Gondolom te lennél az első a barikádon. Érteni kell, amit mondott. '56 és Ukrajna megtámadása két külön dolog. Orbán Balázs annyit mondott szerintem(!), hogy mindenképp elkerülnék a fegyveres konfliktust, ha az oroszok elindulnának felénk. Ezt az ukránok nem tették, de tudjuk miért. Tudjuk, hoy ők nem csak egyszerűen egy szegény áldozat ország. Annak a konfliktusnak hosszú előzményei vannak. '56-ban viszont elsősorban nem az oroszok támadtak ránk, hanem a saját kommunista vezetésünk. Mi elsősorban nem az oroszokkal harcoltunk, hanem a saját diktátorainkal. Ők kérték a szovjeteket, hogy jöjjenek be.
„Szerintem bennünket '56 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Ezért, amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyi erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalni.” ( O.V. 2008 ) "Oroszország expanziója, újraerősödése egy valóságos kihívást jelent a Nyugat számára. Olyan fenyegetést, olyan kihívást, amely Közép-Európából kiindulva elérheti az Európai Uniót, sőt elérheti a szövetségesek katonai erejét is. Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni." (O.V. 2007 )
@@JohnSmith-xz5nb igen, Viktor volt egy viziten 2009-ben Vlagyimirnál, és megváltozott a véleménye. Vlagyimir nagyon jól érvelt, Viktor pedig átgondolta az álláspontját. NIncs itt semmi látnivaló.
Zegészuniverzum. kéccer. :) Ezért buktok minden választást 100 éve. Nem értetek magyarul, az a baj. Tudom, hogy ezt is hiába írom mert ez is magyarul van. :)
Orbán Balázs. Jól jegyezzük meg a hazaáruló nevét. Csak azért mondta mert azt mondták neki. Nem kell aggódnia a gerinc betegségek miatt. Az a lényeg hogy ne a. Magyar Péter mai ,, köz médiás '' szereplése legyen a téme. Attól még, az ilyen beszédért 56-ban a Korvin közben ezért járt volna a kötél.
@@WASPONIUS Valószínű kaptál értesítést és azt gondolod, hogy a te reakciódra válaszoltam, de én boksaindia véleményére fűztem rá. Későbbiekre mondom, hogy addig nem érdemes magadra venni a kommenteket ha - egy már megírt komment alá reagáltál és érkeznek még egyéb hozzászólások is-- amíg nem látod a nevedet betagelve. :)
@@JohnSmith-xz5nb A "most odadobni mások elé, hátha veszni fog (a jelenben és jövőben)"" illetve a "már odaveszett" között neked ennyire nehez különbséget tenni? Vagy te ilyenkor magaddal beszélgetsz?
Ti teljesen félreértelmezitek. Lelketek rajta. Az USA, Kína az oroszok és a törökök ellen sem lenne esélyünk győzni. Atomhatalmak meg sokan vannak. Itt meg senki sem akar harcolni, sok fiúval és férfival beszélgettem. Elmenekülnének és elvinnék a fiaikat is. Sajnos csak emberéleteket vesztegetnénk el. Pici országokkal szemben, akik nem azomhatalmak, lenne esélyünk. Talán.
Micsoda szép idők is voltak amikor mindenkit felakasztottak mert elmondta a véleményét. Nemhiába a békepárti, elfogadó libcsik visszasírják a nyilvános akasztásokat. Eszükhöz mérem. :)
Az Egri csillagok című regényben Hegedűs hadnagy elárulja az egrieket. A török ostrom során, amikor a vár védői nagy nyomás alatt vannak, Hegedűs kapitulációt javasol, majd titokban megpróbálja kinyitni a kaput a törökök előtt. Árulását azonban leleplezik, és ezért halálra ítélik.
@@JohnSmith-xz5nb akkor kérlek utazz ki Oroszországba és mutass fel egy STOP WAR táblát az utcán, de ne csodálkozzál ,ha egy gulágban végzed, mert tudod ott is kinyílváníthatod a véleményed
A Brezsnyev-doktrinának és az 1956-os forradalomnak szoros kapcsolata van, mivel a doktrina a szovjet beavatkozás legitimizálását szolgálta, amely 1956-ban Magyarországon zajlott. Az 1956-os forradalom Okok: A forradalom 1956. október 23-án kezdődött, amikor a magyar nép tiltakozni kezdett a kommunista rendszer és a szovjet megszállás ellen. A tüntetések célja a politikai reformok, a szabadságjogok és a szovjet csapatok kivonása volt. Kezdeti sikerek: A forradalom során a magyarok sikeresen eltávolították a kommunista vezetést, és új kormányt alakítottak, amely reformokat hirdetett. Szovjet beavatkozás Október 25.: A helyzet romlásával a szovjet vezetés úgy döntött, hogy beavatkozik. 1956. november 4-én a szovjet csapatok megindultak Magyarország ellen, és katonai erővel elnyomták a forradalmat. Brezsnyev-doktrina Kialakulás: A Brezsnyev-doktrina, amely 1968-ban került nyilvánosságra, a szocialista országok védelmét szolgálta, és kijelentette, hogy a Szovjetuniónak joga van beavatkozni a szocialista államok belügyeibe, ha azok szocialista rendszerük védelme érdekében veszélybe kerülnek Összefüggés: Az 1956-os magyar forradalom eseményei megerősítették a Brezsnyev-doktrina alapelveit, mivel a szovjet vezetés bebizonyította, hogy hajlandó és képes katonai erővel megakadályozni a szocialista országokban a politikai reformokat és a rendszer megdöntésére irányuló törekvéseket. Összegzés Az 1956-os forradalom és a Brezsnyev-doktrina összefonódása a szovjet beavatkozás legitimációjában rejlik, amely az események után formálódott meg. A forradalom leverése és a doktrina bevezetése egyértelmű jele volt a Szovjetunió szándékának, hogy megőrizze a kommunista rezsimek hatalmát Közép- és Kelet-Európában.
Ez nem orosz érdek. Ez Orbán érdeke. Nem is kell támadniuk. Ha elfoglalták Ukrajnát, behívják a ruszkikat, és az Orbán-klán hatalma és vagyona örökre biztosítva lesz. Most adagolják a közvéleménynek a “mestertervet”. A Fidesz-hívek imádni fogják, ehhez még közvélemény-kutatás sem kell. Ott fognak tolongani Záhonynál, hogy üdvözöljék a felszabadító Vörös Hadsereget, ami életük végéig biztosítja nekik az ő Orbánjukat. Ez mindennél fontosabb számukra.
@@norbertzeke6363 Melyik rész az ahol bevallotta? Idézhetnéd vagy egy timestamp a videóhoz esetleg... Ritkán hallgatok magyar podcastokat de ezt most végighallgattam miután láttam, hogy az ellenzék teljesen leolvadt.
Majdnem minden nap történik valami egészen szürreális, de ez még így is döbbenetes. 8 éve mondom, hogy Orbánékat, a Fidesz vezetés jelentős részét, pontosabban szüleiket még a szovjet megszállás alatt építették be a ruszkik, úgy ahogyan a The Americans c. sorozatban Philipet és Elisabethet.
@@kerteszipeter És akkor gondolj bele, mennyire lehetett nehéz egy megszállt országban mindezt úgy kivitelezni, hogy alapból a szovjetek irányították a titkosszolgálatokat, rendőrséget, egyházat, hivatalokat, stb... "very easy" szint kb. Ebben nincs semmi összeesküvés elmélet meg laposföld...tényleg azt hiszi valaki, hogy az oroszok egyik napról a másikra csak úgy elengedték a gyarmatokat? Senkinek nem gyanús, hogy az utolsó és egyetlen ország vagyunk Európában, ahol nem fedték fel az állambiztonsági múltat? Az utolsó és egyetlen ország vagyunk az EU-ban, akik nyíltan és büszkén kiállnak korábbi gyarmatosítóik mellett?
@@kerteszipeter Biztos véletlen, hogy mi vagyunk az utolsó és egyetlen szovjet megszállás alatt élt ország, ahol foggal-körömmel tikosítják a mai napig a nemzetbiztonsági múltat meg egy III/III-as ügynök védi az ország szuverenitását. Mi vagyunk az utolsó és egyetlen EU-tagállam, aki "gazdasági okok miatt" nyíltan és büszkén kiáll korábbi megszállója mellett. Biztosan nincs semmi összefüggés a kettő között.
"Belevitte egy háborús védekezésbe az országát". Megindult az orosz hadsereg Kijev ellen, mégis mit tehetett volna??? Ezek szerint ha Budapest ellen indulna meg az orosz hadsereg, vezetőinktől hiába várnánk bármi hasonlót.
Te sohasem fogod megtudni, pedig még ebből a beszélgetésből is kiderül. Ay a baj, hogy két mondatnál hosszabb mondanivalót képtelen vagytok felfogni. Mondjuk ez jó a fidesznek, nem is jelentetek semmi veszélyt rájuk másfél évtizede... :)
@@JohnSmith-xz5nb Szerintem meg az van, hogy már olyan régen és olyan kitartóan mondogatjátok az oroszoknak kedves narratívát részben belpolitikai, részben meg ki tudja milyen okokból, hogy már magatok is elhiszitek... De ha gondolod, magyarázd el, hogy ez mit jelent, ha nem azt, amit írtam: "De pont 56-ból kiindulva mi nem csináltuk volna azt, nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált, 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát."
@@saintg3rmainott harcolnál az élvonalban?! Szerintem a határnál lennél egy pillanat alatt. Mi a fontosabb, a föld vagy az emberek élete? Tegyük hozzá, hogy itt orosz földről beszélünk, nem ukránról. Miért nem foglaljuk vissza Kárpátalját, Erdélyt, stb? Megérné, hogy rengetegen meghaljanak a semmiért? Pedig az bizony magyar föld. Nyugodj meg, ha az oroszok jönnének, nem egy megyét kérnének.
@@JohnSmith-xz5nb nem szótár kell ide, hanem a Btk: Hazaárulás 258. § (1) Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást a) súlyos hátrányt okozva, b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával, c) háború idején vagy d) külföldi fegyveres erő behívásával vagy igénybevételével követik el. (3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
@@JohnSmith-xz5nb Igen, az ha egy ember azt mondja, hogy amint egy másik országnak területi követelései lennének a saját nemzetével szemben ő azonnal behódolna ennek a követelésnek az az pusztán hazaszeretet. checkmate soros bérencek.
A teremben csend volt. Minden szem Dobón függött. - Ha Eger elesik, utána nem állhat meg se Miskolc, se Kassa. Az apró várakat lerázza a török, mint a diót. Nincs többé ellenállás. És akkor Magyarországot beírhatja a történelem a halottak könyvébe. Komor szemmel pillantott körül, és folytatta: - Az egri vár erős, de ott a szolnoki példa, hogy a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében. Ott pénzen fogadott, idegen zsoldosok voltak. Nem a várat mentek védeni, hanem hogy zsoldot kapjanak. Itt az öt pattantyús kivételével minden ember magyar. Itt mindenki a hazát védi. Ha vér kell, vérrel. Ha élet kell, élettel. De ne mondhassa azt ránk a jövendő nemzedék, hogy azok a magyarok, akik 1552-ben itt éltek, nem érdemelték meg a magyar nevet. Az ablakon besütött a nap, és rásugárzott a falon függő fegyverekre s a falak mellett rudakon álló páncélokra. Tündöklött tőle a kapitány aranyos sisakja is. Gergely mellette állott. Pillantást vetett az ablakra, aztán a szeméhez emelte a tenyerét, hogy a vezérre nézhessen. - Azért hívattam össze kegyelmeteket - folytatta Dobó -, hogy mindenki számot vethessen magával. Aki többre becsüli a bőrét, mint a nemzet jövendőjét, nyitva még a kapu. Nekem férfiak kellenek. Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl. Akinek reszket az ina a közelgő zivatartól, hagyja el a termet, mielőtt tovább szólanék, mert meg kell esküdnünk a vár védelmére olyan esküvel, hogy ha azt megszegi valaki, meg ne állhasson holta után az örök Isten szeme előtt. Félrenézett, és várt, hogy mozdul-e valaki. A teremben csend volt. Nem mozdult senki.
@@maxvalbircahangEgyszer majd mindenkinek meg kell bocsátania magának, hogy Orbánra szavazott. Biztosan nagyon nehéz lesz feldolgozni, hogy átlettek verve és meglettek lopva😕 Főleg ha a szavazatukkal 4 évente bátorították is a kormányt. De nem ti vagytok a bűnösök hanem azok akik rászedtek és félrevezettek. Én nem foglak titeket gyűlölni ti se gyűlöljétek majd magatokat!
Hol van ilyenkor a Szuverinitás Védelmi Hivatal? Hol van Lánczi és Horváth elvtárs? Hiszen itt látható és hallható egy ill. kettő delikvens akitől még kellene védeni a hazát!
Az, amit Brezsnyev doktrinának hívnak gyakorlatilag azóta létezik, amióta vannak kis országok és nagyhatalmak. Vagyis a nagyhatalomnak ilyen olyan ürüggyel, vagy anélkül joga van beavatkozni a gyengébb ország belügyeibe. Ezzel együtt itt valóban tévedett a beszélő, hiszen 56-ban Brezsnyev csak egy középszitű aparatcsik volt.
@@andrastas9679 Ha jól tudom, Brezsnyev volt az, aki a munkácsi reptéren fogadta Kádár Jánost és Münnich Ferencet, mikor átszálltak a Moszkvába tartó gépre 1956 novemberében.
Akkor minek van dísztábornokunk meg haderőnk ha az első szóra bepucsítunk az oroszoknak? Az ilyen kormány nem méltó arra, hogy vezessen egy országot. Vagy hívhajtuk nyugodtan őket külföldi ügynököknek, azonnal intézkednie kellene a Szuverenitásvédelmi hivatalnak, le kellene tartoztatni azokat, akik veszélyeztetik Magyarországot.
Moszkva lakossága 10 millió. Hajrá. Szerencsére nem állunk háborúban Oroszországgal, nem is áll szándékában megtámadni minket. Sőt, nem támadott meg egyetlen NATO országot sem, egyetlen EU országot sem, nem akarja elfoglalni Európát, de még Ukrajnát sem. Egyet akar, hogy hagyják békén, ne szarjon a küszöbére a NATO. Nincs hová hátrálnia.
Gratulálok Kohán Mátyásnak. Sikerült megbuktatnia Orbán Balázs külügyminiszteri ambícióit. Ilyet utoljára Gulyás Mártontól láttam először Fekete Győr András később Márki Zay Péter kapcsán.
Ez most komoly? Szóval arra kell számítsunk, hogy ha putyin odaadja egy sajtpapíron, hogy neki szüksége van Magyarország teljes területére, mi önként átadjuk? Ez józan?
Nem kell semmit odaírnia. Már le van tárgyalva az “internacionalista segítségnyújtás”, ha elfoglalták Ukrajnát. Kisebb hiba csúszott a számítás újba, miután az invázió megakadt, de Magyarország megszállása már le van papírozva Moszkvában, most lassanként adagolják a közvéleménynek is. Orbán örökös helytartó lesz élete végéig, nem kell félnie többet a bukástól. Ez egy szép, kerek történet. Ez van. Csak a hülye nem látta eddig is.
@@jw-cm9bi úgy úgy, most egy gyors belső mérés következik, jövő hét közepén szerda közepére saccolnám a lemondását amennyiben a "közönség" segítségét kérve az jön ki, hogy nem elfogadható. Plusz már gondolkodnak szerintem hogy milyen látszatintézkedést vezessenek be, hogy mutassák nem úgy volt gondolva :D
" Mert szennyes folt lettél a nagy penészből, melyet csapásnak küldött ránk az Ég, minden szavad dögbűz a sáskavészből, amelytől elpusztul egy nemzedék; jó darvaink más tájakon keresnek szállást s az ország holtfakóra vált, a föld kinyílt, mint bőrtelen, veres seb, ahol hazát a zsellér nem talált, innét szalad a száműzött szabadság, s te azt rugdosod, kit a jog se véd, s mivel hazánkat rossz pénzért eladják, te is eladod, hitszegő szemét." ( Faludy Gy.)
86-ban született, 10 éves volt, amikor megszűnt a sorkatonaság nálunk. Viszont köztisztviselőként tett esküt 2009-ben az Alkotmányra. Szerencsére egyébként az Alaptörvényre nem kellett megismételni a köztisztviselőknek az esküt.
A probléma csak ott van,hogy akkor 1956-ban, hiába halt meg annyi tisztességes magyar ember, amilyen te sosem leszel. És ha a magyar történelem csupa ilyen kohánokból meg ilyen orbánokból állt volna, már nem létezne a haza. akkor 150 évre lefekszünk a töröknek és nincs Hunyadink, Zrínyink, Kinizsink, Mátyásunk és nincs aradi tizenhármunk, Bottyán Jánosunk, Thökölynk, Rákóczink, végvári vitézeink. A történelem során mindig nyomasztó túlerővel kellett harcolnunk, de voltak Thúry Györgyök, Bethlen Gáborok, és olyan Dobó Istvánok ,Bocskayk, Rákóczik, akik nem nézték,hogy többségben van-e az osztrák, török, tatár, orosz, ha kellett, felvették a fegyvert.Ha a politikai racionalitást nézzük, igaza van Fekete Istvánnak mint mindig: "Csak ,hogy fiatalúr, a hazát a halott katonák őrzik meg és nem az élő magánzók"! Lásd: dr Kovács István-magyar film 1942. Persze ha mindezt Csádban kell megtenni, mehet kohán, orbán és társai. Akkor most reálpolitikus, vagy hazafi?
Józanabb, mint egy háború Oroszország ellen. Még akkor is, ha jönnének a NATO csapatok, sőt. Akkor mintha két óriás csárdásozna a fejünkön. Nem maradna Magyarországból semmi.
@@zsuzsannatakacs7315Igen igazad van. Szerintem már holnap adjuk át az országot az oroszoknak. Vagy annak aki erősebb mint mi és a leghamarabb akarja elfoglalni az országot. Ha véletlenül a gyereked támadja meg egy nálad erősebb akkor hagyd, hogy bántsa hisz úgy sincs esélyed . Te jó isten mi folyik ebben az országban!!
A úgynevezett "nemzeti érzelmű" kurzus már akkor hazaárulóvá lett, mikor beálltak Putyinszopónak és elkezdték relativizálni Oroszország felelősségét az 56-os forradalom leverésében.
Ez nem magyar stratégia, ez orosz stratégia. Csak nézzen rá valaki Thürmer munkáspártjának honlapjára és fejben cserélje a piros felületeket narancsra. A többi stimmel.
@@zsuzsannatakacs7315 Szovjet = orosz. A Szovjetuniót orosz érdekek mentén, Moszkvából, orosz vezényleti nyelven, orosz kultúrát erőltetve, zömében oroszok vezették. Lehet mosdatni a szerecsent, csak felesleges. Sztálin pontosan ugyanolyan cár atyuska volt mint a Romanovok voltak, csak fehér helyett vörösbe öltözött. Szépen hangzik az is hogy a Szovjetunió valamiféle népek föderaciója volt. Nem volt. Orosz kommunisták nyomták el a többi oroszt és a nemzetiségeket, amely kommunista nem volt orosz, igyekeznie kellett hogy annak tűnjön.
Kohán Mátyás újságíróként kb. olyan mint Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőként. Mátyás, a Brezsnyev doktrína 56 után 12 évvel körvonalazódott ...
Remélem nem lesz merszetek október 23-i műsort tartani. Ha pedig igen, akkor azt remélem, hogy a nép leködpös titeket a színpadról! "Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete." ua-cam.com/video/Pid0LrxC0pE/v-deo.html
"Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el, Népek veszik körűl, S az ember millióinak Szemében gyászköny űl. Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar: Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar.
A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell."
@@zsuzsannatakacs7315 2008-ban mondta ezt Viktor, ugyanakkor, amikor Szijjarto "ruszkik haza" transzparensek elott mondott beszedet. ez 16 eve volt, azota mi valtozott a vilagban?
@@zsuzsannatakacs7315 gerinccel rendelkező ember nem váltogatja az elveit, értékeit. Azt gondolom aki egyszer ruszkik hazát mond, és 56 hőseire hivatkozik, az nem mond isten hozott ruszkikat. Neked csak egy igazodási pontod van a főni segge.
@@zsuzsannatakacs7315 Azóta a volt kgb-s putyin atyuska is egy szent ember lett.. meg az összes volt mszmp-s fidesz tag is, tudjuk tudjuk.. tessék csak mondani, meg van még sz mszmp pártkönyv is a kis kredencben? :D
"Nekem 133 bátor ember kell. Az ország 133 legbátrabb embere. És azok önök, itt, a kormánypárti oldalon" Emberek ha itt baj lenne ez a 133 bátor lenne az első akik elhadják az országot!!!
Remélem, hogy ezért Orbán Balázs elveszíti a munkahelyét. Szégyen, ami elhangzott, és azt gondolom, hogy ezt a megalkuvó hazaáróló attitűdöt kb. Kádár János képviselte 1956-ban.
Opciók: 1: próbáljátok a nyomát is eltüntetni hogy volt ez interjú "úgyse fog sikerülni mar 1millio clip és post van belőle" 2: elrakjatok Balázskát a Bese,Judit,Szajer trio mellé de nagyon gyorsan és plus 1 es opció...
„Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.” Jó lenne ha a Szuverenitásvédelmi hivatal elkezdene vizsgálódni az állami vezetésben, mennyire veszélyesek az országunkra nézve.
inkább durva. Politikai igazgató úr (egyébként beosztottam volt az IM-ben 2010-11-ben) nagyon durva politikai hibát vétett: kimondta, amit gondol... Ugyanaz a hiba, amit MZP is vétett a NATO-val kapcsolatban.
14:21-nél szemvakarás , vagyis nem is érti miről van szó. Nacsa Olivérnek meg nem áll jól a kigombolt ing. Amúgy meg hazaáruló. A (Pech)Vogel-showról is lekerül végre a fókusz.
Pajti, nem javaslom, hogy ezután testőrök nélkül menj az utcára. Vannak olyan 56-os szélsőjobbosok, akik nem tolerálják amit mondasz…Megsérted az 56-os hősök emlékét. Sz.rházi nyikhaj.
Ennek teljesen elmentek otthonrol...
Megdolgozik a zsoldért...
Ennek sose voltak otthon
Undorító
Felelős kormányunk van. Megtámadják az országot? Behódolunk!
Gondolom te lennél az első a barikádon. Érteni kell, amit mondott. '56 és Ukrajna megtámadása két külön dolog. Orbán Balázs annyit mondott szerintem(!), hogy mindenképp elkerülnék a fegyveres konfliktust, ha az oroszok elindulnának felénk. Ezt az ukránok nem tették, de tudjuk miért. Tudjuk, hoy ők nem csak egyszerűen egy szegény áldozat ország. Annak a konfliktusnak hosszú előzményei vannak. '56-ban viszont elsősorban nem az oroszok támadtak ránk, hanem a saját kommunista vezetésünk. Mi elsősorban nem az oroszokkal harcoltunk, hanem a saját diktátorainkal. Ők kérték a szovjeteket, hogy jöjjenek be.
Abba azért van valami báj, hogy onnan, hogy ruszkik haza oda jutott a fidesz, hogy Kádár elvtárs felelősségteljes államférfi volt.
„Szerintem bennünket '56 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Ezért, amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyi erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalni.” ( O.V. 2008 )
"Oroszország expanziója, újraerősödése egy valóságos kihívást jelent a Nyugat számára. Olyan fenyegetést, olyan kihívást, amely Közép-Európából kiindulva elérheti az Európai Uniót, sőt elérheti a szövetségesek katonai erejét is.
Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni."
(O.V. 2007 )
2007 régen volt öcsi, azóta sokat változott a világ. Kár, hogy nem vetted észre...
@@JohnSmith-xz5nb " Öcsi " - hány éves a bácsi ?
@@JohnSmith-xz5nb igen, Viktor volt egy viziten 2009-ben Vlagyimirnál, és megváltozott a véleménye. Vlagyimir nagyon jól érvelt, Viktor pedig átgondolta az álláspontját. NIncs itt semmi látnivaló.
@@JohnSmith-xz5nb mesélj kis komcsi, mi változott azóta? megjött putykótól az új parancs? :)
@@JohnSmith-xz5nb A világ változott de a múlt az nem!
Gyakorlatilag most több ezer 56-ban harcoló magyar ember emlékét gyalázta meg ez az "ember"
több százezer.
Ez egy egész nemzet
Zegészuniverzum. kéccer. :)
Ezért buktok minden választást 100 éve. Nem értetek magyarul, az a baj. Tudom, hogy ezt is hiába írom mert ez is magyarul van. :)
az összes honvédőt az EGÉSZ történelmünkben.
És a partizánokét is, akik a máktermesztés jogát akarták visszaszerezni 18569-ben!!
A bőszen helyeslő kohán matyika nevét is jól jegyezzük meg!
Látszik a buksiján,hogy valami fordítva van bekötve nála.
Orbán Balázs. Jól jegyezzük meg a hazaáruló nevét.
Csak azért mondta mert azt mondták neki. Nem kell aggódnia a gerinc betegségek miatt.
Az a lényeg hogy ne a. Magyar Péter mai ,, köz médiás '' szereplése legyen a téme.
Attól még, az ilyen beszédért 56-ban a Korvin közben ezért járt volna a kötél.
Elég ha azt jegyezzük meg, hogy "Orbán"!
ez azért gumicsontnak kicsit erős szerintem
@@I------D_A_V_E------I
Miért?
Kinek a véleményét közli Orbán Balázs?
A főnökéjét, nem?
@@WASPONIUS Valószínű kaptál értesítést és azt gondolod, hogy a te reakciódra válaszoltam, de én boksaindia véleményére fűztem rá. Későbbiekre mondom, hogy addig nem érdemes magadra venni a kommenteket ha - egy már megírt komment alá reagáltál és érkeznek még egyéb hozzászólások is-- amíg nem látod a nevedet betagelve. :)
Eddig nem akartam, de mostmár biztosan kimegyek tüntetni a kunigunda utca elé október 5-én!
14:00 Köszi Mandiner! Ez egy igen nézett videó lesz 😂
1956? Kádár elvtárs likes this
Hazaáruló!
H A Z A Á R U L Ó !
Pont ez merult fel bennem is, ez nem egyszeruen buntetojogi kategoria? Van itt ugyeszseg, meg ilyesmi, akinek ilyenkor el kene jarnia?
@@bocckoka ugyan, ha számon kérik, majd elmaszatolja. Hogy béke, meg tárgyalás.....
Balázska megirigyelte Petyuska barátság érdemrendjét. Szégyenek vagytok.
@@bocckoka "Van itt ugyeszseg, meg ilyesmi, akinek ilyenkor el kene jarnia?"
Szuverenitásvédelmi Hivatal? Haha.
Bemutatkoztál?
Nemzeti ünnep elött ilyeneket mondani? Miben van ez az ember?A nagy nemzeti érzelm.
Áruló.
Hazaáruló
Kíváncsi vagyok, mikor kapcsolják ki a hozzászólásokat :D Amúgy nem is tudtam, hogy a Fideszben az ÁVO mentalitás lett a divat!
Nagyon nem figyelsz, ha te ezt nem tudtad.
Hazaáruló!
"Óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel, azokat nem lehet csak úgy oda dobni mások elé."
CSÁD.
Israel és a Libanoni határ, Afganisztán, Irak.
Ja, én is ideges vagyok ha ara gondolok mennyi magzar élet veszett el Csádban mindhiába... :)
@@JohnSmith-xz5nb 😂😂😂😂😂😂😂
@@JohnSmith-xz5nb A "most odadobni mások elé, hátha veszni fog (a jelenben és jövőben)"" illetve a "már odaveszett" között neked ennyire nehez különbséget tenni? Vagy te ilyenkor magaddal beszélgetsz?
Ti teljesen félreértelmezitek. Lelketek rajta.
Az USA, Kína az oroszok és a törökök ellen sem lenne esélyünk győzni. Atomhatalmak meg sokan vannak. Itt meg senki sem akar harcolni, sok fiúval és férfival beszélgettem. Elmenekülnének és elvinnék a fiaikat is. Sajnos csak emberéleteket vesztegetnénk el. Pici országokkal szemben, akik nem azomhatalmak, lenne esélyünk. Talán.
ruszkipatkány
ilyeneket felakasztották még a régi szép időben
Micsoda szép idők is voltak amikor mindenkit felakasztottak mert elmondta a véleményét. Nemhiába a békepárti, elfogadó libcsik visszasírják a nyilvános akasztásokat. Eszükhöz mérem. :)
@@JohnSmith-xz5nbBizony! 56ban lógtak az ávósok és teljesen jogosan. 😊
Én nem kívánom a halálát, csak takarodjanak el az ország éléről.
Az Egri csillagok című regényben Hegedűs hadnagy elárulja az egrieket. A török ostrom során, amikor a vár védői nagy nyomás alatt vannak, Hegedűs kapitulációt javasol, majd titokban megpróbálja kinyitni a kaput a törökök előtt. Árulását azonban leleplezik, és ezért halálra ítélik.
@@JohnSmith-xz5nb mockbaban is milyen jo szolasszabadsag van, elvtars
kiallsz egy ures A3-s fenymasolo papirral a terre es kapsz erte 5 ev sittet
@@JohnSmith-xz5nb akkor kérlek utazz ki Oroszországba és mutass fel egy STOP WAR táblát az utcán, de ne csodálkozzál ,ha egy gulágban végzed, mert tudod ott is kinyílváníthatod a véleményed
Azt hiszem ez ide való:
"Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete."
Pontosan ide való!!!!
A műsorvezetőnek gratulálok... 1956 kapcsán Brezsnyev doktrínát emleget. Egy történelem érettségi nem ártana neki.
Azt hittem, hogy csak én vettem észre ezt az ordas nagy tévedést.
@@georgeb9408 mit vártok ettől a senkitől?
Valaki tud dobni egy timestamp-et? Nem akarnám végignézni ezt a fost :D
A Brezsnyev-doktrinának és az 1956-os forradalomnak szoros kapcsolata van, mivel a doktrina a szovjet beavatkozás legitimizálását szolgálta, amely 1956-ban Magyarországon zajlott.
Az 1956-os forradalom
Okok: A forradalom 1956. október 23-án kezdődött, amikor a magyar nép tiltakozni kezdett a kommunista rendszer és a szovjet megszállás ellen. A tüntetések célja a politikai reformok, a szabadságjogok és a szovjet csapatok kivonása volt.
Kezdeti sikerek: A forradalom során a magyarok sikeresen eltávolították a kommunista vezetést, és új kormányt alakítottak, amely reformokat hirdetett.
Szovjet beavatkozás
Október 25.: A helyzet romlásával a szovjet vezetés úgy döntött, hogy beavatkozik. 1956. november 4-én a szovjet csapatok megindultak Magyarország ellen, és katonai erővel elnyomták a forradalmat.
Brezsnyev-doktrina
Kialakulás: A Brezsnyev-doktrina, amely 1968-ban került nyilvánosságra, a szocialista országok védelmét szolgálta, és kijelentette, hogy a Szovjetuniónak joga van beavatkozni a szocialista államok belügyeibe, ha azok szocialista rendszerük védelme érdekében veszélybe kerülnek
Összefüggés: Az 1956-os magyar forradalom eseményei megerősítették a Brezsnyev-doktrina alapelveit, mivel a szovjet vezetés bebizonyította, hogy hajlandó és képes katonai erővel megakadályozni a szocialista országokban a politikai reformokat és a rendszer megdöntésére irányuló törekvéseket.
Összegzés
Az 1956-os forradalom és a Brezsnyev-doktrina összefonódása a szovjet beavatkozás legitimációjában rejlik, amely az események után formálódott meg. A forradalom leverése és a doktrina bevezetése egyértelmű jele volt a Szovjetunió szándékának, hogy megőrizze a kommunista rezsimek hatalmát Közép- és Kelet-Európában.
Szegény háború párti II. Rákóczi, ha rendelkezett volna ezzel a bölcsességgel!
Ergo Orbán Balázs a Mandineren vallotta be, hogy orosz érdekeket szolgál, nem magyart
Ez nem orosz érdek. Ez Orbán érdeke. Nem is kell támadniuk. Ha elfoglalták Ukrajnát, behívják a ruszkikat, és az Orbán-klán hatalma és vagyona örökre biztosítva lesz. Most adagolják a közvéleménynek a “mestertervet”. A Fidesz-hívek imádni fogják, ehhez még közvélemény-kutatás sem kell. Ott fognak tolongani Záhonynál, hogy üdvözöljék a felszabadító Vörös Hadsereget, ami életük végéig biztosítja nekik az ő Orbánjukat. Ez mindennél fontosabb számukra.
Eddig ez csak a Szijjasról meg a főnökéről volt nyilvánvaló.
@@norbertzeke6363 Melyik rész az ahol bevallotta? Idézhetnéd vagy egy timestamp a videóhoz esetleg...
Ritkán hallgatok magyar podcastokat de ezt most végighallgattam miután láttam, hogy az ellenzék teljesen leolvadt.
Majdnem minden nap történik valami egészen szürreális, de ez még így is döbbenetes.
8 éve mondom, hogy Orbánékat, a Fidesz vezetés jelentős részét, pontosabban szüleiket még a szovjet megszállás alatt építették be a ruszkik, úgy ahogyan a The Americans c. sorozatban Philipet és Elisabethet.
te jó ég micsoda hasonlat 😧 így még hátborzongatóbb az egész
@@kerteszipeter És akkor gondolj bele, mennyire lehetett nehéz egy megszállt országban mindezt úgy kivitelezni, hogy alapból a szovjetek irányították a titkosszolgálatokat, rendőrséget, egyházat, hivatalokat, stb... "very easy" szint kb. Ebben nincs semmi összeesküvés elmélet meg laposföld...tényleg azt hiszi valaki, hogy az oroszok egyik napról a másikra csak úgy elengedték a gyarmatokat?
Senkinek nem gyanús, hogy az utolsó és egyetlen ország vagyunk Európában, ahol nem fedték fel az állambiztonsági múltat? Az utolsó és egyetlen ország vagyunk az EU-ban, akik nyíltan és büszkén kiállnak korábbi gyarmatosítóik mellett?
@@kerteszipeter Biztos véletlen, hogy mi vagyunk az utolsó és egyetlen szovjet megszállás alatt élt ország, ahol foggal-körömmel tikosítják a mai napig a nemzetbiztonsági múltat meg egy III/III-as ügynök védi az ország szuverenitását. Mi vagyunk az utolsó és egyetlen EU-tagállam, aki "gazdasági okok miatt" nyíltan és büszkén kiáll korábbi megszállója mellett. Biztosan nincs semmi összefüggés a kettő között.
Tehát akkor adjuk fel az országunkat, ha tamadás éri 😂😂 igazi szuverén, nemzeti karakter 😂
jó meglátás! Pontos válasz OB álláspontának tarthatatlanságára.
"Belevitte egy háborús védekezésbe az országát".
Megindult az orosz hadsereg Kijev ellen, mégis mit tehetett volna??? Ezek szerint ha Budapest ellen indulna meg az orosz hadsereg, vezetőinktől hiába várnánk bármi hasonlót.
Eddig is tudtuk 🤫
@@charles_king Ha az ukránok,Románok és bármely szomszédos ország.Mind erősebb mint mi.Ez felhívás területszerzésre,HAZAÁRULÁS!
Te sohasem fogod megtudni, pedig még ebből a beszélgetésből is kiderül. Ay a baj, hogy két mondatnál hosszabb mondanivalót képtelen vagytok felfogni. Mondjuk ez jó a fidesznek, nem is jelentetek semmi veszélyt rájuk másfél évtizede... :)
@@JohnSmith-xz5nb Szerintem meg az van, hogy már olyan régen és olyan kitartóan mondogatjátok az oroszoknak kedves narratívát részben belpolitikai, részben meg ki tudja milyen okokból, hogy már magatok is elhiszitek...
De ha gondolod, magyarázd el, hogy ez mit jelent, ha nem azt, amit írtam:
"De pont 56-ból kiindulva mi nem csináltuk volna azt, nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált, 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát."
@@saintg3rmainott harcolnál az élvonalban?! Szerintem a határnál lennél egy pillanat alatt. Mi a fontosabb, a föld vagy az emberek élete? Tegyük hozzá, hogy itt orosz földről beszélünk, nem ukránról. Miért nem foglaljuk vissza Kárpátalját, Erdélyt, stb? Megérné, hogy rengetegen meghaljanak a semmiért? Pedig az bizony magyar föld. Nyugodj meg, ha az oroszok jönnének, nem egy megyét kérnének.
Sehonnai bitang ember
"Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete!"
"Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink.
Kik szabadon éltek-haltak
Szolga földben nem nyughatnak!"
Orbán Balázs te normális vagy ember?!
Szuverenitás a legfontosabb ugye?!
Ezt hívják hazaárulásnak barátom.
Nem ezt hívják pubi, vegyél egy szótárt. :)
@@JohnSmith-xz5nbjobbágytempó
@@JohnSmith-xz5nb nem szótár kell ide, hanem a Btk: Hazaárulás
258. § (1) Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva,
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,
c) háború idején vagy
d) külföldi fegyveres erő behívásával vagy igénybevételével
követik el.
(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
@@JohnSmith-xz5nb Igen, az ha egy ember azt mondja, hogy amint egy másik országnak területi követelései lennének a saját nemzetével szemben ő azonnal behódolna ennek a követelésnek az az pusztán hazaszeretet. checkmate soros bérencek.
Orbán Balázs elmondta, hogy ő egy hazaáruló orosz ügynök! Köszönjük!
Külügyminiszter még lehet 😂😂😂
Miniszterelnök is, ha a Fidesz-híveken múlik.
Inkább páfrány... ja nem, ...moszat ügynök lesz az :)
Nem cssk ő... szerinted ezek ketten mernek mást mondani, mint amit a Főni mond, vagy szerintük gondol?!
A teremben csend volt. Minden szem Dobón függött.
- Ha Eger elesik, utána nem állhat meg se Miskolc, se Kassa. Az apró várakat lerázza a török, mint a diót. Nincs többé ellenállás. És akkor Magyarországot beírhatja a történelem a halottak könyvébe.
Komor szemmel pillantott körül, és folytatta:
- Az egri vár erős, de ott a szolnoki példa, hogy a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében. Ott pénzen fogadott, idegen zsoldosok voltak. Nem a várat mentek védeni, hanem hogy zsoldot kapjanak. Itt az öt pattantyús kivételével minden ember magyar. Itt mindenki a hazát védi. Ha vér kell, vérrel. Ha élet kell, élettel. De ne mondhassa azt ránk a jövendő nemzedék, hogy azok a magyarok, akik 1552-ben itt éltek, nem érdemelték meg a magyar nevet.
Az ablakon besütött a nap, és rásugárzott a falon függő fegyverekre s a falak mellett rudakon álló páncélokra. Tündöklött tőle a kapitány aranyos sisakja is. Gergely mellette állott. Pillantást vetett az ablakra, aztán a szeméhez emelte a tenyerét, hogy a vezérre nézhessen.
- Azért hívattam össze kegyelmeteket - folytatta Dobó -, hogy mindenki számot vethessen magával. Aki többre becsüli a bőrét, mint a nemzet jövendőjét, nyitva még a kapu. Nekem férfiak kellenek. Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl. Akinek reszket az ina a közelgő zivatartól, hagyja el a termet, mielőtt tovább szólanék, mert meg kell esküdnünk a vár védelmére olyan esküvel, hogy ha azt megszegi valaki, meg ne állhasson holta után az örök Isten szeme előtt.
Félrenézett, és várt, hogy mozdul-e valaki.
A teremben csend volt.
Nem mozdult senki.
Ma is élnek köztünk Hegedűs hadnagyok...Rögtön látunk itt kettőt is belőlük...
Ez nagyon jó volt! Gratulálok
Ilyen kijelentés után azonnali kormányváltást követelek!
Nem gond, követeljétek. Lesz megint 800-fős gigatünti?
@@maxvalbircahangEgyszer majd mindenkinek meg kell bocsátania magának, hogy Orbánra szavazott. Biztosan nagyon nehéz lesz feldolgozni, hogy átlettek verve és meglettek lopva😕 Főleg ha a szavazatukkal 4 évente bátorították is a kormányt. De nem ti vagytok a bűnösök hanem azok akik rászedtek és félrevezettek. Én nem foglak titeket gyűlölni ti se gyűlöljétek majd magatokat!
@@maxvalbircahang régen az ilyenekre, mint te, azt mondták: muszkavezető.
@@ferenckovacs2267 A mostani név viszont: keresztény.
@@maxvalbircahang Én inkább gilisztának hívnálak, de lehet hogy megsértődnél rajta.
Hol van ilyenkor a Szuverinitás Védelmi Hivatal? Hol van Lánczi és Horváth elvtárs? Hiszen itt látható és hallható egy ill. kettő delikvens akitől még kellene védeni a hazát!
Balázs, ezt beszoptad.
Brezsnyev-doktrína 56-ban?
Az, amit Brezsnyev doktrinának hívnak gyakorlatilag azóta létezik, amióta vannak kis országok és nagyhatalmak. Vagyis a nagyhatalomnak ilyen olyan ürüggyel, vagy anélkül joga van beavatkozni a gyengébb ország belügyeibe. Ezzel együtt itt valóban tévedett a beszélő, hiszen 56-ban Brezsnyev csak egy középszitű aparatcsik volt.
@@andrastas9679Én vagyok Brezsnyev. Csak úgy mondom...
@@andrastas9679 Ha jól tudom, Brezsnyev volt az, aki a munkácsi reptéren fogadta Kádár Jánost és Münnich Ferencet, mikor átszálltak a Moszkvába tartó gépre 1956 novemberében.
Akkor minek van dísztábornokunk meg haderőnk ha az első szóra bepucsítunk az oroszoknak? Az ilyen kormány nem méltó arra, hogy vezessen egy országot. Vagy hívhajtuk nyugodtan őket külföldi ügynököknek, azonnal intézkednie kellene a Szuverenitásvédelmi hivatalnak, le kellene tartoztatni azokat, akik veszélyeztetik Magyarországot.
Moszkva lakossága 10 millió. Hajrá.
Szerencsére nem állunk háborúban Oroszországgal, nem is áll szándékában megtámadni minket. Sőt, nem támadott meg egyetlen NATO országot sem, egyetlen EU országot sem, nem akarja elfoglalni Európát, de még Ukrajnát sem. Egyet akar, hogy hagyják békén, ne szarjon a küszöbére a NATO. Nincs hová hátrálnia.
Gratulálok Kohán Mátyásnak. Sikerült megbuktatnia Orbán Balázs külügyminiszteri ambícióit. Ilyet utoljára Gulyás Mártontól láttam először Fekete Győr András később Márki Zay Péter kapcsán.
Voltak ilyenek ennek a bazsajgo okostojasnak?
Heh
És milyen jól tette a Marci!!😉
Ez most komoly? Szóval arra kell számítsunk, hogy ha putyin odaadja egy sajtpapíron, hogy neki szüksége van Magyarország teljes területére, mi önként átadjuk? Ez józan?
Nem kell semmit odaírnia. Már le van tárgyalva az “internacionalista segítségnyújtás”, ha elfoglalták Ukrajnát. Kisebb hiba csúszott a számítás újba, miután az invázió megakadt, de Magyarország megszállása már le van papírozva Moszkvában, most lassanként adagolják a közvéleménynek is. Orbán örökös helytartó lesz élete végéig, nem kell félnie többet a bukástól. Ez egy szép, kerek történet. Ez van. Csak a hülye nem látta eddig is.
már odaadta a sajtpapírt, és a vezetőink éppen átadják (sajnos nem haladnak úgy, ahogy Putyin kérte.)
@@sorhaiocapitanoPersze, hogy nem olyan gyorsan, előbb még kilopják a segged alól a sámlit is. Majd csak azután...
a Fidesz kormány "Öszödi beszéde"
Max ha Orbán mondta volna. Így semmi.
Ez annál jóval durvább. Tálcán kínálta fel az országot Putyinnak, amiről nyilván a ruszkik is tudnak régóta.
@@jw-cm9bi úgy úgy, most egy gyors belső mérés következik, jövő hét közepén szerda közepére saccolnám a lemondását amennyiben a "közönség" segítségét kérve az jön ki, hogy nem elfogadható.
Plusz már gondolkodnak szerintem hogy milyen látszatintézkedést vezessenek be, hogy mutassák nem úgy volt gondolva :D
ott tartunk, hogy 2024-ben Magyarorszagon ez csak egy atlagos csutortok
oroszbarat=magyar ellenes
" Mert szennyes folt lettél a nagy penészből,
melyet csapásnak küldött ránk az Ég,
minden szavad dögbűz a sáskavészből,
amelytől elpusztul egy nemzedék;
jó darvaink más tájakon keresnek
szállást s az ország holtfakóra vált,
a föld kinyílt, mint bőrtelen, veres seb,
ahol hazát a zsellér nem talált,
innét szalad a száműzött szabadság,
s te azt rugdosod, kit a jog se véd,
s mivel hazánkat rossz pénzért eladják,
te is eladod, hitszegő szemét." ( Faludy Gy.)
Azért az oroszokat ne keverjük össze Putyinnal. Én se örülnék, ha engem Orbánnal azonosítanának.
Egyikkel se
@@k0b317 Mert ott tudnak mást tenni, mint amit a diktátoruk elvár ?
@@laszlomolnar5244 tudnak. Mindig can választás. Sajnos néha csak annyi, hogy becsülettel haljunk meg.
van ennél erkölcsi és morális szempontból lejjebb?
van, a fideszes csicskák mindig egymás alá licitálnak :)
nem is beszélve az etikairól!
szimpatikus vagy , szívből kívánom , hogy a hátad legyen elöl :)
NATO tagként azért ez elég meredek kijelentés....
na Lánczi Tomika hol vagy ilyenkor?
Behódoláspárti jobboldal.
Ez az “ember” tett katonai esküt?
Igen, még a Pál utcai grundon. Akkor még Geréb volt a neve.
@istvanpapp9502 Hol itt az ember?
Viszont tett orszaggyulesi képviselői esküt, hisz országgyűlési kepviselő, és az Alkotmany vagy mostanaba Alaptorveny ezt hazaárulásnal nevezi.
86-ban született, 10 éves volt, amikor megszűnt a sorkatonaság nálunk. Viszont köztisztviselőként tett esküt 2009-ben az Alkotmányra. Szerencsére egyébként az Alaptörvényre nem kellett megismételni a köztisztviselőknek az esküt.
A probléma csak ott van,hogy akkor 1956-ban, hiába halt meg annyi tisztességes magyar ember, amilyen te sosem leszel. És ha a magyar történelem csupa ilyen kohánokból meg ilyen orbánokból állt volna, már nem létezne a haza. akkor 150 évre lefekszünk a töröknek és nincs Hunyadink, Zrínyink, Kinizsink, Mátyásunk és nincs aradi tizenhármunk, Bottyán Jánosunk, Thökölynk, Rákóczink, végvári vitézeink. A történelem során mindig nyomasztó túlerővel kellett harcolnunk, de voltak Thúry Györgyök, Bethlen Gáborok, és olyan Dobó Istvánok ,Bocskayk, Rákóczik, akik nem nézték,hogy többségben van-e az osztrák, török, tatár, orosz, ha kellett, felvették a fegyvert.Ha a politikai racionalitást nézzük, igaza van Fekete Istvánnak mint mindig: "Csak ,hogy fiatalúr, a hazát a halott katonák őrzik meg és nem az élő magánzók"! Lásd: dr Kovács István-magyar film 1942. Persze ha mindezt Csádban kell megtenni, mehet kohán, orbán és társai. Akkor most reálpolitikus, vagy hazafi?
Hát ezek itt nem "Szondi két apródja"....
Megtudtuk, hogy hős szabadságharcosunk nem védekezne egy idegen invázió esetén. Remélem a szomszédos országok nem nézik a beszélgetést!
😂😅 baszki, mennyire igaz
Józanabb, mint egy háború Oroszország ellen. Még akkor is, ha jönnének a NATO csapatok, sőt. Akkor mintha két óriás csárdásozna a fejünkön. Nem maradna Magyarországból semmi.
@@zsuzsannatakacs7315Igen igazad van. Szerintem már holnap adjuk át az országot az oroszoknak. Vagy annak aki erősebb mint mi és a leghamarabb akarja elfoglalni az országot. Ha véletlenül a gyereked támadja meg egy nálad erősebb akkor hagyd, hogy bántsa hisz úgy sincs esélyed . Te jó isten mi folyik ebben az országban!!
@@danielbader7209 zagyvaságot írtál. Ne keverd a szezont a fazonnal.
A úgynevezett "nemzeti érzelmű" kurzus már akkor hazaárulóvá lett, mikor beálltak Putyinszopónak és elkezdték relativizálni Oroszország felelősségét az 56-os forradalom leverésében.
Hol vagy Szuverenitáshivatal? :) Balázzsal kezdeni kéne valamit, gyanús a srác :)
balázska lehet te nem védekeznél viszont a szüleidnek anno kellett volna bár azóta biztos kitagadtak
En valami egeszen mast tanultam meg ‘56-bol mint orban balazs (igen, kisbetuvel…)
Kezd nagyon elmenni az a minimális eszetek is már..
NA EZ A HAZAÁRULÁS!!!
Ó, hogy turháznád képen magad.
Na ez a Kohán Mátyás is fenékig szürcsölte Bese atya szentelt vizét.
Ez nem magyar stratégia, ez orosz stratégia. Csak nézzen rá valaki Thürmer munkáspártjának honlapjára és fejben cserélje a piros felületeket narancsra. A többi stimmel.
Gondolom Orbán Balázs arra akart kilyukadni, hogy pártunk és kormányunk örömmel és feltétel nélkül csatlakozna az orosz föderációhoz.
aha, tehát ha putyin idelő 2,5 éve,, akkor is szájoncsókolja II. KádárJános..
Balázs, Balázs! Ezt még a gazdád sem fogja nyilvánosan megvédeni. Jobban jársz ha követed KGBéla elvtársat és a gazdád gazdájánál keresel menedéket.
Hát... Bazsi... ahogy a kommenteket nézem...a házi mandíner tv felkérdezősdiével a sikerszériátok szintet lépett.
Meg csak 10 percet sikerült meghallgatnom de fajdalmasan szánalmas
hogy lehet ilyet mondani? nem jutott esetleg eszébe, hogy NATO tagállam Magyarország? ruszkik haza. ki Ukrajnából.
HAZAÁRULÓ!!!
Szégyen és gyalázat.
56-os Hőseink forognak a sírjukban. 😢😢😢
TAKARODJATOK HAZA OROSZORSZÁGBA!
Örömmel olvasom, hogy a mandineres birkákkal ellentétben a youtube-on még vannak magyar emberek.
Szóval fel kell szerinted adni a hazát az oroszoknak, és 56ban is fel kellett volna? Hogy van képed ezt mondani?
1. Nem orosz, szovjet.
2. A magyarok egymás ellen harcoltak. A szovjetek csak utána jöttek be, hívásra,
@@zsuzsannatakacs7315 Szovjet = orosz.
A Szovjetuniót orosz érdekek mentén, Moszkvából, orosz vezényleti nyelven, orosz kultúrát erőltetve, zömében oroszok vezették.
Lehet mosdatni a szerecsent, csak felesleges.
Sztálin pontosan ugyanolyan cár atyuska volt mint a Romanovok voltak, csak fehér helyett vörösbe öltözött.
Szépen hangzik az is hogy a Szovjetunió valamiféle népek föderaciója volt. Nem volt. Orosz kommunisták nyomták el a többi oroszt és a nemzetiségeket, amely kommunista nem volt orosz, igyekeznie kellett hogy annak tűnjön.
@@zsuzsannatakacs7315 a voros hadseregben milyen nyelven beszeltek egymassal? szovjetul?
Annyira leakarják járatni ,hogy már saját magukat járatják le. Öngól
Hazaáruló
Ugyanitt "békepártiság" eladó!
balázska most akkor szépen kimész az ajtón balra fordulsz majd fogsz egy lámpavasat
Kohán Mátyás újságíróként kb. olyan mint Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőként. Mátyás, a Brezsnyev doktrína 56 után 12 évvel körvonalazódott ...
Orban bazsi vajon akkor sem szokott vedekezni amikor Bese atya rakja hatulrol?
A kormány őszinte. Mi történt? Nem ehhez vagyunk hozzászokva.
Szégyen :(
Fáradj be az ügyészségre és jelentsd fel magad!
15:47 Mi nem vittük volna bele Magyarországot egy háborús védekezésbe Ukrajna helyében, EZT tanultuk '56-ból!
Mondjon le és kérjen bocsánatot, vagy emigráljon Moszkvába...
Hazaáruló
Remélem nem lesz merszetek október 23-i műsort tartani. Ha pedig igen, akkor azt remélem, hogy a nép leködpös titeket a színpadról!
"Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete."
ua-cam.com/video/Pid0LrxC0pE/v-deo.html
"Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.
Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell."
"...S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!.." Kölcsey : Himnusz
Azonnal takarodjon a közéletből!!!!
Ezt a videót lementem. Bár OV 2008-as mi a nyugatnak kinyitottuk az ajtó a keletnek meg ajtót mutattunk beszéde is megvan és a szektát nem zavarja.
egy aranyhalnak hosszabb a memóriája, mint egy átlag fideszesnek
2024-et írunk, nem 1989-et! Változik a világ, ideje felébredni!
@@zsuzsannatakacs7315 2008-ban mondta ezt Viktor, ugyanakkor, amikor Szijjarto "ruszkik haza" transzparensek elott mondott beszedet. ez 16 eve volt, azota mi valtozott a vilagban?
@@zsuzsannatakacs7315 gerinccel rendelkező ember nem váltogatja az elveit, értékeit. Azt gondolom aki egyszer ruszkik hazát mond, és 56 hőseire hivatkozik, az nem mond isten hozott ruszkikat. Neked csak egy igazodási pontod van a főni segge.
@@zsuzsannatakacs7315 Azóta a volt kgb-s putyin atyuska is egy szent ember lett.. meg az összes volt mszmp-s fidesz tag is, tudjuk tudjuk.. tessék csak mondani, meg van még sz mszmp pártkönyv is a kis kredencben? :D
akkor tessék bezárni a honvédséget, lenne legalább pénz kórházi klímára, ekkora idiótát, mire van akkor a honvédség? Modellt állni plakáthoz?
Ez ad tanácsot Orbának ?
"Nekem 133 bátor ember kell. Az ország 133 legbátrabb embere. És azok önök, itt, a kormánypárti oldalon"
Emberek ha itt baj lenne ez a 133 bátor lenne az első akik elhadják az országot!!!
már járnak a motorok... :)
Remélem, hogy ezért Orbán Balázs elveszíti a munkahelyét.
Szégyen, ami elhangzott, és azt gondolom, hogy ezt a megalkuvó hazaáróló attitűdöt kb. Kádár János képviselte 1956-ban.
Opciók: 1: próbáljátok a nyomát is eltüntetni hogy volt ez interjú "úgyse fog sikerülni mar 1millio clip és post van belőle" 2: elrakjatok Balázskát a Bese,Judit,Szajer trio mellé de nagyon gyorsan és plus 1 es opció...
„Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.” Jó lenne ha a Szuverenitásvédelmi hivatal elkezdene vizsgálódni az állami vezetésben, mennyire veszélyesek az országunkra nézve.
Ebben mind a hat parlamenti párt egyetértett, beleértve a jelenlegi kormány pártokat is! Köszönöm hogy megemlítette.
Szégyen
Gyalázat.
Matyika olyan meleg, hogy fűthetnè az egèsz mandiner irodát.
2000 év magyar hősei forognak a nemzet sírjában! Ez az ember ne képviselje a magyarság érdekeit valaki húzza meg a kantárját,és kiáltsa Hőőőő
eddig sem a magyar érdekeket képviselte/lépviselték
Mondjon le azonnal a kormány ha ez az állaspontja
már több, mint 10 éve ez az álláspontja
szerintem csak Balázskát vonják ki a forgalomból, mint Novák Katalint, Varga Juditot, Balog püspököt, Bese atyát, Szájert, Borkait, Rogánt (kit felejtettem ki? )
@@ferenckovacs2267 Többes számba beszêlt ,tehát a kormány nevében ez egyértelmű volt a beszédében
Nagyon viccess hogy pont a szenny Mandineren fejtette ki hogy hogyan árulná el a hazáját a miniszterelnök legfőbb tanácsadója. :)
inkább durva. Politikai igazgató úr (egyébként beosztottam volt az IM-ben 2010-11-ben) nagyon durva politikai hibát vétett: kimondta, amit gondol... Ugyanaz a hiba, amit MZP is vétett a NATO-val kapcsolatban.
@@ferenckovacs2267 ő gondolja csak, vagy ez a NER álláspont
14:21-nél szemvakarás , vagyis nem is érti miről van szó. Nacsa Olivérnek meg nem áll jól a kigombolt ing. Amúgy meg hazaáruló. A (Pech)Vogel-showról is lekerül végre a fókusz.
Pajti, nem javaslom, hogy ezután testőrök nélkül menj az utcára. Vannak olyan 56-os szélsőjobbosok, akik nem tolerálják amit mondasz…Megsérted az 56-os hősök emlékét. Sz.rházi nyikhaj.
Balázs menj inkább feltöltődni Bese atyához, jobban jársz
A magyar nemzet legalja.
Hányok Önöktől
Balázska, hogy nem szakad rád az ég!??!!