Szoboszlai Dominik a Csisztu Sport Castben, a teljes interjú!

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 10 вер 2024
  • A világ legtehetségesebb focistái között tartják számon és még csak 19 éves! Legalábbis, amikor ez a videó készült, akkor még csak annyi volt. Ma viszont már 23, de érdemes ezt a beszélgetést vele újranézni. Szoboszlai Dominik, ekkor még a Red Bull Salzburg támadó középpályásaként játszott, azóta a magyar válogatott csapatkapitánya, és a Liverpool oszlopos tagja. Már akkor a Csisztu Sport Castben olyan dolgokat is megtudhattunk róla, amit addig bizonyosan nem ismerhettünk. Köszönjük, hogy eljöttél Dominik, remek beszélgetés volt és drukkolunk, hogy minden álmod valóra váljon! A ‪@csisztuchannel‬ egyik kiemelkedő videója ez számunkra.
    Zene: Gájer Bálint, (Törj ki a mából című dal), showhang Bakos-Kiss Gábor, köszönjük a helyszínt a Budapesti Marriott Hotelnek, a támogatást a Sharitynek!
    A Csisztu Sport Cast műsorvezetője és produkciós igazgatója Csisztu Zsuzsa, producere, szerkesztője Szerencsi Éva, a stábigazgató Hubai Antal.
    Köszönjük a sminket Horváth Andreának, a stylingot Mihályi Párisnak, a frizurákat Szekeres Krisztinának.
    Szeretjük a magyar divattervezők munkáit megmutatni, a ruhákat köszönjük a Home of Fashion üzletnek, ahol a fiatal magyar tervezők ruháit találjátok! Köszönjük a gyönyörű porcelán ékszereket a ZEMA ékszerháznak.
    A videó átvétele, lejátszása kereskedelmi felületeken engedélyköteles! A produkció jogtulajdonosa: dr. Csisztu Zsuzsa.
    Készült az EMMI támogatásával.
    Köszönjük a Sharity támogatását! #sharity #thinkwisesharesmart

КОМЕНТАРІ • 277

  • @ubelyildmar2368
    @ubelyildmar2368 4 роки тому +193

    Köszi, hogy létrejött ez a videó! Jó volt az emberi oldalát megismerni a srácnak.

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  4 роки тому +43

      Szia! Örülök, hogy tetszett, szerintünk is klassz srác Dominik és nemcsak egy kiemelkedő futball tehetség, hanem emberileg is példakép! A sok sportszakmai interjú mellett éppen ezt az oldalát szerettük volna kicsit jobban bemutatni nektek!

    • @alphonsethomas8441
      @alphonsethomas8441 3 роки тому +8

      ua-cam.com/video/XhF7HBl9uzE/v-deo.html
      Welcome to Leipzig!😍🇭🇺
      IT WAS A GOOD TRANSFER.🇭🇺🇦🇹🇩🇪👈😂😍😍

    • @user-nz7st1ni7r
      @user-nz7st1ni7r 5 місяців тому +1

      Nekem ő a példaképem pedig lány vagyok😂😂😂❤❤❤❤❤

  • @rolandtakarits3291
    @rolandtakarits3291 4 роки тому +48

    Ez a fiú kell hogy példa legyen minden fiatal focistának!Ha szereted amit csinálsz, keményen, alázattal dolgozz meg az álmaidért, a siker majd csak ezután jön, maradj szerény és járj a földön!Bravó Dominik és minden tisztelet apukának!

  • @andreameszar963
    @andreameszar963 Рік тому +13

    A srácban nekem Benedek Tibor alázata, elhivatottsága, szorgalma köszön vissza. Kívánom, hogy legalább annyi sikert érjen el, mint ő. Sok sikert a Liverpoolban és utána!

  • @zoltanszollosi7146
    @zoltanszollosi7146 3 роки тому +70

    Megvertük Izlandot !!!
    Csak igy tovabb Dominik❤❤🇭🇺🇭🇺

    • @alphonsethomas8441
      @alphonsethomas8441 3 роки тому +4

      ua-cam.com/video/XhF7HBl9uzE/v-deo.html
      Welcome to Leipzig!😍🇭🇺
      IT WAS A GOOD TRANSFER.🇭🇺🇦🇹🇩🇪👈😂😍😍

    • @benceszarka743
      @benceszarka743 3 роки тому +4

      ua-cam.com/video/XhF7HBl9uzE/v-deo.html
      Szoboszlai in Leipzig!😍🇭🇺
      IT WAS A GOOD TRANSFER.🇭🇺🇦🇹🇩🇪👈😂😍😍

  • @szalmabo
    @szalmabo 4 роки тому +39

    Végre hallani egy jól nevelt, normálisan gondolkozó, kerek mondatokban beszélő fiatal focistát, akinek értelmes céljai vannak és tesz is érte. Az sem baj, ha tudatában van a tehetségének és az értékének. A legjobb az édesanyjáról szóló mondatok mellett az autóról szóló valamint a "sharity" rész!

  • @rptlee
    @rptlee Рік тому +77

    És most már a Liverpoolban játszik! Hatalmas gratula

    • @gaborszabo-nb8zm
      @gaborszabo-nb8zm Рік тому +2

      Az új Steven Gerard.

    • @TheSmokiii
      @TheSmokiii Рік тому

      @@gaborszabo-nb8zm azért attól még igen messze áll. De nem lehetetlen eljutnia arra a szintre :)

    • @MarioS-yt8cw
      @MarioS-yt8cw 3 місяці тому +1

      Az új cserepad melegítő

    • @domikonye1638
      @domikonye1638 2 місяці тому

      😂😂 ekkora faszságot ​@@MarioS-yt8cw

  • @Schromi1989
    @Schromi1989 3 роки тому +23

    Ez a srác egy kincs, céltudatos, hisz magában! Nagyon örülök neki!

  • @bocabrownjunior
    @bocabrownjunior Рік тому +5

    Azért elég egyszerű fiú ez a Dominik, de tényleg nagyon tehetséges, és melózik rendesen a céljaiért! Nagyon drukkolok neki, hogy alapember legyen a Liverpoolban.

  • @elefanik
    @elefanik 3 роки тому +10

    Kösz9n9m a riportot. Dominiknak gratulálok szerénységgel párosult tehetségéhez.Példaképe legyen a mai fiataloknak! Sok Sikert kivanok!

  • @jenifer19810429
    @jenifer19810429 Рік тому +15

    Fantasztikus ez a srác! Hatalmas Gratuláció!És sok sikert Liverpool -ban!!!!

  • @AlbrechtSzilvia
    @AlbrechtSzilvia 4 роки тому +22

    Jó kis videó, örülök, hogy megtaláltam. Nagyon szimpatikus Dominik szorgalma, határozottsága és alázatossága. Ha ilyen marad, bármit elérhet, mert a tehetsége nem kérdés.

  • @SkanRox
    @SkanRox 11 місяців тому +21

    Akkor anno nem láttam ezt az interjút.. Most végignézve folyton megmosolyogtatott, amikor Kloppról, a Liverpoolról, az EB kijutásról, a PL-ről beszélt, ugyanis azóta 3 év telt el és a srác kb mindent megvalósított, amiket felsorolt. Ennek tudatában nézni ezt a videót elég durva.😀 Akarat, elhivatás, fegyelmezettség és alázat.

    • @ik.t.6780
      @ik.t.6780 5 місяців тому +1

      Fantasztikus!

  • @lcx2846
    @lcx2846 4 роки тому +8

    Imádom a sikeres emberekkel készült interjúkat! Olyan sokat tudok belőle tanulni, fejlődni, jobb emberré válni, iszom minden szavát Dominiknak! Köszönöm a feltöltést!

  • @lorinczistvan3563
    @lorinczistvan3563 Рік тому +6

    Szerintem lenne igény még pár ilyen részre több Magyar sportolóval is. Köszönjük, jó rész lett.

  • @laszlovas9028
    @laszlovas9028 8 місяців тому +4

    Hát ez hihetetlen. Amikről ebben a szuper riportban beszélgettek szinte minden megvalósult azóta. Mintha mindketten látták volna előre a jövőt. Ezek a nagy dolgok!

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  8 місяців тому

      Köszönjük szépen! Igen, én is így érzem!

  • @dominikweiss3624
    @dominikweiss3624 4 роки тому +240

    Jó az interjú, de azt nem értem, hogy egy interjúban miért műsorvezető beszél 45%-ot. Számtalanszor beszélne még a Dominik de már egyből jön a közbevágás pl:16:34-nél. Illetve Zsuzsa elkezdi mesélni a saját sztorijait, hogy ő mit csinált stb. stb. Ha rá vagyok kiváncsi akkor megnézek egy interjút Csisztu Zsuzsával.

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  4 роки тому +22

      Mert ez egy beszélgetés és nem egy kérdezz-felekek műfaj. Azt meghagyom a hírműsoroknak, abból pedig volt elég.

    • @dominikweiss3624
      @dominikweiss3624 4 роки тому +65

      @@csisztuchannel Abszolút egyetértek. Viszont egy beszélgetésben hagyom, hogy végig mondja a másik fél. Dominik viszont számtalanszor félbe lesz szakítva. Sokszor fent marad a hangsúllyal mire te kérdezel valamit, aztán folytatja ott ahol abbahagyta, mert nem tudta befejezni.

    • @dominikweiss3624
      @dominikweiss3624 4 роки тому +49

      Mellesleg a címe a videónak, "interjú" nem pedig az, hogy "beszélgetés".

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  4 роки тому +4

      @@dominikweiss3624 Sajnàljuk, hogy nem tetszett, ilyen ez a szakma, valakinek bejön, valakinek nem. Sok sikert neked is! 😉

    • @_Matthew2003_
      @_Matthew2003_ 4 роки тому +6

      @@csisztuchannel 😂

  • @jakabgipsz5753
    @jakabgipsz5753 4 роки тому +26

    Hihetetlen,hogy mennyire felnött fejjel gondolkodik Dominik,le a kalappal👏👍

  • @nemfontos2011
    @nemfontos2011 Рік тому +2

    Hajrá Dominik! Még kellene jópár ilyen játéktudású és mentalítású magyar focista.

  • @arisztidbaranyi2047
    @arisztidbaranyi2047 3 роки тому +15

    Hajrá !!!!
    Egy igazi klasszis lehet belőled !!!!!

  • @csisztuchannel
    @csisztuchannel  4 роки тому +95

    Köszönöm, hogy ennyien megnéztétek! ❤🎙🙏

    • @vajdabalint79
      @vajdabalint79 4 роки тому +4

      @Galambos Tarzan :DD Így van!

    • @gergoe78
      @gergoe78 4 роки тому +6

      @Galambos Tarzan hàt azért...

    • @KrisztianK.official
      @KrisztianK.official 3 роки тому +2

      Ami Szoboszlairol szol mindig meg nézem

    • @dochriskyo
      @dochriskyo 3 роки тому +2

      Kedves Zsuzsa! Az elkoszono jokivansagok miatt mar megerte Dominiknak hogy talalkozott veled, jo utravalot kapott, remeljuk megmarad ilyen alazatosnak mint most. Kellenek a jo peldakepek a felnovekvo generacioknak!

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  3 роки тому +1

      @@dochriskyo Nagyon közönöm :-)

  • @aracsidaniel
    @aracsidaniel 4 роки тому +21

    Hajrá Domi! Nagyon jó a mentalitása😃🙏❤

  • @erzsebetkiszel737
    @erzsebetkiszel737 3 роки тому +7

    Örültem hogy läthattam ezt a riportot,ezt a magyar Fiut..minden meg van benne hogy viläg klasszis legyen..Szorgalmas,tehetseges,celtudatos,csaläd es hazaszeretö...Igazi Peldakep lehet a mai fiataloknak!

  • @slaszlo9088
    @slaszlo9088 4 роки тому +12

    Dominik! Én 66 éves vagyok! Csináljatok már jó focit! Én régen láttam a nagyokat is. De ti , tegyetek túl rajtuk is! Minden esélyetek meg van ! Csak hajrá!

  • @gyufaur
    @gyufaur 4 роки тому +10

    Azt szeretem a Csisztu Zsuzsában, hogy jó kérdéseket tesz fel, próbált, és még is tette, szépen finoman a beszélgetés alatt, egyre mélyebbre menni, és ezt nagyon technikásan, csinálja. Élvezetes volt

  • @laszloszucs5436
    @laszloszucs5436 11 місяців тому +4

    Vilag eletemben Liverpool fan voltam. Es az, hogy Dominik itt van, hatalmas buszkeseg fog el! Mindent bele ocskos, mutasd meg hogy ha egy Magyar erkezik ide Angliaba, akkor megvaltozik a futball! ❤️🤍💚🇭🇺💪🏻

  • @noeminagy7147
    @noeminagy7147 3 роки тому +3

    Imádtam Zsuzsát nagyszerű interjú volt nagyon élvezte a család.Szoboszlai egyszerűen nagyszerű és ettől kivételes ember.

  • @juditmeszaros3897
    @juditmeszaros3897 5 місяців тому

    Fantasztikus ez a srác! Alázatos, szorgalmas, céltudatos! Igazi példakép lehet a mai generációnak! 😊

  • @MyriamTaub
    @MyriamTaub Рік тому +1

    Köszi a beszélgetést Dominik szimpatikus jól nevelt szuper srác,.további sok sikert kivánok neki .

  • @andrassinka3212
    @andrassinka3212 3 роки тому +6

    Egy élmény volt ez a beszélgetés, szépen felépített íve volt, minden szóba került, értelmes kérdések, felüdülés volt, nagyon ritka az ilyen, gratulálok!Dominikot sikerült jobban megismernem, az ő külseje kissé megtévesztő, sokan félreérthetik, hiszen nagyon ritka az ennyire magabiztos és céltudatos ember, sportoló.Remélem én is, hogy ilyen marad 5-10 év múlva is, akkor eljuthat legalább Gera Zoli szintjére, aki ugye Uefa kupa döntőig vitte a csapatát.Minimum erre Dominik is képes lehet, nagyon ránk férne az elkövetkező 10-15 évre egy ilyen kiemelkedő magyar focista.

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  3 роки тому +1

      Köszönöm a véleményed, igazán jól esett, amit az interjúról írtál és öröm azt olvasni, hogy más is drukkol egy ilyen fiatal tehetségnek

  • @janosnovak8590
    @janosnovak8590 3 роки тому +4

    Köszi a videó jó volt hallgatni Dominak kívánok sérülés mentes focit a válogatottban És a klub csapatba es nagyon jó egészséget kívánok mindenkinek . Újkígyósi nagyothalló ember kedveli Sok sikert kívánok !⚽⚽⚽⚽⚽🙌

  • @tamasvarga8157
    @tamasvarga8157 6 місяців тому

    Szenzációs srác emberileg is! Sok sok ilyen emberre lenne szükség. Minden álma teljesüljön az életben!

  • @Berry14ish
    @Berry14ish Рік тому +4

    Gratula a Liverpooli szerződéshez❤ jöttem megismerni téged❤ nem csalódtam, kevés "értelnes" focista létezik magyar honban (is).

  • @folia83
    @folia83 4 роки тому +3

    nagyon profi az interju.vegre nem a bulvar, es a sablon kerdesek....es az egesz Szoboszlai projekt is nagy professzionalis...mind a 3 ember... nagyon sokat tanulhatna toluk mindenki, mindenki!

  • @bordecos.r.o.4543
    @bordecos.r.o.4543 3 роки тому +12

    Na végre!egy nagyszerű futballista 👍

  • @zsolt96478
    @zsolt96478 4 роки тому +18

    Mintha egy kihallgatást hallaganék végig keresztkérdésekkel. Ne tegyük tönkre a Dominikot! A magyarok mindig más pénztárcájában turkálnak ez nyugaton nem divat! Itt látszik hogy kelet vagyunk. Maradj laza Dominik:) figyelj arra hogy nem kell mindent megosztani a nyilvánossággal!

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  4 роки тому +10

      Épp ellenkezőleg, nyugaton nem ciki beszélni arról, hogy valaki kemény munkával mennyi pénzt keres, az emberek nem álszentek ezügyben. Csak nálunk félreértelmezett tabutéma ez, pedig nem kéne, hogy az legyen. És én éppen, hogy nem turkáltam a zsebében, csak azokról beszéltünk, ami tudható és arról tudatosságról, ahogy a pénzével bánik.

    • @hansneu1007
      @hansneu1007 4 роки тому

      Ha ilyen kérdésekre tönkre menne nem lenne ott ahol van!! Csak egy erős ember br ki egy Salzburgi akadémiát

    • @dominiksarkozi6915
      @dominiksarkozi6915 4 роки тому +2

      Csisztu Channel nem turkalsz benne de az első 30 másodperc erről szólt ..

    • @laszloferenczi6405
      @laszloferenczi6405 3 роки тому

      Te a minden rossz tipikus esete vagy, Zsótika!

  • @sygmaone
    @sygmaone 4 роки тому +9

    Most fedeztem fel a csatornat, nagyon jo interju volt, koszonjuk! Ps: Csisztu bomba MILF 😁🔥

  • @attilabarta1615
    @attilabarta1615 4 роки тому +7

    Ez egy nagyon jó interjú volt. Én itt lakom Salzburgban és nagyon büszke vagyok rá magyarként :)

  • @ssdabel
    @ssdabel 4 роки тому +7

    Klasz interjú lett, nem csak a szokásos sablon kérdésekkel, érdekes volt!

  • @krugergeneral4051
    @krugergeneral4051 3 роки тому +2

    Értelmes kérdések és értelmes válaszok,remek srác remek riport.Köszönöm tetszett.

  • @ik.t.6780
    @ik.t.6780 5 місяців тому +1

    Nagyon motiváló, intelligens srác! 💣💥

  • @akoshoffmann1161
    @akoshoffmann1161 4 роки тому +2

    Sok sikert a továbbiakban a srácnak.A magyar focira nagyon rá férnének a fiatal tehetségek.Az osztrák bajnokság csalóka,nincs a topbajnokságok között.Nem biztos,hogy olaszországba mentem volna.Még egyszer sok sikert.

    • @norbertkvcs21
      @norbertkvcs21 4 роки тому

      Nem is ment még sehova🤦🏼‍♂️🤦🏼‍♂️ egyelőre csak pletykák vannak még nem volt semmilyen hivatalos ilyesmifele bejelentés

  • @zoltanpeternemeth2622
    @zoltanpeternemeth2622 5 місяців тому +2

    Meglátjuk ,hogy svájc és németország ellen hogyan működik majd a magyar tuning ...
    K...ára remélem ,hogy működni fog !!!

  • @balazspente2159
    @balazspente2159 4 роки тому +170

    Jo video lett csisztu zsuzsarol 😅

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  4 роки тому +8

      Köszönöm! 😏

    • @agostonkristof8311
      @agostonkristof8311 4 роки тому +32

      @@csisztuchannel Nem jött át az üzenet! :)

    • @donniedarko0
      @donniedarko0 3 роки тому +11

      @@agostonkristof8311 Vagy átment, csak nem vette fel :D

    • @atp2153
      @atp2153 3 роки тому

      Hahah

    • @GP-xy5jr
      @GP-xy5jr 3 роки тому +3

      majd legközelebb szoboszlai interjúztatja csisztut, és folyton bele okoskodhat :D

  • @tamasdencs
    @tamasdencs 4 роки тому +6

    Hajrá Dominik, legyél igazi példakép, jó úton haladsz

  • @lajospal2459
    @lajospal2459 4 роки тому +4

    Nekem el küldheted Dominik! Kitenném a falra! Sok sikert!:D

  • @MezeyGiorgioGyorgy
    @MezeyGiorgioGyorgy 4 роки тому +12

    Nekem nagyon tetszett, jó volt mindkettő, gratulálok😍

  • @volgyesizoltan5893
    @volgyesizoltan5893 4 роки тому +10

    Szurkolok, hogy a kedvenc csapatomba köss ki - ahogy hallom szeretnél. :) YNWA

  • @battyanyizoe525
    @battyanyizoe525 2 роки тому +1

    Imádom a Dominikot❤✨Ő a példaképem😍❤

  • @zsoltiszabo6452
    @zsoltiszabo6452 3 роки тому +4

    A pályán és azon kívül is egy igazi Példakép a Fiatalok számára❤️🔥

  • @it_90flow
    @it_90flow 3 роки тому +4

    Valahol létezik egy ikertestvére a srácnak, akire rámondták, hogy nagyképű, túlsztárolt, el van szállva magától? Mert Ő abszolúte nem az. Sok sikert a továbbiakban Dominknak!

  • @wayno1523
    @wayno1523 4 роки тому +4

    Remek műsor volt , élveztem minden percét. Köszönöm

  • @szucsi
    @szucsi 4 роки тому +2

    Remélem eljut oda ahova szeretne a fociban.Látszik a profi mentalitása már most.Jó helyen nevelkedett.Sok sikert Dominik a labdarúgásban és ez életben is .

  • @halebopp8439
    @halebopp8439 Рік тому +3

    Köszönöm a videót, jó volt Zsuzsát látni ;) Ennyi évesen is gyönyörű nő! 😘

  • @elektrogaming2006
    @elektrogaming2006 4 роки тому +2

    Nagyon jó lett! Legyen még ilyen!

  • @sziauram560
    @sziauram560 4 роки тому +8

    Grat Dominik!

  • @istvanfulop6202
    @istvanfulop6202 4 роки тому +3

    A Csisztu fantasztikus! De egy ilyen fiatalemberrel ilyen lehengerloen beszélni?! Sokkal lazábban kellene!

  • @tiborpocsy8938
    @tiborpocsy8938 4 роки тому +3

    A felkonferáló úriembernek nagyon kellemetlen hangja és stílusa van....amúgy jó interjú.👍

  • @eckizoo
    @eckizoo 3 роки тому +1

    Fehérvár nagyon büszke rád Szobi!!

  • @fanniilles9318
    @fanniilles9318 4 роки тому +5

    Szuper lett! 😊

  • @tamasaradi1331
    @tamasaradi1331 4 роки тому +6

    Bocs, hogy nem a témára reagálok, de Zsuzsi még most is eszméletlen jól néz ki! 💕

    • @zoltanvitai7861
      @zoltanvitai7861 3 роки тому

      Kommentek egyharmada erről szól. Riport alanyok sajnos háttérbe szorulnak Zsuzsinál néhány nézőnél. ,, Mindazonáltal, igazad van !

    • @tamasaradi1331
      @tamasaradi1331 3 роки тому

      @@zoltanvitai7861 Ez azért van, mert a magamfajta közönséges állatokat nem a foci érdekli, hanem a p.na!

  • @zoleeracz3404
    @zoleeracz3404 Рік тому +1

    En 4 eves korom ota kuzdok az almaimert,rengeteg csalodtam mar a “karrierem” soran,sokszor volt olyan hogy en egy szunetet akarok tartani,de megse mertem es meg mindig kuzdok,de egyelore meg nem vagyok ott,ahol szeretnek lenni.Nekem sajnos nem adatik meg hogy edzesek utan/elotte kint maradjak focizni,mert az ido,es a tanulas is beleszorul nekem sajnos(ido alatt a buszra gondolok),es most voltam egy kicsit komolyabb csapatba,megis visszakellett sajnos igazoljak a regebbi csapatomhoz,mert ketsegbe estem a kollegium miatt.Csavarogni en csavargok neha a barataimmal,mert ugy erzem neha baratokkal is lenni,de edzest sose hagytam ki.Visszaterve a nem adatik meg hogy edzes utan/elott edzek,itthon szoktam edzeni,battyammal mar csak ritkan mert o is dolgozik(Pedig o kezdett el tanitani kapuskodni 7 eves koromba!!),de remelem kifizetodik a kemeny munka,es 4-5 ev mulva a valogatott keretbe en is ott lehetek.

  • @reginaszabo1681
    @reginaszabo1681 9 місяців тому +1

    Szoboszlai a kedvencem❤❤❤❤❤

  • @hubanadasy2732
    @hubanadasy2732 4 роки тому +1

    Köszönöm Szépen!

  • @kaneshiroorly118
    @kaneshiroorly118 4 роки тому +7

    Hope you will join Aston Villa Dominik!

  • @lukifit5866
    @lukifit5866 4 роки тому +18

    SZOBOSZLAI 🔴⚪❤️

  • @J.S.87
    @J.S.87 9 місяців тому +1

    Egy csoda ez a srác.

  • @Eeee-vx6vt
    @Eeee-vx6vt 3 роки тому +2

    értem én,h.fel kell vezetni a dolgokat,meg a sportolők nem a jő beszélőkéjükről híresek,DE! kedves Zsuzsa!,hagyja már szőhozjutni a riportalanyt is!Tegyen fel olyan kérdést,amit ki kell fejtenie,na nem Önnek! Tiszteletem,jó5let ez a channel.gratulálok!

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  3 роки тому +2

      Régen beszélt ennyit interjúban Szoboszlai Dominik - ha egyáltalán bármikor, mert majdnem mindet láttam, ami vele készült -, mint ebben, szóval szerintem nincs baj az arányokkal.

    • @danielmolnar5322
      @danielmolnar5322 3 роки тому +1

      @@csisztuchannel Nem kell vele foglakozni mit írnak a 10 millió szk oszraga vagyunk meg a 10m miniszterlenők programozó meg minden is és most már média szakemberekből is van elég sok. nem volt 20 éves a srác és tőle várják a csodát. iszonyat erős mentálisan.

    • @kisasszonylopokroc5397
      @kisasszonylopokroc5397 10 місяців тому

      Miért ne kéne foglalkozni, szerintem neki is ugyanannyi joga van a véleményéhez, mint másoknak a sajátjukhoz. Ráadásul teljesen kulturáltan nyilvánított véleményt. @@danielmolnar5322

  • @strangecontrastmusic973
    @strangecontrastmusic973 4 роки тому +19

    Szoboszlai "Úgymond" Dominik 😁

  • @Kjudo
    @Kjudo Рік тому

    Inas bevan lőve vagy mitől van belassulva a pislogása meg a nyelve?

  • @ildikofeher5025
    @ildikofeher5025 Рік тому +1

    29.36 J. Kloppról beszél és SIKERÜLT valóra váltani.... Hajrá Dominik👋👋👋👋

  • @ketskeskrisztian6175
    @ketskeskrisztian6175 4 роки тому +4

    Nagyon jó vagy anya

  • @attilahegyi8206
    @attilahegyi8206 4 роки тому +5

    Jó kis beszélgetés volt.Sőt szerintem még közvetlenebb is lehetett volna,de ezt nálunk még nem venné be senkinek az érzékeny gyomra,pedig az gyakorlatilag egy új műfaj lehetne(megtartva az egyensúlyt) úgy,hogy nem menne át sem bulvárba sem valóság-showba.
    Csisztu Zsuzsa már előbb kezdhette volna ezt,mert a tehetsége megvan hozzá.
    Dominik laza,de kicsit beképzeltnek tűnik.Ezt nem kritikaként mondom.Ez neki jól áll,mert része a személyiségének.Minden estre kedvelni való és tehetséges srác.

  • @kosamaria416
    @kosamaria416 4 місяці тому +1

    ❤❤❤❤❤

  • @foldonkivuli4743
    @foldonkivuli4743 4 роки тому +5

    Nagyon kellemes hölgy ❤️

  • @cupcakeandpearls
    @cupcakeandpearls 4 роки тому +3

    Szuper anyag lett, csak úgy tovább! Mert a minőség az menőség 😘

  • @domokospall6537
    @domokospall6537 3 роки тому

    Kár, hogy most nem tudott játszani, szurkoltunk volna neki is nagyon 🤗🇭🇺

  • @youngjed.i
    @youngjed.i 4 роки тому +6

    Subtitles?

    • @VCsaba-vl4du
      @VCsaba-vl4du 3 роки тому

      Learn Hungarian! 😆😁

    • @Klassenfeind
      @Klassenfeind 3 роки тому +1

      Better you don't understand this gibberish

  • @nikiifarkas5880
    @nikiifarkas5880 9 місяців тому

    Ez az interjú már több mint 3 éve készült vele. Most azon tűnődöm hogy 39:00- nál azt nyilatkozta hogy a válogatott mezét és a Liverpooli mezét jótékony célra szokta felajánlani. Ezt mégis hogy?! Vagy erre csak én figyeltem fel? 😬❤️🤍💚😯🔴😅

    • @barnabaskiss9305
      @barnabaskiss9305 9 місяців тому +1

      Arról a mezről beszél, amiben az Anfielden játszott a Liverpool - Salzburg meccsen (a Salzburg csapatában)

    • @nikiifarkas5880
      @nikiifarkas5880 8 місяців тому

      ​@@barnabaskiss9305Akkor így már értem. Köszönöm a választ 😊

  • @7701lewis
    @7701lewis Рік тому +3

    Nèha Dominik is beszélt azèrt..😂😂Csisztù egy egy kérdése kb 2 perc...aztán vàlaszol is rà...neki nem is kellene vendég.😂😂😂

  • @delabarrera7
    @delabarrera7 4 роки тому +10

    Nem kellene mindig bántani valakit. Emberek, én is tudom, hogy vannak frusztrációink, de azoknak a levezetésére/kezelésére azért nem az a normális módszer, hogy van egy ilyen videó és belekötünk az élő fába is kommentben. Nekem Zsuzsa egy elég motiváló személy, és medikusként számomra nem volt ismert Dominik :D annak ellenére, hogy focizni szeretek... Szóval most még egy motiváló embert megismerhettem. Tipp az életre: mindig a jót vedd ki egy dologból, a (szerinted) rosszat meg maximum építő kritikaként fogalmazd meg! Ehhez persze kell a szeretet.
    Mindenki hibázott már és hibázik... de úgy kellene viselkedni másokkal, ahogyan velünk akarjuk, hogy viselkedjenek.

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  3 роки тому +1

      Köszönöm a szimpatikus hozzállásodat.

  • @domokospall6537
    @domokospall6537 3 роки тому

    A végén igaz is, örül a kajának, örül a családnak, meg Isten hiányzik, viszont a sérülés sem véletlen 🙂

  • @fakoszmr.1918
    @fakoszmr.1918 3 роки тому +6

    34:47 kint vagyunk

  • @sodapop83
    @sodapop83 Рік тому +2

    2-3 év múlva jó lenne ha leülnél vele újra

  • @annsue2224
    @annsue2224 Рік тому +2

    Engem iszonyatosan idegesített, hogy Csisztu ennyit beszélt. Csak engem?

    • @kisasszonylopokroc5397
      @kisasszonylopokroc5397 10 місяців тому

      Nem, többen jeleztük. Ő meg állandóan megvédi magát.

    • @annsue2224
      @annsue2224 10 місяців тому

      ezek szerint javíthatatlan...kár...a visszajelzéseket érdemes figyelembe venni

  • @freNETikus
    @freNETikus Рік тому +3

    29:58 😊

  • @vladeraser3
    @vladeraser3 8 місяців тому

    Can someone translate it?

  • @janmittele8213
    @janmittele8213 4 роки тому +4

    Zsuzsi néni :)

  • @palnevojczek794
    @palnevojczek794 6 місяців тому

    Mit akar az a roma nő attól a fiútól?

  • @janosposta9945
    @janosposta9945 3 роки тому +8

    Dominik miatt érdemes megnéznie mindenkinek, akik el tudják viselni a kérdések meghallgatását.

  • @NoorAli-mn4ko
    @NoorAli-mn4ko 3 роки тому +3

    tetszik ez a srac nagyon kedves

  • @zoltanruzsinszki56
    @zoltanruzsinszki56 Рік тому

    de jól kérdez

  • @user-nz7st1ni7r
    @user-nz7st1ni7r 5 місяців тому

    Én nem ismerem szoboszlait de tudom hogy mennyit dolgozott ezért❤❤❤

  • @domokospall6537
    @domokospall6537 3 роки тому +1

    Remélem kárpótol a VB, 5 mill. Magyar figyelte a az Eb t, legyen szép sikered! Nem felejtjük, hogy te küldted ki őket!

  • @goofyAAAAAA
    @goofyAAAAAA 3 роки тому +7

    Kb. 70%-ban a riporter beszél... Fordítva jobb lenne...

  • @jegyezdmegponthu
    @jegyezdmegponthu 4 роки тому +5

    Szeretem mikor a nők ahhoz is értenek amihez nem, mindenhez IS:) Kedves Zsuzsi a torna az más mint a futball, nem mondták még?:) Ha bulvár az rendben, de szakmai kérdésekről, hogy jutott eszébe belemenni?:)

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  4 роки тому +7

      Klassz, hogy vannak pozitív emberek is a csatornàmon! A sportújsàgíràs mint szakma nem egy sportàgra vonatkozik. Hàt így jutott eszembe és még jó sok kollégàmnak is. Ajànlom figyelmébe a Babos Timi interjút is, és teniszezni se teniszeztem versenyszerűen! 🤔

    • @laszloferenczi6405
      @laszloferenczi6405 3 роки тому

      Semilyen szakmai kérdésbe nem ment bele, az emberről beszélgettek!

  • @Aron-tn6jk
    @Aron-tn6jk 5 місяців тому +1

    😊❤❤😊❤❤❤❤.

  • @MrGyuros66
    @MrGyuros66 3 роки тому +2

    Ebben a srácban van alázat, önbecsülés, akarat !! Sokra fogja vinni !!!!

  • @folia83
    @folia83 4 роки тому +9

    nem semmi ez a csavo...nagyon egyben van..lelkileg is es mindenben..tobb ilyen minosegi srac kellene...nem csak a fociban...

  • @selmeczioskar2084
    @selmeczioskar2084 2 роки тому

    Látni ezen a gyereken hogy ő akkarja ezt és olyan mentalitása van mind a ronaldónak legallábis részben olyan szerintem, nem is beszél félre , szerintem jóll áll hozza a dolgokhoz.

  • @floriszdecse9665
    @floriszdecse9665 3 роки тому +5

    Csisztu Zsuzsa annyira unszimpatikus és erőltetett. Egyébként érdekes az interjú.

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  3 роки тому +1

      Az érdekes interjút - talán meglep -, de a kritizált Csisztu Zsuzsa készítette és nem egy monológot hallasz Szoboszlaitól.

    • @floriszdecse9665
      @floriszdecse9665 3 роки тому +1

      @@csisztuchannel Szegény Zsuzsa,mindent megmagyaráz:D Ráérsz.

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  3 роки тому +1

      @@floriszdecse9665 mert az oktondi, buta és érveket nélkülöző kommentek, pláne arc nélkül nem valók ide. Ez az én csatornám. szeretem tudni mi történik itt, igen, a sajátomra ráérek. :-)