Esztertől nagyon sok hasznos információt tudtam meg. Elhivatott és felkészült szakembernek tűnik, és emellett kedves és intelligens is. Öröm volt hallgatni a megszólalásait. :) Éva számomra leginkább a hitelességével tűnt ki, jó látni, hogy ennyire önazonos és tisztánlátó tud lenni mindazon nehézségek után, amiken keresztülment. Nem sajnálja és nem is emeli piedesztálra saját magát, hanem higgadtan és derűsen képviseli az álláspontját. Jó ilyen embereket látni, akik olyasmivel foglalkoznak elmélyülten és szenvedéllyel, ami túlmutat a személyes népszerűségükön.
bordofeju Nekem is rokonszenves volt mindhárom lány, Cinti is remekül helyt állt, ügyesen vezette a beszélgetést. Bár az első kérdést másképpen tettem volna fel, ha én lettem volna a helyében. Robinak igaza volt: tényleg egy kicsit számonkérően hatott a kérdés, hogy miért nem szerepeltette a "Szolgálólány"-t a tíz legjobb sorozat között. Én talán úgy tetem volna fel a kérdést, hogy mondjuk az ötven vagy a száz legjobb sorozat között helyet kapna-e a "Szolgálólány", és ha igen, hányadik lenne Puzsér listáján.
Nagyon jó végre látni Puzsér mellett olyan hölgyeket, akik nem elfogultak, értelmesek és a nőiességüket nem agresszivitásban töltik ki egy beszélgetésben érvek híján, hanem érvekkel támasztják alá nézeteiket nőies stílusban. Több ilyet. Gratulálok a szervezőknek!
Robi nem előadást tart, hanem beszélget! Tüdű! Vagy nagyon zen lett, vagy valahogy sikerült értékelhető embereket meghívni, akik nem nyomják a nemülökleegyasztalhoz állatságot, meg valahogy Robinak sem kell leennie a fejét mindenkinek, hanem befejez gondolatokat, és tart egy szünetet, hogy akkor most más beszélhet. Egészen elképesztő előfordulás ez, David Attenborough suttogva mikrofonozná felhajtott nadrágszárral patakba odaguggolva, hogy aztnézzétek a Puzsér beszélget :) Mindeközben olyan is előfordul, hogy Robit MEGKÉDREZIK a beszélgetés közben, erre sem szokott szükség lenni, mert addigra épp beszél. Én minden ötvenedik videót nézem meg kb., de ez a megnézettek közül ritka jó kombinációban hozza az értelmes beszélgetést és a fogyasztható stílust, amely ismérvek közül a picit is erősebb nagyon szépen le szokta gyilkolni a másikat, és vagy tudálékos pc szar lesz, vagy suttyó fingós szaros baszós. Tök jó lett ez.
A videóban érdemes megfigyelni, hogy míg Robi próbál objektíven hozzáállni a dolgokhoz, addig a lányok a saját szemszögükből, a saját életükből hoznak példákat, és sokkal többször kezdik úgy a mondanivalójukat, hogy Én. Ezek a szubjektív kijelentések és költői kérdések mindig alul fognak maradni az objektivitással szemben.
A nők másképp gondolkodnak mint a férfiak, mert csak akkor tudnak hitelesek maradni, ha saját magukból indulnak ki. Az pedig egy faszság, hogy ezt a témát objektív lehetne/kéne kezelni. Ezek mint szubjektív témák, nem fizikai kísérletek. Emberek vagyunk, nem robotok.
Így van, a nőkre jellemző a szolipszizmus, mint a szubjektív idealizmus legtisztább formája. A külvilág kizárólag azért van, mert én vagyok, minden történés, cselekvés az én létezésemnek a kivetülése.
31 éves férfi vagyok és a környezetemben lévő 40+ 50+ éves ismerősök, szüleim baráti köre, rokonok, kollégák, stb. rendszeresen kérdezgetik tőlem, hogy na na na mikor állapodsz meg, van-e feleség-jelölt a láthatáron, már várjuk az esküvői meghívódat, mikor szeretnél családot alapítani, hány gyereket szeretnél, stb. Tehát szeretném megnyugtatni a lányokat/nőket/hölgyeket, a “nemzőkorban” lévő fiatal férfiakat is ugyanúgy szekálják ezzel a kérdéssel, nem csak titeket. :) Sőt, a férfiak esetében még van egy olyan kedves kis “bónusz” is, hogy ha néhány hónapnál hosszabb ideig egyedülálló vagy és munka, tanulás, karrier, családi kötelességek (pl. idős/beteg rokon segítése) miatt nem is igazán a csajozás van az életedben az első helyen, akkor néha fura tekinteteket kapsz és a hátad mögött kb. automatikusan el vagy könyvelve melegnek. Amúgy Puzsérral értek egyet, akár egy nőt, akár egy férfit fárasztanak ezzel a kérdéssel, mindenképp tapintatlan. Én persze nem veszem rossz néven, hiszen tudom, hogy nem rossz szándék vezérli őket.
Nagyon érdekes előadás volt, gyakrabban is leülhetne egymással ez a négy ember. Persze a Robi monológjai voltak a legjelentősebbek, de a hölgyek szakmai és személyes kiegészítései is nagyon jók és hasznosak voltak és kiemelendő, hogy a moderátor/műsorvezető hölgy nagyon jól tematizált és véleményzett, egyszóval remek műsor volt.
Egyébként Robi jólmegmondta: Minek foglalkozunk ennyit a feminizmussal meg a metooval mikor ennél 3x nagyobb gondok vannak a világban. Megmondom én. Mert kényelmes. Kényelmes a felsővezető nőknek(persze nem a spáros dolgozónak) ebben kampányolni, hogy aztán még feljebb juthassanak a ranglétrán. Persze ha már eksönről lenne szó, hogy na akkor rendet vágunk Saudarábiában aaaaazt neeeem. Akkor rögtön a tangánkba csinálunk. szembe kéne szegülnöm valamivel aminek ereje is van, ami áldozatokkal járhat?!! Neeeem. Itt ütjük a vasat, ahol már kész a kard, addig ütjük amíg elhasad a tönk. Kérdem én: a migránsoknak melyik nagypofájú feminista megy oda oktatásra! Semelyik. Őket messziről elkerülik. vajon miért van ez? A választ mindenki tudja :)
Gábor Hegyi igen, tűpontos... kapásból felhorkannak egy szexista, vagy inkább általuk szexistának nevezett kijelentés, kinyilatkozás kapcsán. Ez így kényelmes. Elnézést ezért a véleményért, de így gondolom. Nézzünk csak körül a világban, mondjuk keletebbre, vagy délre, a harmadik világban...ott, számos helyen és esetben el sem hangzanak ezek a szexista kifejezések, el sem jutunk idáig, ab start tettlegesség és konkrét fizikai aktus történik, ezen kívül megalázás, háttérbe szorítás. Oda miért nem mennek buzgó feministák észt osztani? Ott, ahol nőket nap mint nap fizikai, lelki és erkölcsi terror ér (lassan tőlünk nyugatra is ez lesz a helyzet) miért nem ott terjesztik megváltó gondolataikat? Képletesen, de itt vízipisztollyal "támadjuk" a nőiséget, ott ágyúval. Ezt kellene lefuttatni egyszer minden feministának az agyában, és rájönnének, hogy ez az egész egy nagy lufi, mert addig, amíg ténylegesen nem tudnak segíteni a valóban rászorulóknak (ergo fegyvertelenek), milyen értelme is van ennek az eszmének? Miben jobb, mint a többi?
Amíg megmaradnak ezen a fogalmi síkon, hogy jajj megfogták a fenekemet, jajj füttyögtek, jajj utánamszóltak, hogy milyen jó nő vagyok, addig nem is tudom és nem is akarom őket komolyan venni. Majd akkor, ha kimennek a harmadik világba hittéríteni, addig nem.
Megnéztem a műsort... beleolvastam a hozzászólásokba, s rájöttem, hogy megérett a világ arra, hogy elinduljunk jó keményen a lejtőn. Gratulálok, hogy itt a legtöbben a dugásról szövegeltek egy ilyen komoly témánál... Van baj elég...
Remek, milyen jó hangulatú "közönség". Régebben, mintha lényegesen több, nem pusztán vicceskedő hozzászólás érkezett volna, akár kritikusan, akár konstruktívan. Bennem igazából az merült fel a leginkább, hogy ennek a márkaépítésnek az esetleges főpolgármester-Jenő választáson túl volt bármi értelme? Már azon kívül, hogy Lilu-bulvár és közben hirtelen együtt zizegés öribariság. Tudom, egyfelől a nárciszok, másfelől pedig biztos én is egy káka csomós fasz vagyok, de az ízlésesebb virágkoszorús bulváron és választáson kívül van ennek jelentősége? Fogyasztható autonóm beállítottság? Ra hasonlatos dolog?
Jó csajok a színpadon. És még értelmesek is. Majd, ha még leszoknak a sok, hibás, vagy éppen értelmetlen, modoros "gyakorlatilag"-kodásról, akkor még jobb lesz.
Jo musor. De nekem a holgynek labai annyira tetszettek , hogy folyamatosan csak azt neztem , hisz nagyon de nagyon csinos es szemugyre valo. Imadom ha egy no igy beszelget.
Hu, 1:09:00 - hez érve, komoly mindenképp kerülendő téma vetődött fel (gyorsan váltottak is). Én mindenképpen - most hallok róluk először - ehhez az in cell (hogy kell írni?) férfiakhoz tartozom sajnos, alapanyag vagyok, nem tudtam, hogy vannak ilyen esetek, szerintem maradnék is a verbális odamondásnál, még ha az férfiatlan is és az in cellség meg férfias viselkedés lenne. Nőket szembesíteni a valósággal már önmagában botrány, de ilyen frontálisan azzal, hogy az alfákat milyen mértékben részesítik előnyben, láthatóan nagyon zavarba kerültek, mert ez rendkívüli tabu, az erről való diskurzust, ameddig lehet halasztani fogják. És persze az in cellekről el kell mondani, hogy magukról képzelik csak, hogy nem zsákolhatnak, a velük egy kategóriában lévő nők tárt karokkal várják őket. Különben is, ki az a zsarnok, aki a bétanők azon ösztönösségének megélését akadályozná, ami azt mondatja velük, nekik kevés egy bétahím. Üdv., egy potenciális in cell-férfi (nyilván nem, de azért ez magas labda) Ennek felvetése tökösség vagy töketlenség? Ezen még a nőknek is gondolkodni kell. Valószínű innentől azt kell hazudnom, milyen sikeres vagyok, különben az in cellség gyanújának rám vetülése is ellehetetlenít, mivel determinál az előéletem. Innentől kizárt, hogy bárki elismerje, sikertelen, ha nem akar bélyeget. Vagy ezt is el lehet viccelni, ennek az élét is el lehet venni, mint a macskás nővé válás fenyegetésének esetében? Hogy a ma szingli bétanő büszkén viccelődik azzal, hogy macskás öregasszonnyá válik, mert ő csak alfát érdemel? Én is lehetek büszke in cell, aki elviccelődik azzal, hogy börtönbe kerül vagy kivégzik? És az az in cellé válás gyanúját eltereli rólam, hogy viccelődök ezzel a jelenséggel? Csupa olyan kérdés, ami nem való a Funzine talks kimért szalonjaiba. Olyat is hallottam már, hogy azt elfogadni mi más is lenne, mint férfias cselekvés, ha egy férfi egész életében nem szexelhet. Vajon női cselekvések járnak ekkora megpróbáltatással? Gondolkodhatok továbbra is, vagy mindenképpen incelnek kell hogy higgyenek? Rohadt súlyos kérdés, talán üti is az összes A szolgálólány meséjében említett esetet. És nagyon korrekt robitól, hogy beemelte új topikként, erről még évekig nem lesz vita, mert a legerősebben mindvégig ehhez a korruptságukhoz ragaszkodnak a nők. Holott ez olyan előny a részükre, ami nagyobb, mint amekkora az állítólagos fizetéskülönbség a férfiak javára. Ezért mondom már évek óta, hogy én készséggel keresek kevesebbet, ha azt az előnyt én élvezhetem és nem a nők. A valódi tabukat nem ez a sorozat döntötte, hanem az incel-jelenség említésének merészelése.
A bal oldalon ülő hölgy, bár tisztelet a kitartásáért, tipikus példa arra az embertípusra, amelyiknek akkor az önbizalma, arca, hogy meg van róla győződve, mindenki a nap 24 órájában vele foglalkozik és azzal amit csinál.. Nem szívesen lennék a beosztottja az tuti... Volt ilyen főnököm, minden nap azon töprengtem, vajon hogy tudnám balesetnek álcázni azt, hogy kilököm az ablakon. :-D Itt két ember van nagyon rendben, az a Robi természetesen, aki annyira kell ma Magyarországnak, mint amennyire kellet mondjuk Hofi Géza, és a doktornő, aki teljesen hiteles és természetes jelenség. A felkonfot kivéve amúgy a műsorvezető csaj is végül behozta magát, felkészült és látszólag pártatlan kíván maradni, sokan példát vehetnének róla. Nagyon érdekes beszélgetés volt és nagyon jó volt látni, hogy vannak nők, akik nem fejezik le Robit azért, mert értük kiáll, felfogják, értik.... Köszi amúgy.
Egyik szemem sír a másik nevet a klasszikus társadalmakban egyszerűen nem létezett az egyenjogúság (értelmezni se tudták volna) szoros alávetettségben éltek. Először a fiút szabadították fel az apa "uralma" alól majd nőt. Ez még rendben is volna, csakhogy az társadalom stabil volt, a mai társadalom nem az.
Az értelmi színvonalat szerintem Te csak ne hozd fel. Aki összehasonlítja a felső középosztàlybeli nők jogtalan előnyökhöz való jutàsát azzal a problémàval, hogy a hátrányos helyzetű családok a tanulatlansàguk, a rossz körülményeik és értelmetlen hagyományaik miatt nem engedik a lànyukat tovàbbtanulni, az az ember messzeáll attól a bizonyos színvonaltól. Úgy hogy nyugodtan mehetsz Te is fröccsözni a Deákra! De nehogy nekem füttykoncertet rendezz!😉 (Sajnos véletlenül töröltem a hozzászólàsomat.)
@@kovacsdzsenifer szerintem tök jogos, hogy azt mondtam, hogy a feminizmusnak a felsőközép privilégiumai helyett a hátrányos helyzetű nőkkel kéne foglalkoznia. Neked mi a véleményed? Leírhatnád fröcsögés helyett, amíg én fröccsözök.
Nem a jólét okozza Magyarhonban az egykézést! A felmérések szerint a magyarok nagyon is családcentrikusak, fiatlon sokan 3, vagy akár több gyereket szeretnének...aztán valamiért nem születnek meg azok a kívánt gyerekek. A nagyobb lányom például 3-at szeretett volna, és két gyerek után már nem merték bevállalni a harmadikat, anyagi okokból. Az anyuka fizetésére is nagy szükségük van a megélhetéshez. A kisebbik lányoméknál 10 év után sikerült lombik baba. Szeretnének még egyet, de ez még a jövő. A hugomnak három gyereke van, de még az első unoka se született meg, és egyelőre nem is aktuális, mivel az alapok megteremtése egyelőre fontosabb: megteremteni az önrészt a saját otthonhoz, de ha bérelt lakásban maradnának, és ha az anyuka otthon maradna a babával, akkor az apuka jövedelme nem fedezné a megélhetést....vagyis a mi esetünkben pont a nemjólét az elsődleges ok!!
Bár nem egyenértékű az itteni suttyóságokkal, és a műsort egyébként jól irányította , de az az igazság, hogy lényegét tekintve Danny DeVitót emlegetni abban a kontextusban nem volt sokkal különb a műsorvezetőtől, szóval nem kellett volna.
Épp ma fejeztem be a sorozatot, erre jött Puzsér videója. Én egy erősen közepes sorozatnak láttam, egyszer nézhető, de a 3.évadra már nem vagyok kíváncsi. Nagyon zavaró volt helyenként a feminista propaganda.
Az maximum a trónok harca. A szolgáló lány meséje nagyon jó izgalmas sorozat. Ezeknek kellet volna bekerülni A szolgáló láns meséje Az ifjú sheldon Agymenők Amerikai horror story South park Gotham Vannak jó sorozatok.
@@vilagistene4628 ifju sheldon meg nagymenők? Ez most komoly vagy vicc? Tíz olyan sorozatot tudnék neked kapásbol mondani amelyek a te sorozataidat lekörözik fényévekkel.
Nem értem miért nem hívják már meg egy ilyen beszélgetésre Budaházy Eddát is. Ahelyett, hogy szarba gyalázzák esetleg vitázni is lehetne vele. Azért az elég undorító, hogy a vélt kultúrális felsőbbrendűségük tudatában pocskondiáznak valakit. Persze úgy, hogy akit gyaláznak annak esélye sincs reagálni.
Szerintem meg ha valaki felrak egy hányingerkeltő videót és arra reagál valaki, és elmondja, hogy miért is jött vissza tőle a reggeli, nem kell egyből trianonsérülni meg megbántódni.
Nahát, Róbert, végre sikerült nem inkompetens, nem a saját érzelmeitől nem látó, értelmes nőket összeszedni mint beszélgetőpartner? Ehhez csak gratulálni tudok. Nem volt senki zavaró, vagy nem oda illő. Mondjuk ez nem is egy vita volt, de minden kívánságom azért nekem se teljesülhet.
Itt a legtöbben elég szépen leírjátok, hogy kit mennyire dugnátok meg. Nos én a műsorvezetőt nem tudnám megdugni... valahogy annyira bájos és értelmes, hogy inkább elhívnám randizni, s a dugás helyett a szeretkezést választanám. Egy aranyos és intelligens nőnek tűnik. Szimpatikus! :)
jó beszélgetés volt. De nem a témáról, illetve csak szőrmentén, szóval a teljesség igénye nélkül pár dolog a sorozatról, ellentmondásairól, inkoherenciáiról: - A keleti part északi részén van Gileád. Kizárt dolog, hogy ott ilyen létre tudjon jönni. Eleve szerintem maximum az arab világban tudna, de könyörgöm, a feminizmus fellegvárában hol lenne ennek társadalmi bázisa? most komolyan, hányan tudnának a gileádi eszmékkel azonosulni? 1-2 százaléka a lakosságnak? és ez a szám úgyis csökkenne. Mégis hogy lehetne felépíteni így egy mindenre kiterjedő rezsimet? Még ha Bible beltben játszódna, azt mondom hááát ok, necces, de legyen. -a társadalom felét, a nőket gyakorlatilag kivonják a gazdaságból - és a férfiak egy részét is. Ezzel az a régió (ami most a világon az egyik leggazdagabb és legfejlettebb) Bangladesh külső szintjére esne vissza azonnal... - Az a terület pont nem a nyersanyagban leggazdagabb része az USA-nak, honnan tudják akkor fenntartani magukat? Miből tud háborúkat folytatni, aminél gazdaságilag leterhelőbb tevékenység nem nagyon van a Földön. Többször elhangzik, hogy Gileád kvázi olyan kirekesztettségben él, mint most Észak-Korea. Hát akkor az lenne a reális, hogy ők is kb. úgy élnek, erre annyit látunk, hogy kisebb a választék a boltban, meg kicsit kevesebb az autó... - Az USA-ban rohadt erős civil társadalom van, és valami 350 millió fegyver a lakosság kezén (tehát személyenként átlagban majdnem 1,2. És ebben nagyon sok az automata fegyver, aknavető stb. Részben ezért is vetette el a Japán vezetés anno az USA szárazföldi inváziójának a tervét egyből). Mégis hogy lehetne 1-2 merénylettel meg maroknyi vallási fanatikussal kb. az Iszlám Államhoz hasonló rendszert létrehozni, ráadásul 4-5 év alatt... - A férfiakat miért nem vizsgálják, hogy sterilek-e? - Kanada látványosan nem kereskedik Gileáddal, amikor megtudják, hogy mik folynak ott (addig nem is sejtették? vagy mi? nincs hírszerzés? nem hittek a menekülteknek? de néhány képeslap meggyőzte őket?). Ez szép. Lenne. A valóságban pl a Trudeau vezette feminista kanadai kormány dollármilliárdos tételben adott el fegyvert a szaudiaknak... És a sort még tudnám folytatni, csak nincs időm, de ha valakinek van megteheti.
Azért Puzsér idegesítő stílusán túltekintve, észre kell vegyük, hogy ő valójában egy lángelme! Imádom az eszmefuttatásait.....sokszor meg persze utálom is. Ebben a beszélgetésben konkrétan imádtam!
Cinti Krajnyikkal kapcsolatban kizárólag tárgyiasító gondolataim támadnak. Mit szolnak a gender harcos amazonjai ehhez a nyakig felsliccelt miniszoknyához?
Azt, hogy azt magának vette fel, mert ő így tetszik magának, nem azért hogy a kéjelgő tekintetedet arra vesd, te élvhajhász, tárgyiasító gondolatbűnöző, te struktúrális erőszaktevő, te!
Hogy felhomályosítsak másokat(ha netán kétség merül fel egyáltalán): Béranya az egy nő, egy személy, (ez értelemszerű, de a fogalomtisztázásnál nem volt egyértelmű, utánagoogléztem, hogy most ehhez tényleg nem kell-e ember, elég egy mesterséges méh is? benne van, hogy anya, anya az ember, utánanéztem pedig nem ismeretlen szó, biztos ami biztos) akinek a méhébe nő meg a gyerek s nem feltétlenül a saját sejtjéből fogan meg. Egyik eset se ritka a 2 közt- wikipédiából legalább is ez jött le. S kihagyta, hogy önkéntes. Szerintem azért nem tekinthető az béranyaságnak a szolgálólányban levő mert leírásban olvasható, ők szolgák és ez nem önkéntes vállalkozás. A fogalom már is nem illik rá. De ez csak magánvélemény, velük ellentétben én nem láttam a sorozatot, nem vagyok hozzáértő, biztos tévedek.
Azért jó látni, hogy Robi akárhányszor megszólalt, a 3 csajnak nedves lett a bugyelló. Jó látni hogy vannak emberek akik még az intellektualitásra gerjednek. 😊
@@Oliver8111 Ne engem minősítgess, hanem nézz utána a spermatogenezis fogalmának. "Lecserélik az egész gárdát" hangzik a hölgy megállapítása, próbáld meg értelmezni...
@@Oliver8111 Tehát akkor elég három napig nem piálni, nem bagózni és egészségesen táplálkozni, és máris nagy mennyiségű, tökéletes minőségű hímivarsejtje lesz az emberfiának? :) Ez valami új, forradalmi áttörést hozó fejlemény, ha így van! Mikor, melyik szakfolyóiratban publikálod? :D
Jó, érdekfeszítő beszélgetés! Atwood egy másik regényével kapcsolatban, szolgálóleányokról és patriarchátusról egy izgalmas írás a témában: azeletmegminden.hu/a-ferfiak-valsaga-3-matriarchatus/
Kirúgták a Hír Tv-ből. Szegénynek jelenleg nincs munkája és pénze is alig. Fam terhessége miatt minden forintra szükségük van. Mivel picit visszahízott, csak a régi ruháit tudja hordani, azokból meg csak ez maradt meg.
SPOILER: Puzsér nem is látta a sorozat 2. évadát, úgy ült le beszélgetni róla. Na nem mintha a majdnem 2 órás beszélgetésben 3 percnél hosszabban esne szó magáról a sorozatról.
az ultrangos kepalkotogepek kinai betiltasa egy sulyos allitas. nem mintha hihetetlen lenne. van erre vonatkozo teny/adat amire hivatkotal? nagyon erdekelne.
Meg hát miért is lenne élvezetesebb egy férfinek a csonkított női nemi szerv? Azon alul, hogy a nők szenvednek tőle kizárólag. Lényegében a férfiak akarata ellen is való.
@@vilagistene4628 Sajnos nem vagyok földművelő, de azt a tényt veled ellentétben meg merem fogalmazni, hogy a nő és a férfi különbözik nem csak testileg, hanem lelkileg sőt szellemileg is, ezért más lehetőségeik és feladataik vannak az életben, amik egymást kiegészítik és nem pótolják.
@@PaulusdeKenezy Szerintem ez undorító?? Akkor csak mert nő ne beszéljen csúnyán ne k1ezzen ne vonzódjon nőhöz sem???? Csak mert nő ne lehessen sakkvilágbajnok a férfiak ellen ne lehessen ő a családfő?? Na és egy férfi csak mert férfi ne is ballettozzon? Ne is hordjon női ruhákat ne is vonzódjon férfihoz?? Ne is maradjon otthon varrni meg mosogatni. Ne is szüljön gyereket??? Szerintem neked unrorító a hozzá állásod.
@@vilagistene4628 Aki szerint egy férfi és egy nő nem különbözik, ráadásul az pozitív, ha egy férfi szinkronúszik egy nő meg ketrecharcos, az nem lehet más, mint hülye.
Mondjuk ha valaki azt szeretné, hogy arra figyeljenek amit mond ne arra, hogy "de megba...sználak", akkor nem olyan miniszoknyában kéne egy fotelben pózolni, a kamerával szinte szemben, hogy vagináig fel lehessen látni.... szerintem.... el kéne dönteni, hogy akkor most a külsőmre, vagy a bensőmre helyezem azt a k...va hagsúlyt. Amúgy meg már tényleg kurva unalmas ez a téma, igy a világ felének éhen halása és kiirtása előtt pár évvel, évtizeddel. Ki akarja ezzel terelni a figyelmet és a többiek ebben miért vesznek részt? MOndjuk ebbe azért Robinak sem törik félbe a karrier, szóval elég kényelmes front ez igy.
"ha az anyám nincs én most nem ülök itt és nem beszélgetünk" - Mekkora igazság végül is csak az emberiség egészére igaz ez... Az a bölcsesség mikor hangzik el, hogy az ég kék a fű zöld ?
Nyilván. Nem hülye vagyok, csak a halandzsázás "erotikus" számomra - bassza a fülem- szóval mi lenne ha az irodalmi képeket meghagyná a regények versek lapjaira.
Cinti, egész jó csaj lehettél volna ha nem hagyod elnarancsbőrösödni a lábad és nem hagytad volna, h ilyen aránytalanul szedd fel a kilókat, mert az arcod egész szép. Luxusnak gondolom ezt, h pl a bő egy tízessel több és már szült dokinő összességében jobb formában van.
A szolgálólány meséje az feminista wetdream. Semmi másra nem vágynak, mint hogy az alacsony státuszú hímektől megszabaduljanak. Mi is van azokkal a férfiakkal akik mondjuk nem a felső 10%ban vannak?
Ha az alacsony státuszú (90%) hímektől a nők megszabadulnának, akkor nem lenne akiknek a munkáját és az abból származó erőforrásokat szétosztva fel lehetne építeni a feminista újszocializmust. Nekik ugye a jópasik is kellenek (dugni + szülni), meg a pénz + erőforrások, szolgáltatások is, de a kettő között meglehetősen szükségszerű liberális kapcsoltsággal, azaz inkább nemkapcsoltsággal. Régen monetáris, most szexuális, feminobolsevik alapon van megindokolva a kívánt társadalmi kollektivizáció. Itt jön a képbe az elnyomottság-propaganda, ami pont ott megy csúcsra járatva, ahol semmi keresnivalója nincs már (éppen ezért nem tekinthető morálisan megalapozottnak a léte, pusztán egy ocsmány társadalommérnöki kísérletnek). De lesz ez a fos még rosszabb is, sokkal!
Hát ja, eddig nem gondolkodnak. De ezelőtt is volt ilyen társadalom. A háremeket női elnyomás magasiskolájának állítják be. Nem azok voltak. Egy szultán háremhölgyének lenni az egyik legnagyobb privilégium volt anno.
Holott amennyi creepy férfi van, ugyanannyi creepy nő is (még ha a ultrafeminista biológia szerint - amit még a nem feminista nők is követnek - minden nő alfa, míg a férfiaknak csak 5 %-a). Ezt kellene bennük tudatosítani, hogy jóképű férfiakat is lenyomiznak. Akkor a csinos nőket is le kell nyomizni, kislányozni, hermafroditázni, creepyzni, máris megéreznék, milyen férfiként élni ma és az ő kicsiny agyukba vésődne, mennyit érőnek kell hinniük magukat. Nincs másik út. Ha ők ezt udvariatlannak, lovagiatlannak tartják, akkor azt kell mondani, hogy ők meg nőietlenek, ha azt teszik. Nem unalmas, hogy csak nekik engedélyezett a verbális terror? Hogy azzal mekkora kárt okoznak, miért nem lehet reálisan felmérni?
Bocs, ha csak most értesülsz róla, de a nőknek nem elismerés az, ha névtelen tahó lúzerek meg akarják őket dugni. Annyira nem nagy szám egy férfi erekciója, mivel álló faszú hímeket kb. egy csettintésre találunk, ha akarunk.
Úgy látom nem sikerült megérteni mondanivalómat. ;) Nem most értesültem róla, hogy a nőknek nem elismerés az, ha névtelen tahó lúzerek meg akarják őket dugni. Habár én is bunkóságnak tartom, de sok nőnek még ennyi sem jut, arról nem beszélve, hogy az idő múlásával még ennyi figyelmet sem kapnak a férfiaktól.
Ha feminista akartam volna lenni ez a program nem segített volna, ami érdekes és aktuális ebben a műsorban azt Puzsér Róber mondta, és meggyőzően, a többi az három szép hölgy unalmas, langyos csevegése, többnyire közhelyek. Bár csak a nemek közti egyenjogúság lenne a leg nagyobb bajunk a világon és otthon!!
Nem egészen. Arról szól, hogy az USA valódi gyökereit a máig erősen ható vallási fundamentalizmusban kell keresni, merthogy Európából kiutált protestáns szekták alapították.
Ez a szemuveges luvnya siman lehulyez masokat, de magaban a gerendat sem. Csak azert, mert van egy torzult eletkepe, az nem hatalmazza fel, hogy prekoncepciokkal eljen, csak azert mert egy kicsit ugyetlen modszerrel, de fontots problemara probalja felhivni a a figyelmet....
Esztertől nagyon sok hasznos információt tudtam meg. Elhivatott és felkészült szakembernek tűnik, és emellett kedves és intelligens is. Öröm volt hallgatni a megszólalásait. :)
Éva számomra leginkább a hitelességével tűnt ki, jó látni, hogy ennyire önazonos és tisztánlátó tud lenni mindazon nehézségek után, amiken keresztülment. Nem sajnálja és nem is emeli piedesztálra saját magát, hanem higgadtan és derűsen képviseli az álláspontját.
Jó ilyen embereket látni, akik olyasmivel foglalkoznak elmélyülten és szenvedéllyel, ami túlmutat a személyes népszerűségükön.
bordofeju Nekem is rokonszenves volt mindhárom lány, Cinti is remekül helyt állt, ügyesen vezette a beszélgetést. Bár az első kérdést másképpen tettem volna fel, ha én lettem volna a helyében. Robinak igaza volt: tényleg egy kicsit számonkérően hatott a kérdés, hogy miért nem szerepeltette a "Szolgálólány"-t a tíz legjobb sorozat között.
Én talán úgy tetem volna fel a kérdést, hogy mondjuk az ötven vagy a száz legjobb sorozat között helyet kapna-e a "Szolgálólány", és ha igen, hányadik lenne Puzsér listáján.
POSZTMODERN!!! 18 percig bírta e szó nélkül :D
Attila Hofferek 1:37 me too
Gondoltam hogy a téma miatt felhozza a feminizmust de ez.....
Nem figyeltem elég jól, én 34:04 -nél fedeztem fel.
a meetoo egy igazán irreleváns kérdésre volt válasz, egyszerű provokáció volt a műsorvezető részéről
Nézd meg az internetről szóló részt.
Asszem 4x szólalt meg.
Durva. :D
@@Razidurgh p
Nagyon jó végre látni Puzsér mellett olyan hölgyeket, akik nem elfogultak, értelmesek és a nőiességüket nem agresszivitásban töltik ki egy beszélgetésben érvek híján, hanem érvekkel támasztják alá nézeteiket nőies stílusban. Több ilyet. Gratulálok a szervezőknek!
Robi nem előadást tart, hanem beszélget! Tüdű! Vagy nagyon zen lett, vagy valahogy sikerült értékelhető embereket meghívni, akik nem nyomják a nemülökleegyasztalhoz állatságot, meg valahogy Robinak sem kell leennie a fejét mindenkinek, hanem befejez gondolatokat, és tart egy szünetet, hogy akkor most más beszélhet. Egészen elképesztő előfordulás ez, David Attenborough suttogva mikrofonozná felhajtott nadrágszárral patakba odaguggolva, hogy aztnézzétek a Puzsér beszélget :) Mindeközben olyan is előfordul, hogy Robit MEGKÉDREZIK a beszélgetés közben, erre sem szokott szükség lenni, mert addigra épp beszél. Én minden ötvenedik videót nézem meg kb., de ez a megnézettek közül ritka jó kombinációban hozza az értelmes beszélgetést és a fogyasztható stílust, amely ismérvek közül a picit is erősebb nagyon szépen le szokta gyilkolni a másikat, és vagy tudálékos pc szar lesz, vagy suttyó fingós szaros baszós. Tök jó lett ez.
Értelmes, tartalmas beszélgetés, jó kis témákat feszegetve, szuper! jusson el sok -sok fülhöz a mondanivaló :)
A videóban érdemes megfigyelni, hogy míg Robi próbál objektíven hozzáállni a dolgokhoz, addig a lányok a saját szemszögükből, a saját életükből hoznak példákat, és sokkal többször kezdik úgy a mondanivalójukat, hogy Én. Ezek a szubjektív kijelentések és költői kérdések mindig alul fognak maradni az objektivitással szemben.
A nők másképp gondolkodnak mint a férfiak, mert csak akkor tudnak hitelesek maradni, ha saját magukból indulnak ki. Az pedig egy faszság, hogy ezt a témát objektív lehetne/kéne kezelni. Ezek mint szubjektív témák, nem fizikai kísérletek. Emberek vagyunk, nem robotok.
mer' a csajoknak van saját tapasztalatuk mint nő, a Robinak meg nincs. úgy könnyű :)
Az objektivitás is szubjektív gondolatokból áll össze. Egy míves bútor jólétben kincs, háborúban tüzelő.
Így van, a nőkre jellemző a szolipszizmus, mint a szubjektív idealizmus legtisztább formája. A külvilág kizárólag azért van, mert én vagyok, minden történés, cselekvés az én létezésemnek a kivetülése.
Ugyan honnan lenne szubjektív élménye a Robinak, ebben a témában? :)
31 éves férfi vagyok és a környezetemben lévő 40+ 50+ éves ismerősök, szüleim baráti köre, rokonok, kollégák, stb. rendszeresen kérdezgetik tőlem, hogy na na na mikor állapodsz meg, van-e feleség-jelölt a láthatáron, már várjuk az esküvői meghívódat, mikor szeretnél családot alapítani, hány gyereket szeretnél, stb.
Tehát szeretném megnyugtatni a lányokat/nőket/hölgyeket, a “nemzőkorban” lévő fiatal férfiakat is ugyanúgy szekálják ezzel a kérdéssel, nem csak titeket. :) Sőt, a férfiak esetében még van egy olyan kedves kis “bónusz” is, hogy ha néhány hónapnál hosszabb ideig egyedülálló vagy és munka, tanulás, karrier, családi kötelességek (pl. idős/beteg rokon segítése) miatt nem is igazán a csajozás van az életedben az első helyen, akkor néha fura tekinteteket kapsz és a hátad mögött kb. automatikusan el vagy könyvelve melegnek.
Amúgy Puzsérral értek egyet, akár egy nőt, akár egy férfit fárasztanak ezzel a kérdéssel, mindenképp tapintatlan. Én persze nem veszem rossz néven, hiszen tudom, hogy nem rossz szándék vezérli őket.
Nagyon érdekes előadás volt, gyakrabban is leülhetne egymással ez a négy ember. Persze a Robi monológjai voltak a legjelentősebbek, de a hölgyek szakmai és személyes kiegészítései is nagyon jók és hasznosak voltak és kiemelendő, hogy a moderátor/műsorvezető hölgy nagyon jól tematizált és véleményzett, egyszóval remek műsor volt.
Sztem is
@@bordofeju Miért?
Végre normális hang és képminőség, kösz szépen a feltöltést
Itt végig jó voltál. Jól álltak neked a csajok :D
Egyébként Robi jólmegmondta: Minek foglalkozunk ennyit a feminizmussal meg a metooval mikor ennél 3x nagyobb gondok vannak a világban. Megmondom én. Mert kényelmes. Kényelmes a felsővezető nőknek(persze nem a spáros dolgozónak) ebben kampányolni, hogy aztán még feljebb juthassanak a ranglétrán. Persze ha már eksönről lenne szó, hogy na akkor rendet vágunk Saudarábiában aaaaazt neeeem. Akkor rögtön a tangánkba csinálunk. szembe kéne szegülnöm valamivel aminek ereje is van, ami áldozatokkal járhat?!! Neeeem. Itt ütjük a vasat, ahol már kész a kard, addig ütjük amíg elhasad a tönk. Kérdem én: a migránsoknak melyik nagypofájú feminista megy oda oktatásra! Semelyik. Őket messziről elkerülik. vajon miért van ez? A választ mindenki tudja :)
Bagatel ügy
Gábor Hegyi igen, tűpontos... kapásból felhorkannak egy szexista, vagy inkább általuk szexistának nevezett kijelentés, kinyilatkozás kapcsán. Ez így kényelmes. Elnézést ezért a véleményért, de így gondolom. Nézzünk csak körül a világban, mondjuk keletebbre, vagy délre, a harmadik világban...ott, számos helyen és esetben el sem hangzanak ezek a szexista kifejezések, el sem jutunk idáig, ab start tettlegesség és konkrét fizikai aktus történik, ezen kívül megalázás, háttérbe szorítás. Oda miért nem mennek buzgó feministák észt osztani? Ott, ahol nőket nap mint nap fizikai, lelki és erkölcsi terror ér (lassan tőlünk nyugatra is ez lesz a helyzet) miért nem ott terjesztik megváltó gondolataikat? Képletesen, de itt vízipisztollyal "támadjuk" a nőiséget, ott ágyúval. Ezt kellene lefuttatni egyszer minden feministának az agyában, és rájönnének, hogy ez az egész egy nagy lufi, mert addig, amíg ténylegesen nem tudnak segíteni a valóban rászorulóknak (ergo fegyvertelenek), milyen értelme is van ennek az eszmének? Miben jobb, mint a többi?
A feminista svéd kormány is csont nélkül benyalt az iráni vezetésnek...
Amíg megmaradnak ezen a fogalmi síkon, hogy jajj megfogták a fenekemet, jajj füttyögtek, jajj utánamszóltak, hogy milyen jó nő vagyok, addig nem is tudom és nem is akarom őket komolyan venni. Majd akkor, ha kimennek a harmadik világba hittéríteni, addig nem.
17:36-18:36 so true. Köszi Robi!
szerintem mindenki jó volt, Robi is visszafogta magát, tetszett :D
Nagyon sokoldalu ember...és látásmódja nagyon érdekes számomra.
Megnéztem a műsort... beleolvastam a hozzászólásokba, s rájöttem, hogy megérett a világ arra, hogy elinduljunk jó keményen a lejtőn. Gratulálok, hogy itt a legtöbben a dugásról szövegeltek egy ilyen komoly témánál... Van baj elég...
Nézegesd a VV bélát!
Ez a komment ugyanannyit ér mint azoké akikről beszélsz.
Bud Spencer, h lefogyott
Öröm Robertet hallgatni....ha egy üres szatyorról beszélne azt is tartalmasan tudna előadni....
Nagyon jó volt. Köszönjük!
Remek, milyen jó hangulatú "közönség". Régebben, mintha lényegesen több, nem pusztán vicceskedő hozzászólás érkezett volna, akár kritikusan, akár konstruktívan. Bennem igazából az merült fel a leginkább, hogy ennek a márkaépítésnek az esetleges főpolgármester-Jenő választáson túl volt bármi értelme? Már azon kívül, hogy Lilu-bulvár és közben hirtelen együtt zizegés öribariság.
Tudom, egyfelől a nárciszok, másfelől pedig biztos én is egy káka csomós fasz vagyok, de az ízlésesebb virágkoszorús bulváron és választáson kívül van ennek jelentősége? Fogyasztható autonóm beállítottság? Ra hasonlatos dolog?
Jó csajok a színpadon. És még értelmesek is.
Majd, ha még leszoknak a sok, hibás, vagy éppen értelmetlen, modoros "gyakorlatilag"-kodásról, akkor még jobb lesz.
csak nekem jutott eszembe, milyen menő lett volna, ha a háttérben elégetnek egy boszorkányt?
XDDD
Jo musor. De nekem a holgynek labai annyira tetszettek , hogy folyamatosan csak azt neztem , hisz nagyon de nagyon csinos es szemugyre valo. Imadom ha egy no igy beszelget.
Uh ez nagyon jó volt...a Dokicsaj ultra szuper...a Puzsér is!
nem vágtam a sorozatot, de szembejött a téma. utánanézve találtam e videót, amibe csak belenézni akartam, de végül végig lekötött..
Hu, 1:09:00 - hez érve, komoly mindenképp kerülendő téma vetődött fel (gyorsan váltottak is). Én mindenképpen - most hallok róluk először - ehhez az in cell (hogy kell írni?) férfiakhoz tartozom sajnos, alapanyag vagyok, nem tudtam, hogy vannak ilyen esetek, szerintem maradnék is a verbális odamondásnál, még ha az férfiatlan is és az in cellség meg férfias viselkedés lenne. Nőket szembesíteni a valósággal már önmagában botrány, de ilyen frontálisan azzal, hogy az alfákat milyen mértékben részesítik előnyben, láthatóan nagyon zavarba kerültek, mert ez rendkívüli tabu, az erről való diskurzust, ameddig lehet halasztani fogják. És persze az in cellekről el kell mondani, hogy magukról képzelik csak, hogy nem zsákolhatnak, a velük egy kategóriában lévő nők tárt karokkal várják őket. Különben is, ki az a zsarnok, aki a bétanők azon ösztönösségének megélését akadályozná, ami azt mondatja velük, nekik kevés egy bétahím. Üdv., egy potenciális in cell-férfi (nyilván nem, de azért ez magas labda) Ennek felvetése tökösség vagy töketlenség? Ezen még a nőknek is gondolkodni kell. Valószínű innentől azt kell hazudnom, milyen sikeres vagyok, különben az in cellség gyanújának rám vetülése is ellehetetlenít, mivel determinál az előéletem. Innentől kizárt, hogy bárki elismerje, sikertelen, ha nem akar bélyeget. Vagy ezt is el lehet viccelni, ennek az élét is el lehet venni, mint a macskás nővé válás fenyegetésének esetében? Hogy a ma szingli bétanő büszkén viccelődik azzal, hogy macskás öregasszonnyá válik, mert ő csak alfát érdemel? Én is lehetek büszke in cell, aki elviccelődik azzal, hogy börtönbe kerül vagy kivégzik? És az az in cellé válás gyanúját eltereli rólam, hogy viccelődök ezzel a jelenséggel? Csupa olyan kérdés, ami nem való a Funzine talks kimért szalonjaiba. Olyat is hallottam már, hogy azt elfogadni mi más is lenne, mint férfias cselekvés, ha egy férfi egész életében nem szexelhet. Vajon női cselekvések járnak ekkora megpróbáltatással? Gondolkodhatok továbbra is, vagy mindenképpen incelnek kell hogy higgyenek? Rohadt súlyos kérdés, talán üti is az összes A szolgálólány meséjében említett esetet. És nagyon korrekt robitól, hogy beemelte új topikként, erről még évekig nem lesz vita, mert a legerősebben mindvégig ehhez a korruptságukhoz ragaszkodnak a nők. Holott ez olyan előny a részükre, ami nagyobb, mint amekkora az állítólagos fizetéskülönbség a férfiak javára. Ezért mondom már évek óta, hogy én készséggel keresek kevesebbet, ha azt az előnyt én élvezhetem és nem a nők. A valódi tabukat nem ez a sorozat döntötte, hanem az incel-jelenség említésének merészelése.
A bal oldalon ülő hölgy, bár tisztelet a kitartásáért, tipikus példa arra az embertípusra, amelyiknek akkor az önbizalma, arca, hogy meg van róla győződve, mindenki a nap 24 órájában vele foglalkozik és azzal amit csinál.. Nem szívesen lennék a beosztottja az tuti... Volt ilyen főnököm, minden nap azon töprengtem, vajon hogy tudnám balesetnek álcázni azt, hogy kilököm az ablakon. :-D
Itt két ember van nagyon rendben, az a Robi természetesen, aki annyira kell ma Magyarországnak, mint amennyire kellet mondjuk Hofi Géza, és a doktornő, aki teljesen hiteles és természetes jelenség. A felkonfot kivéve amúgy a műsorvezető csaj is végül behozta magát, felkészült és látszólag pártatlan kíván maradni, sokan példát vehetnének róla. Nagyon érdekes beszélgetés volt és nagyon jó volt látni, hogy vannak nők, akik nem fejezik le Robit azért, mert értük kiáll, felfogják, értik.... Köszi amúgy.
Azért a műsor résztvevőinek illene tudniuk, hogy a férfi főszereplő nem Ralph Fiennes, hanem testvére Joseph Fiennes...
Egyetértek Puzsér úrral !
(Sajnálom hogy, visszahízott)
Ki a faszt érdekel hogy visszahízott?
Tök jó, ha csak Magatok közt beszélgettek, mert csak Ti ismerhetitek az alkalmazott szlengeket
Egyik szemem sír a másik nevet a klasszikus társadalmakban egyszerűen nem létezett az egyenjogúság (értelmezni se tudták volna) szoros alávetettségben éltek. Először a fiút szabadították fel az apa "uralma" alól majd nőt. Ez még rendben is volna, csakhogy az társadalom stabil volt, a mai társadalom nem az.
Szeretnék gratulálni a kommentelők értelmi színvonalához 👏
A közönségesség és az alpáriság nem menő, ha esetleg nem tudnátok. Inkább szánalmat kelt.
Az értelmi színvonalat szerintem Te csak ne hozd fel. Aki összehasonlítja a felső középosztàlybeli nők jogtalan előnyökhöz való jutàsát azzal a problémàval, hogy a hátrányos helyzetű családok a tanulatlansàguk, a rossz körülményeik és értelmetlen hagyományaik miatt nem engedik a lànyukat tovàbbtanulni, az az ember messzeáll attól a bizonyos színvonaltól. Úgy hogy nyugodtan mehetsz Te is fröccsözni a Deákra! De nehogy nekem füttykoncertet rendezz!😉 (Sajnos véletlenül töröltem a hozzászólàsomat.)
@@kovacsdzsenifer szerintem tök jogos, hogy azt mondtam, hogy a feminizmusnak a felsőközép privilégiumai helyett a hátrányos helyzetű nőkkel kéne foglalkoznia.
Neked mi a véleményed? Leírhatnád fröcsögés helyett, amíg én fröccsözök.
A kormánynak szüljünk adófizetőket?????????Rabszolgákat??????????
ÈVA! Nagyon jò vagy! Fütyülj a hülyèkre!!!
Nem a jólét okozza Magyarhonban az egykézést!
A felmérések szerint a magyarok nagyon is családcentrikusak,
fiatlon sokan 3, vagy akár több gyereket szeretnének...aztán valamiért nem születnek meg azok a kívánt gyerekek.
A nagyobb lányom például 3-at szeretett volna, és két gyerek után már nem merték bevállalni a harmadikat, anyagi okokból.
Az anyuka fizetésére is nagy szükségük van a megélhetéshez.
A kisebbik lányoméknál 10 év után sikerült lombik baba. Szeretnének még egyet, de ez még a jövő.
A hugomnak három gyereke van, de még az első unoka se született meg, és egyelőre nem is aktuális, mivel az alapok megteremtése egyelőre fontosabb:
megteremteni az önrészt a saját otthonhoz,
de ha bérelt lakásban maradnának, és ha az anyuka otthon maradna a babával, akkor az apuka jövedelme nem fedezné a megélhetést....vagyis a mi esetünkben pont a nemjólét az elsődleges ok!!
A Gileád disztópiája nem kifejezetten a nők elnyomásáról szól hanem az alfa hímek diktatúrájáról mindenkivel szemben.
Ez a katolicizmustó távol áll.
És a kasztok közötti megosztottságról.
Mikor dolgoztok, ha folyton tv-t néztek és beszélgettek?
Bár nem egyenértékű az itteni suttyóságokkal, és a műsort egyébként jól irányította , de az az igazság, hogy lényegét tekintve Danny DeVitót emlegetni abban a kontextusban nem volt sokkal különb a műsorvezetőtől, szóval nem kellett volna.
Ebből is látszik hogy nők azon állítása miszerint a külső nem fontos, csak a belső értékek, egy óriási nagy hazugság.
Csak engem zavar, hogy ország-világ előtt megismerhettük, hogy Szentesi Éva milyen műtéteken
esett át ? 1:16 :00
43.00-nál szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, meddőség kérdésére áttéretik...
Mindhárom nőt megkívántam, egyenlő mértékben. Na jó, nem... A műsorvezetőt a legjobban. :)
Én is előnyben részesíteném, de Skriba Esztert sem hagynám parlagon.
Nekem Róbert tetszik a legjobban :D
........nekem meg a piros fotel
APU hol van? :-D Na jó, azért meghallgatjuk ezt is. ;-)
Sztem szabadságon. Vagy vége is van?
Faszt kedden volt,de kurvara nem rakjak ki youtubera
Atti Hergo Erre céloztam. :-)
szentesiéva: mostantól a nevét sem akarom hallani többet, ennyi ebből a személyből több, mint elég volt!
1:40:30 A férfiaktól azért nem lehet ezt megkérdezni, mert nagyon frappáns válasz a "nem tudom", amire utána büszke is tud lenni.
Nő is mondhatja :))))
Robi jól bejojózott a 1,5 évvel ezelőtti önmagához képest.
Hogy érted??
Épp ma fejeztem be a sorozatot, erre jött Puzsér videója. Én egy erősen közepes sorozatnak láttam, egyszer nézhető, de a 3.évadra már nem vagyok kíváncsi. Nagyon zavaró volt helyenként a feminista propaganda.
Az maximum a trónok harca. A szolgáló lány meséje nagyon jó izgalmas sorozat.
Ezeknek kellet volna bekerülni
A szolgáló láns meséje
Az ifjú sheldon
Agymenők
Amerikai horror story
South park
Gotham
Vannak jó sorozatok.
@@vilagistene4628 ifju sheldon meg nagymenők? Ez most komoly vagy vicc? Tíz olyan sorozatot tudnék neked kapásbol mondani amelyek a te sorozataidat lekörözik fényévekkel.
Attól még nemlesz valami feminista propaganda hogy bemutatja a férfiak zsarnokságát.
@@SunflowerChannel128 2 évvel ezelőtti kommentre válaszolsz? Izgalmas életed lehet...
Nem értem miért nem hívják már meg egy ilyen beszélgetésre Budaházy Eddát is. Ahelyett, hogy szarba gyalázzák esetleg vitázni is lehetne vele. Azért az elég undorító, hogy a vélt kultúrális felsőbbrendűségük tudatában pocskondiáznak valakit. Persze úgy, hogy akit gyaláznak annak esélye sincs reagálni.
Tudtommal Edda él.
Ja az más.
Akkor már nem is kell meghívni vitázni. Majd ha meghalt mi?
Szerintem hívták/hívják, csak nem vállalta el
Szerintem meg ha valaki felrak egy hányingerkeltő videót és arra reagál valaki, és elmondja, hogy miért is jött vissza tőle a reggeli, nem kell egyből trianonsérülni meg megbántódni.
Amit elfelejtettek a beszélgetés azon részében, hogy miről szól a történet, az Serena aktív, ösztönző szerepe Gileád felépítésének kialakításában.
Nahát, Róbert, végre sikerült nem inkompetens, nem a saját érzelmeitől nem látó, értelmes nőket összeszedni mint beszélgetőpartner? Ehhez csak gratulálni tudok. Nem volt senki zavaró, vagy nem oda illő. Mondjuk ez nem is egy vita volt, de minden kívánságom azért nekem se teljesülhet.
35:45 ha az anyám nincs én nem ülök itt és nem beszélgetünk.
fuk logic men fuk logicxDD
btw a Doki csak a legszimpibb.
Itt a legtöbben elég szépen leírjátok, hogy kit mennyire dugnátok meg. Nos én a műsorvezetőt nem tudnám megdugni... valahogy annyira bájos és értelmes, hogy inkább elhívnám randizni, s a dugás helyett a szeretkezést választanám. Egy aranyos és intelligens nőnek tűnik. Szimpatikus! :)
Intelligens nem lehet, aki ilyen faszságokat beszél.
shinarit fejtsd már ki mi volt a faszság a mondandójában?
A Láb fétisem erősödött
Nagyságák lábai.
Nem hallottam még erről a sorozatról.
Viszont így nem is értem, hogy miről beszélnek. Lehet, hogy később folytatom.
Top 20 komment: "Jaj de balafasz kommentelők vannak itt"
22:30 nál nem érti a nő, hogy más kivágni valaki csiklóját és más, hogy valaki bunkó egy nővel?
Ez a cuppogva nyelés beszéd közben visszataszító!!
Robi vissza belesedett!!Elől nagyon szuszog a pólód!:)Az erő legyen veled te jeti,akarom mondani jedi!!
Kit érdekel ,a kettő pont nullás verzió nagyon gáz volt.Jobb hogy visszaált.
jó beszélgetés volt. De nem a témáról, illetve csak szőrmentén, szóval a teljesség igénye nélkül pár dolog a sorozatról, ellentmondásairól, inkoherenciáiról:
- A keleti part északi részén van Gileád. Kizárt dolog, hogy ott ilyen létre tudjon jönni. Eleve szerintem maximum az arab világban tudna, de könyörgöm, a feminizmus fellegvárában hol lenne ennek társadalmi bázisa? most komolyan, hányan tudnának a gileádi eszmékkel azonosulni? 1-2 százaléka a lakosságnak? és ez a szám úgyis csökkenne. Mégis hogy lehetne felépíteni így egy mindenre kiterjedő rezsimet? Még ha Bible beltben játszódna, azt mondom hááát ok, necces, de legyen.
-a társadalom felét, a nőket gyakorlatilag kivonják a gazdaságból - és a férfiak egy részét is. Ezzel az a régió (ami most a világon az egyik leggazdagabb és legfejlettebb) Bangladesh külső szintjére esne vissza azonnal...
- Az a terület pont nem a nyersanyagban leggazdagabb része az USA-nak, honnan tudják akkor fenntartani magukat? Miből tud háborúkat folytatni, aminél gazdaságilag leterhelőbb tevékenység nem nagyon van a Földön. Többször elhangzik, hogy Gileád kvázi olyan kirekesztettségben él, mint most Észak-Korea. Hát akkor az lenne a reális, hogy ők is kb. úgy élnek, erre annyit látunk, hogy kisebb a választék a boltban, meg kicsit kevesebb az autó...
- Az USA-ban rohadt erős civil társadalom van, és valami 350 millió fegyver a lakosság kezén (tehát személyenként átlagban majdnem 1,2. És ebben nagyon sok az automata fegyver, aknavető stb. Részben ezért is vetette el a Japán vezetés anno az USA szárazföldi inváziójának a tervét egyből). Mégis hogy lehetne 1-2 merénylettel meg maroknyi vallási fanatikussal kb. az Iszlám Államhoz hasonló rendszert létrehozni, ráadásul 4-5 év alatt...
- A férfiakat miért nem vizsgálják, hogy sterilek-e?
- Kanada látványosan nem kereskedik Gileáddal, amikor megtudják, hogy mik folynak ott (addig nem is sejtették? vagy mi? nincs hírszerzés? nem hittek a menekülteknek? de néhány képeslap meggyőzte őket?). Ez szép. Lenne. A valóságban pl a Trudeau vezette feminista kanadai kormány dollármilliárdos tételben adott el fegyvert a szaudiaknak...
És a sort még tudnám folytatni, csak nincs időm, de ha valakinek van megteheti.
Azért Puzsér idegesítő stílusán túltekintve, észre kell vegyük, hogy ő valójában egy lángelme!
Imádom az eszmefuttatásait.....sokszor meg persze utálom is.
Ebben a beszélgetésben konkrétan imádtam!
Puzsérból rajzfilm figura lett hogy mindig ugyanabban a pólóban van? vagy csak annyira meghízott, hogy már nem tudja levenni? :O
Hol van már a sármos fehér inges digó, ugye? :D (Persze ha már itt tartunk, mi ez a haj?)
Borsó Hadikapitány tényleg visszahízta a leadott kilókat. Kár érte.
Cinti Krajnyikkal kapcsolatban kizárólag tárgyiasító gondolataim támadnak.
Mit szolnak a gender harcos amazonjai ehhez a nyakig felsliccelt miniszoknyához?
Azt, hogy azt magának vette fel, mert ő így tetszik magának, nem azért hogy a kéjelgő tekintetedet arra vesd, te élvhajhász, tárgyiasító gondolatbűnöző, te struktúrális erőszaktevő, te!
Pedig egyenesen csúnya, vastag lába van.
Nekem tetszik
We've been sent good weather!
Bud Spencernek a hagymás bab volt a kedvence. Nekem a pincepörkölt csülökből.
Valami ilyesmit komázhat a Robi is...... Hajjj
Hogy felhomályosítsak másokat(ha netán kétség merül fel egyáltalán): Béranya az egy nő, egy személy, (ez értelemszerű, de a fogalomtisztázásnál nem volt egyértelmű, utánagoogléztem, hogy most ehhez tényleg nem kell-e ember, elég egy mesterséges méh is? benne van, hogy anya, anya az ember, utánanéztem pedig nem ismeretlen szó, biztos ami biztos) akinek a méhébe nő meg a gyerek s nem feltétlenül a saját sejtjéből fogan meg. Egyik eset se ritka a 2 közt- wikipédiából legalább is ez jött le.
S kihagyta, hogy önkéntes. Szerintem azért nem tekinthető az béranyaságnak a szolgálólányban levő mert leírásban olvasható, ők szolgák és ez nem önkéntes vállalkozás. A fogalom már is nem illik rá. De ez csak magánvélemény, velük ellentétben én nem láttam a sorozatot, nem vagyok hozzáértő, biztos tévedek.
Azért jó látni, hogy Robi akárhányszor megszólalt, a 3 csajnak nedves lett a bugyelló. Jó látni hogy vannak emberek akik még az intellektualitásra gerjednek. 😊
Robi feje 55:31 -nel: Hova kerultem pasztmek
Vagy a doktornő feje amikor Puzsér osztályharcról meg bolsevizmusról beszél kesőbb:D
A műsorvezető kapnáááá
Nnna a két díszpicsa, aki nem vállalja fel hogy feminista, de minden szavuk és tettük 100%-ban arra utal, hogy mégid azok 👎
Szerintem csak te nem vagy felvilágosult liberális.
És mi abban a szegyen ha valaki feminista? Inkabb dicsérni valo helytállás.
érdekes, nem rossz de valamiért FAM ot hianyolom innen.
A doktornő eléggé lámpalázasnak tűnt. Azt hittem, hogy egy biológia érettségi vizsgát hallgatok.
Én azt látom hogy szegény nők eléggé unatkoznak robcsi alatt. Amúgy természetesen dugnám mindet robival együtt
1990-ben készült az első film verzió, amiben a parancsnokot Robert Duvall játszotta.
Puzsér a legjobb.
Doktornö lanyos zavaraban 51:20-nel elszolta magat, helyesen 72 orankent, azaz kb 3 naponta
Nem. Jól mondta.
@@phertek Örülök hogy utt reklamozod a sötetsegedet, gratulalok
!
@@Oliver8111 Ne engem minősítgess, hanem nézz utána a spermatogenezis fogalmának. "Lecserélik az egész gárdát" hangzik a hölgy megállapítása, próbáld meg értelmezni...
@@phertek nekem nem kell utananeznem szerencsere mert orvos vagyok :) te pedig felteszem kamionos, de az is fontos munka ig ynem itelem el :)
@@Oliver8111 Tehát akkor elég három napig nem piálni, nem bagózni és egészségesen táplálkozni, és máris nagy mennyiségű, tökéletes minőségű hímivarsejtje lesz az emberfiának? :) Ez valami új, forradalmi áttörést hozó fejlemény, ha így van! Mikor, melyik szakfolyóiratban publikálod? :D
1:33:18 az ott nem Oroberto?
Puzsér mindig fején találja a szöget! :)
Jó, érdekfeszítő beszélgetés! Atwood egy másik regényével kapcsolatban, szolgálóleányokról és patriarchátusról egy izgalmas írás a témában:
azeletmegminden.hu/a-ferfiak-valsaga-3-matriarchatus/
a puzsér miért van mindig ugyanabban a szerelésben?
Kirúgták a Hír Tv-ből. Szegénynek jelenleg nincs munkája és pénze is alig. Fam terhessége miatt minden forintra szükségük van. Mivel picit visszahízott, csak a régi ruháit tudja hordani, azokból meg csak ez maradt meg.
Tetszett ez a beszélgetés, de a szülésznőt annyira sajnáltam hogy a patriarchátus igájába vágódott Puzsér kibontakozásától :D
SPOILER: Puzsér nem is látta a sorozat 2. évadát, úgy ült le beszélgetni róla. Na nem mintha a majdnem 2 órás beszélgetésben 3 percnél hosszabban esne szó magáról a sorozatról.
az ultrangos kepalkotogepek kinai betiltasa egy sulyos allitas. nem mintha hihetetlen lenne. van erre vonatkozo teny/adat amire hivatkotal? nagyon erdekelne.
Csak a teljesség kedvéért. A nemi csonkításokat hagyományosan általában nők végzik... Kérdezzétek őket feminizmus kérdésében.
Meg hát miért is lenne élvezetesebb egy férfinek a csonkított női nemi szerv? Azon alul, hogy a nők szenvednek tőle kizárólag. Lényegében a férfiak akarata ellen is való.
Tudós hölgynek: A méh szó ejtésekor a 'h' néma! [ mé ]
Hogy Puzsér úgy fejezi ki magát, az egy dolog... de egy nő ne beszéljen már csúnyán! :-S 25:00 körül.
@@vilagistene4628 Sajnos nem vagyok földművelő, de azt a tényt veled ellentétben meg merem fogalmazni, hogy a nő és a férfi különbözik nem csak testileg, hanem lelkileg sőt szellemileg is, ezért más lehetőségeik és feladataik vannak az életben, amik egymást kiegészítik és nem pótolják.
@@PaulusdeKenezy Szerintem ez undorító?? Akkor csak mert nő ne beszéljen csúnyán ne k1ezzen ne vonzódjon nőhöz sem???? Csak mert nő ne lehessen sakkvilágbajnok a férfiak ellen ne lehessen ő a családfő??
Na és egy férfi csak mert férfi ne is ballettozzon? Ne is hordjon női ruhákat ne is vonzódjon férfihoz??
Ne is maradjon otthon varrni meg mosogatni. Ne is szüljön gyereket???
Szerintem neked unrorító a hozzá állásod.
@@vilagistene4628 Szerintem te hülye vagy.
@@PaulusdeKenezy Miért is volnék hülye?? Indokold! Én az egyenlőség mellett vagyok te teszel külbséget férfi és nő között.
@@vilagistene4628 Aki szerint egy férfi és egy nő nem különbözik, ráadásul az pozitív, ha egy férfi szinkronúszik egy nő meg ketrecharcos, az nem lehet más, mint hülye.
Robi! Mi ez a hatalmas bél?!
Mondjuk ha valaki azt szeretné, hogy arra figyeljenek amit mond ne arra, hogy "de megba...sználak", akkor nem olyan miniszoknyában kéne egy fotelben pózolni, a kamerával szinte szemben, hogy vagináig fel lehessen látni.... szerintem.... el kéne dönteni, hogy akkor most a külsőmre, vagy a bensőmre helyezem azt a k...va hagsúlyt. Amúgy meg már tényleg kurva unalmas ez a téma, igy a világ felének éhen halása és kiirtása előtt pár évvel, évtizeddel. Ki akarja ezzel terelni a figyelmet és a többiek ebben miért vesznek részt? MOndjuk ebbe azért Robinak sem törik félbe a karrier, szóval elég kényelmes front ez igy.
"ha az anyám nincs én most nem ülök itt és nem beszélgetünk" - Mekkora igazság végül is csak az emberiség egészére igaz ez... Az a bölcsesség mikor hangzik el, hogy az ég kék a fű zöld ?
Arra utalt, hogy amikor súlyos rákos volt, az anyja adta neki a legtöbb erőt, nélküle elhagyta volna magát és már szó szerint nem élne...
Nyilván. Nem hülye vagyok, csak a halandzsázás "erotikus" számomra - bassza a fülem- szóval mi lenne ha az irodalmi képeket meghagyná a regények versek lapjaira.
Cinti, egész jó csaj lehettél volna ha nem hagyod elnarancsbőrösödni a lábad és nem hagytad volna, h ilyen aránytalanul szedd fel a kilókat, mert az arcod egész szép. Luxusnak gondolom ezt, h pl a bő egy tízessel több és már szült dokinő összességében jobb formában van.
köszi
A szolgálólány meséje az feminista wetdream. Semmi másra nem vágynak, mint hogy az alacsony státuszú hímektől megszabaduljanak. Mi is van azokkal a férfiakkal akik mondjuk nem a felső 10%ban vannak?
Ha az alacsony státuszú (90%) hímektől a nők megszabadulnának, akkor nem lenne akiknek a munkáját és az abból származó erőforrásokat szétosztva fel lehetne építeni a feminista újszocializmust. Nekik ugye a jópasik is kellenek (dugni + szülni), meg a pénz + erőforrások, szolgáltatások is, de a kettő között meglehetősen szükségszerű liberális kapcsoltsággal, azaz inkább nemkapcsoltsággal. Régen monetáris, most szexuális, feminobolsevik alapon van megindokolva a kívánt társadalmi kollektivizáció. Itt jön a képbe az elnyomottság-propaganda, ami pont ott megy csúcsra járatva, ahol semmi keresnivalója nincs már (éppen ezért nem tekinthető morálisan megalapozottnak a léte, pusztán egy ocsmány társadalommérnöki kísérletnek). De lesz ez a fos még rosszabb is, sokkal!
Hát ja, eddig nem gondolkodnak. De ezelőtt is volt ilyen társadalom. A háremeket női elnyomás magasiskolájának állítják be. Nem azok voltak. Egy szultán háremhölgyének lenni az egyik legnagyobb privilégium volt anno.
Serathis Dehogynem gondolkodnak. Épp az a baj, hogy ők nagyon is gondolkodnak ezeken, Itt nem a kognitív és absztraháló képességeikkel van a gond.
Addig nem jutnak el ameddig kéne. Ott leállnak hogy Christan Grey háremhölgyei lesznek, a "creepy" férfiak meg eltűnnek.
Holott amennyi creepy férfi van, ugyanannyi creepy nő is (még ha a ultrafeminista biológia szerint - amit még a nem feminista nők is követnek - minden nő alfa, míg a férfiaknak csak 5 %-a). Ezt kellene bennük tudatosítani, hogy jóképű férfiakat is lenyomiznak. Akkor a csinos nőket is le kell nyomizni, kislányozni, hermafroditázni, creepyzni, máris megéreznék, milyen férfiként élni ma és az ő kicsiny agyukba vésődne, mennyit érőnek kell hinniük magukat. Nincs másik út. Ha ők ezt udvariatlannak, lovagiatlannak tartják, akkor azt kell mondani, hogy ők meg nőietlenek, ha azt teszik. Nem unalmas, hogy csak nekik engedélyezett a verbális terror? Hogy azzal mekkora kárt okoznak, miért nem lehet reálisan felmérni?
Nem kéne felháborodni a szexista hozzászólásokon lányok, ez elismerés !!! Már megint csak a formára figyeltek a tartalom helyett.
Bocs, ha csak most értesülsz róla, de a nőknek nem elismerés az, ha névtelen tahó lúzerek meg akarják őket dugni. Annyira nem nagy szám egy férfi erekciója, mivel álló faszú hímeket kb. egy csettintésre találunk, ha akarunk.
Úgy látom nem sikerült megérteni mondanivalómat. ;)
Nem most értesültem róla, hogy a nőknek nem elismerés az, ha névtelen tahó lúzerek meg akarják őket dugni. Habár én is bunkóságnak tartom, de sok nőnek még ennyi sem jut, arról nem beszélve, hogy az idő múlásával még ennyi figyelmet sem kapnak a férfiaktól.
19:10 Akkor lesz majd igazi egyenlőség, ha egy nő nem mondja az elektronikai műszerész szakmára, hogy férfias szakma.
Szembol olyan a Puzser mint egy sittes zsák :D
Puzsér nagyon durván elhízott.
Puzsér Róbert egyébként még szűz?
Ha feminista akartam volna lenni ez a program nem segített volna, ami érdekes és aktuális ebben a műsorban azt Puzsér Róber mondta, és meggyőzően, a többi az három szép hölgy unalmas, langyos csevegése, többnyire közhelyek.
Bár csak a nemek közti egyenjogúság lenne a leg nagyobb bajunk a világon és otthon!!
A szolgálólány meséje gyakorlatilag a Közel-keletről szól...
sőt a Schindler listája is...
ez a film, az amerikai konzervatív republikánusoktól ijesztget ,,,, vagy egyszerűbben egy Trump ellenes liberális, propaganda sorozat
Nem egészen. Arról szól, hogy az USA valódi gyökereit a máig erősen ható vallási fundamentalizmusban kell keresni, merthogy Európából kiutált protestáns szekták alapították.
@ Csak a liberalizmus a járható út fogadd el.
@@vilagistene4628 liberálfasiszta vagy . Nem látod, hogy ha nem fogadod el más véleményét épp a szabadság elvét lövöd lábon?
Nem értem mennyi pénzt ér három ilyen emberrel beszélgetni.
Ez a szemuveges luvnya siman lehulyez masokat, de magaban a gerendat sem. Csak azert, mert van egy torzult eletkepe, az nem hatalmazza fel, hogy prekoncepciokkal eljen, csak azert mert egy kicsit ugyetlen modszerrel, de fontots problemara probalja felhivni a a figyelmet....
Edda tényleg egy hülye picsa, ezen mi nem érthető?
nem azt mondtam, hogy nem az. ezen mi nem ertheto?
nagyn sokat kell mondani azt,hogy "IGAZÁBÓL" az összes agymosott tini ezt szajkózza.Feltváltva az IGAZÁBÓL szóval
Oroberto az első kérdező? :O hehe