100-2400 évre saccolják a hozzáértő emberek? 🤣 Ennek a vonalnak pont az a lényege, hogy hogy lehetőleg ne Hollandiába érkezzenek meg a konténerhajók, mert kiba.zott nagy kerülés és pénz “Kínának”. Viszont nyilván nem kis sápot fognak fizetni ott ahol áthaladnak a termékeik. 2000 év azért az egy vicc kategória, de még 100 is erős túlzás…
Jaja, ebben igazad van. De az átlag utas? Akivel több éven át ki fognak bszni? Vele mi van? Ő mit nyer? Szerintem semmit nem fog érezni abból hogy mennyit fizet Kína a magyar államnak az áthaladás miatt :(
@@szenteádám - "Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért." 😁 Avagy "nem szokták a békákat sem megkérdezni, mielőtt lecsapolják a mocsarat"... [Kóka János]
Csakhogy nem ez az egyetlen és mégcsak nem is a fő projektje Kínának manapság. Már most is érkeznek Oroszországon át Lengyelországba konténervonatok Kínából, de épp most készült el Magyarországon is, magánberuházásban, ennek a harmincadából az új konténerterminál az ukrán határnál (és az sem tíz év alatt térül meg). A kínaiak már ma is inkább a horvát Koper kikötőjéig hajóznának a felesleges görög átrakodás helyett, az oroszok meg közben a globális felmelegedés miatt sokkal könnyebben hajózhatóvá teszik az északi tengert több új kikötő kiépítésével.
Sajnos a várható módosításokkal s a velük járó kamatnövekményekkel együtt, a száz évesre nyújtózkodó futamidő, mely az ország külső (és belső, de ez, most, e szempontból valamivel kisebb, bár nem elhanyagolható jelentőségű) adósságai meg az államháztartás Torricelli-higanyt imitáló, de tendenciózusan fölfelé ívelő görbéje és Hunnia külkereskedelmi mérlegének durván gravitáló hullámvasutazása miatt nem tűnik erős túlzásnak. Persze, annyi minden változik, néha egészen meglepően is akár, hogy csak maga az isten tudná megmondani, mi lesz, de a titkosítás miatt ő sem fér hozzá a kalkulációhoz szükséges adatokhoz. Meg is orrolt ezért (is) Orbánékra, és hirtelen haragjában kikottyantott egy másik titkot is: azzal fenyegette meg Orbánt, hogy ha még előle is eltitkolja a szándékait meg a mega-beruházásait, és a kereszténység gyökereit tépkedő s a pápát az autentikus krédó elárulásával vádoló haverjait így tutujgatja, akkor nem fogja engedélyezni, hogy - naná, szintén okosba', titokban - megépüljön a hiperszonikus gyorslift a Karmelita kolostor és a mennyország egyes terminálja között, amellyel, baj esetén, azonnal fel tudnak menekülni az atyafiak (meg az egy szem honleány, aki fura mód' a családnevemet viseli) a teremtőjükhöz. Az pedig nagy gáz lenne, mert úgy tudom, Belzebubék is ássák a liftaknát odalentről (mondják, ők is kínai hitelből), és erősen fenekednek Orbánék zsírjára, s főleg pedig a lelkük megszerzéséért ármánykodnak - felőlem, mondjuk, mindkettő lehet az övék, ha már ilyen fura, nem e-világi ízlésük van, ördög vigye a gusztusukat! Na, szóval, nagy panama ez, fenebarátaim Azúrban, annyi szent! De pszt! Titok! Ki ne fecsegjétek, amit most hallottatok, mert úgyis letagadom! ;)
Nem tudom, hogy lattatok-e már kontenerhajot. Azon több tucatnyi tehervonati konténer elfér. És pont azert rakják hajóra, mert a tengeri szállítás olcsó, Hollandiabol pedig rövid a távolság Európa centrumai felé. Ha vasúttal akarnak árut szállítani, azt most is megteszik a volt Szovjetunión és Lengyelországon keresztül. Attól tartok, hogy a 2400 év is reális, de legyen száz a kedvedért. 100 év alatt szetrohad az egész
@@gaborizsaki3071 Persze tudom, a szegedi vonal nem a legjobb állapotú vasútvonalak egyike. De akkor is irreleváns lenne oda építeni egy nagysebességű pályát, ha nincs meg Szerbiával a kapcsolat. Plusz a Budapest-Kelebia vasútvonal azért is egy sokkal sokkal jobb választás , mivel a második világháború előtt a vonal egy része 2 vágányú volt, csak sajnos az akkori helyzet ennek felszedését követelte. Ennek ellenére sok helyen is úgy hagyták meg a pályát, hogy szinte azonnal lerakható a második sínpár, ezzel nagyon sok munkát megspórolva. Bármilyen szempontot nézünk, az jön ki konklúzióként, hogy ez a vasútvonal erre a célra a legalkalmasabb.
És ki fizeti a révészt? Az itt ellopandó pénz 85 százaléka kínai hitel, biztos van olyan záradék benne, ami anyagilag alaposan megkeseríti a felmondást - lásd Montenegro esetét a kínai autópálya-hitellel.
az hogy önmagában ez a vonal minuszos még nem volna baj. A baj ott van, hogy erre (tudtommal) nem épül semmi logisztikai központ. Mert ha nem csak átvonatoznak itt a termékek, hanem meg is állnak, na az a pénz!
A soroksári konténerterminál miatt került a 150-es vonalra a beruházás ahol meh fognak állni a teherek, illetve oda fognak menni, ahonnan mennek tovább európa országaiba, szóval szegről-végről lesz benne pénz...
Mi a gond ezzel? jelenleg 1.5 hónapot kell várni a kínából érkező cuccokra.Amúgy az oroszok is beszállnak. A hollandok pedig basszák meg, ök idáig ezen gazdagodtak meg.
Az ötlet maga jó és a vasútvonalra is ráfért már a felújítás de nem ennyiért és nem így... Ebből a beruházásból mi Magyarok nem sok jót fogunk kapni, azon kívül hogy több évig állni fog a forgalom a vonalon...
Évekig rendszeresen utaztam a vonalon. Az utasforgalom szerény, a megállók sokszor a nagy semmi közepén vannak, a pálya siralmas állapotban van. A felújítás indokolt, de nem ebben a formában, mert ez így egészen felháborító pénzpazarlás, felesleges eladósítás. A jó hír az, hogy valószínűleg a kormány meg a kínaiak se gondolják ezt annyira komolyan, csak a választások miatt mutatni kell a pórnépnek, hogy itt bizony épül szépül az ország, meg talán azt remélik, hogy a kínaiak utalnak egy kis pénzt, amire lecsaphatnak, míg ők vannak kormányon.
Ha csinálnak valamit az nem jó mert drága ,ha nem csinálnak semmit az sem jó ,mert már ideje lenne modernizálni ,az 5 -600 milliárdból lett 8-900 milliárd de mégis 1000 milliárd .Ez az egész olyan mint amikor miért van sapkád és miért nincs .
Itt alapjába véve nem a beruházással vagy a megtérüléssel van a baj hanem azzal hogy mit építünk mennyiért és hogy az mennyire fogja az emberek javát szolgálni :/
@@amasonasman pontosan az a baj, hogy nagyon drága, mert mutyiznak is jócskán. Miért van az, hogy pl a Szeged-Szabadkai vonal magyar része háromszor annyiba kerül mint a szerb, kb ugyanakkora szakaszokról van szó kb ugyanolyan terepadottságokkal. Miért drágább minden autópályánk ,legyen bárki kormányon, mint máshol? Ez a gond, az indokolatlan drágaság, mert közpénzről van szó.
Nem, fiatalember, egy percnyi fölösleges időm sincs - csakhogy a videóid megtekintését eddig még sosem éreztem fölösleges időtöltésnek. Huszonnégy perc, atyaég, annyi dolgom volna... Na, mindegy, nem hagyom ki, majd később a lovak közé csapok, és utolérem magam valahogy. Igen, így gondoltam, s azután, mint máskor a 10-12, ez a huszonnégy perc is úgy röppent el, hogy szinte fájt észrevenni: végállomás. Szóval, a felkészültséged eredményeként, ez is profi munka volt: informatív, megfelelően látványos, jól vágott, és egyéb (pl. hang-) technikai szempontok szerint is kifogástalan. Nem tudom, mennyi idődbe és fáradságodba (no, meg pénzedbe xd) kerül mindez, de remélem, a lendületed és a vasút iránti lelkesedésed még sokáig kitart. Itt, a UA-cam-on, szerintem te vagy az egyik legjobb ebben a témában, amelynek még a régi, öreg motorosai is meg-megemlítenek a videóikban (legutóbb például Kuhár Bence követett el ilyen, kedves, a fővárostól távoli lakóhelyed okozta utazási időtöbbletek okán támadó együttérzéséről szóló merényletet ;) ). Kösz ezt a remek kis videót is! Vigyázz magadra, mert immár közkincs vagy! Tessék? Cc, nem, dehogyis közjószág! Én ilyet sose mondanék se ifjúra, se vénre, de még gyerekekre se! xd Szóval, közkincs! Nem vicc, na, tényleg. ;)
Szia..hát ehhez is csak gratulálni tudok,ez is jó lett.Mi alapján döntőd el,hogy melyik pályát filmezed??Gondolom sok utána járás és sok infó begyűjtése..
Gyorsabb, egyszerűbb és, persze, épp ezért olcsóbb is lenne. Csak épp - ahogyan mondtad is - Oroszország, esetleg Belorusszia nyugati határa lenne a tranzitvonal vége egyelőre. És épp itt a lényeg: az orosz (tkp. putyini) érdekek fő csapási iránya az EU kohéziójának - és ezzel mind a térségbeli, a kontinentális, mind pedig a globális gazdasági és politikai befolyásának - gyengítése, s az így keletkező réseken át benyomulás és piacszerzés meg az orosz (ismét: putyini) befolyás növelése Európában, és az EU-n keresztül az egész világban. Ehhez pedig megvásárolható és később is zsarolható, a saját hatalma megtartásáért (szinte) bármire hajlandó EU-tagállami vezető, olyan partner kell, aki hatékonyan akar és tud segíteni az EU belülről történő bomlasztásában. Súlyos állítás, igaz? Igaz - mármint súlyos, de sajnos igaz. xd Ukrajna EU-csatlakozását Putyinék sikeresen akadályozzák (ez elég veszélyes, de orosz részről könnyen megérthető játszmákat is jelent - sajnos immár a közelünkben is), a balti államok vezetői nem eléggé hatalommániásak, és a hazájuk hosszú távú érdekeinek megfelelően, az EU-hoz húznak, a lengyelek - hagyományosan - annyira utálják az oroszokat, hogy az már a nyelvük frazeológiáját is teljesen átfertőzte az évszázadok során (noha az ilyesmi nem nyomna túl sokat a latban, ha csak üzletről volna szó)..., szóval, ők is meg a balti államok is kilőve... De akkor mi a bánatot lehet itt még csinálni? Megvan! Te is tudod, ugye? Oké, Putyinék is, akik nem véletlenül ápolnak újfent bensőséges kapcsolatokat Kínával (hol vannak már a régi, szép idők, amikor a Pravda lelkesen lehozta a gyorshírt: "Traktoraink békésen szántogattak a kínai határ mentén, amikor kínai harckocsik megtámadták őket. Traktoraink viszonozták a tüzet, és visszatértek a gépállomásra"), de pszt! Senkinek egy szót se, hisz tudod: tit-ko-sít-va! Szereted a szabadságot meg a családodat, ugye? xd Jó, akkor pszt! Titok! ;) Igaz, már mindenki megfejtette, s aki nem, az másoktól tudja. De most csitt! Egy szót se! Alvás! :D
Tetszik, hogy kamasz fejjel így érdeklődsz a közélet iránt, én is hasonlóan tettem ezt a te korodban, és azóta is. Tetszik, hogy el is mondod a véleményed, vállalod, és az is - bár talán nem kellően domborítottad ki a videóban - hogy az utasok szemszögéből vizsgálod a történéseket. Az meg való igaz, hogy az ember szemét kiverő hatalmas , mondjuk így: furcsaságok említése olyan, mint ha azt mondanád: süt a nap. Ilyen a kivitelezés végső költségének hatalmasra duzzadó mértéke, a kivitelezési idő szokásos csúszása, és maga Lölö, mint legnagyobb "furcsaság" kis hazánkban. Ezeket nem lehet kikerülni. Az is fura, hogy a végtelenségig titkosítanak mindent, még akkor is, ha ránk adófizetőkre is tartozna, miből megy és miért a mutyi, a piacinál szinte már természetesen jóval drágábban zajló építés. Viszont az is tény, hogy Kína a jövő vezető hatalma, és az onnan jövő kereskedelembe logisztikai oldalról beszállni jó ötlet, mert abból csurran-cseppen majd annyi ennek a szerencsétlen országnak, ami addigra már kiesik a jelenlegi összeszerelő gyárak termelésélének csökkenése, vagy megszűnése, átrendeződése miatt ( autógyárak). MIndent összevetve úgy vélem, hogy tőled, a te korodban lévő kamasz sráctól még nem várható teljes körű elemzés, több szempontú értékelés egy ekkora projektnél sem, ami viszont várható (lenne) azt te megtetted most is. Mert amit simán észrevehet egy mai fiatal , korához képest tájékozott emberke, azt észre is vetted és észrevételezted. Szerintem tehát tartalmilag is rendben van a szöveg, és hát nyilvánvalóan Kínának éri meg ez az egész, de talán van abban is valami, amire gondoltak "szeretve tisztelt" elöljáróink . És akkor még nem is szóltam videód eredendő céljáról: egy megszűnő - átépülő vonal utolsó perceinek megörökítése, ami dícséretes. Maga a kivitelezés pedig szokás szerint remek, a zenei választás pedig most is olykor - Jarre: Kínai koncert (?) vagy hasonló - mosolyt csalt orcámra. Szóval: tetszett, na ná... :)
Hollandia megtámadta Brüsszelben ezt a projektet, mivel jelenleg az Ázsiából érkező áru nagy része hajón érkezik, és ezen hajók náluk kötnek ki, ami nekik igencsak megéri. Amint a vasút elkészül, a hajók Szalonikiben fognak kikötni, mely a kelebiai vasút valódi vége, és a hollandusok nagyot buknak. Egyébként, ha nem térülne meg igen gyorsan a beruházás, akkor minek épülne és minek lázadnának a hollandok? Azt se felejtsük el, hogy a vasút messze "zöldebb", mint a közút. Végezetül, olyanok vagytok, mint Móricka. Mindenre azt mondjátok, hogy Mészáros, és azonnal elkezdtek fikázni. Most legalább épül valami. Bezzeg, ha az a gyökér csürhe lenne hatalmon, és nem épülne semmi, az jó lenne.
Épül valami...igaz...de a felét ellopják egyrészt... és ezzel nem azt mondom hogy Mészáros, hiszen akárnelyik oldal vam hatalmon, mindkettő lop...Hogy miért mondok Mészárost, mikor valójában tényleg Mészáros csinálja a kivitelezést, azzal mi is a baj? Szerintem ez egy tény... És végezetül... milyen jogon várod el hogy független legyen egy videó hogyha a saját megjegyzésed végén még te magad is gyökér csürhének nevezed a számodra nem szimpatikus oldalt?
@@szenteádám Lényeg, hogy fejlődjön a vasút. Én sem vagyok semleges, ezzel semmi baj. Ha a libsik lennének, Leisztinger építené, most Mészáros van. Mindenki lop, csak kérdés, hogy mellette mit csinál. A mostaniak fejlesztenek is, a másik oldal meg csak lopott, de semmi sem történt. Egyébként meg Mészáros rengeteg embernek ad megélhetést, ezt sem szabad elfelejteni.
@@sovegjartogabor4369 - remek példa 2010 előttről, "azemúltnyóccév"-ből a Kormányzati Negyed a Nyugati KÖRÜL! (Tehát ha támadás alá került volna a "Kurmányzati Negyed", akkor többezer vásárló és legalább 10000 ingázó élete is veszélybe kerül...)
Én nem sajnálom őszintén. A fejlődés nem olcsó dolog. (lásd Japán-Kína) Valamilyen szinten igazából mindenki jól jár vele. Mert nem csodálkozom azon ,hogy a vasút versenyképtelen ha 8 és fél óra alatt van Belgrádban a vonat, vagy mondjuk majdnem 4 óra alatt a határon. Turisztikai szempontból megérős a sztori, így végre lenne értelme Szófiai, Belgrádi, Bar-i EC-nek EN-nek mivel a menetidő ha jól tudom majdnem 6 órával rövidül. Pénzügyi szempontból valamennyi visszafog nekünk jutni. Mivel a vámokból van nem kevés bevétel, főleg ,hogy a kínai wishes szarok 99,9%-a itt fog áthaladni. Másfelől úgy tudom Soroksári terminál miatt az árú nagyrésze itthon is marad ahol jó pénzért feldolgozzák majd. Az ,hogy ennyibe kerül vitatható, támadható is, nem kevés téren. Viszont nem lehet meghazudtolni ,hogy óriási fejlődésről van szó. Másfelől itt nem csak hitelről van szó. Ezáltal ,hogy itt van a selyemvasút egyik legfontosabb gerince igen komoly diplomáciai és üzleti kapcsolat jön létre a világ egyik legnagyobb hatalmával. Ez mind üzlet, üzlet a hitel, üzlet az ,hogy azért Magyarország is busásan tejelni fog ebből, üzlet az ,hogy mint tudjuk a vasút mindig fejlődést hoz magával(sőt bátran kijelentem ez a vonal felfogja virágoztatni a környéket.) üzlet az ,hogy végre Belgrádban leszek 2 óra alatt, üzlet az ,hogy a kiskuni paraszt 1 óra alatt fent lessz Budapesten. Nem érdemes árcédulékat nézni mert felesleges, ha szeretnél valamit úgyis megveszed nem? Ui : A világ legfogyatékosasbb embere volt aki a 100-as Gigantokat visszabutította 120-ra. Főleg amikor a szolnoki és fehérvári vonalon is mindjárt kész az ETCS 160-ra. Ha kész lessz a selyemvasút mi a picsa fog itt 160-al menni? A megmaradt 2 BVmot?
Szerintem érdemes volna csak kamerázni, mert ez a szöveg/bevezető az elején és a végén rengeteg pontatlanságat és csúsztatást tartalmazott. Azt látom - több videód alapján - hogy a felkészülésben a 24.hu/444 és társaik jelentik számodra az alapvető szakirodalmat, de azért jó lenne néha szakmai folyóiratot (akár geopolitikai tartalmút is) is kinyitnál, ahol le van írva, hogy mi miért történik ebben a projektben, mert a világ nem fekete és fehér. Nem hiába ütnek-vágnak minket ezért a projektért (elsősorban) nyugati irányból, mert ahogy ezt egy hozzászóló már korábban leírta a kínaiak nem akarnak ekkorát kerülni és rengeteg pénz fog annak a kezébe kerülni, akin keresztül hozni fogják a "csíkszeműek" az árukat. (A tárolásról ne is beszéljünk!!!) Hamburg, Rotterdam, Rostock és a többiek már előre sírnak mi lesz velük...már most úgy szmolnak, hogy a forgalmuk akár a felére is visszaeshet, ha elkészülnek az alternatív útvonalak (nem csak a Budapest-Belgrád-Szaloniki)...egyébként egy bonus kérdés...kik is adatták el ezt a kikötőt anno a Kínaiaknak, aminek köszönhetően ez az egész projekt létrejöhetett? Igen ezt úgy hívják Nyugat-Európa részéről, hogy Öngól! 100-2000 év? Látszik, hogy aki ezt írta rohadtul nem ért sem a közlekedéshez, sem a geopolitkához, se pedig a gazdasághoz...Ez a beruházás, ha a politikai klíma is úgy alakul akár 20-30 év alatt teljesen megtérülhet!
Ezt a videót megpróbáltam a lehető legjobban politika mentesre csinálni, de mint minden ez is elég erősen politikai vonzáskörű... Nem, nem nyert... Nem ellenzéki hírportálok anyagait használtam hanem pártfüggetlen oldalt... Nyilvánvalóan vannak azok az emberek akik támogatják ezt a beruházást, de sajnos én nem tartozom közéjük, mert nem látom azt a nyereséget amit majd mi, átlag utasok ezzel nyernénk, mert én ezzel a szemmel nézem a dolgokat :/
@@szenteádám Nem különösebben tudok egyetérteni azzal, hogy az átlag utas ebből semmit nem fog érezni. Én, aki minden reggel az egyes vonalon ingázok, hálát tudok adni azért, hogy a vonal ami felett döcögök az emelt sebességű. Nem tűnik soknak de az a +20 km/h (Tatabánya és Budaőrsközött értem ezt a számot) már eszeméletlenűl sokat segít. Pillanatok alatt be lehet hozni a késéseket, amellett, hogy az alap menetidő is eszméletlenűl jó. Szóval nem teljesen igaz szerintem, hogy az átlag utas nem érez ebből semmit. Egy kitéréses rendszerű 100 km/h-s vonal után az utazók ennek hálát fognak adni.
Ez a videó a puszta tényekről szólt, próbáltam a lehető legjobban politika mentesre megcsinálni. De ha már itt tartunk... a fideszes szavazó is pontosan tudja hogy lopnak, csak ők nem foglalkoznak vele, ezért kérlek lásd be te is, ezzel nincs mit tenni. És attól még hogy 444-es képet raktam be, még nem feltétlen baloldali a műsor... Nem lehet valaki független? 😯
A kereskedelem részleteivel sincsen nagyon tisztában barátunk. Ha itt jön be a termék az unióba, akkor itt fizetnek utána vámot, ami akár egy tehervonatnál is elég jelentős mérték!
100-2400 évre saccolják a hozzáértő emberek? 🤣 Ennek a vonalnak pont az a lényege, hogy hogy lehetőleg ne Hollandiába érkezzenek meg a konténerhajók, mert kiba.zott nagy kerülés és pénz “Kínának”. Viszont nyilván nem kis sápot fognak fizetni ott ahol áthaladnak a termékeik. 2000 év azért az egy vicc kategória, de még 100 is erős túlzás…
Jaja, ebben igazad van. De az átlag utas? Akivel több éven át ki fognak bszni? Vele mi van? Ő mit nyer? Szerintem semmit nem fog érezni abból hogy mennyit fizet Kína a magyar államnak az áthaladás miatt :(
@@szenteádám - "Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért." 😁
Avagy "nem szokták a békákat sem megkérdezni, mielőtt lecsapolják a mocsarat"... [Kóka János]
Csakhogy nem ez az egyetlen és mégcsak nem is a fő projektje Kínának manapság. Már most is érkeznek Oroszországon át Lengyelországba konténervonatok Kínából, de épp most készült el Magyarországon is, magánberuházásban, ennek a harmincadából az új konténerterminál az ukrán határnál (és az sem tíz év alatt térül meg). A kínaiak már ma is inkább a horvát Koper kikötőjéig hajóznának a felesleges görög átrakodás helyett, az oroszok meg közben a globális felmelegedés miatt sokkal könnyebben hajózhatóvá teszik az északi tengert több új kikötő kiépítésével.
Sajnos a várható módosításokkal s a velük járó kamatnövekményekkel együtt, a száz évesre nyújtózkodó futamidő, mely az ország külső (és belső, de ez, most, e szempontból valamivel kisebb, bár nem elhanyagolható jelentőségű) adósságai meg az államháztartás Torricelli-higanyt imitáló, de tendenciózusan fölfelé ívelő görbéje és Hunnia külkereskedelmi mérlegének durván gravitáló hullámvasutazása miatt nem tűnik erős túlzásnak. Persze, annyi minden változik, néha egészen meglepően is akár, hogy csak maga az isten tudná megmondani, mi lesz, de a titkosítás miatt ő sem fér hozzá a kalkulációhoz szükséges adatokhoz. Meg is orrolt ezért (is) Orbánékra, és hirtelen haragjában kikottyantott egy másik titkot is: azzal fenyegette meg Orbánt, hogy ha még előle is eltitkolja a szándékait meg a mega-beruházásait, és a kereszténység gyökereit tépkedő s a pápát az autentikus krédó elárulásával vádoló haverjait így tutujgatja, akkor nem fogja engedélyezni, hogy - naná, szintén okosba', titokban - megépüljön a hiperszonikus gyorslift a Karmelita kolostor és a mennyország egyes terminálja között, amellyel, baj esetén, azonnal fel tudnak menekülni az atyafiak (meg az egy szem honleány, aki fura mód' a családnevemet viseli) a teremtőjükhöz. Az pedig nagy gáz lenne, mert úgy tudom, Belzebubék is ássák a liftaknát odalentről (mondják, ők is kínai hitelből), és erősen fenekednek Orbánék zsírjára, s főleg pedig a lelkük megszerzéséért ármánykodnak - felőlem, mondjuk, mindkettő lehet az övék, ha már ilyen fura, nem e-világi ízlésük van, ördög vigye a gusztusukat! Na, szóval, nagy panama ez, fenebarátaim Azúrban, annyi szent! De pszt! Titok! Ki ne fecsegjétek, amit most hallottatok, mert úgyis letagadom! ;)
Nem tudom, hogy lattatok-e már kontenerhajot. Azon több tucatnyi tehervonati konténer elfér. És pont azert rakják hajóra, mert a tengeri szállítás olcsó, Hollandiabol pedig rövid a távolság Európa centrumai felé.
Ha vasúttal akarnak árut szállítani, azt most is megteszik a volt Szovjetunión és Lengyelországon keresztül. Attól tartok, hogy a 2400 év is reális, de legyen száz a kedvedért. 100 év alatt szetrohad az egész
Szerintem jobb lett volna ha a 140 vasútvonalat kétvágányúsították volna inkább Ceglédtől Szegedig
Szerbia miatt került erre a vonalra a választás. A Kelebia-Belgrád vonalrész ott is egy jó alap volt a bővítésre.
@@hbalintf6243 Sajnos a Szegedi vonalon nincs normális személyvonat közlekedés az IC- kivül
@@gaborizsaki3071 Persze tudom, a szegedi vonal nem a legjobb állapotú vasútvonalak egyike. De akkor is irreleváns lenne oda építeni egy nagysebességű pályát, ha nincs meg Szerbiával a kapcsolat. Plusz a Budapest-Kelebia vasútvonal azért is egy sokkal sokkal jobb választás , mivel a második világháború előtt a vonal egy része 2 vágányú volt, csak sajnos az akkori helyzet ennek felszedését követelte. Ennek ellenére sok helyen is úgy hagyták meg a pályát, hogy szinte azonnal lerakható a második sínpár, ezzel nagyon sok munkát megspórolva. Bármilyen szempontot nézünk, az jön ki konklúzióként, hogy ez a vasútvonal erre a célra a legalkalmasabb.
@@hbalintf6243 a 140-es vonalra is egyből lerakható a 2. vágány, mert az alépítmény végig megvan
@@aladin0095 Ezt nem tudtam, köszönöm az információt :)
800-900 milliárd forint között lehet. Még el sem kezdték, a kivitelezést, biztosan drágulni fog még
A szerződést felmondani, de a munkát folytatni!
És ki fizeti a révészt? Az itt ellopandó pénz 85 százaléka kínai hitel, biztos van olyan záradék benne, ami anyagilag alaposan megkeseríti a felmondást - lásd Montenegro esetét a kínai autópálya-hitellel.
az hogy önmagában ez a vonal minuszos még nem volna baj. A baj ott van, hogy erre (tudtommal) nem épül semmi logisztikai központ. Mert ha nem csak átvonatoznak itt a termékek, hanem meg is állnak, na az a pénz!
A soroksári konténerterminál miatt került a 150-es vonalra a beruházás ahol meh fognak állni a teherek, illetve oda fognak menni, ahonnan mennek tovább európa országaiba, szóval szegről-végről lesz benne pénz...
Ha csak áthalad, az is hoz pénzt
Jaj a kis Szili nagyon aranyos , és cuki imádom ahogy mozog nagyon kényelmes ! Szerencsés vagy ! ❤️❤️
Mi a gond ezzel? jelenleg 1.5 hónapot kell várni a kínából érkező cuccokra.Amúgy az oroszok is beszállnak. A hollandok pedig basszák meg, ök idáig ezen gazdagodtak meg.
Az ötlet maga jó és a vasútvonalra is ráfért már a felújítás de nem ennyiért és nem így... Ebből a beruházásból mi Magyarok nem sok jót fogunk kapni, azon kívül hogy több évig állni fog a forgalom a vonalon...
@@szenteádám (* magyarok. ;) A többi stimmel. Sajnos nagyon is. Bocs! :) )
Évekig rendszeresen utaztam a vonalon. Az utasforgalom szerény, a megállók sokszor a nagy semmi közepén vannak, a pálya siralmas állapotban van. A felújítás indokolt, de nem ebben a formában, mert ez így egészen felháborító pénzpazarlás, felesleges eladósítás. A jó hír az, hogy valószínűleg a kormány meg a kínaiak se gondolják ezt annyira komolyan, csak a választások miatt mutatni kell a pórnépnek, hogy itt bizony épül szépül az ország, meg talán azt remélik, hogy a kínaiak utalnak egy kis pénzt, amire lecsaphatnak, míg ők vannak kormányon.
Egyetértek :)
Ha járdát építenek mikor térül meg? Ha közutat, hidat? Ha iskolát, óvodát, kórházat? Ja, akkor ne építsünk semmit?!
Ha csinálnak valamit az nem jó mert drága ,ha nem csinálnak semmit az sem jó ,mert már ideje lenne modernizálni ,az 5 -600 milliárdból lett 8-900 milliárd de mégis 1000 milliárd .Ez az egész olyan mint amikor miért van sapkád és miért nincs .
soha nem a 'MIT' a fő probléma, hanem a 'HOGYAN' és 'MENNYIÉRT' :(
Itt alapjába véve nem a beruházással vagy a megtérüléssel van a baj hanem azzal hogy mit építünk mennyiért és hogy az mennyire fogja az emberek javát szolgálni :/
De építsünk, de mutyik nélkül, titkosítások nélkül, és igen: piaci alapon, amit csak lehet és érdemes úgy.
@@amasonasman pontosan az a baj, hogy nagyon drága, mert mutyiznak is jócskán. Miért van az, hogy pl a Szeged-Szabadkai vonal magyar része háromszor annyiba kerül mint a szerb, kb ugyanakkora szakaszokról van szó kb ugyanolyan terepadottságokkal. Miért drágább minden autópályánk ,legyen bárki kormányon, mint máshol? Ez a gond, az indokolatlan drágaság, mert közpénzről van szó.
Itt a "semmiben" vannak a vasútállomások? Települést nem nagyon látni a megállóhelyek környékén. Pedig jó a videó.
igen, pl tompa megallohely 2-5km-re van a varostol...
nem csak itt. Kb az egész Alföldön
@@andreybarna 154-es vonal, mindegyik allomas a varoson belul van

@@marcitoth870 bocs elfelejtettem, hogy Bácsalmás, Bacsbokod vagy Melykút állomásai is a város/falu központjában vannak
Nem, fiatalember, egy percnyi fölösleges időm sincs - csakhogy a videóid megtekintését eddig még sosem éreztem fölösleges időtöltésnek. Huszonnégy perc, atyaég, annyi dolgom volna... Na, mindegy, nem hagyom ki, majd később a lovak közé csapok, és utolérem magam valahogy. Igen, így gondoltam, s azután, mint máskor a 10-12, ez a huszonnégy perc is úgy röppent el, hogy szinte fájt észrevenni: végállomás. Szóval, a felkészültséged eredményeként, ez is profi munka volt: informatív, megfelelően látványos, jól vágott, és egyéb (pl. hang-) technikai szempontok szerint is kifogástalan. Nem tudom, mennyi idődbe és fáradságodba (no, meg pénzedbe xd) kerül mindez, de remélem, a lendületed és a vasút iránti lelkesedésed még sokáig kitart. Itt, a UA-cam-on, szerintem te vagy az egyik legjobb ebben a témában, amelynek még a régi, öreg motorosai is meg-megemlítenek a videóikban (legutóbb például Kuhár Bence követett el ilyen, kedves, a fővárostól távoli lakóhelyed okozta utazási időtöbbletek okán támadó együttérzéséről szóló merényletet ;) ). Kösz ezt a remek kis videót is! Vigyázz magadra, mert immár közkincs vagy! Tessék? Cc, nem, dehogyis közjószág! Én ilyet sose mondanék se ifjúra, se vénre, de még gyerekekre se! xd Szóval, közkincs! Nem vicc, na, tényleg. ;)
Nagyon köszönöm a kedves szavakat! Hát rengeteg idő és pénz kerül ezekbe a videókba, ami bár nem terül meg, de ha nem szeretném, nem is csinálnám ;)
Szia..hát ehhez is csak gratulálni tudok,ez is jó lett.Mi alapján döntőd el,hogy melyik pályát filmezed??Gondolom sok utána járás és sok infó begyűjtése..
Az nem gyorsabb lenne ha a már eleve létező transszibériai vasúti összeköttetést fejlesztenék? jah várjunk ukrán-orosz kapcsolatok..
Gyorsabb, egyszerűbb és, persze, épp ezért olcsóbb is lenne. Csak épp - ahogyan mondtad is - Oroszország, esetleg Belorusszia nyugati határa lenne a tranzitvonal vége egyelőre. És épp itt a lényeg: az orosz (tkp. putyini) érdekek fő csapási iránya az EU kohéziójának - és ezzel mind a térségbeli, a kontinentális, mind pedig a globális gazdasági és politikai befolyásának - gyengítése, s az így keletkező réseken át benyomulás és piacszerzés meg az orosz (ismét: putyini) befolyás növelése Európában, és az EU-n keresztül az egész világban. Ehhez pedig megvásárolható és később is zsarolható, a saját hatalma megtartásáért (szinte) bármire hajlandó EU-tagállami vezető, olyan partner kell, aki hatékonyan akar és tud segíteni az EU belülről történő bomlasztásában. Súlyos állítás, igaz? Igaz - mármint súlyos, de sajnos igaz. xd Ukrajna EU-csatlakozását Putyinék sikeresen akadályozzák (ez elég veszélyes, de orosz részről könnyen megérthető játszmákat is jelent - sajnos immár a közelünkben is), a balti államok vezetői nem eléggé hatalommániásak, és a hazájuk hosszú távú érdekeinek megfelelően, az EU-hoz húznak, a lengyelek - hagyományosan - annyira utálják az oroszokat, hogy az már a nyelvük frazeológiáját is teljesen átfertőzte az évszázadok során (noha az ilyesmi nem nyomna túl sokat a latban, ha csak üzletről volna szó)..., szóval, ők is meg a balti államok is kilőve... De akkor mi a bánatot lehet itt még csinálni? Megvan! Te is tudod, ugye? Oké, Putyinék is, akik nem véletlenül ápolnak újfent bensőséges kapcsolatokat Kínával (hol vannak már a régi, szép idők, amikor a Pravda lelkesen lehozta a gyorshírt: "Traktoraink békésen szántogattak a kínai határ mentén, amikor kínai harckocsik megtámadták őket. Traktoraink viszonozták a tüzet, és visszatértek a gépállomásra"), de pszt! Senkinek egy szót se, hisz tudod: tit-ko-sít-va! Szereted a szabadságot meg a családodat, ugye? xd Jó, akkor pszt! Titok! ;) Igaz, már mindenki megfejtette, s aki nem, az másoktól tudja. De most csitt! Egy szót se! Alvás! :D
Tetszik, hogy kamasz fejjel így érdeklődsz a közélet iránt, én is hasonlóan tettem ezt a te korodban, és azóta is. Tetszik, hogy el is mondod a véleményed, vállalod, és az is - bár talán nem kellően domborítottad ki a videóban - hogy az utasok szemszögéből vizsgálod a történéseket. Az meg való igaz, hogy az ember szemét kiverő hatalmas , mondjuk így: furcsaságok említése olyan, mint ha azt mondanád: süt a nap. Ilyen a kivitelezés végső költségének hatalmasra duzzadó mértéke, a kivitelezési idő szokásos csúszása, és maga Lölö, mint legnagyobb "furcsaság" kis hazánkban. Ezeket nem lehet kikerülni. Az is fura, hogy a végtelenségig titkosítanak mindent, még akkor is, ha ránk adófizetőkre is tartozna, miből megy és miért a mutyi, a piacinál szinte már természetesen jóval drágábban zajló építés. Viszont az is tény, hogy Kína a jövő vezető hatalma, és az onnan jövő kereskedelembe logisztikai oldalról beszállni jó ötlet, mert abból csurran-cseppen majd annyi ennek a szerencsétlen országnak, ami addigra már kiesik a jelenlegi összeszerelő gyárak termelésélének csökkenése, vagy megszűnése, átrendeződése miatt ( autógyárak). MIndent összevetve úgy vélem, hogy tőled, a te korodban lévő kamasz sráctól még nem várható teljes körű elemzés, több szempontú értékelés egy ekkora projektnél sem, ami viszont várható (lenne) azt te megtetted most is. Mert amit simán észrevehet egy mai fiatal , korához képest tájékozott emberke, azt észre is vetted és észrevételezted. Szerintem tehát tartalmilag is rendben van a szöveg, és hát nyilvánvalóan Kínának éri meg ez az egész, de talán van abban is valami, amire gondoltak "szeretve tisztelt" elöljáróink . És akkor még nem is szóltam videód eredendő céljáról: egy megszűnő - átépülő vonal utolsó perceinek megörökítése, ami dícséretes. Maga a kivitelezés pedig szokás szerint remek, a zenei választás pedig most is olykor - Jarre: Kínai koncert (?) vagy hasonló - mosolyt csalt orcámra. Szóval: tetszett, na ná... :)
Hollandia megtámadta Brüsszelben ezt a projektet, mivel jelenleg az Ázsiából érkező áru nagy része hajón érkezik, és ezen hajók náluk kötnek ki, ami nekik igencsak megéri. Amint a vasút elkészül, a hajók Szalonikiben fognak kikötni, mely a kelebiai vasút valódi vége, és a hollandusok nagyot buknak. Egyébként, ha nem térülne meg igen gyorsan a beruházás, akkor minek épülne és minek lázadnának a hollandok? Azt se felejtsük el, hogy a vasút messze "zöldebb", mint a közút. Végezetül, olyanok vagytok, mint Móricka. Mindenre azt mondjátok, hogy Mészáros, és azonnal elkezdtek fikázni. Most legalább épül valami. Bezzeg, ha az a gyökér csürhe lenne hatalmon, és nem épülne semmi, az jó lenne.
szerénység ...
minden szinten, az lenne jó
@@carvermajor8985 Leírtam a véleményemet, ha nem tetszik, nem érdekel.
Épül valami...igaz...de a felét ellopják egyrészt... és ezzel nem azt mondom hogy Mészáros, hiszen akárnelyik oldal vam hatalmon, mindkettő lop...Hogy miért mondok Mészárost, mikor valójában tényleg Mészáros csinálja a kivitelezést, azzal mi is a baj? Szerintem ez egy tény... És végezetül... milyen jogon várod el hogy független legyen egy videó hogyha a saját megjegyzésed végén még te magad is gyökér csürhének nevezed a számodra nem szimpatikus oldalt?
@@szenteádám Lényeg, hogy fejlődjön a vasút. Én sem vagyok semleges, ezzel semmi baj. Ha a libsik lennének, Leisztinger építené, most Mészáros van. Mindenki lop, csak kérdés, hogy mellette mit csinál. A mostaniak fejlesztenek is, a másik oldal meg csak lopott, de semmi sem történt. Egyébként meg Mészáros rengeteg embernek ad megélhetést, ezt sem szabad elfelejteni.
@@sovegjartogabor4369 - remek példa 2010 előttről, "azemúltnyóccév"-ből a Kormányzati Negyed a Nyugati KÖRÜL! (Tehát ha támadás alá került volna a "Kurmányzati Negyed", akkor többezer vásárló és legalább 10000 ingázó élete is veszélybe kerül...)
Én nem sajnálom őszintén. A fejlődés nem olcsó dolog. (lásd Japán-Kína) Valamilyen szinten igazából mindenki jól jár vele. Mert nem csodálkozom azon ,hogy a vasút versenyképtelen ha 8 és fél óra alatt van Belgrádban a vonat, vagy mondjuk majdnem 4 óra alatt a határon. Turisztikai szempontból megérős a sztori, így végre lenne értelme Szófiai, Belgrádi, Bar-i EC-nek EN-nek mivel a menetidő ha jól tudom majdnem 6 órával rövidül. Pénzügyi szempontból valamennyi visszafog nekünk jutni. Mivel a vámokból van nem kevés bevétel, főleg ,hogy a kínai wishes szarok 99,9%-a itt fog áthaladni. Másfelől úgy tudom Soroksári terminál miatt az árú nagyrésze itthon is marad ahol jó pénzért feldolgozzák majd. Az ,hogy ennyibe kerül vitatható, támadható is, nem kevés téren. Viszont nem lehet meghazudtolni ,hogy óriási fejlődésről van szó. Másfelől itt nem csak hitelről van szó. Ezáltal ,hogy itt van a selyemvasút egyik legfontosabb gerince igen komoly diplomáciai és üzleti kapcsolat jön létre a világ egyik legnagyobb hatalmával. Ez mind üzlet, üzlet a hitel, üzlet az ,hogy azért Magyarország is busásan tejelni fog ebből, üzlet az ,hogy mint tudjuk a vasút mindig fejlődést hoz magával(sőt bátran kijelentem ez a vonal felfogja virágoztatni a környéket.) üzlet az ,hogy végre Belgrádban leszek 2 óra alatt, üzlet az ,hogy a kiskuni paraszt 1 óra alatt fent lessz Budapesten. Nem érdemes árcédulékat nézni mert felesleges, ha szeretnél valamit úgyis megveszed nem?
Ui : A világ legfogyatékosasbb embere volt aki a 100-as Gigantokat visszabutította 120-ra. Főleg amikor a szolnoki és fehérvári vonalon is mindjárt kész az ETCS 160-ra. Ha kész lessz a selyemvasút mi a picsa fog itt 160-al menni? A megmaradt 2 BVmot?
Mi a program neve, amivel összevágod a videót ?
YouCut
Így mondjuk több nemzetközi járatot lehetne indítani Szerbia fele, de nem tudom, hogy ez sokat változtatna a dolgon.
Eddig is lehetett volna, ez csak egy ámulatkeltés... ami viszont meg fogja érni az a Röszke-Szabadka vonal lesz, azt fogják is használni :)
Szerintem érdemes volna csak kamerázni, mert ez a szöveg/bevezető az elején és a végén rengeteg pontatlanságat és csúsztatást tartalmazott. Azt látom - több videód alapján - hogy a felkészülésben a 24.hu/444 és társaik jelentik számodra az alapvető szakirodalmat, de azért jó lenne néha szakmai folyóiratot (akár geopolitikai tartalmút is) is kinyitnál, ahol le van írva, hogy mi miért történik ebben a projektben, mert a világ nem fekete és fehér.
Nem hiába ütnek-vágnak minket ezért a projektért (elsősorban) nyugati irányból, mert ahogy ezt egy hozzászóló már korábban leírta a kínaiak nem akarnak ekkorát kerülni és rengeteg pénz fog annak a kezébe kerülni, akin keresztül hozni fogják a "csíkszeműek" az árukat. (A tárolásról ne is beszéljünk!!!) Hamburg, Rotterdam, Rostock és a többiek már előre sírnak mi lesz velük...már most úgy szmolnak, hogy a forgalmuk akár a felére is visszaeshet, ha elkészülnek az alternatív útvonalak (nem csak a Budapest-Belgrád-Szaloniki)...egyébként egy bonus kérdés...kik is adatták el ezt a kikötőt anno a Kínaiaknak, aminek köszönhetően ez az egész projekt létrejöhetett? Igen ezt úgy hívják Nyugat-Európa részéről, hogy Öngól!
100-2000 év? Látszik, hogy aki ezt írta rohadtul nem ért sem a közlekedéshez, sem a geopolitkához, se pedig a gazdasághoz...Ez a beruházás, ha a politikai klíma is úgy alakul akár 20-30 év alatt teljesen megtérülhet!
Ezt a videót megpróbáltam a lehető legjobban politika mentesre csinálni, de mint minden ez is elég erősen politikai vonzáskörű... Nem, nem nyert... Nem ellenzéki hírportálok anyagait használtam hanem pártfüggetlen oldalt... Nyilvánvalóan vannak azok az emberek akik támogatják ezt a beruházást, de sajnos én nem tartozom közéjük, mert nem látom azt a nyereséget amit majd mi, átlag utasok ezzel nyernénk, mert én ezzel a szemmel nézem a dolgokat :/
@@szenteádám Nem különösebben tudok egyetérteni azzal, hogy az átlag utas ebből semmit nem fog érezni. Én, aki minden reggel az egyes vonalon ingázok, hálát tudok adni azért, hogy a vonal ami felett döcögök az emelt sebességű. Nem tűnik soknak de az a +20 km/h (Tatabánya és Budaőrsközött értem ezt a számot) már eszeméletlenűl sokat segít. Pillanatok alatt be lehet hozni a késéseket, amellett, hogy az alap menetidő is eszméletlenűl jó. Szóval nem teljesen igaz szerintem, hogy az átlag utas nem érez ebből semmit. Egy kitéréses rendszerű 100 km/h-s vonal után az utazók ennek hálát fognak adni.
Teljesen egyetértek, ott a pont...
@@szenteádám pártfüggetlen??? Olyan nem létezik :)
@@hbalintf6243 Akkor hasonlítsuk össze, hogy hányan utaznak az 1-es és hányan a 150-es vonalon rendszeresen.
Sokkal inkább az 1-es vonalra kellett volna figyelmet fordítani.
Azzal nincs baj, ígyis az a legjobb vasútvonalunk... először inkább a többit kéne olyan szintre fejleszteni :/
Bardzo ladny Film tez interessiert sie kolejom bywam na wengry budapest deswegen Szenen ladne miasta wengierska kolej dobrze funkcjonuje
Ez egy baloldali hírportál?? Mert jó lenne csak a vasútnál megmaradni, mert azért jövünk ide többen. aki meg akar az megy a 444 és társaihoz :)
Ez a videó a puszta tényekről szólt, próbáltam a lehető legjobban politika mentesre megcsinálni. De ha már itt tartunk... a fideszes szavazó is pontosan tudja hogy lopnak, csak ők nem foglalkoznak vele, ezért kérlek lásd be te is, ezzel nincs mit tenni. És attól még hogy 444-es képet raktam be, még nem feltétlen baloldali a műsor... Nem lehet valaki független? 😯
Azért a "csíkszemű barátaink" nem volt valami korrekt megnyilvánulás... :(
A kereskedelem részleteivel sincsen nagyon tisztában barátunk. Ha itt jön be a termék az unióba, akkor itt fizetnek utána vámot, ami akár egy tehervonatnál is elég jelentős mérték!
Jelentős, de 1000 milliárd nem mostanában fog megtérülni, vám ide, vám oda...
A kijelentésemért pedig utólag elnézést kérek akit ezzel megbántanék :(
@@pintyiz Nem csak vámot, az aprópénz, hanem az áfát.
A hülyének is megéri.Tehát nekünk.
01:40 egy fontos rész !!!
nem, ne a videót nézzed ... hanem már zokogok :(((((
Ejnye de sok a csomó azon a kákán!
Szegedi vagy??
Igen :)
Én is
Szoktál a szegedi nosztalgián utazni nyáron??mert én SZKTnak besegitek
Azért kérdezem mert ha szeretnél beviszlek a MÁV igazgatósági múzeumba