Most 2021 van. Idézem Frei urat. "Minden maradt úgy ahogy volt" szinte!!!! Igaz a digitális intelligencia és a nyomorgó "harmadik világ" - al kapcsolatos jóslatok bejöttek!!! Tehát a negatív dolgok erősödtek! A film nagyon jó! Köszönöm ui: viszont rossz lett a kedvem!
2021. Így Van, minden így van, ahogyan 2005-ben megmondták. Megmondom őszintén, mikor én mondtam ugyanezt, a kutya sem hallgatott rám, sőt hülyének éreztették a mondandómat. De nem baj. A riportot most , 2021-ben hallom először. Persze nagyon messze vagyok attól hogy tudós legyek, csak a tanultak, olvasottak ,tapasztalatok alapján következtetk
Minden azért nincs így. 😊 A székletet vizsgáló, adatokat elemző és orvosnak elküldő wc-től még nagyon mesze járunk. 😊 A műanyagok még nem újrahasznosítottak nagyrészt (sajnos), a kocsik zöme benzinnel jár, és a bőr alá ültetett chip sem terjedt el, bár már több van. Még így 2023-ban is ez a sok minden, még javarészt inkább utópia. Azt gondolom, a fejekben nem változik sok minden, és a kapzsiság is felülír sok mindent.
2022 lesz pár napon belül, fort a világ a padémia miatt, chipelnek, oltanak, mindenki agyilag nulla, elszakadt a természettől, már most küzdünk 2025 ellen. Vissza a szeretethez!
Érdekes volt látni, hogyan gondolkodtak 17 éve az emberek, sok minden nem teljesült máig, 2022 márciusáig. Az emberek sajnos nem figyelnek ilyen nagy mértékben a környezetvédelemre, messziről hozatjuk az élelmiszerek nagy részért, az ipari termelés is távoli vidékeken folyik. A klíma viszont rohamosan megváltozott. S bizony benzinnel, és vegyszerekkel élünk, de chip még nincs a bőrünk alatt, és a mobilunk is áramot fogyaszt, nem vízzel működik, de sok helyen fizethetünk vele. Ja, és a lakásunk falai nem mozgathatók : )
Olvasom a kommenteket, és fogom a fejem.... Tiszta rémálom, ahogy, és amiket írnak sokan. Hááát... 2023-van. Még főleg benzines, dízeles kocsikkal járunk, nincs chip a bőrünk alatt, javarészt nem újrahasznosítottak a műanyagok, és a székletem nem elemzi és küldi a dokinak a budim. 😊 Azt hiszem, az emberi fejekben kellene történni valaminek, ami olyan utópia, mint a videóban néhány dolog. Amíg ez az elképesztő kapzsiság az úr, és a telhetetlenség, addig sok minden nem változik, aminek bőven kellene. De a kütyük, és sok minden más megvan ezekből. Érdekes lenne egy mostani elemzés, mi lesz majd szintén húsz év múlva. Tartok tőle, hogy több rosszab lesz, mint jó. De ne legyen igazam.
Nem mind vicc... Most jön a java. A felmelegedés hoax meg az ózonlyuk no az valóban vicces. Kíváncsi vagyok Frei most mit fűzne hozzá? 😂 A földgömb logohoz is!!! 🤣
Attól hogy még ezek a dolgok nem jöttek el attól még a technológia bőven meghaladta a mindezekhez szükséges elvárásokat.. csak éppen ezek többségére nincs szükség egyáltalán, bár lehet kapni képernyő tükröt csak épp senkit nem érdekel, hatalmas kijelzők kocsikban szintén pipa, a mobiltelefonok olyan szintre fejlődtek hogy mivel mindenki azt bújja így már azon van a bankkártyánk, vagy épp okosórában..kinek kellene ilyen hogy egy chip legyen a bőre alatt? Senkinek… tehát a felsoroltakat mindet simán meg lehetne valósítani, csak épp nem akarja senki, tehát ez a műsor csak nézettség növelésre volt jó, de jókat lehet szórakozni az akkori technológiákon mind a robotika mind a mobil kommunikáció terén
Nem igazán sikerült eltalálni a jövőbelátást. Egy része 2020-ról szólt. Most 2021 végén kíváncsian várom a következő pár évet, mi lesz. Az meg, hogy csökken a férfiak nemzőképessége, miertisakkora gond? Úgy értem globálisan állandóan a túlnépesedés van hangoztatva. Tessék itt lett volna a megoldás. De inkább ádáz harc a tartósítószer ellen :D Értem persze, egyénileg sz@r érzés lehet. Hogy aki akarna gyereket de nem sikerül. Mondjuk az üzemanyagok ára épp elszállt. Lehet nem áll vissza és ez tényleg az új világrend kezdete?
8:17 Miert kell a borunk ala epiteni? lehetne mondjuk a telefonunkon is. Manapsàg mindenki paypass-szal fizet a telefonjarol. Frei ezt 15 eve tudta. Elkepeszto ember!
Azóta pl. a Tesla kihozta a vas foszfátos akkumulátort ami nem gyúlékony. Az elektromos autó nem olyan káros mint aminek beállítják. De ajánlom az otthoni üzemanyag előállítást. Ja nem annyira összehozható. De napelemen keresztül mégis tudunk áramot rakni az elektromos autóba. ua-cam.com/video/8DyTbcb-OvU/v-deo.html
Idióta világ! De én hiszem hogy vége ennek a világnak. Vissza térünk a csodálatos Földanyához , egyben a legmodernebb, egyszerűen használható informatikával.
Érdekességként jó volt így 2021-ben megnézni 🙂
Találkozunk 2025-ben! Jó egészséget! :D
Milyen szép hazugság volt !
Jó volt hallgatni a műsort, többszőr megnézném. Elképeztő hogy már most vannak dolgok amiket annak idején megjosoltak és mi vár még ránk.
Imádom Frei műsorait is, fantasztikusak.
Most 2022 van.
Érdekes volt megnézni mi változott 2000-es évek eleje óta, Köszi a videó feltöltést :)
Szívesen!
Ha feliratkoztál a csatornára megköszönöm!
Most 2021 van. Idézem Frei urat. "Minden maradt úgy ahogy volt" szinte!!!! Igaz a digitális intelligencia és a nyomorgó "harmadik világ" - al kapcsolatos jóslatok bejöttek!!! Tehát a negatív dolgok erősödtek! A film nagyon jó! Köszönöm
ui: viszont rossz lett a kedvem!
2021. Így Van, minden így van, ahogyan 2005-ben megmondták. Megmondom őszintén, mikor én mondtam ugyanezt, a kutya sem hallgatott rám, sőt hülyének éreztették a mondandómat. De nem baj. A riportot most , 2021-ben hallom először. Persze nagyon messze vagyok attól hogy tudós legyek, csak a tanultak, olvasottak ,tapasztalatok alapján következtetk
Minden azért nincs így. 😊
A székletet vizsgáló, adatokat elemző és orvosnak elküldő wc-től még nagyon mesze járunk. 😊
A műanyagok még nem újrahasznosítottak nagyrészt (sajnos), a kocsik zöme benzinnel jár, és a bőr alá ültetett chip sem terjedt el, bár már több van.
Még így 2023-ban is ez a sok minden, még javarészt inkább utópia.
Azt gondolom, a fejekben nem változik sok minden, és a kapzsiság is felülír sok mindent.
2022 lesz pár napon belül, fort a világ a padémia miatt, chipelnek, oltanak, mindenki agyilag nulla, elszakadt a természettől, már most küzdünk 2025 ellen. Vissza a szeretethez!
Mennyire durván tévedett a sok könyves kutató... Még hogy lokálisan szerzünk be mindent. Kár, hogy erről a Temu és társai nem tudnak.
Igaza lett
... Na ez van .. Végén a szeretetet is újra fel kell találnunk ..remélem sikerül - Ide jutottunk
Érdekes volt látni, hogyan gondolkodtak 17 éve az emberek, sok minden nem teljesült máig, 2022 márciusáig. Az emberek sajnos nem figyelnek ilyen nagy mértékben a környezetvédelemre, messziről hozatjuk az élelmiszerek nagy részért, az ipari termelés is távoli vidékeken folyik. A klíma viszont rohamosan megváltozott. S bizony benzinnel, és vegyszerekkel élünk, de chip még nincs a bőrünk alatt, és a mobilunk is áramot fogyaszt, nem vízzel működik, de sok helyen fizethetünk vele. Ja, és a lakásunk falai nem mozgathatók : )
Mégg.......
És minden maradt, úgy ahogy volt.
Igen, a swédek többsége már be van chippelve!!
Tomi ezt benézted!400 ft az euro,710 forint a prémium gázolaj...
Olvasom a kommenteket, és fogom a fejem.... Tiszta rémálom, ahogy, és amiket írnak sokan.
Hááát... 2023-van.
Még főleg benzines, dízeles kocsikkal járunk, nincs chip a bőrünk alatt, javarészt nem újrahasznosítottak a műanyagok, és a székletem nem elemzi és küldi a dokinak a budim. 😊
Azt hiszem, az emberi fejekben kellene történni valaminek, ami olyan utópia, mint a videóban néhány dolog.
Amíg ez az elképesztő kapzsiság az úr, és a telhetetlenség, addig sok minden nem változik, aminek bőven kellene.
De a kütyük, és sok minden más megvan ezekből. Érdekes lenne egy mostani elemzés, mi lesz majd szintén húsz év múlva. Tartok tőle, hogy több rosszab lesz, mint jó.
De ne legyen igazam.
Köszönöm ha a csatornánkra feliratkozik!
Ö, meg monta!!!!
És igaza volt!
15 éve is nevettem ezen. Most meg már a fejem is fogom.
Nem mind vicc... Most jön a java. A felmelegedés hoax meg az ózonlyuk no az valóban vicces. Kíváncsi vagyok Frei most mit fűzne hozzá? 😂 A földgömb logohoz is!!! 🤣
@@czillabp6432 +1
@@czillabp6432 Frei jó üzletember, de nem okos.
Íg lesz, és egyre inkább így is van. 1966-ban 3milliárdan voltunk,most 2021-ben 8 milliardan. Sőt, minden más is igaz. Fantasztikus.
Ez nem fantasztikus,ez borzasztó!
Ha mindenre fizetünk jó sok adót,attól helyreáll az Ozon?????
2024
2005 ben a fehérvári Visteon már gyártott sorozatban monitoros fejtámlát.
........,,csak Te vagy az esetem és senki màs"
De a nincstelenek milliói elindultak.
Attól hogy még ezek a dolgok nem jöttek el attól még a technológia bőven meghaladta a mindezekhez szükséges elvárásokat.. csak éppen ezek többségére nincs szükség egyáltalán, bár lehet kapni képernyő tükröt csak épp senkit nem érdekel, hatalmas kijelzők kocsikban szintén pipa, a mobiltelefonok olyan szintre fejlődtek hogy mivel mindenki azt bújja így már azon van a bankkártyánk, vagy épp okosórában..kinek kellene ilyen hogy egy chip legyen a bőre alatt? Senkinek… tehát a felsoroltakat mindet simán meg lehetne valósítani, csak épp nem akarja senki, tehát ez a műsor csak nézettség növelésre volt jó, de jókat lehet szórakozni az akkori technológiákon mind a robotika mind a mobil kommunikáció terén
A bőröm alatt is pénz lesz 😅😂
A futurológusok már akkor sem voltak jobbak, mind az akkori meteorológusok! Tehát a mai futurológusokra is nézzünk gyanakodva!😏
Halo 2021 van !! És nem így van ...illetve csak néhány helyen talán !!😂
Hát, most 2021 van. Meg lehet mondani, hogy vannak dolgok amik így már be is következtek, de azért mégsem vagyunk még olyan elöl a technologiával...
Ezt csak mi hisszuk....😊
Nem igazán sikerült eltalálni a jövőbelátást. Egy része 2020-ról szólt.
Most 2021 végén kíváncsian várom a következő pár évet, mi lesz.
Az meg, hogy csökken a férfiak nemzőképessége, miertisakkora gond? Úgy értem globálisan állandóan a túlnépesedés van hangoztatva. Tessék itt lett volna a megoldás. De inkább ádáz harc a tartósítószer ellen :D
Értem persze, egyénileg sz@r érzés lehet. Hogy aki akarna gyereket de nem sikerül.
Mondjuk az üzemanyagok ára épp elszállt. Lehet nem áll vissza és ez tényleg az új világrend kezdete?
Jó lenne megnézni mi változott húsz év alatt ehhez a filmhez viszonyitva
Egy jó pár dolog!
pl. Köszönet jár minden feliratkozónak a csatornán!
Ki van itt 2024-ben? 😂
Szerintem supi az eletem,demokracia an elek,erdekes a munkam🍾🍾szoval supi
Akkor is láttam 2005 ben de most 2021 van és igaz amit akkor gondolta csapat
Igen Érdekes köszönjük szépen
17:25
2024 január 12 péntek....
Ez nem lesz így már közel a 2025 🤣
és 2021 ben tényleg nem a lidiben vásároljuk a fagyasztott kenyeret meg kamu sonkás felvágottat és menjünk csak az ingyen giga majka koncertre hajrá
sok hulyeseg es sok.......
erdekes de ha ma josolnank ugyan ez lenne..
Már csak hét év, de nem látom, hogy ebbe az irányba haladnánk.
de ha kiszedik beloled a csippett?
8:17 Miert kell a borunk ala epiteni? lehetne mondjuk a telefonunkon is.
Manapsàg mindenki paypass-szal fizet a telefonjarol. Frei ezt 15 eve tudta. Elkepeszto ember!
a bőröd alól kinyírhatnak távúton...
Ki nézi 2025-ben?
13:22 Csőre Gábor
Nem kerek belolle
A benzin.már drágább ....
aki ennek orul gratulalok egy 52 eves lasd terminator.......................
Valahogy nem tudom értelmezni ezt a hozzá szólást. Megtenné, hogy kifejti részletesebben? Köszönöm!
Kérném a tájékozódásukat ne befolyásolja semmi! 1996 és 1999 között sugározta a Dosszié adását a Tv2 csatorna.
A Frei Dosszié 2002-2008 között volt műsoron. A Dosszié 1996 - 1999 között. Ez a Frei Dosszié sorozat.
98ban indult a tv2 es amikor ez volt a csatorna jele akkor mar eltelt jó pár év...szóval inkabb 2005
Azért az elektromos autó ugyanolyan káros, mint a benzines. Sőt tűzveszélyes..... cenzurázták a műsort Frei úr?
Azóta pl. a Tesla kihozta a vas foszfátos akkumulátort ami nem gyúlékony. Az elektromos autó nem olyan káros mint aminek beállítják. De ajánlom az otthoni üzemanyag előállítást. Ja nem annyira összehozható. De napelemen keresztül mégis tudunk áramot rakni az elektromos autóba. ua-cam.com/video/8DyTbcb-OvU/v-deo.html
Idióta világ!
De én hiszem hogy vége ennek a világnak.
Vissza térünk a csodálatos Földanyához , egyben a legmodernebb, egyszerűen használható informatikával.
Lassan 2024🤷♂️..nem jött be a jóslat🤔
Reszben bejott