Az önellátás lehet a túlélés B-terve? - Exkluzív interjú Kiss Zoltán Nitaival

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 7 тра 2024
  • A Covid-diktatúra alatt a mindent behálózó félelem árnyékában a reménynek, a tudatosságnak egy kis csírája kelt életre. Kiss Zoltán Nitai, számos jógaiskola alapítója elindította az egyik közösségi platformon a Legyen B-terved csoportot, „önellátás, szabadság” jelmondattal. A közösség rövid idő alatt 120 ezer követőre talált. Mára B Plan néven saját közösségi platformot hoztak létre. A Jelen Podcast legújabb adásában Szakács Árpád vendége Kiss Zoltán Nitai, a Legyen B-terved csoport és a B Plan közösségi oldal alapítója, a téma pedig az önellátás és a szabadság jelentősége, illetve az, hogy miként vonjuk ki magunkat a félelem hatása alól.

КОМЕНТАРІ • 270

  • @SuperKata62
    @SuperKata62 2 місяці тому +125

    A két kedvencem, akiknek rendszeresen megnézem, meghallgatom az előadásait . Nagyon köszönöm Árpádnak és Zoltánnak a munkáját.
    Közben elgondolkodom azon, hogy miért is éltem én tanyán gyermekkoromban, távol a világ zajától, még villany sem volt a tanyában. De ez nem párosult megélhetési gonddal, mert sokféle állat szaladgált a kertben, szárnyasok, birka, tehén. Nem sokat kellett boltba járni. Megtermett minden amire szükségünk volt, zöldség, gyümölcs, de volt búza, árpa, kukorica . Az állatok takarmányozását éppúgy megoldottuk, mint a saját élelmünket. Nem voltunk gazdagok, de jól éltünk. Sokszor azt érzékelem, hogy ez a kör bezáródik és vissza kell oda találni, amit akkor a gyermekkorom megmutatott nekem.

    • @katijuhasz6521
      @katijuhasz6521 2 місяці тому +9

      Így lesz, mert a természet megvédi önmagát, nem engedi, hogy a gonosztevők elpusztítsák !

    • @ibolyasarkozi5215
      @ibolyasarkozi5215 Місяць тому +4

      A Mi hazánk is erről beszél és példát is mutat üdv

  • @brdfsz9142
    @brdfsz9142 2 місяці тому +91

    Tisztelet az úriember felé, de amennyiben valóban komolyan gondolja, kezdjen fegyvereket is gyűjtögetni, mert ha tényleg eljő', amire készül, arra is szükség lesz, amikor majd nézeteltérésbe kerül a kevésbé előrelátókkal a megtermelt javak tulajdonjogát illetően!

    • @ilonahorvath1767
      @ilonahorvath1767 2 місяці тому +1

      Simán agyonvernek az élelemért ha speizolunk, vagy termelünk. Isten mentsen meg bennünket azoktól az időktől!

    • @nagy.gergely
      @nagy.gergely 2 місяці тому +32

      Nekem is pont az jutott eszembe, hogy a szájtáti siserehad, amelyik mindenkoron nyálcsorgatva tipeg a heti aktuális messiása halálosan ölelő karjaiba vajon mennyire lesz visszafogott, amikor ki kell fosztani a kertet, mert ő éppen éhes.

    • @heszter22
      @heszter22 2 місяці тому +23

      ​@@nagy.gergely Szerintem erre is előre ki kellene dolgozni egy stratégiát. És nem arra gondolok, hogy fegyveresen megvédeni a megtermelt javakat, hanem pl. hogy mindenki a termésének pl. 10 %-át felajánlja humanitárius segélynek. Ha egy éhes embert nem elkergetünk, hanem megosztjuk vele amink van, akkor esetleg lehet már arról tárgyalni vele, hogy kap még, ha mondjuk beszáll a termelésbe, beleadja ő is a munkáját. Így nagyon hamar az éhes csőcselékből együttműködő társak válhatnak, és az önellátó társadalomnak mégnagyobb tömegbázisa lehet. Biztos naiv vagyok, meg idealista, de én ezt látom inkább járható útnak és krisztusinak, mint azt, hogy a kaja miatt szakadjon megint két egymás ellen harcoló tömegre a társadalom. Az már tényleg az alja lenne.

    • @editfazekas3854
      @editfazekas3854 2 місяці тому

      @@heszter22 Egy tolvajt nem lehet 10%-al lefizetni, legfeljebb rávezetni arra, honnan lehet lopni. Tényleg naiv. Ha az a kérdés én vagy te éljek túl, maga szerint kire fog szavazni az éhes csürhe?

    • @joschka2917
      @joschka2917 2 місяці тому +13

      @@nagy.gergely Az a fegyver lehet telepített, sűrű madárbirs, hóbogyó, közte galagonya, csipkerózsa, homoktövis, azon át legfeljebb rigó és más kisebb madarak tudnak közlekedni. Környékünkön van több ezer éves földvár, fala nem omlik le, tartja a körötte és reá növő bozótos.

  • @krisztinabori5051
    @krisztinabori5051 2 місяці тому +32

    Nekem tetszik a beszélgetés üzenete. Zoli közösségén kívül rengetegen még, egyedül - belső indíttatásból kezdtek valamilyen formában önellátásban gondolkodni. Ha csak a kenyér otthoni elkészítését veszem például... Akinek van rá módja kezdjen a kis földjén termelni, tapasztalja meg, mit tud belőle kihozni. A természetközeli életmód és kertészkedés mentálisan is az ember javát szolgálja. Akinek nincsen kertje, keressen olyan közösséget, boltokat ahol kistermelőket lehet vásárlással támogatni, ezzel is erősítve a működésüket. Ha úgy alakul, hogy a nagy boltokban hiány alakul ki, ők tudják majd azt pótolni. Csak a pártokban gondolkodás helyett a közösségek, civil szervezetek is tudnak változást hozni a mindennapokban, vagy krízis esetén. Nekem abszolút pozitív, megoldást kereső volt a tartalom. 😊

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 місяці тому

      És "Zoli közössége" mennyire önellátó?
      Mint Géczy Gábor ötletelései?
      Csak mert idővel számot kell adni...

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 місяці тому +5

      🎉 Inkább egy sugárzó Ramana Maharshi, Jiddu Krishnamurti, vagy Alan Watts idézettel kezdtem volna (ők valódi mesterek), akik mind elmondják;
      "Nincs tömeges ébredés!
      Csak egyéni tudatosodás van!"
      Pont.
      Mennyi bebukott kísérlet kell még ennek a belátásához?!
      S ha már spiritualitással kezdtem, folytassuk is azzal.
      Világszerte, az összes $pirituáli$ alapú "önellátó" közösség csődöt mondott, kezdve az indiai ashramokkal;
      1. A nagy Sri Aurobindo "Auroville"-je, ahol (a szokásos) drog és szexpartikba torkollott a nagy $piritualitá$.
      2. A Beatles indiai ashramja is csak egy lehúzás.
      3. Kriya jóga.
      4. "Sai Baba" közössége.
      5. #Sadhguru, akit pár éve még Guru Vasudev-nek hívtak, s akinek rejtélyes körülmények között gyilkolták meg (!) a feleségét - Isha Foundation (Alapítvány).
      6. A végére hagyom az oroszországi Anasztázia-közösséget és iskolát, mely a híres "Anasztázia és a zengő cédrusok" könyvek nyomán alakult, de a szokásos közösségi erőlködésben kimúlt.
      A sort még bőven lehetne folytatni, pl. a hazai, Pilisben tábort vert közösségekkel, vagy az ismert baranyai "ökofaluval", Gyűrűfűvel, amelyet évekig egy szűk klikk uralt.

      2. Az önellátás tehát egy népszerű téma, különösen a bulvár ezo-pszicho felkent (hypolt) gurujai között.
      Most már csak azt a kérdést kell feltennünk magunknak, miért mindig azok erőltetik az önellátás témáját, akik 5 percet nem dolgoztak még a mezőgazdasági termelésben (háztáji nem ér!), nem értenek se a növénytermesztéshez, se az állatokhoz?!
      Logikus kérdés, ugye?
      A 68 éves édesapám jelenleg őstermelő, 40 ha-on gazdálkodik nyugdíjasként.
      Sportlovas volt, majd telepvezető a Tsz-korszakban, meg állatorvosi szaksegéd;
      de nem merne önellátásról kiabálni, ugyanis pontosan tudja a hátulütőit annak, ha valaki a mezőgazdaságból akar megélni.
      Le kell szállni a földre, és az egyéni tudatosodáson / ébredésen dolgozni - különben VNTV-s , és egyéb bulvár ezo-pszichós "magasságokba" zuhanunk - szabadság helyett 💗

    • @krisztinawolf3061
      @krisztinawolf3061 2 місяці тому +1

      ​@@PureAwareness76Tetszik amit ìrtàl. Teljesen egyetértek veled.

  • @saraszakacs6800
    @saraszakacs6800 2 місяці тому +9

    Gratulálok.Örömmel hallgattam.Volt már ilyen életforma. Kb.50 évvel korábban. Öntudat előtt
    Isten-tudat szükséges. Pál apostol Róma-beliekhez írt levele 12.rész 1,2 verse !! Szeretettel.

  • @PROMETHEUS2083
    @PROMETHEUS2083 2 місяці тому +23

    Egyetértek, csak egy a gond, amíg Magyarország gazdaságának 80%-a külföldi kézben van és a bankok is 70-80% külföldi, addig sem önállóság, sem önellátás, sem szuverenitás nem lesz!

    • @juliannabaloghne4224
      @juliannabaloghne4224 2 місяці тому +10

      Izland?☝a bankokat meg lehet regulázni.A magyar föld pedig a Szentkorona tulajdona.Pont.

    • @csabaarthurdr.molnar8203
      @csabaarthurdr.molnar8203 2 місяці тому

      @@juliannabaloghne4224 az egy olyan társadalom ahol volt és van összefogás, itt csak egymást marják az emberek. Elképzelhetetlen hogy itt a bankokat eltakaritsak, mert a kormány is benne van, ami pedig a médiát, propagandát irányítja,ami pedig a világszerte is kifejezetten butának számító magyar átlagember agyát igen eredményesen mossa.

    • @jozsefkaszas8643
      @jozsefkaszas8643 2 місяці тому

      NEM LESZ BANK,SE ORSZÁG SE TÖRVÉNY,LEGALÁBBIS AMIG NEM ALAKULNAK KI SZERINTEM A TÖRZSI CSALÁDOK.

    • @katijuhasz6521
      @katijuhasz6521 2 місяці тому +5

      Ha megműveled a kertedet és megtermeled amire szükséged van, az olyan, mintha te nyomtatnád a pénz !

    • @arosamia
      @arosamia 2 місяці тому +2

      nem az ország önellátásáról van itt szó, hanem a családok önellátásáról...belehallgatott, vagy anélkül kommentel? Tippelek egyet.... de azért veehtné a fáradságot, mielőtt okoskodik, fontoskodik.

  • @laszloneimre8698
    @laszloneimre8698 2 місяці тому +4

    Köszönjük Árpád ezt a magasröptű riportot, ... és a riportalanynak a keleti filozófiával kapcsolatos ismereteinek megosztását! Már sok ilyen ismeretet szerezhettünk a netről, azonban ezzel is színesíthetjük a palettánkat. Az életutak mindig nagyon érdekesek, ...én magam is fiatalon lettem kereső és én is a keleti filozófiával ismerkedtem meg először, amelyet el is tudtam fogadni.
    Szakács Árpád felvetette, hogy a magyar ember bizonyos értelemben összeférhetetlen...., ezzel kapcsolatban én úgy látom, hogy ahányan vagyunk, annyi tudatossági szinten létezünk. Talán még az is hozzájárul ehhez, hogy mivel tisztában van az ő szintjének megfelelő igazsággal, ....elég nyakas, nehezen meggyőzhető még egy értelmesebb, szellemi értelemben is magasabb igazság elfogadásával kapcsolatban is!!

  • @heszter22
    @heszter22 2 місяці тому +14

    Nagyon egyetértek minden gondolattal. Mégis egy dologról sosem hallok az ilyen típusú beszélgetésekben: milyen megoldás van az olyan ember számára, aki nem tud "venni" magának egy darab földet, vagy vidéki házat, mert nincs saját ingatlanja, amit eladhat, nincs vagyona, megtakarítása, hanem pl. hónapról hónapra él egy albérletben, ami nagyjából minden forintját elviszi a hó végére? Kedves Zoltán, ill. Árpád, van-e az ilyen emberek számára is valamilyen kiút? Köszönöm előre is ha válaszoltok!

    • @jozsefkaszas8643
      @jozsefkaszas8643 2 місяці тому +3

      Igen az ilyen emberek majd ki sodrodnak a világba és ha élve megérkeznek egy ilyen közösségi családhoz és befogadják őket cselédnek napi egy szelet kenyérért.

    • @martabenczik2426
      @martabenczik2426 2 місяці тому +5

      Több olyanról tudok, ahol bérgazdálkodást végez házaspár. Tessék meghírdetni, hogy termőföld művelést vállal, termésért cserébe.

    • @gabriellabekei410
      @gabriellabekei410 2 місяці тому +2

      Vidéken már elég olcsón lehet felújítandó családi házat vagy tanyát venni. Apránként rendbe lehet tenni.

    • @csabaarthurdr.molnar8203
      @csabaarthurdr.molnar8203 2 місяці тому +3

      Nincs, szerintem ez egy csapda amiből nincs kiút!

    • @arosamia
      @arosamia 2 місяці тому

      ne vegye zokon senki, de egy bizonyos kor felett, ha az embernek egyszál albérlete van, arról tehet. Az elmúlt jópár évtizedben nem volt gazdasági összeomlás, világháború, államcsőd, hiperinfláció, hogy tönkre tegye az ember életének befektetését, szóval az olyan ember mit csinált ez idő alatt, amikor béke volt és volt lehetőség gyarapodni, ha nincs egy fűszál sem a birtokában? Én, az ilyen emberben még annyira sem bíznék, hogy cselédkedés fejében beemeljem a családomba! Mindenki saját sorsának kovácsa. Tessék addig tenni, amíg engedi "A Rendszer"! Nem kell milliomosnak lenni, de lehet tanulni, fejlődni, gyarapodni és egy kis tanyát elindítani apránként...ha erre sincs hajlandóság, nekem nem kötelességem másokat etetni, ha magukat nem képesek.

  • @hollofeher1172
    @hollofeher1172 2 місяці тому +21

    Nem kis terület, tudás és eszközállomány kell egy kis család élelmiszerigényének előteremtéséhez sem! És tárolni, tartósítani is kell tudni, szakértelemmel, megvédve a kártevőktől is. A jószágokról nem is beszélve. "Ne fogjon senki könnyelműn a húrok pengetéséhez!"

    • @josefressinka7952
      @josefressinka7952 2 місяці тому +9

      Tételesen minden álításod meg tudnám cáfolni, hiszen én csináom, nem csak beszéle róla. Egyedül a tudás az ami tnyleg nagyon fontos, de nem kell lenézni az öregeket vagy azokat akik ezze foglalkoznak s meg kell kérdezni mit s hogyan.

    • @katalinlenky3322
      @katalinlenky3322 2 місяці тому +7

      😂Hát...sokat kell dolgozni az biztos! TV nézés, netezés "no problem", nem lesz gond a leszokással!
      Tulajdonképpen a feldolgozás sokkal nagyobb munka, mint az egész kertészkedés. Régen ezért volt, hogy a külső munkát a férfi, a belsőt a nő végezte. Összefogott a család... Ma sajnos egyedül kell mindent csinálni.

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 місяці тому +4

      ❤ Végre valaki.
      Inkább egy sugárzó Ramana Maharshi, Jiddu Krishnamurti, vagy Alan Watts idézettel kezdtem volna (ők valódi mesterek), akik mind elmondják;
      "Nincs tömeges ébredés!
      Csak egyéni tudatosodás van!"
      Pont.
      Mennyi bebukott kísérlet kell még ennek a belátásához?!
      S ha már spiritualitással kezdtem, folytassuk is azzal.
      Világszerte, az összes $pirituáli$ alapú "önellátó" közösség csődöt mondott, kezdve az indiai ashramokkal;
      1. A nagy Sri Aurobindo "Auroville"-je, ahol (a szokásos) drog és szexpartikba torkollott a nagy $piritualitá$.
      2. A Beatles indiai ashramja is csak egy lehúzás.
      3. Kriya jóga.
      4. "Sai Baba" közössége.
      5. #Sadhguru, akit pár éve még Guru Vasudev-nek hívtak, s akinek rejtélyes körülmények között gyilkolták meg (!) a feleségét - Isha Foundation (Alapítvány).
      6. A végére hagyom az oroszországi Anasztázia-közösséget és iskolát, mely a híres "Anasztázia és a zengő cédrusok" könyvek nyomán alakult, de a szokásos közösségi erőlködésben kimúlt.
      A sort még bőven lehetne folytatni, pl. a hazai, Pilisben tábort vert közösségekkel, vagy az ismert baranyai "ökofaluval", Gyűrűfűvel, amelyet évekig egy szűk klikk uralt.

      2. Az önellátás tehát egy népszerű téma, különösen a bulvár ezo-pszicho felkent (hypolt) gurujai között.
      Most már csak azt a kérdést kell feltennünk magunknak, miért mindig azok erőltetik az önellátás témáját, akik 5 percet nem dolgoztak még a mezőgazdasági termelésben (háztáji nem ér!), nem értenek se a növénytermesztéshez, se az állatokhoz?!
      Logikus kérdés, ugye?
      A 68 éves édesapám jelenleg őstermelő, 40 ha-on gazdálkodik nyugdíjasként.
      Sportlovas volt, majd telepvezető a Tsz-korszakban, meg állatorvosi szaksegéd;
      de nem merne önellátásról kiabálni, ugyanis pontosan tudja a hátulütőit annak, ha valaki a mezőgazdaságból akar megélni.
      Le kell szállni a földre, és az egyéni tudatosodáson / ébredésen dolgozni - különben VNTV-s , és egyéb bulvár ezo-pszichós "magasságokba" zuhanunk - szabadság helyett 💗

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 місяці тому +2

      ​@josefressinka7952
      Nem "lenézi", hanem REÁLIS, JÓZAN!
      Nem csak egy közösségre vágyó Guru Úr 🫢

    • @jozsefkaszas8643
      @jozsefkaszas8643 2 місяці тому

      Majd,ha nem lesz bot,akkor nem tudsz majd mást csinálni.LESZ AKI MAJD ÉHEN HAL,sajnos....

  • @RR88882
    @RR88882 2 місяці тому +49

    .....önellátás?!...voltatok ti falun???...be vannak füvesítve a telkek,kertek....első lépésnek meg kellene lépni bezárni az összes külföldi érdekeltségű élelmiszert bevásárló helyeket....addig amíg az emberek itt vásárolnak addig az önellátás megvalósítása lehetetlen...nagyon ellustultak az emberek

    • @ferencdeak4691
      @ferencdeak4691 2 місяці тому +10

      Itt a fő baj a klímaváltozás: 5 évtizede műveljük a földet, mára jóformán semmi nem terem meg. Szárazság, milliónyi kártevő, ki nem kelő vetőmagok.

    • @janosnekenyer5694
      @janosnekenyer5694 2 місяці тому +7

      Ez KLIMAVÁLTOZTATÁS!-tudatosan

    • @gyorgyneszilagyi1695
      @gyorgyneszilagyi1695 2 місяці тому +1

      Így igaz, sajnos! 😮

    • @editfazekas3854
      @editfazekas3854 2 місяці тому +1

      @@ferencdeak4691 Ez nagyon általános csúsztatás. Kártevőkre megvannak a népi módszerek (nem kell drága vegyszer) esővizet gyűjtenek a szomszédok, én a mulcsozás miatt alig használom a kerti csapot. Ha megfulladnak a magok, mint tavaly májusban a sok eső miatt, újravetem, a mag még olcsó, de már elteszem a saját növényeim magját, hogy ne kerüljön semmibe. Nem akarásnak nyögés a vége.

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 місяці тому +9

      Bizony, ez az egész legtöbbször nem több, mint álguruk álmodozásai! 😉
      Inkább egy sugárzó Ramana Maharshi, Jiddu Krishnamurti, vagy Alan Watts idézettel kezdtem volna (ők valódi mesterek), akik mind elmondják;
      "Nincs tömeges ébredés!
      Csak egyéni tudatosodás van!"
      Pont.
      Mennyi bebukott kísérlet kell még ennek a belátásához?!
      S ha már spiritualitással kezdtem, folytassuk is azzal.
      Világszerte, az összes $pirituáli$ alapú "önellátó" közösség csődöt mondott, kezdve az indiai ashramokkal;
      1. A nagy Sri Aurobindo "Auroville"-je, ahol (a szokásos) drog és szexpartikba torkollott a nagy $piritualitá$.
      2. A Beatles indiai ashramja is csak egy lehúzás.
      3. Kriya jóga.
      4. "Sai Baba" közössége.
      5. #Sadhguru, akit pár éve még Guru Vasudev-nek hívtak, s akinek rejtélyes körülmények között gyilkolták meg (!) a feleségét - Isha Foundation (Alapítvány).
      6. A végére hagyom az oroszországi Anasztázia-közösséget és iskolát, mely a híres "Anasztázia és a zengő cédrusok" könyvek nyomán alakult, de a szokásos közösségi erőlködésben kimúlt.
      A sort még bőven lehetne folytatni, pl. a hazai, Pilisben tábort vert közösségekkel, vagy az ismert baranyai "ökofaluval", Gyűrűfűvel, amelyet évekig egy szűk klikk uralt.

      2. Az önellátás tehát egy népszerű téma, különösen a bulvár ezo-pszicho felkent (hypolt) gurujai között.
      Most már csak azt a kérdést kell feltennünk magunknak, miért mindig azok erőltetik az önellátás témáját, akik 5 percet nem dolgoztak még a mezőgazdasági termelésben (háztáji nem ér!), nem értenek se a növénytermesztéshez, se az állatokhoz?!
      Logikus kérdés, ugye?
      A 68 éves édesapám jelenleg őstermelő, 40 ha-on gazdálkodik nyugdíjasként.
      Sportlovas volt, majd telepvezető a Tsz-korszakban, meg állatorvosi szaksegéd;
      de nem merne önellátásról kiabálni, ugyanis pontosan tudja a hátulütőit annak, ha valaki a mezőgazdaságból akar megélni.
      Le kell szállni a földre, és az egyéni tudatosodáson / ébredésen dolgozni - különben VNTV-s , és egyéb bulvár ezo-pszichós "magasságokba" zuhanunk - szabadság helyett 💗

  • @mariaczarne1727
    @mariaczarne1727 2 місяці тому +17

    S ha már lehet kommentelni, akkor ezt is megosztom. A családom egyik fele vidéken él, mindig is ott élt, Zala megyében. Mindig önellátással foglalkoztak, megtermelték maguknak, amit csak meg lehetett. Pár éve jelentkezett ott egy olyan probléma, amit senki sem tud megoldani. Ellepték a kerteket a spanyol meztelen csigák és bármit vetnek, mindent még zsenge korukban szó szerint le legelnek. Voltak évek, amikor kevesebb volt belőlük, de ha sok az eső, mint idén is, kiírthatatlanok. Már ott tartanak, hogy abbahagynak mindent, mert senki sem tud ellenük semmilyen megoldást és minden munkájuk kárba vész. Ez nem mese, aki nem hiszi érdeklődjön utána.

    • @vl7091
      @vl7091 2 місяці тому +11

      futókacsákat kell tartani, feleszik az összes meztelencsigát

    • @elodeszko3949
      @elodeszko3949 2 місяці тому +5

      Meg az éti csigát beköltöztetni, az megeszi más csigák tojásait

    • @tiboranda7374
      @tiboranda7374 2 місяці тому

      Ez így igaz egyolyan fáj ami túlél mindent

    • @hollofeher1172
      @hollofeher1172 2 місяці тому +4

      ..és ha összeszeded mindet, jönnek a poloskák. :-(

    • @AwakenDawn78
      @AwakenDawn78 2 місяці тому

      Huhh...pont Zala környékén szeretnék találni vmit. Mióta tart ez a probléma?

  • @ariadne.1
    @ariadne.1 2 місяці тому +10

    Egy évvel megelőztem! 😉'72-ben, mikor 14 évesen átmentem a gyerekkönyvtárból a felnőttbe, az első könyv amit kikölcsönöztem Dely K. Jóga könyve volt, a másik egy pszichológiai, benne a Szondi teszt és még rengeteg. Csodás világ nyílt ki!

    • @ferencvarga4085
      @ferencvarga4085 2 місяці тому +2

      Marha jó vagy!🥱

    • @Gaben-ke7mu
      @Gaben-ke7mu 2 місяці тому +1

      Akkor veregesd meg a válladat ügyes vagy ! A könyvtárat hogy hívták pipacs vendéglő 😁✌️ !! Jóóóga mi

    • @andrasmegyeri2340
      @andrasmegyeri2340 2 місяці тому

      Úhhh! Az kemény... A szondi tesztről már hablatyon kívül semmit nem találok a neten.. Talánnem véletlen,hogy titkos tan lett,mert sok alkalmassági vizsgán használják valamiféle primitív fajtáját. 80 éves öregek 100 éves fényképeivel ijesztgetik a fiatalokat...

  • @rgabi11
    @rgabi11 2 місяці тому +17

    Ha már magyar jelen, akkor a podcast helyett lehetne egy magyar kifejezést találni. Annyira furcsán hangzik így a felvezető.

    • @Agotina
      @Agotina 2 місяці тому +1

      Ez legyen a legnagyobb baj !Amúgy a téma /jóga körül/ az sem feltétlen magyar!

    • @Baso-sama
      @Baso-sama 2 місяці тому

      @@Agotina aki ismeri a magyar történelmet az tudja hogy de bizony, magyar (is) :)

    • @AwakenDawn78
      @AwakenDawn78 2 місяці тому +1

      Főleg h 'póóódkast"nak van ejtve...:D

  • @martabenczik2426
    @martabenczik2426 2 місяці тому +9

    Géczi Gábor Magfalva! Sok évvel ezelőtt, egyetemi tanárként hozta létre a tanyáját, ahol előadásokat tartott. Megmutatta, hogy lehet önellétóan élni. Drága jó ember sajnos nincs már köztünk, de örökségül hagyta tudását. Előadásai megtalálhatók itt, a youtubon.
    Ezt a beszélgetést is nagyon szeretem.
    Mi is városban -Pesten, Fehérváron- nőttünk fel, éltünk sokáig- mind vidéken élünk már. Itt vagyunk helyünkön.

    • @rlatilla
      @rlatilla 2 місяці тому +1

      Utolso riportban Zaccal elmondja csalódott mert nem lehet megvalósitani , 100 milliók árán sem , kiprobálta bukás .

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 місяці тому

      Géczy, aki halálra dohányozta magát a nagy tudatosságban...!
      No, thnx, inkább más mesterek után kell nézni.

    • @adriennbalogh3694
      @adriennbalogh3694 Місяць тому

      Lehetsz tudatos es dohanyozhatsz!! Hihetsz Istenben es dohanyozhatsz egyszerre! Szeretheted a csaladodat es dohanyozhatsz! Egyik sem zarja ki a masikat, kiveve, ha bevetted, hogy igen! 🙃😉🦩🌻​@@PureAwareness76

  • @richardvarkonyi5232
    @richardvarkonyi5232 2 місяці тому +43

    A magyar ember nem a haláltól fél hanem attól, hogy meg éli a nyugdíjas éveit és fel fog kopni az álla, mert vagy nem volt tisztességesen be jelentve vagy, mert eleve olyan alacsony nyugdíjra számíthat és mindezt még tetézi a csodálatos magyar eü....

    • @ferencvarga4085
      @ferencvarga4085 2 місяці тому +5

      Minden tiszteletem! Végre egy egyszerűen gondolkodó ember!

    • @katalinlenky3322
      @katalinlenky3322 2 місяці тому

      😂Egész biztosan nem lesz nyugdìj és eü ellátás, csak annak aki a rendszer része lesz. Aki nem ültet be chipet a tenyerébe az semmit nem fog kapni, de szabad lesz. Régen sem volt nyugdíj, sem eü. mégis életben maradtak. Kicsit vissza fog rendeződni a társadalom kis része, akiknek a szabadság fontosabb, azok lesznek önellátók. Persze csak ha a leendő kínai- magyar kommunista kormány hagyja. Majd meglátjuk.

    • @dickdock-zx3ty
      @dickdock-zx3ty 2 місяці тому

      ez a gyári proli, már bocs

    • @128laci7
      @128laci7 2 місяці тому

      Nagyon jó meglátás👍

    • @Orbi38
      @Orbi38 2 місяці тому +4

      vigyázz az egészségedre hogy önellátó legyél

  • @imregergely269
    @imregergely269 2 місяці тому +9

    Jó az elképzelés csak akkor a fegyvertartást is bekell hozni mert amit ön termel azt a sokmillio városon élö ember el akarná venni eröszakkal. Azért imádkozzunk hogy ez a nehézség valahogy nejöjjön el. És a másikdolog az emberek nagyrésze nemtud de nemis akar a földel dolgozni.

    • @jozsefkaszas8643
      @jozsefkaszas8643 2 місяці тому

      NINCS VÁLASZTÁSI OPCIÓNK,IDŐ KÉRDÉSE EZ VÁR RÁNK.sajnos mi előre nem vehetünk fegyvert,áldozatok leszünk,azt majd csak elfogy az a sok lőszer és akkor a kardokkal a megmaradtak már egyenlően küzdenek.

  • @peterjasak7647
    @peterjasak7647 2 місяці тому +20

    Sajnos önellátás nem lehetséges a gabonatermesztés nehézségei miatt,ha sikerülne is,ha baj lenne a többség megtámadná a még élhető területeket.Minden elismerésem mint Zoltán mint pedig Árpád eddigi elért erőfeszitései eredményeiért.Csak igy tovább.

    • @tibortoth277
      @tibortoth277 2 місяці тому +6

      Keresd meg a youtube-on ezt a dokumentum filmet. A közösség ereje - Kuba - el fogsz csodálkozni

    • @editfazekas3854
      @editfazekas3854 2 місяці тому +2

      Nem kell gabonát termelni hektárokon. Vannak helyette kisebb területen termelhető pótlékok (csicseri borsó, hajdina, bab).

    • @rlatilla
      @rlatilla 2 місяці тому

      Új világrend átverését hírdeted , a terméshez talaj napfeny esőviz kell ingyen ! Nem oldat világitás szűrők áram stb .

  • @Danny-bv6zv
    @Danny-bv6zv 2 місяці тому +15

    Budapestiek, majd akkor esznek, ha bocsánatot kérnek a vidékiektől a lenézésért és a kommentszekciókban való mitanyánkozásért, jajj, de szeretnének ezek akkor tanyán élni, ha nem lesz semmi a boltban !

    • @gyorgyneszilagyi1695
      @gyorgyneszilagyi1695 2 місяці тому +4

      Volt Kubában is éhínség, mit tettek a városokban?? A házak udvarán magaságyásokba termelték a zöldségeket. A túlélési ösztön erősebb mint hinn énk!!

    • @evibarath5696
      @evibarath5696 2 місяці тому +1

      Osztom a nézeteidet! Sokszor sok helyen kéne ezt elmondani!

    • @emberho3426
      @emberho3426 2 місяці тому

      Budapesti vagyok, ez a lenezes a videkiek maniaja. Kulfoldon elek, van egy nagyon jo ismerosom, aki videki, komaromi.Mindig jon nekem, hogy a bunko pestiek igy-meg igy. Mondja, hogy ja, jo, te (en) kivetel vagy. Erre mindig mondom neki, hogy persze, mert meg raadasul budasi is vagyok eredetileg. Es a szuleim 57 ben azert oda koltoztek, mert az meg elegge videkies volt. Most mas tele van idiotakkal akik kivagtak az osszes szolot meg barackfat, es olyan is van akinel mu fu van, mert nehogy mar vagni kelljen, vagy kukorekoljon a hulye kakas. De a kertes haz az kell. Nekem nincsenek illuzioim. Ma mar az is varosi aki videken el es tuja van a kertjeben, hisz o is a sarki boltba megy kajaert.

  • @istvankanya8400
    @istvankanya8400 2 місяці тому +3

    Nagyon jól sikerült riport.Egy kicsit kiegészítés:A tizedest nem maguk fölé emelik,hanem a tíz család akaratát kell képviselnie és amennyiben ezt nem hitelesen képviseli akkor visszahívható.

  • @susannaartessa4387
    @susannaartessa4387 Місяць тому +1

    Amit mondott, az teljesen logikus számomra. DE! Arról soha senki nem beszél, hogy mi lesz a sok pici önfenntartó gazdasággal, ezek kis közösségeivel, amikor az éhes városi tömeg odamegy, hogy lerabolja őket. Ők is éhen hallnak majd, ha egyáltalán élve hagyják őket ezek a rablók.
    De akár egy beszolgáltatási törvényt is hozhatnak, nem ez lenne az első alkalom.

  • @gabimiki4932
    @gabimiki4932 2 місяці тому +4

    Nagyon jó ! 😊❤

  • @gizellaungvari2197
    @gizellaungvari2197 Місяць тому

    Kitünő előadást Köszönet a Két Úri Embernek.

  • @emberho3426
    @emberho3426 2 місяці тому +5

    En a tavolsagtartast egyaltalan nem banom. Sosem voltam az a puszilkodos fajta, covid ota siman mondhatom, hogy bocs, semmi puszi. Kezfogas lehet, puszi, olelgetes nem.

  • @elekmekk7312
    @elekmekk7312 2 місяці тому

    Nagyon jó vagytok srácok köszönjük.

  • @gabriella6106
    @gabriella6106 2 місяці тому +1

    Köszönöm! :)

  • @gabimiki4932
    @gabimiki4932 2 місяці тому +7

    Akinek kell, még a gabonatermesztés is megoldható, de egyáltalán nem olyan fontos, mint sokan gondolják.

    •  2 місяці тому +1

      A napikenyér a legfontosabb.... Alap

    • @hollofeher1172
      @hollofeher1172 2 місяці тому +2

      @ Akár... bár amíg nincs néhány saját hektárunk, nem tudunk kaszával aratni, búzát őrölni (áram nélkül is) és nincs rutin a kenyérsütésben, addig könnyen éhen hal6unk...

    • @katalinekesnenagy9215
      @katalinekesnenagy9215 2 місяці тому

      Szerezz rutint a kenyérsütésben , kertészkedésben stb... erről szól négy éve minden.Fel kell ébredni és tenni amit lehet!​@@hollofeher1172

    • @andrasmegyeri2340
      @andrasmegyeri2340 2 місяці тому

      ​@@hollofeher1172Sajnos ez így van... már megint a gazdagok kiváltsága a "B" terv. A Titanic hasonlat szerintem ül,de csak úgy,hogy a hülye kapitány búvárharangot eszkábáltat a Titanic sérült oldalábóla parancsnoki híd fölé. Hiszen neki kell a fedélzetet utoljára
      elhagynia.. Szóval nem becsületből,hanem aljas,mocskos ,gyáva ideológiából.

    • @andrasmegyeri2340
      @andrasmegyeri2340 2 місяці тому +1

      Eszembe jutott a fényevők története..😊

  • @agneskocs1500
    @agneskocs1500 2 місяці тому +4

    Köszönöm szépen.

  • @mariettamolnar450
    @mariettamolnar450 2 місяці тому +2

    Nekem van kertem. Kis nyugdijas vagyok. Rendbe tenném beültetném. SEGÍTSÉGGEL

  • @ImreKatona-ro5cc
    @ImreKatona-ro5cc 22 дні тому

    A kaláka természetes volt a genyszter vált ásig.! A népi ellenőrzést felszámolva, a kalá ka az adóhivatal szemét szúrta, még a segi tségből is adót akart szedni.! Így verte szét a hagyományt, ellenségesen.!

  • @juditmeszarosb.2300
    @juditmeszarosb.2300 2 місяці тому

    Köszönet!!!!

  • @Virtualis_Laposborton
    @Virtualis_Laposborton 2 місяці тому +8

    sok szépet mond, közben néhány ezoterikus csalás, közben néhány nevetséges ezoterikus világvége jóslás, hogy ebben az évben vége a pénzednek, ez a legfontosabb év, (mindig az aktuális év) a csillag állás szerint

    • @szandrakerekes3339
      @szandrakerekes3339 2 місяці тому +1

      Azt is megjósolta kb 1,5 évvel ezelőtt, hogy a fészbuk fél éven belül összeomlik...... és tényleg 😀😀😀😀

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 місяці тому +1

      ​@@szandrakerekes3339
      Ez a "Nitai"?
      Amolyan álguru, mint a többi? 💲💲🤣

    • @szandrakerekes3339
      @szandrakerekes3339 2 місяці тому +2

      @@PureAwareness76 Ezt hívják ezoterikus bullshitnek, amit itt lenyom a riportban...

    • @zsuzso7
      @zsuzso7 2 місяці тому

      Csak meglátom ezt az önjelölt gurut, rosszul vagyok, nem tudom eldönteni, hogy egy manipulátor, vagy esetleg annyira paranoiás, hogy tényleg szentül hisz a saját próféciáiban

    • @rlatilla
      @rlatilla 2 місяці тому

      Nem lehet a videói alá kommentelni , a web honlap stb évi X milliók . Gyanús .

  • @martaszabo3796
    @martaszabo3796 2 місяці тому +3

    Mit gondoltok arról, hogy a talajt és levegőt is szennyezik? Hogyan lehet azt kiküszöbölni? 🤔 egyáltalán ki lehet?

    • @128laci7
      @128laci7 2 місяці тому

      Gelencsér András, Stumpf Bíró Balázs és a többiek megadják önnek a választ.

  • @bernadettbekesi9113
    @bernadettbekesi9113 2 місяці тому

  • @janosnemedvegy2859
    @janosnemedvegy2859 2 місяці тому

    Majd lesz valahogyan!

  • @f.p.1931
    @f.p.1931 2 місяці тому +1

    a tizedes rendszer jól hangzik, viszont annak is pont az az értelme, hogy a magasabb pozíciókat már NEM a "nép" választja. Ez pedig a mai neoliberális tévúttal nem egyezik. 😉

  • @szabolcsmagyar5909
    @szabolcsmagyar5909 2 місяці тому +2

    Nagyszerű volt . De ezt az antimagyar szavazótáborok meg se nézik .

  • @erzsebettelek3197
    @erzsebettelek3197 2 місяці тому +1

    Nekem is van Noe bárkám, covid idö után vettem😊.

  • @ujfalvilajos2859
    @ujfalvilajos2859 2 місяці тому

    RESPECT .

  • @kkjj6325
    @kkjj6325 Місяць тому

    Az önellátás könnyebbség, de nem kibúvó. Ez a diktatúra, ez az összeomlás, ez a háború, ami most jön, mindenkit elér. Akárhol él, akárhogyan él, akármit csinál. De ettől függetlenül kell megtenni mindenkinek azt, ami a helyes.

  • @laszlohentes61
    @laszlohentes61 2 місяці тому +3

    a kalákát is szétverte az adóhivatal

  • @krisztianlaszlohoflinger5292
    @krisztianlaszlohoflinger5292 2 місяці тому +11

    Képzeljük el' hogy egy kettő' vagy egy tízmilliós nagyváros kirajzana a földekre "önellátni"!
    Lenne bonyodalom bőven!
    Csak össztársadalmi szinten oldható meg!

    • @mariettamolnar450
      @mariettamolnar450 2 місяці тому +2

      Csak pozítiv hozzáállással.

    • @krisztianlaszlohoflinger5292
      @krisztianlaszlohoflinger5292 2 місяці тому

      ​@@mariettamolnar450Nagyon igaz!

    • @imrehamarics8352
      @imrehamarics8352 2 місяці тому +3

      a tízmillióból százezer dolgozna, a többi segélyért nyavalyogna, tyúkot,fát,bort,szalonnát stb lopkodna,útonállna,rabolna.

    • @josefressinka7952
      @josefressinka7952 2 місяці тому +3

      Amíg az emberek birkák, lenne bonyodalom. De minden nyájhoz kell egy pásztor aki ért a nyájhoz, erről is szót a beszélgetés.

    • @krisztianlaszlohoflinger5292
      @krisztianlaszlohoflinger5292 2 місяці тому

      @@josefressinka7952 Nagy Igazság!

  • @andrasmegyeri2340
    @andrasmegyeri2340 2 місяці тому +2

    16:02 Sajnos,vagy sem,de napelem se lesz a boltban. Pillanatnyilag a jégverem sem tűnik opciónak.

  • @patriciarat3197
    @patriciarat3197 2 місяці тому +2

    Jó ha van egy másik fizetös platform ami pénzt hoz a házhoz, mert a Facebook, sajnos nem az.

    • @szandrakerekes3339
      @szandrakerekes3339 2 місяці тому +1

      Igen. Hiába van 120.000 követőd a fészen, abból nem jön pénz 🙂

  • @user-yz5wf6qt2s
    @user-yz5wf6qt2s Місяць тому +1

    Van egy parányi kertecském. Próbálkoztam a kiskerttel, de semmi eredmény. Rosszak a vetőmagok, kevés az erőm. Szélmalomharc.. A tudást őseim magukkal vitték a sírba.

    • @zizzenzizzen6219
      @zizzenzizzen6219 Місяць тому

      Ezért lenne jó, ha helyi viszonylatokban rendszeresen összejárnának az emberek, és a tudást is megosztanák egymással, a tudás megvan.

  • @irmabeck1619
    @irmabeck1619 2 місяці тому

    Én hetente egyszer jógázom, kényelmetlen pózokkal, de annyit röhögök, mint egész héten. Így a szellemnek biztos hasznos.

  • @josefressinka7952
    @josefressinka7952 2 місяці тому +1

    Az a prbléma, hogy a helyi gazdaságok, gázolaj alapú gazdaságok több tíz, vagy több száz hektáros területtel. Ezen emberek nagy része egyáltalán ne ért a gazdákodáshoz csak olyan szinten, hogy mikor milyen vegszert vagy tápoldatot kell kipermetezni vagy kiszórni hogy minél több, de silány minőségű terméket álítsanak elő a nagy profit érdekében. Állattartók is többségben táppal etetik az állataikat, tehát ugyanazt lehet tőle beszerzni, amit a boltból is meg tudnak venni. Itt egy teljes gondolkodásmód vátásra lenne szükség, mert ameddig én vagyok a hülye, aki álatokat tart és kertet művel, ráadásul trágyában dúrkál naponta, (mélymulcs), addig sok esély nincs a tudatosság eőmozdítására.

    • @jozsefkaszas8643
      @jozsefkaszas8643 2 місяці тому

      NEM LESZ OLAJ SE,ŐS KOR LESZ,HA MARAD EMBER ÉLVE................

    • @128laci7
      @128laci7 2 місяці тому +1

      Engem Kassai Lajos egy mondata tanított meg mindenre: tartsd a jószágot természete szerint. Ezt csinálom.

  • @AwakenDawn78
    @AwakenDawn78 2 місяці тому +5

    MInd a két embert kedvelem, több szempontból jól tájékozottak. DE. 1. Igenis nagyon sok ember azért nem tud lépni, mert anyagilag egy felújítandó tanya alsó hangon 25 milliónál kezdődik (és akkor még rá kell költeni min. 10 millát). 5-6 millióból SEMMIT nem lehet lépni. Pláne, ha egy nő egyedülálló (és akkor még az egyedülálló anyákról nem is beszéltem!), pláne, ha autó sincs. Ilyen helyzetben (albérletben, városba szorulva, munkahelyhez kötve) rengeteg egyedülálló ember él. Tehát igenis KELLENEK AZ ANYAGI FORRÁSOK, A TÁMOGATÁSOK, AZ OLCSÓN MEGVÁSÁROLHATÓ TANYÁK, A SEGÍTSÉG. 2. Elvi helyesbítést tennék: Zoltán átvette egy általam is kedvelt önismereti asztrológus nézőpontját (akit már többször meghívott előadáshoz) miszerint "a vezetők olyanok mint a nép, az alacsony tudatszintű nép az oka annak, ha nem megfelelő vezetők ülnek a nyakán". Ez CSAK RÉSZBEN IGAZ. Ugyanis a fent említett asztrológusnak semmilyen rálátása nincs a rendszerre (amit elit családok irányítanak, és nem a rabszolgasorban, "haszonállatként" tengődő emberek tömegei.) Más ponton pedig ellentmond önmagának és az emberek tudatos lebutításáról beszél - ami 100% igazság. El kellene már dönteni h most akkor az emberek a "hibásak" azért, mert nincs megfelelő önismeretük, vagy a hatalom, mert már a születésük óta tudatosan butítja, programozza, hipnotizálja, értékromboló módon állítja be a cseperedő gyermekeket a rendszerbe? Mindannak tudatában, h a hatalom milyen kiterjedt elmekontrollt végez (MK Ultra kutatások, több száz-féle elmeprogram, TV és tömeghipnózis stb.) és milyen szinten kutatja és érti az emberi elme működését, és nem kevés energiát áldoz arra, h a médiát és összes hírcsatornát is kizárólagos felügyelet alá vonja... Mekkora mértékben hibás az átlag ember, aki nem egy Orákulum tisztánlátásával születik / nem világosodik meg a rendszerben élve 13 évesen (mint jómagam)? Miért az embereket hibáztatjuk azért, mert belenevelik ebbe a rendszerbe, ebbe az "értékrendbe" őket? Ez a nézőpont azért hibás eleve, mert NEM VIZSGÁLJA AZT, H EGY RENDSZERBEN ÉLÜNK. Csak az ember belső világát vizsgálja, mint "egyetlen valóságot". És ez így a 3D-ben nem igaz. Mert az igaz, h a tudat teremt, no de a 3D-ben bizony akadályok is vannak. Nem mindent tud félretolni a gettóba született ember tudata, bármennyire is megvilágosodott. 3. A tizedes-rendszer nagyon népszerű, úgy tudom h Borbély József ötlete aki az 'apostoli magyar királyságot" képviseli. Egyetlen gond van vele, mint minden új elmélettel: a kitalálója ÖNMAGÁT AKARJA "KORMÁNYZÓNAK". Ezért nem hiteles számomra, egyébként nem lenne rossz ötlet. A téma egyébként top, és a beszélgetés élvezetes volt, köszönöm. :)

    • @jozsefkaszas8643
      @jozsefkaszas8643 2 місяці тому

      Igazából mindegy mi miért fog törtiné,egy a biztos a RESET.....

    • @andrasmegyeri2340
      @andrasmegyeri2340 2 місяці тому +2

      😊 kifogástalanul összeszedted a lényeget.👍 Szép volt!!

    • @AwakenDawn78
      @AwakenDawn78 2 місяці тому

      @@andrasmegyeri2340 Köszönöm, de hiába, ha még ők is cenzúráznak. Inkább felrakták újra a videót "új"ként, komment lehetőség nélkül. Úgy tűnik, igencsak "betalált"...

    • @adriennszabo5205
      @adriennszabo5205 2 місяці тому

      Csak a tanyás részhez szólnék. Tolnában pl. 2 millától már kapsz értelmes méretű területet 2-3 ezer nm, Ásotthalmon akár ingyen is, ha megműveled, csak ki kell lépni Bp. bűvköréből, de közelebb is vannak akár zártkertek is olcsóbban, már nincs olyan, hogy nem lakhatsz ott, vagy nem jelentkezhetsz be.

    • @AwakenDawn78
      @AwakenDawn78 2 місяці тому

      @@adriennszabo5205 És mit csináljak vele?? Még nincs meg az első autóm 46 évesen... "Ki kell lépni Budapest bűvköréből" - az milyen? :D - Mert én kifejezetten utálom és kerülöm azt a várost. Ha tehetem, 10 évig sem megyek a közelébe. Ha mégis muszáj felmenni, egy hét mire kiheverem a stresszt... Sajnos nem tudsz mit kezdeni "Tolnában egy nagyobb területtel", ha Pécsről kellene távolsági busszal lejárnod napszámba. :D (Ásotthalom, amit annyira favorizálsz, majdnem 6 óra átszállásokkal, és az csak az odaút.) - Hogyan? Egyáltalán hogy találsz oda a mezőkön keresztül? :D Aztán ki védi meg a termést? Hogyan oldod meg az öntözést, hogyan szállítod és hová teszed a szerszámokat, végül: hogyan szállítod haza a termést?? Távolsági busszal, ami talán 4 órára áll meg a földedtől? :D Azt h MIBŐL, azt már meg sem kérdezem. Álomvilágban élsz.

  • @magyargy3425
    @magyargy3425 Місяць тому

    TISZTELETTEL a pénzügyi rendszer össze fog omlani, nem lesz BÓT, de nincs világháború, és nem is lesz, tisztelettel

  • @olgivan9004
    @olgivan9004 2 місяці тому +1

    Megkönnyititek a dolgom. Összeért ami összetartozik.

  • @mariaszakacs4232
    @mariaszakacs4232 2 місяці тому +15

    Isten nyugtasa Geci Gábor is a tizedes rendszert látta a leg jobb megoldásnak.

    • @gaborp6660
      @gaborp6660 2 місяці тому +13

      Géczy az.

    • @petersimon654
      @petersimon654 2 місяці тому +6

      Nyugodjon békében!❤️

    • @szandrakerekes3339
      @szandrakerekes3339 2 місяці тому +3

      G. Gábor közösségében Magfalván rajta kívül kb. 2 család élt. Még egy tizedre való ember sem jött ki belőle.
      Ő is főleg megmondásban volt erős, a gyakorlat kicsit késett...

    • @gaborp6660
      @gaborp6660 2 місяці тому +3

      @@szandrakerekes3339 De hála Istennek, te itt vagy, és megmondásban sokkal jobb vagy...

    • @ferencvarga4085
      @ferencvarga4085 2 місяці тому +2

      Ha idézel egy nevet,akkor legalább helyesen,mert így megsérted a múltját!

  • @tomascsorgo6671
    @tomascsorgo6671 Місяць тому +1

    Ez mind szép és jó,de a végén mindig az erösebb él túl…ez már csak így van millió éve….

  • @paulp7731
    @paulp7731 2 місяці тому +19

    Az egyetlen baj a házikertészettel és önfenntartással, hogy azt krízisek esetén meg is kell ám védeni. Mert mit teszel, ha jön egy többtucatyi éhenkórász felfegyverezve? Lejógázod õket?

    • @elodeszko3949
      @elodeszko3949 2 місяці тому +3

      Ez jó volt!
      Ezért kell közösséget építeni,
      ''téríteni''. Ha másnak is van, kevesebbtől kell védeni. Ha jóban vagy a szomszédoddal, cserélhetsz vele, áthívhatod, ha segítség kell.

    • @erykahende3611
      @erykahende3611 2 місяці тому

      Igen.. sokan gondolják hogy majd nekik lesz, a másik pedig éhezik !? Nemtudod megvédeni a javaid ha valóban beüt a baj ! Sőt.. ha a világ úgy alakul, még azt is büntetni fogják ha van kerted. Sokan szeretik ezt elfelejteni, vagy nem tudomásul venni. Pár évig még kertészkedhetsz, és utána ??? Magyarország sem fog kimaradni a sz*rból, sőt.. minden törvényt elfogadnak amit Brüsszelben hoznak 😏

    • @AwakenDawn78
      @AwakenDawn78 2 місяці тому +2

      @@elodeszko3949 Amikor "segítség kell", akkor a szomszédnak is épp dolga lesz a saját földjén...

    • @katalinekesnenagy9215
      @katalinekesnenagy9215 2 місяці тому +3

      Nem kell hektárokban gondolkozni.Egy normál utcai közösség, kertesházak lakói legyenek jóban minden szomszéddal.Nálunk megy a palánta csere, beszélgetünk !

    • @jozsefkaszas8643
      @jozsefkaszas8643 2 місяці тому

      VAGY-VAGY

  • @robertlaszlo3232
    @robertlaszlo3232 2 місяці тому

    Az onellatas egy nagyon fontos merfoldko az emberi szabadság fele vezeto úton. A "Mad Max scenario" véleményem szerint az emberi viselkedés tudatos programozására szolgál. Vészhelyzetben az emberek egymásrautaltságuknak köszönhetően vállvetve küzdenek a túlélésért, mert csak így lehetséges.

  • @743phoenix743
    @743phoenix743 2 місяці тому +1

    Sajnos a tizedesrendszer is sántít, mert a korrupcióra ez is lehetőséget ad.

  • @lupus4977
    @lupus4977 2 місяці тому +2

    Mi legyen azzal a nem értéktelen tömeggel, akikat mindenből kisemmiztek?

  • @gyorgyneszilagyi1695
    @gyorgyneszilagyi1695 2 місяці тому

    Egyébként, volt egy időszak Kuba történmében, amikor éhínség volt. A városokban az emeletes házak udvar#án magaságyásokban termelték a zöldségeket. Milyen jó lenne, ha a jógát oktatnák az iskolában, legalábbis szabadon választható módon 🤔

  • @idaszabados7088
    @idaszabados7088 Місяць тому

    Azt szeretném megkérdezni, hogy a tarackot hogy tudom kiirtani? Kert, egy kicsi van a ház körül,de a tarackot nagyon nehéz kiirtani.

  • @istvanchila2444
    @istvanchila2444 2 місяці тому

    Petőfi Sándor : Szabadság, szerelem

  • @tgeza1
    @tgeza1 2 місяці тому +7

    Aha, önellátás! Annak már betettek! Próbáljátok!

  • @ZoltanKissNitaiBterv
    @ZoltanKissNitaiBterv 2 місяці тому

    Kellene tag-eket berakni a címve! #önellátás #bterv #túlélés stb

    • @rlatilla
      @rlatilla 2 місяці тому

      Videóid alá nem lehet kommentelni, az őszi tavaszi euro stb bedőlés riogatásaid nem valósultak meg . Ertsey Attila is megmondja Géczy G is hogy önállátás vagy cserekereskedelem illuzio ,tömegesen nem valósitható meg . Nyirkai jóslat hamis Máte Imre írta folyamatában , Pap Gábor leplezi le Ne legyen áldozat 2018 04 adásaiban .

  • @DS-jk8mu
    @DS-jk8mu 2 місяці тому

    Ez a hangvétel hiánypótló a közéletben.

  • @renataveres3847
    @renataveres3847 Місяць тому

    Irányváltást Brüsszelben!

  • @janosnemeth8471
    @janosnemeth8471 Місяць тому

    Nem könnyű rövid és lényegbevágó kérdést föltenni.
    Itt sem sikerül

  • @100pipacska2
    @100pipacska2 2 місяці тому

    Gyülekezetben "csak" embert lehet kérdezni...talán ha szívből Jézust szólítja meg, akkor nem lesz félresiklás a bölcsességben. Remélni tudom, hogy kap még lehetőséget, kegyelmet Istentől...

  • @andrasmegyeri2340
    @andrasmegyeri2340 2 місяці тому

    25:51 Ez szuper! Hogyan lehet csatlakozni?

  • @andrasmegyeri2340
    @andrasmegyeri2340 2 місяці тому +1

    A cím pontos. A többi meg csak duma.....😊

  • @ferencfogarasi1104
    @ferencfogarasi1104 2 місяці тому +2

    Mi az a nagy tisztelet. Van talán kis tisztelet is...?
    És miért mondja hosszú óval a : pódkeszt szót?

  • @csacsizaza
    @csacsizaza 8 днів тому

    NEM!!!

  • @Gaben-ke7mu
    @Gaben-ke7mu 2 місяці тому +3

    Szakács Árpád meg a guru vendég nagyon jó de ha őőőőőő betű nélkül nem tud beszélni egyik se akkor több kárt okoz mint hasznot !

  • @user-ci3ec4el2z
    @user-ci3ec4el2z Місяць тому

    Én azt hittem, hogy szabad orvosi választás van!
    Sajnos ez nem igaz?

  • @mzs2284
    @mzs2284 2 місяці тому +5

    Picit olyan túl görcsösnek tűnik ez a nagy erőlködés a B tervvel, a hatalmas spiritualitás mellett 😜

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 місяці тому

      Ál $piritualitá$, tegyük hozzá gyorsan.
      Igen, ezek már-már VNTV-s "magaslatok" 🫢

  • @villovarga3675
    @villovarga3675 2 місяці тому +2

    nagyszeru beszelgetes volt ismet; vegyuk vissza eletunket a multiktol

  • @ImreKatona-ro5cc
    @ImreKatona-ro5cc 22 дні тому

    A fidesz kormány. Ángyán úr szaktudását, és programját kidobta az az ablakon.! Mi mootiválta a nemzetinek mondott kormány unkat, hogy ezt megtette. Mást mondanak és mást tesznek.! Átlátszó.!

  • @sandororosz3311
    @sandororosz3311 Місяць тому

    A Podkas ígéretesnek indult.
    De a felétől infantilis mesedélután lett belőle

  • @zoltanbulzan6282
    @zoltanbulzan6282 2 місяці тому

    Budizmus isten keresése miota Jézus Pétere bizta a tanitványait (katolikus)azota nincs létjogosultsága épitö aki letete az alapot anak, te döntöd el hogy segéthec vagy nem.

  • @tamascseh2739
    @tamascseh2739 2 місяці тому

    Vigyázz! Okkultizmus!

  • @Virtualis_Laposborton
    @Virtualis_Laposborton 2 місяці тому +2

    Ez az ember hajlamos minden évben azt jósolni hogy jövőre összeomlik a pénzrendszer. Amikor évre pontosan akar jósolni akkor mindig téved.

    • @beatagulyas7363
      @beatagulyas7363 2 місяці тому +3

      Szerintem nem ez volt a lényeg.

    • @gaborp6660
      @gaborp6660 2 місяці тому +1

      És mindig el is mondja, hogy nem biztos az idő, mivel elodázhatják még a dolgokat, de a felszín alatt már összedőlt a dollár.

    • @szandrakerekes3339
      @szandrakerekes3339 2 місяці тому +1

      @@gaborp6660 Így én is tudok jósolni 😀😀😀😀😀
      Amíg nem jön be, addig van az "elodázás", ha meg valamikor bejön, akkor van az, hogy "Na ugye, hogy megmondtam" 😁😁😁
      Ez az ember 2020 karácsonyán magabiztos, "én értem a világot" hangulatban megjósolta, hogy Bident nem fogják 2021 januárban beiktatni, Trump marad az elnök.
      És tényleg ...

    • @szandrakerekes3339
      @szandrakerekes3339 2 місяці тому

      @@beatagulyas7363 lehet, hogy nem ez volt a lényeg, de azért elég gagyi látnokként eladni magad, miközben nem jönnek be a jóslataid. Így elég parasztvakítás szagú a dolog.....

    • @AwakenDawn78
      @AwakenDawn78 2 місяці тому +3

      Ez az év valóban nagyon jelentős fordulópont (nem csak asztrológiailag). Sok (az összes!) asztrológus jelzi (mind a hagyományos, mind a kínai asztrológia). Jómagam nem értek az asztrológiához, viszont kutatom a rendszert amiben élünk. És tényleg bármelyik pillanatan beomolhat a rendszer (a pénzrendszerrel fog kezdődni, először az USA-ban, több száz bank fog bedőlni.) Tehát valóban elképesztő korszakváltásban vagyunk. A klímahiszti nem igaz, az propaganda. :) De az önellátás azért is fontos, h a hatalom ne tudjon rád kényszeríteni bármit (pl. azt h mérgeket adass be magadnak, vagy GMO-kaját vegyél, vagy digitális pénzt használj, stb.) Tehát igaza van.

  • @belavalodi850
    @belavalodi850 2 місяці тому +14

    Most nagy divat ez az "önellátás" duma, de érdemes meghallgatni olyanokat, akik komolyan gazdálkodnak, pl. Sípos Mihályt a Tulipános tanyaközösségével, ők elmondják, hogy ez ma gyakorlatilag lehetetlen. Megváltozott minden a száz évvel ezelőttiekhez képest, számos környezeti probléma nehezíti életünket, amik régen nem voltak. Egészen mások az igények és mások az elvárások az egészségügy, az oktatás területén, a munka-szabadidő arányában, az egyéni szabadság kérdésében. Ma senki nem akarna tanyán meghalni azért, mert egy sima tüdőgyulladást kapott, nem szeretne senki lemondani arról, hogy ne utazzon el szabadságra, mert ott vannak az állatok, nem szeretne senki négy vagy hat elemi után bojtárnak állni, tessék elolvasni Sinka István megdöbbentő regényét! A gazdálkodás komoly kultúra, amibe bele kell születni vagy rengeteget kell tanulni és dolgozni, de még akkor sem fog töredéke annyi jövedelmet se adni, mintha szerez az ember egy diplomát s azzal elmegy dolgozni. Magyarul mai életünk úgy fest, hogy nyolc óra munka és jó jövedelem, ami biztosít számos lehetőséget anyagi, kulturális értelemben. Visszalépni abba, hogy termeljünk magunknak élelmet, tartsuk el magunkat meg azzal egyenlő, hogy a munkaidő a reggeli felkeléstől az esti lefekvésig tart, bizonytalan és szerény jövedelmet ad, anyagi nyomorúság és a kulturálódásra fordítható idő hiánya jellemzi.
    No most ki szeretné ezt? Nyilván néhány fanatikuson kívül senki. Mi a megoldás? Nem tudjuk. Majd kialakul, ahogy eddig is mindig kialakult történelmünk során. Aki kételkedik, próbálja meg otthon kicsiben, ahogy én! Termelek retket, hagymát, paprikát, paradicsomot, cukkinit, padlizsánt, stb., a palántákat magam nevelem magról mindenféle modern segédeszköz nélkül, nincs mesterséges világítás, kell annak úgy működnie, ahogy a nagymamámnak is működött anno. Szóval van veteményes kert, gyümölcsfák (vadalanyra oltott régi tájfajták), dolgozom velük s az a helyzet, hogy az ember két dologra igen gyorsan rájön: egyfelől nagyon nehéz és hosszú az út odáig, hogy egészséges és szép zöldséget vigyél be a saját asztalodra, másfelől rohadtul elfáradsz egy-egy kertművelős napon vagy akár csak délutánon, este bemész, lerogysz és nincs erőd elővenni könyvet és olvasni, de még értelmes, művelő műsort se nézni. Kidöglesz, mert nem vagy hozzászokva, ha meg elmúltál ötven, eleve esélytelen vagy önellátás szinten művelni e munkát.
    De még ha be is látnák többen, hogy baj van s tenni kezdenének valamit pl. vidéken a régi nagyszülői kertben, ez akkor is csak a társadalom igen kis részét érintené. Ha beüt a krach, simán el fogják venni attól, akinek van azok, akik nem gondoltak rá és nincs nekik. Ez az a pont, amit nem lehet átlépni se egyénileg, se közösségben. Ha egy közösség védekezni próbál majd, levágják, ahogy az egyént is. Akkor már nem lesz rendőrség, aki megvédjen, aki a jogokat garantálja! Egyébként az egész problémakörre először egy Hetesi Zsolt nevű fizikus hívta fel a figyelmet 2008 késő őszén, amikor az amerikai ingatlanlufi kipukkadt és válságot okozott az egész nyugati világban. Akkor még sehol nem hallatták a hangjukat mindazok, akikkel ma tele van a sajtó és a jutyúb.
    elettanoda.blogspot.com/2011/03/felelt-jovo-hetesi-zsolt-fizikus-irasa.html
    Kár, hogy arról nem beszél Nitai uram, hogy ha kizárjuk az atomháború pusztítását, akkor azon kívül melyek azok az okok, amelyek miatt szerinte feltétlenül összeomlik a rendszer? A degrowth elmélet szerint nem kell összeomlania, csak visszaállni egy fenntarthatóbb kerékvágásba, ami lassulást eredményez, értelmét veszti az a kényszer, amely szerint évről évre jobban kell élnünk, gazdagabbá kell válnunk, mobilitásunkat fokozni kell.

    • @krisztinanagy9058
      @krisztinanagy9058 2 місяці тому +1

      Korrekt. Egy olyan ember beszél tudatosságról, aki baromira nem akarja látni az összképet, a valóságost. Fentebb írtam: ez a szépelgés sem más, csak egy újabb UTÓPIA.

    • @PureAwareness76
      @PureAwareness76 2 місяці тому

      Ez a "Nitai" és a hasonló álguruk, hobby táltosok vajmi keveset tudnak a termeléstől, mezőgazdaságról - legtöbbjük 2 percet nem dolgozott még egy tisztességes állásban (vagy ha igen, fejbesztve menekült onnan).

    • @katajankovics6252
      @katajankovics6252 2 місяці тому +1

      Nem kell nagyon visszamenni az időben, és szinte ősszeomlott a rendszer. Elég volt hozzá egy mondjuk vírus. Ezt ki látta előre? Másrészt, látott már olyan embert, aki hajlandó visszaállni, és lemondani azokról a dolgokról, kényelmi szokásokról,amiket elért, vagy elérni szándékozott, egy homályos cél érdekében?

    • @jozsefkaszas8643
      @jozsefkaszas8643 2 місяці тому

      ITT ARRÓL van szó,HA összedől-össze fog-akkor amit a megmaradt emberiség megtermel,azt eszi,ha nem jó a termés akkor jobb esetben éhezik vagy éhen döglik...ennyi

    • @andrasmegyeri2340
      @andrasmegyeri2340 2 місяці тому

      Mondjuk,jön egy nagy baj...( pardon.. tegyük fel..😊) Van annyi időzített bombánk,hogy garantált a vég. Egy ekkora ipari rendszert nem lehet csak úgy lekapcsolni,mint otthon az olvasólámpát. Felhalmozott haditechnika,műholdak atomerőművek,mindenféle hulladéklerakók,stb. Egyébként napelemes ökoház sincs.. Viaszgyertya,jégverem,stb. Mennyi ősi tudás elveszett..ki tud kosarat fonni,kőpengét pattintani,stb. Villany nélkül nem lesz ivóvíz se legalább 100 évig. Ki fog arra emlékezni,hogy hol mi van elásva? Csernobilra mikor kell új szarkofág?😊 Megy a vonat ,nem áll meg.😅 Nem baj,ha meghalunk, az nem a vég.