Néhány év különbség is sokat jelent az autógyártásban, főleg márkák között, nem beszélve a bennük lévő km különbségekről. Korábban volt egy 1997-es kombi B Vectránk. 9 évig használtuk, majd vettünk egy 2004-es Mondeot (idén lesz 8 éve, hogy megvan, 355000km van benne). A hét év különbség nagyon látszott és érződött a két autó között. Két külön generáció volt. Az Opel is jó volt, dízel létére még csendes is, az olajat sem ette olyan nagy mértékben mint a többi ECO tech. De ez a benzines Mondeo egy teljesen más szint. Felszereltségben nagyjából ugyanaz, viszont a Fordnak az utastere hatalmas az Opelhez képest (pedig az sem volt kicsi). Ha beülök magam mögé a térdem és az ülés között hatalmas a hely. Nem tudom, ha autóvásárlásra kerül majd sor mit fogok venni, mert számomra 2008-2010 után gyártott autók már nem feltétlenűl a tartósságról árulkodnak. Van egy 2010-es Scirocconk is amin már most látszanak olyan hibák amik a 2004-es Mondeon még nem jelentkeztek, de még az Opelon sem. Pl.: az ajtókárpít szövet borítása elengedett, lifeg. Alig van benne 165000km és már most ilyen. Cserélnem kellett rajta mindkét visszapillantóban a tükörlapot, mert elengedte a gyári ragasztás és majdnem elhagytuk őket menet közben. Ezek olyan pitiáner minőségi hibák amiknek egy ilyen "fiatal" autón nem szabadna, hogy előforduljon. Szerintem.
Nagyon szépen beszéltél ezekről az autókról. Peugeot 307 break 2002 1.6benzin-em van, bordó. Szeretem. Költenem kellene rá, meg majd fogok is, de nem hagyott cserben. Megpakolva nyaralósra családdal Toscana, Istria, Slovenia többször is. Nem tip-top állapotba. Mégis megbízható és szép. Ja! Jól szerelhető valóban.
30:09 Na aki olajfogyasztásra érzékeny ne vegyen EA288 Evo motorral szerelt VAG csoportos autót, és ezek ám 1éves autók. 10e Km alatt több mint 1liter olajat megeszik ez a motor, és még nem tudnak rá megoldást. Olajlehúzó gyűrű gyengesége miatt, viszont ha erősebb lenne a gyűrű nem égetné el az olajba dúsuló gázolajat.
Szia Pisti! Lelki szemeimmel már látok egy rövid videót, amiben az Alfa megkapja a neki járó EMBLÉMÁT!!! 😉 Jó volt az összehasonlítás, a 156-ról teljesen egyezik a véleményünk!👌
Volt egy régi kockalámpás fiestám. 21 éves volt amikor egy paraszt frontálisan beleállt a parkoló autóba. Volt citroen xsara-m, még a lépcsőshátú verzió. Hibátlan volt. Aztán jött a panda és egy rav4. A panda jól teljesít, szeretjük. A toyota 2.2 d-cat-al meg már minden baj volt a motoron kívül. Pedig ezt a motort elég rendesen lehúzzák.
Szia Pisti!dizelekröl mi a véleményed?nekem 1.9 tdi-m van,eleinte kicsit tartottam töle,3 éve van meg kötelező szervizen kivül hál az égnek nincs gondom vele!válaszodat elöre is köszi!szuper jók a videoid,csak igy tovább!
Az üzemanyag rendszer èletènek meghosszabbításához,próbáld ki a Xado EX 120 üzemanyag rendszer revitalizálót,èn is használom a Focus-ba,mindkèt üzemanyaghoz jó.🙂
Peugeot ajtó: 308-as ugyanez. Értem én hogy alsó-középkategoria, de Clio volt előtte még annak is szebb a csukás hangja. Pedig a miénken a gumi kéder nincs így lelapulva
Szia. A Fiat 1,2-1,4-es váltó 5-6 sebességes felfogatása ugyan az. Az áttételezése más! 2-es Punto 60Le be most raktam bele egy Stilo 6 sebességes vátot. A fogyasztás 3,5-4 L iter/100 km. és pont.
Szia Pisti, tanàcsot szeretnék kérni. Tervezek venni egy alfa gt-t 1,9 jtd vel 150 lovas 2009 es. A turbocsőnél a bilincsnél làttam egy kis olajpàràt és a kuplung is elég kemény de nem csúszik nem fog fent. Ezek cseréjére készülnöm kell? Füstölni még absolut nem füstöl, néztük kisgàzra is ,nagy gàzra is.
@@pistiszerel8222 a kuplungot azonnal tervezem ,a turbót meg előbb letakarítom aztàn meglàtom mennyi időmulva jön vissza. De mivel nem füstöl szerintem még egy darabig jo lehet. Köszi a vàlaszt jok a videok, nézem. 😎👌
kérdezted az egyik videóban, hogy van-e ötlet a garázzsal kapcsolatban: ásnék egy szerelőaknát a garázsba ha lehet, ha meg nem akkor az udvarra a garázs elé, amit le lehetne fedni fadeszkákkal keresztbe. Ha ásol akkor úgy érdemes kialakítani a falat hogy legyen merevítés, ne boruljon a föld a szerelőre és ne legyen élve eltemetve.
Tartalmilag szuper. Kár hogy a felvétel felében befogtad a mikrofont, és tompa hang dominált. Szerintem rossz helyen fogtat a kamerát, ezért a doboz hang.. Bosszantó, pedig a többi igényes..
Egy régebbi mondást átalakítva ezt mondanám:Aki 20 éves korában nem olasz kocsit vesz,annak nincs szíve,aki pedig 40 felett nem franciát vesz,annak nincs esze.
@@laszlopapBP Hogy mi volt az eredeti ...a JóIsten tudja csak.Hallottam több változatot is.Az biztos,h a két ellentétes politikai oldal szerepelt benne.
Hát a Peugeot mindenképp tartósabb lesz, arról nehezen fog lerohadni a kaszni. Hiába szebb az Alfa kívül-belül, jobban betegágy. Ha sok szerelős content-et akarsz, akkor Alfa. :D Meg azért a 147-es Alfát is megemlíthetted volna. Mintha már elfelejtetted volna... 😀 A hangszigetelés dolog nem feltétlen igaz. Van egy 1.4-es Stilo 2005-ből és szerintem kifejezetten csendes az utastér. És van benne 270 vagy 280ezer km, már nem is tudom. Az ülések olyanok, mintha 100ezer lenne bennük. A Citroen, Peugeot nagyon rég rokonok. De műanyag karosszéria elemek náluk is voltak régen dögivel, elég ha csak a BX-et említem. Azért csalóka a Renault, mert bár francia, más a kapcsolat a másik két márkával, mégis nagyon hasonló típusokat dobnak piacra. Hogy melyik találja ki hamarabb az jó kérdés, de mintha lenne belsős emberük valamelyiknek cégnek. A Renault meg jó ideje a Nissan-nal haverkodik, meg újra csatlakozott a Dacia. A T-Jet azért jó, mert alapjaiban ugyanaz, mint a szívó 1.4-es, amit kb 2003 óta gyártanak azóta is. Bár hajlamosak az olajfogyasztásra, nekünk a 270-280ezer km-es 1000ezer alatt kb 1 litert eszik meg. Ami bőven jó.
Én utálom ezt az 1.4 szívó motort. Valahogy olyan kellemetlen a karaktere. Ok hogy benzinből viszonylag kevés is elég neki, de az 1 liter olaj 3-4000 kmenkét az szerintem sok. Főleg úgy hogy nem is ereszti sehol. A kis 1242-es sokkal jobb volt szerintem.
@@Quercuscerriscerris ahhoz, hogy menjen, pörgetni kell. És igen, úgy nem a legszebb a hangja. De elég jól megy 4000-től. Amúgy volt Opel 1.4 is bennük. 90 LE-s. Ritka, de volt. Nem olyanod van? De a Fire 1.4 az újabbak, pl volt tapasztalatom Opel Combo-ban, de csak 5 sebességgel. Na az 2 évesen 25ezer km-rel 2500-3000 km alatt megevett 1 litert.
@@Quercuscerriscerris a Fiat moci 95 LE. A korai 1.6 után volt egy szünet, majd újra lett 1.6 szintén Opel motorral. Ez már gyakoribb itthon. Na meg ugye a Fiat-nak is lett butított 1.4 8 szeleppel. De már pontosan én sem tudom. Motorkódokat meg pláne. Kép alapján viszont látni.
Én nem hasonlítanám a 2 autót mivel a francia töréstesztje viszonylag normális, és ezért nehezebb is + nem rohad, ez az olasz meg papírból van. A JTS motor meg jobban fennmaradt mint a franciák közvetlen befecskendezős szívója ( a 90-es években nem volt jó ezekhez a motorkokhoz az akkori üzemanyag és azt hiszem a 2000-es évek elején sem) így a franciák maradtak a jól befojtott szívócső befecskendezős euro akárhányas szívó motoroknál sokáig. A mostani legújabb prince generációk csak jobbak már??? fogysztásban mindenképp ezeknél a régi konstrukciós peugeotoknál. Ezeket a típusokat a német fanok leköpik annyira semmibe veszik, a japán fanok meg amúgy sem vesznek semmi mást. Az más kérdés hogy a legtöbb német vagy német származású (skoda seat cupra stb) autó egy anyagi csőd, trágyadomb fenntartással működik, mégis az élet császarainak hiszik magukat a bent ülők, a márkajelet kellene billogozni a homlokukra így az értelmi színvonalukat is látná messziről a szemben jövő gyalogos is. Amúgy az autó az "közlekedő edény számomra" vagy élvezeti cikk akár a 2 együtt is, de ezek felett is eljárt az idő, mégha létfennntartani is lehet őket akár még 10-en évekig is.
@@pistiszerel8222 értem, de ott nem is igen voltak hang problémák, de itt és a múltkori e-tron videónál igen. Még egy javaslat, ha nem gond?! Amikor egy korábbi videóra hivatkozol érdemes lenne kitenni a linkjét vmelyik sarokba , meg a leírásba. Sok videód van már és akik nem látták nem tudják mit kell keresni.
Szerintem is el kéne adni a 2 kocsit felesleges. 2 vezetnek csak minek 3 kocsi. fiat 500 maradjon és 2 kocsi helyet meg egy kombit kell venni ami mindenhova jó lenne.
Először is a sztereotípiákrol: abszolút nem igaz már a 3F szabály sem mint más sem. Szüleim második Fiatot nyűzik mondjuk szalonbol hozták semmi gond vele szeretik. Öcsém "Rönós" abszolút sose bánta meg, sőt sajnálta mikor eladta. De most Suzukija van abszolút megbizható az is . Jó tudni kell mit várhat el kényelemben és komfortban, amennyi az ára volt kábé. Másodszor összehasonlítás: Szerintem nagyon számít Pisti milyen leharcolt autót fogsz ki. Valszínűleg olcsó árkategóriákbol vásárolsz , így azt is bele kell számolnod. Tehát lehet drágább árszegmensböl még jobb vagy fiatalabb autókat fognál ki. Nekem Passatom van abszolút 4 éve jól működik. Ok bevallom a kettőstömegű cserélve volt ami borsos. De úgy vettem autót bőven maradt pénzem esetleges hibákra. Abszolút nem okozott gondot kicseréltetni . Tehát szerintem egy-két kivételtöl eltekintve, ha egy autóval foglalkozva van az meghálálja.Nekem ez a Peugeot is tetszik egyébként, Alfa nem annyira. Itt már manapság már inkább csak izlésbeli különbségek vannak. Meg Alfát azért sem vennék, mert hallottam nagyon tud nyöszörögni belül mindne műanyag. Attól agyfast tudok kapni menet közben.
@@Quercuscerriscerris mert itthon nem rohad el,ha mem kezeled le? De. Kezeld le. 150ből megvan az alváz. Veszel tubusos kinyomós üregvédőt,kinyomod az üregeket. Nem.lesz vele gondod. Elárulom, a skodák is rohadnak,újonnan is
@@pistiszerel8222 Szia! Az egész kaszni cink fürdön megy keresztül fényezés előtt nekem szedán típusú az autó a csomag tartó meglett nyomva a festék lejőt a cink rajta maradt. Kaptam a családtól egy élmény vezetést 5l Musztáng hú nem semmi.
Birtokoltam olaszt és aztán franciát is. “ Gyagyás “ mindkettő a maga módján, de egyik sem használhatatlan. Most VW van, ami színtén nem tökéletes, de jóval közelebb van hozzá, mint az előzőek. És most, hogy ezt így le tudtam, remélem a UA-cam békén hagy, és nem tolja a képembe ezt a videót minden egyes rohadt alkalommal amikor megnyitom az oldalt. Köszönöm. ( Szerk: nem jött össze, megint itt van. De könyörgöm, egy tulajdonos, aki mindkettőt kedveli valószínűleg, miért én döntsek? Add el mindkettőt és kész. Lesz újabb tartalom a csatornára. Nem akarom dislikeolni a csatornát. )
Akkor mit veszel? Nemetet? Arra rakoltod a gatyadat de aki hulye az az marad. Vegyed elvből a nemetet, elvből. 100x szarabbak hidd el. A neved mindent elárul....
Olyan erős vágyat érzek arra vonatkozóan hogy soha ne birtokoljak ilyen autókat hogy az elmondhatatlan! Sótlan,homogén,drága fenntarthatóságú,gondokkal teli együtt élést vetítenek elő! Amennyiben tévedek(mert megbízhatók) akkor sem tetszik és a használhatósága,hely kihasználásuk is gáz. Akkor már egy régi suzuki swift 1.0 , 1.3 ast vennék! Az kiszolgálna gombokért és bár csak egy közlekedési edény,de legalább sosem hagy cserben!
Hát ha egyáltalán találsz olyan lakatost aki elvállalja a régi Swift rendbehozatalát akkor inged gatyád rámegy egy kb. 0Ft értékű autóra amivel minden út gyötrelem és kb a legkisebb baleset is halálos.
@@Quercuscerriscerris Ez aranyos.... Minden út egy gyötrelem és nyilván minden swift szét van rohadva.... Nyilván... :) Micsoda vágy vezérelt kijelentések. A balesetes rész még reális. A többi kijelentésesedet szerintem te magad sem gondoltad komolyan.
Kérlek mondj nekem olyan autókat, amik "sósak", nem homogének. Félre értés elkerülése végett nem kötekedésből kérdem, csak autót keresek. Konkrétan egyelőre típust sem tudok választani, vagy sótlan, homogén vagy az enyészet megette/szétrúgták a korából adódóan. Az újabbak pedig már akkor sótlanok, és halálra vannak ítélve, mikor legurulnak a szalagról. 😟
@@tzsombor Ez ízlés és élethelyzet függvénye kinek milyen autóra van szüksége. A "sótlan" jelző az én olvasatomban azt jelenti " egy kaptafa". Például a suvok! Most minden "is " nagy városi batár! A veteránok formája mára üdítő és különleges! Múltkor láttam egy bevásárlóközpont parkolóban egy D kadett-et, a szemeim vizuális orgazmust kaptak a látványtól! Pedig egy lejárt lemez volt ez az autó(is) 2000-es évek elején! Mondjak autót ami nem sótlan és minimum többen is így látjuk? Nehéz,nehéz! Hothatc-ek mindenképp! Nézzél autókat és amelyik tetszik külsőre írd fel,ezután nézd meg a műszaki tartalmat amivel rendelkeznek és válaszd ki azt ami "szép is és jó is" !
Néhány év különbség is sokat jelent az autógyártásban, főleg márkák között, nem beszélve a bennük lévő km különbségekről. Korábban volt egy 1997-es kombi B Vectránk. 9 évig használtuk, majd vettünk egy 2004-es Mondeot (idén lesz 8 éve, hogy megvan, 355000km van benne). A hét év különbség nagyon látszott és érződött a két autó között. Két külön generáció volt. Az Opel is jó volt, dízel létére még csendes is, az olajat sem ette olyan nagy mértékben mint a többi ECO tech. De ez a benzines Mondeo egy teljesen más szint. Felszereltségben nagyjából ugyanaz, viszont a Fordnak az utastere hatalmas az Opelhez képest (pedig az sem volt kicsi). Ha beülök magam mögé a térdem és az ülés között hatalmas a hely. Nem tudom, ha autóvásárlásra kerül majd sor mit fogok venni, mert számomra 2008-2010 után gyártott autók már nem feltétlenűl a tartósságról árulkodnak. Van egy 2010-es Scirocconk is amin már most látszanak olyan hibák amik a 2004-es Mondeon még nem jelentkeztek, de még az Opelon sem. Pl.: az ajtókárpít szövet borítása elengedett, lifeg. Alig van benne 165000km és már most ilyen. Cserélnem kellett rajta mindkét visszapillantóban a tükörlapot, mert elengedte a gyári ragasztás és majdnem elhagytuk őket menet közben. Ezek olyan pitiáner minőségi hibák amiknek egy ilyen "fiatal" autón nem szabadna, hogy előforduljon. Szerintem.
Milyen motoros a Ford?
@@petermolnar86671.8 benzin 125LE. Nem egy erőgép, de nem is arra kell.
Köszönöm szépen a kedves szavakat!
Nagyon szépen beszéltél ezekről az autókról.
Peugeot 307 break 2002 1.6benzin-em van, bordó. Szeretem. Költenem kellene rá, meg majd fogok is, de nem hagyott cserben. Megpakolva nyaralósra családdal Toscana, Istria, Slovenia többször is. Nem tip-top állapotba. Mégis megbízható és szép.
Ja! Jól szerelhető valóban.
Köszönjük!
Én köszönöm😊
Nekem is ilyen Peugeot 407 van , nem így csukodik az ajtó. Imádom amúgy az egész autót. Négy éve használom. Jó fogyasztás .
407-es SW-t használok. Annak vhogy arányosabb a formája a limo karosszériaváltozatnál. Nagyon szeretem,nagyon kényelmes,komfortos autó.
30:09 Na aki olajfogyasztásra érzékeny ne vegyen EA288 Evo motorral szerelt VAG csoportos autót, és ezek ám 1éves autók. 10e Km alatt több mint 1liter olajat megeszik ez a motor, és még nem tudnak rá megoldást. Olajlehúzó gyűrű gyengesége miatt, viszont ha erősebb lenne a gyűrű nem égetné el az olajba dúsuló gázolajat.
Szia Pisti!
Lelki szemeimmel már látok egy rövid videót, amiben az Alfa megkapja a neki járó EMBLÉMÁT!!! 😉
Jó volt az összehasonlítás, a 156-ról teljesen egyezik a véleményünk!👌
Olasz vagy Francia? e kettő kell nekem :D
szidott emiatt olcsón van, mi is ezért vesszük.
Volt egy régi kockalámpás fiestám. 21 éves volt amikor egy paraszt frontálisan beleállt a parkoló autóba. Volt citroen xsara-m, még a lépcsőshátú verzió. Hibátlan volt. Aztán jött a panda és egy rav4. A panda jól teljesít, szeretjük. A toyota 2.2 d-cat-al meg már minden baj volt a motoron kívül. Pedig ezt a motort elég rendesen lehúzzák.
Inkább franciázni olasszal! Ok tudom off topic... Kösz a videó!😊
Én a megbízhatóságot és a szerelhetőséget tartom szem előtt! Nálam a Peugeot nyert. Az alfa viszont sokkal szebb autó!
Szia Pisti!dizelekröl mi a véleményed?nekem 1.9 tdi-m van,eleinte kicsit tartottam töle,3 éve van meg kötelező szervizen kivül hál az égnek nincs gondom vele!válaszodat elöre is köszi!szuper jók a videoid,csak igy tovább!
Az is tartós😉
Szia Pisti, mi a véleményed Hyundai v6 239 le Motorol? 2010 és az autó ès nagyon jó àrban van, èrdemes bele ugrani? Köszi előre is ha válaszolsz
A3.3 v6? Én is szemeztem már vele. Állítólag nem túl jó az a motor. A youtube is peremig van motorhibás, cserés videóval.
@@pistiszerel8222 ez 3 v6 dizel 239 le
Mennyit fogyasztanak, azt mintha kerülted volna. nem olajat, hanem benzint 🙂
Az alfa 7.7liter a peugeot meg 8.5
A fiat meg 5.7liter
Az üzemanyag rendszer èletènek meghosszabbításához,próbáld ki a Xado EX 120 üzemanyag rendszer revitalizálót,èn is használom a Focus-ba,mindkèt üzemanyaghoz jó.🙂
Peugeot első kerék előtt olyan hosszú, mint egy busz. Ott további 40cm ment el fölöslegesen.
Törésteszten valószínű meglett a 40 centi.
A 407 -ben az a sok hely a gyűrődőzóna. Egész jó a töréstesztje (ellentétben a 156 -tal).
igen, meg gondolom a dízel motorok jobban kitöltik a helyet. Amúgy családi autónak szerintem teljesen jó a Peugeot .
Peugeot ajtó: 308-as ugyanez. Értem én hogy alsó-középkategoria, de Clio volt előtte még annak is szebb a csukás hangja. Pedig a miénken a gumi kéder nincs így lelapulva
Gratula mind a kettőhöz!
👍
Csak az olasz! Fiat Stilo MultiWagon 1,9JTD 85kw + egy kis optimalizáció ;) 900e+km és csak megy és megy.... #szarolasz
116 lovas gyárilag a tiéd?
Hány lóra lett felhúzva, illetve mennyit kajalgat így neked?
@@rolandszabo4454 116 Lovas gyárilag, olyan 140 környékére lett húzva. Fogyasztás 6 liter akárhogy talpalom😉
Szia. A Fiat 1,2-1,4-es váltó 5-6 sebességes felfogatása ugyan az. Az áttételezése más! 2-es Punto 60Le be most raktam bele egy Stilo 6 sebességes vátot. A fogyasztás 3,5-4 L iter/100 km. és pont.
Mindegyik magadra módján szuper verda 😊
Olasz Pisti csakis :D én az alfák miatt mezdtelek el követni nekem már a 3. Van :D volt 147, 156, 159 van most meg egy giulia :)
Poly uretán szilenttel,lehet feszíteni a Peugeot-on.🙂
Szia Pisti, tanàcsot szeretnék kérni. Tervezek venni egy alfa gt-t 1,9 jtd vel 150 lovas 2009 es. A turbocsőnél a bilincsnél làttam egy kis olajpàràt és a kuplung is elég kemény de nem csúszik nem fog fent. Ezek cseréjére készülnöm kell? Füstölni még absolut nem füstöl, néztük kisgàzra is ,nagy gàzra is.
Jól látod! Ezekkel majd törődni kell. Az hogy mikor az jó kérdés. Lehet évek múlva lehet hetek múlva.
@@pistiszerel8222 a kuplungot azonnal tervezem ,a turbót meg előbb letakarítom aztàn meglàtom mennyi időmulva jön vissza. De mivel nem füstöl szerintem még egy darabig jo lehet. Köszi a vàlaszt jok a videok, nézem. 😎👌
Szia Pisti!Cupra Formentor Espanyol!😅Jó a videó!
Minden jót Magyarországról!
Rozsda szempontjából: franciát Dél Olaszországból!
A finn madarak harsányan csipogtak a háttérben. Jön ott is a tavasz😀
kérdezted az egyik videóban, hogy van-e ötlet a garázzsal kapcsolatban: ásnék egy szerelőaknát a garázsba ha lehet, ha meg nem akkor az udvarra a garázs elé, amit le lehetne fedni fadeszkákkal keresztbe. Ha ásol akkor úgy érdemes kialakítani a falat hogy legyen merevítés, ne boruljon a föld a szerelőre és ne legyen élve eltemetve.
Tartalmilag szuper. Kár hogy a felvétel felében befogtad a mikrofont, és tompa hang dominált. Szerintem rossz helyen fogtat a kamerát, ezért a doboz hang..
Bosszantó, pedig a többi igényes..
Mint egykor a Zsuk ajtó...
Mind a 2 :)
+1 szavazat arra, hogy mindkettő legyen eladva és legyen valami kombi.
Egy régebbi mondást átalakítva ezt mondanám:Aki 20 éves korában nem olasz kocsit vesz,annak nincs szíve,aki pedig 40 felett nem franciát vesz,annak nincs esze.
Ez jó, arra lennék kíváncsi, hogy szólt ez eredetileg?
@@laszlopapBPAki húszévesen nem kommunista/liberális, annak nincs szíve, aki harmincévesen kommunista/liberális annak nincs esze."
@@regoczipeter7777 ez volt az eredeti kontent? Jòl átalkította Imre:)
@@laszlopapBP Hogy mi volt az eredeti ...a JóIsten tudja csak.Hallottam több változatot is.Az biztos,h a két ellentétes politikai oldal szerepelt benne.
@@regoczipeter7777 köszi
Aki maga szereli annak mindegy de akkor is a csalad elol veszed el idot a "foglakozni kell vele" hobbyval, vagy lehet ez a cel...
Hát a Peugeot mindenképp tartósabb lesz, arról nehezen fog lerohadni a kaszni. Hiába szebb az Alfa kívül-belül, jobban betegágy. Ha sok szerelős content-et akarsz, akkor Alfa. :D Meg azért a 147-es Alfát is megemlíthetted volna. Mintha már elfelejtetted volna... 😀
A hangszigetelés dolog nem feltétlen igaz. Van egy 1.4-es Stilo 2005-ből és szerintem kifejezetten csendes az utastér. És van benne 270 vagy 280ezer km, már nem is tudom. Az ülések olyanok, mintha 100ezer lenne bennük.
A Citroen, Peugeot nagyon rég rokonok. De műanyag karosszéria elemek náluk is voltak régen dögivel, elég ha csak a BX-et említem. Azért csalóka a Renault, mert bár francia, más a kapcsolat a másik két márkával, mégis nagyon hasonló típusokat dobnak piacra. Hogy melyik találja ki hamarabb az jó kérdés, de mintha lenne belsős emberük valamelyiknek cégnek. A Renault meg jó ideje a Nissan-nal haverkodik, meg újra csatlakozott a Dacia.
A T-Jet azért jó, mert alapjaiban ugyanaz, mint a szívó 1.4-es, amit kb 2003 óta gyártanak azóta is. Bár hajlamosak az olajfogyasztásra, nekünk a 270-280ezer km-es 1000ezer alatt kb 1 litert eszik meg. Ami bőven jó.
Én utálom ezt az 1.4 szívó motort. Valahogy olyan kellemetlen a karaktere. Ok hogy benzinből viszonylag kevés is elég neki, de az 1 liter olaj 3-4000 kmenkét az szerintem sok. Főleg úgy hogy nem is ereszti sehol. A kis 1242-es sokkal jobb volt szerintem.
@@Quercuscerriscerris ahhoz, hogy menjen, pörgetni kell. És igen, úgy nem a legszebb a hangja. De elég jól megy 4000-től. Amúgy volt Opel 1.4 is bennük. 90 LE-s. Ritka, de volt. Nem olyanod van?
De a Fire 1.4 az újabbak, pl volt tapasztalatom Opel Combo-ban, de csak 5 sebességgel. Na az 2 évesen 25ezer km-rel 2500-3000 km alatt megevett 1 litert.
@@YELLOW-Official Nem tudtam, hogy volt Opel motorral is szerelve. Amúgy pont 90Le, 192B2000
@@Quercuscerriscerris a Fiat moci 95 LE. A korai 1.6 után volt egy szünet, majd újra lett 1.6 szintén Opel motorral. Ez már gyakoribb itthon. Na meg ugye a Fiat-nak is lett butított 1.4 8 szeleppel. De már pontosan én sem tudom. Motorkódokat meg pláne. Kép alapján viszont látni.
@@Quercuscerriscerris amúgy rákeresve az Fiat motor, de akkor az 95 lovas.
csak az olasz már 23 éve ..👍🇮🇹
Csak nálam rossz a hang?
A 407 az hátul nem torziós, tűgörgős futóművel van szerelve?
Ez már nem
Sajnos nem.
Ez már nem!
Egyik sem mert régi kotlák, újabb kéne mert azok mind ugyanaz a műanyag halmaz, és öt évig kibírják, utána csere.
Vannak elönyök is meg hatrányok is ezeknél az autoknál...
Ilyen idöbe ne szereljel kint a hóba váltot, nagyon gáz lenne...
13:40 Azt a kerítést ti raktátok vagy a szomszéd? 😂 Legutobb, mint ha még nem lett volna.
Szomszéd
Ezek szerint tart a magyarok nyilaitól.@@pistiszerel8222
Én nem hasonlítanám a 2 autót mivel a francia töréstesztje viszonylag normális, és ezért nehezebb is + nem rohad, ez az olasz meg papírból van. A JTS motor meg jobban fennmaradt mint a franciák közvetlen befecskendezős szívója ( a 90-es években nem volt jó ezekhez a motorkokhoz az akkori üzemanyag és azt hiszem a 2000-es évek elején sem) így a franciák maradtak a jól befojtott szívócső befecskendezős euro akárhányas szívó motoroknál sokáig.
A mostani legújabb prince generációk csak jobbak már??? fogysztásban mindenképp ezeknél a régi konstrukciós peugeotoknál.
Ezeket a típusokat a német fanok leköpik annyira semmibe veszik, a japán fanok meg amúgy sem vesznek semmi mást.
Az más kérdés hogy a legtöbb német vagy német származású (skoda seat cupra stb) autó egy anyagi csőd, trágyadomb fenntartással működik, mégis az élet császarainak hiszik magukat a bent ülők, a márkajelet kellene billogozni a homlokukra így az értelmi színvonalukat is látná messziről a szemben jövő gyalogos is. Amúgy az autó az "közlekedő edény számomra" vagy élvezeti cikk akár a 2 együtt is, de ezek felett is eljárt az idő, mégha létfennntartani is lehet őket akár még 10-en évekig is.
A hangra figyelj már oda légyszi.
A mikrofon 1 irányú. Ha magam fele irányítom jobb a hang, ha tőlem elfele akkor kevésbé.
akkor érdemes lenne külön mikrofont venni ;)@@pistiszerel8222
Azt szerelés közben leverem magamról, ha arra a testre csiptetősre gondolsz.
@@pistiszerel8222 értem, de ott nem is igen voltak hang problémák, de itt és a múltkori e-tron videónál igen. Még egy javaslat, ha nem gond?! Amikor egy korábbi videóra hivatkozol érdemes lenne kitenni a linkjét vmelyik sarokba , meg a leírásba. Sok videód van már és akik nem látták nem tudják mit kell keresni.
Pisti add el mindkettőt és vegyél egy kombit vagy vmi krumplit :)
Szerintem is el kéne adni a 2 kocsit felesleges. 2 vezetnek csak minek 3 kocsi. fiat 500 maradjon és 2 kocsi helyet meg egy kombit kell venni ami mindenhova jó lenne.
2 en vezetnek 3. meg tartalék miért adja el? Nem Magyarban vagyunk 😅
Először is a sztereotípiákrol: abszolút nem igaz már a 3F szabály sem mint más sem. Szüleim második Fiatot nyűzik mondjuk szalonbol hozták semmi gond vele szeretik. Öcsém "Rönós" abszolút sose bánta meg, sőt sajnálta mikor eladta. De most Suzukija van abszolút megbizható az is . Jó tudni kell mit várhat el kényelemben és komfortban, amennyi az ára volt kábé. Másodszor összehasonlítás: Szerintem nagyon számít Pisti milyen leharcolt autót fogsz ki. Valszínűleg olcsó árkategóriákbol vásárolsz , így azt is bele kell számolnod. Tehát lehet drágább árszegmensböl még jobb vagy fiatalabb autókat fognál ki. Nekem Passatom van abszolút 4 éve jól működik. Ok bevallom a kettőstömegű cserélve volt ami borsos. De úgy vettem autót bőven maradt pénzem esetleges hibákra. Abszolút nem okozott gondot kicseréltetni . Tehát szerintem egy-két kivételtöl eltekintve, ha egy autóval foglalkozva van az meghálálja.Nekem ez a Peugeot is tetszik egyébként, Alfa nem annyira. Itt már manapság már inkább csak izlésbeli különbségek vannak. Meg Alfát azért sem vennék, mert hallottam nagyon tud nyöszörögni belül mindne műanyag. Attól agyfast tudok kapni menet közben.
Rosszul hallottad :D nekem 4. Alfám van egyik sem nyüszögött soha :D
@@peternagy1422 nem személyesen hallottam , hanem sok más Alfa tulajtol. Nem vitatkozok ha te mondod biztos igaz.
Nekünk van egy opel tigrank ami már 28 éves és nem rozsdás semenyire és németországbol volt hozva 15 éve van nálunk
az alfarol a generátort oninditot alulról kell levenni...
Útban volt a bölcső.
Japán autót vegyél! Lexust, ha nincs rá pénzed, akkor Toyotát, max. Hondát.
A Peugeot egy taknyán csúszó, lomha limbó-hintó, az Alfa pedig egy élmény-öröm sportos sínautó. Nem kérdés melyik jobb!
Nem annyira lágy mint egy hintó.
Japán
Finnországba? Még ahol nincs tél ott is gyorsan elrohadnak.
@@Quercuscerriscerris mert itthon nem rohad el,ha mem kezeled le? De. Kezeld le. 150ből megvan az alváz. Veszel tubusos kinyomós üregvédőt,kinyomod az üregeket. Nem.lesz vele gondod.
Elárulom, a skodák is rohadnak,újonnan is
Nálam a ford focus megy.
Az itt a rozsda miatt necces. Pedig imádom a ford kifinomult futóművét.
@@pistiszerel8222 Szia! Az egész kaszni cink fürdön megy keresztül fényezés előtt nekem szedán típusú az autó a csomag tartó meglett nyomva a festék lejőt a cink rajta maradt. Kaptam a családtól egy élmény vezetést 5l Musztáng hú nem semmi.
Birtokoltam olaszt és aztán franciát is. “ Gyagyás “ mindkettő a maga módján, de egyik sem használhatatlan. Most VW van, ami színtén nem tökéletes, de jóval közelebb van hozzá, mint az előzőek. És most, hogy ezt így le tudtam, remélem a UA-cam békén hagy, és nem tolja a képembe ezt a videót minden egyes rohadt alkalommal amikor megnyitom az oldalt. Köszönöm. ( Szerk: nem jött össze, megint itt van. De könyörgöm, egy tulajdonos, aki mindkettőt kedveli valószínűleg, miért én döntsek? Add el mindkettőt és kész. Lesz újabb tartalom a csatornára. Nem akarom dislikeolni a csatornát. )
Egyik sem. Csak japán és koreai.
Néha gyengébb a hang, ha "nem jó" irányból beszélsz...
Részemről EGYIK SE
Az Alfa volt a hülyegyerek autó,a Fiat a budget,a Lancia a luxus.🙂
Hát nekem minden az olasz belső, csak nem szép.😅
A szépség relatív😉
Hülyeség szerintem sokkal szebb mint többynire barmelyik másik gyártó :D de jó izlése se lehet mindenkinek :D
@@pistiszerel8222 ott a pont.
Csehet, románt, franciát elvből sem veszünk.
Akkor mit veszel? Nemetet? Arra rakoltod a gatyadat de aki hulye az az marad. Vegyed elvből a nemetet, elvből. 100x szarabbak hidd el. A neved mindent elárul....
Válasz a videó címére: Egyik sem! 😀 vagy inkább bármit, csak ezeket ne!
Akkor német? Had szopjál akkor vele ha van pénzed a szervizre 2 hetente
Olyan erős vágyat érzek arra vonatkozóan hogy soha ne birtokoljak ilyen autókat hogy az elmondhatatlan! Sótlan,homogén,drága fenntarthatóságú,gondokkal teli együtt élést vetítenek elő! Amennyiben tévedek(mert megbízhatók) akkor sem tetszik és a használhatósága,hely kihasználásuk is gáz. Akkor már egy régi suzuki swift 1.0 , 1.3 ast vennék! Az kiszolgálna gombokért és bár csak egy közlekedési edény,de legalább sosem hagy cserben!
Ezt draga fentartani? Semmit nem kell rakolteni, ellenben egy bmw re vagy foswagenre a gatyadat is!!