Budapesti Képek a 60-as évekből 8mm-es filmeken

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 22 жов 2024

КОМЕНТАРІ • 50

  • @g.bojanaandrassy1965
    @g.bojanaandrassy1965 6 років тому +24

    A gyerekkoromat kaptam vissza, pár perc erejéig. Akkor, pontosan 1960 nyarán költöztünk a Ferenc körutra. Az életem része volt az éjjel-nappali közért is, mivel sokszor elmentem édesanyám munkahelyére. S, onnan együtt mentünk be abba a boltba. Ott olyan pultok voltak, ahol lakmározni is lehetett. Isteni, valódi prágai sonkát, friss zsömlével. No meg volt kávés pult is aprócska mignonokkal. Időnként kaptam olyan fínomságot is. De édesanyám sokszor ott vásárolt be. Szerettem oda bemenni, még akkor is, ha külön kellett sorban állni, amikor kiválasztotta, majd pénztár, majd az árukiadóba. Még ekkor is, volt annak a boltnak hangulata. No meg a környék, a sok érdekes és szép kirakat. Akkoriban valóban az emberek ott éltek az utcán. Fagyiztak, kirakatokat néztek, beszélgettek. Sőt a köruton még padok is voltak. Ott le is ültek. Nyugodt, szép időszak volt. No és a Hiradó Mozi? Bármikor bementünk, folyamatos volt a vetítés. A Bástya Mozi? Igen, itt látszik, hogy öregszem. Ami a gyerek- fiatalkoromat felidézi, az egyre fényesebb és egyre szebb. Pedig a ruhákat nézve, mások voltak. Most pedig? Mindenki kínai cuccokban flangál. Valamikor még annak ellenére, hogy az emberek szerényebben éltek, szebben öltözködtek. Keményített, vasalt ruhákban jártak, a férfiak nyakkendőt viseltek. No, elég a nosztalgiából... Köszönöm a feltöltést!

  • @zoltanszokev.zoltan9065
    @zoltanszokev.zoltan9065 6 років тому +12

    Imádom az ilyen felvételeket,főként a régi járművek miatt :)

  • @judittorok4096
    @judittorok4096 3 роки тому +5

    Major Tamás, az MSZMP Központi Bizottságának tagjaként szorgalmazta és irányította a Nemzeti Színház felrobbantását.

  • @dardaildi
    @dardaildi 11 років тому +25

    Akkor is éltek emberek aki ugyanúgy boldogságra törekedtek, mint a mai emberek. Becsüljük meg a múltunkat, csak így lehetünk boldogok teljességgel a jelenben és reményteliek a jövőt illetően...

    • @magyartortenelem5425
      @magyartortenelem5425 8 років тому +3

      +Ildikó Dárdai Látom, sikerült megragadni a lényeget... a film első fele arról szól, hogy a bolsevisták lerombolták a Nemzeti Színházat, ebből önnek a "boldogságra törekedés" jött le?! A másik két idióta kommentelő meg az utcán sétálgató embereket számlálgatja?! Szánalmas.

    • @ildikodardai6992
      @ildikodardai6992 8 років тому +1

      +Aurea Mediocritas A műszaki szakértők szakvéleménye szerint az 1875-ben épült Blaha Lujza
      téri színházépület mind építészeti, mind műszaki állagában teljesen
      elavult volt. A metró építése miatt pedig hat évig nem üzemelhetett
      volna. Az épület felújításának költségét 120 millió forintra becsülték,
      ugyanakkor az épületet - adottságai miatt - csak a századforduló
      technikai színvonalán lehetett volna helyreállítan

    • @ildikodardai6992
      @ildikodardai6992 8 років тому +3

      +Aurea Mediocritas +Aurea Mediocritas +Aurea Mediocritas Jobb lenne előbb tájékozódnia a miérteknek utána nézni. A "másik két idióta kommentelő" kifejezésekkel önmagát minősíti. Nem helyénvaló és. az Ön szavával élve szánalmas ez a hozzáállás.

    • @valerio1961
      @valerio1961 7 років тому +2

      Ez nem volt igaz. A szakértői vélemény "rendelésre" készült.

    • @valerio1961
      @valerio1961 7 років тому +2

      (Ez volt az Erkel Színház megsemmisítésének is a - szerencsére meghiúsult - forgatókönyve, az is "életveszélyes" volt)

  • @fruttancs
    @fruttancs 12 років тому +6

    Nagyon jót nosztalgiáztam. Remek film.

  • @ildikokovacs4180
    @ildikokovacs4180 4 роки тому +2

    De jo hallgatni ezeket a regi zeneket. Imadom a regi Pestet.

    • @jozseffarkas8572
      @jozseffarkas8572 3 роки тому +3

      Volt a lélekreható hangulata ami mára átalakult kissé. De az olyanok, mint én, ma is érzik azt a bizonyos budapesti érzést. Ami olykor fetör és akkor menni kell bele a városba ami oly sok jót adott és ma is ad. Pl. A felújitott budai vár és a hegyek. A csodás Duna, belváros, szigetek, cukrázdák, éttermek, fürdők a strandokkal. STB. Sok várost láttam, de csak Párizsban éreztem azt amit itthon BUDAPESTEN! Köszönöm.

  • @massimilianomarziali1289
    @massimilianomarziali1289 Місяць тому

    Dove si trovava?

  • @norbertnagy6007
    @norbertnagy6007 9 років тому +13

    Az biztos, hogy ekkor többen sétálgattak az utcákon, mint az a klipből is látszik. Most meg mindenkit lefoglal a telefon, internet.

  • @TDiKlub
    @TDiKlub 2 роки тому +1

    Ahhoz képest hogy 60-as évek, elég sok Zsiguli van rajta (1971 nyarán adták át az elsőket idehaza).

  • @ZoltanBalintQC
    @ZoltanBalintQC 2 роки тому +1

    At 57 seconds the man sitting is my Grandfather on my moms side Mr Litter

  • @ivanracz3093
    @ivanracz3093 6 років тому

    8.10 - től 11.14-ig nagyon jó a zene ! Tudna valaki segíteni,hogy ki játssza? Nagyon megköszönném !

  • @zolir.2999
    @zolir.2999 8 років тому

    2:12 és 2:15 között érdekes, nem "UV"-típusú villamos van a Körúton. Az milyen szerelvény lehet??

    • @bauchiish
      @bauchiish 8 років тому

      +Zoli R. volt ilyen a Rákoczi úton is!TÚL FIATAL VAGY WAZZE...

  • @belaszakall1462
    @belaszakall1462 2 місяці тому

    Suliban ki kelett nyitni az ablakokat mikor robbantották a nemzeti színházat, a légnyomás miatt !

  • @emmaszellbenjamin8402
    @emmaszellbenjamin8402 7 років тому +14

    Nem is volt szukseg a lebontasara! Metro enellkull megepulhetett volna! Egy kultikus epulet,,ora alatti talalkozo hely valt semmive! Nagyon kar erte! Konnyen megkozelitheto volt mindenki szamara!

    • @segovia1able
      @segovia1able 2 роки тому +1

      Igen. 4-5 éves lehettem, halottam a robbanásokat. A Nepszinhaz utcában laktunk. A felnőttek mondták hogy most robbantjâk a népszinhâzat.....
      Szinte mâr akkor is rossz êrzêsem volt...
      Micsoda pusztitás.... micsoda sötét erők.... ---borzasztô.....
      A nemzetek kulturális kincseinek, hagyomânyainak megőrzêse teszi bolygónkat érdekessé, izgalmassá. --
      Ha egységesitünk-- kulturâlis értelemben

  • @IdaKiss
    @IdaKiss 6 років тому +3

    A zene egyáltalán nem a 60-as évekre jellemző, inkább a 30-40-esekre.

    • @judittorok4096
      @judittorok4096 6 років тому +1

      A jazz zene nagyon is jellemző volt.

    • @IdaKiss
      @IdaKiss 6 років тому

      Igen, a new york-i cool jazz.

    • @nagyadam8813
      @nagyadam8813 3 роки тому

      @@judittorok4096 Csak ez nem JAZZ volt,a Jazz sokkal gyorsabb alapu és ritmusosabb,mivel fekák arra nyomták a bulikat a 30as évekeben a déli államokban.

    • @gyongyim
      @gyongyim Рік тому

      Az elején a "Hétre ma várom a Nemzetinél" (ott, ahol a hatos megáll) című, egykor nagyon népszerű dal zenéje szól. ua-cam.com/video/uGGEWzw3C3Q/v-deo.html

  • @Stefanino41
    @Stefanino41 8 років тому +1

    This is the area where the Kirchnopf Business was situated, and participated in building the Palazzo Area of Budapest, around the new Hungarian National Museum. They wisely built their own Palazzo in the Buda area, taking up the front garden of the Lady of the House!!??

  • @Zoralda
    @Zoralda 9 років тому +1

    Időutazás :) De az nem igaz, hogy többen voltak az utcán régen, mint most.

    • @bauchiish
      @bauchiish 8 років тому +2

      +Zoralda NEM VOLT ANNYI AUTÓ...

  • @zoltanmagyar3059
    @zoltanmagyar3059 4 роки тому

    ​szépen filmezettek de néha nem tudom megkülönböztetni őket egymástó

  • @istvangyenes7834
    @istvangyenes7834 4 місяці тому

    Ennek a zenének, zavaróan nincs semmi köze a 60-as évekhez. 25-30 évvel korábbi.

  • @csillakovacs1442
    @csillakovacs1442 5 років тому

    Azért egy részét bátran megmentették volna!A sok dilettáns!

  • @motzky46
    @motzky46 6 років тому

    Biztos hogy ez a hatvanas évekböl származik? A romokat látva inkább a negyvenes évek végére tippelnék.

    • @IdaKiss
      @IdaKiss 6 років тому +1

      Ha jól körülnézel, még mindig vannak háborús belövések némely házon. 2018-ban.

    • @judittorok4096
      @judittorok4096 6 років тому +3

      15 évvel a világháború után és 5-6 évvel az 56-os szabadságharc után még nagyon sok ház romokban hevert.

    • @judittorok4096
      @judittorok4096 6 років тому +3

      A rom, amit kb. a 3'.38" -nál látsz, az a felrobbantott Nemzeti Színház épületének maradványa.

    • @IdaKiss
      @IdaKiss 6 років тому

      15 évvel a világháború után már rég nem hevertek romokban a házak. Belövések voltak, ma is vannak sok ház vakolatán, mégsem háborús a hangulat. A zene a harmincas évekre jellemző. A hatvanas években az Illés, az Omega, Kovács Kati, Koncz Zsuzsa voltak a jellemzők. Esetleg Koós János, Németh Lehel. De semmiképpen sem ez az aláfestő zene.