Dörken lemez a falon, és tényleg! Sajnos rosszul építették be, de átvesszük , hogyan kellett volna
Вставка
- Опубліковано 29 вер 2024
- A víz ellen lehet szigetelni, de nagyon fontos, hogy elvezessük minél jobban az épülettől a vizeket. Ez a drénezés, amit lehet rosszul és még rosszabbul csinálni, és ritkán azért sikerül jól is! Itt mindegyik esetről lesz szó
Nem tudom, hogy az építkezők hány százaléka tudja hogy a rendszeranyagok alkalmazástechnikusait megkereshetjük, tanácsot kérhetünk, írásban, telefonon és akár személyesen is. Én így tettem Ytong, Austrotherm és Dörken rendszerek esetében. Mindegyik szaktanácsadó segítőkész volt. Konkrétan kijöttek hozzám és megmutatták, hogy kell szakszerűen alkalmazni a rendszert. Erre mindenki szánjon időt, mert a kivitelező azt fogja mondani az esetek többségében, hogy meg tudja csinálni, aztán pislog az ember, hogy pl. miért olyan vastag a fugaréteg két ytong sor között, hiszen egy célszerszámmal 2,5 mm-es fugaréteg is húzható, ergo rengeteg ragasztó megspórolható vele.
Nagyon fájt, hogy valaki így tette fel lemezt a lábazatra, meg, hogy nem használtak lábazati szigetelést. jajjj
Ez a lényeg! Első lépésként érdemes a gyártók oldalán elérhető technológiai leírásokat elolvasni utána meg telefonálni ha valami nem világos.
Nálam a munkások 'az csak pappíír, főnök' legyintéssel intézték el a dolgot, kb. engem is.
Teljesen egyet értek, ezért is furcsállom, hogy ebben az esetben a szaki ellenőr ezt nem tette meg. Pedig ha rákeres a DELTA-MS prospektusra (ez a beépített termék), pontosan láthatta volna, hogy a felrakás iránya jól lett megválasztva. A többiben persze igaza van és nagy rajongója vagyok, de ez most elég komoly szakmai hiba - szerintem.
Magyarul: Így kell elb..ni egy csomó pénzt, időt, munkát tök feleslegesen.
Ha a dörken lemez helyesen lenne felrakva, akkor nem lehetne a feliratot elolvasni! 😂😂
Pedig ez így helyes, olvass utána a gyártónál
Szerintem Péter jól mondja. Bütyök kívül,rá geotextilia, aljára kavics meg drain.
Gyárilag legyen rajta geotextil mert egyébként csak benyomódik a földtől ?
Majd Technokol rapiddal ráragasztja a kivitelező a bütykökre a geotextilt :D
Olvasom itt a bütyökkel való hozzászólásokat, ha jól megnézitek ez alatt XPS van, sose forditjuk az XPS felé a bütyköt, tudjuk hogy az XPS anyagánál fogva a bütyök besüllyed. Ha szilárd falszakaszról van szó és ezt a tipusú lemezt tennénk az XPS alá bitumenes lemez helyett, akkor az az állitás miszerint a bütyök a tégla/beton fal felé kell fordulnia, az igaz. Jelen esetben ezt a lemezt nem megfelelően rakták fel. Ha megforditották volna jelen példánál a lemezt, akkor kellett volna rakni 30cm gömbölyű kavicsot elé és geotextilia leválasztó réteget utána, majd a földet.
És azzal kiegésziteném, hogy nem csak a tetején rögzitjük ezeket a lemezeket, hanem m2-ként 1 dübellel a föld alatt is!
Át kell szúrni ? Biztos?
És hogy akarod a 30 centi kavicsot egy függőleges falnál kivitelezni? Oldalára fordítod a házat? Alul nem furkáljuk a falat, mert a dübel mellett behatol a víz.
A Pénz meg volt ,sajnos a tudás hiányzott!
Drénlemezt az alapfal nedvesség elleni védelme miatt feltenni kinek a feladata az építkezés során? Kőműves?
Jesszusom, nehogy rájuk bízd, ha jót akarsz... DIY
Fal mellé földet nem töltünk!
Lehet,, de mégis van pár millió épület,amelynél ott a föld
Érdekes, hogy a Masterplast szerint is bütyökkel a fal felé kell felrakni, miért mondja itt az ellenőr, hogy fordítva? Vagy a masterplast nem vágja? Itt a videójuk.: ua-cam.com/video/OhYUrvwCgbU/v-deo.html
Nem mindegy, hogy falazat vagy puha hőszigetelés . Az XPS is benyomodik!
@@SzakiEllenor A bitumenes lemeznél is így csinálják. Vagy legalábbis erről van szó itt, a fenti videóban: ua-cam.com/video/OhYUrvwCgbU/v-deo.html
Nem kötözködés, de szerintem ezt olyan szempontból jól rakták fel, hogy a bütykös oldalnak befelé kell lennie, mert így a bütykök távtartóként funkcionálva eltartják a lemezt a faltól, amely így ki tud szellőzni. Fordítva felrakva a lemez rásimul a falra és a rengeteg bütyök mint egy-egy apró kis folyadék tároló, nem a kiszáradást, átszellőzést támogatja, hanem a vízmegtartást. Az UV állósági hibával és a visszatemetési kiszakadással egyet értek, mint hibákkal. Nem tudom, hogy a másik oldalán van-e márka felirat, de gyanítom, hogy nincs, ez is azt sugallja, hogy ez a helyes felszerelés oldal szerint.
Sztem is így a jó! Bellül szellőzik, kívül meg a föld beleül a gödrökbe és úgy kapaszkodik
@@antalkubik5373 Most még jól néz ki, csakhogy a földfeltöltés után a föld súlya a bütyköket kb. tövig bele fogja nyomni a polisztirolba és azután nem lesz szellőzés belülről.
Azért nem jó, mert a szigetelés a falon puha (hungarocel) és a talaj bele fogja nyomni a bütyköket a szigetelésbe. Ha szigetelés helyett vízzáróbetonfal lenne ott, akkor oké lenne, mert abba nem nyomódik bele a bütyök. A betonfalat védené a kapillárisokon keresztül víz jusson be.
Ez a videó jól megmutatja, hogy mit hogyan hova ;-) Pont múlthéten dobta fel a youtube :-)
ua-cam.com/video/yVIcc_OPYAs/v-deo.html
Jó volt a videó, köszi!
Hát még ez:
ua-cam.com/video/py5xnMa2Zcc/v-deo.html
Szuper Video.
Megtekintésre ajánlott, köszi!
Ez nem hivatalos Dörken állásfoglalás, ráadásul a Dörken prospektusa az elhangzottaknak ellentmond: tinyurl.com/36pekhbz
Kedves Péter! Köszönöm szépen! Ha kérhetem ezeket a kopasz lemezeket ne nevezzük felületszivárgónak, mert megtévesztjük vele az embertársainkat, és már is előre programozva az építési hiba. Ez a lemez dombornyomott lemez, a felületszivárgótól az különbözteti meg, hogy nincs rajta megfelelő szűrőképességű geotextília minden domborulaton rögzítve. Tehát a felületszivárgó lemez gyárilag a domborulatokra kasírozott geotextíliáról, valamint a Teljesítménynyilatkozatban szereplő szabványszámról (EN 13252 Geotextíliák és rokon termékeik vízelvezető rendszerekben), és a nyilatkozott termékjellemzőkről ismerhetőek fel. Nyilatkozott termékjellemző a vízelvezető képesség. Ezek a kopasz dombornyomott lemezek szigetelés védelemre használhatóak ott ahol a talaj vízáteresztő képessége azaz k értéke nagyobb, mint 10-4 (tíz a mínusz negyediken) m/s a DIN 18130-1-es szabvány szerint vizsgálva. Ez nagyon ritka eset, de ha a talajmechanikai szakvélemény ezt az adatot megadja, akkor előfordulhat. A merre nézzen innentől talán nem is lényeges. A témáról tervezünk 2 napos Szigetelésvédelmi fórumot tartani, ahol ennek talán minden csínját-bínját át tudjuk beszélni, erről a Dörkenes kollégáimnál kell érdeklődni. Sajnos 2 napnyi anyagot itt nem tudok leírni.
a pontos és szakszerű kiegészítést köszönöm Imre!
Jó napot Imre! Bács-Kiskun megye déli részén (pl. Domaszéktől Bajáig) ahol erősen homokos a föld, gyakorlatilag lösz és homok az egész, és a föld színe homokszínű, és minden csapadék azonnal eltűnik, ott a talaj vízáteresztő képessége nagyobb-e mint 10^-4 ?
Mert ha igen, akkor nem is olyan ritka eset.
Szaki Ellenör a dörken nincs forditva beèpitve ,elöbb utána kéne nézni aztàn komentàlj
Javaslom, te is nézz utána!
Arra lennék kíváncsi, hogy a "de átvesszük az mire vonatkozik és milyen megfontolásból?
Ha csak a lemezre akkor még OK is, de a sima EPS földfelszín alatt mivel indokolt???
Tételesen átvesszük/átbeszéljük a folyamatokat, hogy hogyan kellett volna.
Te se sokmindenhez értesz
Drága anyagot, megint a kóklerek tönkretették....sajnálatos
Kis szemléltetés, kiegészítésként
ua-cam.com/video/ifMvatdHJh4/v-deo.html
Február 14?:)
előre dolgozok, igen!
Ich bin gespannt und warte 👍🏻
Valentin napi nyalánkság lesz ;)
A cseppentő lemezről a fóliát nem kellett volna már leszedni? (Ez nem kötekedés, amolyan "technológiai sorrend" kérdés)
elhangzik a videóban, hogy de :)
Jobb akkor ,ha a Nap ráégeti 🙂
Jobban kellene képezni a szakikat hogy ne legyen ilyen munka. Arra kellene megoldás keresni. Vagy hamarabb ellenőrizni a munkát de ez lehet hogy a megrendelő hanyagsága is meg nyilván a képzetlen szaki aki még lusta utána nézni " jó van az úgy,, Mint óvodába oda adni a kockát hogy próbálja bele hatszögletű műanyag labda szögletes részébe!😅
Ez a kasírozás nélküli lemez mire való pontosan?
Ha helyesen kerül fel a "csupasz" lemez, akkor védi a hőszigetelést a mechanikai sérülésektől (a földvisszatöltés és tömörítés során így nem sérül a szigetelés).
@@gergelynemes6696 köszönöm szépen
Lemez alapoknál a vasalás alatti szerelő beton kiváltására ( toldások leragasztásával a talajpára ellen is védelmet nyújt) illetve függőlegesen alkalmazva vízszigetelés védelmére használható.
A felhasználói kézikönyv szerint a bütyköknek a fal felé kell állni.
Akkor ha mögötte pl betonfal van, xps-nél meg kifelé mert a földnyomás rápréseli az xps-re és benyomja....
üdv, a bütykös része mindig kivül? Nekem pont azt mondták (igaz szigeteletlen aljzat esetén) hogy a bütykös fele legyen belül hogy tudjon a levegő járni a lemez és a beton között, így száritva folyamatosan.
Én úgy tudom ha van rajt geotesztília akkor fordítva kell rakni...de lehet van több kisbetüs rész is
Ugyan nem vagyok szakember, de pont ennek a témának jártam utána a napokban: a probléma az, ami a videóban is elhangzik: az xps nem bírj a pontszerű nyomást. Elképzelésnek jó lenne, de gyakorlatilag a föld/kavics súlya bele fogja nyomni a lemezt a szigetelésbe a bütykök miatt, így 1-2 év múlva semmi nem marad ott semmilyen rés.
@@tamasnagy315 én sem vagyok szakember, de itt a lábazatra is grafitos eps-t raktak. Az xps zárt cellás, mechanikai behatásoknak jobban ellenáll, mint az eps. Tényleg nem bírja a pontszerű nyomást? Csak kérdezem, mert akkor mit tennétek lábazatra, ha nem azt? és nem kötekszem, csak kérdezem. P.P.
@@peterpiedl3312 XPS-t, majd geotextiliával kasírozott drénlemezt, körbedrénezve az épületet (mivel lejtős a telek és ha szükséges elszikkasztva a keletkező vizet, de ezt tervezni, méretezni kell)
@@peterpiedl3312 Elvileg az xps-hez az eredeti dörken-lemez a jó, amin geotextília is van. Bütyökkel és geotextíliával a föld/kavicságy felé.
Látom megy itt az észosztás rendesen, hogy merre kell álljon a bütyök. Amennyiben nincsen vízelvezető réteg rajta (geotextília), abban az esetben a bütyköknek a fal fel kell nézniük, viszont ebben az esetben a lemez és a fal közé nagy vízáteresztő képességű anyagot kellett volna tenni. Hogy ha van rajta, akkor viszont a bütyköknek kifele kell nézniük. Tehát a videón a lemeznek valóban a fal fele kell nézni, csak éppen nem ezt kell használni ebben az esetben. Amúgy meg elég csak a gyártó honlapján megnézni, melyiket hogy kell használni.
Erre gondoltál?
"Élvezze a DELTA®-rendszer előnyeit! Két réteg - egy komplett rendszer: 1. réteg: Míg a hagyományos dombornyomott lemezek domborulatai a bitumenes lemezbe nyomódhatnak, addig a DELTA®-MS DRAIN domborulatai a föld felé néznek, ami csökkenti a vízszigetelésre nehezedő nyomást. 2. réteg: A gyárilag a lemezre kasírozott geotextília megakadályozza a domborulatok közötti csatornák eliszaposodását, így a víz akadálytalanul jut el a dréncsőhöz."
Mi számít nagy vizáteresztő képességű anyagnak?
@@gergelynemes6696 Mondjuk ha beszelnel nemetul, akkor nem ezt masoltad volna ki.
@@antaltamasi9944 Pl. dunakavics.
@@Panicradio értem. És mi tartja ott a kavicsot?
Az elejen az UV vedelmet mire ertette? Hiszen fold lesz elotte
Jó estét.
A Júniusi videót nem lehetne Premierbe tenni?
lesz minden napra, ne aggódj! De nem leszek akkor majd gépközelben, capise?
Èn úgy tudtam hogy ez a lemez csak mechanikus védelem re való de persze nem vagyok szaki
Arra hát! A kavics vagy zúzott kő is megsértheti. Ráadásul a pangó víz fent is befolyhat mögé.
T. Rezsnyák Úr!
Kérdésem volna, hogy egy ilyen helyzetben mint a videóban volt, mindenféle rosszul felszerelhető lemezek helyett nem-e lehetne kék agyagot (kék márga) feltölteni a fal körül. Legjobb tudomásom szerint a kék agyag (kék márga) vízzáró képességgel bír, természetbarát anyag, és gondozás mentes.
Neeee! Az agyag vízzáró tulajdonságát a benne található agyagásványok biztosítják, így nem csak a kék agyag lehet vízzáró. De! Ugyanezen okból nagyon erőteljesen térfogatváltozó tulajdonsággal is rendelkezik. Azaz a felszínen kiszáradó un. kövér agyagok összerepedeznek, (biztos láttál már ilyen képeket, amikor az aszály miatt mozaikosan összereped a felszín, na ez az a jelenség) és ebben ilyenkor jelentős mélységű "csatornák" keletkeznek. Ezeken aztán az esővíz leszivárog és áztatja a faladat. A lejutott szabad vizet aztán megint "felveszik" az agyagásványok de a falazatból nyilván nem szívják ki :-)
Ha helyesen felkerült a szigetelés a falra, akkor persze maradhatna (tömörítése csak juhláb hengerrel lehetséges), de csak ezért nem kis költségen odaszállítani és tömöríteni (amit lapvirátorral megint csak nem lehet) egy jelentős költség, a kitermelt helyi anyagot meg elszállítod?
@@gergelynemes6696 Köszi a tájékoztatást. Most már értem a dolgot.
Még valami: én azt sem értem, hogy egy polisztirol hőszigetelésre minek egyáltalán szivárgófólia? A polisztirol lemez nagyon vízálló, amíg nem reped meg, addig a víz nem megy át rajta.
Azt is el tudnám képzelni, hogy először a betonfalra a kátrányoslemezt ragaszták fel, és csak utána a hőszigetelést. Szerintem ennek lenne olyan előnye is, hogy nem engedné a kátrányoslemezt minusz fokora hűlni, ugyanis a bitumenes cuccok nem igazán bírják a minuszokat, zsugorodni és merevedni kezdenek, aztán indul a repedés.
Ami a videón van, grafitos EPS, pont hogy nem vízálló (nyitott cellás) és nem is nyomásálló.
Így is kell csinálni. Sem a dörken lemez sem az XPS szigetelés nem vizszigetelés,ezért természetesen a falra először valamilyen vizszigetelés kell. Ezután, ennek figyelembevételével kell beépíteni a többi réteget.
Azért kell alkalmazni ezeket ha kell,mert az a biztos ha a víz minél gyorsabban és jobban elvezetődjön a víz,az a biztos..,
Ez jó lett volna, ha fordítva rakják fel a Delta MS Dörken lemezt, azaz bütyökkel kifelé. Nem grafitos EPS-t, hanem XPS-t kellett volna alá rakni és akkor stimmelt volna. Hú , mennyi volna.
Legjobb tudomásom szerint a dombornyomott lemezeket bütyökkel az épületünk felé kell elhelyezni, és a Dörken termékismertetője is így mutatja. (természetesen felületszivárgó lemeznél pont fordítva). Így ezt az egyet talán jól csinálták, a többi hiba ellenére.
Igen,én Ausztriában dolgozom és itt is a bütykös fele mindig a fal irányában van!Kicsit meglepődtem ahogy a "szakink" javasolta!!
Ebben az esetben a szakinak nem volt igaza … a lemeznek nem vízszigetelő szerepe van … nagyon sokan tévesen használják azt hiszik ha van ez a lemez akkor kész a vizszigeteles … a butyok a fal fele kel legyen mint ahogy itt is van es egyik oka az hogy majd a talajban levő növények gyökere mikor a melyedesbe ütközik majd kifelé kanyarodjon … röviden csak védő szerepe van az hogy segít a víz elvezetéseben is az csak mellékes de nem az a szerepe … remelem a lényeg lejött
@@leventelukacs7682 Valamiért mindig volt olyan érzésem, hogy kicsit túl okoskodó a videókban. Mindenki tévedhet, de ilyen esetben is akár ilyen szakmai tudással és kiadott könyv után? Mennyire hitelesek a szakmai vélemények?
@@Nrb009 Szimpatikus csóka,és nem is akarok kételkedni a szakmai tudásában de ezt most szerintem benézte,vagy mi mindannyian!!😉👍
@@leventelukacs7682 Logikusnak tűnik a gyökérzet magyarázat, biztos hasznos arra is valamelyest... De. Én ugyan nem vagyok szakember, csak érdekelnek az épületek, építés, így ha felmegyek a gyártó weblapjára, akkor azt olvasom angolul, hogy ez egy olyan membrán, amit az épület alapjának szárazon tartására fejlesztették ki.
Minden esetre a gyártói telepítési útmutató egyértelmű. De ha nem is használjuk a leírást: a józan logika is azt kívánja, hogy helyes oldalával rögzítették a falhoz: Nem véletlen a márkajelzés külső oldalra szitálják, mert építkezés közben ingyen reklámfelület.
De idézek a írásos útmutatóból, hogy ne csak a logikára támaszkodjunk: "The “flat tab” and orange stripe of DELTA®-MS must always be at the top of the installation and facing the installer".
Kicsit értetlenül "állok", mert valójában ülök :) Péter állítása előtt, hiszen pár percembe telt felkeresni a gyári útmutatót, ami egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen.
Valami hiba van a gépezetben...
Egyébként más aspektusból is azt gondolnám, hogy ennél a lemeznél előnyös lehet a légrés a fal és a membrán között, mert ha kipárolog az épületen belülről pára, akkor marad egy kis légrés, ahol a talaj mélyebb rétegei felé eltávozhat a víz/pára. Ha pedig fordítva tesszük fel, akkor egy teljesen zárt réteget alakítunk ki az épület alapján, falán nulla szellőzési lehetőséggel.
Szia. Én épp mostanában fogok csinálni egy tégla kisházon. Kb 80cm mélyen ásva és kb 50 cm szélesen. Az úgy jó?, hogy a bütykök a fal felé vannak de geotesztília nélküli ? Az alját kb 50 cm visszahajtva vízszíntesen....azt rá kavics kb 5 cm magasan utána dréncső és rá a további kavicsok a tetejéig?
Szia. Megcsináltad végül?
Tisztelt Rezsnyák Úr!
A drain lemez toldásáról szeretnék kérdezni. Hogyan toldjuk? Szabad e mélységében toldani vagy sem? Ha igen hogyan?
Előre is köszönöm válaszát
Minden tiszteletem az előadónak, de most az egyszer más a véleményem. Annak tudatában, hogy ő sokmindenhez ért.
Nálunk 2 alkalommal, betonfalra (a föld szintje alatti rész, 1. garázs 2. valamint a dréncsövezés utáni visszatöltés a ház alapozásra, szintén betonfal) tették rá a szivárgófóliát (sose hallottam ezt a "dörken lemez" kifejezést) de NAGYON LOGIKUS, hogy a bütykökkel a fal felé kell tenni, hogy a falon esetleg megjelenő víz le tudjon folyni. Fordítva nincs értelmük a bütyköknek!
Ha a síma oldalát tesszük a falé felé, akkor minek a bütykök? Hogy a lassan tömörödő föld lehúzza a szivárgófóliát? Mert hiába tömörítik akárhogy a földet, lehet "békával" (ez az ugrándozó gép) is tömöríteni, akkor is fog még ülepedni.
Akkor már egyszerűbb lenne a sérülékeny "szivárgófólia" vagy "tojáshéj" (a mélyépítő társaság így hívta) HELYETT síma vastag kátránylemezt ráragasztani a falra. Azon legalább nincsenek bütykök, amibe a lassan tömörödő, süllyedő föld bele tud kapaszkodni, (így is fogja húzni, és nem minden hőszigetelés fogja bírni, szerintem "lépésálló" kategóriás polisztirol lemezt kell beépíteni a föld szintje alá. De azt nem tudom, hogy mivel lehetne a kátrányoslemezt (ez egy kb. fél centi vastag, rugalmas fekete lemez tekercsekben) ráragasztani a hőszigetelésre, ugyanis itt a szokásos disznóperzselő aligha jó megoldás.
Sajnos teljes káosz az egész eszmefuttatásod, kevered a fogalmakat, nem érted a rétegrendeket miközben nem értesz egyet:) vicc
20 perc Google barátunkkal csodát tenne
@@zoltankovacs2167 Hát akkor tedd helyre, ha szerinted tévedek, a minősítgetéssel sem én sem a többi olvasó nem tud mit kezdeni, emiatt kár volt egy billentyűt is lenyomnod.
@@ervinlaszlohorvath3330 Valószínüleg ugyanez a csapat csinálta nálad is:)
Ha kicsit lejjebb görgetsz, leírtam. De leírom pontosabban: beton falra, ha vízzáró a beton vagy nyomásálló a szigetelés (nem az) akkor lehet a "bütyköket" a belső oldalra. Ez az esetek kb. 1 ezreléke, inkább ipari épületeknél, lakossági alápincézett épületeknél egyáltalán nem jellemző. Ha mégis így készítik, akkor ahogyan Péter mondta, bontás. A "dörken lemez" kifejezést a kivitelezők 99%-a használja.
Nem "logikus a bütykökkel a fal felé tenni" mert a faltól a vizet minél messzebb kell tartani, erre való a valódi drénlemez, dréncsövezéssel, kavicsággyal, szikkasztóval, ha szükséges. Ezeket, a telek adottságait figyelembe véve, méretezni kell.
Egy alápincézett épületnél kötelező a függőleges vízszigetelés, jellemzően 2 réteg modifikált bitumenes szigeteléssel (sbs vagy atp, attól függően, hogy mikor készül) és ezt kell megvédeni a külső behatásoktól az alábbiak szerint:
1. hőszigetelt pince esetén méretezett Xps hőszigetelés + drénlemez + drénezés, ha szükséges . A "lépésálló" polisztirol a köztudatban az AT-N 100-tól kezdődik, ez nyitott cellás, nem szereti a vizet ezért csak zárt térben vagy nedvességtől védett helyen használható. Ide XPS zárt cellás hőszigetelés való, ez nem érzékeny a vízre.
2. nem hőszigetelt pince esetén alkalmas lehet akár a sima dombornyomott lemez is, ha nem szükséges drénezni, de akkor a "bütykökkel" kifelé mert a talajnyomás belenyomja ezeket a vízszigetelésbe
Az általad említett "kátrányoslemez" a fent említett SBS vagy ATP modifikált lemez, ami a falra kerül, nem a hőszigetelésre. Így nem probléma a disznóperzselő sem. Fal, vízszigetelés, hőszigetelés, drénlemez, föld.
@@zoltankovacs2167 Érdekes, hogy a "logikus" szót használod. A gyári előírás nem lenne jobb?
ua-cam.com/video/py5xnMa2Zcc/v-deo.html
@@gezaigmandy9766 ha följebb görgeted, @ervin laszlo horvath posztjára reagáltam., ő írta , hogy logikus. Elolvastad figyelmesen amit írtam?