Még gyermek voltam, amikor az első élményeket éltem meg az álsággal, a sokszínűséggel kapcsolatban. Én akkor elhatároztam, mert az ésszerű egyszerűséget akkor már szerettem, hogy csak 1 nyomvonalon leszek jelen az életben, csak egyféle leszek. Mindig, mindenhol ugyan olyan. Akkor úgy gondoltam és azóta is rendületlenül, hogy egy így a legegyszerűbb. Az Isten teremtette természetben van az az elv, hogy minden anyag a legkisebb energiájú helyzetbe igyekszik, ott van megnyugvása. No, ha mindig egyféle vagyok és nem kell szerepeket játszanom, akkor az a legésszerűbb és energia hatékonyabb, mert csak azt az egyet kell építeni és megélni. Egyszer egy kollegám mondta: ... jó, jó, de nem tudom, milyen vagy otthon és milyen vagy egy sport eseményen.. Mondom neki, pont ugyan ilyen. :) Nem is értettem, miről beszél. És most nem arra gondolok, hogy ugyan ebben a bőrzacskóban, testben vagyok más eseményeken, hanem az egyszerű elveim, minden körülmények között ugyan úgy vannak képviselve. Van is ebből sok bajom.. :) Mert a mai munka és magánközeg (akol én járok), azok sajnos a tömegek "szokásrendjét" veszik alapul, ahhoz igazodnak. Hányszor és hányszor kinevetnek éa gúnyolnak, mert az ő nézetükből nem ésszerű, és nehezebb, amit bejárok. No, én meg magamhoz (az elveimhez) igazodom és a szeretethez, az megnyugvás nekem. Ha e fórum gazdája egyszer elkel... és nem lesz itt (nem lesz ideje itt lenni), biz Isten hiány lesz :) :)
Szia, ha már Csernust megemlítetted ismét, ajánlom figyelmedbe a Kassai Lajossal készült videóját, számomra az egyik leghitelesebb kvázi közszereplő Kassai Lajos, és ott egy picit akasztották a hóhért ahogy mondani szokás. Majdhogynem Kassai "fejtette meg" Csernust. Nagyon nagyon tanulságos 1 óra. A doki, az apja halála óta ilyen. Ott és akkor ez ki is derül. Mindenképp nézd meg. Szia
Szeretem a hangodat...szeretem az egyenességed...kiváncsivá tettél? Legbelsőbb éned a net nyilvánossága elé tárni.....még gondolkoznom kell, mit jelent ez nekem....várom az újabb megjelenésed....hmmmm......tanulhatok Tőled? Veled maradni....Micsoda felhívás :)
Igen tènyleg szèp. De a mai vilàgban ? Hitelessèg. A sajàt ugymond baràtaimra azt mondom ,hogy fizetett színèszek😂😂😂 . Az igassàg ,hogy nem lehet minden lelket megmenteni .❤❤
Szia, én talán és nembiztos hogy hitelessen tudok megnyilvánúlni a mindennapokban, mert az hogy ki, vagy mitől, milyen behatásoktól válunk hitelesé, az tág fogalom. Elsősorban az embernek csak sajátmagára nézve kell hogy hiteles, vagy hitelre méltó legyen, hisz még a Bibliában, a szentiratokban is megfordúl az a gondólati kijelentés, hogy ,, boldog ember az aki nemkárhoztatja magát abban amit helyessel" hát csak ennyit a hiteleségről..
💐👌🎀🥰
Még gyermek voltam, amikor az első élményeket éltem meg az álsággal, a sokszínűséggel kapcsolatban.
Én akkor elhatároztam, mert az ésszerű egyszerűséget akkor már szerettem, hogy csak 1 nyomvonalon leszek jelen az életben, csak egyféle leszek. Mindig, mindenhol ugyan olyan. Akkor úgy gondoltam és azóta is rendületlenül, hogy egy így a legegyszerűbb.
Az Isten teremtette természetben van az az elv, hogy minden anyag a legkisebb energiájú helyzetbe igyekszik, ott van megnyugvása.
No, ha mindig egyféle vagyok és nem kell szerepeket játszanom, akkor az a legésszerűbb és energia hatékonyabb, mert csak azt az egyet kell építeni és megélni.
Egyszer egy kollegám mondta: ... jó, jó, de nem tudom, milyen vagy otthon és milyen vagy egy sport eseményen..
Mondom neki, pont ugyan ilyen. :) Nem is értettem, miről beszél.
És most nem arra gondolok, hogy ugyan ebben a bőrzacskóban, testben vagyok más eseményeken, hanem az egyszerű elveim, minden körülmények között ugyan úgy vannak képviselve.
Van is ebből sok bajom.. :)
Mert a mai munka és magánközeg (akol én járok), azok sajnos a tömegek "szokásrendjét" veszik alapul, ahhoz igazodnak.
Hányszor és hányszor kinevetnek éa gúnyolnak, mert az ő nézetükből nem ésszerű, és nehezebb, amit bejárok.
No, én meg magamhoz (az elveimhez) igazodom és a szeretethez, az megnyugvás nekem.
Ha e fórum gazdája egyszer elkel... és nem lesz itt (nem lesz ideje itt lenni), biz Isten hiány lesz :) :)
Szia, ha már Csernust megemlítetted ismét, ajánlom figyelmedbe a Kassai Lajossal készült videóját, számomra az egyik leghitelesebb kvázi közszereplő Kassai Lajos, és ott egy picit akasztották a hóhért ahogy mondani szokás. Majdhogynem Kassai "fejtette meg" Csernust. Nagyon nagyon tanulságos 1 óra. A doki, az apja halála óta ilyen. Ott és akkor ez ki is derül. Mindenképp nézd meg. Szia
Szeretem a hangodat...szeretem az egyenességed...kiváncsivá tettél? Legbelsőbb éned a net nyilvánossága elé tárni.....még gondolkoznom kell, mit jelent ez nekem....várom az újabb megjelenésed....hmmmm......tanulhatok Tőled? Veled maradni....Micsoda felhívás :)
Igen tènyleg szèp. De a mai vilàgban ? Hitelessèg. A sajàt ugymond baràtaimra azt mondom ,hogy fizetett színèszek😂😂😂 . Az igassàg ,hogy nem lehet minden lelket megmenteni .❤❤
❤nekem tetszett.csak így tovabb❤
Nem a hitelességgel van a gond, hanem a hitetlenséggel:)