagyon köszönjük, érdekes, tanuságos minden perce.
Na ez vicces! Köszönöm a szép szavaidat! Tényleg sok munka megy ebbe bele! Most is van vagy 4 megvágatlan videóm de munka mellett készülök a vizsgámra, minden 6 hónapban meg kell küzdenem azért hogy megtarthassam az állásom… Jó “Sand Box”-ozást! Ilyenkor egész kellemes az idő arra fele!
Valószínű erre szilveszterre sokáig fogsz emlékezni!😅 Zenész szakmámból eredően én is sokat utazom, olyan még nem volt hogy a steweradess rosszul lett, de olyan már igen, hogy mialatt tankoltunk valahol az An 24-essel, az egyik pilótát megcsipte egy darázs😫bement az overálja alá😅 Köszönjük a videót, nagyon jó volt!
BUEK főnök.Nagyon fasza volt a történet.Én.lehet nem mertem volna meglépni amit te, féltem volna hogy a cég leb...sz hogy felfordítottam a tervet😁😁😁 De ugye én nem vagyok tisztában a szabályokkal csak magamból indultam ki.🤣 Kommenteket olvasva nem értem miért akar itt valaki okosítani téged (1 ember) , nekem nem szimpatikusak az ilyen okostojások. Várom a viseókat, a Hufnágel nap szuper ötlet!
Szia Kapitány! Először is BUÉK! Nagyon élveztem a történetet. Az is új és érdekes info, hogy ajtócsukás után indul a munkaidő, nyitáskor meg véget ér. Értem már, miért nem repültök nyitott ajtóval. :)
B.Ú.É.K. Kapitány Úr! 🥳 Istenem, ez már megint egy eredeti történet! Nagyon helyesen jártál el! Beteget, sebesültet nem hagyunk hátra. Ez még kocsma szinten is örök érvény! Nekem is csak a 29.előszilveszter maradt. 31-én vacakul voltam, így hát itthon telt a Szilveszter. Nagy ügy... A magyar ember akkor ünnepel, amikor ráér, vagy odaér. A család, ha van még, a társaság, a barátok a fő lényeg! Őket kell összetrombitálni, +/- néhány nap, mit számít!? A többi csak körítés!
Köszi Kapitány Úr, ismét szuper volt a videó. Kalandos évkezdet :) ! Boldogságos új esztendőt, sok kalandot (na nem pont ilyeneket), jó autószerelést :) ! Néha gyorsan kell döntéseket hozni, kemény szabályok alapján. Belegondolni is rossz mi lett volna, ha beteg személyzettel kerülsz valami vészhelyzetbe, ne adj Isten olyanba, mint ami a héten történt Japánban...
Szia Kapitány! Nagyon izgalmas volt.Köszönöm a videót!Elsőre amit mondtál a fizetéssel kapcsolatban,az ugrott be nekem,hogy nem arányos avval a felelősséggel,ami evvel a munkával jár.Lehet nincs igazam,teljesen laikus vagyok.Köszönöm és Boldog új évet!
Köszönöm, ennek történelmi okai vannak. Ettől függetlenül a fizetésre nem panaszkodhatok egyáltalán. A felelősséget úgy kezelem hogy megpróbálok a legjobban felkészülni az oktatásra (6 havonta) és mindig megpróbálom a problémáimat (bár kevés van) otthon hagyni.
Tisztelt Hufnágel úr,nagyon szeretem a videóit és nagyon tetszenek a zenék alatta. Esetleg lehet kérni track listát? A bevezető zenen nagyon tetszett🤠 Előre is köszönöm és BUÉK neked és a családodnak !
A zenéket egy zene app ből veszem. Egyik sem híres ezért a youtube nem tilt le miattuk. Ha megírnám a nevüket sem tudnád megtalálni mert nem publikusak csak ebben az app ben léteznek amiért jó sok pénzt fizetek évente…
Boldogabbat mindenkinek ! Ha lesz vizsgálat a döntéseddel kapcsolatban , megkérdezik a ,,személyzet " többi tagját is ( bár nem baleset , de felmerülhet a társaságnak némi plusz költség) ?
Vizsgálat van. Írtam riportot. Nem én vagyok a hunyó ezért nincs mitől tartanom. Valamennyire a cég hibája mert nagyon rövid pórázon tartják a légiutaskísérőinket.
Szia 🙂, nagyon jó volt ez a videod is ! azt szeretném kérdezni hogy otthon a családban kivel beszélsz Magyarul , a gyerekek is tudnak Magyarul? A feleséged Magyar vagy Amerikai?
Köszi ezt a szerdát is. Kötél idegeid lehetnek. Bár azt nem értettem hogy miért nem kommunikált a hölgy, olyan szinten kész volt? Olvastam egy viccet és mivel te vagy az egyedüli "kapitésön" akit követek, te jutottál eszembe. A kapitány utolsó kérdése:- Mit keres egy hegyikecske a felhők között? Bocsi.😅 És B.U.É.K.
A hölgy fekete volt és mivel utálja a fehéreket nem betegen sem sokat beszél hozzánk. Ezért szoktam mindig megbeszélést tartani repülés elött. Röhögni fogsz de egyszer majdnem elütöttem egy rókát repülés közben Idahoban a hegyek között ahogy megijedvén tőlem nagyot ugrott a levegőbe
Tetszett Szalvador. Ja nem lenne olyan bulis, jó lenne megnézni.😊 Szerintem, a helyzethez képest jó döntést hoztál. Egyébként miért kellene megvédened a döntésed? Abban a helyzetben, mindent összevetve ezt láttad a leg helyesebbnek! Ennyi.😊 A szimulátoros videó meg kell, mert nekünk csak ez maradt. Buék!🎉
Ma fogom össze rakni a számítógépen a Mancave ben. Ha valami baj van akkor mindig találnak valamit aminek semmi köze sem volt ahhoz ami történt. Ezért vigyazok nagyon ilyenekre
Helló, kedves Kapitány. Gondolom, hallottál a japán repülőgép szercsetlenségről...💥 Mi történt ? Egy Airbus volt, ha jól tudom..🤔 Nagyon tetszenek a videóid csak így tovább az új évbe is 🎉🥂
Köszi szépen Kapitány . Az utaskisérővel végül is mi lett ? Megint kell menned szimulátorozni? Jó kis videó vol . A Kapitány azért van hogy végső döntéseket hozzon , de mivel nem tudtatok vissza repülni ,nem volt baj.
Lehet, hogy csak én siklottam el felette, de... mi lett a hölggyel? Mi baja volt? Kisbusz rázós úton: jópár éve volt "szerencsém" éjjel egy transporterben hátul utazni Nyugat-Magyarországon: többször arra ébredtem, hogy repülök.
Voltak El Salvador-i munkatársaim ès sokat meséltek az országról. Gyönyörű hely, de túl veszélyes, főleg ha gringo vagy. Sokan tűnnek el az esőerdőkben. Állítólag "véletlenül" felfalták őket az állatok. Nobody sees, nobody knows. Az angyalkához hasonlò szépségeknek ennél két fokkal kellemetlenebb sorsuk lesz. Lehet ott turistàskodni, de kizáròlag csoportban ès lehetőleg helyi vezetővel.
Boldog új évet! Elég mozgalmas utad volt....mi baja volt a stewardessel? Utólag lehet tudni, vagy csak egy szám a sok közül, csere, és mehet tovább a gépezet?😁 Téged, ha még jól is döntesz valamiben, akkor is baszogatnak?😯
Az elmarasztalás vagy inkább elveszélgetés talán jobb (szebb) szó erre. De nem szoktak. A kisasszony betegen jött dolgozni valamiféle vírusos gyomor fertőzése volt. Jött velünk végig de a haza úton utas volt nem dolgozott. Mindig felelősnek érzem magam a személyzetemért.
Hát ha már betegen jött, akkor irány egyből vissza, aztán ha nagy a baj akkor Miami előtt szólok, hogy baj vészleszállás 😀 valamivel biztosan jobb mint Salvador, márcsak egészségügyi szempontból is. Persze ez csak egy vélemény, meg nyilván utólag mindenki okos 😀
Szia Kapitányunk! Szuper lett ez a video is mindig izgalnas háttérinfókat hallani a repülésről. Engem is érdekelne mit gondolsz a japán balesetről. Persze tart a vizsgálat csak a véleményedre vagyunk kiváncsiak. Addig is jó repülést
Annyit repültem hogy 5 percem nem volt hogy megnézzem mintörtént… Most haza jöttem pár napra de már igazából két hete nem jártam a garázsban…. Szóval nem tudom mi történt igazából. Az ANA céget jól ismerem, a világ egyik legjobb légitársasága. A Hanada az a kisebb reptér ott de a többi részlet várat magára
Jól döntöttél! Magam is jártam hasonló cipőben, utasként, betegen több napon keresztül vittek, igaz kocsiban. Hát nem volt jó érzés. A beteg légiutaskísérővel végül mi lett? Jobban lett, vagy kórházba került?
Üdvözöllek , nagyon jók a videóid . Megtaláltad a helyed amerikában , anyanyelvi szinten beszélsz angolul hatalmas repülöket vezetsz , tisztelettel vagy a technika iránt és megmaradtál szerény embernek . Tudom hogy a chemtrail videóhoz kellene ezt kommentemet írni de a friss üzenetekhez szeretnék írni Neked. Ne haragudj de nem tudom szó nélkül hagyni és nem reagálni erre , úgy hogy közben egy szóval sem szeretnélek megbántani vagy megsérteni . 2011 vagy 2012-ben a Petőfi Csarnokban voltam chemtrail konferencián és ott nyugalmazott utasszálító és vadászrepülő piloták + agrármérnőkök + meteorologusok elmonták hogy "csíkoznak " 73-as születésü vagyok én is .Szerintem gyerekkorunkban a 70,80-as években az alábbi dolgokat nem láttam soha. A következő sorokat ordítanám a környezetemnek de már szinte nem hallja senki . Mivel sokat sétálok a szabadban többször látom hogy évszaktol és napszaktól függetlenül az alábbiak történnek . 1. bejön a légtérbe a repülő nem húz csíkot és a szemem láttára elkezdi húzni azt a mocskos vastag púder szerű csíkot. 2. bejön a légtérbe a repülő és húzza a csíkot és megint a szemem láttára befejezi ill. szakaszosan húzza a csíkot. 3. az elöbb említett csíkok 1 vagy két óráig is megmaradnak a csík és utána szétterjed és fátyolfelhő lesz belőle . Na ezt nekem élő ember nem tudja megmagyarázni !!!!!!!!!!!!!!!!! Tudom hogy magadból indulsz ki és Te utasszállító pilóta vagy , de hidd el "más célból repülő gépek" is vannak . Sokan féltik az állásukat és nem mernek véleményt alkotni .
Köszönöm a szép szavaidat. Amint mondtam nem próbálom senkinek a véleményét megváltoztatni de nem tudok olyanról beszélni amit nem tapasztaltam. Amikor azokat az általad említett csíkokat nézted változtatott a repülő magasságot vagy sebességet? Ezek igen fontos részletek. Ilyen gyakran látok én is de minden alkalommal ez áll mögötte. Remélem láttad hogy nem zártam ki semmit csak annyit mondtam hogy én nem tapasztaltam.
@@bountyflyerkorrekt válasz! 👍 Ha már érzékeny téma van a levegőben (szó szerint) én is jöttem egy kérdéssel. Ez a sok mentális dolog (gyógyszer, antidepi használata) meg a kötelező oltások… miatt nem tudom azt gondolni, hogy minden szép és megbízható. A videóid, és a hozzáállásod nagyon szimpatikus. Köszi a választ!
Egy biztos, ezen az úton sem unatkoztál. Nagyon tartalmas élet ez, és lehet (biztos) jól is fizet, de eléggé kiszámíthatatlan az egész. De tetszik, hogy ilyen rugalmasan kezeled, legalábbis úgy tűnik a videókon. Gondolom nyugodt természet vagy, én agyvérzést kaptam volna már🙂Szuper El Salvador, de menjünk inkább San Franciscoba (10 sorba belefértem🤣🤣)
Köszönöm a szép szavaidat, én agyvérzést némelyik kommentől kapok😅 A repülés nem nagy ügy, ahhoz már hozzá szoktam🤣 A kiszámíthatatlanság az nekem egy plussz dolog! Soha nem unatkozom. (Itthon sem✌️)
Hú, ez nagyon kalandos volt. Azt mondják, ahogy kezdődik az újév, olyan lesz az egész éved. Remélem ez most nem lesz igaz, mert ez az évkezdet nagyon zaklatottra sikerült. Nem teljesen értettem, mi lett a beteg kolléganővel? elvitték orvoshoz, vagy rendbe jött reggelre a hotelban? Nem kapta el a betegségét senki? A kis Tündért hagytad pihenni? :)
BÚÉK Kapitány Úr! Érdekes volt a mese😊. Fogadjunk hogy Salvadorban, ahol egy átlagos magyar polgár nem szívesen élne, tehát ott boldogabbak az emberek hozzánk képest.
Élmény volt olvasni.Az a szakszervezeti szerződés: gondolom a kollektív szerződést érted ez alatt.Itthon csak a nagy hazai v.multicégeknél van ilyen, pl.: MOL vagy Richter vagy az autógyárak.Azok közül is csak az európaiaknál.Úgy tudom, pl.Suzuki gyárban nincs, bár lehet hogy tévedek.Nálatok nagyon erős a munkajog, EU fejlett részén is, úgy tudom most egységesíteni akarják, hogy a csóróbb kelet- közép európai országokban is kötelező legyen talán 50 fő felett. Subway- ről jut eszembe, hogy NY - i barátaink hogy húzták az orrukat, amikor olcsó ebédpótlékként bementünk valami brooklyni lepattant subway- be.Nekünk magyar turistáknak megfelelt, de egy igazi new yorker ahogy azóta megtanultam, be se teszi a lábát ilyen subway, mcdonalds helyekre.Ez sznobizmus lehet, vagy csak ők már ezt tényleg szemét kajának tartják- nem tudom...😊
A legtöbb szakszervezet itt tönkrement. A maffia rá tette a kezét majd a gyártás kivonult az országból. Az előző kormány alatt sok visszajött aztán most mind megint eloldalog vagy bezár. A mienk az utolsó igaz hatásos szakszervezet az országban. ALPA a neve. Tulajdonképp én is az ALPA-nak dolgozok aki egy szerződésben áll a légitársasággal. Bár utálom a szakszervetemet mert megölte a hobbimat (R/C repcsik) de nagyon hatásosan működik. Én is csak kényszerből megyek gyors étterembe. Egy van amit viszont nagyon szeretek az a Carl’s Junior Six dollar Gucamole burger sült zukkinivel. De ez mifelénk nincs sajna.
Kell a szakszervezet, nincs mese, ettől jobbat még nem találtak fel.Az én melóhelyemen nincs, vagyis egy ilyen jelképes van, ami csak bólogat.Ennek köszönhetően a munkáltató olyan hajmeresztő dolgokat meg mer csinálni, hogy a fülünk kettéáll tőle.Az már csak hab a tortán, hogy 2021 óta!!! nem volt !!! fizetésemelés!?! Ilyen infláció mellett! Le sem írom a nevet mert súlyos gondom lehet belőle, plusz ne menjünk bele, mert ez már politika😢
Amúgy mesés történet volt, némi szépséghibával. Pl nem a kapitány egyszemélyi döntése a meghatározó egy reptéren álló gép esetében, hanem a légitársaságé, akinek' az alkalmzottja. Ilyen esetben telefonon kell megtárgyalni a céggel a továbbiakat. Egyszemélyi döntési felelőssége a kapitánynak, repülés közbeni váratlan műszaki probléma esetén van, amikor a döntés nem tűr halasztást, vagyis nincs idő rádión megtárgyalni a teendőket. --Az meg miféle történet, hogy a másodpilóta kapja magát és lelép, amikor "helyzet" van. Az ilyesmi súlyos fegyelmi vétség, ami eltiltással jár. Mint ahogy az is, ha a főpilóta megtagadja a vállalata egyértelműen más utasítása ellenére a felszállást. Bocs, hogy féloldalnyi' :) lett, de mentségemül, nem a Gugliról ollóztam össze, ahogy feltételezed, hanem sima logika. :)))
A gugli ollózás nélkülözést nagyon köszönöm😂 Pontosan igyanezt csináltam amit mondtál. De az én döntésem volt hogy nem hagyom a hölgyet feküdni a hátsó sorban mert vissza akarunk jutni az USAba. Nyugodtan el tudtam volna mishmásolni a dolgot. Amikor nem válaszolt akkor sjnos meg kellett húznom a ravaszt és beindítani a gépezetet. Természetesen ez avval járt hohy hívtam a céget. Ezután már nem volt vissza út. Az elsőtiszt kibúvója az volt hogy fatigueot jelentett, ekkor fel van mentve a szolgálatból és vagy beteg fizetésből kap pénzt vagy ha indokolt a fáradtsága akkor kap sima fizetést. A főpilótás dolgot nem értem.
Főpilóta-n téged értettelek, de mindegy. :) Egy ilyesmi betegséget "eltussolni" őrültség, főleg hogy esetleg a hölgy a visszaúton súlyos állapotba kerülhet, netalán meghal. Ez nem lehet mérlegelés tárgya! Bár, ha úgy vesszük, bármi lehet mérlegelés tárgya, az is, hogy valamit ellopok, vagy inkább megveszem pénzért. Nehéz döntések ezek. :)))@@bountyflyer
Amúgy ennek a gugli emlegetésnek részedről eléggé rossz mellékíze van, valahogy azt sugallja, hogy aki téged bármiben is helyreigazít, az nyilván gugliból "okoskodik", mert fejből nem tudhatja jobban, mint te. Pedig biztosan vannak olyan olvasóid, magamat is beleértve, akik nincsenek guglizásra utalva egy-egy szakmailag megalapozott bejegyzés okán. @@bountyflyer
@@pirosszirom8998 kérlek nézzed az én oldalamról. Próbálok mindenkinek válaszolni ahogyan tudok. Amikor csinálom ezeket a felvételeket nagyon figyelek arra hogy ne vesszek el a részletekben. A részletek a nagytöbbséget egyrészt nem érdekli másrészt meg más komplikált részletes tudás hiányában meg sem értenék. Szoval amikor három oldal bemásolt szöveget kell elolvasnom akkor rámjön a hányinger, meg kérdőjelezem hogy mi a büdös@&@$-ért van nekem erre szükségem. Inkább csak megyek autózni e helyett. A melóban minden egyes részletre figyelnem kell mert csak egy kis nem odafigyelés vagy pontatlanság miatt komoly bajok történhetnek. Ha pont így kell elkezdenem beszélni a videóimon akkor az abban a pillanatban nem kikapcsolódás nem válik élvezetté. Próbálj meg egyszer egy órán keresztül beszélni és nézd meg hány hibát mondtál. Nekem elég egy szót elmondanom rosszul vagy nem elég részletesen megmagyarázni rögtön jön valaki hogy elmagyarázza azt amit 20 éve csinálok minden nap. Szóval ilyenkor kimegyek játszok a kutyákkal, be koszolom a kezem valami rozsdás szarral, megyek egy kört a Trabival majd megpróbálok highadtan fejfájás nélkül válaszolni. De épp annyira elegem van az egészből hogy ma elővettem a Wartburgot🤣
Kicsit rosszul veszed a kiigazításokat, bár ezek többnyire nem bántásból íródnak, csak elkapja a zembereket' a műszaki hév. De hát ez nagyjából műszaki-technikai csatorna, ami bevonzza a technikás'okat, akik meg pontosítanak. Szerintem ez addig nem baj, ameddig nem társul rossz szándékkal, ha meg valaki kopizik, az egy dolog, de némely témában lehet bárki profi, gugli nélkül is. Üdv.@@bountyflyer
Én teljesen más irányban dolgozom (szociális munkás hajléktalan szállón), annyiban hasonlít pl éjsza mikor nincs főnökség én felelek 100+ ember vagy ahogy te monod lélek felett. krízis időszakban nekem is döntenem kell akár emberi élet felett, nálunk is szeretnek tilosban dohányozni stb Amikor kezdtem a szakmát azt mondták nem szabad magyarázkodni, lehetőleg teamben döntünk, de van amikor egyedül vagyok és meghozok egy döntést azt eseménynaplóba vezetni, a kollégáknak el kell fogadni, magyarázkodni csak esetleges bírósági ügy esetén a bíró előtt.
Nemsokára fogok csinálni egy hajléktalanos videót SanFranciscoból. Gondolom az majd érdekes lehet neked majd. Ha én valamit rosszul csinálok akkor van belőle “meghallgatás” ami azt jelenti hogy számot kell hohy adjak arról hogy mit miért csináltam. Legtöbbször ha jó az indok akkor más teljesen a témához nem kötődő jelentéktelen hibába fognak belekötni és azon lovagolni.
amúgy a vulkáni hamu mennyire veszélyes a repülőre nézve ű mert egy szer halottam azt , hogy british airways egyik repülje majd le zuhant tőle valamikor 80 évek közepén
Biztos igaz ,de csodálatos repülni. Háromszor repültek Kanadába és minden utamon volt kis kalandom. Igazi emlék maradt számomra.Kivánok szép repülést a felhők felett.⭐️👑⭐️
Buék! Szőke hercegnőröl fotót megnéztünk volna ❤😂
Igen,😅 erre nem is gondoltam…
Kettő dolog . A kutyus aranyos volt de azt a tündéri utaskísérőt is mutathattad volna . A másik kérdés az első tisztet aki lelépett tőletek és elment bulizni nem rúgták pi. án ?
@@rozsargyorgy1447 dehogy rugták. Kijelentette hogy fáradt volt azt akkor ennyi…
De jó... Köszi az országúti felvételeket, rég voltam már... annyira jó volt újra látni.
Szerencsés vagy hogy élve kijutottál! Sok ember eltünik aztán megtalálják őket a dzsungelben…
BUÉK..Gratulálok, ügyesen megoldottad..Le a kalappal előtted…!🎉❤
Köszönöm szépen!
Kapitány! C vizsgánál megálltam a fejlődésben. Mindent értek, csodálatos oktató vagy nagy élmény és öröm lehet veled repülni. István❤😊
Köszönöm! A C vizsga alatt mit értesz? C check az a repülönek van.
Kedves Kapitány Úr, nagyon szórakoztató lett a videó, a bevezető ķülönösen tetszett. Köszönöm szépen üdvözletem.
Na itt azóta sem jártam. Azóta megtudtam hogy mennyi sok energiát fordított az új elnökük arra hogy biztonságossá tegye az országot.
A tókiói eset bizonyítja, hogy abszolút helyesen döntöttél.
Ismét egy nagyszerű video, köszi és így tovább! Szívélyes üdvözlet Calgary, Alberta-ból! R
Calgary🤘🏻(köszi!)
Kapitány Úr! Csak most sikerült megnéznem ezt a videót de korábban láttam a Haneda repülő katasztrófáról szóló részt. Ott említetted, hogy milyen sok szerepe van a légi-utaskísérőnek a repülőgép biztonságos üzemeltetésében és kifejezetten tetszett az mikor azt mondtad, hogy a légi-utaskísérő nem azért van ott, hogy kaját szolgáljon fel. Ezen gondolat mentén, szerintem nem is hozhattál volna jobb döntést. A légi-utaskísérőnek pedig nem lett volna szabad betegen elmennie dolgozni mert bármikor történhet baj, az ördög sosem alszik.
Nagyon várom a beígért San Francisco árnyoldal részt. Jó repülést ✈🍀
Hello! Most jövök megint San Franciscoból. Beleléptem egy jó nagy puha (remélhetőleg kutya) szarba így tuti hogy hatalmas szerencsém lesz🤣 Az a rész amit említettél még várat magára. Most a tengeralattjárós részen dolgozok….
@@bountyflyer "Beleléptem egy jó nagy puha" tavaly még a postás is fehér gumicsízmában járt... el is nevezte a gyerek shitfracisconak.
Ez megint szuper volt! A hangja és a pár képkocka alapján nekem egy drótszőrű németvizsla jutott eszembe egyből. Megkockáztatom, hogy szuka. Gyönyörű kutyus 😊
Nagyon aranyos a Lucy!!!
Ami minden videódra igaz: színvonalas, vicces, érdekes, tanulságos, lenyűgöző, tudományos, fantasztikus...
Nagy tisztelet neked Kapitány Úr, jó egészséget, sok csodás repülést kívánok!
Nagyon szépen köszönöm a szép szavaidat! Hatalmas változások történtek ebben az országban. A jobb irányban!
Tisztelt Kapitány,
Kedves Többiek!
Ahogy szépen írta valaki: szegényeknek gyötrelem volt ez az út (okkal aggódhattak, hiszen El Salvador a Világ egyik legveszélyesebb országa), de nekünk "nézőknek" egy nagyon érdekes, igazi kalandos utazás volt.
Köszönjük szépen!
Kapitány Úr lesz a modernkori Indiana Jones.🤠 Ha ez így megy tovább; Ő lesz az új híres kalandor, bár az Indiana Jones név helyett a Kentucky Peter-t még kicsit szokni kell!😆
Haha! Lehetne valami más nevet találni?😅 már annyi bece(gúny) nevem van így is😅😛🤣😛
Köszönöm szépen a videót Kapitány Úr! Eszembe jutott az első repülésem, ami egy Budapest - Amszterdam - Lima út volt. Akkor ragadott el végképp magával a repülés világa. Mondjuk Peru azért összességében talán biztonságosabb ország, mindenesetre a családom úgy búcsúzott el tőlem, mintha többé már nem térnék vissza élve. 🤣
Ilyen volt nálam is….. ez egy nagyon komoly utazásának hangzik! Gratulálok! Hondurasnál lejjebb még nem voltam!
érdekes, jó videó lett! köszönjük!
jó hogy ilyen barátaid vannak mint Mac! az ő garázsát is irigylem!
a kutya nagyon aranyos volt ahogy beugrott!😂 köszi mégegyszer!!
Szívesen!
Egyszerre néztem meg a két videót, ezt és a Haneda repülőtéri balesetet. Hallgasson mindig az ember a megérzéseire, szerintem helyesen döntöttél hogy nem indultál vissza, nem volt baj de bármikor lehet és akkor minden nagyon gyorsan történik. Mint amikor volt az a tenerifei baleset a két repülővel, ott a Holland pilótát hozták ki vétkesnek mert sietett haza. Nagyon aranyos volt a kutyus ahogy beugrott melléd 😊. Vidám, szép napot.
Köszönöm! Megyek épp a kutyusaimmal szerelni a garázsba!
Nagyon jó, hogy betekintést nyerhetünk általad olyan helyekre, és olyan élethelyzetekbe, amiket nem láttunk volna és nem tapasztalhattunk volna :-) Köszönet érte és jöhet még video :-)
Szívesen!!
Érdekes volt, még így elmondva is, köszönjük. 👍
Ha meg még lenne egy kis operatőröd is (egy picike, ügyes bushman vagy pigmeus), aki úgy tudna ott lenni, mintha nem lenne, de a kamerával meg tudná örökíteni az érdekességeket, amiket te nem, az nagyon király lenne! 😉
Láthattuk volna a kis szőke angyalkát, a másikat aki kidőlt, a fegyveres figurákat stb.
De ne feledkezzünk el a videó első perceiben látottakról sem, mert az nagyon...! 👑
Na ez jó volt! Köszi!!!
Szuper ember mindig szuper döntést hoz! ahogy a videoid is szuperok!👍👍👍
Nagyon köszi! Igyekszem.
Veszélyes hely... Köszi a videót! Boldog Új Évet kapitány!
Egyszer Atlantában rekedtem egy éjszakára huszonévvel ezelőtt, hát ott is féltem...
Na ezt elhiszem😅
Nagyon érdekes történet volt ez, gondolom könyvet lehetne már írni annyi történeted van. Az életem egy szakaszában vasutas voltam, kalauz. Hasonló élményeim nekem is voltak minden vonatnak van egy felelős vezetője ás beosztott jegyvizsgálója stb. Feleltem a a vonatért, utasokért. Volt döntési jogköröm a vonat biztonságos közlekedtetésért feleletem stb. Baleset esetén késések útvonal módosítások, személyzet és mozdonycserék stb. Ragadtam már én is külföldön nemzetközi vonattal sárlavina eltorlaszolta félúton a pályát , kigyúlladt a vonat stb. Lehetne mesélni de nem írok litániát :D Egyszóval át tudom érezni ezeket valamennyire. A közlekedésben dolgozni mindig változatos és mindig történik valami. Ha valaki unja magát egy irodába javaslok egy közlekedési társoságot munkahelynek. És tessék milyen az élet most egy íróasztal mögött ülök :) Jó pihenést a kaland után.
Köszi a történetért! Íróasztal mögötti munkának is lehet jó oldala😅
Boldog új évet Kapitány úr - Nagyon jók ezek a videók, szeretem nézni - Gratulálok
Köszi szépen! BUEK!
Jól döntöttél, én is ezt tettem volna, azt nem lehet felvállalni, hogy a kisasszonnyal hazafelé történt volna valami súlyosabb. Tényleg nem is maga a repülés a stressz, ahogy mondtad.... megint tanultunk valamit! Fél évente tesztelnek a szimulátorban? jól hallottam? ...nem semmi...
Minden fél évben orvosi és szimulátor… holnapután orvosi
Szia. Ez nagyon jó volt. Nagyon tetszett
Kôszi szépen!!
Kapitány! Veled mindig történik valami érdekes dolog. Szerintem jó döntést hoztál a légi utaskísérőddel kapcsolatban. Most is érdekes helyre vittél el minket.
Köszi! Örülök hogy tetszett!
A bevezető képek gyönyörűek ! Szinte már Rejtő Jenős kaland ! :-)
Veled megtörtént a régi vicc : Siessen fiatalember, mert elmegy a vonat. Nem hiszem, mert én vagyok a mozdonyvezető.
Nagyon becsülöm, hogy milyen megfontoltan viselkedsz a munkádban !
Na ezen könnyesre röhögtem a szemem!!!! Köszönöm!
Korábbi videóidban írtad, "veled egy csomó minden megtörténik" ... Nos ez egy konkrét példa volt, bár eddig sem kételkedtük ebben a a látott videóid alapján 😊
Nagyon jó összefoglaló volt, sem kevés sem sok! Hiteles.
Köszi!
Köszönöm a szép szavaidat!
Boldog EGÉSZSÉGES! Újévet! Egy kicsit "nosztalgiám" lett Közép Amerikából.....Egy (fél )napot voltunk (a már említett Rpalotai gyerekkori jóbarátom jóvoltából) Belízben. Ők az egyetlenek K Amerikában ahol nem spanyol az államnyelv hanem angol. Nagy szegénység ,gyönyörű tájak,kedves emberek....2010.
Na ott még nem jártam de hallottam rola!
Király videó lett, köszi!
Szívesen!
Egy újabb kalandos út, és érdekes videó. Nagyon szeretem ezeket a videóidat, köszi! BÚÉK
BUEK! Köszi!
Nagyon informatív volt. Tetszett, jó volt hallgatni, hogy mi zajlik le egy ilyen esemény során.
Örülök hogy tetszett!
Köszönöm nagyon érdekes izgalmas kaland volt!
Boldog új évet!❤
BUEK!
Boldog új évet 🥳🙏
Buék
Köszönöm, egy újabb érdekes videó. B.U.É.K. Ez egy kalandos út volt. Remélem ilyen helyzetben nem csak a repülési időt fizetik. Ezt a platón állást látná felénk a rendőr.😅
De, csak azért kaptam fizetést amikor az ajtó be volt csukva és a kézifék elengedve. Láttam egy ifa nagyságú teherautót tele emberrel!
Arra úgy néz ki más a biztonság fogalma. El hiszem amit mondasz, de furcsa, hogy mindenért perelünk és kártérítest fizetünk országában, ilyen esetet csak úgy elszenvedi valaki. Bár igaz úgy is meg lehet közelíteni, hogy legalább volt egy jó kis kalandban része az embernek.😅
Minap találtam rá a csatornádra, nagyon tetszik amit csinálsz. Bátorítalak hogy folytasd, mert sokunknak hiánypótló ez a téma, látni ahogy pilótaként élsz✈️👍🏻 Régen vitorláztam, ezért számomra különösen izgalmas ilyen szemmel megélni a kalandjaidat😊 Üdvözletem és köszönetem Miskolcról, Karesz
Köszi Karesz! Örülök hogy megtaláltál! Épp indulok San Franciscobol Atlantába de rakoncátlabkodik a gép… na mind1 majd csak megjavul. Mondtam az elsőtisztnek hogy menyjen ki azt rugdossa meg a kerekeket😅
Azért nem egy leányálom a kapitány élete,köszi a videót.Ennél rövidebben nem tudtam.😄😄😄
98% bull shit 2% flying (de nagyon szeretem)
Boldog új évet kívánok, nagyon erdekes kis videó volt miket nem élsz at azért,mi baja volt a legi kisasszonynak ?!😂
Valami bél influenza? Valami vírusos megbetegedés
@@bountyflyer nem semmi de a story az nagyon jo 😁
Csak röviden buék!🎉🎉🎉🥂🥂🥂🥂
Köszi!!!
Klassz volt ez a resz! Es most lattam eloszor salvadort es lucy- t !!!
😁👍🏻
Szia! Ezt a Videót stílszerűen FL330-on, egy 321neo fedélzetén néztem végig. :) Három hétig el voltam vágva a netes világtól (szaudi sivatag), ezért kiéhezve kezdtem hozzá az újjabb kalandjaidhoz. Sokat utazom én is, de csodálkozva nézem, hogy van erre energiád, felvenni, kommenteni, szerkeszteni. Persze ez nekünk nagyon jó, így tényleg bele tudunk látni a kapitányi lét rejtett bugyraiba, mert ezekről nem nagyon mesélnek ám más kapitnyok. Mindenesetre nagyon köszönjük, érdekes, tanuságos minden perce.
Na ez vicces! Köszönöm a szép szavaidat! Tényleg sok munka megy ebbe bele! Most is van vagy 4 megvágatlan videóm de munka mellett készülök a vizsgámra, minden 6 hónapban meg kell küzdenem azért hogy megtarthassam az állásom…
Jó “Sand Box”-ozást! Ilyenkor egész kellemes az idő arra fele!
Köszönjük, érdekes vOlt. BUÉK
BUEK!
Hi, I have liked all of Wednesday since I found your channel. Just keep going. All the best, Captain.
Welcome aboard!🤣 (köszönöm)
Boldog új évet neked és kedves családodnak Budapestről...
Köszönöm! Nektek is Viktor!
szia kapitány ez a videó is frenetikus lett .ja és vigyázz a rakétákkal 👍
Te vagy az első akinek leesett a tüzijáték komolysága. A szárny alján van a tank levegőztető lyuk….
Nagyon kalandosan zártad le az évet, bár gondolom nem így tervezted. 🙂
Köszönjük a videót!
Sikerekben gazdag Boldog Új Évet!
Köszönöm!
Valószínű erre szilveszterre sokáig fogsz emlékezni!😅 Zenész szakmámból eredően én is sokat utazom, olyan még nem volt hogy a steweradess rosszul lett, de olyan már igen, hogy mialatt tankoltunk valahol az An 24-essel, az egyik pilótát megcsipte egy darázs😫bement az overálja alá😅
Köszönjük a videót, nagyon jó volt!
Nekem volt kígyó, béka, darázs, patkány, EGY GALAMB a repülőmön de sose lett senkinek semmilyen baja…
BUEK főnök.Nagyon fasza volt a történet.Én.lehet nem mertem volna meglépni amit te, féltem volna hogy a cég leb...sz hogy felfordítottam a tervet😁😁😁 De ugye én nem vagyok tisztában a szabályokkal csak magamból indultam ki.🤣 Kommenteket olvasva nem értem miért akar itt valaki okosítani téged (1 ember) , nekem nem szimpatikusak az ilyen okostojások. Várom a viseókat, a Hufnágel nap szuper ötlet!
“Okos tojások”🤣🤣🤣🤣🤟🏻🤓 köszi!
Szia! Kemény volt ezt még végig hallgatni is... Minden tiszteletem a Tiéd!
Köszönöm!
Szia Kapitány! Először is BUÉK! Nagyon élveztem a történetet. Az is új és érdekes info, hogy ajtócsukás után indul a munkaidő, nyitáskor meg véget ér. Értem már, miért nem repültök nyitott ajtóval. :)
Haha! Sosem🤣😅
B.Ú.É.K. Kapitány Úr! 🥳 Istenem, ez már megint egy eredeti történet! Nagyon helyesen jártál el! Beteget, sebesültet nem hagyunk hátra. Ez még kocsma szinten is örök érvény! Nekem is csak a 29.előszilveszter maradt. 31-én vacakul voltam, így hát itthon telt a Szilveszter. Nagy ügy... A magyar ember akkor ünnepel, amikor ráér, vagy odaér. A család, ha van még, a társaság, a barátok a fő lényeg! Őket kell összetrombitálni, +/- néhány nap, mit számít!? A többi csak körítés!
Teljesen igazad van! Örülök hogy tetszett amit csináltam!
Köszi Kapitány Úr, ismét szuper volt a videó. Kalandos évkezdet :) ! Boldogságos új esztendőt, sok kalandot (na nem pont ilyeneket), jó autószerelést :) !
Néha gyorsan kell döntéseket hozni, kemény szabályok alapján. Belegondolni is rossz mi lett volna, ha beteg személyzettel kerülsz valami vészhelyzetbe, ne adj Isten olyanba, mint ami a héten történt Japánban...
Köszi szépen! Örülök hovy tetszett!
Hát érdemes téged nézni ! Boldog ujj évet ! Jó leszallast
Köszi szépen! BUEK!
Jo dontes volt, embersegbol jeles.Koszonjuk a videot es a munkad. (Calgarybol)
Köszi szépen! Na ott most biztosan jó hideg lehet😅
Majd csak hetfotol jon a hideg.
Köszi az újabb kalandot és boldog új évet!
BUEK!
Szia Kapitány! Nagyon izgalmas volt.Köszönöm a videót!Elsőre amit mondtál a fizetéssel kapcsolatban,az ugrott be nekem,hogy nem arányos avval a felelősséggel,ami evvel a munkával jár.Lehet nincs igazam,teljesen laikus vagyok.Köszönöm és Boldog új évet!
Köszönöm, ennek történelmi okai vannak. Ettől függetlenül a fizetésre nem panaszkodhatok egyáltalán. A felelősséget úgy kezelem hogy megpróbálok a legjobban felkészülni az oktatásra (6 havonta) és mindig megpróbálom a problémáimat (bár kevés van) otthon hagyni.
@@bountyflyer köszönöm válaszod,ez így teljesen korrekt.Jöhet a következő videó,már várom 😁.
Boldog Új Évet Kívánok! Sokkal nyugisabbat mint ez a napod volt. 🥴
Haha! Nem félek semmitől😂
Tisztelt Hufnágel úr,nagyon szeretem a videóit és nagyon tetszenek a zenék alatta.
Esetleg lehet kérni track listát?
A bevezető zenen nagyon tetszett🤠
Előre is köszönöm és BUÉK neked és a családodnak !
A zenéket egy zene app ből veszem. Egyik sem híres ezért a youtube nem tilt le miattuk. Ha megírnám a nevüket sem tudnád megtalálni mert nem publikusak csak ebben az app ben léteznek amiért jó sok pénzt fizetek évente…
Köszönet a videóért!
Szívesen!
Nagyon érdekes videó lett👍
Köszi!
Boldogabbat mindenkinek ! Ha lesz vizsgálat a döntéseddel kapcsolatban , megkérdezik a ,,személyzet " többi tagját is ( bár nem baleset , de felmerülhet a társaságnak némi plusz költség) ?
Vizsgálat van. Írtam riportot. Nem én vagyok a hunyó ezért nincs mitől tartanom. Valamennyire a cég hibája mert nagyon rövid pórázon tartják a légiutaskísérőinket.
Szuper volt mint mindig. Köszi ! :)
Szívesen!
Szuper videók , köszi 😊
Szívesen.
Boldog Új évet kívánok 🍾🎉🍾🎉
BUEK!
Boldog új èvet🎉🎉🎉
Neked is!
Szia 🙂, nagyon jó volt ez a videod is ! azt szeretném kérdezni hogy otthon a családban kivel beszélsz Magyarul , a gyerekek is tudnak Magyarul? A feleséged Magyar vagy Amerikai?
A kutyákkal, néha “hol a mókus” mindig felizgatja őket. A kislányommal rendszeresen próbálok de mindig Angolul válaszol…
Köszi ezt a szerdát is. Kötél idegeid lehetnek. Bár azt nem értettem hogy miért nem kommunikált a hölgy, olyan szinten kész volt?
Olvastam egy viccet és mivel te vagy az egyedüli "kapitésön" akit követek, te jutottál eszembe.
A kapitány utolsó kérdése:- Mit keres egy hegyikecske a felhők között?
Bocsi.😅
És B.U.É.K.
A hölgy fekete volt és mivel utálja a fehéreket nem betegen sem sokat beszél hozzánk. Ezért szoktam mindig megbeszélést tartani repülés elött.
Röhögni fogsz de egyszer majdnem elütöttem egy rókát repülés közben Idahoban a hegyek között ahogy megijedvén tőlem nagyot ugrott a levegőbe
@@bountyflyerhát akkor repüljön fekete kapitányokkal😅.
@@bountyflyer na erre pont nem gondoltam hogy emiatt nem akart beszélni,úgy hogy csak tőled kaphat ebben a helyzetben segítséget.....
@@bountyflyer szerintem a dédapja mondta neki : amikor Afrikából hozták akkor sem beszélgettünk a kapitánnyal ! 😈
Tetszett Szalvador. Ja nem lenne olyan bulis, jó lenne megnézni.😊
Szerintem, a helyzethez képest jó döntést hoztál. Egyébként miért kellene megvédened a döntésed? Abban a helyzetben, mindent összevetve ezt láttad a leg helyesebbnek!
Ennyi.😊
A szimulátoros videó meg kell, mert nekünk csak ez maradt.
Buék!🎉
Ma fogom össze rakni a számítógépen a Mancave ben.
Ha valami baj van akkor mindig találnak valamit aminek semmi köze sem volt ahhoz ami történt. Ezért vigyazok nagyon ilyenekre
Helló, kedves Kapitány.
Gondolom, hallottál a japán repülőgép szercsetlenségről...💥
Mi történt ?
Egy Airbus volt, ha jól tudom..🤔
Nagyon tetszenek a videóid csak így tovább az új évbe is 🎉🥂
Már 2 hete nem jártam a garázsban sem most jöttem haza nem tudom mi történt velük. Hallottam valamit de pont annyit mint ti…
@@bountyflyerrövid hír ua-cam.com/video/1Z01Ao0Mv4s/v-deo.htmlsi=Q-K7gleXA6KpNeua
Boldog Új Évet neked is .. 🙂
Köszi!
Köszi szépen Kapitány . Az utaskisérővel végül is mi lett ? Megint kell menned szimulátorozni? Jó kis videó vol . A Kapitány azért van hogy végső döntéseket hozzon , de mivel nem tudtatok vissza repülni ,nem volt baj.
Ő jött velünk mindenhova majd vissza repült utasként hátul. A hónap végén megint meg kell küzdenem hogy megtarthassam a munkámat…
Kapitány! Magyarországon személyesen mikor és hol lehet veled találkozni? Köszönöm István
Tervezek egy “Hufnágel napot” jönnek majd részletek amint tudom az időpontot. Még Januárban lesz döntés erről.
Lehet, hogy csak én siklottam el felette, de... mi lett a hölggyel? Mi baja volt?
Kisbusz rázós úton: jópár éve volt "szerencsém" éjjel egy transporterben hátul utazni Nyugat-Magyarországon: többször arra ébredtem, hogy repülök.
Sjana nem voltam elég pontos. A hölgy jött velünk mindenhova majd utasként jött velünk a haza úton. (Bocsi)
Szia Péter! SAN Francisco vagy Atlanta volt a videó legelején a felhők alatt? 😊✌️🔥
Atlanta…. Már megint reggel lett…
Végre felzárkóztam a videókkal .... 😅😁😀 Boldog újévet! 🍾🥂
Volt mit nézni😂 remélem nem volt unalmas…
@@bountyflyer Akkor nem néztem volna végig...😁 Sosem unalmas. 😉😀
Voltak El Salvador-i munkatársaim ès sokat meséltek az országról. Gyönyörű hely, de túl veszélyes, főleg ha gringo vagy. Sokan tűnnek el az esőerdőkben. Állítólag "véletlenül" felfalták őket az állatok. Nobody sees, nobody knows. Az angyalkához hasonlò szépségeknek ennél két fokkal kellemetlenebb sorsuk lesz. Lehet ott turistàskodni, de kizáròlag csoportban ès lehetőleg helyi vezetővel.
Sajnos ez így van…
Boldog új évet! Elég mozgalmas utad volt....mi baja volt a stewardessel? Utólag lehet tudni, vagy csak egy szám a sok közül, csere, és mehet tovább a gépezet?😁 Téged, ha még jól is döntesz valamiben, akkor is baszogatnak?😯
Az elmarasztalás vagy inkább elveszélgetés talán jobb (szebb) szó erre. De nem szoktak. A kisasszony betegen jött dolgozni valamiféle vírusos gyomor fertőzése volt. Jött velünk végig de a haza úton utas volt nem dolgozott. Mindig felelősnek érzem magam a személyzetemért.
Hát ha már betegen jött, akkor irány egyből vissza, aztán ha nagy a baj akkor Miami előtt szólok, hogy baj vészleszállás 😀 valamivel biztosan jobb mint Salvador, márcsak egészségügyi szempontból is. Persze ez csak egy vélemény, meg nyilván utólag mindenki okos 😀
Szia Kapitányunk!
Szuper lett ez a video is mindig izgalnas háttérinfókat hallani a repülésről.
Engem is érdekelne mit gondolsz a japán balesetről.
Persze tart a vizsgálat csak a véleményedre vagyunk kiváncsiak.
Addig is jó repülést
Annyit repültem hogy 5 percem nem volt hogy megnézzem mintörtént… Most haza jöttem pár napra de már igazából két hete nem jártam a garázsban…. Szóval nem tudom mi történt igazából. Az ANA céget jól ismerem, a világ egyik legjobb légitársasága. A Hanada az a kisebb reptér ott de a többi részlet várat magára
12:41 nél felröhögtem nagyon :)))))) oriási vagy :))))))))))))))))
Haha köszi!
Jól döntöttél! Magam is jártam hasonló cipőben, utasként, betegen több napon keresztül vittek, igaz kocsiban. Hát nem volt jó érzés.
A beteg légiutaskísérővel végül mi lett? Jobban lett, vagy kórházba került?
Jobban lett és utasként haza jött velünk a végén. Annyit se mondott hogy fapapucs….
Van egy gyanum, lehet, hogy még ő van felháborodva.
Na de ne vetítsek, ez legyen az ő problémája, de fenntartom, hogy helyesen cselekedtél!
Nem volt egy egyszerű évkezdeted.Sok sikert az új évhez.
“Na ez az év is jól kezdődött”😁
Tisztelt kapitány jó volt a filmed...
Köszönöm szépen!
...Közepére! Viva El Salvador!
Bátor vagy😅👍🏻✌️
Jó kis kaland volt
Az biztos! Örülök hohy túléltem😂
A beteg légiutaskísérővel végül mi lett? Tudhatni mi volt a baja?
Valami gyomor vírus. Jött velünk vissza mint utas a végén
27:24 Tokaji-hegy.
Olyan nem?!!
olyan, mint florida de vannak hegyek. sött mintha kevésbé lenne subtropusi. talán mert nincs golf áramlat és a csendes óceán hűti.
Épp tél közepe volt… nyáron jó meleg van!
Üdvözöllek , nagyon jók a videóid .
Megtaláltad a helyed amerikában , anyanyelvi szinten beszélsz angolul
hatalmas repülöket vezetsz , tisztelettel vagy a technika iránt és megmaradtál
szerény embernek .
Tudom hogy a chemtrail videóhoz kellene ezt kommentemet írni de a friss üzenetekhez szeretnék írni Neked.
Ne haragudj de nem tudom szó nélkül hagyni és nem reagálni erre , úgy hogy közben egy szóval sem
szeretnélek megbántani vagy megsérteni .
2011 vagy 2012-ben a Petőfi Csarnokban voltam chemtrail konferencián és ott nyugalmazott utasszálító és
vadászrepülő piloták + agrármérnőkök + meteorologusok elmonták hogy "csíkoznak "
73-as születésü vagyok én is .Szerintem gyerekkorunkban a 70,80-as években az alábbi dolgokat nem láttam soha.
A következő sorokat ordítanám a környezetemnek de már szinte nem hallja senki .
Mivel sokat sétálok a szabadban többször látom hogy évszaktol és napszaktól függetlenül az alábbiak történnek .
1. bejön a légtérbe a repülő nem húz csíkot és a szemem láttára elkezdi húzni azt a mocskos vastag púder szerű csíkot.
2. bejön a légtérbe a repülő és húzza a csíkot és megint a szemem láttára befejezi ill. szakaszosan húzza a csíkot.
3. az elöbb említett csíkok 1 vagy két óráig is megmaradnak a csík és utána szétterjed és fátyolfelhő lesz belőle .
Na ezt nekem élő ember nem tudja megmagyarázni !!!!!!!!!!!!!!!!!
Tudom hogy magadból indulsz ki és Te utasszállító pilóta vagy , de hidd el "más célból repülő gépek" is vannak .
Sokan féltik az állásukat és nem mernek véleményt alkotni .
Köszönöm a szép szavaidat. Amint mondtam nem próbálom senkinek a véleményét megváltoztatni de nem tudok olyanról beszélni amit nem tapasztaltam. Amikor azokat az általad említett csíkokat nézted változtatott a repülő magasságot vagy sebességet? Ezek igen fontos részletek. Ilyen gyakran látok én is de minden alkalommal ez áll mögötte. Remélem láttad hogy nem zártam ki semmit csak annyit mondtam hogy én nem tapasztaltam.
@@bountyflyerkorrekt válasz! 👍 Ha már érzékeny téma van a levegőben (szó szerint) én is jöttem egy kérdéssel. Ez a sok mentális dolog (gyógyszer, antidepi használata) meg a kötelező oltások… miatt nem tudom azt gondolni, hogy minden szép és megbízható. A videóid, és a hozzáállásod nagyon szimpatikus. Köszi a választ!
@@Julcsi1245 ne légy már paranoiás, még hogy chamtrail ! Ne nevettess ! Minket az ivóvízzel meg a kajával mérgeznek ! 😈
Egy biztos, ezen az úton sem unatkoztál. Nagyon tartalmas élet ez, és lehet (biztos) jól is fizet, de eléggé kiszámíthatatlan az egész. De tetszik, hogy ilyen rugalmasan kezeled, legalábbis úgy tűnik a videókon. Gondolom nyugodt természet vagy, én agyvérzést kaptam volna már🙂Szuper El Salvador, de menjünk inkább San Franciscoba (10 sorba belefértem🤣🤣)
Köszönöm a szép szavaidat, én agyvérzést némelyik kommentől kapok😅 A repülés nem nagy ügy, ahhoz már hozzá szoktam🤣 A kiszámíthatatlanság az nekem egy plussz dolog! Soha nem unatkozom. (Itthon sem✌️)
@@bountyflyercsak remélem nem az enyémtől🤣
@@bakajudith haha! Nem!
Hú, ez nagyon kalandos volt. Azt mondják, ahogy kezdődik az újév, olyan lesz az egész éved. Remélem ez most nem lesz igaz, mert ez az évkezdet nagyon zaklatottra sikerült. Nem teljesen értettem, mi lett a beteg kolléganővel? elvitték orvoshoz, vagy rendbe jött reggelre a hotelban? Nem kapta el a betegségét senki? A kis Tündért hagytad pihenni? :)
Köszi szépen! Akkor jó lesz ez az év is!
(Házi nyúlra nem lövünk)
A beteg hölgy szegény jött velünk majd utasként hazavittük.
BÚÉK Kapitány Úr! Érdekes volt a mese😊. Fogadjunk hogy Salvadorban, ahol egy átlagos magyar polgár nem szívesen élne, tehát ott boldogabbak az emberek hozzánk képest.
Ezt nehéz megmondani. Az időjárás mindenesetre jobb volt…..
Boldog Uj Evet...
Köszi!
Mozgalmas napjaid voltak 2023 végén 🙂... Még jó, hogy nem Airplanes történet kerekedett belőle 😃
😅🤣
Boldog Új esztendőt kívánok, jó kis kaland így az év elején, itthonról a fotelból nézve érdekes volt de nem biztos hogy cseréltem volna veled 😁
Túléltem😂 jöhet a következő😅
Szerintem ésszerű, jó döntést hoztál. Ezt kellett tegyed. Azért nem semmi volt, még végighallgatni is, nemhogy átélni…👍👨✈️
Szeretem a kalandokat😅 Mivel minden napomat ajándéknak veszem ezért ritkán sietek bárhova…
Mi lett a légiutaskisérő hölggyel? Ott hagytátok, vagy betegen ment haza és valaki pótolta, vagy gyorsan rendbe jött?
Ezt sajnos kihagytam. Jött velünk végig. Az állapota javult és utasként ment haza ugyanazon a repülőn amin mi.
@@bountyflyer gondolom, a cég majd jól “megdícséri” lepontozással a hölgyet aztán gondolkozhat hogy hasznos dolog kommunikálni a kapitánnyal…
szerintem maximálisan jó döntést hoztál, hiába ment “tönkre” 200 lélek terve. Safety first!
Köszi!
Élmény volt olvasni.Az a szakszervezeti szerződés: gondolom a kollektív szerződést érted ez alatt.Itthon csak a nagy hazai v.multicégeknél van ilyen, pl.: MOL vagy Richter vagy az autógyárak.Azok közül is csak az európaiaknál.Úgy tudom, pl.Suzuki gyárban nincs, bár lehet hogy tévedek.Nálatok nagyon erős a munkajog, EU fejlett részén is, úgy tudom most egységesíteni akarják, hogy a csóróbb kelet- közép európai országokban is kötelező legyen talán 50 fő felett.
Subway- ről jut eszembe, hogy NY - i barátaink hogy húzták az orrukat, amikor olcsó ebédpótlékként bementünk valami brooklyni lepattant subway- be.Nekünk magyar turistáknak megfelelt, de egy igazi new yorker ahogy azóta megtanultam, be se teszi a lábát ilyen subway, mcdonalds helyekre.Ez sznobizmus lehet, vagy csak ők már ezt tényleg szemét kajának tartják- nem tudom...😊
A legtöbb szakszervezet itt tönkrement. A maffia rá tette a kezét majd a gyártás kivonult az országból. Az előző kormány alatt sok visszajött aztán most mind megint eloldalog vagy bezár.
A mienk az utolsó igaz hatásos szakszervezet az országban. ALPA a neve. Tulajdonképp én is az ALPA-nak dolgozok aki egy szerződésben áll a légitársasággal. Bár utálom a szakszervetemet mert megölte a hobbimat (R/C repcsik) de nagyon hatásosan működik.
Én is csak kényszerből megyek gyors étterembe. Egy van amit viszont nagyon szeretek az a Carl’s Junior Six dollar Gucamole burger sült zukkinivel. De ez mifelénk nincs sajna.
Kell a szakszervezet, nincs mese, ettől jobbat még nem találtak fel.Az én melóhelyemen nincs, vagyis egy ilyen jelképes van, ami csak bólogat.Ennek köszönhetően a munkáltató olyan hajmeresztő dolgokat meg mer csinálni, hogy a fülünk kettéáll tőle.Az már csak hab a tortán, hogy 2021 óta!!! nem volt !!! fizetésemelés!?! Ilyen infláció mellett!
Le sem írom a nevet mert súlyos gondom lehet belőle, plusz ne menjünk bele, mert ez már politika😢
Amúgy mesés történet volt, némi szépséghibával. Pl nem a kapitány egyszemélyi döntése a meghatározó egy reptéren álló gép esetében, hanem a légitársaságé, akinek' az alkalmzottja.
Ilyen esetben telefonon kell megtárgyalni a céggel a továbbiakat. Egyszemélyi döntési felelőssége a kapitánynak, repülés közbeni váratlan műszaki probléma esetén van, amikor a döntés nem tűr halasztást, vagyis nincs idő rádión megtárgyalni a teendőket.
--Az meg miféle történet, hogy a másodpilóta kapja magát és lelép, amikor "helyzet" van.
Az ilyesmi súlyos fegyelmi vétség, ami eltiltással jár. Mint ahogy az is, ha a főpilóta megtagadja a vállalata egyértelműen más utasítása ellenére a felszállást.
Bocs, hogy féloldalnyi' :) lett, de mentségemül, nem a Gugliról ollóztam össze, ahogy feltételezed, hanem sima logika. :)))
A gugli ollózás nélkülözést nagyon köszönöm😂
Pontosan igyanezt csináltam amit mondtál. De az én döntésem volt hogy nem hagyom a hölgyet feküdni a hátsó sorban mert vissza akarunk jutni az USAba. Nyugodtan el tudtam volna mishmásolni a dolgot. Amikor nem válaszolt akkor sjnos meg kellett húznom a ravaszt és beindítani a gépezetet. Természetesen ez avval járt hohy hívtam a céget. Ezután már nem volt vissza út.
Az elsőtiszt kibúvója az volt hogy fatigueot jelentett, ekkor fel van mentve a szolgálatból és vagy beteg fizetésből kap pénzt vagy ha indokolt a fáradtsága akkor kap sima fizetést.
A főpilótás dolgot nem értem.
Főpilóta-n téged értettelek, de mindegy. :)
Egy ilyesmi betegséget "eltussolni" őrültség, főleg hogy esetleg a hölgy a visszaúton súlyos állapotba kerülhet, netalán meghal. Ez nem lehet mérlegelés tárgya! Bár, ha úgy vesszük, bármi lehet mérlegelés tárgya, az is, hogy valamit ellopok, vagy inkább megveszem pénzért. Nehéz döntések ezek. :)))@@bountyflyer
Amúgy ennek a gugli emlegetésnek részedről eléggé rossz mellékíze van, valahogy azt sugallja, hogy aki téged bármiben is helyreigazít, az nyilván gugliból "okoskodik", mert fejből nem tudhatja jobban, mint te. Pedig biztosan vannak olyan olvasóid, magamat is beleértve, akik nincsenek guglizásra utalva egy-egy szakmailag megalapozott bejegyzés okán. @@bountyflyer
@@pirosszirom8998 kérlek nézzed az én oldalamról.
Próbálok mindenkinek válaszolni ahogyan tudok. Amikor csinálom ezeket a felvételeket nagyon figyelek arra hogy ne vesszek el a részletekben. A részletek a nagytöbbséget egyrészt nem érdekli másrészt meg más komplikált részletes tudás hiányában meg sem értenék. Szoval amikor három oldal bemásolt szöveget kell elolvasnom akkor rámjön a hányinger, meg kérdőjelezem hogy mi a büdös@&@$-ért van nekem erre szükségem. Inkább csak megyek autózni e helyett. A melóban minden egyes részletre figyelnem kell mert csak egy kis nem odafigyelés vagy pontatlanság miatt komoly bajok történhetnek. Ha pont így kell elkezdenem beszélni a videóimon akkor az abban a pillanatban nem kikapcsolódás nem válik élvezetté. Próbálj meg egyszer egy órán keresztül beszélni és nézd meg hány hibát mondtál. Nekem elég egy szót elmondanom rosszul vagy nem elég részletesen megmagyarázni rögtön jön valaki hogy elmagyarázza azt amit 20 éve csinálok minden nap. Szóval ilyenkor kimegyek játszok a kutyákkal, be koszolom a kezem valami rozsdás szarral, megyek egy kört a Trabival majd megpróbálok highadtan fejfájás nélkül válaszolni. De épp annyira elegem van az egészből hogy ma elővettem a Wartburgot🤣
Kicsit rosszul veszed a kiigazításokat, bár ezek többnyire nem bántásból íródnak, csak elkapja a zembereket' a műszaki hév. De hát ez nagyjából műszaki-technikai csatorna, ami bevonzza a technikás'okat, akik meg pontosítanak. Szerintem ez addig nem baj, ameddig nem társul rossz szándékkal, ha meg valaki kopizik, az egy dolog, de némely témában lehet bárki profi, gugli nélkül is. Üdv.@@bountyflyer
Én teljesen más irányban dolgozom (szociális munkás hajléktalan szállón), annyiban hasonlít pl éjsza mikor nincs főnökség én felelek 100+ ember vagy ahogy te monod lélek felett. krízis időszakban nekem is döntenem kell akár emberi élet felett, nálunk is szeretnek tilosban dohányozni stb Amikor kezdtem a szakmát azt mondták nem szabad magyarázkodni, lehetőleg teamben döntünk, de van amikor egyedül vagyok és meghozok egy döntést azt eseménynaplóba vezetni, a kollégáknak el kell fogadni, magyarázkodni csak esetleges bírósági ügy esetén a bíró előtt.
Nemsokára fogok csinálni egy hajléktalanos videót SanFranciscoból. Gondolom az majd érdekes lehet neked majd.
Ha én valamit rosszul csinálok akkor van belőle “meghallgatás” ami azt jelenti hogy számot kell hohy adjak arról hogy mit miért csináltam. Legtöbbször ha jó az indok akkor más teljesen a témához nem kötődő jelentéktelen hibába fognak belekötni és azon lovagolni.
amúgy a vulkáni hamu mennyire veszélyes a repülőre nézve ű
mert egy szer halottam azt , hogy british airways egyik repülje majd le zuhant tőle valamikor 80 évek közepén
Nagyon!!!!
Haat, lehet hogy az interkontinentális pilotak elete a dolce vita...
Lehetne olyan munkám is csak nem szeretek messze menni. Nekem Májustól lesz dolce vita amikor időm nagyrészét a garázsban fogom tölteni🤣😅
Egy nagy kaland ez a repülés.....
Néha unalmas is
Biztos igaz ,de csodálatos repülni. Háromszor repültek Kanadába és minden utamon volt kis kalandom. Igazi emlék maradt számomra.Kivánok szép repülést
a felhők felett.⭐️👑⭐️
BUÉK! Érdekes rész volt. " Kérem a következőt! " (Dr. Bubó )😀
😅😩