Kérlek Istenem 🙏🕯️🕊️🍀 szabadits meg ettől a gonosz erőtől, aki idejött folyamatosan évekig sarazott engem és uralkodni akart és akar feltettem és ellenséges velem és sokmindenki mással is.Apámat , szüleimet nem tiszteli Tiszteletlenül beszél évek óta és saraz minket ! Vigye ezt a gonosz energiát a családjára gyerekeire a két lányára.Én nem szidtam 16 evig az apjukat a két lányának.Remélem felismerik hogy nagy a baj ővele. Betegít.Félek hogy megint idejön és üvöltözik! Nekem te vagy az uralkodónk, Jézus, aki megválthat ettől a stresszes betegségtől , ami mindig visszatért mert meginogtam Uram megváltóm Jézus és mindig beengedtem ezt a negatív energiát ebből a személyből aki nem akar változni és elfogadó szeretetre nem képes és szeretni, elfogadva szeretni engem vagy akiket ismerek családtagok barátok. ❤ Tudom, hogy hibáztam ,mert szóba álltam olyan emberekkel mint ő és a barátai,akik gonoszak hűtlenek és még irányítani akarnak másokat és uralkodni felettünk, egyedül szeretnék maradni és nem foglakozni olyan bűnösökkel, akik nevetnek a saját hűtlenségeiken hogy a halott feleségüket hogy csalták meg amikor még itt voltak közöttünk élők között ,aminek fültanúja is voltam három napja , és hogy nem egy nővel egyidejűleg.Reggel a felesége utána pedig egy óra múlva máshol teljesített.Ezeket a gusztustalan állatokat milyen Isten teremtette? megbetegítenek engem és apámat és másokat is akikben van még jó érzés.és erkölcs..
Az Úr Jézus irgalmát,szeretetét hálásan köszönjük,hogy a drága férjem,a három családunk túl élhette a jelenlegi fájdalmas szomorúságos járványt,még a posztcovid tünetei viselem janúár óta de hiszem és remélem,hogy a Szentlélek Úr Isten segít megy gyógyúlni a szeretetével,gondviselésével,engemet és még sokakat ebből a testi-lelki fájdalmakból! Ámen.💖💖💖😇👃
jezusom most nagyon sokat szenved a lelkem nagyon faj.. . de te tudod mi az oka ... kerlek adj erot eltudjam viselni ezeket a megbantasokat amiket felajanlok a bantalmazoimert jezusom bizom benned ne engedd hogy elszakadjak toled meg akkor se ha nagyon faj...... segits meg engem eroslegyek
Uram irgalmazz,Krisztus kegyelmezz nekunk bunosoknek ! Amen
Drága Jézusom!
Kérlek szavadíts ki a szorogás,félelem fogságáéból.Irgalmas Jezusom könyörülj meg rajtam,szegény bűnös gyermekeden?🙏😥🙏
Jézusom Szent Szíve remélek és bízom benned. Kérlek segíts jelen nagy szükségünkbe
Jezusom hallgass Meg munkelt Amen
Uram Irgalmazz! Ámen 🙏🕯️🕊️🍀🌈 Köszönöm uram gyógyítóm megváltónk.
Nagyon szépen köszönöm,hogy együtt imádkozhattunk.🙏
Jézus Krisztus írgalmazz nekünk Amen
Magasztalja lelkem az én uramat mindóróké.ámen.
Kérlek Istenem 🙏🕯️🕊️🍀 szabadits meg ettől a gonosz erőtől, aki idejött folyamatosan évekig sarazott engem és uralkodni akart és akar feltettem és ellenséges velem és sokmindenki mással is.Apámat , szüleimet nem tiszteli Tiszteletlenül beszél évek óta és saraz minket ! Vigye ezt a gonosz energiát a családjára gyerekeire a két lányára.Én nem szidtam 16 evig az apjukat a két lányának.Remélem felismerik hogy nagy a baj ővele. Betegít.Félek hogy megint idejön és üvöltözik! Nekem te vagy az uralkodónk, Jézus, aki megválthat ettől a stresszes betegségtől , ami mindig visszatért mert meginogtam Uram megváltóm Jézus és mindig beengedtem ezt a negatív energiát ebből a személyből aki nem akar változni és elfogadó szeretetre nem képes és szeretni, elfogadva szeretni engem vagy akiket ismerek családtagok barátok. ❤ Tudom, hogy hibáztam ,mert szóba álltam olyan emberekkel mint ő és a barátai,akik gonoszak hűtlenek és még irányítani akarnak másokat és uralkodni felettünk, egyedül szeretnék maradni és nem foglakozni olyan bűnösökkel, akik nevetnek a saját hűtlenségeiken hogy a halott feleségüket hogy csalták meg amikor még itt voltak közöttünk élők között ,aminek fültanúja is voltam három napja , és hogy nem egy nővel egyidejűleg.Reggel a felesége utána pedig egy óra múlva máshol teljesített.Ezeket a gusztustalan állatokat milyen Isten teremtette? megbetegítenek engem és apámat és másokat is akikben van még jó érzés.és erkölcs..
Bocsásd meg vétkeinket miképen mi is megbocsájtunk egymásnak
.❤❤❤
JÉZUS KRISZTUS IRGALMAZ NEKÜNK MOSTOHA GYEREK ÉN BÁNTAK VELEM, FÉLÁRVÁIMAT NEM TUDOM SEGÍTENI, ŐK IS BETEGEK 😢 SZENVEDÉSÜNK ADJ ÁLDÁS. ❤ÁMEN ❤
Uram irgalmazz nekünk! 🙏🏻❤
Jézusom bizom Benned!
Koszonet mindent mindenért atyam 😭🙏🎋
Segicsen meg a jo istten mindenkit aki hisz koke
Bízunk benned. Köszönöm Istenem! 🙏
Jezusom bizom bened ❤️ szent Faustina nover konyorog eretunk kik hozad menekszunk 🙏 🙏 8
Uram Jézusom irgalmsz nekünk áldj meg minket Ámen
Jézusom bizom!Ámen
Köszönöm ❤
Irgalmazz Uram Irgalmazz 🙏🙏🙏
Jézusom bizom benned
Az Úr Jézus irgalmát,szeretetét hálásan köszönjük,hogy a drága férjem,a három családunk túl élhette a jelenlegi fájdalmas szomorúságos járványt,még a posztcovid tünetei viselem janúár óta de hiszem és remélem,hogy a Szentlélek Úr Isten segít megy gyógyúlni a szeretetével,gondviselésével,engemet és még sokakat ebből a testi-lelki fájdalmakból! Ámen.💖💖💖😇👃
A litánia alatt Cirenei Simon utódja segít vinnem a keresztet. Lassan felérek a jobb lator helyére. Köszönöm.
Jezusom bizom benned.
🙏
Jezusom bizom bened
Bizunk Benned 👍🙏🙏🙏
Draga jezusom kelek halgaszd meg a keresemet tericsd meg a gyermekeimet.eltavolotak tolem amen
🙏🙏
21.11.2024 AMEN
❤ÁMEN ❤
Uram Jézusom! Irgalmazz nekünk! ❤
Jézusom bizom benned.
HÁLA ATYÁM IRGALMASSÁGOD!
01.03.2024 - 07.04.2024 AMEN
Irgalmazz Uram Szabadits ki a Gonosz karmaibol
jezusom most nagyon sokat szenved a lelkem nagyon faj.. . de te tudod mi az oka ... kerlek adj erot eltudjam viselni ezeket a megbantasokat amiket felajanlok a bantalmazoimert jezusom bizom benned ne engedd hogy elszakadjak toled meg akkor se ha nagyon faj...... segits meg engem eroslegyek
Necsak kerjettek hanem atyatok is
Nagyon szépen köszönöm,hogy együtt imádkozhattunk. 🙏