Kedves Barbara! Ez most aranyat ért! 33 év házasság után, fél éve nem élünk együtt. Most érzem magamon ezeket a tüneteket. Már azon agyaltam, talán be fogok csavarodni. Hálás vagyok, nagyon köszönöm a segítséged! Megnyugtató, hogy tudhatom, mire lehet még számítani, így tudok türelmes lenni magamhoz, hiszen még csak most jön a java. Így nem rémülök meg, ha szokatlan kiakadás, vagy depi tör rám. Nagyon köszönöm értékes tanácsaidat! Megfogadom.
Köszönöm a feltöltést. Még hozzátenném saját tapasztalás alapján is, hogy sokszor nem csak stresszes, hanem veszélyes, sőt lehet életveszélyes is őt elhagyni. Én túléltem :) :) :) ♡♡♡
Én nem tudtam hogy mi az a nárcizmus. Október óta hallgatom Önt. Akkortájt kezdődött egy kapcsolatom. Éreztem hogy nincs rendben valami. És közben hallgattam Önt. És mintha Ön az én újdonsült lovagomról beszélt volna. És rólam. De mikor azt is elmondta Ön hogy a nárcisztikus megbetegít, ez már félelmetes volt. (A felesége agyvérzést kapott és 7 évig élt még mellette.) Ma meg engem megütött. Engem még soha senki sem ütött meg. Éppen mikor megérkeztünk hogy az óévet búcsúztassuk. Én öltöztem, és eljöttem. Önnek köszönhetem hogy nem maradtam benne ebben a kapcsolatban.
Kedves Babi, már másodszor jutottam el az Ön kommentjéig, most nem állom meg szó nélkül: nálam szintén 2 hónap után csattant a pofon s még 3 hónapba telt, amíg megszabadultam a daliás lovagomtól, miután majd belehaltam az üldözésbe. Ez még 1995-ben volt s csak az utóbbi idők info- és szélesebb körű tanulási lehetőségei révén értettem meg, mi történt akkor "hajdanán". Titokban a város rendőrkapitány helyetteséhez fordultam írásban /27drb. A/5 -ös oldalon leírva a kínomat/.Ez a tiszt jogász volt s csak a helyi hetilapból ismertem a cikkei alapján.Direktívával vakarta le rólam, ezután nem szabad volt meközelítenie engem.Akkor tudtam meg, hogy nem vagyok sem az 1...2...3.áldozat (akkor még nem így hívták) és sajnos nem is az utolsó...jött még kettő. Köszönöm a türelmet, nem is szívesen írtam le, de valakinek tanulságul szolgálhat a sztorim.
Kedves Barbara! Miután feladtam a lakásom, a munkám, 19 évig egy sz+aranykalitkában éltem. A cégébe voltam bejelentve, de otthon kellett lennem, a háztartást vezettem. A leértékelés fázisában szörnyű volt: nem volt hova és miből új életet kezdenem. Majd "szerelmes" lett: annyira bezsongott egy vele flörtölő férjes nőtől, hogy már nem akarta titkolni, és le is bukott. Bevallotta, hogy szerelmes, és én költözzek el a gyerekekkel. Adott elég pénzt, így lépni tudtam. De nem kellett a nőnek, az dobta, csak flörtölt vele. Nem volt köztük testi kapcsolat. Még otthon laktam, mikor rájött: 2 szék közül a földre ült. Karácsony előtt költöztem el tőle. Hiába vallott újra szerelmet nekem, ígérgetett bármit, nem hittem neki, elköltöztem. Lett egy barátom. Mikor ezt megtudta, bosszúból összejött a barátom exfeleségével. 19 hónap volt a válás. Ezen idő alatt feljelentett, mert szerinte megloptam, meg akartam mérgezni, bérgyilkost fogadtam, zaklatom, és a 17 éves fiunk sem az ő gyereke, apasági pert indít. Mindenütt lejárató kampányt indít. A te videóid segítettek túlélni, te tanítottad meg a no contatot, a helyes viselkedést. Köszönöm. Jól vagyok. És látni, ahogy a hazugságai, az élete összeomlik, nos ez ad igazlást arra, hogy az élet igazságos, csak ki kell várni. Az, hogy ennyire gonosz vlt, ez segített teljesen elszakadni tőle. Már nem haragszom rá, csak szánom.
Szia Barbara! Nem tudom hányadjára nézem, hallgatom ezt a videódat! Amikor érzem, hogy jön a " depi', hát tudd, ezt a videót hallgatom újra, meg újra. Megnyugtat a hangod, a nyugalmad, a lényed. A tartalom mindig felhúz " onnan a mélyből". Egy nárcisz nagyobb kárt tud okozni, mint bár mi. A gyülölete, bántalmazása életed végéig elkisér. Én már " angyalinak" nem látom, de a bántásait mélyen rögzíti az agy, rögzíti a zűrzavart.
Én most hagytam ott exem 15 év után és el se hittem hogy van ilyen személyiség zavar hát elég sokaig nem tudtam mi a baj de most már tudom. Nagyon örülök ezeknek a videóknak! 3 hete kivoltam hogy szerezzem vissza őt! Te jó ég inkább kiléptem belőle végleg 50 évesen Köszönöm
Én kivoltam 3 hétig hogy végem van sírtam érte reggeltől estig! Már másképp látom és megnyugtató hogy kitudtam belőle jönni! Uristen köszönöm 15 évet vett el életemből! Elképesztő hogy most látom kivel voltam együtt és nem értettem mi folyik az életemmel!
A megszólítás megváltoztatása a fejünkben nagyon jó :) W-vel már csak 1 'c'-t kell mögé tenni. Azt hittem előbb, nem fogok találni szót rá, és gyorsan megtaláltam :) Köszönöm ezt is :)
Szia én 40 éves házasságba vagyok, tudtam h vmi nagy baj van, hallgatva a Barbarát mély felismerésem volt, össteáltak a puzzle darabok, egy összeomlás, mit jelent h megváltoztatni a fejembe a nevét? Lehet figyelmen kívül hagytam, még hallgatom a videóit.
Annyira szeretem az őszinteséged! 🤗 Azt már felismertem egy ideje, hogy nyilván velem is van valami bibi, hogy mindig nárcisztikusokkal kölcsönös a vonzalom. Most már látom, hogy ugyanolyan defektes vagyok, mint ők. 😂🤷😁 Jó, ezt megélni nem vicces, de legalább, már nem tekintek áldozatként magamra. Partner voltam.
Nagyon hasznos ez a videó, jegyzeteltem közben és a gyakorlatba is átvezetem a tippeket. Egy nárcisztikus kapcsolat után a mély önismeret megismerése lehet a kulcs a továbblépéshez. Ebben az anyagban elhangzottak segítenek abban, hogy az áldozat megértse min megy/ment keresztül, tisztán lásson és a jövőt tudatosabban építse újra. KÖSZÖNÖM
Nagyon szépen köszönöm Neked ezt a videót. Én sajnos (vagy nem is sajnos, mert szembesültem a saját önértékelési problémáimmal stb) kapcsolatban voltam egy nárcisztikussal, nagyon nehezen szabadultam meg tőle, és most 2 évvel a szakítás után még mindig nem vagyok teljesen rendben, annál is inkább, mert másfél évig zaklatott, fenyegetett. De mindent megteszek, dolgozok magamon. 🙂
Szia Anikó! És most lekopott? Mennyi ideig voltál kapcsolatban egy ilyen emberrel? Fizikálisan is bántalmazott? Én 1,5 évig voltam vele kapcsolatban, fizikai lelki bántalmazás. Szünetekkel keresett, 1 hónapja írta az utcsó levelet, h bármikor újra kezdené velem, persze előtte lévő levelekben kifejtette, h vége lesz az életének, most gondolom másnál próbálkozik, tőlem egy utcával arébb, fefordul a gyomrom ettől..Milyen formában zaklatott Téged? Jah, nálunk én dobtam ki, kb,2, 5 hónapja.
@@erikaigl kb 3 hónapig voltam vele, először tejben vajban fürdetett, én voltam a tökéletes nő, a lelki társ, akit egész életében keresett..... Szépen felépítette az egészet, aztán megérte a kezemet pár hét után. Minden olyan gyorsan történt. Túl gyorsan. Először csak ez volt fura. Utána, amikor azt mondtam, hogy még várjunk, nem kell kapkodni, akkor már berágott, ő a csillagokat is lehozza nekem, de ez sem elég jó stb, teljesen kifordult magából, a tökéletes életemet szapulta, meg a saját filmbe illő szenvedéseit ecsetelte. Elment otthonról, nem jött haza, nem vette fel a telefont, majd megérkezett éjjel, részegen vigyorogva..... Mintha mi sem lenne természetesebb. Kérdeztem, hogy hol volt, stb, azt mondta, horgászni támadt kedve. Baj? Kezdte megint a szapulásomat, hogy én csak kihasználom, nem is akarok hozzámenni, pedig olyat, mint ő, nem találok, stb bizonyítsam be, mennyire szeretem, meg ilyen beteg dolgokat, de ezeket sírva. Volt olyan, hogy éjjel arra ébredtem, hogy az ágy lábánál áll és engem nézett. Amikor megkérdeztem, mit csinál, meg sem szólalt meg. Rettegtem. Ezeket nem lehet így visszaadni, azt a sok szörnyűséget, amit csinált. A szex nem ment neki, csak és kizárólag aberrált elképzelései voltak (nem részletezném), szadista, gusztustalan állat volt. Előtte nekem már volt egy bántalmazó kapcsolatom 4 éven át, úgyhogy ezt még az elején felismertem, már akkor, amikor olyan hevesen, túl viharos tempóban nyomult rám. Mindegy, napokig tudnék mesélni, nem vert meg, de csak azért, mert nem vagyok egy gyenge teremtés. Kb a harmadik ilyen kirohanásakor, amikor konkrétan a számba akart vizelni, kapott egy akkorát, hogy lecsorgott a falon, akkor nagyon megdöbbent, szerintem nem találkozott még "ilyennel". Az én lakásomban lakott, ő Németországból jött haza hozzám egy bőröndnyi cuccal. Természetesen kibasztam, de ez azért nem ment ilyen pikk pakk. Nagyon nehezen szabadultam meg tőle, visszament külföldre, folyamatosan hívott, írt, fenyegetett, tiltottam mindenhonnan, csinált magának nem tudom hány Facebook fiókot, stb. A rendőrség nem segített, nem is vették komolyan. Kb másfél évig csinálta ezt. Zárakat cseréltem, munkahelyet váltottam, számot cseréltem, és így nagy nehezen lekopott. Ezek után férfira rá sem néztem. De most van egy "kapcsolatom", tud erről az egészről részleteiben, azt is tudja, hogy nem lesz egyszerű a bizalmamat visszaépíteni, de szegény nagyon kitartó. Édes, gyöngéd, türelmes, remélem lesz ereje ezt velem végig csinálni. Terápiákra jártam, járok, meditálok, próbálok segíteni a környezetemben élő bántalmazott nőknek, ez most így nagyon jó. Sikeres vagyok a munkámban, ami által nagyon sokan ismernek is, megdöbbentő, hogy hányan élnek hasonló helyzetben akár már évtizedek óta, teljesen deformált, eltorzult énképpel, már azt sem tudják, kik ők, vagy kik voltak ez előtt a pokol előtt. Itt nyilván nem mentem bele részletesen, mert az könyv hosszúságú lenne. De eltűnt, nem hallok már róla. Már nem tudnak ilyen csiribiri palik megfélemlíteni. Merni kell lépni, segítséget kérni, minél nagyobb nyilvánosságot verni neki, nem szégyellni. Minél több ember tud róla, annál nagyobb biztonságban vagy. Legalábbis nekem ez bejött.
@@mimundohu hát eltudom képzelni, hasonlóan működnek ezek a nárcisztikus pszichopata emberek. Jó sokáig még marad a "hatásuk"... Mert annyi rosszat fájdalmat nem lehet gyorsan feldolgozni nekem legalább is nem megy olyan gyorsan, de úgy látom neked sem.. Néha beugrik ez az amiket csinált.. És elborzadok, h ez valóban megtörtént.. Szép napot és sok erőt kívánok neked a feldolgozáshoz 😊
Kedves Barbi! Nagyon jót nevettem! Az én nárciszom Péter, amire átneveztem: "féreg". Visszatérve az alaptémához. A Világot jelentő Édesapámat elvesztettem 2 éve. 1 évig sokan emlegették s majd kopott az emlék. Ezen az alapon, elkezdtem a nárciszomnak "halál hírét" kelteni, azaz, bár ki kérdezett felőle, elmongtam: ne beszélj róla, meghalt. Hál' Isten megkopott az ő emléke is s ha ezt megszokod, már sem más, sem te -, nem foglalkozik vele. Hozzá kell tegyem, jó, hogy Rád találtam, mert nem ment volna Nélküled! Kösz! Angyali lélek! Jól vagyok! Megtaláltam önmagam! Tudok már nevetni is, csavarogni, várost járni! Az érme miatt e- mailt írok. Szükségem van rá, hogy magamnál hordjam, emlékeztessen arra, hogy ki mentett meg! Légy áldott! Valamiért nem megy át az írás rendesen! Bocsánat!
Érdekes... Nekem is meghalt apukám, s azután kezdtem csak igazán függni az én nárciszitkusomtól (persze a gyászban egyáltalán nem állt mellettem, s nem támogatott..)...Aztán szakításaim után 2-szer csalogatott magához vissza, nemrég a 3.szakítást tettem meg, s most én is pont azt terveztem, hogy ha kérdezik, ezt fogom válaszolni...meghalt... '( Így valahogy könnyebb...
Nagyon Koszonom nagyon érthető előadás ölt sajnos de az apám általa iis megélt tapasztalas és hajdan megélt kapcsolati ÁN is részese voltam soha többe nárcisztikus kapcsolat🙏🏻🙏🏻🙏🏻
Szia Barbara!🤗🥰 Nagyon jók megnyugtatóak ezek a videók 🙏🤗többször hallgatom őket.En éppen 1 hónapja alkalmazom a " NO CONTACT - ot... ő dobott el ..egy új ex forrás miatt ,de én is exe voltam .. Mindig és mindig bedőltem újra és újra a manipulativ viselkedésében Azt tudni kell hogy 2021 februárban mikor több év után újra megkeresett én éppen dupla gyászban 🖤voltam Édesanyámat veszítettem el 2 hónappal előtte és az akkori barátommal is számítottunk Mintha csak ráérzett volna 😭😡 Neki viszont még elnek a szülei akik 86 évesek .Vajon mi fog ezután rá várni ????Ezen ő még nincs túl?! És bennem a mai napig és igazolni tudom mivel anyat veszítettem el utoljára hogy"""AMIKOR VEGLEG ELVESZITED SZULEID AKKOR VALSZ IGAZAN FELNŐTTÉ!!"""🙏🙏🙏 Nekem ezmiatt is igen nehéz csak 1- 2 baráttal ismerőssel és a te videoiddal próbálok újra "felkelni", amúgy egy erős embernek érzem magam mert ezt szüleim elvesztésekor is sokan mondták " ""Erika benned egy hatalmas erő van.. ő erre nem lett volna képes """Én rengeteg mindent kepes voltam azonnal intezni ..a kis ruháit dolgait igaz minden nap sirtam . Aztan hallgatva videoidat édesapámat ismerem fel anya is vegig nyelt...nyelt és nyelt 😢😢😢 Szóval hogy egy 49 éves szomatikus nárcisztikussal mi fog majd ezután történni ???Aki egyik nőt a másik után hódította meg...a biológia felette is eljár???!!!🙏🙏🙏Milyen lesz ha elmúlnak az évek felette ??? Fél vagyok iratkozva csatornádra 🙏🤗❤️ Egyszerűen a lelkemnek nyugtató mindegyik ❤
Kedves Barbara! A videód által kezdem jobban megérteni, hogy most min megyek keresztül. Jól értem, hogy a gyász folyamatának ciklusai még a kapcsolaton belül is végbemehet, vagy ez csak a szakítás/válás után következik be? Én válás után vagyok, és a saját helyzetemre vetítve, jelenleg az 5 fázisból az első 3 fázis kavarodik folyamatosan, és az utóbbi 1 hétben kezdtem érezni, hogy ha nem teszek ez ellen semmit, vagy nem történik változás, akkor könnyen depresszióba fogok esni. De az is lehet, hogy már érintettem a depressziót, csak az nem volt mély (még eddig). Nem tudom, mit tehetnék....Át kell esni mind az 5 fázison, hogy érzelmi szinten is le tudjam zárni a kapcsolatot?
Szeretném ha segítenél útbaigazítást adni. Párom nárcisztikus házasságban élt 17 éven keresztül. 3 gyerek is született. Mivel szükséges volt az anyagiakra elment külföldre dolgozni és havonta járt haza 4-5 napra. Már elvaltak, azonban a nővel nem lehet megegyezni vagyonmegosztásban, s talán a legrosszabb, hogy ugyanazt a munkát csinálja a férj, mint előtte, arra hivatkozva, hogy kell a vagyonmegosztás miatt az anyagi, mert ha nincs megegyezés tovább kell pereskedni. Azonban a mi kapcsolatunkkal a férfi elégedett, de ez számomra nem igazán érthető. Mindenben segít igaz 1500 km-rol. A 3 gyerek már felnőtt, pici koruktol el voltak távolítva tőle a feleségének köszönhetően. A válás óta megfordult a dolog. Gyerekekkel jó a kapcsolat, a pszichopata nővel sajnos nincs a nagykorúaknak kapcsolata, eltavolodtak tőle, rajottek az igazságra. A volt feleség éli az életét, mintha 20 éves lenne. Ügyvédje is nárcisztikus, uszitja ellenem, s ezért nem tudnak pontot tenni a végére. Közös a ház, s mégis mindent magának akar. Megoldás központú a férfi, el sem tudom képzelni hogy lesz ennek vége egy volt nárcisztikus feleséggel +nárcisztikus ugyvedjével... Akiben barátnőt talált a feleség. El sem tudom képzelni magam részéről meddig fog ez tartani, s mi lesz a kettőnk kapcsolataval. Köszönöm válaszodat. ❤
Szia! Lenne egy kérdésem, volt egy lakótársam, aki kimondta magáról, hogy nárcisztikus, mert hogy ő szereti magát és ez teljesen jó dolog, majd mikkor elolvasta, a nárcisztikus emberekről írt cikket, már tagadta. Ugyanakkor ő kijelentette magáról, hogy ő angyal volt előző életében... most akkor mi a helyzet ilyennel? Picit humoros volt a szitu.
Egyszerűen végig sem tudom nézni egyetlen videódat sem.. Engem 25 évig bántalmazott, 10 éve már elváltam, de tele vagyok még fájdalommal és bűntudattal amiért hagytam a gyerekemet is szenvedni, ő epilepsziás lett az apja miatti rettegéstől, sohase bocsátom meg magamnak a tudatlanságom és a naivitásom.. Mindig ígérgetett, ezer levelet írosgatott, hogy na mostantól megváltozok.. Az biztos, hogy alattomos manipulátorok. Még a válás utáni 3. évben is ahányszor beszéltem vele pár mondatot, tiszta stresszben voltam, alig tudtam beszélni is..
@@konnyedenvegan Igen ezzel próbälom én is vigasztalni magam....de miért nem lätunk ät a mäsikon, miért nem lätunk ät egyértelmű összefüggéseket? A naivitäs az tényleg bűn...
43 évig éltem ebben.Tudtam ez valami betegség nála.Azt hittem az anyjától örökölte és ez van.Sokáig tudta leplezni valós énjét.Magamat bántottam miatta mert így volt egyszerűbb.Róla minden lepergett.Aztán 2 éve ő kezdeményezte a különválást mert már nem tudta hogyan bántson.Megbetegedtem,daganat.Nem is hitte el.De ott lendültem át az új létembe.Most az ön videóit nézem és elönt a felszabadultság érzése.Már nem tud alázni és nem hat rám.Annyiba sem nézem mint a bogarat a fűszálon.Persze ez bántja de ez már az ő baja.Nagy levegő és 10-ig számolok ha szól hozzám.Nálam ez bevált.Köszönöm minden szavát.
Aktualis...zajlik 2.napja az elvállás..sokadik , utolsó...pokolian fajdalmas..2.napja gyötör kínoz alaz ez az elmebajos...Soha nem hittem h így fog bántani tépni es gyalazni mert elküldtem .Szeretem de megcsalt...ez mar nem lehetett tovabb elviselni...
Kedves Barbara! Ez most aranyat ért! 33 év házasság után, fél éve nem élünk együtt. Most érzem magamon ezeket a tüneteket. Már azon agyaltam, talán be fogok csavarodni. Hálás vagyok, nagyon köszönöm a segítséged! Megnyugtató, hogy tudhatom, mire lehet még számítani, így tudok türelmes lenni magamhoz, hiszen még csak most jön a java. Így nem rémülök meg, ha szokatlan kiakadás, vagy depi tör rám. Nagyon köszönöm értékes tanácsaidat! Megfogadom.
Köszönöm a feltöltést. Még hozzátenném saját tapasztalás alapján is, hogy sokszor nem csak stresszes, hanem veszélyes, sőt lehet életveszélyes is őt elhagyni. Én túléltem :) :) :) ♡♡♡
Én nem tudtam hogy mi az a nárcizmus. Október óta hallgatom Önt. Akkortájt kezdődött egy kapcsolatom. Éreztem hogy nincs rendben valami. És közben hallgattam Önt. És mintha Ön az én újdonsült lovagomról beszélt volna. És rólam. De mikor azt is elmondta Ön hogy a nárcisztikus megbetegít, ez már félelmetes volt. (A felesége agyvérzést kapott és 7 évig élt még mellette.) Ma meg engem megütött. Engem még soha senki sem ütött meg. Éppen mikor megérkeztünk hogy az óévet búcsúztassuk. Én öltöztem, és eljöttem. Önnek köszönhetem hogy nem maradtam benne ebben a kapcsolatban.
❤️
Kedves Babi, már másodszor
jutottam el az Ön kommentjéig, most nem állom meg szó nélkül: nálam szintén 2 hónap után csattant a pofon s még 3 hónapba telt, amíg megszabadultam a daliás lovagomtól, miután majd belehaltam az üldözésbe. Ez
még 1995-ben volt s csak az utóbbi idők info- és szélesebb körű tanulási lehetőségei révén értettem meg, mi történt akkor "hajdanán".
Titokban a város rendőrkapitány helyetteséhez fordultam írásban /27drb. A/5 -ös oldalon leírva a kínomat/.Ez a tiszt jogász volt s csak a helyi hetilapból ismertem a cikkei alapján.Direktívával vakarta le rólam, ezután nem szabad volt meközelítenie engem.Akkor tudtam meg, hogy nem vagyok sem az 1...2...3.áldozat (akkor még nem így hívták) és sajnos nem is az utolsó...jött még kettő.
Köszönöm a türelmet, nem is szívesen írtam le, de valakinek tanulságul szolgálhat a sztorim.
@@margitruszo3029 kedves hogy megírta.Minden jót kívánok Önnek
Kedves Barbara!
Miután feladtam a lakásom, a munkám, 19 évig egy sz+aranykalitkában éltem. A cégébe voltam bejelentve, de otthon kellett lennem, a háztartást vezettem.
A leértékelés fázisában szörnyű volt: nem volt hova és miből új életet kezdenem.
Majd "szerelmes" lett: annyira bezsongott egy vele flörtölő férjes nőtől, hogy már nem akarta titkolni, és le is bukott. Bevallotta, hogy szerelmes, és én költözzek el a gyerekekkel.
Adott elég pénzt, így lépni tudtam. De nem kellett a nőnek, az dobta, csak flörtölt vele. Nem volt köztük testi kapcsolat. Még otthon laktam, mikor rájött: 2 szék közül a földre ült. Karácsony előtt költöztem el tőle. Hiába vallott újra szerelmet nekem, ígérgetett bármit, nem hittem neki, elköltöztem. Lett egy barátom. Mikor ezt megtudta, bosszúból összejött a barátom exfeleségével. 19 hónap volt a válás. Ezen idő alatt feljelentett, mert szerinte megloptam, meg akartam mérgezni, bérgyilkost fogadtam, zaklatom, és a 17 éves fiunk sem az ő gyereke, apasági pert indít. Mindenütt lejárató kampányt indít.
A te videóid segítettek túlélni, te tanítottad meg a no contatot, a helyes viselkedést.
Köszönöm. Jól vagyok. És látni, ahogy a hazugságai, az élete összeomlik, nos ez ad igazlást arra, hogy az élet igazságos, csak ki kell várni.
Az, hogy ennyire gonosz vlt, ez segített teljesen elszakadni tőle.
Már nem haragszom rá, csak szánom.
Szia Barbara! Nem tudom hányadjára nézem, hallgatom ezt a videódat! Amikor érzem, hogy jön a " depi', hát tudd, ezt a videót hallgatom újra, meg újra. Megnyugtat a hangod, a nyugalmad, a lényed. A tartalom mindig felhúz " onnan a mélyből". Egy nárcisz nagyobb kárt tud okozni, mint bár mi. A gyülölete, bántalmazása életed végéig elkisér. Én már " angyalinak" nem látom, de a bántásait mélyen rögzíti az agy, rögzíti a zűrzavart.
Köszönöm szépen! Borzalmas mit képesek elkövetni, hogy báncsanak. Nehéz kigyógyulni belőlük.
Én most hagytam ott exem 15 év után és el se hittem hogy van ilyen személyiség zavar hát elég sokaig nem tudtam mi a baj de most már tudom. Nagyon örülök ezeknek a videóknak! 3 hete kivoltam hogy szerezzem vissza őt! Te jó ég inkább kiléptem belőle végleg 50 évesen Köszönöm
Én kivoltam 3 hétig hogy végem van sírtam érte reggeltől estig! Már másképp látom és megnyugtató hogy kitudtam belőle jönni! Uristen köszönöm 15 évet vett el életemből! Elképesztő hogy most látom kivel voltam együtt és nem értettem mi folyik az életemmel!
Köszönöm Barbara videóidat! ❤
Most erre jól át éreztem ...azta,!!!..,jól mo dod
A megszólítás megváltoztatása a fejünkben nagyon jó :) W-vel már csak 1 'c'-t kell mögé tenni. Azt hittem előbb, nem fogok találni szót rá, és gyorsan megtaláltam :)
Köszönöm ezt is :)
Szia én 40 éves házasságba vagyok, tudtam h vmi nagy baj van, hallgatva a Barbarát mély felismerésem volt, össteáltak a puzzle darabok, egy összeomlás, mit jelent h megváltoztatni a fejembe a nevét? Lehet figyelmen kívül hagytam, még hallgatom a videóit.
Annyira szeretem az őszinteséged! 🤗
Azt már felismertem egy ideje, hogy nyilván velem is van valami bibi, hogy mindig nárcisztikusokkal kölcsönös a vonzalom.
Most már látom, hogy ugyanolyan defektes vagyok, mint ők. 😂🤷😁
Jó, ezt megélni nem vicces, de legalább, már nem tekintek áldozatként magamra.
Partner voltam.
Peter -pöcs koszonom😊
Köszönöm. Ez a videó nagyon betalált.
Nagyon szépen köszönöm kedves Barbara!❤️
Nagyon hasznos ez a videó, jegyzeteltem közben és a gyakorlatba is átvezetem a tippeket. Egy nárcisztikus kapcsolat után a mély önismeret megismerése lehet a kulcs a továbblépéshez. Ebben az anyagban elhangzottak segítenek abban, hogy az áldozat megértse min megy/ment keresztül, tisztán lásson és a jövőt tudatosabban építse újra. KÖSZÖNÖM
Köszönjük!
Köszönöm szépen!
Nagyon köszönöm minden mondatodat!!❤
Nagyon köszönjük a munkàdat!!!!!😘😘
köszi nagyon jó és érdemes a gondolkozásra még egy nárcisznak is!!!!!
Nagyon szépen köszönöm Belgiumból🌹🌹
Nagyon szépen köszönöm Neked ezt a videót. Én sajnos (vagy nem is sajnos, mert szembesültem a saját önértékelési problémáimmal stb) kapcsolatban voltam egy nárcisztikussal, nagyon nehezen szabadultam meg tőle, és most 2 évvel a szakítás után még mindig nem vagyok teljesen rendben, annál is inkább, mert másfél évig zaklatott, fenyegetett. De mindent megteszek, dolgozok magamon. 🙂
Szia Anikó! És most lekopott? Mennyi ideig voltál kapcsolatban egy ilyen emberrel? Fizikálisan is bántalmazott? Én 1,5 évig voltam vele kapcsolatban, fizikai lelki bántalmazás. Szünetekkel keresett, 1 hónapja írta az utcsó levelet, h bármikor újra kezdené velem, persze előtte lévő levelekben kifejtette, h vége lesz az életének, most gondolom másnál próbálkozik, tőlem egy utcával arébb, fefordul a gyomrom ettől..Milyen formában zaklatott Téged? Jah, nálunk én dobtam ki, kb,2, 5 hónapja.
@@erikaigl kb 3 hónapig voltam vele, először tejben vajban fürdetett, én voltam a tökéletes nő, a lelki társ, akit egész életében keresett..... Szépen felépítette az egészet, aztán megérte a kezemet pár hét után. Minden olyan gyorsan történt. Túl gyorsan. Először csak ez volt fura. Utána, amikor azt mondtam, hogy még várjunk, nem kell kapkodni, akkor már berágott, ő a csillagokat is lehozza nekem, de ez sem elég jó stb, teljesen kifordult magából, a tökéletes életemet szapulta, meg a saját filmbe illő szenvedéseit ecsetelte. Elment otthonról, nem jött haza, nem vette fel a telefont, majd megérkezett éjjel, részegen vigyorogva..... Mintha mi sem lenne természetesebb. Kérdeztem, hogy hol volt, stb, azt mondta, horgászni támadt kedve. Baj? Kezdte megint a szapulásomat, hogy én csak kihasználom, nem is akarok hozzámenni, pedig olyat, mint ő, nem találok, stb bizonyítsam be, mennyire szeretem, meg ilyen beteg dolgokat, de ezeket sírva. Volt olyan, hogy éjjel arra ébredtem, hogy az ágy lábánál áll és engem nézett. Amikor megkérdeztem, mit csinál, meg sem szólalt meg. Rettegtem. Ezeket nem lehet így visszaadni, azt a sok szörnyűséget, amit csinált. A szex nem ment neki, csak és kizárólag aberrált elképzelései voltak (nem részletezném), szadista, gusztustalan állat volt. Előtte nekem már volt egy bántalmazó kapcsolatom 4 éven át, úgyhogy ezt még az elején felismertem, már akkor, amikor olyan hevesen, túl viharos tempóban nyomult rám. Mindegy, napokig tudnék mesélni, nem vert meg, de csak azért, mert nem vagyok egy gyenge teremtés. Kb a harmadik ilyen kirohanásakor, amikor konkrétan a számba akart vizelni, kapott egy akkorát, hogy lecsorgott a falon, akkor nagyon megdöbbent, szerintem nem találkozott még "ilyennel". Az én lakásomban lakott, ő Németországból jött haza hozzám egy bőröndnyi cuccal. Természetesen kibasztam, de ez azért nem ment ilyen pikk pakk. Nagyon nehezen szabadultam meg tőle, visszament külföldre, folyamatosan hívott, írt, fenyegetett, tiltottam mindenhonnan, csinált magának nem tudom hány Facebook fiókot, stb. A rendőrség nem segített, nem is vették komolyan. Kb másfél évig csinálta ezt. Zárakat cseréltem, munkahelyet váltottam, számot cseréltem, és így nagy nehezen lekopott. Ezek után férfira rá sem néztem. De most van egy "kapcsolatom", tud erről az egészről részleteiben, azt is tudja, hogy nem lesz egyszerű a bizalmamat visszaépíteni, de szegény nagyon kitartó. Édes, gyöngéd, türelmes, remélem lesz ereje ezt velem végig csinálni. Terápiákra jártam, járok, meditálok, próbálok segíteni a környezetemben élő bántalmazott nőknek, ez most így nagyon jó. Sikeres vagyok a munkámban, ami által nagyon sokan ismernek is, megdöbbentő, hogy hányan élnek hasonló helyzetben akár már évtizedek óta, teljesen deformált, eltorzult énképpel, már azt sem tudják, kik ők, vagy kik voltak ez előtt a pokol előtt. Itt nyilván nem mentem bele részletesen, mert az könyv hosszúságú lenne. De eltűnt, nem hallok már róla. Már nem tudnak ilyen csiribiri palik megfélemlíteni. Merni kell lépni, segítséget kérni, minél nagyobb nyilvánosságot verni neki, nem szégyellni. Minél több ember tud róla, annál nagyobb biztonságban vagy. Legalábbis nekem ez bejött.
@@mimundohu hát eltudom képzelni, hasonlóan működnek ezek a nárcisztikus pszichopata emberek. Jó sokáig még marad a "hatásuk"... Mert annyi rosszat fájdalmat nem lehet gyorsan feldolgozni nekem legalább is nem megy olyan gyorsan, de úgy látom neked sem.. Néha beugrik ez az amiket csinált.. És elborzadok, h ez valóban megtörtént.. Szép napot és sok erőt kívánok neked a feldolgozáshoz 😊
Köszönöm szépen!🙏
Megnéztem az emúlt napokban több videódat, mindegyik nagyon segítő, köszönöm Neked! ..., de ez adott a legtöbbet, ez értetett meg velem még többet....
Tanulságos volt nagyon! Köszönöm szépen 😘!
Kedves Barbi! Nagyon jót nevettem! Az én nárciszom Péter, amire átneveztem: "féreg". Visszatérve az alaptémához. A Világot jelentő Édesapámat elvesztettem 2 éve. 1 évig sokan emlegették s majd kopott az emlék. Ezen az alapon, elkezdtem a nárciszomnak "halál hírét" kelteni, azaz, bár ki kérdezett felőle, elmongtam: ne beszélj róla, meghalt. Hál' Isten megkopott az ő emléke is s ha ezt megszokod, már sem más, sem te -, nem foglalkozik vele. Hozzá kell tegyem, jó, hogy Rád találtam, mert nem ment volna Nélküled! Kösz! Angyali lélek! Jól vagyok! Megtaláltam önmagam! Tudok már nevetni is, csavarogni, várost járni! Az érme miatt e- mailt írok. Szükségem van rá, hogy magamnál hordjam, emlékeztessen arra, hogy ki mentett meg! Légy áldott! Valamiért nem megy át az írás rendesen! Bocsánat!
Érdekes... Nekem is meghalt apukám, s azután kezdtem csak igazán függni az én nárciszitkusomtól (persze a gyászban egyáltalán nem állt mellettem, s nem támogatott..)...Aztán szakításaim után 2-szer csalogatott magához vissza, nemrég a 3.szakítást tettem meg, s most én is pont azt terveztem, hogy ha kérdezik, ezt fogom válaszolni...meghalt... '( Így valahogy könnyebb...
En is feregnek hivtam 😕
Teljesen jellemzi a szo oket,sajnos
Nagyon Koszonom nagyon érthető előadás ölt sajnos de az apám általa iis megélt tapasztalas és hajdan megélt kapcsolati ÁN is részese voltam soha többe nárcisztikus kapcsolat🙏🏻🙏🏻🙏🏻
Hihetetlen vagy ❤ Hàlàs köszönet èrted!
Szia Barbara!🤗🥰
Nagyon jók megnyugtatóak ezek a videók 🙏🤗többször hallgatom őket.En éppen 1 hónapja alkalmazom a " NO CONTACT - ot... ő dobott el ..egy új ex forrás miatt ,de én is exe voltam ..
Mindig és mindig bedőltem újra és újra a manipulativ viselkedésében
Azt tudni kell hogy 2021 februárban mikor több év után újra megkeresett én éppen dupla gyászban 🖤voltam
Édesanyámat veszítettem el 2 hónappal előtte és az akkori barátommal is számítottunk
Mintha csak ráérzett volna 😭😡
Neki viszont még elnek a szülei akik 86 évesek .Vajon mi fog ezután rá várni ????Ezen ő még nincs túl?!
És bennem a mai napig és igazolni tudom mivel anyat veszítettem el utoljára hogy"""AMIKOR VEGLEG ELVESZITED SZULEID AKKOR VALSZ IGAZAN FELNŐTTÉ!!"""🙏🙏🙏
Nekem ezmiatt is igen nehéz csak 1- 2 baráttal ismerőssel és a te videoiddal próbálok újra "felkelni", amúgy egy erős embernek érzem magam mert ezt szüleim elvesztésekor is sokan mondták " ""Erika benned egy hatalmas erő van.. ő erre nem lett volna képes """Én rengeteg mindent kepes voltam azonnal intezni ..a kis ruháit dolgait igaz minden nap sirtam .
Aztan hallgatva videoidat édesapámat ismerem fel anya is vegig nyelt...nyelt és nyelt 😢😢😢
Szóval hogy egy 49 éves szomatikus nárcisztikussal mi fog majd ezután történni ???Aki egyik nőt a másik után hódította meg...a biológia felette is eljár???!!!🙏🙏🙏Milyen lesz ha elmúlnak az évek felette ???
Fél vagyok iratkozva csatornádra 🙏🤗❤️
Egyszerűen a lelkemnek nyugtató mindegyik ❤
Köszönöm❤️
Hálásan köszönöm ❤️
Köszönöm szépen 🙂😘❤⚘
Nem tudom leirni itt😞😞segitseg kell nekem..ez miatt....
Kedves Barbara mit vált ki a nárciból ha csendel verem?
Köszönöm!!
Szuper!
Az egészséges szerelem nem mindent elmosó őrület: csendesen és egyenletesen csordogáló patakvíz.
Kedves Barbara! A videód által kezdem jobban megérteni, hogy most min megyek keresztül. Jól értem, hogy a gyász folyamatának ciklusai még a kapcsolaton belül is végbemehet, vagy ez csak a szakítás/válás után következik be? Én válás után vagyok, és a saját helyzetemre vetítve, jelenleg az 5 fázisból az első 3 fázis kavarodik folyamatosan, és az utóbbi 1 hétben kezdtem érezni, hogy ha nem teszek ez ellen semmit, vagy nem történik változás, akkor könnyen depresszióba fogok esni. De az is lehet, hogy már érintettem a depressziót, csak az nem volt mély (még eddig). Nem tudom, mit tehetnék....Át kell esni mind az 5 fázison, hogy érzelmi szinten is le tudjam zárni a kapcsolatot?
🙏
Szeretném ha segítenél útbaigazítást adni.
Párom nárcisztikus házasságban élt 17 éven keresztül. 3 gyerek is született. Mivel szükséges volt az anyagiakra elment külföldre dolgozni és havonta járt haza 4-5 napra.
Már elvaltak, azonban a nővel nem lehet megegyezni vagyonmegosztásban, s talán a legrosszabb, hogy ugyanazt a munkát csinálja a férj, mint előtte, arra hivatkozva, hogy kell a vagyonmegosztás miatt az anyagi, mert ha nincs megegyezés tovább kell pereskedni. Azonban a mi kapcsolatunkkal a férfi elégedett, de ez számomra nem igazán érthető. Mindenben segít igaz 1500 km-rol. A 3 gyerek már felnőtt, pici koruktol el voltak távolítva tőle a feleségének köszönhetően. A válás óta megfordult a dolog. Gyerekekkel jó a kapcsolat, a pszichopata nővel sajnos nincs a nagykorúaknak kapcsolata, eltavolodtak tőle, rajottek az igazságra. A volt feleség éli az életét, mintha 20 éves lenne. Ügyvédje is nárcisztikus, uszitja ellenem, s ezért nem tudnak pontot tenni a végére. Közös a ház, s mégis mindent magának akar. Megoldás központú a férfi, el sem tudom képzelni hogy lesz ennek vége egy volt nárcisztikus feleséggel +nárcisztikus ugyvedjével... Akiben barátnőt talált a feleség. El sem tudom képzelni magam részéről meddig fog ez tartani, s mi lesz a kettőnk kapcsolataval. Köszönöm válaszodat. ❤
Szia! Lenne egy kérdésem, volt egy lakótársam, aki kimondta magáról, hogy nárcisztikus, mert hogy ő szereti magát és ez teljesen jó dolog, majd mikkor elolvasta, a nárcisztikus emberekről írt cikket, már tagadta. Ugyanakkor ő kijelentette magáról, hogy ő angyal volt előző életében... most akkor mi a helyzet ilyennel? Picit humoros volt a szitu.
Egyszerűen végig sem tudom nézni egyetlen videódat sem.. Engem 25 évig bántalmazott, 10 éve már elváltam, de tele vagyok még fájdalommal és bűntudattal amiért hagytam a gyerekemet is szenvedni, ő epilepsziás lett az apja miatti rettegéstől, sohase bocsátom meg magamnak a tudatlanságom és a naivitásom.. Mindig ígérgetett, ezer levelet írosgatott, hogy na mostantól megváltozok.. Az biztos, hogy alattomos manipulátorok. Még a válás utáni 3. évben is ahányszor beszéltem vele pár mondatot, tiszta stresszben voltam, alig tudtam beszélni is..
Ne hibáztasd magad, áldozat voltál!

❤❤
Köszönöm!
Köszönöm!