Biztos nagy elme, de eddig még sajnos egyszer sem mondott számomra olyat, ami vagy ne közhely lett volna, vagy valóban mély, tartalmas, saját gondolat. Magyarul én személy szerint nem értem az ő méltatását, pl puzsér részéről sem, de diplomatikus leszek és azt mondom, csak bennem van a hiba.
Szia! Érdekes, amit mondasz, szerintem zseniális a faszi. Óriási tudása van, illetve nagyon korrekt módon mindig hivatkozik is a forrására, változatos véleményeket közöl, valamint érzékletesen is adja át. Abszolút kiemelkedik kollégái közül. Kedvenc sorozatom volt a (100 részes) Heti Agymosó.
Igen, őszinte, de ne felejtsük el, hogy pszichoterapeuta, USA-ba be sem engedik, a hazugságözön és kikészítésin vágy gyógyszerekkel való megölés és visszaélés vezeti a pszichiátereket és sajnos gyengék a pszichológusok. A TAVISTOCK Intézet Londonban szintén segített (itt is szemléz ám az USA NSA-jel együtt) rontotta el sok dolgot, kicsit a fasizmus, vagy szocio-fasizmus jellemzi őket, ehhez képest András nagyon őszinte. Csodálom, hogy még nem akarták megölni....úgy látszik, félnek tőle, mert nagyon okos.
Egyáltalán nem írt olyant, hogy ő zseniális. Azért mert más a véleménye, nem muszáj egyből lehordani:). Intelligens formában írta le, hogy mit gondol. Üdövzlettel, Dávid@thomasb7397
Mindnyájan tanulunk valakitől, beszippantjuk magunkba a másikat. Ez után a saját szájízünkre formálunk, kidobunk, megtartunk és kiegészítünk tudást. Ő azért hivatkozik, mert így jelöli szerintem, hogy honnan tanulta, mivel azonosult leginkább. És akkor mi van?

Nekem is sokszor mondott döbbeneteset és ujat!