Melléfogtál, ő pont pszicho-celeb (csak látni kéne 🤭) Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen! Az új vallás 😉 Ebben meg az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit! Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével! A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről). Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡 Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
Hangsúlyozottan kérem, hogy vegye mindenki komolyan Noémi könyvének megalapozott igazságát. Ez nem a Sorsunk és a csillagok, vagy Daniken, vagy a vonzás törvénye, hanem ennek jelentősége Selye János művével vetekszik. Ez olyan kincs amiből megtanulhatja mindenki, hogyan lehet olyan gyereket nevelni, aki boldog és a világ hasznára lesz atombiztosan. Hogy hogyan értse meg az elődöket, hogyan ismerje fel a saját "elakadásait", hogyan változtasson a saját sorsán, és hogyan ne folytassa a rossz beidegződéseket. Ez egy általános iskolai tananyag szkriptje. Egyszer talán lesz majd tantárgy az írás-olvasás-számolás mellett az önismeret....
Minden magyar családra illik az említett viselkedési "norma",ezért lehetne iskolai tananyag,hogy boldogabb jövőben élhessünk.A múltból csak emlékek maradjanak ne beidegződések ,melyek nem mindig a jó cél elérését szolgálják.Elragadó egyéniség,előadás mód köznapi szóhasználat!Kedves Noémi!Sok siker a munkásságához!Legyen minden magyar családban egy könyv ami kulcs legyen a családtagjához!
Szerintem semmit nem lehet igazàn jòl csinàlni, ami nem szívből jön és nem Önazonos. Noémi volt olyan bàtor, hogy elindult önmagàhoz. Nagy segítség volt az az önszeretet és bàtorsàg, amit otthonròl hozott. Mindenképpen nagy gratula!😊
Az eddigi évadok egyik legjobb interjúja :) szuper volt, élmény volt minden perc. Egy ideje olvasatlanul áll Noémi könyve a polcon de ezek után előveszem!
Uhh! Nem tudom kifejezni mennyire nagyon vártam a vele való inetrjút is!!! :O :) Nagyon köszi!!!! :) Bízom benne, hogy egyszer lesz idő, kedv kapacitás Dr. Máté Gáborral is egy . :) Biztos hogy ritkán, de azért szokott jönni haza, Mo.-ra is előadni..
Nagyon köszönöm ezt a videót és hamarosan beszerzem Noémi könyvét. Kedves Kriszta! Örömmel és kitüntetett figyelemmel követem munkáidat és tudom, egy teljes csapat dolgozik veled, természetesen az ő munkájuknak is jár az elismerés. Műsoraidban a kedvesség, szeretet és humor, mind mind megtalálhatóak, szívből és őszintén jönnek kérdéseid, tényleg érdekel a beszélgető partnered élete, gondolatai és érzései. Ezekben a percekben gyakran saját problémáimról is elfeledkezem, szórakoztatsz és egyben elgondolkodtatsz. Emelem nem létező kalapomat, gratulálok a teljes csapatnak! Azt hiszem Noémivel sokat fogunk találkozni, és nagyon jó volt ebben a műsorban őt közelebbről megismerni. Köszönöm! ;)
Azt hiszem ott kezdődik a dolog hogy aki rászorul az kapjon segítséget és ne csak a privát 10 ezer forintos alkalmakon hanem egy állami intézményben is. Ez az orvosok felelőssége is nem csak az államé.
Kedves Kriszta! Nagyon kellemes interjú. Jó érzés volt egy ilyen értelmes, őszinte nőt hallgatni, akár olyan hétköznapi témákban is mint a gyereknevelés, vagy a pszichológia. Biztosan elolvasom a könyvét, köszönöm a tippet! Foglalkozzunk magunkkal, hogy másokkal is minőségien tudjunk együtt létezni :) szép napot
Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen! Az új vallás 😉 Ebben meg az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit! Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével! A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről). Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡 Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
Az Örökölt Sorsok c.könyvet nagyon különlegesnek tartom. Nagyon sokat segített a belső munkám során sok "miértre" válasz kaptam felismertem, megértettem és elengedtem. .Javasolnám minden olyan embernek aki házasság vagy gyermekvállalás előtt áll .Aki választ keres legbelső félelmeire és igényt tart Önmaga fejlesztésére :-)Köszönet és hatalmas elismerés Orvos -Tóth Noéminak!
Nagyon tartalmas és tanulságos az egész beszélgetés. Köszönöm szépen a tanítást, hálás vagyok érte. Erőt és kitartást kívánok ezen az úton mindkettőtöknek!😉👍👑
Uristen, de jo interju volt, mennyi erdekes es hasznos gondolattal!! Egy masik resz utan bekapcsolva maradt a youtube es egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy ez egy masik "DTothKrisztas" resz es wow, mennyire erdekes! 😊 Minden resz szuper, de ez most viszi a palmat!Meg, meg ilyet! Tuti megveszem a konyvet is! Noemi egy igazan erdekes szakember, minosegi gondolatokkal! Respect! Tobb szinten is elgondolkodtatott! Koszonom Kriszta az elemenyt! 😊
Azért azt tegyük hozzá, hogy "nulláról", azaz olyan szülői alap nélkül,akik fizikailag igen, de lélekben nem voltak ott, és jelenleg is, a saját magára és az "örökölt sorsra" rá nem akaró nézni család nélkül, ez kőkemény napi munka, és sok esetben/vagy mindig kőkemény hosszú évek munkája. Plussz. Az én terapeutám egy idő után azt is ki merte jelenteni, hogy Isten nélkül nem megy. Hálás vagyok, mert akkorra már elindultunk azon az úton is a gyermekemmel. Sajnos ez is hiányzott az életünkből, és a bizalom felépítése is egy kemény munka . Nem olvastam Orvos-Tóth Noémi könyvét, viszont végigjártam az utat. Családállításokkal, egyéni terápiákkal. Látom, és azt hiszem ki is mondhatom már, hogy elfogadom az "örökölt sorsomat" . És csak az hiányzik az interjúkból számomra legjobban, hogy említsük már meg, hogy ne félj elindulni, és lehet, hogy mély dolgokkal találkozhatsz, erre is készülj fel!! És hajrá!! És tudd, mi a cél. És amíg azt el nem éred, nem feladni. És ez az út jár azzal az átalakulással, és végül megfelelő önismerettel, és tudatossá válással, amiről az interjú beszél, mint végcél. (Brian Tracy mondata, ami bennem megragadt egyszer: Addig változtasd a viselkedésed, amíg el nem éred a célodat. ) Valamint csak imádkozni sem elegendő szerintem sokszor, pont ezért, hiányoznak ott is a lelki beszélgetések, nincs idő rá, a kettő együtt lenne jó, de ez egyéni vélemény. Illetve úgyis vezet a Jóisten, akár egy könyv elolvasásához :). És itt lehet pl. "cél" a megtérés, és tudjuk, hogy itt ki az Út, de erről itt nem szeretnék bővebben. Sok erőt, és kitartást mindenkinek a belső munkájához!
Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen! Az új vallás 😉 Ebben meg az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit! Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével! A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről). Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡 Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
Istenem, de jó volt ez a beszélgetést hallgatni! Orvos-Tóth Noéminak minden szava annyira pontos, és olyan bölcs, hogy akármeddig el tudnám hallgatni. Mindenkinek szüksége lenne egy ilyen segítőre. Egy álmom teljesülne, ha járhatnék hozzá... És külön gratulációt érdemel azért, hogy ennyire fiatalos! El se akartam hinni, amikor mondta, hogy a hetvenes években született, szerintem sokkal fiatalabbnak néz ki.
Órákig tudnám hallgatni Noémit! :) Nagyon imádtam a könyvét (Örökölt sors), valószínűleg amiatt is, mert már egy ideje a családom felmenőinek kutatásával és életével foglalkozom. Emiatt még inkább volt "nyomatéka" a könyvnek a lelkemben, szívemben. Sajnálom, hogy nem volt 20 évvel ezelőtt valami hasonló olvasmány a birtokomban , mert akkor sokkal "okosabban" neveltem volna a lányomat. Most azonban azon vagyok, hogy számára semmi sem maradjon rejtve a családi történésekből. A könyvtől elvonatkoztatva is egy fantasztikus ember, hatalmas nagy szívvel és lélekkel, Noémi. Bízom benne, hogy lesz alkalmam egyszer személyesen is találkozni vele! Magával ragad, ahogy gondolkodik, szeretem hallgatni, ahogy beszél. :) Kriszta, szuper interjú volt! Köszönöm!
Ez hatalmas volt! A következő könyv már meg is van, melyik lesz!😊 Egy ilyen könnyedebbnek tűnő beszélgetésnek is hatalmas súlya van! Valóban kötelezővé kellene tenni a kapcsolattartás, önismeret témakörét az általános iskolában. Valljuk be őszintén. Ez ma különösen ráférne minden magyar családra! Hatalmas tisztelet ezért a fejezetét!🤗
Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen! Az új vallás 😉 Ebben meg az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit! Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével! A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről). Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡 Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
Az emberek legalább 80%-ában mélyen és többnyire tudattalanul ott vannak ezek a dolgok, de nem tudják megfogalmazni mindezt - valaki most megfogalmazta helyettük, és magukra ismertek....
Szuper volt! 🙏🏻😊 Immár tudom, hogy a Gryllus interjú nem a kérdező miatt volt vontatott számomra, hanem magát az alanyt találtam végtelenül unalmasnak...! 😕

Új Föld - Ráébredni életed céljára Eckhart Tolle Mérgező szülők Susan Forward Bátraké a boldogság Brené Brown - ua-cam.com/video/iCvmsMzlF7o/v-deo.html Ha valakit ez érdekel jobban.
Nagyon sokmindenben igaza van, jól látja, az örökölt sors valóság. Félrevezető az, amikor tiszta lapról beszélnek egy csecsemő esetében. Az ősök útjáról az istenek útjára érdemes lépni, vagyis megteremteni az átöröklődött zavaros minta pozitív formáját. Ehhez szükséges az egyetemes törvények ismerete. A sorsfeltárás segített nekem anno, az örökölt minták megismeréséhez. De jó, ha a pszihológia is erre tart! Az atyai pofon nem keverendő össze az ingerült ütlegeléssel. Atyai pofonokat a sors is osztogat.
Jelenünkben él a múltunk ... "miért, nem lehet erről beszélni? " 28:33 ... igen, voltak, vannak és lesznek olyan körülmények, amik miatt nem lehet beszélni egy gyerek előtt. Mert a gyerek az őszinte, alakoskodni, hazudni nem bír. Helyzetgyakorlat: - Kisfiam, hol járt tegnap késő délután édesanyád? - kérdezi a házmesterbácsi a 9 éves kisfiút. - Pontosan nem tudom, de hozott egy libát - válaszolja a jólnevelt fiúcska. (időpont 1944. júliusa ... zsidóknak kijárási és vásárlási tilalom, a házmester egyben a légóparancsnok) A válasznak halálos következménye lehetett. A másik: - És mit mond apukád Rákosi és Sztálin elvtársakról? - kérdezi a házmester a kislánytól. Illedelmes válasz: utálja mindkettőt, szokja is mondogatni anyunak. (időpont 1952, az internálások mindennaposak ... 1955-ig az ÁVH 1,2 millió emberről vezetett megfigyelési dossziét) Ismét egy példa: - Kisfiam, apukáddal együtt dolgozok (kormányhivatalnok, de ezt nem mondja). Mi a véleménye Orbán Viktorról? .....
Ha van DTK, gondolom, van OTN is. Ugyan már, mely kultúra volna az, ahol a gyerek egy része volna annak, s nem pusztán eszköze (a kérdés kb. 36:00-ra van irányulva).
Ázsiába Szakadtam Igen, e-könyv formátumban is létezik a könyv. A kiadó oldalán beszerezhető. Üdvözlettel: Orvos-Tóth Noémi www.nyitottakademia.hu/webshop/konyv/ebook_orvostoth-noemi_orokolt-sors-4522
kétség kívül fenomenalis a könyv es nem tud negatív kritikat kapni, és szakmai körökben meg tabu és szinte nincs is irodalom..amikor elkezdtem keresni a transzgenerációs témában olvasnivalót alig talaltam..
"Éhenkórász, pszichológust, nem nevelünk..." :-) Nem is tudom... Nézve a terápiákért elkért díjakat, 45-60 perc 6 e. forinttól 25 e. forintig. Kérdés! Kire vonatkozik az éhenkórász? :-)
@@maestrohun Ez nem csak magyar sajátosság. Viszont az elérhető terápiák jelentős része is gyenge, régi, elavult. Azt hiszem ez a három jelző, egész szépen leírja a hazai eü. ellátás állapotát. De ez a kérdés jóval összetettebb. Hiszen ezekre a terápiákra is csak a szerencsésebbek jutnak el. No meg ha nincs tb. biztosításod akkor esélytelen vagy.
Pszichológusok dolgoznak állami kórházakban is. Talán rájuk gondolt Noémi édesapja. Vagy azokra, akiknek nincsen, vagy nem sok páciense. 🤓Pontosan nem tudom. Szerintem Aki szeretne terápiába járni, és nincs meg az anyagi lehetősége, annak jó kezdés lehet egy könyv is, vagy a meditáció, de a sport is ilyen, de akár a séta is az erdőben. Aztán a továbblépést már segíteni fogják az égiek, ha az egyén elszánt, és valóban szeretne kilépni abból, amiben van. 👌🏻🙏🏻🌈 sok sikert a belső munkához mindenkinek!
@@ritakocsany2994 Talán... Úgy érzem kicsit félreértettek, félreértett. Szükségtelen válaszolni az általam leírtakra. Mondhatni a kérdés cirkuláris. Ezzel csak finoman céloztam arra a kontextusra, ahol ez a mondat elhangzott. Imádtam! :-) A lélekdoki pedig fantasztikus! :-)
33:24 "...egy bensőséges kapcsolatban, ha elindul felé egy kéz, akkor ő nincs arról meggyőződve, h. az simogatni fogja, hanem lehet, h. ütni fog az a kéz" Ha ez tudom, akkor lekevertem volna néhány pofont a gyerekemnek még időben, ha másért nem is, de azért mindenképp, h. kialakuljon benne az életben bármikor felbukkanható erőszakkal szembeni védettség. Óva intek mindenkit a bensőséges kapcsolattól, mert óhatatlanul is kiszolgáltatja magát, és ha a másik vissza él vele, (amire lépten nyomon találunk példát) nem lesz semmi ami megvédje, ott áll majd árván és védtelenül, kiszolgáltatva a más kénye kedvének. A vélt boldogságnak meg végkép nincs akkor a értéke, mint azt a pszichológusnő sejteti. Az ilyen okoska, megmondó, agykurkászokkal az a bajom, h. valódi felelősségvállalás nélkül, osztják az észt, manipulálják az embert miközben arról beszélnek, h. manipulálva vagy és mit kellene tenned, h. ne legyél. És újfent az leszel, csak általa. Ettől függetlenül megvettem a könyvet a lányomnak, aki remélhetőleg majd kiértékeli, és továbbadja. Leginkább azért csinálok ilyen ellentmondónak tűnő dolgokat, mert hitem szerint senki nem mondja a sóskára, h. rossz, ha még sosem kóstolta.
29:30 nagyon igaza van amit itt említ, mindenki az egészségtelen étkezést hozza fel indokként, pedig szerintem is az esetek nagyobb %-ban inkább lelki okai vannak a mai vezető betegségeknek és halálokoknak.
Kár, hogy a pszichológia ezt csak most kezdi feltalálni, mint a spanyolviaszt. Többek között a transzgenerációs kineziológia évtizedek óta ezzel foglalkozik.
Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen! Az új vallás 😉 Ebben az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit! Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével! A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről). Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡 Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
Nemtudom 10 ezer évnyi atyai pofon és elvoltunk ma meg ez egy pofont se és it a eredmény harmadik nem meg negyedik nem stb Hiánzik az alázat a fiatalokból nem kicsit és ez nagy probléma.
Kedves Kriszta! Nagyon vártam ezt a beszélgetést. Lévén, hogy én is karcagi származású vagyok - nagyon kíváncsi voltam erre a beszélgetésre. "Éhenkórász pszichológust nem nevelünk." (a pszichológus szót másra is fel lehetne cserélni, ugyanaz az degradálás az eredmény) - nagyon átérzem, hogy honnan indulhatott Noémi. Ezért nagyra becsülöm őt. Motivál, mert én sem találtam meg a helyem kicsivel 30 fölött. :( Most meglehet rá a lehetőség. :) Nem csalódtam, szuperül sikerült a beszélgetés. Remélem, hogy elgondolkodtató másoknak is. ;) Nagyon azonosulok az ő meglátásaival. Köszöntem szépen ezt az élményt!
Noémi, ne dolgozz sokat, de legyen kész 🙂 ! Én is a ti generációtok vagyok fiatal felnőtt gyerekekkel és abszolút azt az egészséges önérvényesítést látom rajtuk, amiről beszéltetek és ez milyen jó 🙂!! Tanulhatunk tőlük !! Nem olvstam a könyved még, de megyek, veszem 😁!
Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen! Az új vallás 😉 Ebben az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit! Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével! A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről). Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡 Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
Nem tudom, hogy mit ad hozzá a beszélgetésekhez dramaturgiailag, az hogy autóban ülnek. Szerintem semmit, ülhetnének bárhol. Egyébként a téma érdekes, mindenkinek szüksége lenne egy pszichológusra, sok negatív lerakodás van bennünk, családi hordalék. Viszont nálunk keveseknek fér bele a büdzsébe a pszichológus, ezért is vagyunk a béka segge alatt pszichésen (is). .
Talán annyit, hogy megtudhatják a nézők hogy D. Tóth Kriszta mi mindenre tud egyidőben figyelni és a 40 perces vágott riport alatt legalább 2-3 km-t "vakon" azaz nem az útra figyelve vezetni, amivel rendkívül rossz példát mutat mindenkinek aki megnézi a műsort. Egyébként minden más, a riportalany és a téma kiváló.
Ha valaki nem szeretné végignézni a 40 percet: Németországból hazajönnek a rendszerváltáskor a zavarosban halászni, amikor is apuci felépít egy céget. Van pénz lóvéra, ezért a princessz unalmában 30 évesen még "önmagát keresi". Multinál is dolgozik, ahol -mivel a nulláról kell kezdenie mindent- elég zsíros fizetéssel nagy autós pozícióba kerül, mert az így szokott lenni. Mivel marha unalmas 40 órában marketing bullshitet tolni (bármi más multis "munka" behelyettesítendő), innen is kilép, miután majd' éhen hal, mer' hiányzik a multis fizu. (Meg elég hidegek az éjszakák a Lágymányosi híd alatt, gondolom oda került.) Aztán pszichológia, könyvírás, megtalálja az útját, mint ezredik közhelypattogtató Coelho. Kb ennyi, mindezt gyomorforgatóan önpromózva, elképesztő modorosan előadva, szinte csak a kisujj nincs eltartva a csészétől. Tanulság? "Mindent el lehet érni, csak akarni kell", főleg, ha a családi véd-szövetség a hátad mögött áll, hogy te kedvedre szórakozhass, míg megtalálod azt az elfoglaltságot, ami végre kedvedre való.
@@zsoltabraham6350 Köszönöm, teljesen rendben vagyok, tudom kezelni a démonaimat, amik még esetleg vannak. Az, hogy kevésbé értékelem az olyan teljesítményt, ami adott szituban és lehetőségek között elvárható valakitől, illetve, hogy ez a teljesítmény hogyan van tálalva, nos, ez az én dolgom, és az én véleményem. Az ország papírformáját (egy szó, mein Freund), pedig ennyi erővel Te magad is hozod, mivel kapásból személyeskedsz. puszi
Ez pont olyan, mint amikor random titkárnők beszélgetnek a munkahelyen a teakonyhában. Én nem tudom, hogy ez a nő milyen könyveket ír, de hogy emberileg baromira érdektelen, az biztos.
@@Knoblauhdiana jól van cicuka, de a fecsegés meg a csacsogással nem leszek előrébb, a lényeg meg 20percnél kezdődik el vagy legalább is ott tudtam becsatlakozni. bocs hogy nem vagyok nőből
@@hunracehunter8349 a probléma mar ott kezdődik,hogy cicukának hívsz, miközben közöm sincs az ilyesmihez. Eleve a férfi agy máképp működik. Ha meg keresgéled mi a megfelelő számodra,akkor nem kell negatív kommentet hagyni,hanem tovább kell lépni. De gyanítom,hogy a gyenge érzelmi intelligenciádnak köszönhetően nem tudod meglépni ezt a szintet, hogy esetleg komment nélkül hagyd a videót. Sajnalom ezt az 1 percet is,amit rád pazaroltam. De hátha segít a gyenge elmén...?
First of all, szolgálati közlemény: neekem tetszett, hogy DTK blúza kellő mélységben volt kigombolva, ez is dobhat a nézettségen! A lényegre térve: Noncsi nagyon kellemes, amellett, hogy jéghideg profi SZAKEMBER! Azt gondolom -és itt és most jön az önkritika- nekem sem ártana így 48 magasságában 1-2 "small talk" vele, mert néhai apám is hordozott magán ilyesfajta autoriter attitűdöket, ráadásul még kellő mélységben volt nárcisztikus és egoista is,mely mixtura pectoralis már több, mint elég volt -pontosabban lett volna- ahhoz, hogy belőlem egy fóbiákkal, komplexusokkal, fogyatékosságokkal terhelt félőrült váljon, de hál Istennek; nem lettem az, sőt! Annak ellenére, hogy az ÉLET nevű gép bőven osztogatta a sallereket ilyen meg olyan betegségek (pl. chrohn) formájában, illetve -mint említettem- a szülői, családi hátterem sem volt az a negédes leányregénybe illő, tehát ezek ellenére lett belőlem "valaki", helyt álltam, helyt állok, s ha a Jóisten is megsegít, valószínűleg a jövőben is helyt fogok állni, lett légyen az a kihívás itthon, vagy külföldön, mint ahogy az immár 5 éve fennáll a (Nyugat) Németországi melózás képében. elképesztő volt Noncsitól is visszahallani, ezáltal megerősítést kapni, miszerint az átlagmagyarja olyan szinten van padlón minden olyan tekintetben, melyek állapota a legfontosabb a mindennapi lét hatékony vitele érdekében, de még ennél is nagyobb gáz, hogy számosan elrelativizálják eme fogyatékosságaikat, sérüléseiket, azaz -mint ahogy tették ezt esetleg a családban már a szülők, nagyszülők idejében- a szőnyeg alá sepregetik az egyre súlyosabb, reménytelenebb lelki, mentális defektusaikat, ezzel mérgezve a maguk, a szeretteik, s főként a semmiről nem tehető gyerekeik életét, ahelyett hogy szakemberhez , tehát pszichológushoz, netán pszichiáterhez fordulnának!! Én őszintén remélem, eljön az az időpillanat, amikor egyre többen ismerik fel, hogy totális tévúton járnak és ezután azt is eltökélik, hogy nem lehet drága az idő, kevés a pénz arra, hogy szakembertől kérjenek segítséget, támogatást, még mielőtt késő lesz,; pl. tökre megy a családjuk, ők maguk pedig súlyos betegek, pl. daganatos betegek lesznek. Köszi DTK, köszi Noncsi!
Ja, bocsi; sajnos, azon mondatrészek, melyeket gondolatjel közé tettem, nemes egyszerűséggel át lettek húzva, de azok is fontosak, azokat is úgy gondolom! Én voltam a hülye, hogy a "rendszer" eme fogyatékosságát elfelejtettem, sorry...
Szilvia Tarcsi Ezek nem akciófilmek,nem az a dolguk,hogy mozgalmasak legyenek. Ha nem érdekel,hogyan beszélget két nő, akkor ne ezt nèzd! A transzgenerációs hatások nagyon-nagyon fontos téma,húsbavágó, életünket,kapcsolatainkat,MINDENT! Noèmi hiteles,termèszetes, és NAGYON fontos amiről beszél!!!!!
Minek nézed ? Saját magadnak válaszold meg, utána gondolkoz el, miért nem olyan dolgokat nézel ami érdekel. Szerintem azért unalmas neked, mert nem érted, ha értenéd a sulyát is éreznéd ennek a beszélgetésnek.
@@zsoltabraham6350 Ki vagy te, hogy számon kéred, hogy miért nézem ... eszem megáll. WMV-t mint sorozatot imádom, de ez a nő számomra unalmas volt, ennyi.
Örülök, hogy végre nem a végtelenségig ismételt "celebek", hanem új, kevésbé ismert szereplők is helyet kapnak a műsorban. Csak így tovább!
Melléfogtál, ő pont pszicho-celeb (csak látni kéne 🤭)
Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen!
Az új vallás 😉
Ebben meg az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit!
Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével!
A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről).
Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡
Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
Hangsúlyozottan kérem, hogy vegye mindenki komolyan Noémi könyvének megalapozott igazságát. Ez nem a Sorsunk és a csillagok, vagy Daniken, vagy a vonzás törvénye, hanem ennek jelentősége Selye János művével vetekszik. Ez olyan kincs amiből megtanulhatja mindenki, hogyan lehet olyan gyereket nevelni, aki boldog és a világ hasznára lesz atombiztosan. Hogy hogyan értse meg az elődöket, hogyan ismerje fel a saját "elakadásait", hogyan változtasson a saját sorsán, és hogyan ne folytassa a rossz beidegződéseket. Ez egy általános iskolai tananyag szkriptje. Egyszer talán lesz majd tantárgy az írás-olvasás-számolás mellett az önismeret....
Minden magyar családra illik az említett viselkedési "norma",ezért lehetne iskolai tananyag,hogy boldogabb jövőben élhessünk.A múltból csak emlékek maradjanak ne beidegződések ,melyek nem mindig a jó cél elérését szolgálják.Elragadó egyéniség,előadás mód köznapi szóhasználat!Kedves Noémi!Sok siker a munkásságához!Legyen minden magyar családban egy könyv ami kulcs legyen a családtagjához!
Noémi jó példája annak, hogy az önmegvalósító embereknek mindig van háttértámogatása, lelki és/vagy anyagi. Nekik ez az öröklött sors.
Szerintem semmit nem lehet igazàn jòl csinàlni, ami nem szívből jön és nem Önazonos. Noémi volt olyan bàtor, hogy elindult önmagàhoz. Nagy segítség volt az az önszeretet és bàtorsàg, amit otthonròl hozott. Mindenképpen nagy gratula!😊
Az eddigi évadok egyik legjobb interjúja :) szuper volt, élmény volt minden perc. Egy ideje olvasatlanul áll Noémi könyve a polcon de ezek után előveszem!
Nagyon tudom ajánlani, ne halogasd tovább! 2 nap alatt felfaltam..
@@unmaskingu koszii a megerősìtèst 😊neki is állok ;)
Olvastam a könyvet, rájöttem, hogy nagy sz@rban vagyok...de igyekszem. Köszönjük ❤❤❤😇😇👏👏
Uhh! Nem tudom kifejezni mennyire nagyon vártam a vele való inetrjút is!!! :O :) Nagyon köszi!!!! :) Bízom benne, hogy egyszer lesz idő, kedv kapacitás Dr. Máté Gáborral is egy . :) Biztos hogy ritkán, de azért szokott jönni haza, Mo.-ra is előadni..
Remek interjú. Szuper téma! Imádtam a könyvet is. Köszi Kriszta, hogy meghívtad Orvos-Tóth Noémit.
Szuper, ennek a műsornak most örültem, hogy megtaláltam, csodálatos, szimpatikus személyiség.
Nagyon köszönöm ezt a videót és hamarosan beszerzem Noémi könyvét. Kedves Kriszta! Örömmel és kitüntetett figyelemmel követem munkáidat és tudom, egy teljes csapat dolgozik veled, természetesen az ő munkájuknak is jár az elismerés. Műsoraidban a kedvesség, szeretet és humor, mind mind megtalálhatóak, szívből és őszintén jönnek kérdéseid, tényleg érdekel a beszélgető partnered élete, gondolatai és érzései. Ezekben a percekben gyakran saját problémáimról is elfeledkezem, szórakoztatsz és egyben elgondolkodtatsz. Emelem nem létező kalapomat, gratulálok a teljes csapatnak! Azt hiszem Noémivel sokat fogunk találkozni, és nagyon jó volt ebben a műsorban őt közelebbről megismerni. Köszönöm! ;)
Azt hiszem ott kezdődik a dolog hogy aki rászorul az kapjon segítséget és ne csak a privát 10 ezer forintos alkalmakon hanem egy állami intézményben is. Ez az orvosok felelőssége is nem csak az államé.
Szeretlek 8 ki
Kedves Kriszta!
Nagyon kellemes interjú.
Jó érzés volt egy ilyen értelmes, őszinte nőt hallgatni, akár olyan hétköznapi témákban is mint a gyereknevelés, vagy a pszichológia. Biztosan elolvasom a könyvét, köszönöm a tippet!
Foglalkozzunk magunkkal, hogy másokkal is minőségien tudjunk együtt létezni :) szép napot
Egy ország várja Cylát!😍
Nagyon jó beszélgetés volt, végig érdekes, izgalmas, Noémi személyisége pedig bámulatos :)
Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen!
Az új vallás 😉
Ebben meg az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit!
Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével!
A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről).
Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡
Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
Az Örökölt Sorsok c.könyvet nagyon különlegesnek tartom. Nagyon sokat segített a belső munkám során sok "miértre" válasz kaptam felismertem, megértettem és elengedtem. .Javasolnám minden olyan embernek aki házasság vagy gyermekvállalás előtt áll .Aki választ keres legbelső félelmeire és igényt tart Önmaga fejlesztésére :-)Köszönet és hatalmas elismerés Orvos -Tóth Noéminak!
Szuper volt ez a resz. Iszom a szavaid Noeminek. Koszonom!
Nagyon tartalmas és tanulságos az egész beszélgetés.
Köszönöm szépen a tanítást, hálás vagyok érte.
Erőt és kitartást kívánok ezen az úton mindkettőtöknek!😉👍👑
Uristen, de jo interju volt, mennyi erdekes es hasznos gondolattal!! Egy masik resz utan bekapcsolva maradt a youtube es egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy ez egy masik "DTothKrisztas" resz es wow, mennyire erdekes! 😊 Minden resz szuper, de ez most viszi a palmat!Meg, meg ilyet! Tuti megveszem a konyvet is! Noemi egy igazan erdekes szakember, minosegi gondolatokkal! Respect! Tobb szinten is elgondolkodtatott! Koszonom Kriszta az elemenyt! 😊
Olvastam!nagyon jó könyv!!!
🙏❤️köszönöm!
Ez valami felemelően fantasztikus volt. Köszönöm szépen :)
Azért azt tegyük hozzá, hogy "nulláról", azaz olyan szülői alap nélkül,akik fizikailag igen, de lélekben nem voltak ott, és jelenleg is, a saját magára és az "örökölt sorsra" rá nem akaró nézni család nélkül, ez kőkemény napi munka, és sok esetben/vagy mindig kőkemény hosszú évek munkája. Plussz. Az én terapeutám egy idő után azt is ki merte jelenteni, hogy Isten nélkül nem megy. Hálás vagyok, mert akkorra már elindultunk azon az úton is a gyermekemmel. Sajnos ez is hiányzott az életünkből, és a bizalom felépítése is egy kemény munka . Nem olvastam Orvos-Tóth Noémi könyvét, viszont végigjártam az utat. Családállításokkal, egyéni terápiákkal. Látom, és azt hiszem ki is mondhatom már, hogy elfogadom az "örökölt sorsomat" .
És csak az hiányzik az interjúkból számomra legjobban, hogy említsük már meg, hogy ne félj elindulni, és lehet, hogy mély dolgokkal találkozhatsz, erre is készülj fel!! És hajrá!! És tudd, mi a cél. És amíg azt el nem éred, nem feladni. És ez az út jár azzal az átalakulással, és végül megfelelő önismerettel, és tudatossá válással, amiről az interjú beszél, mint végcél. (Brian Tracy mondata, ami bennem megragadt egyszer: Addig változtasd a viselkedésed, amíg el nem éred a célodat. ) Valamint csak imádkozni sem elegendő szerintem sokszor, pont ezért, hiányoznak ott is a lelki beszélgetések, nincs idő rá, a kettő együtt lenne jó, de ez egyéni vélemény. Illetve úgyis vezet a Jóisten, akár egy könyv elolvasásához :). És itt lehet pl. "cél" a megtérés, és tudjuk, hogy itt ki az Út, de erről itt nem szeretnék bővebben. Sok erőt, és kitartást mindenkinek a belső munkájához!
Isten? :)
Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen!
Az új vallás 😉
Ebben meg az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit!
Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével!
A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről).
Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡
Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
@@strangermm
Az nincs, csak futtatott pszicho-celebek 🤣
Vasárnap vásároltam meg Az örökölt sors című könyvét. Nem szeretek olvasni, de nem tudom letenni.
Dr.Máté Gábort és Almási Kittit is!
Imádtam!
Nagyon szerettem ezt a részt. Köszönet érte!
Végre értelmes vendégek vannak. Orvos-Tóth Noemi munkássága sok embert érdekel és segít az életútján.
Én is olvastam a könyvet! Nagyon sok segítséget nyújtott ! Köszönöm!
Istenem, de jó volt ez a beszélgetést hallgatni! Orvos-Tóth Noéminak minden szava annyira pontos, és olyan bölcs, hogy akármeddig el tudnám hallgatni. Mindenkinek szüksége lenne egy ilyen segítőre. Egy álmom teljesülne, ha járhatnék hozzá... És külön gratulációt érdemel azért, hogy ennyire fiatalos! El se akartam hinni, amikor mondta, hogy a hetvenes években született, szerintem sokkal fiatalabbnak néz ki.
Órákig tudnám hallgatni Noémit! :) Nagyon imádtam a könyvét (Örökölt sors), valószínűleg amiatt is, mert már egy ideje a családom felmenőinek kutatásával és életével foglalkozom. Emiatt még inkább volt "nyomatéka" a könyvnek a lelkemben, szívemben. Sajnálom, hogy nem volt 20 évvel ezelőtt valami hasonló olvasmány a birtokomban , mert akkor sokkal "okosabban" neveltem volna a lányomat. Most azonban azon vagyok, hogy számára semmi sem maradjon rejtve a családi történésekből. A könyvtől elvonatkoztatva is egy fantasztikus ember, hatalmas nagy szívvel és lélekkel, Noémi. Bízom benne, hogy lesz alkalmam egyszer személyesen is találkozni vele! Magával ragad, ahogy gondolkodik, szeretem hallgatni, ahogy beszél. :) Kriszta, szuper interjú volt! Köszönöm!
Nagy élvezettel olvasom a könyvét! Szuper volt az interjú!
Ezt a beszélgetést hallgattam volna még órákig. :)
Ez hatalmas volt! A következő könyv már meg is van, melyik lesz!😊
Egy ilyen könnyedebbnek tűnő beszélgetésnek is hatalmas súlya van! Valóban kötelezővé kellene tenni a kapcsolattartás, önismeret témakörét az általános iskolában. Valljuk be őszintén. Ez ma különösen ráférne minden magyar családra!
Hatalmas tisztelet ezért a fejezetét!🤗
Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen!
Az új vallás 😉
Ebben meg az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit!
Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével!
A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről).
Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡
Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
Az emberek legalább 80%-ában mélyen és többnyire tudattalanul ott vannak ezek a dolgok, de nem tudják megfogalmazni mindezt - valaki most megfogalmazta helyettük, és magukra ismertek....
várom a következő könyvet!
Szuper volt! 🙏🏻😊 Immár tudom, hogy a Gryllus interjú nem a kérdező miatt volt vontatott számomra, hanem magát az alanyt találtam végtelenül unalmasnak...! 😕
Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen!
Az új vallás 😉
Ebben meg az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit!
Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével!
A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről).
Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡
Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
Új Föld - Ráébredni életed céljára
Eckhart Tolle
Mérgező szülők
Susan Forward
Bátraké a boldogság
Brené Brown - ua-cam.com/video/iCvmsMzlF7o/v-deo.html
Ha valakit ez érdekel jobban.
Tanulságos. Nagyon. Ha tudod, mit akarsz, tudod, ki vagy. "Ahogy a vágyaink, céljaink változnak, úgy változik a magunkról kialakult képünk."
Nagyon sokmindenben igaza van, jól látja, az örökölt sors valóság. Félrevezető az, amikor tiszta lapról beszélnek egy csecsemő esetében. Az ősök útjáról az istenek útjára érdemes lépni, vagyis megteremteni az átöröklődött zavaros minta pozitív formáját.
Ehhez szükséges az egyetemes törvények ismerete.
A sorsfeltárás segített nekem anno, az örökölt minták megismeréséhez. De jó, ha a pszihológia is erre tart!
Az atyai pofon nem keverendő össze az ingerült ütlegeléssel. Atyai pofonokat a sors is osztogat.
Elmondani nem tudom mennyire vártam erre az interjúra.
Zoltán Zvara 😀😀
Szuper rész volt! :) És most várjuk Cylát. :)
Kedves WMN,
A Kajdi Csabával készült rész mikor lesz feltöltve?
Jövő szerdán. üdv, wmn admin
Köszönöm 🙃
WMN Magazin és hány órakor ? Tűkön ülve várjuk😀
Jelenünkben él a múltunk ... "miért, nem lehet erről beszélni? " 28:33 ... igen, voltak, vannak és lesznek olyan körülmények, amik miatt nem lehet beszélni egy gyerek előtt. Mert a gyerek az őszinte, alakoskodni, hazudni nem bír. Helyzetgyakorlat: - Kisfiam, hol járt tegnap késő délután édesanyád? - kérdezi a házmesterbácsi a 9 éves kisfiút. - Pontosan nem tudom, de hozott egy libát - válaszolja a jólnevelt fiúcska. (időpont 1944. júliusa ... zsidóknak kijárási és vásárlási tilalom, a házmester egyben a légóparancsnok) A válasznak halálos következménye lehetett. A másik: - És mit mond apukád Rákosi és Sztálin elvtársakról? - kérdezi a házmester a kislánytól. Illedelmes válasz: utálja mindkettőt, szokja is mondogatni anyunak. (időpont 1952, az internálások mindennaposak ... 1955-ig az ÁVH 1,2 millió emberről vezetett megfigyelési dossziét) Ismét egy példa: - Kisfiam, apukáddal együtt dolgozok (kormányhivatalnok, de ezt nem mondja). Mi a véleménye Orbán Viktorról? .....
Már megint ide jutottál ki?Szánalmas!
Ha van DTK, gondolom, van OTN is. Ugyan már, mely kultúra volna az, ahol a gyerek egy része volna annak, s nem pusztán eszköze (a kérdés kb. 36:00-ra van irányulva).
Eddigli legjobb!! Szuper 'alany' jó téma és kiváló kérdések. Csak így tovább WMN!
Ez nagyon jó könyv lehet. Megkapható online? Bangkokban élek, nem tudom máshogy megvenni. 🙏
Ázsiába Szakadtam Igen, e-könyv formátumban is létezik a könyv. A kiadó oldalán beszerezhető. Üdvözlettel: Orvos-Tóth Noémi
www.nyitottakademia.hu/webshop/konyv/ebook_orvostoth-noemi_orokolt-sors-4522
@@noemiorvos-toth2881 köszönöm szépen, el fogom olvasni. 🙏
kétség kívül fenomenalis a könyv es nem tud negatív kritikat kapni, és szakmai körökben meg tabu és szinte nincs is irodalom..amikor elkezdtem keresni a transzgenerációs témában olvasnivalót alig talaltam..
"Éhenkórász, pszichológust, nem nevelünk..." :-) Nem is tudom... Nézve a terápiákért elkért díjakat, 45-60 perc 6 e. forinttól 25 e. forintig. Kérdés! Kire vonatkozik az éhenkórász? :-)
Nem csoda ha nem járnak a magyarok terápiára, igaz?
@@maestrohun Ez nem csak magyar sajátosság. Viszont az elérhető terápiák jelentős része is gyenge, régi, elavult. Azt hiszem ez a három jelző, egész szépen leírja a hazai eü. ellátás állapotát. De ez a kérdés jóval összetettebb. Hiszen ezekre a terápiákra is csak a szerencsésebbek jutnak el. No meg ha nincs tb. biztosításod akkor esélytelen vagy.
Pszichológusok dolgoznak állami kórházakban is. Talán rájuk gondolt Noémi édesapja. Vagy azokra, akiknek nincsen, vagy nem sok páciense. 🤓Pontosan nem tudom. Szerintem Aki szeretne terápiába járni, és nincs meg az anyagi lehetősége, annak jó kezdés lehet egy könyv is, vagy a meditáció, de a sport is ilyen, de akár a séta is az erdőben. Aztán a továbblépést már segíteni fogják az égiek, ha az egyén elszánt, és valóban szeretne kilépni abból, amiben van. 👌🏻🙏🏻🌈 sok sikert a belső munkához mindenkinek!
@@ritakocsany2994 Talán... Úgy érzem kicsit félreértettek, félreértett. Szükségtelen válaszolni az általam leírtakra. Mondhatni a kérdés cirkuláris. Ezzel csak finoman céloztam arra a kontextusra, ahol ez a mondat elhangzott. Imádtam! :-) A lélekdoki pedig fantasztikus! :-)
Sima körzeti orvosi rendelöben is lehet beszélgetni a pszihiátrián, ott kértem én is könyv ajánlo.
Olvastam a könyvet..köszönöm szépen...
33:24 "...egy bensőséges kapcsolatban, ha elindul felé egy kéz, akkor ő nincs arról meggyőződve, h. az simogatni fogja, hanem lehet, h. ütni fog az a kéz" Ha ez tudom, akkor lekevertem volna néhány pofont a gyerekemnek még időben, ha másért nem is, de azért mindenképp, h. kialakuljon benne az életben bármikor felbukkanható erőszakkal szembeni védettség. Óva intek mindenkit a bensőséges kapcsolattól, mert óhatatlanul is kiszolgáltatja magát, és ha a másik vissza él vele, (amire lépten nyomon találunk példát) nem lesz semmi ami megvédje, ott áll majd árván és védtelenül, kiszolgáltatva a más kénye kedvének. A vélt boldogságnak meg végkép nincs akkor a értéke, mint azt a pszichológusnő sejteti. Az ilyen okoska, megmondó, agykurkászokkal az a bajom, h. valódi felelősségvállalás nélkül, osztják az észt, manipulálják az embert miközben arról beszélnek, h. manipulálva vagy és mit kellene tenned, h. ne legyél. És újfent az leszel, csak általa. Ettől függetlenül megvettem a könyvet a lányomnak, aki remélhetőleg majd kiértékeli, és továbbadja. Leginkább azért csinálok ilyen ellentmondónak tűnő dolgokat, mert hitem szerint senki nem mondja a sóskára, h. rossz, ha még sosem kóstolta.
❤❤❤
29:30 nagyon igaza van amit itt említ, mindenki az egészségtelen étkezést hozza fel indokként, pedig szerintem is az esetek nagyobb %-ban inkább lelki okai vannak a mai vezető betegségeknek és halálokoknak.
nagyon kellett ez rész :)
Kár, hogy a pszichológia ezt csak most kezdi feltalálni, mint a spanyolviaszt. Többek között a transzgenerációs kineziológia évtizedek óta ezzel foglalkozik.
Írni sem nagyon tud, és beszélni se jobban. Első lépésként ettől a belvárosi affektálástól kellene megszabadulnia mind a két szereplőnek.
Köszönöm!!!!! :)
imádom, hogy minden második mondatot ugy fejez be, hogy: "..., tudod?"
Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen!
Az új vallás 😉
Ebben az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit!
Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével!
A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről).
Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡
Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
Egy fantasztikus nő ez a Noémi! Veszem a könyvet azonnal - az Y generációból vagyok :)
Nem tudja valaki mi a szám címe a videó végén? :D
könyörgöm, a lényeget mondjátok már, mert ez értelmetlen locsogás 2:41
Felvezetesnek hívják
@@klwudi locsogás.
Nemtudom 10 ezer évnyi atyai pofon és elvoltunk ma meg ez egy pofont se és it a eredmény harmadik nem meg negyedik nem stb Hiánzik az alázat a fiatalokból nem kicsit és ez nagy probléma.
Kedves Kriszta!
Nagyon vártam ezt a beszélgetést. Lévén, hogy én is karcagi származású vagyok - nagyon kíváncsi voltam erre a beszélgetésre.
"Éhenkórász pszichológust nem nevelünk." (a pszichológus szót másra is fel lehetne cserélni, ugyanaz az degradálás az eredmény) - nagyon átérzem, hogy honnan indulhatott Noémi. Ezért nagyra becsülöm őt. Motivál, mert én sem találtam meg a helyem kicsivel 30 fölött. :( Most meglehet rá a lehetőség. :)
Nem csalódtam, szuperül sikerült a beszélgetés. Remélem, hogy elgondolkodtató másoknak is. ;) Nagyon azonosulok az ő meglátásaival.
Köszöntem szépen ezt az élményt!
♥️🙏
Noémi, ne dolgozz sokat, de legyen kész 🙂 !
Én is a ti generációtok vagyok fiatal felnőtt gyerekekkel és abszolút azt az egészséges önérvényesítést látom rajtuk, amiről beszéltetek és ez milyen jó 🙂!! Tanulhatunk tőlük !!
Nem olvstam a könyved még, de megyek, veszem 😁!
Nicht for dem kind nálunk is volt.
❤
Talán megéljük még hogy MDMA terapeuta ül DTK mellet.....
Az ezo-pszicho ipar 💲💰 lényege, hogy függővé, kiszolgáltatottá tegyen!
Az új vallás 😉
Ebben az ál-naívában meg semmi új, sőt igazából csak régi (kétes!) technikákból rakott össze valamit!
Hihetlen, hogy lehet ennyire megvezetni a népet - már persze a bulvár ezo-pszicho-n és a sztárolt Nyílt Akadémiás pszicho-celebeken nevelkedettek kivételével!
A Bert Hellinger teológus (!) által alkotott zulu eredetű technika meg amúgy is problémás, rengeteg kételyt vet fel, érdemes utánanézni (magyarul persze egy szó sincs erről).
Ha már energetikai gyógyítás, akkor inkább a csodálatos Ho'oponopono! 🧡
Sokkal tisztább, egyszerűbb 🧡
Nem tudom, hogy mit ad hozzá a beszélgetésekhez dramaturgiailag, az hogy autóban ülnek. Szerintem semmit, ülhetnének bárhol. Egyébként a téma érdekes, mindenkinek szüksége lenne egy pszichológusra, sok negatív lerakodás van bennünk, családi hordalék. Viszont nálunk keveseknek fér bele a büdzsébe a pszichológus, ezért is vagyunk a béka segge alatt pszichésen (is). .
Talán annyit, hogy megtudhatják a nézők hogy D. Tóth Kriszta mi mindenre tud egyidőben figyelni és a 40 perces vágott riport alatt legalább 2-3 km-t "vakon" azaz nem az útra figyelve vezetni, amivel rendkívül rossz példát mutat mindenkinek aki megnézi a műsort. Egyébként minden más, a riportalany és a téma kiváló.
Ha valaki nem szeretné végignézni a 40 percet: Németországból hazajönnek a rendszerváltáskor a zavarosban halászni, amikor is apuci felépít egy céget. Van pénz lóvéra, ezért a princessz unalmában 30 évesen még "önmagát keresi". Multinál is dolgozik, ahol -mivel a nulláról kell kezdenie mindent- elég zsíros fizetéssel nagy autós pozícióba kerül, mert az így szokott lenni. Mivel marha unalmas 40 órában marketing bullshitet tolni (bármi más multis "munka" behelyettesítendő), innen is kilép, miután majd' éhen hal, mer' hiányzik a multis fizu. (Meg elég hidegek az éjszakák a Lágymányosi híd alatt, gondolom oda került.) Aztán pszichológia, könyvírás, megtalálja az útját, mint ezredik közhelypattogtató Coelho. Kb ennyi, mindezt gyomorforgatóan önpromózva, elképesztő modorosan előadva, szinte csak a kisujj nincs eltartva a csészétől.
Tanulság?
"Mindent el lehet érni, csak akarni kell", főleg, ha a családi véd-szövetség a hátad mögött áll, hogy te kedvedre szórakozhass, míg megtalálod azt az elfoglaltságot, ami végre kedvedre való.
Ez kemény vélemény!
Te a cseh kettőt nézted?
@@Tyler-Durden123 Remélem megengeded, hogy más véleményem legyen, mint Neked.
Szükséged lenne terápiára, egyedül és csoportosan :D Hozod a ország papir formáját, többen vagytok, még...
@@zsoltabraham6350 Köszönöm, teljesen rendben vagyok, tudom kezelni a démonaimat, amik még esetleg vannak. Az, hogy kevésbé értékelem az olyan teljesítményt, ami adott szituban és lehetőségek között elvárható valakitől, illetve, hogy ez a teljesítmény hogyan van tálalva, nos, ez az én dolgom, és az én véleményem. Az ország papírformáját (egy szó, mein Freund), pedig ennyi erővel Te magad is hozod, mivel kapásból személyeskedsz. puszi
Hiába neveled verés nélkül, beszélsz meg vele mindent, elkutyulódik, ha olyan közegbe-környezetbe kerül...
Ez pont olyan, mint amikor random titkárnők beszélgetnek a munkahelyen a teakonyhában. Én nem tudom, hogy ez a nő milyen könyveket ír, de hogy emberileg baromira érdektelen, az biztos.
Nagyon jó nő ez Noémi.
Elég ha magadra vigyázol drága. A többiekért már kiálltál a könyveddel.
Van szöveges verzióban ? Nem bírom megnézni a videót mert irritál a személyiségetek
Akkor mást olvass,mert gond van az érzelmi intelligenciáddal,ha irritálnak.
@@Knoblauhdiana jól van cicuka, de a fecsegés meg a csacsogással nem leszek előrébb, a lényeg meg 20percnél kezdődik el vagy legalább is ott tudtam becsatlakozni. bocs hogy nem vagyok nőből
@@hunracehunter8349 a probléma mar ott kezdődik,hogy cicukának hívsz, miközben közöm sincs az ilyesmihez. Eleve a férfi agy máképp működik. Ha meg keresgéled mi a megfelelő számodra,akkor nem kell negatív kommentet hagyni,hanem tovább kell lépni. De gyanítom,hogy a gyenge érzelmi intelligenciádnak köszönhetően nem tudod meglépni ezt a szintet, hogy esetleg komment nélkül hagyd a videót. Sajnalom ezt az 1 percet is,amit rád pazaroltam. De hátha segít a gyenge elmén...?
First of all, szolgálati közlemény: neekem tetszett, hogy DTK blúza kellő mélységben volt kigombolva, ez is dobhat a nézettségen! A lényegre térve: Noncsi nagyon kellemes, amellett, hogy jéghideg profi SZAKEMBER! Azt gondolom -és itt és most jön az önkritika- nekem sem ártana így 48 magasságában 1-2 "small talk" vele, mert néhai apám is hordozott magán ilyesfajta autoriter attitűdöket, ráadásul még kellő mélységben volt nárcisztikus és egoista is,mely mixtura pectoralis már több, mint elég volt -pontosabban lett volna- ahhoz, hogy belőlem egy fóbiákkal, komplexusokkal, fogyatékosságokkal terhelt félőrült váljon, de hál Istennek; nem lettem az, sőt! Annak ellenére, hogy az ÉLET nevű gép bőven osztogatta a sallereket ilyen meg olyan betegségek (pl. chrohn) formájában, illetve -mint említettem- a szülői, családi hátterem sem volt az a negédes leányregénybe illő, tehát ezek ellenére lett belőlem "valaki", helyt álltam, helyt állok, s ha a Jóisten is megsegít, valószínűleg a jövőben is helyt fogok állni, lett légyen az a kihívás itthon, vagy külföldön, mint ahogy az immár 5 éve fennáll a (Nyugat) Németországi melózás képében. elképesztő volt Noncsitól is visszahallani, ezáltal megerősítést kapni, miszerint az átlagmagyarja olyan szinten van padlón minden olyan tekintetben, melyek állapota a legfontosabb a mindennapi lét hatékony vitele érdekében, de még ennél is nagyobb gáz, hogy számosan elrelativizálják eme fogyatékosságaikat, sérüléseiket, azaz -mint ahogy tették ezt esetleg a családban már a szülők, nagyszülők idejében- a szőnyeg alá sepregetik az egyre súlyosabb, reménytelenebb lelki, mentális defektusaikat, ezzel mérgezve a maguk, a szeretteik, s főként a semmiről nem tehető gyerekeik életét, ahelyett hogy szakemberhez , tehát pszichológushoz, netán pszichiáterhez fordulnának!! Én őszintén remélem, eljön az az időpillanat, amikor egyre többen ismerik fel, hogy totális tévúton járnak és ezután azt is eltökélik, hogy nem lehet drága az idő, kevés a pénz arra, hogy szakembertől kérjenek segítséget, támogatást, még mielőtt késő lesz,; pl. tökre megy a családjuk, ők maguk pedig súlyos betegek, pl. daganatos betegek lesznek. Köszi DTK, köszi Noncsi!
Ja, bocsi; sajnos, azon mondatrészek, melyeket gondolatjel közé tettem, nemes egyszerűséggel át lettek húzva, de azok is fontosak, azokat is úgy gondolom! Én voltam a hülye, hogy a "rendszer" eme fogyatékosságát elfelejtettem, sorry...
"Működésmódokat keresünk", innen ment az up.
rettentő fontos dolgokat mond.
Kriszta: egy kör hazafelé?
4 és fél perc után kikapcsoltam ... unalmas.
Nem az! Csak a lényeget az értheti aki végig nézi!!
Szilvia Tarcsi
Ezek nem akciófilmek,nem az a dolguk,hogy mozgalmasak legyenek.
Ha nem érdekel,hogyan beszélget két nő, akkor ne ezt nèzd!
A transzgenerációs hatások nagyon-nagyon fontos téma,húsbavágó, életünket,kapcsolatainkat,MINDENT!
Noèmi hiteles,termèszetes, és NAGYON fontos amiről beszél!!!!!
Minek nézed ? Saját magadnak válaszold meg, utána gondolkoz el, miért nem olyan dolgokat nézel ami érdekel.
Szerintem azért unalmas neked, mert nem érted, ha értenéd a sulyát is éreznéd ennek a beszélgetésnek.
@@zsoltabraham6350 Ki vagy te, hogy számon kéred, hogy miért nézem ... eszem megáll. WMV-t mint sorozatot imádom, de ez a nő számomra unalmas volt, ennyi.
@@szilviatarcsi8605 Akkor olvassa el a könyvét. Érdemes.
Már fele vidi lement, unalmas.
Éva Anna Mikola
Éva Anna Mikola
Nem lehet 4 perc után kijelenteni valamit.
Ennek nem izgalmasnak kell lenni,hanem FONTOSNAK!
ÉS EZ AZ!
Miért nézed ha unalmas és ha nem érted ? Ne nekem válaszolj, hanem magadnak ted meg. Csöppet hiányos az önismereted.
Ámen Kriszta, most komolyan? :D Eddig azt hittem, hogy ateista vagy, de min. egy intelligens ember. :)
ez pszichológusmánia,hogy ilyen merev,galléros ingben kell járniuk,mint egy ff-nek? -miért nem tud laza lenni,mondjuk önmaga!?jellemző,...