Bakács Tibor Arckép
Вставка
- Опубліковано 24 жов 2011
- Az ArcKép egy portréműsor.( / arckepkadarkaiendrevel ) Kadarkai Endre beszélgetőpartnerei izgalmas, eredeti, valóságos személyiségek, nem divatos percemberek, csereszabatos sztárok. Ők tálentumukkal, állhatatosságukkal, intellektusukkal vívták ki nem csak a műsor készítőinek csodálatát. A sorozat a Zugló Televízióban látható.
Készítők: Kadarkai Endre, Duljánszky Tibor, Harrach László, Ormos Tibor, Vértes Zsolt, Kővári Miklós.
Bakács Tibor Tamás (művésznevén: „Settenkedő"; Veszprém, 1959. szeptember 29. -- ) magyar újságíró, kritikus. Bakács Tibor a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban érettségizett 1978-ban. 1979-1981 között járt a pécsi Jogtudományi Egyetemre, de 1981-ben otthagyta jogi tanulmányait, és a fővárosba költözött. Az ELTE magyar-történelem-esztétika szakjaira iratkozott be. 1986-ban szerzett diplomát. 1986-1989 közt a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia hallgatója volt.
1989 óta újságíróként dolgozik. Pályafutását a Magyar Televíziónál kezdte, ezt követően a Magyar Narancs kulturális rovatát vezette 1991-1996 között, majd a Wanted magazin rovatvezetője volt 1996-2000 között. 10 éven át szervezte a Mediawave összművészeti fesztivált. Később az Élet és Irodalom (1996-2004), a Tilos Rádió (1990) és a Magyar Független Film Szövetség (1996), a MOL magazin munkatársa, a Westel Találkozások magazin főszerkesztő-helyettese.
2003 őszétől a TV 2 Megasztár című tehetségkutató műsorának zsűritagja volt. Jelenleg rendszeresen publikál az ELLE magazinban, a Nap TV és a Klubrádió műsorvezetőjeként dolgozik. 2011. február 4-én a budakeszi Tescóból megpróbált ellopni egy rúd téliszalámit (és -- ahogy az később kiszivárgott videofelvételekből kiderült -- egyéb élelmiszereket), de tetten érték. A médiának tett nyilatkozataiban Bakács azt mondta, azért lopott, mert éhes volt, és nem volt pénze ennivalóra. A lopás miatt a Klubrádió felfüggesztette a Bakács által vezetett műsort[4]. A bíróság 2011. április 5-én lopás szabálysértése miatt ötvenezer forint pénzbírságra ítélte.
forrás: wikipedia
interjú beszélgetés őszinte újságíró média publicista hócipő magyar narancs mancs megasztár para-kovács zsűri rúzsa magdi tóth vera oláh ibolya caramel settenkedő mtv napkelte klubrádió élet és irodalom és tilos rádió mtv film kritika esztéta katonaság kovács ákos
Egy személyes élményem vele: a Kinizsi utcában állt a kocsijánál, és odament hozzá egy hajléktalan. Ott mentem el mellettük, és csak azt láttam, hogy kétségbeesetten forgatta ki a zsebeit, mondta is neki, hogy "jaj, mit adjak?". Majd elkezdte felforgatni a kocsit, a kesztyűtartót,, az ajtó zsebeit. Nem vártam meg, hogy végül talált-e valamit, de, hogy nagyon akart adni, az teljesen egyértelmű volt. Akkor nagyon a szívembe zártam. És nem érdekel a szalámi ügye, ha tudnám, hogy bajban van, bármikor segítenék neki.
szalámit lopott, nem fegyvert, vagy pénzt. ez inkább azt mutatja hogy mennyire kétségbeesett, nem pedig azt , hogy mennyire alávaló.
Klari Zajtai, akkor tedd azt! Nagyon meltatlan allapotban van. Ha jol tudom, valami takaritoi munkat csinal, lompos, kocos nagy hajjal ... ra sem ismerni. Egy okos, intelligens, es NAGYON EMBER ! Jo volt mindabban amit csinalt. Ez a beszelgetes meg tobbet megmutatott rola. -Koszonet.
ua-cam.com/video/CE_Mfm6Sja4/v-deo.html&ab_channel=KadarkaiEndre
@@zsoltpradel1776 Igen - koszi - ez az amirol beszelek. Taposnek bele a mocskos kepebe annak, aki annyira erezte magat tehetsegtelennek es irigynek, hogy egy ilyen fickot kellett lehetetlenne tennie. Remelem lesz valakinek annyi ver a pucajaban, hogy merjen alkalmat adni Bakacsnak.
Ez milyen emberi törtènet!Ő is èrdemelne segìtsèget,másoknak megadták....
Tetszett a riport.
Okos embereket, szívesen hallgatók.
Bakáts úr színes egyéniség. Köszönöm hogy hallgathattam önöket.
Nyugi ,nyugi ,meg sokaig van szukseg az ilyen emberekre 🙏
Mindkét személy óriási kedvencem! Időnként visszatérve megnézem ezt a beszélgetést. Ezért keletkezett most ez a bejegyzés
Köszönöm szépen
Ok
Imádom! Mindenki hibázik !úgy vagy jó ahogy vagy !!!!!!!💖
Es micsoda intelligenciaval rendelkezik.
Nagyon érdekes riport volt! Felül kell vizsgálnom Bakács Tiborral kapcsolatos elképzelésemet...
Király! Paprikajancsi Ákos koncertjein azért vannak sokan amiért a fideszre szavaznak több millióan. Sötét a nép mint a beborult éjszaka.
🤗Üdv!
Sokkal természetesebb mindkét "Ember !".((..Mint ma?.?))IMÁDTAM😘VISSZA A MÚLTBA!LÉGYSZI.💞
Szerintem azért tűnik furcsának, vagy ahogyan el is hangzott, érdekesnek, mert ab ovo egyéni módon áll a világ dolgaihoz. Eredeti és ezen féle emberekkel általában, az adott közösségek nemigen tudnak mit kezdeni. Nekem szimpatikus.
Az interjú alapján pozitív csalódás ez az ember.
Jo volt hallgatni. Koszonom!
Mekkora arc!
"...felhők között nincsenek is tankok!" :D
nagyon nagy ember vagy!
nagyszerű ön Tibor
Szerintem is pocsék Ákos,nem értem miért rajonganak érte, engem kiraz a hideg tőle.Viszont ügyes,nagyon...
Osztom a véleményt,pocséknak nem pocsék csak langyos!Ahogy egyszer Presser Pici mondta a Depeche Mode együttesről a volt NDK jut eszébe.Viszont azt amit elért az szerintem önerejéből épitette fel,szerintem.
Hihi, Ákos zenéje nekem se jön be, a szövegei még csak-csak
2020.X.10-én 47150 megtekintésnél járunk. Kíváncsi vagyok, mennyi jön még az új hullámmal, de nem merem oda betenni a hivatkozást.
ez az interjú a szalámilopás előtt vagy után történt? 2011. február 4-én a budakeszi Tescóból megpróbált ellopni egy rúd téliszalámit , ez meg 2011. okt-ben lett feltöltve.
előtte, mert itt még arról beszél, hogy van munkája. Utána sokáig nem volt.
Szerintem utàna.
Szerinte ez előtte lehetett
Sajna már lezüllött, érdekes ember.....
Jo fej nagyon.
Miért nem rak Kadarkai úr 2 vagy 3 reklámot a műsorfolyamba? (kis sárga jelek) Mi elviselnénk, megérdemelt kereslet lenne!!!!
Médiába elegendő... :-)
Akkor legalább a nevének helyesírásával megtisztelhetnéd!
Qrva jo a brokkolis recept :)))))
A riport alany nevét rosszul feliratozni kicsit ciki!!!
Tibor! Nincs olyan, hogy általában mindig. Vagy mindig, vagy általában..........
Helyesbítek:Bakács Tibor
POKORNIÉKHOZ:
Hallottam valahol, hogy 2 féle ember típus van:
1. van aki tudja,hogy honnan jött
és
2. van aki tagadja, mert állítólag elfelejtette.
Nyaúúúú
Bakács, amióta ismerlek példaképem vagy. Bölcsességed lenyűgöz... egyébként a riporter elképesztő felkészült, nem néztem volna ki belőle, mert az elején még nem volt szimpatikus...
Érdekes riport volt ez is!
Bakács, vagy Bakáts?
Áurló is lehetsz 😢
hogy a barokk a bukolikus lenne?
Azok a fránya ikes igék, csak azok ne lennének. :/
bimbumjackson: nem lehet már direktbe válaszolni de ha visszatolod az arcos feltennék egy kérdést: igen intelligensebb, de ezzel mit akarsz bebizonyítani? Milyen válasz ez a szalámis kérdésre? Aki intelligens lophat?
Mindenki lop.
aha lop csak nem mindegy mit és ki? Ha valaki közszereplő nagyobb büntetés kellene mert valakinek példa is lehet.A kommented magáért beszél, komoly gondolataid lehetnek...
Ben Tre
Tényleg hülye gyerek akkor a politikusok ellen mért nem mész lázadni?
Ben Tre
szeretnél te olyan becsületes lenni, mint Bakács. pláne a politikusok, pláne a jelenlegiek!...
Athato Atl igen kb. egy éves kommentre reagálsz, és erre írod hogy a jelenlegiek. A kommentem még az első ciklusban volt... Azt nem tudod, hoyg szeretnék 100 milló dollárt is? Mit tudsz még rosszul?
😅😂
Nem mondtott hülyeséget az irodalomtanár...
Nem lopott el semmit a stúdióból?
Az igazi lopósok, azok a politikusok.
csoda h nem bort lopott :)))
Te meg bunkó vagy
Igen, méltatlan niemand vagy Bakács.
S,te?
Megszólalt Einstein.
Ne a kezét figyeld, hanem amit mond !
Újságíró, kritikus? Közben meg baloldalinak mondja magát? Az ilyentől lehet objektív véleményt várni?
OGyorgy01 mert aki ujsagiro nem lehet baloldali? :)))))))
@@melindabota1201 Látom, sikerült megértened a kérdést. Gratulálok. Az objektív újságírás ismérve, hogy egyik felet sem preferáljuk. Ennek hiánya kizárja a korrekt politikai tájékoztatás fogalmát. Kritikusnak is egy nulla.
Szederkényi János te is tudod hogy Magyarorszagon mar reg nincs objektiv ujsagiras. Masreszt mert ö baloldali nem biztos hogy az irasaiban nem volt objektiv. A kettö nem zarja ki egymast. Latom hogy nagyon sokat ocsarolod a Bakit, lehet szemelyes bajod van vele ezt nem tudhatom. A velemenyemnel vitatkozhatsz de ne legy bunko legyszives, nem kell gratulalni csak azert mert nem ertetted mit irtam. Csak magadat jaratod le vele.
Szalámitolvaj!!
Hu de megmondtad. Nagy ember vagy.
bumbolo09 , te 💩hazi, remelhetoleg az eltelt 5 evben lett egy kis eszed is valahonnand. Csak annyicska, hogy folfogd az elhangzottakat. 😉
Te meg egy bunkó!
bumbolo a megmondó senki.
Negatív képzetet kelt, még a viselkedése is, a megjelenése is /a lopása végképp levitte a renoméját, most meg izzadtságfoltos az inge : megjelenés!/
nulla, dupla nulla, Edes Istenem