Nemrég láttam egy másik UA-cam videót (nem tudom mondhatom e hol láttam) de a lényeg, hogy ott is olyan izgalmasan magyarázta a hangyák életét, hogy az embernek kedve támadna venni egy kolóniát. Ádám persze nem csak az magyar hangyákkal foglalkozik.
köszönöm, jó tartalom, az még kérdésként maradt bennema végén, hogy a hobbin túl van/milyen tudományos-gyakorlati haszna van a tartásnak? van benne kutatás is?
igen, egyrészt a kutatók is tudnak hozzánk fordulni ha adott fajok vagy eszközök kellenek nekik a kutatásaikhoz, másrészt a saját kiadású könyvünk, ami tudományos műveken alapul, egyre több emberhez jut el a hobbi terjedésével, így folyamatosan nő az elérhető ismeretanyaga a hangyák után érdeklődőknek. A fotók és videók amiket készítünk szabadon felhasználhatóak a kutatási, ismeretterjesztési anyagokhoz, illetve néha csinálunk is egy-egy kísérletet. De a hobbisták megfigyelései is nagyban segítik visszafelé a tudományos oldalt (pl.: ritka fajokat vizsgálnak, írnak a tapasztalataikról, vagy feltérképezik a hazai fajok elterjedését)
"500 kolóniát tart melyben több ezer hangya él". Tényleg? legalább 3 db per kolónia? :D Ki írta ezt a szöveget XDD Inkább több százezer,közel egy millió. az messze nem ezres tétel
Jo video >) Lattam az osszes ANTSIDE videot is !>) Gratulalok hozza>)
Így van, nagyon érdekes csatornája van az úrnak! Érdemes megnézni!
Nemrég láttam egy másik UA-cam videót (nem tudom mondhatom e hol láttam) de a lényeg, hogy ott is olyan izgalmasan magyarázta a hangyák életét, hogy az embernek kedve támadna venni egy kolóniát. Ádám persze nem csak az magyar hangyákkal foglalkozik.
köszönöm, jó tartalom, az még kérdésként maradt bennema végén, hogy a hobbin túl van/milyen tudományos-gyakorlati haszna van a tartásnak? van benne kutatás is?
igen, egyrészt a kutatók is tudnak hozzánk fordulni ha adott fajok vagy eszközök kellenek nekik a kutatásaikhoz, másrészt a saját kiadású könyvünk, ami tudományos műveken alapul, egyre több emberhez jut el a hobbi terjedésével, így folyamatosan nő az elérhető ismeretanyaga a hangyák után érdeklődőknek. A fotók és videók amiket készítünk szabadon felhasználhatóak a kutatási, ismeretterjesztési anyagokhoz, illetve néha csinálunk is egy-egy kísérletet. De a hobbisták megfigyelései is nagyban segítik visszafelé a tudományos oldalt (pl.: ritka fajokat vizsgálnak, írnak a tapasztalataikról, vagy feltérképezik a hazai fajok elterjedését)
Nekem is van 2 kolóniám :)
Nagyon bátor vagy. Gratulálok hozzá
Ez hatalmas
Árulod a hangya piacon ? ))
Ha már a bolhapiacon nem engedték.. 😢😅
Porcukorral kevert sütőport kell nekik adni!
Nem mukodik elhiheted😂
"500 kolóniát tart melyben több ezer hangya él". Tényleg? legalább 3 db per kolónia? :D Ki írta ezt a szöveget XDD Inkább több százezer,közel egy millió. az messze nem ezres tétel
A legtöbb 1-1 királynőböl áll még a szezonkezdő korában, így reális a szám. :)
@@AntSite Aaaa értem már! És neked miért nincsen akkor nagyobb kolóniád ha ennyire szereted őket?
@@laggtrunks van 5 vagy 6 nagyobb boly, a többi még királynőről indul. De már ezeket is sok idő fenntartani
@@AntSite Ki gondolná am :O Mindegy,nekem tetszenek,a képek nagyon állatok, csak így tovább!! :)
Hihetetlen....
Kicsit hangyás a srác! 😁
@@livmarlin4259 ki nem ??? 😂😂😂
Osdi!!! Csinyan le vagytok maradva
Már a ganja farmer a menő
@ANTSITE #ANTSITE