Ezek a sörök valóban nem a román craftok csúcsai, hanem az alja... a Zăganu viszont jó főzde, nagyon jó IPÁjuk meg Imperial Ipájuk van, de minden sörük rendben van, ez a szőke láger nyilván romlott volt, vagy egyéb baja volt. a Mustata is kifejezetten jó volt mikor ittam. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy mindegyik sör ezek közül romlott volt, vagy túltárolt.
Semmi nem jó ennek az alkoholista, igénytelen népnek, ami egy kicsit is jó akar lenni. Ezeknek elég az alsópolcos, kukoricás tucatlager is, hiszen óccsón be lehet rúgni tőle; mert hát a sörözésnek semmi más funkciója nincs ugye... Nagy bajok vannak a fejekben.
Én már hónapok óta nem látok spar-ban, csodálkoztam is, hogy hova tűnt. Pusztulat egyébként, hogy "kocsmákban", szórakozóhelyen egyáltalán nem találkozni az újvonalat Borsodikkal, Sopronikkal, Dreherekkel, előbb tartanak 3-4 féle ízesített mentest. Meggyes még csak-csak akad egykét helyen, de IPA, APA, Porter vagy akár a Hoppy sehol. Azt hittem, ha már bevezetik őket a boltokban, terítik majd ilyen helyeken is, mert van már rá kereslet.
Soproni portert kivonják , de a heineken és társai maradnak? Na , jó van , az alkoholos lóhugyhoz szokott embereknek nem való jó dolog , fölleg nem porter.
Nemtom, én elsöre belelkesedtem a Soproni Portertől, aztán második-harmadikra valahogy nem is ízlett igazán. Nem gondolom, hogy elsőre az újdonság ereje hajtott volna... Ha volt ilyen ingadozás(nem tudom, csak tippelem), az hathatott a forgalomra, aztán nem erőltetik tovább.
Nagyon elszomorított, az utóbbi idők egyik nagyüzemi kedvence lett a Porter. Talan az elején tényleg intenzívebb, kávésabb volt az íze, de ebben az árfekvésben nem nagyon ad jobb barna sört más se.
Teljesen korrekt vélemény. Sokáig próbálgattam mindenféle kisüzemit itt Erdélyben, de aztán rájöttem hogy ami még tűrhető áron van az ihatatlan, ami meg iható az pofátlanul drága. Úgyhogy visszatértem a konstans minőséghez: Silva Pale Ale és Ciuc Ipa(ami annyira nem is ipa de legalább jó). Talán ami még említésre méltó az a Nenea Iancu, de azt is Németországban gyártják és az utóbbi időbe sokat romlott.
Az nem szakállas sas. Csak kapott egy kolumbiai nyakkendőt. :-) A Mustata a Securitate vallatószere lehetett. A barna Sara valószínűleg a helyi barkácsáruház purhabüzemében készül. :D
Lassan már könyörögni kell, hogy vigyen valaki Robinak a kolozsvári Klausen Burger, a szebeni Urban Brewery és a szatmári Transylvania söreiből :D Esetleg hét a jilavai Hop Hooligan jön szóba. Vagy ha lejár végre a Covid, max majd én :)))) A Klausennek van talán a legjobb IPA-ja az országban, Arrogant néven, és van egy Freyja nevű, nagyon jó dupla IPAjuk, de pont az van, amit mondasz, hogy a 0.33-as söreik nagyon jók, a felesek meg szarok. Urbannak a Marzenje zseniális. Transylvanianak meg két profi Bock-ja van. Szerintem utóbbi kettő a legjobb Romániában főzött sőr. Tény, hogy ezeket elég nehéz kapni, tehát vagy a szerencséd van mert az adott kisboltba szállítanak, vagy random multinál véletlen. Pl. Transylvaniat Kolozsváron csak Cora-ban láttam eddig.
Kár, hogy Józsi nem akar szerepelni, pedig az ő reakciói is érdekesek lehetnek :D Egyébként mindig ott ült közvetlen melletted a kóstoláskor, vagy csak mostanában? Korábbi videókban egy mukkanás se volt tőle, vagy egy véletlen snitt az irányába.
En az elejen sok portert vettem, de amit most arulnak az koszono viszonyban sincs a kezdetivel tehat meg is erdemlik, hogy kivezetik. Viszont az apa bol most egy eleg jo szeria van kint 07.10 i lejarattal.
Nemrég egy másik teszt alatt vki azt írta, megkérdezte a Soproni gyártól, és azt válaszolták neki, hogy nem vonják ki, egyesek itt mégis tényként kezelik, de honnan a kivonás infója? Most mi van, vki írja már le a sopronitól, hogy mi a helyzet a porterrel.
Hogy a francba tudok meg mindig rohogni ezen a szar filmen nem ertem😆 de 1x megettem a romlott csirkemellet mert olyan ehes voltam,inkabb tovabb sütöttem jo ropogosra es gyorsan lement. De az vesse rám az első követ aki még nem jart igy💁♂️
Wait, did he like Zaganu or not? By look he was not pleased, but I think it was expired or something, that beer is amazing !!! Like top top tier for that price
@@WinklerRobert001 szerintem nagyon jó, mi székelyek pedig állítólag a legutolsó helyen kullogunk a román nyelv (kiejtés, helyesírás) elsajátítása terén. Pedig az új ro. történetírás szerint elmagyarosodott románok vagyunk :))). Mindenesetre jól elmagyarosítottak :D
Sajnos az átlagmagyarnak tökéletes a kőbányai... múltkor 190 forintra le volt árazva a porter, meg is vettem mind a 10 maradékot, legjobb magyar nagyüzemi volt szerintem.
A TV Macit idéző felugrálásaid láttán csak egyvalamit nem értek: mégis, mit vársz egy olyan üvegtől, amire nyomtatva vagyon, hogy "Bere Brună De Casa" = a szobában brunyáltam bele?!
Baszki Robi, amikor a szakállas sasos címkéről beszéltél - "tényleg szakálla van a sasnak", és utána jött a zene meg a vágókép, én éppen a kommenteket olvastam, és kapásból tekertem fel, mert azt hittem, szakállas sast fogsz mutogatni.....erre csak valami építési terület. Nembaj, legalább tudjuk, hogy Romániából nem hozunk kraft sört.
covid ide vagy oda, a Jano vagy a Balazska.most mar igazan johetne es lehetne egy hard core adas, Jozsi mindig ott neszel a hatterben szal johetnenek mar a vendegek.
A Sara kimondottan borzalmas, nem is erteni, hogy lehet meg forgalomban. A Gambrinus nem is kezmuves sor :) mig a tobbi pedig nem az elit kategoria. Klasszisokkal jobb roman kezmuves sorok vannak ezeknel.
@@wehrmachtsd960 pedig kapasbol tudnak mondani par jo fozdet, attol is fugg mit szeretsz: Hop Hooligans, Bereta, Amistad, belga soroknek ott van az Oriel, raadasul tolem 1 km van egy tavaly nyilt fozde a Bers Nova ok is hibatlan soroket keszitenek szerintem, vagy az Addictive Brewing Nagyvararol. Probaltal mar ezek kozul soroket?
Na de kérem!A magyar ember soha nem antiszemita ha magyar nobel díjasokról, oscar díjasokról, sportolókról, egyéb nemzetközileg elismert hazánk fiairól van szó.A baj akkor van ha nem verhetjük a mellünket hogy ez meg az illető magyar.Mert akkor egyből ők az ördög képmásai.
Az itt kostolt sörök tényleg gyengusak. Az román kraft sörök allja, főleg az a Sara. Tudom ajánlani a kolozsvári Hopheadet és Kutumát, temesvári Beretát, bukaresti Anagram es Ground Zero. Illetve ugyan bukaresti Hop Hooligansesek kisérleteznek sokat és vannak érdekes főzeteik, egy egy meg kimondottan jó.
Druszám, ha tényleg nem tudsz érdemi választ adni a 2 nappal ezelőtti 3 kérdésem egyikére sem, akkor joggal merülHET fel az a kérdés itt sokakban, hogy miért is vagy az ország első számú (szerintem tuti nem így van, csak - valamiért - ez a hír járja rólad) sörbloggere, vagy mit tudsz többet(???), különbet(???), mint a sorfigyelo.blog.hu/, aki/ami legalább - saját hitvallása szerint, ÉS VELED SZEMBEN - nemzeti!!! (akármit is jelent ez) serfigyusz (és igen, az egyetlen, aki még mérvadó, és akit még olvasnak), de minimum függetlennek vallja magát (pl.: a LIDItől), és akiknek a tesztjeivel TE rendre nem egyezel. Konklúzió: 1. válaszolj már, please. 2. Kard-ki-kard, játsszátok le ezt a sörfigyelővel, mert ez a színfalak mögötti adok-kapok, politológusilag: cicaharc, szerintem tök gáz. Legyél már tényleg egy ARC a napszemcsid mögött, és hívd már el sörtesztelni azt a 2 sörfigyelős kollégádat, és akkor végre kiderül, aminek ki kell derülnie, ízlések terén, legalábbis...
Szeretnék kérni egy válogatást az összes mosogatós köpésről. 😀
Ezek a sörök valóban nem a román craftok csúcsai, hanem az alja... a Zăganu viszont jó főzde, nagyon jó IPÁjuk meg Imperial Ipájuk van, de minden sörük rendben van, ez a szőke láger nyilván romlott volt, vagy egyéb baja volt. a Mustata is kifejezetten jó volt mikor ittam. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy mindegyik sör ezek közül romlott volt, vagy túltárolt.
R.I.P. Porter :(
holnap bevásárolok akkor
:D
Semmi nem jó ennek az alkoholista, igénytelen népnek, ami egy kicsit is jó akar lenni. Ezeknek elég az alsópolcos, kukoricás tucatlager is, hiszen óccsón be lehet rúgni tőle; mert hát a sörözésnek semmi más funkciója nincs ugye... Nagy bajok vannak a fejekben.
Én már hónapok óta nem látok spar-ban, csodálkoztam is, hogy hova tűnt. Pusztulat egyébként, hogy "kocsmákban", szórakozóhelyen egyáltalán nem találkozni az újvonalat Borsodikkal, Sopronikkal, Dreherekkel, előbb tartanak 3-4 féle ízesített mentest. Meggyes még csak-csak akad egykét helyen, de IPA, APA, Porter vagy akár a Hoppy sehol. Azt hittem, ha már bevezetik őket a boltokban, terítik majd ilyen helyeken is, mert van már rá kereslet.
Neee:(( Miért lesz vége:((
@@rangerlogin nálunk 149.
Robi, a "tűzhányó" IPA-t félreraktad, és nem került vissza a kóstolásba.
Kérem pótolni😁
Soproni portert kivonják , de a heineken és társai maradnak? Na , jó van , az alkoholos lóhugyhoz szokott embereknek nem való jó dolog , fölleg nem porter.
Engem ez a hír nagyon felzaklatott. Komolyan. :D Egészen sikerült rászoknom nekem is,meg a falusi boltunkban a néniknek is,hogy mindig rendeljenek.
Nemtom, én elsöre belelkesedtem a Soproni Portertől, aztán második-harmadikra valahogy nem is ízlett igazán.
Nem gondolom, hogy elsőre az újdonság ereje hajtott volna... Ha volt ilyen ingadozás(nem tudom, csak tippelem), az hathatott a forgalomra, aztán nem erőltetik tovább.
Abszolút így éreztem én is. Régen szerettem, de a utóbbi időben már annyira hígnak érződött, hogy én se vettem.
Nagyon elszomorított, az utóbbi idők egyik nagyüzemi kedvence lett a Porter. Talan az elején tényleg intenzívebb, kávésabb volt az íze, de ebben az árfekvésben nem nagyon ad jobb barna sört más se.
Szeretem ezeket a nagy csoportteszteket :)
Teljesen korrekt vélemény. Sokáig próbálgattam mindenféle kisüzemit itt Erdélyben, de aztán rájöttem hogy ami még tűrhető áron van az ihatatlan, ami meg iható az pofátlanul drága. Úgyhogy visszatértem a konstans minőséghez: Silva Pale Ale és Ciuc Ipa(ami annyira nem is ipa de legalább jó). Talán ami még említésre méltó az a Nenea Iancu, de azt is Németországban gyártják és az utóbbi időbe sokat romlott.
Király műsor... én Mannheim ből jöttem és ajánlom neked egyszer egy ,1 Eichbaum export, Eichbaum pils,... Hallelulija 😉
17:22 Mi csak az 1916-os Bukarestet ismertük ;)
Nagyszeben!!! Szerintem ez helyreigazító videóért kiált.
Na ezt vártam már. A mosogatós jelenetet. :-D
Az nem szakállas sas. Csak kapott egy kolumbiai nyakkendőt. :-)
A Mustata a Securitate vallatószere lehetett.
A barna Sara valószínűleg a helyi barkácsáruház purhabüzemében készül. :D
Lassan már könyörögni kell, hogy vigyen valaki Robinak a kolozsvári Klausen Burger, a szebeni Urban Brewery és a szatmári Transylvania söreiből :D Esetleg hét a jilavai Hop Hooligan jön szóba.
Vagy ha lejár végre a Covid, max majd én :))))
A Klausennek van talán a legjobb IPA-ja az országban, Arrogant néven, és van egy Freyja nevű, nagyon jó dupla IPAjuk, de pont az van, amit mondasz, hogy a 0.33-as söreik nagyon jók, a felesek meg szarok. Urbannak a Marzenje zseniális.
Transylvanianak meg két profi Bock-ja van. Szerintem utóbbi kettő a legjobb Romániában főzött sőr.
Tény, hogy ezeket elég nehéz kapni, tehát vagy a szerencséd van mert az adott kisboltba szállítanak, vagy random multinál véletlen. Pl. Transylvaniat Kolozsváron csak Cora-ban láttam eddig.
A bukaresti Hop Hooliganset kell kipróbálni, mester! Az majd a reményt visszahozza.
Azt aláírom. De az ára az eszméletlen. A dupla ipájuk valami isteni.
16:34 pamm param paramm paramm pa rááááá Tvmaci szerepében Winkler Róbert. :)
Kár, hogy Józsi nem akar szerepelni, pedig az ő reakciói is érdekesek lehetnek :D
Egyébként mindig ott ült közvetlen melletted a kóstoláskor, vagy csak mostanában? Korábbi videókban egy mukkanás se volt tőle, vagy egy véletlen snitt az irányába.
A Zăganu pedig igenis finom! Az 1717 (tizenhét-tizenhét néven szokás ejteni) is jó volt pár éve, azóta nem ittam.
Negyed hat után két perccel
nem maradt ki amit az elején félretettél? bár szerintem lehet nem véletlen:)
Én is azt néztem! Nem itta meg! Pont az lett volna a legfinomabb. :D
nem, belekóstolt, de félre is lökte
@@istvanlupas6563 9 perckor nem kóstolt bele, csak félre rakta
Pont a Portert kell kivonni???😭😭😭
szerintem Józsi játszotta Colombo feleségét....
Vizkövet is leszedi! Ez qrva jó volt!!! 😂😂😂
100 ezer feliratkozónál Józsi face reveal?
8:12-nél az a Magas Tátra?
Józsi the true friend
En az elejen sok portert vettem, de amit most arulnak az koszono viszonyban sincs a kezdetivel tehat meg is erdemlik, hogy kivezetik. Viszont az apa bol most egy eleg jo szeria van kint 07.10 i lejarattal.
Nem akartok Balázskával egy online kóstolást? Mint anno a karanténban az online Égéstér, sztem áááállat lenne!
Építési terület infinitvm. :D
Nemrég egy másik teszt alatt vki azt írta, megkérdezte a Soproni gyártól, és azt válaszolták neki, hogy nem vonják ki, egyesek itt mégis tényként kezelik, de honnan a kivonás infója? Most mi van, vki írja már le a sopronitól, hogy mi a helyzet a porterrel.
Erre 1 jó kis csorizó tojással és meg is van a napom...ámen
Lakmuszpróbát!
Hogy a francba tudok meg mindig rohogni ezen a szar filmen nem ertem😆 de 1x megettem a romlott csirkemellet mert olyan ehes voltam,inkabb tovabb sütöttem jo ropogosra es gyorsan lement. De az vesse rám az első követ aki még nem jart igy💁♂️
Magukat mind Mosleynak hívják?
Bereta, Hop Hooligans, . Ezekkel próbálkozhatsz mint román kraftok. Viszonylag könnyű hozzájutni itthon is, illetve olcsó a szállítás a románoktól.
Ment a like 2:50 másodperc után
Ennyi kadlott sört egy helyen?
Sibiu az Nagyszeben/Hermannstadt
nem lehet, hogy romlott volt az egész csomag? :D
Ugyanerre gondoltam.
Wait, did he like Zaganu or not? By look he was not pleased, but I think it was expired or something, that beer is amazing !!! Like top top tier for that price
He did not like it at all. He mentioned it too btw, that someting is wrong with that beer. Maybe it was expired as you mentioned.
@@Mrendrecske Fresh Zaganu tastes amazing, it's one of the best beers you can buy!
@@thegoodhood I will give it a try.
Józsinak is ideje lenne beülni a kamera elé!
Épül az Úszódaru utca uszodája ! :D
Culoare = szín, tarie = erősség, savoare = zamat, aciditate = savasság
Kiejtésem remélem patent vót! :DD
@@WinklerRobert001 mire ezek a kisüzemek megtanulnak fínom sört főzni a te román kiejtesed is patent lesz ;)
@@WinklerRobert001 kúlóaré, tőrijé, szávóaré, ácsiditáté :)
@@WinklerRobert001 szerintem nagyon jó, mi székelyek pedig állítólag a legutolsó helyen kullogunk a román nyelv (kiejtés, helyesírás) elsajátítása terén. Pedig az új ro. történetírás szerint elmagyarosodott románok vagyunk :))). Mindenesetre jól elmagyarosítottak :D
még jó, hogy nem én iszok ilyeneket....köszönet az önfeláldozásért, de nehogy belepusztulj.... Milyen pusztító kraftok lesznek még?
Szia Robi! Poharadat hol lehet megvenni?
onebeer.hu/termek/one-beer-sorospohar-04l/ bar ugy latom voltak mar sajat pofamintasok is :)
Mikor lesz már merch Roobi? Nekem KELL olyan pohár! :D
Jövő héten.
@@WinklerRobert001 lesz más is a repertoárban?
Minden.
De gyorsan átöltöztél! :) 5:43
Sajnos az átlagmagyarnak tökéletes a kőbányai... múltkor 190 forintra le volt árazva a porter, meg is vettem mind a 10 maradékot, legjobb magyar nagyüzemi volt szerintem.
Azért Robi szomszédjának lenni se csupa játék és mese.
A Mustata-t kikopted, bezzeg a Donner lecsuszott xDDDDD
Reális. Kóstold össze te is. :DD
@@WinklerRobert001 Kossz, kihagyom. A Donner-tol is felfordult a gyomrom. Koszi, hogy bevallalod a kiserleti nyul szerepet :)
Köpött a maci :)
A TV Macit idéző felugrálásaid láttán csak egyvalamit nem értek: mégis, mit vársz egy olyan üvegtől, amire nyomtatva vagyon, hogy "Bere Brună De Casa" = a szobában brunyáltam bele?!
Azonnal takarodok Soproni Portert tálca számra felvasarolni
A Bucur sört a Carlsberg gyártja.:D
Húsz Román diszlájkoló 😁
Baszki Robi, amikor a szakállas sasos címkéről beszéltél - "tényleg szakálla van a sasnak", és utána jött a zene meg a vágókép, én éppen a kommenteket olvastam, és kapásból tekertem fel, mert azt hittem, szakállas sast fogsz mutogatni.....erre csak valami építési terület.
Nembaj, legalább tudjuk, hogy Romániából nem hozunk kraft sört.
Sächsischer Reinheitsgebot :D
11:08 :D
Gambrinus van Ausztriaban is.
Küldjön már valaki Hop Hooliganst szegény Robinak :D
Küldjön, küldjön!
A Totalcar szerkesztőségéhez kell, ha jól emlékszem?
@@MZsolt09 oda már nem
amúgy kurva idegesítő, hogy a szomszéd csak a partvonalról belemakod. vagy legyen a képen vagy legyen otthon.
Akkor ezért nem találok Dreher red ale-t.
Kár hogy az első kettőt nem kóstoltad 😉
bepisilek :D
covid ide vagy oda, a Jano vagy a Balazska.most mar igazan johetne es lehetne egy hard core adas, Jozsi mindig ott neszel a hatterben szal johetnenek mar a vendegek.
Hello en is Romaniaba elek de eddig sose hallottam ezekrol a sorokrol 😂
Nem kötözködünk a románodon. mivel nincs is borzalmas a kiejtésed:) de ez nem is baj hisz nem is igen van rá szükséged!
Bucurt ittam már kicsit édeskés kellemes sör meg éri az árát
Robi búzasört nem így kell tölteni:)
Napi lényegmegragadó komment.
A Sara kimondottan borzalmas, nem is erteni, hogy lehet meg forgalomban. A Gambrinus nem is kezmuves sor :) mig a tobbi pedig nem az elit kategoria. Klasszisokkal jobb roman kezmuves sorok vannak ezeknel.
Vannak ezeknél de amúgy mind rossz! Itt élek én is de még jo román kézműves sört én nem ittam.
@@wehrmachtsd960 pedig kapasbol tudnak mondani par jo fozdet, attol is fugg mit szeretsz: Hop Hooligans, Bereta, Amistad, belga soroknek ott van az Oriel, raadasul tolem 1 km van egy tavaly nyilt fozde a Bers Nova ok is hibatlan soroket keszitenek szerintem, vagy az Addictive Brewing Nagyvararol. Probaltal mar ezek kozul soroket?
Sibiu(ejtsd szibiu) = Nagyszeben avagy
Miii?? A porter volt a legjobb soproni kb
Na de kérem!A magyar ember soha nem antiszemita ha magyar nobel díjasokról, oscar díjasokról, sportolókról, egyéb nemzetközileg elismert hazánk fiairól van szó.A baj akkor van ha nem verhetjük a mellünket hogy ez meg az illető magyar.Mert akkor egyből ők az ördög képmásai.
Kár,hogy nem a " Magyarország legrosszabb sörei " a cím.
A nap irredenta kommentje.
@@WinklerRobert001 Nem lehet véletlen,hogy nem ízlik a román sör.😆
Az itt kostolt sörök tényleg gyengusak. Az román kraft sörök allja, főleg az a Sara. Tudom ajánlani a kolozsvári Hopheadet és Kutumát, temesvári Beretát, bukaresti Anagram es Ground Zero. Illetve ugyan bukaresti Hop Hooligansesek kisérleteznek sokat és vannak érdekes főzeteik, egy egy meg kimondottan jó.
Sibiu=Sieben=Szeben
Aki Winkler ajánlásai alapján akar sört inni, az egy barom.
Ha a sört kívonjuk a műsoraiból, néha szórakoztató.
Az én izlésem sem egyezik Robiéval,de nem is kell.
Most, hogy kiadtad életed feszültségének 4%-át a kommentmezőben, ropogtass el egy kis háztartási kekszet. :-)
Nem értem ezeknêl az Igaz Ős Becsületes Laitinoknál ezt a sok üüü ugatós betűt!!???
Druszám, ha tényleg nem tudsz érdemi választ adni a 2 nappal ezelőtti 3 kérdésem egyikére sem, akkor joggal merülHET fel az a kérdés itt sokakban, hogy miért is vagy az ország első számú (szerintem tuti nem így van, csak - valamiért - ez a hír járja rólad) sörbloggere, vagy mit tudsz többet(???), különbet(???), mint a sorfigyelo.blog.hu/, aki/ami legalább - saját hitvallása szerint, ÉS VELED SZEMBEN - nemzeti!!! (akármit is jelent ez) serfigyusz (és igen, az egyetlen, aki még mérvadó, és akit még olvasnak), de minimum függetlennek vallja magát (pl.: a LIDItől), és akiknek a tesztjeivel TE rendre nem egyezel. Konklúzió: 1. válaszolj már, please. 2. Kard-ki-kard, játsszátok le ezt a sörfigyelővel, mert ez a színfalak mögötti adok-kapok, politológusilag: cicaharc, szerintem tök gáz. Legyél már tényleg egy ARC a napszemcsid mögött, és hívd már el sörtesztelni azt a 2 sörfigyelős kollégádat, és akkor végre kiderül, aminek ki kell derülnie, ízlések terén, legalábbis...
ez a 0:18, hogy hopp, feltunik egy szlovákia, ez egy kicsit eros volt.....ugyhogy tolem ennyi volt....en leiratkoztam.... koszonom es sajnálom....
Mi volt ebben erős te kis mimóza? :D
@@astrophage89 mi a fasz?
De ez így volt, most miért kell bedurcizni? 🤔🙂
@@Szilko1977 igazad van bocsanat....igy jobb?😆