Én is köszönöm szépen! Pont erre vártam már!!!! Szükséges az alapoknál kezdeni,aki most kezdi el kutatni és megérteni. Aki teljesen az elején van még. 🙂🙏❤️
Kedves Zoli! Az lenne a terminológiai kérdésem, hogy azt mondják, egy kornak egy buddhája van (most Sziddhárta, következőnek Maitréja), viszont sok személyről beszélnek, aki Buddha óta megvilágosodott (pl. néhány a Buddhát életében követő szerzetesek közül, illetve Milarepa stb.). Jól gondolom, hogy ez az általad mondottak alapján azt jelenti, hogy ezek a személyek nem érték el a buddhaságot, hanem csak a megvilágosodás egy alacsonyabb fokát?
Szia Zoli! Van 2 videó ötlet amit megosztanék veled. Nagyon jó lenne ha ezeknek egy-egy külön videót szentelnél . Vagy ha nem videó akkor pl . egy kérdezz-felelekbe bele tehednéd . Ez a 2 pedig az alvásparalízis és a más világok lakói , mondjuk a dévák vagy a démonok.
Egyetlen nagyon fontos kérdésem lenne: Ez egy nagyon kerek értelmes és szép tudás de az utóbbi mondjuk száz évben sikerült-e bárkinek elérni a megvilágosodást vagy a nirvánát ezek alapján? ( Milarepa akkor élt mikor a magyarok bejöttek Pannóniába.) Vagy akár bármelyik vallás bármilyen tanítása alapján? Attól tartok nem a válasz sajnos . E nélkül ez az egész csak egy intellektuális torna ami félre vezeti az embereket, ezt maga Buddha mondta, nem én.
Kedves Zoltán, érdekes dolgot vettem észre. Hallgatok itt a youtube-on mindenféle buddhista tanmeséket, példázatokat, erkölcsnemesítő történeteket angolul, mert nyelvgyakorlásként kezdtem ebbe bele. És döbbenten tapasztaltam, hogy e történetek legalább felénél úgy adódik, hogy még egyharmadáig se jutok a hallgatásukban, de máris TUDOM, mi lesz a folytatás, mi lesz az egész történet, mi a lényege, a tanulsága, stb! Komolyan, mintha csak valamikor régen már hallottam volna ezeket valahol, s így most elég lenne pár szó utalás ahhoz hogy felidéződjenek bennem! Vagy mintha egy „belső hang” súgná meg nekem előre mi lesz a történet folytatása! Pedig sosem foglalkoztam mélyebben a buddhizmussal (eddig), nyilván persze felcsipegettem belőle ezt-azt de efféle tanmeséket sosem hallgattam korábban. Mi erről a véleményed? Másik kérdésem is e „belső hanggal” kapcsolatos. Rengetegszer előfordult életemben hogy valami nagyon jó dolognak tűnt, de egy „belső hang” azt súgta hogy ebbe jobb lenne nem belemászni. Mégis megtettem, mert a logikámra hallgattam. És később mindig és kivétel nélkül kiderült hogy a „belső hangnak” volt igaza, mert nagyon csúnyán ráfaragtam mindig amikor nem e hangra hallgattam. Mostanára már megtanultam hogy jobb ha hallgatok rá... igaz, most már elég idős vagyok, 57 éves de ugye jobb későn mint soha... Mi erről a véleményed, mi lehet ez a „belső hang”, mi az ami előre látja a jövőt bennem (legalábbis néha)? Vagy ez nem egy belső hang, hanem létezne hogy van valamiféle jidamom? Bár ez elég furcsa volna mert ugyan mivel is érdemeltem volna ki?
Kedves Zoli! Azt szeretném kérdezni, hogy mi a bizonyíték minderre? A kutyusom most halt meg és az a gondolat van bennem, hogy a Mennyországba ment a lelke. Meglehetne valahogy bizonyosodni erről? Köszönöm a választ előre is!
4 роки тому+14
Sajnos a bizonyítható dolgok a tér-idő és az anyag világában léteznek. Ezért szól erről a tudomány. A belső energiák és a tudat sajnos nem ebbe a kategóriába tartozik. Ezért erről bizonyosat nem lehet tudni, és éppen ezért fontos, hogy mit érzel. Ha úgy érzed, hogy a lelke a mennybe ment, akkor ne engedd, hogy ettől eltérítsenek.
Jól értettem, hogy fizikai szinten a Szamszarában létező lény, tudatban és érzelmekben, azaz a lélekben és szellemben egyszerre létezhet a Nirvána állapotában is?
4 роки тому+4
Igen, tehát az, hogy valaki a nirvánát eléri, az nem jelenti azt, hogy nincs gondolata, érzése, teste. De a gondolat, érzés és test ellenerőit teljesen legyőzte.
Szia Zoli! Néha ki tudnál térni a Yotengrit és a Buddhizmus kapcsolatára is? Nem az " akadémia" anyagára gondolok, csak amikor összefüggéseket, átfedéseket látsz. Talán már eljött az idő erre is. Különben nagyon jól elmagyaráztad. Köszönjük!
@ szeretném, ha Jézusra is kitérnél. A buddhisták budhista vezetőként - bodhiszatvaként tartják számon. Ismerve Mezopotámia kétezer évvel ezelőtti történéseit, teljesen képbe illik. A zsidók kétszáv éves "honfoglalásuk" alatt kiirtották az elfoglalt területek lakosságának vezető rétegét, a megmaradt lakosságot pedig a zsidó hitre térítették. Ezt akarta Jézus megállítani, a lakosságot az eredeti tudásra visszaterelni? A következtetés saját meglátásom, szeretném, ha véleményt mondanál erről. Ezzel van összefüggésben a cigányság is. Egy talmudra térített népcsoport, amely erről a területről először Indiába vándorolt, majd néhány generáció után szétszéledt a világban.
Szóval mint egy karate dan. Nem a nyugalomról szól a te tanításod, hanem a szintek eléréséről. Reménykedtem, hogy a buddhizmusban megtalálom a nyugalmat. De ez is egy szint alapú szekta. .. hittem ebben. Csalódnom kellett.
( Buddháról nem tudni, hogy a Nirvánába került-e vagy reinkarnálódott . Buddha tudata viszont képes kapcsolatot teremteni a mi tudatunkkal. Nem a csodát kell keresni és várni hanem gyakorolni egy tanító mellett.)
Ez egy nagyon hosszú folyamat, amit magunkban kell elvégeznünk. Persze érdemes erőt meríteni a buddhából, de a saját testi-lelki-szellemi egyensúlyunkat magunk tudjuk elérni. Én is rögös utat raktam magam elé és most szépen, lassan szedegetem fel a gátakat. Nem lesz rövid munka, de lassan járok, tovább érek:) Remélem, azért már kicsit harmónikusabb az életed/szeretteid élete azóta. Minden jót kíván: Egy ex szorongó
Ne a kereszténységből,iszlámból indulj ki. Buddha úgy értette a csodát, hogy tulajdonképpen megszabadulsz minden nyűgödtől,és ezt nevezi csodának. Meditálsz? A meditáció az elme megtisztítása a felesleges dolgoktól.
Buddha tulajdonképpen mindent lecsupaszítva megszabadult minden nyűgtől. Ami felett nincs hatalma az nem igazán érdekli. A megvilágosodás a felismerés, hogy lehet nyugiban élni. A karma pedig azt próbálja leírni, hogy aki bunkó azzal bunkó lesz valaki.
Én is köszönöm szépen! Pont erre vártam már!!!! Szükséges az alapoknál kezdeni,aki most kezdi el kutatni és megérteni. Aki teljesen az elején van még. 🙂🙏❤️
Kedves Zoli.Úgy beszélsz mint egy Budha,köszönjük az érthető tanításaidat.Áldás ,Békesség.
Köszönöm a tanitast. Bölcs beszéd. Elfogadnam Zolit tanitomnak
Köszönöm!
Köszönöm! 🙏😊
Végre! Köszönöm!
Kedves Zoli!
Az lenne a terminológiai kérdésem, hogy azt mondják, egy kornak egy buddhája van (most Sziddhárta, következőnek Maitréja), viszont sok személyről beszélnek, aki Buddha óta megvilágosodott (pl. néhány a Buddhát életében követő szerzetesek közül, illetve Milarepa stb.). Jól gondolom, hogy ez az általad mondottak alapján azt jelenti, hogy ezek a személyek nem érték el a buddhaságot, hanem csak a megvilágosodás egy alacsonyabb fokát?
Igen, így van.
Üdvözlet!
Az lenne a kèrdèsem hol lehetne elsajátitani a meditálás alapjait?
Szia Zoli!
Van 2 videó ötlet amit megosztanék veled. Nagyon jó lenne ha ezeknek egy-egy külön videót szentelnél . Vagy ha nem videó akkor pl . egy kérdezz-felelekbe bele tehednéd .
Ez a 2 pedig az alvásparalízis és a más világok lakói , mondjuk a dévák vagy a démonok.
ua-cam.com/video/2cXTnRBQJkk/v-deo.html
Köszönjük az ötletet, a létformákról mindenképpen lesz videó. Az alvásparalízisről már beszéltem 2-3 videóban.
Egyetlen nagyon fontos kérdésem lenne: Ez egy nagyon kerek értelmes és szép tudás de az utóbbi mondjuk száz évben sikerült-e bárkinek elérni a megvilágosodást vagy a nirvánát ezek alapján? ( Milarepa akkor élt mikor a magyarok bejöttek Pannóniába.) Vagy akár bármelyik vallás bármilyen tanítása alapján? Attól tartok nem a válasz sajnos .
E nélkül ez az egész csak egy intellektuális torna ami félre vezeti az embereket, ezt maga Buddha mondta, nem én.
Érték én mindent csak nem értem mi az a bolti szakma 😂😂 Na jó rossz vicc! zsenialis a videó! 😊
🤗🤗🤗
Egyébként a dalai lámának van bármi kötődése vagy csak egyszerűen a nem ártás elve miatt fontosnak tartja, hogy itt legyen köztünk és tanítson?
Kedves Zoltán, érdekes dolgot vettem észre. Hallgatok itt a youtube-on mindenféle buddhista tanmeséket, példázatokat, erkölcsnemesítő történeteket angolul, mert nyelvgyakorlásként kezdtem ebbe bele. És döbbenten tapasztaltam, hogy e történetek legalább felénél úgy adódik, hogy még egyharmadáig se jutok a hallgatásukban, de máris TUDOM, mi lesz a folytatás, mi lesz az egész történet, mi a lényege, a tanulsága, stb! Komolyan, mintha csak valamikor régen már hallottam volna ezeket valahol, s így most elég lenne pár szó utalás ahhoz hogy felidéződjenek bennem! Vagy mintha egy „belső hang” súgná meg nekem előre mi lesz a történet folytatása! Pedig sosem foglalkoztam mélyebben a buddhizmussal (eddig), nyilván persze felcsipegettem belőle ezt-azt de efféle tanmeséket sosem hallgattam korábban. Mi erről a véleményed?
Másik kérdésem is e „belső hanggal” kapcsolatos. Rengetegszer előfordult életemben hogy valami nagyon jó dolognak tűnt, de egy „belső hang” azt súgta hogy ebbe jobb lenne nem belemászni. Mégis megtettem, mert a logikámra hallgattam. És később mindig és kivétel nélkül kiderült hogy a „belső hangnak” volt igaza, mert nagyon csúnyán ráfaragtam mindig amikor nem e hangra hallgattam. Mostanára már megtanultam hogy jobb ha hallgatok rá... igaz, most már elég idős vagyok, 57 éves de ugye jobb későn mint soha... Mi erről a véleményed, mi lehet ez a „belső hang”, mi az ami előre látja a jövőt bennem (legalábbis néha)? Vagy ez nem egy belső hang, hanem létezne hogy van valamiféle jidamom? Bár ez elég furcsa volna mert ugyan mivel is érdemeltem volna ki?
Kedves Zoli! Azt szeretném kérdezni, hogy mi a bizonyíték minderre? A kutyusom most halt meg és az a gondolat van bennem, hogy a Mennyországba ment a lelke. Meglehetne valahogy bizonyosodni erről? Köszönöm a választ előre is!
Sajnos a bizonyítható dolgok a tér-idő és az anyag világában léteznek. Ezért szól erről a tudomány. A belső energiák és a tudat sajnos nem ebbe a kategóriába tartozik. Ezért erről bizonyosat nem lehet tudni, és éppen ezért fontos, hogy mit érzel. Ha úgy érzed, hogy a lelke a mennybe ment, akkor ne engedd, hogy ettől eltérítsenek.
@ ez diplomatikus válasz volt.
Hallgattam ezt az ezorizsát. Azt hiszem nem vagyok ezoterikus, úgyhogy én nem világos adtam meg. 🙂
"Rizsázod" amit nem értesz. Nem baj, te még ezen a szinten vagy...🙂
Jól értettem, hogy fizikai szinten a Szamszarában létező lény, tudatban és érzelmekben, azaz a lélekben és szellemben egyszerre létezhet a Nirvána állapotában is?
Igen, tehát az, hogy valaki a nirvánát eléri, az nem jelenti azt, hogy nincs gondolata, érzése, teste. De a gondolat, érzés és test ellenerőit teljesen legyőzte.
@ A jele ennek lehet a tartós boldogság, békés kiegyensúlyozottság és szeretet érzése?
Szamszára, Nirvána, egy kutya! Zen minden!
Szia Zoli! Néha ki tudnál térni a Yotengrit és a Buddhizmus kapcsolatára is? Nem az " akadémia" anyagára gondolok, csak amikor összefüggéseket, átfedéseket látsz. Talán már eljött az idő erre is. Különben nagyon jól elmagyaráztad. Köszönjük!
Katalin Lenky Sziasztok, erről én is szívesen néznék egy (vagy több) videót!😊
Köszönöm szépen. Igen, már tervben van.
@ szeretném, ha Jézusra is kitérnél. A buddhisták budhista vezetőként - bodhiszatvaként tartják számon. Ismerve Mezopotámia kétezer évvel ezelőtti történéseit, teljesen képbe illik. A zsidók kétszáv éves "honfoglalásuk" alatt kiirtották az elfoglalt területek lakosságának vezető rétegét, a megmaradt lakosságot pedig a zsidó hitre térítették. Ezt akarta Jézus megállítani, a lakosságot az eredeti tudásra visszaterelni? A következtetés saját meglátásom, szeretném, ha véleményt mondanál erről. Ezzel van összefüggésben a cigányság is. Egy talmudra térített népcsoport, amely erről a területről először Indiába vándorolt, majd néhány generáció után szétszéledt a világban.
Kérdés...A nirvánáról ki tud? Ki jött onnan vissza?:)
Lehet, hogy Te is..... Előző életedben lehet oda jutottál.
@@rebekamolnar1513 Ha el jutott a nirvanàba, akkor miért van újra itt? Abból az állapotból ki lehet esni?
Szóval mint egy karate dan. Nem a nyugalomról szól a te tanításod, hanem a szintek eléréséről. Reménykedtem, hogy a buddhizmusban megtalálom a nyugalmat. De ez is egy szint alapú szekta. .. hittem ebben. Csalódnom kellett.
Buddha lelke alltal ma is tud csodakat tenni? Mert eddig nem igazan ereztem pedig minden nap imatkozom es meditalok
( Buddháról nem tudni, hogy a Nirvánába került-e vagy reinkarnálódott . Buddha tudata viszont képes kapcsolatot teremteni a mi tudatunkkal. Nem a csodát kell keresni és várni hanem gyakorolni egy tanító mellett.)
Ez egy nagyon hosszú folyamat, amit magunkban kell elvégeznünk. Persze érdemes erőt meríteni a buddhából, de a saját testi-lelki-szellemi egyensúlyunkat magunk tudjuk elérni.
Én is rögös utat raktam magam elé és most szépen, lassan szedegetem fel a gátakat. Nem lesz rövid munka, de lassan járok, tovább érek:)
Remélem, azért már kicsit harmónikusabb az életed/szeretteid élete azóta.
Minden jót kíván: Egy ex szorongó
Ne a kereszténységből,iszlámból indulj ki.
Buddha úgy értette a csodát, hogy tulajdonképpen megszabadulsz minden nyűgödtől,és ezt nevezi csodának.
Meditálsz?
A meditáció az elme megtisztítása a felesleges dolgoktól.
Buddha tulajdonképpen mindent lecsupaszítva megszabadult minden nyűgtől.
Ami felett nincs hatalma az nem igazán érdekli.
A megvilágosodás a felismerés, hogy lehet nyugiban élni.
A karma pedig azt próbálja leírni, hogy aki bunkó azzal bunkó lesz valaki.