DTK: Elviszlek magammal - Rúzsa Magdi

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 13 лют 2018
  • Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin
    Facebook: / wmnmagazin
    Milyen út vezetett a mezítlábas Magditól a kőkemény profi Rúzsa Magdolnáig? Hogyan határozta meg a gyerekkori nélkülözés a viszonyát a pénzhez, a munkához, az énekléshez? Mit szól ahhoz, ha a dalain sírnak az emberek, és ahhoz ha azt hallja a férje szájából: "a feleségem"? Az Elviszlek magammal vendége: Rúzsa Magdi énekesnő.
  • Розваги

КОМЕНТАРІ • 155

  • @Lili-hc7by
    @Lili-hc7by 2 роки тому +7

    A Magdi valami plasztikai műtéten esett át? Brutál!

  • @attilagm
    @attilagm 3 роки тому +10

    Magdit azóta imádom, hogy anno először hallottam énekelni a Megasztár válogatóján, amikor jelentkezett.
    A dal közben mondtam már, hogy akárkik is kerülnek majd a döntőbe, ennek a kislánynak ott a helye, és már előre odaadnám neki a győzelmet, annyira magával ragadó, annyira a szívéből jött az előadói tűz!
    Azonnal lehetett érezni, hogy ez a kislány a színpadra született, neki csak a legjobbak közt a helye!
    Azóta is imádom, minden számát tökéletes beleéléssel, szívből adja át, és ez az ami egy előadót igazán művésszé tesz!
    Kívánom, hogy nagyon nagyon sokáig énekeljen még nekünk, mindannyiunk, és saját örömére is!
    Minden sikerüljön úgy, ahogy csak szeretné, legyen az karrier, család, vagy bármi az életében!
    Mindehhez jó erőt, egészséget, kitartást, szerencsét kívánok! :)
    Nagyon köszönöm a stábnak, hogy Magdit is felkérték, nekik is további jó munkát kívánok, rendszeres nézője vagyok a műsoruknak, csak így tovább!
    Gratula! :)

  • @LeviKlicsu
    @LeviKlicsu 6 років тому +209

    Okos, intelligens és tisztességes. Nem mellesleg óriási tehetség és nem túlzás azt mondani, hogy az ország egyik legnagyobb büszkesége! Évek óta követem a munkásságát a Magdinak, de mindig tud valami újat modani, mutatni, van benne valami nagyon különleges. Pont annyi, ami hozzátesz némi pluszt az egyébként is sugárzó személyiségéhez! Nagyon vártam ezt a beszélgetést, már tavaly év elején felröppent bennem a gondolat, hogy a Kriszta vajon, mikor fog Magdival beszélgetni? Végre eljött a pillanat, amiért igen hálás vagyok. :) Jó volt hallgatni és egy olyan előadót bemutatni, akinek a jelleme az évek múlásával pozitív irányba haladt és a Földön tudott maradni! Ha van példakép, akkor az Rúzsa Magdi!

  • @alia7869
    @alia7869 4 роки тому +5

    Én csak kétszer sírtam, amikor elénekelte az Ederlezit másodszor pedig amikor nagypapáját ölelte oly sokáig hogy az majd' "elesett".❤

  • @Timcso07
    @Timcso07 6 років тому +18

    Jajj de vártam már ezt az interjút!! 😊 Rúzsa Magdi iszonyat tehetséges és olyan tiszta lelkű ember, nem szállt el magától azóta se!! ❤ Nagyon jól sikerült interjú, imádtam! 😊

  • @babkamama7514
    @babkamama7514 4 роки тому +5

    tényleg en is elsírom mindig magam,amikor hallom önt énekelni ❤

  • @sandormate678
    @sandormate678 5 років тому +4

    Szily Nóra nagyszerű beszélgetéseihez hasonló lett ez a kötetlen, baráti diskurzus.. Kriszta, nagyon jó partner vagy! MAGDI! TOP Hungary !!! - Jó nézni, hallgatni Benneteket! Élmény..

  • @auroraaurora852
    @auroraaurora852 5 років тому +8

    Mindig is nagyon nagyra tartottam a Magdit :)
    A zene,ahogyan a lelkemre hat. Az a tisztaság, ami belülről árad.
    Kívánom Neked, Isten vezérelje minden lépésedet!

  • @ritafazekas9702
    @ritafazekas9702 6 років тому +6

    Óriási tehetség! Tehetsége a Mega Sztárban igen hamar felszínre tört. Tisztelem őt az egyszerűségéért, a tudásáért, emberekhez való viszonyulásáért! Imádom a hangját, a dalait. Köszönöm, hogy hallhattam/láthattam ezt a riportot!

  • @olgajaslovska2982
    @olgajaslovska2982 2 роки тому +4

    Nagyon vagany ember vágy csak soha el ne felejcsd honnal jottel mert akkor mart nem leszel Ruža Magdi de En nagyon bizok benned mert te jo ember vágy kivanok šok sikert egeseget kivanok Olga Szlovákiarol 👍♥️

  • @Assoka1978
    @Assoka1978 6 років тому +24

    Ez egy csodalatos video lett. Nagyon át jön a Magdi rezgése. ❤ Teljesen elbüvölt csodálatos ember. ❤❤❤

  • @m62235szergejes
    @m62235szergejes 3 роки тому +6

    Magdi sose felejtsd el honnan is indultál Az egyik legnemesebb emberi jellemző. . Gratulálok.

  • @lajosszabo9865
    @lajosszabo9865 6 років тому +11

    Szívesen látnám akármelyik zeneiműsorban mint zsüritag mert feltudok nézni rá, a többire egyikre sem. Annyira hiteles és igaz és a hangja is csodás. Csak igy tovább Magdika !

  • @Robert-fh9bh
    @Robert-fh9bh 6 років тому +21

    Rendkívül intelligens és őszinte egyéniség, órákig tudnám hallgatni őt :)

  • @12345678981347
    @12345678981347 6 років тому +37

    Íme a szakmai alázat, az elhallgatott múlt fájdalmas titkaiból előtörő-, és jelenlévő művészet, ami mindenkit megérint. Ő az, aki mindenkit megérint. A távoli-, üres, kozmikus tért kitöltötte a benne feszülő erővel, hogy megtaláljuk magunkat. A mi ritka kincseink egyike. Tükröz és tükröztet. Keresetlen emocionalítás. Korty víz, falat kenyér…
    Személyes kérés: Ne hagyd magad elveszíteni!

  • @mariavarganemolnar8438
    @mariavarganemolnar8438 6 років тому +11

    Igen,a rezgések megvannak! Imádom , azóta amióta először megláttam! Nagyon sok koncerten énekelek vele! ❤️❤️❤️

  • @user-tp3do7xs4z
    @user-tp3do7xs4z 4 роки тому +11

    Amikor először hallottam Magdi hangját a vetélkedőben már akkor tudtam, hogy ő fogja megnyerni. Abban az eresztésben ő volt A Hang.

  • @istvannesanta9382
    @istvannesanta9382 6 років тому +21

    Amikor énekel, mindíg kicsordul a könnyem.... Most ettől a beszélgetéstől is ! Köszönöm Kriszta :)

  • @monikakalmar9613
    @monikakalmar9613 6 років тому +19

    Imádlak Magdi! Az első pillanattól amikor meghallottam a hangod! 😍❤

  • @SCHMIKI1
    @SCHMIKI1 5 років тому +6

    Fantasztikus énekesnő és gyönyörű!Magyarország büszkesége!

  • @BogiVisky
    @BogiVisky 6 років тому +22

    Gyönyörű nő lett Magdi (szép volt mindig, de most NŐ). Nagyon tetszett az interjú is, mert őszinte volt.

  • @evazatyko2949
    @evazatyko2949 2 роки тому +2

    Fantasztikus ember! Köszönöm DTK!💕🌻

  • @magdimagdi1961
    @magdimagdi1961 6 років тому +7

    En ott voltam,Szabadkarol,amikor Magdi megerkezett Kishegyesre.nagyon,nagyon szurkoltam.

  • @pulicerwinner
    @pulicerwinner 3 роки тому +7

    Nekem kicsit fura hogy nem tudta mennyi 20.000 forint, par evvel kesobb pedig 3000.000 forintot kert egy jotekonysagi rendezvenyen valo fellepesert.....
    2008-as FOLDUNKERT VILAGNAP volt. Persze, nyilvan mindennek ara van de ezt tulzasnak ereztem!!!!
    Tudasa, tehetsege vitathatatlan es szeretem a muveszetet.

  • @margitbalint8707
    @margitbalint8707 2 роки тому +1

    Szia magdi anyira jo vagy sok sikert tők igazad van szép vagy nagyon és szép a hangod és vices vagy nagyon és szimpatikus vagy nekem jol beszél szia 😘❤❤

  • @soroscsaba2
    @soroscsaba2 6 років тому +3

    a hidegrázás minden pillanatban ott van ahogy maghallom a hangját... 😊 😊 😊
    egyébként pár napja kezdtem el nézni a műsort és nekem nagyon tetszik!! csak így tovább

  • @incifrank
    @incifrank 6 років тому +11

    Megindito beszelgetes volt, kijottek a konnyeim. Elmeny volt ❤️

  • @raczpeter9606
    @raczpeter9606 6 років тому +3

    Szeretem, amit csinál. Ennél többet nem tudok mondani róla.

  • @robertivanics6710
    @robertivanics6710 5 років тому +3

    Szeretem ez a csajszit,és szivessen meg is hallgatom a rádióban! De ledöbbentem attól ahogy az arca megváltozott. Nem azt mondom hogy csúf,mert szép most is,de jobban tetszet amilyen volt! Mindig mikor hallgatom a dalait a régi Magdi van elöttem. Minden esetre le a kalappal elötte.

    • @thomyakadjlife
      @thomyakadjlife 4 роки тому +1

      Egy erős tv-s smink volt rajta, amit el is mond a riportban...

  • @janoskissdokypapa5164
    @janoskissdokypapa5164 6 років тому +1

    Inteligens ,őrületes a hatása ez mellett a földön jár és igen , nagyon NŐ.

  • @gyokosreka5434
    @gyokosreka5434 6 років тому +2

    Ez nagyon jó rész volt. Köszönöm, most Rúzsa Magdi maratonon vagyok :D!

  • @krisztagadzsa4096
    @krisztagadzsa4096 6 років тому +6

    Szerettem, köszönöm a beszélgetést ♡

  • @papucsorranpamutbojt
    @papucsorranpamutbojt 3 роки тому +4

    Magdiban van valami ősi, nyers erő, valami elemi, őszinte energia. Ezt semmilyen smink nem tudja elfedni (hálistennek). Ettől tud hiteles és időtlen lenni.

  • @sallaigab
    @sallaigab 6 років тому +61

    Bárki is figyelt arra amit mond? Most jött a tv-ből ahol érdekes mód tv-s sminket raknak az orcára. Hallatlan. Amúgy így is, sőt így még szebb, kedvesebb. Amúgy jól beszél. Szeretem. :) szeressük!

  • @monamona5013
    @monamona5013 6 років тому +43

    Na...!Úgy látom sokaknak ismét sikerült az interjú lényegét megfogni..🙄🤦! M.o egyik legtehetségesebb, legkülönlegesebb hangú énekesnője🤗... hihetetlen, hogy a Magdi külsejéről piszmogtok!!😒

  • @emmabalo9714
    @emmabalo9714 6 років тому +4

    Imádlak Magdi.

  • @Agyar90
    @Agyar90 Рік тому +2

    Tudja valaki melyik szám szól az elején?

  • @kittitoth3938
    @kittitoth3938 6 років тому +4

    Minden tiszteletem az övé. Eddig is példaképem volt, de ezután az interjú után még nagyobbat nőtt a szememben...

  • @hajnalkavarga1002
    @hajnalkavarga1002 2 роки тому +2

    😂❤❤

  • @robertlaszlo4759
    @robertlaszlo4759 Рік тому +1

    Istennő❤️

  • @krisztinaradvanszki9557
    @krisztinaradvanszki9557 6 років тому +5

    Szeretem Rúzsa magdit!!!! A riport most 10 es skálán egy 5 ös....amugy Magdit tisztelem..én is kárpátaljai magyar vagyok....és tetszik, hogy nem sajnáltassa magát....hanem a szakmájára koncentrál!!!! :)

  • @jocix01
    @jocix01 6 років тому +8

    Nagyon jó énekesnő, nagyon jó hanggal, csak sajnos a saját (populáris, rádiók által játszott) dalai nem túl jók. A feldolgozásai jók.

  • @jozsefkehi9342
    @jozsefkehi9342 6 років тому +21

    Ez a D.Tóth akkora kamu gép! Hazug! Minden vendégnek benyal tövig! Mindig az a legjobb, legszebb leg...leg... aki épp ott ül.
    Amúgy a Magdi egy csodás ember és énekesnő!

    • @tibormarczell
      @tibormarczell 6 років тому +4

      Akkor miért nézed ember?! Lépj tovább.... :)

    • @jozsefkehi9342
      @jozsefkehi9342 6 років тому +2

      Téged ki kérdezett?

    • @dtkriszta
      @dtkriszta 6 років тому +28

      pedig érted ugyanúgy rajongok, Józsi! Egy leglegleg vagy egyszerűen. ❤️

    • @norbertmihalik3507
      @norbertmihalik3507 6 років тому

      Mert azokat hívja meg, akiket szeret, kedvel és akikre nagyon kíváncsi.

    • @n.s.1273
      @n.s.1273 4 роки тому

      :D

  • @tibortoth7363
    @tibortoth7363 2 роки тому +1

    Normális, józan, kiegyensúlyozott személyiség...

  • @krisztianfigura7598
    @krisztianfigura7598 3 роки тому +2

    ❤️❤️

  • @hajnalkavarga1002
    @hajnalkavarga1002 11 місяців тому +1

    ❤❤❤❤❤❤

  • @orsolyazatonyi2657
    @orsolyazatonyi2657 5 років тому +15

    Imádom hogy megmaradt ugyan annak a szelíd-szolíd nőnek, mint amikor megismerte ország-világ..Nincsenek úri allűrök..pedig ahova eljutott...

  • @klarapetricsmol
    @klarapetricsmol 2 роки тому +2

    Csodás ez a két Nő!

  • @pinceaszka
    @pinceaszka 6 років тому +27

    Felismerhetetlen.

  • @ninaburger8537
    @ninaburger8537 6 років тому +6

    Szia Kriszta
    Nem tudom hogy mi alapján választjátok a szereplőket, de én laikus nézőként szívesen látnám Balsai Mónit, Szalai Krisztát, Mácsai Pált.
    Egy a műsort nagyon kedvelő néző.

  • @Alisand1999
    @Alisand1999 4 місяці тому +2

    Magdaléna úrnő
    ❤❤❤❤❤❤

  • @r.maj.7065
    @r.maj.7065 4 роки тому +2

    Annak idején egy béna kis csaj volt.
    Most egy vadító istennő.
    Felismerhetetlen a régi külcsínyéhez képest.
    Sok smink, meg gondolom a műdolgok, de a végeredmény nagyon dög. :-D

  • @fungary4385
    @fungary4385 5 років тому +24

    Igen. Leragadnék ott, hogy máshogy nézel ki Magdolna! A fejed, a hajad, az arcod kivakolása, más vagy!
    Nem tűnsz természetesnek, a hangod sem az számomra. Csak egy médiaszövekényt látok benned, nem pedig egy ízig - vérig természtes énekesnőt. Ez az én igazi bajom Magdolna! Amikor a legelső válogatásra bementél, akkor Magdi voltál, a hibáiddal, a szerenységeddel, azzal, hogy még nem hitted el, hogy vagy "valaki". Sajnálom, hogy ez lett belőled! Egy ijesztő bábu, egy agyonsminkelt pr termék, aki már nem önmaga, csak a hangja emlékeztet valakire, valakire, aki bement szabadon, de rabként távozott.
    R.I.P.

    • @andrasfodor7466
      @andrasfodor7466 5 років тому

      Akkor nem írom le ugyanezt mégegyszer...

    • @kisskata1465
      @kisskata1465 5 років тому +3

      Szeretem, de "művivé" faragták!Félelmetes!
      Tovatünt arcából minden ami természetes.Vajon ö érzékeli-e a változást??Ez a fejlődés útja???

    • @Alisand1999
      @Alisand1999 4 роки тому +1

      nem mű hanem a goth zenészek ilyenek, és jó stílus az

    • @n.s.1273
      @n.s.1273 4 роки тому

      Nekem a beszédén tünt fel a változás. Pedig olyan jó volt hallgatni

    • @user-ly8dc3to8z
      @user-ly8dc3to8z 3 роки тому +1

      Plasztikai műtétje volt állítólag, orrát faragtak

  • @anitakacs7639
    @anitakacs7639 6 років тому +1

    👍

  • @lenkee94
    @lenkee94 6 років тому +1

  • @patymalat
    @patymalat 6 років тому +2

    ❤️

  • @bernadettlengyel7216
    @bernadettlengyel7216 6 років тому +1

    3:35-kor mit mondd a Kriszta????

    • @erhnn94
      @erhnn94 6 років тому

      Nem olyan vészes

  • @evikrpelan1055
    @evikrpelan1055 Рік тому +2

    Ezzel a sminkkel nem ismerni Magdira

  • @ketyo100
    @ketyo100 6 років тому +12

    Nekem kicsit lekezelõnek tunt Kriszta, de Magdi jól vette az akadályokat. ;-)

  • @kft.bakony-immo9729
    @kft.bakony-immo9729 6 років тому +10

    Jó lenne, ha azért valaki a beszélgetésre is figyelne: TV-s smink van rajta, és még nem heverte ki az időeltolódást sem. De inkább az előbbi a "bűnös".

  • @TheZeusz70
    @TheZeusz70 6 років тому +14

    Kérhetem Felcser Mátét...

  • @diaomron7261
    @diaomron7261 3 роки тому +4

    Ki ez a nő, akit Rúzsa Magdi szinkronizál??

  • @markohhka
    @markohhka 6 років тому +5

    Gáspár Zsoltit vigyétek már el egy körre nagyon nagy interjú lenne az egyszer biztos!!!!!

    • @chloe.3338
      @chloe.3338 6 років тому

      Markszteroj az biztos! 😂😂👌

  • @peterujvari752
    @peterujvari752 6 років тому +3

    MMMMMMM MAGDI!! :)
    MMMM DTóTH

  • @ricostos
    @ricostos 6 років тому +2

    jó csaj

  • @zoltanfeher5970
    @zoltanfeher5970 3 роки тому +3

    Az emberek gyarló, belőled ez, is kimaradta hangodtól lúd börös leszek imádlak!!!!!!

  • @sajakuril
    @sajakuril 5 років тому +4

    Legalább Magdi mellett fogd a kormányt az M3 bekötőn. Amúgy semmit nem változott, jó értelemben ;)

  • @marcibence
    @marcibence 6 років тому +11

    Mostanában az összes celebet egyformára faragják. Szerintem a régi orral szebb volt.

    • @liteoner
      @liteoner 6 років тому +8

      Most csak emiatt a komment miatt előkerestem egy régi képet, és pont ugyanolyan az orra.

    • @evaszucs5514
      @evaszucs5514 6 років тому +2

      Nem tudtam miert mas az arca! Gondolod az orrat megmutottek? Tenyleg mas...!

    • @Chukyka
      @Chukyka 6 років тому

      Kicsit kerekebb arca volt. Lehet fogyott vagy így idősödik nem tudom.

    • @thomyakadjlife
      @thomyakadjlife 4 роки тому +1

      Sosem volt plasztikázva, egy erős tv-s smink volt rajta, amit el is mond a riportban...

    • @user-ly8dc3to8z
      @user-ly8dc3to8z 3 роки тому

      Én is úgy tudom műtötték az orrát

  • @meszarosbalazsurasag454
    @meszarosbalazsurasag454 6 років тому +40

    Egyszer Bartost is elvihetné napszámba.

    • @bogi7639
      @bogi7639 6 років тому +2

      Mészáros Balázs 😂😂😂

    • @djangoelszabadul2265
      @djangoelszabadul2265 6 років тому +12

      Felszabálná a faxba az egész verdát 😂😂😂
      Ugybizony dá pleu pleu

    • @kissendre6929
      @kissendre6929 5 років тому +1

      Kiszívná a CsAmpert

  • @87ophelia93
    @87ophelia93 6 років тому +10

    Ifj. Vidnyánszky Attilát is vidd el egyszer!

    • @tundike80
      @tundike80 6 років тому

      87 Ophelia +1 szavazat Attilára :) csodálatos tehetség

  • @m62235szergejes
    @m62235szergejes 3 роки тому +2

    Magdi Ezt mond el .Attila is nagyon szépen mondja. ua-cam.com/video/UPA83NHnk68/v-deo.html

  • @szjudit1956
    @szjudit1956 6 років тому +3

    rengeteg energiát emészthet fel a túlzásba vitt bújkálás, pl. az esküvőjén: nehogy meglássák amint belép a templomkapun...ez minek??

  • @gaborkollek2086
    @gaborkollek2086 6 років тому +8

    Azt hittem hogy Gregor Bernadett, úgy átplasztikáztatta magát Ruzsa Sándor

  • @szabolcspolgar3194
    @szabolcspolgar3194 5 років тому +10

    Nagyon szeretem a hangját, a tehetségét a művészetét. De ennek az arcplasztikának úgy gondolom semmi értelme nem volt. Elveszett a bája amibe milliók szerettek bele. És szerintem nem szorult rá...

    • @palbence1981
      @palbence1981 5 років тому +1

      ez járt a fejemben rögtön el is kezdtem guglizni, hogy én vagyok a hülye, vagy tényleg plasztikáztatott... de ezek szerint nem őrültem meg :D persze igy is kedvelem meg mittudomén de valahogy tényleg más

    • @thomyakadjlife
      @thomyakadjlife 4 роки тому +5

      Sosem volt plasztikázva, egy erős tv-s smink volt rajta, amit el is mond a riportban...

    • @deckardxy50
      @deckardxy50 4 роки тому +2

      ​@@thomyakadjlife biztos hogy volt valami, teljesen másképp néz ki, mint anno a megasztárban, hasonlítsd össze a régi videóival. minimum az orrával csináltatott valamit.

    • @Crissyke1
      @Crissyke1 2 роки тому +2

      Milyen arcplasztika???????? 😂

    • @Crissyke1
      @Crissyke1 2 роки тому +1

      @@deckardxy50 évek....

  • @laszloszentirmai5868
    @laszloszentirmai5868 6 років тому +2

    sokkal jobban nez ki ,rovid hajjal,,,

  • @mrcypdru
    @mrcypdru 6 років тому +5

    Iszonyatosan szerelmes voltam belé a megasztárban még tizen x évesen. :D Ezzel a vakolattal viszont nem szép.

    • @jokka1973
      @jokka1973 4 роки тому +1

      Besimult , de a tehetsége megmaradt. Hatalmas hangja van.

  • @cadaverlandcadaverassfrom6130
    @cadaverlandcadaverassfrom6130 6 років тому +7

    Milyen Plazamacska kinézete lett, gáz nagyon

  • @szilidszudzsaro7243
    @szilidszudzsaro7243 6 років тому

    Hetek

  • @hazmaruf1417
    @hazmaruf1417 4 роки тому +1

    ...

  • @andreakovacs235
    @andreakovacs235 6 років тому +5

    Miert nem lehet azt a kormányt rendesen megfogni?!

  • @gaborjuhasz84
    @gaborjuhasz84 6 років тому +27

    Most ez tenyleg a Ruzsa Magdi? ! Nem csak a szinkronja? Ha Ő az, akkor hany muteten van tul?!

    • @balintbarki4121
      @balintbarki4121 6 років тому +16

      Úgy hívják, hogy hajegyenesítés

    • @liteoner
      @liteoner 6 років тому +7

      Az megvan, hogy az emberek megöregednek, ugye? Nem fog soha úgy kinézni, mint huszonakárhányévesen.

    • @gaborjuhasz84
      @gaborjuhasz84 6 років тому +8

      Egy genetikai csoda. Ahogy öregszik, egyre kevesebb a ranc es egyre szebb. :-)

    • @liteoner
      @liteoner 6 років тому +1

      Érdekes ízlésed van, ha szerinted itt jobban néz ki, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt. Megöregedett, kiegyenesítette a haját és kisminkelték.

    • @fikuskukis5327
      @fikuskukis5327 6 років тому +8

      Megöregedett... baszki... 33 éves lesz idén... Irigykedsz, hogy sosem lesz ilyen bomba nőd?

  • @TheFepe20
    @TheFepe20 6 років тому

    Kikivel lesz interjú, gyelekik?

  • @MiamiNight01
    @MiamiNight01 6 років тому +2

    Már aki tudja segiteni a szüleit.Valaki nem,mert neki sincs egy forintja se. Na erről ennyit.

  • @domokosmartoneszenyi6599
    @domokosmartoneszenyi6599 6 років тому +8

    17:15 Magdit a Prozac mozgatja Még egy sztár, akit tönkretett a hírnév.

    • @e.sz.1503
      @e.sz.1503 6 років тому +11

      Őt nem biztos de téged tuti magával húzott tesó ha ebből is ezt veszed le,túl sokat nézhetted a Maffiózókat vagy téged is Tony Soprano pszichiátere kezel :-)

  • @vorosbab
    @vorosbab 6 років тому +7

    FARKAS FRANCISKÁT!

  • @ildikofoldeak3411
    @ildikofoldeak3411 6 років тому +10

    Nem tudom ki milyen különlegeset hall a hangjában,de nálam semmi.

    • @manatees9823
      @manatees9823 6 років тому +1

      Ildikó Földeák kulonlegesen idegesito

    • @ladodani
      @ladodani 6 років тому +2

      Idegesítő...mégis megnéztétek! :-D

  • @leventenagy808
    @leventenagy808 Рік тому

    Dr tó

  • @tottilotti1
    @tottilotti1 6 років тому +6

    Magdi nagyon kivakarta magat.ra sem ismerni,a kis csunyusbol micsoda no lett.a penz jo eszkoz

    • @tinexi2677
      @tinexi2677 6 років тому +11

      sose volt csunya

    • @Chukyka
      @Chukyka 6 років тому +1

      Nem volt csúnya csak egyszerű volt a kinézete.

    • @NAGI-xm5vq
      @NAGI-xm5vq 6 років тому +4

      Köszönjük ezt a tartalmas,szép,pozitív kommentet!
      Helyesírásod tökéletes!

  • @carlocarlo9030
    @carlocarlo9030 6 років тому

    Ez még él??

  • @marja_oli
    @marja_oli 4 місяці тому +1

    Mennyire megöregedett! 32 éves?.... hát 42-nek látszik, vagy többnek is. Valami történt az életében?

    • @Alisand1999
      @Alisand1999 4 місяці тому +1

      napraforgó páholy? geszti, presser, henry kallan stb stb kazárok, chábád lubavicsosok egyszerűen jó 10-12 éve rossz befolyás alá került, sajnos a nőket mindig csak vezetik és sohasem vezetők, ez ösztönös

  • @peterujvari752
    @peterujvari752 6 років тому +1

    a Magdi is gondolm sőt tudom! de te Főleg DTót
    a
    természetes de kezdem álszerénynek a Magdolnámat

  • @anitalosonczi187
    @anitalosonczi187 3 роки тому +4

    egy hihetetlen mű nő lett belöle. nem mellesleg rohadtul elszáll,t milliok alatt méár nem is vállal el fellépést. elfeledte honnét jott...szánalmas. ma már neki az a huszezres az egy wc papir guriga..nagy csalodás. azt hiszi egy díva, hát bszki inkább egy ripacs..

    • @Crissyke1
      @Crissyke1 2 роки тому +4

      Mitől lett volna műnő? A piros rúzstól? 😂 Azok a "milliók" nem mind az ő pénze , jobb ha tudod.... 😂 Élő zenekarral, élő koncerteket ad, nem, mint egyesek, akiknek lemezről megy az alap vagy az egész dal és csak fölétátognak. 😂 Háttérmunkásokról, stb. ne is beszéljünk. A minőséget meg kell fizetni! Nem tudom , mennyire hiszi magát dívának, de ha igen , akkor azt jól teszi ! 😂

    • @anitalosonczi187
      @anitalosonczi187 2 роки тому +2

      @@Crissyke1 attol meg teny ahogy az is el van szallva.. Tudod, sokan elfeledik honnan jottek😂😂🤣🤣

  • @attilakiss6457
    @attilakiss6457 6 років тому +4

    500-600 MILLIOBOL meg jo hogy jobb csaj lett!megneztem de ....nem birom még mindig

  • @hajnalh8127
    @hajnalh8127 2 роки тому

    ❤️❤️❤️❤️❤️❤️