Májkrém házi csirkemájkrém @Szoky konyhája

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 29 вер 2024
  • Májkrém házilag amit megmutattam nektek és ha szeretitek az otthon készült májast akkor ez egy nagyon kellemes ízhatású készítmény amit nagy szeretettel ajánlok nektek is .Mint láthattátok a receptet nagyon egyszerűen össze lehet állítani és a a jéghideg hűtőben tárolva több napig eláll .A hűtő 4-6 C fok között legyen beállítva ! Ha van kedvenc fűszeretek természetesen hozzá lehet adni saját ízlésvilágtok szerint .Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Zoli Hozzávalók: 1.10 kg tisztított csirkemáj, 2 db vöröshagyma ennek a súlya 25 dkg volt, 4 gerezd fokhagyma, 2 dl zsíros cukrozatlan habtejszín, 1 evőkanál libazsír a máj lepirításához , 5 evőkanál libazsír a krémesítéséhez, só , tört fekete bors , 1 evőkanál majoránna, ízlés szerint darált koriander mag .A krémet legalább 5-6 óra hosszára be kell tenni a hűtőbe miután elkészült ! Akár egy aprító géppel , akár kézi botmixerrel vagy éppen darálóval is el tudjátok készíteni a krémet , ezt utóbbi esetben érdemes 2- 3 alkalommal átdarálni .Tárolása lehetőleg jól lezárható üvegben történjen.
    Az eddigi videókat recepteket itt tudjátok megtekinteni: www.youtube.co...
    Lejátszási listák: www.youtube.co...
    Névjegy csatorna támogatás: www.youtube.co...
    www.paypal.me/....
    Instagram: www.instagram....
    Csomagküldés : Szoky konyhája Budapest - Újpest 1 posta. 1325 Budapest, István út 18. Az email címet feltétlenül fel kell tüntetni a csomagon : postanmaradok@freemail.hu
    #Szokykonyhája
  • Навчання та стиль

КОМЕНТАРІ • 347

  • @szokykonyhaja
    @szokykonyhaja  4 роки тому +68

    Hozzávalók: 1.10 kg tisztított csirkemáj, 2 db vöröshagyma ennek a súlya 25 dkg volt, 4 gerezd fokhagyma, 2 dl zsíros tejszín , 1 evőkanál libazsír a máj lepirításához , 5 evőkanál libazsír a krémesítéséhez, só , tört fekete bors , 1 evőkanál majoránna, ízlés szerint darált koriander mag .A krémet legalább 5-6 óra hosszára be kell tenni a hűtőbe miután elkészült ! Akár egy aprító géppel , akár kézi botmixerrel vagy éppen darálóval is el tudjátok készíteni a krémet , ezt utóbbi esetben érdemes 2- 3 alkalommal átdarálni .Tárolása lehetőleg jól lezárható üvegben történjen.Májkrém házilag amit megmutattam nektek és ha szeretitek az otthon készült májast akkor ez egy nagyon kellemes ízhatású készítmény amit nagy szeretettel ajánlok nektek is .Mint láthattátok a receptet nagyon egyszerűen össze lehet állítani és a a jéghideg hűtőben tárolva több napig eláll .A hűtő 4-6 C fok között legyen beállítva ! Ha van kedvenc fűszeretek természetesen hozzá lehet adni saját ízlésvilágtok szerint .Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Zoli

    • @tamasdr.nagylaki9947
      @tamasdr.nagylaki9947 4 роки тому +3

      Gratulálok, Mester, ez megint isteni finomnak néz ki, biztosan el fogom készíteni! Egy kérdésem lenne azonban: ez milyen fajtájú és márkájú tűzhely (főzőlap) amit használsz? Ha jól látom, Bosch indukciós, de nem tudom biztosan. (Tudniillik építkezünk, és gondolkodom, milyet építsünk be a konyhánkba.) Szíves válaszod előre is köszönöm!

    • @schvartzeva8360
      @schvartzeva8360 4 роки тому +3

      Zolikám , megint elvarázsoltál ! Nem azt mondom hogy nem készìtettem már hozzá hasonlót ( ugye mi a régi rendszerbe rá voltunk kényszerűlve az efajta készitményekre ) Amenyibe más a tied az a fűszerezés és zsìr helyett én szalonnát tettem bele ! Ugyis fincsi volt , bevallom már rég nem készitettem de most meghoztad a kedvemet hozzá és köszönöm ! Űdvözöllek , jó étvágyat hozzá !😊❤

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      @Tamás Dr. Nagylaki Köszönjük szépen Tomi , és örülök hogy tetszett a recept nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Igen jól láttad csak nem indukciós lassan én is le szeretném cserélni de már mindenképpen csak indukciósra ! Baráti üdvözlettel Zoli

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      @Schvartz Eva Szia Évikém ! Örülök hogy tetszett a recept és nektek is jó étvágyat kívánok majd hozzá ! Igen volt , van a szalonnás változat is , ezt én sokall jobban kedvelem ! Minden jót nektek és legyen szép az estétek ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡

    • @traderexcellence5811
      @traderexcellence5811 3 роки тому

      Mennyi ideig áll el a zsir alatt , hütőben? A tejszintől nem romlik meg hamar?

  • @laszlosmotzer3497
    @laszlosmotzer3497 2 роки тому +1

    Koszonom szepen , fantasztikus finomsag , szuperrr recept!!!💖🥰🌟👌👍

  • @nemethjozsef387
    @nemethjozsef387 4 роки тому +2

    Szia Zoli! Ez is kipipálva. Nagyon krémes lett, pedig pulyka májból csináltam. Simán habzsákból tölthető. Gyorsan elfog fogyni. Gratulálok a jó receptekhez, és a mindenkori operatőröknek a jó felvételekhez. Szép napot.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia Józsikám ! Nagyon örülök hogy neked is bejött ez a finom májkrém é igen pulyka májból is tökéletes a végeredmény ! Köszi a jó kívánságokat nektek is minden jót kívánok ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @RoxanaNagy
    @RoxanaNagy 4 роки тому +1

    Kedves Szoky!
    Nagyon jó a recept, egyszerű elkészíteni és biztos vagyok benne, hogy rettenetesen finom is!
    Még annyit, hogy a legjobbkor jött ez a videó, mivel a most következő hétvégére terveztem, hogy belevágok a házi májkrém készítésbe.
    Ez lesz az első alkalom, hogy megpróbálkozom vele, de ezzel a recepttel biztosan nem fogok mellé lőni!
    Nagyon köszönöm és további sok sikert a videózáshoz!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia kedves Roxana ! Köszönjük szépen a kedves szavaidat és örülök hogy tetszett a recept és majd nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! Kevés alapanyóból egy igazán finom és ízletes májkrémet lehet összeállítani ! Érezd továbbra is otthon magad nálunk és legyen szép a hétvégétek ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @petervendegh3300
    @petervendegh3300 4 роки тому +1

    Zolikám,ez minden nagyon finom biztos és még marha guszta.Wundabár😁😁😁👍👍👍Üdv.Péter

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia Petikém ! Örülök hogy tetszett kedves egészségetekre ! Baráti üdvözlettel Zoli👍👍👍👍👍

  • @kerekgyartokerekgyarto8051
    @kerekgyartokerekgyarto8051 3 роки тому +1

    Üdv. Én is hasonlóan készítem, csak nem utólag teszem a zsírt .És mégis nagyon jó a konzisztenciája a krémnek .Melegen szoktam botmixer segítségével .

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому

      Szia ! Úgy is tökéletes az elkészítés kedves egészségetekre ! Üdvözlettel Zoli

  • @katagibicsar
    @katagibicsar 4 роки тому +3

    Kedves Szoky! Ismét egy szuper recept, köszönöm!👏

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Nagyon szívesen kedves Kata , és jó étvágyat hozzá majd nektek is ! 👌👍😘

  • @erikagyorgy2947
    @erikagyorgy2947 4 роки тому +2

    Hát nem semmi család vagytok ...azok a kiflik 😋csorog a nyàlam.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia kedves Erika ! Köszönjük szépen és nektek is jó étvágyat mindenhez ! 🧡🧡🧡

  • @adampetro3786
    @adampetro3786 2 роки тому +1

    Remek recept! Ezúton is nagyon köszönöm!
    Hadd kérdezzem meg: sertés májjal is el lehet készíteni? Mit kéne ott másképp csinálni?
    Előre is nagyon köszönöm a választ!

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 2 роки тому +1

      Ugyanez az eljárás esetleg tovább tartani a kutterba , daraboló gépbe hogy krémes legyen !

  • @katalinmesznikow8236
    @katalinmesznikow8236 2 роки тому

    Jo egeszseget kivanok onnek Kedves Szoky ur

  •  2 роки тому +1

    Szia Szoky! Kacsazsirral is elkeszitheto? Vagy vajjal? Libazsirt nem lehet kapni nalunk.... Koszonom! (Imadom minden recepted!)

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 2 роки тому +1

      Kácsa zsírral is fantasztikus a végeredmény ! Szilvi 👍👍

  • @ViRivia
    @ViRivia 3 роки тому +1

    IMÁDOM! Köszönjük Szoky! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому

      Nagyon szívesen kedves Vivien ! Sok szeretettel Zoli

  • @gyongyinemeth9616
    @gyongyinemeth9616 3 роки тому

    Ez szuper. Köszi.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому

      Magyon szívesen kedves Gyöngyi !🧡

  • @ildikopocsine9555
    @ildikopocsine9555 4 роки тому +1

    Szia Zolikám! Megint fimoságot csináltál, biztos sokkal finomabb a boltinál, hiszen ebben semmi tartósitó nincs. El fog készülni. Köszi. Szép napot.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia kedves Ildi ! Igen nagyon kellemes ízű kis májkrém mi nagyon szeretjük ! Ha gondolod egyszer tégy egy próbát ! Sok szeretettel Zoli

  • @fatinvillas9023
    @fatinvillas9023 2 роки тому +1

    Kedves Szoky! Borjú májból is hasonló végeredményt kapunk? ☺️

  • @beatrixsimon6558
    @beatrixsimon6558 4 роки тому +2

    Nyamnyam. :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Az volt bőven :-) :-) Imádjuk Üdv Zoli

  • @pirikocsan8528
    @pirikocsan8528 4 роки тому +1

    😜👌👌👌👏🙌🍻

  • @niavan
    @niavan 4 роки тому +9

    Nyugodtan mondhatom hogy a húgom, édesanyánk halála után tőled tanult meg főzni, szinte a nulláról a videóid alapjan. Másfél év után szinte bármit el tud késziteni profi módon úgyhogy tekintheted a tanitványodnak. Úgy hogy sok sikert a műsorhoz, és hálás köszönet!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +6

      Szia Tomi ! Tiszta szívből sajnálom hogy elvesztettétek édesanyátokat , annak viszont nagyon örülök hogy a kedves húgod segítségére tudtam lenni és remélem a jövőben is sok finomságot elkészít tőlünk és bármikor szívesen segítek neki csak keressen ha elakad ! Minden jót nektek vigyázatok magatokra és érezzétek otthon magatokat nálunk ! Üdv mindkettőtöknek , baráti üdvözlettel Zoli

  • @wsvap
    @wsvap Рік тому +1

    Mivel ez sok fűszert, és a máj mellett sok kiegészítőt tartalmaz, inkább hívnám kenőmájasnak. A májkrém legfőbb - majdnem kizárólagos - összetevője a máj, viszonylag kevés fűszerrel. És a skála másik véglete a pástétom.

  • @annastranszky2746
    @annastranszky2746 2 роки тому +1

    Kedves Szoky! Én sajnos nem fogyaszthatok állati eredetű tejtermékeket, így a kérdésem az lenne, hogy a tejszín ebben az esetben kompenzálható-e valahogy?

  • @verabolton
    @verabolton 3 роки тому +4

    Egyszer leteszteltem kétféle májkrémet.
    Az egyiket recept szerint csináltam, majdnem ugyanúgy mint ez itt a videóban (kivéve a tejszínt).
    A másikban csak libazsír, hagyma és só volt. No meg a máj, persze :) A hatalmas adag hagymát alaposan lepirítottam.
    Az egyik barátomat kértem, hogy kóstolja meg mindkettőt és értékelje. Rendkívül csodálkoztam, amikor a második verziót feldicsérte: csodálatos ízkavalkádról beszélt, és úgy ette az üvegből, mint gyerek a lekvárt :D
    Azóta rendszeresen csinálom ezt a tök egyszerű májkrémet, és mindenki oda meg vissza van tőle, barátaim között híres lett.
    Szerinted miért van ez Sztoky, hogy a fűszermentes verzió jobban ízlik az embereknek?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому

      Szia kedves Vera ! Mi i nagyon szeretjük és amikor megkívánjuk el is készítem. Az hogy a fűszeres máj miért kevésbé jön be az ismerőseidnek nem tudom és minden formáját nagyon szeretem és valóban nagyon egyszerűen le lehet készíteni a hazait is ! Sok szeretettel Zoli

  • @mariaborsi639
    @mariaborsi639 4 роки тому +6

    Nagyon remek páros vagytok és ügyes család.igazi szakácsok. Ennek a receptnek is nagyon örülök. Lassan itt a szünet és jönnek az unokák mama olcsobban elkésziti a reggelit. Köszi szépen.👌👍😍😋😊💖

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +3

      Szia kedves Marika ! Hát ebből aztán igazi nagy lakomát lehet csapni , aki szereti a májkrémet az örülni fogy neki 😊👍Jó évágyat kívánunk nektek is hozzá , váljon kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡

  • @gergocsernyanszky6054
    @gergocsernyanszky6054 3 роки тому +1

    Kedves Szoky! Melyik újpesti baromfist említi a videóban? Megírná a címet? Köszönöm

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому

      Szia Gergő ! Sokat vásárlok az Újpesti nagy piacon és káposztáson van egy csirkés Járműtelep u. 17.Üdv Zoli

  • @adriennfelbertnetoth9142
    @adriennfelbertnetoth9142 4 роки тому +1

    Ilyen sürüntejszínt mégis hol lehet kapni? Term. Boltra vagyok kíváncsi nem a szomszéd tehenészetre!

  • @viktoriatakacs1642
    @viktoriatakacs1642 4 роки тому +4

    Ilyen nincs.... 😀 Pont tegnap gondolkodtam, hogy csinálnom kellene házi májkrémet, mert nagyon megkívántam, de a bolti nem az igazi. Gondoltam na majd ma felnézek csatornára, biztos találok valami jó receptet, erre tessék.. 😀 Köszönöm szépen 🙏🏻😀

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Na ez a telepátia 😊😊😊éreztem hogy lépnek kell , ezért fel is tettem 😊😊😊Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @Ilda421
    @Ilda421 2 роки тому +1

    Kedves Szoky! Én most néztem meg először a májkrém készítésről a videódat, és ennek hatására meg fogom csinálni itthon, de vagy nem figyeltem, vagy tényleg nem derül ki belőle - nekem nem :-) - a tejszín, amit beleteszel az - ok zsíros - de főzőtejszín vagy habtejszin? Nem baj ha megmosolyognak, de tényleg nem tudtam eldönteni, mivel készítetted. Előbb-utóbb az összes videódat meg fogom nézni, és ki fogom próbálni , amire lesz lehetőségem. Naggggyyon tetszik 🙂

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 2 роки тому +1

      Szia kedves Ildi ! Cukrozatlan habtejszint kell bele, a leírásban is olvasható. Üdv Szilvi 🌞🌞

    • @Ilda421
      @Ilda421 2 роки тому

      @@szilviasziszi5854 Köszönöm a választ, most átolvastam újra, és 2 dl zsíros tejszín van írva, ezért kérdeztem, hogy főzőtejszín vagy habtejszín. Mégegyszer köszi. 😊

  • @krisztianszilagyi3084
    @krisztianszilagyi3084 3 роки тому +1

    Vaddisznó májjal is megy ez a buli, Szoky? Vagy ott van valami varia?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому

      Szia Krisztián ! Én főleg csak szárnyas Májakból készítem a családnak de abból is meg lehet csinálni , fontos főleg a vaddisznónál a kellő hőkezelés és abban az esetben csak a kutterelés után sózd be. A mai finomság : ua-cam.com/video/onmW_tq8WVE/v-deo.html Üdvözlettel Zoli

  • @czinkklaudia9613
    @czinkklaudia9613 4 роки тому +2

    Szia kedves Zoli !
    Nagyon szuper ez a házi májkrém recept is.
    Gratulálok ehhez a recepthez is.*************
    További szép napot kívánok Nektek.
    Puszi ....Klau

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia kedves Klau !
      Nagyon szépen köszönjük és ha egyszer lesz kedved próbáld ki ezt a finom kis májkrémet is !
      Sok szeretettel Zoli 🧡😘

  • @vivienvida8442
    @vivienvida8442 3 роки тому +1

    Kedves Szoky .
    Elegendő hűtőben tárolni vagy fagyasztani kell ? A vissza fagyott májkrém alatt azt érted hogy a hűtőben megdermedt? Vagy a fagyasztóba tegyem ? Illetve még olyan kérdésem lenne feléd hogy elegendő egy cm vastagságú zsír a tetejére a hosszú távú tárolásra? Amire nem teszek sírt az mennyi ideig áll el hűtőben egy hétig? És amire zsírt teszek az meddig áll el? Ha megkezdem az üveget aminek zsír van a tetején akkor az onntól kezdve meddig áll mert akkor már nyilván levegőt kap mert nem fedi a zsír mert megkezdtem. Elnézést a tudatlanságomért és a buta kérdésekért, még van mit tanulnom. Nagyon tetszenek a videók amiket tudok elkészítek! 🙂😊 Sok mindent innen tanultam ,a sajtal töltött burgonya kroketett is . Nagyon szuper hogy ennyi új dolgot mutatsz nekünk első osztályú ahogy főzöl sütsz. Köszönöm szépen a segítséget előre is szép napot kívánok : Üdvözlettel Vivi

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому +2

      Szia kedves Vivien ! Amikor azt mondom hogy kifagyasztom arra értem hogy a sima hűtőbe teszem be , nem mélyhűtőbe. Amire teszel zsírt az tovább eláll mert teljesen lezárja nem kerül levegő hozzá , de a sima is bírja egy hétig is vagy épp tovább de ez sok mindentől függ! Például ne kerüljön hozzá még egy morzsa sem az azonnal elindítja a a romlás folyamatát , tehát amit esetleg kiszedtél de nem fogyott el az ne kerüljön már vissza au üvegbe. A hűtő 3 - 5 C fokos legyen , és maximálisan tiszta üvegek, tiszta főzési környezet , tehát rengeteg minden befolyásolhatja az eltarthatóságát. Üdvözlettel Zoli

    • @vivienvida8442
      @vivienvida8442 3 роки тому +1

      @@szokykonyhaja köszönöm szépen Zoli😊😊😊 szép estét! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому +1

      @@vivienvida8442 Nagyon szívesen kedves Vivi ! Sok szeretettel Zoli 👌👍😊

  • @peterszeghy4437
    @peterszeghy4437 Рік тому

    Kedves Zoli!
    Ezúgy készül, hogy csinálunk resztelt csirkemájat vacsorára, sok majorannával, és sok hagymával. Kicsit túlméretezve.
    A maradék, vaj/kacsazsír, főttojás, fűszerek turmixolva.
    Ennyi.
    P..

  • @barbar6502
    @barbar6502 2 роки тому +1

    Kedves Szoky, köszönöm ezt a receptet. Kérdés hogy kábé.. Mennyi az az eltarthatosagi idő a zsirozott tetejunel? Napok vagy hetek?
    Köszönöm a válaszod előre is!

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 2 роки тому

      1 hét biztosan , nálunk annyi idő alatt elfogy ! Üdv Szilvi🌞

    • @barbar6502
      @barbar6502 2 роки тому +1

      @@szilviasziszi5854 köszönöm szépen 😊😊

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 2 роки тому

      @@barbar6502 Nagyon szívesen !🌞😊

  • @renémihalkovics01
    @renémihalkovics01 7 місяців тому

    Egy kis metélő hagymás vagy medve hagymás verziót azért el tudtam volna képzelni. Amúgy nem rossz, csak olyan standard.

  • @gabornacsa6858
    @gabornacsa6858 8 місяців тому

    Szeretném tőled megkérdezni hogyha koliandert kihagyom belőle nagy problémát okoztam az ételnek a végső kivitelezéseibe

  • @palhortobagyi9333
    @palhortobagyi9333 4 роки тому +2

    Szia. Neked szakács a Szakmád mert nagyon jó amit csinálsz és olyan fantasztikusan levezeted az ételeid hogy lehetetlen elrontani. Én minden Hétvégén főzök vagy sütök valamit a receptekből. Hétköznap meg a párom, imádjuk mind! További sok sikert! Köszönöm az eddigi recepteket is! Fantasztikus ember vagy! További szép napot neked és kedves családodnak!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia Pakli ! Nagyon köszönjük a szavaidat és örömmel olvasom hogy sok ételt elkészíttettetek már tőlünk ez számunkra a megtiszteltetés ! Sok recept van fent és hozzuk folyamatosan a frisseket is ! Érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @szzs2276
    @szzs2276 Рік тому

    Szia.Jok a videok, orulok, hogy ellatsz minket ennyi recepttel. Egy kerdesem volna: a vegen a maj osszekeverese zsirral, serteszsir helyett lehet e hasznalni kokuszzsirt?
    Ha nem teszunk zsirt a tetejere, meddig all el a hutoben? Udv

  • @andreak4502
    @andreak4502 Рік тому

    Most akadtam erre a finom receptre. A majkremet imadom es a csalad is, elfogom kesziteni. De amit szeretnek tudni, hogy birja a lefagyasztast? Meddig lehet lefagyasztva tartani a mejhutoben. Koszonetettel. Katalin Seattle-bol.

  • @richardtoth9362
    @richardtoth9362 4 роки тому +3

    Perfekt! Köszönjük, hogy ennyi mindent megmutatsz nekünk. S nagyon jól elmagyarázod, hogy mit kell csinálni. Fantasztikus a munkásságod, kérlek ne hagyd abba! Sok egészségét neked s kedves családodnak!!! Üdvözlettel Zürichből ! Tóth Richárd

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +2

      Szia Ricsikém ! Nagyon szépen köszönjük a szavaidat és ha lesz kedved mindenképpen készítsd el nagy élmény fog várni ! Folyamatosan hozzuk a friss recepteket és nektek is minden jót kívánunk ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @tromcsasz
    @tromcsasz 4 роки тому +3

    Ja, bocsnat, ez lemaradt. Nagyon sok koszonet es hala az eddigi munkadert. Hajra es csak igy tovabb!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Nagyon szívesen mindent és érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Üdv Zoli

  • @Nyugatdunantulivasutbarat
    @Nyugatdunantulivasutbarat 4 роки тому +3

    Máj és a halak, amit nem tudok megenni, pedig mindkettő nagyon egészséges. Májnak azt az utóízét sajnos nem szeretem, a halaknak a szálkáitól tartok, meg van a (nem rablóhalaknak) halaknak egy olyan iszapos utóíze amitől én irtózom. Nem néztem még meg a receptet, de végignézem, mert édesanyám szereti a májat és májkrémet, ezért majd megpróbálom neki elkészíteni. :)
    Üdv
    Szilárd

    • @Suzan96113
      @Suzan96113 4 роки тому +1

      Nem vagyok barátságban én sem, sem a halakkal sem a májjal. Azt tanultam valakitől, hogy a májról le kell húzni azt a vékony hártyát ami borítja, és tényleg libazsíron kell pirítani akkor nem lesz kesernyés utóíze. Halaknak meg akkor van pocsolya íze ha tenyésztett halat veszünk. Sport horgászoktól érdemes venni ha van rá mód . Annak nincs iszap íze. Valóban egészséges mindkét húsféle, ha ritkán is, de érdemes fogyasztani. :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Hát ez persze ízlés függő van olyan étel amit én sem szeretek :-) ha ha egyszer mégis meggondolnád magad akkor itt a recept , vagy épen kedves édesanyádnak elkészítheted ő biztosan örülne neki ! Üdv Zoli

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      A máj nem lesz kesernyés csak ha az epe rácsorog , és persze a hal se mindegy honnan származik.

  • @gaborhalasz49
    @gaborhalasz49 4 роки тому +1

    Szia Zoli semmi gond én a szalontüdő ért bármeddig képes vagyok várni további szép napot Szia

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Gabikám ! Nincs felejtve !!! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @ildikogalamb1891
    @ildikogalamb1891 4 роки тому +1

    Megszeretnem kerdezni.. hogy a majkrem disznó zsírral is jo? Fozotejszin kell vagy habtejszin is jo hozza? 🤗

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia kedves Ildi ! Lehetőleg zsíros habtejszín amihez plusz cukrot nem adnak. De végső esetben a főző is jó magas zsírtartalmú. Üdv Zoli👍

    • @ildikogalamb1891
      @ildikogalamb1891 4 роки тому +1

      Koszonom szepen 🤗

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      @@ildikogalamb1891 Nagyon szívesen ! Üdv Zoli

  • @beuskaswayne9528
    @beuskaswayne9528 4 роки тому +4

    Szia Zoli! Köszönöm a receptet üdv nektek Washingtonból 💕🇭🇺💕🇭🇺

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia kedves Bea ! Nagyon szívesen és nektek is minden jót Budapestről 🧡🧡🧡Zoli

  • @LaMenta007
    @LaMenta007 2 роки тому +1

    Szeretném megkérdezni, hogy disznózsírral is működik-e?

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 2 роки тому +1

      Igen minden további nélkül ! Üdv Szilvi 🌞

    • @LaMenta007
      @LaMenta007 2 роки тому

      @@szilviasziszi5854 köszönöm szépen a gyors választ!

  • @peternagy8518
    @peternagy8518 4 роки тому +2

    Szia Zoli! Az eltarthatósági időről szeretnék érdeklődni. Mind a két fajtáé érdekelne. Előre is köszönöm a segítséget.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia Peti ! Ilyet biztosra mondani nagy felelősség lenne de egy jéghideg hűtőben eláll hosszabb ideig és mindenképpen a zsírral fedett az tovább .Inkább úgy mondom hogy nálunk egy hét alatt elfogy és semmi baja , a hűtőm 4-5 C fokon megy !! Üdvözlettel Zoli

  • @anettszabo5191
    @anettszabo5191 4 роки тому +7

    Szia Szoky ! Eskuszom tegnap gondoltam hogy csinalni kene hazi majkremet , Jobbkor nem is rakhattad volna fel ezt a finomsagot ! Koszonjuk , es a felesegednek is a kifli es a kalacs receptet isteni finomak ❤️❤️ legyen szep napotok!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +4

      Szia kedves Anett ! Tudtam én , éreztem én hogy ere készülsz 😊😊😊😊ezért is most jöttem vele 👌🖐😊Nagyon szívesen mindent és át is adtam már a nejemnek is a kedves szavaidat ! Jó étvágyat majd hozzá és szép napot nektek is ! Zoli 🧡😘

    • @zsomborhansolo565
      @zsomborhansolo565 4 роки тому +1

      Dettó, holnap reggel terveztem neki ugrani, a hozzávalókat már két napja betaraztam. Tényleg a legjobbkor. Ahhoz képest ahogyan eddig csináltam, a tejszín és a koriander újdonság.
      Szoky, az almát ebbe belesutni kicsit mint a másik májas videóban (aztán kiszedni)? Ez volt a tervem. Vagy ehhez így már nem illik? Máj tisztítós videót pedig előre is köszönöm :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      @@zsomborhansolo565 Szia Karcsi ! Ehhez a recepthez ne tegyél almát a másik májas videóban igaz volt de ott tovább tartott a hőkezelés is mint itt és ne vigyél bele plusz nedvességet .Ezt pont így készítsd el nem fogsz benne csalódni ! Felteszem azt is valamikor .Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Baráti üdvözlettel Zoli

    • @zsomborhansolo565
      @zsomborhansolo565 4 роки тому +1

      @@szokykonyhaja mivel belém jött a búgi a videó láttán, nem volt kedvem reggelig várni. Már ott figyel a hűtőben és előzetes kóstolás alapján hibátlan :) Köszi mégegyszer!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      @@zsomborhansolo565 Szia Karcsikám ! Szuper vagy így kell ezt csinálni :-) jó étvágyat kívánok hozzá és biztosan nagyon tuti lett ! Üdvözlettel Zoli

  • @imrebalajti9326
    @imrebalajti9326 2 роки тому +1

    Kedves Zoli,
    Azt szeretném megkérdezni, hogy ez a májkrém mennyi ideig tartható el? Előre is köszönöm!

  • @katalinjuharosi5267
    @katalinjuharosi5267 3 роки тому +1

    Szia Szoky! Ha nincs tejszín itthon mivel helyettesíthetem? Tej, tejföl, vaj, krémes joghurt...? Köszi!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому

      Szia kedves Kati ! Én minden esetben tejszínnel készítem a tejfölnél inkább enyhébb, de savanyás vonal felé menne el a májas .
      Sok szeretettel Zoli

    • @katalinjuharosi5267
      @katalinjuharosi5267 3 роки тому +1

      @@szokykonyhaja Köszönöm. Végül mascarpone ment bele.... 😁. Íze nem változott meg és az állaga is kb ugyanaz lett. 😉

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому +1

      @@katalinjuharosi5267 Tökéletesen megoldottad , így igaz az egy semleges de nagyon jól dolgozható krém ! Üdv Zoli👍👍👍🧡

    • @evasch4921
      @evasch4921 3 роки тому

      @@szokykonyhaja .

  • @irenamoravcik6031
    @irenamoravcik6031 4 роки тому +3

    Elnézve ezeket a sok finomságokat! Kedves Szoky én is azt mondom kár, hogy nem vagyunk szoszédok! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +3

      Pedig simán beleférne :-) :-) jó nagy szomszédságom lenne már :-) :-) Sok szeretettel Zoli🧡

  • @tulipanpentek470
    @tulipanpentek470 4 роки тому +4

    Szia, szép napot. Nagyon örülök ennek a receptnek is. Persze ezt is, mint sok más receptedet elkészítem. Végem van, imádom ezt is. Köszi szépen. 🌷😀😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia kedves Tulipán !Neked is nagyon szép napot kívánok és majd jó étvágyat ehhez a kis finomsághoz is ! Sok puszi , vigyázz magadra ! Zoli😘😘😘

    • @ilonabajai4431
      @ilonabajai4431 3 роки тому

      Jó étvágyat

  • @zsuzsasimon4755
    @zsuzsasimon4755 2 роки тому

    Tejszín helyett mehet-e tejföl? A koriander kapható-e porként?

  • @richardbarnes1910
    @richardbarnes1910 4 роки тому +4

    Már nagyon vártam ezt a receptet. Köszi szépen Zoli. Csak így tovább 🙂

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia Ricsi ! Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat kívánok hozzá ! 😊Baráti üdvözlettel Zoli

  • @illesmelinda879
    @illesmelinda879 Рік тому +1

    szia szép napot kivánok Szoky esetleg sertés májbol is lehet?

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 Рік тому +1

      Szia ! Igen minden további nélkül ! Üdv Szilvi👍👍

    • @illesmelinda879
      @illesmelinda879 Рік тому +1

      @@szilviasziszi5854 köszönöm szépen a gyors választ és még egy kérdés sertés májat menetkozben nem lehet sozni vagy igen????

    • @szilviasziszi5854
      @szilviasziszi5854 Рік тому

      @@illesmelinda879 Négylábúaknál érdemes a végén sózni , a kétlábúaknál bármikor.

  • @borbalabodor9729
    @borbalabodor9729 4 роки тому +2

    Nagyon jó recept, ki fogom próbálni . Arra azért kíváncsi vagyok , mi kivetnivalót talál benne , akinek nem tetszik ! Köszönettel : Bori

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +3

      Nem a recepttel van a probléma , sok okot tudnék felsorolni de nem éri meg az időt ! Üdv Zoli

  • @tromcsasz
    @tromcsasz 4 роки тому +3

    Szia! Remek a csatornad. Szalontudot meg gozgombocot lehetne kerni?

    • @gaborhalasz49
      @gaborhalasz49 4 роки тому +2

      Szia egyszer én is kértem a Zolitól szalontüdő t azt mondta meg kell várni míg olyan vendégek jönnek akik szeretik mert náluk a családból szinte senki nem szereti Remélem egyszer azért sort kerít a Zoli erre is Én nagyon várom Üdv Gábor

    • @ivettlakatosneszilagyi8233
      @ivettlakatosneszilagyi8233 4 роки тому +1

      Azt hiszem az is van fent!! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      @Sándor Hajdu Szia Sanyi ! Hát a szalontüdő nálunk nem egy nagy kedvenc , de ha jön vendégem majd akinek elkészítem akkor felteszem ! Baráti üdvözlettel Zoli

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      @Ivett Lakatosné Szilágyi Szia Ivett :-9 az még nincs :-) Üdv Zoli

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      @Gábor Halász Szia Gabi ! Igen valóban ez így is lesz nincs semmiféleképpen elfelejtve a dolog ! Látod lassan azért folyamatosan minden felkerül :-) Baráti üdvözlettel Zoli

  • @tedespece1
    @tedespece1 4 роки тому +2

    Most rögtön felejtem el, ahogy eddig csináltam, ismét szuper dolgot mutatsz Zoli, KÖSZÖNET !!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia Petikém ! Ha gondolod majd próbáld ki imádni fogod minden pillanatát ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @zoltanbogdan6808
    @zoltanbogdan6808 4 роки тому +3

    Szép napot neked Sok sikert kívánok Barátom

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Neked is nagyon szép napot kívánok barátom ! Üdv Zoli

  • @mariamarton5013
    @mariamarton5013 4 роки тому +2

    Csodálatos,hogy lehetséges ennyi féle finomságot kisgyalni? Bocsi a megjegyzés miatt,de csodálom minden receptjét 🍻

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia kedves Maria ! Apróság az egész de köszi szépen ! Nektek is jó étvágyat majd hozzá ! Sok szeretettel Zoli😉🧡

  • @ladislavbreznicka918
    @ladislavbreznicka918 Рік тому

    Hello igen egycerű a dolog ha van hozzá minden hozzá való .....

  • @batttila
    @batttila 4 роки тому +1

    Szia Zoli! Végigolvastam a hozzászólásokat, nyúlmájat kérdezték, ellenben a disznómájat nem, szerinted hogy avval is igy elkészíthető???!! köszi!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia Attila ! Sertés májból is minden gond nélkül elkészíthető a májkrém ! Üdvözlettel Zoli

  • @قناةفوتوغرافيا

    شكرا لك
    اتمنى وجود ترجمه للغه العربيه

  • @jjaman7
    @jjaman7 3 роки тому +1

    Zoli , volt szintén baratnóm Morvából és rájodt hogy milyen inteligens a kiszolgálás is ...hotel Lóvér soprony ..Pozsony az ooo nu

  • @janszkylaszlo
    @janszkylaszlo 4 роки тому +1

    Jól néz ki, szerintem én is ezzel a recepttel indítok, a liba, kacsa meg ráér később, ha már megvan a bevált technika, fűszerezés. Raccsolsz egy kicsit amúgy, egy logopédus szerintem elég hamar helyre tudná hozni.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia Laci ! Bátran próbáld ki nem fogsz csalódni benne ! Miért gondolod hogy pont most 51 évesen megyek el logopédushoz ? ez így jó hiszen eddig is jól boldogultam a raccsolással is , és Párizsban meg imádnak érte :-)

    • @janszkylaszlo
      @janszkylaszlo 4 роки тому

      @@szokykonyhaja Ahogy érzed, végülis lehet ez a szexepiled. :D Csak azért gondoltam, mert ilyen tévés, médiás személyiségeknél bántja az ember fülét, ha beszédhibásak. És lehet, hogy valaki mondjuk csak 1-2 videot néz meg tőled emiatt mondjuk 4-5 helyett, ami gondolom pénzben is számít...

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      @@janszkylaszlo Én nem tekintem magam beszéd hibásnak egyszerűen raccsolok , ha valaki is ,ezért nem nézne az tényleg ne tegye ez vagyok én és maradok is így erre a kis időre még.

    • @janszkylaszlo
      @janszkylaszlo 4 роки тому

      ​@@szokykonyhaja Pedig hivatalosan beszédhibának számít: hu.wikipedia.org/wiki/Raccsol%C3%A1s De nem akarom kötni az ebet a karóhoz. Annyi előnye tényleg van, hogy a franciához kiváló. :-)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      @@janszkylaszlo Szerintem a recept a lényeg és nem én.

  • @krisztikrisztib.9433
    @krisztikrisztib.9433 4 роки тому +1

    Isteni finom az biztos mostanâban nem készitettem de köszi a tippet.Zoli egyszer pròbâld ki hogy apròra vàgott aszalt paradicsomot belerakni valami eszméletlen finom,amikor anno adtâk ezt a tippet nem akartam elhinni de megkostoltam és azòta is a szâmban érzem az ízèt.Kòstoltam aszalt àfonyàsat is az nem jött be nem az én ízvilàgom.Majorannât nem birom max egy kis csipetet visel el a gyomrom viszont kakukkfű és rozmaring az jöhet egy klassz izhatâzt tudok elérni velük.Tovàbbi szép napot kivânok

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia kedves Kriszti ! Igen ettem már sokféle módon főleg pástétomokban aszalt gyümölcsökkel ! Ha paradicsommal készíted akkor sajnos nem lehet elrakni nagyon hamar megromlik , akkor kis mennyiségben és tökéletes !
      Fűszerekkel is lehet bátran ízesíteni ! Sok szeretettel Zoli

  • @gyorgykovacs9021
    @gyorgykovacs9021 4 роки тому +1

    Szerbusz zoli barátom . hát ezzel a receptel megint ot vagy a toppon ! 200% -os minden ugyebár 100%-ék a kedves nejednek és nem utólsó sórban 100% neked ez a recept is felkerült az ugynevezet megkel csinálni és megenni bakancs listára :D szuper párost alkottok .csak igy továb . az ijen finomságokkal megéri ösze koszolni a fogsorunkat :D további szép napot nektek napsütéses szép hétvégét jó egészséget üdv gyuri szabolcsbákáról !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia kedves Gyuri ! Nagyon szépen köszönjük mindketten a szavaidat és remélem te is minél hamarabb ki próbálod ezt a kis finomságot ! A szuper párost jól mondtad és így igaz élmény a kedvesemmel minden nap :-) Jó egészséget és minden jót kívánok neked és kedves családodnak is ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @fordscofield
    @fordscofield 4 роки тому +1

    Kedves Szoky!
    Köszönjük a sok receptet. Szuperek. Csak így tovább. Kérdésem... Milyen kést használt a hagyma vágásakor, esetleg hol lehet beszerezni.
    További minden jót! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia Balázs ! Nagyon szívesen és a továbbiakban is érezzétek otthon magatokat nálunk ! A kés , kés család amit használok Wüsthof Solingen classic ezen belül amit kérdeztél : www.knivesandtools.com/en/pt/-classic-cook-s-knife-9.htm de nézz szét mert vannak ár ugrások -/+ ezt csak példának másoltam be neked , de ez a típus.Üdv Zoli

  • @csabaalbert6316
    @csabaalbert6316 Рік тому

    Kedves Szoky!
    Azt szeretném kérdezni, hogy amit le zársz zsírral kb meddig áll el? ☺️☺️

  • @P.Helga_Villamos_gepek_terveze
    @P.Helga_Villamos_gepek_terveze 4 роки тому +1

    Sziasztok, lehet, hogy nem mondok sokatoknak újdonságot! Próbáljátok ki ízes félkemény sajtokkal, amit fogyasztás előtt kb. negyed órával érdemes kivenni a hűtőből!. Nekünk nem nagyon vannak ilyen sajtjaink, de ha hozzájuttok finom alpesi sajtokhoz, mint pl. Appenzeller, Le Gruyère, vagy simán Bergkäse, ezekkel isteni finom az egyébként magában is finom házi csirkemájkrém, hozzá egy bögre hideg tej! Nálunk ez rendszeresen vacsora! Nagyon szeretjük!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Igen tökéletes a duó, sajtkrém és májkrém párosítás , nálunk is gyakran szerepel az együttes ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @Emix3r
    @Emix3r 4 роки тому +1

    Üdvözlet, Szoky Mester! Ez brutál...egyszerűen brutál lett! Egy újabb mestermű. Köszönjük!
    Egy kérdésem volna: terveztél esetleg felvágott illetve csirkemelles sonkafélét készíteni? Nem tudom, mi a pontos neve, de olyasmire gondolok, amit megsütnek, aztán formába tesznek (talán le is szorítják) és a formából kivéve egy vágható felvágottszerűséget kapunk. Van tudomásod ilyenről? Köszönöm előre is a választ!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia ! Köszönjük szépen és ha lesz kedved próbáld ki ezt a kis finomságot is ! Ígérem ha lesz egy kis időm teszek fel préselt csirkemell sonkát is ! Sok szeretettel Zoli

  • @horvathroza893
    @horvathroza893 4 роки тому +1

    Fincsi! En is szoktam csinalni de tejszin nelkul. Ha csinalok,akkor nagyadagban kell elkeszitenem mert mindenki szereti. Munkahelyemre is szoktam bevinni belole ( kb ekkora csatosivegnyit ) haaaat...kb fel ora alatt elfogy + 1 kg kenyer :-) ki dofom probalni tejszinnel is !! 😍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia kedves Roza! Örülök hogy nálatok is ismert ez a kis finomság 😍🙂👍próbáld ki íg is szuper kis finomság! Sok szeretettel Zoli 👍👍👍❤

  • @evaolah7621
    @evaolah7621 11 місяців тому +2

    Csodálatos konyha ❤

  • @baggio1060
    @baggio1060 4 роки тому +1

    Persze megint van 3 zseni, az Onix-ból vagy valamelyik Gerendai féle facebook pincéből akinek ez nem tetszik!Hajrá Szoky bácsi!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia ! Mindig van de nem ez a lényeg hanem a végeredmény :-) :-) nálam csak ez számít ! Köszi a szavaidat ! Üdvözlettel Zoli

  • @kathyporfiriomartins9396
    @kathyporfiriomartins9396 4 роки тому +1

    Isteni!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Komolyan. Addig fogom csinalni a receptjeidet, hogy majd ha lehet nem fognak felengedni egy repulore sem.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Azt semmi képen nem szeretném :-) de próbálj ki sok finomságot tőlünk is .Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡

  • @bagosjanosne9595
    @bagosjanosne9595 4 роки тому +1

    Szia Zolikám!
    Ez az igazi otthoni májkrém, nem a bolti amelyik tele van ízfokozóval, sok E betűvel! Én azokat a termékeket nem mézem semmibe, nem is szoktam megvásárolni! A tiéd fantasztikus, gusztusos, finom. Ezt is el kell készítenem. Köszönöm, hogy feltetted ezt a videót is, legyen szép napotok, hétvégétek, puszi mindenkinek! Era

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +2

      Szia kedves Era ! Nagyon szívesen és valóban ebben csak a tiszta máj és a jó ízek szerepelnek .Ha lesz kedved próbáld majd ki nem fogsz csalódni benne ! Legyen csodás a hétvégétek nektek is ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡

  • @marikanenimarikaneni8906
    @marikanenimarikaneni8906 4 роки тому +1

    JÓ REGGELT 🌷ZOLIKÁM HÁT MA ELKÉSZÍTTEM CSALÁDNAK.SERTÉS MÁJBÓL NEM LEHET ELKÉSZÍTTENI?? KÖSZI SZÉP NAPOT 😍😍CSALÁDODNAKIS 🍀💋

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia kedves Marika ! Neked is nagyon szép napot kívánok és igen sertés májból is el lehet készíteni 😘👍😉🧡Minden jót nektek is legyen szép a hétvégétek !Sok szeretettel Zoli🧡

  • @krisztianvarga2185
    @krisztianvarga2185 3 роки тому +2

    Kedves Szoky! Szinte a legelső videótól kezdve követem a csatornát,és csak annyit tudok írni,hogy minden tiszteletem! Minden főzés,a maga videójára megy,és akkor nincs más,mint csak a főzés! Szeretném megköszönni,ezt a sok jó tartalmat,nagyon jól összetett és hihetetlen alapos! 🙂 Minden jót,az egész családnak,és reméljük még nagyon hosszú idelyeg látjuk itt a youtubon tevékenykedni,mert ez az a tartalom ami miadt érdemes a youtube-ra fellépni.Minden tiszteletem 🙂Jó egészséget,és minden jót!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому +1

      Szia kedves Krisztián ! Nagyon szépen köszönjük a szavaidat és a jövőben is érezd otthon magad nálunk ! Nagy öröm számomra hogy ezekkel a receptekkel neked és másoknak is ötleteket tudok adni és be tudom mutatni az ételek elkészítését ! Mindig nagy szeretettel várlak vissza , folyamatosan hozzuk az újabb finomságokat ! Baráti üdvözlettel Zoli😊👌👍

    • @krisztianvarga2185
      @krisztianvarga2185 3 роки тому +1

      @@szokykonyhaja Nagyon szépen köszönöm a választ! 🙂 További sok jó tartalmat,és minden jót! Én itt leszek,és köszönöm hogy itt lehetek,igyekszem minden receptet kipróbálni 🙂 További szép napokat kívánok! Jó egészséget,a családnak!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому

      @@krisztianvarga2185 Nagyon szívesen kedves Krisztián 👍😊köszi és nektek is minden jót kívánok ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @attilanagy5162
    @attilanagy5162 4 роки тому +1

    Nagyon minoseges kivitelezes . Gratulalok Zoli . Elneznem reggelig ahogy kotyvasztasz . Ez is nagyon guszta lett . Udvozlettel🇹🇯🇹🇯👍👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia Attila ! Nagyon szépen köszönjük apróság az egész 😊👍Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Üdvözlettel Zoli

  • @fodorzoltan3991
    @fodorzoltan3991 4 роки тому +1

    Ismét egy remek étek. Csak ne lennék májfóbiás. Nem tudok hozzá nyúlni a nyers májhoz. Egyébként meg imádom.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia Zoli ! Na már annyi májas receptet láttál nálunk szerintem lassan neki fogsz te is állni :-) :-) Majd akkor a kedvesed elkészíti neked ! Üdvözlettel Zoli

  • @agostonguzoto1684
    @agostonguzoto1684 4 роки тому +1

    Jó kis bajnokhús. Elengedhetetlen kelléke a Magyar Konyhának... Kedvenc kenőcsöm.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Igen ezzel én is így vagyok szerintem az egyik nagy pillérünk , jó étvágyat hozzá majd nektek is ! Üdvözlettel Zoli

  • @cszfc
    @cszfc 4 роки тому +1

    Üdv! Egy újabb remek recept. Hozod a formád. Ha lezárom zsírral, meddig áll el hűtőben véleményed szerint?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia Szabolcs ! Ha zsírral zárod nem kap levegőt így sokáig el lehet tartani , miután megkezded akkor gyorsan el kell fogyasztani ! De én mindig annyit készítek hogy sokat ne foglalja a hűtőt :-) :-) Üdvözlettel Zoli

  • @tanyapara
    @tanyapara 4 роки тому +2

    Szia Szoky. Újpesti vagy? ;)

  • @szecsodijudit2872
    @szecsodijudit2872 4 роки тому +1

    Kedves Szoky! Nem győzöm eleget dícsérni főzésedet és főztödet. Nagyon inspirálsz engem is, hogy másként főzzek mint eddig. Általad új ízek jelentek meg nálunk, köszönet érte! Gondolkodtál azon, hogy könyv formájában is eljuss az emberekhez? Üdv a csapatodnak is! 🥰😎

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia kedves Judit! Nagyon szépen köszönjük a kedves szavaidat és mindent nagyon szívesen teszünk ! Az nagy öröm számomra hogy sok új vagy éppen régi receptet tudok megismertetni veletek és így bővül az otthoni recepttár is! Csodás hétvégét kívánunk ! Sok szeretettel Zoli 👍😉😘

  • @balazsdallos7844
    @balazsdallos7844 4 роки тому +1

    Már előre nyomom a like-ot hogy el sem indítottam!
    Nagyon bírom a videóidat!
    Üdvözlettel,Balázs
    (:

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia Balázs ! Nagyon szépen köszönjük a bizalmat és érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @agnesgaspar6562
    @agnesgaspar6562 4 роки тому +1

    Szia Szoky!Nagyon örülök a receptjeidnek,mindig ezeket böngészem és próbálom meg is főzni,csodás vagy!Kérnélek szépen,csinálnál olyan videót ami bemutatja a burrító készítést?Előre is köszönöm!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia kedves Ágikám ! Köszönjük szépen a szavaidat és előbb utóbb azt is fel fogok tenni , mi is szoktuk néha enni !
      Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Sok szeretettel Zoli

  • @arpadnekoszas9880
    @arpadnekoszas9880 4 роки тому +1

    Kedves Szoky ! Nagyon köszönöm a sok fantasztikus receptet. Boldog vagyok, hogy rátaláltam erre az oldalra. Nagyon sokat tanultam már Tőled, amit nagyon sokszor alkalmazom a konyhámban. Nagyon jó egészséget kívánok az Egész Családnak !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia ! nagyon szívesen és örülök hogy megtaláltál minket ! Érezd otthon magad a jövőben is nálunk és válogass a sok finom étel közül :-) Legyen szép az estétek ! Sok szeretettel Zoli

  • @erzsikehellenpartgyorgyne3165
    @erzsikehellenpartgyorgyne3165 4 роки тому +1

    Üdvözöllek, szeretném kérdezni, ez a májkrém nyúl májjal is működik? Imádom a receptjeidet!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      kedves Erzsike ! Őszinte leszek hozzád nyúl májjal nem szoktam készíteni ! Üdv Zoli

  • @janosdrevno9901
    @janosdrevno9901 4 роки тому +1

    Gratulálok. Megint fantasztikusat alkottatok. Kérdésem, hogy pulykamájjal is működik?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia Jani ! Köszönjük szépen és igen abból is el tudod készíteni ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @jjaman7
    @jjaman7 3 роки тому +1

    Zoli , légy szivesz ...ezt szterilizálni i s lehet ..nem ? otthon magam élek , tehát mindenból tobbet csinálok , és ha igen akkor elég 1szer ? koszonom ....

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому

      Szia Zoli ! Sok mindent tartósítok de ezt nem szoktam ! Mindig csak annyit készítek el hogy egy jó hétre elég legyen !
      üdvözlettel Zoli

    • @jjaman7
      @jjaman7 3 роки тому

      Igen , de feleség , gyerekek ...én most csak magam a Morrvai barátnóm Morván ...még csoda hogy szeretek ée fózok ...ma is 3 kg dinsztelt sonkát cinálok ..van ra´ három edényem .. pacalból is 4 ky ból csinálom ...tele van a hútóm .. a onkára ilyet használok egyszerre hármat ...ez olyan prés ... eshop.tescoma.sk/sunkovar-presto-s-teplomerom?gclid=CjwKCAjwjbCDBhAwEiwAiudBy_sM_KYwGnYv49q2acSokcmx0PyaAamIu_c3CYLrEvhUXSoevaE-6xoCYj8QAvD_BwE
      holnap megint jonnek a máj pástétomok ..ez a bezátság nagyon rossz ...pontossan 99 országban voltam ...én rendezem a dolgokat ...és már 1 éve otthon ...és mindig vásárolom a barátn´mmel a repuló jegyeket és midig lenullázzák ..ok a pénzt vissza kapom de ulok a seggemne otthon ...tegnep is vettem kettótolayn helyeken hogy Mexikó , Peru etc 50 napt is voltam , Szibéríában 35 ...mit godolsz ha ilyej dinsztelt sonkába hosszában beledurrantanák ilyen mini kukoriczákat ???? olivát szoktma ...az ok , de ez se lehet rossz ...nem panaszkodom és nem is dicsekedem csak konstatálom a dolgaimat az életemt ...koszonom Zoli
      @@szokykonyhaja

    • @jjaman7
      @jjaman7 3 роки тому

      @@szokykonyhaja Igen de ebb=ol is csinálok kb 16 db 30dkg uvegeget ...muszáj

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому

      @@jjaman7 Értem ! Akkor le kell tenni többet is , de megoldás a fagyasztás is , ott egy májnál nincs kockázat !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому

      @@jjaman7 Olivával és bébik kukoricával is lehet minkettő nagyon finom . Jó a sonka készítő ! Üdv Zoli

  • @patriciasuta7101
    @patriciasuta7101 4 роки тому +1

    Szia kedves Zoltán! Micsoda finomság és guszta májkrémet csináltál 👍👍, és a kiflik is csodásak szinte érezni az illatát 👍👍. Éppen bevásárolni mentünk a párommal mikor megnéztem ezt a videót, és tudtam hogy csirkemáj nélkül nem jövök haza 😃😃. Holnap el is készítem ezt a fincsiséget is! Köszönöm a receptet és kívánok nektek egy további szép hetet!! 😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia kedves Patrícia ! 😊Nagyon örülök hogy neked is bejött ez a kis finomság és remélem sikerült szép májat vásárolnod ! Jó étvágyat kívánok hozzá majd nektek is ! 😊👍👌Legyen nagyon szép az estétek ! Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡

  • @norameszarosnebutor8930
    @norameszarosnebutor8930 4 роки тому +1

    Kedves Szoky! Szuper jól néz ki. Köszönöm szépen a lehetőséget hogy nézhetem az adásaitokat! Üdv mindenkinek Nóri

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia kedves Nóra ! Mi köszönjük a bizalmat és érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk ! Sok szeretettel Zoli

  • @kornelialabor1936
    @kornelialabor1936 4 роки тому +1

    Szuper! Nagyon köszönöm a receptet és a többi finomságot is. Mindegyik fejedelmi és fincsi. 😀👌

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Nagyon szívesen és a továbbiakban is érezd otthon magad nálunk ! 😊🖐👍👌

  • @tix236
    @tix236 3 роки тому +1

    Nagyon szeretjük a májkrémet. Istennek legyen hála ezért a szervért :D

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 роки тому

      Mi is szeretjük a májat sok finomság készülhet belőle ! Üdv Zoli

  • @אילדיבוטיקאי
    @אילדיבוטיקאי 4 роки тому +2

    Szia kedves Zolikam. Ez aztan az igazi majkrem. Szuper finomsag es sok sok vastartalom es nagyon egeszseges . Koszi szepen a klassz receptet. Koszi
    a kedves felesegednek / Szilvinek /is az elvezetes filmezest. Ez egy tokeletes finom vacsora. Es finom sajtos kifli. Nagy koszonet nektek sok tisztelettel es szeretettel. Jo egeszseget sok puszi ildi.♥️♥️♥️🌹🌹🌹🌷🌷🥐🥐😊😊😘😘😊😊👍👍👍

    • @אילדיבוטיקאי
      @אילדיבוטיקאי 4 роки тому +1

      ♥️♥️🌹🌹🌷🌷🥐🥐😘😘😊😊👍👍

    • @אילדיבוטיקאי
      @אילדיבוטיקאי 4 роки тому

      Sok puszi ildi.♥️♥️♥️🌹🌹🌷🌷🥐🥐😘😘😊😊👍👍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia kedves Idikém ! Nagy szeretettel ajánlom figyelmedbe ezt a kis finomságot nem fogtok csalódni benne ha elkészítitek 😉👍😊👌Minden tudod nagyon szívesen teszünk és érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is ! Sok puszi Zoli🧡🧡🧡

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      @@אילדיבוטיקאי 🧡👌😊👍😘😘😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      😘😘😘Sok puszi neked is ! Zoli

  • @szaboagnes8D
    @szaboagnes8D Рік тому

    Kedves Szoky!
    Szerinted ez kacsa/libamájból is elkészíthető, esetleg egy tokaji zselével a tetején? 🥰

  • @edlichrobert
    @edlichrobert 4 роки тому +1

    Szia Baràtom!! Ez valami fenomenális recept!! Nagyon szépen köszönöm. Üdv Robi.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia Robikám ! Apróság :-) Jó étvágyat kívánok majd hozzá nektek is ! Baráti üdvözlettel Zoli

  • @balorish
    @balorish 4 роки тому +1

    Hát itt nincs miről tovább dumálni ez így frankó!
    Egyszerű és nagyszerű!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia Gabi ! Egyszerű és nagyszerű kis étel ! Köszi Üdv Zoli

  • @beatrixkovacs7723
    @beatrixkovacs7723 4 роки тому +1

    Nagyon szeretem a receptjeidet.sokat már kipróbáltam.
    Nagyon köszönöm

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia kedves Bea ! Nagyon szépen köszönjük és érezd otthon magad nálunk a jövőben is ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @magdolnamahovics8545
    @magdolnamahovics8545 4 роки тому +1

    Szia Zoli! Van botmixerünk de estleg turmixgép ugyan olyan jó? Köszi a választ!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Szia kedves Magdi ! Botmixerrel is el tudod készíteni .Jó étvágyat majd hozzá nektek is ! Sok szeretettel Zoli

  • @janosneronai9612
    @janosneronai9612 4 роки тому +1

    Mindig is finoman fõzõl.csodálatos izzekel.sok õrõmet neked az ėlethez.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Kedves vagy , nagyon szépen köszönjük a szavaidat ! Sok szeretettel Zoli🧡

  • @SuperBBetty
    @SuperBBetty 4 роки тому +1

    Szokyèknàl nincs fûszer ès kèsek 😁
    Koszonom a receptet! Szuper jo ! 😍🥰😍

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому

      Igen már gondolkodtam hogy kéne venni pár kést és egy két fűszert mert nincs mivel gépészkednem 😂😂😂😂😂😂Nagyon szívesen és nektek is jó étvágyat hozzá ! Zoli🧡

  •  4 роки тому +1

    Szia Zoli! Ezt meg fogom csinálni, de én libamájból! Anyukámnak van egy jó "beszerzési" forrása, és hízott, magyar libamájat veszek tőle! Egyébként mindenféle májat szeretek!😊👍😋
    (Ja igen! A vadnyúl májat nem javaslom senkinek fogyasztásra, mert porhanyósra, darabosra kiszárad! Az nem jó enni!)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      Szia Balázs ! Olyan hibát nem szabad elkövetni😊😊😊 , ezt a receptet pecsenye májból kell elkészíteni , a hízott máj sok más finomságra van tervezve ! Nyúl májat nem igazán szoktam készíteni ! Minden jót nektek ! Üdv Zoli

    •  4 роки тому +1

      @@szokykonyhaja Szia! Akkor nem jó választás a libamáj ehhez? Üdv, Balázs.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 роки тому +1

      @ De igen , viszont nem a hízott hanem a pecsenye máj ! Üdv Zoli