9:24 Na ahogy látom ma nem nagyon sikerül semmit se eltalálni. Na nem baj. Nincs is értelme ilyen trash mellett hozzászólni érdemben a témához. Reménykedik az ember de ez mindig egyre csak rosszabb . Pedig biztos leheten olyat találni aki csak egy hangyányit összeszedettebb.
Jó lenne ha a Start visszatérne ahhoz hogy színvonalas legyen. És kellő szakértelemmel rendelkező műsorvezetők vezessék a műsort. Anita biztos jó ember , csak szerintem ez a komolyabb műsor nem való neki. Leginkább felkészültséggel vannak bajok.
A 26-os bohozatban miért akar részt venni?Ugyanis az is bóhozat, ha a Fidesz választási csalási törvényeit elfogadva megy bele az ellenzék a szavazásba, s kb. ugyanez az eredmény lesz.
@@BarackVirag4Az, hogy csúnyán elvesztette a szavazóit a fidesz? 5-ből 1 szavazott rájuk, pedig öntik a pénzt remdesen a kampányba meg a propagandába! 😂😂😂
Mi a bohózat egy időközi választásban??? A Fidesz is, a Mi Hazánk is, a DK is, a Második Reformkor is (plusz még két független jelölt) el mert indulni, kivéve a Tiszát. Csak nem a tavalyi EP-választási vereség fáj a Petyának, amikor a Fidesz lazán (11:7) arányban legyőzte a Tiszát? 😀
@@evaaranyosi4911Nektek minden siker te nyomorult. A VILÁG legnagyobb áfájának is tapsoltok, mert az a világon a legnagyobb és a miénk. Takarodnátok már el innen örökre.
a riporternőnek (háromszor! mondta el) annyit legalább illene tudnia, hogy NEM előválasztás, hanem ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁS!!!!!!!! (óriási különbség a kettő között) Istenem, az eszem megáll ettől a szellemi színvonaltól!, és a riportalanynak sincs annyi esze, hogy legalább ő kijavítsa!
Látod ezért írják itt sokan hogy neki nem kéne arcoskodnia hogy ő hű de sokat készül az adásokra , stb. Amikor az a realitás hogy MAX az átlag nézők szintjén vannak az ismeretei ,a műsorban lévő témákkal kapcsolatban.
Dull fülében nincs füles így érthető hogy nem reagált a tévesztésére . De az hogy Anita szinte végig ahogy szóba jön elővalasztásról beszél helytelenül azzal mi van? Mert oké nyilván Dull nem javítja őt ki , nem az ő dolga ,meg a vendég nem okoskodik , érthető. Anitának nem tűnik fel , most bocsi de nem meglepő. De hogy a vezérlőben sincs senki aki szólna az elképesztő. Ha neki se tűnik fel , akkor megértem hogy miért nagy miért ilyen színvonalú a műsor. Ha meg észreveszik csak nem szólnak az meg érthetetlen. Anitácska már úgy megkedveltette magát a kollégákkal, hogy már szólni se mernek neki ? A végén még sértődés lenne belőle ? 😅
Még nyáron leginkább a híradó alatt többször olvastam hogy sokak szerint kivételeznek vele. Nem mondom hogy ez igaz de azért vannak erre mutató jelek. 😉
Igen, egyértelmű. Nagyon azt akarta kihozni, hogy a gazdaságra kéne hivatkozni az előrehozott választások indokaként, miközben pont erre hivatkozik M.P. Meg nézőpontozik. ATV. Mit várunk?
@AntiPatikusA Így igaz! Nagyon nagy győzelmet vetít előre ha Magyar Péter szavára ennyire fegyelmezetten otthon maradt a szavazók döntő töbsége! Hajrá Magyar Péter!
Teljesen mindegy, hiszen a Fidesz megszüntette a szavazáskor az érvényességi küszöböt, ha 10 mentek volna el szavazni az egész megyéből, S abból öten a fideszes b..... re szavaznak, másik öt megosztva az ellenzékre akkor is érvényes a szavazás.
A beszélgetés egyik résztvevője sem hozott csúcsformát. Dull Szabolcs kétszer is keverte a Fideszt és a Tiszát, a műsorvezetőnek illett volna korrigálni, de nem tette. Mintha nem is figyelt volna arra, hogy mi hangzott el, vagy nem jutott el a tudatáig. Köböl Anita pedig előválasztásról beszélt előrehozott választás helyett, két alkalommal is.
@@MarKai-v6kMert a gazdád egy beszari tolvaj megafos káder! Azonnali börtön lenne a 133 nyomorult maffiózónak. 400 milliárdot buktak a magyar emberek a zsirdisznó királyod miatt roggels csicska!
Fényes győzelmet a Tisza aratott! Az emberek három negyede Magyar Péter szavára otthon maradt! Minden más párt kudarcot csinált. A Tisza áradása meg állíthatatlan! Áradjon a Tisza! Lépésről lépésre!
@@gyorgyvasko6338 Igazat adok neked Győrgy! Nem lett volna értelme indulni mert vesztett vona a Tisza. Ezt ők is tudták, és ezért nem is indultak. Viszont ezzel csak a Fidesznek a malmára hajtottak vizet.
9:21 Művészet ennyire flegmán, lekicsinylően, a Nézőpont Intézet állítását tényként közölni, hogy a szavazókat nem érdekli egy előrehozott választás...🤮🤮🤮
A Tisza-szimpatizánsok tömegesen Vona pártjára, a 2RK-ra (2 RomKocsma) szavaztak. Így meg is lett majdnem az ígéretes 2%. Oszt ezt adta elő a pökhendi bonviván történelmi győzelemnek.
A Tisza nem asszisztál a "cirkusz.parlamenthez" - ezt eredendően kijelentette, nem vesz részt ezeken a választásokon, nagyon helyes! Amíg a `fidesz 2/3.d tart, addig "bolha.cirkusz" az egész! 😂🎉😅
Fölényes győzelem ? Mélyebbre nem is tud hatolni az ATV és a 2 filléres elemző bagázsa a kegyelmis út ánuszába...gartulálok. Egy ősfideszes választókerületbe, 100 % os Kubatov mozgósítás mellett, öt emberből EGY embert tusott megszólítani a fidesz, ez az eredmény biztos bukás lesz az előrehozott választáson.
Hát kedves polgártársak, akármi is lesz még itt, a 2026-as választás kb. felér majd a 2010-essel. Az viszont kemény lenne, ha sem a Fidesz sem a Tisza nem lenne 50% felett.
nyugi van:) ez hidd el nem az a győzelem... mint a 22-es, ez nem az a 64%..., ez egy nagyon gyenge teljesítmény, totális teljes mozgósítás volt egy fideszes fellegvárban, és 32% ment csak el szavazni és abból lett 64%..., én itt bukás szagot érzek, bármit is mondanak a jól értesült "szakértő"-k..,
Csupán azért ért el ennyi %-ot a fidesz az időközin, mert TISZA jelölt nem indult. Egészen más arányok lettek volna ha van TISZA jelölt, bár teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a TISZA ebbe a báb parlamentbe nem delegál senkit.
,,nagyon sokan különböző testtájakon szokták jellemezni, hogy miről szólt ez az időközi választás" - ilyen szépen se hallottam még a faszméregetést körülírni 😃
A hölgy a végén azt mondta, hogy csak áprilisig lehet téma szakértők szerint az előrehozott választás. Valaki el tudja magyarázni miért? Ha valami nagy válság lenne júniusban, miért ne írhatnának ki akkor előválasztást. Tudtommal a parlament bármikor feloszlathatja magát, ha úgy gondolja.
Aztán kinek van a 2/3 os többsége? azt azok fogják megmondani, hogy lesz e előrehozott választás vagy sem. M.P azért akar előrehozott választást mert most még lát esélyt egy esetleges Tisza győzelemre, de azt is tudja, hogy 2026 ban már nem lesz esélye.
Mennyi pénzért járatja le valaki magát ennyire látványosan, mint ez a Dulll? Belemondja a képernyőbe, hogy az egy zseniális taktika egy politikai párttól, hogy nem indul el egy választáson, mert akkor nem szenved vereséget!
@@jolkamonostori5449 nem nem..., ez bukás volt a fidesznek, bármit is mondjanak a szakértők, ott volt kövér lászló, ott volt gulyás, kocsis máté, hetekkel előtte teljes mozgódítás, házról házra, és csak 32% ment el szavazni, és abból lett 67%..., ez nagyon nem ugyanaz mint 22-ben volt
ilyen számok mellett indulhatott volna... mert ez a fidesz számára bukás volt, látszat győzelemnek oké, de a fideesz nem hülye, hogy azt higyje hogy ez mekkora győzelem van... egy teljes mozgósítás mellett, ennyit sikerült, ebből akkora zakó lesz 26 ban mint a ház, ha ez így marad
@@08zsolaMit értesz te szánalmas roggels csicska? Azt amit a megafos káder képzőben tanítottak? Téged sem az eszed miatt hagytak életben krumpliszsák!🤣🤣🤣
Gondolom MP azért maradt ki,mert most kiderült volna,hogy a média jelentősen túltolta,nem a valóságról szóltak róla a hírek!Az meg önámítás,hogy aki nem ment el, az rá szavazna!Én például azért nem voltam,mert annyira fáj a lábam,hogy járni alig tudok!Persze,ha ez most tétre ment volna,akkor is a MHM - ra szavaztam volna!
Tétre ment. Aki nem a Tiszára szavaz, az a Fideszre szavaz. Az MHM meg egy Fidesz-szatellitpárt, szóval aki az MHM-re szavaz, valójában a Fideszre szavaz. A valóság meg az, hogy nagyon sok embernek nagyon tele van a hócipője a Fidesz rossz kormányzásával. De valóság az is, hogy rendeleti kormányzás van a "háborús vészhelyzet" miatt, tehát nem a parlamentben dőlnek el a dolgok, hanem a miniszterelnök kezében van az egyedüli hatalom. Ilyen körülmények között meg nem is érdemes a mostani ciklusban bekerülni a parlamentbe.
@@pethy1283 Most kihagynám a téged megillető jelzőket!Te normális vagy,úgy őszintén?Még soha senki kísérletet sem tett arra,hogy bizonyítsa,hogy szatellit párt lenne,de logikátlan is!Hiszen ők hozták elsőnek nyilvánosságra hazug Peti előtt a végrehajtó maffia ügyét!Vagy amikor tüntettek az oltás kényszerítése ellen!Csak a fontosabbakból példálóztam!Szerinted ez a gonosz törpe tolerálta volna?Petike hiteltelen,róla akármit mondanak,és bizonyíthatóan,az nem számít!Ostobák vagytok mindahányan!Peti azt hazudta,hogy megbuktatja a kormányt!Nem tette!Akkor most elvileg még mindig Orbán embere,csak arra kellett,hogy elterelje a figyelmet a kegyelmi botrányról!Látod milyen logikus?
@@libaszarnyto Vajon miért?Nehéz szalonképes szavakkal kifejezni magam amikor emberek tömege jobban hisz egy hazug NER -ből kivált(ha kivált) hazug élősködő senkiházinak,mint egy olyannak aki már akkor szembeszállt a maffiával,mikor még hazug Peti együtt lopott velük!Most minden elfelejtve neki,talán még szentté is avatjátok!Gratulálok!Most ti fogjátok elszúrni mint annyi cikluson át a Fidesz hívők!
Egy zsidó viccben van az, hogy akkor nem fizet rá az üzletre, ha nem tart nyitva 🤣 csak hosszú távon nem fenntarthato 😃. Én se vesztettem a szépség versenyen mert nem indultam 🤣🤣🤣. Már érted???
bukás lesz 26-ban, ha ez így marad... 32% ment el szavazni és abból 64%? szánalmasan gyenge egy fideszes fellegvárban, főleg, úgy hogy nulla ellenfelekkel kellett szembemennie
@@Zsolt-w9t Isteni szerencse ,hogy vannak ilyen agyon iskolázott emberek mint te és ti értitek. Az ilyen emberek miadt lessz ismét 2/3 a FIDESZNEK. Csak zárójelben kérdezem meg halkan hanyadik 2/3 lesz ez 2026-ban??? Remélem akkor majd eljut a te szintedre is.
Azt nem értem hogy Tolna megye lakosságának 70%duro Dóra elnök asszonya szavazott amellett hogy de még Duro Dóra vezet estére keltve meg hogy létezik 3x rá nő ez akkara csalás ilyen nincs földön komolyan ez óriási országos szegénység bizonyítvány egész fidesz kdnp bandája hazug meglopjak országot ezek maffiák kellenek
reménykedj csak:) ilyen mozgósítás mellett, ilyen gyatra számokat elérni... itt bukás lesz 26-ban, ez csak látszólag tűnik nagy győzelemnek... és ha nem ostoba a fidesz.. és miért lenne az?... akkor ezt ők is tudják
Igazából nem tudhatjuk, hogy a 22-es Potápi-győzelemhez képest otthon maradt kb. 12 ezer akkori Fidesz-szavazó most miként gondolkodik, illetve mit tenne az országgyűlési választáson. Hitvita.
Nézd már meg a többi jelöltet okoska. Dúró Dóra - semmi köze a térséghez, DK-ra senki nem szavaz, a többi meg bohóc. Ha nincs értelmes ellenjelölt nyilván a fidesz fog nyerni. (Ajánlom a partizán adást, abban "bemutatkoztak" a jelöltek)
35 %-os részvétel? Szerintem erre nem kell büszkének lenni! Mert ilyen alacsony részvételt nem nagyon mértek még. A választók 2/3-a el se ment, úgy hogy a Fidesz maximumra tolta a mozgósítást. Ezek nem túl jó előjelek 2026-ra. Tiszások meg sehova se szavaztak. Se az "ó ellenzékre" se a Fideszre.
@@akosdekany7072A Tiszások a független Mszp-s politikust támogatták.Nem sok sikerrel.Kérdés az,hogy 26-ig hány Mszp-s,és egyéb politikust preferál MP,az igéretei ellenére.Ennyire érdemes hinni neki.
Győzött a fidesz és pont!!😂 persze persze! platós Peti indul,120%-ot hozott volna!!😂😂😂 gratulálok dúró dorának!!!halyrá jobboldaliak!!!a büdös Tisza kiszáratt!!!😂😂😂 Petit cseréljétek már le,mondjuk a tv macira!!! szerintem azt is követitek tiszumiszuk kis petikék!!!😂😂😂😂😂
Wow " j " és "ly" nem ugyanaz, ezek szerint te nem fizetett vagy csak elképesztően ostoba, maradj inkább a kenyérsütésnél, és ne okoskodj, bízd a férjedre hátha annak több iqja van mint füle
Akkugyárat Dombóvárnak…mert megérdemlik 😂
Legalább nem maradsz egész életedben közmunkás.
Úgy legyen , hadd élvezzék , a fidesz gazdasági csodáját
@@funghi-j9o 🤣🤣
@@funghi-j9oTehat ezert huzott le a wcn anyad 😂🤣
Négyet.
9:24 Na ahogy látom ma nem nagyon sikerül semmit se eltalálni. Na nem baj. Nincs is értelme ilyen trash mellett hozzászólni érdemben a témához. Reménykedik az ember de ez mindig egyre csak rosszabb . Pedig biztos leheten olyat találni aki csak egy hangyányit összeszedettebb.
Jogos 100%-ig
Sajnos tényleg ez van.
Lehetne jobb, akár eléggé könnyen szerintem.
+1!!
Jó lenne ha a Start visszatérne ahhoz hogy színvonalas legyen. És kellő szakértelemmel rendelkező műsorvezetők vezessék a műsort. Anita biztos jó ember , csak szerintem ez a komolyabb műsor nem való neki. Leginkább felkészültséggel vannak bajok.
Nem vesz részt a tisza ebben a bohózatban ✌️
Ne is, még kiderülne az igazság
A 26-os bohozatban miért akar részt venni?Ugyanis az is bóhozat, ha a Fidesz választási csalási törvényeit elfogadva megy bele az ellenzék a szavazásba, s kb. ugyanez az eredmény lesz.
@@BarackVirag4Az, hogy csúnyán elvesztette a szavazóit a fidesz? 5-ből 1 szavazott rájuk, pedig öntik a pénzt remdesen a kampányba meg a propagandába! 😂😂😂
Mi a bohózat egy időközi választásban??? A Fidesz is, a Mi Hazánk is, a DK is, a Második Reformkor is (plusz még két független jelölt) el mert indulni, kivéve a Tiszát. Csak nem a tavalyi EP-választási vereség fáj a Petyának, amikor a Fidesz lazán (11:7) arányban legyőzte a Tiszát? 😀
Egyetértek@@BarackVirag4
A választó képesek közül 5 ből 1 ember szavazott a fideszre. Ez ekkora mozgósítások mellett siker?
Szerintük az!!!! Nagyon szeretik verni a mellüket.
... és 5ből 0 szavazott a Tiszára. ☝️
Mivel senkinek nem tartottak pisztolyt a fejehez, igen ez siker.
@@evaaranyosi4911Nektek minden siker te nyomorult. A VILÁG legnagyobb áfájának is tapsoltok, mert az a világon a legnagyobb és a miénk. Takarodnátok már el innen örökre.
@@szb914 pont ez a problema hogy mennyi a valasztokepes
MP már megint hülyeséget beszél! Mikor volt az, hogy 100 % ment el szavazni?
Én sem voltam pedig Fideszes vagyok, de sima win. :D
Győzött? Röhely.10 ből 1 ment szavazni,az is mert kükdték!😅
tothmiklosne
Vagyis győzött. Csak azoknak a szavazata számít, akik elmennek.
És csak azok nyerhetnek választást, akik elindulnak a választáson.
@@vilmosprima1861 Akik nem mentek el szavazni azok a Tiszára fognak szavazni az előre hozott választáson!!!
@@DjTheclownMedia Leht,de az is lehet,hogy nem.
@@markuslaszlo4069 Dehogy nem!
@@vilmosprima1861 a kommunista hazaáruló fideszesek elmentek szavazni.
Ki szerepelt le bolondok a Tisza még csak el sem indult…
A fideSS szerepelt le! Magyar Péter szavára a választók három negyede otthon maradt! Köszönjük a fegyelmezettségüket! Árad a Tisza!
Pont ezért szerepelt le.
@@DjTheclownMedia Hajrá TISZA!Árad!
@@DjTheclownMediate idióta, te
@@markuslaszlo4069Hogy tudsz veszíteni egy versenyen, ahol el sem indulsz agyhalott? 🤡🤡🤡
a riporternőnek (háromszor! mondta el) annyit legalább illene tudnia, hogy NEM előválasztás, hanem ELŐREHOZOTT VÁLASZTÁS!!!!!!!! (óriási különbség a kettő között) Istenem, az eszem megáll ettől a szellemi színvonaltól!,
és a riportalanynak sincs annyi esze, hogy legalább ő kijavítsa!
Látod ezért írják itt sokan hogy neki nem kéne arcoskodnia hogy ő hű de sokat készül az adásokra , stb. Amikor az a realitás hogy MAX az átlag nézők szintjén vannak az ismeretei ,a műsorban lévő témákkal kapcsolatban.
@BalázsV-c8s szánalmas, ez Mao., szégyenemberek tömegének szégyenországa, ez van (mindenen látszik)
A műsorvezetőnél ma picit sok volt a baki. Pontosabban a szokásosnál is több volt szerintem.
Butaliba. Mit vársz tőle?
@@leonardogioconda Tőle semmit. A csatornától viszont többet.
Dull fülében nincs füles így érthető hogy nem reagált a tévesztésére . De az hogy Anita szinte végig ahogy szóba jön elővalasztásról beszél helytelenül azzal mi van? Mert oké nyilván Dull nem javítja őt ki , nem az ő dolga ,meg a vendég nem okoskodik , érthető. Anitának nem tűnik fel , most bocsi de nem meglepő. De hogy a vezérlőben sincs senki aki szólna az elképesztő. Ha neki se tűnik fel , akkor megértem hogy miért nagy miért ilyen színvonalú a műsor. Ha meg észreveszik csak nem szólnak az meg érthetetlen. Anitácska már úgy megkedveltette magát a kollégákkal, hogy már szólni se mernek neki ? A végén még sértődés lenne belőle ? 😅
Még nyáron leginkább a híradó alatt többször olvastam hogy sokak szerint kivételeznek vele. Nem mondom hogy ez igaz de azért vannak erre mutató jelek. 😉
Anita egyre többször van Deák Dani magasságokban .😅😅😅
Gondolom neki van az a pénz.
Igen, egyértelmű. Nagyon azt akarta kihozni, hogy a gazdaságra kéne hivatkozni az előrehozott választások indokaként, miközben pont erre hivatkozik M.P. Meg nézőpontozik. ATV. Mit várunk?
Megafonba jobb is lenne.
Megnéztem volna az interjút egy objektív riporterrel is. De így?? Ennyi erővel Deák Dani vagy Bohár is kérdezhetett volna.
Köböl csak hozza a szokásos megafon szintet.
@@Iddqdidkfa420 Pontosan.
Neves matematikusok szerint, ha az előzetes választáson elindult pártok összesen 34%-ot értek el, akkor a Tisza 66%-on áll.
@@AntiPatikusA de hat akkor ugorj bele;;;;
Merthogy akkor levisz a vizben az arja
@@AntiPatikusA ha " levisz a viznek az arja, akkor a viz az ur""""""
Gratulálok a humorérzékéhez!
Ez így van.👍
@AntiPatikusA Így igaz! Nagyon nagy győzelmet vetít előre ha Magyar Péter szavára ennyire fegyelmezetten otthon maradt a szavazók döntő töbsége! Hajrá Magyar Péter!
A 33%-nak, aki szavazott a 63%-a bizony alig 20%-a a népességnek. Én ezt nem nevezném fölényes győzelemnek, sőt.
Most ez a központi dumátok? Időközin ennyi szokott lenni a részvétel!
Az a vicc, hogy ebben az országban 33%-ja van valakinek jókor jó helyen, 2/3-a lehet
Teljesen mindegy, hiszen a Fidesz megszüntette a szavazáskor az érvényességi küszöböt, ha 10 mentek volna el szavazni az egész megyéből, S abból öten a fideszes b.....
re szavaznak, másik öt megosztva az ellenzékre akkor is érvényes a szavazás.
A beszélgetés egyik résztvevője sem hozott csúcsformát. Dull Szabolcs kétszer is keverte a Fideszt és a Tiszát, a műsorvezetőnek illett volna korrigálni, de nem tette. Mintha nem is figyelt volna arra, hogy mi hangzott el, vagy nem jutott el a tudatáig.
Köböl Anita pedig előválasztásról beszélt előrehozott választás helyett, két alkalommal is.
De legalább most ki tudták írni a címet baki nélkül. Ritkaság számba megy.
Tisza jól tette, hogy nem indult… cirkusz az egész meg kabaré!
26ban majd kapják!🇭🇺♾️❤️
Még az idén el jön az előre hozott választás! Árad a Tisza!
@@DjTheclownMedia A magadfajtákat rég be kellett volna zárni az ÉS elmére.
Ha, ha, ha. Majd meglátjuk! Az üvöltöző, mutogatós pasas nem fog nyerni! Ha, ha, ha
@ kevesebb m1 stb ne tessék nézni… sokat hazudnak.. Menczer aki kiabál és az Fideszes!🙃
Úgy tudom Dombóvár környékén van a legnagyobb birka tenyésztés.
Tudod ki a birka ....aki világra szart
@@laszlobarna2717 Mi van, kaptál egy zsák krumplit?😅
Jól hallom, hogy a hölgy keveri az előválasztást az előrehozott választással? Meg a választáson való részvételt se tudja nagyon értelmezni?
Sajnos igen.
@@miklosturzik5449 hahooooo elmenetegek szosincs elörehozott valasztasrol
@@miklosturzik5449 ahogy eurobevezetesröl sem ,;;,,,ugyanugy ahogy europai ügyeszseghez valo CSATLAKOZASROL sem
@@miklosturzik5449 ez igy van
@@MarKai-v6kMert a gazdád egy beszari tolvaj megafos káder! Azonnali börtön lenne a 133 nyomorult maffiózónak. 400 milliárdot buktak a magyar emberek a zsirdisznó királyod miatt roggels csicska!
Tiszások,tuti nem szavaztak a Mi Hazánkra!Mondom ezt,a YT kommentekből kindúlva!
Mivel a Mihasznák=Fidesz
@@Giovanni-fh6bw örülj magadnak YT-S
Nevetséges! Felnőtt emberek ebben a formátumban hogyan lehetnek ennyire BUTÁK????🙈😖
Keveri a tiszát a fidesszel Szabolcs. Összevissza beszél. Újpesten távol marad a fidesz???
Fényes győzelmet a Tisza aratott! Az emberek három negyede Magyar Péter szavára otthon maradt! Minden más párt kudarcot csinált. A Tisza áradása meg állíthatatlan! Áradjon a Tisza! Lépésről lépésre!
Te szerencsétlen bohóc, úgy erőlködsz majd besz@rsz😂 hajlítod a valóságot buksi
@@DjTheclownMedia Ha Peti azt mondja,akkor nincs mit tenni!🤣Nektek az agyatokra ment,a józan észt hírből sem ismeritek!
A Tisza szavazók jelentős része otthon maradt, a fideszesek elmentek. Nem több, nem kevesebb, ami történt.
Ez nagyon kevés vigasz a számotokra. A Tisza nem mert indulni mert a peti megint befosott. 🤣🤣🤣
@@VasAnti-r5r Semmi értelme nem lett volna indulni. Nevezze, ahogy akarja.
@@gyorgyvasko6338 Igazat adok neked Győrgy! Nem lett volna értelme indulni mert vesztett vona a Tisza. Ezt ők is tudták, és ezért nem is indultak. Viszont ezzel csak a Fidesznek a malmára hajtottak vizet.
még egy kis lendület a tiszába és simán bukni fog a fidesz, ha ezt a "csodás" eredményt sikerült csak elérniük, ez nem az a 64% mint 22-ben...
„Megvolt az előrehozott választás. 63 százalék. Gratulálok, Csibi Krisztina!”
Itt a bukásod, kutya.
@Chaos174 csak a Fidesz arad a Tisza😂
@@funghi-j9o higyj csak ebben:)
ez a kutyázás meg szánalmas...
@@Andras1029 Arad ideiglenesen romániában van.
9:21 Művészet ennyire flegmán, lekicsinylően, a Nézőpont Intézet állítását tényként közölni, hogy a szavazókat nem érdekli egy előrehozott választás...🤮🤮🤮
Ráadásul mindig előválasztást mondott elorehozott választás helyett m
Jó hát most tőle mást nem lehet várni.
Birka nèp😢😢😢
Veled az élen Danika!
@Asdasdaddffvv én nem szavaztam te arcnélküli és név nélküli valaki:)))
@@Asdasdaddffvv még neved sincs:)))
A Tisza-szimpatizánsok tömegesen Vona pártjára, a 2RK-ra (2 RomKocsma) szavaztak. Így meg is lett majdnem az ígéretes 2%. Oszt ezt adta elő a pökhendi bonviván történelmi győzelemnek.
Oszt...ja "oszt" ezt meg mibű számolta ki kend? Matematikus ön?🤣
@@andreamarcso2783 Oszt te is megvoltál már a Don Juannak, Brünhilda?
A Tisza nem asszisztál a "cirkusz.parlamenthez" - ezt eredendően kijelentette, nem vesz részt ezeken a választásokon, nagyon helyes! Amíg a `fidesz 2/3.d tart, addig "bolha.cirkusz" az egész! 😂🎉😅
Az előre hozott választásra készülünk!
Köszönjük h megi tíz percet beszéltetek a semmiről.... ez ám a riport csicska tv
Fölényes győzelem ?
Mélyebbre nem is tud hatolni az ATV és a 2 filléres elemző bagázsa a kegyelmis út ánuszába...gartulálok.
Egy ősfideszes választókerületbe, 100 % os Kubatov mozgósítás mellett, öt emberből EGY embert tusott megszólítani a fidesz, ez az eredmény biztos bukás lesz az előrehozott választáson.
Nem lesz előrehozott választás!😂
@comment_forever es ennek örültök? Ha igybis kenne...????poooor
👍
Két probléma van, nem lesz előrehozott választás és a rendesen meg bukni fogtok
@@MarKai-v6k Tanulj meg Magyarul te ferde szemű troll.😠
Hát kedves polgártársak, akármi is lesz még itt, a 2026-as választás kb. felér majd a 2010-essel. Az viszont kemény lenne, ha sem a Fidesz sem a Tisza nem lenne 50% felett.
Dull Szabolcs szerint a Tisza azt nyerte, hogy nem vesztett! Hurrá!😋
Nyomult a sok nyugger. Hajrá krumpli, hajrá csirkefarhát, hajrá 3,1%
nyugi van:) ez hidd el nem az a győzelem... mint a 22-es, ez nem az a 64%..., ez egy nagyon gyenge teljesítmény, totális teljes mozgósítás volt egy fideszes fellegvárban, és 32% ment csak el szavazni és abból lett 64%..., én itt bukás szagot érzek, bármit is mondanak a jól értesült "szakértő"-k..,
@Chaos174😂😂😂
@@BarackVirag4 óóó nevethetsz, de ez a nevetés annyira igazi, mint ez az eredmény:) de hidd csak el
A dombóváriaktól sem kérünk tanácsot ha csak így tudtak szavazni
Csupán azért ért el ennyi %-ot a fidesz az időközin, mert TISZA jelölt nem indult. Egészen más arányok lettek volna ha van TISZA jelölt, bár teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a TISZA ebbe a báb parlamentbe nem delegál senkit.
Hangsúly a "régi" ellenzéken van !
Én mindig győzök! Akkor is, ha nem indulok.
,,nagyon sokan különböző testtájakon szokták jellemezni, hogy miről szólt ez az időközi választás" - ilyen szépen se hallottam még a faszméregetést körülírni 😃
Csak a Mi Hazánk! Igy tovább erősödni!
mit ért el a mhm,a darálós Dórika?
Majd meglátjuk 26-ban ha nem előbb 😇
A hölgy a végén azt mondta, hogy csak áprilisig lehet téma szakértők szerint az előrehozott választás. Valaki el tudja magyarázni miért? Ha valami nagy válság lenne júniusban, miért ne írhatnának ki akkor előválasztást. Tudtommal a parlament bármikor feloszlathatja magát, ha úgy gondolja.
Milyen előválasztás???
Aztán kinek van a 2/3 os többsége? azt azok fogják megmondani, hogy lesz e előrehozott választás vagy sem. M.P azért akar előrehozott választást mert most még lát esélyt egy esetleges Tisza győzelemre, de azt is tudja, hogy 2026 ban már nem lesz esélye.
A fiatalok nagyon örülnek a demens szavazatoknak. Ez már elhangzott, az ő bőrükre megy.
csak nekem tűnt fel, hogy az interjú alany többször keverte a Fideszt a Tiszaval.. :D
Egyszerű a matek
Tisza = 0.0%
Össze-vissza beszélsz Szabolcs 🧐
Rogánista ő is.
Igazából az a lényeg, majdnem 20%-ot szerzett a Mi Hazánk. DK csak a 3.
@@HooliganHun bbbdkkkka DKAS NYUGGEREK MAR REG A PSZICHOPATANAK DRUKKOLNAK
CSAK a Mi Hazánk védi a magyar érdekeket!!!!!!
STOP Propaganda!
Szerintem eleve számoljuk egybe a fidesszel, és akkor megvan a 80%.
Ne vedd országos tendenciának.
Alig ment el valaki,mi az a fényes győzelem?😂
Elkeserítő hogy a Fideszre szavaztak...
Hajrá Fidesz, a magyarok nem poloska hívők!
@@KeriJozsef-wx9lcElgurult...
Mert kire szavaztak volna? Mindig is arra szavaztak ott.
@@gresident bárki másra. Pl voltak függetlenek is.
@@szecsodiandrea2437 Tisza félt elindulni. Kiderült volna az igazság, hogy nincs esélye kormányváltásra.
Örülünk az újabb felhajtásnak😂😂😂👍👍
Ez a legujabb,skizofren fast lecso
Clickbait cím 🤮
DULL ÚR! MONDJON MÁR EGY 70% -OS VÁLASZTÁSI RÉSZVÉTELT? HA AZ ÖSSZES, AKI NEM MENT EL ÉS A TISZÁRA SZAVAZOTT VOLNA, AKKOR SEM NYERT VOLNA A TISZA!!
Mennyi pénzért járatja le valaki magát ennyire látványosan, mint ez a Dulll? Belemondja a képernyőbe, hogy az egy zseniális taktika egy politikai párttól, hogy nem indul el egy választáson, mert akkor nem szenved vereséget!
Na ezt kérdezem én is ?
Mi van, dékás, szarul szerepeltetek és ez is MP hibája?🤣Le kell váltani a népet, mert nem becsül titeket eléggé!🤣
Anita cuki... ennyi.
A budapest 11-es OEVK-ban mi lenne a "meglepetés"??? :O
Libsiknél mindig ez a matek😂 aki nem szavaz az tulajdonképpen az ő támogatójuk‼️
Ha valaki nem narancsbuzi az nem jelenti azt hogy libsi 😊
Ezt Orbán is így szokta számolni, Mákvirág.
Hey ez nem aza a tema amit a NAT parnapja megbeszelt,,pont itt???
Haho atv!!!!
Dombóváron nagy részt orkok élnek, így az a régió az értelmes embereket hidegen hagyja. 😆
@Balagface08-csak neked tűnik úgy, inkább csak objektív! Gratulálok hozzá,, hogy a Hír tv - én megtette!
Gratulálunk Csibi Krisztinának a győzelméhez. Szép volt Krisztina köszönjük a munkádat.
Lölő Te irogatsz itt?😮
...a 3000 forintos sunyi judaspenz megtette a hatásat jellemtelen embereknél..VÉGE VAN!!! Hiába erölködtök!!!
@tothpiroskazeg Igen.
@@jolkamonostori5449 nem nem..., ez bukás volt a fidesznek, bármit is mondjanak a szakértők, ott volt kövér lászló, ott volt gulyás, kocsis máté, hetekkel előtte teljes mozgódítás, házról házra, és csak 32% ment el szavazni, és abból lett 67%..., ez nagyon nem ugyanaz mint 22-ben volt
STOP Propaganda!
😂
Időközi vàlaszlztàson
35%kos orszàgszerte a részvét.😂
Részvétem.
@andreamarcso2783 😆
A részvételi arány sajna az egész nemzetűnk szégyene, szégen hogy nem megy el a polgártárs szavazni!!
Dombóvár nem szeretnék panaszt hallani ha drágult valami ha nincs valami panasz ne legyen
Semmi jelentősége nincs ennek a választásnak.
De ha az ellenzék valamelyik jelöltje nyert volna akkor lenne ugye??!! 🤣
@@papattila6346 amit te ellenzéknek nevezel, az maximum rendszerellenzék. ha érted ezt a kifejezést.
Meg a hozzászólásodnak se!!!
@@karolyheizer4490 nyilván ezért kommenteltél rá :)
4:10 De ha a Tisza nyert volna nyomtátok volna egy hétig vagy továnb. 😅😂 Nem értem miért nem indult. Ja de értem. 😅
ilyen számok mellett indulhatott volna... mert ez a fidesz számára bukás volt, látszat győzelemnek oké, de a fideesz nem hülye, hogy azt higyje hogy ez mekkora győzelem van... egy teljes mozgósítás mellett, ennyit sikerült, ebből akkora zakó lesz 26 ban mint a ház, ha ez így marad
Ember fideszes vagy. Hogy értenél bármit is?😂😂😂
@@Josephch3
Igen az vagyok.
De téged megértelek. 😅
@@08zsolaMit értesz te szánalmas roggels csicska? Azt amit a megafos káder képzőben tanítottak? Téged sem az eszed miatt hagytak életben krumpliszsák!🤣🤣🤣
Te sem vagy egy politikatudományokat végzett egyed.
😱😱😱
Megvolt az előválasztás, Dombóvár üzent a soros birodalomnak, hogy nem kérnek a gyurcsány-magyar péter koalícióból!
Bizonyára... Többségük, akik korábban a fidesz(es)re szavaztak, most el sem mentek szavazni. Ez volt az igazi üzenet.
Idióta
Te szánalom, a Soros tette naggyá a gazdádat különben sehol nem lenne a köpcös. Az hogy még mindig gyurcsányozol az téged minősit te ostoba barom!
Te barom, már régen a Musk nevű elmebeteg akarja leuralni a világot, hát nincs neked eszed?!
Hajrá Mi Hazánk Mozgalom,fel a győzelemre!!!
A Tisza azért nem indul,mert félnek attól,hogy brutálisan lebőgnek!!!
Ezt a lózungot csak a fogyatékosok mantrázzák, akik ezzel nyugtatják magukat!
Ne igyál gyógyszerre mert ilyen hülyeséget beszélsz🎉😂😂
Olyan egyszerű ez a magyarázat, mint a pártod! Inkább azért izgulj, hogy 1 év múlva érjétek el azt a %-ot, hogy még éppen becsússzatok az ajtó alatt!
Mihasznák=Fidesz ❗️❗️❗️😢
...agy nelkül.is van élet a földön...jelzik a fidesz szavazói!
Dezinformáció, hamis információ. Magyar Péter folyamatosan beszél gazdasági javaslatokról és megnevezi azokat.
Back Office Tóni jól mozgósított
Inkább Kubatov.
Gondolom MP azért maradt ki,mert most kiderült volna,hogy a média jelentősen túltolta,nem a valóságról szóltak róla a hírek!Az meg önámítás,hogy aki nem ment el, az rá szavazna!Én például azért nem voltam,mert annyira fáj a lábam,hogy járni alig tudok!Persze,ha ez most tétre ment volna,akkor is a MHM - ra szavaztam volna!
Tétre ment. Aki nem a Tiszára szavaz, az a Fideszre szavaz. Az MHM meg egy Fidesz-szatellitpárt, szóval aki az MHM-re szavaz, valójában a Fideszre szavaz. A valóság meg az, hogy nagyon sok embernek nagyon tele van a hócipője a Fidesz rossz kormányzásával. De valóság az is, hogy rendeleti kormányzás van a "háborús vészhelyzet" miatt, tehát nem a parlamentben dőlnek el a dolgok, hanem a miniszterelnök kezében van az egyedüli hatalom. Ilyen körülmények között meg nem is érdemes a mostani ciklusban bekerülni a parlamentbe.
@@pethy1283 Most kihagynám a téged megillető jelzőket!Te normális vagy,úgy őszintén?Még soha senki kísérletet sem tett arra,hogy bizonyítsa,hogy szatellit párt lenne,de logikátlan is!Hiszen ők hozták elsőnek nyilvánosságra hazug Peti előtt a végrehajtó maffia ügyét!Vagy amikor tüntettek az oltás kényszerítése ellen!Csak a fontosabbakból példálóztam!Szerinted ez a gonosz törpe tolerálta volna?Petike hiteltelen,róla akármit mondanak,és bizonyíthatóan,az nem számít!Ostobák vagytok mindahányan!Peti azt hazudta,hogy megbuktatja a kormányt!Nem tette!Akkor most elvileg még mindig Orbán embere,csak arra kellett,hogy elterelje a figyelmet a kegyelmi botrányról!Látod milyen logikus?
Szíved joga, de egyéniben az MHM-re szavazni kb. annyi értelme van, mint a Kutyapártra. Nincsenek valós győzelmi esélyeik egyelőre.
@@libaszarnyto Vajon miért?Nehéz szalonképes szavakkal kifejezni magam amikor emberek tömege jobban hisz egy hazug NER -ből kivált(ha kivált) hazug élősködő senkiházinak,mint egy olyannak aki már akkor szembeszállt a maffiával,mikor még hazug Peti együtt lopott velük!Most minden elfelejtve neki,talán még szentté is avatjátok!Gratulálok!Most ti fogjátok elszúrni mint annyi cikluson át a Fidesz hívők!
Egyszer egy fideszes emberke elszólta magát: "Mi gatyánk"...
Ez a különbség megmarad a 2026-os választásokon is a Fidesz javára. 2026. 5. 2/3. Borítékolható😂😂😂
Szerinted akkor se fognak elmenni a tiszások? Nagy bukta lesz ez a fidesznek 26-ban!
@victorlucas821 Áradjon a TISZA!!!❤❤❤
Hajrá TISZA párt! köszönet a hazaszerető embereknek hogy hallgattak Magyar Péterre és a "Maradj otthont" választották.
Egy zsidó viccben van az, hogy akkor nem fizet rá az üzletre, ha nem tart nyitva 🤣 csak hosszú távon nem fenntarthato 😃. Én se vesztettem a szépség versenyen mert nem indultam 🤣🤣🤣. Már érted???
@@papattila6346 ez nagyon gyenge eredmény lett... és ha nem hülye a fidesz... és miért lenne?... akkor ezt tudják, te nem érted hogy itt mi történik
"Hajrá hazaárulók!!" Kb ennyit jelent a maga posztja... 👿
Győztünk és ez jó fő próba az elő választás előtt!
😂😂😂😂
Nevetséges! Felnőtt emberek ebben a formátumban hogyan lehetnek ennyire BUTÁK????🙈😖mhova sűlyyedt Dombóvár?
65% nem ment választani. Azok majd a Tiszára fogják behúzni az X et.👍
(pojácapéter) már sok mindentől megfutamodott, gyáva alak!
De be is éget a fidkány luvnya azzal a gyér szavazattal
Nyert a Selyemmajom.
Este megborotválkozott.
Ha a tisza nem indul az idokozi valasztasokon, miert akar indulni 26-ban? Ez gyava es manipulativ pont mint Peter
bukás lesz 26-ban, ha ez így marad... 32% ment el szavazni és abból 64%? szánalmasan gyenge egy fideszes fellegvárban, főleg, úgy hogy nulla ellenfelekkel kellett szembemennie
Azért nem indul, mert a jelenlegi helyzetben nem változtatna semmin. Tudom, hogy nem könnyű ezt megérteni. :)
@@Silver_Fifty Mese habbal.
@@Lacko85Ez már nem a te szinted krumpliszsák! Sosem fogod érteni .
@@Zsolt-w9t Isteni szerencse ,hogy vannak ilyen agyon iskolázott emberek mint te és ti értitek. Az ilyen emberek miadt lessz ismét 2/3 a FIDESZNEK. Csak zárójelben kérdezem meg halkan hanyadik 2/3 lesz ez 2026-ban??? Remélem akkor majd eljut a te szintedre is.
Csak a Fidesz,apad a Tisza😂
Hahahhahahhaha 1100 főből 300 an elmentek a temetővirágok húúúúúú... te idióta, magyarázzátok meg a sz@rt
Csalók
Azt nem értem hogy Tolna megye lakosságának 70%duro Dóra elnök asszonya szavazott amellett hogy de még Duro Dóra vezet estére keltve meg hogy létezik 3x rá nő ez akkara csalás ilyen nincs földön komolyan ez óriási országos szegénység bizonyítvány egész fidesz kdnp bandája hazug meglopjak országot ezek maffiák kellenek
Kár, hogy Vargáné Polos nem indult…jó lett volna egy tisza alázás 😂 apad a tisza 😅
reménykedj csak:) ilyen mozgósítás mellett, ilyen gyatra számokat elérni... itt bukás lesz 26-ban, ez csak látszólag tűnik nagy győzelemnek... és ha nem ostoba a fidesz.. és miért lenne az?... akkor ezt ők is tudják
Assdassdadd
.....nem baj, ha valaki hülye, megesik...de miert kell ezt mindenkinek tudnia????
Igazából nem tudhatjuk, hogy a 22-es Potápi-győzelemhez képest otthon maradt kb. 12 ezer akkori Fidesz-szavazó most miként gondolkodik, illetve mit tenne az országgyűlési választáson. Hitvita.
Hajrá Dombóvár helyén van a szövetek.
AGYALÁGYULT NÉPSÉG VOKSOLT A FIDESZRE.
SZÉGYEN!
Péterke csak arra készült, hogy magyarázza meg a kudarcot. Máshoz nem is ért!
„Megvolt az előrehozott választás. 63 százalék. Gratulálok, Csibi Krisztina!”
Dombóvár!!!!👎👎👎
Siralmas!!!!😢😢😢
Nézd már meg a többi jelöltet okoska. Dúró Dóra - semmi köze a térséghez, DK-ra senki nem szavaz, a többi meg bohóc. Ha nincs értelmes ellenjelölt nyilván a fidesz fog nyerni. (Ajánlom a partizán adást, abban "bemutatkoztak" a jelöltek)
Hol vagytok, Pulaik, Medián, meg a többi igazmondó!
A közvélemény kutatók nem tehetnek róla, hogy az emberek hogy el vannak butítva, és a fideszre szavaznak....
35 %-os részvétel? Szerintem erre nem kell büszkének lenni! Mert ilyen alacsony részvételt nem nagyon mértek még. A választók 2/3-a el se ment, úgy hogy a Fidesz maximumra tolta a mozgósítást. Ezek nem túl jó előjelek 2026-ra. Tiszások meg sehova se szavaztak. Se az "ó ellenzékre" se a Fideszre.
@@akosdekany7072két lehetőség van fizetett a csávó vagy ostoba mint amit lehúztam ma reggel a wc-n l. Felesleges vitázni 😢
@@akosdekany7072A Tiszások a független Mszp-s politikust támogatták.Nem sok sikerrel.Kérdés az,hogy 26-ig hány Mszp-s,és egyéb politikust preferál MP,az igéretei ellenére.Ennyire érdemes hinni neki.
😂😂😂 A tiszásokat megkérte Péter, hogy ne menjenek szavazni, mert nem kell asszisztálni egy ilyen parlamenthez. @@Giovanni-fh6bw
a fidesz felvásárolta a szavazókat!!!!
@@animasolaperegrinus7388 csak nem vagy izlezstelen
Ekkora baromságot beszélni 🤣🤣🤣 ez nagyon hülye 🤡🤡🤡
mi volt pontosan a baromság?
Győzött a fidesz és pont!!😂 persze persze! platós Peti indul,120%-ot hozott volna!!😂😂😂 gratulálok dúró dorának!!!halyrá jobboldaliak!!!a büdös Tisza kiszáratt!!!😂😂😂 Petit cseréljétek már le,mondjuk a tv macira!!! szerintem azt is követitek tiszumiszuk kis petikék!!!😂😂😂😂😂
Ne reménykedj, nem szárad ki!😂
Wow " j " és "ly" nem ugyanaz, ezek szerint te nem fizetett vagy csak elképesztően ostoba, maradj inkább a kenyérsütésnél, és ne okoskodj, bízd a férjedre hátha annak több iqja van mint füle
Benedvesedtél az eredménytől mi? Száraz 'kóró'
"halyrá" "kiszáratt" azaz.... analfabéta büdös paraszt fideszes 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
nem mert indulni a tisza!!!!!