Szavakon túl - Bárdos András (Klubrádió)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 18 вер 2021
  • Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiUA-cam​​​
    kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB​​​
    Instán: bit.ly/KadarkaiInsta​​​
    szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
    A Szavakon túl egy saját fejlesztésű beszélgetős műsorom, amelyben népszerű színészek, zenészek, televíziósok vallanak önmagukról. Nem egy hagyományos portréinterjút kell elképzelni. Mindig 20 fogalmat kínálok fel a vendégnek. Valamennyi talányosan az alany életének egy epizódjára, személyére, egy korábbi idézetére utal, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan miképpen.
    Ebből a húsz kifejezésből a vendég választja ki azokat a fogalmakat, amelyekről beszélgetni fogunk, de ő maga sem tudja igazán előre, hogy mi is lesz a pontos téma. Ketten együtt, közösen alakítjuk a beszélgetés tematikáját.
    A műsor minden vasárnap 13.00-tól hallható a Klubrádióban.
    Készítők: Árva Brigitta, Mihók Péter, Rózsahegyi Gábor
    Bárdos András (Szeged, 1964. július 5. -) újságíró, televíziós műsorvezető és szerkesztő, egyetemi docens.
    Bárdos Pál író, dramaturg és Fenákel Judit író gyermekeként született. Egyetemi tanulmányait az ELTE bölcsészettudományi Karának magyar-történelem szakán végezte 1983-1988 között, majd a MÚOSZ újságíró-iskolájában tanult.
    1988-1991 között a Magyar Rádió szórakoztató és sport főosztályán kezdett dolgozni. 1991-1998 között a Magyar Televízió munkatársa volt. 1985-1990 között a Híradó műsorvezetője volt. 1991-1993 között a Napközi munkatársa volt. 1994-1996 között az Objektív szerkesztő-műsorvezetője volt. 1995-1998 között a Napkelte műsorvezetője volt. 1998-ban ő vezette az első miniszterelnök-jelölti tévévitát. 1998-ban az RTL Klub televízióhoz szerződött, ahol két évig dolgozott az ottani híradó munkatársaként. 2001-2002 között a "Satelit"nél helyezkedett el; itt szerkesztő-műsorvezető volt. 2002-2003 között a TV2 csatornánál vette át Pálffy István helyét. Feleségével Máté Krisztinával 2003. szeptembere óta közösen vezették a Tények című hírműsort. 2009. október 2-án - a hivatalos közlés szerint, közös megegyezéssel -, szerződést bontott a csatornával, és a két közismert műsorvezető. 2013-ban elkezdte a HÍR24 (jelenleg: 24.hu) hírportállal közösen új napi hírműsorát a Story4-en, ami 2015-ig tartott.
    1995 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE), 1995-1999 óraadó, 1999-2003 között tanársegéd, 2004-2007 között adjunktus, 2007-től docens és osztályvezető tanár, 2008 óta az SZFE rektorhelyettese.[1] 2003-ban szerezte meg a doktori fokozatát (DLA) a Műsorvezetés a gyakorlatban. Fejezetek egy kezdő rádiósoknak és televíziósoknak szóló kézikönyvből - factual műsorok vezetéséhez című mesteri pályamunkájával, melyet a feleségével, Máté Krisztinával közösen írt. Szakterülete a film- és videoművészet, kutatási témái: a magyar nyelv a médiában - új magyar médianyelv, a valóság képi megjelenítése a faktuális médiában és az elektronikus kommunikáció.
    Művei
    Mit szól hozzánk? (2002)
    Ítélet (2010)
    Love Story (2010)
    Vágó István - Kinyitom a számat! (2010)
    Show (2011)
    Kern András - Ezt nem lehet leírni! (2012)
    Bárdos András-Rényi Ádám: A Fantom-tól a Mamma mia!-ig. A Madách Színház titkai; 21. Század, Bp., 2014
    forrás: wikipedia

КОМЕНТАРІ • 193

  • @Protonset
    @Protonset 2 роки тому +103

    Mondhat bárki bármit, de ilyen, komoly emberek kellenének a mai médiába, és nem a sok erőltetett, tanulatlan bohóc.

  • @gyovcsi
    @gyovcsi 2 роки тому +83

    Kedves András, ha csoda folytán olvasnád: pontosan azért nem tűntetted fel magad rossz színben mert végig egy olyan ember jött át nekem, aki tudott tanulni a múlt hibáiból, és ezáltal jobb ember lett.

  • @faragoannamaria7764
    @faragoannamaria7764 2 роки тому +142

    Köszönöm Apu említését Andrásnak!
    Faragó Vilmos egyik lánya,Panna.

    • @faragoannamaria7764
      @faragoannamaria7764 2 роки тому +28

      Köszönöm azoknak,akik lájkolták az édesapámra,Faragó Vilmosra vonatkozó bejegyzésemet,mert ezek szerint van,aki emlékszik még rá,amit mind emberileg,mind újságíróként nagyon megérdemel.
      Kiváncsi is vagyok,vajon ki az a négy ember,aki lájkolt?

  • @saroltatatai779
    @saroltatatai779 2 роки тому +162

    Lehet, hogy Bárdos András úgy érzi, többnyire a negatív tulajdonságai kerültek felszínre, viszont ez egyáltalán nem vont le az értékéből, mert a nyíltsága és az őszintesége bőven kompenzált. Sokan követhetnék a példáját.

  • @bimbaylola7396
    @bimbaylola7396 2 роки тому +57

    Ismerek kvàzi mindenkit az ù.n. "règi nagyok" közül, de mèg soha ès senkitöl nem hallottam a mai napig azokat a mondatokat, mint most Bàrdos Andràstòl.
    Hogy megvàltozott ès bíràlja a koràbbi ènjèt.
    Ez teljesen egyedi!!!! Nem tudok ròla, hogy valaha is eljutott eddig bàrki is a règi igazàn ès kevèsbè nagyok közül. Bràvo, tiszteletre mèltò!

    • @juditnagy8084
      @juditnagy8084 Рік тому

      talan mert ok nem " rugdosstak ki embereket meg alaztak oket 50 ember elott"?:P ugy latszik fonoknek nem volt valo mert a stressz miatt kijott belole a maximalista idegbeteg de amugy biztos jo ember ha ilyen onmarcangolo

  • @lakykaryful
    @lakykaryful 2 роки тому +111

    Ez fantasztikus volt!!!!! Meg merem kockáztatni, hogy Endre a korunk legjobbja!!!!

  • @borbelyzoltanne6687
    @borbelyzoltanne6687 2 роки тому +31

    Kadarkai Endre megkapta az egyik legnagyobb elismerést, egy másik hatalmastól ☺️☺️☺️

  • @valeriaszabo6319
    @valeriaszabo6319 2 роки тому +72

    Nem sikerült ellenszenvessé válni, most is nagyon - nagyon hiányzik Bárdos András, köszönöm a beszélgetést, még szívesen hallgattam volna sokáig.

  • @margitorgonas845
    @margitorgonas845 2 роки тому +22

    A nagyon szimpatikus Bárdos Andrást láthattuk. Nagyon jól sikerült, lebilincselő beszélgetés volt. Hihetetlenül rövid sajnos...
    A műsoridő négyszerese sem lett volna sok.

  • @beatahorvathkiscsillag5805
    @beatahorvathkiscsillag5805 2 роки тому +87

    Endre! Messzemenően a legjobb Riporter Vagy, imádom minden adasod! Viszont, ez kemény volt. S nem a tapasztalatlansagod az oka, hanem Bárdos András. Akit rettenetesen nehéz volt megnyitni, de mégis tartottad végig a gyeplőt. (Bár eddig soha, de most szamtanszor jött ki a szadon az "aha", amit meg is értek) Hallgatóként is többször tapadtam a székbe, (előfeltételezem, hogy Téged pedig megizzasztott), hogy egy olyan alanynal, különböző területeken hogy tudod kezelni a balanszt, a "gyűlölöm Magam, amilyen voltam" és rengeteg lezaratlan konfliktussal, buntudattal Elő Embernél. Nehéz menet volt, de óriási Respect, hogy sikerült, s Bárdos Andrásnak is, hogy ekkora önismeretre tett szert, s ezt be is merte vállalni!
    Gratulálok Minkettotoknek, köszönjük! 👏👏👏

  • @annajeszemszky6027
    @annajeszemszky6027 2 роки тому +52

    KöszönetBárdos Andrásnak hogy elválalta ezt a beszélgetés. Jó volt őt látni,hallgatni.Ő nagyon jó TVés volt.Hiányzik is a képernyőröl.Endrének respect!

  • @erikaszaboneabraham7766
    @erikaszaboneabraham7766 2 роки тому +97

    Nagy élmény embernek látni egy embert! Elsősorban önmagához őszinte embernek! Elgondolkodtató, és önmagával szembenézésre sarkalló percek voltak ezek. Köszönöm!

  • @beabarnacz
    @beabarnacz 2 роки тому +36

    Ajánlanám mindenkinek, hogy hogyan kell szembe nézni a múlttal, önkritikát gyakorolni... Csak tanulni lehetett megint. Endre! Fantasztikus volt.. mint mindig. :)

  • @krisztinakovacs6293
    @krisztinakovacs6293 2 роки тому +20

    Bárdos András a mai napig a kedvenc riporterem! 😊
    A legjobbak között van!!!
    Ez a riport.... szuper volt!!!😃

  • @doracsepeli6628
    @doracsepeli6628 2 роки тому +66

    Annyira igazi’ ès roppant szórakoztatóan ôszinte Bàrdos Andràs…pedig mennyit kellett ehhez sèrülni ès milyen intelligensnek kell ehhez a tovàbbiakban is maradni-vàlni, hogy ez a beszèlgetès ilyen remek és hiteles legyen.
    Köszönöm, nagyon rövidnek èrzèkeltem az interjùt èpp az elôbbiek miatt :)

  • @csabacsokan2151
    @csabacsokan2151 2 роки тому +14

    A mai celeb világ semmit érő sekélyességében felüdülés volt,két komoly,számomra hiteles ember beszélgetését végig hallgatni.
    Kiváncsi lettem volna a többi,ki nem bontott témára is.Egy élmény volt!Bárdos András önkritikus "vallomása" meglepett!Respect h ezt őszintén bevállalta!Endre a szokásos profizmusával rukkolt elő ismét!

  • @kicsimobil6260
    @kicsimobil6260 2 роки тому +36

    Ez rövid volt Endre!
    Bárdos Andrásnak köszönjük, hogy elvállalta ezt az interjút! Jó volt Önt újra látni, hallani!

  • @katalinecsedi1883
    @katalinecsedi1883 2 роки тому +83

    Az érett, bölcs, őszinte, önkritikus, önreflektív Bárdos András nagyon szimpatikus. Értékes műsor volt. Endre "mély" kérdései is tetszettek. Sok sikert!

  • @gyorgyibereczki8597
    @gyorgyibereczki8597 2 роки тому +19

    Atyaég, Bárdos!
    Ez az önkritika és jellemfejlődés (alázat is talán), ahogy meséli, hogy utólag belátta, esetenként meg is bánta... le a kalappal. Nagyon emberi.

  •  2 роки тому +71

    Ikonok egymás között... :) Köszönjük, hogy betekinthettünk ebbe a fantasztikus beszélgetésbe!

  • @popp312
    @popp312 2 роки тому +25

    igaza van. Gulyás Marci például vállalja a baloldali világnézetét és nem lesz rosszabb ettől a Partizán, sőt.

  • @katalinronai9936
    @katalinronai9936 2 роки тому +16

    Kedves András, kedves Endre! Köszönöm ezt a beszélgetést! Semmiféle kellemetlen érzést nem keltett bennem. Szerintem túl szigorú András magához, nem veszi figyelembe, egyrészt, hogy ezek elmúltak, tehát azt gondolom önmagának megbocsátás könnyebbé tenné ezeket a gondolatokat. Nagy élmény volt újfent. Köszönöm Endre!

  • @pszichoszinhaz
    @pszichoszinhaz 2 роки тому +18

    BRAVO, él még ez a szakma! Mindketten példát mutattok erre

  • @rebetli6
    @rebetli6 2 роки тому +59

    Az interjúztatás ünnepe számomra, mikor Endrét látom ebben a műfajban! Gratulálok!

  • @TheGeomorph
    @TheGeomorph 2 роки тому +9

    Az egyik legjobb beszélgetés volt ez. Bárdos Andrásnak üzenném, szerintem sokad magammal egyetértésben, hogy - bár szerinte sokkal jobb ember, mint amilyen képet ez az interjú festett róla - ez egy remek interjú volt, melynek befejeztével sokkal szimpatikusabb ember lett számomra, mint volt az interjú ismerete nélkül. Neki köszönöm az őszinteséget, Kadarkai Endrének és csapatának pedig sokadjára a színvonalas műsort.

  • @tothjulcsi
    @tothjulcsi 2 роки тому +26

    Engem tanított a feleségével a főiskolán. Mindketten elkepesztoen jo es hiteles szakemberek. Es nagyon nagyon klassz emberek. M.Kriszta óraján tátott szájjal ültem, amikor behozta a Magda Marinko interjuját es azt elemeztük. Szenzációsak mindketten.

  • @majeramanda
    @majeramanda 2 роки тому +8

    Úgy kezdtem el nézni, hogy “sosem bírtam ezt a palit” és a végére épp hogy azt éreztem, hogy “azt a mindenit” - ez fantasztikusan tartalmas beszélgetés volt. Az ellenszenves szó nem jutott eszembe. Az őszinte igen. :)

  • @Padavan7301
    @Padavan7301 2 роки тому +12

    Köszönöm! Rettentő tanulságos, ugyanakkor szórakoztató beszélgetés volt.

  • @ibolyabalog9796
    @ibolyabalog9796 2 роки тому +27

    Nagyon tetszett, köszönöm! 🙂
    RESPECT, Bárdos András! 👍

  • @irisztigzirt
    @irisztigzirt 2 роки тому +37

    Nagyon köszönöm hogy hallhattam, láthattam.Keves ilyen színvonalas műsor van manapság.Mindig nagyon várom a következőt.

    • @katalingluck822
      @katalingluck822 Рік тому

      Annyira kár, Kadarkai Endre nem olvassa a hozzászólásokat! Szuper felkészült intelligens! Ritka!

  • @ThomasBurnt
    @ThomasBurnt 2 роки тому +2

    Nem sok fogalmam volt eddig arról, hogy milyen ember Bárdos András, de Endre ügyesen megnyitotta őt, ahogy sok más riportalanyt is. Viszont semmiképpen sem alakult ki bennem egy negatív kép róla. Egyrészt azért, mert minden, ami elhangzott, azt ő mondta saját magáról. Tehát nyílt és őszinte, és ez számomra mindenképpen pozitívum. Másrészt, mert szerintem tényszerűen nem negatív ember. Csak nem úgy gondolkodik, mint az átlag. De ez sok jó emberről elmondható még rajta kívül. Én viszont kedvelem az ilyen másképpen gondolkodókat, mert felráznak, elgondolkodtatnak, rádöbbentenek dolgokra, stb. Élmény volt ez a közel egy óra. Semmiképpen sem cserélném el semmi másra az életemből. Köszönöm. És gratulálok mindkettőtöknek. Endrének a (szerintem) eddigi egyik legküzdelmesebb riportjához és remek helytállásához, Andrásnak pedig a bátorságához, hogy meg mert nyílni és fel merte vállalni önmagát.

  • @tzoli06
    @tzoli06 2 роки тому +20

    Nem rossz ember, csak őszinte és nem képmutató. Egyszerű, hétköznapi. Szimpatikus!

  • @naky952
    @naky952 2 роки тому +31

    Ez a beszélgetés nagyon jó volt!

  • @dpancsi
    @dpancsi 2 роки тому +21

    Emberi volt, nagyon bőlcs! Jó volt!

  • @beatahorvathkiscsillag5805
    @beatahorvathkiscsillag5805 2 роки тому +34

    Hívd meg kérlek Csernust! 🙂
    Bitang érdekes lenne, de tudom hogy meg tudnád ugrani! 👍👏

  • @monikaducsai3681
    @monikaducsai3681 2 роки тому +14

    Amnyira szerettem, szeretem, hogy na! Ez is egy jó interjú volt. ❤

  • @gittakissne7807
    @gittakissne7807 2 роки тому +15

    Nagyon örülök Bárdos Andrásnak! Remek beszélgetés volt! Eddig nem olvastam a könyveit, de be fogom pótolni.

  • @titanillalegner1415
    @titanillalegner1415 2 роки тому +42

    Ismét egy élmény volt hallgatni a műsort! Valóban elképesztően jó riporter Endre! Jó volt András "hétköznapi" arcát is látni, hallani végre!
    Köszönöm ezt a tartalmas 1 órát, szívesen hallgattam volna még! 😊🌷

    • @evakatrinkaskala859
      @evakatrinkaskala859 2 роки тому

      Kinos volt , sajnaltan Andrist .Nem osszeilllo paros ..bar mind a 2 elvezek volna ezt a beszelgeteszt. Nekem kinos es faraszto volt hallgatni. Szerintem a sajat profizmusunk bizonyitasaert NEM SZABAD NEM FIGYELWMBE VENNI A MASIK ,,ZARKOZOTSAGAT,, FIGYELEMBE VENNI .HA VALAKI IJEN SZEMEJES DIREKT RIPORTOT KESZIT .NEM ETIKUS .I FELIRATKOZAS NELKUL TIVABBITANI ...TUL SZEMEJES IDE .ez az en velemenyem .

    •  2 роки тому

      @@evakatrinkaskala859 szerintem pedig jó egyensúlyt sikerült tartani. Sikerült megnyitni az alanyt, de az adott pontokon megállt Endre, ami már túl sok lett volna a András számára. Ha nem nyilik meg, akkor egy semmitmondó, lapos tere-fere lett volna. De így igazán érdekes volt hallgatni.

  • @MihalyHoppalBassPoetry
    @MihalyHoppalBassPoetry 2 роки тому +3

    A legnagyobb dolog a fejlődés, az önreflexió, a tanulás, a változtatás önmagunkon! Respect!

  • @kocsisangi
    @kocsisangi 2 роки тому +5

    Hát ez fantasztikus volt, sokkal pozitívabb hatása lett, mint azt András gondolja. Az ilyen gondolatokkal az emberek félnek szembe menni, nem merik még maguknak sem beismerni, nemhogy a nyilvánosság előtt ki is mondani. Gyönyörű önismereti fejlődés, igazán büszke lehet magára. Endre pedig szokás szerint játszi könnyedséggel vezette a beszélgetést.

  • @toth.emese.vagyok
    @toth.emese.vagyok 2 роки тому +7

    Bárdos András egón innen és túl. Távolról sem "közepes". Gyönyörű transzformació utáni állapotot láthattunk. Nagyon élveztem az átdolgozott személyiség utáni őszinte reakciókat. Nagyon jó volt. Gratulálok mindkettőjüknek, brilliáns volt 👏👏👏

  • @juditkardos1296
    @juditkardos1296 2 роки тому +9

    Nagyon szuper beszélgetés volt, mindkét részről. De emelem kalapom Bárdos András tiszta őszintesége előtt, és tegyen a rajongói mellé plusz egy főt. 👏😍

  • @enikogeronetorzsok9051
    @enikogeronetorzsok9051 2 роки тому +15

    Nagyon jó ez úgy, ahogy van. Teljes a portré és továbbra sem ellenszenves. Élete további részében nyugodtan engedje el a felettes énjét. Akkor is jó lesz.

  • @ferencnekovacs8129
    @ferencnekovacs8129 2 роки тому +37

    Minden percét élveztem a beszélgetésnek. Mindkettőjüknek GRATULÁLOK. Nagyon tiszteltem és most is tisztelem Bárdos Andrást, komoly, intelligens, hiába mondta a beszélgetés során, hogy nem.

  • @beataruttkay
    @beataruttkay 2 роки тому +5

    Köszönöm Kadarkai Endre.Ez egy óriási nagy beszélgetés volt.És nagyon őszinte a riportalany részéről.

  • @mariannkomives4689
    @mariannkomives4689 2 роки тому +12

    Mindig szerettem, tiszteltem-még ma is és nagyon hiányzik nekem a képernyőről! Köszönöm Endre!!!

  • @PopperDalok
    @PopperDalok 2 роки тому +2

    egy ideje feliratkoztam, nézem ezeket a beszélgetéseket, és hálás vagyok, hogy ma van ilyen felkészült riporter, aki ilyen minőségű beszélgetésekre képes ebben a felszínes rohanó világban! Köszönet és Hajrá!

  • @viragnemes1884
    @viragnemes1884 2 роки тому +7

    Gratulálok kedves Andrásnak! Hogy felismerte❤️💯az öszinteségétöl vált emberré, nemutolsó sorban példaértéküvé...hasonló hibákkal élöknek. Köszönöm

  • @marton.balint
    @marton.balint 2 роки тому +3

    Kedves Endre, ebben a szakmában jelenleg ennél nincs fentebb. Gratulálok. Kedves András, senki nem gondol önről rosszat, azért mert képes volt őszintén beszélni, rávilágítani és helyenként önkritikát gyakorolni azzal kapcsolatban, hogy milyen szemét módon tudnak néha a férfiak a nőkkel bánni, és ráadásul ezt még természetesnek is tartják. Sőt.. a öné legnagyobb tiszteletem.

  • @b.lukacsborbala5278
    @b.lukacsborbala5278 2 роки тому +7

    Nekem tetszett !Érdekes beszélgetés tanúja lehettem.Én őszintének éreztem Bárdos Andrást az interjúban.Azért mert felvállalta régi és mostani önmagát.Az önismeret utján haladva mindenki rájön mi volt az amit ma már nem tenne meg vagy másképp csinálna.És azt is látni kell ,hogy az akkori tudatossága szerint cselekedik az ember , melyen változtatni már nem lehet ,csak elengedni.Bárdos András is tisztában van ezzel és helyén kezeli ezeket a dolgokat.Hogy a régi konfliktusaival mit kezd majd ,szerintem rá és esetleg a másik félre tartozik.Endre helyesen és jó érzékkel zárta le ezt a témát.Köszönet érte minkét embernek.

  • @bienebaba
    @bienebaba 2 роки тому +6

    Nagyon kellemes beszélgetés, áthatóan szimpatikusak egymàsnak. Nagy élmény volt, többször meg fogom nézni.

  • @user-em4zo2qz7t
    @user-em4zo2qz7t 2 місяці тому

    Èhes farkasokkènt kivagyunk èhezve, okos , èrtelmes emberformàjú emberekre. Hallgatjuk, lessük is Őket elmerengve, ès ezt neked köszönhetjük, okos, èrtelmes Endre! Köszönöm! ❤

  • @48Akka
    @48Akka 2 роки тому +6

    Visszavárjuk Mindkettőjüket!

  • @zsp570
    @zsp570 Рік тому +1

    Csodás emlékeim vannak Bárdos Andrásról. Nagy dolog, hogy ez a beszélgetés négyzetre tudta emelni az elismerésemet is, a szeretetemet is, a lelkesedésemet is. Ez szól Bárdos Andrásnak, szól Kadarkai Endrének, - és szól mindenkinek, aki azzal a tapasztalattal gazdagít, hogy vannak ilyen EMBEREK! Köszönet a készítőknek is!

  • @tundeszalontay5750
    @tundeszalontay5750 2 роки тому +11

    nagyon szerettem ezt a beszélgetést! :)

  • @zoltankiss-jakab1807
    @zoltankiss-jakab1807 2 роки тому +6

    Ez is zseniális volt szokás szerint! Köszönöm szépen!

  • @skaci5787
    @skaci5787 Рік тому +1

    Minden tiszteletem Bardos Andrase azert mert felvallalta Onmagat, amire keves eber kepes.
    Nagy tiszteloje voltam, es vagyok Gratulalok Onnek a riporthoz.

  • @katalingyori3630
    @katalingyori3630 Рік тому +2

    Fenákel Judit…újságíró. A Nők Lapjában előszeretettel olvastam a cikkeit. Igaznak, hitelesnek, hamisságmentesnek gondoltam, ezért írtam neki egy levelet, ami arról szólt, hogy boldog vagyok a gyerekeimmel a gyes alatt, de valami mégis hiányzik. 22 éves voltam, keveset láttam a világból, tanulni akartam sokat, vágytam az ismeretlent és a gyes-betegség sem kapott el. Gondoltam megkérdem tőle , hogy milyen lehetőségeim vannak ebben a helyzetben.
    Lakásra jött beszélgetni velem. Semmitmondó kérdéseket tett fel, ilyeneket, hogy ki szokott főzni( nyilván én, néha bográcsban a férj) és hasonlók. Tanulásról, önfejlesztésről szó sem esett. Az egész talán egy negyedóráig tartott. A fotós lőtt néhány képet a másfélszobás szövetkezeti lakásról, majd ahogy jöttek, úgy el is tűntek. Egy sötét, ismeretlen űr maradt utánuk…éreztem, hogy valami nem stimmel. Kifele menet az ajtóban zavartam motyogtam, hogy nem szeretnék újságban riportot látni magamról. Válasz nem jött.
    Időközben találtam egy népdal és népi játékok képzést, ahova szombatonként jártam fel Budára, örömmel, így el is felejtkeztem az újságírónő látogatásról.
    Azon a szombati napon gyalog mentem át a Margit hídon, előtte vettem egy Nők Lapját, gondoltam hazafele átlapozgatom.
    A második oldalon megláttam magam és az egyik gyerekem…
    A cikk címe:
    Mit kezdjek magammal
    Elsötétült előttem a világ, olvastam magamról, hogy unatkozom gyes alatt, nem tudok mit kezdeni az életemben, élek mint Ibsen Nórája, szóval legyen ez a cikk egy vitaindító, ki mit gondol erről a nőről, a szerkesztőség várja a véleményeket.
    Félájultam álltam a híd közepén…nem tudom mi tartott vissza szégyenemben, komolyan átsuhant rajtam, hogy leugrom…
    Fal mellett osontam haza.
    Vasárnap már felcsöngettek , az ablak alatt álldogált néhány gyeses anyuka, de volt köztük idősebb is, akik mindenféle ocsmányságokat kiabáltak nekem: dögölj meg, ha unatkozol, kapartattad volna el a kölykeid, ha nem teszik az anyaság…és hasonlók.
    Nem tudom a szégyent hogy bírtam ki.
    Biztattam magam, hogy hiszen ez nem én vagyok, az a valaki az újságban egy agyszülemény, egy rémes hazug kép valakiről, akinek köze nincs hozzám.
    Hetente rettegve vettem meg az újságot, vajon mikor és hogyan folytatódik annak a torzszülöttnek a megkövezése, aki az újságban csak Gy. Katalin, szigetszentmiklósi unatkozó gyeses képében jelent meg.
    A megítélést és elítélést nem részletezem.
    Folytatása nem lett a riportnak.
    Csak egy rövidke írás jelent meg, azzal, hogy a nagy levéltömegre való tekintettel egy későbbi időpontra teszik át a leveleket publikálását.
    Nem lett belőle sem vita, sem folytatás, de a hazug újságcikknek a hozadékát( tudom hogy hihetetlen) de épp a tegnapi napon is átéltem…van még olyan, aki emlékszik a cikkre és így 70 körül még mindig annak alapján ítél meg.
    Nem tudom, hogy él e még F. Judit, Bárdos András édesanyja, viszont azt nagyon remélem, hogy nála is eljött egyszer a fiához hasonló őszinteségi pillanat, és tartott egy kis önvizsgálatot, hogy ha odakerül, ahova mindannyian kerülni fogunk, vajon miként számol el a hazugságaival…
    Egyébként jelentem, esti iskolában leérettségiztem, elvégeztem estin ( munka mellett) az akkori leghíresebb vendéglátós iskolát, így lett vagy 5 szakmám, de éreztem nem ott van a helyem, ezért felvételiztem a tanítóképzőbe, lett két diplomám( közben szereztem egy magánnyomozói bizonyítványt ) elvégeztem a romológia szakot is és a mai napig, nyugdíj mellett roma gyerekeket tanítok. Legmagasabb elismerésemet a Parlamentben vehettem át, de fogalmam sincs vajon hol az oklevél, sokkal inkább érdekel, hogy Brendonnak végre hazament e az anyja a börtönből, mert a gyerek úgy kiborult a 2 év alatt, hogy a pikkelysömör már az egész , látható testrészét befedte.

  • @agnesgyorgy3904
    @agnesgyorgy3904 2 роки тому +4

    Szuper beszélgetés volt,köszönöm ❤❤

  • @eleonorasiklosi2406
    @eleonorasiklosi2406 2 роки тому +2

    Gratulálok! Élvezetes, szórakoztató ,feledhetetlen beszélgetés volt! Úja és újra!👍🏽

  • @tamas19931214
    @tamas19931214 2 роки тому +18

    Legjobb műsor 😁😁

  • @ibolyafarkas1608
    @ibolyafarkas1608 Рік тому +1

    Nagyon jó beszélgetés volt, sokkal több ilyen emberre lenne szükség a közéletben.

  • @JAVINCZE
    @JAVINCZE 2 роки тому +7

    - ez egy fantasztikus beszélgetés .

  • @gabriellasartory5241
    @gabriellasartory5241 2 роки тому +6

    Szuper volt,köszönöm :)

  • @nagyiren3787
    @nagyiren3787 2 роки тому +8

    Remek beszélgetés volt, Bárdos András sajnos nincs már képernyőn

  • @erikamathe9691
    @erikamathe9691 2 роки тому +7

    Egy élmény volt,köszönöm!!!

  • @andreatoth501
    @andreatoth501 2 роки тому +1

    Nagyon nagyon kedvelem, és tisztelem Bárdos Andrást!

  • @kisildiko408
    @kisildiko408 2 роки тому +4

    Az az érzésem, Bárdos András ezzel a riporttal azokhoz szólt, akikkel saját maga szerint nem jól viselkedett. Egyszer mindezt el kellett mondania! Vagy megnézik, akikhez szól, vagy nem...

  • @zsuzsannal
    @zsuzsannal 2 роки тому +2

    Nagyon becsülöm Endrét, hogy ennyi lealázási és kioktatási kísérlet után is ilyen nyugodt tudott maradni, és külön elismerésem a gáláns zárásért!

  • @ferco1971
    @ferco1971 2 роки тому +10

    Köszi Endre, köszi András !

  • @daniellavarga6684
    @daniellavarga6684 2 роки тому +1

    Bárdos András nagyon szimpatikus volt annak idején is (egyáltalán nem érezve mindazt amit a beszélgetésük során vallott magáról.)
    Most pedig azért nagyon szimpatikus ahogyan mára belátta felismeréseit hibáival kapcsolatban!

  • @TheWhiskas82
    @TheWhiskas82 2 роки тому +1

    Ez az interjú nagyon tetszett!!!!
    Kevés az ennyire önreflexív ember, aki ilyen jól látja magát, mint B.A.

  • @horvathattila5199
    @horvathattila5199 2 роки тому +3

    Ú de meg változott ez az ember!Egyik kedvencem volt!

  • @manatees9823
    @manatees9823 2 роки тому +15

    20 eve semmit nem valtozott! Kulsoleg!

    • @annajeszemszky6027
      @annajeszemszky6027 2 роки тому +4

      Jól néz ki most is cak a haja világosabb lett ami amúgy sármossá teszi

  • @kraftzsu
    @kraftzsu 2 роки тому +1

    Azt a betyár mindenit négy gyerek ez elképesztően gyönyörű nagyon örülök hogy rászántam az időt mert szimpatikusabb lett köszönöm

  • @iladrszegedyne8971
    @iladrszegedyne8971 2 роки тому +9

    Imádom!

  • @AndiErika
    @AndiErika 2 роки тому +1

    Köszönöm az őszinte műsort.😍

  • @ernonemeth5900
    @ernonemeth5900 2 роки тому +5

    Bárdos tele van feszültséggel!

  • @Bogica133
    @Bogica133 2 роки тому +8

    Nekem tetszett. Nem gondolom, hogy rossz ember. Lehet tényleg kicsit elcsúszott a vezérfonal egyoldalúan. Érdekesnek találtam, hogy egy ember képes átgondolni a saját jellemét.

  • @gergelyjambor2267
    @gergelyjambor2267 2 роки тому +17

    Zseniális a műsor és azaz érték, amit képviselsz Endre! Nagyon kiváncsi lennék arra, amikor Te ülsz a másik oldalon. :)

  • @juditb4118
    @juditb4118 2 роки тому +1

    Semmi negatív!!!!!Hiteles!!!Őszinte!!!Figyelemreméltó, élvezetes!Két értékes ember!

  • @hargitaijozsef
    @hargitaijozsef 2 роки тому +3

    Egyik legjobb beszélgetés volt Endre, pedig láttam már vagy 100-at veled. :) Gratulálok!
    Szerk: a 36-ról majd még beszélünk :) (hihetetlenül kevés)

  • @belzkati5261
    @belzkati5261 2 роки тому +8

    Hát ez szenzációs volt Kedves Endre,és András! Köszönöm!

  • @EditMagyarneKiss
    @EditMagyarneKiss 10 місяців тому

    András❤Endre❤ köszönöm szépen az élményt.👏

  • @katibalintkati6844
    @katibalintkati6844 2 роки тому +1

    Meg hallgattam volna.Gratulalok.

  • @agiban100
    @agiban100 11 місяців тому

    Én egy új oldaláról ismertem Bárdos Andrást és ez is tetszett!

  • @takacstimea6415
    @takacstimea6415 2 місяці тому

    Régen is edveltem Bárdos Andrást és ma sincs másképp !

  • @herr.director
    @herr.director 2 роки тому +4

    Az első tíz perc után, úgy gondoltam... kilövöm a videót! De, végignéztem...Remek beszélgetés volt!!!
    Endre!!!
    Köszönöm...

  • @krisztinaruborics6377
    @krisztinaruborics6377 2 роки тому +1

    Eeeeeez nagyon tetszett ! en most szerettem meg a Bardost!

  • @pockerade
    @pockerade 3 місяці тому

    Imádtam,fantasztikus volt.

  • @martamatuz
    @martamatuz 8 місяців тому

    Ha mindenki ilyen elhívatott lenne a szakmája iránt amilyen András volt anno, és úgy végezné a munkáját, ahogy ő, tette (a magukat - vagy a köznép által nevezett - "celebekkel" összehasonlítva), akkor ez a világ minden tekintetben jobban működne.

  • @koritury4528
    @koritury4528 2 роки тому +9

    Valoban nagyon jo musorvezeto volt a Bardos, de az Endre is nagyon jo a maga mufajaban.

  • @zuzanaicsoova1863
    @zuzanaicsoova1863 10 місяців тому

    jaj Istenem! Nagyon bírtam, köszönöm szépen !

  • @kovacsneildiko7889
    @kovacsneildiko7889 2 роки тому +1

    Kedves András! Nagyon tetszett az Önnel készült interjú👍 úgy gondolom nincs szégyelnivalója....úgy élte televíziós életét,ahogyan kellett! /amelyet a szakma megkövetelt / Ön ettől még jó ember!!! Az őszintesége nagyon tetszett!!,ha nem így tett volna / hazugsággal,hogy jó embernek látszódjék/igencsak ártott volna a hallgatóság felé....!! Részemről ismételve ön magam ,Ön nem rossz ember!! Kívánok nagyon jó egészséget,és nyugodt ,boldog életet!!!

  • @yyyyyyyyyyyyyyyyyyy
    @yyyyyyyyyyyyyyyyyyy 2 роки тому

    Kedves András , ne "ostorozza" magát, "ember hiba nélkül nincs", mindenki téved, mindenben. Aki úgy gondolja, hogy tökéletes, az hazudik önmagának és mindenkinek. Az ideálok, csak álmainkban léteznek, akkor is most is az egyik leghitelesebb, és őszintébb embernek tartottam, most megerősített ebben. A múlt "köveit", tegyük le a szívünkről, nincs értelme cipelni, mert semmiben nem változtatja meg a múltat. Ebben, most nagyon sokat segített Kadarkai. Kedves Endre , gratulálok, "árvamagyarként", büszke vagyok magára. szeretettel üdvözlőm mindkettőjüket (elnézést, a közhelyes kifejezésekért, nem véletlen)

  • @harnosjozsefne489
    @harnosjozsefne489 Рік тому

    A híradós korszakában is figyelemre méltó embernek tartottam, de számomra most szimpatikus és őszinte ember látszatát erősítette.

  • @katalincsiha5815
    @katalincsiha5815 2 роки тому

    Én sokadjára hallgatom. Kivételes ember, aki fel tudta ismerni és meg tudta változtatni a másik embert megalázó régi társadalmi szokásokat amibe beleszületett. Erre nagyon kevés ember képes. Becsülöm ezért.

  • @balazsgluck6458
    @balazsgluck6458 2 роки тому +21

    Éppen az volt rokonszenves, nem próbálta megjátszani magát. Mindannyiunk élete tökéletlen. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, vagy kényelmetlen. Ezzel a beszélgetéssel most magamhoz vettem az intelligencia adagomat.

  • @azabb
    @azabb 2 роки тому +1

    Látszik Andráson, hogy feszűlt és zsizseg nagyon. Jól lehúzta magát, úgy látszik épp önostorozós mivoltját éli, pedig ő egy igazán szimpatikus ember. Valami történik benne az biztos. Reméljük megossza velünk!

    • @juditnagy8084
      @juditnagy8084 Рік тому

      csak nem valo fonoknek, az jott le, a stressz sokakbol kihozza az idegbeteg uvoltozot lasd Azsia expressz:D

  • @annamaria-ob7qc
    @annamaria-ob7qc 2 роки тому

    mindegyiukünk ismeri azt az embert, aki nem tud konfliktus és háborúság nélkül élni!!!!!