70-s évek végen 80-s évek elején Csepelen tanultam a Bajákiban utána a Csepel Művekben dolgoztam én nosztalgiával néztem a videót, mindent vonattal szállítottak nyersanyagot és készárut közúti szállítás nagyon kevés volt.
Szevasz Bence!! Nagyon jó volt hogy hosszabban be jártad az egy kori Csepel művek területét . Én a 90s évek végén egy cégnél dolgoztam már akkor nagyon le volt pusztulva az egész terület . Ahogy jártad be a területet azok a régi épületek romosan elhagyatva voltak ez igazi urbex videó volt igaz ez közlekedési csatorna de ezt most arról szolt hogy az egykor szebb napokat látott Csepel Művek területét bejárd . Aki annak idején ott dolgozott annak egy szép emlék marad . Csapatom a like ott :)
Zse-ni-ááá-lis! Nagyon jó videó lett! Én nem gondoltam volna hogy itt lakóingatlanok is vannak. Hihetetlen micsoda posztapóka hangulata van a helynek, és ezzel a tudattal hogy ide hazajárnak emberek, az még teker rajta egyet. Lehetne több ilyen videó ami bemutatja a főbb jellegzetességeit "a szigetnek". Az a jó az ilyen helyeken hogy mint az évgyűrűk úgy sorakoznak a különböző korok mementói. Megtalálni benne a háború elötti földszintes falusi házakat, a szoci világ elötti gyárakat (lehet még 1800as évekből is maradt itt valami), aztán a háború utáni eszement iparosítást, meg annak minden, a civil szférába begyűrűző vonatkozásait (paneltelepeket), és így tovább napjainkig. Meg általában jó lenne ha Bence nyitna a közlekedés mellett a korok építészeti, társadalmi jelenségei felé is, szépen ki tudná egészíteni a közlekedéssel kapcsolatos infókat (sokszor ezek érintve is vannak, ami tök jó.)
Szia. 1990 körül lett vége a termelésének, én itt voltam inas és utánna a vas műben tmkás. Annak idején míg itt melóztam bejártam az egész területet. Bajaki Ferenc iskolátol (6 kapu) a kikötőig. Nagyon-nagyon jó volt a film köszönöm!
Ha jól emlékszem, Csepel Művek Vasútüzem volt a neve, drága nagyapám ott volt hosszú évekig mozdonyvezető talán m44-essel. Bejárta az egész gyárrendszert a vasút. Nekem tiszta nosztalgia... Köszönöm, Bence.
Hú, ezek nagyon király képek! Érdemes lenne egyszer végigfotózni. Azt hittem, zártabb hely a Csepel Művek annál, mint hogy bárki bemehessen csak úgy. Porta nincs? Engedély nem kell? ... Ha nem, lehet majd Covid után ellátogatunk arra, és jól szanaszét fotózzuk :) Főleg a sínmaradványokat. Addig is köszönet a filmért!
@@martonjuhasz6569 Régen volt porta még emlékszem 92-93 tájékán apámmal mentem be a fizetéséért, még porta előtt kellett várni sokat, mert épp akkor haladt el csigalassúsággal előttünk egy hosszú tehervonat. Mostmár rengeted sok kis cég van bennt, felesleges ott porta. a "lakóépületek" többsége Bence, pedig munkásszálló.
12:20-nál a graffitis épület a volt\bezárt Groove Club, ma EXIT néven fut (testvérszórakozóhelye az ENTER-nek ami pár utcával beljebb található) a jövőben pedig Playground lesz a neve. (Nem kis csalódásomra) Szuper videó volt, csepeliként külön öröm!
8:55-nél, a 3 emeletes épület, 2000-es évek elején munkásszálló volt. Fél évig voltam abban az épületben, mint szállóként. Azóta nem tudom mi célt szolgál már. Lehet még mindig munkásszálló, lehet másként funkcionál.
4 роки тому+1
Most is szálló. De leginkább dakoták lakják. Este 10után senkinek nem ajánlom a környékét!
Ha tudnal adni egy email cimet volna egy nagyon erdekes hely szamodra amit bemutathatnal Miskolcon leirom hol pontosan rengeteg mozdony koztuk egy nohab is eldugva😳
Amúgy még az előző videóhoz kapcsolódóan, Google Térképen láttam egy ilyen csillekocsit valamelyik utcában, de már nem emlékszem, hogy hol és valószínűleg már nincs is ott.
Szia. Az, hogy ki kit néz"hülyének"... Magyarországon aki kicsit másabbat csinál mint az átlag, az idióta, nevessük ki, nézzük hülyének... Sajnos ez Magyar mentalitás, senkivel nem kell foglalkozni!
Sok éve egy kissebb trafóállomásba lesekedtem, már amit a betonkerítés engedett látni, odajön egy idősebb lepattant helybéli, "hülye vagy, bámulod a vezetéket??"....
Anno én is bejártam gyalogosan tanuló koromban, amúgy ha annó létrejön az együttmüködés a Pannónia és a Yamaha között akkor szerintem a környék most teljesen máshogy nézne ki !
Akkor ezek szerint már a neon sem ég este, törött... Ősszel "bejártam" a 179-es busszal, annyi elég is volt...:( :( :( Itt is megállt az idő... :( :( :(
@ C vonalosztály van a hídon, 20 t/tengely, de a hidaknál más paraméterek is számítanak. Négylábúak átkelhetnek a hídon és bejöhetnek Csepelre, azaz a Herkules is bejárhat, be is jár(t) rendszeresen. De Kárpát Vasút NOHAB-ja is járt bent a Kikötőben egyszer, mivel az is "négylábúnak" számít, ha kicsit ferde szemmel nézzük... :)
Csepel-Sziget ==>> Csepel-Művek az igazi iparvágány-hálózata volt anno .... (1990-től hanyatlásnak indult az egész terület==> pedig nem kicsi területről beszélünk!!!!!! Anno 40 ezer dolgozó volt a Csepel-Művekben... )👍 😎 👍👍👍👍👍😎😎😎
Nem kötelező meglátogatni. Én műemlékvédelem alá helyezném őket, annyira nem vesz el nagy helyet a városból azért, bőven megtalálhatja mindenki a neki tetsző területet.
Sajnos úgy kezdtem nézni a videót hogy hátha pluszt látom! De Ön le szarja! Csepel müvek helyén van imádni való kifőzde, sky ward , gokard palya, és nem lerobbant! És nem büdös! Annyira büdös mint nyugati pályaudvar aluljáróban! Úgy hogy 21 ker ne nézd le
70-s évek végen 80-s évek elején Csepelen tanultam a Bajákiban utána a Csepel Művekben dolgoztam én nosztalgiával néztem a videót, mindent vonattal szállítottak nyersanyagot és készárut közúti szállítás nagyon kevés volt.
Ikonikus hely. Volt idő amikor 30-40 ezer dolgozott ott. Köztük anyám és apám, nagybátyám és még sokan a családból. Egy város volt, a városban.
Szevasz Bence!! Nagyon jó volt hogy hosszabban be jártad az egy kori Csepel művek területét . Én a 90s évek végén egy cégnél dolgoztam már akkor nagyon le volt pusztulva az egész terület . Ahogy jártad be a területet azok a régi épületek romosan elhagyatva voltak ez igazi urbex videó volt igaz ez közlekedési csatorna de ezt most arról szolt hogy az egykor szebb napokat látott Csepel Művek területét bejárd . Aki annak idején ott dolgozott annak egy szép emlék marad . Csapatom a like ott :)
Köszönöm a videot , örülök hogy feltöltötted!!!
Zse-ni-ááá-lis! Nagyon jó videó lett!
Én nem gondoltam volna hogy itt lakóingatlanok is vannak.
Hihetetlen micsoda posztapóka hangulata van a helynek, és ezzel a tudattal hogy ide hazajárnak emberek, az még teker rajta egyet.
Lehetne több ilyen videó ami bemutatja a főbb jellegzetességeit "a szigetnek". Az a jó az ilyen helyeken hogy mint az évgyűrűk úgy sorakoznak a különböző korok mementói.
Megtalálni benne a háború elötti földszintes falusi házakat, a szoci világ elötti gyárakat (lehet még 1800as évekből is maradt itt valami), aztán a háború utáni eszement iparosítást, meg annak minden, a civil szférába begyűrűző vonatkozásait (paneltelepeket), és így tovább napjainkig.
Meg általában jó lenne ha Bence nyitna a közlekedés mellett a korok építészeti, társadalmi jelenségei felé is, szépen ki tudná egészíteni a közlekedéssel kapcsolatos infókat (sokszor ezek érintve is vannak, ami tök jó.)
91ig a kerékpár gyárban dolgoztam.6 évet. Hatalmas a gyár. Egy targoncás barátommal bejártuk anno.
Szia. 1990 körül lett vége a termelésének, én itt voltam inas és utánna a vas műben tmkás. Annak idején míg itt melóztam bejártam az egész területet. Bajaki Ferenc iskolátol (6 kapu) a kikötőig. Nagyon-nagyon jó volt a film köszönöm!
A kis sárga munkagéppel szembeni garázsban van a gyönyörű szépen felújitott A26!
Ha jól emlékszem, Csepel Művek Vasútüzem volt a neve, drága nagyapám ott volt hosszú évekig mozdonyvezető talán m44-essel. Bejárta az egész gyárrendszert a vasút. Nekem tiszta nosztalgia... Köszönöm, Bence.
Apukám a kohászatba és a 🔥 oltóságon dolg. Mint gyári tűzoltó 35 évvel ezelőtt!
Még BKK autóbuszjárat is közlekedik a Csepel Művek területén. A 179-es. 😀
Érdemes eljönni és biciklivel bejárni! Mi a családdal rendszeresen körbe tekerjük!
Sokat barangoltam énis biciklivel. Imádtam
Pár éve voltam itt, engem magával ragadott, persze szomorú, de még is van benne valami!
A 2000-es évek elején még láttam üzem közben azt a szegecsanyag gyártó gépet amit még a Messesmithtek gyártásához hoztak.
Hú, ezek nagyon király képek! Érdemes lenne egyszer végigfotózni. Azt hittem, zártabb hely a Csepel Művek annál, mint hogy bárki bemehessen csak úgy. Porta nincs? Engedély nem kell? ... Ha nem, lehet majd Covid után ellátogatunk arra, és jól szanaszét fotózzuk :) Főleg a sínmaradványokat. Addig is köszönet a filmért!
Nincsen porta meg ilyesmi,még a 179-es BKV busz is behajt az egykori főbejáraton az ipari parkba.
@@SzentiD Köszönöm, ez nagyon hasznos infó!
@@martonjuhasz6569 Régen volt porta még emlékszem 92-93 tájékán apámmal mentem be a fizetéséért, még porta előtt kellett várni sokat, mert épp akkor haladt el csigalassúsággal előttünk egy hosszú tehervonat. Mostmár rengeted sok kis cég van bennt, felesleges ott porta. a "lakóépületek" többsége Bence, pedig munkásszálló.
@@vatizs2 Köszönöm szintén, egyre bátrabban megyek majd oda :)
@@martonjuhasz6569 nappal délelőtt menjél ===> este már nem egészséges arra bent járkálni !!!!!!!!!!!!!!!! 👍😎
Igazi inyencség számomra. 😊 Nagy nagy köszönet érte.
Lassan a mi kis varosunkba is ugynezki egy urbex hely lesz a dunai vasmubol😢
12:20-nál a graffitis épület a volt\bezárt Groove Club, ma EXIT néven fut (testvérszórakozóhelye az ENTER-nek ami pár utcával beljebb található) a jövőben pedig Playground lesz a neve. (Nem kis csalódásomra) Szuper videó volt, csepeliként külön öröm!
imádom az ilyen helyeket 😊
mellesleg pár éve amikor ott jártam, még a helyi járatos busz is bement a területre, azóta nem tudom mi a helyzet
Most is!
És sajnos így múlik el minden, ami egykoron milyen nagyszerű volt még... 😩
főleg ősszel amikor meg süt nap egyszer láttam több teher vonat ipari kiszolgálást
Félelmetes, hatalmas gyárterület. Nagyon zord környék az biztos, olyan mintha megállt volna az idő. :)
Szia az lene a kérdésem hogy tud valaki még ilyen helyeket csepelen,
A volt LKM diósgyőri vágányhálozatát is belehetne járni.. Hatalmas.
A régi helyek felfedezése élmény plusz infó nélkül is
8:55-nél, a 3 emeletes épület, 2000-es évek elején munkásszálló volt. Fél évig voltam abban az épületben, mint szállóként. Azóta nem tudom mi célt szolgál már. Lehet még mindig munkásszálló, lehet másként funkcionál.
Most is szálló. De leginkább dakoták lakják. Este 10után senkinek nem ajánlom a környékét!
Ha tudnal adni egy email cimet volna egy nagyon erdekes hely szamodra amit bemutathatnal Miskolcon leirom hol pontosan rengeteg mozdony koztuk egy nohab is eldugva😳
Amúgy még az előző videóhoz kapcsolódóan, Google Térképen láttam egy ilyen csillekocsit valamelyik utcában, de már nem emlékszem, hogy hol és valószínűleg már nincs is ott.
Apukám itt dolgozott, még a 90-enes években is aktív munkálatok voltak
Az első sin mellett a korlát kisvasúti(?)sínből készült,meg kellett volna nézni milyen évszám van az oldalába írva mikori,lehet hogy 100+éves.
Olyan nagy pont mint egy labirintus 😂
Szia. Az, hogy ki kit néz"hülyének"... Magyarországon aki kicsit másabbat csinál mint az átlag, az idióta, nevessük ki, nézzük hülyének... Sajnos ez Magyar mentalitás, senkivel nem kell foglalkozni!
Sok éve egy kissebb trafóállomásba lesekedtem, már amit a betonkerítés engedett látni, odajön egy idősebb lepattant helybéli, "hülye vagy, bámulod a vezetéket??"....
Anno én is bejártam gyalogosan tanuló koromban, amúgy ha annó létrejön az együttmüködés a Pannónia és a Yamaha között akkor szerintem a környék most teljesen máshogy nézne ki !
Szia.Bence.Ilyen a Diósgyöri vasgyár is . Ahol több iparvâgâny található ! Ott van a Bodó kft telephelye is ! Meg a Digép meg a Ládi fatelep!
A Csepel művekben "parkoló,,sárga gép talán egy Buda aláverő gép lehet?
Jó vidi, de kicsit rövid a megszavazotthoz képest!
Akkor ezek szerint már a neon sem ég este, törött... Ősszel "bejártam" a 179-es busszal, annyi elég is volt...:( :( :( Itt is megállt az idő... :( :( :(
10:53-nál nem azt a 4 kerekű valamit mozgattakj a sinen? Vagy az csak egy régi kamion pótkocsi?
az már csepel karácsony sándor utca
Tegnapelőtt egy Herkulest láttam átmenni a hídon. Az is Metransos volt.
Elvileg amit mondasz lehetetlen...legalábbis papiron nem engedett a tengelyterhelése
@@cobraelflapunk Ha legközelebb látom, megpróbálom lefotózni
Mennyi a megengedett tengelyterhelés?
@ C vonalosztály van a hídon, 20 t/tengely, de a hidaknál más paraméterek is számítanak. Négylábúak átkelhetnek a hídon és bejöhetnek Csepelre, azaz a Herkules is bejárhat, be is jár(t) rendszeresen. De Kárpát Vasút NOHAB-ja is járt bent a Kikötőben egyszer, mivel az is "négylábúnak" számít, ha kicsit ferde szemmel nézzük... :)
@@zoltanfabian4414 Köszönöm a választ! :)
Csepel-Sziget ==>> Csepel-Művek az igazi iparvágány-hálózata volt anno .... (1990-től hanyatlásnak indult az egész terület==> pedig nem kicsi területről beszélünk!!!!!! Anno 40 ezer dolgozó volt a Csepel-Művekben... )👍 😎
👍👍👍👍👍😎😎😎
Érdekes az sok ember nem tévedtek el. Hatalmas ez a gyár
Édes apám itt dolgozott 55evig.
Anno egy műszakban 30.000 ember dolgozott bent....
Régi szép idők, akkor mindenkinek volt munkája
Ez nem 1 órás! :)
A GPS.tud minden utat
Milyen HÉV - RÖL beszélsz????😮
Wolt visz
Borzalmas környezet... Ezeket a barnamezőket jó lenne végleg megszüntetni városszerte... Tiszta getto
Nem kötelező meglátogatni. Én műemlékvédelem alá helyezném őket, annyira nem vesz el nagy helyet a városból azért, bőven megtalálhatja mindenki a neki tetsző területet.
@@Thejano1998 A felújítással nem lenne gondom... De ahogy most kinéz és pusztul, az nem a "rendben van" állapot...
Sajnos úgy kezdtem nézni a videót hogy hátha pluszt látom!
De Ön le szarja!
Csepel müvek helyén van imádni való kifőzde, sky ward , gokard palya, és nem lerobbant!
És nem büdös! Annyira büdös mint nyugati pályaudvar aluljáróban!
Úgy hogy 21 ker ne nézd le