VÉGRE ITT VAN AZ ELSŐ HÁTBORZONGATÓ KÉP AMIT A JAMES WEBB ŰRTÁVCSŐ KÉSZÍTETT

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 11 лип 2022
  • A 14 év késéssel fellőtt, és az átszámolva kb. 4.500 milliárd forintba kerülő James Webb űrtávcső, a Hubble utódjaként felbecsülhetetlen tudományos munkát végez a Földtől 1,5 millió kilométerre található, úgynevezett L2 Lagrange-ponton.
    A Hubble-től eltérő módon infravörös tartományban kutató űrtávcső a világegyetem legkorábbi korszakait, a galaxisok születését, a friss csillagok létrejöttét és az exobolygókat kutatja majd.
    Tehát egy hihetetlenül nagy teljesítményű eszköznek tervezték, amely a kozmosz széléig, a legtávolabbi galaxisokig, sőt talán még az első csillagok kialakulásáig is el fog látni.
    Magyar idő szerint keddre virradóra bemutatták a James Webb űrtávcső legelső teljes felvételét, az univerzumkutatás mérföldkövének tekinthető képet maga az amerikai elnök, Joe Biden vezette fel a Fehér Házban megtartott sajtóeseményen.
    A NASA már múlt héten is kiadott egy képet a Webbtől, amit egy olyan szenzor érzékelője készített, amelynek elsődleges feladata, hogy a tudományos eszközök kameráit rögzítse egy adott csillagra.
    A most bemutatott kép viszont minden szempontból szenzáció, mert az univerzum korábban soha nem látott mélységét láthatjuk.
    Magát a képet Bill Nelson, a NASA vezetője ismertette, elmondva, hogy egyetlen aprócska vizsgált területen látható galaxisok sokaságát látjuk a képen.
    Ezektől a fényforrásoktól nagyjából 13 milliárd évet utazott a fény, de a tervek szerint még ennél is messzebbre fogunk ellátni az új űrtávcsővel.
    A képen az SMACS 0723 galaxishalmaz látszik, elkészítéséhez pedig 12,5 órányi, a NIRCam eszközzel több hullámhosszon készített felvételt raktak egybe.
    E galaxishalmaz együttes tömege gravitációs lencseként működik, amely felnagyítja a mögötte lévő, sokkal távolabbi galaxisokat.
    A Webb NIRCamje éles fókuszba helyezte ezeket a távoli galaxisokat, ezek olyan apró, halvány struktúrákat tartalmaznak, amelyeket eddig még soha nem láttak.
    Hasonló képet egyébként már a Hubble űrtávcső is készített 1995-ben, amit Bob Williams csillagásznak köszönhetünk miután addig erősködött, hogy 100 órán át irányították a távcsövet szó szerint a semmibe, egy teljesen feketének látszó pontba.
    A 100 óra végére kiderült, hogy amit addig üresnek hittek, ott több ezer galaxis rejtőzött.
    Arra, hogy a Hubble és a James Webb mennyire másképp látja az univerzumot jó példa ez a Teremtés oszlopairól készült két felvétel, balra a látható tartományban, jobbra pedig az infravörösben rögzített módon.
    A jobboldali kép viszont még nem a James Webb felvétele, csupán egy modellverzió arra, hogy hogyan kell neki látni a Teremtés oszlopait.
    A James Webb űrtávcső minden korábbinál távolabbi és régebbi dolgokat fog majd vizsgálni, még a kozmikus poron is átlát, mivel az infravörös hullámok nem akadnak fel rajta.
    A kutatók tehát hamarosan többet fognak megtudni a galaxisok tömegéről, koráról, történetéről és összetételéről, mivel a Webb az univerzum legkorábbi galaxisait keresi.
    VÉGRE ITT VAN AZ ELSŐ HÁTBORZONGATÓ KÉP AMIT A JAMES WEBB ŰRTÁVCSŐ KÉSZÍTETT
    Zene / Music:
    The Sky is on Fire - Ambient Music
    top 5 magyar james webb
    top 5 magyar hubble
    james webb űrtávcső
    hubble űrtávcső
    #top5magyar #univerzum #jameswebbűrtávcső

КОМЕНТАРІ • 196

  • @SzabyWRLD
    @SzabyWRLD Рік тому +41

    Érdekes, több ilyen legyen még!!

  • @borbalafrics3394
    @borbalafrics3394 Рік тому +17

    Nagyszerű és tartalmas és érthető midenki számára !❤

  • @editbalazs349
    @editbalazs349 Рік тому +16

    Csodálatos! Várjuk a további kutatási eredményeket! :)

  • @peternegabor1631
    @peternegabor1631 Рік тому +3

    Köszönöm az újabb profi érdekes videót!👍💯

  • @istvanpetrik6671
    @istvanpetrik6671 Рік тому +2

    Én ezt nevezem értelmes és hasznos tartalomnak, 3 x ára nézem és mindig meg lepődöm és annyira érthetően el mondod hogy ez valami zseniális👏🏼

  • @OmegaSquared
    @OmegaSquared Рік тому +6

    WoW! Nagyon jó lett csak így tovább!

  • @sukiyaki6804
    @sukiyaki6804 Рік тому +1

    Ez, valami csodálatos!!!!! Köszönöm.

  • @matyusjozsef182
    @matyusjozsef182 Рік тому +3

    Érdekes volt a videó. Köszönöm szépen TOP 5 magyar.

  • @laszlosmotzer3497
    @laszlosmotzer3497 Рік тому +2

    Koszonom szepen, ezt a nagyszeru erdekes video temat!!!💖🥰🌜☀️⭐🪐🌝🌛👍

  • @tundelehozcky5941
    @tundelehozcky5941 Рік тому +1

    Nagyon érdekes és jó volt ez a videid. Köszönöm.

  • @battya1168
    @battya1168 Рік тому +2

    Hibátlan téma ismét. Köszi a videót!

  • @kiverlekabugyidbolmore8345
    @kiverlekabugyidbolmore8345 Рік тому +1

    Annyira érdekes a világűr..

  • @TundeEszlari
    @TundeEszlari Рік тому +19

    Nem tudok megfogalmazni egy kritikát se a videóiddal kapcsolatban, mert mind nagyon jó és érdekes, ahogy ez is.😁

  • @Patrolox
    @Patrolox Рік тому +6

    Ilyen gyorsan sem kattintottam még egy videóra sem! <3

  • @horvatherika5358
    @horvatherika5358 Рік тому +3

    Te vagy a kedvenc videósom!

  • @olivergrof7812
    @olivergrof7812 Рік тому +4

    Nagyon jó lett a videó!!!

  • @lixfrancescaildiko5855
    @lixfrancescaildiko5855 Рік тому +1

    Üdvözletem! Imádom az Univerzumról készitett filmeket! Ha van lehetőség rá szívesem néznék újabbakat is! Köszönöm.

  • @szekereselektra1253
    @szekereselektra1253 Рік тому +17

    A mai napig érdekel, és szerintem sok csillagászt, hogy a folyton táguló univerzum vajon mifelé tágul? Mi van az univerzumon túl? Talán egy köztes tér? De az mi? Ha pedig valami ilyesmi akkor azon túl is mi lehet? Lényegében soha véget nem érő kérdéseket kapunk amint valamire kapnánk választ. Ha lenne egy olyan kívánság aminek az lenne a lényege, hogy feltehetnél egy kérdést, és arra kaphatnál választ, akkor ez a kérdés sokaknál ott lenne olyan más kérdések mellett, mint hogy van-e Isten? Létezik-e a túlvilág? Vannak-e szellemek? Mi van a nyúlon túl... akarom mondani az univerzumon túl? Vannak-e fejlett földönkívüliek akik meglátogatnak minket? ... stb. Kis kiegészítés: Ráadásul azaz üzenet amit a Pioneer 10 és 11-es szonda küld már 70-es évek eleje óta az könnyen lehet, hogy nem pár fényévnyi távolságba ért már el, hanem ennél sokkal messzebbre. Ez úgy lehetséges az én elképzelésem szerint, hogy ha adva van a pont ami az egyik szonda ami a jelet sugározza, míg a másik oldalon ott van egy több száz vagy akár több ezer fényévre lévő cél ahol van fejlett idegen faj az úgy érzékelheti mindezt, hogy a két pont között egy rövid időre meg-megy nyílik legalább 1 méretben akár kisebb méretű féregjárat amin keresztül elér a céljához a kívánt üzenet. Ha létezik egy faj aki képes mikro méretű féregjáratokat nyitni a kívánt helyek közt az kisebb energiával bír, mint egy nagyobb járat fenntartása aminek a célja a kommunikáció fenntartása nagyon nagy méretű helyek közt amire más kommunikációs formák képtelenek. Lehet nem maga a kommunikáció a fejlett náluk, hanem a távolságok áthidalása két cél között.

  • @JegesCaverMedve
    @JegesCaverMedve Рік тому +6

    Alig várom már, hogy egy Fekete-lyuk környékéről legyen infravörös felvétele ennek az új teleszkópnak, vagy bármilyen kettős csillagról.

  • @Krisztinamihi
    @Krisztinamihi Рік тому +2

    Csodálatos! 😍❤️