Üdvözítő, hogy valaki egyáltalán fordít erre időt, hogy vidókat készítsen a témakörben, hálás köszönet érte! Viszont az előttem szólóhoz csatlakozva. Valóban, a szerelést lenne jobb látni magát. Akit nem érdekel majd beleteker! Így inkább csak egy előtte-utána videónak jó sajnos. Rakja fel mégegyszer valós időben és akkor még naurálni is van mód hogy mit miért csinál. De csak ennyihez is lehet kérdezni: -mi a baj a 16A-s kismegszakítóval és miért kellett 13A-sra cserélni? Meg ha jól értem ez a menete az áramnak: bejön a szolgáltatótól az áramvédőbe és onnan megy tovább az összes kismegszaktóba. Aztán a kismegszakítók másik fele csatlakozik a PEN vezetőre míg az áramvédőn csak a fázis halad át? Ez így igaz? Valamint ma már lehet kapni olyan készüléket amely mindkét feladatot ellátja. Ha ilyet szerelek fel minden kismegszakító helyett az nagyobb összeg mellett nagyobb biztonságot is jelent?
Szia!Köszönöm.😊 A 16A-es megszakítót azért kellett jelen esetben 13-as ra cserélni,mert a 1,5mm2 -es cu vezetéken tartósan max 13A folyhat!Sajnos előszeretettel szerelik a szakik a16-ost !!Nem szabad!! Akkor tisztázzuk az életvédelmi relébe csatlakozik a bejövő nulla és fázis.Ebből a védett 0 a 0 sínre és a fázis a megszakítók bemenő pólusára, a megszakítók másik pólusára a működtetni kívánt vill.berendezés fázis pólusára csatlakozik nem a pen-re mert akkor ZÁRLAT keletkezne! Üdvözlettel :Elektric man.👍😊⚡️
Minden áramkört egyenként kombinált áramvédő- és kismegszakítóval megszerelni szükségtelenül drága lenne. A biztonság növelése jó irány, ha az egész lakást védi egy áramvédő, akkor én beépítenék még egy ugyan olyant vele sorosan, igaz hogy időszakosan tesztelni KELL, de sosem lehet tudni mikor hibásodik meg... vagy ha nem minden áramkört kell védeni, kert és melléképületek is vannak, akkor fő fedővédelemnek egy késleltetett vagy nagyobb áramút pl. 100mA építenék be. A dugalj áramköröket és a lakáson belül gyakorlatilag mindent, világítást is jelenleg 30mA-essel kell ellátni új építésnél. Másik módszer, ha mondjuk az egész lakást védő fő áramvédő után még egy kiemelt csoportot is képzünk egy második áramvédővel, ahonnan például a fürdőszobai áramkörök, villanybojler vagy gyerekszobák/nappali van leágaztatva kismegszakítókkal. Az előbb felsorolt néhány helyiségnél a másodlagos csoport helyett szintúgy lehet alkalmazni akár a kombinált készülékeket is leágazásnak az ÁVK-val védett fő gyűjtősínről. Tudom, hogy a fenti már csak azért sem fog tetszeni egy-két "villanyszerelőnek", mert nem így SZOKTÁK szerelni a lakásokat. Az egyedüli, amiért manapság JOBB ESETBEN IS csak egy ÁVK van beépítve egy lakásban, az a költség. Mondván, ha régen sem volt kötelező, akkor most miért kellene egy felújításnál, ami baromság, mert ki az aki 15-20 ezret sajnál egy ÉLET-védelmi készülékre, ami évtizedekig védelmet nyújt? Új létesítésnél kötelező, ráadásul a lakáson belül gyakorlatilag minden áramkörhöz. Egyedül a direkt csatlakozó villanybojlernél nem, aminél ott van megjegyzésként a szabványban, hogy ahhoz is erősen ajánlott.
Ha a videóközepén 1:55 -kor nem ordított volna fel a zene és nem kelt volna rá fel a gyerek, az mondjuk nem lett volna rossz! Nem használsz mikrofont, halkan beszélsz, szinte motyogsz... az ember próbálja kompenzálni, feltekertem a hangerőt... de az a zene......... Használj mikrofont, vagy legalább a hangerőt normalizáld, tedd egységessé!!! Köszi
Köszönöm a videót! Milyen karakterisztikájú kismegszakítót szoktál használni általában? Milyen vezetékkel kötötted össze a főbb elemeket az elosztón belül? Elég oda a hatos (?) vagy van erre valami ajánlás?
@@elektricman köszönöm! :) Még egy kérdés: földelőszondához milyen vezetéket szoktál kivinni? Elég a 10-s sodrott ugye? Ezt tudom még érvég hüvelyezni a fogómmal :)
Anyi a lényeg hogy a "nullát" meg a "földelést" valahol a vilanyora elött közösitik vagy összeköti Ez a vilanyora után is közös marad ezt nevezzük "PEN" nek mivel a nullát "N" nevezzük a földelést meg "PE" így vonták össze Ezzel arra szolgál hogy egyel kevesebb vezetéket keljen be húzni a lakásba De vannak kritériumok: vizesblokkok esetében kötelező külön be vinni a földelést ezzek a konyhák, fürdöszobak, mellékhelyiségek. Ez szakaszokra külön be kell vinni a földelt (citromsárga-zöld) vezetéket.
Üdvözletem! Adott egy 70-es években épült ház TT rendszerrel, tehát a földelőszonda nincs összekötve a szolgáltatótól jövő nulla vezetővel. Szeretnék berakni egy ÁVK-t. Kérdésem az lenne, hogy csinálhatok-e TN rendszert, tehát közösíthetem-e a védővezetőt a nullavezetővel az ÁVK előtt?
Tisztelt Ádám! Látatlanban nem tudok az ön vill.hálózatáról nyilatkozni. Ahogy írja,hogy 70 -es a ház,én biztos hogy egy új 3m szondát leütnék első lépésben.A jó földelés a lényeg a hibaáram azon folyik!Az Életvédelmi relé csak kiegészítő berendezésként szolgál akár TT vagy TN rendszerben. Ha nem vill szerelő akkor azért ne kezdjen bele a hálózat átkötésébe,mert áramütés vagy tűz keletkezhet!! Üdv:Elektric man👍
Először az áramvédő beépítésével kezd! A TT rendszerben is működik az áramvédő, elég a mért fázisokat és a közös nullát átfűzni rajta és erről kialakítani a nulla sínt úgy, hogy minden áramkör védelmét ellássa. Ha így be van építve az áramvédő, akkor már ez a módosítás is jelentősen növeli a biztonságot. A legfontosabb következő lépés, ha a meglévő PE csomópontot és a rá csatlakozó földelést feljavítanád, megerősítenéd. Ehhez két min 2,5m-es földelőrudat kellene leütni, egymástól 2m-re, a föld alatt őket összekötni 10mm horganyzott acéllal, a felállást is 10mm-es horg. acéllal kialakítani, a talajátmenetnél legalább +-30cm-en gyantás zsugorcsővel bevonva, vagy rozsdamentes acélhuzallal kialakítva. A földben lévő kötésekre korróziógátló szalagot kell tekerni. Ha van lehetőséged földelési ellenállást mérni, akkor max 10 ohm legyen, ha nem éri el, újabb rudat kell leütni és csatlakoztatni a rendszerhez. Ha a pénz nem gond és amúgy is tervezel teljes felújítást, akkor jobb lenne az egészet rozsdamentes acélból megcsinálni (csakis V4A). A 10mm-es acélhuzalt egy kötődobozban a megfelelő érvéghüvelyt fogadó elemmel, vagy ónozott szemes saruval csavarozva váltsd át legalább 10mm2-es z/s vezetékre, amit közvetlenül bekötsz a fő-földelősínbe. A meglévő földelést mindenképpen, de én ajánlanám, hogy a bejövő PEN-t, vagy ha ez nem hozzáférhető a mérőhely miatt, akkor a fogymérőtől jövő PEN-t/nullát is kösd be a fő-földelőkapocsba és a PE-N szétválasztás innen történjen, ahogy az áramvédő utáni áramkörök kialakítása is. A fentieket azért írtam, mert egy régi háznál, jelentős beruházás nélkül ezeket az alapdolgokat tudod először megtenni, természetesen ajánlott lenne mindenképpen egy megbízható villanyszerelőt vagy akár érintésvédelmi felülvizsgálót kihívni a szükséges felújítások megállapításához és egy jelentős beruházással a teljes hálózatot felújíttatni vagy teljesen újjáépíteni a fogyasztásmérő helyet is beleértve. Na meg említsük meg, hogy villanyszerelési munkát csak villanyszerelő képesítéssel lehet végezni.
Üdv.! Alu és rézvetéket őssze lehet kötni wago csatlakozóval úgy hogy közben alu pasztával kitöltjük? Ha igen ilyen esetben kell figyelni a wago csatiban lévő fémes összekötőre hogy milyen anyagból van vagy ezekhez már mindegyikhez lehet csatlakoztatni az alut a pasztával?
Szia. A gyártói adatlap szerint a wago alupasztát csak a 222-es wago sorozattal lehet használni. Aluvezetéket visszavágod a megfelelő hosszig blankolod így az oxidált alurészed eltűnik., kitöltöd minden pólusát a wago sorkapocsnak és csatlakoztatod.
Szia!A PEN szétválasztás két helyen lehetséges a mérőnél vagy a kiselosztóban.A fázisvezetőhöz mért vezeték keresztmetszeteket kell betartani👍. Üdv :Elektric man.
@@gaborm4767 Szia! A kisfeszültségű betáplálói oldalról két vezetéken a fázis és aPEN (ez a nulla és a védővezető egy vezetéken) érkezik a feszültség a fogyasztókhoz .Ez a T-NC rendszer!
@@gaborm4767 a PE (protective earth) a föld, N (neutral) nulla vezető. Mivel mindkettőnek "nulla" a potenciálja így ez a szétválasztás előtt még ugyanaz a vezeték (PEN)
Szia! Mindenféle képen a rendelkezésre álló teljesítmény határozza meg! Pl:32A nél legalább 40A est!Nagyobbat mint az mérőnél bejövő össz teljesítmény. Figyelembe kell venni, az érzékenységet is!!
Szia, köszönöm a videót, tanulóként ebből sok mindent meg tudok figyelni. Plusz jók az összefüggésekre vonatkozó magyarázatok is. Kérdés: Pont egy ilyen FKA táblán láttam, hogy az életvédelmi relé bejövő 0 pontjára az (bejövő) alu vezeték mellé egy cu zöld-sárga van rögzítve, ami meg lemegy a földsínre. Ennek így mi értelme van? Köszönöm a választ!
Szia! Nem szép ahogy a szaki csinálta,de az év relé előtt ,ha össze van kötve a 0+védőföld az jó! Az a lényeg,h év reléből kijövő védett 0-t nem szabad !! összekötni a védőföldel👍😊 Üdv:Elektric man
Ez egy veszélyes és nem megfelelő kialakítás. A célja az lenne, hogy a bejövő PEN vezető az áramvédő kapcsán legyen szétválasztva N és PE vezetőre. Az N keresztül van fűzve az áramvédőn és utána van kialakítva a közös N sín, a PE meg megy az áramvédő előtt a PE sínre. Ezzel az a probléma, hogy az áramvédő szerelésekor megszakad minden PE kapcsolat, vagyis ez elfogadhatatlan és adott esetben életveszélyes is lehet. A helyes kialakítást és a legnagyobb biztonságot az adja, ha a bejövő PEN vezető egyből a PE sínre csatlakozik egy saját csavarhelyre. Az épület földelésétől jövő vezetéket szintén erre a PE sínre kell közvetlenül csatlakoztatni. Így PEN szakadásnál/bontásnál a hálózat a helyi földelésen keresztül még mindig földelve marad (az érintési feszültség limitálva lesz), a földelés meghibásodásakor pedig a PEN hálózaton és földelésein keresztül még mindig alacsony értékre korlátozott a PE hálózat ellenállása. A nullát pedig a PE sínről kell indítani az N sínhez, vagy az áramvédőhöz kék vezetékkel. Ha a földelés ép, akkor ennek megszakadása még mindig kisebb gondot okoz. Látható hogy fizikailag többféleképpen megoldható a vezetők kötése és szétválasztása, többféleképpen megengedett és működőképes is, de mégis egy hibaállapotnál ennek hatalmas jelentősége lesz.
Atyaúristen! Hihetetlen, hogy 1,5 mm2-es vezetékre feltették a 16 amperes megszakítókat. Gondolom nem ingyen csinálták. De legalább nem D karakterisztikásat raktak bele. :D
Tudtommal régen (és ahogy elnézem, ez kb akkori volt) megengedte a szabvány a 1,5MCU-ra a 16A (bizonyos kritériumokkal). Így aztán valóban sok ilyennel lehet találkozni és bár én nem villanyszerelő, hanem elektronikai műszerész vagyok, tehát nem foglalkozom naponta ezzel, olyat még nem láttam, hogy egy szabályosan kötött és elhelyezett 1,5réz-nél ebből lett volna probléma. Régen azért is választották ezt a szakik, mert 13A-s kismegszakító nem volt és olyan jó védőcsövek sem voltak, így a 2,5-es behúzása is macerásabb volt, ráadásul még a mai szerelvények jó részében sem lehet biztonságosan kötni a 2,5-t, nemhogy az akkoriakba. Ha a szigetelés, kötés nem mutat olvadást, égésnyomot, a régi (egyébként idővel csökken a leoldási áram értéke) kisgsztakítót érdemes13-asra cserélni. Ezek egyébként sem az öröklétre készülnek, és sok gyártó pl szerelvényeket is ajánlja idővel cserélni. Persze a kötéseket is érdemes wagora váltani. Ezt csak az "Atyaúristenre" mert szerintem sokkal nagyobb gond, hogy az ezt megelőző, tehát a 80' években meg divat volt a fűzött vagy semmilyen föld, ahol a nullát rákötözgették a földelt dugaljak földjére. Na ezek az "Atyauristenek" igazán.
Szia!A PEN t előbb szét kell választani,nem szabad közvetlenül az év relébe kötni!!Hibás bekötést eredményez ha nem választod szét N re és PE re!Az év reléből kijövő N lesz a védett N !!A védővezetőket pedig a PE sínre kell csatlakoztatni. Üdv:Elektric man
@@elektricman nem is csak a csatlakozó felületek miatt, hanem az Alu hidegfolyása miatt esetleg? (még tanulom a szakmát, sokat olvasok mindenfélét, de ez talán ok lehet a használatra.)
Szia! A bejövő alumínium fázis vezetékét simàn be lehet kötni a FI-relébe? Nem kellett volna azt is előbb az ónozott sorkapocsba bekötni és onnan bevezetni a FI- relébe? Előre is köszönöm a választ.
Szia! Az Alut be lehet kötni a megszakítóba,Év relékbe,csak újra kell blankolni , hogy ne oxidálódott kötés legyen! Üdv..(Látom figyelsz a részletekre👍)
@@elektricman Igazán köszönöm a választ. Még egy kérdés. Ezek a fajta/minőségű sorkapcsok, amit Te is használtál, ezek mindegyike ónozott? Vagy van-e ezeknek típu megnevezése. Tartok attól, hogy a szakboltos sem tudja mindig, hogy mit árul. Előre is köszönöm a választ!
Bocsi,de a lényeg lemaradt,ill.nrm követhető.Igy nem sok értelme volt sz egésznek,pedig szivesen tanultam volna. Az ajtó becsukád viszont jól látható...😢
Pont a lényegi része maradt el kárvolt felgyorsitani a videot
Ezt akartam írni! 😢😢😢
Üdvözítő, hogy valaki egyáltalán fordít erre időt, hogy vidókat készítsen a témakörben, hálás köszönet érte! Viszont az előttem szólóhoz csatlakozva. Valóban, a szerelést lenne jobb látni magát.
Akit nem érdekel majd beleteker! Így inkább csak egy előtte-utána videónak jó sajnos. Rakja fel mégegyszer valós időben és akkor még naurálni is van mód hogy mit miért csinál.
De csak ennyihez is lehet kérdezni:
-mi a baj a 16A-s kismegszakítóval és miért kellett 13A-sra cserélni?
Meg ha jól értem ez a menete az áramnak: bejön a szolgáltatótól az áramvédőbe és onnan megy tovább az összes kismegszaktóba. Aztán a kismegszakítók másik fele csatlakozik a PEN vezetőre míg az áramvédőn csak a fázis halad át? Ez így igaz? Valamint ma már lehet kapni olyan készüléket amely mindkét feladatot ellátja. Ha ilyet szerelek fel minden kismegszakító helyett az nagyobb összeg mellett nagyobb biztonságot is jelent?
Szia!Köszönöm.😊
A 16A-es megszakítót azért kellett jelen esetben 13-as ra cserélni,mert a 1,5mm2 -es cu vezetéken tartósan max 13A folyhat!Sajnos előszeretettel szerelik a szakik a16-ost !!Nem szabad!!
Akkor tisztázzuk az életvédelmi relébe csatlakozik a bejövő nulla és fázis.Ebből a védett 0 a 0 sínre és a fázis a megszakítók bemenő pólusára, a megszakítók másik pólusára a működtetni kívánt vill.berendezés fázis pólusára csatlakozik nem a pen-re mert akkor ZÁRLAT keletkezne!
Üdvözlettel :Elektric man.👍😊⚡️
@@elektricman Köszönöm válaszát! További lelkes ismeretterjesztést!
Minden áramkört egyenként kombinált áramvédő- és kismegszakítóval megszerelni szükségtelenül drága lenne. A biztonság növelése jó irány, ha az egész lakást védi egy áramvédő, akkor én beépítenék még egy ugyan olyant vele sorosan, igaz hogy időszakosan tesztelni KELL, de sosem lehet tudni mikor hibásodik meg... vagy ha nem minden áramkört kell védeni, kert és melléképületek is vannak, akkor fő fedővédelemnek egy késleltetett vagy nagyobb áramút pl. 100mA építenék be. A dugalj áramköröket és a lakáson belül gyakorlatilag mindent, világítást is jelenleg 30mA-essel kell ellátni új építésnél.
Másik módszer, ha mondjuk az egész lakást védő fő áramvédő után még egy kiemelt csoportot is képzünk egy második áramvédővel, ahonnan például a fürdőszobai áramkörök, villanybojler vagy gyerekszobák/nappali van leágaztatva kismegszakítókkal. Az előbb felsorolt néhány helyiségnél a másodlagos csoport helyett szintúgy lehet alkalmazni akár a kombinált készülékeket is leágazásnak az ÁVK-val védett fő gyűjtősínről.
Tudom, hogy a fenti már csak azért sem fog tetszeni egy-két "villanyszerelőnek", mert nem így SZOKTÁK szerelni a lakásokat. Az egyedüli, amiért manapság JOBB ESETBEN IS csak egy ÁVK van beépítve egy lakásban, az a költség. Mondván, ha régen sem volt kötelező, akkor most miért kellene egy felújításnál, ami baromság, mert ki az aki 15-20 ezret sajnál egy ÉLET-védelmi készülékre, ami évtizedekig védelmet nyújt?
Új létesítésnél kötelező, ráadásul a lakáson belül gyakorlatilag minden áramkörhöz. Egyedül a direkt csatlakozó villanybojlernél nem, aminél ott van megjegyzésként a szabványban, hogy ahhoz is erősen ajánlott.
Ha a videóközepén 1:55 -kor nem ordított volna fel a zene és nem kelt volna rá fel a gyerek, az mondjuk nem lett volna rossz!
Nem használsz mikrofont, halkan beszélsz, szinte motyogsz... az ember próbálja kompenzálni, feltekertem a hangerőt... de az a zene.........
Használj mikrofont, vagy legalább a hangerőt normalizáld, tedd egységessé!!!
Köszi
Szia!a bal oldali fövezeték elosztóba kötöttél be vezetéket?
Szia!Nem,a bővítés lehetősége fennáll azért hagytam benne.(figyelmes észrevétel)👍
Köszönöm a videót! Milyen karakterisztikájú kismegszakítót szoktál használni általában? Milyen vezetékkel kötötted össze a főbb elemeket az elosztón belül? Elég oda a hatos (?) vagy van erre valami ajánlás?
Szia!Köszi.😊
B karakterisztikájút használok.
A kiselosztóban 10-es MKH szoktam használni (teljesítmény)is meghatározza.
Üdv:Elektric man.
@@elektricman köszönöm! :) Még egy kérdés: földelőszondához milyen vezetéket szoktál kivinni? Elég a 10-s sodrott ugye? Ezt tudom még érvég hüvelyezni a fogómmal :)
@@vargataful Szia!
16-os Mhk kellene,de a 10-es id megteszi.😊
@@elektricman köszönöm!
@@vargataful szívesen.😊
Helló! A PEN vezetőt elmagyaráznád? Most járok tanfolyamra. Köszi!
Anyi a lényeg hogy a "nullát" meg a "földelést" valahol a vilanyora elött közösitik vagy összeköti
Ez a vilanyora után is közös marad ezt nevezzük "PEN" nek mivel a nullát "N" nevezzük a földelést meg "PE" így vonták össze
Ezzel arra szolgál hogy egyel kevesebb vezetéket keljen be húzni a lakásba
De vannak kritériumok: vizesblokkok esetében kötelező külön be vinni a földelést ezzek a konyhák, fürdöszobak, mellékhelyiségek.
Ez szakaszokra külön be kell vinni a földelt (citromsárga-zöld) vezetéket.
Üdvözletem! Adott egy 70-es években épült ház TT rendszerrel, tehát a földelőszonda nincs összekötve a szolgáltatótól jövő nulla vezetővel. Szeretnék berakni egy ÁVK-t. Kérdésem az lenne, hogy csinálhatok-e TN rendszert, tehát közösíthetem-e a védővezetőt a nullavezetővel az ÁVK előtt?
Tisztelt Ádám!
Látatlanban nem tudok az ön vill.hálózatáról nyilatkozni.
Ahogy írja,hogy 70 -es a ház,én biztos hogy egy új 3m szondát leütnék első lépésben.A jó földelés a lényeg a hibaáram azon folyik!Az Életvédelmi relé csak kiegészítő berendezésként szolgál akár TT vagy TN rendszerben.
Ha nem vill szerelő akkor azért ne kezdjen bele a hálózat átkötésébe,mert áramütés vagy tűz keletkezhet!!
Üdv:Elektric man👍
Először az áramvédő beépítésével kezd! A TT rendszerben is működik az áramvédő, elég a mért fázisokat és a közös nullát átfűzni rajta és erről kialakítani a nulla sínt úgy, hogy minden áramkör védelmét ellássa. Ha így be van építve az áramvédő, akkor már ez a módosítás is jelentősen növeli a biztonságot.
A legfontosabb következő lépés, ha a meglévő PE csomópontot és a rá csatlakozó földelést feljavítanád, megerősítenéd. Ehhez két min 2,5m-es földelőrudat kellene leütni, egymástól 2m-re, a föld alatt őket összekötni 10mm horganyzott acéllal, a felállást is 10mm-es horg. acéllal kialakítani, a talajátmenetnél legalább +-30cm-en gyantás zsugorcsővel bevonva, vagy rozsdamentes acélhuzallal kialakítva. A földben lévő kötésekre korróziógátló szalagot kell tekerni. Ha van lehetőséged földelési ellenállást mérni, akkor max 10 ohm legyen, ha nem éri el, újabb rudat kell leütni és csatlakoztatni a rendszerhez. Ha a pénz nem gond és amúgy is tervezel teljes felújítást, akkor jobb lenne az egészet rozsdamentes acélból megcsinálni (csakis V4A).
A 10mm-es acélhuzalt egy kötődobozban a megfelelő érvéghüvelyt fogadó elemmel, vagy ónozott szemes saruval csavarozva váltsd át legalább 10mm2-es z/s vezetékre, amit közvetlenül bekötsz a fő-földelősínbe. A meglévő földelést mindenképpen, de én ajánlanám, hogy a bejövő PEN-t, vagy ha ez nem hozzáférhető a mérőhely miatt, akkor a fogymérőtől jövő PEN-t/nullát is kösd be a fő-földelőkapocsba és a PE-N szétválasztás innen történjen, ahogy az áramvédő utáni áramkörök kialakítása is.
A fentieket azért írtam, mert egy régi háznál, jelentős beruházás nélkül ezeket az alapdolgokat tudod először megtenni, természetesen ajánlott lenne mindenképpen egy megbízható villanyszerelőt vagy akár érintésvédelmi felülvizsgálót kihívni a szükséges felújítások megállapításához és egy jelentős beruházással a teljes hálózatot felújíttatni vagy teljesen újjáépíteni a fogyasztásmérő helyet is beleértve. Na meg említsük meg, hogy villanyszerelési munkát csak villanyszerelő képesítéssel lehet végezni.
Megérdemelt volna egy mért fő vezeték cserét is. En biztos tájékoztatást adtam volna a tulajdonosnak hogy ez igy nem nagyon terhelhető.
Üdv
Szia! A lakatrendszert hol lehet rendelni és mi a neve? Amivel a villanyóra kart zárod le?:)
Előre is köszi a választ.
Szia itt tudod megvenni.👍
lakat.shop/Munkavedelem-LOTO-kizaro-lakatok
Üdv:Elektric man
@@elektricman Köszi! Ez fontos dolog, életet menthet:)
Üdv.! Alu és rézvetéket őssze lehet kötni wago csatlakozóval úgy hogy közben alu pasztával kitöltjük? Ha igen ilyen esetben kell figyelni a wago csatiban lévő fémes összekötőre hogy milyen anyagból van vagy ezekhez már mindegyikhez lehet csatlakoztatni az alut a pasztával?
Szia!Alu pasztával használható réz és Alu ,bár én nem szoktam összekötni inkább ónozott sorkapcsot használok ilyen esetben.
Üdv:Elektric man👍
Szia. A gyártói adatlap szerint a wago alupasztát csak a 222-es wago sorozattal lehet használni.
Aluvezetéket visszavágod a megfelelő hosszig blankolod így az oxidált alurészed eltűnik., kitöltöd minden pólusát a wago sorkapocsnak és csatlakoztatod.
@@mumus05 szia!Igen👍
@@mumus05 Köszönöm.
Szia. A PEN szétválasztást a sorkapocsban csináltad jól látom? Erre van szabály/szabvány hogy miként lehet? Köszi!
Szia!A PEN szétválasztás két helyen lehetséges a mérőnél vagy a kiselosztóban.A fázisvezetőhöz mért vezeték keresztmetszeteket kell betartani👍.
Üdv :Elektric man.
mi az a PEN?
@@gaborm4767 Szia!
A kisfeszültségű betáplálói oldalról két vezetéken a fázis és aPEN (ez a nulla és a védővezető egy vezetéken) érkezik a feszültség a fogyasztókhoz .Ez a T-NC rendszer!
@@gaborm4767 a PE (protective earth) a föld, N (neutral) nulla vezető. Mivel mindkettőnek "nulla" a potenciálja így ez a szétválasztás előtt még ugyanaz a vezeték (PEN)
Szia!
A lentebb lévő kommentekben olvashatsz róla👍⚡️
Üdv:Elektric man.😊
Remek kis videó, köszönjük! Azt jól láttam, hogy a PEN vezetőt a kiselosztóban választottad szét PE-re és N-re? Köszi!
Igen!Köszönöm,hogy megnèzted.
Szervusz.
Mi alapján határozod meg, hogy hány amperes relé kell?
pl. 1x32A-hez vagy mondjuk 3x20A- hez?
Üdvözlettel
Szia!
Mindenféle képen a rendelkezésre álló teljesítmény határozza meg!
Pl:32A nél legalább 40A est!Nagyobbat mint az mérőnél bejövő össz teljesítmény.
Figyelembe kell venni, az érzékenységet is!!
@@elektricman Köszönöm, még valami eszembe jutott.
Gáz kazánnak kell külön kismegszakító,illetve külön szálak a lakás elosztótól?
Mi az előirás?
@@80sityuka80 Szia!
Mindenféle képen legyen külön megszakítón a gázkazán és külön tápláló vezetékkel méretezve.
@@elektricman 3x1,5 elég neki illetve mekkora kismegszakító?
Ez előírás, hogy kell külön az órától húzni?
@@80sityuka80 Kazán adatlapján lévő adatok alapján kell méretezni!
Szia, köszönöm a videót, tanulóként ebből sok mindent meg tudok figyelni. Plusz jók az összefüggésekre vonatkozó magyarázatok is. Kérdés: Pont egy ilyen FKA táblán láttam, hogy az életvédelmi relé bejövő 0 pontjára az (bejövő) alu vezeték mellé egy cu zöld-sárga van rögzítve, ami meg lemegy a földsínre. Ennek így mi értelme van? Köszönöm a választ!
Szia!
Nem szép ahogy a szaki csinálta,de az év relé előtt ,ha össze van kötve a 0+védőföld az jó!
Az a lényeg,h év reléből kijövő védett 0-t nem szabad !! összekötni a védőföldel👍😊
Üdv:Elektric man
@@elektricman Értem. Köszönöm szépen!
Ez egy veszélyes és nem megfelelő kialakítás. A célja az lenne, hogy a bejövő PEN vezető az áramvédő kapcsán legyen szétválasztva N és PE vezetőre. Az N keresztül van fűzve az áramvédőn és utána van kialakítva a közös N sín, a PE meg megy az áramvédő előtt a PE sínre. Ezzel az a probléma, hogy az áramvédő szerelésekor megszakad minden PE kapcsolat, vagyis ez elfogadhatatlan és adott esetben életveszélyes is lehet.
A helyes kialakítást és a legnagyobb biztonságot az adja, ha a bejövő PEN vezető egyből a PE sínre csatlakozik egy saját csavarhelyre. Az épület földelésétől jövő vezetéket szintén erre a PE sínre kell közvetlenül csatlakoztatni. Így PEN szakadásnál/bontásnál a hálózat a helyi földelésen keresztül még mindig földelve marad (az érintési feszültség limitálva lesz), a földelés meghibásodásakor pedig a PEN hálózaton és földelésein keresztül még mindig alacsony értékre korlátozott a PE hálózat ellenállása.
A nullát pedig a PE sínről kell indítani az N sínhez, vagy az áramvédőhöz kék vezetékkel. Ha a földelés ép, akkor ennek megszakadása még mindig kisebb gondot okoz.
Látható hogy fizikailag többféleképpen megoldható a vezetők kötése és szétválasztása, többféleképpen megengedett és működőképes is, de mégis egy hibaállapotnál ennek hatalmas jelentősége lesz.
Atyaúristen! Hihetetlen, hogy 1,5 mm2-es vezetékre feltették a 16 amperes megszakítókat. Gondolom nem ingyen csinálták. De legalább nem D karakterisztikásat raktak bele. :D
Szia!Hát igen,sajnos sok ilyennel találkozni aztán az ügyfelek látják a kárát amikor újra kell vezetékelni a lakást!
A 1.5 es vezetek réz ugye? Alura gondolom 10 est tettél volna
Tudtommal régen (és ahogy elnézem, ez kb akkori volt) megengedte a szabvány a 1,5MCU-ra a 16A (bizonyos kritériumokkal). Így aztán valóban sok ilyennel lehet találkozni és bár én nem villanyszerelő, hanem elektronikai műszerész vagyok, tehát nem foglalkozom naponta ezzel, olyat még nem láttam, hogy egy szabályosan kötött és elhelyezett 1,5réz-nél ebből lett volna probléma. Régen azért is választották ezt a szakik, mert 13A-s kismegszakító nem volt és olyan jó védőcsövek sem voltak, így a 2,5-es behúzása is macerásabb volt, ráadásul még a mai szerelvények jó részében sem lehet biztonságosan kötni a 2,5-t, nemhogy az akkoriakba.
Ha a szigetelés, kötés nem mutat olvadást, égésnyomot, a régi (egyébként idővel csökken a leoldási áram értéke) kisgsztakítót érdemes13-asra cserélni. Ezek egyébként sem az öröklétre készülnek, és sok gyártó pl szerelvényeket is ajánlja idővel cserélni. Persze a kötéseket is érdemes wagora váltani. Ezt csak az "Atyaúristenre" mert szerintem sokkal nagyobb gond, hogy az ezt megelőző, tehát a 80' években meg divat volt a fűzött vagy semmilyen föld, ahol a nullát rákötözgették a földelt dugaljak földjére. Na ezek az "Atyauristenek" igazán.
Szia Attila! Miert kellett nullaznod? Csak fazis es pen jott be?
Szia!
Én így szoktam,ha később több év relét akarnak már megvan a bekötési lehetőség.
Üdv:Attila 👍⚡️
@@elektricman de mar szetvolt valasztva nem? Pe.re es n re
@@laszloszurovecz2181 Szia!
Pen jött be ezért szét kellett választani N-re meg PE re.👍🏼
Szia!A PEN t előbb szét kell választani,nem szabad közvetlenül az év relébe kötni!!Hibás bekötést eredményez ha nem választod szét N re és PE re!Az év reléből kijövő N lesz a védett N !!A védővezetőket pedig a PE sínre kell csatlakoztatni.
Üdv:Elektric man
Szia Attila.
Az alu fázis és PENre érdemes érvéghüvelyt tenni?
Van aki tesz, van aki ellene van. Neked mi a véleményed róla?
Szia!
Szerintem felesleges,a sorkapocsnak kell ónozottnak lennie!
Üdv
@@elektricman nem is csak a csatlakozó felületek miatt, hanem az Alu hidegfolyása miatt esetleg? (még tanulom a szakmát, sokat olvasok mindenfélét, de ez talán ok lehet a használatra.)
Szia! A bejövő alumínium fázis vezetékét simàn be lehet kötni a FI-relébe? Nem kellett volna azt is előbb az ónozott sorkapocsba bekötni és onnan bevezetni a FI- relébe? Előre is köszönöm a választ.
Szia!
Az Alut be lehet kötni a megszakítóba,Év relékbe,csak újra kell blankolni , hogy ne oxidálódott kötés legyen!
Üdv..(Látom figyelsz a részletekre👍)
@@elektricman Igazán köszönöm a választ. Még egy kérdés. Ezek a fajta/minőségű sorkapcsok, amit Te is használtál, ezek mindegyike ónozott? Vagy van-e ezeknek típu megnevezése. Tartok attól, hogy a szakboltos sem tudja mindig, hogy mit árul. Előre is köszönöm a választ!
@@zsoltknapcsek3469 Szia!
Vásárlás előtt nézz inkább utána az s biztos!😊
Köszönöm. További jó munkát!@@elektricman
Bocsi,de a lényeg lemaradt,ill.nrm követhető.Igy nem sok értelme volt sz egésznek,pedig szivesen tanultam volna.
Az ajtó becsukád viszont jól látható...😢
Tom Cruise még szimpibb lett
Vegre uj video mar alig vartam
Köszi hogy megnézted!!👍
@@elektricman Mindig
Küldd el a telefonszámod lenne egy ugyan ilyen munka.
Szia!
Egy előzetes felmérésre szükség lesz az elosztó cseréjéhez!
06209997474
Üdv.