"Nem akartak kommunistának nevelni a főiskolán" | Interjú Blaskó Péterrel

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 21 сер 2024
  • A Partizán Színházi Találkozó életútinterjú-sorozatának első vendége Blaskó Péter, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész.
    Blaskó Péter ötvenhárom éves pályája végigkövette a színházi szakma kettéhasadását: főszereplője volt a rendszerváltási előtti Katona József Színház világsikerének, együtt dolgozott Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással, majd csatlakozva a Nemzeti Színházhoz a társulat alappillére volt mind Alföldi Róbert, mind Vidnyánszky Attila regnálása alatt.
    Blaskó Péterrel többek között a főiskolai éveiről, az oktatásban fellelhető liberális tendenciákról, a politikai színház mibenlétéről, a szakma kettőosztottságáról és a jelenlegi színházi potentát, Vidnyánszky Attila felelősségéről beszélgettünk.
    Tetszett az adás? Akkor szállj be a finanszírozásunkba, legyél patronálónk, és férj hozzá az extra tartalmakhoz is!
    / partizanpolitika
    Egyszeri, vagy rendszeres banki átutalásos támogatással is segítheted a finanszírozásunkat!
    Számlaszám (Partizán Alapítvány): 16200106-11669030
    Közlemény: Támogatás
    Külföldről: IBAN: HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000 BIC/SWIFT kód: HBWEHUHB
    Nem tudod nézni? Most már hallgathatod is:
    open.spotify.c...
    Kövess minket Instán:
    / partizanpolitika
    Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz:
    / partizantarsalgo

КОМЕНТАРІ • 209

  • @zoltancsicsely9314
    @zoltancsicsely9314 3 роки тому +33

    Úriemberek így beszélgetnek egymással intelligensen, egymást tisztelve, némileg más világnézetek alapján.
    Ajánlom megtekinteni.
    Bravó!

  • @evajuhasz3070
    @evajuhasz3070 3 роки тому +66

    köszönöm a beszélgetést, remek volt, gondoltam is, hogy az lesz, nagy tisztelője vagyok Blaskó Péternek. Egyben kiváló példa is, hogy nem világnézeti különbségek okán nem jön létre párbeszéd a társadalom különböző csoportjai között, az igazi törésvonal az őszinteség és tisztesség mentén alakul ki.

    • @ildikolukacs8246
      @ildikolukacs8246 3 роки тому +4

      Tűpontosan fogalmaztál, ez a lényegi különbség az igazi jobboldali értéket képviselő polgár, és az azt hazudó tapló, picit sem ezt tartalmazó kormány között.. De ezt már rég tudjuk, mégsem történik semmi..

  • @zoltanmeszaros6532
    @zoltanmeszaros6532 3 роки тому +52

    Egyszerűen, KORREKT. Csak (!) ennyi. Jó beszélgetés. Respect Blaskó művész úrnak!

  • @benceborkoles9513
    @benceborkoles9513 3 роки тому +15

    Hívhatnátok több színészt, csodás volt hallgatni! Ez egy olyan hely, ahol nyugodtan beszélhetnek a színészek politikai hovatartozástól függetlenül. Élmény hallgatni, hogy egy a jelenlegi Nemzetiben, Vidnyánszky alatt játszó, csodálatos színész milyen felszabadultan tud beszélgetni Marcival! Gratulálok! Blaskó Péternek sem kevésbé, mint Gulyás Marcinak!

  • @agnesparkanyi9717
    @agnesparkanyi9717 3 роки тому +28

    Tisztességes kiállás Alföldi mellett is , stb. Úriember.

  • @1899Green
    @1899Green 3 роки тому +19

    Egy ideális világban ilyen emberek, mint Blaskó Péter fémjeleznék a politikai jobboldalt és nem Orbánhoz hasonló arrogáns, álszent, megalomán, hol liberális, hol vérkeresztény szélkakasok. Sok egészséget kívánok a művész úrnak!

    • @ildikolukacs8246
      @ildikolukacs8246 3 роки тому

      Hú de tűpontosan fogalmaztál!! Itt a lényeg.. Blaskó Művész Úr igazi, tőrőlmetszett polgár, a jobb oldal igazi értékeivel megáldva.. Aminek a kormányunk hajszálnyival sem rendelkezik effektív.. csak a duma.. Isten éltesse!!! 🧡😇

  • @brigittaszabo9386
    @brigittaszabo9386 3 роки тому +11

    Ezt az interjút most külön köszönöm, nagyon jó volt hallani, érteni, hogy még van remény a lövészárkok sekélyebbé tételére. Létezik normalitás.

  • @zitax76
    @zitax76 3 роки тому +47

    Amikor egy újabb színész mondja el, hogy a nagy művész tanárának nem volt tanári eszköztára, módszertana. Ha kész voltál, ha olyan voltál, amilyennek látni akart, akkor szerencsés voltál. Csak éppen a felsőoktatási képzés nem múlhat a szerencsén.

  • @zoltanmeszaros6532
    @zoltanmeszaros6532 3 роки тому +57

    Talán a Blaskó Péterek menthetik meg a magyar jobboldaliságot.

    • @LordTchernobog
      @LordTchernobog 3 роки тому +1

      Ahhoz ő egymaga kevés. De értem, mire akarsz kilyukadni

    • @heyimrobee
      @heyimrobee 3 роки тому +3

      @@Agotina Schiffer ha kevesebbet ólálkodna Orbánék környékén, akkor hitelesebben tudná talán adni a "baloldaliságot". Ja és ha a permanens személyes sértődés helyett a konkrét ügyekkel foglalkozna, az sem ártana.

    • @sjsajhdashaggagya6589
      @sjsajhdashaggagya6589 3 роки тому

      mert benyal a komcsiknak? ebben ugyan mi a jobboldali

    • @benceborkoles9513
      @benceborkoles9513 3 роки тому +7

      Béla Apátsági, ők a magyar jobboldaliság kinevettetői...

    • @benceborkoles9513
      @benceborkoles9513 3 роки тому +2

      @Béla Apátsági a FIDESZ-ről egyetértünk. Az én véleményem viszont az, hogy egy párt ne alapítóokiratában legyen valamilyen, hanem cselekedeteiben. És igen, jobboldali a Mi Hazánk, csak a jobboldal kinevettetője, paródiája, olyan típusú szélsőséges irányba eltolása, ami oldaltól függetlenül elkeserítő, bosszantó, gusztustalan.

  • @naky952
    @naky952 3 роки тому +62

    Remek interjú volt! Blaskó Pétert hallgatva az a gyakran hangoztatott mondat jutott eszembe, hogy: úrnak születni kell.

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 Рік тому

      Igazi úriember. De azért volt akkora suttyó, hogy amikor a Gyurcsány kormány idején (2008) Kossuth-díjat akartak neki adni, és megkérdezték, elfogadná-e, azt mondta, igen, aztán, amikor át akarták adni, látványosan visszautasította. Orbántól 2011-bewn elfogadta. Kérdés, ma is elfogadná-e tőle... szerintem igen.

  • @samuelbudai4979
    @samuelbudai4979 3 роки тому +22

    Üdítő volt ez az interjú, köszi!

  • @dezsostraub4819
    @dezsostraub4819 3 роки тому +10

    Remek beszélgetés volt! Köszönöm a ráfordított energiát, szakértelmet, a hozzáállást és a téma szeretetét!

  • @Hoditas
    @Hoditas 3 роки тому +9

    Fantasztikus interjú. Ilyen kell. Még több. Párbeszéd.

  • @zsoltadam7584
    @zsoltadam7584 3 роки тому +12

    Jó látni, hogy ebben a politikailag megosztott országban két ember, akik ideológiailag ugyan másképpen látják a világot, még tudnak emberi módon beszélgetni.Partizán: Köszönet a munkátokért.

  • @dideki01
    @dideki01 3 роки тому +70

    Az interjú szép példája annak, hogy ma egy egészséges konzervatív gondolkodású ember mennyire nem tud mit kezdeni a ma regnáló hatalmi játszmával. :(

    • @tagi6412
      @tagi6412 3 роки тому

      Pedig igen masszív fideszes volt

    • @gerzson18
      @gerzson18 3 роки тому +3

      Nagyon remélem , hogy egy egészsèges liberális gondolkodású ember ugyanennyire nem tud mit kezdeni a krumpliszságokkal , BLM-mekkel és hasonló hatalmi játszadozásokkal.... mert sajnos ilyen szemszögből a teljes Parlament ugyanolyan , nem csak itt , Nyugatra-Keletre egyaránt.

  • @zorad.zsuzsa
    @zorad.zsuzsa 3 роки тому +15

    Valóban: korrekt! Ez a legkifejezőbb vélemény erre a remek beszélgetésre.

  • @attilanemeth8955
    @attilanemeth8955 3 роки тому +14

    Megint csodát tettél. Tényleg tudsz valamit Marci, amitől vagy elszoktunk vagy sosem létezett.
    Nem kedveltem Blaskó művész urat, de kb 20 perc alatt ez teljesen megváltozott.
    Nagyon erős mondatai voltak és bár néha használta a színészi képességeit, de kikapcsolta és őszinte volt.
    Volt amiben nem akart nagyon messze menni de ez érthető.
    Szóval, puszilom a művész Urat, mert többet kaptam tőle ma, mint eddig összesen.
    Meg is nézem a Roncsfilmben: "Az úr már vérző hassal érkezett a helyszínre" :D

  • @gretagalla3007
    @gretagalla3007 3 роки тому +8

    Csodálatos beszélgetés volt, ezer köszönet!

  • @csabaracz2915
    @csabaracz2915 3 роки тому +9

    Nagyon tisztelem a művész urat, mert bölcs és nem elvakult. Nem mellesleg igazi úriember. A "faszembert" külön köszönöm! :)

  • @zoltanokros3108
    @zoltanokros3108 3 роки тому +2

    Köszi ezt a remek műsort! Megint! A művész úr egyszerüen remek ember. Micsoda korrektség! Szívmelengető!

  • @zsoltkovasznai9292
    @zsoltkovasznai9292 3 роки тому +29

    Annyira ki vagyok égve a az elérhető műsorok miatt, hogy a kaleidoszkópos visszaszámlálást is képes vagyok végignézni a partizán műsorok előtt. Ebben a részben sem csalódtam, színvonalas felkészült beszélgetőtárs volt Marci. Blaskó Péter pedig elő példája, hogy a jobboldali értékrend mellett is lehet valaki gerinces és önazonos művész. Még a konfliktusos kérdések kapcsán is elfogadható válaszokat tudott adni, illetve elismerte a saját válaszaiban rejlő hibákat is. Bárcsak ő is egy lenne a Vidnyánszkyra hatni tudó művészek között, de lehet, hogy ez a műsor után inkább az igazgató úr sértődöttségét fogja hízlalni, és a szokásos pályára kerül mint olyan sokan akik a véleményüket vállalják a hatalom retorikájával szemben.

    • @bodza889
      @bodza889 3 роки тому +1

      Mi az, hogy jobboldali ertekrend mellett is? Mert a jobboodaliak csalok, bunozok?

    • @LordTchernobog
      @LordTchernobog 3 роки тому +2

      @@bodza889 Egyelőre úgy tűnik, a jobboldalon vannak tróger alakok :/

    • @bodza889
      @bodza889 3 роки тому

      @@LordTchernobog Mert a baloldalon nincsenek? Soroljam? Ez oldalfüggő szerinted? Emlékszel Te arra, mi történt itt 1990 óta? Járj utána.

    • @zsoltkovasznai9292
      @zsoltkovasznai9292 3 роки тому +3

      @@bodza889 A probléma az, hogy nem látni hasonló jobboldali mainstream "művészt" aki kritikát fogalmazna meg a jelenlegi rendszerrel vagy vezetőkkel kapcsolatban. Csak azt látni, hogy aki beáll a sorba és meghúzza magát azt látványosan jutalmazzuk, aki kritikát fogalmaz meg azt megtörjük és eltiporjuk. Én arra is emlékszem mi volt 1990 előtt, nagyjából pont ugyanez. És most is ez a rendszer van a baráti orosz és kínai rendszerekben. A demokrácia és a diktatúra között az egyik lényegi különbség a kritikus hangokhoz való hozzáállás.

    • @bodza889
      @bodza889 3 роки тому

      @@zsoltkovasznai9292
      Volt Gyurcsánynak egy olyan mondata, hogy földönfutóvá tesz jobboldali művészeket.
      Nem hallottam sikoltozni a baloldali mainstreameket, hogy miféle hozzászólás ez.
      El tudod képzelni, ha Orbán mond egy ilyen mondatot?

  • @Szegabi
    @Szegabi 3 роки тому +4

    Remek interjú volt! Köszönöm ismét az élményt!

  • @tamasszasz7489
    @tamasszasz7489 3 роки тому +12

    Kedves Marci! Kivel NEM tudsz jó interjút készíteni??? 😊 Nagyon élveztem a beszélgetés minden percét, sok ilyet még! ✌🏻

  • @MrNeo206
    @MrNeo206 3 роки тому +4

    Nagyon tetszett. Tartalmas beszélgetés. Köszönöm a közreműködőknek.

  • @peterkun7276
    @peterkun7276 3 роки тому +20

    Tordy Gézát is légysziiiiii majd ;)

  • @hevermoni
    @hevermoni 3 роки тому +5

    Nagyon köszönöm az élményt ! Remek beszélgetés volt.

  • @szerika60
    @szerika60 3 роки тому +9

    szép példája volt annak amikor egy ember tisztán látja érzi a minőséget, kiáll mellette és mégis hagyja magát meggyőzni hogy el kell pusztítani és majd jobb lesz..saját magát is becsapja.. dolgozzon csak az effekt művészekkel azt érdemli

    • @peterlaszlo3700
      @peterlaszlo3700 3 роки тому +2

      Egy szóval nem mondta hogy el kell pusztítani . A naivság felfedezhető benne ami viszont a jó szívéből fakad annak ellenére hogy képes tisztán látni. Arról beszél ,hogy idővel lesz konszolidáció aminek meg van az alapja mert a legjobb barátai és pályatársai ős balosok. Ő ebből indul ki.

  • @mikloskatyina6119
    @mikloskatyina6119 3 роки тому +2

    Példamutató, tehetséges művész, párját ritkító életúttal. Ismételten gratulálok ehhez a remek és igényes interjúhoz! Partizánok, akik hidakat építenek! Ezt nevezem!

  • @kisferenc8030
    @kisferenc8030 3 роки тому +6

    "Tiltakozom Ön ellen! Egy ember ellen, akit a sors
    szeszélye ennek a gyönyörű országnak az élére sodort, és aki visszaélt
    ezzel a lehetőséggel. Ön ezt az országot tönkretette, kiárusította.
    Elpusztította az emberek hitét, szegénységbe, nyomorba,
    kilátástalanságba, depresszióba süllyesztette Magyarországot.”
    Blaskó Péter 2008

    • @bodza889
      @bodza889 3 роки тому +1

      Így volt, ahogy Blaskó akkor elmondta. Sokan nem akarnak már erre emlékezni.

    • @klaraszonyi9517
      @klaraszonyi9517 3 роки тому +5

      Nekem is ez jutott eszembe meg az, hogy nem vette át a közönség által neki ítélt díjat, hogy ne kelljen kezet fognia Gyurcsánnyal, mert akkor nem tudná megsimogatni gyermeke buksiját. Hát most kezet foghat ezzel a sok illibernyák, félművelt, bugris, barbár emberrel, akit ő és társai a nyakunkba ültettek. Kár hogy erről nem esett szó.

    • @syngonsmythe38
      @syngonsmythe38 3 роки тому +1

      S most tiltakozik hogy az elvbarátai szó szerint szétlopják az országot?

    • @duplanelson3766
      @duplanelson3766 3 роки тому

      @@klaraszonyi9517 a Kossuth- díjat nem vette át, amit mindig az aktuális kurzus ítél oda.

    • @tamarahardi-magyar7585
      @tamarahardi-magyar7585 3 роки тому

      @@klaraszonyi9517 Ezek az alakok nem járnak színházba, maximum kéjhölgyek közé vagy orgiákra, s vajon olvasnak szépirodalmat?
      Blaskó Péter a Kossuth-díjat nem vette át az akkori kormányfőtől. Megkapta később, 2010 után.
      Ettől eltekintve tartalmas és előremutató beszélgetés volt.

  • @MissLoves24
    @MissLoves24 3 роки тому +7

    Marci... nekem is nehezemre esik ezt mondani... de k.. va jó tudsz lenni. Hajrá

  • @rhysokelly6933
    @rhysokelly6933 3 роки тому +6

    Remek interjú lett, köszi Partizán!
    ..Kedvenc részem : 1:02:00-..🤭😉

  • @jaroslav802
    @jaroslav802 3 роки тому +13

    Le a kalappal a Művész úr és Marci előtt!

  • @1kupackopaszkukac
    @1kupackopaszkukac 3 роки тому +10

    Ez eddig a leginkább SZERETEM beszélgetés volt. Mindenképpen megnézem a vágatlan verziót is.

  • @laszlovarga4018
    @laszlovarga4018 3 роки тому +2

    Vegtelenul szimpatikus es intelligens ember,nekem az egyik kedvenc interjum lett mert mely temakban is annyira konnyed volt a beszelgetes. A masik ami miatt megragadt hogy bar mast gondol a vilagrol,nem volt nehezere igazat adni vagy epp beismerni bizonyos hibakat,ha igy allna hozza jobb es baloldal,szerintem az eletunk is sokkal konnyebb lenne! 10/10

  • @Xeloo7
    @Xeloo7 3 роки тому +3

    Kedves Marci, mint annyian már leírták osztom én is, hogy hiánypótló ez a csatorna, kiváló dolgokat csináltok és még a mellékágakon (bár nem tudom belűlről Nektek mi a prioritás) se tudtok hibázni. Még 10 éve szerettem volna elhozni a James Lipton féle Inside the Actors Studiot, vagy legalább a formátumot itthonra, de nem úgy alakultak a dolgok, viszont talán nem is kell (bár ezen műsorfajták magasiskolájának tartom). Talán pár motivumot, vagy keretrendszert lehet érdemes lenne átemelni, hasonlítani, úgy még egységesebb, különlegesebb lehetne ez a Partizán mellékág is. További sok sikert!

  • @andrasdallos5316
    @andrasdallos5316 3 роки тому +8

    Jaj de ritka az ilyen értelmes ember...

  • @solinvictus6587
    @solinvictus6587 3 роки тому +8

    remek interjú volt. Blaskót nagyon jó színésznek és tisztességes embernek tartom, csak nem értem, hogy tud kitartani még így is a párt mellett. Mi kell hozzá, hogy végleg hátat fordítson?

    • @1kupackopaszkukac
      @1kupackopaszkukac 3 роки тому +5

      Talán nem is feltétlenül a párt iránti hűsége motiválja. Egyszerűen vannak nézetei, amik leginkább a fideszhez (direkt a kisbetű) állnak legközelebb, vagy ő gondolja, hogy ahhoz állnak legközelebb, a legjobbat feltételezve róluk. De nekem nem tűnt olyan embernek, aki mindenáron egy párt mellett tart ki, inkább a gerincesség jutott róla eszembe, ő a saját elveihez ragaszkodik, a szó jó értelmében. A riport alapján nem feltételezném, hogy mindennel egyetért amit a fidesz képvisel, sőt, hallhattuk hogy nem, ő ennek hangot is adott. Nem hittem volna, hogy egy jobboldali beállítottságú értelmiségi ember manapság még újat mutathat nekem, de megtörtént. És jólesett. Sajnos a fidesz "áldásos" tevékenysége lejáratta a "magyar", a "jobboldali", a "nemzeti" fogalmakat, pedig ehhez nem keveset kell tenni. Ezek felemelő, vagy legalábbis nem negatív kicsengésű szavaink voltak. Mára azonban, pfff. Szomorú, hogy idáig jutottunk. Blaskó Péter most egy kis reménysugarat mutatott, hogy maradt még remény.

    • @solinvictus6587
      @solinvictus6587 3 роки тому +1

      @@1kupackopaszkukac Szerintem ma van legalább négy párt, amely mellett elköteleződni erkölcsi szempontból vállalhatatlan (fidesz, kdnp, mszp, dk). Mindegy, mit hirdetnek, már rég megmutatták, milyenek is valójában. Számos példa van olyan jobboldali emberre, aki nem hajlandó közösséget vállalni a fidesszel. Tőlem is fényévekre áll az az újbalos ideológia, amit pl a Partizán hirdet (sokszor fel is húzom magam rajta), még az is lehet, hogy program szintjén több dologban értenék egyet a fidesszel. De a választóvonal már rég nem az ideológiák, programok között van, hanem a gazemberség és a tisztesség között. Ha egyszer lenne egy tisztességes magyar politikai közélet, valóban demokratikus és a másikat tiszteletben tartó vitákkal, na, ott már biztosan mindent elkövetnék, hogy az újbalos irányzat nehogy hatalomra jusson. De addig szimplán azokat támogatom, legyen az balos vagy jobbos, aki tisztességes és demokrata.

    • @bodza889
      @bodza889 3 роки тому +1

      Úgy ahogy az összes balliberális kitart a saját oldala mellett.
      Ti tényleg nem tudtok mást elképzelni, mint a saját balliberális eszméiteket.
      Nincs joba ahhoz, hogy mást higyjen, gondoljon, érezzen?
      Neked van jogod hozzá és neki is, meg nekem is. Aztán szavazz arra akire akarsz, meg mi is arra fogunk.

    • @solinvictus6587
      @solinvictus6587 3 роки тому +1

      @@bodza889 ha nem olvasod, mit írok, akkor minek válaszolsz rá? Ki a balliberális?

    • @laszlonagy4329
      @laszlonagy4329 3 роки тому

      @@1kupackopaszkukac Mintha csak a hatalmi harcok kellekei lennenek , a jobboldalisag , nemzeti , konzevativ ..... fogalmak..

  • @agnesparkanyi9717
    @agnesparkanyi9717 3 роки тому +1

    Nézzétek ,hallgassátok ! Korrekt tisztességes interjú. A pedagógia eszköztára a legfontosabb, ami manapság is hiánycikk.

  • @attilalaszlo4322
    @attilalaszlo4322 3 роки тому +2

    Az elejetol a vegeig elvezheto, korrekt beszelgetes! Blasko egy "finom" ember, Marci remek riporter.

  • @tzoli06
    @tzoli06 3 роки тому +2

    Megdöbbentő, de az ember jobboldaliként is lehet józan, gerinces ember. Szimpatikus művész, szimpatikus ember!

    • @bodza889
      @bodza889 3 роки тому

      Miért ne lehetne? Pont azért történik mindaz pl az SZFE-n, amit most itt leírtál.

    • @tzoli06
      @tzoli06 3 роки тому

      @@bodza889 nem teljesen értem mi köze van az Szfe-nek ehhez... De a kérdés hogy miért ne lehetne... 133 bátor embert nézünk idestova 11 éve aki nem a gerinc mintapéldánya...

    • @bodza889
      @bodza889 3 роки тому +1

      ​@@tzoli06 Mi köze? Az, hogy Te kollektíven le gazembereztél egy politikai oldalt, midenki aki oda tartozik. Így jön ide az SZFE.
      Én is leírom: "Megdöbbentő, de az ember baloldaliként is lehet józan, gerinces ember. Szimpatikus művész, szimpatikus ember!"
      A 133-on kívül meg mind a gerincesség mintapéldányai ugye? Na ne röhögtess.

  • @diko6311
    @diko6311 3 роки тому

    Nagyon tetszett ! Blaskó Pétert egész más jellemnek ,embernek gondoltam eddig . Köszönöm a beszélgetést!

  • @Antalhegy
    @Antalhegy 3 роки тому +1

    Kiváló riport köszönjük !!

  • @andrasbirtok7409
    @andrasbirtok7409 3 роки тому

    Remek beszélgetés volt. Blaskó Péter korrekt úriember. Bevallom sajnos előítéleteim voltak, ezek teljesen elpárologtak, teljesen megváltozott az eddig nem megalapozott véleményem. Ezért kellenek ezek az interjúk. Köszönöm.

  • @timeaveres8952
    @timeaveres8952 3 роки тому +5

    Én szeret-ném Blaskó Pétert mint szinészt, a Macskajátékban pl. szuper volt Udvarossal és Bánságival, csak nagyon nehéz elvonatkoztatnom attól, hogy a Nemzet Művésze (amely címet az MMA adományoz, annyi életjáradékkal mint a Nemzet Színésze) és attól, hogy a fia Blaskó Balázs úgy lett újra az egri színház igazgatója, hogy a minisztériumban közölték a polgármesterrel, hogy ha nem ő lesz, akkor a színház nem kapja meg a támogatást 😀 szóval egy nagyon szimpatikus, tehetséges jobboldali ember, csak megvették kilóra 😀

    • @gaborgabor136
      @gaborgabor136 3 роки тому +2

      Akkor már értem miért emelte ki, hogy csak a rendezői szakról említi a "belterjességet".

    • @gaborgabor136
      @gaborgabor136 3 роки тому +4

      Bocs, de Blaskó Balázs apja Blaskó János és 1953-ban született, így legfeljebb testvére lehet.

    • @timeaveres8952
      @timeaveres8952 3 роки тому +3

      @@gaborgabor136 igazad van, az öccse

  • @vilmosdalocsa1056
    @vilmosdalocsa1056 3 роки тому +4

    Két dolog jutott eszembe: 1. Ha meg kell szólalni - már, akinek van szava, hitele -, akkor meg kell szólalni (Alföldi ügye...)! 2. Egy fidesz-szimpatizáns is lehet jó ember, úriember. +1: köszönöm a beszélgetést, a közzétételt!

    • @bodza889
      @bodza889 3 роки тому

      Egy balliberális is lehet jó ember, úriember?

    • @MissLoves24
      @MissLoves24 3 роки тому

      A legjobb a pasi... de nem fogja megváltani ezt a színészi világot... Talán ő is azt gondolja, hogy azt most már csinálja valaki más

  • @csabanemeth278
    @csabanemeth278 3 роки тому +6

    Az úr biztosan sok Puzsért hallgat, tudod?
    Viccet felreteve, remek es udito beszelgetes. Barcsak sokkal tobb ilyen ember alkotna a mai magyar ‘jobboldalt’.

  • @endrepapa9681
    @endrepapa9681 3 роки тому +1

    Így is lehet a múltunkról beszélni le a kalappal Blaskó Péter előtt. Jó érzés ilyen gondolkodással találkozni a "másik oldalon" ez adhat némi reményt arra, hogy egyszer még betemetjük a lövészárkokat és elfogadjuk egymást olyannak amilyenek vagyunk.

  • @ezerlab1
    @ezerlab1 3 роки тому +6

    Kern Andrással megnéznék egy beszélgetést.

  • @enikopetik1376
    @enikopetik1376 3 роки тому +7

    Remek műsor volt

  • @feketetukorbenfehermajom8303
    @feketetukorbenfehermajom8303 3 роки тому +2

    Nagyon szeretem Blaskót, külön ajánlom Márai füveskönyvét hangoskönyvben

  • @juliahuzella996
    @juliahuzella996 2 роки тому

    Jaj, nagyon jó volt! És a többi is mind!

  • @mennyapokolba
    @mennyapokolba 3 роки тому +1

    jó volt, köszi

  • @remekelek64
    @remekelek64 3 роки тому +9

    Fehérek között két európai beszélgetett...:)

  • @b_anzsu
    @b_anzsu 3 роки тому

    Remek beszélgetés volt. Köszönet érte.

  • @wolf7511
    @wolf7511 3 роки тому

    Minden tiszteletem a művész úré! Nem vagyok vele egy platformon, hogy fitogtassam a nemlétező (hozzá mért) inteligenciámat az idegen szavak használata terén! De... ! Meg kell mondjam, ha ilyen lenne a jobb oldali politizálás, ahogyan Ő kifejtette a mondandóját, nagyon nagy pácban lenne az ellenzék! Kívánok Blaskó művész úrnak erőt, egészséget és még sok sikert!

  • @forestheredith
    @forestheredith 3 роки тому

    Megmondom őszintén ,a művész Urat azóta követem különös figyelemmel,, amióta visszautasította a Gyurcsány érában a Kossuth díjat. Akkoriban ez a kiállás nagyon ritka volt. Attól viszont nem ájulok el hogy Gulyás normális hangnemben, felkészülten tud interjúvolni, ez természetes lenne mindig.

  • @agnesparkanyi9717
    @agnesparkanyi9717 3 роки тому

    Köszönöm, Szép volt !

  • @71carmenka
    @71carmenka 3 роки тому +7

    Nagyra becsulom Blasko muvesz urat,de nem ertettem Vidnyanszkyval kapcsolatos meghatralasat.A report elejen Varkonyirol ugy nyilatkozott,hogy
    tul sokat vallalt,de jelenlegi igazgatojarol ebbol a szempontbol emlitest sem tett.

    • @O0o0OFairyO0o0O
      @O0o0OFairyO0o0O 3 роки тому

      Te ilyen "félig üres" típusú ember vagy? :o

    • @duplanelson3766
      @duplanelson3766 3 роки тому

      Én arra vártam, hogy Marci hozza párhuzamba a kettőt.

  • @O0o0OFairyO0o0O
    @O0o0OFairyO0o0O 3 роки тому +1

    Ejha! Mintaszerű interjú egy igazi emberrel.
    (Talán a "mit kellene tennie Vidnyánszkynak" résztől eltekintve. ;) )

  • @haze4225
    @haze4225 3 роки тому +9

    Jakab Pétert hívjàtok már el Marci. Sokan várjuk már .

    •  3 роки тому +21

      Várni mi is várjuk :-)

    • @r.maj.7065
      @r.maj.7065 3 роки тому +2

      Lehetne tőle olyat kérdezni, meg olyan egykori dolgait felhozni, ami kontraproduktív lenne Jakabra nézve.
      És hát a Marcit ismerve, ő tudna is ilyeneket kérdezni, feltehetően sokat.
      Nem hiába mondta Gajdics Ottó a Marciról, hogy ha ide valaki bejön, abból a kérdező, mármint a Marci felkészül, de kegyetlenül.
      Szóval Marcihoz eljönni, felér egy kőkemény önismereti tréninggel, az adott alanynak.
      És hát egy 3 órás beszélgetés alatt nagyon sok mindent ki lehet tárgyalni, és ez baromira stresszes tud lenni.

    • @rhysokelly6933
      @rhysokelly6933 3 роки тому +3

      Ha van valami ami ki tudná akasztani a megtekintés számlálót, akkor a Jakab interjú biztos..

    • @haze4225
      @haze4225 3 роки тому

      @ érdekes, hogy zsoltihoz elment a kanapéra...ide meg nem szeretne?🙄

    • @dmids
      @dmids 3 роки тому +1

      Pont ez az interjú is mutatja hogy nincs semmi értelme. 10 perce olvasom az ajnározó nyilatkozatokat mennyire mesés volt. Nekem a beharangozóban is látható megfutamodás (miszerint is ki nem mondaná milyen ember is Vidnyánszky) beárazza a kedélyes beszélgetés felszínességét. Elhiszem hogy valakinek ez kell. De akkor neki nem fog Jakab Péter tetszeni. Jakab Péter annak a rétegnek kell akik sok-sok éve nem Kádárt hanem Rákosit várják vissza hogy rendet tegyen... Mielőtt bárki megkövezne ezt a szülőfalumban a fodrásznál hallottam szó szerint.... Jakab Péter azoknak szól akik megcsömörlöttek ha csak egy pillanatra meglátják Dagi Lacit vagy a kis gömböcöt vagy bármelyik fullajtárját... egy kedves mosolynak nem dőlnek be, nem megalkudni akarnak. Nem csinálnak magukból hülyét és hívják el kedélyes beszélgetésre azokat akik a "másik oldalon" a kést fenik rá és csak azért jönnek el hogy tetszeleghessenek hogy lám-lám ide is eljöttek. Noha az ellenzékből oda nem fognak soha senkit hívni... Egy ateista sosem fog egy hívővel egyetérteni van-e helye egy iskolában az egyháznak... Persze beszélgethetnek borokról vagy az ég kékjéről de az országnak most nem erre van szüksége....

  • @janicsaba5409
    @janicsaba5409 3 роки тому +2

    Kicsit lehetne hangosabban, Marci!

  • @antalkalasz3937
    @antalkalasz3937 3 роки тому +1

    kedves marci !, várkonyihoz annyit, kérlek nézd meg, milyen szeretettel tanította schiffet, v. kocsist kadosa, v. mihály andrás. . .,
    blaskó péter szerethető, hiteles ember !, nagyszerű beszélgetés volt, kösz . . .

  • @MyNyami
    @MyNyami 3 роки тому +3

    Minden percét imádtam ennek az interjúnak.
    De a Vidnyánszky jelenségre nem kaptam választ.

    • @gaborgabor136
      @gaborgabor136 3 роки тому +1

      Szándékos az "inger-júnak" elnevezés?

    • @MyNyami
      @MyNyami 3 роки тому +2

      @@gaborgabor136 nem, javítottam. Köszi.

  • @LordTchernobog
    @LordTchernobog 3 роки тому +8

    Ivójáték: valahányszor Blaskó Péter kiejti a száján, hogy "tudod?", iszol egy felest.
    (mellesleg lulzból megnéztem az első Patrióta "adást". Aztán most nézem/néztem ezt. S kajak Rákay Philipp EZT akarja überelni? Mármint próbálkozni lehet, csak az a baj, hogy megint nem úgy tűnik, hogy tudnák, mitől döglik a légy (kb ilyen interjúműsorokkal meg riportfilmekkel...), és kvázi egy szelet pestitv pofátlankodott fel a tube-ra is azon sírni, hogy brühühü csúnya ballerek)

    • @tamarahardi-magyar7585
      @tamarahardi-magyar7585 3 роки тому

      A "Patrióta" nevű kanális közelébe sem fog érni sem a Partizánnak, sem az említett kanálisnak.

  • @Dada-tp6ro
    @Dada-tp6ro 3 роки тому +3

    Blaskó Péterből sem sok szaladgál a világban...

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 3 роки тому

    RESPECT BLASKÓ PÉTER
    MŰVÉSZ ÚR!!😚🤔😄

  • @juliannalevai
    @juliannalevai 3 роки тому +1

    Tényleg jó volt hallgatni ezt a beszélgetést. Egy megjegyzést csak (a vége miatt), szerintem onnan, hogy megszületik egy gyermek, nem az számít, hogy ki csinálhat nagyobb karriert és bontakoztathatja ki az egóját, hanem, hogy mi a jobb a gyereknek. Ennek nem kellene áldozatvállalásnak lennie, hanem normalitásnak. Sajnos egyes feminista álláspontokból folyamatosan kimarad a gyerekek érdeke. Nyilván vannak nők, akik anyaként ilyen-olyan okból nem tudják megadni azt az érzelmi biztonságot, amire egy gyereknek szüksége van, és vannak férfiak, akik apaként igen, ez esetben tényleg jobb, ha az apa marad otthon. De nem a nő karrierje, hanem csakis a gyerek érdeke miatt. Ha viszont a férfi alkalmatlan érzelmi biztonságot adó szülőként funkcionálni, akkor jobb, ha nem rá hárul ez a feladat. Ennyit szerintem megér, hogy kiegyensúlyozott gyerekek váljanak majd kiegyensúlyozott felnőtté.

  • @adamsmith2755
    @adamsmith2755 3 роки тому +1

    Jó volt 👍🏻 joggal ajánlotta a család

  • @balazsgluck6458
    @balazsgluck6458 3 роки тому +6

    Amikor Márait olvas fel attól máig libabőrös leszek. Mélységesen egyetértek azokkal akik szerint ez a sugárzó jóindulat ami már rendkívül ritka lett az ún. jobboldalon.

  • @gyorgyiczikora3277
    @gyorgyiczikora3277 Рік тому

    Sajna, hogy a művészetről elmélkedés helyett a politikáról kell kommentet írni, de ebben az interjúban is megviláglik, hogy a fidesz mekkora kárt okozott még a tisztességes jobberek számára is: elfoglalták ugyanis a pozíciót, és aki nem is a fidesznek akar tapsolni, nincs hová mennie. Persze maradhatna kívül is, - én azt tenném, ha jobber lennék (remélem), így marad a régi mondás: koitálni és érintetlennek maradni egyszerre nem lehet. Ez csak mosdatás, nem is a legsikeresebb.

  • @agnes49
    @agnes49 2 роки тому

    Szomorú, hogy a politika átszövi, szétmarja, felemeli mindennapjainkat. Egyszerű, hétköznapi emberek és a tehetségesek világában. Beleértve a szocializmus időszakát, de napjainkét is. Melyik volt ártalmasabb? Döntse el ki-ki a maga tudása, szíve alapján.

  • @eleks1835
    @eleks1835 3 роки тому

    Hide the pain Harold, light edition. Minden tiszteletem Blaskó úré, de csak nekem tűnt fel a hasonlóság? 😀

  • @agnesparkanyi9717
    @agnesparkanyi9717 3 роки тому +1

    Ilyen morális ember oly kevés, mint a fehér holló ! SZÉP ,Okos , humánus beszéd, amit hallgathattok, EMBERI !!

  • @Laci5358
    @Laci5358 3 роки тому

    Na a Fészek klubbi jelenet egyértelműen bizonyítja, hogy a Várkonyi egy nullának tartotta és nem szerette. Az életben rendkívül sok ilyen helyzet van az ilyen helyzeteket ott kell hagyni, oda kell mennünk ahol szeretnek! Munkában, társaságban, házasságban, mindenhol! Ne fussunk olyan szekér után ami nem vesz fel, legyen önbecsülésünk!

  • @LediKeti
    @LediKeti 3 роки тому +1

    Van remény!

  • @andrabian
    @andrabian 3 роки тому

    Emlékezetesen alakította a Platonovban Vojnyicevet, a szeretetreméltó, jószándékú naív hülyét.

  • @MissLoves24
    @MissLoves24 3 роки тому

    Milyen érdekes... vagy pont nem. hogy Blaskó egy remek. IGAZI színész lett. Az említettek meg csak kihúzzák a jól működő fiókot... és mindig ugyanazt kapjuk... még jó is lehet. de nincs mögötte munka és ez jól látszik is... Sajnos

  • @epo1980
    @epo1980 3 роки тому +7

    Engem sokszor zavar a nagyon világos háttér, kiégeti a szemem. Nem lehetne kicsit árnyaltabb?

    • @gaborgabor136
      @gaborgabor136 3 роки тому +1

      Nem tudod a fényerőt szabályozni? Napszemüveg, esetleg?

    • @haze4225
      @haze4225 3 роки тому +8

      Hegesztőpajzs?

    • @gaborgabor136
      @gaborgabor136 3 роки тому +1

      @@haze4225 1 db g betűvel kevesebb és nem elvetendő ötlet.

    • @haze4225
      @haze4225 3 роки тому +2

      @@gaborgabor136 köszönöm a javítást, igazad volt✌

  • @acsdavid6811
    @acsdavid6811 3 роки тому

    Minden nagyon szép, és minden nagyon jó,de a kék zoknit hanyagolnám, főleg amikor ilyen hatalmas ember a meghívott fél.

  • @farkastoth4160
    @farkastoth4160 Рік тому

    A Vágó meg kifingott.

  • @Stacktracee
    @Stacktracee 3 роки тому +2

    Marci bokája jól van? 9:05

  • @TheSorosedit
    @TheSorosedit 3 роки тому

    Miért gondolod, hogy áldozatot hoz egy nő, ha a karrier helyett a gyereknevelést választja? Sajnálom azt a nőt, aki nem így tesz. :) Angela Merkel boldogtalanabb lenne, ha unokák zsivajától lenne hangos a háza. és nem ismernék a nevét a világban?

  • @etibkel
    @etibkel 3 роки тому +4

    Rakay Phillip mikor lesz?

  • @matyashadobas8716
    @matyashadobas8716 3 роки тому

    A partizán videón partizán reklám volt

  • @tamasbaranyi4869
    @tamasbaranyi4869 3 роки тому

    Ha Blaskó Péterek alkotnák a jobb oldalt, elgondolkodnék rajta nem vagyok-e konzervatív magam is.

    • @bodza889
      @bodza889 11 місяців тому

      Nem gondolod, hogy mindenhol van mindenféle ember?

    • @tamasbaranyi4869
      @tamasbaranyi4869 11 місяців тому

      @@bodza889 Igazad van. Talán az zavarja össze az embert, hogy mindkét táborban a végletes szólamokat erősítik fel nagyon.

  • @miklosvajta7160
    @miklosvajta7160 3 роки тому

    "Nem vörös!"

  • @laszlonemeth6134
    @laszlonemeth6134 3 роки тому

    Homoszexuális-rol a kereszténységre vágta meg a vágó úr az interjútl,lehet mégis a patriótat kene nézznem??

  • @laszlonemeth6134
    @laszlonemeth6134 3 роки тому

    Jó csávó,nem elfogult(fideszes vagyok!) miből lessz a ....

  • @Zoliqa
    @Zoliqa 3 роки тому +3

    Total egyetertek a bacsival, amit a metoorol mondott.

  • @ubul8616
    @ubul8616 3 роки тому

    A kereszténységet ne nevezzük már ugyanolyan szélsőségnek, mint a homoszexualitást...

  • @bodza889
    @bodza889 3 роки тому +3

    Érdekeklődve olvastam a hozzászólások között, hogy Blaskó, mint jobboldali ember micsoda úriember stb, tehát jobboldali is lehet jó ember.
    Mondjátok ezt ti, elfogadó, liberálisok? Akik a kirekesztés és megbélyegzés ellen küzdötök? Megbélyegeztek és kollektív jelzőkkel illetek egy politikai oldalt, csak mert az nem azt gondolja mint ti? Ezek vagytok ti? Mi alapján mondjátok jobboldali emberekről, hogy gazemberek? Ez nem különbb bármely náci megnyilvánulásnál.
    Ez a liberalizmus? Kérdezzétek meg Szinetárt erről. Majd elmondja, ő milyen liberális. Nem olyan mint az itt megynyilvánulók.

    • @O0o0OFairyO0o0O
      @O0o0OFairyO0o0O 3 роки тому +1

      Különbség van az előítélet és a tapasztalat között.
      Pláne különbség van egy filozófia és a rájuk hivatkozók között.

    • @bodza889
      @bodza889 3 роки тому

      ​@@O0o0OFairyO0o0O Szóval akkor lehet kollektív mondani bármilyen csoportra, nemzetiségre bármit. Akkor majd mondunk újra, ha ez így megy.
      Tehát akkor amikor a baloldal mond jobboldaliakra az tapasztalat, amikor fordítva akkor előítélet. Értek mindent.

  • @tejlorart
    @tejlorart 3 роки тому +5

    Bogár László jöhetne vendégnek...

    • @tejlorart
      @tejlorart 3 роки тому

      @Dániel Kotormán Meg kell nézni.

    • @zsoltpeter2858
      @zsoltpeter2858 3 роки тому

      Olvasgasd a hozzaszolasokat a kanalisan

    • @tejlorart
      @tejlorart 3 роки тому

      @@zsoltpeter2858 Azaz?...

    • @zsoltpeter2858
      @zsoltpeter2858 3 роки тому

      @@tejlorart már másodszor kérdezik tőlem a sok hülye faszistat.
      El kell olvasni, sokminden vissza tudok adni de ezt nem

    • @tejlorart
      @tejlorart 3 роки тому

      @@zsoltpeter2858 Pedig vártam volna, mire gondolsz, mert Bogár László csatornáját nézem (helyesebben hallgatom rajzolás közben, miként a Partizánt is és még sok más csatornát minden oldalról) , de a kommenteket ritkán. Tied is most csak azért, mert nekem címezted. Kíváncsi lettem volna, mire gondolsz, de teljesen megértem, ha nem írod le, én sem szeretek csetelgetni ismeretlenekkel.

  • @SANYISZTAL
    @SANYISZTAL 3 роки тому

    🐈‍⬛

  • @balazsszoke2138
    @balazsszoke2138 3 роки тому

    Csalás vagy csalódás.

  • @kizsebeltreszegahoban
    @kizsebeltreszegahoban 3 роки тому +1

    "Miért lett volna probléma, ha a kommunista rendszer ágense, bábja is lett volna (Székely Gábor) ? " - hazudta Gulyás Márton

  • @gergelyelod
    @gergelyelod 3 роки тому +5

    "Ellenkező esetben, te is képes lettél volna egy ilyen áldozatra, - ahogy te fogalmaztál-, azért hogy a feleséged szakmai kiteljesedése megtörténhessen?"
    Ezt a kérdést nem értem. A vörös farkat benne (azt hiszem így hívják) értem. A logikáját nem. Az nélkül meg tendenciózus, nem kicsit, nagyon.... Ő észre sem vette, de akkor kötekedjek én helyette egy kicsit.
    Nem, nem lett volna képes. Mert férfi. Nem tud sem szülni, sem szoptatni. A család az egyén fölött lévő egység, feladatok megosztásával egy közös cél elérése érdekében. Te meg le vagy ragadva az egyéni szintnél és burkoltan vádolsz. Közben meg csak simán nem érted. Legalábbis nekem ez az érzésem. Valami homályos "igazságost" erőltetsz az az érzése az embernek, de egyszer igazán kifejthetnétek hogy mire gondoltok, mert érdekel és csak balladai homály van válasz helyett.

    • @doggyus
      @doggyus 3 роки тому +4

      Ezt én is éreztem, mint nő és anya! Nagyon nehéz lavírozni a szerepek között, munka, család stb. ha választhatnék, akkor én is a családot választanám, ezt nem gondoltam addig, míg nem lettem édesanya... Nehéz ügy, nekem szinte lehetetlen lelkiismerefurdalás nélkül lelépni a munkahelyemre is, miközben a férfiak nem agyalnak ezen ennyit. A férjem kiváló édesapa, de amikor ketten meglépünk vagy dolgozik, nem lelkizik az otthoni dolgokon, végzi a feladatát! DE IMÁDTAM A BESZÉLGETES MINDEN PERCÉT ÉS MARCIT IS. ÖRÜLÖK, HOGY VANNAK EZEK A MŰSOROK, KÖSZÖNÖM 🙏🙏🙏🙏😘😘😘😘

    • @noemilehoczki6225
      @noemilehoczki6225 3 роки тому

      Ez tart max 4 évig, de annyi se.

    • @gaborgabor136
      @gaborgabor136 3 роки тому

      Úgy tudom, nem is egy apuka vette már igénybe a GYES-t. Az elsők között Cserháti Zsuzsa férje.

    • @hellorodgeryoung9658
      @hellorodgeryoung9658 3 роки тому +2

      Ez nagyon rossz duma, hogy azért mert férfi. Tehát hogy ha mondjuk a feleségem sikeresebb mint én és karriert akar építeni, adott esetben jobban is keres akkor is azt kell neki mondanom, hogy maradjon otthon gyereket nevelni mert az az asszony dolga hogy gyereket neveljen, nekem meg el kéne tudnom tartanom 1 fizetésből mert az meg a férfi dolga? Szerintem ha tisztelsz és szeretsz valaki akkor hajlandó vagy miatta adott esetben erről is lemondani, de én nem is vagyok konzervatív gondolkodású ember mint Blaskó. Ha ilyen helyzetbe fogok kerülni nekem ez kevésbé fog gondot okozni. Nem fogom a saját egómat előtérbe helyezni. Bár kétlem hogy ez előfordulna mivel ma Magyarorszagon szerintem viszonylag kevés család engedheti meg magának, hogy 1 fizetésből éljen.

    • @tamarahardi-magyar7585
      @tamarahardi-magyar7585 3 роки тому

      @@hellorodgeryoung9658 Kedves Hozzászóló,
      nagyjából egyetértek, én is hasonlóképp gondokodom. Lavíroznom kell, kellett a munka, a család és az egyebek között. (Gyermekeim már nagyok.) Viszont amíg a gyermek kicsi, másfél - két év alatt mindenképp az anyjára van szüksége. Ez nem jelent feltétlen bezártságot, háztartásbeli státuszt.

  • @bodza889
    @bodza889 3 роки тому +8

    Jó lenne, ha végre megértené a libernyák oldal amire Blaskó Péter is utalt: Vidnyánszky nem ok, hanem okozat.
    Annak a 70 vagy 30 évnek amit a komcsi, majd liberál oldal művelt a kultúrában.

    • @6strings5904
      @6strings5904 3 роки тому +21

      Látom magadévá tetted a nemzethy szótárat. Talán bégetni is tudsz már.

    • @dideki01
      @dideki01 3 роки тому +8

      A "liberális" szó jelentésével vélhetőleg nem vagy tisztában.

    • @norahidvegi5546
      @norahidvegi5546 3 роки тому +3

      Kár, hogy nem értetted mire utalt pontosan.

    • @javtam55
      @javtam55 3 роки тому +1

      mit?

    • @bodza889
      @bodza889 3 роки тому +1

      @@dideki01 nem? Mi van mar ez a jelzo sem igaz ratok? Akkor mik vagytok? 😅

  • @janosdeutsch9490
    @janosdeutsch9490 3 роки тому +1

    SZÖRÉNYI LEVENTÉT KÉNE MEGHIVNI HASONLÓ JOBBOLDALI

  • @mekkmester3738
    @mekkmester3738 3 роки тому +1

    Blaskó Péternek mitől ilyen sárgásak a fogai?

    • @LordTchernobog
      @LordTchernobog 3 роки тому +7

      Ez meg miféle kérdés? Ez miért releváns a témát illetően? (különben lehet hogy dohányzik)

    • @szijjasati
      @szijjasati 3 роки тому +2

      @@LordTchernobog sőt kinai cigerettát szí

    • @attilanemeth8955
      @attilanemeth8955 3 роки тому +2

      Mert eredetiek és nem protézis vagy implatátum?

    • @mekkmester3738
      @mekkmester3738 3 роки тому +1

      @@LordTchernobog csak feltűnt, ennyi

    • @gaborgabor136
      @gaborgabor136 3 роки тому +1

      @@mekkmester3738 Nekem is feltűnt. Szerintem, nincs pénze fogorvosra.

  • @mennyapokolba
    @mennyapokolba 3 роки тому

    tudom, nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de blaskó péter félelmetesen hasonlítani kezdett hide the pain haroldra