Csak annyit tudnék mondani Scherer Művész Úrról, hogy évekkel ezelőtt még a Vidám Színpadon játszott, Nézőművészeti Főiskola című előadásukra igyekeztünk ketten (amit addigra már több alkalommal is láttunk), sajnos azonban késésben voltunk, és a jegyeinket a már nézőtéren ülő barátaink nem hagyták kinn nekünk a ruhatárnál/pénztárnál. A darabról érdemes tudni, hogy a Színészek a nézőtér bejáratából érkeznek meg a színpadra az első jelenetbe. A ruhatárhoz érkezve, ahol megkaptuk a rossz hírt, szembetaláltuk magunkat Scherer Péterrel, Mucsi Zoltánnal és Katona Lászlóval, akik szinte már a kezdés pillanataiban álltak az ajtóban, de Péter odalépett hozzánk, talán fél füllel hallva az esetünket, így szólva: "Nézőt nem küldünk el, az előadás nélkületek nem kezdődik el." És betessékeltek minket a Színészek az ajtón, egy percig nem érdekelve őket, hogy most akkor hol is van a jegy kérem szépen. "Nézőt nem küldünk el, az előadás nélkületek nem kezdődik el." A mai napig tisztán cseng a fülemben. Köszönöm Péter, számomra Ön a legnagyobb! Egy őszinte csodálója
Megint láttunk egy fantasztikus embert! Ilyenkor mindig egy kicsit pizitív irányba tolódik el az emberekről alkotott véleményem.Köszö nöm mindkettőjüknek.
Akkor múlt el minden maradék vidékiségem (említésre méltó sosem volt), amikor a Duna partján laktam már egy ideje, és egy X. kerületi ismerősöm megkérdezte, hogy hol kell leszállni a metróról, ha az országházba akar menni.. és ez egy értelmes, iskolázott ember volt. Elgondolkodtatott.. Azt az egyet sajnálom csak, hogy ha bemegyek egy belvárosi kávézóba, nem köszön rám 3-4 ember, mert ugye ha nem itt a városban jártam suliba 20 évig, nyilván nem ismertem meg 1-2ezer szaktársat, évfolyamtársat stb., akikkel úton-útfélen összefutnék. Na de na és? Nagyon jól van ez így :)
Nem ertem, hogy miert lenne Pest olyan vagany es felelmetes a videkieknek. Rengeteg videki ember lakik Pesten, es kb. mind szupervaganyok, akik sokkal jobban beleillenek a varosba (kihasznaljak azt) mint nemelyik pesti, pl. en.
Csak annyit tudnék mondani Scherer Művész Úrról, hogy évekkel ezelőtt még a Vidám Színpadon játszott, Nézőművészeti Főiskola című előadásukra igyekeztünk ketten (amit addigra már több alkalommal is láttunk), sajnos azonban késésben voltunk, és a jegyeinket a már nézőtéren ülő barátaink nem hagyták kinn nekünk a ruhatárnál/pénztárnál. A darabról érdemes tudni, hogy a Színészek a nézőtér bejáratából érkeznek meg a színpadra az első jelenetbe. A ruhatárhoz érkezve, ahol megkaptuk a rossz hírt, szembetaláltuk magunkat Scherer Péterrel, Mucsi Zoltánnal és Katona Lászlóval, akik szinte már a kezdés pillanataiban álltak az ajtóban, de Péter odalépett hozzánk, talán fél füllel hallva az esetünket, így szólva: "Nézőt nem küldünk el, az előadás nélkületek nem kezdődik el." És betessékeltek minket a Színészek az ajtón, egy percig nem érdekelve őket, hogy most akkor hol is van a jegy kérem szépen. "Nézőt nem küldünk el, az előadás nélkületek nem kezdődik el." A mai napig tisztán cseng a fülemben. Köszönöm Péter, számomra Ön a legnagyobb!
Egy őszinte csodálója
Scherer Pétert ezelőtt sosem láttam-hallottam hasonló műsorban, és igazi meglepetés számomra. Minden pillanatát élveztem a beszélgetésnek!
fantasztikus sztorijai vannak, s csupaszív mellé :)
Megint láttunk egy fantasztikus embert!
Ilyenkor mindig egy kicsit pizitív irányba tolódik el az emberekről alkotott véleményem.Köszö
nöm mindkettőjüknek.
Köszönöm szépen.❤️
Évek óta kedvenc színészem😊Papírkutyák😂😂amit Mucsival ott alakított, az felülmúlhatatlan😂😂a legjobb színész❤
Imádtam, várom a következőt!!!
Nagyon aranyos!!!!!
A szentivánéjit volt szerencsém látni.. életre szóló, meghatározó élmény volt. Azóta is azt keresem, remélem minden színházi előadásban.
20:00 a morféma egy nyelvtani fogalom, a zéró morféma a szótőn lévő hangalaknélküli jel vagy rag
Sajnalom,hogy eddig nem lattam a riportot Peterrel! Nagy elmenyrol maradtam le. Viszont az uj PVC es musor utan most nezem. Koszonom!
Akkor múlt el minden maradék vidékiségem (említésre méltó sosem volt), amikor a Duna partján laktam már egy ideje, és egy X. kerületi ismerősöm megkérdezte, hogy hol kell leszállni a metróról, ha az országházba akar menni.. és ez egy értelmes, iskolázott ember volt. Elgondolkodtatott.. Azt az egyet sajnálom csak, hogy ha bemegyek egy belvárosi kávézóba, nem köszön rám 3-4 ember, mert ugye ha nem itt a városban jártam suliba 20 évig, nyilván nem ismertem meg 1-2ezer szaktársat, évfolyamtársat stb., akikkel úton-útfélen összefutnék. Na de na és? Nagyon jól van ez így :)
A filmjeit nem szeretem, színházban sajnos még nem volt alkalmam látni, de a hangját imádom.
18:02 ez a sorozat legnagyobb poénja volt, beröhögtem rendesen xxxD
A zérómorféma egy nyelvészeti kifejezés, hogy jön az a mérnökökhöz? :)
Jó! Kösz a feltöltést!
Micsoda kulissza titkokba avat be minket!
Nem ertem, hogy miert lenne Pest olyan vagany es felelmetes a videkieknek. Rengeteg videki ember lakik Pesten, es kb. mind szupervaganyok, akik sokkal jobban beleillenek a varosba (kihasznaljak azt) mint nemelyik pesti, pl. en.
best
Ő CUKI !!
Fantasztikus fickó!
na jó, de a zéró morféma egy nyelvtani fogalom, nem?
Scherer Péter tagja a ,,nyáj"-nak. Kadarkaiendrécske a nyál-nak a tagja...
Micsoda kulissza titkokba avat be minket!