Ez után a videód után döbbentem rá végleg, hogy mennyire igaz az a mondás, hogy minél többet tud az ember, rájön arra, hogy milyen keveset tud még. Tanulságos videó volt, talán még többet tanulhattam, mint bámelyik eddigi videódból. Papillon nagyon ügyes :)
Ez vicces, azt vettem észre, hogy a tartalomgyártó "fél" a visszajelzésektől, pedig én úgy vagyok vele hogy komment írástól "tartok", nemhogy még rossz indulatból írni 😂😳. De ha már eljutottam addig hogy írok, nagyon tetszett a videó és köszönjük a fáradozásodat vele.😌❤
Szia! Imádom a videóidat, bár ilyenek nekem még elég messze vannak, csak azt szeretném kérdezni hogy csinálnál majd olyan videót, hogy lovas alapok, pl. hogy használjuk helyesen a segítségeket, meg minden ilyen alap dolgok, ugyanis eléggé össze vagyok zavarodva, mert most voltam egy másik helyen lovagolni és egy csomó dolgot másképp mondtak. Szóval rengeteget segítenél! Köszönöm, és további sok sikert nektek!😊
Egyetértek a videó témájával, viszont sajnálom, hogy a legfontosabb és egyben a legtöbbször előforduló hiba/tévhit kimaradt! Hogy ezek a segédszárak csak ideiglenes, rövid idejű használatra, KORRIGÁLÁSRA alkalmasak, nem egy vagy több hónapra, évre. És semmiképp sem folyamatos használatra csak a kibukkanó, újra előbújó probléma orvoslására. Egyébként nagyon jó fejtágító lett a magyar közönség számára! Eleve jellemző a magyar lovasokra a túl sok,erős szárral való lovaglás és emelett a csizma elfelejtése. (Építő kritika: sok információ és szóismétlés volt a videóban, a nyomatékosításon kívül, ami viszont kellett is)
Nagyon jó lett a videó, bár nem sokat értettem belőle, mert még nem vagyok azon a szinten 😂. Mivel most kezdtem el ugratni, csinálnál egy videót arról, hogy hogyan tanítod meg a lovadnak az ugrásváltást?
A gógról is tudnál csinálni egy ismertető videót? Nagyon jól eltudod magyarázni a dolgokat, ezekkel a videókkal sokkal könnyebb megérteni a felszerelések használatát valamint a lovaglás relytelmeit😊
Szia Emi! Én is segédszárral lovagolom a lovam, mert nagyon nehezen lehet szárra lovagolni és ebből adódóan vannak kicsi láb problémái de ebbe most nem menjünk bele. Szóval én mindig figyelek arra hogy a segédszár kicsit löttyenjen meg. Nem tudom jól használom-e. Remelem igen. Jó lett a videó!🦄💕
Még újonc vagyok a segédszár használatában (már jobban kezelem, most látom ezt a videót 3x) és amikor azt mondtad hogy húzol egyet és "jól elvan helyezkedve" a ló feje, nem kell csizma segítség. Magamra ismertem😂 Ezzel a módszerrel borzasztóan dolgozott a lovam, de amióta normálisan használom a segédszárat, kiderült hogy tökre jófej lovam van😂 (látszik a prof képemen is a szár)
Szia!!!!❤ meg szeretném kérdezni hogy ha a ló TEREPEN "minden vágtánál" kirúg es bakol (négytalpazik) de , bent pedig nem csinál semmit. Szerintem örömében csinálja ezt. Mit ajánlanál ? Valami segédszárat vagy kikötő ? vagy valami féle martingált ? vagy lehet ez ellen valamit csinálni ?
Szia Emi! Nagyon hihányoztok ( miért adtad el Adoniszt?) :p Ezért örültem hogy rátaláltam a csatornádra. Papillonnal nagyon sokat fejlődtetek. 😀És lenne egy videó ötletem: hogy válasszunk nyerget a lovunknak! (Gréta, Petra ex fehér patkó)
Ez a hely hol van es mi a neve? Mert epp lovardat keresek, es a videoidat latva, foglalkoztak a tanitasoddal, mert nagyon profi vagy. ^^ Pls, aki tudja valaszoljonnnn^^
Most azon gondolkozom, hogy mekkora háborút robbantanék ki a lovardában ha elkezdeném így feltenni a segédszárat a lovamra. Ne értsd félre nem neked mondok ellent csak az edzőm is hibásan használja de viszont a lovamnak kéne és nem akarom úgymond ''bántani'' a rossz segédszár használattal.
Ez után a videód után döbbentem rá végleg, hogy mennyire igaz az a mondás, hogy minél többet tud az ember, rájön arra, hogy milyen keveset tud még. Tanulságos videó volt, talán még többet tanulhattam, mint bámelyik eddigi videódból. Papillon nagyon ügyes :)
Mindig várom a vasárnapot hogy tudjam nézni a vidit! 🥰🥰❤️
Detto
Ez vicces, azt vettem észre, hogy a tartalomgyártó "fél" a visszajelzésektől, pedig én úgy vagyok vele hogy komment írástól "tartok", nemhogy még rossz indulatból írni 😂😳. De ha már eljutottam addig hogy írok, nagyon tetszett a videó és köszönjük a fáradozásodat vele.😌❤
Szia!
Imádom a videóidat, bár ilyenek nekem még elég messze vannak, csak azt szeretném kérdezni hogy csinálnál majd olyan videót, hogy lovas alapok, pl. hogy használjuk helyesen a segítségeket, meg minden ilyen alap dolgok, ugyanis eléggé össze vagyok zavarodva, mert most voltam egy másik helyen lovagolni és egy csomó dolgot másképp mondtak. Szóval rengeteget segítenél! Köszönöm, és további sok sikert nektek!😊
Látszik a lovas tapasztalat,le a kalappal előtted meg pillangó előtt.Mindég lenyűgöztök😻
Emi😊 ! Majd csinálsz vidit a vágta átugratásról? Amúgy nagyon jó hogy van egy olyan magyar aki jó videókat csinál a lovakkalkapcsolatban!😊
Papika milyen ügyes már... Lépésből vágta, ugrásváltás..😍❤️
Egyetértek a videó témájával, viszont sajnálom, hogy a legfontosabb és egyben a legtöbbször előforduló hiba/tévhit kimaradt! Hogy ezek a segédszárak csak ideiglenes, rövid idejű használatra, KORRIGÁLÁSRA alkalmasak, nem egy vagy több hónapra, évre. És semmiképp sem folyamatos használatra csak a kibukkanó, újra előbújó probléma orvoslására. Egyébként nagyon jó fejtágító lett a magyar közönség számára! Eleve jellemző a magyar lovasokra a túl sok,erős szárral való lovaglás és emelett a csizma elfelejtése. (Építő kritika: sok információ és szóismétlés volt a videóban, a nyomatékosításon kívül, ami viszont kellett is)
Köszönöm a kritikát! Mindig nagyon jól esnek az ilyen építójellegű, jól megfogalmazott kommentek! :)
Én várom mindíg a vasárnapot és hogy a videóid fel vidícson nagyon ügyes vagy a lovakkal
Nagyon jó lett a videó, bár nem sokat értettem belőle, mert még nem vagyok azon a szinten 😂. Mivel most kezdtem el ugratni, csinálnál egy videót arról, hogy hogyan tanítod meg a lovadnak az ugrásváltást?
Nagyon hasznos videó volt köszönjük ❤️😍🐴
Nagyon jó videó lett és elképesztő, hogy mennyi mindent tudsz a lovakról. Olyan dolgokat mondasz a amire én nem is gondolok. Várom a következő videót
Csak ezért szoktam várni a vasárnapot❤
A gógról is tudnál csinálni egy ismertető videót? Nagyon jól eltudod magyarázni a dolgokat, ezekkel a videókkal sokkal könnyebb megérteni a felszerelések használatát valamint a lovaglás relytelmeit😊
Már nagyon vártam az új videót ! ❤️❤️❤️
Nagyon jó lett a videó, mint mindig! 😍😍😍😍
Szia Emi!
Én is segédszárral lovagolom a lovam, mert nagyon nehezen lehet szárra lovagolni és ebből adódóan vannak kicsi láb problémái de ebbe most nem menjünk bele. Szóval én mindig figyelek arra hogy a segédszár kicsit löttyenjen meg. Nem tudom jól használom-e. Remelem igen. Jó lett a videó!🦄💕
Nagyon hasznos videó 😻❤️🐴 nagyon jó lett🥰💖
Új vidi jeee már vártam (kedvenc vidis🤗🤗) 2 hét lesz egy lovam szerintem neked kéne 200 ezer feríratkozó 😁😁
Szerintem nagyon jó hogy ilyen tèmát us fel mersz hozni
Nekem csak egy sima martingal van a lovamon😂😂🤷♀️🤷♀️🤷♀️🤷♀️🤷♀️🐴🐴🐴🐴🐴amugy szuper letr a vidi es gyonyoruek vagytok
Nagyon imádom a videódat
Nagyon jóóó lett 😁😁❤❤❤❤ügyesek vagytok❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Boldog névnapot!
Köszönöm szépen :)
Jó látni hogy nem csak én vagyok itt este 10-kor...hehe!
Szerintem 1:35 van de inkább hadjuk...... Vagy s*ar a UA-cam mert nekem azt irja ki, hogy 1 perce irtad ezt a kommentet :(
@@martalorincz747 Szia!
Sz@r a UA-cam... 10-kor írtam.😊💙
Még újonc vagyok a segédszár használatában (már jobban kezelem, most látom ezt a videót 3x) és amikor azt mondtad hogy húzol egyet és "jól elvan helyezkedve" a ló feje, nem kell csizma segítség. Magamra ismertem😂 Ezzel a módszerrel borzasztóan dolgozott a lovam, de amióta normálisan használom a segédszárat, kiderült hogy tökre jófej lovam van😂 (látszik a prof képemen is a szár)
Nagyon jó lett a videó
várom a új videokat
Nekem nagyon bevált a Weiroter segédszár😊🎯
A lovastáborban pont a martingálról tanultunk
Szia! Az normális ha fogom a papírt és a ló az orrát a vállamhoz nyomja?😂😂
Szia!!!!❤ meg szeretném kérdezni hogy ha a ló TEREPEN "minden vágtánál" kirúg es bakol (négytalpazik) de , bent pedig nem csinál semmit. Szerintem örömében csinálja ezt. Mit ajánlanál ? Valami segédszárat vagy kikötő ? vagy valami féle martingált ? vagy lehet ez ellen valamit csinálni ?
Szia! Elég valószínű, hogy örömében csinálja :)
Újabb nagyon hasznos videó
Ez egy nagyon hasznos videó volt és edig én is roszul használtam 😅
Boldog nèvnapot!!
Jaj, hát nagyon szépen köszönöm! :)
Szivesen
Pont ma voltam lovagolni😍😍🐎🐎🐴🐴
Szia volt már lovaglási sérülésed vagy estél már le egy lóról kérlek válaszolj pls
Nagyon jó videó!
Szia Emi! Nagyon hihányoztok ( miért adtad el Adoniszt?) :p Ezért örültem hogy rátaláltam a csatornádra. Papillonnal nagyon sokat fejlődtetek. 😀És lenne egy videó ötletem: hogy válasszunk nyerget a lovunknak! (Gréta, Petra ex fehér patkó)
Gréta, Petra, hogy felejthetnélek el titeket ❤️ lehet, hogy lesz ilyen nyerges videó :)
Kösziiii! Már nagyon várjuk!😀😀😀
Szia!
Melyik lovardában vagy?
Bocsi h én válaszolok 😅 de érden a Frank lovardaba
Van egy paci a lovardánkba mindenki weiroterel lovagolta mikor monták hogy üjek fel nem tettem utána egy álom volt.
Ez a hely hol van es mi a neve? Mert epp lovardat keresek, es a videoidat latva, foglalkoztak a tanitasoddal, mert nagyon profi vagy. ^^ Pls, aki tudja valaszoljonnnn^^
Szia! Itt csak tartom a lovat de nem itt szereztem a tudásomat :)
@@TheHorsebook Jaa, értem. Köszii ^^
💖💖💖💖
Hól vetted a pálcát????
❤️
Most azon gondolkozom, hogy mekkora háborút robbantanék ki a lovardában ha elkezdeném így feltenni a segédszárat a lovamra. Ne értsd félre nem neked mondok ellent csak az edzőm is hibásan használja de viszont a lovamnak kéne és nem akarom úgymond ''bántani'' a rossz segédszár használattal.
szia Emi
Ez az nem soká új vidi
Amúgy megint este lesz új vidi?
Végre valaki elmondja hogy is kell ezt rossz nézni hogy még jó lovasok se tudják sokszor...
Sziaaaaa
🥰❤🐴
Első megtekintés🥰😎
Yes elso kommentelo😀
Miért kellett lecserélni a régi lovad ?!
Kicsi volt Eminek Tiara,illetve versenyzésre sem lett volna alkalmas,de nagyon jó családja lett☺
Tiara ő már család tag nem lehetett volna a lovardában másnak adni akkor legalább