A vatikáni levéltár titkai

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 3 гру 2024

КОМЕНТАРІ • 968

  • @PAXEL
    @PAXEL  2 роки тому +290

    1. Ez a téma egy darázsfészek. Próbáltam mindenhol kevésbé bántóan fogalmazni, de úgy látszik, hogy mégsem sikerült. Bocsánat, ha valakit megbántottam. Nem ez volt a célom.
    2. Több kritikát is fogalmaztatok meg a kommentekben, miszerint nagyon felületes voltam. Igen, tudom. De ezt mondtam is a videó végén, hogy erről még nagyon sokat lehetne beszélni. A videóimnak nem a mélyre ásás a célja. Nekem fontos az, hogy érthető legyen mindaz amit mondok. Ha most belementem volna minden mondat megkérdőjelezésébe, és a FÉNY kérdésének logikájába, az időforrásokba, a forrásterekbe... meg minden más kevésbé érthető katyvaszba akkor a végén, már tényleg magam sem tudtam volna, hogy miről szól a SAJÁT videóm.
    3. Tudom, hogy van Jézusról pár mondat 12 éves korából is. De véleményem szerint az szinte felér a semmivel. Hisz csak pár mondatról van szó, amiből szinte semmi közelebbit nem tudunk meg róla. Csak annyit, hogy a szüleivel élt, és otthon segédkezett. (Amit a videóban is említettem)
    4. Az, hogy ki mennyire érez engem ebben a videóban elfogultnak, az szerintem a saját nézőpontjától függ. Mindkét oldalt szembe állítottam egymással, ennél többet nem tudok tenni a tisztaság érdekében.
    5. Tudom, hogy a királyok száma (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) sehol sem szerepel. De nem mentem bele minden apró állítás megkérdőjelezésébe. Szinte mindent meg lehet kérdőjelezni. A támaszom, a hivatalosan is tanított történet volt. Amit több millió gyerek, és amit mi is tanultunk a hittan órán. Ebből, a hivatalos és elfogadott történetből indultam ki. Tudom, hogy ezek is vitathatóak, (SŐT) de (mint azt mondtam) nem akartam ennyire mélyre ásni.
    De, hogy ne csak a kritikákra reagáljak. Köszönöm mindenkinek a pozitív visszajelzéseket/támogatásokat is. Hamarosan találkozunk egy következő videóban.

    • @rolandkovacs9275
      @rolandkovacs9275 2 роки тому +13

      Ámen!
      Vagy inkább Ave!!!
      Nekem tetszett a videó!!
      Köszönöm szépen!!
      Egyébkén én is Római Katolikusként vagyok meg keresztelve.36 éve élek a világban ,sokszor csenevész máskor tevékenyen!Eltemettem, persze nem szó szerint,keresztapámat,nagypapámból kettőt,nagymamámat,testvérét is!
      Több szent misére jártam 30 előtt mint esküvőre!Borzasztó!Nyomasztó érzés!
      Aztán lett egy nagyon jó barátom!Sose hittem volna, de minimális támogatással és az ő zseniális életvitelével,engem is túl lépett!!Árvaként, 2 testvérrel 20-on évesen lekörözött!!És mellé felkért hogy én legyek a keresztapja!!
      Mi ez ha nem csoda??Gyermeke született a feleségétől, és boldogan élnek!
      A Vallás csak egy szó, amit örököltünk,ki a családon át,ki sejt szinten,valaki hallomásból!
      A Vallás vagyis hinni valamiben egy érzés!
      És egy eszköz,mint a kalapács.
      Be verhetsz vele egy szöget,vagy egy koponyát!
      Nem az eszköz határoz meg minket!Mi határozunk meg mindent!
      De, az még lehet téves!

    • @gergosomogyi9812
      @gergosomogyi9812 2 роки тому +1

      Az Iskolában mindent máshogy értelmeznek, nincs ezzel baj csak távol ál az ilyenektől.

    • @Belnirke
      @Belnirke 2 роки тому +33

      Az a baj, hogy bocsánatkéréssel kezdesz. Nem szabad és nem szükséges előre magyarázkodni. Csak bátran add elő a mondandódat. Több bátorságot! Csak így tovább!

    • @gergosomogyi9812
      @gergosomogyi9812 2 роки тому +5

      köszönöm néha kell támogatni az embert áldás békeség😇

    • @kovadamyoutube1900
      @kovadamyoutube1900 2 роки тому +12

      @@Belnirke így van, csak bátran elôre! Minek magyarázkodni? Ha a színtíszta, szuperigazságot tálalnád, akkor is belédkötne 10 emberbôl 6-8!

  • @kaktusz1466
    @kaktusz1466 2 роки тому +369

    Szerintem még jöhet ebben a témában videó, bővebben a vatikánra fókuszálva. Nagyon érdekes téma

    • @retkeshegyi161
      @retkeshegyi161 2 роки тому

      Dxxm

    • @magnamater100
      @magnamater100 2 роки тому

      A judaizmus kereszténység és az iszlám azonos forrásból ered.Krisztus tűnik a legigazabbnak , mert az ő tanítása szeresd felebaratodat.Mozes azt parancsolta népének, öljenek meg mindenkit, aki az Ígéret Földjén lakik, csecsemoktol az aggastyanokig..Mohamed megparancsolta, öljenek meg minden hitetlent és minden keresztényt.A háborúk az atomfegyver feltalálása miatt az emberiség kipusztulását okozhatja, ha egyszerre minden atomfegyvert egyszerre de kell robbantanak az élet elpusztulnak a földön.Kezdetben a kereszténység is ítélt halálra embereket,de ez irányzat már megszűnt.Ha az emberszeretet érvényre jutna, egymást szeretve az emberek már nem haboruznanak többé, így az emberiség nem írta aki saját magát, csak katasztrófa pusztítanak el a világot.Sajnos, ezt nem teljesülhet, A legtöbb ember elszegyelne magát, ha nem ütne vissza az, akit ő megütött, de mindég volna olyan, aki visszaélnek azzal, hogy nem ütnek vissza, és ez arra venné rá, hogy újabb bűnöket kövessen el Érdekes az is, hogy a tápláléklánc miattindeg van olyan faj, amely abból él hogy egy másik fájt megeszik, yaz emberi történelem pedig háborúk története..Meg változhat e ezen irányzat? A szeretetet hirdető kereszténység rettenetes támadásnak vankiteve.

    • @attilakiss358
      @attilakiss358 2 роки тому +1

      Szerintem is de a Lebesborn program is.

    • @HighRaphinha
      @HighRaphinha 2 роки тому

      Egyetértek.

    • @varumfemal7438
      @varumfemal7438 Рік тому

      Érdekes ember vagy Te Paxel. A mai nap hallgattam meg tőled a Voynich kéziratot. Azt hittem magamról, mi sem áll távolabb tőlem. Mint egy ismeretlen nyelvű, szerző feltüntetése nélküli kézirat. De a végére már leszögezett a dolog. Ahogyan mondtad, a képeket, betűket, mondatokat, olyan izgalmas lett, mint a legjobb könyv. Köszönöm munkádat, csak így tovább! 🙂

  • @attilatorkoly5471
    @attilatorkoly5471 2 роки тому +38

    Köszönjük!

    • @PAXEL
      @PAXEL  2 роки тому +8

      Nagyon szépen köszönöm a támogatást.

    • @attilatorkoly5471
      @attilatorkoly5471 2 роки тому +3

      @@PAXEL Én köszönöm a tartalmas videókat! 😉👋

  • @Gowroeldo
    @Gowroeldo 2 роки тому +180

    Köszönöm, hogy mindig készítesz feliratokat a videóhoz, nekem ez hatalmas segítség!

    • @erzsebetkekedi9152
      @erzsebetkekedi9152 2 роки тому +3

      Nagyon jó előadas ! A bűneikre,hazugsagaikra nincs bocsanat,soha !!

    • @laszlodekany7815
      @laszlodekany7815 11 місяців тому

      @@erzsebetkekedi9152 Mánhogy a RomKat vallás bűneire és hazugságaira essen gondolni??

  • @davidtheking1859
    @davidtheking1859 2 роки тому +147

    Én szertnék ebből egy második részt ! Nagyon hálás lennék ha megcsinálnád .

  • @ferencpetermenyhart9359
    @ferencpetermenyhart9359 2 роки тому +31

    Köszönjük! Szép munka!

    • @PAXEL
      @PAXEL  2 роки тому +3

      Nagyon szépen köszönöm.

  • @gildarhy7984
    @gildarhy7984 Рік тому +5

    Köszönöm a videót. Viszont végig zavaró a "vallás" és az "egyház" összemosása. Az egyházzal vannak problémák. Az egyház szervezet, és mondhatjuk, hogy a hívek szervezett közössége. Emberek, akik ilyenek vagy olyanok. Akik kezéhez, akár a feljebbvalók jóváhagyásával, vér tapadhat.

  • @TycsVlog
    @TycsVlog 2 роки тому +90

    Huu mióta várom ezt a témát! Köszi Paxel! 🙏

    • @katalinjuhasz641
      @katalinjuhasz641 Рік тому

      OLVASS A TÉMÁBAN, NEM KELL VÁRNI A SÜLTGALAMBOT...

    • @TycsVlog
      @TycsVlog Рік тому +2

      @@katalinjuhasz641 Szerintem el tudom dönteni, hogy milyen formában vagyok kíváncsi a dolgokra. Köszi ezt a felemelő és hihetetlenül motiváló üzenetet, meg is világosodtam egyből! 😄

  • @314stisreality
    @314stisreality 2 роки тому +4

    köszi a munkádat.
    ajánlanék itt egy nagyon érdekes filmet .Az őslakó.

  • @hurrikanvioletta6886
    @hurrikanvioletta6886 2 роки тому +79

    A függöny a lámpával úgy néz ki, mint egy nagyobb kereszt. (Bocsi. Stimmel a témához.)

    • @tothbencemusic
      @tothbencemusic 2 роки тому +2

      Pont ugyanezt szerettem volna kommentelni.😃👍

    • @Nika86040
      @Nika86040 2 роки тому +2

      Igen igen én is akartam írni

    • @omega1128
      @omega1128 2 роки тому +4

      Ugye? Én is azt néztem.

  • @drippyofisol
    @drippyofisol 2 роки тому +153

    Én szívesen megnéznék tőled egy videót a templomos lovagok kincséről. Szerintem sokunkat érdekelne. :D

    • @feketetukorbenfehermajom8303
      @feketetukorbenfehermajom8303 2 роки тому +3

      van egy csomó könyv arről a témáról ...

    • @peterbodor1836
      @peterbodor1836 2 роки тому +6

      Vaagy magukról a templomosokól, milyen kapcsolat és átmenet volt közöttük és a szabadkőművesek között.

    • @feketetukorbenfehermajom8303
      @feketetukorbenfehermajom8303 2 роки тому +7

      @@peterbodor1836 félve kérdezem, de miért nem olvastok könyvet? :) Egy ilyen videó messze nem tud adni megfelelő szintű választ adni a kérdésre.

    • @andrewlex2240
      @andrewlex2240 2 роки тому

      Én is

    • @peterbodor1836
      @peterbodor1836 2 роки тому +3

      @@feketetukorbenfehermajom8303 és a szabadkőművesek mai tevékenységeiről?

  • @soosfelician
    @soosfelician 2 роки тому +12

    Köszönök minden egyes videót! Minden videód érdekes és jó témákat boncolgat!!!! Én az egyetlen női pápáról hallgatnék meg egy pár gondolatot tőled…. Köszi addig is!

  • @FREEBORN22
    @FREEBORN22 8 місяців тому +2

    Nagyon jól,tömören összeszedett vidi!köszönöm!

  • @dallosmartin9051
    @dallosmartin9051 2 роки тому +37

    Én imádom a Vatikános egyházas videókat, mert megmutatja hogy egyáltalán nem olyan szentek mint sokan gondolják. Lehetne több ilyen videó

    • @zoltantorok500
      @zoltantorok500 Рік тому

      Szentek, akik a buzisokra áldást készítenek elö 2.000 évvel Krisztus után! Eddig miért nem, s miért volt boszorkányégetes szent fazék szervezet?

  • @atianeemeseratkai302
    @atianeemeseratkai302 Рік тому +1

    Így van , más kultúra ,más szokás 1 Isten van a SZERETET és EMBERSÉG !!!
    Kis okos srác!!!

  • @vonyisz7205
    @vonyisz7205 2 роки тому +4

    Köszönöm az eddigi videóidat.
    Ez a videód arra intett, hogy itt az idő egy kis szünetnek. Majd még visszanézek.

  • @fooka9991
    @fooka9991 3 місяці тому +2

    Nagyon jó anyag szép munka Gratulálok.

  • @zwhatyaathenareja4663
    @zwhatyaathenareja4663 2 роки тому +5

    Köszi nagyon jó téma volt,végre valaki erről is beszélt.

  • @evaildikonagy5343
    @evaildikonagy5343 Рік тому +1

    Nagyon tetszett, sokat gondolkodtam ezen és hasonlókon már. Biztos, hogy van alapja annak amit most elmondtal. Nagyon várom a videoidat, 🙂

  • @szilo_666
    @szilo_666 2 роки тому +10

    Szetintem is jöhetnének ilyen témákról videók, nagyon tetszett.

  • @ottozsoltalbrecht7915
    @ottozsoltalbrecht7915 Рік тому +1

    Köszönöm szépen ezt a vlogot!!! Minden ami bennem van, az első 2 percben elmondtál,és ami nekem se tetszi minden vallásban, a sok vér ami a kezükhöz tapad. Nekem is van hitem,mert minden jóérzésú ember,kicsit magába fordul,és segít ahol csak tud. De a vallások segítsége,teli van érdekekkel. Terjesztik tovább az ő hitüket... A további rész is nagyon tetszett. Tisztelem a sok energiát,amit minden vlogodba őlsz. További energiát és kedvet kívánok neked ezekhez!

  • @mikolaszabolcs9551
    @mikolaszabolcs9551 2 роки тому +3

    Uhh ez a videót már azóta vártam, mióta először hallottam a témáról, sok éve.. köszönöm! 😊

  • @arieltm4672
    @arieltm4672 2 роки тому +1

    Köszönöm szépen ezt és a rengeteg videót amit készítesz!!!!!! Ez a téma nagyon de nagyon,aktuális szerintem.Nem szeretnék nagyon bele bonyolódni,de fel kell ébrednünk........És az nem baj,hogy meg tesszük,mert a kép az tiszta lesz!!!!!!Szerintem az igazság nagyon meg döbbentő lenne,de legalább igazság!!!!!!!!Még 1x Köszönöm .

  • @gergojuhasz7852
    @gergojuhasz7852 2 роки тому +18

    A vatikánnal kapcsolatban még lehetne videó, egyébként remek munka, így tovább!!!

  • @Caligulla48
    @Caligulla48 2 роки тому +32

    Sokat tanulok tőled Paxel és tisztellek a munkáidért. Röviden összefoglalva, te egy nagyon jó fej vagy! Írigylem édesanyádat a fiáért.😍További sikereket kívánok !

  • @milanmor
    @milanmor 2 роки тому +42

    Én jártam a levéltárnál, de több professzor, aki tanított engem vagy ismerem bent is. Ahogy mondod Paxel oda az juthat be, aki engedélyt kap. Ez azonban nem túl bonyolult, ha nem vesszük annak, hogy legyen akadémiai múltad; ha nem állsz nyilvános katolikustagadóként a világ előtt (te sem engednéd be a házadba, aki a kutyádat akarja megmérgezni, vagyis pl. rongálna), és van tudományos láthatóságod, és megjelölöd mit szeretnél kutatni, akkor bemehetsz abba a szekcióba, ahol kutatnivalód van. A papír aláírása azért fontos, mert összefüggések nélkül kiragad valamit az a közvélemény számára ténynek fog tűnni, és hiába cáfolod meg majd 5-10 év múlva már elindul a maga útján - ahogyan sok összeesküvéselmélet is. A másik oka, hogy vannak rejtett részei (valójában még feldolgozatlan) amihez az átlagnál jobban kell tudni kézírást olvasni (nem olyan, mint a mai, hanem pl ógörög minuscula, arámi stb.), vagy olyan technológiákkal lehet csak vizsgálni amihez kellenek adott gépek (pl egyes tekercsek nem bonthatók ki mert szétmálanának, ezért spec röntgent használnak stb,) Sőt, valahol arra várnak hogy majd legyen a jövőben egy olyan gép ami megoldja azt ami ma még lehetetlennek tűnik. Hiába térne be valaki ezen tudás hiányába csak papírokat látna és a tárgyi részen gondosan elcsomagolt tárgyakat. Igaz, vannak nem kutatható dokumentumok, amelyek az átláthatóságot csökkentik, de ebből is sokat megnyitott Ferenc pápa, és ennek a célja is a közvélemény reakciójának fent említett kezelése. XII. Pius pápa amúgy elég jól kutatott és ma már kutatható lett. Sokat mond, hogy a neve kint volt Izraelben azok között akik felelősek voltak zsidók elleni gyilkos gépezetben, de levették, részben éppen az intenzív kutatási eredmények miatt. Ha valakit nemcsak a felszin érdekli és van tudományos vagy legalább objektiv igénye, annak ajánlom a Mit brennender Sorge k. enciklikát olvasásra.
    A másik téma is nagyon érdekes és látszik hogy megragadtad a kereszténység egyik nagy kérdését. Annyival kiegészíteném (mert itt most hosszú vitairatra aligha van hely), hogy amikor a kereszténység Európába érkezett ugyanúgy a meglévő vallás(okra), részben valóban a mithászra, de például érdemes ellátogatni Szombathelyre, ahol látunk egy Isis-szentélyt, más kultuszokra is épített, amelyben párhuzamok is felfedezhetők a kereszténységgel. Ezért lett a dec 25 is ilyen: nem szülinap az a szónak a kalendárium szerint vett értelmében hanem egy meglévő kultuszra épített magyarázat alakult át keresztény karácsonnyá, és ebben tudatosság is volt, ahogy minden a tömegre ható akkulturációban...

    • @mihaleczistvan7925
      @mihaleczistvan7925 3 місяці тому +1

      Hali, lenne egy kérdésem, nem kötekedni akarok, tényleg csak akíváncsiság, és nem támadásnak szánom.
      Előre leszögezném, hogy nem vagyok vallásos. Legalábbis olyan formában nem, hogy követném bármelyik egyházat. Nagyon szeretnék én hinni, de valahogy képtelen vagyok rá.
      Szóval a kérdésem az lenne, hogy elvárható-e egy egyszerű embertől, hogy higyjen egy egyháznak, aki birtokában van a az informácinak ami az alapja a vallásuknak, de ahelyett, hogy ezt nyíltan közölné, és felvállalná, inkább hazudik, dátumokról, helyszínekről, eseményekről, csak hogy a meglévő vallások, kultuszok követőit meggyőzze? Lehet-e hinni egy olyan egyháznak, ahol titkokat rejtegetnek, és 2000 év alatt sem teljesen egyértelmű, hogy a valásuk alapja Jézus létezett-e vagy sem, és hogy véghez vitte azokat a tetteket, amire az egész vallás és egyház épül? Még egyszer mondom, én nagyon szeretnék hinni, de miért van az, hogy számomra összeegyeztethetetlen az egyház állítása Istenről a tapasztalataimmal? Persze, mindig mindenre is tudnak magyarázatot adni mélyen hívő barátaim, hol elég jó, hol elég gyenge magyarázatot, de valahogy nem érzem azt, hogy az egész kereszténység és a története, és a tények egy kerek egésszé illeszthetők össze.
      Szóval igazából az érdekelne engem, hogy miért vannak ekkora ellentmondások a kerszténységen belül mint például az Ótestamentum és az Újtestamentum. Ott azért vannak elég komoly eltérések, amit nem magyaráz semmi. Szóval így nem igazán értem.

    • @Zenetortenetkonnyeden
      @Zenetortenetkonnyeden Місяць тому

      A Magyar Országos Levéltárba, meg a Széchenyi Könyvtár kézirattáraiba is az jut be. Kutatói engedély, főeskü, kikérés, kikérés után aláírása a dokumentumlistának, amit kikértél, nyilatkozat, hogy mit is kutatsz te tulajdonképpen. Teljesen érthető, hiszen ezek pótolhatatlan, egyedi kéziratok. Szeretem Paxelt, de ez a videó ez bizony roppant felületes lett. Kár.

  • @MrJak52
    @MrJak52 2 роки тому +2

    Nagyon érdekes volt, köszönöm a munkád!

  • @martonmaloschik7965
    @martonmaloschik7965 2 роки тому +7

    Jézus életéről nagyon szívesen látnék egy bővebb videót:)

  • @tomboy197707
    @tomboy197707 2 роки тому +2

    Nagyon jó lett a videó akár csak az eddigiek!Órákig tudtam volna hallgatni!Gratulálok!További sok sikert!

  • @viktorbaja3357
    @viktorbaja3357 2 роки тому +16

    Szia Paxel ! nagyon jo témákat csinálsz köszönöm kedvenc videósom vagy !

  • @Idiocracy-y9u
    @Idiocracy-y9u 2 роки тому +2

    Paxel, ezt még fejtegesd tovább, nagyon érdekes témát hoztál! Köszi! Csak így tovább!
    Szerintem azért láthatja a pápa korlátozott ideig, mert annyira régi iratok ezek, hogy árt nekik a levegő, szétesnének, - speciális tartósító búra alatt, vagy szekrényekben lehetnek.

  • @scriming
    @scriming 2 роки тому +4

    köszi Paxel, nagyon jó! Mindenkinek javaslom a gnózis, gnosztikusok felkutatását!

    • @feketetukorbenfehermajom8303
      @feketetukorbenfehermajom8303 2 роки тому +1

      a gnózis "tudást" jelent :)

    • @zsoltd5116
      @zsoltd5116 2 роки тому

      Keress utána a "Nag Hammadi gnosztikus könyvtár"-nak! 47-50 db gnosztikus könyv fennmaradt majd 2 évezredet a Szahara homokjában.

    • @scriming
      @scriming 2 роки тому +1

      @@zsoltd5116 ismerem!

    • @zsoltd5116
      @zsoltd5116 2 роки тому

      @@scriming :)

  • @HighRaphinha
    @HighRaphinha 2 роки тому

    Köszönöm mindig is imádtam ezt a tItkot és szívesen láttam volna róla videót.

  • @adrianagoston1716
    @adrianagoston1716 2 роки тому +36

    Szia Paxel örülök hogy megcsináltad ezt a videót nagyon Kreatív ember vagy, sok sok téma van amit fel tudnál dolgozni (51-es körzet,2001 szept 11,Auswiczi titkos kísérletek,Illuminati) csak hogy párat emlitsek de valószínüleg ezek a témák már túl mennek a YT határain.Hatalmas Tisztelet neked te értéket képviselsz a Youtubon❤️

    • @awafullclose1772
      @awafullclose1772 2 роки тому +6

      51es körzet már rég lejárt téma szerintem, szep. 11ről meg nem tudom mit lehetne még elmondani, amit nem tud mindenki. Illuminatiról meg már volt videó, ezen kívűl még vagy 250 magyarul. A kísérletes cucc jöhet.

    • @olgaschildneveress2201
      @olgaschildneveress2201 Рік тому

      Ki az a Paxel? Mi a rendes neved? Ne bujkálj! Mutatkozz be! Légy egyenes ember! Ki vagy? Milyen végzettséged van? Hol tanúltál? Stb. Stb. Stb

  • @faludidavid8415
    @faludidavid8415 Рік тому

    Szívesen megnéznék ebből egy második részt is! Nagyon hálás lennék ha megcsinálnád.

  • @vernernesztor6936
    @vernernesztor6936 2 роки тому +4

    Szuper volt!
    Tetszett a táblázatod. Mithrásznak utána is olvasok :)

  • @regcusrunes
    @regcusrunes 2 роки тому +4

    Köszönöm szépen 🥰🥰🥰 nagyon érdekes videó

  • @katalinvig9702
    @katalinvig9702 Рік тому +2

    Köszönöm szépen! Jó volna tudni a valóságot!!!! Hiszek a földön kívüliek létéről és kapcsolatáról az emberekkel. Pl. Bucsecs hegység titkai

  • @thekrough
    @thekrough 2 роки тому +7

    Köszönöm ezt a remek összefoglaló videót!
    Pár kiegészítés, javítás ( teljes mértékben csak építő- ismertető szándékkal):
    - A kérdés(ek) szó helyett rendszeresen kérés(ek) hangzik el, igaz a szövegben már javítva lett, tehát piros pont.
    - 02:32 Itt úgy hiszem egész nyugodtan meg lehet még említeni Tyanai Apollóniosz-t (aki egyébként elvileg Józsué kortársa is volt, csodákat is végehajtott, angyal-miegymás, csupán csak ő nem a köznép, hanem a gazdagabb réteg ,,megváltója" volt, így nem kelhetett versenyre népszerűségben a szegényeket pátyolgató názáretivel.
    Szó lehetne még Simon mágusról, aki szintén hasonló csodatevő volt. Itt ugye az egyház nimbusz emelésből kihozta, hogy démonokkal paktált le és Péter apostol (egyébként nem egyedül) egy ,,mágikus- teológikus csatában" legyőzte.
    Szintén szót érdemel még minden a Közel-Keletről származó vallás ősforrása Zarathustra
    avagy Zoroaszter, a perzsa tűzvallás megalapítója (aki meg állítólag a turáni ősvallásból inspirálódott, de erről nehezebb hiteles(!) forrást találni, mint nagyon sok mindenről vallási témában. Szóval lenne még itt anyag.
    - 04:37 Nagy Konstantin vagy helyesebben I. Constantinus császárról csak annyit, hogy bár valóban lerakta a keresztény világ alapjait, ő maga pogányként élt. Feltehetőleg gazdasági érdekből, a Birodalom egyben tartásának okán választotta a kereszténységet. Egyes meg nem erősített(!) források szerint pedig attól tartott, hogy egy olyan maszkulin, harcot preferáló vallás,mint a mithraizmus újabb polgárháborút, belső ellenségeskedést hozhat országára. Eközben egy szeretet-vallás, mely a megbocsátást és a tűrést tanítja megzabolázza a népet. Nem is hangzik olyan butaságnak. Konstantin végül csak a halálos ágyán keresztelkedett meg. (Ugye meg van az a Family Guy jelenet Bin Laden-ről és a kereszténység felvételéről).
    - 22:00 És bizony ő csak lerakta az alapjait, mivel a teljes összefoglalt kersztény katekizmus
    csak jóval később, a halála után született meg. ,,A Biblia kanonizációja a 382-es római zsinaton vagy a 397-es III. karthágói zsinaton zárult le.Amit biztosra állíthatunk, hogy az 5. századra alakult ki a mai újszövetségi kánon." (Forrás: Wikipédia - Biblia)
    - 17:40 Néhány helyen azt írják, hogy Formosus, szegény nem az ujjait veszítette, hanem a fejét. Azt dobták a folyóba. Máshol az áldásosztó 3 ujjat említik. Szerintem is az utóbbi a hiteles, később linkelek forrást is.
    - 18:20 IX. Benedek ennél sokkal érdekesebb dolgokat is csinált miután eladta a trónját.Érdemes utána nézni.
    - Ha már keresztény vallás fekete korszakairól beszélünk, mindenképp megemlítendő VI. Sándor pápa, aki mielőtt ,,felszentelték" Roderic de Borja néven volt ismeretes.
    Aki nem ismerné legalább hírből (gondolom nem sokan vannak), tájékoztatóul:
    A kor Itáliájában a pápaság gyakorlatilag a hatalomról és a vagyonról szólt. Volt olyan időszak, amikor egyszerre 2-3 pápa regnált, amit a másik csoport tarmészetesen nem ismert el, így aztán mentek az intrikák sőt nyílt háborúskodások. Azzal, hogy volt valamilyen feljogosító okiratod valamelyik pápától, nem biztos hogy sokat értél. Pl.: egy pápai adománylevelet a másik fél ZSOLDOSAI jó esetben kiröhögtek és esetleg életben hagytak (a megsarcolás után) ,ha hajlandó voltál a szemük láttára wc papírnak használni.Hát igen, régi szép idők...
    No és ebbe a korba csöppent bele az ifjú, ambíciózus (és egyébként remek politikai érzékkel bíró) Roderic, aki a fejébe vette, hogy ő bizony ő lesz a leghatalmasabb a sok marakodó marha felett. Jelleméről sokat elmond, hogy idősebb korában igen csak érekes módon használta fel céljaira gyermekeit. Egy általa megkívánt birtok nemes urának feleségül kínálta az elég szemrevaló kislányát, majd megsúgta a fiának, aki egyébként a kor egyik legnagyobb kardforgatója ( és bérgyilkosa ) volt, hogy ki és mire használja a húgodat... akibe szerelmes vagy. Természetesen az ifjú lánglelkű martalócnak több sem kellett. Azonnal útra kelt és (a pápai jelzést valamiért éppen nem viselő) katonáival felprédálta a birtokot, általában nem hagyva túlélőt. A pápa pedig igazságos atyaként természetesen az egyház óvó birtokába vette a vagyont, nehogy valamiféle pogány módon elkallódjon. Persze előfordult, hogy csak simán kijátszotta a szövetségeseit, vagy lecserélte őket egy erősebbre az előzőt kikiáltva eretneknek.
    Ide kell szúrnom azonban még annyit, hogy magamat nem vallom kereszténynek.Pont az évszadokon keresztül elkövetett bűnök miatt. Volt bőven: vallási népírtás, erőszakos térítések, vallásháborúk ( melyek közül szerintem a ,,Gyermekek keresztes hadjárata" a legundorítóbb), eretnek és boszorkányperek, egyházi adó és annak elkótyavetyélése, képmutatás (láttál már katolikus templomot a szerénység jegyében nem aranyfüsttel felfújva, freskókkal ékítve? ), politikai játszmák, orgyilkosságok egyházvezetői megbízásból, népbutítás és teljes befolyásolás, pederasztéria, stb. Egyszer volt alkalmam beszélgetni erről egy vallási vezetővel és amit mondott az megmaradt: ,,Ezek az emberek bűnei. Megteremtettek az Ő képére, de felruháztattak a szabad akarattal."
    És ne felejtsük el, hogy ugyanez az egyház ad reményt, több millió(!) embernek. Meg ingyen ételt, tanulási lehetőséget, otthont, stb. Szóval nem fekete - fehér az egész.
    - 21:29 Józsué keleti utazásáról valóban nem tudni túl sokta, de aki szeretne egy szórakoztató és a témában elgondolkodtató könyvet olvasni, nagy szeretettel ajánlom Christopher Moore: Biff ​evangéliuma c. alkotását.
    OFF: Azon gondolkodtam még az elején, hogy milyen erőszakos eseményt tudok felhozni a Buddhizmus nevében, aztán eszember jutott és elvigyorodtam. Egy szó: szamuráj-Zen. :D

    • @thekrough
      @thekrough 2 роки тому

      Végezetül egy idézet az említett könyvből:
      ,, Míg el nem felejtem: Józsua volt a neve. A ,,Jézus" a héber Jésua név görög fordítása, ami manapság Józsua. A Krisztus nem vezetéknév, csupán a görög változat a Messiásra, ami héber szó, és ,,fölkent"-et jelent."
      - Christopher Moore: Biff ​evangéliuma

    • @FenrirVarg
      @FenrirVarg 2 роки тому +2

      Szépen összerakott gondolatok és témabővítés. Ennyi tudással már érdemes lehetne videókat csinálni, én feliratkoznék. :)

    • @gyulakoi4037
      @gyulakoi4037 2 роки тому

      Melkor: Buddhism and violence enwiki szócikk. Amúgy a római Katolikus Egyház módszeres és hazug lejáratása a felvilágosodás óta, naponta és nagy erőkkel folyik. És sok igazság van abban, amit a vallási vezető mondott. Ezek az emberek bűnei, mivel az egyház látható és emberi társaság (isteni saját képére teremtés v. szabad akarat).

    • @thekrough
      @thekrough 2 роки тому

      @@gyulakoi4037 Ebben igazad van. Ugyanakkor az egyszeri ember hogy bízzon egy vallási csoportosulásba (aka. szekta, minden pejoratív felhang nélkül), ha annak szellemi vezetői, akik az emberek felé képviselik azt, korruptak és gyarlók?

  • @bombervip9674
    @bombervip9674 2 роки тому +3

    Nagyon szeretem a videó id! Lekötnek izgalmasak és a téma is jó. Valamint az is nagyon jó hogy 20-30 percig magyarázod ezért nem kapkodod el és többen megérti,csak így tovább!

  • @TheKinga0929
    @TheKinga0929 Рік тому +1

    Aldas Aldas Isten a bennunk levo szeretet a tobbi a dogma. Igazad van.🎉❤❤❤❤

  •  2 роки тому +37

    Szia! Csak egy ötlet,de úgy gondolom,hogy az Alexandriai könyvtár (ha nem is 100%-ban),de szintén ott lapul,nem véletlenül égett le. Hiszen ott minden tudás feljegyzése került,az addig leírt világi tudomány fellelhető volt. Mivel tudom,hogy véletlenek nincsenek, nyilván az a tűz sem volt az. Amit ott őriztek és gyűjtöttek, nagyobb plénumnak volt elérhető,ami nyilván veszélyes. Hiszen pont azt akarják megakadályozni,hogy az ember gondolkodjon.

  • @andrasszikla7781
    @andrasszikla7781 2 роки тому

    Köszönjük a videót! Hangulatos a videóhoz a háttérben lévő kereszt.

    • @attilapolyak9112
      @attilapolyak9112 2 роки тому

      Az csak egy függöny és egy lámpának a búrája. Először én is egy nagy keresztnek láttam😎

  • @zsanetthorvath5851
    @zsanetthorvath5851 2 роки тому +5

    Legyen még több rész ❤️‍🔥

  • @laszlonelazar3935
    @laszlonelazar3935 2 роки тому +1

    Köszönöm szépen! Annyit fűznék hozzá, hogy Jézus, nem decemberben született!

    • @perfectstrangers7673
      @perfectstrangers7673 2 роки тому

      Bizonyos elméletek szerint! Nem lehet pontosan tudni, bizonyítani!

    • @KakaosHal202
      @KakaosHal202 10 місяців тому +1

      Simán olyankor ünnepeljük. Nem tudjuk mikor született

  • @finomazalma8363
    @finomazalma8363 2 роки тому +3

    muchas gracias

  • @lilithlilith4905
    @lilithlilith4905 Рік тому +1

    Lenyűgözött a videó köszönöm szépen

  • @notmeipromise
    @notmeipromise 2 роки тому +9

    Szia paxel! Nagyon jó volt ez a videó is. Egy téma ajánlat,ami lehet hogy tetszeni fog(habár nem teljesen illik a csatorna témájába) a 401-es járat. Nem írok most róla semmit,angolul sok infó van róla flight 401 néven.

  • @paya7251
    @paya7251 2 роки тому +1

    Ősszpontosíts a Jobb agyféltekédre, és egyszer râ eszmélsz, hogy Nincs Sem Igazsâg, Sem Hamissâg! Csupân az elménk megtéveszt minket, Minden folyamatosan Âramlik és vâltozik!

  • @dzzlngmrph
    @dzzlngmrph 2 роки тому +19

    Beletrafáltál abba a témába, amit imádok - vallását nem gyakorló reformátusként, megannyi hittan óra után kifejezetten a Mária-jelenések és stigmák témája nagyon érdekesek számomra, így szerintem ezekből is terjedelmes videót tudnál alkotni. 😊

    • @anasztaziarigo9458
      @anasztaziarigo9458 2 роки тому

      Szia! Engem is érdekelne a téma, csak sajnos hogy nem. éppen "veszélytelen", főleg "az evészavarok" témakörben. Pl. fényevők.

  • @melindasebestyen80
    @melindasebestyen80 2 роки тому

    Szia KEDVES Paxel!Èn annak örülök, hogy ismét láthatlak.Látható,hogy jobban vagy.Vigyázz magadra!Családodra.Kívánok minden jót.Erőt,egèszsèget.Maradok tisztelettel, Sebestyén Melinda.2022.nov.

  • @Punks1nSandals
    @Punks1nSandals 2 роки тому +6

    Jó kis vasárnap 👍 mindenki pakolja fel a jobbnál jobb vidiket 🙌

    • @finomazalma8363
      @finomazalma8363 2 роки тому +2

      kikre gondolsz még?

    • @balyynt
      @balyynt 2 роки тому +2

      @@finomazalma8363 lásd: random videója 🫡

    • @egyresztmasreszt4292
      @egyresztmasreszt4292 2 роки тому

      Német Sándor virágvasárnap

    • @gyjoci95
      @gyjoci95 2 роки тому +1

      @@balyynt Jaja, Paxel előtt néztem meg Randomét is.

    • @zsuzsakiss9042
      @zsuzsakiss9042 2 роки тому +1

      @@egyresztmasreszt4292 virágvasárnap egy katolikus fogalom , szerintem a vidámvasárnap a németh ( állítólag )" vallás " ( szerintem meg szekta ) kifejezése . .

  • @bereczbogi7003
    @bereczbogi7003 10 місяців тому

    Nagyon,nagyon jó és érdekes videó!!!

  • @Zoli049
    @Zoli049 3 місяці тому +1

    Az istenbe vetett hit és az egyház nálam szekuláris. Mindegyik egyház a saját malmára hajtja a vizet és ezáltal simlis.

  • @kresz7864
    @kresz7864 2 роки тому +26

    Mindenre a válasz ott van a Vatikánban. Mindenre amikre mi keressük.

  • @MonikaSzucsova
    @MonikaSzucsova 11 місяців тому

    Nagyon hiszem hogy a mai vilàgban màr nem lehet hülyítteni az embereket mèg ha a papok màst is hírdetnek.Hiszem hogy útba van màr egy forradalom( jó èrtelembe)ahol kiderül az igazsàg!🙏Nagyon köszönöm Neked a videót.Vàrom a következőt

  • @zsoltgal601
    @zsoltgal601 3 місяці тому +3

    Na úgy vélem van itt néhány alapvető tévedés.
    A vatikáni könyvtárat V. Miklós pápa alapította 1448-ban. Mikor 1481-ben az első könyvtáros leltárt készített, a könyvtár még csak 3500 könyvet tartalmazott. 1587-ben Domenico Fontana-t bízták meg egy könyvtár épület létrehozásával, megépítésével, a vatikáni könyvtár ezt az épületet használja a mai napig. És nem, nem úgy néz ki, mint Az Angyalok és démonok-ban. Az évek alatt rengeteg hagyatékkal bővült a könyvtár, most nem akarom felsorolni őket, mindet szerintem nem is tudnám, de a lényeg, hogy ezek nem valami csodák, hanem közönséges könyvek, főleg kézzel írt kódexek, levelezéseket tartalmazó gyűjtemények.
    Jelenleg a könyvtár három részből áll. Ebből kettő teljesen nyílt és látogatható, lényegében bárki által. Nem kell hozzá tudósnak, vagy akárminek lenni. Közönséges emberként is bejelentkezhetsz és elmehetsz megnézni bármit. Az igaz, hogy előtte be kell jelentkezni és amennyire én tudom, némi pénzt is legombolnak rólad, de nagyjából ennyi. Vannak viszont olyan könyvek, amiket valóban nem lehet csak évente legfeljebb egyszer megtekinteni és valóban ez a pápákra is vonatkozik. Azonban nem azért, amiért Te azt gondolod. Ennek egyszerűen az az oka, hogy ezek a kódexek nagyon régiek, van amelyik rossz állapotú is és különleges törődést igényelnek. Vagyis megfelelő páratartalmat, hőfokot és egyebeket igényel a tárolásuk. Ezért nem lehet csak úgy akármikor megnézni őket. Még a mindenkori papának sem.
    A harmadik rész az, amire Te gondolhattál a videódban és a pincében készült fényképek is ezt ábrázolhatják. Ezt jelenleg úgy nevezik, hogy Vatikáni Titkos Levéltár. Ez valamikor a 18. században választódott le a könyvtári részről. Ez az, ami valóban nem látogatható. Nem azért, mert Jézus titkos eredetéről meg idegen lényekről lehet ott olvasgatni, hanem egészen egyszerűen azért, mert ott diplomáciai és iktatási anyagokat tárolnak. Ugye minden országnak vannak titkos levéltárai, ahol pl. diplomáciai levelezések vagy titkos szerződések, vagy akár valamilyen módon titkosított vagy minősített büntető ügyek iratai és egyebek vannak, ezek sehol a világon nem nyilvánosak. Nos, a Vatikánban is van ehhez hasonló. Ennyi a történet lényege.
    Talán annyi lehet a különbség, hogy ott egészen régi dolgokat is megőriztek, míg pl. az országos levéltárak többségében van egy selejtezési rend, egy határidő, amikoris felülvizsgálják a nem nyilvános anyagokat és, ha a titok gazda ezt elrendeli, akkor akár meg is semmisíthetik. A Vatikánban viszont úgy tűnik, hogy nem, vagy csak nagyon keveset. Ott esélyesen az egészen régi, ilyen, vagy hasonló jellegű diplomáciai és levelezésekről szóló anyagok, dolgok is fellelhetőek, azonban nyilvánvalóan nem a nagyközönség számára. Ezt a helyet valóban kevesen látogathatják és ez az, ami valóban pincében helyezkedik el. A könyvtár többi része egy meglehetősen nagy és meglehetősen szép, boltíves épületben van. Ha rákeresel a guglin, találsz róla rengeteg fényképet, ugyanis ott az sem tilos. Szóval nyugodtan menj és keress, vagy olvasgass ott bármit. Ha bejelentkezel előre és leszurkolod a belépőt, szerintem senki sem fogja megtiltani számodra. A titkos levéltárba viszont értelemszerűen csak az arra illetékesek mehetnek le. A mindenkori pápa természetesen bármikor, sőt, egyéb tisztviselők is. Ez sem titok, teljesen nyilvános, hogy ez így van. Nagyjából húsz percembe telt utánanézni.

    • @Zoli049
      @Zoli049 3 місяці тому +1

      Kicsit bőnyálra engedted, konkrétan leírtad kétszer ugyanazt? 🙂

    • @zsoltgal601
      @zsoltgal601 2 місяці тому +3

      @@Zoli049 Miből írtam le kétszer ugyanazt??
      A szólás egyébként nem "bő nyálat", hanem "bő lét" említ. A bő nyál fogalmának egészen máshol van helye. 😃 Helyesen tehát így kellett volna írnod; "kicsit bő lére engedted".
      Nem szokásom lustán fogalmazni. Ha valamit írok, különösen, amiről ennyire tág körben lehet írni, vagy beszélni, ott rendszerint nem fukarkodom a szavakkal. Ahogyan Paxel sem. A különbség kettőnk közt, hogy én nem a nézettségre és emiatt a szenzációkra hajtok, hanem csak az igazságra. Engem más nem érdekel.

  • @csermakbobby
    @csermakbobby Рік тому

    Jó a videó.Nem vagyok Egyház ellenes de biztos sok igaz van abban amit itt összeálítottál.

  • @kahmatus5655
    @kahmatus5655 2 роки тому +3

    érdemes elolvasni az "immortalitiy key" című könyvet Brian c. Muraresku -tól ebben lényegében a kereszténység eredetéről van szó, illetva van benne mithraismusról is szó. Illetve van egy felyezet ami pont a vatikáni könyvtárról szól (mivel fizikálisan volt ott írásokat tanulmányozni )

  • @nikialin6319
    @nikialin6319 Рік тому +1

    Nagyon szepen koszonom🥰

  • @icikexx
    @icikexx 2 роки тому +19

    Ha nem titkolnának valamit ott, akkor bárki láthatná szerintem 🙂

  • @BLajos
    @BLajos 2 роки тому +1

    A téma örökérvényű. Egy apró, de fontos részletre hívnám fel a figyelmet. A három király valójában három bölcset jelent. Ők voltak az ú.n. "Napkeleti bölcsek". A királyok jelzőt utólag biggyesztették rájuk, hogy meseszerűbb legyen a történet. Napkeleti bölcsek vagy mágusok egy sokkal logikusabb történet lehet, mint a királyok, ugyanis ez a "kaszt" foglalkozott akkoriban ezekkel a témákkal. A királyok világi uralkodók voltak. Hitbéli, mai szemmel "spirituális" kérdésekkel csak annyit foglalkoztak amennyire szükséges volt a hatalmukhoz. Pártia ott volt a szomszédba, tehát kézenfekvő a "bölcsek"-re való utalás. Királyok sokkal kevesebben voltak akkortájt, mint azt sokan gondolnák. A zsidók pedig üldözték a mágiát. Mondjuk Galileában nem voltak sokan.
    A téma akkora, hogy sokkal célszerűbb lett volna, ha kisebbet merítesz. A Vatikáni könyvtárban "nincs semmi különleges", az annyit jelent, hogy valójában ott van minden. Az egész emberiség története, minden meghatározó népével karöltve. Ha valahol fellelhetők a régmúlt írásai, akkor ott egészen biztosan. Hol máshol, ha nem a Vatikánban?

  • @nka0000
    @nka0000 2 роки тому +10

    Nagyon- nagyon jók a videóid, sokat lehet tanulni belőlük, te egy óriási tehetség vagy.
    Egy kérés: a videóid után kérlek mindég írj egy dátumot: egyet sem szeretnék kihagyni belőlük. Karcsi bácsi

    • @jaqen755
      @jaqen755 2 роки тому +2

      A videó alatt van egy kis lefele mutató nyíl. Arra kattintson rá, legördül egy menü, és ott lesz írva, hogy mikori a videó. A lejátszási lista pedig időrendben van (legújabb az első, legrégebbi az utolsó)

  • @huttkamario
    @huttkamario 2 роки тому

    Szeretem az ilyen témájú videókat mert érdekes és nem unalmas... Jah és szerintem jobb is hogy nem tudjuk, hogy miket rejteget a vatikán mert valószínűleg csak altatóval tudnék aludni vagy még durvább... Több ilyen videót, peace ✌️

  • @leventebilibok5406
    @leventebilibok5406 2 роки тому +12

    Mögötted a függöny+ a lámpa ernyője pont egy keresztet ad ki 😂 Véletlen?
    Az az amiről nincs véletem….
    Remek videó thx Boldog Új Évet

    • @quertikusz
      @quertikusz 2 роки тому +5

      Én is ezen gondolkoztam

    • @mager9311
      @mager9311 2 роки тому +3

      én is ezt néztem 😬😬😬

  • @szimeildiko
    @szimeildiko 2 роки тому

    Nagyon jó videó lett csinálj még ebben a témában

  • @Thyriel91
    @Thyriel91 2 роки тому +5

    Paxel én kedvelem a vidóidat, azzal nincs azzal bajom, hogy vallási témákat feszegetsz. DE az egyből lejött, hogy életedben nem jártál még levéltárban! Az is közgyűjtemény, de nem közkönyvtár, bár ott is van más a szabad polcos sorokon kívül. De egy levéltárba mindig be kell iratkoznod, sőt bizonyos levéltárakba külön kutatási engedélyt kell kérned, amit elbírálnak, (mert a tudományos kutatások előnyt élveznek érhető okokból). A Vatikáni archívumban nem csak az egyház kialakulásával kapcsolatos iratok találhatóak meg, hanem a Pápai állam dokumentumai is, így főként diplomáciai iratokból áll a gyűjtemény jórésze. (És igen ismerek olyat aki már többször járt és kutatott a Vatikán levéltárában).
    Ja még egy dolog, ha nem vagy biztos benne akkor kérdezd meg olyat aki járatos az adott témában: ez 85 kilóméteres blődség... 85000 iratfolyóméternyi (liner meter) iratot őriznek a nevezett archívumban. Egy iratfolyóméter mennyiségű az a levéltári iratanyag, amely lapjával egymásra vagy egymás mellé téve egy méter hosszú.... Viszonyítási alapul Budapest Főváros Levéltára csak 36000 iratfolyómétert őriz.
    PS: do your research!

  • @MonikaSzucsova
    @MonikaSzucsova 10 місяців тому

    Nagyon jó a videó. Köszönöm.

  • @szaborichardofficial
    @szaborichardofficial 2 роки тому +3

    " Jézus színész volt, a kora Stohl Andrása" Hujber Feri
    Osztom gondolatit

  • @laszloszabo2366
    @laszloszabo2366 4 місяці тому

    érdekes volt, köszi Azariah

  • @oneghost7737
    @oneghost7737 2 роки тому +24

    Kedves Paxel! Hálás vagyok és örülök, hogy nem vagy elfogult! Eredeti szándékaim szerint papnak készültem életem hajnalán, de nekem is volt látomásom és megvilágosodásom.
    Engem már akkor megdöbbentett a sok irritáló ellentmondás, a feltett kérdéseimre érkező semmitmondó, a legtöbbször fenyegető és mindenféle büntetéssel kecsegtető válaszok pedig gyomorforgatóak voltak.
    Hol a tudatlanság sötét dögkútjába ütköztem, hol a nagyon is sokat tudó, de szellemiségükben egy a holokausztban, és a tömény aberrált ideológiákban hívő, megbuggyant, hatalom-ittas torz elmék szennyfolyamát kellett átélnem. Ma is ugyan ez van, a hatalmat ilyen emberek gyakorolják, és a legkevésbé torz személyiség az Putin! Csak viszonyítás képen!
    Az az ember, akit ma az egyik legveszélyesebb diktátornak és hatalommániás agresszornak neveznek, nos - ő szolid lélek azokhoz képest, akiknek soha nem kerül előtérbe a neve! Nyilván tudatosan van így, nem azért mert félnek. Ha valamitől félnek, az az - hogy az elnyomott, sanyargatott emberek igazi tudással rendelkezzenek, mert a tudás az felszabadít!
    Nem, ez nem valami nagy szavak színpadias és üresjárati közhelye, hanem minden problémánk forrása!
    Ahogy sok videód elején hangsúlyoztad - az iskolai oktatás lényegét, maximálisan egyetértek. Elméinket agyon zsúfolják mindenféle szükségtelen és életellenes szeméttel, miközben ami igazán fontos, azt mélyen elzárják előlünk!
    De nem lehet mindenki elől! Viszont amíg kevesen vagyunk, könnyű kiszűrni és megölni minket, mint a rendszer ellenségeit, hisz az ő szempontjukból mi tényleg a halálos ellenségeik vagyunk!
    Az embereket mély tudatlanságban , mintegy vízióban, álomban kell tartani, és akkor örök rabszolgáid lesznek - vallják ezek az aberráltak! Eszközeik a demagóg vallások, a reklám-politika, az illúziókeltés, hazugság koktélok a fulladásig, áltudományos tanítás, hamis képzetek belénk implantálása!
    Hogy létezik e a "megváltó"?
    Igen, de tényleg nem hinnétek el az igazságot, mert beleőrülnétek!

    • @ordogszeker42
      @ordogszeker42 2 роки тому

      egs

    • @krisztinamolnar2736
      @krisztinamolnar2736 Рік тому +1

      Csodálatos,választékos,okos megfogalmazás! Kérlek,elmondanád,miért őrülnék bele,ha megtudnánk az igazságot?

    • @oneghost7737
      @oneghost7737 Рік тому +1

      @@krisztinamolnar2736 Mert akkora fájdalmakkal jár az igazság megismerése, ami feldolgozhatatlan! Egyéb iránt pont Paxel legújabb videói közt találsz pár forró nyomot! De az csak a kezdet hogy honnan jött a "megváltó", az a lényeg ki is ő valójában.....

    • @trixi8880
      @trixi8880 Рік тому

      @@oneghost7737 miért nem mondod meg akkor ki ő, és mi? Vagy hogy mivan? Elméletileg azt akarja minél több ember haljon róla! .. a híve által, ez ép te vagy.

    • @oneghost7737
      @oneghost7737 Рік тому

      @@trixi8880 Rengetegen hallotok róla, és az abszolút bizalmatokat élvezi! Anyaszentegyházat alapítottak rá, vallást! ............

  • @kimif127
    @kimif127 Рік тому

    szervezzünk kirándulást ide :D
    mert olvasni támadt kedvünk és 1 nagyot sétálni :D
    ez jó volt :D

  • @balazstoth7632
    @balazstoth7632 2 роки тому +21

    Szia Paxel! Szerintem megért volna egy említést a videóban Ferenc pápa megszólalása, miszerint a világnak megváltozna a nézete a magyarok felé, ha tudnák azokat az információkat amelyeket a vatikáni levéltár tartalmaz.

    • @jaqen755
      @jaqen755 2 роки тому +11

      Nem mondott ilyet...csak a NagyMagyarok szajkózzák ezt. Jézus Magyar volt stb. Bullshit.

    • @markbotondkerecsendy538
      @markbotondkerecsendy538 2 роки тому +1

      Nem Benedek, hanem II. János Pál pápa mondta!! 😉

    • @markbotondkerecsendy538
      @markbotondkerecsendy538 2 роки тому

      Tudjuk.... Jézus meleg volt és fekete......

    • @jaqen755
      @jaqen755 2 роки тому

      @@markbotondkerecsendy538 Jézus nem létezett :) Miért pont a te Istened lenne valódi, abból a közel 800-ból amit az emberiség valaha imádott? Plusz ott vannak a természetvallások, amiknek az isteneiről semmit sem tudunk...kiirtották a magyarok ősvallását, ti meg büszkén veritek a melleteket egy arab vallásra, ahol Jézus volt az egyetlen fehér férfi a Közel-Keleten. Magyarország nem is létezett mikor Ő elvileg élt, de azért Magyar volt. Hagyjatok már a hülyeségeitekkel.

    • @mariahodaszineheik771
      @mariahodaszineheik771 Рік тому

      JÉZUS ÉLT, ÉL, S ÉLNI FOG!,
      AZÉRT JÖTT A VILÁGRA, HOGY A BŰNT ELTÖRÖLJE, S FELVÁLTSA A SZERETET!
      NEM VOLT ZSIDÓ!
      NÍMRÓD FATTYA, A TALMUDBAN
      ÍGY SZEREPEL!
      OLYAN, HOGY JUDEOKERESZTÉNYSÉG NEM LÉTEZIK!
      VALAKI, VAGY ZSIDÓ, VAGY KERESZTÉNY!

  • @annavas4460
    @annavas4460 2 роки тому

    Nagyon egyetértek, köszönöm.

  • @totoru4ever
    @totoru4ever 2 роки тому +4

    Én az inkvizíciós iratokat venném célba, ha szabad bejárásom lenne abba a levéltárba (meg tudnék 100 szónál többet latinul). Tényleg, a boszorkányüldözésekről is lehetne készíteni egy hosszabb videót ;)

  • @Bettikeist
    @Bettikeist 2 роки тому

    Szuper volt, koszonom.

  • @BGWordneemig
    @BGWordneemig 2 роки тому +4

    A vatikán nem egyenlő a vallással! Azok technika tolvalyok!

  • @istvankecskes8615
    @istvankecskes8615 2 роки тому

    Gratutàlok ehhez a videòhoz. Nagyon izgalmas . Ès ezàltal is gyakorolhatjuk a szòlàsszabadsàgot . De kìvàncsi lennèk ha ugyanìgy összeszednèl infòkat mondjuk a muzulmàn vallàsròl ! A UA-cam azt is ugyanìgy megengednè hogy Felrakjad a csatornàdra ??? Nem provokàlni akarlak csak ìgy eszembe jutott, ès szìvesen ès kìvàncsian megnèznèk egy muzulmàn vallàsi törtènelmi műsort! Ők mennyire valòs vallàs ? De mègegyzzer mondom nagyon izgalmas volt ès egyèbkènt az összes videòd ès stìlusod is nagyon tetszik 👍 tovàbbi sok sikert

  • @h.silvermanthomas3121
    @h.silvermanthomas3121 4 місяці тому +18

    Az nagypapám apja abban a bizonyos levéltárban dolgozott egészen addig míg egy napon nem tért haza többé.Eltűnését örökre homály fedi.... A papám a halála előtti napokban elmondta amit mesélt s mutatott neki az apja (aztán eltűnt) az akkori felfedezéseiről az ,,Egyház" titkairól... (több 100 éves irományokat ,, kaptam" tőle.....)Megtévesztés,hazugságok-kitalációk jellemzik a Bibliát (is).Az h mi igaz s mi nem relatív. Egy bizonyos h ezek az információk nem szerepelnek a nyilvánosság által ismert publicitásokban. SzerintM az emberiség vallásba vetett hite dőlne dugába ha ezt valaki is nyilvánosságra hozná...Mert lássuk be amúgy is a vesztébe rohan az emberiség és ezzel csak olajat öntenék a tűzre! A hit egy fontos kapaszkodó ellenben ha hazugságokon alapszik lehet h elég lenne ha csak önmagában hinne az ember.

    • @st3910
      @st3910 20 днів тому

      Pont ez van! És nézz szét milyen lett a világ!

  • @tereziabaki6546
    @tereziabaki6546 4 місяці тому +1

    11:39 köszönöm szépen.

  • @Optimistic7718
    @Optimistic7718 2 роки тому +54

    Az igazi Magyar történelem ott van a Vatican levéltárában! Nimródtól kezdve egésszen 1800-as évekig!!!👆🏻

    • @mikerenton5808
      @mikerenton5808 2 роки тому +4

      szerencsére a Ner nincs benne

    • @thekrough
      @thekrough 2 роки тому +2

      Üdv! Erről esetleg megosztanál egy hiteles(!) forrást? Szívesen utána néznék.
      Előre is nagyon köszönöm!

    • @Optimistic7718
      @Optimistic7718 2 роки тому +2

      @@mikerenton5808 Nem a mostanról szól 👆🏻 De a NER benne lesz az új történelemben👍🏻!! Meg a 2010-elötti Magyarok kirablása,alázása,gyilkolása is!!!

    • @Optimistic7718
      @Optimistic7718 2 роки тому +2

      @@thekrough Szántai Lajos, Dr Drábik János,stb,stb.... Én is ezek között hallottam!!! Fent van a UA-camon 👆🏻
      Nekem 20 évembe került,hogy tisztán lássak!!! Nekem sem mutatott senki semmit!

    • @thekrough
      @thekrough 2 роки тому +3

      @@Optimistic7718 Köszönöm! Ha neked senki nem mutatott senki semmit, akkor nem pont meg kéne mutatnod másnak, hogy ne botorkáljanak a sötétben?
      Amúgy Drábik úr szokott mondani érdekes felvetéseket, de azért 1-2 kijelentése kissé több,mint hajmeresztő.

  • @laszlosomogyi859
    @laszlosomogyi859 2 роки тому +3

    Érdekelne a buddhizmus erőszakos oldala még nem hallottam róla.A videód ismét tartalmas érdekes.

    • @verabu7937
      @verabu7937 2 роки тому +1

      Igen ez nekem is "szemet szúrt",hogy a bubbhisták mikor háboruztak ès öltek Buddha nevèben? Ha már minden vallásban van vallási háború,tisztelt Paxel szerint

    • @zsoltd5116
      @zsoltd5116 2 роки тому

      Zen....

    • @verabu7937
      @verabu7937 2 роки тому

      @@zsoltd5116 mi van vele,zen?

    • @zsoltd5116
      @zsoltd5116 2 роки тому

      @@verabu7937 Van ott egy szenvedélymentes harcos szerzetesi irányzat. Nem éldelegnek rózsaszín felhőkben. Ha kell, patakvér.

  • @ildikoszilagyi4250
    @ildikoszilagyi4250 Рік тому

    Köszönöm szépen!

  • @linap5832
    @linap5832 2 роки тому +6

    Nem ertem ezt a yt iranyelves dolgot.. tehat ha feslett lanyokrol beszelsz nyersen es oszinten akkor az tiltott, viszont az osszes ferfirol elmondhato a velemenyed ugyanabban a negativ konteksztusban? Erdekes vilag van, ezt lanykent mondom😅

  • @rastoduduz1712
    @rastoduduz1712 2 роки тому

    Nagyon tetszenek a videoid.okosan es ertelmesen beszelsz.udv.pozsonybol.

  • @csababosch3949
    @csababosch3949 2 роки тому +3

    Imádom a videóidat. Hosszúak, de iszonyatosan érdekesek. A menny és a pokolról nem esett szó ebben a témában, esetleg valami lesz majd a közel jövőben ?

  • @mariaalmasi3374
    @mariaalmasi3374 2 роки тому

    Köszönöm szèpen

  • @68Izumo
    @68Izumo 2 роки тому +5

    Már a magyar érseki könyvtár egyszerű hívők elől elzárt részében is vannak érdekességek. Papok teológusok bejárhatnak, egy hittantanári képesítésű ismerősöm mesélte. A papok többet tudnak mint amit elmondanak. Véleményem szerint pont a lényeget nem mondják el. Ha a hívek rájönnének hogy önállóan is képesek spirituálisan fejlődni, ennyien se járnának templomba.

  • @dologel66
    @dologel66 2 роки тому

    pont most vagyok rómába és ma megyek a vatikánba, aktuális volt. Ha látok gyanús papot aki idegen lehet arról letépem a ruhát!!

  • @botajana99
    @botajana99 2 роки тому +9

    Hasonlóan érdekes témák lehetnek a piramisok témái, esetleg arról is készíthetnél videót.

    • @balibambosz333
      @balibambosz333 Рік тому

      T botajana!-Van róla 1részletes ismertető. Ki tervezte? Minek tervezte? Ki építette? Hogyan építette? Hogyan használták? Mire használták? elolvashatja. a yt-n van. Nagyon lerágott csont. több mint 10 éves. esti mese,valós részletekben.Kicsit tanulni lehet belőle.

  • @evabojtos1978
    @evabojtos1978 3 місяці тому +2

    ❤😊❤

  • @nyulassybeatrix1948
    @nyulassybeatrix1948 2 роки тому +27

    Gratulálok PAXEL ! Végre valaki aki hozzá mert nyúlni ehhez a témához. Én is római katolikus vagyok, de soha nem gyakoroltam a vallásomat, mert nem hiszek Istenben és az ő legendájában. Háromszor mentem férjhez, de soha nem volt egyházi szertartással egybekötött házasságom. És azok a hithű hívők akik akkor kérdőjelezik meg a létét, amikor a világot járványok, háborúk, éhínség, brutális gyilkosságok, emberi gonoszságok szennyezik be. Hiszen hol van ilyenkor Jézus ? Amikor őrült diktátorok emberek százmillióit ki irtják, amikor elferdült pedofilok és ide tartozik az egyház is kisgyermekeket rontanak meg. A cölibátus is nevetség tárgya, hiszen a legtöbb pap , ha nem is nősülhet meg az előírásoknak megfelelően, a házvezető nőjével, vagy valamelyik női rokonával tart fenn szexuális kapcsolatot, akik még gyermeket is szülnek nekik. Aztán, hogy megmaradjon a " becsület " Ezeket a megszületett csecsemőket eltüntetik, vagy egy távoli városba, országba adják családoknak és ott él, nevelkedik fel, vagy egyszerűen megölik őket és a templom kertbe temetik el. Rengeteg olyan templom kertet tudnék felsorolni, amik felújítás, vagy valamilyen okból kifolyólag felásásra kerültek és a föld mélyéről több száz csecsemő holttest került elő, ahogy a kolostorok kertjeinek földjéből is. Mert maga az apácaság is nevetséges. Aki Jézus felesége az együtt hál a papokkal, a kertésszel, stb. Persze vannak kivételek akiket feláldoztak a hitnek, ilyen volt pl. IV. Béla lánya is, akit már 10 évesen a Nyulak szigetére " száműztek, " hogy élete végéig Istent szolgálja. A szentté avatás pl. Margit esetében is amolyan cirkusz , mert cirkusz mindig kellett a népnek. És a történelem során mindig akadtak olyanok akik ezt a cirkuszt fojtatták. A világ fele, nélkülözik, éhen hal, a másik fele arany hintón pompázik végig, pl. egy esküvőn. Ne menjünk messze, ilyen Nagy Britannia királyi családja. Ha nagyon kutakodnánk minden családnak megvan a maga fekete báránya. András herceget egy polgári bíróság nem ítélheti el bizonyított pedofíliáért ? De mivel lebukott II. Erzsébet megfosztotta vagyonától, rangjától és végrendeletében kitagadta a családból. És ? Gond nélkül fog tovább élni egy másik országban jól megbüntették :) És hallottatok már olyan papokról, magas egyházi személyekről akiket leültettek volna konkrétan börtönre ítéltek volna pedofíliáért ? Mert én nem. Az egyház a mai napig mindenek felett áll . Egyes elfajzott vallások szintén napjainkban is elveszik az emberek pénzét ilyen a HIT gyülekezet megfosztják őket a józan eszüktől mindezt a vallás és Jézus nevében. És akkor ott van a híres Borgia família. VI. Sándor pápa nem csak megvette a pápaságot, hanem orgiákat tartott , felesége, gyermekei voltak akik mind az apjukkal, mind egymás között szexuális életet éltek . És aki nem tetszett nekik,vagy megunták őket, azt eltették láb alól. Lucrecia még gyermeket is szült a bátyjától. Jómagam még akkor jártam Izraelben amikor egészben, egyben volt. Ahogy az ember végigmegy a 12 stáción valóban valami bizarr hit veszi körül és elhiszi, hogy X stációnál adott egy asszony a tömegből vizet Jézusnak , stb. Óriási üzlet ez Izraelnek. Mert ugye a kereszténység onnan ered és az egész mese is. De mi van ? Hiszen Izraelben mindig is zsidók éltek. Jézus is az volt. Attól, hogy megkeresztelkedett máris létrejött a kereszténység ? Ugyan már ! Az emberek többsége Karácsonykor nem Jézus születését ünnepli, hanem a szeretetet, azt, hogy aki megteheti feldíszít egy fát a régi SZOKÁSNAK megfelelően és egy évben egyszer ha csak lehet összejön a család. Én a CSALÁD és a SZERETET ünnepének nevezném a Karácsonyt. Egyedül a keresztény vallás az ami a pompáról szól. És ez önmagában már visszataszítóvá teszi ezt az egészet. Talán Jézus is arany trónon ült ? És sorra építették a pompázatos, reneszánsz, gótikus templomokat ahol valóban néha eláll az ember lélegzete amikor belép egy ilyen szentélybe , annak a látványától. De minek ez a pazarlás ? Azok voltak az igazi hívők, akik elvonultak a barlangokba egy szál rongy volt a ruhájuk és mit is csináltak az imádságon kívül ? Írtak ! Történeteket a vallásról, Jézusról . A remeték írták meg a biblia alapjait. Az nem normális ha valaki önsanyargatásra ítéli magát egy idő után elkezdtek hallucinálni , látomásaik voltak és ezeket írták le. Az egyház mindig sanyargatta a népet az adóival és mindezt a vallás nevében. Ahogy mondod a videódban mindenki abban hisz amiben akar. Én 3 évig éltem, tanultam Bangkokban egy szerzetes rendben. Mert azon kívül, hogy csak magamban hiszek ! a buddhizmus, a reinkarnáció az egyedüli amiben tényleg hiszek. Mert ha ez létezik , akkor van értelme leszületni erre a Földre. Mint PAXEL , én is csak kiragadtam több témát , de számtalan lenne . Paxel videója pont azért jó, mert gondolatokat indít meg. Magam is bloggerkedem a néző, vagy olvasó nem is gondolja, hogy egy ilyen videóban mennyi meló van. És ha elkezdene témákat részleteiben feldolgozni akkor azt már úgy hívnák, hogy könyv .... vagy ha úgy tetszik az ÚJ BIBLIA.

    • @nostalgpap
      @nostalgpap 2 роки тому +5

      Teljes mértékben egyetértek a leírtakkal. Örülök hogy vannak emberek akikkel megegyezik nézetünk és a véleményünk

    • @martabiro2195
      @martabiro2195 Рік тому

      Jézus nem zsidó volt.

    • @nyulassybeatrix1948
      @nyulassybeatrix1948 Рік тому

      @@martabiro2195 ha ennyire tájékozatlan
      vagy olvass utána és ne írj kommentet

  • @janossinka8493
    @janossinka8493 Рік тому

    Szia.
    Köszönöm szépen.

  • @jozsefnagy1377
    @jozsefnagy1377 2 роки тому +12

    Én arra szeretnék választ kapni, hogy milyen titkos társaság vagy egy ember, vagy ki az, aki megtiltja a pápának, az egyház fejének, hogy ezt meg azt elolvasson a Vatikáni archívumban 🤔

    • @irenbagosi1730
      @irenbagosi1730 4 місяці тому

      Ez egy nagyon jó kérdés, a válasz sem lehet túl bonyolult, aki felpiszkálta az emberi kíváncsiságot, és ez miatt elbukott az ember, most ő tartja fent a kíváncsiságot egy nem létező titokkal, az emberek pedig hatalmas dolgokat képzelnek az ajtók mögé 🙂

  • @warfan1000
    @warfan1000 Рік тому

    Szia!
    Nagyon jók a videóid, köszönjük a minőségi tartalmakat!
    Felmerült bennem, mint ötlet, hogy esetleg lehetne egy video QAnon-ról, illetve az Epstein ügyről.

  • @karolykabai4892
    @karolykabai4892 2 роки тому +3

    Megint egy nagyszerű téma,nagyszerű előadásban.
    Egyébként szerintem a legtöbb Oopart tárgy is sajnos ott végzi.

  • @sparkyspike988
    @sparkyspike988 2 роки тому

    Köszi ez nagyon jó videó volt :)

  • @anikofarkas7756
    @anikofarkas7756 2 роки тому +3

    Ő a pártus birodalomhoz tartozik Ő Pártus !

    • @thekrough
      @thekrough 2 роки тому

      Üdv! Erről esetleg egy hiteles(!) forrást meg tudnál osztani? Szívesen utána néznék. Konteo nem érdekel, arra tökéletes Tiboru bácsi munkái. Előre is köszönöm!

  • @zoltansztojka9985
    @zoltansztojka9985 2 роки тому

    Ez jó érdekes téma 🤌🏽várom következő videot

  • @stuntface
    @stuntface 2 роки тому +10

    Magyar igazi őstörténettel kapcsolatban is lehetnek ott infók a legendák szerint. Állítólag a finnugor vonalat is a habsburgok találták ki az egyházzal karöltve mert egy elmaradott népcsoport volt így könnyebb volt elhitetni, hogy mi is azok vagyunk. Szép teória, de ez se több mint egy mese. Valóság alapjukat soha nem fogjuk megtudni, mert ez senkinek se az érdeke. Ennek nyomai állítólag a vatikáni levéltál zárolt részében vannak eltemetve.

    • @jaqen755
      @jaqen755 2 роки тому +2

      Baromság. A NagyMagyarok szajkózzák ezt, verve a mellüket s semmire...

    • @thekrough
      @thekrough 2 роки тому

      Erről esetleg egy hiteles(!) forrást meg tudnál osztani? Szívesen utána néznék. Konteo nem érdekel, arra tökéletes Tiboru bácsi munkái. Előre is köszönöm!
      Amúgy szerinted (csak kérdés szinten) mitől olyan különleges a magyar nép, amiért ilyen bonyolult összeesküvést kell szőni, hogy elrjetsék a valóságot.
      Pláne így 1000 év után, szinte teljes felkeveredés után?

    • @zoltanbuzas1469
      @zoltanbuzas1469 2 роки тому

      Genetika bizonyította,hogy semmi közünk a finnugorokhoz. Szkíták,hunok vagyunk!

    • @jaqen755
      @jaqen755 2 роки тому

      @@zoltanbuzas1469 A szkíta meg a hun nem is egy nemzet...

    • @zoltanbuzas1469
      @zoltanbuzas1469 2 роки тому

      @@jaqen755 te azrán nagyon képben vagy látom