Köszönöm szépen, nagyon jó így! Zseniális ötlet, hogy tőled halljuk, aki érti is, amit mond, s közben kitérőt teszel, hogy megvilágítod számunkra a lényegi részeket! ❤
Nekem ez a felolvasós, kiegészítős dolog nagyon bejön☺️ Nyilván már mindent elmondtál, mindenféle oldalról megközelítve... Valójában azért hallgatom, nézem a videóid, mert szeretem hallgatni amit mondasz. Értem, és tudom hasznosítani a mindennapokban, amikor megállok egy pillanatra és önelemzést végzek, illetve sokkal gördülékenyebben, lazábban veszem az életet, mióta rádtaláltam 🥰 Tudom, hogy "Én vagyok és nincsenek mások", de azért Köszönöm Kedves Kunó! 😉🙏
Olvasom a könyvet is persze, de ez a formátum szerintem zseniális lett! 🤩 Sokkal teljesebb élmény a saját hangodon a kiegészítésekkel hallgatni. Köszi😁
Hát ez zseniális! Valahogy most olyan selymes a hangod, miközben olvasod, ahogy beszélsz jó hallgatni, érződik, hogy ez belőled egy ilyen mély, esszenciális mondanivaló...nyilván a többi is az, de most valahogy másképp. Köszönöm !❤
Elképesztő! Annyira még másabb mint a többi videó, vagy a könyveket olvasni. Ahogy a felnézel miután felolvastál egy részt, valami átjön. Még mielőtt megszólalnál. Eltűntek a szavak, vagyis ott voltak de mégse. Meg én is, meg nem is én, meg ott is és mégse…
Olvastam.. es fel is olvastattam a telommal.. de igy ahogy felolvastad.. fényévnyi kulonbség van informacio es informacio között. Most. képes voltam nem az agyammal hallgatni. Uh koszi! Es remelem felolvasod a tobbit is ❤
Ötletes, folytasd. Közben itt van a kezemben, olvasom veled. A következő fejezetben a fény, kommunikáció, információ, energia témához szóló információidra is kíváncsi vagyok 🙂♥️
Köszönöm, nagyon sokat segít az olvasottak befogadásában egyrészt az újra olvasásod, de főleg a hozzáfűzött magyarázatod. Remélem az egész könyvet sikerül ilyen formában "megértenem". És persze a felvétel tökéletes lett, nincs már hová "fejlődnöd" 😂
Nagyon köszönöm! Kicsit előtted járok 😂 a könyv olvasásában, de így sokkal jobban beépül, ahogy Te olvasod. Lehet, hogy a végére azt is megértem, hogy hogy kell semmit csinálni könnyedén! Hála
Észrevételem.!8) Néha beugrik, hogy megrendeltem a könyvet, emlékszem el IS olvastam, de hogy mikor ÉS mi volt benne...Halvány lila segéd fingom sincs..8) Remek a hangulata a felolvasásnak. Köszöntem !
Szülinapomra megkaptam a könyvet❤ Szuper ez a felolvasós videó, köszi. Túl agyalós vagyok Mindent érteni szeretnék… ez okoz némi nehézséget🤪 Minél többet hallgatlak, annál inkább úgy érzem, hogy semmit sem tudok.
Már kétszer olvastam az első fejezetet, de nem tudtam tovább olvasni másodszorra sem, ezért leraktam a könyvet. Most ,hogy hallottam és kiegészítetted már olvasnám a következő részt...amint a programom engedi😂😂😂
Kedves Kunó! Rég hallgattam már tőled előadást, az e-mailben kapott értesítés hozott ide, de ilyen jó meglepetésre nem gondoltam. A szerző maga olvassa fel a könyvét, miközben magyarázza is. Nagyon tetszett, köszönöm! Várom a következőt!
Képzeld Kunó megnéztem, hogy ugyanazt a könyvet olvasod-e fel, mint amit megvettem, mert annyira nem ismertem rá az általam olvasott és a tőled hallgatott szövegre. (Mondjuk olvastam az általad ajánlott könyvekben, hogy teljesen más a hallott és az olvasott dolgok agyi feldolgozása.) Az esszencia viszont teljesen közös mindkettőben, mégis olyan érzés nekem mintha egy "más nyelven" olvastál volna. :)
Tok jo! Tetszik a modszer! A hang minosege igy sokkal jobb hogy vegig a mikrofonba beszelsz. (amikor Norival nyomjatok es neha elfordultok a mikrofontol, akkor nagyon el tud menni a hang)
Szeretlek hallgatni. Nem teljesen ehhez kapcsolodik, de szeretnék kérdezni valamit 🙂. Gyerekkoromban gondolkoztam ( már akkor is 😅), és oda jutottam, higy a világ alapja a van. Meg a nincs. De nem tudtam továbbfejteni, hogy mi az a van. És miért van a van, hogyan van. A tudat tágulásában ez meglátható? Vagy csak buddhista kifejezéssel nem tudható, csak tapasztalható?
Kedves Kunó! Sikerült, a támogató szintű csatorna tagságot megkaptam. Viszont telefonról továbbra sem tudom megnézni az adott videókat. Laptopról igen. Ez így működik vagy valamit még tennem kell azért, hogy telefonról is nézni tudjam a számomra is elérhető anyagokat? Köszönöm!🥰
2 місяці тому
@viktoriabihari9042 lehet nem azzal a userrel vagy bejelentkezve
Kedves Kunó, ezt jól láttad! Tényleg másik fiókkal vettem a tagságot!🙈 ez csak amiatt probléma nekem, mert a másik fiókkal prémium előfizetésem van, így nem kell a reklámokat hallgatnom. Van rá esetleg mód, hogy átváltsam a tagságomat arra a fiókra? Vagy egyszerűen ezt megszüntetem és a másik fiókkal megvásárolom? Ez lehet költői kérdés, de hátha😅 Egyébként ez alatt a néhány nap alatt is sok hasznos tudást kaptam a videóidon keresztül tőled! Köszönöm! (A könyveidet is imádom!)
A préselés azért jó hasonlat, mert minden rész ugyanúgy benne van, de inaktív. Kb mint a lekvár/pálinka, aminek az íze, illata emlékeztet a gyümölcsre, benne van, de mégsem gyümölcsként érzékeljük.
Köszönöm mindenkinek a visszajelzést! Hamarosan folytatom a felolvasást, várok mindenkit, nagyon élvezem én is ezt a formátumot.
Köszönöm szépen, nagyon jó így! Zseniális ötlet, hogy tőled halljuk, aki érti is, amit mond, s közben kitérőt teszel, hogy megvilágítod számunkra a lényegi részeket! ❤
Nyitott szívvel-lélekkel várom a fölytatást. Nagyon tetszik! Köszönöm!❤
A csodák tanításának sajátos tolmácsolása számomra, amit eddig hallottam. Jóféle, tetszik nagyon. 😊
Nagyszeru a felolvasas es a hang is tokeletes. Varom a kovetkezo fejezetet :) Koszi
jó és várjuk a következőt!
@@istvanangyal7552 kint még 3 rész 🙏❤️
Nagyon jo, folytasd!👍
Imadom❤ a kiegesziteseket.... koszonom 🙏
Köszönöm, nagyon tetszik, jó ötlet volt 😊
Teljesen más, mint amikor én olvasom a könyvet. Szuper! Köszi! 👍
Szuper szuper így. ✨✨ Köszönjük.
Köszi Köszi! 🎉Várom a továbbiakat is. Szerintem többször meghallgatom!
Nekem ez a felolvasós, kiegészítős dolog nagyon bejön☺️
Nyilván már mindent elmondtál, mindenféle oldalról megközelítve...
Valójában azért hallgatom, nézem a videóid, mert szeretem hallgatni amit mondasz. Értem, és tudom hasznosítani a mindennapokban, amikor megállok egy pillanatra és önelemzést végzek, illetve sokkal gördülékenyebben, lazábban veszem az életet, mióta rádtaláltam 🥰
Tudom, hogy "Én vagyok és nincsenek mások", de azért Köszönöm Kedves Kunó! 😉🙏
Nagyon várom a folytatást 😊🎉
Olvasom a könyvet is persze, de ez a formátum szerintem zseniális lett! 🤩 Sokkal teljesebb élmény a saját hangodon a kiegészítésekkel hallgatni. Köszi😁
❤Köszönöm🙏tökéletes!!
Klassz nagyon!😇
Nagyon köszönöm, Kunó!❤
Köszönöm, nagyon jó!❤
Hát ez zseniális! Valahogy most olyan selymes a hangod, miközben olvasod, ahogy beszélsz jó hallgatni, érződik, hogy ez belőled egy ilyen mély, esszenciális mondanivaló...nyilván a többi is az, de most valahogy másképp.
Köszönöm !❤
Szuper! Kérlek, folytasd!
Elképesztő! Annyira még másabb mint a többi videó, vagy a könyveket olvasni. Ahogy a felnézel miután felolvastál egy részt, valami átjön. Még mielőtt megszólalnál. Eltűntek a szavak, vagyis ott voltak de mégse. Meg én is, meg nem is én, meg ott is és mégse…
Olvastam.. es fel is olvastattam a telommal.. de igy ahogy felolvastad.. fényévnyi kulonbség van informacio es informacio között. Most. képes voltam nem az agyammal hallgatni. Uh koszi! Es remelem felolvasod a tobbit is ❤
Ötletes, folytasd. Közben itt van a kezemben, olvasom veled. A következő fejezetben a fény, kommunikáció, információ, energia témához szóló információidra is kíváncsi vagyok 🙂♥️
Köszönöm, nagyon sokat segít az olvasottak befogadásában egyrészt az újra olvasásod, de főleg a hozzáfűzött magyarázatod. Remélem az egész könyvet sikerül ilyen formában "megértenem".
És persze a felvétel tökéletes lett, nincs már hová "fejlődnöd" 😂
Brutáll jó lett 🙏🏻🥰
Köszönöm, világos és érthető!
Nagyon jó!
Köszönöm! Nagyon tetszik !!❤
Nyenyenye, nagyon jó így! 🤗
Hálás vagyok ezért a formáért, számomra így intenzívebben befogadható. Nagyon köszönöm 🌞
Imádom! Tök jó a szóbeli kiegészítéssel. Várom a következőt 😍
Nagyon köszönöm! Kicsit előtted járok 😂 a könyv olvasásában, de így sokkal jobban beépül, ahogy Te olvasod. Lehet, hogy a végére azt is megértem, hogy hogy kell semmit csinálni könnyedén! Hála
Köszönjük!
@@DóraBerki-t7b 🙏
Be fogom szerezni ezt a könyvet...😊 nagyon jó. ❤
Észrevételem.!8) Néha beugrik, hogy megrendeltem a könyvet, emlékszem el IS olvastam, de hogy mikor ÉS mi volt benne...Halvány lila segéd fingom sincs..8) Remek a hangulata a felolvasásnak. Köszöntem !
Nagyon tetszik a felolvasásod, értelmezésed.❤ Szeretném ha folytatnád.😊
A vágason még dolgozharnál
Köszönöm szepen ❤
Nagyon tetszik 👌 köszönöm ❤ csak így tovább 😊
Nagyon tetszik ez a “módszer”
Az volt az “agyamban”, mikor vége lett, h én is szívesen felolvasnék😊
Nagyon köszönöm, szuper jó❤
Köszönöm, csodás!🥰 Te vagy a mesterem❤
@@alicamolnar9479 te vagy a mestered.
🥰
FÁTYOL!!!🥴😪😪😪
Azon gondolkozom ,hogy egy érintéseddel ,esetleg meg tudnál vilàgosítani...!?????
🤔🤔🤔🤣🤣🤣🤣
(Viccelek,de mégsem.....😉🤣)
Köszi Kunó.🙏
Köszi szépen, nagyon jó így! 🙏💗
Nagyon tetszik, köszönöm. 🙏
Tök jó. Nekem nagyon tetszik. Köszi
Köszönöm szépen!😊
❤😊❤ Köszönöm! ❤😊❤Szupi!🎉
Szülinapomra megkaptam a könyvet❤
Szuper ez a felolvasós videó, köszi.
Túl agyalós vagyok
Mindent érteni szeretnék… ez okoz némi nehézséget🤪
Minél többet hallgatlak, annál inkább úgy érzem, hogy semmit sem tudok.
Már kétszer olvastam az első fejezetet, de nem tudtam tovább olvasni másodszorra sem, ezért leraktam a könyvet. Most ,hogy hallottam és kiegészítetted már olvasnám a következő részt...amint a programom engedi😂😂😂
Jólesz ez 😊 Köszönjük
Kérlek folytasd ❤
Kedves Kunó! Rég hallgattam már tőled előadást, az e-mailben kapott értesítés hozott ide, de ilyen jó meglepetésre nem gondoltam. A szerző maga olvassa fel a könyvét, miközben magyarázza is. Nagyon tetszett, köszönöm! Várom a következőt!
Képzeld Kunó megnéztem, hogy ugyanazt a könyvet olvasod-e fel, mint amit megvettem, mert annyira nem ismertem rá az általam olvasott és a tőled hallgatott szövegre. (Mondjuk olvastam az általad ajánlott könyvekben, hogy teljesen más a hallott és az olvasott dolgok agyi feldolgozása.) Az esszencia viszont teljesen közös mindkettőben, mégis olyan érzés nekem mintha egy "más nyelven" olvastál volna. :)
Tok jo! Tetszik a modszer!
A hang minosege igy sokkal jobb hogy vegig a mikrofonba beszelsz. (amikor Norival nyomjatok es neha elfordultok a mikrofontol, akkor nagyon el tud menni a hang)
❤
❤❤❤
❤😊❤
Kedves Kunó! Nekem megnyerte a tetszésemet a téma is, ahogy olvasod és ahogy magyarázatot adsz is! Nyitott vagyok a folytatásra! 🥰 Köszönöm. 🙂
Nekem kicsit sok a "struktúra,, mint szó, de majd lassabban olvasom 😊
Szeretlek hallgatni.
Nem teljesen ehhez kapcsolodik, de szeretnék kérdezni valamit 🙂.
Gyerekkoromban gondolkoztam ( már akkor is 😅), és oda jutottam, higy a világ alapja a van. Meg a nincs. De nem tudtam továbbfejteni, hogy mi az a van. És miért van a van, hogyan van. A tudat tágulásában ez meglátható? Vagy csak buddhista kifejezéssel nem tudható, csak tapasztalható?
Ez nekem most nagyon, nagyon tetszett. Köszönöm szépen. Ez jön most mindenhonnan. Kezd vékonyodni a “ fátylam” 🤗
Nekem. tetszik, kérlek folytasd
Kedves Kunó! Szeretnék több videóhoz is hozzáférést, hogyan lehetek csatornatag? Köszönöm!
Számítógépről tudsz jelentkezni, sajnos mobilról nem látszik a csatlakozás gomb. De amúgy van csatlakozás gomb, arra kell nyomni.
Köszönöm! Akkor emiatt nem sikerült!
Kedves Kunó! Sikerült, a támogató szintű csatorna tagságot megkaptam. Viszont telefonról továbbra sem tudom megnézni az adott videókat. Laptopról igen. Ez így működik vagy valamit még tennem kell azért, hogy telefonról is nézni tudjam a számomra is elérhető anyagokat?
Köszönöm!🥰
@viktoriabihari9042 lehet nem azzal a userrel vagy bejelentkezve
Kedves Kunó, ezt jól láttad! Tényleg másik fiókkal vettem a tagságot!🙈 ez csak amiatt probléma nekem, mert a másik fiókkal prémium előfizetésem van, így nem kell a reklámokat hallgatnom. Van rá esetleg mód, hogy átváltsam a tagságomat arra a fiókra? Vagy egyszerűen ezt megszüntetem és a másik fiókkal megvásárolom? Ez lehet költői kérdés, de hátha😅
Egyébként ez alatt a néhány nap alatt is sok hasznos tudást kaptam a videóidon keresztül tőled! Köszönöm! (A könyveidet is imádom!)
Nehogy abbahagyjad :) :)
A préselés azért jó hasonlat, mert minden rész ugyanúgy benne van, de inaktív. Kb mint a lekvár/pálinka, aminek az íze, illata emlékeztet a gyümölcsre, benne van, de mégsem gyümölcsként érzékeljük.
Lehetne ebből hangoskönyv. Lehetne ebből hangoskönyv? :)
@@edinu18 van hangoskönyv. De ez meg ez ❤️
🤍
Sajnos ez is mind a fátyol még... lélek, ember, 3d, tapasztalás...
A fátylon tűl nincsenek ilyesmik.
Felébredettség :Kiss Tímea videói.
Köszönöm szépen, nagyon tetszik! ❤
❤❤❤
❤❤❤