#54 Rings of Power - Hangolódjunk a 2. évadra

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 2 жов 2024

КОМЕНТАРІ • 68

  • @zoldsarkanypodcast
    @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +25

    Az új előzetessel kapcsolatban: Ezt az adást bő 1,5 héttel ezelőtt vettük fel, és az utolsó premiert megelőző Hatalom Gyűrűis epizódnak szántuk. Biztosak voltunk benne, hogy jönni fog még egy "launch trailer", ugyanakkor azzal is tisztában voltunk, hogy a nyári elfoglaltságaink miatt nem fogjuk tudni kitárgyalni.
    Ettől függetlenül hazudnánk, ha azt mondanánk, nem lepett meg minket, hogy ezen rész vágása közben bejelentették és kihozták az utolsó(?) trailert 😅
    Hatalmas szerencsénkre azonban csak nagyon minimálisan árnyalta a felvett anyagot, így nem kellett a kukában végeznie.
    Nyilván nem mehetünk el szó nélkül az új előzetes mellett sem, ezért azt a döntést hoztuk, hogy ide szedünk össze nektek pár gondolatot a látottakkal kapcsolatban. Érdemes a videó megnézése után olvasni:
    -A trailer Szauronra/Annatarra fókuszál, azon belül is a Celebrimborral való kapcsolatára. Nagyon úgy néz ki, hogy az Imre által itt is említett spelles dolog valóban egy spell lesz. Ezzel óvatosan kell bánni, mert persze annak is van egy drámája, hogy Celebrimbor lesz a világok pusztítója, de azért ő ennyire nem "áldozat". A spell úgy látszik nem csak Celebrimbort, de Galadrielt is érinti.
    - Nagyon-nagyon sok Ost-in-Edhil ostromot látunk, és persze fantasztikus orkok garmadáját. Arondir kivégzős ugrása Damrodra reméljük nem jár sikerrel, ő már legolaszkodott eleget, most Gil-galadon a sor. Mintha valami Bruinen-áradás féleség is lenne itt, de a földrajz miatt ez a Glanduin lehet.
    - Van Elrond-Gil-galad haditanács is. Elrond ugye Gil-galad lindoni erőinek parancsnoka a könyvekben, de itt Gil-galad személyesen is részt vesz a csatában. Kíváncsian várjuk, ki jut majd innen Völgyzugolyba.
    - Annatar mellett Adar-Galadriel Szauron ellenes összeesküvése lett tovább pedzegetve. Ezt lehetett sejteni, viszont továbbra sem tiszta, miért támad Eregionra ha Galadrielt meg akarja nyerni magának? Oké, Galadrielnek nem kell elfogadnia az ajánlatot, de akkor Adar mit remél azzal, hogy Szauron céljait segíti elő az ostrommal. A válasz valószínűleg az lesz, hogy Szauron Adart is átveri. Ettől függetlenül érdekes lenne ork-ork elleni harcokat látni.
    - A gyűrűkre figyelmeztető monológ tulajdonosa nagy valószínűséggel Círdan.
    - Szegény balrogok továbbra is ok nélkül abuzálják.
    - A númenori polgárháborúból is kaptunk erőszakosabb jeleneteket. A Kemen-Valandil fight akár halálos kimenetelbe is torkolhat, ami kihatással lenne a bingónkra is. Szóval reméljük békében fognak elválni 😅
    - Tudjuk,hogy ismét meg fog szökni, ettől függetlenül mindig szívmelengető érzés Galadrielt rácsok mögött látni.
    - Egyébként a Primera kapásból felkerült a magyar szinkronos verzió, lehet nézni/hallgatni. Nagy bánattal konstatáltuk (amennyiben fülünk nem csalt), hogy Menszátor Héresz Attila nem szinkronizálja tovább Adart. A színészcserék a magyar szinkronok miatt valahogy mindig könnyebben csúsztak le a torkunkon, nem számítottunk rá, hogy nálunk is csere lesz.
    Összességében rendkívül szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert ha időnk engedné sem nagyon tudnánk erről egy tartalmas kibeszélőt összehadarni, legalábbis nem a szokásos órás hosszúságút :DD
    Aki végig hallgatta az eddigi második évados adásainkat, tisztában van minden ezzel kapcsolatos gondolatunkkal. Itt csak ezekhez tudtunk volna hozzáfűzni egy-két dolgot, de nagy újdonsággal -annak ellenére, hogy baromi látványos volt- ez az előzetes számunkra nem szolgált. Se nem módosított, se nem tételesen cáfolt.
    ⛔️Végezetül pedig egy utolsó FONTOS dolog: Tisztában vagyunk vele, hogy konkrét jelenetek szivárogtak ki a sorozatból. Ezekkel tudatosan nem foglalkozunk, mivel a spoilerek olyan szintjébe tartoznak, amikkel csak mindenki élményét rombolnánk, köztük a magunkét is. Aki meg akarja őket találni, egy egyszerű Google kereséssel rájuk lelhet, de itt nem lesz róluk szó. Fokozottan kérünk Titeket, hogy ha láttátok is ezeket a jeleneteket, nálunk ne beszéljetek róluk, ha pedig mégis megteszitek, azonnali tiltással reagálunk. Tieszteljük a másikat, és ne tegyük tönkre az élményét!⛔️

    • @FilmGamerHUN
      @FilmGamerHUN Місяць тому

      Szuper várom őket is! Majd 2-3 részenként kibeszélhetnénk ahogy tavaly spoileresen. Én mindig spoilermentest szoktam csak rövidebben először s utána spoiler talk.

    • @FilmGamerHUN
      @FilmGamerHUN Місяць тому +1

      ua-cam.com/video/OEQ0qbUA-eo/v-deo.html
      Amúgy ezt az interjút láttátok Tolkien-el? Nagyon jó! Gollam volt a kedvence! :)

  • @Elameey
    @Elameey Місяць тому +6

    Liv Tyler eljátszhatná a saját anyját, mekkora hype lenne. 😆 Ki lesz a boszorkány úr? Kik lesznek a 9-ek? Szörnyen izgalmas az egész sorozat, remélem nem csinálnak logikai bakikat.

    • @istvannemeth1026
      @istvannemeth1026 Місяць тому

      És hogyan hoznák be a sztoriba Eärwent?
      Bár én már nem csodálkonék semmin.

  • @Rocker9999dkp
    @Rocker9999dkp Місяць тому +5

    Szerintem Chuck Norris lesz a Witch-king :D

  • @FilmGamerHUN
    @FilmGamerHUN Місяць тому +3

    Raya ugye Bear felesége nagyszerű énekes pl Outlander! :) s színésznő is.

  • @higgs5877
    @higgs5877 Місяць тому +4

    Az én tippjeim Anárion, Kemen és Pharazon. És akkor így megvan a 3 númenori jelölt. Plusz Khamulnak szerintem lesz egy új karaktere, valaki aki keletről származik, csak még nem akarták megmutatni a trailer-ben. (Khamulnál tippelek arra hogy neki nem fogjuk látni az emberi alakját)

  • @antalfikrisztina5618
    @antalfikrisztina5618 Місяць тому +5

    Én csak Sauron miatt nézem végig 😂😅 Túl dögös ❤

    • @Elameey
      @Elameey Місяць тому +1

      Én Elendil miatt nézem, nekem ő jobban bejön, de az tény, hogy Szauron dögös.

    • @antalfikrisztina5618
      @antalfikrisztina5618 Місяць тому

      @@Elameey Pacsi 😊😊😁

  • @balintsimon3667
    @balintsimon3667 Місяць тому +1

    És az nem kehet hogy az egész meteorman szál az mas idősikban jatszodik? Csak mert skkor ugralhatnanak az udőben, meg helyre kehetne tenni a dolgokat. Tehat mint a witcher első évadában is van.

  • @adamnemeth4967
    @adamnemeth4967 Місяць тому +3

    Tök jó lett az új rész. 😁
    Én arra teszem a voksomat, hogy Geladrielnek már van gyermeke, mert mikor Teoval beszél a hamutenger közepén megemlíti, hogy a férjét Celabornt már elveszítette. Valószínünek tartom, hogy már volt gyerekük elötte. Viszont az, hogy visszatér hozhat neki egy megnyugvást, lehet Celaborn lesz rá ilyen hatással.

  • @Marco_Polo.
    @Marco_Polo. Місяць тому +3

    Szerintem Poppy lesz a Witch-King 😁

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +3

      @@Marco_Polo. Van benne valami, mindketten hasonló károkat tettek Középföldében 😅

  • @FilmGamerHUN
    @FilmGamerHUN Місяць тому +1

    Szerintem is én is arra gondoltam eddig is hogy egyik kék Mágus lesz a Meteorman, hisz róluk tudunk a legtöbb hivatalosat is így velük bármit csinálhatnak emellett ők jártak Rhúnban és ott arrafelé tűntek is el nem? Utána már nem volt infó róluk. S mi van ha a Ciaran Hinds féle mágus pedig szintén Kék Mágus csak mondjuk mint Szarumánt megrontotta a Hatalom és a félelem egyzerre Saurontól és a kultista csoportjától ott Rhúnban?

  • @akoskovacs3486
    @akoskovacs3486 Місяць тому +2

    Sauron mondta,hogy úgy tudod elnyerni a másik bizalmat ha adsz valami megoldást a problémájára? :D :D :D

  • @igazsaggalszarnyalo8328
    @igazsaggalszarnyalo8328 Місяць тому +1

    ua-cam.com/video/6mjnuBYP9NY/v-deo.htmlsi=ExGSo70clV0TUbQ3
    🎤 🌸
    Old Tom Bombadil

  • @MateToth97
    @MateToth97 Місяць тому +4

    Új Zöld Sárkány videóval csakis jól indulhat a nap ! 🐉 Az újonnan megjelenő előzetesek után már csak miattatok szoktam frissítgetni a UA-cam-ot ..😄🥹

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому

      @@MateToth97 ezzel kapcsolatban lehet rossz hírünk van 😅 de itt kommentben kifejtettük a helyzetet

  • @Anonymous-jh4nr
    @Anonymous-jh4nr Місяць тому +1

    Nekem a "kilencet halando emberek kaptak ajándékba" képről balrol a negyedik tökre hasonlit picit megoregitve Geoff Morrell-re aki a mostani sorozatban Waldreg szerepét játsza :) Utánanéztem és sajnos nincs megnevezve a neve a peter jackson féle gyuruk ura casting névsorában, de nekem marhára hajaz a képe rá :) :)

  • @olahmarkjozsef2712
    @olahmarkjozsef2712 Місяць тому +2

    Egyszer valaki megmutathatná Mordor ősszes helyét!!!

  • @nagybalazs9925
    @nagybalazs9925 Місяць тому +2

    Mindíg a vágott rartalom... én eskü meghalgatnék egy vágatlant is mind mennyi idő! Nekem a legjobbak vagytok tolkien téren. Tetszik a hosszú kibogozása a történetnek, egyedi gondolatok belefűzése stb.

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +1

      A vágás a minőség-ellenőrzés egyfajta eszköze nálunk. Amit kivágunk, azt valamilyen szempontból nem érezzük elfogadhatónak. Az adások hossza minden esetben a témától függ. Szándékosan sosem toljuk túl vagy húzzuk össze a mondandónkat. A végeredmény az, ami szerintünk egy koherens egészet alkot 😄

  •  Місяць тому +3

    Szerintem a szürke stranger az a Gandalf lesz, és pont az támassza ezt alá, mert különleges kapcsolata volt a trilógiában a hobbitokkal, és valószínáleg ez a kapcsolat pont abban gyökeredzik, hogy ők voltak az elsők, akik találkoztak vele és köztük szocializálódott. Nehéz lenne más logikus magyarázatot találni.

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +3

      A Gandalf teória is kb ugyanannyira cáfolható, mint a többi. Pár példa:
      - Gandalf nem járt Középfölde keleti régióin
      - Utolsónak érkezett és egyből megkapja Naryát Círdantól
      - A Harmadkorban való érkezése miatt igazából zárójelbe tesz mindent, amit a sorozatban csinálna
      - Ha a későbbi évadokban kihozzák Keletről, nem találkozhat sem Szauronnal, sem a balroggal, mert a Gyűrűk Urában ad1 háttérkutatás nélkül nem ismeri az Egy Gyűrűt ad2 nem tudja, hogy egy balrog van Móriában
      Nyilván ott a másik oldal is:
      - Közeli kapcsolat a hobbitokkal
      - Szóról szóra idézi Gandalfot
      - Olórinként, az istar küldetés előtt korábban is ellátogatott Középföldére
      Radagast kivételével szinte az összes többi istarnál is fel lehetne állítani hasonló listákat.

    •  Місяць тому

      @@zoldsarkanypodcast érdekes az álláspontod, én nem ismerem az egész sztorit, csak az eredeti trilógiát láttam és a előzménytrilógit ill. most a sorozatot, kizárólag logikai lapon jutottam arra, hogy a hibbitok közt történő szocializálódás erős ok arra, hogy miért jár el a filmekben a hobbit ünnepségekre és miért ismerik szerte a hobbitok között, és ugye más varázslóra való utalás nem hangzott el a filmekben

    • @FilmGamerHUN
      @FilmGamerHUN Місяць тому

      No de mi van ha pont ettől az esetleges Kék mágustól tanulta mindezt? Ő ajánlotta neki hogy menjen el a Hobbitokhoz mert milyen jó társaság :)

    •  Місяць тому

      @@FilmGamerHUN a filmekben bemutatott kötelék Gandalf és a hobbitok között szorosabb annál, mint hogy valaki ajánlotta volna Gandalfnak hogy menyjen el a hobbitokhoz mert jó buli. Érdekes párhuzam hogy Gandalf egyből a hobbitokhoz ment, miután kellett valaki aki elviszi a gyűrűt mordorba...
      Biztosra nem lehet tudni hogy ki a stranger, de ahogy Sauront felvedték az első évadban, úgy a másodikban Gandalf következhet 🙂Egy másik oldalról megvilágítva: Gandalf központi szereplője a filmes adaptációknak és egy fogalom lett a köztudatban, ezért a sorozat forgatókönyvírói biztos hogy nagyobb figyelmet szentelnek ennek a karakternek is, és kibontanak pár előzményt róla. Nem lenne logikus, ha a stranger egy olyan varázsló lenne, aki nem játszott központi szerepet a filmekben 🙂

  • @TakacsAdamMusic
    @TakacsAdamMusic Місяць тому +1

    Nekem van egy olyan megérzésem, hogy Theo apja fontos karakter lesz, és ő lesz a boszorkányúr. Márcsak a déli származása miatt is..

  • @pyrolord5679
    @pyrolord5679 Місяць тому

    4:15 valószínűleg Gandalf ez meg is magyarázná miért szereti a hobbitokat meg amikor harcolt akkor elnyomott egy olyan szöveget hogy menyetek visza a homályba… 😅

  • @puspokimate3283
    @puspokimate3283 Місяць тому

    Csak egy észrevétel, nem a numenori emberek élnek tovább, hanem a dunadánok. 9:27 Nem minden numenőri dunadán, de minden dunadán numenóri :D

  • @denesgergely85
    @denesgergely85 Місяць тому +3

    Köszi az újabb szuper videót, így egy korai ebédhez pont lecsúszott ez az 1 óra :D

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +3

      @@denesgergely85 a végén nyitunk egy éttermet 😄

    • @denesgergely85
      @denesgergely85 Місяць тому +1

      @@zoldsarkanypodcast én rendszeres ügyfeletek lennék! Egy kis véres nyuszi Gollam módra, vagy koktél paradicsomos Denethor tál, némi Samus megyei borgonyával lecsúszna!😅 Vegáknak kis tünde salátatál, lembassal a tetején! :D simán össze lehet dobni egy menüsort!

  • @talionjames1328
    @talionjames1328 Місяць тому +1

    Shadow of war-t imádtam 🔥

  • @deliczki780
    @deliczki780 Місяць тому +2

    Őszintén. Szerintetek a meteor man lehetne más mint Gandalf? Úgysem mernének csak ismerős karakterhez nyúlni pénzféltés miatt. Morgoth is legalább visszatért volna egy cameora az első évadban ha mernék.

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +2

      Amíg nem mondják tételesen ki, igen, szerintünk lehetséges, hogy nem Gandalf lesz. Eddig Radagaston kívül minden istarra erős érvek és ellenérvek vannak, így a mérleg kb ki van egyenlítve. Ahogy írtad, a marketing és a cash miatt Gandalf a legerősebb befutó, de reméljük, más szempontokat is figyelembe fognak venni. Ha végül Gandalf lesz, akkor sem dőlünk a kardunkba, viszont sokkal nagyobb az esély rá, hogy fogják rontani a dolgokat.
      Morgoth azért más helyzet. Nem merés kérdése, hanem a jogoké. A későbbi évadokban kikerülhetetlen lesz, így valamennyit, valamilyen formában mesélniük kell róla.

    • @Throrma
      @Throrma Місяць тому +2

      Szerintem még abban a fázisban vannak, hogy csepegtetnek Gandalfos utalásokat, de fennhagyják a lehetőséget másra is. Ez szerintem a legjobb megoldás rá (marketing szempontból is), mert kap egy rejtélyt, az emberek találgathatnak. Sok fan épp Gandalfot szeretné, sokan meg pont nem. Azért ha nem is Gandalf lesz, most még el tudják adni a fanoknak, hogy márpedig ő Gandalf, aztán kiderül, hogy nem, akkor sem fog senki csalódni talán. Ha pedig tényleg Gandalf lesz, akkor lehet, hogy sokan csalódni fognak, dehát ez van, nem baj, csak adjanak rá valami magyarázatot, amit mondjuk ti is mondtatok, azt el tudnám fogadni. Szóval számomra ő ilyen Shrődinger istárja.

    • @subister_
      @subister_ Місяць тому +2

      @@zoldsarkanypodcast Szerintem Gandalf a Meteor man. Lehet gyenge érv, de a "Kétség esetén mindig hallgass a szimatodra." mondat elhangzik Gandalftól a Gyűrű szövetsége filmben és valamelyik Hobbit filmben is. :D

  • @zoldsarkanypodcast
    @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +2

    Jöhetnek a nazgûl tippek👇

    • @MateToth97
      @MateToth97 Місяць тому +3

      Női nazgul tippként itt hagynék egy Tar-Mirielt ..😁🫣

    • @eszterbiro8574
      @eszterbiro8574 Місяць тому +2

      Nekem Theo elég gyanús.. bár ráférne egy időbeli ugrás 😅 Kemen elég valószínű, illetve itt hagynám Isildur nevét is, mert bár talán nem valószínű, hogy az amazon meglépi, de nekem ez kifejezetten tetszett a shadow of war-ban, még ha a játék fel is rúgja a lore-t ^^ én szerettem azt a játékot 😅👉👈

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +2

      @@eszterbiro8574 a Shadow of Mordor és a War is nagyon jó játékok, és tényleg érdekes csavarokat húztak meg, mégha azok szembe is mentek a loreral. Nincs azzal semmi baj, ha az embernek tetszik ez a történet, csak nagyon sokan úgy kezelik, hogy az ott látottak Tolkien könyveire és egész világára vonatkoznak 😄

    • @bencehorvath3409
      @bencehorvath3409 Місяць тому

      Szerintem Poppy lesz az egyik nazgûl 😀🙃

  • @Anonymous-jh4nr
    @Anonymous-jh4nr Місяць тому

    Szeretnék egy észrevételt a majdani kibeszélős részekhez. Jómagam vegighallgattam mindegyiket az elso szezonbol, hosszabb volt mint maga a sorozat :D :D :D
    En anno azert kezdtem el hallgatni mert ugy gondoltam sok plusz informaciot hordoz magában a kibeszélők es olyan infokat lehet ott hallani ami kiegeszitené a sorozat kimaradt részeit stb szal értitek. Ugy vettem észre hogy a sorozat elorehaladtával ez inkabb átment találgatásokba ami szinten nagyon érdekes de elmaradtak jószerivel azok a részek amik pedig arról szólnak hogy aki esetleg nem olvasta a konyvet megértheti a cselekmények szálait ha benne volt, de annál inkább ha kimaradtak. Szerintem erre nagyobb hangsulyt fektethetnétek a jövőben hogy necsak egy copy paste legyen mirol szolt az adott rész végigmenve képkockáról-képkockára, hanem azt a bizonyos pluszt hozzáadjátok mi maradt ki , mi miert van ugy ahogy, mik a szálak amik összekötik egymást mi miért nem ugy van ahogy eredetileg van szóval ne csak egy beszélgetés legyen hanem tartalmilag valóban kiegészítse a sorozatkészitők kimaradt nem megmagyarázott lyukas részeit. Nem tudom értelmesen irtam e le mire gondolok remélem értitek :) Köszi szépen ha ezekre figyelni fogtok.

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому

      Szia! Nagyon köszi az észrevételeket 😄
      Fontosnak tartjuk, hogy az is értse és élvezze a Hatalom Gyűrűit, aki nem olvasta a könyveket. Pont emiatt kezdtük azzal a csatornát, hogy végigvettük az egész Szilmarilokat. Tudtuk, hogy a sorozat teljeskörű megértéséhez olyan plusz háttértudás kell, amivel egy "laikus" néző nem rendelkezik, ugyanakkor minden részben előhozni az éppen aktuális lore részleteket írtózatos káoszhoz vezethet. Ezért készítettük el a Szilmarilok-sorozatot, ami bár sem technikailag, sem élményben nem tökéletes, de talán arra jó, hogy aki végighallgatja, az az alapokkal tisztában lesz. A kibeszélőknél abból a feltételezésből indulunk ki, hogy aki hallgatja, az már végzett a Szilmarilokkal.
      A találgatások azért kaptak és kapnak nagyobb hangsúlyt, mert számunkra ez jelenti az izgalmat. A kibeszélőknél - meg úgy minden tartalmunknál - az is elsődleges szempont, hogy mi is élvezzük, miközben csináljuk. Mivel a loreral már tisztában vagyunk, így inkább olyan dolgok felé fordulunk, amik újdonságot jelenthetnek. Ebből fakadnak a találgatások. Ezt erősíti, hogy Tolkien Másodkorról szóló írásai nem túl bőbeszédűek és olvasmányosak. Gyakorlatilag a legtöbb dolog egy kronológiába besuvasztott évszám+név+esemény. Köztük ott a hézag, mi pedig csak találgatni tudunk, miként töltik be ezeket a készítők.😅
      Mindettől függetlenül igyekszünk majd többet említeni a loret is, de a grandiózus világmegváltó gondolatok a Szilmarilok-sorozatban lesznek.😄

  •  Місяць тому +3

    MeteorMan lesz a which king

  • @szabomate5245
    @szabomate5245 Місяць тому

    Na majd meg nézem, mikor végeztem a munkával. 🙂

  • @loserock1
    @loserock1 Місяць тому +1

    Hali. Nekem egyetlen kérdésem lenne:
    Ti, akik követtétek a híreket, előzeteseket, meg mindent ami ezzel kapcsolatos. Tudtok mondani EGY jól felépített mondatot arról, hogy az első évad után miért tegyek majd próbát a másodikkal?

    • @higgs5877
      @higgs5877 Місяць тому +3

      Mert potenciálisan jobb lehet mint az első évad. :D

    • @loserock1
      @loserock1 Місяць тому +1

      @@higgs5877 :D Mondjuk az ilyen "I am good." stílusú párbeszédeket tényleg nehéz lenne alulmúlni. :D :D :D

    • @Throrma
      @Throrma Місяць тому

      Reményeim szerint azért lesz jobb, mert megfogadják a közönség reakcióját és javítanak a problémás pontokon. És egyenlőre még az előzetesek nem cáfolták ezt, úgyhogy majd meglátjuk.

    • @istvannemeth1026
      @istvannemeth1026 Місяць тому

      ​@@higgs5877nem tudják meg nem történté tenni az 1. évadot

  • @Throrma
    @Throrma Місяць тому

    Amúgy nekem az a kérdéses, hogy az a varázsló Rhúnban miért is akarja a Meteormant? Az első trailerből egyértelműen látszik, hogy a kultistákkal van, a pillangós jelenetben a lepkék mögött látszik a botja. A kultisták pedig szauront keresték és azt is mondták, ha jól emlékszem, hogy 'ez a másik, az istár', tehát mintha már tudtak volna róla, hogy lesz egy istár is, de nem őt keresték. Vagy akkor lehet hogy a visszatérő kultisták mondják neki, hogy az istárt találtuk meg, és akkor a varázsló kitalálja, hogy miért is ne? Jó lesz ő is.

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +2

      és mindezt tovább kavarja, hogy Khamúl hol és hogyan kerül be a képbe :D izgalmas lesz az évad

  • @TamasDeak-ro9tn
    @TamasDeak-ro9tn Місяць тому

    Aragorn azt mondta büszke királyok voltak a nazgulok

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +3

      @@TamasDeak-ro9tn a filmben igen, de a könyvekben csak az van, hogy a gyűrűk révén királyok, mágusok, és hadvezérek lettek

  • @adammravik369
    @adammravik369 Місяць тому

    Anárion benne lesz végre a második évadba?

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +1

      @@adammravik369 se hírekbe se előzetesekbe nem volt, de nagyon reméljük, hogy felbukkan

  • @delfinakovacs9889
    @delfinakovacs9889 Місяць тому +1

    A meteor men Gandalf nem értem mi ez a ködösítés?!

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +5

      @@delfinakovacs9889 amíg nincs kimondva, addig semmi sem biztos

  • @Throrma
    @Throrma Місяць тому

    Van egy aggódásom a kékmágusos elmélettel kapcsolatban. Habár nagyon szeretném, hogy Meteorman ne Gandalf legyen, az, hogy így felhipeolják és inkább a jó vonalon viszik nem ad lehetőséget neki, hogy később ő is rossz legyen. Márpedig azt tudjuk a könyvekből nagyjából, hogy az lesz a vége. Habár ha ezen változtatnának, nem hiszem, hogy sokan felháborodnának, csak akkor kell egy jó kis magyarázat...

    • @zoldsarkanypodcast
      @zoldsarkanypodcast  Місяць тому +2

      Pont ez az elmélet erőssége. A kék mágusok sorsáról nincs kőbevésett döntés. Tolkien írt ezt is-azt is. Az egyik szerint ők állították meg Sauront Keleten, a másik szerint elbuktak és sötét kultuszokat alapítottak. Két kék mágussal mindkét verziót el lehet játszani. Ciarán a romlott, Stranger a jó. Ciarán vezeti a kultistákat, Stranger pedig ellenáll és sakkban tartja.

    • @Throrma
      @Throrma Місяць тому

      @@zoldsarkanypodcast mondjuk ez igaz. Ja és most így eszembe jutott, hogy maga Tolkien is elvetette az ötletét, hogy mindkettő elbukik és a negyedik korban visszahozzák a kultuszt mert túl sötét lett volna a világához.

    • @FilmGamerHUN
      @FilmGamerHUN Місяць тому

      @@zoldsarkanypodcast Telitalálat én is erre gondoltam. S jó is lenne így. S mi van ha az Idegen ajánlotta Gandalfnak Harmadkorban amikor már eltűnt utána mondjuk hogy látogassa meg a Hobbitok népét a jó tapasztalata okán! Lehet a mondásait is tőle vette át! Amúgy akkor ti angolul nézitek? Szerintem olyan jó a szinkronja kb majdnem mint a filmtrilógiáé volt, ami klasszis szinkronnal ment ! Pl emiatt Trónok harca- Sárkányok háza nálam feliratos mert nem jó a szinkron nagyon. GYU nál és Hatalom gyűrűinél meg szuper.